Ki vagyok, mi vagyok? Erre a kérdésre a felelet egyszerű. Magyarország. Egy ország mely oly sok mindent kibírt ,s utána képes volt felállni ,de most nem tudom lehet nem leszek rá képes. A dicső Franciaország most fog lesújtani egy darab papírral melyet alá kell írnunk. Németország szövetségeseként buktam és nem csak én jártam így. Most itt vagyok Versailles-ban, hogy aláírják a „kivégzésemet” a küldönc már bent van. Egy pillanat alatt vége. Vége, de felállunk mert fel kell állnunk. Azért a csalódottság és a keserűség marja a torkomat. Pedig felnéztem rád! Rád a dicső és nagy Franciaországra. Nem tudom, de mindig rád néztem fel és csodálattal figyeltelek. Nem haragszom amiért ezt tetted velem megérdemeltem.
Nyílik az ajtó és figyelem ki jön ki. Talán nem bírta tovább. Bár lehet ez lenne velem is ha országok sorsáról kellene döntenem.
-Üdvözletem. –mondja és a szemeimbe néz melyek kedvességet sugároznak.
- Viszlát. –hátat fordít és elsiet.
Utána megyek és megfogom a karját, döbbenten néz rám és rögtön elengedem.
- Én nem haragszom!Nem te tehetsz arról ami történt!Csak saját hülyeségemnek köszönhetem,hogy itt vagyok és ezt kaptam!- hadarom és rögtön elrohanok a könnyeimmel küszködöm, nem akartam , hogy lásson ahogy sírok. Előtte nem sírhatok.
