Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Yasumnak)
A hetekben nagyon sokat készültünk, mert fellépünk a táncversenyen, ahol elég szerencsés indulók vagyunk, mert a jobbak közé szavaztak be minket, aminek csak nagyon örülök a bandával együtt. Mindenki nagyon keményen beleteszi magát és minden ötletet összedobunk, ami csak tőlünk telik.
Ma van a verseny napja. Elmegyünk, és mikor megkapjuk, a kártyánkat már megyünk is tovább a helyünkre, ahol várakoznunk kell, mikor a nagy sietségben, egy emberke lép elém és fellököm, mert nem tudok megállni.
- Hé! – kiált utánam. – Nem bírsz a szemed elé nézni?
Visszanézek rá, de most jelen pillanat elég ideges is vagyok, és nem fogom hagyni, hogy bárki csak így leszóljon még akkor, sem ha jogos. Elég szúrós szemekkel nézek rá.
- Ha valami bajod van, azt a szemembe mondjad. – jelentem ki komolyan.
- Mondom is. – felkel, és ugyan úgy néz rám, ahogy én nézhetek rá. Ami annyit jelent, hogy nagyon dühösen. - Jó lenne, ha másokra is figyelnél, mert nem csak te létezel ebben a nyomorult világban.
- Panaszkodik rám itt rajtad kívül bárki is? – tárom szét a karomat, mert nem hallom másnak a hangját, akik körül vesznek minket. - Ha ennyire baszom a csőröd, a verseny után lerendezhetjük.
- Nem szokásom verekedni. – jelenti ki higgadtabban.
- Sejtettem, hogy megfutamodsz. – vigyorodok el és egyenesen a képébe.
- Nem futamodok meg! – kiált vissza és az egyik haverja fogja meg, hogy rám ne ugorjon. Nem mintha magamat félteném, de nem akarok kárt tenni benne, mert a ridegsége ellenére, eléggé felkeltette az érdeklődésemet.
- Yasu. – néz rá a srác. - Ne hagyd, hogy provokáljon. – szóval Yasu-nak hívják. Aranyos neve is van. Azt hiszem, fel fogom keresni. Ráadásul, ha jól sejtem énekes lehet, mert a többieknél van valami, de nála nincs.
- Leszarom! - csattan fel a kis heves. - Először fellök, utána meg még sérteget is?!
- A folyosó mindenkié. – vigyorgok még mindig, de már inkább azért, mert nagyon tetszik a fiúcska..
- Bocs, nem vettem észre a táblát befele jövet, hogy: „Vigyázat! Bunkó veszély!” – ez a beszólás jó. Nem mondok, neki semmit hagyom, hogy elmenjenek. Majd később jól fog jönni a hevessége.
A haverokkal visszamegyünk a pályánkra. Vegyesen lépünk fel az előadókkal, de még is külön zsűriznek minket, aminek nagyon örülök, hiszen nem örülnék, ha egy énekes vinné el előlünk a főnyereményt, amire már annyira készültünk. Közben végig nézzük az összes csapatot, akik előttünk vannak, de csak finoman elkezdünk nevetni a dolgokon, mert hát nem éppen.
Ahogy beszélgetünk, a többiekkel egyszer csak megjelennek a színpadon a srác, akibe belekötöttem. Mit ne mondjak, nagyon jól mutat ott. Elkezdik játszani a zenéjüket, ami még kicsit tetszik is. Kicsit érdekes az tény, de hát mi nem az a mai világban az a lényeg, hogy lehet élvezni. Annak ellenére, hogy nem szeretem a rockot, ez nagyon tetszik. Nem tudom mi van ebben a srácban, talán az előadása vagy a zene érint meg ennyire. Őt figyelem folyamatosan, és ha akarnám, se tudnám levenni a szememet róla.
Iszonyatosan jól teljesítenek és látom a zsűri is csak szinte bólogat. Na, most itt az ideje, hogy mi következzünk fel is hívnak. Elindulunk felfele, de útközben összetalálkozunk a zenészekkel.
- Na, figyelj, hogy táncolnak a profik. – mondom vigyorogva, mire csak elhúzza a száját.
- Ne a szád jártasd, hanem csináld is. – mondja komolyan és kicsit flegmán.
- Ne aggódj, csinálom is. – mondom vigyorogva, majd elengedjük őket és felmegyünk.
Amint meghalljuk a zenét, amit beadunk, a zenésnek beállunk, és már kezdjük is a táncot. Nagyon meg akarom mutatni, hogy mit is tudunk, mert szívvel-lélekkel táncolok és ezt az a srác hozta ki belőlem, csak tudnám, hogyan csinálta.
Amikor végzünk, mindenki szinte felállva tapsol, mi meg lihegünk nem kicsit és szememmel az énekes srácot figyelem, akin látom, hogy kicsit meg van lepődve, de nem annyira, mint amennyire szeretném, hogy legyen. Ez elkezd idegesíteni. Áááá elegem van magamból. Fogom és levánszorgok a színpadról.
Megkeresem a férfi mosdót. Bemegyek és elvégzem a teendőmet, majd próbálom még csillapítani dühömet, de nem nagyon megy. Amikor kimegyek, akkor látom, meg hogy az énekesemet az egyik versenytárs éppen fogságba ejtette, amire még jobban felmegy bennem a pumpa. Eleinte csak figyelem őket, és mikor meglátom, hogy teljesen a falhoz nyomva kezdi el szekálni és szinte majdnem ott erőszakolja meg a szemem előtt véglegesen elszakad a cérna. Odamegyek és leszedem róla a srácot, mire védelmezően leguggol és megöleli a lábát.
- Hagyd békén megértettél? – mondom neki komolyan, miközben szúrósan nézek a szemébe.
- Mi van csak nem a te kis barátod. – mondja gúnyosan.
- Szerintem ahhoz neked semmi közöd és jobb, ha most tűnsz el, mielőtt szétverlek itt is és nem csak a színpadon. Elhúzza a száját, majd a vállam felett át néz.
- Örülj, hogy ilyen jó a pitbullod. Különben nem úsztad volna meg – vágja hátra, amire rávicsorgok tényleg, mint egy kutya, mire távozik végre. Ezt nem hiszem el, hogy lehet ennyire idióta és köcsög. Mikor feleszmélek, odamegyek hozzá és a kezemet nyújtom neki, hogy segítsek felállni.
- Minden rendben van? – kérdezem kedvesem, mert az előbb minden feszültségemet kiadtam, aminek csak örülök, így ha gondolja a valósi énemet is megismerheti, ha még nem szúrtam el mindent.
|
