|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Ichi-nii | 2011. 10. 23. 02:05:30 | #17387 |
Karakter: Yukiko Hanayume
Megjegyzés: ~ Sznalinfülnek
Átkarol, majd még inkább csökkentve a testünk közötti távolságot, megcsókol. Meglepődök, hiszen mindenre számítottam, csak erre nem. De… mégis jó érzés. Viszonzom a csókját, ajkai kellemes érzéssel árasztanak el. Elválik ajkamtól, majd megpróbál felülni, ezért lemászok róla valamennyire. Felkap, és az ölében visz az ágyamhoz, miután lerak a sajátjához lépked.
- Bocsánat az előbbiért, nem bírtam visszafogni magam. Megígérem, ez többet nem fog előfordulni. – áll háttal nekem, majd valamit kivesz a csomagjai közül, és beviharzik a fürdőbe. Csak meglepett arccal bámulom őt, még mindig a csók hatása alatt vagyok. Eldőlök az ágyon, majd a plafont bámulom. Egy olyan 10 perc múlva felállok, és benyitok a fürdőbe.
- Te meg mit csinálsz? – kérdezem, a már kádban ülő fiút. A hab, ami a víz tetején úszik semmi „illetlent” sem mutat meg, ezért csak ő vörösödik el – Jaaa… Te fürdeeeesz~… - úgy mondom ezt, mint aki most kelt fel egy szombat reggelen, amikor észbe kapok, és realizálódik bennem: fürdik. Szemeim kikerekednek és elpirulok, gyorsan megfordulok, tenyerem az arcomra teszem.
- Bocsánat. – lépkedek ki gyorsan az ajtón, majd szinte becsapom magam után. Egy darabig még az ajtónak támaszkodva állok, amikor megérzem, hogy Matuso már nyitná ki azt. Előre lépek egyet a lendülettel, amivel megtoldotta az ajtót, majd hátra fordulok. A víztől lelapult hajjal, a fehér pólójában és az előzőhöz viselt csőnadrágjában áll előttem, és arcomat fürkészi. Igazából, nem tudom miért, de csodálkozva nézek rá, még el is pirulok egy kicsit amikor néha úgy érzem, hogy tekintetünk találkozik. Jó, itt egy esély előttem. A kérdés csak az, hogy kihasználjam-e?
- Nem szeretnéd folytatni? – közelebb lépek hozzá, majd végigsimítok a hátán, végül vállába kapaszkodok. Érzem, hogy kezét a csípőmre teszi, és hátát a falnak támasztja.
- Ha te is szeretnéd. –már érzem, hogy egyre hevesebben veszi a levegőt. Ennyire izgalomba hoztam volna? Kicsit megemelkedek, hogy teljesen elérjem ajkait, majd egymásnak esünk. Közben kezeivel az oldalam simogatja, többet akar, tudom. És én is többet akarok, már vagy fél éve nem is volt kit csókolgatnom, most már kijár nekem is valami komolyabb. Mellkasát kezdem simogatni, majd egyre lejjebb haladok, ő pedig lefelé kezd csúszni a falon, amíg le nem ülünk a padlóra. Lábát széttárta, én felsőtestén fekszek, ágyékunk ismét közel kerül egymáshoz. Megint lecsapok ajkaira, ő pedig közelebb nyomja a csípőmet a magáéhoz. Kezeimmel lenyúlok, és kicsatolom az övét, majd lassan a nadrágot is kigombolom. Lehúzom a cipzárt, majd alsógatyáján át kezdem simogatni. Az ő keze is feljebb kúszik, egészen a melleimig. Kigombolja az inget, majd gyömöszölni kezdi őket, amitől egy kicsiny nyögés hagyja el az ajkaim, régen éreztem már ehhez hasonlót, ahogy látom ő is. Nyakára hajtom a fejem, ott csókolgatom, néha bele-bele harapok egy kicsit, kezemmel tovább simogatom érzékeny pontját.
- Mit szólnál egy kényelmesebb helyhez? – mosolyodok el, arcát kémlelem. Egy bólintással jelzi az igent, majd felállunk és ledőlünk az ágyára, az övé volt közelebb. Ő van felül, egyik kezével támaszkodik felettem. Lassan, leereszkedik, ismét pár csókot váltunk. Kicsit oldalra fordulunk, majd elkezdem lehúzni róla a nadrágját, és az alsót is. Most így simogatom, közben mellkasához húzódok, és hagyom, hogy kigombolja az ingem, majd a melltartót is, végül a szoknyámtól is megszabadít. Ujjával, gyengéden simogat, majd egy idő után lekerül rólam a bugyim is. Először gyengén, majd egyre magabiztosabban hatol be, amit ő is, és én is kisebb nyögésekkel keretezünk. Csípőmet fogja, én a nyakába kapaszkodok. Kicsit gyorsít a tempón, hamar elérjük mind ketten a csúcsot. Kicsit ugyan lihegve, de boldog mosollyal hajtom mellkasára a fejem, majd egy perc alatt el is alszok ölében. Felébredek, nem tudom mennyi lehet az idő, de este van, még csak nem is hajnalodik. Matsuo még mindig alszik, örömmel tölt el, hogy nem csak én alszok el a végén. Kikászálódok karjai közül, majd megigazítom magamon a ruhát, majd felkelek az ágyról. Egy ideig csak állok, és nézek magam elé. Már az első is olyan volt, mintha évek óta együtt lennénk, pedig alig egy fél napja ismerjük egymást. De mégis, ha csak Matsuora nézek, úgy érzem, mintha bármikor megismételném ez vele. Lehet, hogy most tényleg szerelmes lettem? Ilyen gondolatok kószálnak a fejemben, miközben a fiú néha-néha mocorogni kezd az ágyban. Egy nagy sóhaj után, visszafekszek mellé, mivel megfordult csak hátulról átkarolni tudom. Ez után már csak reggel ébredek fel, arra, ahogy Matsuo készíti a reggelit. Fáradt fejjel nézek át a konyhapulton, ekkor megfordul és mosolyogva emeli meg egyik kezét.
- Jó reggelt, már azt hittem nekem kell majd felkelteni. – fordul vissza az ételhez. Ásítok egyet, majd a még tegnap behordott dobozokat nézegetem. Az egyikhez odasétálok, majd kiveszek belőle egy halom fehérneműt, amiket a padlóra pakolok, majd szorgosan válogatni kezdek, mire megtalálom amelyiket kerestem. Megfogom a többit és visszadobom, majd besétálok a fürdőbe, és engedek magamnak egy kis vizet. Beülök, és szinte visszaalszok a kádban.
- Baj lenne ha beszállok? – hallom meg Matsuo hangját. Észre se vettem, hogy bejött, csak csodálkozva nézek rá.
- Ő… dehogy… - mosolygok rá, mire már vetkőzik is le, majd beül elém.
- És… mi a véleményed a tegnap estéről? – érdeklődik, kicsit zavarban van. Én is.
- Jó.. volt… - motyogom, igazán mást nem is tudok mondani róla.
- Én is élveztem. – közelebb jön, tarkómra teszi egyik kezét majd fejem közelebb húzza a sajátjához, és megcsókol. El se hiszem, hogy megint érezhetem az ajkait, nagyszerű.
~*~
Végeztünk, már meg is ettük a reggelire készült tojásrántottát. Az utolsó simításokat végzem el az egyenruhán, majd felveszem a cipőt is.
- Siess, elkésünk! – szólok vissza a fiúnak, aki még mindig a haját igazítja. Az iskolában lassan telik az idő, csak rá tudok gondolni, újra együtt akarok lenni vele. Érezni, ahogy ajkaink összeérnek. Akarom őt!
|
| Ichi-nii | 2011. 10. 21. 19:19:36 | #17367 |
Karakter: Yukiko Hanayume
Megjegyzés: ~ Sznalinfülnek
Nincs mit tenni, muszáj lesz benyúlnom oda. Megteszem, majd azonnal megfogom a kulcsot és már szaladok is kinyitni az ajtót. Előre enged, majd ő is utánam jön és elkezd kipakolni.
- Mit szeretnél enni?
- Nem vagyok éhes. – vágom rá a fiú kérdésére a válaszom, de tulajdonképpen nagyon is éhes vagyok, még a gyomrom is meg kordul. Azért nekiáll a főzésnek, nem tudom mit csinál, őszintén? Nem is érdekel. Leülök az ágyra és a telefonomat bújom, amíg ő csinálja az ételt. Nem tudom mennyi idő telt el, mikor látom, hogy teszi az asztalra az ebédet.
- Gyere, együnk. – már kihúzta a maga székét, és mivel muszáj leülök a szembe lévő székre.
- Ittadakimasu!
- Ittadakimasu! – jó étvágyat kívánunk egymásnak, majd amikor már venném be a számba az ételt a velem szemben ülő is kinyitja a száját, de nem azért, hogy egyen.
- Tudom, hogy ki vagy akadva, hogy egy fiúval kell osztoznod a lakáson, meg is értem. De megígérem, nem fogsz hiányt szenvedni semmiben, tudok főzni, takarítok, mosok, és ha kell segítek a tanulásban is.
- De... de... miért? – kerekednek ki a szemeim, hiszen semmit nem tettem azért, hogy kiérdemeljem ezt. Milyen aranyos.
- Tudod, ha már így döntöttek, hogy így kell lakjunk, akkor ne legyünk ellenségesek egymással, mert az egyikünknek sem lenne jó. Igaz? – nem is tudom mit kéne erre mondanom. De igaza van, inkább jól kéne kijönnünk egymással… Ráadásul nem is néz ki olyan rosszul, és ahogy kinézem belőle figyelne rám. Mi lenne ha megpróbálnám?
- Ki tudja… - mosolygok rá, majd szájamhoz emelek egy falatot majd be is kapom. Miután lenyeltem , elégedetten mosolygok újra a fiúra.
- Ízlik? – kíváncsiskodik.
- Talán. – mosolyogtam továbbra is, majd ő is elkezdett enni. Egy kis idő után, mivel az étel is meleg volt már nagyon melegem lett, ezért letettem a villát és elkezdtem lassan kigombolni az ingem.
- Zavarna ha kigombolom pár percre? – nézek rá boci szemekkel, ő pedig kicsit elpirulva néz engem.
- Cs… csak nyugodtan. – mosolyodik el, majd elfordul, hogy ne lássam, hogy kipirult. De még a füle is vörös, szóval nem sokra ment vele. Tovább gombolom, mellem alá érve megállok, hogy ne essek túlzásokba… annyira. Visszafordul, majd még vörösebb lesz, és így folytatjuk az evést. Mikor végzek, már vinném ki a tányért amikor Matsuo hangját hallom.
- Hagyd csak, majd elmosom ha végzek. – mondja zavarodottan, oldalra tekintve. Visszateszem az asztalra a tányért, és elterülök az ágyamon. Lassan visszagombolom az inget, és ismét a telefont veszem a kezembe, ami hirtelen megcsörren. El is ejtem, egyenesen az arcomba, ami kicsit fáj, de mindegy. Megmarkolom, felülök és felveszem.
- Igen? – szólok bele, apa hangját hallom meg – Szia! Pár perc? Ő.. oké. Most ettünk. – magyarázom a telefonba, a fiú csak értetlenül néz rám – Várunk! – mosolygok egyet és kinyomom a telefont, majd Matsuo mögé sétálok.
- Apum mindjárt itt van, szóval készítsd magad, sok cuccom van. – közlöm vele, majd az előszobában lerakott cipőt felvéve nyitom ki az ajtót. Egy perc is alig telik bele, meg pillantom apa éjfekete, sötétített ablakos terepjáróját, ami egyenest a ház előtt fékez le.
- Apa!~ - ugrok rá a kocsiból kiszálló férfira, amire Matsuo is kidugja a fejét az ajtón. Gondolom meglepődött, mivel apámtól szinte semmit sem örököltem, maximum a szemeink hasonlítanak. A fiú kiszalad, majd már a lépcső után megáll.
- Ő a szobatársad? Nem igazán hasonlít egy lányra. – szólal meg kicsit mély hangján édesapám – Takashi Hanayume, örvendek. – nyújtja kezét a srác felé, rövid égnek álló fekete hajától és fiatalos arcából, amin nem mellesleg egy kis kecskeszakáll is található, nem nézné ki belőle senki, hogy ügyvéd.
- Matsuo Kurotsuki. – fog kezet apámmal.
- Akkor gyere, van mit kibakolni a kocsiból. – kacsint egyet, majd elindul a csomagtartóhoz. Egy „pitty” után nyílik is, majd a fiú is szembesül a dolgokkal. Dobozok, dobozok hátán, mindegyikre van valami írva.
- Ehehe… - képed el, majd apa hátára ver egyet kedvesen, amitől egyet előre lép és majdnem beesik a csomagtartóba.
- Tessék, vidd. – emel ki egyet a dobozok közül, és szobatársam kezébe nyomja, aki láthatóan mindjárt összeesik.
- Mi a frász van ebbe? – kérdezi, miközben bizonytalan léptekkel halad előre. Elé állok, és hátrafele lépkedve olvasom le a doboz feliratát: „Zongora”.
- Áh, csak a régi zene könyvek, meg zongora kották lehetnek. – mosolyodok el és visszafutok a kocsihoz. Nagyjából fél óra múlva végeznek is, apát sikerült rávennem, hogy nálunk egyen. Miután végez, a munkára fogva hajt el kocsijával. Az ajtóból figyelem, majd mikor elkanyarodik magabiztosan fordulok meg, és indulok vissza a házba, de valami meggátol ebben. Matsuo. Egyenest fellököm, a földre esünk, melleim teljesen a mellkasának nyomódnak, és az alsótestem is igen közel van az övéhez. Ezt… ezt jól megcsináltam!
|
| Ichi-nii | 2011. 10. 15. 13:36:34 | #17280 |
Karakter: Yukiko Hanayume
Megjegyzés: ~ Sznalin-nek
Kicsit izgatott vagyok. Na jó, talán a kicsit nem elég arra, hogy kifejezzem mennyire is. Hiszen az első napom lesz az egyetemen, és saját lakást is kapok, és mellé egy saját bejáratú lány szobatársat is, aki hozzám hasonló korban jár. Reggel van, zavarodottan állok az egyetem kicsit sem sajátos egyenruhájában.
- Nem túl rövid ez a szoknya? – forgolódok körbe és körbe, közbe kicsit legyezgetem fel és alá a fekete szoknyát, ami combom közepéig ér. Egy fehér ing dukált, erre egy sötétkék „kabát”. Lábamon egy térd alá érő fekete zokni és barna cipő virít. Mintha csak megint általános iskolás lennék, hogy egyenruhában szaladgálok. Egy utolsó végigsimítás a ruhán, kis igazítás a zoknin, egy-két fésű mozdulat és már indulok is az étkezőbe. A húgom már rég a reggelit csinálja nekem, de ő is már középiskolába megy, ráadásul nem is kollégiumba, így ha a lakótársam megengedi majd, sokszor átjöhet hozzánk. De biztos megengedi, hiszen egy kedves lány lesz, gondolom. Helyet foglalok az asztalnál, könyökölve támasztom a fejemet, egy szót se szólunk egymáshoz, de érzem, hogy rettenetesen beszélhetnéke van, főleg, mert elmegyek.
- Jó étvágyat. – teszi le elém a rántottát, amit szó nélkül falni kezdek, ő pedig a nappaliban foglal helyet. Mivel a cuccaim már előző este összepakoltam, apa fogja átvinni őket a lakásba, vissza se kell jönnöm ide. Végeztem, elmosom a tányért majd egy utolsó pillantást vetek magamra, és szomorúan maga elé bambuló hugicámra.
- Gyere már, a végén még elkésel. – lépek elé, majd megsimogatom a fejét. Mind ketten készen állunk, és elindulunk az iskolába.
- Szia.
- Szia… - köszönünk el egymástól, de nem bírom ki, muszáj átölelnem.
- Ígérd meg, hogy sokszor látjuk még egymást. - kéri tőlem, és pedig bólintok egyet majd elengedem.
- Megígérem. –mosolygok rá, majd megfordulok és rohanni kezdek az egyetemhez vezető busz felé. Még elértem, felszállok és lehuppanok valahol elől. Unalmas az út, igazán csak akkor örülök amikor a végállomást mondja be a buszsofőr. Nyílik az ajtó, én pedig rögtön felhuppanok és szinte leugrok a buszról. Sok fiú és lány tébolyog az egyetem kapuja felé, csatlakozom a tömeghez. Már jártunk itt a szüleimmel, tehát igazából eddig nem láttam újat. Unalmas évnyitó, ami elkerülhetetlen. A lakáskulcsokat megyek átvenni, de közlik velem, hogy a 15-ös kulcsot már elvitte valaki.
- Matsuo Kurotsuki vitte el, ha jól látom. – jelenti ki a nő. A szobatársam? Hogy ez milyen kedves tőle! Vigyorral az arcomon sétálok el a pulttól, majd elindulok megkeresni a házat. Pár perc múlva oda is érek. Vajon milyen lány lehet? Csendes és félénk? Nagyszájú és bunkó? Vagy pont olyan mint én? Felszaladok a kis lépcsőn, majd azonnal benyitok még mindig mosolyogva az ajtón. Ahogy látom a lakásban a nappali és a hálószoba egy és ugyan az. A konyhát is csak egy bárpult választja el a „nappalitól” Valakit megpillantok a jobb oldali ágynál.
- Szia Matsuo-chan! – kiáltom el magam vidáman. Na de…?!
- Hm? – fordul felém egy középmagas, nálam kicsit magasabb ember. Rövid, kócos fekete haja mögül feketés árnyalatú szempár csillan fel. De hát… Ez egy fiú!
- Te… te vagy az én szobatársam? – kérdezem kicsit remegő hangon. Itt valami tévedés lehet, az lehetetlen, hogy egy fiúval fogok éveken át élni!
- Hogy is hívnak téged? Pedig annyira bejött a neved… - ül le az ágyra, majd állát támasztja kezével.
- Yukiko Hanayu… - kezdem el a bemutatkozást, de a vezetéknevem végénél abba is hagyom – Miért érdekel ez téged? Nem te vagy a lakótársam! – emelem meg a hangom, és egyet előre lépek az ajtóból, ami ettől be is csukódik.
- Pedig én vagyok. – jelenti ki teljes nyugodtsággal.
- Nem!
- De. – feleli gyorsan, majd eldől az ágyon.
- Rendben, majd szólok, hogy valami kavarodás történt, szóval ne rendezkedj be túlságosan. – ülök le a szomszédos, nem mellesleg bal oldali ágyra.
- Felőlem aztán szólhatsz, csak az idődet pocsékolod. – a haját igazítja, én pedig csak kicsit elpirulva szorítom le a szoknyát, nehogy kilátsszon valami.
- Mi a neved? – kérdezem durcásan, fejemet oldalra, az ajtó irányába fordítva.
- Matsuo Kurotsuki. – Micsoda? Akkor… mégis… ő az…. Szinte sápadt leszek a tudattól, és elég érdekes „mosolyt” vetek rá. Nem igazán tudom elfogadni, de muszáj lesz. Eldőlök az ágyon, a plafont bambulom. Még alig múlt el dél, és a cuccaimat csak hatkor hozzák. Mégis mihez kezdjek addig?
- Franc, de éhes vagyok. – pattan fel Matsuo, majd a konyhai rész felé lépked. Kinyitja a szekrénybe „épített” hűtőt, és körülnéz benne, de nem látszik túl feldobottnak amikor visszacsukja – Fasza, van egy doboz tej, meg egy puding. – leül a konyhapultra, nem zavartatja magát egy kicsit sem.
- Ez azt jelenti, hogy el kell mennünk boltba… - a mondatot igazából nem kimondani akartam, de végül így sikerült. A fiú máris mosolyogni kezdett, és lepattant a pultról.
- Akkor ha mindenképpen velem szeretnél jönni, gyere. – visszafut az ágyhoz, feltépi csomagjait és előhúz belőle egy fehér pólót és egy szürke kapucnis felsőt. Rögtön előttem kigombolja ingjét amitől úgy érzem muszáj felülnöm, és csak őt néznem. Tényleg perverz vagyok.
- Miért előttem öltözöl át?! – emelem meg ismét a hangom. Biztos örül, hogy csak őt nézem, mivel szinte vigyorog rám – Most kezdjek el én is itt vetkőzni? – kezeimet összefonom és a fal felé fordulok.
- Nekem semmi ellenvetésem. – felhúzza a pólót majd rá a felsőt. Felállok, majd elindulok az ajtó felé.
- Peched van, mert nincs mit átvennem. – mosolyodok el, majd kinyitom az ajtót. Gyorsan jön ő is, bezárja az ajtót majd elteszi a kulcsot. Elindulok találomra valamerre, mivel életembe most vagyok itt először. Matsuo zsebre tett kézzel nézelődik mögöttem. Egy pár perc után megpillantunk egy kisboltot. Igazán barátságos hely, amíg Matsuo összeválogatta a dolgokat én a bolt tulajdonosával, egy öreg bácsival beszélgettem. A fiú egy halom dologgal tért a pulthoz. Ki is fogja fizetni, vagy arra számít, hogy majd én kisegítem?
- Van nálad elég pénz mindenre?
- Hát nézzük csak… - benyúl a zsebébe, és keresgélni kezd valamit. Átnyúl a másikba, majd a nadrágzsebekbe de végül nem húz elő csak ötszáz yent – Szerintem ez nem lesz elég, hehe. – próbál kisfiúsan mosolyogni, amitől én kislányosan durcázok megint. Kikapom a kezéből a pénzt, majd előveszek még valamennyit. A bácsi mosolyogva adja a visszajárót. A kosárból átpakolom a cuccokat egy pár zacskóba, majd Matsuo kezébe nyomom őket.
- Legalább te hozd. – indulok el gyorsan a ház irányába, ő pedig szerencsétlenkedik a szatyrokkal. Mikor megérkezünk, már nyitnám az ajtót, de nála van a kulcs.
- Ne tudom kivenni, mert tele van a kezem. – mosolyog rám, én pedig elé állok.
- Melyik zsebedbe van?
- A bal oldali nadrágzsebben. – Onnan mégis hogy vegyem ki? Érzem, hogy nem lesz könnyű ezzel a sráccal együtt lakni.
|
| oosakinana | 2011. 07. 26. 21:00:34 | #15405 |
Karakter: Junsuke Otani
Megjegyzés: (Megnek ~ Shinkonak)
Ma reggel egy kis szöszmötölésre ébredek fel, ami nagyon zavar. Mérgesen ülök fel és látom meg az új szobalányunkat, aki elég érdekes számomra.
- Te még is ki vagy? – kérdezem álmosan, de a szokásos ridegségemből nem engedek.
- A nevem Hirayuki Megumi. – mutatkozik be és meg is hajol. Szóval tudja az illemet.
- És ki engedte meg, hogy bent takaríts a szobámba, pláne engem felkeltve? – kérdezem egyre morcosabban, bár ahogy megnézem a kis csibét, elég erőteljesen kezd vágyam növekedni, pláne ha domborulatai miatt elképzelem az ágyon nyögdécselve alattam.
- Az édesapja mondta, hogy takarítsak ki itt. – válaszolja tovább a szemembe nézve.
- Hát rendben, akkor, ha takarítani akarsz máshol is letakaríthatsz. – jelenik meg a perverz vigyor. Ám mielőtt tovább élvezhetném, a dolgokat apám jelenik meg az ajtóban.
- Junsuke. Fogd vissza magad. Nem akarom, hogy a legjobb szobalányunkat elüldözd. – mondja komolyan. – Inkább szedd össze magad. Elviszlek az iskolába. – jegyzi meg, amire csak elkomorodok.
- Mindek szólsz bele? Nem megyek iskolába. Nem akarom azt a hülyét látni, meg ő is jobban örül, ha nem vagyok bent.
- Az a hülye a mostohád. – jegyzi meg apám, amitől csak még mérgesebb vagyok, mivel az idő múlásával, kiderült, hogy a szajha anyám hozzá ment ahhoz a mitugrász igazgatóhoz. Ez akkora marhaság és idegesítő.
- Tudom, hogy nem tetszik a dolog, de ez van el kell fogadnod. – mondja, amire csak nagyot sóhajtok. – Szóval öltözz, és már megyünk is a suliba.
- Te lehet, hogy elviszel, de nem ígérem, hogy be is megyek. – mondom még mindig a szokásos stílusomban. Apumnak nem szeretek nagyon ellent mondani, de ha olykor szükséges, akkor természetesen megteszem és ezt ő is tudja.
- Csak öltözz Megumi kiteszi a ruhádat. – mondja, majd mielőtt elmenne, visszafordul. – És ne molesztáld, különben egy hétre elküldelek anyádhoz. – próbál fenyegetni.
- Lakok inkább egy hétig az utcán mint, hogy azzal a hülye szukával legyek. – mondom neki komolyan, majd felállok. Így elcseszni ezt a szépnek kívánkozó napot.
Puffogok és durrogok egésznap. Felöltözök, majd szépen elvisz apám a suliba, úgy teszek, mint aki bemegy, de konkrétan, csak elmegyek az iskola mellett. Nincs kedvem bent lenni és bájologni.
Helyette inkább fogom magam és szépen haza sétálok, hogy a kis Megumi-val lehessek és szórakozzak egy kicsit, miközben ez a nap már úgy is el van cseszve.
Amint haza érek a kicsike a szép kis egyenruhájában a széken állva takarítja a szekrény tetejét. Kilátszik kicsit a bugyija, így a falnak támaszkodva lesem minden mozdulatát, de leginkább finom és ínycsiklandozó ágyékát, meg fenekét. Farkam szinte egyből elkezd ágaskodni.
- Szép a feneked kiscsillag. – jegyzem meg, mikor már megunom a várakozást. Hangomtól megijed és elkezd esni a székről, de időben odaérek, a karjaimba zuhan. Mellei mellkasomnak nyomódnak és csak élvezem falom a látványt.
- Öhm.. köszönöm. – mondja zavarában, amire csak még szélesebbre tárul vigyorom.
- Finom puhák a melleid. Ezért már megérte. – mondom mosolyogva, majd fenekébe is belemarkolva várom reakcióját, bár a pofonért döfni fogom finom kis punciját.
|
| oosakinana | 2011. 03. 18. 19:05:32 | #12363 |
Karakter: Molly Wenstar
Megjegyzés: (Mostohámnak)
- Hallani akarom a hangod Molly... – suttogja, amire teljesen elvörösödök.
Nyakamat kezdi el egyből csókolgatni. Felül és leveszi magáról a felsőt így izmos felsőtestét láthatom, ami annyira tökéletes és zavarba ejtő. Felkap, majd elindul velem a hálóba és ott fektet le. Teljesen levetkőzik, de szerencsére nem kell végig néznem, mert elég homályos van. Ahogy elkezd kényeztetni nyöszörgéseket csal ki belőlem. Nagyon jól esik, és még többet akarok belőle érezni. Levetkőztet, de teljesen elvörösödök. Érzem a tekintetét magamon, de nem bírom a szememet kinyitni.
- Szebb vagy mint amit elképzeltem... – suttogja, majd végig simít testemen, végül lábaim között érzem meg. Eleinte összeszorítom, de szétfeszíti lábamat. - Ne félj... – búgja, majd lassan kényeztetni kezd. Nyöszörgöm és nyögések hagyják el ajkaimat kényeztetése közben. Annyira élvezem. Egyszer csak abba hagyja kényeztetésemet, majd belém hatol. Eleinte fáj, de ahogy elkezd bennem mozogni a fájdalmat úgy váltja fel az élvezet és a vágy. Nyögdécselek alatta elpirult és vággyal teli arccal nézek fel rá. Gyorsítja a tempót, amivel az orgazmusig hajszol. Felnyögök és érzem, hogy magja szétárad bennem. Kicsúszik belőlem, majd lihegve fekszünk egymás mellett, végül mellkasára húz, s apró puszit kapok orromra.
- Remélem nem bántad meg... – suttogja arcomba és derekamat simogatja, de én csak pirulva lesütöm a szememet.
- Nem, nem bántam meg... – mondom nagyon halkan.
* * *
Reggel boldogan, de magányosan ébredek fel. Stew nincs mellettem. Annyira jó lett volna vele ébredni. Felállok és felöltözök, végül elindulok lefele. Gondolom, ott van. Belépek a konyhába, hogy valami kaját csináljak, de ekkor meglátom, ahogy anyám, mostohaapám nyakában lóg. Kikerekednek szemeim és megrémülök.
- Hát ez meg mit keres itt? – förmed rám és éppen nyitnám a számat, de Stew megelőz.
- A-azt hitte te is itt vagy velem, és ide hozatta magát a táborból. Ma reggel érkezett. – válaszolja helyettem, amire kicsit megnyugszok.
- Helyes úgy is kell, aki takarít, amíg mi szórakozgatunk. – lép Stew elé és a mellkasát simogatja én meg eltűnök, onnan gyorsan összepakolom a szobába, majd átmegyek egy üresbe. Hallom, ahogy egészdélután szeretkeznek, de ez nekem nagyon fáj. Tudom, hogy nem lehet az enyém, de akkor is olyan jó lett volna, ha csak pár napig kicsit reménykedek. Az ágyamban fekszek és csak sírok.
Este mikor már nem hallom anyám nyögdécselését és Stew-ét. Nagy nehezen sikerül elaludnom, de valaki bejön én meg félek, hogy anyám jött álmomban megölni. Odajön hozzám, majd bebújik hozzám. Stew illatát érzem meg, amire megnyugszok, végül szorosan hozzám simul és megölel.
- S-stew, ezt nem lehet... – mondom, de erre csak még szorosabban ölel magához. Annyira jól esik, hogy itt van, de ezt nem szabad csinálni. Nekünk ezt nem lehet.
- Hiányoztál... – búgja a fülembe, amire megremegek.
Talán most az egyszer lehetek egy kicsit önző. Megfogom a kezét, majd magamhoz ölelem, és egy puszit adok rá. Nem akarom, hogy elmenjen vagy elhagyjon. Megfordulva megyek beljebb, hogy elférjen ő is mellettem kényelmesen, majd szorosan hozzábújok és fejemet a nyakába fúrva pihenek és szuszogok, de nem akarok aludni. Azt akarom, hogy legalább ha velem van, akkor legyek ébren és élvezzek ki minden pillanatot.
- Te is hiányoztál nagyon… - suttogom és szorosan ölelem meg, mire magához ölel és a felsőm alatt simogatja a hátamat.
- Itt vagyok. – suttogja és nyakamra ad csókokat, amire felsóhajtok, de most nem tudnák szeretkezni vele. Csak azt akarom, hogy öleljen. A hátamra fordít és kezdene el kényeztetni, de most felemelem a fejét és a szemébe nézek.
- Kérlek. Most csak azt akarom, hogy ölelj, és ne engedj el. – suttogom neki.
- Pedig annyira kívánlak. – mondja, és a szemembe néz.
- Sajnálom, de én most képtelen vagyok veled szeretkezni. Egész délután azt hallgattam, hogy anyámmal hancúrozol az ágyban. Tudom, hogy nem jó kedvedből, de akkor sem vagyok most képes rá. – suttogom, majd inkább hátat fordítok neki. – Menj vissza hozzá, kérlek. – suttogom és könnyeim kezdenek el megint folyni.
- Itt maradok veled. – ölel magához. – Sajnálom, hogy végig kellett hallgatnod, de tudod, hogy miattad volt az egész. – mondja és még nagyobb lelkiismeret furdalást csinál vele.
- De akkor is képtelen vagyok rá. – mondom most már sírós hangon, amire meglepődik.
- Rendben van, akkor nem erőltetem a dolgot, csak kérlek, ne sírj. – magához ölel szorosan és a vállamat puszilgatja, hogy megnyugodjak. Annyira sikerül megnyugodnom, hogy el is alszok.
~*~
Másnap reggel, mikor felébredek Stew már nincs mellettem, amire kicsit megnyugszok, de el is szomorodok. Felállok, majd felöltözve indulok lefele, miközben hallom, hogy a konyhába, anyám már a mai napomat tervezi.
- Molly elmegy ma edzeni a hegyekbe, mi meg itthon fogunk mozogni, mint tegnap rendben? – érek le erre a mondatra, majd Stew-vel egymás szemébe nézünk, de én elfordítom a fejemet.
- Molly-val megyek. – jelenti ki, amire anyám felháborodik.
- Minek mész azzal a senkiházival? El tudja tájolni magát. – kezdi anyám, de Stew befogja a száját. A szívem kettétörik, de jó hangosan. Iszok párkortyot.
- Molly mit csinálsz? Nem ehetsz, és nem ihatsz. Gyerünk futni. – szól rám és Stew nagyot sóhajt.
- Értettem anyám. – leteszem, majd abba a ruhába, amibe vagyok, elindulok futni,
Ahogy futok egyszer csak hangokat hallok magam mögött, amitől megijedek és sikítok is egyet, de Stew befogja a számat.
- Nyugodj meg, csak én vagyok az. – suttogja. Megkönnyebbülök, majd elengedi ajkaimat és csókot kapok, miközben hozzám simul teljesen. Annyira hiányzik minden egyes csókja és érintése azt el sem tudom mondani.
Végül még is elkezdünk futni együtt. Ahogy futunk egyszer csak Stew félre lép és leesik a dobról.
- Steeeeeew! – sikítok és nyúlnék utána, de késő. Gyorsan haza szaladva hívom a mentőket, és anyám is megtudja.
- Mi leesett Stew? Miattad történt, de szaros kölyök. – mondja és két pofont is kapok. – meg ne lássalak többet a közelében. A kórházba se mehetsz be. Állandóan edzeni fogsz és dolgozni. Ha egy pillanatra is meglátom, hogy leállsz büntetés lesz. – mondja nekem és megy is be Stew-hez.
Most lesz számomra pokol itthon lennem. Valamiért nem várom, hogy anya hazajöjjön.
|
| oosakinana | 2011. 03. 14. 19:40:07 | #12258 |
Karakter: Molly Wenstar
Megjegyzés: (Mostohámnak)
Reggel édes ajkak ízére kezdek el ébredezni, amire egyet felnyögök, majd nyitogatni kezdem szemeimet.
- Jó reggelt. – mosolyogva néz szemembe és arcomat simogatva, miközben és elpirulok, főleg ha az éjszaka történtek jutnak az eszembe.
- Jó reggelt. – mosolygok vissza. Látom, valamit nagyon néz és követ szemeivel. Megnézem mit, de amikor meglátom, hogy a hasamat egyből magamra húzom a takarót, hogy ne lásson, mert csúnya vagyok.
- Neehh.. – megfogja csuklómat megállítva tevékenységemben. Lehajol és apró csókot ad hasamra, amire felnyögök, de cseppet sem ellenkezek, mert olyan jól esik. Olyan régen éreztem ilyet. Viszont, mikor a keze elindul felfele melleimhez. Megszólal a vészharang és megállítom.
- Kéhrlek... – kérlelem, de nem merek ránézni. Fülig el vagyok vörösödve. Feláll, majd megigazítja rajtam a felsőmet.
- Gyere, reggelizzünk együtt. – lemegy a konyhába. Felállok, majd követem én is.
Reggeli közben nem beszélgetünk. Én még mindig a tegnapi édes csókra gondolok, amit váltottunk és olyan édes volt. Mikor végzünk, egyszer csak megtöri a csendet:
- És hova szeretnél menni? - néz rám és a kávéját kortyolgatja, de ezen még én nem gondolkoztam. - Öltözz kényelmesen, felnézünk, a hegyekbe van ott egy kis házam, ne félj, nem töltjük ott az éjszakát, csak gyönyörű helyen van... szeretném ha látnád. – mondja és az ötlet nagyon tetszik. Régen voltam úgy is a hegyekben. Apu vitt el oda még régen. Remélem megint ugyan olyan jó lesz. Egy nagyon szexi szerelésben lép ki a házból és alig tudom megállni, hogy ne nézzek rá.
Beszállunk a kocsiba és már megyünk is a hegyekbe. Pár órás út volt, de végig nevetgéltünk és beszélgettünk. Nagyon jól érezem magam Stew-vel és nem is akarom, hogy másképpen legyen. A hegyi utat is végig nevetgéljük, miközben élvezzük a tájat. Nagyon gyönyörű minden egyszerűen magával ragadó. Viszont az is eljött, amit nem akartam. Elkezdek sötétedni.
- Ideje hogy menjünk... – néz rám szomorúan. Akkor ő sem szeretne menni, bár ezen nem lepődök meg.
- Igen, ideje... – válaszolom és lesütöm tekintetemet. Beszállunk a kocsiba és indulnánk haza, viszont a kocsi nem indul megmakacsolta magát és nem hajlandó egy métert sem menni.
- Nem tudunk menni. itt ragadtunk. – mondja Stew, mikor már tizedjére próbálja meg beindítani a kocsit.
- Ne. – mondom kétségbe esve. – anya meg fog ölni. Ez nem lehet igaz. – kezdek kétségbe esni. Pedig olyan jól alakult ez a nap eddig.
- Nem fog bántani megígérem. – jön oda és szorosan megölel én meg kezdek egyre kétségbe esettebb lenni. Egyszer csak megcsörren a telefonja, amitől megrémülök ez tuti anya lesz és meg fog büntetni. Nem kellett volna eljönnöm otthonról.
- Igen?... Nem tudok haza menni… feljöttem a hegyekbe és itt ragadtam… Molly?... ő fotótúrán van, ma szóltak neki, hogy mennie kell és majd 4 nap múlva fog hazajönni… rendben… nem nem tudom, hogy mikor megyek, mert pár napot maradni akarok, mert rendbe kell szednem a házat, mivel valakik szét berhelték… rendben. Majd beszélünk. Szia. – leteszi, majd rám néz.
- Mennyire dühös? – kérdezem aggódva.
- Ne aggódj. Mivel azt hiszi, hogy a fotózáson vagy így nem lesz semmi gond. – mondja kedvesen.
- És ha rá jön, hogy nem is voltam ott és itt voltam veled? – kérdezem aggódva és rettegve.
- Ne aggódj soha nem fog rájönni. – próbál nyugtatni, majd elkezd a házba vezetni. Bemegyünk, bár én még mindig félek, és nem tudom, hogy mit csinálhatnék vagy mit kéne csinálnom. Leülünk és elkezdünk egy filmet nézni a tv-ben, de közben egy pillanatra sem enged és tovább ölel magához, bár nem mintha én annyira szeretnék távol lenni tőle. Olyan jó a karjaiban lenni békességben és nyugalomban.
Már vagy egy órája nézünk filmet és sikeresen meg nyugodtan, bár anyámat teljesen nem tudom kiverni a fejemből, de azért próbálkozok. Egyszer csak Stew rám néz, majd ajkaimhoz hajol. Csókja édes és mámorító. Nem kellenek, a szavak itt most a cselekvésnek van itt az ideje.
Finoman a hátamra dönt, és úgy magasodik felém. Kezeimet nyaka köré fonom, és úgy ölelem magamhoz, miközben hajába is beletúrok. Annyira elkábít simogatásával, hogy most még ellenkezni is képtelen vagyok. keze felsőm alatt jár, és úgy simogat, miközben elhagyja ajkaimat és nyakamat csókolgatja, amire felsóhajtok.
- Sthew… ezth… nem lenne… szhabad. – mondom akadozva, de nem válaszol, csak tovább folytatja cselekedetét, miközben már a melleimet érte el és azokat gyömöszöli. Lábam közé helyezkedik, majd ágyékát úgy nyomja enyémhez, amire felnyögök, miközben elkezdi levenni rólam a felsőmet. Melleimet kiveszi a melltartóból és ajkaival rátapadva kezdi el szívogatni. Megemelem a mellkasomat és úgy nyögök fel, közben egyik kezemmel hajába túrok bele, míg a másikkal a számat takarom el, mert olyan ciki itt sóhajtozni. Megfogja a kezemet és leveszi a számról. Most vajon mi fog történni a továbbiakban?
|
| oosakinana | 2011. 03. 10. 12:25:16 | #12139 |
Karakter: Molly Wenstar
Megjegyzés: (Mostohámnak)
Lassan elkezdek ébredezni, majd mikor meglátom, mostohámat lesütöm a szememet. Annyira szégyellem magam. Nem merek a szemébe nézni.
- Legközelebb vigyázunk... – mondja, majd megfogja kezemet és elkezd kifele húzni a kórteremből.
- Elegem van már anyádból... – mondja kikelve magából, de nem mondok semmit. Hiszen hálásnak kell lennem anyámnak, hogy megtűr maga mellett. Beültet a kocsiba, majd mikor ő is beül elindulunk, de nem haza.
- Hova megyünk? – nézek rá.
- Elviszlek enni. – mondja idegesen.
- De anya... – ellenkeznék, de közbe vág.
- Nem érdekel anyád! – ordít rám, mire összerezzenek. Soha nem kiabált még velem. - Ne haragudj, de annyira aggódtam érted, és próbáltam leállítani, és mérges vagyok magamra... – magyarázza meg kiakadását.
- Nem kell magyarázkodnod Stew... – lesütöm a szememet. Csak a gond van velem soha nem tudok semmit jól csinálni. Sajnálom apa. Egyszer csak megállunk egy kis étteremnél, végül bemegyünk. Megvagyok illetődve, hiszen soha senki nem hozott még étterembe. Mikor elém rakják az étlapot, annyi finomság van rajta, de nem tudom, mit választhatok róla, és félve pillantok fel Stew-re.
- Egyél, amit csak akarsz. – mondja mosolyogva. - nem hagyom, hogy anyád szóljon érte, s én tőlem nem tudja meg. – mondja, majd nem sokkal később egy halom kaját raknak elém. Ennyit még életemben nem láttam, de nagyon jól néznek ki. Mostohám, csak egy kávét iszik én meg elkezdem habzsolni a kajákat. Annyira éhes vagyok, hogy mindent meg is eszem, az utolsó falatnál meg apám is felnevet
- Hát szép... - mondja. - Nem hittem volna, hogy ennyi minden beléd fér. – fejezi be, amire kicsit felnevetek. Látom, elmosolyodik. Stew mellett olyan könnyű minden. Ha ő velem van, nem rettegek, és ön magam tudok lenni, ami nagyon ritka.
- Molly, ne is törődj anyáddal, gyönyörű vagy... – végig a szemembe néz, de ezzel irtó nagy zavarba hoz, de megszólal a telefonja.
- Igen?... Úton vagyunk haza felé... – mondja, majd rám kacsint. Gondolom anyám az. Leteszi a telefont és rám néz. - Indulhatunk? – kérdezi, mire bólintok, de rettegek anyámtól. Mi van, ha megtudja, hogy ettem. Nagyon meg fog büntetni. Felállunk, majd Stew magához ölel, ami nagyon jól esik. - Nem fogom hagyni, hogy még egyszer ideáig fajuljon a dolog... – ölel szorosabban magához, ami nagyon jól esik. Apám ölelt meg utoljára azóta senki.
Hazaérünk és anyám már az ajtóban vár. Egyre jobban rettegek és félek, hogy mi lesz itt.
- Mégis mi a... – kezd bele anyám, de mostohám odalép és szenvedélyesen megcsókolja. Nem hogy anyám van ledöbbenve, de még én is. Mikor viszont int nekem, hogy menjek fel. Nem tétovázok, és szinte rohanva megyek fel az emeltre.
Egésznap nem jövök ki, bár ki is jöhetnék, hiszen hallom anyám sikolyait a másik szobába. És tudom, hogy ezeket most Stew értem csinálja. Nagyon sokkal fogok neki ezért tartozni, de hogy fogom ezt meghálálni neki? Ezen töröm a fejemet és semmi nem jut az eszembe.
Éjszaka már megint nem tudok aludni. Lemegyek a konyhába. Ilyenkor anyám úgy sem jön le, mert alszik. Főleg a mai délután után. Mert irtó nagy szex maratont tartottak mostohámmal. Csak tudnám, hogy bírják ennyire, de végül is nem az én dolgom. Éppen egy kis gyümölcsöt hámozok magamnak, mikor meglátom Stew-et az ajtóban.
- Sajnálom. – suttogom és lehajtom a fejemet.
- Még is mit sajnálsz? – kérdez vissza értetlenül.
- Hogy miattam kell ezt csinálnod anyámmal, hogy lefoglald. – mondom elszégyellve magamat, majd odajön és egy puszit ad a fejemre.
- Nyugi. Ha pucolsz nekem is egy kis gyümölcsöt, akkor rendben leszünk. – kacsint rám, amire elmosolyodok, de el is pirulok kicsit, de bólintok.
Csend telepszik ránk, csak azt lehet hallani, hogy pucolom a gyümölcsöt. Egyszer csak megszólal.
- Holnapra csinálj magadnak nyugodtan programot. Anyádat elküldöm egy egész napos szépség kúrára. Tudod, mennyire szeret magával foglalkozni. – mondja nagyot sóhajtva, mire rákapom a fejemet.
- De ne költsd el miattam rá az összes pénzedet. Nem érek ennyit. – mondom halkan és lehajtom a fejemet. Feláll és fejemet felemeli, amivel arra kényszerít, hogy a szemébe nézzek.
- Ezt verd ki a fejedből. Igen is érsz annyit. Sőt még többet. – mondja komolyan és csak tovább pirulok.
- De anyám azt mond…. – nem hagyja, hogy befejezzem.
- Ne foglalkozz anyáddal. Egyszerűen csak féltékeny, hogy szebb, vagy mint ő és ezt akarja kihasználni. – mondja, de én szavaira megint csak elvörösödök.
- Re..rendben van. – adom meg magam, de még cseppet sem győzött meg.
- Bizonyítom, hogy sokkal szebb vagy, mint ő. – mondja, majd elkezd ajkaimhoz hajolni, de én csak hátra lépek párat. Követ, és addig folytatjuk, amíg a falnak nem ütközök. Kezeit mellém rakja, hogy ne tudjak menekülni.
- Stew… - szólok neki, de nem reagál, csak közelebb hajol hozzám, majd végül ajkaink összeérnek. Kezeimet mellkasára rakom, mert el akartam lökni magamtól, de az érzéseim győztek. Régóta tetszik már nekem Stew és nem bírok ellenállni most már, ezért inkább meztelen mellkasáról hátára csúsztatom kezemet és közelebb lépve hozzá viszonzom a csókját, ami olyan édes és szenvedélyes.
Nagyon régóta várok erre a pillanatra, hogy megcsókolhassam és érezhessem ajkainak édes ízét, de nem hiszem, hogy továbbra is érezhetném, hiszen ő anyám férje, vagyok is az én mostohám, de nem most nem érdekel. Hagyom, hogy nyelveink édes csatát vívjanak. Mindent beleadok, amit csak tudok.
Levegőhiány miatt vállnak el ajkaink, majd mélyen lihegve nézünk egymás szemébe. Stew kezei a csókközben derekam köré fonódtak és még mindig ott vannak.
- Már nagyon régen vártam erre a csókra. – válaszolja, amin meglepődök, de el is pirulok. Megölelem, és fejemet nyakába fúrom. Megölel, és a hátamat simogatja.
- Velem töltenéd a holnapi napot? – kérlelem teljesen elvörösödve és felkészülve a visszautasításra.
- Biztos, hogy ezt szeretnéd? – kérdez vissza, de csak egy bólintással válaszolok rá. Nagyon szeretném, ha vele lehetnék, hiszen olyan nyugodt és békés minden, amikor ő velem van, azt akarom, hogy tényleg az enyém legyen.
- Kérlek. - suttogom és tovább ölelem és bújok hozzá.
- Rendben. – egyezik bele, mire az én szívem hevesen kezd el dobogni és nagyon boldog vagyok a válaszától. Remélem így fog eltelni a holnapi napom ilyen boldogan és sokat fogok nevetni.
- Köszönöm. – suttogom és elvörösödve nézek a szemébe, majd elengedem és eltávolodnék tőle, de ő nem enged el.
- Pihend kid magad nagyon jól, mert akkor izgalmas napod lesz holnap. – mondja mosolyogva, majd megint megcsókol ezúttal gyengéden, de annál szenvedélyesebben. Kezeim tarkójára siklanak és megsimogatom, végül megszakítva a csókot most már tényleg eltávolodok tőle.
- Jó éjszakát. – suttogom elvörösödve, majd elindulok mellette, de az ajtóból még visszanézek, és látom, engem figyel. Egy mosolyt még küldök felé, majd végül tényleg felmegyek a szobámba és végre nyugodtan alszok el és nagyon-nagyon boldogan.
|
| oosakinana | 2011. 03. 08. 22:50:05 | #12104 |
Karakter: Molly Wenstar
Megjegyzés: (Mostohámnak)
- Tortának megteszi ez is. – mosolyog rám és megsimogatja hátamat, ami nagyon jól esik.
- Boldog születésnapot. – megpuszilja a fejemet. Utoljára apámtól kaptam puszit, és ez most nagyon kellemes érzés, annyira, hogy kicsit el is érzékenyülök.
- K-köszönöm. – törölgetem könnyeimet.
- Jajj ne sírj már... – simogatja a hátamat. - Edd meg, mielőtt anyád kijön. – teszi elém villát és neki is látok az evésnek. - Na, ízlik? – kérdezi mosolyogva.
- Nem ettem még ilyen finomat. – mosolygok, bár magam se tudom mikor ettem utoljára akár milyen édességet.
- Örülök ennek. Én most még dolgozok egy kicsit a dolgozószobában... Kellemes éjszakát. – mondja mosolyogva. Befejezem az evést, majd annyira fáradt vagyok, hogy képtelen vagyok tovább menni. elfekszek az asztalon és ott alszok el.
Furcsa álmom van. Azt álmodom, hogy mostoha apám megcsókolt és igen édes csókja van meg finom.
* * *
Másnap reggel sem pihenhetek, mert mennem kell fotózásra már megint. Erről fog szólni a nyaram a munka, a munka és a munka. Az álmom viszont egy kis mosolyt csal arcomra. Éppen elmélkedek, mikor meglátok Stew-et lejönni a lépcsőn.
- Jó reggelt! – mosolyog rám.
- Jó reggelt! – válaszolok kedvesen. - Jót aludtál? - kíváncsiskodok.
- Jobb is lehetett volna... – jegyzi meg, én meg csak elmosolyodok. Biztos jó volt anyám megint lefárasztotta és bírt aludni. - Mikor van fotózásod?
- Tíz perc és indulnom kell... – mondom lehangoltam. Fehérnemű fotózásom lesz ma és attól kicsit félek.
- Ki visz el anyád nincs itthon? – érdeklődik és összehajtja az újságot.
- Sétálok. – felelem egyszerűen.
- Az nem engedem! – emeli fel kicsit a hangját. – Majd én elviszlek. – jelenti ki, amin megint csak mosolyogni tudok. Mintha tényleg az apámat kaptam volna vissza, csak kicsit más formában. Felöltözik, és már megyünk is, majd az ügynökségnél vállnak el útjaink.
- Érted jöjjek? – kérdezi, mikor kiszállok a kocsiból.
- Nem kell, köszi, haza visznek. – mondom mosolyogva. - Szio. – integet, majd már látom eltűnni kocsiját. Nagyot sóhajtok és bemegyek. Mutatják a vadabbnál vadabb fehér neműket, amire elvörösödök teljesen, de végül is meg kell csinálnom, nincs más választásom.
Este fáradtan érek haza és lépek be az ajtón.
- Meg jöttem! – mondom halkan, majd Stew felé sétálok. - Te mit nézel? – kérdezem felvont szemöldökkel. Ha anyám nincs a közelembe mindig felszabadultabban tudok mindent csinálni.
- Valami horror... de a frászt hozza rám. Van kedved velem nézni? – néz rám a kanapéról.
- Na, jó miért ne... – ülök le mellé a kanapéra, de a tisztes távolság meg van közöttünk.
- Nem jó túl messze vagy... – jegyzi meg és vállamnál fogva ölel magához. Meglepődök, de olyan jól esik ölelése, hogy nincs kedvem elmenekülni, inkább hozzábújok. Csak anyám ne jöjjön haza.
Egy jó ideje már nézzük a filmet és én halálra vagyok rémülve. Nem szeretem a horror filmeket és egyre jobban bújok mostohámhoz. Mikor nyílik az ajtó nekem meg kezd halálfélelmem lenni.
- Molly. – kezd rá anyám, de nagyon pipa. – Egy engedd el apádat. – mondja komolyan, majd képeket vág le az asztalra a mai fotózásról. – Még is mi az? – kérdezi dühösen, de nem értem miről beszél.
- Gondolom képek róla, amiket ma csináltak. - jegyzi meg mostohám.
- Stew fogd be a szád nem hozzád beszéltem. – mondja dühösen és rám néz. – Mi ez elmagyaráznád nekem? – kérdezi, de még mindig nem értem.
- Mit magyarázzak el nem értem. – nézek rá értetlenül, mire akkora pofont kapok, hogy belesüllyedek a kanapéba és még a szám is kicsattan.
- Azt drága kislányom, hogy, hogy lettél ilyen kövér. – mondja kegyetlenül és durván. – Ne is számíts, hogy sok kaját fogsz mostanában kapni. Húzzál fel fele a szobádba, lustaság. Csak ebédet fogsz kapni minden nap másra ne is számíts. – mondja kegyetlenül és könnyeim folynak, miközben az arcomat fogom, majd felállok és zokogva felszaladok a szobámba. Becsukom az ajtót és egyből az ágyamba fekszek, és úgy zokogok.
Hallom, hogy oda lent veszekednek, de nem érdekel.
- Apa miért hagytál magamra?! – mondom zokogva és képtelen vagyok abba hagyni a sírást. Egyre jobban zokogok, és teljesen ki vagyok akadva. Hogy lehet ilyen? Mindig csak kínoz, mióta apa elment. Végül nagy nehezen álomba sírom magam, de még hüppögök kicsit.
~*~
Másnap reggel elég nyúzottan ébredek. Szemeim feldagadva és vörösek. Éhes vagyok a hasam is korog, de úgy sem fogok kapni semmit enni. Azon fogok meglepődni, hy anyám nem lakatolja le a hűtőt, bár nem mintha mernék vele vitatkozni.
Lemegyek, és a nappaliba látom Stew alszik, amin meglepődök.
- Stew. - szólok neki, mire elkezdi nyitogatni a szemeit, majd rám néz.
- Jó reggelt. Hogy érzed magad? – érdeklődik, mikor meglátja, hogy nézek ki. – Gyere, ülj le. – mondja, de csak a fejemet zárom.
- Nem akarok gondot, inkább állok. – mondom, mire csak nagyot sóhajt. – De te miért idelent alszol? – kérdezem tőle.
- Este összebalhéztam anyáddal. Nem bírtam tovább elviselni, ahogy veled bánik. – mondja, ami nagyon jól esik, de kicsit ekkor is bekönnyezek. Egyből feláll és hozzám jön, majd letörli a könnyemet, de felszisszenek, mert fáj az arcom a tegnapi pofontól.
- Nagyon fáj? – kérdezi meg, de nem mondok semmit, csak összeszorítom a számat. – Mára pihenőt kapsz. – mondja, de ekkor jelenik meg anyám.
- Szó nem lehet pihenőről. – mondja komolyan. – Gyerünk lefele az edző terembe és délig meg nem szeretnélek fent látni.
- Karol, ne kínozd már szegény Molly-t. – kezd el vele megint vitatkozni, de közbe kell lépnem.
- Ne veszekedjetek. – mondom, majd anyámra nézek. – Rendben megyek az edzőterembe. – mondom, majd felmegyek átöltözni, majd már az edzőteremben is vagyok. lemegyek, majd elkezdek a futógépen futni. Anyám lejön és megnézi mit csinál, de mostohám követi és inkább ő is beáll kondizni.
- Mi ez a 4-es tempó? – kérdezi gúnyosan. – tessék 8-esbe futni. – mondja, és egyből felnyomja 8-asra, amit nem nagyon bírok. Jobban szólva bírom, csak a tüdőmet is kiköpöm. Ott áll előttem és várja, hogy mikor futok le öt kiló métert, mert annyi szokott lenni, amit csinálnom kell. Mindjárt majd összesek és egyszerűen képtelen vagyok koncentrálni.
- Karol most már elég lesz. – áll oda Stew, mikor látja, hogy mindjárt összesek és leállítja, a gépet megkapaszkodok, és a földre rogyok. Kapkodom a levegőt. Ki vagyok száradva nem is ittam tegnap este óta. Éhes is vagyok, de nem szólhatok semmit.
- Nem fejezem be. – mondja neki, majd rám néz. – Szedd össze magad, gyerünk a biciklire. – adja az utasítást. Felállok, bár a lábaim remegnek, és menni alig bírok, mint aki részeg és úgy próbál meg haza találni. Felülök és elkezdem tekerni, de odajön. – Ne a legkönnyebbe. – rivall rám és egyből feltekeri a legnehezebbre. Elkezdem tekerni, de nagyon nehezen megy. – világ lustája gyerünk, csináld, vagy azt akarod, hogy hozzam az ostort. – mondja fenyegetve, mire tekerem, tekerem, de nem bírom, tovább leájulok a bicikliről és megmozdulni nem bírok.
- Nem mondtam, hogy pihenhetsz, gyerünk, állj fel és folytasd. – mondja, majd odajön és elkezd rángatni, de nem bírok megmozdulni és visszaesek, miközben félájultan fekszek. – Te akartad. – mondja és kimegy. Stew odajön hozzám.
- Hé. Minden rendben? – kérdezi, de csak fejemet rázom. Karjaiba vesz és a szőnyegre fektet, hogy ne fázzak fel, de ekkor ér vissza anyám.
- Stew menj onnan. Nem ért a szép szóból. Meg kell, hogy neveljem. – látom ott van nála az ostor.
- Karol elég lesz. Meg akarod ölni? Nem látod, hogy már így is milyen állapotban van? – kezd el vele veszekedni.
- Azért mert ilyen kövér és állandóan csak zabál. – mondja ripakodva. Nem bírom tovább. A testem se bírja tovább elsötétül előttem minden és elájulok.
|
| oosakinana | 2011. 03. 07. 16:02:27 | #12041 |
Karakter: Molly Wenstar
Megjegyzés: (Mostohámnak)
Ma este sem tudok aludni. Anyám már megint férjével hancúrozik, ami kicsit bántja a fülemet, de hát legyenek boldogok. Felállok és lemegyek a konyhába, valami harapni valót keresgélni. Mikor hajolok kifele a hűtőből egy tál eper kíséretében. Mostoha apámat látom meg.
- Jézusom megijesztettél. – mondja és mellkasához kap.
- Ne haragudj. – mosolyodok el. - Te sem tudsz aludni? – kérdezem tőle, majd becsukom a hűtőajtót. Ő csak rám néz és mintha elgondolkozna egy kicsikét. - Hahó. – lökdösöm meg kicsit.
- N-nem én tudnék csak megszomjaztam. – mondja mosolyogva. Leülök az asztalhoz, majd mikor elővette az innivalót elkezd inni, de két csepp végig folyik, kidolgozott csodás testén, majd a boxerén tűnik el. Ahogy rám néz, egyből elkezdem tovább enni az epret. Odajön hozzám és leül a mellettem lévő székre
- Ne hogy azt mond, ezzel jól laksz. – néz rám.
- Csak élvezem az ízét... – válaszolom és tovább falatozgatok.
- Tudod mivel igazán finom? – kérdezi és a konyhapult felé veszi az irányt. - Csokoládéval. – kivesz egy csokit, majd megmelegíti, végül leül mellém. - Na most kóstold meg. – ránézek, majd belemártom a csokit, végül ajkaimhoz emelve harapok bele a kicsit érzékien, mert más hogy nem lehet. - Na? – néz rám.
- Isteni! – válaszolom, majd mártom a következőt, de túl sok csoki került rá és mellemre esik és túlságosan is forró, amire felszisszenek.
- A francba... – suttogom, majd nyúlnék a szalvétáért, amikor megfogja a kezemet és ujjaival törli le, a csokit melleimről, végül lenyalja. Meg vagyok lepődve, de ő is felpattan hirtelen én meg olyan vörös vagyok, mint a rák.
- Ne-ne haragudj Molly. – állok fel én is és pakolom az epret a helyére. Jaj, nekem, ha ezt anyám megtudja, szíjat hasít a hátamból.
- Semmi baj. – mondom sietve, majd felszaladok a szobámba és az ágyamba fekszek, de sokáig nem jön álom a szememre.
* * *
Másnap reggel elég kómás vagyok. pedig rendbe kell magam szednem, mert fotózásom lesz, amire el kell mennem. Tudom, hogy ma van a születésnapom, de anyám nem fogja hagyni, hogy megtartsam. Bemegyek a fürdőbe, de képtelen vagyok bármit is felfogni. Becsukom az ajtót, majd mikor a tusoló kabinomba pillantok, meglátom, mostohaapámat egy száll semmiben éppen fürdik elkezdek az ajtó felé hátrálni, aminek neki is megyek.
- Jó reggelt. – mosolyogva köszön, miközben farkát takarja.
- Bocsáss meg én nem tudtam... – kezdek bele a mentegetőzésbe, de képtelen vagyok megmozdulni. Csak őt bámulom. Elkap egy törölközőt, majd dereka köré fonja, de én még mindig csak bambulom. Odalép hozzám, majd megragadja államat és maga felé fordítja.
- Boldog szülinapot Molly. – suttogja, miközben elég közel van ajkaimhoz, majd arcomra ad egy puszit. Le vagyok fagyva. Kinyitja az ajtót és kimegy. Még mindig ott állok és próbálom szívemet csitítani.
- Molly igyekezz, már elkésel a fotózásodról. – hallom anyám szigorú hangját.
- Már is megyek. – mondom és elkezdek kapkodni minden fele és nem akarom, hogy nagyon meg haragudjon rám. Összekapom magam és lemegyek, mire anyám dühös szemével találom szembe magam.
- Végre te lustaság. Fogadjunk este megint sokáig voltál fent. – mondja leszidva.
- Sajnálom. – suttogom.
- Na, legalább ennyi hasznom legyen belőled. Üljél befele a kocsiba és menjünk a fotózásra. – mondja komolyan.
- Drágám hagyd már békén Molly-t ma van a születésnapja. – próbál Stew kiállni mellettem.
- Nem érdekel. Haszontalan kölyök, legalább ennyi haszna legyen. – mondja neki is, majd odamegy hozzá. – de ha hazajöttem szórakozhatunk megint. – mondja hízelegve, mire Stew magához öleli.
- Rendben, majd meglátjuk. – mondja, és egy csókot váltanak.
- Na Molly gyerünk kifele. – mondja, majd meggondolja magát és hozzám vágja a kulcsot. – Nesze vidd, a kocsit én most apáddal fogok szórakozni. – mondja mosolyogva.
- Értettem. – mondom lehajtott fejjel.
- Ha hazajöttél meg csapunk egy kis bulit. – mondja kedvesen mostohaapám.
- Nem szó nem lehet róla. Ha hazajön, ki kell takarítania a házat, össze kell mosogatnia, meg le kell nyírnia kint a füvet. – sorolja anyám és mintha egy rabszolga lennék.
- Karol gondold át, nem minden nap van az embernek születésnapja. – próbál rá kedvesen hatni.
- Nem érdekel. – mondja, majd felém fordul. - Ha ezekkel nem leszel kész, akkor mehetsz, amerre látsz. – mondja komolyan. Nincs hova mennem.
- Értettem. – suttogom, és végül kimegyek, beszállok a kocsiba és már megyek is a fotózásra.
~*~
Mire hazaérek teljesen fáradt vagyok. kicsit reménykedek benne, hogy Stew rá tudja venni anyámat az ünneplésre, viszont mikor hazaérek, nem jön semmilyen meglepetés. Nagyot sóhajtok anyámék nincsenek itthon. Bemegyek. Felveszem a ruhámat és elkezdek takarítani, pedig mindjárt elalszok. Kitakarítok, majd el is mosogatok. Fáj mindenem és már nagyon sötét van, azt kívánom, bárcsak túl lennék ezen a napom. A születésnapom mindig ilyen szokott lenni a lehető legtöbbet dolgoztat.
Leülök a fotelbe és kicsit elszundítok, majd kiabálást veszek észre és kinyitom a szememet.
- Végre felkeltél lustaság. Készen vagy mindennel, hogy így pihensz? – kérdezi csípőre tett kézzel.
- Sajnálom, de nem. A füvet nem nyírtam le. – mondom elszégyellve magam, amire kapok egy pofont.
- Trehány kölyök. Gyerünk kifelé füvet nyírni, vagy szedd a cókmókodat és takarodj innen. – mondja kegyetlenül, mire lehajtom a fejemet.
- Sajnálom. – suttogom és elindulok kifele.
- Sajnálhatod is. – mondja, majd kimegyek és előszedem a fűnyírót. Este van nem látok semmit, de meg kell csinálnom. Könnyeim is elkezdenek folyni. Anyám nem tudom mit csinál, de Stew az ajtóban áll és engem figyel. Letörlöm könnyeit, mire odajön és megölel, én meg kitörök és elkezdek sírni.
- Ne haragudj anyád nem engedte, hogy ajándékot vegyek neked. – mondja, amin nem lepődök meg. Megrázom a fejemet.
- Nem is kell. Meg… meg vagyok nélküle. – mondom akadozva, majd eltávolodok tőle. – mióta apám meg halt, nem volt igazi születésnapom. Nem engedi, hogy megtartsam. – mondom szipogva. – Ilyenkor meg mindig rengeteg munkát ad nekem, és ha nem csinálom, meg akkor elküld. – mondom és lehajtom a fejemet.
- Molly befejezted, hogy apáddal beszélgetsz? – kiált le, mire összerezzenek.
- Csinálom anyám. – mondom neki.
- Stew gyere fel. Van egy meglepetésem számodra. – mondja kacéran, mire mostohaapám csak sóhajt egyet, majd ott hagy. Lenyírom, a füvet miközben könnyeim folynak és sírok. Mikor végzek nincs kedvem aludni jobban szólva felmenni, hogy hallgassam anyámék szeretkezésének hangjait. Bemegyek, a konyhába leülök az asztalhoz.
- Boldog születésnapot Molly. – suttogom magamnak, majd az asztalt piszkálom. Egyszer csak egy kis sütit tol elém valaki, mire felnézek, és mostoha apámat látom meg, de kellő képpen meg vagyok lepődve. – Ez mi? – kérdezem meglepődve, de egyben félek is, hogy anyám lejön és ha meglátja, akkor nagyon dühös lesz rám.
|
| oosakinana | 2010. 10. 01. 21:15:45 | #8320 |
Karakter: Naganori Touya
Megjegyzés: (Ariana-nak)
Megfordul, majd hátra se nézve szólal meg, mire odakapom a fejemet.
- Jól van… Kapsz egy esélyt. De csak egyet. De… - megfordul, és szúrós szemekkel néz az én az enyémbe. – Ígérd meg, hogy megnyugtatod Ochiyot. Fontos nekem, és nem akarom, hogy egy ilyen dolog miatt bánkódjon. Ha igaz, amit mondott, tényleg hibázott, de akkor most már mindent tudok, szóval menj fel szépen a húgodhoz, és vigasztald meg.
- Akkor tehát hiszel nekem? – kérdezem hitetlenkedve.
- Egyelőre… - bólint, amivel nem kis örömöt okoz. – De ahhoz még sok mindennek történnie kell, hogy teljesen megbízzak benned.
- Rendben. – mosolyodva megyek, odamegyek hozzá, megfogom a kezét és lágy csókot hintek rá. Nagyon boldog vagyok attól, hogy most igent mondott nekem, de nagyon. – Köszönöm, hogy adsz egy esélyt… - suttogja és felmegyek Ochiyo-hoz.
Leülünk és mindent megbeszélünk. Megegyezzünk, hogy többet nem mond rólam rossz pletykákat és akkor nem lesz semmi gond. Elmeséli, hogy mik történtek velük, amikre elmosolyodok és látom rajta, hogy végre boldog megint és nem sír. Meg is ölelem, ami tőlem eléggé furcsa, de hát ez van, ezt kell szeretni. Egy puszit kap a fejére, majd lemegyek a nappaliba és akkor látom, hogy Ariana elaludt a kanapén. Az ölembe veszem törékenynek látszó testét, majd felviszem húgom szobájába, aki mosolyogva fogad minket. Lefektetem, majd egy puszit adok mind két lány homlokára és megyek én is aludni.
~*~
Reggel az órám csörgésére kelek fel. Elmegyek, letusolok. Megtörölközök és felveszek egy fekete öltönyt egy bordó inggel. Ilyen inget, csak akkor szoktam felvenni, hogy ha nagyon boldog vagyok. kezdek megéhezni, ezért lemegyek a konyhába, ahol már motoszkálást hallok. Benézek, és akkor látom meg Ariana-t, amire csak elmosolyodok és boldog vagyok, hogy láthatom.
- Szia. – köszönök mosolyogva, majd odamegyek és kezet csókolok neki, majd ránézek - Jól aludtál?
- Szia. I…igen. – elpirul, ami olyan jól áll neki, hogy ha lehetne, akkor most már is olyan csókot adnék neki, hogy az csak, na. – Az este… te vittél fel az….
- Igen. – mosolyom még mindig az arcomon van és a kezét is fogom. – Miután Ochiyo-val mindent megbeszéltünk, lejöttem és láttam, hogy elaludtál, ezért felvittelek. Remélem nem haragszol!?
- Ne.. nem dehogy, csak meglepett, hogy fent találtam magam. – végre ő is elmosolyodik, ami nagyon tetszik, hiszen az elmúlt napokban nem sűrűn mosolygott a környékemen.
- Ma mész haza? – érdeklődök.
- Igen. Ma délután.
- Rendben. Nem sok dolgom van, így délelőtt már végzek. Velem ebédelnél? Utána pedig ha gondolod, hazavihetlek. – teszem fel a kérdést, mire látom, hogy elkezd kicsit gondolkozni, de remélem, hogy igent mond, mert annak nagyon örülnék. – Szóval?
- Re… rendben. – bólint mosolyogva, mire odahajolok hozzá és eleinte csak az arcára adok egy puszit, mire látom, hogy kicsit erre is elpirul, de nagyon tetszik.
- Akkor délbe érted jövök. – kezemet arcára helyezem és finoman megsimogatom és érzem, hogy bele simul a tenyerembe. – Vigyázz magadra Kedvesem. – mondom neki mosolyogva, majd egy puszit adok a homlokára és elmegyek dolgozni, de még hallok egy halk te is-t, meg rendben-t.
Beszállok a kocsiba és szinte repesztek a munkahelyemre, hogy minél hamarabb oda érjek, végezzek és mehessek ebédelni kedvesemmel. Szinte virulva megyek az irodámig, de csak mindenki elkezd sugdolózni és elmélkedni, hogy mitől van ilyen jó kedvem, hiszen az elmúlt időszakom mogorva és komoly stílusba nyomattam.
~*~
Mikor végzek, a munkával egyből lemegyek, hazarobogok a kis kocsikámmal, majd a ház elé állok, hogy kevesebbet kelljen cipekedni. Bemegyek és közbe nézek.
- Sziasztok, megjöttem. – kiáltom el magam, mire Ochiyo, két percen belül már a nyakamba csüng én meg a derekánál ölelem magamhoz és tartom.
- Ma itthon leszel? – érdeklődik, mire csak elmosolyodok.
- Nem, mert randim van. – mondom neki, mire érdeklődve néz rám, majd a a konyha ajtóba nézek és meglátom Ariana-t, aki csak mosolyog. Gyönyörű a mosolya.
- Még is kivel? Meg mi van? – érdeklődik és elenged.
- Aki kíváncsi hamar megöregszik. – mondom neki, majd odamegyek Ariana-hoz és egy puszit nyomok az arcára. – Szia. – köszönök és mosolyogva nézek rá, amire látom, hogy kicsit elpirul.
- Szia. milyen volt a napod? – érdeklődik.
- Jobb lett volna, ha te is velem vagy. – mondom őszintén, mire csak elkezd kicsit kuncogni.
- Hát… hát ti? – hallom meg húgi meglepő hangját, amire hátra nézek. – Ari miért nem mondtad ezt el nekem? – kérdezi kicsit morgolódva. – Meg vele lesz randid? – néz rám, mire csak bólintok, és csak hápogni tud, majd felfújja magát és levágja magát a kanapéba durcizva.
- Ochiyo. – szól neki Ariana, és odamegy hozzá. – Még egyelőre csak annyit beszéltünk meg, hogy adok neki egy esélyt, de még komolyabb dolog nincs közöttünk, majd ha lesz úgy is te fogod megtudni elsőként. – elmosolyodok, majd meglátom a cuccait és megfogom, kiviszem. Beteszem a kocsimba, addig is tudnak beszélgetni.
Felmegyek a szobámba és elmegyek tusolni. Megmosom a hajamat is, majd egy törölközőt tekerek magam köré és kimegyek, hogy megfésüljem a hajamat, mikor kopogást hallok. Gondolom, húgi ezért nem öltözök fel.
- Gyere nyugodtan. – mondom, mikor Ariana-t látom belépni, aki meglepődve és kicsit kerek szemmel nézi vizes testemet, ami csak
- Öhm… azt hiszem, majd később visszajövök. – mondja teljesen elvörösödve, mire odamegyek hozzá és megfogom a kezét.
- Nem zavarsz. Maradj nyugodtan. – mondom kedvesen és becsukom az ajtót. – foglalj helyet szerény hajlékomban. – mondom kedvesen. – Egy pillanat felöltözök. – elvonulok a fürdőmbe és felveszek egy bokszer-t, majd nem találok odament magamnak ruhát, ezért kimegyek és látom, hogy Ariana a polcaimat szemlélgeti, ahol a parfümjeim vannak.
- Tetszik valamelyik? – érdeklődök, mert ha igen, akkor csak olyannal fogom fújni magam.
- Ühüm. – elmosolyodik és megfordul, de amikor meglát, egy szál bokszerben visszakapja a fejét és inkább tovább szaglászik. Felöltözök végül. Mikor az inget gombolom be odamegyek a háta mögé-
- És melyik tetszik? – kérdezem halkan.
- Ez a fehér flakonos. – mutat kedvencemre. Nem csodálom, hogy tetszik neki.
- Fehér Diesel. Imádom azt a parfümöt én is. – válaszolok neki, majd elveszem és befújom magam vele, mire kellemes illat lengi be az egész szobámat. – Miért jöttél amúgy? Mit szeretnél mondani? – kérdezem, mert gondolom, valami oka csak van, hogy feljött hozzám és itt van velem. Bár ha oka sincs, az sem érdekel, mert örülök, hogy velem van.
Annyira belehabarodtam ebbe a lányba, hogy az valami fergeteges. Imádom a hajának, a bőrének, a ruhájának az illatát, szinte teljesen beleitta magát az emlékeimbe. Gyönyörű arca van és még a modora is tetszik annak ellenére, hogy néha goromba, de legalább ki áll magáért, ha kell, és nem kell félnem, hogy ha valami rossz vagy rosszul csinálok akkor nem mondja el, mert ahogy észrevettem ami a szívén az a száján is és ez nagyon tetszik. Csak remélni tudom, hogy ebből tényleg lesz komolyabb is…
|
|
