|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| oosakinana | 2010. 09. 11. 19:10:04 | #7720 |
Karakter: Naganori Touya
Megjegyzés: (Ariana-nak)
- Csak felhoztam a kajádat. – odajön az asztalomhoz és óvatosan lerakja a kaját. – Ochiyo-t elkapta a vásárlási láz. Szóval nekem kellett felhozzam. - Rendben köszönöm. – mondom kedvesen, majd felállok, és odamegyek, hozzá megállok előtte és mélyen a szemébe nézek.
- A… azt hiszem, nekem most mennem kell. Ochiyo már biztosan vár. Elnézést a zavarásáért, és jó étvágyat… - mondja, majd elindul, az ajtó felé utána megyek, mire megfogom az ajtót, hogy ne tudjon kimenni. A nyakához hajolok. Olyan közel vagyok, hogy már a bőrén érezheti a lélegzetemet.
- To… Touya… - mondja akadozva a nevemet, majd a kezemet a derekára rakom. Rácsap, de mint aki meg sem érzett semmit ott hagyom.
- Touya eressz el!!! Nem volt elég, az amit tegnap kaptál?
- De annyira… tetszel nekem… - dörmögöm mély hangomon a fülébe, majd nem veszem észre,d e lecsúszik az ajtóról a kezem. Kap az alkalmon és kiszalad egyből a lifthez.
Utána szaladok. Beszállunk a liftbe, majd megállítom, hogy ne menjen semerre sem és mélyen a szemébe nézek, mire hátrál addig, amíg a lift oldalának nem ütközik.
- Mit akarsz tőlem? – hallom a hangjában, hogy kicsit fél tőlem.
- Csak veled szeretnék lenni. Tetszel, nekem mit nem lehet érteni? – kérdezem tőle, mire ironikusan felnevet.
- Még hogy tetszem neked. Csak egy trófea vagyok neked, akit meg akarsz kapni egy éjszakára, de abból leshetsz. Soha nem leszek a tiéd és nem fogsz az ágyadba vinni ezt garantálom neked. – mondja nekem komolyan.
- Honnan veszed, hogy csak trófeának kellenél?
- Tudod sokat meséltek rólad Touya. Tudom mekkore egy szoknya pecér vagy. – mondja komolyan, mire kicsit bedühödök.
- Ki mondta ezt neked? - érdeklődök.
- Tudod, van egy húgod, aki a legjobb barátnőm is egyben. – mondja komolyan, majd megnyomom a gombot és együtt megyünk lefele. Kiérve már Ochiyo is kint van. Elhívom, és kicsit leszidom a fejét, hogy miért állít olyat, ami nem igaz. Csak 5 egyéjszakás kalandom volt, amire nem vagyok büszke, de az is akkor volt, mikor L.A-be mentem. Kicsit nagyon megszidom szegény húgocskámat, aki elszégyelli magát. Ott hagyva őket kicsit mérgesen visszacaflatok az irodámba.
Elkezdek dolgozni és annyi méreg volt bennem, hogy minden melót megcsináltam, pedig nem akartam, de azért elég sokat jár a fejembe Ariana. Gyönyörű teremtés az egyszer biztos.
~*~
Este már megyek is haza fele. Leparkolok és bemegyek a házba. Leveszem a cipőmet, majd belépve látom, hogy a lányok a nappaliban ülnek és beszélgetnek, majd rám néznek, de ahogy látom Ochiyo nincs olyan jó hangulatban.
- Sziasztok. – köszönöm, majd bemegyek a szüleimhez. Köszönök nekik is, de mivel nincs étvágyam, ezért felmegyek a szobámba és lefürdök. Annyira kimerültem, hogy alig állok már lassan a lábamon. Egyszer csak kopogást hallok.
- Gyere. – szólok ki, mire húgom jön be. – Mond. – nézek rá meglepődve, hiszen ritkán szokott bejönni hozzám.
- Kérlek, ne haragudj rám Touya. – mondja és hallom a hangján, hogy sírt. Nagyot sóhajtok.
- Nem haragszok hugi, de most menj vissza a vendégedhez nem illik ott hagyni egyedül magában. – mondom neki, mire csak bólint, majd távozik.
Tényleg nem haragszok rá, már nem, csak akkor úgy hirtelen rosszul esett. Egy kicsit megszomjazok és lemegyek inni egy keveset. Éppen leteszem a poharat és mennék vissza, mikor Ariana-val találom szembe magamat.
- Miért kínzod szegény? Nem látod, hogy így is ki van bukva teljesen miattad, mert haragszol rá? – mondja komolyan és dühösen.
- Mondtam neki, hogy nem haragszom, de nem tehetek róla, hogy olyanokat állít másoknak, ami nem igaz. Nem azt mondom, hogy ártatlan vagyok, mert igen volt egyéjszakás kalandom, de nem, itthon hanem Los Angeles-be, amikor oda menekültem tanulni, mert itthon összetörték a szívem. Azóta senkim nem volt az ég adta egy világon. – mondom komolyan és egy kis meglepődést látok a szemébe. – De tudom, hogy nekem nem hiszel, ezért feleslegesen mesélem el fél életemet. Egyszer szeretnék végre egy normális kapcsolatot létesíteni, de még abban is meggátol. – teszem hozzá és farkas szemet nézek vele.
Nem tudom mi fog kisülni a kettőnk dolgából, de nagyon remélem, hogy Ochiyo annyira nem rontott a dolgokon, bár lényegtelen, hogy rontott-e vagy sem… ez csak kettőnkön múlik, hogy ő mennyire akar esetleg engem, bár a viselkedéséből ítélve semennyire, de azért reménykedek… hátha…
|
| oosakinana | 2010. 08. 15. 22:38:08 | #6895 |
Karakter: Naganori Touya
Megjegyzés: (Ariana-nak)
- Ez nem hálóing, hanem kombiné. Azt hittem egy művelt és gazdag ember tisztában van az ilyenekkel. – hangja teljesen másabb és olyan kimértebb. Ezt nem hiszem el Ochiyo. Nem baj úgy is megszerezlek valahogy és elérem, hogy belém zúgj. - Hmm… meg lep, hogy így fel van vágva a nyelved. – nézek rá kicsit szúrós szemekkel, hogy ne higgye, hogy velem csak úgy játszadozhatsz, mint a fiatalabb kis kölykökkel, mert én nem vagyok egy súlycsoport velük.
- Rossz csajjal kezdtél ki kaszanova. Nehogy azt hidd, hogy mert a húgod barátnője vagyok, engem már könnyű is megkapnod. Keress magadnak más luvnyát, akit kihasználhatsz, ne engem fárassz…. – mondja, mire feléled bennem a vadász ösztön és nekem ez a lány akkor is kell. Elmegy mellettem és elindul vissza a szobába, majd utána megyek, és nem fogom hagyni, hogy magamra hagyjon, most akkor is megszerzem tőle azt, amit én akarok. Mikor menne, be a szobába megfogom, és nem engedem, hogy tovább menjen.
- Mi a fenét csinálsz? Eressz!!! – mondja, suttogja és elkezdi rángatni a kezét, de nem hagyom, hogy kiszabaduljon. – Hallottad? – mordul rám kis harcias vadmacska csak még jobban tetszik. Felemelem, hogy az arcunk egy vonalba legyen, majd odahajolok hozzá és megcsókolom. Nyelvemmel vadul nyomulok előre, mire kicsit belesikít a számba, majd ráharap a nyelvemre, a kis mocsok, majd a gyomromba térdel, amitől elengedem és egyből a hasamhoz kapok. Mire feleszmélek már nincs előttem és az ajtó csukódik. Elvánszorgok a szobámba, majd lefekszek az ágyra és még mindig fáj a hasam is meg a nyelvem is. ezt hiszem a fordított taktikát kell alkalmaznom. Nagy nehezen elalszok.
~~~~~~~*****~~~~~~~~~
Másnap reggel felkelek, majd felöltözök és lemegyek, a konyhába ahol mindenki ott van.
- Jó reggelt. – köszönök mindenkinek, mire szüleimnek adok puszit, majd leülök a csajokkal szembe, de nem nézek rájuk.
- Jó reggelt. – köszön mindenki, majd érzem, hogy valaki belém rúg az asztal alatt, majd felnézek és látom, hogy Ariana ül velem szembe.
- Bocsánat. – mondja és elvigyorodik.
- Csak nyugodtan érezd jól magad. – mondom kicsit közömbösen, majd eszek pár falatot és felállok.
- Kicsim nem eszel többet? – kérdezi anyám.
- Bocs, de most inkább kihagyom, majd küldjetek már kaját nekem a vállalathoz rendben? Úgy néz ki, hogy ma egésznap bent leszek. – mondom anyáméknak és látom, hogy Kicsit Ariana meg van lepődve.
- Rendben kicsim. – mondja anyám. Odamegyek, adok egy puszit a fejére, majd a lányokra nézek. – sziasztok. – köszönök el, majd elmegyek dolgozni.
Egésznap csak Ariana jár a fejembe. Nem tudom, miért, de nem tudom kiverni a fejemből. Egésznap csak azon gondolkoztam, hogy mit kéne vele csinálnom, mert akár hogy is, de nagyon megtetszett, és ha ilyen velem, akkor nem tudok közelebb kerülni hozzá. Annyira elgondolkoztam, hogy a munkámról teljesen megfeledkezek. Mikor észbe kapok, elkezdek dolgozni, majd egyszer csak kopogást hallok.
- Szabad. – mondom, majd mikor nyílik az ajtó Ariana-t látom meg, amin teljesen meglepődök.
- Szia. – köszön nekem, amire köpni-nyelni nem tudok.
- Szia. miben tudok segíteni? – kérdezem tőle, de még mindig meg vagyok lepve és ezt nem is félek kimutatni. Most egyszer nem…
|
| oosakinana | 2010. 07. 20. 11:24:03 | #6197 |
Karakter: Naganori Touya
Megjegyzés: (Ariana-nak)
Éppen egy tárgyalásról jövök kifele, amit megnyertünk bemegyek az irodámba, ahol már egy üveg pezsgővel vártak. Eldurran a pezsgő és mindenki kap egy kortynyit. Megiszom és kínálnának tovább, de nem kérek, mivel haza is kéne mennem valahogy.
Fél órás bulizás után megunom az egészet és az emberekre nézek.
- Senkinek nincs itt semmi dolga? – nézek rájuk komolyan. – Szerintem nem csak én dolgozok ennél a cégnél. – nézek rájuk, mire mindenki megérti hova akarok kilyukadni és elmennek dolgozni.
- Ezt már szeretem. – jegyzem meg, majd leülök és elkezdek a papír munkával foglalkozni. Egyszer csak csörög a telefonom. Apa az. Mi a nyavalyát akar már megint?
Felveszem, és a fülemhez helyezem.
- Szia, mond. – szólok bele, kicsit ridegen a telefonba.
- Hogy beszélsz apáddal? Mond. – mondja szemre hányóan.
- Csak azt ne mond, hogy nem szoktál még hozzá, de tényleg mit akarsz, dolgom lenne és sok a papír munka. – mondom neki és elkezdek dübögni a kezemmel.
- Szólni akarok, hogy ne felejtsd el, amit megbeszéltünk anyáddal és a húgoddal kapcsolatosan, mert itt van a barátnője és tudjuk milyen vagy a nőkkel. – mondja apám komolyan.
- Ennyi? – kérdezem.
- Igen ennyit akartam.
- Akkor, majd otthon találkozunk. Szia. – leteszem, majd tovább dolgozok és írom a papírokat, közben számolgatok. Olyan 5 óra körül. Felállok az asztalomtól és elindulok a megbeszélt üzletbe. Megveszem anyámnak meg húgomnak tortát, mivel ma van a születésnapjuk. Beszállok a kocsiba és hazamegyek. Mikor megérkezek a tortát még a kocsiba, hagyom, mivel sejtem, hogy lent van mindenki. Bemegyek és leteszem a kulcsot a helyére.
- Halihó, megjöttem. – köszönök, majd leveszem a cipőmet és beljebb megyek, majd meglátom Húgom barátnőjét, aki egy igazán szépséges hercegnőhöz hasonlít. Pont az én típusom és még milyen jó lesz, ha makacs is lesz és vad, mint egy édes kis cica. Elkalandozok, és már azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy milyen lesz vele szeretkezni, mire húgom megköszörüli a torkát, hogy végre figyeljek már jó.
- Jól vagy Touya? – néz rám értetlenül, de amint látom, nem csak én vagyok ledöbbenve a látottaktól, hanem a csajszi is.
- Igen jól vagyok, és itt vagyok. – válaszolom és próbálok kedves lenni amennyire meglepődöttségem engedi és a csodálkozásom a gyönyörű szépség láttán.
- Touya bemutatom neked Ariana-t a legjobb barátnőmet. – mutatja be nekem barátnőjével, akivel már az ágy jelenetet is elképzeltem. – Ariana ő itt a bátyám Touya. – mutat be a szépségnek, amire kezemet nyújtom neki.
- Üdv a családunkba. – halványan elmosolyodik, amire mintha egy kicsit elpirulni látnám, de a kezét az enyémbe rakja. Puszit adok kézfejére, amire már száz százalék, hogy elpirult, mire húgom odajön és kiveszi Ariana kezét az enyémből, amire kicsit haragosan nézek húgomra.
- Gyere, Ariana megmutatom a szobámat. – mondja, de félig még mindig rám néz és el is viszi onnan, ahogy csak tudja.
Beszélek pár szót szüleimmel, majd felmegyek a szobámba. Levetkőzök és elmegyek fürdeni. Miután meg vagyok, felöltözök és lefekszek tv-t nézni. Este fele jár, az idő nagyon mire megszomjazok és lemegyek a konyhába, de nem vagyok egyedül, Ariana-t is lent találom egyedül ráadásul. Nagyon gyönyörű teste van és amilyen pizsamát felvett istenien kiadja alakját és még elrejteni sem tudja. Végig pásztázom többször a szememmel, és az falnak is neki támaszkodok, mire megfordul és egy kicsit felsikítva veszi tudomásul, hogy én is ott vagyok.
- Bocsesz. Nem akartalak megijeszteni, csak őrjítő rajtad ez a háló ingszerű cucc. – mondom komolyan és megint elkezdek fantáziálni, mire megpróbálja kicsit takarni magát. Te az enyém leszel, csak kérdés, hogy mikor és milyen állapotba. Halvány vigyor jelenik meg a képemen és úgy figyelem….
|
| timcsiikee | 2009. 12. 29. 14:44:49 | #3057 |
Karakter: Yuukyo (Lakás)
Yuukyo:
- Hhh… rendben – válaszolja megadó sóhajjal. Helyes, én is így gondoltam. Elégedetten nyújtózom el az ágyon, vigyorral arcomon. Máris tele a fantáziám a képeivel, mi mindent tehetnék egy ilyen kis szolgával. Mindenképp fog kapni ehhez megfelelő ruhákat is. Hehe…
Az ágyon mocorog, majd a szélére ül, melltartóját felkapva.
- Uuugyee... Kimehetek a mosdóba? – nyávogja halkan.
- Természetesen – válaszolok lehunyt szemekkel. Hallom hogy feláll majd sétálni kezd, de egyszer csak ajtócsapódás nélkül távolodnak a hangok, egyik szemem kinyitom. Kiment a folyosóra? Hehh… Akkor számítson a következményekre… Van saját mosdóm is, majd jobb lesz ha megmutatom neki… Szebb mint a személyzeti, amit kint talál.
Betakarom magam, majd hasra fordulok, és gyorsan el is nyom az álom.
~*~
Reggel már a pirkadatra ébredek. Bahh… meló hátránya… folyton bennem van az inger a koránkelésre. Megfordulok az ágyban, de figyelek nehogy most nagyon oldalra csapjam kezem. Egy kis csibe fekszik még itt mellettem. Ez az első alkalom, hogy örülök ennek. Máskor ha egy nőnek azt mondtam az éjjel, hogy húzzon el megtette. Ha ne, a hajánál fogva vezettem ki egy szál majdnem semmiben az utcára. Velem ne ellenkezzen senki.
De most kivételesen is óvatos leszek. Szeretném minden percét kiélvezni ennek a szépségnek. Vajon hogy kerülhetett az utcára? hm… Számos oka lehet, de most ez nem érdekel. Végigmérem karcsú kis testét a szatén ágyneműben fekve élvezettel.
Egy szál faszban szállok ki az ágyból, koppantok egyet, és reggeli szolgakutyáim rám figyelnek.
- Szerezzetek a szobalányoktól egy M-es egyenruhát, és egy sima fehér ruhát is. Gyorsan – intek kezemmel, majd iszkolnak is két irányba. hehe…
Mire visszatérnek, én már le is zuhanyoztam, és egy törülközővel derekamon mászkálok a szobában fel-alá, ruháimat elődobálva.
- Főnök… - szól be az egyik de lepisszentem. Fel ne keltse helyettem a kis drágát – Itt vannak – közli halkabban, és nyújtja is nekem a két ruhát. Hmm… látom csini lesz neki… Imádni fogom.
Intek, hogy húzzanak ki, majd behajtják az ajtót is. Jól van. Úgy döntök felkapom gatyáimat, majd az inget, de azt csak szétgombolva hagyom, s sliccem sem húzom fel… felesleges, ahogy az övemet becsatolni is. Már főleg csak az ő ruhája van az ágyon, szépen egymás mellé kisimítva ledobva. Óvatosan lehúzom róla a takarót, majd az ágy végéhez lépek, ahol feje a magasabb párnákon pihen. Micsoda látvány, máris kemping van a boxeremben.
Kicsit lecsúsztatom csípőmön a nadrágot, előkapom férfiasságom.
hehe… Fincsi kis ébresztőt fogsz kapni kicsikém…
Farkam végével arcát kezdem cirógatni elégedetten vigyorogva, halkan mocorogni kezd. Arca ellőtt pihenő kezén ujjai megrándulnak. Teljesen kibújik belőlem a kisördög. Megfogom karcsú kis csiklóját, majd ujjait ráfonom péniszemre, forró tenyerétől megrándul tagom. Ohh milyen izgató.
- Itt a reggeli hercegnő… - mondom élveteg mosollyal, majd haját simítom meg kezemmel. Csak még… csak még egy kicsit játszani akarok, mielőtt a melómat mennék végezni.
|
| timcsiikee | 2009. 11. 30. 16:21:56 | #2653 |
Karakter: Yuukyo (Lakás)
Yuukyo:
Ahogy forró nedves testébe mélyen hatolok bele, felhördülök, de ez eltörpül kéjes sikolya mellet… Ahh basszus ez kurva jó, soha nem fogom tudni megunni. Egyre gyorsabban váltok vadabb tempóra, annyira izgat a kiscsaj nem csak hangjával, hogy már az őrületbe kerget vele.
De állj.. akármennyire is marcangol belül az a kurva vágy, és farkam már fájón lüktet benne lassítok… Hosszú még az este és csak magam írnám le, hogyha ilyen gyorsan beleéveznék, pedig annyira jó, hogy már majdnem sikerült. Waah… Amint lassítok, kinyitja szép szemeit úgy tekint rám, a lassú mozgásban jobban érzem ahogy kihegyesedett mellbimbói mellkasom cirógatnák… Micsoda érzéki játék.
- Hh… Elárulod… végre… hogy, hogy, hívnak? Hh… - nyögdécseli édesen, de csak elvigyorodom… Ahh… annyirah izgató, amikor még beszélni sem tudnak közben… ez csak még olaj a tűzre ami bennem ég… Ha így folytatod kicsikém, szétmarcangollak.
- Majd talán később – válaszolok egyszerűen, kicsit már én is rekedtes hangon, nem bírok magammal, olyan nehéz visszafogni hogy ne vadul mozogjak benne, és nem is tart sokáig meg az önkontroll, újra vadul mozogni kezdek, szinte szétpattan minden idegszálam, ahogy a gyors tempóval ingerlem magam és őt is. Gyűlik bennem a forróság, a szürke köd csak száll az agyamra, kábulatba esem, a levegőt is nehezebben veszem, majd végre akkorát élvezek a kicsike testébe, amit ritkán…
Mélyen levegő után kapkodva vetődöm mellé az ágyon…
Remélem ismeri a szabályaim… Azaz a nagy kérdésre a választ.
Hogy… mit csinál a nő szex után?... Na mit?
Hát zavar…
Oldalra nézek, épp ő is engem fixíroz, látom még gúzsban van ezért kioldom a bilincset.
- És most mit fogsz tenni velem? Elérted, amit akartál – még szép hogy elértem.
- Igen, ez igaz – ha jó hangulatban lennék, még itt tartanám pár menetre, de holnap dolgom van, így muszáj elküldenem. Pech… mert lett volna még kedvem játszadozni velem, ötlettáram végtelen – Ha szeretnél, hazamehetsz – mondom dús hajába túrva.
Édesnek tűnik…
- Te… te… tessék? – kérdi összekucorodva. Jól hallottad kicsi csibe.
- Elengedtelek, menj – jelentem ki egyszerűen.
- Miben? Elszakítottad a ruháimat is! – chh… micsoda gond.
- Nem tudom, az már a te dolgod – rázom le könnyedén – Amúgy sem szoktalak látni téged – szórakozóhelyeken biztosan nem – kerülnek nem igaz? – kérdezem gúnyosan. A ruháiból ítélve nem az a cicababa fazon.
- Te… - ohh de mérges valaki, mindjárt megijedek – Tudod mit? Nem megyek innen sehova! – hogy mi van?
Kerek szemekkel pillantok rá, majd oldalra fordulok.
- Van merszed kicsikém. Tudod te kivel beszélsz? – húzom gúnyos vigyorra a szám.
- Nem, mivel el sem mondtad a nevedet! – felesel tovább… Ez vagy Hülye, vagy tényleg nem ismer.
- Tousaku Yuukyo vagyok, az alvilág fia kicsikém – felemelem egyik karom, és állát cirógatom meg - Örülhetnél, hogy eddig kedves voltam veled… De ha tovább feleselsz, egy hullazsákban végezheted… vagy… - rémülten tekint felém, majd kettőt csettintek, az eddig ajtó előtt őrködő kutyáim lépnek be.
- Vagy? – kérdi remegő édes ajkakkal.
- Vagy nekik doblak oda – lassan feléjük fordítja tekintetét, még jobban elkerekednek szemei. Hát igen… alattvalóim néha nálam is perverzebbek, kegyetlenül.
Még jobban a takaró alá kucorodik, halkan kuncogok fel, addig a testőröket kiküldöm.
- Nincs ruhám… nincs hová mennem, pénzem sincs… - nyöszörgi a takaró alól. Hmm…
Szóval utcai kiscsaj mi? Nem csodálom, hogy sehova nem jár. Ez esetben… Legyünk jó szívűek… Hehehe…
- Értem kislány… - mondom vigyorogva tovább. Megfogom a takarót amit kezében szorongat, és lerántom róla – Teszek neked egy ajánlatot – lassan simítom tenyerem formás testére, máris ellágyul arcvonása. Micsoda kis kéjsóvár dögöcske.
- Igen? – kérdezi reményteli szemekkel.
- A saját bejáratú kis szolgám leszel… minden kívánságom egy szó nélkül teljesíteni fogod, és ameddig meg nem unlak, lakhatsz itt velem… kaphatsz ruhát is… - ismét élveteg vigyorra húzom a szám, vágyam már megint éledezik, így abbahagyom simogatását, mert vissza kell fognom magam. Holnap meló van, kipihenten kéne nekiállnom – Mi a válaszod csibém? – kérdezem mosollyá csillapítva vigyoromat, állát fogom közre ujjaimmal hogy rám figyeljen.
|
| timcsiikee | 2009. 11. 05. 07:18:58 | #2369 |
Karakter: Yuukyo (Lakás)
Yuukyo:
Ujjaim mozogni kezdenek benne, kínzó lassúsággal, ficeregni kezd alattam, elszakad ajkaimtól. Na és mi is a neved? – sóhajtja még kissé kábán a kedves.
- Az most nem fontos – jelentem ki doromboló hangon, kihúzom belőle ujjamat, háta alá csúsztatom kezem, és kipattintom a melltartó zárját. Lecsúsztatom róla a szép darabot, feltárul előttem két hófehér halma. Nem is vagyok rest azonnal rácuppanni, majd ajkaim közé veszem a rózsaszín kis csúcsot, ízlelgetni kezdem, és kényeztetni. felsőtestére irányul most minden figyelmem, kezeimmel cirógatom, számmal kényeztetem, és bezsebelem kéjes nyögdécseléseit. Karcsú lábai észrevétlenül kulcsolódnak derekamra, s ezt én is csak akkor veszem észre igazán, mikor ujjaival alsóm megfogva kezdi el lefelé húzogatni… Látom nagyon aktív a kislány.
- Héé… Ilyet nem csinálunk! – vigyorgok bőrébe, halkan duruzsolom tovább ízlelgetve, felsandítok piros arcára, amit a félhomályban is tökéletesen látok.
- Véletlen volt – szólal meg pajkos kis hangon… Ahhoz képest amire számítottam, csalódtam… pozitívan… Ez a lány egy igazi vadmacska lesz… akit majd én megszelídítek. Mrrrr….
- Ha már elkezdted, fejezd be – csúszok rajta feljebb, arcához közel hajolva vigyorgok kajánul, majd felegyenesedem, térdeimre nehezedve. Lábával végigsimít fenekemen, majd újra ujjai közé véve rángatja le végül lábaim megemelve segítek neki… Igazán ügyes.
Épp hajolnék rá, vigyázva hogy rá ne essek, amikor fenekemről hátamra csúszik lába, majd leránt magához épp hogy meg tudok támaszkodni, felemelve fejét máris csókért könyörög…
Újabb vigyorral adom meg magam… Mondtam én, hogy vadmacska… a jobbik fajtából.
Falom habzsolom ajkait, egyik kezemmel támasztom magam könyökölve másikkal egész testét bebarangolom. Talán mégsem oldozom el, sokkal izgalmasabb így. Melleiről lecsúszik kezem lassan csípőjére, szemérmére, izgatóan kezdek simogatni a vékony fehérneműn keresztül, bele-belenyög a csókba, lassan térek le nyakára. Mikor felsandítok rá látom, hogy ajkaiba harapva fogja vissza hangját.
- Felőlem sikíthatsz, is senki nem fogja meghallani – duruzsolom nyakának ívébe, majd ujjam a bugyiba akasztva tépem le róla egy laza mozdulattal. Ujjaim immáron a szabad felületen játszadozhatnak, sikamlós szemérmét kezdem ingerelni, miközben már újra kebleit csókolgatom.
Elégedetlenül nyöszörög, hisz csak lassan mozgok, semmiképp sem akarom még a teljes kábulatba űzni. Karcsú lábai még mindig engem ölelnek körbe, húzna fel magához, de erősen tartom magam, de végül néma kérésének eleget téve mászom feljebb, pedig már a hasánál jártam. Lenyom magához, ágyékunk összedörgölőzik, mélyről jövő felhördülést fojtok vissza torkomba, egy percre le is hunyom szemem és úgy mozgok felette. Füléhez hajolok.
- Szeretnéd mi? – susogom halkan fülébe, majd bele is nyalok kicsit, élvezettel nyomom mellkasom melleinek.
- Eléggé… - válaszol kacéran, hangja már a vágytól rekedtes kissé, egy ideig még körözök bejáratánál, majd hosszú ingerlés után váratlanul hatolok belé. Elönt a forróság ami körülölel, mély levegőt veszek úgy állok meg, sikolyát nem is hallottam igazán, annyira lefoglalt belső szorítása.
Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 11. 05. 07:30:04
|
| timcsiikee | 2009. 10. 29. 00:18:47 | #2298 |
Karakter: Yuukyo (Lakás)
Yuukyo:
Egyik éjszakai törzshelyemen ülve a VIP részlegen, két csinos kurva és egy jó dohány társaságában. Ennél jobb nem is lehetne… vagyis de, de azt nem hiszem, hogy itt helyben meg tudom oldani, nem akarom a feltörekvő hírnevem bemocskolni, így inkább élvetegen pillantok hogy egyikre, hol másikra, majd derekukra fonom karjaim, és jó erőset markolok formás kis seggükbe.
- Mit szólnátok lányok, ha mindezt a lakásomon folytatnánk hm? – kaján vigyort csillogtatok, de nem tűnök valami megnyerőnek, mert sértődötten vonulnak el. Hülye ribancok…
- Most mi van? Ketten se bírnátok el velem? – szólok utánuk egyet utoljára, de csak legyintek egyet. Mindegy…
Egy utolsót szívok, majd a csikket ingerülten nyomom bele a hamusba. Utálom, ha az ilyen semmi-ruhás kis szukák felizgatnak, aztán elhúznak. Ha nem lenne nagy önuralmam, most itt ülhetnék álló farokkal, és várhatnám hogy lenyugtasson valaki.
Egyik testőröm benéz, és megáll a küszöbnél, szerencsére tudja, hogy hol van a helye.
- Hozzunk még valakit uram? – morogja undorító akcentussal, de csak megrázom a fejem, majd újra rágyújtok.
- Inkább menjünk… ez a hely is elsatnyult, új törzshelyet fogok keresni – felállok a sarokülőről, és megigazítom ruházatomat, majd a cigi felét elnyomom. Úgy utálom már ezt, de ha ideges vagyok nem bírom ki – Majd útközben felszedek valami lotyót…
Egy hátsó ajtón megyünk ki, mert ha távozom, rühellem ha tömeg vesz körül, és lökdösnek. Kint beszállok a limuzinba, és már hajtunk is, időközben közlöm, hogy hazafelé álljunk meg az egyik utcánál, hogy felvegyek valami jó kis prostit.
Kutyáim velem szemben ülnek, és faarccal figyelik, hogy egy üveg Sake-t kapok elő, majd inni kezdek.
Meghozza a hangulatot szinte bármihez… nem?
De…
Lustán pillantok ki a sötétített üvegen. Nem haladunk túl gyorsan annak ellenére hogy éjszaka van és egy árva lélek sincs az utakon, de nem is baj, nem mindig szeretem a száguldozást. Mindennek megvan a maga ideje. Megakad a szemem egy kapucnis lánykán, aki egy sikátor szélén állva hátával a falat támasztja, nagyon unottnak látszik, és tuti hogy egyedül van.
- ÁLLJ! – rikkantom a sofőrnek, aki azonnal fékez – Hozzátok – ezt már halkabban jegyzem meg a testőröknek, akik rögtön pattannak is szavamra, és kiszállva a kocsiból elkapják a lányt, elkábítják és csuklójánál megkötözve teszik be mellém az ülésre. Ők is beülnének, de becsapom az ajtót.
Majd hívnak másik kocsit… vagy sétálnak… nem érdekel, de most nem akarok közönséget.
Oldalt fekszik, teljesen kiütve felém fordítom fejét, és széles mosollyal nézem a szép arcocskát.
- Élvezet lesz téged megdugni édesem – dorombolom nagyon halkan, hogy fel ne keljen, majd eleresztem arcát, élettelenül huppan vissza feje az ülésre.
~*~
Csak mikor megérkezünk a házhoz, akkor jut eszembe, hogy talán a két böhöm mégis jól jött volna, bevihették volna helyettem a kiscsajt, de én sem vagyok nádszál vitéz, könnyedén felkapom a vállamra, és már viszem is. Csak kicsit vagyok lusta…
Beviszem egyenesen a szobámba, leveszem róla a pulóvert és az ágyra fektetem. Milyen édes kis fehér ruha, tökéletesen áll arcához. Vékony karjait megfogom, és feje felé emelve bilincselem a rácshoz. Leveszem saját ruháimat is és csak a boxert nagyom meg, meg természetesen a kereszt medálos nyakláncomat, amiben utolsó fegyverem, egy beépített penge van, de semmi mást. Az éjjeli szekrény fiókjában úgyis van minden, ami csak kellhet. Fegyverek, esetleg segédeszközök… bármi.
Letépkedem róla a szép ruhát, majd a cafatokat az ágy mellé górom, a cselédek holnap úgyis feltakarítják reggel. Kis fehérnemű van rajta, és alig takar valamit. Ahh micsoda látvány. Semmi mű nincs rajta, természetes és mégis olyan izgató, nem is bírom ki hogy melltartóján keresztül ingereljem kicsit. Megcsippentem, kis teste megrezzen egy pillanatra, de még nem ébred fel, nagyon aranyos.
Felé kerekedem, széjjelebb terpesztem kicsit combjait, élvezettel simítok végig egész tenyeremmel testén felfelé, majd vissza, és megállapodom a kis bugyin, két ujjammal körkörös mozdulatokkal ingerlem, egy ideig nyöszörög, majd hirtelen kipattannak szemei, végre láthatom azokat a csodás kék íriszeket is. Felsikolt, szinte nem is értem mit mond közben, de elcsuklik hangja, ahogy erőteljesebben izgatom szemérménél. Ujjaim oldalt siklanak a már nedves bugyi alá, közel hajolva mélyen a szemébe nézve vigyorgok rá.
- Jó reggelt kis játékszerem… - duruzsolom szinte már ajkaira, majd két ujjam csusszan belé, és hogy sikolyát elfojtsam ajkaira tapadok.
|
| Levi-sama | 2009. 09. 08. 22:48:40 | #1806 |
Karakter: -
Ihlethiány miatt vége
|
| Saya | 2009. 08. 09. 00:18:43 | #1451 |
Karakter: Chizumi
Szóval kedvenc rendőrfőnökünk csöpp kislánya… -igen, ezek szerint ismeri az apámat, és kétség sem férhet hozzá, hogy ő az az ember, akiről olyan sokat mesélt. Miért pont ő és miért pont velem történik ez? Szeretnék elfutni, ha tudom, esélyem sincs a menekülésre. De közben remegek is, lábaim földbe gyökereztek. Menni akarok, elmenni innen! Szemeit végig futtatja rajtam, így csak jobban előjönnek félelmeim. Ezek az alakok sosem viccelnek, bennük nincs jóság…Félek…nagyon félek…
-Elmehetek? –kérdezem tőle bátortalanul, de nem jön válasz. Megtámasztja tenyerét a mögöttem lévő falon, és úgy hajol oda hozzám.
-Hogy hívnak? –nee, nem akar elengedni…
-Chizumi.
-A nevem Tanaka Yuu. Mesélt rólam már neked apuci? –igen, ő az! Istenem, miért engedted, hogy bemásszak a Pokol kapuján? –Szóval igen. –vonja le a következtetést, majd hajamon simít végig. Már a gyomrom is remeg, szinte fulladozom attól a kegyetlen légkörtől, ami körül vesz minket…ez maga a halál…
-Mi legyen most veled, kicsi Chizumi?
-Kérem, engedjen el…nem tettem semmi rosszat, én csak egy labdáért másztam be a kerítésen, amit az egyik gyerek ejtett be véletlenül…-hinnie kell nekem, el kell hinnie!
-Milyen gyerek? Nem látok rajtad gyűrűt…van gyermeked?
-Nem az enyém…Szabadidőmben az árvaházban segítek. –válaszolom. Karomon simít végig ujjaival, nem is sejti, hogy lassan ezzel a sírás határára kerget.
-Oh értem…egy kis szent vagy, igaz? Szárnyaid is vannak? Lássuk…-miért gúnyolódnak rajtam? Mivel érdemeltem én ezt ki? Ahogy hátamhoz ér, kiül arcomra dühöm, bár láthatólag ezzel sem sokat érek el. Próbálom őt eltolni, de Yuu sokkal erősebb. Csókokkal hinti karom, majd a falnak présel. Olyan közel van már, lehelete bőrömet perzseli, akár szenvedő embert a sivatagban a Nap. Nekem is hasonló halálfélelmem van, de most nem szabad megtörnöm! Ki kell valahogy jutnom, mielőtt megöl…bár tudnám, hogyan…
-Nem csináltam semmi rosszat. Azonnal engedjen el, különben…-megmorogja mondatom, úgy látszik, nagyon nem szereti az ellenkezést.
-Különben? Te fenyegetőzöl? Megfenyegetsz engem a saját házamban? –hangja is megrémít, de nekem feszülő teste még inkább.
-Mit akar tőlem?
-Apád lelkét. –ez megőrült?
-Te…tessék? –kérdezek vissza, mire ő elmosolyodik.
-Egy összetört lelki roncs lesz belőle, hála neked kicsi Chizumi. Nem is reméltem, hogy csak így a karjaimba sétál a nagy lehetőség. Nem érted, igaz? –megrázom a fejem, így orrunk összeér. Elpirulva kapom el tekintetem, ekkor erős szorítást érzek meg csuklómon, hogy vissza kell néznem.
-Ha nem lennél az aki, valószínűleg elengednélek, de így…Nem tehetem. Mától az enyém vagy. –Az övé? Az övé? Az övé? Nem, azt soha!
-Keresni fognak.
-Nem, ha én úgy akarom. Márpedig mindig az van, amit én akarok. Mindig… -alig mondja ki a szavakat, de máris ajkaimra tapad. Ez nem lehet…Életem első csókja…Elvette tőlem, ő csókolt meg legelőször. Hogy tehette?
***
-Disznó! –förmedek rá, majd hatalmas pofonnal jutalmazom. Nagyot csattan arcán a kezem, ez a nagy csattanás engem is felébreszt, hogy mit tettem és főleg, hogy kivel.
-Főnök…-oda lép egyik embere fegyverrel a kezében. Le fognak lőni?
-Semmi baj, nem kell…-szólal meg Yuu is viccesen visszaigazítva állkapcsát. Ő nem veszi annyira komolyan ezt az egészet, csak megmosolyogja. Igaza volt apámnak, hogy sosem veszti el hidegvérét, ezért is juthatott el ilyen messzire a jakuzzák közt.
-Elvette életem legelső csókját, ezt sosem bocsátom meg! Soha! –kiabálom, majd sírva összekuporodom a fal tövében. Tudom, hogy neki ez nem jelent semmit, de én nagy becsben tartom hitemet, és hitem szerint csak szerelemből cselekedhettem volna ezt. Megcsókolt, megcsókolt…ez jobban fáj, mint a szorítása.
Leguggol mellém, arcomat ragadja meg, és remegő szemeimbe néz.
-Légy hálás, mert csak a szád veszítette el a szüzességét…De ne feledd, ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy ilyet tettél…Ne dühíts fel! –mondja komolyan, majd feláll. De a szeme…a szeme nem volt ennyire komoly, mintha nem csak az arcát, de az önbecsülését is telibe találtam volna. Talán csak a többiek miatt ilyen szigorú. Ha kettesben lennénk…
-Főnök, vissza kéne menni a megbeszélés miatt. –szólal meg egyik embere, könnyen kitalálható, hogy mára még van valami fontos dolga. Némán bólint, engem meg megragad az egyik erős férfi.
-Neee…hagyjanak! Eresszen eeel! –kiabálom végig a folyosón, kétségbeesett hangomtól visszhangzik minden.
Egy külön szárnyba visznek, így nem kell rám zárniuk az ajtót, csak a bejáratot zárják be. Hatalmas helyiségek, én meg egyedül vagyok. Bemegyek a nekem szánt szobába, előveszem rózsafüzérem és kérem az Istent, hogy szánja meg hűséges bárányát. Imádkozom Yuu lelkéért is, hogy végre belássa, az erőszakon túl van egy másik világ is. Én is ebben a világban élek, oda nincs joga ajtóstul betörnie. Nem szabad. Az ima végén ajkaimra tévednek ujjaim. Eszembe jut rövid, de szenvedélyes csókunk. Nem tudom, miért gondolok még mindig rá, haragudnom kéne, de nem tudok. Még most sem hiszem el, hogy felpofoztam, talán én is tettem ezzel valami olyat vele, amit eddig más még soha.
Szomorú tekintetem arra a zongorára téved, ami a szoba közepén áll. A füzért a kezemből a tetejére teszem. Halkan koppannak a gyöngyszemek a lakkozott felületen, majd felnyitom és ujjaimat lassan a billentyűkre helyezem. A zene mindig megnyugtat, ezért halkan énekelve zongorázni kezdek. Nem tudom, miért, de egy szerelmes dal jutott az eszembe. Sokszor játszom ezt a gyerekeknek is, bár ők csak a dallamra figyelnek, mint sem a szövegére. Mindkettő gyönyörű, amilyen az első csókom is lehetett volna, ha nem így, nem most…de talán vele, valahol máshol, valahogy másként történik…Ez már sosem derül ki.
http://www.youtube.com/watch?v=92CzzIaPFn8
Nem veszem észre, hogy a muzsika közben bejön Yuu is. Mögöttem állva hallgatja végig, majd mosolyogva tapsolni kezd. Ijedten kapom magamhoz rózsafüzérem és gyorsan odébb szaladok. Abbahagyja a tapsolást és felém kezd sétálni. Reszketve állok, úgy érzem, hogy mindjárt elájulok. Én félve nézem őt, ő komolyan néz rám, fél perc is eltelik talán ezzel.
-Te olyan más vagy… -szólal meg kezem után nyúlva, amit gyorsan elkapok.
-Más? Milyen más? –nem értek semmit, mire gondolhat?
-Olyan…angyali… -megint közelebb lép, de tanulva az előbbi esetből, most nem várom meg, hogy a falhoz szorítson, gyorsan kihátrálok.
-Nem kell tovább gúnyolódnia! Megértettem, hogy nem mehetek sehová sem, de magának is meg kell értenie, hogy én nem egy „olyan” lány vagyok. Én tudom, hogy gyűlöli az apámat, de ő csak a munkáját végzi. Én meg…nos én… -egy kis szünetet tartok. -Tudja, mit? Öljön meg! Én nem akarom úgy végezni, mint sok lány, akiket a magafajta vezérek és a társai is kényük-kedvük szerint használhat. Sosem vétettem még hitem ellen, de akkor most megteszem, és saját kezemmel oltom ki az életemet! –mondom komolyan.
-Arra nem lesz szükség, egyelőre csak egy vendég vagy…fogalmazzunk úgy, hogy egy különleges vendég. –válaszolja, miközben megint felém lépked. Ekkor látom csak meg azt a heget, ami arcán húzódik végig. Önkéntelenül is felemelem kezem, de aztán visszahúzom. Erre ő is megtorpan. Megint meg akarom érinteni, de aztán megint nem. Végül a nagy bizonytalanságomat leküzdve ujjaimmal óvatosan simítok végig a sebet. Őt is sokat bánthatták már, biztos nem volt könnyű élete. Szegény… Mérhetetlen sajnálat fog el, szemeimbe könnyek gyűlnek.
-Miért sírsz, Chizumi? –néz rám kissé értetlenül, miután elhúzom kezemet.
-Hogy is mondta? Más…maga is olyan más… Én csak… Nem is tudom. Arra gondoltam, hogy magával is nagyon kemény lehetett az élet. Senki sem születik rossznak, mert minden ember egy félszárnyú angyal. Szükségünk van valakire, hogy repülni tudjunk. De, ha nincs támaszunk, a szárnyunk eltűnik és…-nem fejezem be, de miért sírok megint? Ez a férfi durva volt velem, mégis olyan gyengéd érzelmeket vált ki belőlem, mint még soha senki más. Szeretném megölelni, eltörölni az emlékeit és jó emberré tenni…
…de ez már lehetetlen…
Lehetetlen?
Szipogva törölgetem könnyeimet, miközben ő egy zsebkendőt nyújt felém. Elveszem és megtörlöm vele arcomat. Talán ekkor látja be, hogy mára már eleget kínzott, lelkileg legalább is. Szó nélkül távozik a szobából. Olyan, mintha szégyellné magát, mert elkeserített. Miért akarok meglátni egy ilyen emberben jóságot? De én…én olyan másnak látom, mint ahogyan azt apám lefestette. Sajnálom őt, tényleg, őszintén szánom…
A szobámnak van fürdőszobája is, ezért ott letusolok. Találtam egy köntöst is, amit magamra vehetek, míg a ruháim megszáradnak, amiket kimostam, hisz nincs másik, amit felvehetnék. Könnyű anyag, talán egy óra alatt megszárad ilyen melegben, addig is sétálni indulok.
Olyan hihetetlen, hogy egy ekkora szárnyban egyedül vagyok. Vagy mégsem?
Az egyik szobából fény szűrődik ki. Óh te jó ég, ő az. Yuu fekszik az ágyban. Félmeztelen, ezért arcom azonnal rózsás árnyalatban pompázik. Az ablak nyitva van, huzat van. Még a végén megfázik. Puha léptekkel közelítem meg az ágyat, majd megállok előtte. Most olyan emberi, annyira ártatlan, ahogy itt alszik. A szívem szaporábban kezd el verni, de ezúttal nem a félelemtől, egyszerűen jó őt néznem. Megfogom a takarót, és gondosan betakargatom. Melegség önti el a szívem, ahogy nézem halk szuszogását.
-Isten óvja álmodat… -súgom halkan, majd homlokára nyomok egy lágy csókot. Csak fel ne ébredjen, mert én is csak addig vagyok ilyen bátor, míg ő alszik. Lassan elindulok kifelé, mikor meghallom az ágy reccsenését. Hátrafordulok, de semmi. Gyorsan visszaszaladok szobámba, majd az ajtó elé húzok egy széket. Nem sokat ér, de legalább zajt csap, ha valaki be akarna jönni, mikor alszom. Vajon fent volt és hallotta, amit mondtam és látta, amit tettem? De akkor meg miért nem…? Mintha megőrültem volna… De nem tudok nem segíteni, neki is szüksége van rám. Segíteni… Adj erőt Uram, hogy legyen bennem elég kitartás hozzá! Megmutatni az élet apró örömeit, madarakat, felhőket, a fákat, visszaadni az őszinte mosolyt…Yuunak…
a férfinak, aki megkapta az első csókom…
-Kérlek, ne bánts…ne bánts, és engedd, hogy segítsek…-motyogom magam elé rá gondolva, miközben könnyeim tovább potyognak. Úgy érzem, hogy megfulladok ezen a helyen, ő mégis a levegőt adja számomra. Én látom benne az embert, aki segítségért kiált, de vajon én már megérintettem őt, hogy ezt elfogadja? Holnap talán, ha benéz hozzám, megkérhetem, hogy hallgassa, ahogy a zongorán játszom. Neki is énekelhetnék, mesélhetnék a gyerekekről, az árvaházról…De egy ilyen embert vajon meghatnak az effajta dolgok? Ezek a gondolatok kifárasztanak, hamarosan mély álomba merülök.
Az álmaimban újra szabad lehetek…
Szerkesztve Saya által @ 2009. 08. 09. 00:27:08
|
| Levi-sama | 2009. 08. 07. 14:15:35 | #1434 |
Karakter: Yuu (Lakás)
- Főnök! A kertben ólálkodott valaki, de összeszedtem.
Komoran vonom össze a szemöldököm.
- Hol van most?
- A fogadószobában.
Bólintok, hideg szemeim megvillannak. Most, hogy ezt a hatalmas üzletet akarom nyélbe ütni az oroszokkal, nem hiányzik hogy valami kis kém, vagy újságíró kiszagolja. Megnézem, és ha gyanús, lelövetem.
Belépve az ajtón egyik emberem már talpra is ránt egy fiatal nőt, aki fájdalmasan felsikkant.
- Kérem, ez fáj! Ne bántson!
Intek egyet a kezemmel, és azonnal elengedik.
- Bocsáss meg a modortalan fogadtatásért, de mindig óvatos vagyok a váratlan vendégekkel - szólalok meg mély, karcos hangomon, és közelebb lépve hozzá alaposan megnézem. Szinte átvilágítom tekintetemmel, minden rezdülését figyelve. Porcelánfehér bőr, tökéletes test, hosszú fekete haj, és a szemei... mint két végtelen mélységű, sötét tó. Nagyon szép nő.
Egy kibaszott mázlista vagyok.
- Jaku... - kezdené, de elharapja szavait. Oh látom már, a hanyagul nyitva felejtett ingem felső részénél meglátta a tetoválásokat. Arcán olyan őszinte a döbbenet, hogy elhiszem, valóban véletlenül került ebbe a szorult helyzetbe. Felismerte mi vagyok. Okos kislány. Vagy nem. Majd kiderül.
- Igen az - bólintok alig észrevehetően, és közelebb lépek hozzá. - Ki vagy szépségem, hogy te ilyeneket tudsz?
Állát megfogva emelem fel pofiját, hogy alaposabban megnézhessem. Nagyon szép. Elhátrálna, de a mögötte lévő kanapé miatt egyensúlyát veszti, és a kezében lévő tölcséres fagyija szétkenődik mellkasomon, ingemre és nyakamra is jutva belőle. Elkerülhettem volna, de nem foglalkoztat ez a kis bosszúság. Sőt... szórakoztat.
Kíváncsian figyelem ahogy a táskájában kezd kotorászni, közben szabadkozik.
- Főnök!
Oldalra kapom a fejem, és a belépő sötétöltönyös, kétajtós szekrényre pillantok.
- Ez a lány Kamio rendőrfőnök lánya. Most ellenőriztük.
Visszafordulok a lány felé, aki egy zsebkendővel a kezében hátrálni kezd előlem, kikerülve a kanapét. Kiveszem kezéből a fehér kendőcskét, lassan, kimért mozdulatokkal törölgetem le magamról a jégkrémet. Arcomon semmi sem tükröződik, ahogy mindig. Gondolataim azonban cikáznak a fejemben.
- Szóval kedvenc rendőrfőnökünk csöpp kislánya... - ismétlem elgondolkodva, jeges tekintetem a falig hátráló lányra szegezem. Hm.
Végigfuttatom fejemben a lehetséges megoldásokat. Elengedhetném, persze, és akkor semmi sem történne. Az égvilágon semmi. Vagy megölethetném, és a fejét elküldhetném az apjának, cserébe a sok bosszúságért amit okozott. Rengeteg kárt okozott már nekem a vén hülye. Vagy...
Akár meg is tarthatnám, és bemocskolnám az ő kis féltett kincsét...
Gonosz kis félmosollyal mérem végig szép testét. Élvezetes móka lenne... aztán egy bordélyháznak ajándékoznám, és ő kaphatna egy fülest, hol van csöpp kis kincse... Megmentheti. A drogra szoktatott, lesüllyedt, nemi betegségektől senyvedő terhes csemetéjét...
Micsoda bosszú lenne...
- Elmehetek...? - kérdezi félénken. Nyugodt léptekkel sétálok felé, tenyereim csattannak mellette a falon, úgy hajolok arcába.
- Hogy hívnak?
- Chizumi.
- A nevem Tanaka Yuu. Mesélt rólam már neked apuci? -Tágra nyílnak szép szemei. Elégedetten hunyorítok. - Szóval igen.
Elveszem a falról egyik kezem, és végigsimítom kibomlott, hosszú haját. Milyen selymes...
- Mi legyen most veled, kicsi Chizumi? - firtatom halkan, félrehajtott fejjel nézve le rá.
- Kérem engedjen el... nem tettem semmi rosszat, én csak egy labdáért másztam be a kerítésen, amit az egyik gyerek ejtett be véletlenül...
- Milyen gyerek? Nem látok rajtad gyűrűt... van gyermeked?
Csalódottságom nem látszik rajtam, csak arcát fürkészem komoran.
- Nem az enyém... Szabadidőmben az árvaháznak segítek.
Hajáról a felkarjára siklanak ujjaim, puha bőrét simítom végig lassan.
- Oh értem... egy kis szent vagy igaz? Szárnyad is van? Lássuk... - Felröhögnek mögöttem az embereim, nekem is vidáman csillannak jégkék szemeim. Kezem a hátára siklik.
Dühösen villannak a sötét szemek, és ajkai megremegnek. Kis édes.
Mellkasomnak feszíti kezeit, próbál eltolni magától, de megfogom csuklóit, és érzékeny belső felszínére hintek egy-egy puszit, mielőtt a falhoz szorítom őket, és arcába hajolok. Egy centi sincs ajkaink között, érzem leheletének cirógatását bőrömön. Izgató, finom illata van...
Elfordítja az arcát, és rángatni kezdi kezeit.
- Nem csináltam semmi rosszat. Azonnal engedjen el, különben... - hadarja rémülten, és én felmorranok, amitől azonnal elhallgat.
- Különben? - nézek szemeibe keményen. - Te fenyegetőzöl? Megfenyegetsz engem a saját házamban?
Sápadtan pislog fel rám, és ahogy hozzásimulok érzem remegését. Mmm...
- Mit akar tőlem?
- Apád lelkét.
- Te...tessék?
Értetlen pislogását látva gonosz félmosolyra húzódik a szám.
- Egy összetört lelki roncs lesz belőle, hála neked kicsi Chizumi. Nem is reméltem, hogy csak így a karjaimba sétál a nagy lehetőség. Nem érted, igaz?
Megrázza fejecskéjét, amitől orra az enyémhez ér. Elpirulva fordítja el arcát, de erősebben megszorítom a csuklóját, hogy rám figyeljen. Felszisszenve pillant rám újra.
- Ha nem az lennél aki, valószínűleg elengednélek, de így... Nem tehetem. Mától az enyém vagy.
- Keresni fognak...
- Nem, ha én úgy akarom. Márpedig mindig az van amit én akarok. Mindig... - súgom az utolsó szót ajkaiba, és mohón, durván csókolom meg.
|
|
