|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Garfield | 2011. 08. 31. 22:10:40 | #16460 |
 Karakter: Steve Silver
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Olyan szép vagy… - simogatom, és a nyakamba csimpaszkodik.
- Ne mondd ezt…zavarba hozol… - el is fordítja az arcát, de én vissza, és megcsókolom. Különben is imádom ha zavarban van…olyan kis aranyos.
- Már csak May hiányzik, és minden tökéletes lenne. – csókolom a nyakát.
- Na jó, ez így…azt hiszem, hogy nem fog menni. – ül fel.
- De mi a baj? Valamit rosszul csinálok? – nem értem…
- Nem, csak bűntudatot keltettél bennem May miatt. Amit otthon mondtál, és most is… - jajj cicám…
- Oh már túl vagyok rajta. Holnap velünk lesz. – folytassuk amit elkezdtünk…
- Nem, igazad van. Menjünk haza… - ez most komoly? Úgy látom igen, mert egy puszi után elindul - Nem jössz?
- De, jövök… . nagyon jó…
Persze elég késő van, és Maya szülei eléggé meg is lepődnek, hogy May-ért jöttünk. Már mindenki aludt…de csak összekészítik a pici cuccait és megyünk. May az egész utat végigsírja a kocsiban…elég nyűgös, hogy fel lett keltve. Meg is értem…én is az lennék…szegénykém…
Maya viszi a kicsit a szobájába, én meg az ágyunkban várom, hátha folytathatjuk itthon amit a tengerparton szerettem volna. De már vagy egy órája a pici szobájában, van, engem meg elnyom az álom…
Reggel mikor felkelek, nincs szívem felkelteni Mayát…had pihenjen, ki tudja meddig volt fent May-nél, mire sikerült elaltatnia. De átmegyek a picihez, hogy megnézzem, persze, hogy nyűgös szegény, nagyon pisis a pelusa…tisztába teszem, megpuszilgatom, és visszateszem a kiságyba. Nem sokra rá, el is alszik. Én meg halkan elkészülök, gyengéden adok Maya arcára egy puszit, és megyek dolgozni.
Szokásos nap. Sok papírmunka…néha tök jól jönne egy titkárnő, de nem veszek fel senkit, nem akarok okot adni Mayának a féltékenykedésre. Igyekszem minél hamarabb befejezni a mai teendőimet, hogy hazamenjek a pici családomhoz. Kora délutánra sikerül is végeznem, és már száguldok is haza.
A konyhából hallok szöszmötölést, úgyhogy arra veszem az irányt.
- Szia… - köszön mikor belépek.
- Maya… - az állam a padlót verdesi. Alig van rajta valami…elképesztően szexi…a puszta látványtól is felizgultam.
- Már nagyon vártalak, vagyis vártunk, csak May már elaludt. – átkulcsolja a nyakamat - Fáradt vagy? Mit szólnál egy kellemes zuhanyhoz? Vagy ennél valamit? – inkább mást csinálnék veled…
- Ma nagyon figyelmes vagy, és nagyon szexi…Megőrülök érted. – felültetem a konyhapultra, és nyakát kezdem falni, közben nyakkendőmet szedi szét.
- Ma minden kívánságodat teljesítem… - súgja a fülembe, aztán a nyakkendővel húz magához egy csókra.
Combjaiba marva csókolom tovább, kicsim a ingemet gombolja ki, mikor May hangját halljuk meg. Örültem volna, ha legalább még egy órát alszik, de nem baj, gyorsan visszaaltatom.
- Megnézem én, úgy is köszönni akartam neki. – mosolygok.
Felmegyek, gyorsan kicserélem a pelust, és álomba ringatom a kicsikémet. Adom még egy puszit a homlokára, persze óvatosan nehogy felébredjen, aztán egy gyors zuhany mellett döntök. Mikor kész vagyok, Maya még sehol. Lent vár? Na nem baj…befekszem az ágyba, úgyis fel fog jönni, . Alvást színlelek,és ahogy elképzelem magam előtt abban a szerelésben, ami rajta van, rögtön kemény leszek. Hallom bejönni a szobába, de nem kelt fel, csak mellém dől le, mikor elkapom és megcsókolom. Remélem azért nem ijedt meg túlságosan…
- Azt hitted, hogy feltüzelsz és aztán el fogok tudni aludni? – lerántom magamról a takarót, és fölé mászok.
- Nem akartalak felébreszteni, de örülök, hogy nem alszol. – belemarkol a hátsómba - Nem tudhattam, hogy miért aludtál el…azért, mert fáradt vagy, vagy azért, mert a zuhany alatt elintézted magadnak… - milyen bátor ma valaki…ez tetszik…
- Többször akartam, mikor melletted feküdtem, de féltem, hogy félreértenéd, és nem akartam erőszakos sem lenni. – erről jut eszembe…fordítok a felálláson, hogy én legyek alul, tudom, rendbejött a hasa, de jobb félni, mint megijedni - Nehogy megnyomjalak… - megcsókolom.
- Szerelmem, én nagyon nyitott vagyok mindenre…mindenre, ameddig csak te és én vagyunk benne… - hmm? Megint rémek látsz babám?
- Ha arra gondolsz, hogy megcsalnálak, vagy egy harmadik félt hoznék az ágyba, akkor nagyon tévedsz… - még a gondolattól is irtózom…
- Nem gondoltam harmadik félre, nem hinném, hogy egyikünknek is lennének ferde hajlamai. – simogatja közben az arcomat, aztán hajamat kezdi babrálni.
- Ha te nem lennél, még azt hinnék, hogy meleg vagyok, mert az égvilágon semmit nem érzek már más nő iránt sem. – végigcsókolom nyakát, aztán vállait, de juthatnánk már tovább is…
- Ez igaz? Még akkor sem, ha hónapokig nem szeretkeznénk? És akkor sem, ha egy csinos nő ajánlkozna fel neked? Akkor sem, ha hasonlítana rám? Tényleg nem? – de felpörgött valaki…de cuki…
- Még ha lenne ikertestvéred sem, mert nem csak a külsődet, de a belsődet is szeretem. Nem csak a kinézetedbe szerettem belé, hanem a lelkedbe is. Te vagy az első nő, aki törődik velem, még az anyám sem foglalkozott velem ennyit, pedig ő felnevelt. – nevetek, de amit mondtam, igaz - Igazán csak melletted lettem az, aki vagyok, és szívesen elmesélem részletesen azt is, hogy hogyan lettem igazi férfi általad, de öt percen belül nem kezdünk el szeretkezni, én esküszöm megerőszakollak… - nevetek megint, de alig bírok már magammal…
- Hát hajrá…elintéztem ma a fogamzásgátlást is pár hónapra, hogy May még egy darabig egyke legyen, és az orvos szerint végezhetek könnyű fizikai munkát, szóval lovagolni is szabad már. – hohohóó…nem csak nekem hiányzik a szex, úgy látom…
- Ez az én cicám…ma sokat fogsz vágtázni rajtam… - csókolózni kezdünk, de annyira gyorsan akarok megszabadulni ruháitól, hogy kicsit el is szakítom felsőjét. Kicsit le is blokkolok, de… - Ha már elszakadt… - fogom és egy mozdulattal széttépem az egészet.
- Steve… - miért takarod el magad…add csak a kicsi kacsókat,jó helyen vannak a nyakamnál…
- Majd veszünk egy másikat. – újra csókolni és simogatni kezdem.
A hátára fektetem és szépen leveszem róla az utolsó zavaró tényezőt, aztán fölötte támaszkodva csókolom meg. Nem akarom megnyomni, de úgy szorít magához…én is szeretlek babám…Aztán sikerül lejjebb haladnom csókjaimmal. Végig nyakán, és melleivel játszok kicsit. Bimbóját rajzolom körbe nyelvemmel, aztán megszívom, mire egy nyögés tör elő kicsimből. Végig csókolom a hasát is, és…tényleg semmi nem látszik a műtétből. Végig simítok a vágás helyén, és még csak nem is érezni, hogy lett volna ott valami. Na, jó kezd tetszeni, hogy megcsináltatta ezt a plasztikai műtétet.
Széjjelebb tolom a lábait, hogy jobban hozzáférjek, és először csak nyelvemmel, aztán ujjaimmal is kényeztetem.
- Steve…Steve… - nyögdécseli nevemet és eltol magától. Pedig azt akartam, hogy elmenjen…
Most kicsim dönt le a hátamra és végigcsókolva felső testemet, kúszik le a lábaim közé. Alhasamat csókolgatva veszi kezébe merevedésemet, és mozgatni kezdi rajta a kezét. Azt hiszem kicsit nagyon kanos lehetek, mert ahogy szájába veszi, rögtön leállítom…Szaporán véve a levegőt felülök, és az ölembe húzom. Fölém térdelve csókol meg, bejáratához illesztem magamat és…May? Picikém olyan jókor tudsz felkelni…édesen gügyög…
- Sajnálom… - csókol meg Maya, és kimászik az ölemből, magára kap egy köntöst és megy May-hez…
Ajj aludhattál volna még kislányom…Átfut az agyamon, hogy egyedül befejezem, de…áhh. Elmegyek, veszek egy hideg zuhanyt, és átveszem May-t, hogy kicsim is tudjon zuhanyozni.
Tök jól eljátszok a kicsivel. Annyira aranyos, és olyan szép…úgy imádom! Kicsivel később, fura kattogásokat hallok. Na jó, mi ez? Körbenézek a szobában, és látom, hogy cicám fényképez. Adok May arcára egy puszit, és lefektetem a kiságyba, aztán Mayát kezdem kergetni, mert tudja, hogy utálom, ha fényképeznek…
A nappaliban érem utol, és a kanapén kötünk ki, ahogy elkapom. Megmutatja a képeket, és…nem is olyan rosszak. Tehetséges fényképész is…tényleg…
- Ha elkezded a divattervező karrieredet, neked kéne lenned a fotósnak is. Nagyon jól eltalálod a jó szögeket… - adok az arcára egy puszit.
- És te leszel az első modellem. – mi?
- Én? Babám…tudod, hogy nem ápolok túl jó viszonyt a kamerával…nekem ez nem menne… - nem nekem való a modellkedés…
- Majd én segítek neked… - kapok egy puszit, hogy még véletlenül se tudjak reagálni – és babaruhákat is fogok tervezni. – mosolyog, mikor May képeit nézi vissza a fényképezőben. Aztán egy olyan képet pillantok meg, amin én vagyok. Félmeztelenül az ágyban…alszok…
- Te kis lesifotós…én bezzeg nem fényképezhetlek le az ágyban… - nevetem el magamat.
- Steve… - néz rám – Nem lehetne, hogy… - hát ha nem mondod, nem fogom tudni mit szeretnél, főleg, ha el is fordítod a tekintetedet..
- Mit szeretnél? – kérdezem mosolyogva.
- Tudom, hogy azt mondtad, hogy May még nagyon kicsi...de a szüleimnél nem lenne baja. Nagyon megbízhatók, és szeretik az unokájukat…
- De mi a kérdés? – mosolygok még mindig, bár tudom, hogy azt szeretné, hogy vigyük át a kicsit a szüleihez.
- Ma este nem lehetne, hogy ők vigyázzanak rá? Olyan régen voltunk együtt…úgy… - de édes…elpirult.
- És ehhez miért kéne elvinni May-t? Már nem ébred fel éjszaka…végig alszik. – attól, hogy May a másik szobában alszik, szeretkezhetünk…
- De… - még jobban elpirul, hát életemben nem láttam még ilyen édesnek… - nem szeretném, ha ő ébredne fel, mert én… - ohh…értem.
- Ha esetleg hangos lennél? – vigyorgok. Sorry, nem tudom levakarni az arcomról…
- Igen…régen voltunk együtt, és lehet, hogy nem tudnánk visszafogni magunkat… - oké, értem…
- Igazad van. – így belegondolva, tényleg nem kéne felébreszteni és sikollyal szegényt.
- Akkor…? – néz rám végre.
- Rendben, de csak ma estére. És a szüleim ne tudjanak róla… - nevetem el magamat – Nyaggatnak, hogy mikor vigyázhatnak May-re…
- Rendben. – kapok egy finom csókot. Ez egy kis ízelítő volt? Tetszik…
Míg Maya összekészíti a kicsi cuccait, és telefonál a szüleinek, és még játszok a kisbabámmal…Bevallom, hogy még most is azon gondolkozok, hogy inkább betapasztom a számat, szeretkezés közben, csak ne kelljen elvinni itthonról…De már belegyeztem. Maya szól, hogy indulásra kész, és nagyot sóhajtva állok fel a kicsivel. Felöltöztetem, a kocsiban bekötöm a gyerekülésbe, és megyünk.
A nagyszülők nagyon örülnek a kis May-nek. Tudom én, hogy szeretik, és úgy fognak vigyázni rá, mint a szemük fényére, de akkor is apuci kicsi lánya, nem lesz otthon…
De Maya kellően megvigasztal az éjszaka folyamán többször is. Különböző helyszíneken…és tényleg jobb, hogy nincs itthon a kicsi, mert elég hangosak voltunk. Ennyi idő után eléggé ki voltunk éhezve a másikra…Maya még meg is lepett egyszer-kétszer a bátorságával, mint például, amikor a konyhába mentünk le inni, és a székre lökött, hogy meglovagoljon…Hát őrületes este volt…
Másnap dél körül kelünk fel, és merevedésem van…a tegnapi este után? De nem akarom, hogy ájulásig szeretkezzünk, szóval a zuhany mellett döntök, és ez hatásos, mint mindig…
Kicsit még hagyjuk a nagyszülőket érvényesülni, és csak később megyünk May-ért. Addig én átnézek pár papírt, elintézek egy-két telefont…szóval dolgozgatok, hogy ne maradjak le semmivel, mert ma nagyon nincs kedvem bemenni az irodába…
Mikor úgy gondolom, hogy mára elég, megkeresem Mayát. A nappaliban laptopozik…a háta mögé osonok, és látom, hogy rajzok és fényképek fetrengnek körülötte, na meg a laptopon is ruhát tervez. Valaki nagyon belemerült a dolgokba…Látom kicsit a programmal is szenved.
- Segítsek? – kérdezem, de ijedtében ugrik egyet az ágyon – Ne haragudj, nem akartam rád hozni a frászt. – leülök mellé, és megcsókolom – Látom nagyon belemerültél a dolgokba. – nézek körbe.
- Igen, gondoltam ideje lesz elkezdeni…
- Segítsek a programmal? Láttam, hogy nem nagyon boldogulsz…
- Lehet maradok a rajzolásnál… - mondja lemondóan.
- Jajj ne legyél ilyen, pikk-pakk megtanulod. Gyere, megmutatom hogy kell használni… - magamhoz húzom kicsimet a géppel együtt és megmutatom mit hol talál, mi mire való, stb…
Este, mikor már May-t is lefektettem aludni, kellő puszi mennyiség után, a hálóba megyek, és az a látvány fogad, hogy kicsim még mindig a laptopon szerkesztget…Befekszek mellé.
- És márkanevet találtál már ki? Végülis az is fontos…vagy csak Maya Silver kollekciónak fogják hívni? – kérdezem hozzá bújva.
|
| Saya | 2011. 07. 10. 20:54:56 | #14965 |
 Karakter: Maya Takahasi
-Szeretnél megint címlapra kerülni? –mielőtt válaszolnék, kapok egy hosszú csókot, de ez akkor sem vicces –Csak vicceltem…majd keresünk egy csendesebb részt, ahol nincsenek fotósok. –nevet.
-Te reménytelen vagy…-mosolyogva indulok el, de…
-Csak szerelmes…-mondja, miután visszahúz magához. Lassan végig simít a számon, és már megcsókolna, mikor csengetnek. –Mindig a legjobb pillanatokat szakítják félbe…-igen, tudom, de azért adok egy puszit a szájára.
Míg Steve ajtót nyit, addig én megyek megetetni May-t. Nagyon örülök, mert Loren és Brian hozta át a kislányukat. Alia már egész nagy kislány lett a mi csöpp May-ünkhöz képest. De nem szabad elégedetlennek lennem, hiszen makkegészséges, és ha belegondolok, ő még csak most van a fogantatástól számított 9. hónapban, vagyis még csak most kéne, hogy megszülessen. Ehhez a tényhez képest igen szép baba, már nincs is nyoma a koraszületésének. Mindenki azt mondja, hogy csak rám hasonlít, de ez nem igaz. Steve száját örökölte, ráadásul az arca vonásai is tükrözi apukája kinézetét, csak kissé lányosan és babásan még. Annyira szép, hogy el sem hiszem…
Kifelé menet szólok Lorennek, hogy küldjön pár képet Liáról. Sajnos a kicsi Lia otthon cserélt, és most Lorenéknél lakik az ő kis kutyusukkal. Az egész azzal kezdődött, hogy sokat tüsszögtem, és mivel meg volt a kockázata, hogy a baba ezáltal allergiás lesz a kutyaszőrre, el kellett őt vinni. Annyit látogatom, amennyit csak tehetem, még mindig úgy örül nekem, de most már nincs egyedül, mert Lorenék kutyusa is az ő fajtája…
Estére nagyon kimerülök, szinte a lábamon is alig állok, de szerencsémre Steve foglalkozik most May-yal. Picit pihenek, aztán csatlakozom hozzájuk. Steve annyira figyelmes és gyengéd vele, látszik, hogy oda van érte. Aztán észre is vesz.
-Olyan szép…-mondja halkan a kislányunkat nézve. Már most látom, hogy Steve az a tipikus oroszlánként védelmező apa lesz, de nem is baj, tudom, hogy May-nek lesz a világ legjobb apukája, és azt is, hogy jó emberbe szerettem bele…
-Nem akarsz jönni, pihenni? –közelebb megyek, és adok egy puszit a homlokára.
-De, mindjárt…-jól van.
-Rendben. –mosolyogva kimegyek.
Nem hittem, hogy Steve fog hanyagolni engem a baba miatt, azt hittem, hogy fordítva lesz, de annyira jó látni, hogy így szereti May-t.
Mivel Steve nem jön, a zuhanyzás mellett döntök. Jól esik a hűs víz egy ilyen hosszú nap után. Meg jó végre itthon lenni, és a saját ágyunkban aludni.
Hirtelen ölelő kezek vesznek körül…Steve…A nyakamba csókol, aztán meglepetésemre melleimet kezdi masszírozni. Jaj ne, ezt most nem szabad, akármilyen jó is…
-Még nem lehet…-fordulok felé közben.
-Igen-igen. Csak tudnám minek kellett ez a szépítő műtét…Azért, mert modell voltál, és divattervező leszel. Az alhasadon lévő heget senki nem látta volna…még a strandon sem. –nem tetszik neki, pedig miatta is mentem bele. Szivaccsal kezd fürdetni.
-De te igen…-motyogom.
-Ezért mentél bele a műtétbe? Cica…ugyan úgy megőrültem volna érted, ahogy most is. –kapok egy puszit a számra –Szeretlek...
-Én is szeretlek, és pont ezért fogjuk, főleg te, kibírni még ezt a két hetet.
-Addigra szép teniszkönyököm lesz…-nevet, de engem meg zavarba hoz. El is fordulok.
Nem maradunk túl sokat, inkább megyünk aludni. May sokat van fent, talán azért is, mert még nem szokta meg az új helyet, de Steve mindig átmegy hozzá. Olyan aranyos tőle.
Reggel nem találom magam mellett. Talán…? És igen. Steve a babaszobában van, az egyik fotelben alszik úgy, hogy May is rajta fekszik. Megsimogatom, és mikor felébred, adok egy puszit is neki.
-Jó reggelt…-simogatom meg az arcát.
-Jó reggelt. –mosolyog, de May is felébred. Elveszem tőle, hogy fel tudjon kelni, bár gondolom, hogy nem ez volt a legkényelmesebb éjszakája.
A következő hét egész hamar elrepül. A nagyszülők sokat járnak át hozzánk, ami azért nagy segítség, de Steve nem engedi, hogy elvigyék a kicsit, mert szerinte ehhez még túl picike. De most még a férjem is itthon van, így szinte dolgom nincs is. Persze egy baj azért van mégpedig, hogy nem lehetünk együtt…úgy…Steve ezt még nálam is nehezebben bírja.
A két hét elmúlása után Steve dolgozni, én meg orvoshoz megyek. Nem akarom, hogy May elkapjon a kórházban valamit, így anyámékhoz viszem, hogy addig vigyázzanak rá. Babysitter szóba sem jöhet, nem tudnám egy idegenre bízni a kicsikémet.
Az orvosnál szerencsére minden rendben van, a hegek teljesen eltűntek, a hasam olyan, mint régen. Most már emelhetek is könnyebb dolgokat, de persze a műtétek miatt, és a pihenés után nem vihetem még túlzásba. Jobb félni, mint megijedni.
Mikor megérkezem anyámékhoz May alszik így leülünk kicsit beszélgetni. Apám a kertben munkálkodik, így egy idő után csak anyuval. Steve is szóba jön…
-Na és hogy bírja az elvonást a férjed? –kérdezi teát szürcsölve.
-Elvonás? Nincs elvonva semmitől…Alszik, eszik, megvagyunk, mint régen. –nem akarok arról a bizonyos dologról beszélgetni.
-Maya…egy férfinek két dologra van igazán szüksége, az egyik az étel, igen, de a másik a…-gondolkodik, hogy is mondja előttem- lepedő akrobatika. –egyszerűsíti le érthetőre.
-Na de…
-Semmi de. Elhiheted, hogy a húszas éveid elején még számomra is nagyon kislány vagy, de te úgy döntöttél, hogy családanya leszel, gyerekkel, férjjel…így hát úgy is kell viselkedned. Megvan a maga kis múltja a férjednek, és nem szeretném, ha egy kisbabával a karodon jönnél haza sírva, hogy egy másik nő ágyában találja meg azt, amit otthon nem. –ne mondd ezt!
-Én ezt hallani sem akarom! Jó, talán nehezen bírta ki, hogy ne legyünk együtt, de végig mellettünk volt, ma is siet haza a munkából, mert velem, és nem mással akar lenni. Imádja May-t is, és…
-Nem kicsikém…-megsimogatja az arcomat- Nem azt mondom, hogy megtette, hanem, hogy nem kell megvárni, hogy igazán eljusson arra a pontra, amikor már úgy érzi meg kell tennie.
-De mit tegyek? –kérdezem kétségbeesetten.
-Tudod te azt. May nálunk maradhat, ti meg érezzétek csak jól magatokat. –mosolyog.
-De még olyan kicsi…-nem is tudom…
-Ragaszkodom hozzá, a te érdekedben. Nem lesz baj, még emlékszem arra, hogy kell bánni a babákkal. Téged is én neveltelek fel, és sokat segítettem az unokatestvéreid körül is. –ez igaz.
Nehezen, de belemegyek. Anyuban bárki másnál jobban bízom…
Otthon lezuhanyzom, aztán a szobánkba megyek, és nemsokára Steve is megérkezik.
-Hol van May? –kérdezi az ajtón belépve, mert látja, hogy nálam sincs.
A babaszobába ment be először? May fontosabb lett, mint én, szóval nem fog örülni…
-Neked is szia édesem…-azért adok neki egy puszit- A szüleimnél van.
-De megbeszéltük, hogy még nem vigyázhatnak rá…Különben is szólhattál volna…
-Ne haragudj…de nekem vissza kellett mennem az orvoshoz, és nem akartam magammal vinni a kórházba, így anyu felajánlotta, hogy addig vigyáz rá, és mikor mentem May-ért, akkor kikönyörögte, hogy náluk maradhasson estére. –a részleteket hagyjuk…
-És hogy van a hasad? –kérdezi egy sóhaj után.
-Teljesen rendben van. –már ha tényleg érdekel. Azért mosolygom.
-Kimegyünk a partra? Ha jól emlékszem ezt szeretted volna, hogy kettesben újra kimenjünk…-fenekemre csúszatva a kezét húz közelebb, hogy megcsókoljon. Ez már jobban tetszik, mint az előbbi kis közjáték…
Felveszem a legédibb bikinimet, és már mehetünk is. Persze egy kis topot meg sortot veszek fel fölé, míg oda nem érünk. Kellemes időnk van, a víz is csendes, csak a part szélét nyaldossák a hullámok. Épp leülök kicsit a homokba, mikor Steve elkezdi levenni a felsőjét. Hohó…ez…öhm…? Értetlenül nézek rá.
-Mit csinálsz? –kérdezem meg tőle. Nincs még korán…?
-Ússzunk egyet…-ohh…így már értem.
Felkap és úgy visz a vízbe. Nagyon jól elvagyunk egész nap, még a naplementét is megnézzük a parton. Én Steve karjaiban fekszem, ő meg ölel engem, és vállamon pihenteti fejét. Az ölében fekszem, mikor lehajol megcsókolni, aztán újra…és újra…és újra…
-Olyan szép vagy…-simogat, közben én felülök, hogy a nyakába kapaszkodjak.
-Ne mondd ezt…zavarba hozol…-fordítom el az arcomat, de ő visszafordítja, hogy megcsókoljon.
-Már csak May hiányzik, és minden tökéletes lenne. –tér át csókjaival a nyakamra.
-Na jó, ez így…azt hiszem, hogy nem fog menni. –ülök fel kínosan mosolyogva.
-De mi a baj? Valamit rosszul csinálok? –néz rám értetlenül.
-Nem, csak bűntudatot keltettél bennem May miatt. Amit otthon mondtál, és most is…
-Oh már túl vagyok rajta. Holnap velünk lesz. –na persze…
-Nem, igazad van. Menjünk haza…-adok neki egy puszit, aztán elindulok- Nem jössz?
-De, jövök…-úgy látom, hogy ennek sem örül igazán.
Elmegyünk May-ért a szüleimhez, bár nagyon meglepődnek, hiszen már későre jár, ráadásul a baba már aludt is. Talán pont ezért sírja végig hazafelé az utat, nagyon nyűgös.
Otthon leteszem őt, bár legalább másfél órán át csak ringattam. Mire a szobánkba érek, látom, hogy Steve már alszik. Nincs szívem felkelteni, hiszen holnap dolgozni megy.
Másnap Steve úgy megy el, hogy el sem köszön, de látom, hogy May-t tisztába tette. Vajon azért, mert hagyni akart aludni, vagy azért, mert dühös? Tennem kell valamit…
Egész nap a kicsi May-yal játszom, hogy eléggé elfáradjon ahhoz, hogy végig aludja az egész délutánt. Nekem most már tervem van, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon…
May fél órával Steve érkezése előtt alszik el, így van egy kis időm elkészülni. Nem viszem túlzásba az öltözködést, nem akarok túl sok mindent felvenni.
A konyhában főzőcskézek, és épp egy pohár tejeskávét akarok lehörpinteni, mikor Steve végre hazaér, és mivel hallja, hogy a konyhában vagyok, idejön.
-Szia…-nézek rá.
-Maya…-látom kicsit meglepődtél.
-Már nagyon vártalak, vagyis vártunk, csak May már elaludt. –a nyakába kapaszkodva csókolom meg- Fáradt vagy? Mit szólnál egy kellemes zuhanyhoz? Vagy ennél valamit?
-Ma nagyon figyelmes vagy, és nagyon szexi…Megőrülök érted. –a konyhapultra ültetve kezdi a nyakamat csókolni, miközben nyakkendőjét bontom szét.
-Ma minden kívánságodat teljesítem…-súgom a fülébe, aztán mikor már szétbontottam a nyakkendőt, annak segítségével húzom közelebb egy csókra.
Combomba mar, és én már az ingét gombolom, mikor May hangját halljuk meg. Nyitva hagytam a babaszoba ajtaját, mert a figyelő a szobában van. Gondoltam, hogy úgy is ott kötünk ki perceken belül, de nem számítottam rá, hogy a kicsi ilyen hamar felébred.
-Megnézem én, úgy is köszönni akartam neki. –mosolyog megértően Steve.
Tik-tak, tik-tak…fél óra telt el, de még mindig nem jött le. Na jó, megnézem…
May már alszik, akkor…? A szobába megyek, és meglátom, hogy az ágyon alszik. Megetette May-t, elment zuhanyozni, és aztán engem várt az ágyban? Oh ne…Nincs szívem felkelteni…
Épp dőlök el az ágyban, mikor Steve hirtelen elkap és magához húz egy forró csókra.
-Azt hitted, hogy feltüzelsz és aztán el fogok tudni aludni? –ledobja a takarót magáról, és fölém kerekedik. Most látom csak meg, hogy mit értett azon, hogy fel van tüzelve…
-Nem akartalak felébreszteni, de örülök, hogy nem alszol. –megmarkolom formás popóját, mert néha nekem is kell egy kis bátorság- Nem tudhattam, hogy miért aludtál el…azért, mert fáradt vagy, vagy azért, mert a zuhany alatt elintézted magadnak…-gonoszkodom vele.
-Többször akartam, mikor melletted feküdtem, de féltem, hogy félreértenéd, és nem akartam erőszakos sem lenni. –közben fordít a helyzeten, és ő kerül alulra- Nehogy megnyomjalak…-mondja utána, és újabb csókot kapok.
-Szerelmem, én nagyon nyitott vagyok mindenre…mindenre, ameddig csak te és én vagyunk benne…-inkább csinálja magának, mint rajtam kívül más csinálja neki. Abba belehalnék. Rá sem akarok gondolni, mert elszorul a szívem.
-Ha arra gondolsz, hogy megcsalnálak, vagy egy harmadik félt hoznék az ágyba, akkor nagyon tévedsz…-egy pillanatra még el is fintorodik, azt hiszem, hogy egy másik férfis felállás jutott az eszébe. Ne nevess Maya, ne nevess…bírd ki…Nem megy.
-Nem gondoltam harmadik félre, nem hinném, hogy egyikünknek is lennének ferde hajlamai. –simogatom az arcát, aztán hajával kezdek játszani.
-Ha te nem lennél, még azt hinnék, hogy meleg vagyok, mert az égvilágon semmit nem érzek már más nő iránt sem. –magyarázza, közben végig csókolja a nyakamat, majd a vállamat is.
-Ez igaz? Még akkor sem, ha hónapokig nem szeretkeznénk? És akkor sem, ha egy csinos nő ajánlkozna fel neked? Akkor sem, ha hasonlítana rám? Tényleg nem? –kérdezgetem.
-Még ha lenne ikertestvéred sem, mert nem csak a külsődet, de a belsődet is szeretem. Nem csak a kinézetedbe szerettem belé, hanem a lelkedbe is. Te vagy az első nő, aki törődik velem, még az anyám sem foglalkozott velem ennyit, pedig ő felnevelt. –neveti el magát- Igazán csak melletted lettem az, aki vagyok, és szívesen elmesélem részletesen azt is, hogy hogyan lettem igazi férfi általad, de öt percen belül nem kezdünk el szeretkezni, én esküszöm megerőszakollak…-nevet újra, és bár persze nem tenné meg, tudom, hogy már nagyon hajtja a vére, hogy kínozza az eddig elfojtott vágy…
-Hát hajrá…elintéztem ma a fogamzásgátlást is pár hónapra, hogy May még egy darabig egyke legyen, és az orvos szerint végezhetek könnyű fizikai munkát, szóval lovagolni is szabad már. –jó ég! Maya, te normális vagy, hogy ilyeneket mondasz? Lovagolni? Pedig nem is ittam…
-Ez az én cicám…ma sokat fogsz vágtázni rajtam…-szenvedélyesen csókolózni kezdünk.
Steve annyira türelmetlen, hogy a nagy igyekezetben még a felsőmet is eltépi. Jó, nem volt valami vastag anyag, de akkor is…Egy darabig csak néz rám, de aztán…-Ha már elszakadt…-egyszerűen fogja, és letépi rólam.
-Steve…-takarom el magam, de hiába, mert nyakára teszi kezeimet.
-Majd veszünk egy másikat…-már olyan rég éreztem őt így, hogy csókol, és simogat.
Perceken belül el fogom veszíteni a fejemet…Annyira szeretem.
|
| Garfield | 2011. 07. 07. 23:28:37 | #14884 |
Karakter: Steve Silver
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Hát… - kicsit megszorítja a kezemet…úgy tűnik fájása volt… - Nem tudom, hogy te mennyire bírnád ezt…
- Én? Ezt neked kell bírnod, nem nekem. Szeretnék maradni… - simogatom pofiját. Biztos nagyon rossz neki…
- De ez nem lesz valami szép látvány, és… - kezd bele, de közbevágok.
- Ha téged zavar, megmondhatod. Ha szeretnéd, csak a fejednél fogok állni, de tényleg szeretnék maradni. A szülésből nem vehetem ki jobban a részem, had maradjak legalább. – kérlelem amilyen szépen csak tudom.
- Jaj Steve…Jól van, de csak itt állj mellettem, jó? – bólintok is. Örülök, hogy belegyezett.
Enyhülnek Maya fájásai, és sétálgatni kezdünk. Talán a szülés is beindul végre…Olyan aranyos, azt a nyuszót szorongatja, amit vettem. May első játékát, mert babarát anyagból van. Csak a legjobbat veszem az én kislányomnak.
A séta alatt Maya már egyáltalán nem érez semmi fájdalmat, ami nekem is furcsa. De jön az orvos és majd ő többet mond nekünk miután megvizsgálja.
- Úgy néz ki, hogy a baba kicsit álmos, ezért adok egy kis oxigént a mamának. – kap Maya egy oxigénmaszkot - Pár perc és visszajövök, de ha a baba szívverése tovább lassul, sajnos császármetszést kell végeznünk. – ez nem valami bíztató.
- Fel kell, hogy vágják a hasamat? Ennyire súlyos a helyzet? – baba nem tesz jót, ha stresszeled magadat.
- Nem lesz semmi baj. May jól van, csak kicsit még bent akarna maradni. – pocakjához hajolok - Kislányom, eldönthetnéd végre, hogy mit szeretnél, mert az anyukád már nagyon izgul miattad. – mondom nevetve, de nehezemre esik a nevetés. Nagyon aggódom miatta…miattuk…
- Steve, ha a baba és köztem… - nenene…nem akarom hallani!
- Ezt be se fejezd! – szorítom meg a kezét.
- De meg kell…
- Nem és nem! Nem akarom hallani! – nem lesz baj…nem lehet baj…
- Kérlek… - hát jó, mondd csak…sóhajtva elfordítom a fejemet - Ha köztem, és a baba között kell választanod, May-t válaszd! Nem sok mindenre voltam jó életem során, téged sem tudtalak igazán boldoggá tenni, amit soha nem fogok tudni megbocsátani magamnak… - Maya…
- Maya, ne mondd ezt, ez nem igaz… - megszorítja a kezemet. Rendben, befogom…
- Nem élném túl, ha a gyerekünkkel valami baj történne, megölne a szomorúság. Te és ő…ti vagytok számomra maga az élet…Ha velem történne valami, és esetleg meghalnék…
- Maya! – szólok rá elcsukló hangon. Ebbe még belegondolni is rossz…
- Ha meghalnék, neked akkor is boldognak kell lenned… - fejezi be.
- Maya, felfogod végre, hogy te és a kicsi tart életben? Nélkületek nem leszek boldog. Ha ezt tovább mondogatod, akkor kimegyek, és szomorúan fogsz visszagondolni arra a kislányunk első születésnapján, hogy egy éve, azon a bizonyos napon nem voltam bent veled… - szerintem eleget beszéltünk erről…
- Most fenyegetsz? – kis gonosz…kinevet, de erre nekem is el kell mosolyodnom.
- Pontosan Mrs. Silver… - leveszi a maszkot, hogy meg tudjuk csókolni egymást.
- Oh bocsánat. – ohh, itt a doki néni - Nézzük, hogy van a baba… - megvizsgálja Mayát…remélem jó hírei vannak - Sem a baba, sem ön nincs olyan erőben, hogy természetesen szülessen meg. Azonnal bemosakodom, és kivesszük a kicsit. Szeretné, ha altatnánk, vagy érzéstelenítést szeretne? Egy paravánt húzunk fel maga elé, ne féljen, nem fog látni semmit. – a császármetszés nem jó hír, de az, hogy mosolyog, az bíztató…
- Azt hiszem…az utóbbi. Hallani akarom, hogy felsír a lányom, tudni akarom, hogy jól van… - és én itt leszek veled kicsim…
- Rendben. – megy is készülődni.
Kicsit ijesztő ez az egész. Nem láthatunk semmit, ideges is vagyok, de ezt nem mutathatom Mayának. Fogom kicsi kezét, puszilgatom az arcát…minden rendben lesz. Látom, a mozdulatot, mikor kiemelik a babát, és el is mosolyodok, mikor meghallom a hangját. A lányom…erőteljesen sír…ez jó jel.
- Látni akarom… - mondja kicsim…olyan erőtlenül fekszik szegénykém…
- Itt is van… - a kezembe adják a kicsi May-t.
- De gyönyörű vagy…szia… - nézek teljesen meghatódva…sírni fogok perceken belül. Az én kislányom…itt van a kezemben. Olyan pici, de már látszik, hogy tiszta anyja…a kis nózija, a szája, az apró fülecskéi…
- Én is…látni akarom… - ohh, persze. Lehajolok hozzá, hogy megpuszilja a picit.
- Szia May, boldog szülinapot! Én vagyok az anyukád, ő pedig az apukád…mostantól a pocakomon kívül fogsz velünk lakni. – bizony, és apuci fog rátok vigyázni. Lehet ez így első ránézésre nem valami bíztató, de hidd el, hogy senki nem bánthat benneteket…
Hamar vissza is kell adnom May-t a nővéreknek, hogy inkubátorba tegyék, koraszülöttsége miatt. 2 hétig bent is tartják mindkettőjüket, persze én is maradok velük. Mayának még egy szépítő műtétje is lesz, amit anyósom intézett el neki, a modell múltja miatt. Mert egy exmodellnek mindig tündökölnie kell…az, hogy én mit akarok, az le van szarva magasról…
Végre mehetünk haza. Előbb kelek mint édesem, ezért kimegyek venni egy újságot, de…Maya a címlapon. Már meg is van melyik újságot veszem meg. Mire visszaérek a kórterembe, már az ágyban ül a picivel a kezében.
- Jó reggelt! – mosolygok rájuk - Nézd csak meg az újságot… - a kislányomat meg kérem csak…
- Honnan tudták meg a Sofia nevet? – kérdezi kicsim. Igen, May Sofia lett a neve a kicsinek, mert nekem még tetszett ez a név is.
- Gondolom az anyám volt az, aki elmondta…Bocsáss meg neki, de nem hitték volna az apámmal, hogy egyszer lesz egy unokájuk, legalább is törvényes. – nevetem el magamat.
- Szerinted ez vicces? – cica…ne duzzogj…
- Maya…
- Csókolj meg, hogy ne haragudjak… - de édes…repülök szerelmem.
- Ezen nem fog múlni. – finom csókot lopok tőle, bár átölelni nem tudom, mert May a kezemben van…
- Elkéritek a papírokat? – simogatja a pici arcát.
- Persze. – adok neki egy puszit, és megyünk is.
Kimegyünk, és szólunk a doki néninek, hogy szeretnénk a zárójelentést. Azonnal intézkedik is, közben még a nővérek is feltartanak minket, hogy elmondják mennyire cuki a kislányom. Igen, büszke is vagyok!
- Már itt is… - ahogy belépek a kórterembe és megpillantom Mayát, a lélegzetem is eláll…hogy lehet valaki ennyire szép, és szexi…? - itt is vagyunk a világ leggyönyörűbb nőjénél… - mosolygok.
- Az jó, mert már hiányoztatok. – ellopja tőlem May-t, és beteszi a hordozóba - Steve, ugye tudod, hogy a lányunk nem változtat a köztünk lévő kapcsolaton? Úgy értem, hogy én mindig a feleséged vagyok, nem csak egy nő, aki gyereket szült neked… - annyira édes, mikor elpirul. Édesem ezt nem kell mondanod, legszívesebben most azonnal letepernélek, annyira észveszejtően szexi vagy.
- Mit is mondott az orvos? Mikor szeretkezhetünk újra? – markolok a fenekébe.
- Steve, ne a gyerek előtt! – na, most miért ütöttél meg?
- Most alszik, és nem csinálok semmi rosszat, azt majd otthon… - csókolok a nyakába.
- Még két hét, addigra a hasam is teljesen olyan lesz, mint régen. Még vigyáznom kell a műtét miatt. – ja tényleg…addig le kell majd kötözzem magamat…
A kocsiban Maya hátra ül May-hez, és már nyomja is a laptopot.
- Steve…Még ide is feltetted May képét? Nem volt elég a telefonodra? – micsoda hülye kérdés ez!?
- Nem, mert annyira szép az én édes kislányom, mint az anyukája, és így mindig velem volt, még akkor is, ha hazaugrottam nektek pár dologért. – válaszolom büszkén.
ÉN viszem be a kicsit a házba, mert Mayának nem szabad emelgetnie, és ezt be is fogom tartatni vele. Rögtön a pici szobája felé veszi az irányt. Kíváncsi, hogyan rendeztem be, míg a korházban voltak.
- Ez…ez gyönyörű lett édesem… - örülök, hogy tetszik babám.
- Reméljük, hogy May-nek is tetszeni fog. – bár még nem látja rendesen.
- Azt hiszem, most fogom csak fel, hogy van egy saját családom…Anya vagyok. – nekem is nehezen esett le, hogy már apa vagyok…
- Igen, anya vagy, az én gyönyörű kislányom anyukája. – megyek közelebb hozzá - Engem ez tesz a lehető legboldogabbá. – gyengéden megcsókolom.
- Hol vannak a cumisüvegek? Meg kell etetnem őt. – átveszi tőlem a babát.
- Ott vannak, ahová tetted. – csengetnek - Kinyitom.
A virágok jöttek meg, amiket rendeltem Mayának. Remélem örülni fog neki.
- Maya… - állok meg mögötte a konyhában.
- Igen? – felém fordul - Hát ez? – kérdezi meglepetten.
- Olvasd el a kártyát. – a kezébe adom a csokrot.
- „ A világ leggyönyörűbb asszonyának, egy tökéletes feleségnek, egy hibátlan anyának, annak a nőnek, akivel már nem is lehetne jobb az ágyban, aki ráadásul még a legjobb barátom is, vagyis neked szerelmem. Szeretlek Maya, és köszönök mindent: Steve. „ – olvassa fel a kártyát - Köszönöm szépen…bár ez az ágy dolog…na mindegy… - mosolyog.
- Nagyon szeretlek. – leteszi a virágokat, és átkarolja a nyakamat.
- Én még jobban szeretlek, annyira, hogy az már kimondhatatlan. – csókolózni kezdünk, de a végén már nem csókol vissza. Mi a…?
- Mi a baj? – kérdezek rá.
- Oh semmi, csak elgondolkodtam, de az titok, hogy min. – nyújtja ki nyelvét - udod, hogy hova szeretnék elmenni? A partra…Persze nem most rögtön, meg szeretnék végre a kicsikémmel is lenni…majd…megnézni egy naplementét…csak veled… - óha…
- Szeretnél megint címlapra kerülni? – vigyorodom el, de mielőtt bármit is mondhatna, hosszan csókolom meg – Csak vicceltem…majd keresünk egy csendesebb részt, ahol nincsenek fotósok. – mondom nevetve.
- Te reménytelen vagy… - mosolyog, és már menne is, de kezénél fogva húzom vissza magamhoz.
- Csak szerelmes… - arcára csúsztatom a kezemet és végig simítok ujjammal édes ajkán. Aztán csengetnek… - Mindig a legjobb pillanatokat szakítják félbe… - mosolyogva ad egy puszit a számra.
Megyek ajtót nyitni, babám meg megy megetetni May-t. Brian jött a kis családjával babanézőbe, mert megkapták a mailt. Babázós délutánt tartunk. Nagyon jól érezzük magunkat a picikkel. Megállapítják, hogy akár a postástól is lehetne May, mert csak Mayára hasonlít.
Maya estére elfárad, még nem tudta kipihenni magát, elmegy kicsit ledőlni, én meg még a picivel vagyok egy kicsit. Ülök vele a fotelben, és gyönyörködöm benne. Csodaszép…ha rá nézek csak mosolyogni tudok. Megsimogatom a kis arcát, adok a homlokára egy puszit, aztán álomba ringatom. Mikor már látom, hogy alszik, még akkor is gyönyörködöm benne, míg Mayát meg nem látom, az ajtófélfának támaszkodva mosolyog ránk.
- Olyan szép… - mondom halkan ránézve May-re.
- Nem akarsz jönni, pihenni? – kérdezi közelebb jőve és ad a homlokomra egy puszit.
- De, mindjárt…
- Rendben. – mosolyog és kimegy.
Szép óvatosan lefektetem a kiságyba, aztán elhelyezem az ágy mellett a babafigyelőt. Az ajtóból még visszanézek rá, aztán lekapcsolom a villanyt és megyek a saját szobánkba. Maya a fürdőben van…hmm…csatlakozzunk. Persze a babafigyelő másik felét magammal viszem és leteszem a szekrényre.
Mögé állok a zuhany alá és átölelem. Belecsókolok a nyakába, közben melleit kezdem masszírozni. Felsóhajt, aztán felém fordul.
- Még nem lehet… - látom ám, hogy ez pont olyan rossz neked is, mint nekem…olyan aranyos.
- Igen-igen. Csak tudnám minek kellett ez a szépítő műtét…Azért mert modell voltál, és divattervező leszel. – forgatom meg a szemeimet - Az alhasadon lévő heget senki nem látta volna…még a strandon sem. – mondom, közben a habos szivaccsal fürdetni kezdem.
- De te igen… - mi?
- Ezért mentél bele a műtétbe? Cica…ugyan úgy megőrültem volna érted, ahogy most is. – adok ajkaira egy puszit – Szeretlek…
- Én is szeretlek, és pont ezért fogjuk, főleg te, kibírni még ezt a két hetet. – csak miattad, ert nem akarok ártani neked.
- Addigra szép kis teniszkönyököm lesz… - mondom nevetve.
Látom sikerült zavarba hoznom, mert elfordul. Nem töltünk sok időt a fürdőben, inkább megyünk aludni. Persze ez az alvás nem úgy alakul ahogy azt elterveztük. May többször is felsír, de nem gond, majd apuci elintézi. Minden egyes alkalommal én megyek és nyugtatom meg…pelust cserélek, megetetem, álomba ringatom, és persze agyonpuszilgatom, olyan édes…Így legalább Maya ki tudja pihenni magát.
Reggel arra kelek fel, hogy Maya simogat, és ad egy puszit, ahogy kinyitom a szemeimet. De…valami nem stimmel. A fotelben vagyok elfeküdve, May pedig rajtam alszik. Elaludhattam, mikor ringattam…
- Jó reggelt… - simogatja meg az arcomat Maya.
- Jó reggelt. – mosolygok, és ahogy látom May is kezd ébredezni.
Cicám azonnal át is veszi tőlem, én meg alaposan nyújtózkodva kelek fel a fotelből. Teljesen elgémberedtem…
A nap nagyon jól telik. Főleg, hogy kivettem egy kis szabit, hogy itthon legyek velük, míg Maya hasa teljesen rendbe nem jön. A nagyszülők is sűrűbben jönnek, na meg nyúznak minket, hogy vigyázhassanak rá egy kicsit. De még nem szeretnénk, olyan pici. Bár igaz, hogy mindkét félről megbízhatók a szülők, de…majd ha már tud ülni, meg mászni, vagy valami…úgy én könnyebben adnám oda nekik…
Gyorsan elrepül ez a két hét, és én alig bírtam magamnak parancsolni, hogy ne másszak rá kicsimre. Még kézimunkázni sem tudtam, mert mikor? Mindig velük voltam…és Maya nem hiszem, hogy örült volna ha előtte csinálom. Bár ki tudja…
Hazaérek a munkából, szar ez így két hét után. Kicsit fáradt is vagyok, hogy egész nap bent kellett rohadjak az irodában, és rengeteg megbeszélés volt. Megyek rögtön a babaszobába, hogy a kezembe vehessem a pici lányomat, de…hol van? Rémülten megyek ki a szobából Mayához.
- Hol van May? – szegezem neki a kérdést, mert látom a kezében sincs…
- Neked is szia édesem… - ad egy puszit – A szüleimnél van. – mi?
- De megbeszéltük, hogy még nem vigyázhatnak rá…Különben is szólhattál volna… - de tényleg…
- Ne haragudj…de nekem vissza kellett mennem az orvoshoz, és nem akartam magammal vinni a kórházba, így anyu felajánlotta, hogy addig vigyáz rá, és mikor mentem May-ért, akkor kikönyörögte, hogy náluk maradhasson estére. – sóhajtok egyet.
- És hogy van a hasad? – változtatni úgysem tudok azon, hogy May ma nem alszik itthon, szóval próbálok megnyugodni…
- Teljesen rendben van. – mosolyog.
- Kimegyünk a partra? Ha jól emlékszem ezt szeretted volna, hogy kettesben újra kimenjünk… - simítom fenekére kezeimet és magamhoz húzom, aztán megcsókolom.
Átöltözik egy…egy nagyon szexi szerelésbe, és én is átveszem az öltönyömet.
A tenger kellemesen meleg, ahogy sétálunk a parton, és lábainkhoz kijönnek a hullámok, érezni. Milyen jó lenne most úszni egyet…Le is veszem a felsőmet.
- Mit csinálsz? – kérdezi értetlenül Maya.
- Ússzunk egyet… - mondom felkapva és beviszem a vízbe.
Nagyon jót játszunk a vízben, persze a csókok sem maradnak ki a játékból…Nagyon élvezem, hogy újra kettesben vagyunk egy kicsit. Mikor kezd lemenni a Nap, kimegyünk a vízből. Ülünk a homokban, karjaimba zárom és vállára teszem a fejemet. Romantikus így ülni, és nézni a naplementét.
Elfekszik az ölemben. Ahogy rávetül a fény…annyira gyönyörű…lehajolok hozzá, hogy megcsókoljam. De egyszerűen nem tudok vele betelni…muszáj újra és újra megcsókolnom. Annyira szerelmes vagyok…
|
| Saya | 2011. 06. 25. 20:37:27 | #14532 |
Karakter: Maya Takahasi
-Úgy látom, te szeretnél valami mást előtte. –mondja mosolyogva.
-Te nem szeretnéd? –ez olyan kínos…Minek is utaltam rá?
-De mit? –micsoda?
-Hát…én…Arra gondoltam…-képtelen vagyok kimondani, érzem, hogy ég az arcom…
-Szeretkezni szeretnél? –kérdezi fölém támaszkodva.
-Igen…-csak ennyit tudok kinyögni.
-Olyan aranyos vagy…-megcsókol. Kicsit perverz vagy, direktbe tetszik neki, hogy zavarban vagyok…-Szeretlek…-súgja csókolózás közben. Én is szeretlek…
Szenvedélyes csókolózás közben egymáshoz simulunk. Egy idő után Steve lejjebb halad…a hasamat simogatja, miközben a nyakamra tér át ajkaival. Persze azt már jobban élvezem, mikor melleimhez ér, és úgy látom, hogy ő is, mert nagyon megnézi magának őket.
Lábaim közé siklik, és nyelvével kezd örömet szerezni. Nem nagyon látom őt a pocakomtól, de talán nem is baj…olyan jó érezni is. Steve ujjai segítenek át a gyönyör kapuján, én meg végre megpihenhetek egy kicsit. Mintha minden erőm elszállt volna, pedig csak feküdtem…
Steve végig csókolgatva ér el ajkaimhoz, majd nyakamat veszi célba, míg férfiasságát…De ezt én már nem bírom…el fogok így menni, hogy csak mozgásával játszadozik.
-Steve…-karjaiba marok.
-Igen? –kérdezi fülembe súgva, amit meg is harap.
-Kérlek…
Meghallgattatásra kerül a kérésem, mert Steve belém hatol. Nagyon-nagyon jó…még gondolkodni sem vagyok képes, csak élvezni. Kis idő után kezd csak mozogni szét tolva lábaimat, gondolom, hogy a hasam miatt sincs túl sok helye…Kellemes, lassú tempót diktál, nagyon vigyáz rám és a kis pocaklakónkra is.
Remélem, hogy ő is élvezi, de miután én elmegyek, és ő is követ pár lépés után, már biztos is vagyok benne.
A karjaiban pihenem ki magam, de Steve kezd elaludni. Még nem lehetsz fáradt édesem…
Kezemet lassan férfiasságára csúsztatom, hogy sikerüljön kicsit felpezsdítenem. Pár perc múlva már rajta lovagolok egy újabb élvezetes szeretkezés alatt…
A következő két hónapban sem fosztom meg a gyönyör örömétől, mert mostanában kívánós vagyok, mindent kívánok, beleértve őt is.
Közben Loren fia lassan, de biztosan cseperedik. Sokszor hívnak át, és mi megyünk is, mert így kicsit szokhatjuk, hogy milyen is lesz egy hónap múlva nekünk.
Steve még babakönyvet is vett, amibe tudunk írni, meg képeket tenni. Még az a vicces pólós kép is bekerül, amit annyira szeretek. Ezen is May van, csak még a pocakomon belülről. Persze azt is beteszem, ahol Steve a pocakomat puszilgatja, mert ez is nagyon aranyos kép.
Bár a kiskönyvbe a baba nevéhez természetesen May kerül, pakolás közben meglátok egy kis cetlit Steve fiókjában. Már a kórházi táskámat pakolom, és épp Steve egyik pólóját akarom betenni, mert ő is bent marad velünk, és ha esetleg maradnia kell egy napig is, át tudjon öltözni…szóval pont az ő ruháját pakolom, mikor megtalálom ezt a papír darabkát. Steve a Silver névhez próbálgatott nevet? Sofia? Ezt szerette volna a May mellett? Hmm…
Két napra rá reggel előbb kelek, mint Steve, ezért egy gyors reggeli zuhany mellett döntök. Csobog ráma víz, mikor valami furcsát érzek…Én nem szoktam bepisilni, vagyis…Oh te jó ég! A magzatvizem folyt el! Azt hittem, hogy ennek lesznek előjelei, bár ha így belegondolok…May tegnap nem mocorgott úgy, mint szokott…
-Steve! –kiabálok neki, de nem jön válasz, akkor hangosabban…-Steve!!
-Jövök. Mi a baj? –kérdezi befelé jőve.
-Azt hiszem elfolyt a magzatvíz…-mondom kissé félve.
-Még nem korai? Biztos vagy benne? –szerinted viccelek, vagy csak úgy találgatok?
-Steve…csak tudom, ha folyik belőlem valami…-ideges vagyok, ne tetézd…
-Jó…akkor…öhm…-kissé le van blokkolva.
-A kórházba kell mennünk. –segítem ki, már ha nem akarja ő levezetni a szülést…
-Jó, összepakolok…-nem kell!
-Már össze van készítve a táska, amikre szükségem lesz majd…-szólok utána.
-Tényleg…Akkor segítek. Gyere. –a karjaiba visz a hálóba, mert még fel kell öltöznöm.
Steve a kocsihoz viszi a táskát, de míg ő kiáll, addig megjönnek az első fájásaim. Lemegyek, és már az ajtóig érek, mikor meglát, és az autóhoz is a karjaiban visz. Gondosan becsatol, kapok egy puszit a számra, és már megyünk is.
Úgy érzem, hogy mindjárt jön a baba, ezért néha kicsit sürgetem a drága férjemet, bár látszik, hogy most a szokottnál is óvatosabban vezet. Furcsa, ha arra gondolok, hogy honnan indultunk, és hova jutottunk…
A kórházhoz érve csak az egyik mentős kocsi helyére tudunk beparkolni. Steve segít bemenni, de a kórházban már tolókocsiba ültetnek, mert a lábamon sem bírok állni a fájásoktól.
-Rossz helyen áll öregem! –szól Steve-re egy mentős.
-Leszarom, mikor a feleségem mindjárt szül! –feleli ingerülten, de megfogom a kezét.
-Állj odébb, rendben leszek addig. –mosolygom, bár nagyon fáj.
-De…-semmi de.
-Ne aggódjon, vigyázok rá. –mondja az egyik nővér.
Míg Steve intézkedik, addig engem egy korterembe visznek. Szerencsére nem kell sokat várnom, hogy visszajöjjön. Leül mellém, megfogja a kezemet…legalább van mit szorongatnom a fájások alatt. Pár perc múlva a doktornő megvizsgál, de csak fájdalomcsillapítót adhat, mert még nem vagyok eléggé kitágulva. Nagyszerű…
-Még nem került szóba, de milyen szülést szeretnél? –kérdezi Steve tőlem.
-Lehetőleg fájdalommenteset…és természetes úton. –mosolygom.
-Igen, ezt gondoltam, de…szeretnéd, hogy ott legyek melletted? –megpuszilja a homlokomat.
-Hát…-egy apró fájást érzek- Nem tudom, hogy te mennyire bírnád ezt…-lélegezz mélyen Maya, mindjárt vége…
-Én? Ezt neked kell bírnod, nem nekem. Szeretnék maradni…-simogatja meg az arcomat.
-De ez nem lesz valami szép látvány, és…
-Ha téged zavar, megmondhatod. Ha szeretnéd, csak a fejednél fogok állni, de tényleg szeretnék maradni. A szülésből nem vehetem ki jobban a részem, had maradjak legalább.
-Jaj Steve…-olyan édesen kérte- Jól van, de csak itt állj mellettem, jó? –bólint.
Mivel kicsit jobban vagyok, az tűnik a legjobbnak, ha mászkálok kicsit. Talán attól hamarabb el is indul a szülés. A Steve-től kapott fehér nyuszival sétálgatok a folyosón, persze férjem segítségével. Alig egy hete kaptam ezt tőle, akkor még nem tudtuk, hogy ilyen hamar szükség lesz rá. Ugyan is ez lesz May első játéka…Nem véletlenül, hiszen bababarát anyagból készült.
Fél óra alatt szinte teljesen megszűnnek a fájásaim, ezért az orvos úgy dönt, hogy megvizsgál.
-Úgy néz ki, hogy a baba kicsit álmos, ezért adok egy kis oxigént a mamának. –mondja a doktornő és egy maszkot tesz rám- Pár perc és visszajövök, de ha a baba szívverése tovább lassul, sajnos császármetszést kell végeznünk. –kimegy.
-Fel kell, hogy vágják a hasamat? Ennyire súlyos a helyzet? –egy kicsit felizgattam magam, hiszen ez egyáltalán nem hangzik jól…
-Nem lesz semmi baj. May jól van, csak kicsit még bent akarna maradni. –közelebb hajol a pocakomhoz- Kislányom, eldönthetnéd végre, hogy mit szeretnél, mert az anyukád már nagyon izgul miattad. –mondja nevetve, mire én is elmosolyodom. Viszont látom, hogy remeg a keze, tehát ő sem százszázalékosan nyugodt. Mondanom kell valamit neki.
-Steve, ha a baba és köztem…
-Ezt be se fejezd! –szól rám, és megszorítja a kezemet.
-De meg kell…
-Nem és nem! Nem akarom hallani! –erősködik tovább.
-Kérlek…-sóhajtva elfordítja a fejét, ezért tovább mondhatom- Ha köztem, és a baba között kell választanod, May-t válaszd! Nem sok mindenre voltam jó életem során, téged sem tudtalak igazán boldoggá tenni, amit soha nem fogok tudni megbocsátani magamnak…
-Maya, ne mondd ezt, ez nem igaz…-jobban megszorítom a kezét, hogy most had beszéljek én.
-Nem élném túl, ha a gyerekünkkel valami baj történne, megölne a szomorúság. Te és ő…ti vagytok számomra maga az élet…Ha velem történne valami, és esetleg meghalnék…
-Maya! –Steve remegő hangon szól rám újra.
-Ha meghalnék, neked akkor is boldognak kell lenned…-félek, hogy Steve csak a lányunknak élne, és nem keresne másik nőt, hogy boldog legyen. Bár mindig féltem, hogy megcsal, félek, hogy a bűntudat erősebb lesz mindennél, és egyedül marad May-yal.
-Maya, felfogod végre, hogy te és a kicsi tart életben? Nélkületek nem leszek boldog. Ha ezt tovább mondogatod, akkor kimegyek, és szomorúan fogsz visszagondolni arra a kislányunk első születésnapján, hogy egy éve, azon a bizonyos napon nem voltam bent veled…
-Most fenyegetsz? –felkacagok komoly kis pofiját látva, ami az ő arcára is egy kis enyhülést hoz.
-Pontosan Mrs. Silver…-egy pillanatra leveszem a maszkot, hogy megcsókoljam.
-Oh bocsánat. –jön be a doktornő mosolyogva- Nézzük, hogy van a baba…-ránéz a monitorra, majd engem is megvizsgál. Megnézi a vérnyomásomat, megemeli a kezemet, de megcsóválja a fejét. - Sem a baba, sem ön nincs olyan erőben, hogy természetesen szülessen meg. Azonnal bemosakodom, és kivesszük a kicsit. Szeretné, ha altatnánk, vagy érzéstelenítést szeretne? Egy paravánt húzunk fel maga elé, ne féljen, nem fog látni semmit. –mosolyogja.
-Azt hiszem…az utóbbi. Hallani akarom, hogy felsír a lányom, tudni akarom, hogy jól van…
-Rendben. –bólint.
Pár perc múlva már egy kisebb csoport jön be. Szigorúan csak nőkből álló műtőscsapat, mert ez az egyetlen kikötésem volt. Nem tehetek róla, nem akarok még emiatt is idegeskedni.
Steve végig fogja a kezemet, az arcomat puszilgatja, de nem kell sokáig várnunk, mert…
Felsír…
Ez…ez tényleg az én kislányom hangja? Megszületett, és jól van?
-Látni akarom…-szólalok meg elhalt hangon erőtlenségem miatt.
-Itt is van…-adják oda Steve kezébe, miután kicsit megmossák.
-De gyönyörű vagy…szia…-szipog Steve könnyeivel küzdve.
-Én is…látni akarom…-szólok neki, mire lejjebb hajol vele, hogy megpusziljam.
-Szia May, boldog szülinapot! Én vagyok az anyukád, ő pedig az apukád…mostantól a pocakomon kívül fogsz velünk lakni. –mosolygom boldogan, bár az én szemembe is könnyek szöknek.
Mivel a kicsi nagyon kicsinek született, hiszen korábban jött a vártnál, benntartják a kórházban. De nem csak őt, engem is, mivel még túl gyenge vagyok, ráadásul anyám elintézett nekem egy plasztikáztatást is a hasamra. Szerinte volt modellként és leendő divattervezőként nem engedhetem meg magamnak, hogy egy nagy vágás díszelegjen a hasamon. Engem sokkal jobban érdekel May hogyléte, de belemegyek, mert Steve-nek is tetszeni szeretnék…
Két hét után végre mindkettőnket hazaengednek. Alig várom már, hogy a saját ágyamban aludhassak, bár ez egy magánkórház, így kényelemben nem volt hiány. Még Steve is bent tudott maradni velünk, csak May-nek az első héten az inkubátorban kellett maradnia.
-Jó reggelt! –köszönt Steve, mikor megérkezik a kórterembe. Mi még ágyban vagyunk, mert csak nemrég keltünk fel. Azt sem vettem észre, hogy Steve elment. –Nézd csak meg az újságot…-a kezembe adja, May-t meg átveszi.
Oh…én vagyok a címlapon? Ez a kép az egyik interjúm alatt készült a 7. hónapban.
-Honnan tudták meg a Sofia nevet? –a Sofia nevet azért kapta második névként, mert Steve azon és a May néven gondolkodott. Mivel én is a May-re gondoltam, így ezt ő elvetette, de nem akartam önző lenne, így May Sofia lett a kis May. Ez meg is hatotta.
-Gondolom az anyám volt az, aki elmondta…Bocsáss meg neki, de nem hitték volna az apámmal, hogy egyszer lesz egy unokájuk, legalább is törvényes. –nevet.
-Szerinted ez vicces? –sóhajtva ülök fel, majd a ruháimat hajtogatom szét.
-Maya…-jó, tudom, hogy ez a múlt, de akkor sem tudok nevetni rajta.
-Csókolj meg, hogy ne haragudjak…-lóbálom a lábamat, mint egy duzzogó kislány.
-Ezen nem fog múlni. –óvatosan közelebb hajol, mert May még mindig a kezében van, és megcsókol.
-Elkéritek a papírokat? –kérdezem, miközben megsimogatom a kislányom arcát.
-Persze. –kapok Steve-től egy puszit, aztán mennek is.
Gyorsan felöltözök, és összepakolom a holmijaimat, míg ők elvannak. Nagyon meleg van kint, és szeretném, ha Steve nem csak a gyermeke anyját látná ezentúl bennem, hanem az eddigi feleségét is, ezért egy cuki kis szerelést veszek fel.
-Már itt is…itt is vagyunk a világ leggyönyörűbb nőjénél…-oh édesem, nem hinném, hogy így akartad először befejezni.
-Az jó, mert már hiányoztatok. –átveszem a babát, és beleteszem a hordozóba- Steve, ugye tudod, hogy a lányunk nem változtat a köztünk lévő kapcsolaton? Úgy értem, hogy én mindig a feleséged vagyok, nem csak egy nő, akit gyereket szült neked…-picit elpirulok.
-Mit is mondott az orvos? Mikor szeretkezhetünk újra? –megmarkolja a fenekemet.
-Steve, ne a gyerek előtt! –ütök a karjára.
-Most alszik, és nem csinálok semmi rosszat, azt majd otthon…-a nyakamba csókol.
-Még két hét, addigra a hasam is teljesen olyan lesz, mint régen. Még vigyáznom kell a műtét miatt. –magyarázom mosolyogva, mert neki mindig mindent ki kell mondania…
Elindulunk hazafelé. Én hátul ülök a babánkkal, Steve meg vezet. Szeretnék írni egy e-mailt-t Lorenéknek, hogy már úton vagyunk haza, nehogy bejöjjenek feleslegesen látogatni, de mikor kinyitom a laptop-ot…
-Steve…Még ide is feltetted May képét? Nem volt elég a telefonodra? –mosolyogom.
-Nem, mert annyira szép az én édes kislányom, mint az anyukája, és így mindig velem volt, még akkor is, ha hazaugrottam nektek pár dologért. –túlbuzgó apuka lett Steve-ből…ki hitte volna…
Hazaérünk. Steve hozza be May-t, hogy ne emeljek. Az első, amit megnézek az a babaszoba, mert állítólag Steve a két hét alatt apránként berendezte. Kicsit félek, mert Steve mégis csak férfi, a férfiak meg nem annyira jók ebben ugyebár…De mikor kinyitom az ajtót…
-Ez…ez gyönyörű lett édesem…-annyira édes, mégis egyszerű…tökéletes lett a szoba.
-Reméljük, hogy May-nek is tetszeni fog. –jön be a babával.
-Azt hiszem, most fogom csak fel, hogy van egy saját családom…Anya vagyok. –fordulok feléjük. Egy kicsit rémisztő, hogy én felelek valakiért, de jó érzés is, hogy van családom, saját családom.
Igen, anya vagy, az én gyönyörű kislányom anyukája. –közelebb jön- Engem ez tesz a lehető legboldogabbá. –mosolyogva egy lágy csókot ad a számra.
-Hol vannak a cumisüvegek? Meg kell etetnem őt. –átveszem tőle. Igen, még anyatejjel sem tudom őt megetetni, mert az nekem nincs…Csoda, hogy az ujjacskái mind megvannak, amennyire legyengültem a terhesség alatt.
-Ott vannak, ahová tetted. –válaszolja, de csengetnek- Kinyitom. –bólintok, és a cumisüvegért megyek. Lefektetem May-t, aztán lemegyek a konyhába, hogy megtöltsem a cumit.
-Maya…-szólít meg Steve, mikor épp a cumisüveget mosom ki.
-Igen? –megfordulok és egy hatalmas csokor rózsa fogad- Hát ez? –csodálkozom.
-Olvasd el a kártyát. –átadja a csokrot, én meg megkeresem a kártyát rajta.
-„ A világ leggyönyörűbb asszonyának, egy tökéletes feleségnek, egy hibátlan anyának, annak a nőnek, akivel már nem is lehetne jobb az ágyban, aki ráadásul még a legjobb barátom is, vagyis neked szerelmem. Szeretlek Maya, és köszönök mindent: Steve. „ –olvasom fel végig, hangosan a kis kártyát- Köszönöm szépen…-mondom meghatódva- bár ez az ágy dolog…-ezt látta az is, aki kihozta- na mindegy…-mosolyodom el.
-Nagyon szeretlek. –oh Steve.
Leteszem a csokrot a konyhapultra, aztán a nyakába csimpaszkodom.
-Én még jobban szeretlek, annyira, hogy az már kimondhatatlan. –megcsókolom, pontosabban csókolózni kezdünk a konyha kellős közepén.
Még csak most jön a neheze, de remélem, hogy a férjemmel együtt ez is menni fog. Hogy is mondta Loren? Sex és megértés kell a férfinak, és máris kezelhető lesz. Remélem Steve kibírja azt a két hetet, ami még hátra van. Az összesen már egy hónap lesz…
-Mi a baj? – kérdezi, mikor nem csókolok már vissza.
-Oh semmi, csak elgondolkodtam, de az titok, hogy min. –kinyújtom a nyelvemet- Tudod, hogy hova szeretnék elmenni? A partra…Persze nem most rögtön, meg szeretnék végre a kicsikémmel is lenni…majd…megnézni egy naplementét…csak veled…-ahogy ezt kimondom, eszembe jut, hogy egyszer mi történt.
|
| Garfield | 2011. 06. 11. 23:18:03 | #14229 |
Karakter: Steve Silver
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Nem, én…én nem… - de édes, mikor így hebeg…
- Te mit nem? Ugye szeretnéd? – csókolgatom nyakát.
- Igen… - ölel magához. Persze, hogy igen…meglepődtem volna, ha nem akarna szeretkezni…
Próbálok nagyon gyengéd és figyelmes lenni. Bár elég nehezemre esik nem beledöngölni a matracba…
- Nagyon szeretlek… - dörmögöm a nyakába az ölemben tartva szeretkezés után.
- Én is szeretlek téged… - finom csókot kapok - Ne szoríts nagyon, tudod…a pocakom. – ne aggódj baba…tudom…
- Igen, érzem. – mosolyogva megsimogatom pocakját.
Másnap ultrahangra kísérem Mayát. Izgatottabb vagyok, mint ő, de szerintem ez érthető, megtudjuk, hogy lány, vagy fiú lesz-e a baba. Szerencsére nem kell várni, mert időpontra jöttünk. Már alig bírok magammal, tudom hogy lány, tudom, hogy lány…lány lesz, lány lesz….gyerünk már…
- Akkor nézzük meg… - mondja a doki.
- Látja már? Kislány, vagy kisfiú? – nézem én a monitort de nem látok semmit…
- Steve, kérlek… - jól van baba, de olyan kíváncsi vagyok…
- Semmi baj, az apák általában így reagálnak. – ne mosolyogj, nézd a monitort… - Igen, már látom. Akkor mondhatom? – nem basszus, azért jöttünk, hogy ne mondj semmit…
- Igen. – mondja Maya.
- Had gratuláljak, önöknek egy egészséges kisfiúk fog születni. – fiú? Na nem baj…elmosolyodom.
- Egészen biztos voltam benne, hogy lány, de már nem számít. Úgy örülök, hogy a fiúnk egészséges. – az a legfontosabb, hogy egészséges…
- Tudod, annyira akartad, hogy lányunk legyen, hogy azt mondtam az orvosunknak, ha kislány is, ma először mondja akkor is, hogy fiú…meg akartalak viccelni, de… - mi? Nem értem, összekavartál kincsem…
- De? – valaki mondjon már valamit…
- Kislány. Egészen biztos, hogy lányuk lesz. Gratulálok. – komolyan? A kijelzőn mutatja a doki, hogy miből lehetne látni, hogy lány, ha látnám, de nem baj. Hiszek neki…lányom lesz. Annyira meghatódom, hogy könnyeimet elrejtve inkább Mayához bújok és megcsókolom.
Csak ülünk és nézzük a babát. 4D-s felvétel is készül róla. Nagyon édes kis pöttöm lesz, már most látom. Tiszta anyukája…az ő szépségét fogja örökölni, és minden leendő udvarlót messzire el fogok üldözni. Senki nem fogja megbántani apuci kicsi lányát…
- Steve, mit szólnál ahhoz a névhez, hogy May? Közeleg a május, és mivel most tudtuk meg, hogy lány lesz… - érdekes…
- Nagyon szép név, és furcsa, de egyik nap nekem is eszembe jutott…de a te neved miatt. – mosolygok.
Hazafelé a kocsiban Maya elküldi a felvételt mail-en keresztül a nagyszülőknek, hogy ők is büszkék lehessenek az egészséges kis May Silverre. Istenem…olyan boldog vagyok.
Gyorsan elújságoljuk Brianéknek is, hogy lányom…vagyis lányunk lesz. Átugrunk hozzájuk, beszélgetünk, aztán Brian lemegy a csajoknak innivalóért, de Maya utána megy. Gondolom kér valami rágcsát is. De elég sokáig elmaradnak, megyek megnézem mi van, de mikor leérek…
- Szerinted Stevenek üres szexre lenne szüksége? Én próbáltam megadni mindazt, amit másoktól kaphatott, sőt többet. Talán túl komolyan veszek mindent, de szeretem őt. Én még vártam volna a gyerekkel, de ő akarta, hát belementem. Azt hittem a terhességem alatt nem szeretkezünk, de megtettem. Ha ölelés kell neki, megölelem, ha csókra vágyik, megkapja…Hogy kérdezheted meg ezek után, hogy hiányzik-e neki a múltja? Rá akarod beszélni, hogy elhagyjon? Úgy érzi, hogy nem gondtalan az élete, és nekem ez annyira fáj. Mit tehetnék? Hagyjam el őt? Lépjek ki örökre az életéből? – a végére már sír…? Tényleg sír? Mi történt itt?
- Ha elhagynál, én belehalnék… - szólalok meg halkan.
- Steve, én… - és valóban sír…olyan düh fog el…
- Nem tudom mit mondtál Mayának, de jobban teszed, ha nem szomorítod el, mert elfelejtem, hogy a barátom vagy, és olyat teszek, amit nem akarok tenni… - mondom Briannek nagyon idegesen. Megsíratta a feleségemet…el se hiszem…
- Nem mondtam neki… - ne akard megmagyarázni!
- Nem érdekel. Ne is szólj Mayához! – mondom átölelve babámat.
- Csak arról beszélgettünk, amit hallottam, hogy beszéltek, és arról, hogy régebben gondtalan volt az életed… - mi? Kicsim…
- Gondtalan és unalmas. – helyesbítek - A gondokat már amúgy is megoldottuk, most már csak boldog lesz. Gyere csak… - félre húzom kicsit - Tudom, hogy nem szeretsz erről beszélni, de csak azért mondom, hogy tudd. Ne hasonlítsd magadat másokhoz…Én nem tudom honnan tudsz olyan dolgokat, amiket velem csinálsz az ágyban…azt mondod csak ösztön…de annyira ügyes vagy, és olyan elképesztő technikával elégítesz ki, hogy már az nagyobb élvezetet nyújt, hogy csak rá gondolok, mint másokkal maga a sex. – mondom neki őszintén.
- Ez nem igaz… - de édes vagy…
- De igaz. Szerinted tegnap miért csináltuk kétszer? Mert nem tudok betelni veled, mert mindig kívánlak. Még most is… - csókolok nyakába.
- Gyerekek, én most visszamegyek Lorenhez…Maya, itt az innivalód – adja oda neki - és…menjetek szobára. – neveti el magát Brian.
- Brian, tartozok egy bocsánat… - kezdek bele, de félbeszakít.
- Semmi gond. Én is így reagáltam volna, ha Lorent látom sírni. Ez így természetes, szeretjük őket…
- Elköszönök Lorentől. – mondja kicsim és már itt sincs.
Addig mi is tudunk beszélni Briannel. Sikerül tőle bocsánatot kérnem, de hozzá teszem, hogy ne mondjon több hülyeséget…Nincs harag.
- Kibékültetek? – kérdezi Maya a kocsinál.
- Igen, de megkértem, hogy legközelebb ne mondjon hülyeségeket. – ennyi.
- Oh…értem…
Hazaérünk, Maya elmegy a fürdőbe, addig én átöltözök és eszek valamit. Mikor végez, az ágyra dől. Olyan aranyos…és gyönyörű…főleg, hogy alig van rajta ruha…
- Kérsz valamit? – kérdezem mellé fekve.
- Nem, most nem kell semmi. Hazafelé ettem, ittam. Most voltam a fürdőben, kicsit felfrissültem, azt hiszem, hogy aludni fogok. – hozzám bújik - Vagy valami mást szeretnél még előtte?
- Úgy látom, te szeretnél valami mást előtte. – mosolygok rá.
- Te nem szeretnéd? – kérdezi kicsit meglepetten.
- De mit? – vigyorgok. Nem tudom miért, de szeretném, ha kimondaná.
- Hát…én… - elpirul. Olyan édes, mindjárt megeszem – Arra gondoltam… - na jó, nem kínozlak, látom ez nem fog menni…
- Szeretkezni szeretnél? – kérdezem fölé támaszkodva.
- Igen… - válaszolja, és rám se néz. Kicsit zavarban van…
- Olyan aranyos vagy… - mosolyogva megcsókolom – Szeretlek… - súgom szájába csókolózás közben.
Nem nagyon kell egymást vetkőztetni, így pár perc múlva már meztelen testtel simulunk egymáshoz, és csókolózunk. Imádom az édes ajkait de haladjunk lejjebb. Hasát simogatom, közben nyakát csókolom végig, aztán tovább haladva melleit is kellő figyelemben részesítem. Tetszik, hogy megnőttek…múltkor fel se tűnt, annyira kívántam már, hogy nem igazán tudtam koncentrálni…Most biztos egy számmal nagyobb melltartóra van szöksége.
Combjai belső felét csókolgatom, majd nyelvemmel kezdem az örületbe kergetni. Imádom, ahogy egyre hangosabban nyögdécsel, és sóhajtja a nevemet mikor ujjaimat is bevetem. Egyre sűrűbben kapkodja a levegőt, markolja a lepedőt vagy éppen a hajamat,míg felsikkantva el nem élvez a kezeim között. Ilyenkor a legszebb…a szemei csillognak, és erőtlenül fekszik az ágyon.
Én nem várok el tőle ugyan ilyen kényeztetést…Biztos kényelmetlen lenne neki a hasa miatt.
Nyelvemmel felfelé cikázok gyönyörű testén, míg a szájához nem érek, hogy megcsókolhassam.
Merevedésemet megfogom és bejáratánál fel-le mozgatva izgatom, közben nyakát csókolom.
- Steve… - nyögi a nevemet támaszkodó karomba marva.
- Igen? – súgom fülébe, amit meg is rágcsálok.
- Kérlek… - rendben, értem én.
Egy határozott mozdulattal csusszanok kicsimbe. Kicsit várok, mielőtt mozogni kezdenék. Muszáj, nem akarok neki fájdalmat okozni. Aztán szélesebb terpeszre tolva lábait, lassan kezdek mozogni, egyre mélyebbre és mélyebbre lökve magamat. Tempóm gyorsul, de vigyázok, hogy ne legyek túl kemény. Most nem lenne neki jó egy vad szex. Majd a szülés után…beledöngölöm az ágyba…
Alig telik el egy kis idő, és feljuttatom a csúcsra, és pár lökéssel utána én is követem.
Egymást ölelve fekszünk az ágyban, már majdnem elalszok, mikor babám kezecskéjét érzem meg farkamon. Mrrrr…baba…nem volt elég!? Rajtam ne múljon…Most kicsim irányít, és egy kis előjáték után az ágy háttámlájának döntve lovagol meg.
A következő két hónap nagyon jól telik. Semmi veszekedés, folyton kényeztetem, és elmondhatom, hogy a terhes nők tényleg jobban kívánják a szexet. A ház különböző pontjaim kívánt meg, még akkor is mikor egyáltalán nem számítottam rá.
Sokat voltunk Brianéknél is babázni. Kicsit gyakoroltam, bár először féltem megfogni, hisz olyan pici volt a kissrác…féltem, hogy rosszul fogom meg vagy nem is tudom…elejtem. Viszont nőnek mint a gombák a babák. Rengeteg képet fogok csinálni May babáról, az már biztos…
Vettünk Mayával egy babanaplót is. Nagyon kis édes…a külseje rózsaszín, és baba mesefigurák vannak kívül, belül. Az első néhány oldalt ki is töltöttük. Itt a anyukáról, apukáról és a névválasztásról van szó. Ahhoz a kérdéshez nem is tudtunk mit írni, hogy mi lett volna a neve ha fiú. Nem is gondolkodtunk rajta…NA meg a „Nevek amik szóba jöttek”-hez is csak a May került. Ez a kérdés nálunk hamar eldőlt.
Egyik reggel arra kelek, hogy Maya a nevemet kiabálja. Azonnal kipattanok az ágyból, de akkor már nem is hallom. Álmodtam volna? Na mindegy…visszadőlök…
- Steve!! – nem, nem álom volt…
- Jövök…Mi a baj? – kérdezem a fürdő irányába szaladva, mert onnan jött a hang.
- Azt hiszem elfolyt a magzatvíz… - mi? De ez…
- Még nem korai? Biztos vagy benne? – kérdezem még álmosan. Alig 8 hónapos…
- Steve…csak tudom, ha folyik belőlem valami… - oké, oké…
- Jó…akkor…öhm… - kicsit leblokkoltam…ehh…
- A kórházba kell mennünk. – igen, tényleg…
- Jó, összepakolok… - mennék is, de…
- Már össze van készítve a táskába, amikre szükségem lesz majd… - szól utánam.
- Tényleg…Akkor segítek. Gyere… - a karjaimba viszem be a szobába, hogy fel tudjon öltözni.
Addig én leviszem a cuccait a kocsiba és kiállok. Mikor meglátom Mayát az ajtóban, rögtön megyek oda hozzá, és felkapva viszem a kocsihoz. Beültetem és még be is kötöm szépen, aztán arcomra simítja a kezét és kapok egy pici csókot. Hasára teszem a kezemet és én is adok ajkaira egy puszit. De most már menni kéne.
Kicsit gyorsan vezethetek, mert babám többször is rám szól, hogy egyben szeretne a kórházba érni, nem a kocsiban megszülni. Nem tehetek róla, olyan izgatott vagyok, nemsokára apa leszek. Bár aggódom kicsit. Még egy hónapot várhatott volna…
A kórház parkolója tömve van, így kénytelen vagyok az egyik mentőautó helyére beállni. Besietünk, és azonnal kap is Maya a tolókocsit, mert már fájásai vannak.
- Rossz helyen áll öregem! – szól egy mentős.
- Leszarom mikor a feleségem mindjárt szül! – válaszolok ingerülten, de Maya megfogja a kezemet.
- Állj odébb, rendben leszek addig. – mosolyog.
- De…
- Ne aggódjon vigyázok rá. – mondja egy nővér.
Picsába már, hogy ilyenekkel kell foglalkoznom, mikor bármelyik pillanatban meg lehet a baba. Odébb állok, aztán visszamegyek, Maya sehol…Kétségbeesve kérdezem a nővéreket, hova vitték, a harmadik meg is tudja mondani melyik szobában van.
Leülök mellé, és a kezét fogom, hogy legyen kibe kapaszkodnia mikor erős fájásai vannak. Együtt alkalmazzuk azt a hülye légzést is, hogy jobb legyen neki. Eltelhet 10 perc is mire jön egy orvos, aki megvizsgálja és egyenlőre még csak fájdalomcsillapítót kap, mert „nincs eléggé kitágulva”. Később visszajön.
- Még nem került szóba, de milyen szülést szeretnél? – kérdezem tőle.
- Lehetőleg fájdalommenteset – mosolyog – és természetes úton.
- Igen, ezt gondoltam, de…szeretnéd, hogy ott legyek melletted? – kérdezem egy puszit adva a homlokára.
|
| Saya | 2011. 04. 17. 22:04:40 | #13024 |
Karakter: Maya Takahasi
-Persze…-ad egy puszit a számra- Ha az orvos hazaenged, mehetünk is. –mondja mosolyogva, majd a karjaiban visz vissza a terembe.
Steve bent marad velem éjszakára, mert még nem mehetek haza, de másnap hazaküldöm Steve-et, hogy nézze meg Liát. Bár ebben azért az is benne van, hátha ledől otthon pihenni.
Kicsit én is pihenek, de nehéz ez így, hogy nincs itt velem az, akit a legjobban szeretek.
Meglepetésemre nem marad el sokat. Mire visszatér, már én is jobban vagyok.
-Hogy van Lia? –kérdezem meg, mikor leül az ágyam mellé.
-Jól van, játszottam vele egy kicsit. –ad egy puszit nekem- És be kellett mennem néhány papírért, mert muszáj átnéznem néhány dolgot, de maradok itt veled…
-Segíthetek? –belenézek a papírokba.
-Pihenj csak…gyorsan átfutom…-mondja.
-Egész nap csak pihenek…-duzzogva a párnákra dőlök.
-Ha hazamegyünk, mást is csinálhatunk…-forró csókban részesít, amitől, és főleg az utóbbi mondatától zavarba jövök- Imádom, mikor elpirulsz, olyan édes vagy…-mosolyog.
Steve együtt pihen velem a nap további részében, még a papírokat is úgy nézi át, hogy engem ölel.
Szerencsére hamarosan hazamehetek. Steve már jobban vigyáz rám, több időt tölt velem. Hamar elrepül a következő három hónap, és Loren kislánya végre megszületik. Nekem még van egy kis időm, de már a kicsi rugdos. Először alig érzem, nem is vagyok benne biztos, hogy a kicsi mozog, de hazahívom Steve-et. Legközelebb azonban már biztos vagyok, és akkor ő is itt van.
Bemegyünk Lorenhez és a kicsi babájához. Nagyon szép kisbaba. Megbeszéljük, hogy mi leszünk a keresztszüleik, és, hogy a miénknek ők, sőt a keresztelőt is együtt tartjuk majd.
Míg én kettesben maradok Lorennel egy kis beszélgetésre, addig Steve Briannal megy a kisbabához. De most jut szembe…Steve-nél van a legutóbbi ultrahangos felvétel a babánkról.
De mikor odaérek…
-Gondoltad volna, hogy ilyen hirtelen lesz családunk? Neked is nemsokára gyereked lesz…Ki hitte volna, hogy egyszer feleséged lesz!? Nem hiányzik a régi életed? Őszintén…-mi?
-Ezt most miért kérdezed? Te mondtad mindig is, hogy állapodjak meg végre…
-Igen. Meg is tetted…de szeretném, ha boldog is lennél, és nem csak az én kérésemet teljesítenéd. –jó ég…Brian, mi van veled?
-Szerinted nem szeretem Mayát? Szeretem, és a gyerekemet várja…Brian, ne legyél már hülye…
-Rendben. –szóval észrevettél?
Miután hazamegyünk, pihenünk. Steve a pocakomon fekszik, én meg simogatom a fejét. Nincs kedvem semmihez, még mindig az jár a fejemben, amit a kórházban hallottam.
-Van valami baj? – kérdezi.
-Nem tudom…hallottam miről beszélgettek Briannel…Nem válaszoltál neki. –mondom, mire fölém támaszkodik.
-Tudod, mi hiányzik belőle? Hogy gondtalan volt…viszont nem cserélném vissza a mostanival. Boldog vagyok veled, szeretlek baba. –édes csókot kapok tőle- De tudod mi a fura? – mi ez a mosoly?
-Nem tetszik ez nekem…-mosolygom.
-Azt hallottam, hogy a terhes nők szexéhesek…viszont mi már egy jó ideje nem szeretkeztünk…pontosan, mióta elvettelek másodszorra feleségül…-simogatja az arcomat.
-Én csak féltem…-magyarázom.
-Tudom, de nem kell félned, nem vagyok állat…mindig vigyázok rád…rátok. –megcsókol- Kívánlak…nagyon…-finoman beleharap a fülembe.
-Steve…-megcsókol, amit szenvedélyes csókká mélyítünk.
-Mit szeretnél? –kérdezi mosolyogva, és egy puszit ad a számra.
-Nem, én…én nem…-nem tudok összefüggő mondatokat mondani, ez hihetetlen…
-Te mit nem? Ugye szeretnéd? –kérdezi a nyakamat csókolva.
-Igen…-sóhajtom halkan a fülébe, majd szorosan átölelem.
Steve nagyon gyengéd az egész szeretkezés alatt. Nagyon figyel, nehogy ráfeküdjön a pocakomra, vagy megnyomja valahogy, cserébe én is gyengéd kényeztetésben részesítem.
-Nagyon szeretlek…-csókolgatja a nyakamat szeretkezés után.
-Én is szeretlek téged…-megcsókolom- Ne szoríts nagyon, tudod…a pocakom. –mosolygom.
-Igen, érzem. -simogatja meg a hasamat széles mosollyal az arcán.
Ma már nem is csinálunk mást, csak pihenünk. Holnapra időpontom van, ultrahangra megyek, és ha minden igaz, akkor megtudjuk a baba nemét is. Bár Steve állítja, hogy kislány, erről papírunk még nincs. Steve már alig várja, jobban izgatott, mint én.
Mivel időpontunk van, nem kell várnunk. Már egészen hozzászoktam az ultrahangos vizsgálatokhoz. Remélem ma úgy fordul a baba, hogy lássuk is őt.
-Akkor nézzük meg…-mosolyog a doktornőm.
-Látja már? Kislány, vagy kisfiú? –nézi Steve is a monitort.
-Steve, kérlek…-nevetek kínosan.
-Semmi baj, az apák általában így reagálnak. –mosolyog az orvos- Igen, már látom. Akkor mondhatom? –néz rám. Egy pillanatra Steve-re nézek, aztán újra az orvosra. Megbeszéltük, hogy tudni szeretnénk, szóval…
-Igen. –felelem, és kíváncsian várom.
-Had gratuláljak, önöknek egy egészséges kisfiúk fog születni. –kacsint az orvos rám. Steve egy pillanatra meglepődik, aztán elmosolyodik.
-Egészen biztos voltam benne, hogy lány, de már nem számít. Úgy örülök, hogy a fiúnk egészséges. –tényleg örül, látom rajta, de…
-Tudod, annyira akartad, hogy lányunk legyen, hogy azt mondtam az orvosunknak, ha kislány is, ma először mondja akkor is, hogy fiú…meg akartalak viccelni, de…
-De? –először rám, aztán az orvosra pillant.
-Kislány. Egészen biztos, hogy lányuk lesz. Gratulálok. –felém fordítja a monitort, és rá mutat, hogy miből kéne látnunk, de nem igazán igazodom ki. Bár a kislányunk már szép nagyra fejlődött, hiszen a hat és feledik hónapban vagyok.
-Kislány? –Steve elfordulva takarja el könnyeit, aztán hozzám bújik, hogy megcsókoljon.
Sokáig nézzük a babánkat, készül 4D-s felvétel is. Olyan, mintha már most a karjainkba vehetnénk. Kicsit meg is nyugszom, mert most már bármi történne, megvan mindene. A kicsi a keze, a lába…csak még kell egy kis idő, hogy megerősödjön. Nagyon fogok rád vigyázni, anyuci melletted lesz, és óvni fog ameddig csak szükséges.
-Steve, mit szólnál ahhoz a névhez, hogy May? Közeleg a május, és mivel most tudtuk meg, hogy lány lesz…-eddig még nem beszéltünk nevekről, de ez jutott most az eszembe.
-Nagyon szép név, és furcsa, de egyik nap nekem is eszembe jutott…de a te neved miatt. –mosolyog.
Hazafelé boldogan nézegetem a képeket a babánkról, vagyis mos már hivatalosan is a kicsi May Silverről. Kaptunk róla egy DVD-t is, így a nagyszülők is kaphatnak egy-egy felvételt majd róla. El is küldöm most a laptopról e-mailben nekik.
Hazafelé még Lorenékhez is benézünk, hogy ők is megnézzék. Brian felajánlja, hogy hoz nekem is egy kis üdítőt, mert Lorennek úgy is lemenne. Rábólintok, de aztán mégis csak utána megyek, míg Steve-et Lorennel hagyom.
-Brian! –lépek elé, mikor már visszafelé jön.
-Maya…hozzak még valamit? –kérdezi kedvesen.
-Nem erről van szó. Steve-ről szeretnék veled beszélni. Megkérdezted tőle, hogy hiányzik-e neki a régi élete. Miért? Nem látod őt boldognak mellettem? –kicsit zaklatott vagyok.
-Maya…Nem erről van szó, de sok nehézségen vagytok túl, és a nehézségek alatt tényleg nem volt túl vidám. Most az, ez kétségtelen, de könnyebb lenne neki, ha a régi életét élné.
-Könnyebb? Mitől lenne könnyebb? Nem lennének kötöttségei, vagy felelőssége senki iránt? Talán rossz, ha az embernek családja van? Miért rossz az, ha nem vagyunk egyedül, és szeret minket valaki? –dühös vagyok, hogy Brian ezt nem érti, főleg most, hogy ő is apa lett.
-Nem Maya, félreértettél, és…-közbevágok.
-Szerinted Stevenek üres szexre lenne szüksége? Én próbáltam megadni mindazt, amit másoktól kaphatott, sőt többet. Talán túl komolyan veszek mindent, de szeretem őt. Én még vártam volna a gyerekkel, de ő akarta, hát belementem. Azt hittem a terhességem alatt nem szeretkezünk, de megtettem. Ha ölelés kell neki, megölelem, ha csókra vágyik, megkapja…Hogy kérdezheted meg ezek után, hogy hiányzik-e neki a múltja? Rá akarod beszélni, hogy elhagyjon? Úgy érzi, hogy nem gondtalan az élete, és nekem ez annyira fáj. Mit tehetnék? Hagyjam el őt? Lépjek ki örökre az életéből? –elsírom magam. Nem bírtam tovább magamban tartani, valakire ezt rá kellett zúdítanom.
-Ha elhagynál, én belehalnék…-mondja halkan egy ismerős hang a hátam mögött. Steve az…
-Steve, én…-letörlöm a könnyeimet. Szóval Brian ezt akarta még mondani, hogy itt van.
-Nem tudom mit mondtál Mayának, de jobban teszed, ha nem szomorítod el, mert elfelejtem, hogy a barátom vagy, és olyat teszek, amit nem akarok tenni…-Steve hangja fenyegető, ahogy Brian-hez beszél.
-Nem mondtam neki…-Brian-nek esélye sincs, hogy megmagyarázza.
-Nem érdekel. Ne is szólj Mayához! –átölel engem, és szigorúan néz barátjára. Még sosem láttam ilyenek, úgy véd, mint egy tigris. Brian a legjobb barátja, mégis egy perc alatt elfelejtette ezt csak azért, mert sírni látott.
-Csak arról beszélgettünk, amit hallottam, hogy beszéltek, és arról, hogy régebben gondtalan volt az életed…-halkul el a hangom a mondat végére.
-Gondtalan és unalmas. –egészít ki Steve- A gondokat már amúgy is megoldottuk, most már csak boldog lesz. Gyere csak…-félre húz- Tudom, hogy nem szeretsz erről beszélni, de csak azért mondom, hogy tudd. Ne hasonlítsd magadat másokhoz…Én nem tudom honnan tudsz olyan dolgokat, amiket velem csinálsz az ágyban…-elpirulok- azt mondod csak ösztön…de annyira ügyes vagy, és olyan elképesztő technikával elégítesz ki, hogy már az nagyobb élvezetet nyújt, hogy csak rá gondolok, mint másokkal maga a sex. –ég az arcom, nagyon ég.
-Ez nem igaz…-nézek a földre.
-De igaz. Szerinted tegnap miért csináltuk kétszer? Mert nem tudok betelni veled, mert mindig kívánlak. Még most is…-egy kicsit a nyakamba csókol.
-Gyerekek, én most visszamegyek Lorenhez…Maya, itt az innivalód –adja oda- és…menjetek szobára. –neveti el magát.
-Brian, tartozok egy bocsánat…-kezd bele Steve.
-Semmi gond. Én is így reagáltam volna, ha Lorent látom sírni. Ez így természetes, szeretjük őket…-mosolyog.
-Elköszönök Lorentől. –kibújok Steve karjaiból, és bemegyek Lorenhez. Addig a fiúk is beszélhetnek, mégse előttem béküljenek. Biztosan az kínos nekik…
-Kibékültetek? –kérdezem, mikor leérünk a kocsihoz.
-Igen, de megkértem, hogy legközelebb ne mondjon hülyeségeket. –mondja félig komolyan, félig elviccelve a dolgot.
-Oh…értem…-mosolygom.
Miután hazaérünk, kényelmesebb ruhát veszek fel. Nagyon meleg van, így egy top és bugyi mellett döntök. Jól esik kinyújtózni az ágyon a nagy pocakom miatt. Kényelmetlen tud lenni, ha a baba rugdos, főleg, ha úgy fekszik, ahogy egy kissé még fáj is. De most így jó.
-Kérsz valami? –dől le mellém Steve.
-Nem, most nem kell semmi. Hazafelé ettem, ittam. Most voltam a fürdőben, kicsit felfrissültem, azt hiszem, hogy aludni fogok. –hozzábújok- Vagy valami mást szeretnél még előtte? –célzok finoman rá, hogy most nem valamit, hanem valakit kívánok.
|
| Garfield | 2011. 04. 16. 23:38:45 | #12994 |
Karakter: Steve Silver
Megjegyzés: /Mesteremnek/
Elindulunk be a szobába, és…és megkér, hogy öltözzek fel. Felveszek egy boxert, míg ő is felveszi a fehérneműit. De minek is? Ez a második nászéjszakánk…El is kapom és ledöntöm az ágyra.
- Mit csinálsz? – hogy hogy mit?
- Ma van a második nászéjszakánk, elfelejtetted? – nyakát veszem célba mosolyogva.
- Lehet ezt melletted elfelejteni? – hmm?
- Nem akarod? – kérdezem kósza tincseit eltávolítva arcából.
- Na jó, de ugye vigyázol a babára? – hát csak ez a baj? Kis buta…
- Ezt kérdezned sem kell… - mosolygok rá.
Másnap úgy döntünk, hogy hazamegyünk, mivel nagyon szépen kitisztult, az ég, egy felhő sincs az égen.
Otthon kipakolunk és egész nap alszunk. Vissza kell zökkenni az itteni időzónába. De drága apám egy időre rám bízza a cég vezetését, mert fontos tárgyalásokra megy Európába. Így másnap sajnos nem tudok lustálkodni cicám mellett, mert a főnöknek bent lennie…Felkelteni sincs szívem, olyan édesen alszik, így csak lágy csókot nyomok a homlokára és megyek is.
Már jó pár napja elment apám Európába, én meg álljam meg itt a helyemet…a nyakamba zúdította az egész céget, mikor Maya otthon van állapotosan. Csomó papírmunkám van, és csomó olyan dolgot is én csinálok, amit a titkárnőknek kéne, de nem kell nekem titkárnő. Ha lenne, Maya tuti nem bízna bennem…nem akarom, hogy fölöslegesen idegeskedjen. Nyugalomra van szüksége.
Reggeltől estig itt rohadok az irodában, mikor végre vége a napnak, alig várom, hogy babámat a karjaimban tartva aludhassak…
Egyik nap, Brian hív fel, hogy átugranának hozzánk, így megengedek magamnak egy laza napot. Jobbnak látom, hogy elmenjek értük kocsival, mert Lorennek már szép nagy a hasa. De mikor belépek az ajtón, a lélegzetem is elakad. Ki ez? És Maya miért ilyen szexi? Csak nem…?
- Sziasztok! – pattan fel Maya - Öhm…ő itt David. Még az egyik első bemutatómon találkoztunk, testőrként dolgozik. A parton találkoztunk, aztán hazahoztam. – aha…valóban csak a lába miatt? - Ő itt a férjem, Steve, ő a barátja Brian és az ő párja, az én legjobb barátnőm, Loren. – mutat be minket.
Beszélgetünk egy kicsit, de én kicsit feszült vagyok ez a David miatt. Ezt Brian is észreveszi és mikor David megy, ők is indulnak. Én meg a konyhába megyek…muszáj levezetnem a felgyülemlő feszültséget, ezért beleverek egyet a konyhapultba. Pont ekkor jelenik meg Maya is.
- Minden rendben? – hogy rendben van-e? Kicsit a falhoz nyomom.
- Rendben, de…nem jó arra hazajönni, hogy egy idegen pasival kokettálsz. – mondom komolyan.
- Ezt most meg sem hallottam. Fáradt vagy, túldolgozod magad, azért vagy feszült. – nem, nem mész sehova.
- Hányszor próbált meg rád nyomulni? – kitaposom a belét, ha csak egyszer is…
- És te hányszor próbálsz meg a titkárnőidre nyomulni? – mi van?
- Miattad és a babáért dolgozom, hogy nektek jó legyen. Nincsenek titkárnőim. Azt hittem, bízol bennem… - jó tudni, hogy nem…
- Én is azt hittem, hogy te is bennem. Minek nézel te engem? Szerinted, mikor egyedül voltam, nem jöttünk össze, de majd most bepótoljuk!? Az egyetlen ember, akitől szívesen fogadnám a szeretetet, az viszont nem adja meg. Annyira eltávolodtunk egymástól… - kicsim…
- Mert dühös vagyok, és… - kezdek bele, de…
- Elég furán érzem magam… - mi?
- Azonnal beviszlek a kórházba! – felkapom és viszem is az autóhoz.
Rengeteg vizsgálatot végeznek az orvosok, aztán mikor kész vannak, Mayát befekteti egy kórterembe és elmondja nekem is mi a helyzet. Terhességi cukorbetegség, és ha nem megy lejjebb a vérnyomása lehet toxémia is…istenem…Sok pihenésre van szüksége, semmi idegeskedés…értem…Be kell menjek hozzá.
- Kopp-kopp, bejöhetek? – lesek be a kórterembe.
- Gyere… - mondja és felül. Hoztam neki virágot, amit oda is adok neki.
- Bocsánatot szeretnék kérni azért, mert… - féltékeny voltam, de ezt már nem tudom kimondani, mert félbeszakít.
- Nem kell, de…változtatni szeretnék. A házasságunk romokban hever, a gyengédséget felváltotta a bizalmatlanság, az együtt töltött időt a magány. Tudom, hogy dolgoznod kell, rendben van, az is, hogy az apádnak segítesz ezzel, de bőven van megtakarított pénzünk, nem kell mindenáron halálra dolgoznod magad. Viszont…úgy sem tehetünk, mintha az elmúlt pár nap nem történt volna meg…Újra és újra arra gondolok, hogy mit tehetnék, vagy mit tehetnél te, amivel megmentjük a boldogságunkat, de… - de? Mi ez a de? Nem tetszik ez nekem…ugye nem?
- El akarsz válni? – kérdezem kétségbeesetten…
- Nem, de talán jobb lenne, ha egy időre a szüleimhez költöznék. Nem lennék egyedül, és próbálok megbízni benned, hogy te is jó leszel addig. Talán egy hétre, vagy kettőre…szeretném, ha a baba első rúgásainál a hasamat fognád, nem pedig az irodában a papírokat… - ne Maya, én ezt nem akarom…
- Megértem, de én nem tudok nélküled élni. Nincs értelme hazamennem, ha te nem vagy ott, nem mehetek én is a szüleidhez, vagy este elhozlak… - egyik sem jelentene gondot, csak veled aludhassak…téged csókolhassalak, ölelhesselek…szeretlek…
- Már döntöttem. Le akarom venni a terhet a válladról, így lesz a legjobb. – terhet?
- Steve, gyere-gyere! – int Loren, de…ránézek Mayára, aki biccent egyet, hogy menjek, de ezt még meg kell beszélnünk.
Brian és Loren tudnak mindent, míg Mayát vizsgálták, elmondtam nekik, hogy otthon mi történt, így Loren azt tanácsolja, hogy hódítsam vissza. Brian már azt is kitalálta, hogyan, de hogy miben is, vagy mit talált ki azt én sem tudom, csak azt mondja, hogy menjek vele…Már épp szállnánk be a liftbe, mikor Mayát hallom meg…
- Steve! – kiabálja utánam. Amikor megfordulok, látom, hogy felém szalad, így odasietek hozzá.
- Maya! – tartom meg, mielőtt elesne…miért rohangálsz, feküdnöd kéne… - Mi a baj? Mi történt? – kérdezem ijedten.
- Nem kell aggódnod, semmi, csak…meggondoltam magam. Nem tudom erősnek mutatni magam, mert nem vagyok az. Szükségem van rád…szükségünk. Hazaviszel? Haza, hozzánk… - édesem…
- Persze… - adok édes ajkaira egy puszit – Ha az orvos hazaenged, mehetünk is. – mosolygok rá, aztán a karjaimban viszem vissza a kórterembe.
Az estét itt töltjük, mert az orvos azt mondta, addig bent tartja, míg lejjebb nem küzdik a vérnyomását. De másnap Maya hazaküld mert Lia otthon van egyedül, és róla is gondoskodni kell. Szóval töltök a kutyuval egy kis időt, meg beugrok a céghez néhány fontos papírért, és megyek vissza cicámhoz.
Mikor visszaérek, az orvos épp elmondja Mayának, hogy lassan megy lejjebb a vérnyomása, ha jól megy holnap mehetünk haza, és nem kell így ingáznom…bár érte bármit megtennék…
- Hogy van Lia? – kérdezi mikor leülök mellé az ágyra.
- Jól van, játszottam vele egy kicsit. – adok neki egy puszit – És bekellett mennem néhány papírért, mert muszáj átnéznem néhány dolgot, de maradok itt veled…
- Segíthetek? – elkezdi nézegetni a papírokat.
- Pihenj csak…gyorsan átfutom…
- Egész nap csak pihenek… - duzzogva hátra dől a párnákra.
- Ha hazamegyünk, mást is csinálhatunk… - vigyorgok és szenvedélyesen megcsókolom – Imádom, mikor elpirulsz, olyan édes vagy… - mosolygok.
Aztán úgy ülök az ágyon, hogy hozzám tudjon bújni, közben átfutjuk együtt a papírokat. Édes, ahogy kérdezget, hogy mi micsoda…
Hamarosan haza is mehetünk. Próbálok jobban odafigyelni rá, és nem az egész napot az irodában tölteni…Így gyorsan elrepül az a 3 hónap, míg Loren megszül. Már Mayának is nagy pocija van, és már rugdos is a baba. Mikor először érezte cicám, hogy rugdos, én az irodában voltam, és boldogan hívott fel, én meg azonnal pattantam a kocsiba és mentem haza. De mire hazaértem, már nem mocorgott…azóta már éreztem a rugdosását…kis izgága.
Lorenhez bementünk a kórházba, láttuk a babát is. Nagyon cuki kislányuk lett. Sőt…megkérdeznek minket, hogy lennénk-e mi a keresztszülők. Mayával egyszerre vágjuk rá az igent.
Ha már így feljött a téma, mi is megkérjük őket, hogy a leendő, remélhetőleg lányunknak, ők legyenek a keresztszülei. Ez teljesen természetes, hisz a legjobb barátaink…Meg is beszéljük, hogy majd a keresztelőt együtt tartjuk meg. Biztos jó játszópajtások lesznek majd…
Maya kicsit kettesben szeretne lenni Lorennel, így mi Brian-nel kimegyünk és megnézzük még egyszer a babát.
- Nagyon szép kislány… - veregetem meg Brian hátát.
- Igen… - mosolyog – Fura, nem? – hmm?
- Micsoda?
- Gondoltad volna, hogy ilyen hírtelen lesz családunk? Neked is nemsokára gyereked lesz…Ki hitte volna, hogy egyszer feleséged lesz!? Nem hiányzik a régi életed? Őszintén… - nem értem…
- Ezt most miért kérdezed? Te mondtad mindig is, hogy állapodjak meg végre…
- Igen. Meg is tetted…de szeretném, ha boldog is lennél, és nem csak az én kérésemet teljesítenéd. – összezavar…
- Szerinted nem szeretem Mayát? Szeretem és a gyerekemet várja…Brian, ne legyél már hülye…
- Rendben. – zárja le gyorsan, mert megjelent Maya.
Kicsikém elfáradt és haza kéne mennünk.
Otthon fekszünk az ágyban, lábai között, fejem a pociján pihen és simogatja a fejemet. Nem is tudom, de olyan nyomott a hangulat…
- Van valami baj? – kérdezem…
- Nem tudom…hallottam miről beszélgettetek Briannel… - ajj… - Nem válaszoltál neki. – fölé támaszkodom és a szemébe nézek.
- Tudod mi hiányzik benne? Hogy gondtalan volt…viszont nem cserélném vissza a mostanival. Boldog vagyok veled, szeretlek baba. – gyengéden megcsókolom. – De tudod mi a fura? – vigyorgok.
- Nem tetszik ez nekem… - mosolyog.
- Azt hallottam, hogy a terhes nők szexéhesek…viszont mi már egy jó ideje nem szeretkeztünk…pontosan, mióta elvettelek másodszor feleségül… - cirógatom meg az arcát…őrülten kívánom…
- Én csak féltem…
- Tudom, de nem kell féltened, nem vagyok állat…mindig vigyázok rád…rátok. – helyesbítek és megcsókolom – Kívánlak…nagyon… - súgom a fülébe, és meg is rágcsálom.
- Steve… - megcsókolom, amit hevesen viszonoz is…most már le sem tagadhatná, hogy ő is akar engem.
- Mit szeretnél? – kérdezem mosolyogva egy puszit adva édes ajkaira.
|
| Saya | 2011. 02. 13. 01:31:35 | #11325 |
Karakter: Maya Takahasi
Másnap reggel Steve hűlt helyét találom. Talán elment vásárolni. Addig én elkészülök a fürdőben, de öltözés közben észreveszem, hogy hiányzik a jegygyűrűm. Jaj ne! Meg kell keresnem.
-Baj van kicsim? –jön be Steve a nagy kutatás közepette, és hátulról megölel.
-Nem…Nincs semmi baj. –nem mondhatom meg neki, nem tudom, hogy hogy reagálna.
-Hoztam reggelit. –mosolyog.
Délután elmegyek vásárolni. Steve nem érzi jól magát, így nem erőltetem, hogy velem jöjjön. Még mindig zavar, hogy nincs meg a gyűrű, azt hiszem, ha hazaérek, el kell, hogy mondjam, ha még mindig nem lesz meg.
Mikor hazaérek, már megint nem találok senkit. Először megijedek, hogy komolyabban rosszul lett és orvosra volt szüksége, de aztán megtalálok egy kis üzenetet. Vegyem fel? Hova megyünk? Na jó…megteszem.
Mire Steve hazaér, én elkészülök. Látom, hogy tetszik neki, amit lát, ennek örülök. Meg is csókol.
-Hova kell mennünk? –kérdezem kíváncsian.
-Ja igen, siessünk…-kabátot ad rám.
-De Steve, hova megyünk? –miért nem mondja meg?
Egy templom előtt állunk meg, ami fel van díszítve. Ez az a templom, ahol…ahol nem vett feleségül bármennyire is szerettem volna. Steve még mindig nem mond semmit, de gondolom, hogy valakinek az esküvőjére jöttünk. Mikor megszólal a zene, elkezdünk menni az oltár elé. Nem inkább le kéne ülni? Vagy…? Ez a saját esküvőm? Jó ég!
Az oltárnál átöleljük egymást Lorennel, mert ő is itt van Brian társaságában, aztán elkezdődik a szertartás. Mit nem adtam volna, ha ez akkor történik meg…Életem álom esküvője lett volna, de azért így is szép. Főleg a gesztus.
-Steve, elfogadja-e az itt megjelent Maya Takahasit, fogadja, hogy hűséges lesz hozzá jóban, rosszban, betegségben, egészségben mindörökké? –teszi fel a kérdést a pap.
-Igen. –Steve válaszát hallva kicsit túlcsordul a boldogság a szívemben.
-Maya Takahasi elfogadja-e az itt megjelent Steve Silvert, fogadja, hogy hűséges lesz hozzá jóban, rosszban, betegségben, egészségben mindörökké? –a gyűrű…
-Igen, de…Steve, én úgy sajnálom, de elhagytam a…
-Ezt? –a gyűrűmet veszi elő a zsebéből. Mindvégig nála volt? –Csak elvittem gravíroztatni…You are my all. Boldog Karácsonyt…-ez a felirat…oh…
-Steve…-ne akard, hogy elsírjam magam.
-Maya, szeretném elmondani, mennyire boldog vagyok, hogy újra elvehetlek feleségül. Most itt vagyunk, ahol tavaly szeretted volna…remélem ezzel jóvátettem azt a ballépésemet. Soha nem akartalak megbántani…Szeretlek! –az ujjamra húzza a gyűrűt.
-Már rég megbocsátottam. Szeretlek! –én is felhúzom az övére a gyűrűjét.
-Ezennel önök férj és feleség. Megcsókolhatják egymást. –Steve magához húzva hosszan csókol meg. Picit megkönnyezem, de Steve még egy puszit nyom ajkaimra vigasztalásul. A hasamra teszi a kezemet és újra megcsókol. Bizony, azóta többen lettünk.
Lorenék is velünk jönnek haza, ők hamar el is mennek lefeküdni, Lorennek már igen csak gömbölyödik a pocakja. Bár már nekem is látszana…
Mi is megyünk a hálóba, drága férjem persze a lényegre térne, és húzná le a cipzáromat, de én a kezébe nyomok egy dobozkát.
-Ez nem akkora ajándék, mint a tiéd, de nagyon boldog Karácsonyt! –szívből adom.
-Ennél boldogabb nem lehetne, most vettelek el másodjára…és különben is…Az én ajándékom már itt van. –egy édes csók közben megsimogatja a pocimat. Kibontja az ajándékot is. –Maya, ez nagyon szép, ilyet szerettem volna…köszönöm. –kapok egy puszit, aztán felveszi az órát.
Miközben ő az órát nézegeti, addig én elkezdek vetkőzni, mert már kényelmetlen ez a ruha. Lehet, hogy máris nőtt a pocakom? Nem lehetetlen…Steve a hátam mögé lépve segít még levenni is. A nyakamat kezdi csókolgatni, keze már a tangámhoz ér, de megfogom a kezét.
Felé fordulok, és kikötöm a nyakkendőjét, aztán ingjét gombolom szét, majd lesimítom róla.
Nadrágját húzom le, aztán elindulok Steve-vel a fürdő felé.
Mikor Steve levetkőztet, végig néz rajtam. Nem tudom ezt valahogy megszokni, még mindig zavarba jövök, de azért róla is lekerül a boxer. Jó, hát sikerült még jobban zavarba jönnöm, ugyanis szerelmem kissé felizgult állapotban van odalent.
Már a víz alatt állunk, mikor megcsókol. Lágyan csókolózunk, miközben simogat, de egy idő után kicsit intenzívebben. Inkább úgy döntök, hogy felöltözök, és drága férjemet is erre kérem. Nem sok ruhaneműig jutok, mert Steve egyszerűen az ágyra dönt.
-Mit csinálsz? –kissé váratlanul ért ez a támadás.
-Ma van a második nászéjszakánk, elfelejtetted? –mosolyogva csókolgatja a nyakamat.
-Lehet ezt melletted elfelejteni? –nem hinném.
-Nem akarod? –kérdezi kisimítva tincseimet az arcomból.
-Na jó, de ugye vigyázol a babára? –nézek rá kissé aggódva.
-Ezt kérdezned sem kell…-mosolyog.
A csodálatos éjszaka után nehéz az ébredés, ráadásul az idő is javulni látszik, így ezt kihasználva úgy döntünk, hogy visszarepülünk Miamiba, mert ilyenkor biztonságosabb a légi közlekedés is. Steve persze ezt egy cseppet sem bánja, mivel utálja a hideget.
A hazaérkezésünk napja a kipakolással és alvással telik. Én még a szokásosnál is fáradtabb vagyok, másnap reggel azt sem veszem észre, hogy Steve mikor megy el dolgozni.
Az apja új feladattal bízta meg, Steve veszi át a cég ideiglenes irányítását, mert neki egy nagyon fontos project miatt Európába kellett utaznia.
Ahogy telnek a napok, úgy egyre szürkébbnek tűnik minden. Naphosszat unatkozom otthon, csak Lia a társaságom, már ha éppen nem alszik, ami sokszor előfordul. Pedig van medencénk, szaunánk, sőt a partra is lemehetnék, de olyan hamar elfáradok, hogy egyedül nem vágok bele semmibe sem. Mikor Steve hazajön, hullafáradtan esik az ágyba, beszélgetni sem nagyon van ereje, nemhogy arra, hogy sokat öleljen, vagy csókoljon. Vajon tényleg csak a munka miatt van ez, vagy rám unt volna?
Egyik nap erőt veszek magamon, és lemegyek a partra. Nagyon meleg van, és mivel a hasam nem igazán nőtt meg, így lenge öltözékben megyek. Nem titkolt vágyam, hogy mire hazaérek, Steve is ott legyen, mert szeretnék neki tetszeni.
Egy kicsit elfáradok, így leülök az egyik padra megpihenni. Nézem a tájat, élvezem a lágyan lengedező szellőt, mikor hirtelen egy félmeztelen férfi roskad le mellém a lábát fogva.
-Elnézést uram, de jól van? –hajolok közelebb, hogy én is szemügyre vegyem a lábát, de ő is rám akar nézni, így hirtelenjében nagyon közel kerül egymáshoz az arcunk.
Kicsit elpirulok, már ennyitől lelkiismeret furdalásom van, hiszen ő nem Steve, hozzá nem szabad ilyen közel lennem, még félreértik azok, akik erre járnak.
-A bokám…az előbb kibicsaklott futás közben, azt hiszem, hogy meghúztam, de semmi komoly. –mosolyodik el.
-Akkor jó. Felpattanok és indulnék is, de…
-Kisasszony, tudom, hogy illetlenség szívességet kérni egy idegentől, aki éppen távozóban van, és láthatólag siet, de nem segítene elmennem a legközelebbi taxiállomáshoz? Hívnék magamnak egyet, de még a mobilomat is otthon hagytam. –mielőtt visszafordulnék, elmosolyodom. A saját szerencsétlenkedéseimre emlékeztet ez a jelenet. De…
-Asszony…-fordulok vissza- Asszony vagyok, férjnél vagyok. –mutatom meg a gyűrűmet, aztán felsegítem őt.
-Olyan ismerős, de nem tudom, hogy honnan…Nem modellkedik véletlenül? Testőrként dolgozom, és talán találkoztunk az egyik rendezvényen…-hm? Jobban megnézem magamnak, aztán beugrik, hogy hol láttam már.
-Te védted Kerit? –kérdezek rá.
-Maya? Maya Takahasi? Az a félénk lány? –igen, ős is emlékszik rám. Végre valaki nem a címlapokról ismer fel.
-Úgy érted, hogy aki elbújt a függöny mögé, mikor a színpadra kellett volna mennie? Igen, én vagyok az. –nevetem el magam -10 perce lakunk innen, ha gondolod, nálunk megpihenhetsz. Jobb lenne, mint elbicegni ki tudja meddig. –ajánlom fel kedvesen, és ő bele is megy.
Mikor megérkezünk, a konyhába vezetem, hogy megkínáljam valamivel. Török egy kis jeget is, hogy rátehessük a lábára, közben David Liával játszik.
-Szép nagy házatok van. Csak a férjeddel laktok benne, vagy már vannak gyerekek is?
-Lesz gyerek…állapotos vagyok. –mosolyodom el, miközben ráteszem a borogatást a lábára.
-Ne haragudj, csak még nem látni. –néz a hasamra.
-Még csak a harmadik hónapban vagyok, de azért kicsit már gömbölyödök. –oldalra fordulok, mert úgy jobban látszik a pocakom- És te? Család, feleség? –érdeklődöm, közben a nappaliba invitálom a vendéget. Lia persze nem tágít, így David ölében kap helyet.
-Sajnos sokat utazok a munkáim miatt, így még családalapításra nem jutott időm, de nagyon szeretnék feleséget, gyerekeket…Talán pár éven belül összejön.- magyarázza.
-Én biztosra veszem. Aztán majd te is olyan boldog leszel, mint mi.
-Boldog? Most kicsit mégis szomorúnak tűnsz…-ez sem hiszem, észrevette azt, amit Steve hetek alatt nem. Tényleg szomorú vagyok, és már nem csillog úgy a szemem, mint régen. Szeretetre és törődésre vágyom. Mosolyogva nézünk egymás szemébe, mikor Steve állít be Loren és Brian társaságában.
-Sziasztok! –pattanok fel, hogy köszöntsem őket- Öhm…ő itt David. Még az egyik első bemutatómon találkoztunk, testőrként dolgozik. A parton találkoztunk, aztán hazahoztam. –nevetek, de gondolom, hogy látják a bokáját- Ő itt a férjem, Steve, ő a barátja Brian és az ő párja, az én legjobb barátnőm, Loren. –mutatok be gyorsan mindenkit mindenkinek.
Kicsit még beszélgetünk, aztán mindenki hazamegy. Steve a konyhába indult, én meg követem kicsit később. Pont akkor érek be, mikor ököllel csap a konyhapultba.
-Minden rendben? –megyek közelebb, mire kissé a falnak szorít.
-Rendben, de…nem jó arra hazajönni, hogy egy idegen pasival kokettálsz –el sem hiszem…
-Ezt most meg sem hallottam. Fáradt vagy, túldolgozod magad, azért vagy feszült. –próbálok átbújni a keze alatt, de nem engedi.
-Hányszor próbált meg rád nyomulni? –na elég!
-És te hányszor próbálsz meg a titkárnőidre nyomulni? –vonom kérdőre indulatom miatt.
-Miattad és a babáért dolgozom, hogy nektek jó legyen. Nincsenek titkárnőim. Azt hittem, bízol bennem…
-Én is azt hittem, hogy te is bennem. Minek nézel te engem? Szerinted, mikor egyedül voltam, nem jöttünk össze, de majd most bepótoljuk!? Az egyetlen ember, akitől szívesen fogadnám a szeretetet, az viszont nem adja meg. Annyira eltávolodtunk egymástól…-hajtom le a fejemet.
-Mert dühös vagyok, és…-nem tudja befejezni, mert hirtelen megszédülök.
-Elég furán érzem magam…-ne, még csak a 3. és 4. hónap között járok, nem lehet baja a babának, még a szülés sem indulhat be.
-Azonnal beviszlek a kórházba! –már visz is karjaiban az autóhoz, hogy indulhassunk.
A kórházban azonnal elvégeznek egy sor vizsgálatot, és mint kiderül, a rosszullét nem ok nélkül történt. Terhességi cukorbetegségem van. Nem hangzik túl komolyan, de diétába kell kezdenem és vigyáznom, hogy ne ugorjon fel a cukorszintem, mert az káros lehet a baba számára. Ráadásul a vérnyomásom is magas, ami lehet egy újabb terhességi betegség, a toxémia előjele is. Ha később valóban kijön rajtam, a legsúlyosabb esetben előbb kell megindítania szülést, és ha az előbb akár az 5. hónapban lesz, azt jelenti, hogy…Nem, nem akarok belegondolni, hogy elveszíthetem a kicsikémet! Mi lesz, ha ő nem lesz? Nem akarom, egyszerűen elképzelhetetlen…
Mindenesetre ágynyugalmat rendel el az orvos, vagyis egy darabig ki sem mozdulhatok majd otthonról. Remek, meg fogok őrülni az unalomtól. Persze csekély ár ez a gyermekünk életéért.
-Kopp-kopp, bejöhetek? –kukkant be Steve a kórterem ajtaján.
-Gyere…-felülök az ágyban, ő meg egy csokrot nyújt át nekem.
-Bocsánatot szeretnék kérni azért, mert…
-Nem kell, de…változtatni szeretnék. A házasságunk romokban hever, a gyengédséget felváltotta a bizalmatlanság, az együtt töltött időt a magány. Tudom, hogy dolgoznod kell, rendben van, az is, hogy az apádnak segítesz ezzel, de bőven van megtakarított pénzünk, nem kell mindenáron halálra dolgoznod magad. Viszont…úgy sem tehetünk, mintha az elmúlt pár nap nem történt volna meg…Újra és újra arra gondolok, hogy mit tehetnék, vagy mit tehetnél te, amivel megmentjük a boldogságunkat, de…
-El akarsz válni? –kérdezi kissé kétségbeesetten.
-Nem, de talán jobb lenne, ha egy időre a szüleimhez költöznék. Nem lennék egyedül, és próbálok megbízni benned, hogy te is jó leszel addig. Talán egy hétre, vagy kettőre…szeretném, ha a baba első rúgásainál a hasamat fognád, nem pedig az irodában a papírokat…-vagy ne adj isten valakinek a combját.
-Megértem, de én nem tudok nélküled élni. Nincs értelme hazamennem, ha te nem vagy ott, nem mehetek én is a szüleidhez, vagy este elhozlak…-nem-nem.
-Már döntöttem. Le akarom venni a terhet a válladról, így lesz a legjobb. –magyarázom, mikor Loren jön be.
-Steve, gyere-gyere! –int neki, hogy jöjjön ki. Biccentek, hogy menjen csak, így kimegy.
Pár perccel később Loren egyedül jön be.
-Steve? –nézek rá kérdőn.
-Azt tanácsoltam, hogy hódítson vissza, azt mondta, hogy van egy ötlete, aztán elment Briannal, ő segít neki. –mosolyog.
-De miben? –Loren sem tudja, így megrázza a fejét. Tényleg marasztalni akar? Mi lesz ebből…-Utol kell érnem! –kipattanok az ágyból.
-Mi? Nem Maya, nem! –hiába kiabál utánam, úgy rohanok, ahogy a lábam csak bírja. Mezítláb vagyok, de ez sem érdekel. A liftnél látom meg őket, de nem szállhatnak be!
-Steve! –kiabálom olyan hangosan a nevét, ahogy csak bírom. Ennyire futotta az erőmből, kezdek megint elgyengülni.
-Maya! –azonnal odarohan hozzám, hogy megtartson- Mi a baj? Mi történt?
-Nem kell aggódnod, semmi, csak…meggondoltam magam. Nem tudom erősnek mutatni magam, mert nem vagyok az. Szükségem van rád…szükségünk. –javítok mondandómon- Hazaviszel? Haza, hozzánk…-kezdek nagyon fáradt lenni, talán nem kellett volna rohangálnom…
|
| Garfield | 2011. 01. 15. 22:52:45 | #10534 |
Karakter: Steve Silver
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Igazad van, és én sem akarom. – mi?
- Hogyan? – jól hallottam?
- Nem akarok többé fehérneműben fotózkodni. Kismama vagyok, nem is lenne illendő, sem hiteles. Saját kollekciót szeretnék, hogy mások mutassák be az én ruháimat. Csak a legszebb és legillendőbb ruhákat venném fel, és engedném, hogy abban fotózzanak. Szerinted komoly büntetést kapok, ha fel akarom bontani a szerződésem? Szerződésszegésért beperelnek? – máris elszállt a haragom…
- Dehogy. Tedd meg, ha ezt akarod, én is örülnék neki. Sokkal nyugodtabb életünk lenne, itthon is dolgozhatnál, és mindig a babánkkal lehetnénk. Annál jobb, minél kevesebbet kell eljárni az első hónapokban itthonról. – mondom mosolyogva.
- Igen, már most arra vágyom, hogy sokat pihenjek. Elutazunk Ausztriába, és egész nap csak szunyókálni fogok. Mostanában nagyon fáradt vagyok… - édes…a karjaimba dőlve mutatja meg milyen fáradt. Bár szerintem ez a fáradság most a tegnap estétől van…
- Ez természetes a te állapotodban. Többet kéne pihenned. Ezt a menedzserednek is meg kell értenie, szóval ma találkozunk vele és ezt el is mondjuk neki. – minél előbb megmondjuk neki, annál előbb szabadulunk tőle.
Meg is beszélünk ezzel a kis tetűvel egy találkozót. Kicsim elmondja, hogy mit és miért szeretne, de a következő reakcióra egyikünk sem számított szerintem…
- Megmondtam, hogy ez a gyerek csak nyűg lesz. Nem elég, hogy meghízol, de most azt is a fejedbe veszed, hogy nem vállalsz fotózásokat? Mi ütött beléd? – csapkodja idegesen az asztalt.
- Beléd mindjárt én ütök, ha nem beszélsz tisztelettel a feleségemmel! – kicsit lettem csak ideges…
- Mindenki nyugodjon meg! Az érveimet már elmondtam, és ezen nem fogok változtatni. Nagyon hálás vagyok az eddigi munkákért, de ez nagyon nem az én világom. Be akarom fejezni. – pontosan.
- Szóval ennyi? – valami nem tetszik? - Hát nagyon remélem, hogy valami baja esik ennek a kis görcsnek. – hogy mi?
- Te rohadék… - lila köd borul az agyamra, és utána megyek. Az egyik asztalra lököm és már ütném meg, mikor Maya ölel át.
Mekkora mázlija van…Nagy nehezen elengedem, és kicsimmel szépen kimegyünk az étteremből. Pedig olyan szívesen agyonvertem volna…csak találkozzak vele még egyszer. Nem fogja megúszni, az biztos.
A taxiban ülve vigasztalom babámat. Nagyon mélyen érintette ez a nyomorék mondata.
Maya ezek után elkezd csomagolni, és következő nap már repülünk is Ausztriába. Szépen kipakolunk meg pihengetünk. Jó itt, és pont elkerültük a hóviharokat. Nem is biztos, hogy máskor ide tudtunk volna repülni. Jó ötlet volt most jönni, itt legalább biztos, hogy 100%-osan megnyugszik majd.
Engem valahogy mindig megvisel az időeltolódás, de Maya nem akar hagyni aludni…
- Steve! Ébredj! – ne már, még aludni akarok…
- Maya…még egy fél órát adj…gyere, bújj ide te is… - nyöszörgöm, és intek neki, hogy feküdjön mellém.
- Nézd meg, hogy milyen szép nagy hóembert építettem! És megjött a pihenő szék is. Egy hatalmas fotel, és még hintázni is lehet rajta. Majd abban tudjuk ringatni a babánkat. – hmmm…ringatni?
- Jobb ötletem van… - lehúzom az ágyba - Majd én elringatom az én babámat mondjuk az ölemben ülve. Mit szólnál egy kis reggeli…? – be se tudom fejezni, mert babám közbevág.
- Na de Steve! Ne légy perverz! – nem mehetsz el…magamhoz ölelem, így moccanni sem tud.
- Tudom, hogy szeretsz lovagolni. – súgom a fülébe, de el is nevetem magam…nem bírtam ki.
- Nem is szeretek… - na persze. De csak felkel…ajj…
- Nem szeretsz, hanem imádsz. – mondom, aztán hátulról beleharapok a derekába. Kezdjük a reggelit a desszerttel…hmm…finom.
- Steeeve! – jól van na. Gyere ide. Átölelem - Most tényleg nem jössz ki megnézni, hogy mit építettem, illetve építettünk Liával? Bár ő hamarabb bejött, pedig adtam rá kispulcsit is, hogy ne fázzon, meg kapott különleges és kényelmes kutyacipőket is, de azt hiszem, hogy jobban szeret inkább lustálkodni. – ő is tudja mi a jó - Na vajon ebben kire ütött? – ohh, ha sokáig nyújtogatod a nyelvedet, megharapom…
- De, megnézem. – mosolyogva a hasára teszem a kezemet - Jövőre még egy segítséged lesz…vagyis még kettő, mert nem hagyom egyedül dolgozni az én kis feleségemet meg a kislányunkat. – gyönyörű kislány lesz, én tudom. Itt fog tipegni a nagy hóban…már alig várom…
Kimegyek megnézni az alkotását, aztán hógolyózni akar. Ennek nem igazán örülök, de egye fene, most az egyszer…Kicsim folyton bebújik a hóember mögé, persze én meg ugráljak…nem nekem találták ezt ki. Nem tudom, hogy miattam megyünk-e be, mindenesetre nem sokat kell a hóval játszanom…
Veszünk egy forró fürdőt, de én előbb kiszállok, mert hallom csörögni a telefonomat. Brian az kedvesével együtt. Édesek, Loren rögtön megkérdezi hogy jól van-e Maya.
- Igen, jól van, bár egy valami változott… - rögtön vágják, hogy mi.
- Ritkán szeretkeztek mi? Loren se akarja sűrűn… - panaszkodik Brian, a háttérből hallom, hogy Loren kiabál, hogy ne higgyek neki…
- Nem, a mennyiség maradt, az intenzitásból veszünk vissza. – mondom nevetve.
- Melyik volt a legizgalmasabb szeretkezésetek? – nem bírnak magukkal…
- A legizgalmasabb szeretkezés? A legelső. – mondom mosolyogva, ahogy visszaemlékszem rá.
Beszélünk még egy kicsit, de aztán leteszem és Mayát keresgélem. Meg is találom a nappaliban, a földön ülve. Mi történt? Miért sír?
- Maya? Rosszul vagy? A babával van valami? Hívjam a mentőket? – kérdezem ijedten, de megrázza a fejét. De akkor…?
- Mindig is tudtam, hogy kevés vagyok neked, de elhitetted, hogy mégsem… - mi? Nem értem…
- Baba, miről beszélsz? – megsimogatom az arcát, de eltolja a kezemet.
- Ha nem lenne egy születendő közös gyermekünk, már nem ülnék itt. Ez olyan megalázó… - még mindig nem értem…
- De…jaj nem értek semmit. – komolyan nem értem mi ütött belé.
- Az előbb mondtad Briannek, hogy az első alkalom volt a legkülönlegesebb. Valahol él egy lány, aki én akarok lenni. Nekem tudod, hogy te voltál az első, és bár ez fordítva is igaz lehetne. De nem az, és így különleges sem… - jajj kicsim, teljesen félreértetted…
- A legizgalmasabb azért volt az első, mert nagyon izgatott voltam, hogy végre veled lehetek. Nem akartam elhinni, hogy együtt lehetünk. – mondom, miközben közelebb húzódom hozzá, átkarolva.
- Velem? Nem az első lánnyal? – ohh Maya…
- Lehet, hogy most csalódni fogsz bennem, de az első lányra nem is emlékszem. Sokat ittam aznap, lehettem vagy 15, csak túl akartam lenni rajta. De rajtad nem, mert veled olyan volt, mintha újra elvesztettem volna a szüzességemet. Egyedül veled éreztem az egész testemben szétáradó bizsergést. Tudom, hogy zavarba jössz, de te akartad, hogy kimondjam…Veled volt csak igazi orgazmusom. – mondom közelebb húzva magamhoz - Nem akarod most? – kezdek beindulni, ahogy újra és újra lejátszom magamban a londoni éjszakát.
- Komolyan? Nem csak azért mondod, hogy megnyugtass? Tényleg így van? – szerinted hazudok?
- Ha nem hiszed el, hívd fel Lorent, mert ki volt hangosítva Brian telefonja. De még nem válaszoltál…Nem megyünk be a szobába? – kérdezem közben már vállát és nyakát csókolgatom.
- De, megyünk… - mondja mosolyogva. Komolyan? Így elsőre? Hát akkor menjünk, mielőtt meggondolod magad…felkapom és már a hálóban is vagyunk.
Eltelik pár nap, a munkámba akartam belekezdeni, hogy megússzam a fa faragását, de a kezembe akad egy fénykép Mayáról. Egy nagyon szexi fotó…
- Mit csinálsz édesem? Nem a fát kéne beállítanod? – most miért veszed el? Az az enyém… - Visszakapod, ha behoztad a fenyőt. – kis zsarolós.
- Élőben úgy is jobb. – mondom, aztán megcsókolom.
A fát nagy nehezen behozom. Nem azért mert nehéz, hanem mert nincs kedvem farigcsálni…De a díszítésben szívesen részt veszek. Van egy új díszünk, egy pici cipő, a baba miatt. Ő az én legnagyobb ajándékom. Már alig várom, hogy a kezemben foghassam.
Este felveszem babám kedvéért a piros selyem pizsigatyát a felsőjét meg ő. Még az ágyban is karácsonyi hangulatot teremt…
Állunk a fa mellett és csak ölelem magamhoz.
- Mire gondolsz? – kérdezem nyakába temetve a fejemet.
- Arra, hogy nagyon jól nézel ki, és, hogy mennyire szeretlek. – felém fordulva simít végig mellkasomon.
- Én is szeretlek, és te is nagyon szexi vagy ebben a köntösben. Csak az a kis poros tanga van alatta? – feljebb húzom a a felsőt és belemarkolok cicám formás fenekébe. Erre belecsíp az oldalamban, mindketten elnevetjük magunkat.
- Az elmúlt hónapok elég rázósak voltak, nem volt minden perce könnyű ennek az évnek sem, de te jobbá tetted minden egyes percét. Nézd el, hogy kicsit elérzékenyülök, csak a hormonok… - elmosolyodom, és eszembe jut Maya egyik verse.
- Gondold azt, hogy egy réten vagy, arcodba fúj a szél… - kezdem el a verset, mire meglepetten néz rám.
- Ez… - bizony.
- Lassan felszárítja könnyed, és már nincs mitől félj. – szavalom tovább.
- A felhők is oszlanak, se rádöbbensz majd… - folytatja kicsim a harmadik sorral.
- Csak az eső volt csupán, mi szemedbe könnyeket csalt. – fejezem be.
- Arra gondoltam, hogy csak feleslegesen sírok, és nincs miért. – magyarázza.
- Most sincs. – mosolygok.
- A legjobb dolog vagy az életemben. – szorosan magához ölel - Boldog, a lehető legboldogabb karácsonyt szerelmem… - súgja. Veled csak boldog lehet…állunk egy darabig és csak öleljük egymást, de…
Az én ajándékom még nincs kész, szóval egy szót sem ejtek az ajándékról. Ő sem, és ez most nekem jó.
Este mikor már mélyen alszik, óvatosan leveszem róla a karikagyűrűt. Csendben elteszem, és visszafekszem mellé.
Reggel korán felkelek, és elmegyek abba a templomba, ahol körülbelül egy éve járt egy papnál, mert szerette volna, ha ott és akkor feleségül veszem. Megbeszélek egy időpontot a pappal, aki emlékszik a tavaly történtekre és örömmel fogadott. A tervemet is mosolyogva hallgatja végig, és segít is nekem megvalósítani.
Mire visszaérek, Maya már fent van. Valamit nagyon keres…
- Baj van kicsim? – kérdezem hátulról átölelve.
- Nem… - megijesztettem? – Nincs semmi baj. – mondja kínosan.
- Hoztam reggelit. – mosolygok.
Délután Maya elmegy vásárolni. Sajnos, hogy meg tudjam valósítani az ajándékát nem kísérem el. Azt mondom neki, hogy nem érzem jól magamat, meg is érti…ezek szerint jó színész vagyok…
Várok egy kicsit, aztán felveszem az öltönyömet, kikészítem neki, azt a fehér ruhát, amit a nászéjszakánk után vett fel, hogy visszamenjünk ünnepelni a vendégekkel. Igen, ezt én csomagoltam be…és hagyok neki egy üzenetet:
„Ezt a ruhát vedd fel a kedvemért, és várj ebben, mire hazaérek…el kell mennünk valahová. Fontos! Sietek! Szeretlek!”
Kimegyek a reptérre, és a vendégeket leszállítom a templomba. A gyűrűjét elviszem gravíroztatni, aztán mire este hazaérek, Maya elkészült. Gyönyörű, a lélegzetem is elakad, mikor meglátom. Közelebb megyek, hogy megcsókoljam.
- Hova kell mennünk? – ohh, kis kíváncsi.
- Ja, igen, siessünk… - mondom és gyorsan ráadom a kabátját.
- De Steve, hova megyünk? – meglepiiii…
Nem mondok neki semmit egész úton hiába nyaggat. Kisegítem a taxiból a templom előtt, ami gyönyörűen ki van világítva, csak miattunk. Belül illatos virágokkal, főleg Maya kedvenc virágával van díszítve. Ahogy a sorok közé lépünk, megszólal a szokásos zongoraszó. Maya rám néz, de nem állok meg, mosolyogva az oltárhoz kísérem, ahol Brian és Loren várnak minket. Loren lesegíti Mayáról a kabátját és boldogan ölelik át egymást, gyorsan Brian is köszön neki, aztán kezdődik. A zongoraszó elhallgat, a pap belekezd szokásos mondandójába, és mikor felteszi azt a bizonyos kérdést…
- Steve, elfogadja-e az itt megjelent Maya Takahasit, fogadja, hogy hűséges lesz hozzá jóban, rosszban, betegségben, egészségben mindörökké? - akárcsak az esküvőnkön kihagytuk a „míg a halál el nem választ” részt.
- Igen. – vágom rá habozás nélkül.
- Maya Takahasi, elfogadja-e az itt megjelent Steve Silvert, fogadja, hogy hűséges lesz hozzá jóban, rosszban, betegségben, egészségben mindörökké?
- Igen, de… - de???? – Steve, én úgy sajnálom, de elhagytam a… - ohh, már kezdtem megijedni. Be se fejezd…
- Ezt? – veszem ki a zsebemből a gyűrűjét – Csak elvittem gravíroztatni… - mutatom neki – „You are my all” – olvasom el neki, ami a gyűrűn szerepel. Mint azon a képkereten… - Boldog Karácsonyt… - mondom mosolyogva.
- Steve… - látom kicsit meghatódott. De mielőtt még a pap folytatná…
- Maya, szeretném elmondani, mennyire boldog vagyok, hogy újra elvehetlek feleségül. Most itt vagyunk, ahol tavaly szeretted volna…remélem ezzel jóvá tehetem azt a ballépésemet. Soha nem akartalak megbántani…Szeretlek! – mondom az ujjára húzva a gyűrűt.
- Már rég megbocsájtottam. Szeretlek! – Loren a kezébe adja a gyűrűmet és felhúzza az ujjamra.
- Ezennel önök, férj és feleség. Megcsókolhatják egymást. – örömmel.
Magamhoz húzom és hosszan csókolom. Mikor elválnak egymástól ajkaink látom, hogy egy könnycsepp folyik végig babám arcán. Finoman letörlöm, és adok ajkaira egy puszit. Aztán a hasára csúsztatom a kezemet és megcsókolom…ez már nem csak kettőnkről szól…
Hazaindulunk, Brianékkel együtt, mert nem engedhetjük, hogy szállodában aludjanak. Végül is én kértem, hogy jöjjenek el…Még jó, hogy nagy a ház, így jól elférünk négyen is, és még az sem baj, ha este esetleg hangoskodnánk…
Otthon Brianék elvonulnak, mert Lorennek már nagy pocija van és fáradt. Mi is megyünk a hálóba. Gyengéden csókolom meg. Már húznám ruháján a cipzárt, de nem engedi. Elővesz egy kis dobozkát.
- Ez nem akkora ajándék, mint a tiéd, de nagyon Boldog Karácsonyt! – édes…
- Ennél boldogabb nem lehetne, most vettelek el másodjára…és különben is…Az én ajándékom már itt van. – hasára teszem a kezemet és megcsókolom. Kibontom a dobozkát, és egy állati jó óra lapul benne – Maya, ez nagyon szép, ilyet szerettem volna…köszönöm. – adok neki egy puszit és fel is veszem.
Nézegetem egy darabig a kezemen, és a cipzár hangjára leszek figyelmes. Babám már elkezdte levenni…Háta mögé lépek és lehúzom neki, utána le is simítom róla a ruhát. Gyönyörű volt benne, jobban szeretem, ha nincs rajta semmi. Átölelem és nyakát csókolgatom, közben egyik kezem megindul lefelé. Elérek szexi fehérneműje széléhez, és megfogja a kezemet. Megfordul és lassan kiköti a nyakkendőmet, ami kihúz a gallér alól, aztán ingemet gombolja ki és felsőtestemen végig simítva lecsúsztatja rólam. Nadrágomat is nagyon lassan gombolja ki aztán lehúzza a sliccemet…kezdek megveszni, de hagyom, hogy most ő diktálja a tempót. Lekerül rólam a nadrág is és kezemet megfogva a fürdő felé húz. Én az ágyban képzeltem el, de ha te a zuhany alatt szeretnéd…
Kikapcsolom a melltartóját és leveszem róla. Oldalán végig simítva érek le tangájához, amit le is simítok róla. Végig nézek rajta lentről felfelé, és kipirult pofiját megpillantva elmosolyodom. Annyira imádom, hogy elég csak egy nézés, és zavarban lesz. De ezt leküzdve húzza le rólam a boxeremet, mikor lent van még pirosabb arccal néz rám. Hát igen…neki elég, ha levetkőzik és állok.
És végre a langyos víz alatt megcsókolhatom. De csak csókolhatom egész fürdés alatt, meg simogathatom, fürdetés címszó alatt. Ha tovább húzza az agyamat toporzékolni fogok…
|
| Saya | 2010. 12. 19. 02:38:31 | #9839 |
Karakter: Maya Takahasi
Felhúzom az asztalra magamhoz, csókolózni kezdünk. Steve eldönt az asztalon, de hamar rá kell jönnöm, hogy ez nem a legjobb ötlet volt. Felnyögök a fájdalomtól, mikor belefekszem az asztalon maradt golyóba.
-Mi a baj? –kérdezi Steve.
-Csak maradt még egy golyó az asztalon…-belököm az egyik lyukba, hogy még egyszer ne feküdjek bele.
-Maradt még kettő…-hm? Hol? De aztán Steve megfogja a kezemet, és szépen lábai közé húzza. –Ezekkel még játszani is tudsz. –és szereted, ha közben zavarba is hozhatsz, igaz?
Steve megcsókol, aztán máshol is beborít puha csókjaival. Míg én az ingét gombolom ki, addig ő megszabadul a zakótól és a nyakkendőtől. Szeretem, ha ilyen elegáns, de azt még jobban, ha nincs rajta semmi…olyan szexi! Hamarosan már csak boxer van rajta, aztán kikapcsolja a melltartómat, hogy rajtam is kevesebb legyen. Egy kicsit élvezem még a kényeztetést, de aztán szépen magam alá gyűröm őt.
Lehúzom róla a boxert, miközben mellkasát csókolgatom. Szeretem gyengéden kényeztetni, mert ilyenkor igazán megmutathatom neki, hogy szeretem. Kezemmel kezdem izgatni őt, bár már így is kőkemény. Steve is tesz róla, hogy nekem is jobb legyen, mert megfordít magán, majd miközben én már számba veszem legféltettebb kincsét, ő ujjait vezeti belém, amikhez később csatlakozik nyelve. Közben már csak kezem mozog rajta, mert már kapkodom a levegőt.
Steve mögém térdelve hatol belém. A csípőmet fogva kezd mozgásba, majd lejjebb hajolva támaszkodik meg, hogy nyakamat csókolhassa. Az élvezettől aprókat karmolok az asztalba, egyre jobban élvezem a gyorsuló tempót, főleg, hogy kerekded kebleimet is masszírozza. Az egész hátam libabőrös, nem csak azért, mert Steve néha azt is megcsókolja, hanem mert egyre intenzívebben érzem a kéj hullámait testemen.
Kis idő után pozíciót váltunk, fölém magasodva terem ismét bennem, így csókolózni is tudunk már. Steve csakhamar élvez el, ami velem is megtörténik pár erőteljesebb mozdulat után.
Kis pihenő után a kanapéig jutunk el szerelmemmel, ahol ismételten izgalmi állapotba kerülünk. Először csak simogat, csókol, miközben ölében ringok, de aztán újra magamba fogadva lovagolom meg. A kanapé puha, és rugalmas, nagyon könnyű így mozognom. A nagy hévben még egy pici foltot is hagyok Steve nyakán, de amilyen erővel nyomorgat, lehet, hogy rajtam is látszani fog ez-az…
Így folytatódik az egész nap tovább, szinte minden létező helyen szeretkezünk, ahol alkalmunk van rá. Nem meglepő, hogy másnap csak délután kelünk fel, akkor is a telefonomra.
A menedzserem az, de szinte alig értem, hogy mit akar, úgy kiabál. Steve ezt unja meg, és éppen ezért kiabálja le őt, majd teszi le a mobilt.
-Most mi van? Nem üvöltözhet veled senki…tanulja meg, ha már belőled él…-mondja, majd visszafekszik.
-Szeretlek…-én hősöm! Adok egy puszit az arcára.
Persze én már aludni azt nem tudok, így inkább kimegyek a konyhába, hogy legalább Steve-t hagyjam, de ő is kijön utánam. Épp kávézok Steve karjaiban, mikor megint megcsörren a telefon…
-Steve, fel kell vennem…-megpróbálok kibújni a karjaiból.
-Semmit sem kell. Főleg nem ennek az embernek…-azért csak felveszem.
Most nem kiabál, viszont nem tetszik az, amit mond…
-Fotózás? –nem, nem mehetek, vagyis…
-Nem mész fotózásra, felejtse el, mert…-ujjaimat a szájára teszem, hogy csendben maradjon.
Leteszem a telefont, és rá nézek. Nem mondhattam nemet, pedig nem akarom, tényleg nem.
-Milyen fotózás lesz? –hát öhm…
-Hát…egy új fehérnemű kollekció…-ehh…
-Biztos, hogy nem fognak melltartóban fotózgatni…elég volt, hogy a playboy-ban szerepeltél…-mondja idegesen.
-Igazad van, és én sem akarom. –mondom szomorúan.
-Hogyan? –nem hisz a fülének, vagy mi?
-Nem akarok többé fehérneműben fotózkodni. Kismama vagyok, nem is lenne illendő, sem hiteles. Saját kollekciót szeretnék, hogy mások mutassák be az én ruháimat. Csak a legszebb és legillendőbb ruhákat venném fel, és engedném, hogy abban fotózzanak. Szerinted komoly büntetést kapok, ha fel akarom bontani a szerződésem? Szerződésszegésért beperelnek? –még sosem voltam ilyen helyzetben.
-Dehogy. Tedd meg, ha ezt akarod, én is örülnék neki. Sokkal nyugodtabb életünk lenne, itthon is dolgozhatnál, és mindig a babánkkal lehetnénk. Annál jobb, minél kevesebbet kell eljárni az első hónapokban itthonról. –mosolyog kedvesen.
-Igen, már most arra vágyom, hogy sokat pihenjek. Elutazunk Ausztriába, és egész nap csak szunyókálni fogok. Mostanában nagyon fáradt vagyok…-most is…Beledőlök Steve karjaiba.
-Ez természetes a te állapotodban. Többet kéne pihenned. Ezt a menedzserednek is meg kell értenie, szóval ma találkozunk vele és ezt el is mondjuk neki.
Így is teszünk, későbbre megbeszélünk egy találkozót vele, de nem megy minden olyan simán. Sőt…
-Megmondtam, hogy ez a gyerek csak nyűg lesz. Nem elég, hogy meghízol, de most azt is a fejedbe veszed, hogy nem vállalsz fotózásokat? Mi ütött beléd? –csapkodja menedzserem az asztalt, az sem érdekli, hogy mindenki minket néz.
-Beléd mindjárt én ütök, ha nem beszélsz tisztelettel a feleségemmel! –nyugi Steve…
-Mindenki nyugodjon meg! Az érveimet már elmondtam, és ezen nem fogok változtatni. Nagyon hálás vagyok az eddigi munkákért, de ez nagyon nem az én világom. Be akarom fejezni. –jelentem ki határozottan.
-Szóval ennyi? –felpattan az asztaltól- Hát nagyon remélem, hogy valami baja esik ennek a kis görcsnek. –néz a hasamra, majd elindul. Hirtelen sírógörcsöt kapok, ezt már nem bírom. Hogyan átkozhatja el valaki az én ártatlan kisbabámat? Hogy volt szíve ilyet mondani?
-Te rohadék…-Stevenél közben elszakad a cérna és utána megy.
-Ne! –kiáltok fel, mikor az egyik asztalra löki. Gyorsan átölelem, talán a közelemben nem akar majd verekedni. Eléggé félt, és óv a stressztől, hogy abbahagyja, és távozzunk az étteremből.
Steve hazafelé egész úton vígasztal a taxiban, közben a hasamat simogatva a babához is beszél egy kicsit, hogy nem lesz semmi baj. Nagyon kedves, sikerül is valamennyire megnyugodnom.
Viszont egy nappal sem akarok itt tovább szenvedni, a babának sem tenne jót, így előre hozva az utazást, másnap Ausztriába repülünk. Még épp időben, mert miután mi megérkezünk, megérkeznek a hóviharok is, a repterek nem is működnek…
Kipakolunk, megpihenünk, szépen ezt a házat is belakjuk, mint a miamit otthon.
-Steve! Ébredj! –keltegetem másnap drága lustálkodó férjemet.
-Maya…még egy fél órát adj…gyere, bújj ide te is…-int karjával, de megrázom a fejemet.
-Nézd meg, hogy milyen szép nagy hóembert építettem! És megjött a pihenő szék is. Egy hatalmas fotel, és még hintázni is lehet rajta. Majd abban tudjuk ringatnia babánkat. –mesélem lelkesen, miközben még mindig sapkában toporgok a szobában arra várva, hogy Steve is keljen már fel végre.
-Jobb ötletem van…-egyetlen mozdulattal húz le magához- Majd én elringatom az én babámat mondjuk az ölemben ülve. Mit szólnál egy kis reggeli…? –ezt be se fejezd!
-Na de Steve! Ne légy perverz! –kelnék fel megjátszott durcasággal, de olyan szorosan magához ölel, hogy erre esélyem sincs.
-Tudom, hogy szeretsz lovagolni. –súgja buja hangon a fülembe…és még ki is nevet?!
-Nem is szeretek…-nyüszögöm, és csak felkelek, aztán karba tett kézzel dobogni kezdek a lábammal.
-Nem szeretsz, hanem imádsz. –mögém kerülve harap bele a derekamba. Komolyan gondolta, hogy én leszek a reggelije?
-Steeev! –kisebb visításomra végre vigasztalóan magához ölel- Most tényleg nem jössz ki megnézni, hogy mit építettem, illetve építettünk Liával? Bár ő hamarabb bejött, pedig adtam rá kispulcsit is, hogy ne fázzon, meg kapott különleges és kényelmes kutyacipőket is, de azt hiszem, hogy jobban szeret inkább lustálkodni. Na vajon ebben kire ütött? –nyújtom ki Steve felé a nyelvemet.
-De, megnézem. –adja be végül a derekát mosolyogva, majd a hasamra teszi a kezét- Jövőre még egy segítséged lesz…vagyis még kettő, mert nem hagyom egyedül dolgozni az én kis feleségemet meg a kislányunkat. –oh szóval még mindig kislány? Mi lesz, ha úgy három-három és fél hónap múlva kiderül, hogy fiú lesz? De nem szülök gyorsan utána még egyet, hátha az lány lesz bármit is szeretne Steve…Bár egy valamiről egyformán gondolkodunk. Mindegy, hogy mi lesz, csak egészséges legyen. Hála az égnek ő az is minden vizsgálat alapján.
A nap hátralévő részében sikerül kijutnunk, Steve szemmel láthatóan utálja a havat, főleg, hogy hógolyó csatára hívom. Nekem ott van fedezéknek a hatalmas hóember, de neki csak az elugrások jutnak. Azért nem maradunk kint túl sokat, mert egyikünk sem szeretne megfázni, nekem ráadásul most még jobban vigyáznom kell magamra.
Egy forró fürdő után lemegyek a nappaliba. Steve éppen telefonál, és mivel hallom, hogy Brian nevét mondja, szóval vele beszél. A háttérben maradok, hogy ne zavarjak, de…
-Igen, jól van, bár egy valami változott…-hm?- nem, a mennyiség maradt, az intenzitásból veszünk vissza. –nagyon nevet, szóval a…Miért kell Briannek tudnia, hogy mi hányszor…? Steve, tedd csak le, megfojtalak.
-A legizgalmasabb szeretkezés? A legelső. –mi?
A falhoz simulva csúszok le a földre. Lábaimat felhúzva gondolok vissza minden eddigi kellemetlen emlékemre. Az egész kapcsolatunk, ahogy indult, és, hogy voltaképp én erőltettem szépen lassan rá magamat…Igaz, hogy ő akarta a babát, és én belementem, de…szeretem ezt a kis csöppséget, aki bennem növekszik, csak valahogy sokkal érzékenyebb lettem, megint kezd visszatérni a régi bizonytalanság.
Mindenkinek a legelső a legkülönlegesebb, legalább is én ezt érzem. Miért gondoltam, hogy neki velem volt az? A legelső lány…Vajon sokat gondol rá? Helyettem is odaképzelte már? Szép volt, szebb, mint én? És, ha még most is őt szereti? Biztosan, mert ő volt a legkülönlegesebb neki. Nagyon fáj…úgy fáj…
-Maya? Rosszul vagy? A babával van valami? Hívjam a mentőket? –kérdezi aggódva Steve, mikor rám talál, miközben a könnyeimet törölgetem. Megrázom a fejemet.
-Mindig is tudtam, hogy kevés vagyok neked, de elhitetted, hogy mégsem…-szipogok, miközben jobban a falhoz húzódok.
-Baba, miről beszélsz? –simogatja meg az arcomat, de én eltolom a kezét magamtól.
-Ha nem lenne egy születendő közös gyermekünk, már nem ülnék itt. Ez olyan megalázó…-szörnyen érzem magam.
-De…jaj nem értek semmit. –na persze…
-Az előbb mondtad Briannek, hogy az első alkalom volt a legkülönlegesebb. Valahol él egy lány, aki én akarok lenni. Nekem tudod, hogy te voltál az első, és bár ez fordítva is igaz lehetne. De nem az, és így különleges sem…-mielőtt végig mondanám, megcsókol.
-A legizgalmasabb azért volt az első, mert nagyon izgatott voltam, hogy végre veled lehetek. Nem akartam elhinni, hogy együtt lehetünk. –közben teljesen hozzám simul a hátam mögé téve a kezét, hogy annak dőljek, ne pedig a falnak.
-Velem? Nem az első lánnyal? –nézek rá szomorkásan.
-Lehet, hogy most csalódni fogsz bennem, de az első lányra nem is emlékszem. Sokat ittam aznap, lehettem vagy 15, csak túl akartam lenni rajta. De rajtad nem, mert veled olyan volt, mintha újra elvesztettem volna a szüzességemet. Egyedül veled éreztem az egész testemben szétáradó bizsergést. Tudom, hogy zavarba jössz, de te akartad, hogy kimondjam…Veled volt csak igazi orgazmusom. –mondja, miközben kezd az ölébe húzni- Nem akarod most? –na persze, felhúztad magad a sok elmékkel…
-Komolyan? Nem csak azért mondod, hogy megnyugtass? Tényleg így van? –kérdezek rá újra.
-Ha nem hiszed el, hívd fel Lorent, mert ki volt hangosítva Brian telefonja. De még nem válaszoltál…Nem megyünk be a szobába? –kérdezi miközben vállamat, majd nyakamat kezdi csókolni.
-De, megyünk…-felelem mosolyogva. Egy pillanatra rám néz, mert azt hiszem, hogy meglepi, hogy elsőre igent mondok, de aztán felkap, és a hálóba visz…
Pár nap múlva pontosan azon kapom rajta, hogy az akkor éjszaka készített egyik képet nézegeti.
-Mit csinálsz édesem? Nem a fát kéne beállítanod? –kiveszem a kezéből –Visszakapod, ha behoztad a fenyőt. –mondom mosolyogva a hátam mögé téve a képet.
-Élőben úgy is jobb. –húz magához egy csókra.
Azért csak sikerül rávennem, hogy felállítsuk a fenyőt, sőt még a díszítésben is segít. A fa egyik dísze egy fehér pár kiscipő a babánkat szimbolizálva. Olyan, mintha a hóról jött volna be, és a kicsi lába havas lett volna tőle. Alig várom, hogy itt futkosson körülöttünk, de az még nagyon messze van…
Idén még csak ajándékkal sem készültem, illetve egy egyszerű karórát vettem Stevenek, mivel én sütök, főzők, és vásároltam is be mindezekhez mindent, így az ajándékokra nem maradt időm. Nem tudom, hogy ő vette-e valamit, de majd este kiderül.
A szép kivilágított fa alatt állunk meg este. Steve felvette a kedvemért a piros selyem nadrágot, én meg a felsőjét kaptam meg, jobban mondva a hozzá tartozó köntöst, hogy a lefekvésnél is meglegyen a karácsonyi hangulat.
-Mire gondolsz? –fúrja bele arcát a nyakamba.
-Arra, hogy nagyon jól nézel ki, és, hogy mennyire szeretlek. –simítok végig mellkasán felé fordulva.
-Én is szeretlek, és te is nagyon szexi vagy ebben a köntösben. Csak az a kis poros tanga van alatta? –húzza fel egy kicsit, majd markol bele a fenekembe, mire megcsípem az oldalát, amin mindketten jót nevetünk.
-Az elmúlt hónapok elég rázósak voltak, nem volt minden perce könnyű ennek az évnek sem, de te jobbá tetted minden egyes percét. Nézd el, hogy kicsit elérzékenyülök, csak a hormonok…-szipogok egy kicsit.
-Gondold azt, hogy egy réten vagy, arcodba fúj a szél…-felnézek rá meglepetten.
-Ez…-ez az én…
-Lassan felszárítja könnyed, és már nincs mitől félj. –igen, a versem a kiskönyvemből.
-A felhők is oszlanak, se rádöbbensz majd…-folytatom tovább, majd ő fejezi be.
-Csak az eső volt csupán, mi szemedbe könnyeket csalt. –minden sorára emlékszik, pedig csak egyetlen egyszer olvasta el.
-Arra gondoltam, hogy csak feleslegesen sírok, és nincs miért. –igen, ezek a nehezebb időszakunkból való sorok.
-Most sincs. –tudom…
-A legjobb dolog vagy az életemben. –jó szorosan magamhoz ölelem őt, nem akarom elengedni- Boldog, a lehető legboldogabb karácsonyt szerelmem…-súgom halkan az édes szavakat fülébe.
|
|
