- Na most, megkapod kisanyám! - kapja el a kezeimet - Owatomo Kodzsival egy csaj sem szórakozhat.
- Komolyan? Valami híresség vagy, vagy mi? Nem hinném, mert arról tudnék. - vigyorodom el, és úgy rúgom övön alul, hogy egybõl elenged és összegörnyed. - Ti férfiak olyan puhányak vagytok. - gúnyosan felnevetek és ciccentek egyet, ahogy bámulok le rá.

Ilyenkor nagyon jó, hogy a forgatások szünetében néha önvédelmet is tanulunk. Nem egy szerepem volt már, ami miatt használnom kellett a judo, a karate és az aikido mozdulatait. Ez csak egy sima tökönrúgás volt, nem tudom, mit van úgy oda.

- Kis cafka! - sziszegi. - Ezt még megkapod.
- Alig várom. - vonok vállat. - De addig is lennél szíves kitisztíttatni az 5000 yenes felsõmet? Ez nem egy olcsó kis rongy tudod? Na gyerünk, haver! Velem sem lehet szórakozni.

Felhúzom a földrõl és magam után rángatom a tisztítóba. Még jó, hogy nincs messze, különben még megszárad a folt a ruhán. Erõsen ellenkezik, de nem engedem el. Szerintem meglepte, hogy lány létemre milyen erõs vagyok. Fáradt vagyok, és semmi kedvem egy balfasszal vitázni, de ami sok, az sok. Hála égnek az emberek eltüntek az útból, mikor látták hogy vége a mûsornak. Utálom ha bámulnak.

- Eressz el, ribanc! - kiabálja végig az utcán, ami miatt azért páran megbámulnak minket, de túl ideges és fáradt vagyok észrevenni.
- Nem. - vágom rá egyszerûen.
- De nincs pénzem.
- Semmi gáz. Majd megoldjuk. - villantok rá egy rókavigyort, mire végre befogja.

Jó tíz perc elteltével, ami nekem óráknak tûnik, jutunk el a tisztítóba. Most jut eszembe, ha beadom a felsõmet, mehetek haza egy szál melltartóban, meg egy nadrágban. Áh! Toshi bácsinál biztos van elfekvõben néhány ing, vagy póló. Mindig van, aki ottfelejti.


***

Belépünk és minden szem felénk fordul. Kevesen vannak, csak pár ügyfél, meg Toshi bácsi a pultnál. Kis tisztító, de barátságos és pont ezért járok ide. Meg azért, mert itt senki sem csinál ügyet belõle, hogy ki is vagyok. Bár pár barátom már próbált rávenni, hogy járjak a sztároknak fenntartott helyekre, de én jobban kedvelem az ilyen kisebb és barátságos helyeket. Talán azért, mert kisvárosban nõttem fel. Odamegyünk a pulthoz és biccentek a vendégeknek. Majd Toshi bácsihoz fordulok.

- Szia Toshi bácsi! - én vagyok az egyetlen, aki tegezheti ezt a hatvanas éveiben járó, kedves és türelmes férfit, aki mellesleg a tisztító tulajdonosa - Mi újság?
- Kira-chan! Ezer éve nem láttalak! - mosolyog az öreg, majd Kodzsira néz. - A fiúd?
- Még csak az kéne! - méltatlankodok. - Leöntötte a felsõmet. - mutatok a felsõre. - Tudnál segíteni? És van valami felsõ amit felvehetnék? Momentán semmi sincs nálam. Ja, õ fizet. - mutatok Kodzsira.
- Nincs pénzem, mondtam már, te lökött liba! - sziszegi oda dühösen.
- Hé, kölyök! - dörren rá az öreg - Ne hívd így a leányt! Anyád nem vert semmit a fejedbe? És nem ajánlatos kikezdened Kira-channal, bár ahogy látom, már megtanultad.
- Ja. Tökön rúgtam. - mondom egyszerûen.
- Na, hozok neked valamit. Majd próbálok egy nem túl csicsás darabot keresni. Mostanában elég sok dolgot hagytak itt az emberek. - mondja Toshi bácsi és hátramegy.

Én meg várok. Kodzsi szerintem feladta. Végre lekapom a baseball-sapkát és a napszemüveget. Látom, hogy Kodzsinak tátva marad a szája. Most nem tudom azért-e, mert szépnek talál, vagy azért-e, mert felismert. De nem nagyon érdekel. Toshi bácsi hamarosan visszatér egy rövidujjú férfi inggel. Fehér és pont az én méretem. De jó! Tudtam, hogy benne nem csalódhatok. Odaadja, én meg hátramegyek átöltözni és közben megkérem, tartsa szemmel a fiút.
Pár perc és visszatérek. A kölyök még ott áll. Beadom a ruhát és látom, hogy Kodzsi ugyanúgy megbámul.

- Te tényleg Yamamura Kira vagy? Az a színésznõ, és énekesnõ? - kérdi végül.
- Ja. - bólintok, de nem szentelek túl nagy figyelmet a dolognak. Biztos valami rajongó. Vagy utáló. Kit érdekel?
- Baró! - vigyorodik el. - Sose gondoltam volna, hogy egy hírességet öntök le. De - itt végigmér - tényleg olyan bunkó vagy, mint mondják. Mint az összes híresség.
- Ha te mondod, biztos úgy van. - vonok vállat, majd Toshi bácsihoz fordulok - Mikorra lesz kész? Tudod, hogy ez a kedvencem.
- Hétfõn gyere be érte.
- Rendben. Szerintem délután jövök. Délelõtt fotózásom van. - mondom. - Mostanában sûrû vagyok, ezért nem tudok bejárni. Holnap is foglalt leszek.
- Tudom, amiatt a tévémûsor miatt. Ne erõltesd túl magad, Kira-chan, még fiatal vagy, nem lenne jó, ha bajod esne.
- Nem fog. - villantok rá egy igazi 100 wattos mosolyt, amitõl Kodzsinak leesik az álla. - Most megyek, fáradt vagyok és minden vágyam egy jó nagy alvás. - visszaveszem a sapkát és a szemüveget. - Viszontlátásra, Toshi-bácsi! - hajolok meg, és Kodzsival együtt elhagyjuk a tisztítót.

***

Kilépünk az utcára. Felsóhajtok. Az ing igen kényelmes, de látni rajta, hogy férfiing. Páran megbámulnak, de legalább nem tudják, ki vagyok. Látom, hogy Kodzsi figyel. Most mi baja van? Már elintéztük egymás dolgát, szóval mehetne. De csak áll. Így meglepte volna, hogy összehozta a sors egy hírességgel? 

- Mi van? - kérdem, mikor már vagy öt perce bámul - Most már mehetsz, mindent elintéztünk.
- Miért nem mondtad meg, ki vagy? - kérdezte.
- Mert nem akarom, hogy rajongók hada kövessen, tökfej. Nem vágod? - nézek rá felhúzott szemöldökkel. Ennyire nem lehet hülye. - Most már mehetsz. Majd kifizetem én a tisztítót. Igazából, inkább leckét akartam adni neked.
- Kurva rendes tõled. - húzza el a száját.
- Na, megyek. Viszlát, Owatomo-kun! - hajolok meg, majd elindulok hazafelé.

- Mára ennyi! - szólal meg a rendezõ - Nagyon jók voltatok fiúk, lányok. Köszönöm szépen a mai munkát. Találkozunk szombaton, addig is mindenkinek kellemes pihenést!
 
Meghajolunk a rendezõ felé, majd az öltözõ felé veszem az irányt. Kimerítõ napom volt, egész nap forgattunk és teljesen kifáradtam. Alig várom, hogy végre hazaérjek és pihenjek. Gyorsan átöltözöm, felveszek egy napszemüveget és egy baseball-sapkát. Nem szeretném, ha most felismernének az utcán. Túl fáradt most ahhoz, hogy még autogramokat is adjak, vagy hagyjam, hogy lefényképezzenek. Pedig szeretem a rajongóimat, de néha inkább jobb, ha nem zavarnak. Épp kilépek az öltözõbõl, amikor valaki megszólít.

- Kira-chan, már mész is? - hallom meg barátnõm, Miyako hangját.
- Igen. Nagyon elfáradtam és szeretnék pihenni. - válaszolom mosolyogva.
- Azt reméltem megvársz és eljössz velem egyet fagyizni. De ha nagyon fáradt vagy, akkor tényleg inkább menj haza. Holnapután tesztet írunk matekból. Jobb ha kipihened magad addig és tanulsz. - mondja a barátnõm.
- Igen, igazad van. Szombaton találkozunk. Szia, Miyako-chan! - köszönök el, majd kifelé veszem az irányt.

Miyako a legjobb barátnõm. Mióta idejöttem Japánba, õ az egyetlen, aki mindig velem volt, akármi történt. Õ is velünk dolgozik, de csak mint mellékszereplõ. Még nem kapott komolyabb szerepeket, de remélem, elõbb vagy utóbb együtt szerepelhetünk majd egy remek sorozatban, vagy filmben.

***

Szerda délután van, az idõ csodálatos, napsütéses és meleg. Kedvem támadt kicsit nézelõdni most, hogy végre kiszabadultam a stúdióból. Annak nagyon örülök, hogy az "Éjféli találka" címû sorozat remek fogadtatásra talált. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen jó szórakozás delikvens diáklányt alakítani, de azonnal megszerettem a szerepet, amint megkaptam.

Nézelõdöm, bámulom a kirakatokat, pedig nem érdekel a divat. Utálom a túl lányos ruhákat, a szoknyát, a blúzokat, a csicsás cuccokat. Inkább a nadrágot és a pólót, vagy a pullovert részesítem elõnyben. Ezt mindenki tudja. Kizárólag a forgatásokon és az iskolában vagyok hajlandó lányos ruhát felvenni. De hát én ilyen vagyok.
Az embereket is nézni szoktam. Nagyon jó mulatság, fõleg, mikor történeteket találsz ki róluk, hogy vajon hogy élhetnek, kik lehetnek õk és hasonlók. Ezúttal is az embereket bámulom, amikor valaki belém ütközik és én a földön kötök ki. Ráadásul valami folyik rajtam. Cola.

- Hé balfék! Nem tudsz vigyázni?! - kiáltom az alak után, aki elmegy mellettem, majd megáll és gúnyosan rám néz. - Idefigyelj, jobban is figyelhetnél, mit csinálsz, haver!
- Mi a gond, kislány? - kérdi. A hangja gúnyos és leereszkedõ. Lefitymáló - Mit vagy úgy oda, cicus? Inkább állj fel, gondolom nem ütötted meg magad annyira, hogy ne tudj talpra állni. - elneveti magát.

Dühösen talpra rántom magam és dühtõl szikrázó szemekkel nézek szembe az illetõvel. Egy fiú az, talán velem egyidõs lehet. Kócos szõke haja és sötét szemei vannak. Elég vékonyka, de nem vézna és egész jóképû lenne, ha letörölné azt a gúnyos vigyort a képérõl. A felsõm úszik a colában, ráadásul ez a kedvenc felsõm. A srác kezében egy pohár cola van.

- Idefigyelj! Anyukád nem tanította meg, hogy nézz a lábad elé, miközben sétálsz? Nézd meg mit csináltál! - mutatok a felsõmre - Talán kifizeted a tisztítását, vagy mi?
- Mit izélsz? Ez csak egy kis cola. - von vállat. - Istenem, ti lányok olyan rinyálósak vagytok.
- Rinyálósak? - kérdem, és egy pillanat alatt higgadt hangot ütök meg. - Szerintem nem örülnél neki, ha most rendõrt hívnék és megvádolnálak súlyos testi sértéssel. Elvégre fellöktél. Simán mondhatom, hogy molesztáltál. Erre mit lépsz?
- Azt, hogy szívesen megismerkednék egy ilyen vadmacskával. - lép közelebb és fogja meg a kezem. - Kár, hogy nem látom a szemeidet. Biztos szépek.
- Hülye perverz dög! - rántom ki a kezem a szorításából és visszkézbõl pofon vágom. - Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod!

Hirtelen ötlettõl vezérelve ellököm. Elesik és a kezében tartott pohár a képébe hullik, colával áztatva el az arcát és a ruháját. Elégedetten elmosolyodom. Közben már egész kis tömeg gyûlt össze körülöttünk. Nem törõdöm vele. A gyerek arckifejezése mindennél jobban tetszik. Mintha kissé bosszús lenne. Ez tetszik. Még nem ismeri Yamamura Kirát, nem tudja, hogy velem nem lehet kikezdeni. Viszont a colafoltot ki kell tisztíttatnom, mielõtt még beivódik és ki kell dobnom a felsõmet.