|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Yume | 2015. 11. 16. 17:27:20 | #33658 |
 Karakter: Aaron Lawson
Megjegyzés: Linkának
- Nem hittem volna, hogy komolyan eljössz. Tényleg nagyon megleptél, Aaron baba.
- Megígértem, nem? Amúgy is, az árát ennek a hülyeségnek már kifizettem, szóval már csak azért is maradok.
Szemem sarkából a haveromra, Joshra pillantok, aki kinyújtott lábakkal ül mellettem, karjain támaszkodva, miközben pont úgy, mint én, a felhozatalt sasolja. Sötétbarna, általában szabadon engedett haja most lófarokba fogva pihen a vállán, alkarján pedig szokás szerint kidagadnak az erek. Szinte mindennapos látkép, ezentúl pedig még gyakrabban fogom így látni, ezért inkább nem szólok be neki, holott az évek alatt ez már rutinná vált kettőnk közt. Inkább minden figyelmem újra a jelenlévőkre fordítom, próbálom őket egy pillantással megismerni, kategorizálni.Ha már össze leszünk zárva hetente többször, több órára, legalább ezzel legyek tisztában.Nos... Ez sokkal fittebb, mint én. Azok csak kicsivel vannak jobb húsban... És az, az az elég bénácskának tűnő gyerek egészen biztosan rosszabb nálam, ami megnyugtató. Legalább nem én leszek az egyetlen, aki vészesen rövid időn belül közröhej tárgya lesz, mert még egy szekrényre sem tud úgy felugrani, hogy át ne vetődjön rajta, majd törje össze magát. Mert egészen biztos vagyok benne, hogy ez lesz. A free running és a tánc, vagy éppen a BMX három teljesen különböző világ, én pedig csak kettőben vagyok istencsászár - mégpedig az utolsó kettőben. Az első, amibe bele lettem rángatva, olyan távol van tőlem, mint az Amerikai kontinens Ázsiától. Azonban nem lépek le. Megígértem Joshnak, hogy együtt fogok vele edzésekre járni, és nem olyan személy vagyok, aki megszegi az adott szavát. Emellett nem adom fel a dolgot, főleg úgy, hogy még bele se kezdtem.
- Egyébként...
- Hm? - Josh felé fordulok.
- Nagyon megutálnál, ha felvenném a bénázásaidat és eltenném őket emlékbe?
Dühösen a vállára csapok, és ő ezt nevetve tűri. Nem vagyok neki ellenfél, valószínűleg meg sem érzi ütésemet, így igen gyorsan visszavonulok, és sértődötten, durcásan felfújt arccal támasztom meg hátamat a mögöttünk lévő, falapokkal borított falon. Szívesen vigasztalnám magam azzal a tudattal, hogy Josh is biztosan pofára fog esni, legalább egyszer, de a józan eszem tudja, hogy ez úgysem fog bekövetkezni. Ennyit erről. A megérzés pedig, hogy én leszek az egyik a legbénábbak közül, a percek múlásával egyre csak erősödik bennem. Szótlanul, szinte teljesen elképedve nézem végig, ahogy az egyik gyerek, akit a "kicsivel jobb húsban van" kategóriába soroltam, pár ugrás után átszaltózik egy közepes méretű szekrény felett, majd viszonylag biztonságosan landol a matracon. A haverja röhögve csap bele a tenyerébe, majd mindketten elindulnak a terem másik felébe, ahol a falon lévő húzódzkodók vannak. Talán azok az egyetlen olyan eszközök ebben a teremben, amik nem okoznak majd nálam biztos csontörtést.
A tekintetem még mindig rajtuk van, amikor nyílik a nagy ajtó, ami az egyetlen bejárata ennek a helyiségnek. Egy nálam nem sokkal idősebbnek tűnő férfi lép be rajta. Fekete haj, magas termet, mellé pedig izmos is, amit a lenge trikó tökéletesen látattni enged. Kezében egy melegítőfelsővel, csendben sétál a terem közepéig, ám ennek ellenére egy pillanat alatt minden szem rászegeződik. Nem az a tipikus "jaj, majd' megőrülök, hogy az ágyába kerüljek" pasas, ám mindezek ellenére - ahogy a helyzet is mutatja - egy perc alatt el tudja érni, hogy a körülötte lévők rá figyeljenek. Azonban nem olyannak tűnik, aki ezt kihasználja, legalábbis első pillantásra.
Felvont szemöldökkel figyelem, ahogy ledobja a teremben lévő egyetlen székre a pulóvert, majd köröz párat a fejével, mielőtt felénk fordul. Magabiztos. Veszélyesen vonzó kisugárzású. Tipikus ellenfele a hozzám hasonló embereknek, akik szeretnek mindig a figyelem középpontjában lenni és a dícséretekben sütkérezni. Az egyik keresi a közönséget, míg az olyanok, mint ő, akaratlanul is megkapják azt, még akkor is, hogyha nem igénylik. Josh oldalba könyököl egy sunyi vigyorral az arcán, de én csak leintem, ugyanis a férfi megszólal.
- Üdvözöllek benneteket! Michael Graham vagyok, de hívjatok Mickeynek, ha kérhetem. Én leszek az edzőtök. A neveteket nem kérdezem, az együtt töltött idő alatt úgyis megjegyzem majd mindegyikőtökét - elfojtok egy horkantást, de valószínűleg nem eléggé, mivel felém villan a tekintete. Hoppá. - Kezdjük is! Ki az, akinek már van tapasztalata ebben a sportágban?
Én inkább csendben kushadok, míg Josh jelentkezik. Rajta kívül még ketten vannak, akik konyítanak valamit a free runninghoz, közülük pont az egyik volt az, aki nem sokkal ezelőtt lenyomott egy sikeres szaltót, mindenféle nyaktörés nélkül. Őket félrehívja, a terem másik végébe, ahol az életveszélyesebbnek tűnő felszerelések vannak. Példának okáért egy nagy trambulin is, ami magában nem is lenne olyan ijesztő - legalábbis az én szememben -, de a köré pakolt mindenféle dobbantó és szekrény miatt már attól is leizzadok, ha ránézek. Ennek ellenére büszkén tartom magam, felsorakozva a teljesen kezdők közt, míg az edző a tapasztaltabbakkal foglalkozik, s látja el őket instrukciókkal. El kell telnie jó pár percnek ahhoz, hogy hozzánk jöjjön.
- Mivel nektek még egyáltalán nincs tapasztaltotok, először talán érdemes lenne az alap bemelegítéssel kezdeni, hogy megelőzzük a komolyabb baleseteket. Nos... - hátrapillant. - Tíz oda-vissza futás az üres szakaszon - ujjaival a terem szélén lévő, minden akadálytól mentes helyre mutat, ami tényleg elég jó hely a futáshoz. Mármint csak egy olyan személy számára, aki szeret ide-oda rohangálni, mint a mérgezett egér. - Utána csináljatok pár egyszerű, bemelegítő gyakorlatot. Ha ezekkel végeztetek, elkezdhetünk komolyabban is edzeni. A jó erőnlét elengedhetetlen ahhoz, hogy bírjátok szusszal.
Igazság szerint, az, hogy végigszenvedem az egészet, még elég enyhe kifejezés. Számomra talán még a pokolban is jobb elfoglaltságok lennének, mint az, hogy faltól falig fussak, mint az őrültek. A lábaim már a hatodik körnél fel akarják adni, és szerintem tényleg nem sok választ el attól, hogy összeesek a terem közepén, és jól beégessem magam. Azonban kitartok, és most már nem csak a Joshnak tett ígéretem miatt, hanem mert érzem; a Mickey nevű fickó kiszemelt magának, és nem éppen a legjobb értelemben. Talán hiba volt beleröhögni a bemutatkozó beszédébe, de ezen már kár nyavalyogni - szenvednem kell, amíg ennek az egésznek vége nem lesz. Csak az a kérdés, hogy az áhított szabadulás mikorra is várható...?
- Tudod, azért ennyire nem kéne szenvedni.
Felnézek a hozzám odalépő, szintén kezdő gyerekre, akiről ránézésre is megmondom, hogy fiatalabb nálam. Szalmaszőke haja kusza szénaboglyaként meredezik koponyája körül, pólója ízléstelenül feszül mellkasán, és valami elvont figurát ábrázol. Emellett ezer wattos vigyora pedig ráteszi a pontot az i-re; ő maga az idegesítőség királya. Szenvtelen arccal nézek rá.
- Nem mindenki olyan fitt, mint egyesek. Tudod, valaki másban tehetséges. Például öltözködésben.
A mosoly azonnal lehervad az arcáról, majd látom rajta, hogy szívesen visszavágna valamit, már készül is rá, végül mégis meggondolja magát. Valószínűleg nem akar bajt, és talán ez az én nagy szerencsém. Ha vitát szítanék valakivel, csak még jobban felhívnám magamra a figyelmet, és nem lenne jó rögtön az első nap az edző bá'nál kihúzni a gyufát. Az már más kérdés, hogy ha egymagam lennék itt a lényeg, habozás nélkül megtenném - habár nem szándékosan, csak ilyen a természetem -, de megígértem Joshnak, hogy vele maradok. Végig. Amíg meg nem pusztulok futás közben. Az idegesítő gyerek elsompolyog, visszamegy a helyére, az egyik bordásfal mellé, hogy ott folytassa a nyújtást, én pedig visszatemetkezem az édes, pár pillanatig tartó pihenésbe. Próbálom kihasználni az időt, ami rohamosan gyorsan telik, mert olyan, mintha csak egy másodperc telne el, Mickey máris ott van elöttünk, és utasításra nyitja a száját.
- Most, hogy eléggé bemelegedtetek, elkezdhetjük a komolyabb gyakorlást. Nem kezdünk rögtön a legmeredekebb mutatványokkal, ez csak természetes, de - körbenéz, majd összeráncolj a szemöldökét. - Szükségetek lesz egymás segítségére, hogy az első próba jól sikerüljön. Próbáljatok meg párba állni!
Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy ez pont olyan, mint a kisgyerekek iskolai testnevelés órája, ahol egymás kezét kell fogni még futás közben is, de ezt a gondolatomat inkább nem osztom meg a nagyközönséggel hangosan. Inkább feltápászkodom a földről, majd a többiek felé fordulok, akik már nagyban maguk között beszélgetnek, és már senki sincs egyedül.
- Izé - hátrafordulok az edző felé. - Páratlanul maradtam.
|
| Rauko | 2011. 02. 20. 20:22:42 | #11555 |
Karakter: Eisei Kokutan (Kuu-chan)
Megjegyzés: ~ Arinak
Fogja, és elröhögi magát. Hát ezt kurvára nem értem. Felkínálom neki magam, elég egyértelműen, ez meg fogja, és röhög.
Mondjuk, az már kicsit megnyugtat, amikor állam alá nyúl, és így kényszerít, hogy kimásszak az asztal alól. Tök poén, hogy körülbelül így vagyok olyan magas állva, hogy ő ül.
- Képes voltál kivárni, amíg mindenki eltűnik az iskolából, hogy az asztalom alá bújhass? Miért, Kuu-chan? - kérdezi, és majdnem lesmárol. A baj nem is a smárolás, hanem hogy csak majdnem! Akaromkell, erre itt húzza az agyam. Hihetetlen… Akkor cuki-módba kapcs.
- Igen - hebegem. - Mert ki akartam engesztelni, igazgató úr - mondom az igazat, merthogy tényleg így van, csak nem szoktam ennyire rájátszani az édes-szerepkörre. De ha neki ez kell, és ettől áll fel a farka, akkor nekem oké, én benne vagyok ebben is.
- Igen? És mégis, hogy szeretnél kiengesztelni? - jön az elmés és jogos kérdés, de már csak azt várom, hogy levegye azt a kurva szemüveget, és indulhat a buli.
És indul is! Olyan kegyetlenül jól smárol, hogy az valami hihetetlen! Teljesen el is vesztem minden önkontrollomat, de mielőtt rávethetném magam, és magamba erőszakolhatnám a farkát, eltol magától, és közli, hogy szopjam le…
Apukám, te aztán tudod élvezni az életet.
Engedelmesen nyalok végig rajta, aztán hirtelen engedem a torkomba. Ohh, azért csak jó volt valamire az a kis előképzettség.
Ahogy tanultam a srácoktól korábban, mélyen a torkomba engedem, bár tény, hogy jó nagy farokkal áldotta meg az élet. Közben, amikor kicsit kintebb engedem, megszívom a makkját. Ez rohadtul tetszik neki gondolom, mert ilyenkor mindig erősebben mar a hajamba, amitől kicsit felmorranok, és ugye a hanghullámok csodásan megrezegtetik ezt az édes szerszámot, így még hangosabban sóhajt fel, de legalább a hajamba nem mar bele újra.
Ahogy szopom a farkát, egyre inkább érzem, hogy az enyém is feszül odalent, így kihasználva, hogy azért ő is eléggé kába ilyenkor, mint az emberi lények többsége, benyúlok a nadrágomba, kiveszem a saját farkincámat, és elkezdem kiverni magamnak, ugyanarra az ütemre, ahogy őt kényeztetem.
Elég sokáig bírja, ez tény. Sokadik alkalommal nyelem le az egészet, érzem, ahogy a torkomban van, és ez valami kegyetlenül jó érzés. Imádom a farkát, de ha most odaadom neki magam teljesen, akkor hamarabb un rám. Azt meg nem akarom, nekem ez a pasi kell. Egyben, egészben, és hosszabb időre.
Ahogy belegondolok abba, hogy épp rajta ülök, és lovagolok, ő meg minden lökéssel eltalálja azt a bizonyos pontot a testemben, én meg már szinte visítok a gyönyörtől… ahhm! Imádom ezt az érzést, komolyan.
Nem is telik el sok idő, és felmorranva élvezek el. Gondolom a pici rezgések, amik a számban érik és az, hogy utána rögtön a torkomra engedem, átsegítik őt is, mert hangosan sóhajt, majd a számba élvez. Én persze elégedetten nyelem, szeretem az ízét. Ha alkalmam nyílik rá le szoktam nyelni. Vagy engedem, hogy belém élvezzenek. Ez a két variáció szokott lenni.
Ahogy elélvez, még remeg párat, majd kiengedem ajkaim közül lehelek farkincájára egy utolsó csókot, majd visszacsomagolom. Ahogy ezzel meg vagyok, megtámaszkodom mellette a szék karfáján és ő ekkor nyitja ki a szemeit.
- Nahát, milyen kielégült képet vágysz - vigyorog rám, majd farkamra fog, amitől felnyögök. - Ejnye, kiverted magadnak? Rossz Kuu-chan - mondja vészjósló hangon, de mielőtt belemelegedhetne, csuklóira fogok. Igaz, gyengébb vagyok, de meglepem, és ahogy rögtön le is támadom ajkait egy csókkal, nem ellenkezik a lefogás ellen sem.
Kihasználva, hogy elbódította a csók, felpattanok, és már ott sem vagyok. Az ajtóból mézek vissza, ő meg csak néz rám, mintha nem hinné el.
- Most igazán nem mondhatja, hogy rossz voltam, Igazgató-sama - kacsintok rá, megnyalom ajkaimat, majd, mielőtt kilépnék, még hozzáteszem. - Imádom a farkát, uram - vigyorgok rá, és kislisszolok. A forgatókönyv megint az, mint az első alkalommal, de most nem kiabál, csak hallom, ahogy nevet.
Hazafelé, és otthon is csak rajta kattog az agyam. Milyen jó ötlet volt ez a suli… kifejezetten élvezném, ha az igazgató úr szeretője lehetnék.
A hétvége is semmittevéssel telik, többnyire alszok, ert addig sem kell anyám faszságait hallgatni. Vasárnap este viszont zuhany közben eszembe jut a kedves igazgató úr, és kiverem magamnak… hm… ezt még tuti behajtom rajta! Mindegy.
Hétfőn. Első óra megint vele, utána nekem csak délben van legközelebb, így engedelmesen megyek be az iskolába, de picit lassabban öltözök, mint a többiek. Hátha utánam jönne… élvezném, azt hiszem.
|
| Rauko | 2011. 02. 04. 19:43:28 | #11085 |
Karakter: Eisei Kokutan (Kuu-chan)
Megjegyzés: ~ Arinak
Valami idióta gyakorlatot csinálunk… és nekem persze, hogy ő a párom. De annyira hülyeség, hogy már az elején érzem, hogy ennek nem lesz jó vége! Aztán, amikor érzem, hogy a nadrág csuszolja a bőrömet, már tudom. Ismerem ezt a fájdalmat, vérezni fogok.
Megnézi, és tényleg véres… eléggé. Ahh basszus, be kellesz vennem a gyógyszeremet! Felszólít, hogy menjek az öltözőbe és mossam meg, én meg már rohanok is. De első utaám nem a fürdőrészhez vezet, hanem a táskámhoz. Remegő kézzel nyitom fel a kis üvegcsét, és kikapok belőle két szem tablettát. Beveszem, és picit várok. Máris jobb. Kinyújtom a kezem és elégedetten konstatálom, hogy már nem is remeg annyira. Felsóhajtva indulok a fürdő felé, hogy megmossam magam.
Épp az arcomat vizezem be, amikor hallom, hogy valaki bejön. Ahogy kiegyenesedek és a tükörben meglátom, hogy ő az, összerezzenek, ugrok egyet ijedtemben. Miért jött utánam?! De mielőtt megkérdezhetném, le is támad.
- Nagyon rossz voltál tegnap… nagyon rossz, Kuu-chan - morogja, és a nyakamra tapad. Ohmama, neee, nem itt… és nem most… de mielőtt komolyabb tiltakozásba kezdhetnék, fogja magát, és elkezd simogatni, majd a mellbimbóimat kényezteti, közben a farkát a seggemhez nyomja, és elkezdi az én farkamat simogatni nadrágon keresztül. Ahh, az a baj, hogy ez kurvajó… pedig most tényleg nem kellene, mert ki fog menni a gyógyszer hatása, és…
Csengő. Hallom, hogy kicsengetnek, ő meg ellép tőlem. Majdnem összeesek, hiszen eddig tartott, és csak nehezen tudom elkapni a mosdókagyló szélét, és megtámaszkodni rajta. A tükörből néz rám, és az én szavaimat idézi tegnapról, aztán ott hagy… fogja, és ott hagy! Hogy lehet ennyire… ennyire…?!
Ahhm, de az a baj, hogy túl jól néz ki, hogy szimplán elküldjem a picsába. Inkább megpróbálom másik irányból megközelíteni a helyzetet. Amihez a tervem össze is áll a többi órán.
A padtársam ma nem jött suliba, sőt, a tanár azt mondja, hogy szerinte nem is fog már a héten, mert állítólag beteg. Hát, akkor ezt a bizonyos padtársat majd máskor ismerem meg. De még egyéb infókat is megtudtam. Ma sokáig van bent a tanári kar, de holnap délben mindenki elhúz a picsába, a diákok is, és csak a diri marad, akinek a nevét is megtudom. Tennan Folcus… már a neve sem sejtet semmi jót, én meg pont a bőrömön tapasztaltam, hogy milyen az, amikor kihúzza nála valaki a gyufát. Na nem baj, ha a tervem sikerül, akkor azt hiszem, virágzó lesz a kapcsolatom a kedves igazgató úrral. Ha nem, akkor a max ami történhet, hogy kibasz a suliból.
***
Otthon anyu persze baszogat, hogy miért nem akarom otthagyni azt a szar sulit. Miért akarok én oda járni, ahol a diri is egy olyan állat, mint Folcus. Nos. Neki is elmondom, majdnem szó szerint.
Attól, hogy végre van valaki, akinek nem fekszik, hogy tövig be akarnak nyalni a seggébe, attól, sőt, pont azért, én még szerethetem azt a sulit. Anya erre meg persze felhúzza az orrát, hogy hogy mondhatok ilyet, és jobb ha tudom, hogy ha romlanak a jegyeim, akkor azonnal ki fog venni a suliból, és nem fogja érdekelni, hogy én mit akarok. Sosem érdekelte mondjuk, szóval meglepne, ha érdekelné ez után. De amikor ezt is elmondom, üvöltve zavar be a szobámba, én meg be is megyek. Bekapok egy szem nyugtatót, és lefekszem… pár perc múlva pedog álomba is merülök.
***
Másnap neki is látok a tervem megvalósításának. Egy takarítót faggatok ki, mert azok olyan hülyék… szóval kifaggatom, hogy Folcus mikor jár el ebédelni, és ő meg is mondja, én meg rájövök, hogy az égiek velem vannak. Ugyanis délben fog menni ma is, mint mindig. Király! Akkor nekem lesz időm, hogy belopjam magam az asztala alá.
Az órákon épp ezért meghúzom magam, próbálok ott sem lenni, aztán, amikor kicsengetnek az utolsó óráról és mindenki lelép, én fogom magam, és elsunnyogok a diri irodája felé. Már csak azért kell imádkoznom, hogy nyitva hagyja az ajtót, és ő ne legyen bent. Ahogy odaérek, lenyomom a kilincset. Nyílik! Király. Résnyire csak… bekukkantok, és nincs ott senki! Nagyon jó!
Odamegyek az asztalhoz, közben fülelek. Tényleg senki, de az asztalon ott az aktatáskája, szóval biztos, hogy még vissza fog jönni. Vagy ha nem, akkor a suliban alszok. Nagy cucc. De azért bebújok, és összehúzom magam. A két oldalamon van elég hely a lábainak, és ha ügyes vagyok, észre sem vesz. Az ajtóból nem lát, ha meg ide jön, gondolom, hogy nem néz be az asztal alá azonnal.
Azt hiszem egy fél órája csücsülhetek békésen az asztal alatt, amikor nyílik az ajtó. Egyedül van! Pont van egy kis rés, amin kilátok!Először az ablakhoz meg, kinéz, aztán leül. Én magamban már vihogok is, aztán, amikor kényelembe helyezte magát, az egyik ujjammal finoman végigsimítok a lábain, de amikor húzódna ki, nem engedem, hanem én bújok ki, és így pont az ágyékánál vagyok, pár centire. Kikerekedett szemekkel néz rám.
- Esetleg most van ideje, igazgató úr? - kérdezem, és megnyalom az ajkaimat.
|
| Rauko | 2011. 02. 04. 16:35:45 | #11077 |
Karakter: Eisei Kokutan (Kuu-chan)
Megjegyzés: ~ Arinak
Kiderül, hogy a félisten nem is annyira jó pasi. Az egy dolog, hogy még mindig meg vagyok győződve arról, hogy ez a pasas hetero, de hogy még cseszeget is, az már mindennek a teteje. Fogjam össze a hajam, nem csinálhatok most semmit, mikor iratkoztam be, miért nem tettem még meg, üljek le és figyeljek, nem kell cipő… ch… és én még azt hittem, hogy jó fej lesz. De úgy látszik, hogy törvényszerű, hogyha valaki kurva jól néz ki, akkor ugyanolyan mélységesen elviselhetetlen. Bár az tény, hogy egy-egy pillanatban megijedek tőle. Ki pofázna vissza nyíltan egy két méter magas, izmos önvédelmi oktatónak? Ép elméjű gyerek tuti nem.
Később, az irodájába kéret, merthogy ugye ő a diri. Hát, szexi igazgató bácsi, az biztos, kár, hogy a feladatához mérten begyöpösödött egy kicsit. Annyit baszogatott az órán, hogy ha élesben nyomta volna, egy hétig nem tudnék ülni. Ahh, szexelni akarok! Nyaff…
Mondjuk… nem kicsit lep meg azzal, hogy miközben írom alá a bejelentkezési papírokat, mögém settenkedik, és… hatalmas alak! Komolyan! Ráadásul módszeresen izgat, aztán maga felé fordít, udvarol kicsit szóban és simogat is. Ahh, ha ezt fogod csinálni haver, akkor bajban leszünk. Elég rég nem voltam senkivel a saját mércém szerint.
Persze nem fogom magam annyira könnyen adni. Az olyan szexistenek, mint te is, kedves igazgató bácsi… megérdemlik, hogy kicsit szenvedjenek az én formás seggemért. És nem is én lennék Kuu-chan, ha most nem szopatnálak meg egy kicsit.
Felpattanok, ő pedig velem együtt áll fel. Finoman a mellkasára vezetem a tenyeremet, és hátratolom, egészen a kanapéig. Ő meglepetten pislog, én meg felveszem a szende-kurva stílust. Kipirult arccal, de kéjsóvár tekintettel nézek rá, és ahogy látom, be is jön neki.
- Kokutan - sóhajtja, amikor leül, én meg lovaglóülésben az ölében helyezkedem el.
- Csak Kuu-chan - vigyorgok, és előre hajolok, mintha meg akarnám csókolni, de végül a mellkasára lehelek egy puszit ruhán keresztül, majd elindulok felfelé. Kigombolom a felső gombot, és a szabaddá váló részekre le is csapok, és kedvesen nyalogatni, csókolgatni kezdem. Ő a derekamra vezeti a kezét, és kicsit segít helyezkedni, így a fenekem pont az ágyékához ér. És mami… de kemény! Ha nem vagyok észnél romba fognak dőlni a terveim!
Édesen pislogok fel rá, nyelvemmel végignyalok ajkain, de nem csókolom meg, és neki sem hagyom, amikor előre akarna lendülni. Közben felveszem a ritmust és módszeresen izgatom seggemmel az ágyékát is, és egyre keményebb. Nyami! Imádni fogom. De nem most.
Percekig izgatom ilyen kegyetlenül. Aztán megérzem, hogy bizony én is kezdek felizgulni, amit nagyon nem kellene, mert akkor nem tudok gondolkodni. Szóval fogom magam, és az ajkaira tapadok. Vadul csókolom, de aztán átengedem neki a vezető szerepet, és már csak nyögdécselve hajtok fejet előtte. Imádnom a nyelvét… és akkor még mennyire fogom a farkát. Ahhm! Nyüssz!
Amikor nyúlna be a nadrágomba, elkapom a csuklóját, felállok, és rá kacsintok.
- Nem most - vigyorgok, felkapom a táskámat és kilibbenek. A korláton csúszok le, és még hallom, amikor kijön az ajtón, és a nevemen szólít. Majd hülye leszek megállni! Ha most elkap, a lelket is kikeféli belőlem! Inkább iszkiri haza, az első sikátoron át, mert arra úgysem jön utáénam.
Amikor szerencsésen hazaérek, bevágódom a szobámba, és szólok anyáméknak, hogy senkit sem akarok látni. Vacsorára rendelek magamnak pizzát, addig meg elfoglalom magam. Olvasgatok. készülök holnapra, csinosítgatom magam… nyehhehe! Imádni fogom, ha holnap első órában elkap az öltözőben! Bár, amilyen szerencsétlen vagyok, tuti közbejön valami, vagy eltúloztam, és magamra haragítom.
***
Másnap első óra. Mindent úgy tettem, ahogy tegnap elmondta a teremben, és direkt várok egy kicsit, mielőtt elmennék a teremhez. Nem is kell csalódnom. Épp az egyik padon fekszem, az egyik lábam felhúzva, mikor nyílik az ajtó, és belép. Ahhm, nyüssz! Remélem, nem idegesítettem fel annyira, hogy bántson. Esetleg annyira… hogy én is élvezzem.
|
| Rauko | 2010. 12. 08. 21:21:54 | #9696 |
Karakter: Eisei Kokutan (Kuu-chan)
Megjegyzés: ~ Arinak
Kuuchan
- Kokutan! Kész vagy, kisfiam? – kérdezi egy felettébb idegesítő hang a szobám ajtajából. Szívem szerint megfognám a rusnya, idegesítő fejét, és beleverném a falba.
- Erre kibaszottul nem lehet felkészülni – üvöltök ki. – Nem akarok menni.
- Kuu-chan, miértcsinálod ezt? – kérdezi erőltetett mosollyal.
- Ne hívj így – kiabálok rá, és a mellettem levő bögrét a falhoz vágom.
- De szereted, ha így hívnak – suttogja.
- Tőledf nem, hülye liba.
- Megint nem vetted be a gyógyszeredet, igaz, kincse? – Na, itt van elegem! Felkapom a táskámat, a pulcsimat, és húzok a picsába, de azért a lépcsőfordulóból még felüvöltök neki.
- Ne kezelj elmebetegként! Kivágom a bejáratit, és rohanok A kaput nyitva hagyom, és szaladok.
Persze, hogy nem érek messze. A saroknál járok, amikor megáll mellettem a kocsija. Lehúzza az ablakot.
- Szállj be.
- Nem.
- Ne vitatkozz – szól rám. Érezd magad megtisztelve, kikúrt picsa… Fújtatva, dühöngve szállok be a szürke autóba, és csak bámulok ki az ablakon. – Ma a szokottnál is ingerlékenyebb vagy, kicsim.
- Száll le rólam – morgom, mire elhallgat. Szerencsémre az alatt a pár perc alatt, amíg az új sulihoz érünk, nem akar gondos anyukát játszani, és lakattan rólam. Ahogy beérünk, ő azonnal közli, hogy az igazgatóhoz megy, én meg tüntetőleg leülök az ajtó melletti padra. Nem nyalok vele segget. A diriét sem, sőt, tekintve, hogy minden diri idős faszi, ráncos seggel, gusztusom sem lenne rájuk.
Magasról teszek az új sulira, baromira nem érdekel, hogy milyen, szét sem nézek, helyette előveszek egy könyvet, és olvasok. Shakespeare jó fazon volt, jól ír. Szeretem az írásait, pláne a drámáit. Jobban leköt, mint a suli. Nem akarok szétnézni. Eleve idejönni sem akartam, de azok miatt a szemetek miatt, akik miatt egyáltalán itt kell szenvednem – mert basztak gumit húzni azon a rohadt éjszakán -, muszáj kibírnom, legalább pár napot. Sőt, ha igazuk van, akkor jobb lesz, mint az előző. Hát, ha ők mondják… nekem úgysincs beleszólásom, hogy mit akarok.
Szokatlanul hamar jelenik meg a banya, piros fejjel. Na, jó suli ez, ha nem hagyták tövig nyalni. Akkor ilyen, ha nem sikerül valakinek eladnia magát a fennkölt stílusával, és a nemes gesztusaival.
- Nm maradsz itt – közli dühöngve. – Az igazgató egy vadállat!
- Itt maradok, és téma lezárva. Ti akartátok, és már nekem is tetszik. – Becsukom a könyvet, felveszem a táskát, és megyek is. – Még biztos van valami óra délután, a beiratkozást majd én elintézem. – Ha nem hagyta, hogy ez az ultamodern bárónő beszéljen vele, jó fej a diri. Talán mégis kibírom itt egy kicsit.
*
Önvédelem. Fergeteges, hiszen eleve ezt akartam tanulni. Azt olvastam, hogy ebben a suliban jó a tanár, sőt, valami fórumon azt írták, hogy ő a diri is, aki mellesleg egy perverz, szadista vadállat. Magamról tudom, hogy ezeknek a fele sem igaz. Rólam is írtam mindenfélté az állítólagos barátaim, mikor elkezdtem nyugtatót szedni.
Átveszem a fehér gatyát meg a fehér pólót, és már megyek is. Nem fogom össze a hajam. Ha begumizom, akkor kell neki minimum másfél hét, mire kikupálom. Kell a tökömnek ennyi plusz baj, ráadásul pont a hajammal, ami az egyetlen magamon, amit imádok. Ahogy kilépek a folyosóra hallom, hogy valaki jön mögöttem, de nem foglalkozok vele. Csak megyek a nyilak irányába, és lassan egy erembe érek. Már van bent pár srác, de egyikük sem szimpi igazán. Ami megdöbbent, az a faszi, aki belém mögöttem. Ő jött utánam a folyosón is, és ahh… de jó lenne, ha a seggemet bámulta volna.
Igazi félisten… Izmos, helyes. A póló alól kilátszik a barnás bőre, és a tetkói… és azok a szemek…. mami! Akaromkell! De régen láttam utoljára ennyire jó pasit, azta… és ha ő az, aki elküldte anyámat a picsába, akkor minden tekintetben nagyon bejön! Csak kár, hogy szerintem kibaszottul nem érdekli egy olyan vézna kölyök, mint én . Sőt, szerintem ezzel a testtel és ilyen szexi kisugárzással tuti heteo. Pedig kár érte…. szívesen venném, ha közelebbről megismerkedhetnék vele. Mondjuk… mínusz húszcenti már totál kielégítő lenne. Ohh, de mennyire…
|
|
