|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Garfield | 2014. 02. 14. 14:16:13 | #29342 |
 Karakter: Steve Silver
- Steve, várj...valamiről beszélnünk kell... – tol el magától.
- Maya, majd beszélünk, de most... – újra megcsókolnám, de leszáll a pultról és odébb megy…most mi van?
- Aláírtam egy szerződést. – tessék? - Mivel félig japán vagyok, először oda megyek, aztán elég sok időt leszek Párizsban. – és ezt csak így!? percek alatt felmegy az agyvizem
- Maya! – szólok rá dühösen…ezt nem gondolhatod komolyan.
- Ne haragudj rám, de gondolnom kellett a gyerekek jövőjére is. Most még keresnek, de lehet, hogy pár év múlva már nem fognak. Szólni akartam, de olyan hirtelen jött, és rögtön kellett a válasz...már nem volt időm... – ezt a hülye indokot…
- Nem volt időd? Elméletben mi egy pár vagyunk, mégis egyedül döntöttél úgy, hogy elhagysz... – mondom emelt hangon.
- Nem hagylak el, csak dolgozni megyek... – aha…
- És a gyerekek? – lehajtja a fejét…szóval… - Elviszed őket? – szóval igen… - Maya… -ezt nem teheti velem…
Veszekedni kezdünk, de köti az ebet a karóhoz. Nem értem, hogy mi a szarért kell neki ez a modellkedés…az én fizetésemből vígan elélünk. De nem…ő akkoris elmegy…a gyerekekkel együtt. Az ünnepeket együtt töltjük, aztán Japánba mennek. A ház meg nyomasztóan üres…se Maya…se a gyerekek…csend van, és ez rohadtul nem jó…
Japánból küld egy képet, amin valami barátnőivel van, de basszus…miért kell ilyen kihívóan öltözködnie? Ezen is összeveszünk, máskor meg azon veszünk össze, hogy kéthetente jönnek haza…és már egy jó ideje nem is jönnek…Igyekszem sokat beszélni vele, még amikor az irodában vagyok, akkor is…skype-olunk, hogy legalább láthassam, ha már nincs itt, hogy megölelhessem, hogy megcsókolhassam. Tudom, hogy mostanában morgós vagyok, de…milyen legyek, mikor a feleségem a gyerekeinkkel más kontinensen van!?
Egyik nap ülök otthon, a gyerekek szobájában, képeket nézegetek…mostanában ez az új itthoni elfoglaltságom…Magányos vagyok…Mayával is egyre ritkábban beszélünk, és ha beszélünk is nagyon távolinak érzem. Nem tudom mit történik velünk…azt hiszem ez az egész miattam van. Az újságokban is csak azt lehet olvasni, hogy vajon együtt vagyunk e még…meg az a srác…az a David a testőre…és a menyasszonyával is szétmentek. Ajánlom neki, hogy ne mozduljon rá Mayára…
Még apám is felidegesít, mert gyakornokot ültet a nyakamra, mert nálam többet tud tanulni, mint bárkinél. Nem örülök neki, egyáltalán nem…azt is megmondtam, hogy nem kell titkárnő…ez nem azt jelenti, hogy kell egy gyakornok…áhh…
Pár nap leforgása alatt eljutok odáig, hogy darabokra vagyok esve…Olyan reménytelenül üres vagyok a családom nélkül, nem tudom elviselni a hiányukat többet. Párizsban vannak, Maya meg is mondta, hogy melyik hotelben szálltak meg, úgyhogy úgy döntök, hogy repülőre ülök, és megyek. Sem az apám, sem a munkám nem érdekel…vissza akarom kapni a családomat…
- Steve? – nyitja ki Maya meglepetten az ajtót, miután kopogok a szobájuk ajtaján.
- Miért sápadtál el? Azt hittem örülni fogsz... – mondom kicsit csalódottan - Azért bemehetek? – kérdezem bátortalanul.
- Ne viccelj, gyere... – áll félre az ajtóból.
- Nagyon szép vagy. – csókolom homlokon.
- Köszönöm, de...megleptél...Mikor jöttél egyáltalán? – kezdi el igazgatni magán a ruhát…mintha nem is én lennék…nem értem ezt a reakcióját…de mindegy…
- A reptérről egyenesen ide jöttem. – ülök le - Láttam, hogy az a srác, akit ismersz...az a testőr...Hogy is írta az újság? Szétmentek a menyasszonyával és most a szép modellt védi...
- Ezért jöttél? – jajj Maya…
- Nem, de ne írjanak hülyeségeket, mert ugye ez az? – kérdezem komolyan…tudnom kell…
- Ő véd, mert benne bízom. Jó barátom. Ez baj? – sóhajtja - Veszekedni jöttél, vagy megnézed a gyerekeidet is? – kérdezi…de ez hülye kérdés…
- Igazad van... Hol vannak? – állok fel.
- Gyere... – megfogja a kezemet, és a szobájukba visz. Matty kicsifiam…ahogy felemelem, fel is ébred, és hatalmas sírásba kezd…
- Nem...nem ismer már meg... – próbálom simogatni, ringatni, pici fiam, hát én vagyok az…
- Ne vegyem át? – kérdezi Maya, de…
- Ne…- próbálom megnyugtatni,de…fél…nem ismer meg…tényleg nem… - Talán mégis… - adom át Mayának elkeseredve, ahol azonnal megnyugszik – Szia hercegnőm… - megyek oda Mayhez, mert Matt sírására felébredt - Idejössz apához? – mosolygok rá, mire May is mosolyogni kezd…ő nagyobb, még emlékszik.
Felveszem, és magamhoz ölelem…istenem de hiányzott…Egész délután Mayyel játszok. Próbálkozok Mattyvel is, de még mindig fél. Előbb kellett volna utánuk jönnöm. Nem is szabadott volna egyedül elengedni őket…csak állok az ablak előtt és bámulok ki.
- Jól vagy? – kérdezi Maya este, miután lefektette a kicsiket.
- A fiam nem ismer meg, és…
- Régen látott, még nagyon kicsi, elfelejtett, de…
- Te is? – fordulok felé – Mióta itt vagyok, meg sem öleltél, nem is csókoltál meg…mikor megláttál, takargatni kezdted magad, mintha egy idegen férfi lennék… - hajtom le a fejemet – Nem lett volna szabad elengedni benneteket…
- Azt hittem ezen már túl vagyunk… - sóhajt.
- Melletted lett volna a helyem…bocsáss meg… - simítom az arcára a kezemet – Nem hagylak magadra…soha többet… - közelebb lépek hozzá.
- De nekem még egy ideig itt kell maradnom. – hallom amit mond, de annyira vágyom a csókjára, hogy csak az ajkait tudom nézni…
- Tudom… - lágyan megcsókolom… - érzem, ahogy kezei felsiklanak a hátamon, és jobban magához ölel – Annyira hiányoztál… - ölelem át, de kibújik az ölelésemből.
- Ezért vettél fel egy titkárnőt? – sose nézett rám ilyen haraggal.
- Nekem nincs titkárnőm… - nem is értem…
- Steve…láttam a múltkor… - elmosolyodom.
- Ő nem egy titkárnő…csak egy gyakornok…apu ragaszkodott, hogy nálam tanuljon, De ez nem fontos, mert nem megyek vissza csak ha te is. Vissza akarom kapni a családomat… - nem néz rám – Maya…szeretlek…te már nem? – kérdezem félve.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Persze, hogy szeretlek…
- Csak? – fogom meg a kezét.
- Annyira eltávolodtunk egymástól… - felbiccentem a fejét, hogy rám nézzen.
- Akkor majd újra udvarolok neked…
- Steve…
- Komolyan. – mosolygok – Hoztam neked valamit. – a táskámhoz megyek, és kiveszek belőle egy ékszeres dobozt. Odaadom neki.
- Ezt miért kapom? – veszi el tőlem.
- Mert szeretlek. – mosolygok.
- Ez nagyon szép… - veszi ki a dobozból a gyűrűt, amit én húzom az ujjára – Köszönöm… - édesen megcsókol, amiből az lesz, hogy nem tudjuk abbahagyni, és a kanapén kötünk ki…az ölemben ül…
- Mi lesz az udvarlással? – kérdezem a fenekére simítva a kezeimet.
- Igazad van… - simít végig a mellkasomon, ad egy puszit, és feláll – akkor ezt nem szabad. – mosolyog.
- De… - sóhajtok csalódottan – azért ugye veled aludhatok? – elgondolkodik…
- Na jó… - mosolyodik el, mire felpattanva a karjaimba kapom, és az ágyra fektetem. Lágyan simítom ki kószatincseit az arcából.
- Gyönyörű vagy… - telt ajkait végig simítom, és megcsókolom.
Egymás karjaiban alszunk el…végre nyugton alszom…velem van…
Reggel pici feleségem édes csókjára ébredek. Mikor kinyitom a szememet, csak mosolyogni tudom. Mellkasomra simítja kezét…kicsit mintha elkalandozna a gondolataiban, de mielőtt bármit tehetnék, Matty sírására leszek figyelmes.
- Majd én megyek. – mondom lelkesen felülve.
- Inkább együtt menjünk… - mondja a hátamhoz simulva és belecsókol a nyakamba.
- Ja igen…elfelejtettem, hogy…
- Sss… - arcomra simítja a kezét, hogy rá nézzek- Matty nagyon szereti az apukáját,csak emlékeztesd rá. – édesen mosolyog, amitől én is elmosolyodom.
- Rendben… - kapok egy finom puszitm aztán megfogja a kezemet, és bemegyünk a gyerekekhez.
Maynek nagyon jó alvókája van, édesen alszik, pedig az öcsikéje itt nyafizik…Kicsim kiveszi Mattyt a kiságyból, és lefekteti a pelenkázóra…megsimizem a kis kezét, de elhúzza, amitől kicsit csalódott leszek. Nem akarom elhinni, hogy a fiam nem ismer meg…mintha valaki szorongatná a szívemet. De talán ha azt látja, hogy Maya nem fél tőlem, és gyengéd vagyok vele, és Mayyel is, akkor pár nap és nyitni fog felém…
Kimegyünk a nappaliba, hogy ne ébresszük fel a kis hercegnőt. A kanapén ülünk, Maya eteti, én meg a kis lábát simizem. Olyan picik…
- Steve…így nem eszik…csikis neki… - mondja mosolyogva.
- Ne haragudj, de annyira hiányzik, hogy a karomban tarthassam… - mondom utoljára megsimogatva a falatka lábát – De majd nemsokára… - mosolyodom el, és lopok egy puszit kicsimtől, aztán közelebb ülve átölelem, és nézem, ahogy eszik a pöttöm.
A napokban Mayának nincs dolga, így meg tudja mutatni nekem a várost…igazából engem csak az érdekel, hogy vele és a gyerekekkel lehessek. Erre a pár napra David-et is elengedte Maya, mert itt vagyok, és nem megyek sehova.
A kapcsolatunk kezd javulni, és Matty is már megmarad a kezemben, ha Maya mellettünk van. Az újságok is már arról cikkeznek, hogy újra együtt vagyunk, igaz, hogy szét se mentünk, de ez már jobb, mint mikor azt tippelgették, hogy mikor válunk el…
Mikor kicsimnek fotózása van, megbeszéljük, hogy itt már David is itt lesz, mert én a kicsikre fogok vigyázni. Még mindig nem tetszik nekem ez a srác, de belemegyek. May az ölemben ülve játszik a smink cuccokkal, Matty meg a babakocsiban alszik. Alig tudom levenni Mayáról a szememet…annyira gyönyörű…eszembe jut, mikor csak lakótársak voltunk, és elhívott egy fehérnemű bemutatóra. Akkor tekerte el teljesen a fejemet…muszáj vagyok elmosolyodni ezen. Aztán a kislányomra nézek…olyan szép lesz, mint az anyukája…De ábrándozásomból Matty sírása zökkent ki. Próbálom csitítani, ringatom, de semmi…felveszem, de semmi. Már jönne Maya, mikor eszembe jut, hogy mikor nagyon pici volt, mindig egy dalt dúdolásztam neki, amitől megnyugodott…próba szerencse, elkezdem dúdolni, és…ás beválik. Melegség önti el a szívemet…nem felejtett el teljesen…Mikor kicsim ideér, Matty már édesen gagyog a kezemben…
- Megnyugodott? – kérdezi Maya.
- Aha, nézd de édes… - mondom mosolyogva, mire kicsim lágyan megcsókol.
- Gyönyörű vagy… - mosolyodom el.
- Hát mégsem mutatok sokat magamból? – kérdezi gúnyosan, és felveszi Mayt, hogy az ölembe tudjon ülni.
- Féltékeny voltam mindenkire, aki a közeledben lehet…de… - nézek rá- A legtöbbet csak én láthatok belőled. – simítom egyik kezemet a fenekére.
- Steve… - elpirultan fogja meg kezemet, és feltolja a derekára.
- Szeretlek szerelmem… - húzom közelebb, hogy megcsókoljam.
A fotózás végén, míg Maya átöltözik, addig mi a kicsikkel veszünk virágot anyának. Persze nem elég egy csokor, mert a picilány akkor mit ad anyának!? Kicsi hercegnőm, mikor meglátja Mayát, elé totyog, hogy odaadja a virágot. Mosolyogva néz rám.
- Ne rám nézz, Maytől kaptad, ő választotta…Tőlem ezt kapod. – veszem elő a hátam mögül a másik csokrot.
- Köszönöm. – May kap egy puszit, apa meg egy finom csókot…
Mire hazaérünk, már este van, így a kicsikkel megvacsizunk, megfürdetjük őket, és irány az ágy. Maya olvas nekik mesét, amit én is meghallgatok, és nézem, ahogy lassan elnyomja őket az álom. Annyira édesek, hogy az valami hihetetlen…
Kicsim elmegy fürdeni. Tudom, hogy csak udvarló fázisban vagyunk, és nem szabadna, de nem bírom ki…csendben bemegyek a fürdőbe, levetkőzök és a zuhany alatt hátulról átölelem. Ijedtében felsikkant, és maga elé kapja a kezét.
- Csak én vagyok… - csókolok a nyakába, és kezeit megfogva veszem el mellei elől… - előttem nem kell takargatnod magad…
- Azt hittem kicsit lassabban fogunk haladni… - mondja kezemre simítva a kezét, ami csípőjén pihen.
- Ne haragudj, de annyira hiányzott, hogy veled zuhanyozzak. – csókolok nyakába újra, mire finoman a kezembe mar – Ha nem akarod, nem fog történni semmi… - igaz, hogy már elég kemény vagyok – csak had ne érezzem úgy magam, mint egy számodra idegen férfi… - belesimul az ölelésembe, aztán egy csók után kicsit ugyan pironkodva, de felém fordul, és „megfürdetjük”egymást, ami igazából csak simogatás…olyan mintha újra felfedeznénk egymás testét…
A szobában nem engedem, hogy magára vegyen valami, persze én magamra kapok egy boxert, mert zavarban van, ahogy rám néz…biztos elfáradt ma, kap egy masszázst. Igaz, hogy kínzom magam, mert annyira kívánom…fölé térdelek, és…először végig csókolom hátát, aztán kezdem csak masszírozni…nem bírom ki, hogy egyszer-egyszer ne csókolja a nyakába, és minden egyes ilyen alkalomnál, merevedésem fenekéhez nyomódik…egy mazochista állat vagyok…
|
| Saya | 2013. 12. 31. 23:43:13 | #28742 |
 Karakter: Maya Takahasi
-Nagyon...-közelebb sétálok, és fölé térdelek- Hogy lehetsz ilyen szép? -kérdezi, közben combjaimról fenekemre vándorolnak a kezei. Őt csókolva ülök az ölébe, és szabadítom meg a pólójától is, majd Steve is vetkőztetésembe kezd. Nyakamat kezdi csókolni, majd az ágyra döntve fedezi fel ajkával minden porcikámat...vagyis csak fedezné, mert Matty sírni kezd.
-Megnézem őket...-adok egy puszit neki.
-Aha...-sóhajtva mászik le rólam.
Őszintén szólva kicsit nehezen boldogulok a két kicsivel, de szerencsémre Steve nemsokára utánam jön. Először a homlokomra, aztán a számra ad egy puszit.
-Nekem van a legédesebb családom. -mosolyogva ölbe veszi Mayt, így nekem már csak a kis Mattyvel kell foglalkoznom- Mit gondolsz, ha Matt végzett, én is megkaphatom?
-Mit? -nem értem kedvesem kérdését.
-Hát ha Mattynek már nem kell a cicid...
-Steve...te nem vagy normális...-kicsit elnevetem magam.
-Édesen nevetsz...-mosolyog.
A meghitt pillanatot May vicces akciója dobja fel, mert véletlenül megüti Steve arcát. Délelőtt Steve van a kicsikkel, addig én megfőzök. Délután lefektetjük a gyerekeket aludni, szóval jöhet a takarítás. Épp a játékokat szedem össze, mikor Steve mögém áll...nagyon szorosan...Érezhető az izgatottsága. Kezemet az ő kezére csúsztatom, amivel csípőmet fogja, és úgy ringok bele ölébe, mint egy csónak a hullámok közepette tenné azt. Belemegy a kis játékba, nyakamat csókolja, de ideje feleségnek lennem, és kicsit irányítani. A kanapéra lököm, ledobom a felsőmet, és az ölébe mászom. Gyors vetkőztetést követően, meztelenül simulhatunk egymáshoz. Steve elé térdelek, szeretném, ha végre megkapná azt, ami a kis Matty születése óta hiányzott neki. Percek alatt a csúcsra juttatom, a mámor alatt a számba élvez.
-Jajj, kicsim ne haragudj...
-Steve...-miért kéne haragudnom?
-Tényleg nem akartam ilyen hamar...-megcsókolom, hogy ne beszéljen butaságokat- annyira izgató voltál, és olyan régen voltunk együtt...ahh...-felsóhajt, mikor ölébe ülve szívom meg a nyakát, miközben csípőm ringatásával izgatom-szeretlek...-súgja, majd végig fektet a kanapén.
Steve rám is figyel, nem akar önző módon csak úgy megdugni, előtte próbál teljesen ellazítani. A nyakam csókolása, merevedésének puszta érzete, nyelve és ujjai játéka mindaz, ami nekem is már úgy hiányzott. Csak kezd túl jó lenni...Egyik lábamat hátára csúsztatom, míg a másikat ő fogja le, hogy ne mozogjak annyit. De nehéz nyugton maradni, mikor mindjárt...Istenem...Az orális szex végjátéka is nagyon élvezetes volt, hosszú pillanatokig csak szuszogva próbálom csillapítani szívem dobogását. Steve fölém támaszkodva csókol meg, közben merevedésével izgat.
-Annyira gyönyörű vagy...-elpirulok szavaira, de mindig zavarban vagyok, ha szex közben beszél hozzám.
Szerencsémre válaszolnom nem kell, mert megcsókol, és belém csusszan. Oh igen...ez olyan jó...Derekát lábammal ölelem át, hátát puhán karmolászom, miközben gyorsít a tempón. Ez nekem elég is ahhoz, hogy az orgazmus úgy száguldjon végig a testemen, mint egy gyorsvonat. Steve velem együtt ül fel, és tudom, hogy eljött az én időm. Én kezdek mozogni. Most még közelebb vagyok hozzá, ölel, csókol, sőt a melleimmel is játszik. A felhők felett érzem magam...Mennyország...A végén újra ő kezd mozogni, keményen és gyorsan. Nem kell sok, hogy őt is elérje az orgazmus, érzem, hogy a melegség elönti a testemet. Még ezután is csókolgat, simogat, azt suttogja, hogy szeret. Olyan jó...Lassan mászok ki az öléből, és kihúzom őt zuhanyozni. A zuhanyból újabb szeretkezés lesz...
Mivel Matty hallhatóan felkelt, Steve elmegy megnézni én meg gyorsan felöltözök. Aggódva veszem észre, mikor belépek, hogy May a kicsinél van, és egyébként is, miért mászott fel...le is eshetett volna. Steve megnyugtat, aztán adok az én ügyes kislányomnak egy puszit.
Steve egész nap elég furán viselkedik, mindig simogat. Ő marad a kicsikkel este, és ő olvas fel mesét is, addig én a konyhában pakolászom, míg ő is csatlakozik. Mögém lépve ölel magához.
-Olyan szexi vagy...
-Te meg olyan telhetetlen...-nevetek felé fordulva.
-Nem tehetek róla...szerelmes vagyok beléd, és mindegy mit veszel fel, felizgatsz...-megcsókol és a konyhapultra ültet.
-Steve, várj...valamiről beszélnünk kell...-tolom el magamtól.
-Maya, majd beszélünk, de most...-mivel látom nem figyel, ellépek.
-Aláírtam egy szerződést. -kezdek bele, és végre csend lesz- Mivel félig japán vagyok, először oda megyek, aztán elég sok időt leszek Párizsban.
-Maya! -szól rám haragosan.
-Ne haragudj rám, de gondolnom kellett a gyerekek jövőjére is. Most még keresnek, de lehet, hogy pár év múlva már nem fognak. -magyarázom neki- Szólni akartam, de olyan hirtelen jött, és rögtön kellett a válasz...már nem volt időm...
-Nem volt időd? Elméletben mi egy pár vagyunk, mégis egyedül döntöttél úgy, hogy elhagysz...-emeli fel kicsit a hangját.
-Nem hagylak el, csak dolgozni megyek...
-És a gyerekek? -lehajtom a fejemet- Elviszed őket? -nem szólok még mindig semmit- Maya...
Ezután egy elég nagyot veszekszünk, de aztán valamennyire megértetem vele a dolgokat. Csak az ünnepeket töltjük együtt, de amúgy nem sokat találkozunk. Japánból küldök neki egy képet az egyik rendezvényről, amin a többiekkel vagyok, de ettől is csak ideges lesz.
Megkapom, hogy túl sokat mutatok, hogy csak két hetente jövök haza, de bezzeg arról nem mesél, hogy van egy új titkárnője. Amikor múltkor skypeoltunk, láttam egy pillanatra. Papírokat hozott be neki. Elég csinos...fiatal...Mérges vagyok, mert azt mondta nem vesz fel senkit, ehhez képest most hirtelen mégis kellett valaki, mert nem bírja egyedül a munkát. Minnél többet vagyok tőle távol, annál kevésbé bízom meg benne és annál kevésbé hiányzik. A lapok, és főleg az emberek már a szájukra is vettek minket, sok újság arról cikkezik, hogy hamarosan végleg szétmegyünk. Igazság szerint én jól megvagyok a kicsikkel is, és nincs bennem az a gyomorgörcs, ha arra gondolok, hogy elhagyhatom, mielőtt ő tenné meg ezt velem. Szeretem, de ki akarom lökni magamból ezt az érzést. Most már tudatosan. Mindig én keresem, mindig én hívom, mintha én nem is hiányoznék neki, és mostanában azt is sokszor megkaptam tőle, hogy nagyon megváltoztam, pedig nem...tényleg nem, csak dolgoznom kell.
Egyik nap a hotelszobám ablakában ülök és bámulom Párizs fényeit.
A gyerekek már alszanak, bár mostanában nagyon nyűgösek a klímaváltozás, az időeltolódás és valószínűleg az apjuk hiánya miatt is. De nekem most olyan jó, hogy csak az enyémek. Steve néha nekem is hiányzik, de dühös vagyok és mostanában mindig hullámvölgybe kerülünk. Ez így nagyon nehéz. Gondolatmenetemből egy kopogás zökkent ki. Valószínűleg a vacsora jött meg. Megyek ajtót nyitni.
-Steve? -jó ég...
-Miért sápadtál el? Azt hittem örülni fogsz...-mondja csalódottan- Azért bemehetek?
-Ne viccelj, gyere...-beengedem.
-Nagyon szép vagy. -mosolyodik el és egy csókot nyom a homlokomra. Nem is a számra...Ő is elhidegült.
-Köszönöm, de...megleptél...Mikor jöttél egyáltalán? -lejjebb húzom a ruhámat, a kardigánomat összefogom. Ösztönös cselekvés, magam sem tudom miért rejtem magam előle.
-A reptérről egyenesen ide jöttem. -leül- Láttam, hogy az a srác, akit ismersz...az a testőr...Hogy is írta az újság? Szétmentek a menyasszonyával és most a szép modellt védi...
-Ezért jöttél? -kérdezem kikérően.
-Nem, de ne írjanak hülyeségeket, mert ugye ez az? -komolyan néz a szemembe.
-Ő véd, mert benne bízom. Jó barátom. Ez baj? -sóhajtok- Veszekedni jöttél, vagy megnézed a gyerekeidet is?
-Igazad van...-feláll- Hol vannak?
-Gyere...-megfogom a kezét és beviszem őt a szobájukba. Nem tudja úgy felemelni Mattyt, hogy ne kelljen fel, de mikor meglátja az apját nagyon sírni kezd.
-Nem...nem ismer már meg...-próbálja ringatni, de csak tovább sír. May is felébred, ő csak néz, de nem szól semmit.
-Ne vegyem át? -nyúlok a kicsiért.
Ne...-rossz nézni, hogy fél a saját apjától, aki hasztalanul csitítja.
|
| Garfield | 2013. 07. 01. 20:56:00 | #26361 |
Karakter: Steve Silver
Maya az eltelt hónapok alatt egyre rosszabbul van…nagyon gyenge szegénykém, viszont a babának nincs semmi baja. Ez azért pozitív, de nagyon aggódom Maya miatt. Már azt is tudjuk, hogy a baba fiú…nagyon nagyon, eszméletlenül örülök neki. Sőt már azt is megbeszéltük, hogy Mattnek fogják hívni…Maya vetette fel, és nekem is nagyon tetszik ez a név.
Szegény kiscicám nagyon megszenvedi ezt a terhességet. Az utolsó hónapban már szó szerint alig áll a lábán. Igyekszem neki segíteni mindenben, itt vagyok neki, de azzal nem tudok mit kezdeni, hogy görcsöl a hasa időnként. Nekem mondjuk ezek a görcsök nagyon nem tetszenek…Maya miatt sem, és a fiam miatt sem…Volt már olyan is, hogy azt hittük megindult a szülés, de mégsem.
Ma is elég korán lefekszünk, hogy kicsim pihenjen.
- Auu… - erre ébredek, hogy az éjszaka Maya fájlalja a hasát.
- Minden rendben? – ülök fel én is.
- Nem tudom, de azt hiszem talán mégis be kéne menni a kórházba… - a mondat után felkiált fájdalmában.
- Maya! – megtámasztom a hátát és megfogom a kezét… - Jobb lenne, ha mentőt hívnánk. – nem hiszem, hogy tudnék úgy vezetni, hogy egyfolytában azt nézem, hogy hogy van…
- Talán igazad van…azt hiszem, hogy toló fájásaim vannak… - annyira a kezembe kapaszkodik fájdalmában, hogy fel is sérti, de nem érdekel…azonnal a telefonért kapok.
- Azonnal hívok egy mentőt. – már hívom is, és elmondom mi a helyzet - Igen, a feleségem a kilencedik hónapban van, és megindult nála a szülés…
- Steve…a magzatvíz… - ohh te jó ég…
- Édesem… - fogom a kezét.
Szerencsére hamar ideér a mentő, és gyorsan meg is érkezünk a kórházba. Maya rögtön fájdalomcsillapítót kap, és máris könnyebben zajlik a szülés. Az én pici fiam egészségesen jön a világra, és életemben nem láttam még ilyen édes kisfiút…
- A fiam…a kisfiam… - dadogom teljesen meghatódva, mikor a kezembe veszem, de úgy, hogy Maya is hozzáférjen - Köszönöm… - nézek rá, de csak halványan mosolyog, aztán lehunyja a szemeit. Kicsit megijedek, de megnyugtatnak, hogy csak alszik…
Eltelik két hónap, mire Maya már teljesen jól lesz, így én tudok dolgozni menni, ő meg a kicsikkel otthon marad. Matty nagyon jó baba, nyugodt, és már nagyjából az éjszakákat is átalussza…és olyan tündéri, a nővérkéjével együtt. Úgy hasonlítanak egymásra…olyan édesek.
Viszont aminek nem örülök, hogy Maya is visszatért a kifutóra. Engem nem az zavar, hogy a bemutatókon nekem kell vigyázni a kicsikre, mert imádom őket, és jó gyerekek, meg Mayára is büszke vagyok, mert a saját kollekcióját indítja be…de félek, hogy megint lesz egy fanatikus rajongója…még mindig nyugtalanít, ha arra az őröltre gondolok, aki majdnem elrabolta…Bár nem pózol fehérneműkben, nem is engedném, de Maya így is úgy is gyönyörű. Nem akarok még egy olyan rajongót, mert ha valaki veszélyezteti a családomat…nem biztos, hogy megállnék annyinál, hogy kiütöm…
- Steve…fent vagy már? – kérdezi egyik reggel, mire kipattannak a szemeim.
- Baj van? – ülök fel riadtan, aztán… - Maya… - máris elszállt minden aggodalmam.
- Tetszem? – kérdezi mosolyogva.
- Nagyon… - lassan közelebb sétál, és fölém térdel – Hogy lehetsz ilyen szép? – simítok végig combjain, aztán fenekén állapodik meg a kezem.
Arcomon végig simítva csókol meg, és az ölembe ül. Leveszi a pólómat, és újra megcsókol. Megszabadítom szexi kis ruhájától, és tátott szájjal nézek végig rajta. Nem szeretkeztünk már egy ideje…nem akartam teher lenni neki, míg nincs jól. Két gyerek után is ugyan olyan gyönyörű, mint volt…Gyengéden kezdem csókolni nyakát, aztán az ágyra döntve csókolom végig egész testét, és…babasírás!? Neneneneneneee…csak most ne, Matty, hát apa már harcra kész…
- Megnézem őket… - mondja egy puszit adva…
- Aha… - sóhajtok, és lemászok róla.
Kapok még egy puszit, és már itt sincs, én meg itt maradtam a merevedésemmel…
Miután sikerül lehiggadnom, Maya után megyek. Egy darabig nézem, ahogy két gyerkőccel próbál egyedül boldogulni. De míg a fiúnkat szoptatni, nem tud Mayyal is foglalkozni, főleg, hogy mindig Mattyt szeretné babusgatni. Odamegyek hozzájuk, Maya homlokára adok egy puszit, aztán szájára is.
- Nekem van a legédesebb családom. – mosolygok, és az ölembe veszem Mayt – Mit gondolsz, ha Matt végzett én is megkaphatom? – kérdezem egész halkan.
- Mit? – ohh cicám…
- Hát ha Mattynek már nem kell a cicid…
- Steve… - vág közbe – te nem vagy normális… - neveti el magát.
- Édesen nevetsz… - mosolygok rá.
Pár másodpercig szerelmesen nézünk egymásra, aztán a kis May véletlenül pofán vág…esküszöm a fülem is belecsengett…Persze mindenki jót nevet, hogy apának fáj valami.
A délelőtt a gyerekeké, persze csak nekem, mert cicám addig a konyhában főz, míg én a babáimmal foglalkozom. May nagyon kis aranyos, már most a kis Matty gondjait akarja viselni…az ölébe venni, meg cumisüvegből itatni…de ezt még csak felügyelettel lehet, és Maya így sem örül neki, mert még mindketten kicsik.
Miután lefektetjük a kicsiket, délutáni szunyára, Maya a játékokat kezdi összeszedni a nappaliban, de sokkal jobb ötletem támad. Mikor lehajol valamiért, mögé settenkedek, és fenekét farkamhoz húzom…már csak ettől kezdek kicsit beindulni…jó régen szeretkeztünk, azt hiszem nagyon, de nagyon ki vagyok éhezve…
Maya úgy áll fel, hogy fene nem mozdul, sőt kezeimre teszi a kezeit, és mozgatni kezdi fenekét, mintha csak táncolnánk…nyakát csókolva élvezem, míg a kanapéra nem lök, és felsőjét levéve mászik az ölembe. Mikor lett ilyen…ilyen kis bátor? Hol az én félénk kis szégyenlős feleségem? Na de nem baj, mert ez az oldala is nagyon tetszik…
Gyorsan lekerülnek a ruhák, aztán Maya csókjaival halad lefelé testemen. Elém térdelve veszi kezébe már kemény farkamat, és haját félre simítva veszi szájába. Te jó ég…ez a látvány…istenem…pár perc után el is sülök.
- Jajj, kicsim ne haragudj… - nem akartam a szájába…
- Steve…
- Tényleg nem akartam ilyen hamar… - csókkal hallgattat el, de csak folytatom – annyira izgató voltál, és olyan régen voltunk együtt…ahh… - szakad fel belőlem egy sóhaj, mikor az ölembe ül, és megszívja a nyakamat, aztán ringni kezd az ölemben, minden mozdulatával merev állapotba hozva – szeretlek… - súgom fülébe, és végig fektetem a kanapén.
Finom ajkától elszakadva nyakát kezdem csókolni, közben merevedésemmel izgatom, de nem hatolok be…Melleit gyömöszölöm, csókolom, szívogatom, aztán kezem lesiklik lábai közé. Ujjaimmal kezdem izgatni, aztán nyelvemmel is, miután végig csókoltam gyönyörű testét. Hátamra csúsztatja egyik lábát, másikat igyekszem lefogni, mert már nagyon ficereg…addig csinálom, míg édes kiscicám is el nem megy. Fölé támaszkodom, és ködös tekintetét látva mosolyogva csókolom meg. Újra férfiasságommal kezdem izgatni, közben feltérdelve, a mozgást abba nem hagyva, nézek végig rajta.
- Annyira gyönyörű vagy… - hoppá, itt az én kis félénk feleségem…elpirult…annyira imádom.
Lehajolok hozzá egy csókért, és a csók alatt csusszanok kicsimbe. Derekam köré fonja a lábait, és a hátamat marja. Gyorsítok a tempón, és nem is kell sok, hogy Maya felnyögve élvezzen el. Nem akarom, hogy vége legyen, annyiszor akarok örömet okozni neki, míg a gyerekek alszanak, amíg csak bírom. Felülök vele együtt, és kicsim azonnal elkezd mozogni az ölemben. Szeretem ezt a pózt, így magamhoz ölelhetem, meg csókolhatom, vagy éppen formás, kerek melleivel foglalkozhatok. De…örülök ha ezt a menetet kibírom…ez van, ha a világ legcsodálatosabb nőjével szeretkezek. Érzem, hogy nem kell sok, hogy elmenjek, úgyhogy átveszem az irányítást. Maya már csak fölöttem térdel rám roskadva, míg én mozgok benne gyorsan, mélyen…Egy utolsó lökés, és…ahh…végre…magamhoz ölelve puszilgatom és simogatom, a fülébe súgva nem is tudom hányszor, hogy szeretem. Lassan kiszáll az ölemből felkapja a babafigyelőt, és a kezemet megfogva húz a vendégfürdőbe. Szerintem csak fürdeni akar velem, de itt is az enyém lesz.
Éppen, hogy kész vagyunk, már egy törölközőt tekerek magam köré, hogy majdfent felöltözök, mikor meghalljuk, hogy a kis Matty felébredt…édesen gagyog, nem sír, szóval gyorsan összeszedjük a szétdobált ruhákat, és csak az után megyünk fel. Maya még gyorsan felöltözik, addig én ránézek a gyerkőcökre, mert már Matty sírósra vette a figurát.
Mikor kisiam szobájának ajtajába érek, döbbenten látom meg, hogy May a pelenkázón mászik fel…megszólalni sem merek, nehogy megijedjen és leessen nekem…Mikor feljut a pelenkázóra, az öcsikéje szájába adja a cumit, csak az után vesz észre, közben cicám is megérkezik, egy csini kis toppan, mert meleg van, és egy…hmm…egy szoknyában…megint beindult a fantáziám…
Maya aggódni kezd, hogy May hogy került oda, és miért nem figyeltem…de pont, hogy figyeltem, itt voltam végig, megfogtam volna, ha kellett volna. Kicsit meg is nyugszik, aztán megpuszilja Mayt, mert hát ő csak az öcsikéjét jött vigasztalni, és sikerrel is járt.
A nap folyamán többször is Maya szoknyája alá kúszik a kezem, hogy a fenekét simogassam, vagy éppen markoljam, de nem tehetek semmit, mert a kicsik fent vannak, így egész nap a merevedés ellen küzdök…
Mikor végre sikerül elaltatnom a kicsiket, a pici fiamnak a pici lányommal olvasunk mesét, aztán jön a kicsi kislányom…két mesét is kell olvasnom, és sok jó éjt puszi utána hajlandó csak aludni. De mit tehetnék? Imádom a kis hercegnőmet…
De ahogy leérek, újra beindul a fantáziám…A konyhában pakolászik abba a szoknyában…ohh cica…Mögé sétálok, és magamhoz ölelem.
- Olyan szexi vagy… - dörmögöm a nyakába.
- Te meg olyan telhetetlen… - kuncog felém fordulva.
- Nem tehetek róla…szerelmes vagyok beléd, és mindegy mit veszel fel, felizgatsz… - csókolom meg, és felültetem a konyhapultra. Itt akarok szeretkezni vele…most…nem bírok magammal…
|
| Saya | 2012. 11. 03. 22:22:34 | #24049 |
Karakter: Maya Takahasi
Nemsokára Steve jön vissza, nekem meg még mindig a kezemben van a telefonja.
-Jött egy sms-ed, megnéztem, hátha fontos. – mondom neki.
-És ki küldte? – azt én is szeretném tudni. Nem hagyom, hogy megpusziljon.
-Mondd meg te… - a kezébe adom.
-Fogalmam sincs ki küldte… - tudja a számodat, de nem tudod? –Felhívom… - tényleg felhívja, és ki is hangosítja.
-Hallo… - egy nő, tudtam…
-Hello, Steve Silver vagyok, erről a számról kaptam egy sms-t, de…
-Steve…Jill vagyok. Hát nem emlékszel rám? –tudtam, hogy ismeri…
-Nem. Milyen Jill? Biztos nekem akarta küldeni az üzenetet? Minden nadrágom megvan…
-Talán egy nincs…még az egyetemen jártunk és… - istenem…
-Na jó, ebből elég. Figyi, nem emlékszem rád, sajnálom, biztos egy voltál a sok közül. Most viszont van egy csodálatos feleségem és útban a második gyerekünk. Olvass újságot… - kinyomja a telefont– Ezt nem hiszem el… - az asztalra teszi – Ne haragudj, én nem is tudom, mit mondjak…
-Hát én sem… - már megint csak nekem fáj ez az egész.
-Ugye nem hiszed, hogy megcsaltalak? Sosem lennék rá képes. Te és a gyerekeink jelentetek nekem mindent. – közelebb lép, mert szeretné, ha rá néznék– Kicsim, nagyon szeretlek… -ad egy puszit a számra, és végig simít az arcomon.
-Ideje lenne számot cserélned. – mondom komolyan.
-Rendben. – mosolyog.
-Most! – ne dühíts fel még jobban!
-De May még alszik, nekem meg…
-Nem Steve…áthívjuk anyut, hogy vigyázzon May-re, mi meg megyünk, és számot váltasz! Nem fogom megvárni, míg a következő exed jelentkezik. – ameddig felhívom anyut, addig Steve az apját hívja fel, hogy ma nem tud bemenni.
Miután anyu megjön, elindulunk. Gyorsan elintézzük, amit kell, aztán megyünk is haza.
-Kicsim…kérlek mondj már valamit… - mondja a garázsban, mielőtt kiszállnánk.
-Nem tudom, mit mondjak. Kell egy kis idő, míg megnyugszom. – ki akarok szállni, de megfogja a kezemet.
-Ne idegeskedj ilyen hülyeségeken…neked se, és a babának se tesz jót. –a hasamra teszi a kezét – Nem lesz több ilyen kellemetlen meglepetés. Mit csináljak, hogy megnyugodj? – az a baj, hogy semmit sem tehetsz – Szeretlek…Nem bízol bennem? – arcomra simul a keze.
-Én szeretnék, de mindig jön valami, ami elbizonytalanít. – és ez elszomorít.
-Akkor újra elérem, hogy bíz bennem, mert nem csináltam semmit. Te vagy a nagybetűs Nő az életemben, csak téged látlak magam előtt mikor nem vagy velem… - lágy csókot kapok tőle – Mással már nem is menne…elég, ha elképzellek meztelenül és…
-Oké-oké… - ezt most nem szeretném végig hallgatni. Zavarban vagyok. Kihasználva pillanatnyi zavaromat megcsókol. Keze most combomon pihen, és éppen ezért, mielőtt még tovább menne, bemegyünk. May már biztos vár ránk.
Annyira édes a mi kicsi lányunk, elénk totyog. Persze apa az első, szeret Stevenél lenni, mert szerintem ő is biztonságban érzi mellette magát. Nyújtja a kis kezét, hogy vegye fel, és Steve meg is teszi sok-sok puszi kíséretében. Én lefekszem kicsit aludni, mert Steve jól elvan a pöttömkével, meg anyu is itt van…
Amikor már anyu is elmegy, Steve enni hoz nekem.
-Hogy vagy? – leül mellém az ágyra.
-Jobban. – mosolyogva felülök.
-Ennek örülök. – az ölembe teszi a tálcát– Anyud főzte, nem én, úgyhogy biztos finom…
-Köszönöm. May?
-Alszik…És te aludtál? – kérdezi aggódva.
-Nem tudtam, de nincs semmi baj. – még mindig zaklatott vagyok.
-Maya, én…
-Nem akarok erről beszélni. Számot váltottál, és nagyon remélem, hogy nem lesz több ilyen. –nem bírok beszélni sem róla, így is folyton elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy…
Másnap Steve bemegy dolgozni, és csak remélhetem, hogy nem miattam. Anyu azért átjött, hogy ne legyek egyedül Mayyel terhesen, ő sokat aggódik miattam, többet, mint azt valaha tette. Sajnos nem vagyok jól, és kezdek félni, hogy ezzel a terhességgel sem lesz minden rendben. Anyu felajánlja, hogy elviszi Mayt magukhoz egy-két napra, hogy ki tudjam pihenni magam, meg, ha elmegyek orvoshoz, ne kelljen a beteg emberek közé magammal vinni.
Mikor Steve megjön, anyuék elmennek. Feljön hozzám a hálószobába, és befekszik mellém az ágyba. Magához húz, szóval rádőlök a mellkasára, ás átölelem a derekát. A hátamat simogatja. Később fagyival tömne, de nem kérek semmit. Tudom, hogy hánynék, és az nem lenne jó. Kapok szép virágot is, ennek azért örülök.
Telnek a hónapok, és egyre gyengébb vagyok. Az orvos megnyugtat, hogy a kicsivel minden rendben, viszont az én szervezetemet kicsit megviseli ez az állapot. Azért nem panaszkodom, nem minden nap vagyok rosszul, és ha a babának semmi baja, nem is nagy ár érte. Kiderült már az is, hogy a baba fiú lesz, aminek Steve nagyon örül. Várta már a trónörökös érkezését. Én nagyon szeretném ha Mattnak hívnák majd a fiamat, mert elegáns, és nem túl bonyolult, és Stevenek is tetszik.
Lassacskán elérkezik a szülés időpontja. Alig pár nap van a kiírt időpontig, aminek nagyon örülök, mert már szinte minden nehezemre esik. Nem férek már a volán mögé, nem tudok főzni, állni a gáz mellett, mert be vannak dagadva a bokáim, már a takarítás sem megy, és hajolni sem igen tudok. Mostanában ráadásul sokszor görcsöl a hasam, voltak már téves riasztások is, ezért ezt az utolsó egy hónapot igen csak megszenvedem. Ez a mai nap is egy ilyen, egész nap olyan, mintha fájásaim lennének. Időben lefekszem, hogy kipihenjem magam, és csak remélhetem, hogy holnapra jobb lesz.
-Auu…-az éjszaka közepén erősebb fájdalomra ébredek.
-Minden rendben? –kérdezi Steve is felülve az ágyban.
-Nem tudom, de azt hiszem talán mégis be kéne menni a kórházba…-alighogy ezt kimondom, felkiáltok fájdalmamban.
-Maya! –óvatosan megtámasztja a hátamat, és megfogja a kezemet is- Jobb lenne, ha mentőt hívnánk.
-Talán igazad van…azt hiszem, hogy toló fájásaim vannak…-annyira belekapaszkodom a kezébe, hogy sebet is ejtek rajta. Hogy létezik ez? Mégis csak fájásaim voltak?
-Azonnal hívok egy mentőt. –kap a telefon után, és már tárcsázza is a számot, majd vázolja a történteket- Igen, a feleségem a kilencedik hónapban van, és megindult nála a szülés…
-Steve…a magzatvíz…-elfolyt és még csak észre sem vettem. Ráadásul megint azt érzem, hogy nyomnom kell.
-Édesem…-megszorítja a kezemet, de nem sokat tehet értem. Szerencsére a mentő megérkezéséig kibírom valahogy. Alig öt perces az út, de nekem öt órának tűnik. A kórházba érve fájdalomcsillapítót kapok, és innentől kezdve már simább lefolyást kap a szülés is. Minden olyan gyorsan történik, nem úgy, mint legutóbb. Alig pár percen belül megszületik a kisfiúnk. Éppen és egészségesen, és épp olyan aranyos pofival, mint ami az apukájának is volt gyerekként.
-A fiam…a kisfiam…-dadogja Steve, mikor először a kezébe veszi úgy, hogy én is hozzá férjek- Köszönöm…-fáradt mosollyal felelek neki szavak nélkül, mert nem tudom tovább tartani magam. Muszáj aludnom egy kicsit.
Két hónap után minden a megszokott módon halad tovább. Én otthon vagyok Mayyal és Mattyvel, mert hivatalosan is Matt Steve Silver lett a kicsi neve. Annyira édes és tökéletes, hogy álmodni sem lehetett volna szebbet. Nyugodt baba, és bár May is kicsi még, az ö ölében is nyugodtan fekszik, mert az én kis-nagy lányom már próbálkozik a testvérkéjére vigyázni.
Még valami kezd a régi kerékvágásba visszakerülni, aminek Steve annyira nem örül…Újra felkértek, hogy modellkedjem. Vihetem a kicsiket is magammal, ha divatbemutató lesz, Steve is eljöhet, hogy vigyázzon rájuk. Persze megértem őt, hogy ez a dada szerep neki kissé kínos, és nem szeretné, ha visszatérnék a kifutókra, de tudom, hogy mit lehet és mit nem. Kétgyermekes anyaként nem vállalok több fehérneműs bemutatót, és szeretném a saját kollekciómat is beindítani, és reklámozni is, mint a modellje. Félek is…mert mi lesz, ha nem csak én, de ő is vissza akar térni régi életéhez, vagy mi lesz, ha túl sok lesz neki a két kicsi…Szereti őket, de mégis csak nagyobb a felelősség.
-Steve…fent vagy már? –kérdezem tőle egyik reggel az ajtóban állva. A reggeli napfény bevilágítja az egész házat. Szeretnék megint a felesége lenni, igazából a felesége lenni, és ha ehhez az kell, hogy kisangyalként lessem minden kívánságát, akkor ezt is megkapja. Nem akarom, hogy csak a gyermekeim apja legyen, és ha ő is a régi Steve akar lenni, akkor velem legyen az. Nem engedem el őt, ő csak az enyém.
|
| Garfield | 2012. 07. 15. 21:18:02 | #22214 |
Karakter: Steve Silver
- Hallom, amit kérdezel, csak egyszerűen nem fogom fel… - ül fel - Úgy érted most? Szüljek még egy babát? Elfelejtetted, hogy min mentünk keresztül, hogy cukorbeteg lettem, és, hogy majdnem meg kellett szakítani a terhességemet. Én…én boldog vagyok Mayyel, és azt hittem, hogy te is. Nem biztos, hogy készen állok egy újabb csöppségre… - kicsim…
- Én is boldog vagyok, csak úgy gondoltam, hogy jobb lenne Maynek is, ha ne lenne túl nagy korkülönbség közte és az öccse között…Mert most biztos fiú lesz, vagy ha lány, akkor lesz egy újabb hercegnőnk… Szóval ha még később lesz több gyerekünk is, Maynek lesz valakije, aki mégis csak a korosztálya, és…és nem utolsó sorban önző vagyok, mert akarok még egy olyan csodát, mint a kislányunk. A szívem túlcsordult szeretettel, mióta ő van, és azt hittem, hogy te is úgy érzed, hogy eljött az ideje, hogy újra szülők legyünk. – öntöm ki a szívemet.
- Tudod, hogy félek minden újtól. A bizonytalanságom mindig ott motoszkál a fejemben, és nem tudok tőle szabadulni. Félek, hogy egyszer rám unsz, vagy ami még szörnyűbb a gyerekeidre is…Félek attól is, hogy nem leszek elég erős kihordani még egy babát, vagy megint nem tudok majd elsőre teherbe esni…Ki tudja, hogy egyáltalán képes leszek-e? Hiszen…hiszen néha olyan gyenge vagyok… - jajj ne…ne szomorodj el, mert sírás lesz a vége…
- Az egyik legerősebb nő vagy, akit valaha csak láttam, mert te mindennel szembenéztél, amitől félsz. Te is tudod, hogy a bizonytalanságodnak nincs oka, szeretlek titeket. És igen, kicsit jobban oda kell rád majd figyelnem a terhesség alatt, de hidd el, hogy nem lesz semmi baj. Idejében elkezdesz vitaminokat szedni, nagyokat sétálunk majd a parton, eljárunk baba tornára, és a 9. hónap végén megkapjuk életünk újabb nagy ajándékát a szerelmünk, és a szerelmünk első gyümölcse után. – mosolygok rá - De ha nem akarod, akkor önmagadért erősítelek meg, és elhitetem veled, amit már mindenki tud…hogy te vagy a világon a legszebb… - belecsókolok a nyakába - a legerősebb… - puszi az arcára - és azt is, hogy a mi kis családunkhoz senkinek semmi köze, nem is volt és nem is lesz… - finoman megcsókolom.
- Szóval most nem lesznek problémák, és te végig ott leszel? – ezt olyan nehéz elhinni? Hát akkor…
- Igen…úgy lesz minden, ahogy szeretnéd. – nyugtatom meg arcát simogatva.
- Akkor…akarom azt a babát…Végül is…mindig is szerettem volna tőled gyerekeket. – mosolyog édesen.
- Ez az! – kiáltok fel örömömben, és magamra rántva ahol csak érem csókolgatni kezem.
Kicsivel egy hét után végre hazautazunk. Persze jó lett volna, ha süt is a nap, de szakad az eső…szörnyű, pedig Mayt most akartam először a tengerbe vinni. Biztos tetszett volna neki…Apuci kicsi lánya…szeretnie kell a vizet.
Apámtól kaptam egy hét szabit…csak úgy…és még meg is kérdezte, hogy elég lesz e…Fura, de persze, hogy elfogadtam.
Mivel itthon ülünk az eső miatt, Brian-ék is átjönnek a kicsivel. Lorennek már azért látszik, hogy útban van a következő baba…jó lenne, ha már nekünk is útban lenne…Remélem most minden zökkenőmentesen fog menni. Hamar megfogan, betegségmentesség egész terhesség alatt, veszekedés mentes 9 hónap…Ja, és remélem fiú lesz…
Következő nap is zuhog az eső. Ülünk a tv előtt, mert szegény May nehezen szokik az időeltolódáshoz.
- Engedjek vizet? Szeretnél kicsit ellazulni? – kérdezi a kezemet babrálva.
- Mostanában nagyon figyelmes vagy velem… - nyakam köré vezetem kezeit, és átölelem derekát, hogy megcsókoljam.
- Kárpótlás az eddigi didergésért. – ad egy puszit az orromra - Ne mozdulj, rögtön jövök! – és már itt sincs…hát jó.
Míg vissza nem jön, nézem tovább a tv-t.
- Nem kapcsolod ki a tv-t? – kérdezi hátam mögött, közben leveszi rólam a pólómat, és átölel. Jól érzem, vagy jól érzem, hogy nincs rajta semmi felülről!?
- Ma…Maya… - nyelek egy nagyot. Megfordulok és végignézek a gyönyörű feleségemen, aztán a kanapé mögé megyek én is, de a kezét egy másodpercre sem engedem el - Hogy lehetsz ennyire szép? – kérdezem megbabonázva.
- Kész a vized… - mosolyog.
Jó…menjünk. De sajnos nem fürdik velem, de a kád szélén ülve fürdet, vagyis inkább csak simogat, de nem is baj. Nem tudom levenni róla a szememet. Hogy is tudnám, mikor egy szál tangában van itt előttem!? Nem bírom tovább…elindul combja belső felén a kezem fölfelé, de nem hagyja a folytatást, int, hogy menjek ki. Részemről rendben…a szobában is folytathatjuk…
A szobában azonnal ajkait veszem célba. Kicsim, a csábításod tökéletes volt…Az ágy felé kezdem navigálni, de megtorpanok, ahogy Maya elkezd csókjaival lefelé haladni. Hajába túrva élvezem minden egyes csókját. Lekerül róla a törülköző, amit nem is igazán tudom, hogy minek tekertem a derekamra, aztán jön az újabb meglepetés…Elém térdelve kezdi merev állapotba hozni farkamat. Nagyon jó, de…
- Kényelmes ez így neked? Neh… - ohh atyám…hogy tudja teljesen a szájába préselni!? - ne feküdjünk az ágyra? – fejezem be nehezen…mert szeretném, ha neki is kényelmes lenne.
- Ülj le… - lelök az ágyra, és folytatja kényeztetésemet.
Kicsit meglep a határozottsága és a…hmm…azt hiszem sose volt még ilyen bátor az ágyban…de tetszik. Határozottan tetszik. Sóhajtozva cuppog rajtam, ami kezdi kiverni nálam a biztosítékot. Nem szeretnék a szájába élvezni…vagyis de, de nem fogok. Mielőtt elmennék, felbiccentem a fejét, aztán melleit nézve kalandozik el a fantáziám, és simogatni kezdem. És mintha olvasna a gondolataimban, feltérdel, és mellei közé veszi merevedésemet. Hagyja, hogy úgy és olyan tempóban mozogjak, ahogy nekem jó…pár perc múlva el is sülök…
Még magamhoz sem térek, azt látom, hogy Maya ujjai segítségével nyalogatja le magáról testnedvemet…
- Maya… - kerekednek el szemeim. Az ágyra döntöm és csókolgatni kezdem…Haladni kezdek lefele, de eszembe jut valami, és hanyatt fekszem.
- Steve… - néz rám értetlenül.
- Gyere… - jajj babám, feljebb tolom a fenekét…nem azt mondtam, hogy máris huppanj bele apuci ölébe, minden felkészítés nélkül… - Nem azt akarod, hogy meglovagoljalak? – imádom, mikor elpirul.
- De igen, csak most a nyelvemet… - ha már olyan dolgokat csinálunk, amit még nem csináltunk eddig…
- Neeem…ez nekem nem fog menni… - fogadunk!?
- Dehogy is nem. – lecsúszok lábai közé, és elkezdem nyelvemmel izgatni.
- Steve, ne csináld ezt velem…annyira zavarban vagyok… - mindjárt nem leszel…lazulj el…
Összekulcsoljuk kezeinket, úgy tudja tartani magát, míg ujjaimat be nem vonom a játékba. Pár perc múlva, már csípőjét mozgatva élvezi amit csinálok. Ugye, hogy megy ez…
- Ne! – mit nem és miért mászol le rólam?
Nem baj, nem menekülsz, még nem végeztünk…Az ágyra döntve folytatom. Nyögve élvez el, és ezt kihasználva, hatolok kicsimbe. Simogatom, csókolgatom, egyszerűen nem tudok betelni vele, de sincs ezzel másként…ahogy egyre jobban közeledünk a csúcs felé, mardossa a kezemet és számat harapdálja. Ahh…imádom mikor ilyen kis vadmacska…
Következő nap Maya felhívja a nőgyógyászát, hogy időpontot kérjen egy vizsgálatra. Szeretnénk tudni, mikor fognak visszaállni a hormonjai, hogy újra teherbe essen. Egy hét múlva fogunk menni, mert hát el akarom kísérni, de addig nem szeretkezhetünk, mert tartalékoljam az energiámat. Hát babám, ha rólad van szó, én egy duracell nyuszi vagyok, de ha nem szeretné egy hétig, akkor nem fogunk szeretkezni…
Kín keservesen letelik az egy hét, és ha hazamentünk, már az enyém lehet újra, és újra, és újra…
- Maya, azt hiszem, hogy elkéstünk ezzel a kérdéssel. – mondja a doki, közben Maya elé teszi az eredményeket.
- Úgy érti, hogy nem lehet gyerekem? De miért? Miért? – kérdezi kicsim feldúltan…azt hiszem most nekem kell erősnek lennem, és nem kiborulni, úgyhogy a kezét szorítom, hogy tudja nincs egyedül…
- Félreért… - felénk fordítja a papírokat - Ön már állapotos…Gratulálok! – mosolyog ránk.
- Mi? Ez biztos? De… - egyikünk sem akarja elhinni…
- Ez már biztos. – mondja a doki, és nekem ez a megnyugtatás kellett, hogy kiszakadjon belőlem az öröm.
- Istenem! – pattanok fel és ölembe kapva megpörgetem kicsimet - Apa leszek…újra apa leszek! – csókolom meg, aztán észbe kapok - Elnézést… - nézek a dokira.
Mivel May, Maya szüleinél van, ők az elsők akik megtudják a nagy hírt. Nagyon örülnek neki, és anyuja nagyon rendes, azt mondja, hogy többet fog Mayára figyelni, és ha épp el kell menjek otthonról valamiét, ő ott lesz. Nagyon rendes.
A következők akiknek elmondjuk az én szüleim, aztán jönnek Brianék.
1-2 hét múlva, Maya megkér, hogy csináljak róla egy képet, amit kitehet twitterre, mert a rajongói már olyanokat jósolgatnak, a hajam égnek áll tőle…
- Fent van… - mondja kicsim, miközben reggelizünk - Remélem megnyugodnak a rajongók, és látni fogják ők is, hogy minden rendben van velünk. – mosolyog.
- Ez így van. – csókolom meg a hasára téve a kezemet - Most rohanok, de igyekszem korán szabadulni. – még egy puszi - Szeretlek titeket…
- Mi is… - mondja, és már megyek is.
Beülök a kocsiba, és keresni kezdem a telómat, hogy a telefontartóba tegyem, de nem találom…hmm…a házban hagytam!? Muszáj visszamennem érte. Mi van, ha Mayának szüksége lesz rám, és nem tud elérni!?
És tényleg itt van…kicsim kezében. Ennyire kiszámítható volt, hogy perceken belül visszajövök érte?
- Jött egy sms-ed, megnéztem, hátha fontos. – rendben.
- És ki küldte? – kérdezem, közben akarok adni neki egy puszit, de elfordítja a fejét.
- Mondd meg te… - a kezembe nyomja a telefont. Hű basszus, mi húzta fel ennyire? Olvasom az üzit és…ez meg mi!?
- Fogalmam sincs ki küldte… - nézek Mayára értetlenül, de látom, hogy nem hisz nekem – Felhívom… - kihangosítom, és tartom a kezemben, hogy kicsim is hallja. Kicsöng…
- Hallo… - szól bele egy női hang.
- Hello, Steve Silver vagyok, erről a számról kaptam egy sms-t, de… - közbevág.
- Steve…Jill vagyok. Hát nem emlékszel rám? – öhm…nem!?
- Nem. Milyen Jill? Biztos nekem akarta küldeni az üzenetet? Minden nadrágom megvan… - mondom Mayára nézve.
- Talán egy nincs…még az egyetemen jártunk és… - uhh…na elég is volt.
- Na jó, ebből elég. Figyi, nem emlékszem rád, sajnálom, biztos egy voltál a sok közül. Most viszont van egy csodálatos feleségem és útban a második gyerekünk. Olvass újságot… - kinyomom a telót – Ezt nem hiszem el… - idegesen teszem le az asztalra – Ne haragudj, én nem is tudom, mit mondjak…
- Hát én sem… - ne…ugye nem…
- Ugye nem hiszed, hogy megcsaltalak? – kérdezem döbbenten, mire lehajtja a fejét – Sose lennék rá képes. Te és a gyerekeink jelentetek nekem mindent. – közelebb lépek hozzá, és felbiccentem a fejét, hogy rám nézzen – Kicsim, nagyon szeretlek… - adok finom ajkaira egy puszit, és végig simítom az arcát.
- Ideje lenne számot cserélned. – mondja komolyan.
- Rendben. – mosolygok.
- Most! – tényleg nagyon dühös…
- De May még alszik, nekem meg…
- Nem Steve…áthívjuk anyut, hogy vigyázzon a May-re, mi meg megyünk, és számot váltasz! Nem fogom megvárni, míg a következő exed jelentkezik. – és már hívja is az anyját, én meg aput, hogy nem tudok bemenni.
Nagyjából egy óra múlva megjön Maya anyuja, mi meg megyünk is. Nem szól hozzám egész úton, pedig tényleg nem tehetek erről az egészről…
Kapok egy csini kis kártyát, a másikat meg Maya ketté töri és kidobja, megszüntetjük azt a számot. Na így már tuti nem lesznek ilyen meglepetések. Viszont tényleg ideje volt már számot cserélni. Sose volt még cserélve…sok olyan embernek megvan az a szám, akinek nem kéne, hogy meglegyen…például ez a Jill is…
Még azt is elintéztem, hogy Mayával ingyen hívjuk egymást. Jó, nem sokat beszélünk telefonon, mert általában otthon dolgozom, de jó ez.
- Kicsim…kérlek mondj már valamit… - mondom mikor a garázsban leállítom az autót.
- Nem tudom mit mondjak. Kell egy kis idő, míg megnyugszom. – szállna ki a kocsiból, de megfogom a kezét.
- Ne idegeskedj ilyen hülyeségeken…neked se, és a babának se tesz jót. – teszem a hasára a kezemet – Nem lesz több ilyen kellemetlen meglepetés. Mit csináljak, hogy megnyugodj? – sóhajtva a szemembe néz, de nem mond semmit – Szeretlek…Nem bízol bennem? – simítom kezemet az arcára.
- Én szeretnék, de mindig jön valami, ami elbizonytalanít. – néz a szemembe.
- Akkor újra elérem, hogy bíz bennem, mert nem csináltam semmit. Te vagy a nagybetűs Nő az életemben, csak téged látlak magam előtt mikor nem vagy velem… - gyengéden megcsókolom – Mással már nem is menne…elég ha elképzellek meztelenül és…
- Oké-oké… - vág közbe elpirulva.
Imádom, hogy ilyen kis pirulós még mindig…muszáj megcsókolnom. Combjára simítva a kezemet csókoljuk egymást percekig, de muszáj bemennünk. Pedig egyén ötleteim is lennének, hogy mit csináljunk…mégpedig itt a kocsiban. De May már biztos felébredt, úgyhogy…
Mikor belépünk a házba, kis hercegnőm már totyog elénk. Édes kis manó, ahogy instabilan közelít felénk fülig érő mosollyal, aztán megáll előttem, nyújtva a kezeit, hogy vegyem fel. És persze apuci nem tud ellenállni ennek a csöppségnek, így fel is kapom, és jól megpuszilgatom. Maya is ad neki egy puszit, aztán felmegy a szobába pihenni.
Hát ma nem is megyek dolgozni, hiába van itt anyósom. Egész délelőtt May-yel játszom, aztán megetetem, és lefektetem aludni.
Maya anyuja mindenkitől elköszön, és megy, én meg viszek kicsimnek egy kis kaját, mert muszáj ennie.
- Hogy vagy? – ülök kicsim mellé az ágyra.
- Jobban. – mosolyogva felül.
- Ennek örülök. – az ölébe teszem a tálcát – Anyud főzte, nem én, úgyhogy biztos finom…
- Köszönöm. May?
- Alszik…És te aludtál? – kérdezem aggódva.
- Nem tudtam, de nincs semmi baj. – nem volt valami meggyőző a mosoly.
- Maya, én…
- Nem akarok erről beszélni. Számot váltottál, és nagyon remélem, hogy nem lesz több ilyen. – rendben…
Másnap muszáj bemennem az irodába, de ez se mindennapos, csak otthon nem lehet mindent elintézni. De megnyugtató, hogy mikor én nem vagyok otthon, anyósom vigyáz kicsimre, és May-re.
Kora délután végzek, és hazafele veszek Mayának egy nagycsokor vörös rózsát, és viszek neki fagyit is, mert emlékszem ám, hogy mindig a fagyit kívánta, mikor May-t várta.
Mikor hazaérek, az fogad, hogy Maya anyuja pár dolgot pakol May-nek, mert 1-2 napra elviszi. Maya nem volt jó ma, így gondolták, hogy elég lesz nekem cicámra figyelni, mivel holnap már itthon leszek. De azért annyira imádom, hogy az én véleményem rohadtul nem számít. Ők megbeszélték, és kész…
Miután anyósom elment kis hercegnőmmel, befekszem Maya mellé az ágyba. Magamhoz húzom…feje a mellkasomon pihen, derekamat öleli, és a hátát simizem. Anyuja azt mondta, hogy elég sokat szédelgett ma, és nem igazán volt étvágya. Pedig muszáj ennie…de hiába hozom fel neki a fagyit nem kell neki még az sem…Remélem csak ki kell pihennie magát és jobban lesz.
|
| Saya | 2012. 01. 28. 00:33:10 | #18812 |
Karakter: Maya Takahasi
Mivel May nagyon álmos, felvisszük őt lefektetni. Még túl picike ahhoz, hogy ilyen sokáig fent legyen. Annyira édes, olyan ártatlan és szép…El sem hiszem, hogy ő az én kislányom…
-Annyira hasonlít rád. –ölel át hátulról Steve. Szerintem inkább rá hasonlít, a szeme egy az egyben az apjáé. –Olyan gyönyörű lesz, mint te. –a nyakamba csókolva húz közelebb.
-Steve…-megfogom a kezét- ezt nem itt kéne. –megfordulok, és adok neki egy puszit.
Kézen fogva indulunk el a hálószoba felé.
Leültetem az ágyra, majd az ölébe ülve csókolom meg. Steve kissé türelmetlenül szabadít meg a ruhámtól, majd veszi le pólóját, és dől le velem együtt az ágyra. De jót itt a karjaiban…
-Hiányoztál…-súgja a fülembe, miközben én a nyakát csókolgatom.
-Itt vagyok. –simogatom az arcát.
-És maradsz is? –fogja meg az arcomat- Mindig velem maradsz? –kérdezi simogatva a hajamat.
-Ígérem…-felelem, és megcsókolom.
Kikapcsolja a melltartómat, és sikeresen le is veszi, majd odébb dobja. A szívem torkomban dobog, pedig még csak most kezdett vetkőztetni…Mi van velem? Még mindig ennyire nagy hatással van rám…Az ágyra döntve végig csókolja a nyakamat, majd melleimre tér át. Pontosan tudja, hogy mit hogyan csináljon ahhoz, hogy előcsalogassa hangomat. Egy idő után elkezd nézni azokkal a nagy, vágyakozó szemeivel, de én inkább lehúzom magamhoz. Meg kell csókolnom, és a csók közben lassan végre lefelé indulhat a kezem is. Kioldom nadrágja övét, aztán Steve feltérdel, hogy segítsen levenni.
Felülök, és kockás hasát kezdem puszilgatni. Lejjebb tolom az alsóját és, és lassan végig simítok előkerült férfiasságán. Számba veszem, kényeztetem, míg ő hajamba túrva élvezi mindezt. Ilyenkor mindig úgy izgulok, hogy vajon mindent jól csinálok-e, de úgy néz ki igen, mert sűrű, mély sóhajok közepette megállít. Leveszi ruháit, majd az én tangámat is, miután végig csókolja a lábaimat. Csikis vagyok, de még erről is megfeledkezem izgalmamban…
Nyelvével kezd kényeztetni, majd ujjaival is besegít. Érzem, hogy közel vagyok a csúcshoz, többször próbálom eltolni, de nem akarja abbahagyni. Steve…ne…én…mindjárt…
Vállába marva élvezek el, és miközben még mindig úgy érzem, mintha egy apró villám cikázna végig a testemben, fölém hajol, és egy puszit ad a számra. Túl jó vagy szerelmem…
-Gyönyörű vagy…-mosolyog. Élvezi, hogy zavarban vagyok.
Rózsaszín ködben úszva viszonzom csókját, majd érzem meg azt, ami most a legboldogabbá tesz. Vele vagyok, az övé vagyok, és ő csak az enyém…Olyan jó, hogy belehalok…
Hátát karmolom végig, nyakát csókolom, és magamban a nevét sikítozom, mert hangosan nem szabad, most nem lehet…Combjaimon végig simítva húzza lábaimat derekához, és én értem a célzást, így dereka köré fonom őket, hogy még mélyebben és könnyebben tudjon mozogni bennem. Egyikünk sem bírja tovább, és szinte egymást taszítjuk a gyönyör szakadékába…Csak lassan vállunk el egymástól, de Steve még utána is agyon puszilgat, majd a karjaiban aludhatok el. Nincs rá jobb szó: boldog vagyok.
Reggel előbb ébredek fel, mint ő, így úgy döntök, hogy csinálok valami reggelit, mire felébred. Épp ki akarok mászni az ágyból, mikor visszahúz, és derekamat átölelve a hasamra teszi a fejét. Édes…megsimogatom a buksiját.
-Tudod mire gondoltam? –kérdezi a hasamra adva egy puszit.
-Mire? –kérdezem mosolyogva, de nem válaszol- Steve…-simogatom meg az arcát.
-Arra, hogy…-megszólal a telefon- Mindjárt…-felkel, és felveszi.
Kiderül, hogy Steve szülei egy órán belül érnek ide, és ki kéne eléjük menni. Én is ki akarok menni Mayyel, de Steve nem akarja a kicsit felébreszteni. Mielőtt elmenne, ad egy puszit, amit én inkább csókra váltok, hogy Steve kicsit nyugodtabban induljon el. Na meg azért is, mert meg akarom köszönni ezt a kellemes éjszakát…
Mikor meglátom a taxit, már tudom, hogy megérkeztek. Steve anyja nagyon kedves, azonnal kézbe veszi Mayt. Mondjuk annak nem örülök, hogy csokit ad neki, ehhez még túl kicsi, de ott vagyok, figyelek rá, és ettől a pár falatkától nem lesz semmi baja, nagyon nem is kell neki.
A nap további részében is az unokájával játszik, nem úgy, mint a nagypapája…Ő inkább csak arra kíváncsi, hogy Steve mikor tér vissza a munkájához.
-Itthonról is tudok dolgozni. Vagy felügyelni akarsz, mint egy gyereket?!
-Lassan már azt sem fogják tudni a munkahelyeden, hogy nézel ki…És az ellenőrzésem sem ártana…-miért kell veszekedniük? Ez olyan igazságtalan Steve-vel szemben…
-Nem fogom a családomat itt hagyni egyedül, és nem fogom hanyagolni őket a munka miatt…ahogy te csináltad…
-Megmondtam, hogy nem kéne ide jönnünk. –mondja a feleségének.
-Persze…Véletlenül se akard látni egy évben legalább egyszer az unokádat. Már azt sem tudom, mikor érdeklődtél utána. Csak a munka miatt tudsz hívni. Egyszer sem fogtad a kezedben a lányomat! –kiabál Steve az apjával.
-Steve…-elfelejti, hogy a kislánya most is itt van, és nem előtte kéne kiabálni, mert megrémül.
-Gyere, apu kivisz a hóba játszani…-elviszi a kicsit öltöztetni.
Próbálom bent csitítani a kedélyeket, mert Steve anyja sem nézi jó szemmel a történteket, hiszen imádja a fiát és az unokáját is, de aztán inkább kimegyek a saját családom után, mert biztosan szükségük van rám…
-Jól vagy? –kérdezem Stevetől, mikor kiérek hozzájuk.
-Persze…Nézd milyen jó hóembert építettünk…-ül fel mosolyogva Mayyel a kezében a hóról.
-Most már be kéne menni, nehogy May megfázzon. –rólad nem is beszélve…Adok egy puszit a homlokára, hátha egy mosolyt csalok az arcára vele.
-Rendben. –mondja, de mielőtt bejönne, még hanyatt fekve játszik kicsit Mayyel, aki fel is kacag. Pont úgy nevet, mint Steve…olyan édesek…-Na hölgyem…ideje berepülni. –mosolyogva megyek be velük.
Bent May szinte azonnal elalszik. Túl sok volt neki ez a mai nap. Steve a kandalló elé ülve melegszik fel, én meg elé térdelve először a homlokára, aztán a szájára adok egy csókot. Elmesélem neki, hogy mielőtt kimentem, az anyukájával néztük, hogy hogyan játszik a kislányunkkal, és, hogy neki mennyire tetszett, amit lát. Mesélném tovább is, de megjelenik az apja, szóval inkább kettesben hagyom őket, had beszélgessenek…
A falnak dőlve hallgatom végig az egészet…
Másnap a nagyszülők elviszik kicsit Mayt várost nézni. Hamarosan indulnak haza, és így egybekötik a kellemest a hasznossal. Örülök neki, hogy a nagypapája is foglalkozik vele, bár tudtam, hogy ez lesz, Maynek nem sokáig lehet ellenállni, olyan édes…
Mi meg leülünk megnézni egy filmet, ha már kettesben maradtunk. Illetve csak néznénk, mert közben Steve folyamatosan simogat és csókolgat.
-Steve…nézd a filmet. –fogom meg a kezét mielőtt a lábam közé csúsztatná.
-Engem most te érdekelsz…-fölém mászva minden porcikámat csókolgatni kezdi, ahol csak ér, amit nevetve próbálok hárítani, de végül csak egy csókkal sikerül. Steve keze a felsőm alá csúszik, csókjaival nyakamhoz ér, de…
-Khm...sziasztok…-megjöttek a többiek?! Ne-ne-ne-ne-ne!
-Itt van apuci szeme fénye…-persze, csinálj úgy, mintha semmi sem történt volna…
Nemsokára Steve szülei elindulnak haza. Örülök, hogy enyhült az apa-fia kapcsolat is, és annak is, hogy a lányomnak hivatalosan is lett még egy igazi nagypapája.
Este fáradtan dőlök el Steve mellett az ágyban, és erről jut eszembe valami…
-Mit is akartál kérdezni tegnap reggel? –bújok oda hozzá.
-Hát…nem is tudom…talán...-mi? Ebből semmit sem értek.
-Mit? –kérdezek rá mosolyogva, hátha megkérdezi végre.
-Csak úgy zúdítsam rád a kérdést? –ez meg mit jelentsen?
-Nyögd már ki…-kezdek elfáradni ebben a sehová nem vezető beszélgetésben.
-Szóval…azon gondolkoztam…hogy…nem akarunk még egy babát? –hogy micsoda?
-Hallom, amit kérdezel, csak egyszerűen nem fogom fel…-ülök fel az ágyban- Úgy érted most? Szüljek még egy babát? Elfelejtetted, hogy min mentünk keresztül, hogy cukorbeteg lettem, és, hogy majdnem meg kellett szakítani a terhességemet. Én…én boldog vagyok Mayyel, és azt hittem, hogy te is. Nem biztos, hogy készen állok egy újabb csöppségre…
-Én is boldog vagyok, csak úgy gondoltam, hogy jobb lenne Maynek is, ha ne lenne túl nagy korkülönbség közte és az öccse között…Mert most biztos fiú lesz, vagy ha lány, akkor lesz egy újabb hercegnőnk… Szóval ha még később lesz több gyerekünk is, Maynek lesz valakije, aki mégis csak a korosztálya, és…és nem utolsó sorban önző vagyok, mert akarok még egy olyan csodát, mint a kislányunk. A szívem túlcsordult szeretettel, mióta ő van, és azt hittem, hogy te is úgy érzed, hogy eljött az ideje, hogy újra szülők legyünk. –Steve…
-Tudod, hogy félek minden újtól. A bizonytalanságom mindig ott motoszkál a fejemben, és nem tudok tőle szabadulni. Félek, hogy egyszer rám unsz, vagy ami még szörnyűbb a gyerekeidre is…Félek attól is, hogy nem leszek elég erős kihordani még egy babát, vagy megint nem tudok majd elsőre teherbe esni…Ki tudja, hogy egyáltalán képes leszek-e? Hiszen…hiszen néha olyan gyenge vagyok…-elszomorodom.
-Az egyik legerősebb nő vagy, akit valaha csak láttam, mert te mindennel szembenéztél, amitől félsz. Te is tudod, hogy a bizonytalanságodnak nincs oka, szeretlek titeket. És igen, kicsit jobban oda kell rád majd figyelnem a terhesség alatt, de hidd el, hogy nem lesz semmi baj. Idejében elkezdesz vitaminokat szedni, nagyokat sétálunk majd a parton, eljárunk baba tornára, és a 9. hónap végén megkapjuk életünk újabb nagy ajándékát a szerelmünk, és a szerelmünk első gyümölcse után. –mosolyogja- De ha nem akarod, akkor önmagadért erősítelek meg, és elhitetem veled, amit már mindenki tud…hogy te vagy a világon a legszebb…-ad egy csókot a nyakamra- a legerősebb…-egy újabbat az arcomra- és azt is, hogy a mi kis családunkhoz senkinek semmi köze, nem is volt és nem is lesz…-lágyan megcsókol.
-Szóval most nem lesznek problémák, és te végig ott leszel? –pislogok nagyokat.
-Igen…úgy lesz minden, ahogy szeretnéd. –simogatja az arcomat.
-Akkor…akarom azt a babát…Végül is…mindig is szerettem volna tőled gyerekeket. –mosolyodom el.
-Ez az! –kiált fel örömében, aztán magára rántva agyon csókolgat.
Másfél hét után mi is hazautazunk Steve legnagyobb örömére, mert már nehezen viselte a nagy hideget. Otthon kellemes lenne az idő, viszont nagyon esős…Így tulajdonképpen arra vagyunk ítélve, hogy egész nap otthon üljünk ahelyett, hogy Mayyel a kertben játsszunk, vagy sétálgassunk vele valahol. A legnagyobb meglepetésünkre Steve apja egy hét szabadságot ad a fiának úgy, hogy még itthon sem kell dolgoznia, sőt még azt is megkérdezi, hogy elég lesz-e ennyi. Úgy néz ki, tényleg próbál javítani kettőjük kapcsolatán.
Lorenék is átjönnek a kislányukkal és a kis pocijával együtt, mert már a 4. hónapban van, és most már bizony látszik, hogy valaki van odabent. Nagyon lelkes, mikor elmesélem neki, hogy mi is tervezünk egy újabb babát, bár nem tudom mikor, mert elméletben a fogamzásgátlóm még hat…Ráadásul múltkor sem jött össze azonnal, így lehet, hogy lesz nyár is, mire teherbe esek…
Már a második napunkat töltjük otthon, és lassan sikerül visszaszoknunk a klímához és az időeltolódáshoz. Az eső még mindig esik, így legtöbbször csak tv-t nézünk, vagy a kicsivel játszunk, bár May most nagyon sokat alszik, ő nehezebben szokik vissza, mint mi.
-Engedjek vizet? Szeretnél kicsit ellazulni? –kérdezem a kezével játszva, mert még a nappaliban ücsörgünk egy filmet nézve.
-Mostanában nagyon figyelmes vagy velem…-húzza nyakára kezeimet, miközben átöleli a derekamat, és megcsókol.
-Kárpótlás az eddigi didergésért. –adok egy puszit az orrára- Ne mozdulj, rögtön jövök!
Ameddig csobog a víz a kádba, addig én lezuhanyzom, mert azt szeretném, ha Steve kényelmesen fürödhetne, meg közben kitaláltam is valamit…
-Nem kapcsolod ki a tv-t? –kérdezem tőle miközben háta mögött állva lehúzom a pólóját. Lassan áthajolok a kanapé felett, hogy egészen a nyakába csimpaszkodhassak.
-Ma…Maya…-nyel egyet. Azt hiszem, hogy érzi, hogy nincs rajtam felső. Megfordul, és végig néz rajtam, közben ő is a kanapé mögé lép, de a kezemet mindvégig fogja.- Hogy lehetsz ennyire szép? –igen, csak egy tanga van rajtam…
-Kész a vized…-mosolygom kedvesen.
A fürdőszobában a kád szélén ülve segítem őt a mosakodásban, ami inkább cirógatás, mint fürdetés. Zavarban vagyok, hogy végig engem néz, de elhatároztam, hogy jobban előbújok a csigaházból, hogy ne legyek annyira unalmas…Közben Steve is simogat engem, keze megindul combom belső felén, de intek neki, hogy inkább jöjjön ki szépen.
A hálószobába érve csókolózni kezdünk. Az ágy felé lépdelünk, de mielőtt odaérnénk, lefelé indulok meg csókjaimmal. Steve hajamba túrva követ tekintetével, miközben lekerül róla a törölköző. Elé térdelve kezdem el nyalogatni, ami láthatólag nagyon tetszik neki.
-Kényelmes ez így neked? Neh…-jobban a hajamba túr, mikor egészen a száma veszem, de azért csak befejezi- ne feküdjünk az ágyra?
-Ülj le…-lököm az ágyra, aztán mosolyogva tovább folytatom a munkámat. Imádom ezt a meglepődött az arckifejezést…
Halkan sóhajtozva folytatom, miközben Steve egyre jobban elmélyül az orális szex nyújtotta örömökben. Egy idő után felbiccenti a fejemet, de…most…Kicsit elmerül gondolataiban, mert melleimet kezdi simogatni…Oh, értem már. Feljebb térdelve kebleim közé veszem, és hagyom, hogy ő mozogjon úgy, ahogy neki kényelmes mindaddig, míg el nem megy…
Nedve lassan csorog lefelé testemen, amit ujjaim segítségével lenyalogatok.
-Maya…-igen, tudom, hogy még sosem csináltam még csak ehhez hasonlót sem, de túl illúzióromboló lenne most elmennem fürödni, és szeretném, ha nem zavarná ez a dolog, ha csókolgatni akar. És akar, mert ledönt az ágyra és éhes tigrisként veti rám magát. De…
-Steve…-most miért fekszik le?
-Gyere…-máris? De én…Na jó. Rá akarok ülni, de feljebb tolja fenekemet. –Nem azt akarod, hogy meglovagoljalak? –pislogok piros arccal.
-De igen, csak most a nyelvemet…-hatalmasra kerekednek a szemeim.
-Neeem…ez nekem nem fog menni…-nevetek kínosan.
-Dehogy is nem. –egy gyors mozdulattal lábaim alá csúszik, és nekik kezd a nyalogatásomnak.
-Steve, ne csináld ezt velem…annyira zavarban vagyok…-kezeinket összekulcsolva tartom meg magam, és mivel ez annyira jó, hamarosan kikapcsol az agyam, és csak élvezem.
Egy idő után ujjaival is rásegít az élvezetre, ekkor már az ágy támlájába kapaszkodva mozgatom ösztönösen csípőmet. –Ne! –lemászom róla mielőtt elmennék, de számára ez nem akadály, mert az ágyra döntve tovább folytatja. Felnyögök élvezetemben, de nem hagy sok időt pihenni, és máris bennem terem. Először melleimet, aztán nyakamat simogatja, majd szívja meg a bőrt rajta. Mikor nyögéseim sűrűsödnek, már a karjaiba marva kezdem rágcsálni ajkait. Olyan nagyon-nagyon jó…Ez a Mennyország...
Másnap felhívom a nőgyógyászomat, hogy kérnék tőle egy időpontot egy hét múlvára, mert szeretnék újra teherbe esni, és tudni szeretném, hogy pontosan mikor számíthatok egy babára. Meg is beszélem Steve-vel, hogy addig nem lesz semmi köztünk, hogy tartalékolja az erejét majd a következő hetekre.
Egy hét múlva el is megyünk az orvoshoz, mert ő is elkísér, hogy mégis mikor leszek újra termékeny, hogy mikor állnak vissza a hormonjaim a kellő állapotba, de…
-Maya, azt hiszem, hogy elkéstünk ezzel a kérdéssel. –teszi elém a doktornő a papírokat. Nagyon megijedek. Ez…ez nem lehet igaz…
-Úgy érti, hogy nem lehet gyerekem? De miért? Miért? –kérdezem kétségbeesetten, Steve meg sem mer szólalni, csak nagyon erősen szorítja a kezemet.
-Félreért…-felém fordítja a papírt- Ön már állapotos…Gratulálok! –mosolyog.
-Mi? Ez biztos? De…-nem lehet, hogy ilyen könnyen ment. Meg sem terveztük, csak jött. –Nem kéne még egy vizsgálatot elvégezni? Mármint…
-Ez már biztos. –nyugtat meg a doktornő.
-Istenem! –áll fel Steve örömében, majd karjaiba kapva megpörget- Apa leszek…újra apa leszek! –megcsókol, majd az orvosra néz- Elnézést…-igen édesem, nem otthon vagyunk…
Az első, akiknek elmondjuk, azok a szüleim, mert náluk van May. Nem akartam a kórházba elcibálni magunkkal, nehogy valamit elkapjon, még ha csak a szülészetre mentünk is.
Anyám nagyon aggódik, szerinte még most is túl gyenge vagyok, de biztosít arról, hogy ezentúl sokkal többet lesz velem, és akkor is figyel rám, ha Steve épp nem lesz ott.
Steve szüleihez is elmegyünk, nekik is elmondjuk, aztán jöhetnek Lorenék…majd haza.
Pár hét múlva a twitterre teszek ki egy képet magamról, mert persze megindultak a találgatások, egyesek már a halálomat jósolgatják, de mindennek ellenére én jól vagyok. Máris felszedtem pár kilót, és a hasam is látszik egy kicsit…
-Fent van…-mondom Stevenek reggeli közben- Remélem megnyugodnak a rajongók, és látni fogják ők is, hogy minden rendben van velünk. –mosolygom.
-Ez így van. –csókol meg a hasamra téve a kezét- Most rohanok, de igyekszem korán szabadulni. –ad egy puszit- Szeretlek titeket…
-Mi is…-intek utána, aztán Mayhez indulnék, de csipogásra leszek figyelmes…
Steve telefonja az, és üzenete jött. Talán fontos, megnézem. Nézzük csak…
„Steve! Itt hagytad a nadrágodat, majd gyere el érte! J. „
Micsoda? Mégis kinél? És miért? És…? Steve nem jár mosodába tudtommal, akkor meg? Ugye nem? Nem csalhat meg, ez butaság…Ugye?
Szerkesztve Saya által @ 2012. 01. 28. 00:34:53
|
| Garfield | 2012. 01. 08. 20:33:55 | #18454 |
Karakter: Steve Silver
- Ne! – lök el magától - Szeretkezni egyszerűbb, mint megbeszélni a problémáinkat? – milyen problémákat?
- Maya… - utána nyúlok, de nem engedi, hogy megfogjam… - Most meg mi a bajod? Bocsánatot kértem a…
- A mai napért? Rendben van…De mi lesz velünk? Nem érzed úgy, hogy kezd eltűnni az, hogy mi? Vagy te, vagyok én, és az egyre gyűlő problémák… - huppan le a kanapéra.
- Miért mondod most ezeket? – kérdezem mellé ülve megfogva a kezét.
- Válaszolj nekem őszintén, de tényleg teljesen őszintén…Boldog vagy maradéktalanul? Igazán boldog vagy velünk? – milyen kérdés ez már megint!?
- Régebben könnyebb volt, de minden nehézség ellenére boldog vagyok. – válaszlom őszintén.
- Miért kell hazudnod nekem? Én nem ezt akarom hallani, hanem az igazat! Mikor mosolyogtál legutóbb? Mikor mondtad utoljára, hogy szeretsz… - mondja lehajtott fejjel - Szeretsz te még egyáltalán? – mindennél jobban, de…
- Hogy mondjak bármit is, ha nem hiszel nekem? Annyira megváltoztál… - elengedem a kezét.
- Loren megint gyermeket vár…nem tervezték, csak jött…ma írta meg sms-ben…Felhívtam, és annyira boldog volt a hangja. Brian jobban szereti, mint valaha, a tenyerén hordozza, és én olyan…olyan irigy vagyok…Nem az újabb baba miatt, nem a boldogságukra, csak arra, hogy nekik valami összejött, ami nekünk nem… - elsírja magát…kicsim…
- Maya kérlek… - nem fejezhetem be…
- Nem fejeztem be. – rendben - Emlékszel, amikor…amikor megkértem a kezedet? Tudnom kellett volna, hogy belerángatlak valamibe, ami nem te vagy…Mert hiába mondod, hogy most ez tesz boldoggá, a valóság az, hogy a régi életed is hiányzik ahhoz, hogy boldog légy. Neked szabadnak kell lenned, és én megadom neked ezt a szabadságot…Tekintsd úgy, hogy amit mondok, azért mondom, hogy megmentsük, újrakezdjük a kapcsolatunkat, ha ez elsőre nem is úgy hangzik. Esélyt kapsz arra, hogy eldöntsd mit akarsz, hogy az a valaki tényleg én vagyok-e…Én kértem meg a kezedet, így hát erre is nekem kell megkérnem téged… - Maya mi van veled!?
- Mi? Ebből nem értek semmit… - kezdek ideges lenni…
- El akarok válni. – bamm, mintha egy jókorát vágtak volna a fejemre, úgy ér ez a kijelentése…
- Micsoda?! Nem érted, hogy szeretlek, és szükségem van rád? Mit csinálok rosszul? Segíts kijavítani a hibáimat, de ne hagyj el… - magam felé fordítom, és térdre zuhanok előtte…nem tudok állni… - Érted és a lányunkért élek, néha ugyan hülye vagyok, de nekem csak ti számítotok. Miattatok van értelme reggel felkelni, és este miattad van értelme befeküdni az ágyba. Ti vagytok az egyetlen jó dolog az életemben, ne vedd el a felét…ne vedd el magadtól sem… - ölelem szorosan.
- A mi sztorink közel sem boldog történet, és ha papíron nem is, de szükségünk van egy különválásra ahhoz, hogy… - mi? nem, nincs…
- Nem! Nem engedlek el, és ezzel esélyt adok arra, hogy újra belém szeress, ahogy én minden nap beléd szeretek újra és újra. – felállok és nyakát csókolom végig - Egymást akartuk, akarjuk, nem pedig egyedül te engem…Azt mondtad, hogy hiányzik a régi életem? Akkor elveszem tőled a régi életemet… - a falhoz nyomom, és megcsókolom.
- Ne csináld… - fordítja el a fejét - Menj haza… - ezt te sem akarod…
- Mindig csak mondod… - mosolygok, és finoman visszafordítom a fejét, hogy a szemembe nézzen - Besokalltál tőlem, nem tudtad, hogy mire vállalkozol? Hát már nem szereted a te kis férjedet… - hajolok közelebb hozzá a combjába marva.
- Tudod, hogy… - megcsókolom.
- Szeretlek… - mosolygok rá - Most már mondhatod… - remélem meggyőző volt a csókom…
- Én is szeretlek, de annyira belefáradtam az állandó problémákba. Nem tudom, hogy mit kéne még tennem, hogy felhőtlenül boldogok legyünk… - neked semmit…majd…majd én változok…
- Ne gondolkozz, csak légy önmagad. – arcára simítom a kezemet finoman, és csókolnám meg, mikor May pici hangját hallom meg - Itt folytatjuk…várj meg fent. – gyorsan a kislányunkhoz sietek.
Szegénykém…pisis a pelus. Gyere apuci tisztába tesz, és álomba ringat. Nem tudom miért nem hisz nekem…nem látja, hogy boldog vagyok? Amikor rájuk nézek, melegség önti el a szívemet, hogy ilyen gyönyörű családom van. Imádok ezzel a pöttöm kis babámmal is lenni, boldog vagyok minden egyes másodpercig, mikor vele vagyok. És sose voltam szerelmes, míg össze nem hozott a sors Mayával….hogy ne lennék boldog!?
Mikor elalszik May, adok a homlokára egy puszit, és beteszem a kiságyba. Szépen betakargatom, és megyek is vissza anyucihoz…
De ahogy belépek a fürdőbe, látom, hogy már hálóruciban van…
- Miért nem vártál meg? Élvezetesebb lett volna veled fürdeni… - leveszem a felsőmet - Bár még semmihez sincs késő… - és ölelném át, de ellép tőlem.
- Steve, én gondolkodtam…Karácsony után szépen hazamegyünk, és egy időre elköltözöm a szüleimhez… - ezt nem hiszem el…
- Már megint ezzel jössz? De miért? – kérdezem mérgesen - Ennyire nem bírsz velem lenni?
- Éppen, hogy miattad teszem! – kiabál, amivel nem kicsit meglep… - Én csak…sajnálom, nem akartam kiabálni, de ameddig nem jövök rá, hogy mi tehetné rendbe a lelkiismeretemet, addig egyedül kell lennem. – de…
- Miattam? Hülyeség…És mi lesz May-yal? Őt is elviszed? – nem veheted el tőlem őt is…
- Ő a te lányod is, sosem szakítanám el az apjától, de igen…szeretném, ha velem lenne, de természetesen minden nap láthatod őt… - az nem ugyan az…Pár percig csendben állunk, ránézek, hogy komolyan gondolja-e, és igen…
- Rendben van, minden úgy lesz, ahogy szeretnéd, csak azért, hogy az esély megmaradjon, hogy ne hagyj el végleg…de akkor én megyek el. May megszokta a szobáját, az már be van neki rendezve, nem kell hurcibálnod… - sóhajtok szomorúan - Ez lesz életem legrosszabb karácsonya… - May szobájába megyek.
Ahogy látom, mégse alszik…Kiveszem a kiságyból, és magamhoz ölelve kezdem ringatni.
- Ne aggódj kicsim…apa mindent megold… - suttogom, és jobban magamhoz ölelem, mikor végig folyik egy könnycsepp az arcomon…
Két hét van még karácsonyig, ami elég feszülten telik. Persze mindketten próbálunk olyanok lenni mint eddig, mikor a kislányunkkal játszunk, de…nagyon félek.
Egyik nap elmegyünk sétálni, és megállunk csak pár másodperce egy ékszerbolt kirakata előtt. Egy nagyon szép gyűrűt nézett, de nem mond semmit, megyünk tovább. Viszont én visszamegyek megvenni neki karácsonyra. Gyémántköves gyűrű…mi szebbet is adhatnék neki…
Otthon az egyik gömbdíszbe rejtem a gyűrűt…
May a karomon csücsül és úgy díszítjük a fát karácsony napján, persze Maya itt van. Már csak az a dísz van a dobozban, amiben a gyűrű van…
- Maya! Odaadnád az utolsó gömböt? Ott van a dobozban, csak nem akarok May-yel együtt hajolgatni. – persze eddig simán hajolgattam, de ennél jobb kifogásom nem volt. És persze, hogy észreveszi benne a gyűrűt. Reméltem, hogy így lesz…
- Hát ez? – kettészedi a gömböt, és meg is van a gyűrű - Gyé…gyémánt? – néz rám nagy szemekkel.
- Igen, mert a gyémánt örök, ahogyan az én szerelmem is irántad… - közelebb megyek, és az ujjára húzom a gyűrűt - A szépséged is örök, így hát egy gyönyörű nőnek csak egy gyönyörű gyűrű járhatott… - adok egy csókot a kezére - Ellökhetsz magadtól, de én harcolni fogok érted, és a boldogságunkért. Nem ékszerekkel, hanem… - a mellkasomra teszem a kezét, a szívem fölé - ezzel…Szeretlek… - nem tudok mást mondani…nem tudok meggyőzőbb és őszintébb lenni, hogy velem maradjon.
- Steve… Olyan…olyan aranyos és… - elsírja magát.
- Ne sírj… - simogatom meg az arcát - Elhiszed nekem, hogy nincs szükségem a szabadságra? Veletek is szabad vagyok…szárnyak nélkül szárnyalok a felhők felett a boldogságtól… - de most… - Kétségbe vagyok esve, és félek, mint még soha, hogy elveszítem életem legszebb és legjobb dolgát…
- Nem fogod…soha… - megcsókol… - Nagyon-nagyon szeretlek… - mennyire vártam már, hogy ezt mondja…újra megcsókol, aztán elnevetjük magunkat, mert May egy hatalmas puszit nyom az arcomra.
- Ezt még sosem csinálta. – adok May arcára egy puszit.
- Ő is szeret. – ad egy puszit - Boldog Karácsonyt! – ennél boldogabb most már nem lehetne…
- Boldog Karácsonyt szerelmem! – leülök velük a kanapéra…Maya az ölembe, May a karomban.
May egyre jobban fárad. Már a vállamra dőlve pislog egyre laposabbakat. Édes…
Felvisszük, gyorsan megfürdetjük, és letesszük aludni. Mennék a szobánkba, miután alaposan betakargattuk, de Maya még a kiságy mellett nézi.
- Annyira hasonlít rád. – ölelem át hátulról – Olyan gyönyörű lesz, mint te. – nyakába csókolok, és közelebb húzom magamhoz.
- Steve… - a kezemre simítja a kezét – ezt nem itt kéne. – fordul szembe velem és ad egy puszit.
Megfogja a kezemet és elindulunk a hálónkba. Leültet az ágyra, aztán az ölembe ülve csókol meg. Felgyűröm ezt a szexi kis ruciját, ami rajta van, de már nem sokáig…már lent is van. Magamról is ledobom a felsőt. és gyengéden megcsókolom, közben lassan hátra dőlök az ágyon vele együtt.
- Hiányoztál… - súgom a fülébe, mikor nyakamat csókolja.
- Itt vagyok. – mosolyog rám, arcomat végig simogatva.
- És maradsz is? – fogom közre az arcát – Mindig velem maradsz? – kérdezem pár tincset kisimítva.
- Ígérem… - édesen megcsókol.
Egy mozdulattal kikapcsolom a melltartóját, és ahogy kicsit felemelkedik rólam, le is csúszik. Félre is dobom, nincs rá szükségünk. Ledöntöm az ágyra, és végig csókolom nyakát, aztán melleit kényeztetem. Finoman gyömöszölöm az egyiket, míg másik mellbimbóját nyelvemmel táncolom körbe, majd meg is szívom, amit egy nyögéssel jutalmaz. Nem tudom nem felnézni rá…gyönyörködök pár másodpercig, mert tovább nem engedi. Lehúz magához, hogy megcsókoljon, közben a hátamra siklik a keze, és masszírozó mozdulatokkal halad lejjebb. Kioldja a nadrágomat, amit próbál letolni rólam…Inkább feltérdelek, hogy könnyebben menjen, de nem jutok sokáig a nadráglevételben. Felül, és hasamat kezdi csókolgatni…boxerem is lejjebb kerül, és végig simít merevedésemen. Lassan a szájába csúsztatja, én meg hajába túrva élvezem, ahogy egyre intenzívebben hajszol a csúcs felé…De nem hagyom, hogy sokáig játsszon velem, nem akarok nélküle elmenni…még…
Gyorsan lekapkodom magamról a felesleges ruhákat, aztán lábait végig csókolva jutok el tangájához. Le is veszem róla…
Először csak nyelvemmel, majd ujjaimmal is ingerlem. Hiába akar eltolni magától, nem hagyom, és addig folytatom, míg a vállamba marva el nem élvez. Fölé támaszkodok és édes ajkaira adok egy puszit.
- Gyönyörű vagy… - mosolygok. Imádom, hogy még mindig zavarba tudom hozni…
Megcsókolom, közben lassan kicsimbe hatolok. Lassú mozgásba kezdek, és nem is gyorsítok túlzottan. Régen voltunk együtt…tartson sokáig. Csókolgatom, ahol csak érem, de cicám sem tétlenkedik…hátamon élesíti a körmeit, és nyakamat csókolja. Végig simítok combján és a derekamhoz húzom, hogy mélyebbre tudjak merülni, aztán kicsikém a derekam köré fonja lábait, hogy még könnyebb dolgom legyen. Így nem is kell sok, hogy szinte egyszerre élvezzünk el.
Óvatosan kihúzódok belőle, és puszilgatni kezdem nyakát, arcát, ajkait, aztán magához ölelve csókol meg.
Reggel arra ébredek fel, hogy Maya ki akar kelni az ágyból. De hova ilyen sietősen!? Nem engedem neki, inkább visszahúzom, és derekát ölelve a hasára teszem a fejemet. Nincs is ellenére, mert fejemet kezdi simogatni. Ez olyan jó…bár itt maradhatnánk egész nap…
- Tudod mire gondoltam? – kérdezem hasára adva egy puszit.
- Mire? – mosolyog, és csillogó szemekkel néz rám. De régen láttam már ezt a csillogást…akkor nézett rám így, miután Londonban… - Steve… - simogatja az arcomat. Kicsit elgondolkodhattam…
- Arra, hogy… - megszólal a telefon – Mindjárt… - felkelek és felveszem.
Anyámék úton vannak ide. Pontosabban egy órán belül landol a gépük és ki kéne menni eléjük. Utálom, mikor nem tudnak felhívni előző nap, hogy jönnének. SOS-ben összekapom magamat. Maya is jönni akar a kicsivel, de ezért nem fogom felkelteni a kislányomat…
Mielőtt elmennék, adok kicsimnek egy puszit, de még visszahúz egy csókra, hogy ne mérgelődjek, csak az unokájukkal is akarnak karácsonyozni…
Míg készülődtem, cicám gondoskodott nekem taxiról, mert itt nincs kocsink, és amúgy se tudnám, hogy merre menjek…
A reptéren anyu rögtön elkezd ölelgetni, úgy kell berakni a kocsiba. Az egész úton a kicsiről kérdezget. Le se lehet lőni…Apu meg totál ellentéte. Kussban ül és bámul ki az ablakon. Mondjuk kicsit haragszik rám…az utolsó beszélgetésünk, ami után össze is vesztem Mayával, nem zajlott túl fényesen. Most nem is beszélgetünk, csak köszöntünk egymásnak, és ennyi…
Mikor megérkezünk, anyu azonnal kiveszi Mayt Maya kezéből, és mint egy jó nagymama, már adja is neki a csokit. El fogja kényeztetni…
Végülis nem telik rosszul a nap. Anyu játszik az unokájával, közben Mayával beszélget, apu ül mintegy kuka…olyan illúzióromboló…Aztán megszólal, de akkor sem kéne neki. Elkezdi kérdezgetni, hogy mikor óhajtok visszamenni az irodába dolgozni, és egyből felmegy bennem a pumpa.
- Itthonról is tudok dolgozni. Vagy felügyelni akarsz, mint egy gyereket!?
- Lassan már azt sem fogják tudni a munkahelyeden, hogy nézel ki…És az ellenőrzés se ártana… - na bekaphatod fater…
- Nem fogom a családomat itt hagyni egyedül, és nem fogom hanyagolni őket a munka miatt…ahogy te csináltad… - idegesen nézünk egymás szemébe.
- Megmondtam, hogy nem kéne idejönnünk. – veti oda anyunak.
- Persze…Véletlenül se akard látni egy évben legalább egyszer az unokádat. Már azt sem tudom, mikor érdeklődnél utána. Csak a munka miatt tudsz hívni. Egyszer sem fogtad a kezedbe a lányomat! – már kiabálok a végén.
- Steve… - szól rám Maya…oké, tudom, nem a gyerek előtt kéne ezt.
- Gyere, apu kivisz a hóba játszani… - mondom a kicsi Maynek, és elviszem öltözni.
Utálom a hideget, de muszáj volt eljönnöm…és May mindig fel tud vidítani. Nagyon szereti a havat…anyja lánya, ezt nem tőlem örökölte. Nem mentünk messze, csak idejöttünk az udvarra. Nem akartam Mayát egyedül hagyni itthon a szüleimmel…
Kint játszunk, már nem is tudom mióta, mikor Maya jön ki.
- Jól vagy? – kérdezi kedvesen.
- Persze… - mondom a hóban fekve – Nézd milyen hóembert építettünk… - mosolygok felülve, ölemben a kicsivel.
- Most már be kéne menni, nehogy May megfázzon. – ad a homlokomra egy puszit.
- Rendben. – még egy utolsót repülőzök vele…hanyatt vágom magamat a hóban és magam fölé emelem Mayt, aki elkezd kacagni – Na hölgyem…ideje berepülni. – felállok és berepülőzünk a házba. ezen már Maya is nevet.
Annyira sikerült szegénykémet lefárasztani, hogy beájul az ágyba. Éne meg, mint mindig, ha kintről jövök be, letelepedek a kandalló elé. Maya elém térdel és ad a homlokomra, aztán a számra egy puszit, utána elkezdi mesélni, hogy anyunak mennyire tetszett, ahogy kint játszottam a kicsivel…az ablakból néztek minket.
Apám jelenik meg pár perc múlva, és Maya kettesben hagy minket. Elkezdünk beszélgetni…Jobban mondva minden szart a fejéhez vágok, ami éppen eszembe jut. Hogy miatta voltam egy iszákos, bulizós hímringyó, mert az apám nem foglalkozott velem, nem tanított semmire, és mindenért csak baszogatni tudott. És most, hogy családom van…még most sem büszke rám, most is csak cseszegetni tud a munka miatt….Bocsánatot kér, és megígéri, hogy változni fog…meglátjuk…
Másnap, arra kelek, hogy anyu öltözteti az egyszer pici unokáját, mert elviszik apuval kicsit sétálni, mert úgyis nemsokára megy a gépük, és nem láttak semmit a városból. Anyura rá merem bízni Mayt.
Addig is tudok kicsit a gyönyörű feleségemmel foglalkozni. Összebújunk a kanapén, nézünk valami romantikus filmet, amit szeret. Engem ugyan nem köt le, inkább kicsimet simogatom és puszilgatom.
- Steve…nézd a filmet. – fogja le a kezemet, mikor lába közé vezetném.
- Engem most te érdekelsz… - fölé mászok, és puszilgatni kezdem mindenhol, ő meg csak nevet, és próbál leállítani, ami egy csókkal sikerül is. Már felsője alatt simogatom, és nyakát csókolom, mikor…
- Khm…sziasztok… - anyu…szegény kicsim rák vörös lett…de anyuék már durvábbakat is láttak tőlem. Majd később kiengesztelem szegénykémet.
- Itt van apuci szeme fénye… - leszállok Mayáról és Mayt veszem a kezembe.
Nemsokára anyuék indulnak is. Apu még Maytől is puszival köszön el…nah, lassan de biztosan haladunk. Még a végén jó nagypapa lesz belőle.
- Mit is akartál kérdezni tegnap reggel? – kérdezi hozzám bújva este az ágyban.
- Hát…nem is tudom…talán… - hogy kérdezzem meg…?
- Mit? – mosolyog.
- Csak úgy zúdítsam rád a kérdést?
- Nyögd már ki… - jól van jól van…
- Szóval…azon gondolkoztam…hogy…nem akarunk még egy babát? – megkérdeztem…sikerült…most már csak egy olyan válasz kéne, hogy „miért is ne”…
|
| Saya | 2011. 12. 03. 21:33:52 | #17989 |
Karakter: Maya Takahasi
-Nem pár hetet akartál mondani? –kérdezi.
-Arra gondoltam, hogy az egész telet tölthetnénk ott…de látom, nem szeretnéd. –pedig már épp elő akartam hozakodni azokkal a képekkel, amiket legutóbb készítettünk ott, de így…
-Menjünk. –mondja mosolyogva. Akkor most mi van?
-Tényleg? –kérdezem izgatottan.
-Igen…szeretnék Bécsbe utazni veled. –oh, szóval meglátta a képeket.
-De nem csak velem fogsz utazni…-mosolygom.
-A családommal fogok utazni. –egészíti ki, aztán megcsókol.
Másnap már indulunk is. Szerencsére előtte való nap el tudtunk menni vásárolni, mert vennünk kellett pár melegebb ruhát.
Odafelé Steve alszik, míg May és én játékkal foglaljuk le magunkat. Csókkal ébresztem őt, mikor megérkezünk, és látom, hogy ennek örül is, annak kevésbé, hogy nagyon hideg van a repülőről leszállva.
A házunkhoz érkezve Steve első dolga, hogy feltekerje a fűtést, és a kandallót is begyújtsa. Kiteszem azt a bizonyos közös képünket a kandalló fölé, amit az első közös karácsonyunkra kaptam tőle. Aztán újra el kell mennünk vásárolni, hogy a kicsinek itt is meglegyen mindene. Mégsem hozhattuk el a babaszobát ide…
Hazaérkezve Steve elkezdi összerakni a kiságyat. May is besegít a munkába, legalább is nagyon próbál, ami kimerül abban, hogy pakolászik a csavarok között. Miután a szoba kész, a kicsit lefektetjük, mi meg lemegyünk a nappaliba, a kanapééra összebújni.
Egy darabig egymást öleljük, aztán elkezdi a nyakamat csókolni. Hmm…kellemes…
Közelebb bújok hozzá, és megcsókolom. Tudom, hogy mit szeretne, szóval elkezdem kigombolni az ingét. Egy pillanatra megállok, és a szemébe nézek. Emlékszem, hogy itt akartam először…Az apró kizökkenés után folytatjuk a vetkőztetést…
Ezúttal megtörténik a varázs, és itt szeretkezünk a kanapén. Olyan boldog vagyok…
Rövid összebújás és pihenés után elmegyünk lezuhanyozni. May-hez is benézünk még, aki nyugodtan alszik. Szegénykémet biztos megviselte a költözés is…
A következő pár nap nagyon jól telik. Próbálom Steve-et a hóhoz szoktatni, mert May nagyon élvezi a kintlétet, az újdonság miatt, de még mindig nem bírja a hideget. Viszont a lányával szívesen játszik még kint is, próbálgatja tanítani neki a járkálást, de May még olyan kicsi, sokszor a popsijára tottyan annak ellenére, hogy Steve fogja a kezecskéjét. Rengeteg kép is készül, muszáj mindent megörökíteni.
Az egyetlen zavaró tényező az, hogy Steve sokat dolgozik. Megértem én, hogy dolgozni azt kell, de nem ártana, ha most egy kicsit csak velünk foglalkozna…
Ma már kezd betelni a pohár, mert egész nap a gép előtt ül, ráadásul csúnyán beszél a kicsi füle hallatára. Nem kéne kiabálnia, még ha nem is velem teszi…
-Szerintem ma már eleget dolgoztál. –csukom le előtte a laptopot.
-Maya! Remélem most nem szállt el a munkám, mert…-most már velem is kiabál?
-Mert? –most félnem kéne?
-Mert ideges leszek, ha tönkrevágtad. –felnyitja, de úgy néz ki, hogy mégsem szállt el.
-Örülök, hogy megvan…-mondom, aztán otthagyom.
-Maya…-jön utánam- Kicsim, ne haragudj…-ölel át hátulról- Feszült vagyok kicsit, mert apu hívott reggel és megint jól lebaszott, hogy nem vagyok otthon, mikor kellenék…
-Akkor menj haza, csinálj meg pár tárgyalást és gyere vissza. –probléma megoldva…
-Utálok repülni, és szerintem nektek nagyobb szükségetek van rám, mint apámnak…May hol van?
-Alszik…-válaszolom röviden, de ő maga felé fordít és megcsókol.
-Akkor most foglalkozhatnánk egymással kicsit…-fenekemet megfogva csókol meg, de ellököm magamtól.
-Ne! –szemrehányóan nézek rá- Szeretkezni egyszerűbb, mint megbeszélni a problémáinkat?
-Maya…-nyúl utánam, de ellenkezem- Most meg mi a bajod? Bocsánatot kértem a…
-A mai napért? Rendben van…De mi lesz velünk? Nem érzed úgy, hogy kezd eltűnni az, hogy mi? Vagy te, vagyok én, és az egyre gyűlő problémák…-sóhajtva leülök a kanapéra.
-Miért mondod most ezeket? –ül le mellém megfogva a kezemet.
-Válaszolj nekem őszintén, de tényleg teljesen őszintén…Boldog vagy maradéktalanul? Igazán boldog vagy velünk?
-Régebben könnyebb volt, de minden nehézség ellenére boldog vagyok. –Steve…
-Miért kell hazudnod nekem? Én nem ezt akarom hallani, hanem az igazat! Mikor mosolyogtál legutóbb? Mikor mondtad utoljára, hogy szeretsz…-lehajtom a fejemet -Szeretsz te még egyáltalán? –halkul el a hangom, mert félek a választól.
-Hogy mondjak bármit is, ha nem hiszel nekem? Annyira megváltoztál…-elengedi a kezemet.
-Loren megint gyermeket vár…nem tervezték, csak jött…ma írta meg sms-ben…Felhívtam, és annyira boldog volt a hangja. Brian jobban szereti, mint valaha, a tenyerén hordozza, és én olyan…olyan irigy vagyok…Nem az újabb baba miatt, nem a boldogságukra, csak arra, hogy nekik valami összejött, ami nekünk nem…-elsírom magamat.
-Maya kérlek…
-Nem fejeztem be. –visszatartom a sírást, és folytatom- Emlékszel, amikor…amikor megkértem a kezedet? Tudnom kellett volna, hogy belerángatlak valamibe, ami nem te vagy…Mert hiába mondod, hogy most ez tesz boldoggá, a valóság az, hogy a régi életed is hiányzik ahhoz, hogy boldog légy. Neked szabadnak kell lenned, és én megadom neked ezt a szabadságot…-mindjárt belehalok- Tekintsd úgy, hogy amit mondok, azért mondom, hogy megmentsük, újrakezdjük a kapcsolatunkat, ha ez elsőre nem is úgy hangzik. Esélyt kapsz arra, hogy eldöntsd mit akarsz, hogy az a valaki tényleg én vagyok-e…Én kértem meg a kezedet, így hát erre is nekem kell megkérnem téged…
-Mi? Ebből nem értek semmit…-kissé ideges.
-El akarok válni. –jelentem ki a szemébe nézve, majd elfordulok, mert nem bírom tovább leplezni a sírásomat.
-Micsoda?! –ragad meg kétségbeesetten- Nem érted, hogy szeretlek, és szükségem van rád? Mit csinálok rosszul? Segíts kijavítani a hibáimat, de ne hagyj el…-maga felé fordít, és letérdel előttem- Érted és a lányunkért élek, néha ugyan hülye vagyok, de nekem csak ti számítotok. Miattatok van értelme reggel felkelni, és este miattad van értelme befeküdni az ágyba. Ti vagytok az egyetlen jó dolog az életemben, ne vedd el a felét…ne vedd el magadtól sem…-olyan erősen szorít magához, hogy szinte beleroppanok.
-A mi sztorink közel sem boldog történet, és ha papíron nem is, de szükségünk van egy különválásra ahhoz, hogy…
-Nem! Nem engedlek el, és ezzel esélyt adok arra, hogy újra belém szeress, ahogy én minden nap beléd szeretek újra és újra. –áll fel, majd végig csókolja nyakam vonalát, mire felsóhajtok- Egymást akartuk, akarjuk, nem pedig egyedül te engem…Azt mondtad, hogy hiányzik a régi életem? Akkor elveszem tőled a régi életemet…-a falhoz nyomva csókol meg.
-Ne csináld…-fordítom el a fejemet- Menj haza…
-Mindig csak mondod…-mosolyogva visszafordítja a fejemet- Besokalltál tőlem, nem tudtad, hogy mire vállalkozol? Hát már nem szereted a te kis férjedet…-hajol közelebb, miközben a combomba mar.
-Tudod, hogy…-kezdek bele, de csókkal hallgattat el.
-Szeretlek…-mosolyodik el- Most már mondhatod…
-Én is szeretlek, de annyira belefáradtam az állandó problémákba. Nem tudom, hogy mit kéne még tennem, hogy felhőtlenül boldogok legyünk…sóhajtok.
-Tudod, hogy…-kezdek bele, de csókkal hallgattat el.
-Szeretlek…-mosolyodik el- Most már mondhatod…
-Én is szeretlek, de annyira belefáradtam az állandó problémákba. Nem tudom, hogy mit kéne még tennem, hogy felhőtlenül boldogok legyünk…sóhajtok.
-Ne gondolkozz, csak légy önmagad. –simogatja meg az arcomat, és épp újra megcsókolna, mikor May hangjára leszünk figyelmesek- Itt folytatjuk…várj meg fent. –mosolyog, és elindul a babánkhoz.
Mire Steve visszajön, addigra én már végzem a zuhanyzással, már a hálóingemet is felvettem, mikor belép a fürdő ajtaján.
-Miért nem vártál meg? Élvezetesebb lett volna veled fürdeni…-dobja le a pólóját- Bár még semmihez sincs késő…-mosolyogva ölelne át, de ellépek tőle.
-Steve, én gondolkodtam…Karácsony után szépen hazamegyünk, és egy időre elköltözöm a szüleimhez…-annyira sajnálom.
-Már megint ezzel jössz? De miért? –kérdezi idegesen- Ennyire nem bírsz velem lenni?
-Éppen, hogy miattad teszem! –kiabálom le őt- Én csak…sajnálom, nem akartam kiabálni, de ameddig nem jövök rá, hogy mi tehetné rendbe a lelkiismeretemet, addig egyedül kell lennem. –azt hiszem ez a ház előhozta a régi emlékeket, amik lassan felerősödtek bennem…
-Miattam? Hülyeség…És mi lesz May-yal? Őt is elviszed? –olyan riadtak a szemei…
-Ő a te lányod is, sosem szakítanám el az apjától, de igen…szeretném, ha velem lenne, de természetesen minden nap láthatod őt…-hajtom le a fejemet.
Pár perc csend után Steve rám néz, hogy nem gondoltam-e meg magam, de nem…
-Rendben van, minden úgy lesz, ahogy szeretnéd, csak azért, hogy az esély megmaradjon, hogy ne hagyj el végleg…de akkor én megyek el. May megszokta a szobáját, az már be van neki rendezve, nem kell hurcibálnod…-sóhajt- Ez lesz életem legrosszabb karácsonya…-kimegy.
Én még utána nézek, és látom, hogy May szobájába megy. Halkan az ajtó mögé lépek, és látom, ahogy szorosan magához ölelve ringatja. A szívem szakad meg ettől, de ha most nem engedem el, sosem tudom meg, hogy visszajönne-e magától hozzám. Teljesen felőrölte a kapcsolatunkat a bizalmatlanságom…haragszom magamra, és kicsit rá is…
A következő két hetünk elég feszülten telik. Nem nagyon merünk a másikhoz szólni, alig-alig mondunk csak egy-egy mondatot. Viszont, ha May-nél vagyunk olyan, mintha szavak nélkül is megértenénk egymást. May belőle és belőlem valami, benne a szerelmünk ölt testet, az a szerelem, ami még ott lobog a szívünkben, csak a félelmeim szürke ködként telepednek rá…
Karácsony napján hárman díszítjük a fát, és közben egy hófehér cipellőcske kerül a kezembe. Emlékszem, hogy tavaly ilyenkor May még a pocakomban volt, és arra is, hogy mennyire vártuk őt. Most meg itt ül az apukája karján, és azokkal a nagy szemeivel nézi a csillogó üveggömböket, amik annyira érdekesek számára.
Egy idő után félreállok és úgy nézem őket.
-Maya! –Steve hangja zökkent ki- Odaadnád az utolsó gömböt? Ott van a dobozban, csak nem akarok May-yel együtt hajolgatni. –oh igen, látom is.
Kézbe veszem, és adnám oda, mikor meglátok valamit a belsejében.
-Hát ez? –kettényitom a gömböt, és így a kezembe pottyan az a gyűrű, ami benne volt. Egy kő van a közepén, de maga a gyűrű teteje is ki van rakva apró kövekkel. Ha ez az, amire gondolok, méregdrága lehetett…-Gyé…gyémánt? –nézek rá döbbenten.
-Igen, mert a gyémánt örök, ahogyan az én szerelmem is irántad…-közelebb lépve az ujjamra húzza a gyűrűt, ami kissé nehezen megy egy kézzel, de csak sikerül- A szépséged is örök, így hát egy gyönyörű nőnek csak egy gyönyörű gyűrű járhatott…-csókot hint a kezemre- Ellökhetsz magadtól, de én harcolni fogok érted, és a boldogságunkért. Nem ékszerekkel, hanem…-megfogja a kezemet, és a szívéhez teszi- ezzel…Szeretlek…
-Steve…-könnyek gyűlnek a szemembe- Olyan…olyan aranyos és…-annyi mindent tudnék rá mondani, és nem azért, mert vett egy kisebb vagyonba kerülő gyűrűt nekem, hanem azért, mert ilyen, amilyen. Egyetlen pillantást vetettem csak erre a gyűrűre az egyik sétánk alatt, és mégis emlékezett rá, odafigyelt…És, amiket mondott…
-Ne sírj…-simogatja meg az arcomat- Elhiszed nekem, hogy nincs szükségem a szabadságra? Veletek is szabad vagyok…szárnyak nélkül szárnyalok a felhők felett a boldogságtól…-elkomolyodik- Kétségbe vagyok esve, és félek, mint még soha, hogy elveszítem életem legszebb és legjobb dolgát…-nekem ennyi elég is…
-Nem fogod…soha…-közelebb hajolok, és megcsókolom- Nagyon-nagyon szeretlek…-csókolom meg újra, de aztán elnevetjük magunkat, mert a kicsi May közben puszit nyom az apukája arcára.
-Ezt még sosem csinálta. –mondja nevetve, és ő is ad neki egy cuppanóst.
-Ő is szeret. –adok egy puszit a szájára- Boldog Karácsonyt!
-Boldog Karácsonyt szerelmem! –lehúz a kanapéra az ölébe, így én rajta ülök- May pedig a karjában pihen.
Mosolyogva nézzük a világító égősort, a csodaszép fát, a háttérben pedig a szálingózó havat…Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat nekünk a következő év, de az biztos, hogy unatkozni nem fogunk…
|
| Garfield | 2011. 11. 24. 22:40:51 | #17857 |
Karakter: Steve Silver
- Hát…talán lehetne May…Úgy is ő adott ihletet, és a kollekciót májusra be is fejezhetném. Mit gondolsz? – kikapcsolja a gépet és hozzám bújik.
- Nekem tetszik az ötlet. De akkor most csak babaruhákban gondolkozol?
- A fővonal igen, ez lenne, mert még bele kell rázódnom ebbe a dologba. Esetleg egy-két ruhát is piacra dobhatnék, de a babaholmik mostanában jobban lekötnek, és azokban nincs annyi nehézség, mintha felnőttekre terveznék…Talán beszélek Nick-kel, neki van érzéke ezekhez a dolgokhoz… - hogy kivel?
- Nick?! Ugye nem az a torzlelkű bu…
- Sss! – vág közbe - Ne beszélj csúnyán! És igen, ő az…Ne félj, nem találkozom vele, ha te is itt vagy. Tudom, hogy nem igazán fogadtad el a másságát. – nevet kínosan. És még finoman fogalmazott…
- Ne is beszéljünk róla, mert… - fintorodom el - Beszéljünk másról… - de van egy jobb ötletem - Vagy még beszélni sem kell… - mondom miután fölé támaszkodom.
Egy átszeretkezett éjszaka után elég rossz egyedül ébredni ebben a nagy ágyban. De ahogy felülök, meglátom a fürdőből kiszűrődő fényt…Most elkapom a zuhany alatt…
- Ugye nem akartál megszökni előlem, és egyedül zuhanyozni? – lépek mögé mosolyogva.
- Édesem… - mi ez a zavart tekintet? - Csak…csak mosolyogsz? – mi?
- Valami baj van? – kérdezem arcát cirógatva. Megijesztesz baba…
- Baj? Hát már nem szeretsz? – löki el a kezemet - Én… - lecsúszik a földre a csempének támaszkodva…
- Maya, mi a baj? Megijesztesz… - magamhoz húzom.
Segítek neki fürdeni, öltözni, és be is dugom az ágyba. Kicsit nagyon rám hozta a frászt, így úgy döntök, hogy ameddig nem lesz jobban, itthon maradok.
Áthozom Mayt a babaszobából és befekszünk Maya mellé. Persze őici kislányom azonnal bedobja a szunyát a hasamon.
- Steve, lehet, hogy…lehet, hogy szülés utáni depresszióm van? – szorítja meg a kezemet.
- Biztosan csak kimerültél, és talán még korai lenne dolgoznod is. – mahamhoz ölelem amennyire csak tudom Maytől - És én is szépen itthon maradok veletek. Itthon is tudok dolgozni, majd May segít. – nevetem el magamat.
3-4 hét múlva már úgy látom, Maya jobban érzi magát, de ettől függetlenül még nem akarom itthon hagyni. Aggódom miatta, bár már dolgozni is elkezdetett, szóval tényleg jól van. Van saját tervezésű ruhája is, és anyósom menedzseli, így még egy parfümöt is sikerül alkotniuk. Kellemes illata, nekem nagyon tetszik, és Silvernek nevezte el, ami nagyon jól esik.
Viszont annak már kevésbé örülök, hogy May belázasodott. Most miatta kell aggódnom, igaz az orvos azt mondta, hogy csak egy kis megfázás, de akkor is…az én pici babám beteg…
- Édesem! – szól cicám a nappaliból, mikor Mayt altatom, így vele a karjaimban, megyek le.
- Igen? – kérdezem mikor leérek.
- Hát elaludt? – kérdezi halkan, és finoman egy puszit ad a pici homlokára - Már nem olyan forró az arcocskája… - bizony…
- Nagyon kimerült ebben a betegségben, szinte rögtön elaludt. – adok én is Maynek egy puszit - De mit szerettél volna? – kérdezem miután Mayának is adtam egy puszit.
- Oh csak eszembe jutott, hogy jön a nagy felhajtás körülöttem, meg lassan a tél is…mi lenne, ha kiköltöznénk pár hónapra Bécsbe? May-re igaz, hogy télen kicsit jobban kéne vigyázni, de hiányzik a friss levegő, a szép emlékek...Úgy mennék... – hát…nem is tudom, utálom a hideget és a pici is beteg…De olyan édesen tud nézni, lehetetlen nemet mondani.
- Nem pár hetet akartál mondani? – kérdezek vissza.
- Arra gondoltam, hogy az egész telet tölthetnénk ott…de látom, nem szeretnéd. – mondja lemondóan és letesz a kezéből valamit. Mi ez? Képek…mikor Bécsben voltunk. Mosolyogva nézegetem a képeket…
- Menjünk. – mosolygok rá, mire értetlenül felém fordul.
- Tényleg? – kérdezi csillogó szemekkel.
- Igen…szeretnék Bécsbe utazni veled. – mondom a képeket nézegetve.
- De nem csak velem fogsz utazni… - tudom ám kis mosolygós.
- A családommal fogok utazni. – finoman megcsókolom Mayát.
Cicám nem sokat gondolkodik azon, hogy mikor induljunk. Ma pakolunk, holnap indulunk. Legelőször Maynek kellenek téli ruhák. Kabátok, pulcsik, nacik, harisnyák…szóval vásárolni megyünk. Imádok neki ruhákat nézni, olyan kis édes picik és annyira kis cukin néznek ki. És amit még imádok, hogy az én egyetlen kis feleségem Maynél is a divatot tartja szem előtt. De nemsokára már a picinek róla elnevezett kollekciója lesz, szóval nem kell majd vásárolgatni neki, mert Maya mindenre odafigyel a ruhákkal kapcsolatban.
Még magunknak is vásárolni akar, mert ugye Miamiban nem nagyon kellenek kabátok, és mikor utoljára kint voltunk Bécsben…hát az se a napokban volt, és kicsikémnek már nem tetszenek azok a kabátok. Sebaj, most veszünk helyettük kettőt-kettőt.
Otthon összepakolunk, és másnap reggel már csak annyi a dolgunk, hogy kimegyünk a magángépéhez és már mehetünk is. Még mindig nem nagyon bírom a repülést, így az úton Maya foglalkozik a pici lányunkkal, én meg próbálok szunyálni, ami nehezen, de végülis megy. Aztán nem sokra rá, hogy elaludtam, cicám csókjaira ébredek. Ideje bekötnöm magamat, nemsokára földet érünk. Hál’ Istennek…
Ahogy kinyílik a gép ajtaja, legszívesebben azonnal vissza is csuknám. Szó szerint pofán csapott a hideg. Utálom…
Gyorsan fogunk egy taxit és irány a házunk, ahol első dolgom, hogy meleget csináljak, szóval begyújtom a kandallót, és felkapcsolom a fűtést maxra, persze a csomagok behordása után. Édesem kiteszi a kandalló fölé azt a képet,, amit az első karácsonyunkkor kapott tőlem, itt Bécsben. Ezt egy csókkal jutalmazom, mert nekem ki is ment a fejemből, hogy elhozzuk a képet. Mindenre gondol…Vagyis majdnem mindenre. A kicsinek itt nincs szobája. Se kiságy neki, se semmi…Így mehetünk vásárolni. Persze jól felöltözök…két pulcsit is veszek fel, és egy kabátot. Mayt is szeretném így bebugyolálni, de Maya nem engedi…remélem nem lesz még betegebb ebben a hidegben…
Vásárolgatunk mindenféle cukiságot a kicsinek. És apuci otthon rakhat is össze mindent. A kiságyat, a hozzá tartozó kis szekrénnyel, meg mit tudom én. De jól elvagyunk, mert ugye May már tud mászni és minden érdekli, így „segít” nekem…főleg eltűntetni a csavarokat…
De a nagy munka után, szegénykém nagyon kimerült, úgyhogy le is fektetjük aludni az új ágyacskájába, aztán anyucival lemegyünk a nappaliba összebújni a kanapén.
A kandallót nézve eszembe jut valami. Itt a kanapén, anno félbemaradt valami. Jobban magamhoz húzom cicámat és nyakát kezdem el csókolgatni. Felém fordul és megcsókol, közben ingemet gombolja ki, de egy pillanatra lefagy és a szemembe néz. Hát eszedbe jutott, hogy itt akartál velem először szeretkezni, csak…hát aztán mégsem. Akkor még nem bízott bennem annyira, de most már…
Kis édes az emléktől el is pirul. De aztán lesimítja rólam az inget, és felsőtestemet borítja be édes csókjaival. Egymás vetkőztetésébe kezdünk, és itt a kanapén teszem magamévá. Egy kis összebújás után, elmegyünk együtt lezuhanyozni, aztán Mayhez osonunk be. Úgy néz ki nem voltunk olyan hangosak…nem ébresztettük fel. Édesen alszik. Ilyenkor látni a legjobban mennyire hasonlít az anyukájára…
Nagyon jól telnek a napok, az egyetlen bajom a hideg, de muszáj kimenni a lányokkal a hóba játszani. Persze utána apuci a kandalló előtt a takaró alatt tölt fél órát, hogy kiolvadjon, de…hát nem lehet nekik nemet mondani. És nem szeretnék kimaradni semmi jóból. Imádom, hogy olyan kis kíváncsi, és ahogy kacag, hát meg tudnám enni, ezt a csöppséget. Teszik neki minden…ahogy Mayával megdobálnak hóval, a hóemberkészítés, és ami a legnagyobb a siker, a hóangyal, mert az neki is megy…csak lefekszik a hóba, és mozog. Na meg ha fogom a kis kezeit, akkor mát tud pár lépést tenni…és imád a hóban totyizni.
Kicsim rengeteg képet csinál, majdnem minden nap fel kell tölteni a fényképezőről a laptopra a képeket mert megtelik a memória. Ami a képeken is látszik, betegségnek semmi nyoma senkinél. Vagyis nálam egy kis megfázás, de hát én a meleghez vagyok szokva…
Sajnos hiába vagyunk itt, apucinak mégse lehet 100%-osan vakáció. Nem tehetem meg, hogy hónapokig nem dolgozok. Szóval minden reggelt munkával kezdek, ami persze látom, hogy nem nagyon tetszik Mayának, de ez van. Messziről is tudok dolgozni. prezentációkat össze tudok tenni, csak nem én adom elő otthon, ami meg apámnak nem tetszik…úúúgy szeretem ezt. Egyik nap meg is kapom telefonon a lebaszást, hogy nem tehet csak úgy meg hogy több hónapra elutazom, mert vannak akik csak velem hajlandók tárgyalni és jelentős visszaesést csinálok a cégnek…kicsit feszült is vagyok, próbálom leplezni, de úgy, hogy egész délelőtt a gép előtt ülök és anyázok, úgy nem megy…
- Szerintem ma már eleget dolgoztál. – lecsukja a laptopot.
- Maya! – basszus, nem is mentettem el amivel itt szenvedek reggel óta… - Remélem most nem szállt el a munkám, mert…
- Mert? – ajj Maya…
- Mert ideges leszek, ha tönkrevágtad. – felnyitom a laptopot és a gép úgy néz ki bezárta a programot…megnyitom, és...huhh, csinált biztonsági mentést…
- Örülök, hogy megvan… - mérges…francba.
- Maya… - megyek utána, miután gyorsan elmentem – Kicsim, ne haragudj… - hátulról átölelem mikor utolérem – Feszült vagyok kicsit, mert apu hívott reggel és megint jól lebaszott, hogy nem vagyok otthon, mikor kellenék…
- Akkor menj haza, csinálj meg pár tárgyalást és gyere vissza. – neeeem…
- Utálok repülni, és szerintem nektek nagyobb szükségetek van rám, mint apámnak…May hol van?
- Alszik… - hmm…magam felé fordítom és megcsókolom.
- Akkor most foglalkozhatnánk egymással kicsit… - fenekére simítom a kezemet és megcsókolom.
|
| Saya | 2011. 11. 04. 22:41:04 | #17603 |
Karakter: Maya Takahasi
Miután levetkőztet, fölém támaszkodva csókol meg. Nagy nehezen engedem csak lejjebb, mert ha rajtam múlna, mindig csak csókolnám…Persze az sem rossz, amit ő talált ki, sőt…Imádom, ha melleimmel játszik. Szerencsémre nem időzik itt sokáig, mert már nem bírtam volna magammal…Lassan végig simít a hasamon, majd lábaimat széttolva tör magának utat. Először nyelvével, aztán ujjaival is kényeztet.
-Steve…Steve…-nem szabad ezt folytatnod, mert elmegyek nélküled…
Eltolom magamtól, és helyet cserélve én kezdem kényeztetni őt. Rövid kézimunka után alig veszem a számba, és máris jelzi, hogy ha tovább folytatom, ő megy el.
Kapkodva a levegő után húz az ölébe, miközben szívem a torkomban dobog. Már épp belém hatolna, mikor kislányunk hangjára leszünk figyelmesek. Nagyon nehéz felkelni pont most, de muszáj megnéznem őt…
-Sajnálom...-csókolom meg, és megyek is köntösben a babaszobába.
Nemsokára Steve is utánunk jön, hogy ő utána én is lezuhanyozhassak. Visszafelé eszembe jut valami…Szóval fényképezőgéppel megyek vissza, és emlékeket gyártva kattintok párat. Olyan édesek együtt…
Steve ad még egy puszit May-nek, aztán leteszi őt aludni, majd engem vesz célba, ugyanis kergetőzni kezdünk, amiért lefényképeztem őt.
A nappaliban ér utol, ahol a kanapén kötünk ki. Megmutatom neki a képeket, mert tényleg cukik rajtuk.
-Ha elkezded a divattervező karrieredet, neked kéne lenned a fotósnak is. Nagyon jól eltalálod a jó szögeket…-ad egy puszit az arcomra.
-És te leszel az első modellem. –vicces lenne.
-Én? Babám…tudod, hogy nem ápolok túl jó viszonyt a kamerával…nekem ez nem menne…
-Majd én segítek neked…-adok neki egy puszit- és babaruhákat is fogok tervezni. –May képeit elnézve ez most nagyon egyszerű lesz.
-Te kis lesifotós…én bezzeg nem fényképezhetlek le az ágyban…-mit nevetsz? Ezen a képen te csak alszol, viszont…Na tudom, hogy ő mit gondolt ez alatt…De erről jut eszembe…
-Steve…Nem lehetne, hogy…-jaj olyan zavarban vagyok…Hogy mondjam?
-Mit szeretnél? –kérdezi mosolyogva.
-Tudom, hogy azt mondtad, hogy May még nagyon kicsi…de a szüleimnél nem lenne baja. Nagyon megbízhatóak, és szeretik az unokájukat…
-De mi a kérdés? –hát…
-Ma este nem lehetne, hogy ők vigyázzanak rá? Olyan régen voltunk együtt…úgy…-tudod te.
-És ehhez miért kéne elvinni May-t? Már nem ébred fel éjszaka…végig alszik. –feleli.
-De…-olyan nehéz erről beszélnem- nem szeretném, ha felébredne, mert én…
-Ha esetleg hangos lennél? –ne mosolyogj már…
-Igen…régen voltunk együtt, és lehet, hogy nem tudnánk visszafogni magunkat…
-Igazad van. –jó, de…
-Akkor…? –nézek rá kérdőn.
-Rendben, de csak ma estére. És a szüleim ne tudjanak róla…-nevet- Nyaggatnak, hogy mikor vigyázhatnak May-re…
-Rendben. –adok neki egy csókot, hogy kedvet is csináljak hozzá. Bár szerintem neki mindig van kedve hozzá…
Miközben Steve játszik May-yel, addig én összepakolom a szükséges holmikat, és a szüleimet is felhívom, akik nagyon örülnek, hogy az unokájuk velük lehet. Igaz, hogy még iciripiciri, de tudom, hogy a legjobb helyre viszem.
Az este nagyon jól telik, bár szerettem volna, ha van benne egy kis romantikázás is, de ez nem csak Steve hibája…Olyan rég voltunk már együtt, hogy én is letámadom őt…
Másnap csak délután megyünk a kicsikénkért, így van még időm a saját dolgaimra is. Egy idő után Steve is csatlakozik hozzám…Pont egy programmal szenvedek.
-Segítsek? –megijesztett a váratlan felbukkanás- Ne haragudj, nem akartam rád hozni a frászt. –leül mellém, és megcsókol- Látom nagyon belemerültél a dolgokba.
-Igen, gondoltam ideje lesz elkezdeni…
-Segítsek a programmal? Láttam, hogy nem nagyon boldogulsz…
-Lehet maradok a rajzolásnál…-kicsit besokalltam.
-Jajj ne legyél ilyen, pikk-pakk megtanulod. Gyere, megmutatom, hogy kell használni…-magához húzva mutat meg mindent. Most, hogy elmagyarázta, sokkal egyszerűbb.
Este, miután May lefeküdt már, Steve csatlakozik hozzám az ágyban. Én meg még mindig a ruhák tervezésén ügyködöm.
-És márkanevet találtál már ki? Végül is az is fontos…vagy csak Maya Silver kollekciónak fogják hívni? –kérdezi hozzám bújva.
-Hát…talán lehetne May…Úgy is ő adott ihletet, és a kollekciót májusra be is fejezhetném. Mit gondolsz? –közben kikapcsolom a gépet, hogy aztán Steve-hez bújhassak.
-Nekem tetszik az ötlet. –mosolyog- De akkor most csak babaruhákban gondolkozol?
-A fővonal igen, ez lenne, mert még bele kell rázódnom ebbe a dologba. Esetleg egy-két ruhát is piacra dobhatnék, de a babaholmik mostanában jobban lekötnek, és azokban nincs annyi nehézség, mintha felnőttekre terveznék…Talán beszélek Nick-kel, neki van érzéke ezekhez a dolgokhoz…
-Nick?! Ugye nem az a torzlelkű bu…-ki ne mondd!
-Sss! Ne beszélj csúnyán! És igen, ő az…Ne félj, nem találkozom vele, ha te is itt vagy. Tudom, hogy nem igazán fogadtad el a másságát. –nevetek kínosan arra gondolva, hogy szinte kikezdett Steve-vel, mikor találkoztunk vele.
-Ne is beszéljünk róla, mert…-mondja fintorogva- Beszéljünk másról…-fölém támaszkodik- Vagy még beszélni sem kell…
Másnap reggel meztelenül ébredek fel a karjaiban. A tegnap este nyomai még meglátszódnak a nyakamon, a fürdőszoba tükörbe meglátom, hogy ki van szívva a nyakam. De…mi ez az üresség, amit érzek? Boldognak kéne lennem egy ilyen éjszaka után, de nekem az jár a fejemben, hogy a férjem csak kényszerből van velem. Unna? Vagy csak én látok mostanában mindent olyan szürkének? Akkor is…nem…nem nézett a szemembe szeretkezés közben…
-Ugye nem akartál megszökni előlem, és egyedül zuhanyozni? –lép mögém hirtelen Steve.
-Édesem…-fordulok meg meglepetten- Csak…csak mosolyogsz? –mi van velem, alig kapok levegőt? Mintha megfulladnék attól, hogy nem mondja ki, hogy szeret. Ez nem természetes…
-Valami baj van? –kérdezi aggódva végig simítva az arcomon.
-Baj? Hát már nem szeretsz? –lököm el a kezét, mire még magam is megdöbbenek- Én…-lassan lecsúszok a kőre.
-Maya, m a baj? Megijesztesz…-ölel magához.
Segít lefürdeni, felöltözni, és ágyba fektetni. Bár ma dolgoznia kéne, habozás nélkül marad velem itthon. Kicsit még magamra is sikerült ráijeszteni, és…
-Steve, lehet, hogy…lehet, hogy szülés utáni depresszióm van? –szorongatom a kezét, mert ő is befeküdt mellém az ágyba. A kicsi May a hasán fekszik, úgy alszik rajta.
-Biztosan csak kimerültél, és talán még korai lenne dolgoznod is. –jó szorosan ölel magához -És én is szépen itthon maradok veletek. Itthon is tudok dolgozni, majd May segít. –nevet.
Egy hónap alatt szinte teljesen megváltozik minden bennem. Kezdem jobban érezni magam, és azt hiszem, hogy végre túl vagyok a nehezén. Nem teljesen volt ez igazi depresszió, de kellett nekem is egy kis lélegzetvétel, hogy magamhoz térjek. May is nőtt egy kicsit, bár még mindig annyira picurka, hogy napközben sosem hagyom egyedül, csak éjszakánként. Bár van, hogy mi is nála alszunk.
Nagyon sok minden történt mostanában, és nem csak a magánéletemben, hanem a munkámban is. Már van egy-két saját tervezésű darabom, és anyám menedzselése alatt heteken belül a boltok polcain lesz az első parfümöm is. Igazi csajos, édeskés illatú, és már most akkora az érdeklődés utána, hogy a gyártó csak késve tudja leszállítani a megrendelt darabokat az utángyártás miatt…Silvernek neveztem el, mert a férjem ihlette. Gyönyörű ezüst kinézetet kapott, és a luxus változat ehhez passzoló ékszert is.
Egyik nap pakolászás közben rábukkanok pár képre, amik Bécsben készültek. Hmm…
-Édesem! –kiabálok fel Stevenek, aki May szobájában van éppen. Szegénykém, kicsit belázasodott, de az orvos szerint nincs ok aggodalomra, csupán a babák könnyebben fáznak meg. Steve May-yal jön le.
-Igen? –jön le a babával a karjában.
-Hát elaludt? –kérdezem suttogva, és egy puszit adok a babám homlokára- Már nem olyan forró az arcocskája…-mosolygom.
-Nagyon kimerült ebben a betegségben, szinte rögtön elaludt. –puszilja meg ő is, majd az én számat- De mit szerettél volna?
-Oh csak eszembe jutott, hogy jön a nagy felhajtás körülöttem, meg lassan a tél is…mi lenne, ha kiköltöznénk pár hónapra Bécsbe? May-re gaz, hogy télen kicsit jobban kéne vigyázni, de hiányzik a friss levegő, a szép emlékek...Úgy mennék...–nem tudom, hogy mit fog szólni hozzá…
|
|
