Karakter: Lenell D. Jonson
Megjegyzés: (Öcsimnek és Morának)
Szép, csillagos este van, koromfekete éggel és változatos színekben villogó utcai lámpákkal. Persze ezt is csak én látom így a gyorsaság miatt. Vagy 150 km/h-val száguldozunk az úttesten, és ezt azért sem lenne szabad, mert lakott területen vagyunk, ergo karambolveszély, balesetek meg miegyéb… csakhogy engem ez nem érdekel. Ha valakinek nekimegyek, az úgyis az én gondom lesz, nem? De. Akkor meg semmi probléma.
- Lassíts le Csóró, nem akarok utcai lámpákat fizetni - kiált oda haverom, mikor megelégeli, hogy akárhogy is próbálkozik, nem tud megelőzni. Hát nem hiába, aki béna az béna!
- Te sem gondolod komolyan, Steve! - berregtetem meg ismét a motort, és egy kerékre emelve haladok tovább. A légnyomás majd kiszakítja a szememet, még szerencse, hogy ilyenkor van rajtam védő. - Wohooo - kiabálom, és ebben a hangzavarban alig hallom, amikor Steve ordibálni kezd, hogy álljak meg. - MIVAN?! - pillantok hátra rá, és ebből kifolyólag előre is. Akkor esik le, hogy mire ez a hangerő. Teljes erőmből rá is nyomok a fékre, hogy ne csapódjak az utca végén lévő kanyarnál a falba. A moci csikorogva áll meg, a combom már érinti a falat. Kifújom a levegőm. Nem sokon múlt.
- Egyszer még megölöd magad, idióta - csap fejbe az időközben mellém álló Steve, aztán beletapos a gázba. Megvonom a vállam, engem nem olyan könnyű megölni, még magamnak sem.
Utána iramodok, aztán a következő utca végén elcsórok egy fánkot, amit éppen az ablakon tartott ki egy zsernyák. Nagyot néznek utánam, búcsúzóul beintek nekik. A sziréna feljajdul, az üldözés pedig megkezdődik. Adrenalin az egekben, imádom! Steve persze ilyenkor is csak imádkozni tud… pedig szerintem ez teljesen megért ennyit. Nagyobb életveszélyt is vállalnék egy fincsi fánkért!
Úgy két órára rá már ismét a banda rejtekhelyén vagyunk, bár először a garázsba megyünk, hogy letegyük a mocikat. Ezután egy kis karbantartás is következik, legalábbis részemről, mert ezt nem hanyagolhatom. Szerencsére egy karcolás sem esett Fekete Árnyon annál a majdnem ütközésnél, akkor végem is lenne! Az én egyetlen kincsemnek nem eshet semmi baja!
- Meddig szerelmeskedsz még azzal a tragaccsal? - kérdi Steve az ajtóból szájhúzva, mintha kértem volna rá, hogy várjon rám.
- Mit mondtál a kicsikémre? - indulok el felé sorozatgyilkos képet vágva, kezemben egy csavarkulccsal, amit majd a koponyájába szándékozok törni, ha nem kér bocsánatot az én kis drágámtól.
- Semmit, csak megkérdeztem, hogy eljegyezted-e már azt az ósdi kis csotrogányt? - vihog tovább, ezzel is ingerelve. Nem hiszi el, hogy veszélyben van az élete? Oké, én szóltam…
Már éppen hajítanám felé a szerszámot, mikor valaki elkapja a kezem, ezzel megállítva. Dühösen pillantok hátra, és éppen mondanék valami cifrát, de mikor meglátom, ki állított meg, bennem reked a szó. Oppá, csak Mark hiányzott még…
- Szerintem ezt tedd le szépen, nem lenne jó, ha véletlenül megütnéd magad vele - mosolyog rám drága unokatesóm, direkt az arcomhoz közelítve a csavarkulcsot, mintha megijednék tőle. Pff, rosszul hiszi, úgyse bántott még soha, tudja, hogy én vagyok az erősebb. De mivel róla van szó…
Egy halk morgás kíséretében kitépem a kezem az övéből, aztán visszalépek Fekete Árnyhoz, és tovább szerelem. Én ellennék ezzel az ő társaságukban is, persze sokkal könnyebb lenne úgy, ha ideiglenesen be tudnám csukni a fülem, hogy ne hallhassam, mit beszélnek rólam.
- Ma este tiszta dinka, majdnem a zsaruk kezére jutottunk miatta. Király móka volt meg minden, de ilyet kockáztatni… - magyarázza Steve, de hiába ilyen burkolt, ismerem már a nyelvét. Arra lefordítva: „Fegyelmezd már meg bakker, mert én nem bírok vele, vagy adj másik társat, könyörgöööööm!”
- Tudom, Lenell néha kicsit elveti a sulykot, de azért biztosan tisztában van vele, hol a végső határ. - Lefordítva: „Vagy ha nem, megmutatom neki.” Júúúúj, félek!
- Lenell átmenetileg nem elérhető - morgom, mikor megunom a hátamat pásztázó rosszalló tekinteteket. Csak hagyjanak már békén egy kicsit, és jó lesz az életem! Elvégre egy utcai banda vagyunk, vagy nem? Ez még tök simán belefért.
- Kicsit túlzásba viszi a fanatizálást. De ne legyen belőle családi perpatvar.
- Az már igazán nem a te dolgod, Steve. Leléphetsz. - Most Steve morog egyet, ugyanis ő sem szereti, ha parancsolgatnak neki, de hát a főnökről van szó, vele kivételt kell tenni. Végre lelép, én pedig egyedül maradok ezzel a szépséggel. Ja igen, a motoromra gondolok…
- Lenell, muszáj minden srácot kiakasztanod?- sétál mellém uncsitesóm, és most egy hosszú hisztit hallhatok majd arról, milyen nehéz velem. - Banda vagyunk, de nem az a cél, hogy a hűvösre tegyük magunkat.
- Úgy csinálsz, mintha nem tettem volna ennél ezerszer durvább dolgokat, és mégsem vagyunk még a sitten, nem? - fordulok felé, ő pedig csak a fejét csóválja.
- Nem vagyunk, de azért még fogd vissza magad. Ha bármelyikünket hidegre teszik, azzal csak a Bíbor Rókáknak adunk előnyt. Az pedig nem lenne jó, ugye? - pillant rám komolyan, és bár vállat vonok, azért még igazat adok neki. Nem lenne jó, ugyanis a rókákat utálom, főleg ha róluk van szó. Nem segíteném őket semmilyen módon, de…
- Valójában pont erről szerettem volna beszélni veled. Nem itt - int le, mikor már éppen kezdenék örülni. Egy grimasszal az arcomon elteszem a szerszámokat, majd később folytatom a karbantartást. Ha Mark a Bíbor Rókákról akar velem beszélni, az tényleg csak valami fontos lehet, és komolyan kell vennem.
Elindul ki a garázsból, én pedig követem, egyenesen fel a szobájába. Ez a főnöki kecó, tehát minden tiszta modern, még foteljei is vannak, nem úgy, mint nekünk, mi csak egy rozzant kanapét kaptunk, amin inkább a rugókra fekszel már, mint matracra. Ennek örömére most ki is használom az alkalmat, és ledobom magam a fotelbe, mielőtt még ő ülhetne le. Egy rosszalló pillantással ugyan, de a másik fotelhez megy, én meg abban az időben a lábaimat az asztalra csapom, hogy még kényelmesebb legyen a helyzet. Istenem, miért nem én vagyok a főnök?
- Esetleg egy csésze kávét ne hozzak? - gúnyolódik Mark, de ha nem beszél velem egyenesen, sajnos kénytelen vagyok nem azt csinálni, amit akar.
- Hozhatsz - biccentek felé, ő meg nemes egyszerűséggel lelöki a lábam az asztalról. Fenébe, pedig olyan jól ültem!
- Szóval - sóhajt nagyot, mintha valami halálhírt készülne mondani, de ebben az esetben ugrálnia kéne örömében, hiszen a Rókákról van szó. Vagyis lesz szó. - Egy nagyon fontos dologra akarlak megkérni. - Erre kicsit már alább hagy az idillem, ugyanis ha ENGEM kérnek meg fontos dologra, az régen rossz, és apokalipszist von maga után!
- Kit kell megölni? - viccelődök tovább, de uncsitesóm komoly képe végül engem is komolyságba taszít. De nem értem, mi lehet annyira fontos neki, hogy engem kérjen meg rá? Illetve ha tényleg ennyire számít, nem engem kéne megkérnie… ez egyre furább. Idegességemben az övem csatját kezdem birizgálni. Csak ne helyezzen rám semekkora terhet, mert számíthat rá, hogy rögtön eldobom!
- Senkit, ez teljesen más. Tudomást szereztem róla, hogy a bátyám újabban csajok után nézelődik. De nem egyéjszakás kalandok miatt, most valami hosszútávút akar.
- Róla ezt elég nehéz elképzelni - jegyzem meg, mert tényleg. A mi családunkban elég ritka az, hogy a párok együtt maradnak, vagy, hogy egyáltalán vannak párok. Kicsapongó életet folytatunk, a szüleim is ilyenek voltak. Ezért dobtak el maguktól…
- Tudom, de így van - von vállat az előttem lévő. - Viszont nem engedhetjük, hogy ez megtörténjen. És neked kell megakadályoznod.
- Nekem? - kezd rossz érzésem lenni.
- Ühüm. Még az ő emberei előtt kell megvenned a csajt - tol elém valami lapokat, amin egy lány fényképe van, meg egyéb adatok. - Illetve el is lophatod tőlük, ha az jobban tetszik.
- Lopjak el egy csajt? - nézek rá nagy szemekkel, ő meg bólint.
- Nagyobb dolgokkal is ment már.
- De ő egy csaj… - húzom el a szám. Még ha csak azt kérte volna, hogy lopjak egy kocsit, vagy egy fegyvert, de, hogy egy embert… nincsenek erkölcseim, nem is voltak soha, de azért…
- Ugyan… úgy csinálsz, mintha nem kértem volna ennél ezerszer durvább dolgokat… - vigyorog rám, én pedig csak egy unott képpel viszonzom. Egy-egy.
- Mennyi időm van rá? - egyenesedek fel, számítva akár arra a válaszra is, hogy „most rögtön indulj, vagy felrobban a Nap”. Bár ki tudja, ilyet azért talán nem fog mondani…
- A bátyám emberei holnap indulnak, szóval neked ma kellene. Vihetsz mindent, ami kell.
- Oké - már éppen emelném fel a fotelt, de gyilkos tekintete valahogy eltántorít az ötlettől, így visszateszem a helyére, és angyalian mosolyogni kezdek. - Vicceltem.
- Ajánlom is - int egyet, ezzel jelezve, hogy elmehetek. Az ajtóhoz somfordálok, kezemben a lapokkal, de aztán megtorpanok, és visszapillantok rá.
- Még egy utolsó kérdés. Miért pont én?
- Benned bízom meg a legjobban, rokonok vagyunk. És miért és fosztanék meg egy kiváló tolvajt a lehetőségtől? - kuncog, én meg csak a szememet forgatom. Ez sosem fog lekopni rólam.
- Akkor csá - lépek ki az ajtón, közben a lapokat nézegetve.
Mora Okami. Nem is rossz bőr a csaj. De egy esténél többre nem kellene. Túlságosan okos feje van… vagy mi. Na mindegy, nem is nekem van szükségem rá. Bármikor megkaphatok bármit. Ráadásul ez egy jó móka lesz! Hmm… miket vigyek magammal?
A szél kellemesen fújja a hajam, a motor berregése már-már az életem része, és még az sem zavar, hogy koromsötét este van. Ilyenkor fokozottan kell ügyelni a vezetéssel, és mivel nem akarok túl korán kipurcanni, most figyelek is. A csaj adatlappját már elolvastam párszor, semmi érdekes, bármelyik másik nő lehetne. Nem értem, miért pont őt választotta a Rókák vezetője.
Ezen sokat nem is gondolkodom, majd úgyis meglátom, mi olyan különleges benne. Vagy nem. Az se különösebben fáj.
Hajnalra el is érek a kijelölt városba, de mivel azért pihenni is kellene, egy ügyes csellel foglalok magamnak hotelszobát. Nem szívesen adják ki, de hát istenem, reggelre úgyis eltűnök, pár berendezési tárggyal együtt, de ezért jó a fiktív személyazonosság.
Így pár órára rá már a rabszolgapiacon vagyok, és a felsorakozott árukat szemlélem. Nem volt könnyű eljutni ide, annál is inkább, mivel mindig máshol tartják meg. Persze feketén megy az egész, úgyhogy nem csoda, ha erről a zsaruk tudomást szereznének, lenne nagy perpatvar…
Szerencsére Mark elintézte nekem a dolgok nagy részét, így nekem már csak annyi a feladatom, hogy a kijelölt helyre mennyek, ahol majd az árusokkal találkozom. Emberárusok… kíváncsi leszek, mennyire hasonlít majd ez a Mora a régi, fényképen való énjére. Egy ilyen szép csajt tuti meghúztak már párszor, lehetett is pár kézben, úgyhogy nem várok tőle sokat.
- Jó estét - lépek be az egyik sátorba, de elővigyázatos vagyok, és ennél tovább nem is megyek. Ki tudja, a végén még én is annyira megtetszek nekik, hogy leütnek és eladnak.
- Viszont - biccent a helyiségben ülő egyik ember, és ellenségesen méreget. Nyugi, nem zsaru vagyok, bár valószínűleg az egyenruha is tökéletesen állna…
Felmutatom három ujjam, ez mutatja, miért jöttem. Az emberke meg is érti, és amíg én a társával lerendezem a fizetést, ő elmegy a csajért. Pár perc, és már itt is vannak. És nem hiszek a szememnek, ugyanis a csaj majdnem teljesen ugyanolyan, mint a képen. Úgy értem… nem megtépázott, elgyengült, lelki traumának az arcán nyoma sincsen. Wow. Szívós kislány. Egy csillag már övé az ötből.
- Ookami Mora? - kérdem tőle, ő pedig csak bólint, majd miután a tartói nagyon csúnyán néznek rá, hozzáteszi.
- Igen. - Hmm, milyen aranyos hangja van! Hány éves is? Asszem már nagykorú. Ügyelnem kell vele… - És új gazdámban kit tisztelhetek?
- Mark Blackburn - mondom automatikusan, arra nem is gondolva, hogy most nem az én nevemre gondol. Azt egyébként se mondhatom meg, ugyanis már most van egy kis bűnöm, ami miatt a jövőben nem fognak szeretni, éppen ezért… - Ha összeszedted a cuccaid, mehetünk is.
Ezt mondhattam volna akár úgy is, hogy hozd a táskád, mivel nem túl sok cucca van ennek a lánynak. Hirtelenjében ezt is elveszem tőle, nem azért, mert annyira gentleman vagyok, és feltétlenül szükségem van a létezéshez arra, hogy lovagiaskodjak, hanem azért, mert így mehetünk normális tempóban. Normális = jó gyors.
Megfogom a kezét, és kivezetem a sátorból, aztán turbóra kapcsolok, mert itt már nem látnak. Remélem, még eltelik nekik egy időbe, mire észreveszik, hogy csak a pénzköteg fölseje volt eredeti pénz, a többi… khm. Hamis. Régi tolvaj trükk, de mindig beválik!
- Hová sietünk ennyire? - nyögi ki a lány meglepetten, gondolom furcsán érintette a gyors tempóváltás.
- A motoromhoz. Nem lenne jó a közelben lenni, mikor… - És a végszóra már ki is bukkan az egyik árus feje a sátorból.
- Hé, várjon egy kicsit!
- Futás - kurjantom el magam, végrehajtva az utasításom, Morának pedig muszáj ugyanezt tennie, ha nem akarja, hogy a karjaimba kapjam, és úgy menjünk tovább.
Minden király, csak sajnos az emberkék nem adják fel, kiabálnak meg jönnek utánunk, és persze a fegyverdörgés is felhangzik… hoppá, nem ilyen helyzetben akarok meghalni! Szerencsére Fekete Árny már látszik a sarkom, úgyhogy csak egy ugrás, és rajta is termek. Barnácskát már kell egy kicsit unszolni, de mikor a golyók már a motoromat érik, felszáll. Azonnal gázt adok, és szerencsére elég hamar felgyorsulok ahhoz, hogy pár perc múlva már a város végén legyünk. Ott aztán leszállok a motorról, és elterülök a fűben.
- Huh, ez meleg volt - vigyorodom el, mivel imádom az ilyen akciókat. - Te is élvezted? - pillantok az előttem álló csajra, aki erre csak elfintorodik, majd leszedi rólam a táskáját.
- Mindennél jobban. De mit csináltál, amiért lőni kezdtek ránk? - teszi csípőre a kezét, és most egészen olyan, mint a képen is, amit láttam róla. Hosszú, barna haj, ébenfekete szemek, és kislányos pofi… nagyon cuki!
- Hamis pénzt adtam… - fordulok az oldalamra, hogy ne essek kísértésbe. Ha tovább nézem ugyanis ez fog történni.
- Micsoda? - vált édesből felháborodottá a hangja, biztos nehéz lehet elviselni, hogy nem fizettek érte…
- Jól hallottad. Nem volt több nálam - vonok vállat. Nem kell mindenről tudnia.
- Szóval akkor ingyen kaptál meg? - Miiicsoda logika, csillagos ötös!
- Azért nem egészen. Van, amiért fizetnem kellett - villan fel a szemem sunyin, aztán felállok, és a csaj elé lépve, szépen letapizom a melleit. - Ezekért például 500 yent fizettem…
Csajszikám először csak nagy szemekkel néz, aztán szépen lassan elvörösödik, és már ütne is le, ha nem hajolnék el. Tapasztalt tapizó vagyok én már, nem olyan könnyű leteremteni, mint régen volt.
- Hogy lehetsz ekkora disznó? - kiabál rám, és látszik rajta, hogy szebbet akart mondani, de amíg azt hiszi, én vagyok a gazdája, nem fog megsérteni. Talán ennek így is kéne maradnia…
- Nem tudom - nevetek vállvonva. - Szokd meg, szépségem.
Ismét a motor felé indulok, mert bár leráztuk a pasikat, még azt is el tudom képzelni, hogy bármelyik pillanatban ismét feltűnhetnek. Ezt nem kockáztatom meg. A motorral Mora mellé gurulok, és biccentek, hogy szálljon fel. Hosszú út előtt állunk még. Arról nem is beszélve, hogy a Bíbor Rókákkal is bármikor szembetalálkozhatunk. Szép az élet.
- És most hová szándékozol vinni, Mark? - kérdi már jóval durcásabb hangon, mint az elején. Hadd haragudjon csak rám, ennyit igazán megengedhettem magamnak, ha már ennyit szenvedek csak azért, hogy őt elvigyem a főnöknek.
- El ebből a városból - válaszolok félig hátrapillantva. - És a nevem Lenell. A Mark csak egy álnév volt.
- Van valami, ami igazi rajtad? - Erre akaratlanul is kuncognom kell. De még mennyire, hogy van… egészen szép dolgok, csak ő sohasem fogja látni őket. Milyen kár.
- Van, husi. Ne a szemeddel nézz.
Okosnak tűnsz, az eszednek hihetsz. Már ha az eszed azt mondja, hogy Lenell egy csaló, aki még negyedét sem árulta el annak, mit akar veled. De ez már csak így van. Sokkal jobb így neki, és nekem is.
Kezd világosodni. Most már akár lassíthatok is…
Szerkesztve Ereni-chan által @ 2012. 03. 04. 21:45:52
|
