Kihúzza kezemből a kezét és feláll. Nekem háttal, nem néz a szemembe.
-Ha az albérlet miatt aggódsz, nem kell. Maradok, és neked sem kell elmenned. Nem kell úgy tenned, mintha megsajnáltál volna, mert te is és én is tudom, hogy mit akartál. Tudom, hogy mit csinálsz minden lánnyal… - most mi van? Bocsánatot kértem, próbálok kedves lenni. Nem értem…de mielőtt még mondhatnék valamit is folytatja - Nem akarom, hogy többé megcsókolj, vagy csak hozzám érj. De hát ezt gondolom, könnyű is lesz betartani, hisz a fiúk a szűz lányokra úgy néznek, mintha legalább is leprások lennének vagy mi. Ciki együtt mutatkozni velem, nem de? – most miről beszél? Még hogy ciki. Egy ilyen gyönyörű lánnyal!? Hülyeség…
Elindul a szobájába. Most azt várja, hogy helyeseljek neki és kerüljem el nagy ívben? Na nem ez úgyse menne, már késő, mert kicsit elcsavarta a fejemet a tegnapi bemutatón. Megragadom kezét és visszahúzom magamhoz, hogy átöleljem.
-Ne mondj olyat, ami nem igaz! Te egy nagyon különleges lány vagy, nem pedig olyan, akit kerülnöm kéne. Nem tudlak és nem is akarlak kerülni. Te képes lennél rá? – kérdezem arcát végigsimítva.
-Nem tudok többet nyújtani, mint puszta barátságot, sajnálom… - mondja elpirulva.
-Nem sietünk sehová. – válaszolok neki és egy puszit nyomok az arcára.
Ölelem magamhoz még egy kicsit, de mosolyogva kikászálódik az ölelésből és elmegy a szobájába. Utána nézek és a szoba ajtajából még visszanéz és muszáj mosolyognom.
Bemegyek én is a magán területemre, a szobámba és elkezdek tanulni. Hát faszom, hogy mindig tanulni kell…mikor végzek, kimegyek a nappaliba, hogy lazuljak kicsit. Meglátom Mayát, és odasettenkedek a háta mögé és megnézem mit csinál. Ohh…rajongólevelek. Valaki nagyon népszerű…mondjuk nem csodálom. Aztán valami hülyegyerek blogját kezdi olvasni. Van egy elég fura bejegyzés…csak tudnám hogy veszik a bátorságot, ahhoz, hogy ilyeneket írjanak. Még hogy lefeküdt vele, persze mikor velem jött haza, hagyjuk már ember. Ennyire még te se lehetsz hülye, hogy azt hiszed, ezeket a maszlagokat beveszi bárki is. De miután Maya elolvassa a bejegyzést, kiakad.
-Most találtál egy lányt, aki nem fog megijedni, mert te vagy az utolsó férfi a világon, aki ezt megkaphatná! – nyugtatóul megfogom a vállát, de ebből csak az sül ki, hogy majdnem halálra ijed. Hátra fordul, és látja, hogy én vagyok és megnyugszik.
-Ez csak egy nagyszájú hülyegyerek lehet, de ha ennyire félsz, jelentsd fel! – mondom nyugodtan, mert szerintem az ilyeneket nem kell komolyan venni. Csak szájhősködnek és ennyi.
-Pár napja kaptam egy levelet, valaki azt írta, hogy gyönyörű voltam az új ruhámban. Nyilvános helyekről ír, mindig máshonnan, a rendőrség nem sokat tehet. Látott az iskola előtt, tudja, hol lakom. Igen, félek… - ohh tehát zaklatóról van szó. Így már más a helyzet.
Leülök mellé és elgondolkozok….mi az hogy semmit se lehet tenni!? Hülyeség majd én elintézem. Épp készülnék a telefonért nyúlni, hogy felhívjam a rendőrséget, mikor hirtelen az ingembe kapaszkodva temeti arcát a mellkasomba és elkezd zokogni. Hát ez már tényleg nem vicc. Halálra rémült szegény. Magamhoz húzom és simogatom, hogy csituljon kicsit.
-Ne sírj baba, majd én vigyázok rád. – ölelem magamhoz szorosabban.
Enyhül a remegése, és kis idő múlva elenged és kikúszik az ölelésemből, és pirultan néz rám, majd az ingemre. Jah hát igen egy pöppet vizes lett, de sebaj.
-Ne haragudj… - makogja zavartan elpirulva.
-Ugyan már. Mindjárt lecserélem, úgyis van egy ötletem, hogyan segíthetünk ezen a problémán. – mondom felállva a kanapéról a szobámba indulva, hogy felsőt váltsak.
-Mégis hogyan? – kérdezi hitetlenkedve.
-Elmegyünk a rendőrségre, és elintézem, hogy nyomozzanak kicsit. – villantok rá egy mosolyt.
Bemegyünk a rendőrőrsre és kis útbaigazítást kérek hol lehet feljelenteni valakit. Elmagyarázza, és már megyünk is. Egy rendőr bá’ már hív is minket. Maya megmutatja a leveleket, amiket küldött neki az a faszkalap és ezt az utolsó bejegyzést is. Miután elolvassa, ránk néz és megcsóválja a fejét.
-Sajnálom, de nagyon nem tudunk az ilyenekkel mit kezdeni, mert általában mindig máshonnan vannak küldve a levelek nem ugyan azt a gépet használják. – mondja halál nyugodtan.
-Ember, maga szerint poénból jöttünk el!? Ne mondja már, hogy nem tudnak semmit csinálni! Lopták maguk a diplomát? Azt ajánlom ugorjon neki és intézkedjen, míg dühbe nem gurulok… - már talán kicsit ideges vagyok, de akkor is.
-De uram értse meg, hogy….
-Maga meg azt értse meg, hogy nem vagyok hajlandó nyugton ülni a seggemen, mikor valaki zaklatja a barátnőmet. – és Mayára nézek, aki teljesen le van döbbenve, aztán vissza a rendőrre.
-Teljesen megértem, de….
-Rendben, ha megértett, akkor kezdjen intézkedni. – itt már szinte üvöltök a rendőrrel.
-Rendben, csak nyugodjon meg. – csitítgat.
-Lenyugszom, ha végre normálisan végzi majd a dolgát.
Csávókám bólint egyet és nekilát a dolgoknak. Felveszi az adatokat és mondja, hogy figyelni fogják, hogy kitől és mikor kap Maya e-mailt és figyelik a blogot, ahol volt ez a bejegyzés, és remélhetőleg el tudják majd kapni, mielőtt cselekedne is az illető. Lenyugodva köszönöm meg a segítséget és hagyjuk el az épületet. Majd értesítenek minket, ha lesz valami fejlemény. Remélem minél előbb.
Beszállunk a kocsiba és indulunk haza. Egy darabig csöndben van, és be is kapcsolom a rádiót.
-Köszönöm. – mondja félénken.
-Igazán nincs mit. – mosolygok rá. – Remélem megnyugodtál kicsit.
Nem mond semmit, de egész úton látom rajta hogy kérdezni akar valamit, de nem kérdezi. Mikor belépünk a lakásba, nem bírok a kíváncsiságommal.
-Látom, hogy valamit kérdeznél. Mi lenne az? – állok meg előtte.
-Hát csak az, hogy… - fixírozza a szőnyeget, és nem halad a mondattal.
-Igen? – emelem fel a buksiját, hogy a szemembe nézzen.
-A barátnőd? – mi van? Kicsit értetlenül nézek rá, és ennek hatására megérteti velem a kérdését. – A rendőrnek azt mondtad, hogy a barátnőd vagyok… - mondja elpirulva. De édes…kis mosolyra húzódik a szám. Nem gondoltam volna, hogy ezen akadt fent. Én inkább a viselkedésemen akadtam volna ki, erre ő meg ezen az egy szón.
-Hát így azért hatásosabb volt szerintem. – mondom mosolyogva.
-Értem… - most én hallucinálok, vagy tényleg csalódott?
-De nem lenne ellenemre a dolog. Mármint én szeretnék veled járni. – simogatom meg arcát.
Megcsillan a szeme, mikor rám emeli a tekintetét, és megcsókolom. Viszonozza, és szorosabban magamhoz húzom. A csók közepén elrántja a fejét és kétségeket olvasok ki a szeméből. Most mi történt? Mi lelte?
A csók után mosolyogva néz rám, majd felkap, és karjaiban visz a kanapéhoz. Milyen lovagias, hogy hercegnő módjára cipel, mikor tudja, hogy fáradt vagyok. Persze ettől függetlenül nagyon zavarban vagyok, azt sem tudom, hova kéne néznem. De Steve helyettem is tudja…újra megcsókol, én megint viszonzom. Minden olyan szép lenne, ha nem érezném meg, hogy keze combomon indul meg felfelé. Miért teszed ez, miért nem vagy más, mint a többi? De bármit is érzek, nem hagyhatom! Ellököm kezét, és a szobámba szaladok.
-Maya…ne haragudj…-hallom hangját az ajtón túlról. Mintha csak a farkas szólna a kisbáránynak, hogy engedje be, de ez a farkas nem fog bejutni és nem fog megenni sem! Úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna, egy gyors zuhany után lefekszem az ágyamba. Rájöttem, hogy Steve ma nagyon rám ijesztett, azt hiszem, félek tőle…
A reggeli találkozást elkerülve inkább nagyon korán megyek el otthonról. Az előadások végén Ryouval találkozom. Ő az egyik legjobb barátom. Nagyon félénk fiú, viszont nagyon jóképű is. Sok lány oda van érte, ő mégis kitart az elvei mellett, olyan, mint én csak fiúban. Talán azért is tudom neki ilyen könnyen elmesélni, hogy min megyek keresztül Steve-vel.
Hamarosan megérkezik az emlegetett szamár is. Nem tudom, hogy miért néz a barátomra úgy, mint a véresrongyra, de mielőtt még belekötne, belemegyek, hogy vele megyek haza, hisz már úgy is végeztem. Egész úton nem szólok egy szót sem „zsarnokomhoz”, hisz nincs már mit mondanom.
-Maya…beszélhetnénk? –töri meg a csendet, mikor megérkezünk. A kanapéhoz vezet, de én csak magam elé nézve, csendben várom, hogy majd ő beszéljen.
-Maya, én nem tudtam, hogy…nem akartalak letámadni, mármint nem akartam, hogy úgy érezd én…szóval nem tudtam, hogy szűz vagy…ma világosított fel az egyik haverom, mindegy…szóval bocsánat, ha nagyon nyomulós voltam…nem akartalak megijeszteni. Főleg nem akartalak magamtól elijeszteni. –mondja, miközben megfogja a kezem. Lassan kihúzom kezéből a kezem, felállok neki háttal.
-Ha az albérlet miatt aggódsz, nem kell. Maradok, és neked sem kell elmenned. Nem kell úgy tenned, mintha megsajnáltál volna, mert te is és én is tudom, hogy mit akartál. Tudom, hogy mit csinálsz minden lánnyal…-a szívem is belefájdul, ha arra gondolok, hogy hányuknak a fülébe suttogta már a kedves szavakat. Ő már nem értheti meg, hogy mit jelent őszintén szeretni valakit. Miért hiszi azt mindenki, hogy én nem akarok senkivel sem szeretkezni? Nem, ez nem igaz, pusztán csak az igazival szeretném, ha megtörténne. Ezzel szemben ő…neki mindenki az igazi, így elvesznek a valódi értékek, puszta megszokássá válik a testiség. Tévedtem. Ez a fiú nem nekem való. Én mindig sokkal jobban szeretném, mint ő engem.
-Nem akarom, hogy többé megcsókolj, vagy csak hozzám érj. De hát ezt gondolom, könnyű is lesz betartani, hisz a fiúk a szűz lányokra úgy néznek, mintha legalább is leprások lennének vagy mi. Ciki együtt mutatkozni velem, nem de? –nagyot sóhajtva indulok el szobámba, de Steve nem az a fajta, aki csak úgy enged elmenni. Olyan szorosan húz magához, hogy bár nem fáj, már mozdulni nem tudok.
-Ne mondj olyat, ami nem igaz! Te egy nagyon különleges lány vagy, nem pedig olyan, akit kerülnöm kéne. Nem tudlak és nem is akarlak kerülni. Te képes lennél rá? –hajamat hátra dobja, hogy végig simíthasson az arcomon. Érintésére mélyen elpirulok. Én szeretem őt, ezt nem tagadhatom, de megbízni nem vagyok képes benne.
-Nem tudok többet nyújtani, mint puszta barátságot, sajnálom…
-Nem sietünk sehová. –válaszolja mosolyogva, majd egy puszit kapok az arcomra. Most komolyan várni fog rám? Vagy ez csak egy trükk, hogy gyorsabban a hálójába essem? Hűséges lesz több hónapon át, ha még mindig nem akarok semmit? Túl sok kérdés kavarog a fejemben, és félek a csalódástól is. Zavart mosollyal szabadulok ki az ölelésből, hogy a szobám felé vegyem az irányt. Az ajtóból visszanézek, látom, hogy mosolyog…
Délután kiülök a laptopommal tanulgatni, mikor végzek a rajongói leveleimet kezdem el olvasni és néhány weblapot, ami a tegnapi bemutatóról szól. Egy érdekes blogra bukkanok, Mr. Big írja, egy fiú, aki állítólag imád. Hmm…
Imádtam őt tegnap, alig vártam már, hogy a bemutató után a karjaimba fusson. Együtt töltöttük az egész éjszakát, mert nekem van a legjobb csajom és ő ezt akarta. Irigykedtek, mi? De ő csak az enyém és megölöm azt, aki a közelébe megy. Csak én nyalogathatom a testét, ahogy tegnap is, aztán nem bírt tovább várni, én meg jól meg…-ez volt az a pont, ahol rémülten csuktam be a laptopot. Ki ez az őrült, és miért ír rólam ilyen rágalmazásokat? Steve? Nem, ő nem lehet az, mert ez a bejegyzés akkor íródott, mikor úton voltunk. Akkor meg? Megöli azokat, akik a közelembe férkőznek? Beteg ember.
-Most találtál egy lányt, aki nem fog megijedni, mert te vagy az utolsó férfi a világon, aki ezt megkaphatná! –fakadok ki dühösen, mire két kéz fogja meg vállaimat. Ijedten sikítok fel, de hála az égnek csak Steve az.
-Ez csak egy nagyszájú hülye gyerek lehet, de ha ennyire félsz, jelentsd fel! –ezek szerint elolvasta. Végig itt volt a hátam mögött? Hát nagyszerűek az érzékeim, hogy még a lakótársamat sem vettem észre.
-Pár napja kaptam egy levelet, valaki azt írta, hogy gyönyörű voltam az új ruhámban. Nyilvános helyekről ír, mindig máshonnan, a rendőrség nem sokat tehet. Látott az iskola előtt, tudja, hol lakom. Igen, félek…-Steve arca is elkomorul, ő is felfogja, hogy valaki zaklatni kezdett, és már nem csak menőzésből ír ilyeneket. Leül mellém, és csak néz. Nem tudom, hogy ő mire gondol, de azt igen, hogy én mire. Nem akarom, hogy egy őrült karjaiba kerüljek, aki talán képes lenne megölni is. Steve közelsége megnyugtat, mellette biztonságban érzem magam, mert ő erős és bátor. De, ha mellettem marad, talán célponttá válik. Nem akarom, hogy meghaljon. Azt ne!
Hirtelen elöntenek az érzelmek, ingjébe kapaszkodva fúrom arcom mellkasába, miközben úgy remegek, mint a nyárfalevél. Eddig nem vettem komolyan ezeket a dolgokat, de most már kezd eldurvulni és kicsúszni a kezemből. Ráadásul Steve is veszélyben lehet. Tudom, hogy csak le akar fektetni, mint a többit, de én akkor is szeretem. Úgy szeretem, annyira szeretem…Vigyázz magadra te perverz fiú…
Érzem, ahogy karjai lassan átölelik derekamat, miközben jobban magához húz. Elhitette velem, hogy félt, hogy tényleg érdeklem, hogy számítok, és nem csak úgy, mint a többi. Olyan lágyan simogatja szipogó kis buksimat, mintha attól félne, hogy összetörök a karjai között. Bár soha ne engedne el…
-Maya, ugye nem felejtetted el, hogy ma együtt megyünk a bemutatóra? – kérdezem, utalva, hogy fölösleges kerülnie.
-Te pedig ugye nem felejtetted el, amit tudnod kell rólam? – mi? Ezzel most mire céloz?
Lehajtja a fejét és elvonul a szobájába. Megyek utána, hogy megbeszéljük ezt az egész hülyeséget és hogy mire utalt ezzel a kérdésével, de bevágja előttem az ajtót és a fejem koppan benne. Na, jó hát, ha nem akar beszélni velem……
De vajon miért ilyen egy csóktól? Ilyen rossz lett volna vagy mih!? Áhh……na mindegy. Tudom mivel lehet kiengesztelni a nőket. Az ékszer elveszi a rossz kedvüket. Felkapok magamra valami normális ruhát, mert mégse mehetek ékszerboltba hawaii mintás naciban.
Belépek a boltba és az eladó fülig érő mosollyal fogad. Persze mindig ide jövök ha kell valami, és elég drága holmikat szoktam venni. Akivel eddig foglalkozott lepasszolja másnak és röppen hozzám. Elmondom kinek lesz és rögtön az aranyokhoz vezet…de nem igazán tetszik egyik se…Mayához igazán szép és eredeti passzol. Elkalandozik a tekintetem és megpillantok egy igazán szép darabot. Egy fehérarany nyakláncot egy szív alakú medállal. Ez már igen…ez lesz.
Hazamegyek, elkezdek készülődni. Nem tudom mit kéne ilyen alkalmakra felvenni, de mégis csak egy bemutató…….akkor öltöny nem!? De…jól van jól megbeszéltem magammal…Még egy pillantás a tükörbe és megyek ki. Sehol se látom, pedig már idő van. Bekopogok a szobájába. Mikor kinyitja az ajtót egy teljesen más Maya néz szembe velem. Mosolyra húzódik a szám. Így se láttam még: kihívó ruha és smink. Igazán vadító. Na de a lényeg…
-Maya, remélem, hogy nem a tegnapi miatt vagy még mindig ilyen… - mögé lépek, előveszem zsebemből a láncot és kicsit magamhoz húzom - Nem akartam összetörni a szíved, de ha mégis megtettem volna, hát itt egy másik, míg a tiéd meg nem bízik bennem… - finoman a nyakába helyezem az ékszert és félre söpörve a haját bekapcsolom.
Mikor felém fordul látom rajta, hogy már cseppet se haragszik. Még egy puszit is kapok, igaz az arcomra de kapok.
A taxi a ház előtt vár ránk és visz minket a helyszínre. És hogy miért taxival megyünk, mikor nekem is van kocsim? Mert nem akartam leégni azzal, hogy nem tudom merre kell menni…mikor megérkezünk hatalmas tömeg fogad minket. Kezét fogva vezet be a kulisszák mögé. Bemutat mindenféle embernek és modelleknek is. De közel sem olyan szépek, mint Maya. A műsor kezdete előtt elnavigál a helyemre. Persze az első sorban van…így aztán tényleg mindent fogok látni. Leülök, és pár perc múlva kezdődik is. Maya kisuhan teljes magabiztossággal felemelt fővel. Gyönyörű……a tömeggel együtt felállva tapsolok. A lélegzetem elakad, mikor újra és újra megjelenik a kifutón. Ez nem lehet ugyan az a lány aki megijedt egy csóktól…Csak bámulom a fehérneműben föl-alá császkáló modelleket de csak Mayát várom. Utolsóként ő jön ki egy nagyon sexy vörös kollekcióban. Hírtelen a kifutó elején megfordul és hátra dobja a melltartóját. A szemeim kigúvadnak és legszívesebben az összes fütyürésző embert megütném…de mi ütött belém? Dühös lettem, hogy más férfiak is látták ezt a jelenetet!?
Az öltöző előtt várom meg. Mikor kijön csak bámulok rá……még mindig abban a piros fehérneműben látom magam előtt. De észhez térek és megyünk is. Az egész utat végig beszéli…elmond a munkájával kapcsolatban mindent, amit csak lehet. Látszólag nagyon éber, de ez az éberség nem látszik rajta, mikor az ajtót akarja kinyitni. Nézem egy darabig, hogy nem talál bele a zárba, aztán segítek neki. Megfogom kezét és együtt kinyitjuk. Szegénykém biztos nagyon fáradt, mert majdnem megint beesik az ajtón, de elkapom. Kár lenne kihagyni az alkalmat, de nem tudom, hogy megint bevágná-e a durcit ha megcsókolnám. Kis idegig csak nézem, aztán végül megcsókolom. És viszonozza…félénken és érzékien. Mosolyogva szakadok el finom ajkaitól és ölbe kapva viszem a kanapéhoz. Teljesen elpirult, olyan édes. Leültetem a kanapéra és olyan finoman, mint az ajtóban, megcsókolom….hagyja……hmmm, finom. A kezemnek nem tudok parancsolni és combját finoman fölfelé végig simítom, de ellöki a kezemet és felpattanva megy el a szobájába. Jajj neee….
-Maya…ne haragudj… - állok meg az ajtaja előtt, de nem hatja meg. Bár igazából nem tudom miért is kérek bocsánatot…nem tettem semmi rosszat…
Reggel, mikor felkelek már nincs itthon. Elkezdek készülődni…a reumás anyacsiga hozzám képest cikázó villám…ha így folytatom elkések. Kicsit begyorsítok és száguldok a suliba.
Annyira unalmas ez az egész…hál istennek, hogy ez az utolsó évem…remélhetőleg…A következő előadáson egyik haverom nagyon kíváncsiskodik, mi van Maya és köztem…
-Áhh…semmi, még egy csóktól is kiakadt… - erre mosolyog…mit mosolyog? Nagyon humoros tényleg…
-Ez nem lep meg… - ez tud valamit amit én nem…
-Ezt hogy érted?
-Ne mondd, hogy nem tudod… - mit? – Maya szűz…ezért nem próbálkozik nála senki… - o.O
Nem is mondok semmit. Azt hiszem padlót fogtam. Nem gondoltam volna….de így már érthető. Ajj…
Vége az óráimnak és a parkoló felé menet megpillantom….egy sráccal? Mit csinál egy fiúval? Letépem a kis köcsög fejét….de úr isten mi ütött belém!? Nem vagyok normális…hisz csak beszélgetnek…és különben is…uhh Steve de hülye vagy!! Odamegyek hozzá, kiderül, hogy ő is végzett, úgyhogy hazafuvarozom. Egész úton nem szól semmit. Jól elcsesztem, de a franc gondolta volna, hogy szűz….
Mikor belépünk a lakásba egyből a szobája felé veszi az irányt. Nem tudom mit is mondjak neki, de jó lenne valamit kitalálni, mert így nem lesz jó.
-Maya…. – szólalok meg kicsit hülyén érzem magamat… - beszélhetnénk? – kérdezem félénken…hmm…soha nem vagyok félénk, ha lánnyal vagyok, de ez egy elég hülye helyzet…régen kellett ilyenről beszélnem……
Megfogom kezét és a kanapéhoz vezetem. Leülünk, de nem néz rám…csak néz maga elé. Most miért nem tud az a magabiztos modell lenni, aki tegnap a kifutón? Sokkal egyszerűbb lenne bármiről beszélgetni vele, de most csak egy félénk diáklányt látok. És mégis hogy kezdjek bele? Ohh anyám…na lássuk…
-Maya, én nem tudtam, hogy….nem akartalak letámadni mármint nem akartam, hogy úgy érezd én…. – na ez igen Steve, hiába az egyetem, akkor is elkél egy logopédia… - szóval nem tudtam hogy szűz vagy… - csak néz rám döbbenten, mintha olyan természetes lenne, hogy mindenki mindent tud róla. - ma világosított fel az egyik haverom mindegy….szóval bocsánat, ha nagyon nyomulós voltam…nem akartalak megijeszteni. Főleg nem akartalak magamtól elijeszteni. – fogom meg a kezét.
Ritka pillanatok egyike, hogy valakitől bocsánatot kérek, de ő……nem tudom ő más. Valahogy tegnap megbabonázott…nagyon sexy volt. Minden egyes fehérneműben amiben kilibbent. Nagyon koncentrálnom kellett, hogy ne folyjon ki a nyálam. És mégis ott volt a magabiztos modell hátterében az a félénk lány aki most is itt ül mellettem. Valahogy tetszik ez a kettőssége
-Nagyon finom lett! Nem elég, hogy modellkedsz, mondjuk ilyen bomba alakkal nem csoda, de még főzni is tudsz. –jaj…miket nem mond ez a fiú…Bomba alak? Annyira zavarban vagyok, olyan melegem van.
-Kö…köszönöm…-nyöszörgöm végül nagy nehezen. Szívesen mondanám, hogy az ő teste is tökéletes, hogy elolvadok, ha rám néz, de ez valóban megtörténne, ha ezt most kimondanám.
-És holnap a fehérnemű bemutató, hogy lesz? Mármint…tudom, oda kell menni és megnézni, de van, aki elvigyen? –Elvinni? Engem? Ezt most komolyan kérdezi? Kivel is mehetnék…
-Hát akkor elvihetlek én? Mondjuk nemleges választ nem fogadok el, tehát elviszlek. Akkor ennyi. –Jó, hogy ezt így magával megbeszélte. Azt hiszem, hogy inkább nem is mondok rá semmit. Csak akkor szólalok meg, mikor kezd kínossá válni a csend.
-És te mit szoktál csinálni szabadidődben? –kérdezem.
-Na lássuk csak…strandröpi, buli, és sok alvás…jah meg ne lepjen meg, ha vadidegen lányok lesznek itt miután bulizni voltam…-Csak vicc volt baba…-teszi hozzá, de, hogy őszinte legyek nem nagyon hiszek neki. Még egy keveset beszélgetünk, de aztán én inkább a konyhába megyek pakolászni.
Még mindig az jár a fejemben, hogy kiket fog ide felcipelni? Ez nem egy legénylakás! Meg különben is…nekem is rosszul esne…Igaza volt a barátnőimnek, Steve egy megbízhatatlan alak.
Miután mindent a helyére teszek, visszamegyek a nappaliba, és leülök Steve mellé. Engedi, hogy én válasszam ki a műsort, ez legalább kedves tőle. Egy idő után arra leszek figyelmes, hogy már nem csak a televízióban történnek romantikus jelenetek, hanem Steve is próbálkozik. Egyszer csak átöleli a vállamat. Először kínos mosollyal néztem rá, de aztán már inkább bújtam egy kicsit.
Mikor vége a filmnek, furcsa dolog történik, legalább is nekem az. Megfogja az állam, és maga felé fordít. Mit akar? Mit, mit, mit? Aztán…
megcsókol…
El sem hiszem, hogy ez történik velem. A szívem a torkomban dobog, az egész testem remeg, szinte a fellegek felett járok. Olyan puhák és édesek az ajkai, olyan finom a csókja, igazán érzéki…De ezt nem szabad! Ő Steve…Steve, aki csak az ágyába akarja rángatnialányokat, én meg nem az a fajta vagyok! Egy pillanat műve csak, hogy már a szobámban is vagyok.
Ég az arcom, ég a szám, mindenem ég, annyira zavarban vagyok… Beletelik pár percbe, hogy megnyugodjak. Nehezen is alszom el, mert még nem tudom, hogy mit csinálok majd, ha találkozunk…
Másnap kora reggel elmegyek otthonról, mivel még hátra volt az utolsó próba a bemutató előtt. Mire hazaérek, már ő is fent van. Még mindig nagyon zavarban vagyok a tegnapi csókunk miatt. Egyik nap még azt mondja, hogy majd lányokat cipel fel, aztán meg, megcsókol… Hogy mondjam el neki, hogy ne játsszon velem? Nem akarom, hogy összetörje a szívem, én nem játszom el az összetört szívű kislányt, nem akarok szenvedni miatta.
-Maya, ugye nem felejtetted el, hogy ma együtt megyünk a bemutatóra? –kérdezi tőlem. Mintha emlékeztetnie kéne…vagy csak attól tart, hogy nem viszem el magammal a tegnapi miatt…hmm…
-Te pedig ugye nem felejtetted el, amit tudnod kell rólam? –finoman utalgatok rá, hogy én még szűz vagyok és nem az a fajta lány, aki szívesen szétteszi majd neki a lábát. Kicsit szomorú vagyok, mert való igaz, hogy először a szívem csordult tele boldogsággal, mikor megcsókolt, de aztán arra gondoltam, hogy neki csak egy vagyok a sok közül, és, hogy összetöri majd a kicsi szívem, ami oly hevesen ver, ha Steve a közelemben van. Meg sem várom a választ, lehajtott fejjel a szobámba megyek. Épp kattan a zár, mikor úgy hallom, mintha valami az ajtónak csapódna. Talán Steve akart utánam jönni, de látva, hogy bezárkóztam, meggondolta magát.
Az idő csak úgy repült, így hamar elérkezik a bemutató ideje. A szobámban készülődök, épp sminkelek, mikor kopognak az ajtón, Steve az. Az alkalomhoz illően nagyon elegáns. Mosolyogva néz végig rajtam, hisz most merészebb ruhát vettem fel, a sminkem is erősebb a megszokottnál…egy kicsit más vagyok, mint szoktam lenni. De még mindig nagyon szomorú. Viszont úgy néz ki, hogy Steve egy igazi szívtipró, mivel pontosan tudja, hogy mikor és mivel lehet levenni egy nőt a lábáról…
-Maya, remélem, hogy nem a tegnapi miatt vagy még mindig ilyen…-mögém lépve magához húz, de én nem válaszolok semmit. –Nem akartam összetörni a szíved, de ha mégis megtettem volna, hát itt egy másik, míg a tiéd meg nem bízik bennem…-hirtelen valami fémes hideget érzek meg nyakamon. Egy aprócska lánc csúszik végig bőrömön, kulcscsontom gödrébe pedig egy szív alakú medál fekszik bele. Megigazítva már én is látom, hogy ez egy fehér arany ékszer. Csodálatos…
Haragszom magamra egy kicsit, mert az eszem azt súgja, hogy ez a fiú csak játszik velem, de a szívemen a jég már rég felolvadt, és mosolyogva fordulok hátra. Csókot igaz, nem adok, de egy nagy puszit csak megérdemel az arcára. Nem erőltet többet, talán felfogta, hogy nálam semmit sem ér el a macsós modorával, amivel a többi lányt levette a lábáról. Óh…mennyire szeretném, ha ő is sokkal gyengédebb érzelmeket táplálna irántam, és nem csak egy újabb préda lennék az életében….
A bemutató helyszínére taxival érkezünk. Bemutatom pár tervezőnek, modellnek Steve-t, még kicsit meg is lep, hogy végig fogja a kezem, és nem próbál meg flörtölni senkivel sem. Szeretném, ha ez azért lenne, mert komolyan érdeklődik irántam, de félek, hogy inkább csak megjátssza magát, hogy a karjaiba omoljak…Hahh… Nem sokat cseveghetünk, mivel hamarosan kezdetét veszi a show…
Remegnek a térdeim, miközben magamra veszem az első fehérnemű szettet. Ilyenkor elfeledem, hogy mi van rajtam, vagy, hogy mennyi ember lát, na de Steve…őmás, nekem más…De én nem leszek más neki, mint a többi…sem itt a kifutón, sem a szívében… Felemelt fejjel vonulok végig a kifutón, hosszú lábaimat magabiztosan rakom magam elé, majd a színpad végén kihúzva magam állok meg csípőre tett kézzel. A közönség imád, mint mindig, de mégsem ez csal mosolyt az arcomra, hanem, hogy Steve is felállva tapsol nekem, ahogy mindenki más is. Nagyon merész kollekciót kell bemutatni, ezért a smink alatt szinte már lángra gyúlt az arcom. Nem, még mindig nem a kíváncsi szemek miatt, csakis miatta. Az utolsó bevonulásom következik. Vér vörös kis szettben topogok be, hajamat lágyan fújja a szélgép, minden lépésemet sikítozás övezi. A kifutó végén még egy kicsit pózolok, majd a megbeszéltek szerint megfordulok, előre simítom derekamig is leérő hajamat, hogy takarjon, majd kikapcsolom a melltartót és magam mögé dobom. Fél szememmel látom Steve arcát, hogy szinte felkapaszkodna a színpadra értem. Igazán boldoggá tesz, de nem maradhatok kiélvezni a pillanatot, a bemutatónak vége, a modellnek mennie kell…
Az est végén Steve az öltöző előtt vár meg engem. Zavartan próbálok meg szabadulni pillantásaitól, amikkel még mindig méreget engem, pedig már egy hétköznapi ruhában vagyok. Igazán úriemberként viselkedik egész este, még hazafelé sem próbálkozik semmi illetlenséggel, főleg mivel az egész utat végig beszélem, mint mindig, ha ideges vagyok, most sem tudom befogni a számat. Sokat mesélek neki a kulisszák mögötti világról, látszólag érdekli is.
Hazaérve kicsit fáradt vagyok, még a zárat sem találom meg a kulccsal, amiben Steve segít. Kezemre teszi a kezét, majd lassan együtt kinyitjuk az ajtót. Kicsit elbambulok, aminek az lesz az eredménye, hogy majdnem beesek az ajtón, de szerencsémre ő elkap. Sokáig csak némán nézzük egymás szemét, majd mikor közelíteni kezd felém, engedek…hagyom, had csókoljon meg, átadom magam a varázslatos pillanatnak édes és puha ajkait élvezve
Fura érzésre ébredek de lehet csak álmodok…de akkor is, mintha figyelne valaki. Mikor kinyitom a szememet Mayával nézek farkasszemet pár centire van tőlem.
A következő képkocka, hogy Maya készül leesni a kanapéról, de már nem tudom megfogni, vagyis megfogni sikerül, de megtartani nem. Maya a földön landol én meg rajta. Tetszik ez a felállás, de mi is volt ez az előbb?? Nem nagyon sikerült még magamhoz térni…
-Maya, jól vagy? Ez meg mi volt? – kérdem tőle, majd lejjebb pillantva kipattan szememből az álom és széles vigyor terül el képemen - De azért jó a kilátás… - fixírozom melleit…
-A micsoda? – először döbbenten néz rám, de mikor leesik neki mire céloztam, zavarában láng vörös lesz az arca amit elfordít tőlem és eltakarja a dombocskáit…ennyit a remek kilátásról.
-Jól van na, leszállok. Gyere! – felállok és segítek neki is, de elveszti egyensúlyát és akárcsak megérkezésekor „belém esik”.
Na de ha már így alakult ki is használom a helyzetet és magamhoz ölelve hajolok le hozzá, hogy megcsókoljam, de hírtelen megölel. Nah ezt a reakciót nem tudom mire vélni, csak döbbenten engedem el, mikor hátrébb akar lépni tőlem.
-Hát köszi, hogy segítettél, de azt hiszem, most én is lepihenek egy kicsit. – O.o…hát erre most mit mondjak?
Szép lassan bemegy a szobába és gyors mozdulattal magára csukja az ajtót.
De én nem értem ezt a lányt…nem azért hajolt fölém mikor aludtam, hogy megcsókoljon!? Másért miért csinálta volna? Most meg mikor én akarom lekapni eliszkol.
Feltűnik, hogy még mindig egy helyben állok és nézem Maya szobájának ajtaját. Aztán megrázom a fejem és bemegyek sajátomba. Bedobom magam az ágyba és inkább alszom egyet.
Mikor felébredek óvatosan nyitom ki szemeimet, hátha esetleg Maya megint felettem van pár apró centire tőlem, de nincs olyan szerencsém…
Lassan felülök és már érzem is karomban a bútortologatás eredményét…izomlázam van…hogy én mennyire örülök ennek. Tornáztatom a karjaimat és megérzek valami finom illatot kintről. Mi ez??
Mint egy szagot fogott kutya kilépek a szobából és kémlelem a terepet. Ahogy meglátom a terített asztalt elmosolyodom.
-Megéreztem a finom illatokat, gondoltam, kinézek. – nézek Mayára.
-Kínait főztem, remélem, ízleni fog. Pont most akartam szólni, hogy gyere ki… - kedves tőle, hogy főzött, és velem akar vacsizni…és vajon még mit szeretne?
-Én nem csak az étel illatát éreztem meg, hanem a parfümöd kellemes és csábító varászát is… - ezért a vacsiért azért eljár egy bók….ha nem több…meg amúgy is finom illata van, még csak nem is hazudtam.
-Ne beszélj zöldségetek, inkább egyél! Jó étvágyat! – ül le velem szemben és zavartan elkezd enni…nocsak nem bírod a bókokat??
Habzsolja magába a kaját, ami meg kell hagyni nagyon finom…de zavar ez a csend…ajj…na jó, ideje megtörni.
-Nagyon finom lett! Nem elég, hogy modellkedsz, mondjuk ilyen bomba alakkal nem csoda, de még főzni is tudsz. – mosolygok rá…és látom, hogy még jobban zavarba jön. Hát nem édes!? Hihihihi…
-Kö…köszönöm… - nyögi ki…ohh ha így folytatom megszólalni se fog tudni…
-És holnap ez a fehérnemű bemutató, hogy lesz? Mármint…tudom, oda kell menni, és megnézni, de van aki elvigyen?
-Hát akkor elvihetlek én? – kis csend…de hát végül nem várom meg, hogy válaszoljon – Mondjuk nemleges választ nem fogadok el, tehátelviszlek. Akkor ennyi. – vigyorgok önelégülten.
Nem is mond rá semmit. Okos csaj…nem fecseg feleslegesen. Azt hiszem nem is bírnám ki egy olyan mellett aki fossa a szót, bár néha zavar, hogy nem mer megszólalni, vagy nem tudom. De majd ha megszokja a helyzetet, hogy velem lakik, biztos bátrabb lesz…
-És te mit szoktál csinálni szabad idődben? – kérdi, amin kicsit meglepődök…nem nagyon szokott beszélgetést kezdeményezni…és milyen hírtelen témaváltás…
-Na lássuk csak… - vágok gondolkozó fejet – strandröpi, buli, és sok alvás…jah meg ne lepjen meg, ha vad idegen lányok lesznek itt miután bulizni voltam… - ránézek és vigyorgok. Csak bámul döbbenten… - Csak vicc volt baba… - hát annyira nem, de láthatóan kicsit megnyugszik…
Ezek után, a vacsi alatt beszélgetünk még, hát jah…ismerkedünk egymással. De a kaja után az asztalt még segítek leszedni, de ennyi, én nem mosogatok. De hát ezért van a mosogatógép…
Ledobom magam a kanapéra és nézek valami jónak tűnő filmet a TV-ben, aztán ő is megjön és leül mellém. Kiválasztunk együtt valami filmet, bár én mást néztem volna, de ez valami romantikus szarság…és ha pityeregni támad kedve nyugodtan hozzám bújhat…persze nincs ám hátsó szándék abban, hogy egy nyálas filmet nézek vele…niiiiiiiincs ááám….
Azt se tudom miről szól a film…remekül odafigyeltem mih!? Na jó nagy vonalakban vágom…de nem hiszem el, hogy nincs olyan rész, ahol nem kezd el sírni…milyen romantikus film ez!? Pff….
Nem tudok tovább várni, közelebb húzódok hozzá és lassan…tényleg lassan átkarolom a vállát. Mint mikor gimis voltam és moziba vittem egy csajt…
Így nézzük végig a filmet…nem nagyon zavarja, hogy magamhoz öleltem. Sőt, mintha még hozzám is bújt volna kicsit, vagy csak hallucinálom? Az valószínűbb…lassan vége a filmnek…eljött az én időm. Megfogom állát, és magam felé fordítom, hogy a szemébe nézhessek, és látom kicsit meg van ijedve…na de próba szerencse…közelebb hajolok és megcsókolom. Alig pár másodpercig ér össze az ajkunk, de felpattan mellőlem és pirultan lenéz rám, majd elsiet a szobájába. Ez már megint egy igen csak fura és idegesítő reakció volt. Nem értem a női elmét. Inkább meg se próbálom megérteni…bonyolult lenne.
Pár perc után én is elmegyek a szobámba, még kiülök az erkélyre egy cigire aztán lefekszek.
Mikor reggel felkelek és kitántorgok a szobából nem látom sehol. Fingom sincs hol lehet…na de mindegy, összedobok magamnak egy reggelit és belapátolom. Aztán pár órával később hazaesik. Valahogy másabbnak látom, de az Istenért sem jövök rá, hogy miért. De azt azért észreveszem, hogy kicsit mintha kerülne…de sokáig úgyse tud majd, mert én viszem el. Már alig várom, hogy szexi fehérneműben sétálgasson előttem föl-le.
Szerkesztve Garfield által @ 2009. 09. 18. 18:00:39
Megérkezik ő is, leül mellém egy szendvicset majszolva.
-Jó étvágyat! –kicsit zavart vagyok, mert mégis félmeztelenül van, ezt sajnos leplezni sem tudom.
-Rendben…elmegyek és felveszek egy felsőt…-reagálja le az én kis félénk pillantásomat.
-Nem kell, ha nem…-be sem fejezhetem a mondatot, közbevág.
-Jó…látom, hogy zavar, szóval megyek…-fejemet támasztva könyökölök térdemre, miközben utána nézek. Komolyan nem akartam elüldözni, vagy ehhez hasonló, csak hát nem tudok kibújni a bőrömből. Ő mégis csak egy fiú, együtt lakunk, este van, ő meg félmeztelen…nem tudok nem zavarban lenni!
Pár percen belül visszaér, újra lehuppan mellém. Kicsit ugyan megijesztett, hogy egy vetődéssel érkezik meg, de próbálok a filmre koncentrálni. Nem sokat maradok, mert elég álmos vagyok, így hát az első közös programunk rövidre sikeredik.
Reggel korán kelek, hogy minél hamarabb hozzá tudjak látni a takarításnak. Nagyon lelkes vagyok az új lakással kapcsolatban, rengeteg ötletem van, nem bírok egyszerűen magammal. Persze Steve sehol…Hmm, talán ideje lenne felébreszteni…
-Steve! Kelj fel…megígérted…-szólok be neki a szobába, de nem sok életjelet mutat. Akkor próbálkozom mással. –Talán nem vagy kíváncsi a holnapi fehérnemű bemutatóra? –Bingó! Hát persze, hogy azonnal felül az ágyon…kis perverz…
-Miben kell segíteni? –kérdezi mosolyogva. Megjelennek képzeletbeli ördög szarvacskáim, ha takarításról van szó, kérlelhetetlen vagyok. Pár perc múlva már Steve házirobotként sürög-forog, ha néha a száját húzza is.
-Elmegyek vásárolni. –jelentem ki, mikor végzünk.
-Elkísérhetlek? –Fura…nem pihenni akart?
-Hát…miért ne? –mosolygom a választ.
Kellemes délutánt töltünk vásárlással, bár ebben-abban azért az ízlésünk nem egyezett. Persze legtöbbször sikerül meggyőznöm őt egy-egy félénk mosollyal, bár nem szándékosan, hiszen fogalmam sincs a csábítás művészetéről. Mindenesetre bevált.
Hazaérve izgatott pakolászásba kezdek, alig várom, hogy minden a helyére kerüljön. De egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Steve halkan szuszog.
-Steve? –a kanapé fölé hajolok, de nem jön válasz. Elaludt. Ujjaimmal óvatosan kisimítom a kósza hajszálakat az arcából, majd egy kicsit végig is simítok rajta. Furcsa érzés fog el, ha őt nézem. Ha ébren van, sokszor lehurrog, húzza a száját, idegesíti a félénkségem, de most, hogy alszik…olyan más, olyan nyugodt és barátságos. Bár mindig ilyen lehetne, de hát sajnos ez lehetetlen. Hogy is kívánhatna ilyet egy magamfajta lány, aki nem olyan könnyűvérű, mint amilyenhez ez a fiú szokhatott…
Betakarom egy vékony pléddel, leülök mellé, hogy cirógassam az arcát. Kicsit lejjebb hasalok, arcomat arca elé helyezve. Szemeit nézem, és bár csukva vannak, még most is kristálytisztán emlékszem tekintetére. Épp elmosolyodom, mikor hirtelen kinyitja szemeit. Ijedten ugrom egyet, és leesem a kanapéról, de mivel ő meg akart tartani, magammal rántom.
-Auuu…-nyüszögöm fejemet fogva.
-Maya, jól vagy? Ez meg mi volt? –kérdezi megdöbbenve, majd lebiccentve fejét szélesen elmosolyodik, hisz így fekve tökéletes betekintést nyert dekoltázsomra. –De azért jó a kilátás…
-A micsoda? –nézek értetlenül, de mivel szemei kigúvadva merednek kebleimre, rögtön kapcsolok. Kezeimet magam elé húzom, elfordítom a fejem, arcom szinte már ég.
-Jól van na, leszállok. Gyere! –feláll, majd engem is felsegít. Olyan lendülettel húz fel, hogy a karjaiban kötök ki. Tágra nyílt szemekkel nézek rá, hogy mist mi történt, de ő csak nem enged el. Érzem, hogy egyre jobban közeledik az arcomhoz, ettől kicsit meg is ijedek. Végső „elkeseredésemben” a vállára hajtom a fejem, gyorsan megölelem, majd hátrébb lépek.
-Hát köszi, hogy segítettél, de azt hiszem, most én is lepihenek egy kicsit. –kínos mosoly kíséretében besomfordáltam a szobámba, mielőtt még további zavarba ejtő kérdések jönnének. Kifújom magam, miután becsukódik mögöttem az ajtó. Még sosem jöttem ennyire zavarban egy fiútól, ráadásul ezzel a fiúval együtt lakom, találkozunk minden nap…Óh, nehéz az élet… Egész nap ki sem dugom az orromat, hagyom, had múljon el ez a kínos emlék mindkettőnkben, vagyis…nekem kínos volt, ő láthatólag élvezte…jajj…
Estefelé előmerészkedem a szobámból, amit idő közben már szépen berendeztem. Volt elég időm, hogy minden a helyére kerüljön, és ragyogjon a tisztaságtól. A konyhába indulok vacsorát készíteni. A fiúk többségéből kiindulva Steve sem lehet egy nagy szakács, ezért két személyre főzök kínait. Remélem, hogy szereti, mert nekem az egyik nagy kedvencem, és ezeket az ételeket tökéletesen el is tudom készíteni.
Szépen megterítek, feltálalok, és már indulnék is, hogy bekopogjak, de Steve úgy látszik, hogy jobb orral rendelkezik, mint, ahogy azt hittem.
-Megéreztem a finom illatokat, gondoltam, kinézek. –mosolyogva néz a tálakra, majd rám.
-Kínait főztem, remélem, ízleni fog. Pont most akartam szólni, hogy gyere ki…-olyan ez, mint egy romantikus vacsora. Hogy fogom én ezt kibírni kínos jelenetek nélkül? Majd sokat kérdezem, hogy mit csinál szabadidejében, meg mi akar lenni…Igen, ez az!
-Én nem csak az étel illatát éreztem meg, hanem a parfümöd kellemes és csábító varászát is…-azt hiszem, hogy flörtölni kezd velem, vagy most ezt csak képzelem és pusztán udvarias? Egy ilyen macsó alaknál ezt sosem lehet tudni.
-Ne beszélj zöldségetek, inkább egyél! Jó étvágyat! –leülök az egyik székre, és habzsolni kezdek idegességemben. Elég nehéz bármire is gondolni, ha ő van velem szemben.
Sajnos a barátaim akikkel együtt laktam kiköltöztek, mert nem találtak semmi munkát maguknak és nem tudtak beszállni a fizetni valókba és nincs a bőröm alatt is pénz, hogy két, három ember helyett egyedül fizessek mindent. Kicsit húzós lenne. Szóval kiköltöztek vissza az ősökhöz, nekem meg nem fűlik a fogam ahhoz, hogy megint a szüleimtől függjek így az újságokban keresgéltem, hogy találjak magamnak lakótársat. Kiszúrtam a hirdetések közül egy nevet ami ismerősen hangzott mintha a suliban már hallottam volna… Maya Takahasi…szóval fel is hívtam és megbeszéltünk egy találkát. És bingó a csajszi abba az egyetembe jár amelyikbe én és meg is beszéltük, hogy beköltözik, a kulcsokat is odaadtam, megbeszéltük mennyivel kéne beszállnia a fizetni valókba és hogy mikor érkezik. És hozzá kell tenni a csaj állati jól néz ki! Ha jól hallottam a suliba akkor valami modellügynökségnél dolgozik vagy nem is tudom, de az alakja megvan hozzá az biztos! És velem fog lakni…bár a suliban még nem beszéltünk egymással, sőt olyan visszahúzódónak tűnt, nem is foglalkoztam vele, mert akadnak más lányok is az egyetemen ugyebár. De most egészen más a helyzet. Beköltözik és innentől fogva megkezdődik a préda becserkészése…
Ma kell hogy jöjjön, legalábbis így beszéltük meg. Valamikor délután…de konkrétat nem beszéltünk. Kicsit rendbe szedem az egyik szobát, persze nem viszem túlzásba, csak a fölös cuccokat a másik üresen maradt szobába dobálom át. Hát igen ennyi részemről a takarítás…miután elkészültem még mindig nem jön. Rendben akkor elmegyek fürdeni, folyatom magamra a vizet, de itt sem maradok sokáig, mert már tiszta extázisba vagyok mikor jön. Nem is tudom miért…csak…de ahogy kilépek a fürdőből és elsétálok az előszoba előtt kulcscsörgést hallok a bejárati ajtó másik feléről. Odamegyek és kinyitom az ajtót, és Maya beesik az ajtón. Rajtam támaszkodik és lábával majdnem lerántja a törülközőt amit fürdés után magamra tekertem. Nagy nehezen feláll én meg megigazítom magamon a törülközőt…
-Szia! Ez aztán a megérkezés. Jól vagy, cicám? – vigyorgok rá, mert látom kicsit zavarba jött az előbbi kis jelenettől. De nekem tetszett….nagyon is, meg is ismételhetnénk akár a háló ajtajánál mondjuk…
-Üh…ühüm… - bólogat, és elrohan a szobába, pont amelyikből kipakoltam. De ez a reakció nagyon új…nem szoktak a lányok elfutni előlem, mi lelte?? Utána megyek és benyitok a szobába.
-Bocs, hogy zavarok, de elég fura… - de befejezni nem tudom, mert szavamba vág és kicsit idegesen és zavartan kezdi el hadarni mondanivalóját.
-Hehe, néha kicsit dinka vagyok, de majd megszoksz…vagy megszöksz… - neveti el magát, én meg értetlenül állok előtte - Ano…csak azt akartam mondani, hogy nincs miért aggódnod, minden a legnagyobb rendben. De…nem fogsz megfázni? – pirulva veszi le rólam a tekintetét…hmm…
-Már értem. – attól van zavarban, hogy egy szál törülközőben állok előtte…még nem látott vizes férfi testtel? Pedig sokat fog ezzel találkozni ha velem fog lakni…
-Na most menj szépen, mert a végén tényleg megfázol… - elkezd kilökdösni a szobából én meg csak nevetve hagyom magamat….de nem kell engem félteni cicus… - Holnap szombat, nincs suli. Ha nincs más programod, de tényleg csak akkor…szóval… - hmm baba mit szeretnél?? Beindult a fantáziám….ne csigázz mondd már… - kitakaríthatnánk és elrendezhetnénk mindent! Benne vagy? – na jó most leblokkoltam. Én nem éppen erre gondoltam, nagyon nem.
Komolyan takarításra akar rávenni…engem!? Az én elképzelésem valahogy jobban tetszik. Ott állok előtte és földbegyökerezett a lábam, csak őt nézem, hogy ezt tényleg komolyan gondolja-e vagy csak szórakozik, de látom, hogy nem viccel…fasza. De nem akarok takarítani...
-Muszáj? Rend van meg tisztaság, ne parázd túl a dolgokat! – lököm oda neki egykedvűen, erre a kezembe nyom egy….egy meghívót…azt hiszem magyarázatra szorulok…
-Vasárnapra jobb programot szervezek cserébe. Eljöhetsz az idei fehérnemű bemutatóra. Tudom, hogy titeket, pasikat az ilyen dolgok érdekelnek, szóval, ha holnap takarítunk, akkor ez a meghívó a tiéd… - hát ez a program már jobban tetszik…de vajon ő is fehérneműben fog flangálni a kifutón?
-Te is…? – rámnéz és bólint…oh hát ezzel kellett volna kezdeni baba…ott a helyem! Bólintok neki, belegyezés képpen. Fél lábon is kitakarítom neked az egész lakást ha láthatlak fehérneműben.
-Most akkor én…ühm…ki is csomagolnék… - csak nyugodtan…már ki is mennék mikor látom, hogy az ágyon heverő bőröndjéhez hajol le, és cipzárazza ki és fenekét kezdem nézni. Már el is képzeltem egy sexy kis tangában ami nem takar valami sokat…szinte már csorog a nyálam, mikor hátra fordul. - Te most a fenekemet bámulod? – félreérthetetlenül mosolygok rá, szerintem a válasz egyértelmű.
-Zavar? – kérdezem szemöldökömet felhúzva és látom arcán a felháborodottságot és értetlenséget.
-Igen! – válaszolja döbbenten.
Na azt hiszem jobb ha magára hagyom. Vigyorogva megyek saját szobámba és magamra kapok egy hawaii mintás fürdőnacit…de hát meleg van nem kell más. Kiülök a szobámból nyíló erkélyre kicsit füstölni. Kicsit elbóbiskolhattam, mert már lemenőben van nap…na jól van…ideje bemenni. Átcsörtetek a szobámon és kimegyek a konyhába valami harapni valót csinálni. Összedobok egy szenyát és megyek a nappaliba beburkolni. Menet közben észre veszem, hogy Maya a kanapén ülve nézi a tv-t. Mosolyogva ledobom magamat mellé és elkezdek kajálni.
-Jó étvágyat! – mosolyog rám és elpirulva kapja le rólam szemét és nézi tovább a tv-t.
-Rendben….elmegyek és felveszek egy felsőt… - mondom és már indulok is. Miért van ennyire zavarban, ha póló nélkül vagyok? Nem értem én ezt…ez a reakció nagyon új…és kicsit idegesítő…
-Nem kell ha nem… - jajj hagyjuk már….meg se várom hogy befejezze a mondatot, mert tudom, mit akar….”nem kell ha nem akarsz”…na igen és aztán nézhetem a vörös arcát mellettem, ahogy kuka módon nézi a tv-t és meg se mer mukkanni…köszi nem, bár aranyos mikor zavarban van de most nincs hozzá hangulatom.
-Jó…látom, hogy zavar, szóval megyek…
Bemegyek a szobámba és előkotrok egy pólóinget. De akkor sem fogom fel, hogy miért van zavarban. Jó az első alkalommal még oké, mert hát nem minden nap láthat egy lány ilyen kidolgozott testet…de most már így sok.
Visszamegyek, átugrom a kanapé háttámláját, és pöccre pontosan mellé érkezek. Lazán a kezembe veszem a tálcát é kajálok tovább. Lehet kicsit megijedt, mert csak döbbenten néz rám….áhh mindegy ezen már meg se lepődök. Még hozzám kell szoknia…
Nézzük még egy darabig a filmet ami éppen megy meg beszélgetünk kicsit, bár nem sokat, mert közli, hogy álmos és megy aludni. Hát joh…
Reggel valami zajra ébredek. Komásan és morcosan megyek ki a szobából és Maya már pakol…öregem nem hiszem el. Ennyire fanatikus rendmániás takarítós nem tudom milyen csaj!? Még alig ébredtem fel és még csak homályosan látok, de már vonna is be a pakolásba. Na neeem….visszadőlök az ágyamba de utánam jön…milyen merész lett valaki…
-Steve! Kelj fel…megígérted… - jajj hagyjál már…ki és mit ígért?? Nem emlékszem… - talán nem vagy kíváncsi a holnapi fehérnemű bemutatóra? – ohh ez szíven talált…
-Miben kell segíteni? – kérdezem már az ágyon ülve és rávigyorogva…
A kis édes azt még megvárja, hogy fogat mossak és átöltözzek, de ezek után már bombáz is az ötleteivel, persze ezekkel vannak ellenvetéseim amiket tudtára is adok. De hát nőből van és megmagyarázza mit miért kell odarakni ahova rak, vagyis rakat velem, vagyis inkább kéri, hogy tegyem valahova, de olyan édesen, hogy ember legyen a talpán aki nemet mondana neki. Aztán inkább már bele se szólok csak semmi se legyen útban. De basszus így egyedül tologatni a bútorokat kicsit nehéz, mert ugye mégse fogom hagyni, hogy segítsen….na meg a takarítás egy külön procedúra…azt kéri tündéri mosollyal, hogy mossak fel….öregem, nekem csak ökörködésből szokott a kezembe kerülni a felmosó…de addig rebegteti a szempilláit, míg ezt is megcsinálom, mert a jutalom meglesz. Holnap fehérneműben fog előttem császkálni. És még kérnem se kell erre. Nagyon király vagyok.
Átrendeztük az egész lakást…a nappalit, a fürdőben csinálni kellett helyet a cuccainak, a szobáját teljesen át kellett rendezni, jah és az üresen maradt szoba most egy vendégszoba. Ami persze majd egy biliárd szoba lesz ha rajtam múlik de ahhoz még kell egy biliárdasztal. Öregem ebben a „lakberendezésben” jobban elfáradtam, mint a röplabdában. Ennyi pakolászást…pfff……mikor elnyúlok a kanapén egy kellemetlen dolog üti meg a fülemet…
-Elmegyek vásárolni. – ajajj ez így a pakolás után rosszul hangzik...van egy olyan érzésem, hogy a lakásba akar venni dolgokat…jobb ha vele megyek.
-Elkísérhetlek?
-Hát…miért ne!? – mosolyog rám.
Nah mit mondtam!? A lányok és a lakberendezési hóbortjaik….jópofa dolgokat talált, de a színekkel vannak azért problémák, mint például…rózsaszín párnákat nem veszünk a kanapéra a nappaliba….ez szerintem alap, de azért összehozzuk a színeket. Persze ruhaboltokba is betévedünk úgy egészen véletlenül…de nem időzünk sehol sokat. Vagy azért, mert tekintettel van arra, hogy fiúból vagyok, vagy azért, mert ő sem szeret sokáig egy helyen lenni. Nekem végül is nyolc…végülis jó társaság...
Mikor hazaérünk kipakolja a dolgokat és az új helyére rakja mindet…huhh nekem ma már sok volt. Kikészültem. Levágom magamat a kanapéra, még jó hogy elég nagy ahhoz, hogy míg fekszek rajta, ő kényelmesen le tud ülni….hmm….jó ölet volt ez a párna ide. De már gondolkodni sincs erőm semmin, mert elnyom az álom.
Csomagolok. Sajnos nem tehetem meg, hogy tovább az albérletben maradjak, ezért egy másikba költözöm, ami nagyobb, de nem egyedül kell majd fizetnem. Még csak két hete adtam fel egy hirdetést, de máris jelentkezett rá egy fiú. Steve Silver. Az egyetemen már láttam, igazán aranyosnak tűnt, bár kicsit félek tőle. Sokszor mentem el mellette lehajtott fejjel, hogy észre se vegyen, olyankor hallottam, hogy erős és domináns hangja mindig uralja a beszélgetéseket. Múlt héten találkoztunk is, hogy megbeszéljük a költözést. Azt mondta, hogy ő is látott már, meglepődtem, hogy a nevemet is tudta. A barátnőm szerint vigyáznom kell vele, mert nagy szoknyapecér, de hát én is csak nő vagyok, nekem is van szemem…ő…ő egyszerűen…ahh, izmos, jóképű, a suli nagymenője…Lehetetlen nem észrevenni.
Persze sosem lenne bátorságom közelebbi kapcsolatot létesíteni vele, mert félek is, meg ő hát nem a magam fajta, csendes lányról álmodozik. De boldoggá tesz, hogy a közelemben lesz.
Miután becsomagolok, elindulok az új lakásomba, az új életem felé. Nagyon szép környék, elég kis utcában van, szinte kocsi sem jár erre, az egyetemhez meg közel van. Most, hogy ketten leszünk, a költségek is elviselhetőek. Gyalog megyek, mert bár nem szorulok plusz edzésekre, de valamire fognom kell heves szívdobogásomat, ehh…A kulccsal bajlódom, mikor hirtelen kinyílik az ajtó, én meg szinte beesek rajta egyenesen Steve karjaiba. Tenyereim vizes mellkasán támaszkodnak, egyik lábam becsúszik az ő lábai közé, majdnem lerántva így a derekára tekert törölközőt. Most zuhanyzott? Kezem megremegve tolja el magától az izmos testet, nagy nehezen felegyenesedem.
-Szia! Ez aztán a megérkezés. Jól vagy, cicám? –mosolyodik el, azt hiszem, élvezi, hogy zavarban vagyok. Tudom, hogy mondanom kéne valamit, de Olümposz istene áll előttem, hogy is volnék képes megszólalni? Számomra nem megszokott a férfi test látványa, azt csak fotózáson láttam eddig, most meg nem tudok vele mit kezdeni…
-Üh…ühüm…-bólogatok hevesen, majd iszkiri, gyorsan berobogok a szobámba. Idegesen tördelve ujjaimat állok a csomagok felett, még mindig nem tettem túl magam az első itteni sokkon, mikor nyílik az ajtó.
-Bocs, hogy zavarok, de elég fura… -kezdené el mondani, de én gyorsan közbevágok, hisz ha ideges vagyok, mindig beszéddel ütöm el az időt.
-Hehe, néha kicsit dinka vagyok, de majd megszoksz…vagy megszöksz…-nevetek zavartan. –Ano…csak azt akartam mondani, hogy nincs miért aggódnod, minden a legnagyobb rendben. De…nem fogsz megfázni? –kérdezem pirultan elkapva a fejem, hisz még mindig csak azt a törölközőt szorongatja magán.
-Már értem. –szólal meg, azt hiszem, hogy közben rájött arra, hogy mennyire zavarban vagyok.
-Na most menj szépen, mert a végén tényleg megfázol…-finoman kilökdösöm, ő csak nevetve hagyja magát, azt hiszem, még tetszik is neki az a játékos lökdösődés. –Holnap szombat, nincs suli. Ha nincs más programod, de tényleg csak akkor…szóval…-felcsillannak szemei, talán valami piszkos dologra gondol - kitakaríthatnánk és elrendezhetnénk mindent! Benne vagy? –kérdezem lelkesen, de az ő lelkesedése ekkor hagy alá. Azt hiszem, igaza volt a barátnőmnek és ez a fiú valóban elég perverz meg rámenős is. Öhm…most komolyan azt gondolta, hogy így elsőre bemászom az ágyába vagy hasonló? Rólam mindenki tudja, hogy szűz vagyok…őt ez nem zavarja? A fene sem igazodik ki ezeken a férfiakon, de azért mondhatna már valamit, mert a pillantásától kezdek elolvadni. Még fél perc és úgy kell majd felmosni a szőnyegről. Egy kis tini libának érzem magam, de tényleg…nem tagadhatom, hogy vonzódom hozzá…nagyon is…
-Muszáj? Rend van meg tisztaság, ne parázd túl a dolgokat! –mondja unott hangon, mire én a kezébe nyomok egy meghívót.
-Vasárnapra jobb programot szervezek cserébe. Eljöhetsz az idei fehérnemű bemutatóra. Tudom, hogy titeket, pasikat az ilyen dolgok érdekelnek, szóval, ha holnap takarítunk, akkor ez a meghívó a tiéd… -mosolygom, hátha igent mond.
-Te is…? –oldalra nézek, miközben bólintok, hogy igen, én is fehérneműben leszek, hisz ez is a munkám része. Ez a felállás már neki is tetszik, végre ő is bólint, tehát holnap takarítás! Yeah! De most kicsit olyan, mintha flörtölnénk egymással. Még sosem flörtöltem! Áhh…most megijedtem saját magamtól! Ez a fiú…omg…Vajon mit fog szólni hozzám, ha a kifutón, sminkben, pompában lát majd?
-Most akkor én…ühm…ki is csomagolnék… -elkezdem kicipzárazni a bőröndömet, hogy vegye már észre magát, ki kéne mennie, de csak áll. Nem értem, mit akar még? Az első pár ruhát kiteszem az ágyra, majd megfordulok, hogy rákérdezzek, mit tehetek még érte, de ekkor meglátom a valódi okot, amiért még mindig bent van.
-Te most a fenekemet bámulod? –nézek rá nagy szemekkel. Az a perverz mosoly az arcán…
-Zavar? –vááá…Hogy zavar-e? Ez a fiú őrült! Hogy lehet ilyen nyíltan bevallani egy ilyen dolgot? Jól van, hogy egy egyetemre járunk, egy idősek vagyunk, egy lakásban élünk és mindig szépen mosolygunk a másikra, de ez még csak az első nap! Nyúúú….
-Igen! –válaszolom megdöbbenésemnek hangot adva, hogy egyáltalán megkérdezte, hogy zavar-e. Egy kis szemöldök húzogatás után végre egyedül maradok. Gyorsan bezárom az ajtót, mielőtt még piszkos gondolatai hozzám vezérelnék az éjszaka közepén is.
Hamar végzek a kipakolással, gyorsan megfürdök a fürdőszobámban, aztán kiülök a nappaliba tévézni. Titkon remélem, hogy ő is unatkozni fog és kijön mellém, legalább kicsit elbeszélgethetnénk. Szigorúan beszélgetni…
Figyelem ahogy bevezetik az étkezőbe. Sápadt, és szemeiben félelem csillog. Ha lehetséges egyáltalán, most még törékenyebbnek tűnik. De még így is észbontóan szép. Csak épp előbb ugrana az oroszlán szájába, mint hogy az ölembe üljön fesztelenül.
- Jó reggelt Ami - köszöntöm, és felállok hogy a széket alá toljam. Félénken köszön vissza, és ahogy fejét előr hajtja, nyakának kecses íve előbukkan tincsei alól. Elfehérednek ujjaim a szék háttámláján, de uralkodok magamon, és visszaülök mellé.
Próbálok vele beszélni, de csak annyit közöl velem, hogy nem éhes. Ezt is lesütött szemekkel, reszketve. Jaj hát ennyire félni nem kell tőlem, nem eszem nőket reggelire.
És mi az hogy nem éhes? Ennie kell, különben legyengül.
- Enned kell - utasítom.
- De nem tudok enni... - suttogja a szemembe nézve. Fél. Nem izgat, majd megszokja a helyzetét. Nekem is szokatlan a dolog, mert eddig még nem tetszett nekem ennyire senki.
- Miért nem tudsz enni? Talán beteg vagy? - kérdezem tőle. A róla kapott jelentésben nem áll semmilyen betegség, de azért nem árt tisztázni.
- Igen - csuklik fel, és könnyek csillannak zöld szemeiben. Olyan, mint a halványzöld leveleken ragyogó harmat.
Milyen szép... és mennyire fél tőlem. Kezdem magam úgy érezni, mint egy walt disney filmben. Ő a szépség, és én vagyok a szörny.
Egy utolsó korty kávét felhajtok, és megtörlöm a damaszt szalvétával számat.
- Nos, akkor nem eszel. Azonban ha legyengülsz az éhségtől, az nagyon kellemetlen lenne.
Megfogom asztalon pihenő kezét, és tétova ellenkezésére szarva magasról, számhoz emelek, és belecsókolok a tenyerébe. Közelebb hajolok hozzá.
- Szeretem, ha a nők bírják a strapát - súgom gonosz kis mosollyal. Összerezzen és remegő ajkakkal néz rám. Megcirógatom szép arcát, ujjammal letörölve egy könnycseppet.
- Engedj el... kérlek...
Elmosolyodom ezen az abszurd kérésen.
- Szó sem lehet róla Ami. Egyenlőre még nem.
Elengedem, és hátradőlök a székemben, úgy méricskélem őt. Nagyon tetszik. Nagyon. De nincs szívem rávetni magam, és dugás közben hallgatni a sírását. Jobban örülnék, ha szolgálatkészen, mosolyogva vetné alá magát az akaratomnak és testemnek.
Megéri vajon a nyűglődést?
Ki tudja...
Sóhajtva állok fel a székről, és karja alá nyúlva emelem fel őt is gyengéden. Magamhoz húzom.
- Most el kell mennem, de este jövök vissza, hogy veled vacsorázhassam. Csókolj meg... - súgom lágyan, és gyönyörű gesztenyebarna hajába túrok ujjaimmal.
