Várom, hogy felvegye. Teljesen végig csörgetem, de semmit. Lehet, hogy rosszat gondolok egybõl, de nem akarom, hogy baja essen. Felpattanok, és egybõl megyek is hozzá. Útközben még megállítanának, de nem hagyom azzal az indokkal, hogy fontos dolgom van, ami így igaz. Shiina fontos lett nekem és nagyon bántana, ha baja esne. Elkezdek, szinte pattanok fel a motoromra és teljes gázzal megyek hozzá, majd mikor megérkezek, becsengetek, közben rendezem vonásaimat.

Mikor kinyitja, meglepõdök a látványon és csak a hercegnõmet figyelem. Köntös meg a kendõ a hajába kicsit érdekes látvány számomra, hogy már is így látom. Kicsit nehezen tudtam megszólalni és csak a szavakat kerestem, majd végül kiböktem, miért is jöttem:

-Hívtalak, miért nem vetted fel? – kérdezem tõle kedvesen, mivel csak neki mutatom ezt az arcomat, és mint mindig most is megérdemli.

-Én… Bocsásson meg… - kezd bele a mesélésbe, de én elkezdek a házba kukucskálni, mire ijedten beljebb csukja. Azt hiszem itt is bukta a dolog. Pasija van. Nem szeretem, ha játszadoznak velem, majd az arcára nézek és egy gúnyos arckifejezést vág. Azt hiszem jobb, ha lelépek és nem zavarom õket tovább. Mikor megszólalnék egy fiatal lányt látok meg Shiina mögött, aki mintha a segédjére hasonlítana.

-Üdv, Mr. Naganori. Pizsamapartit tartunk, kérem, ne szidalmazza a fõnökömet – mondja nekem, mintha olyan emberbõl lennék. Mikor a macska fújtatását is meghallom, az állarcom teljesen visszakerül. Nem szeretem, ha ilyen hangnemben beszélnek vele, fõleg meg nem egy ilyen kis lány, mint õ. - Ha éhes, kerüljön beljebb, ha nem, kívül tágasabb. – a lányt figyelem még egy ideg, és magamban mérgelõdök, de próbálom nem mutatni. Kezd egy kicsit elegem lenni ebbõl a lányból. Nem õ fogja nekem megmondani, hogy mit csinálok, de mindegy lenyelem inkább a békát, majd Shiina hangjára leszek figyelmes.

-Kiara. – szól rá, de én csak zsebre vágom a kezemet, majd ránézek.

-Nem, semmi baj. Bocsánat a zavarásért. – mondom látszólag nyugodtan, majd megfordulok és a motor felé megyek, de csak hangokat hallok a hátam mögött mire megállok és visszafordulok.

-Ne, ne! Várjon! Kérem, hadd tegyem jóvá! Holnap elmegyek magával vacsorázni… - mondja nekem, mire egy kicsit ledöbbenek, de egybõl rendezem arcomat.

-Kérlek szépen. A tegnap este olyan gyönyörû volt. Ne rontsuk már el azzal, hogy még mindig magázol rendben? – nézek rá kedvesen és ellágyul az arcom, majd megfogom a kezét. – a vacsora meghívás meg tökéletes ötlet. Holnap este 8-ra önért jövök, ha úgy megteszi. – kedvesen, majd a kezére adok egy puszit kezdetnek, amire elpirul.

-Re…re…rendben. – mondja kicsit akadozva, de nem zavar jól áll neki, ha el van pirulva.

-Akkor holnap este találkozunk. – mondom kedvesen, majd közelebb lépek hozzá, fejét állánál felemelem, majd lágy csókot hintek ajkaira, amit viszonoz.

Sajnos ez a szép pillanat nem marad sokáig ilyen szép, mert éles fájdalmat érzek a lábamnál, amire megszakítom a csókot és felhördülök, mivel a macska belém mélyesztette a fogait és a körmeit is, ami veszettül fáj. Shiina mikor meglátja elöször nem tudja mit csinálhatna, majd rövid idõn belül kapcsol lehajol a macskához.

-Moszat csúnya macska. Engedd el! Nem szabad. Rossz cicus. – mondja és próbálja kiszedni belõlem a macskát, kisebb sikerrel.

Azt hiszem ez a macska engem nagyon utál.

Megfogja a macskát, majd beviszi a házba és a beosztottjára néz.

-Kiara. Maradj bent Moszattal és ne merd kiengedni. – mondja komolyan, majd becsukja, az ajtót visszajön hozzám. – Nagyon fáj? Tudok segíteni valamiben? – érdeklõdik és, mintha egy kis aggódást vélnék felfedezni a hangjába, majd leguggol a lábamhoz, hogy megnézze, mi a helyzet vele, és mennyire súlyos a sérülésem.

Meg fogom a kezét, majd felhúzom magamhoz és a szemébe nézek.

-Nincs semmi baj ne aggódj. – mondom kedvesen és próbálom nyugtatni. – Haza megyek és ellátom a sérülésem. – mondom kedvesen, de csak nem akar elengedni.

-Kérlek has segítsek… - mondaná, de most nem hagyom és az ujjamat az ajkaira teszem.

-Most nem tudsz. Ha bemegyek, a macskád darabokra szed… - mondom poénosra fogva a dolgok. -  Meg így pizsamában nem hiszem, hogy a legjobb ötlet lenne, ha felülnél mögém. Nem szeretném, hogy meg fázz. – mondom õszintén, majd végig simítom az arcát és látom, hogy mérlegeli szavaimat és belátja, hogy igazam van.

-Rendben. Hogy tudnálak emiatt kárpótolni? – kérdezi meg, amire legszívesebben bevágnám, hogy azzal, ha a barátnõm lennél, de nem akarok telhetetlen lenni.

-A holnapi vacsora elég lesz kárpótlásul. – mondom válaszul, majd kicsit nehezen és bicegve megyek a motorhoz ez a macska jól ellátta a bajomat mit ne mondjak. Látom Shiina-n, hogy zavarja és bántja a dolog. Odasétál mellém és rám néz.

-Rendben, akkor holnap este várni foglak. – mondja, majd most õ hajol oda hozzám és ad egy csókot ajkaimra. Szerintem ez is kárpótlás akar lenni, de nem baj viszonzom, majd megszakítja és bemegy a házba.

Elindulok haza. Bemegyek, jobban szólva bicegek, utána a fürdõ felé veszem, hogy lefertõtlenítsem és ellássam sebemet. Iszonyatosan csíp ez a hülye fertõtlenítõ és kicsit mélyebb is a seb, mint vártam meg számítottam rá nem hiába véres a gatyám nagy része. Bekötözöm, majd lefekszek a kanapéra és ott pihenek, de el is alszok. Shiina-val álmodok egy csodálatos napot, amikor senki nem zavar meg minket és csak egymás társaságát élvezzük és este a naplementében kéz a kézben sétálunk a tengerparton.

* * *

Másnap reggel bicegve megyek az irodába és mindenki csak engem figyel, hogy mi bajom lehet az este sikeresen fel is dagadt kicsit a harapás és a karmolás nyoma. Leülök az asztalomhoz, de most nincs kedvem semmihez, ami a munkámhoz kapcsolódik. Szólok a titkáromnak, hogy rakasson át minden holnapra és kérjen elnézést mindenkitõl a nevembe, de rosszul vagyok. Mikor meg volt mindennel haza megyek. Lefekszek az ágyra és gondolkozok, hogy fogok elmenni így Shiina-ért, ha nem tudok vezetni, mert fáj a lábam. Elõkapom a telefonomat, majd felhívom a sofõrömet, hogy ma este kénytelen lesz túlórázni, amit megért és szívesen megcsinálja, mert nem szoktam ok nélkül túlóráztatni. Este fele elkezdek készülõdni. Letusolok, felöltözök elegánsan, de még sem olyan hivatalosan, mint amikor dolgozok. Lebicegek, beülök a kocsiba, majd elindulunk Shiina-ért. Kiszállok, mikor megérkezünk, majd elsétálok nehezen az ajtóig és becsengetek, de már hallom a macska fújtatását. Azt hiszem már is megérezte az illatomat, de nem érdekel. Egyedül Shiina-t várom…

-         Haza kellene mennem – préseli ki magából, mire szemöldököm a homlokomba szalad. - Mármint farmerben és egy toppban nem mehetek.
Már értem mit akart mondani. Visszaszaladok a házba, majd elkezdek keresgélni egy dobozt, amit ma vettem, csak hova a fenébe is tehettem. Ez az meg van. Mikor megtalálom, kiszaladok és odanyújtom a lánynak, de még mindig félek, hogy nagyon megbántottam. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy lábujjhegyre áll, majd puszit ad az arcáram. Nagyon jól esett és meg is lepõdök, rajta és legszívesebben magamhoz ölelném, de nem akarom még ettõl is jobban meg ijeszteni. Gyönyörû lány és mindent megtennék azért, hogy velem legyen.
ennyire elbambultam, hogy már arra eszmélek fel, hogy egy halvány köszönömöt mond és már nincs is mellettem, éppen el tudom még kapni a kezét, és magam felé fordítom.

-    Hazaviszlek, és megvárom a kocsiban, amíg átöltözöl – mondom neki tervemet, mivel nem akarom magára hagyni egy percre sem, mire csak bólint egyet Beszállunk a tágas terû autómba.
Csendesen ülünk egymás mellett a kocsiba, ölében tartja a dobozt, és csak ki fele néz. Még mindig ennyire megbántottam volna, vagy csak amit tett amiatt ilyen? Kicsit közelebb húzódok hozzá a ölésen,de mást nem csinálok.
Hogy mertem ennyire közvetlenül hozzáérni, ráadásul megpuszilni?

Mikor megérkezünk szinte menekülve, szalad befelé. Elszomorodva figyelem, aminek következtében felveszem az állarcomat, és úgy nézek kifele az. Fél óra múlva kijön az ajtón. Mikor ránézek, mintha nem is lett volna semmi az arcomon, úgy ömlik le a páncél és nézek elképedve a lányra, és többször végig nézem milyen gyönyörûen áll rajta a ruha. Kiszállok, majd odamegyek és megcsókolom a kezét.

-         Nagyon gyönyörûen nézel ki. – bókolok neki, és a kezét fogom, majd a kocsihoz vezetem, ahogy egy úrhölgyet szoktak, majd kinyitom az ajtót és segítek neki beülni. Csodálatosan néz ki ebben a ruhában.

-         Köszönöm – mondja bársonyos hangján, mikor beült és mosolyogva néz rám. Istenem el tudnék olvadni ettõl a mosolytól. Visszamosolygok, majd beszállok én is a kocsiba és egész úton õt figyelem. Mikor megérkeztem ránézek.

-         Maradj itt egy pillanatra. – mondom mosolyogva, majd kiszállok. Kinyitom az ajtót, majd a kezemet nyújtok neki – madmasel? – nézek rá mosolyogva, majd a kezét adja és segítek kiszállni. Mikor meglátják mellettem mindenki csak nagyot, néz és gyönyörûséges páromat, aki el is pirul kicsit, de olyan aranyosan áll neki.

-         Meghívhatlak egy italra vagy esetleg táncolni – kérdezem tõle mosolyogva.

-         Egyenlõre egy kis ital jól esne, de nem nagyon bírom. – ránézek.

-         Ne aggódj, vannak koktélok, amik alkoholmentesek. – mondom kedvesen, majd a pulthoz vezetem és kérek két italt, az egyiket alkoholosan a másikat mentesen. Mikor megkapjuk, odanyújtom gyönyörûmnek, majd koccintok vele egyet. – a megismerkedésünk alkalmából.

-         A megismerkedésünkre. – rám mosolyog, majd elkezdünk inni. Leteszem a poharat és felkérném táncolni, mikor jön egy hülye kolléga. Tatsuya.

-         Jó estét hölgyem a nevem Tatsuya Moegi. – mutatkozik be. – lenne kedve táncolni velem egyet? – látom, hogy Shiina nem tud mit válaszolni és Tatsuya nem is hagyja. Mire leteszem a poharamat, és visszanézek már sehol csak a parketten. Elegem van Tatsuya-ból beverem a képét, hanem hagyja békén Shiina-t. Odamegyek, majd megkocogtatom kicsit Tatsu vállát, mire rám néz és a szokásos állarcommal, találja szembe magát, amire a lányra néz.

-         Elnézést hölgyem ez a faragatlan ember nem hagy nyugtot önnek, ha csak bármire szüksége van, csak szóljon kedves Shiina – mosolyogva, hiszen ez alatt a pár perc alatt sikerült egy kicsit beszélgetnie a lánnyal és meg tudnia a nevét. Megköszörülöm a torkomat, majd ránézek

-         Tatsu nincs valahol máshol dolgod? – kérdezem komolyan és látom, hogy ettõl kicsit Shiina is megijed.

-         Jól van na Touya megyek. – elment onnan, majd Shiina-ra nézek és ellágyul az arcom, amitõl egy kicsit megnyugszik.

-         Ne haragudj kérlek nem igazán csípem ezt az emberkét egy kicsit tapadós. – mondom bûnbánóan.

-         Semmi gond. Most kivételesen nem tudott mit tenni ellenne. – néz rám mosolyogva.

-         Táncolsz velem? – kérdezem, és a kezemet nyújtom neki.

-         Rendben. – kedvesen, majd elkezdünk táncolni.

Éppen egy lassú számot adtak. Ez az én szerencsém eleinte, csak simán táncolok és vezetem, de végig a szemét figyelem, majd közeledni kezdek felé és a kezeimet, mind a kettõt a derekára és a hátára teszem, míg õ a nyakamra és úgy nézzük egymás szemét. Még közelebb megyek hozzá, de egyúttal húzom is magamhoz, amíg szinte teljesen össze nem simulunk, majd a fejemet a vállára hajtom, és úgy táncolok vele, amit nagyon élvezek, majd szinte a nyakába is fúrom az arcomat, közben picit a derekát simogatom ujjaimmal. Élvezem ezt a táncot, és ahogy érzem Shiinanak is hasonlóak, lehetnek a gondolatai, mert a fejét a vállamra hajtotta. Mikor vége lett a táncnak mosolyogva nézek rá és az arcára adok egy puszit.

-         Köszönöm ezt a csodálatos táncot. – kedvesen és úri ember módjára.

Pár óra elteltével, mikor már kezdünk fáradni és jó pár számot végig táncoltunk, odaadtam neki a zakómat, mert eléggé hûvös van és nem akarom, hogy meg fázzon, majd elindulunk haza. Beszállunk a kocsiba és látom rajta, hogy kimerült. Meg fogom a kezét és elkezdem simogatni, amire csak mosolyogva rám néz és megfogja a kezemet. Mosolyogva nézek rá. Mikor megérkezünk, kiszállunk, és az ajtóhoz vezetem.

-         Aludj jól Shiina – kedvesen és az arcát simítom meg, amitõl elpirul.

-         Köszönöm szépen ezt a csodálatos napot. Nagyon jól éreztem magam. – mondja mosolyogva, amire visszamosolygok.

-         Én köszönöm, hogy eljöttél velem. – megfogom az állát és felemelem, majd lehajolok, és az ajkaira adok egy csókot, amit úgy érzek, hogy eleinte viszonoz, de utána, csak meglepõdve néz rám. – jó éjszakát csillagom. Szia. – köszönök el, majd beszállok a kocsiba, és haza megyek, de azért néha visszanézek és látom, hogy a kocsit figyeli, majd bemegy.

Hazaérek, majd ledobálom a cuccaimat, és akkor tûnik fel, hogy a zakómat csillagomnál hagytam. Nem baj legalább lesz okom miért visszamenni hozzá, de majd csak holnap. Ma már hulla fáradt vagyok, és alig bírok állni a lábamon is. Soha nem táncoltam ennyit egy partin az egyszer biztos. Leveszem a ruháimat, majd lefekszek aludni.

Másnap reggel eléggé álmosan kerek fel. Elkészülök, majd eszek pár falatot, majd meghagyom a beosztottaimnak, hogy tegyenek szép rendet, majd menjenek haza. Bementem a céghez, majd leültem és elkezdtem dolgozni, de nem igazán tudtam figyelni, mert a tegnap együtt töltött idõkre gondoltam és a csókokra. A papíromat piszkáltam csak, majd alig várom, hogy végre vége legyen a napnak. Felveszem a telefonom, majd elkezdem hívni Shiina-t kicsöng és várom, hogy felvegye és meghalljam csilingelõ hangját…

- Este? – kérdez vissza és látom rajta, hogy elkezd gondolkozni és elkezdek közelebb hajolni hozzá.

- Igen, nyolc körül. Ráérsz? – kérdezem meg és csak a gyönyörû szemét figyelem, mire látom, hogy ezzel hoztam vissza a valóságba.

- Azt hiszem – válaszolja röviden és látom rajta, hogy nagyon gondolkozik, de vajon min?

- Lenne kedved sétálni? – terelem el más fele a témát és egy kis remény is megcsillan a szememben, hogy talán igent mond igaz, hogy dolgozik, de ha az övé, akkor el is jöhet bármikor.

- Ma hamarabb zárok, ha akkor ráér, elkísérhetne engem valahova. Kedveli a gyerekeket? – meghökkenek erre a kérdésre. Már is családot tervez, pedig én ennyire még nem terveztem elõre. Még csak ott tartok, hogy ismerkedünk, de a végén rábólintok.

- Remek, akkor várom itt négy körül – mosolyogva néz rá, mire nekem is egy mosoly jelenik meg az arcomon, és most nincs ki megzavarjon, ezért tovább is tart.

- Kérem – megfogom a kezét és megint egy csókot lehelek rá és végig tartom vele a szemkontaktust, majd mosolyogva megfordulok és elindulok vissza a cégemhez, mikor meghallok még valamit:

- Mikor vigyem a pizsamámat? – félig visszafordítom a fejem és elmosolyodom, majd tovább megyek.

Megérkezve az irodámban ment szólnak, hogy egy tárgyalásom lesz, amire megint kötelezõ elmennem. Nagyot sóhajtva felállok és összeszedem a cuccaimat és unottan ülõkbe, de egyáltalán nem figyelek, mert Shiina jár a fejembe és az, hogy nem sokára vele tölthetek pár órácskát. Nagy nehezen elrepül ez a kis idõ. Seijinek meg mondom, hogy vigyen haza nagyon gyorsan.

Megérkezek, majd felmegyek a szobámba és letusolok a biztonságkedvéért. A hajamat most nem mosom meg. Kiszállok, megtörölközve megyek a szobámba és nézek mit is vehetnék fel, de végül a szokásosnál maradok öltöny és nyakkendõ. Szólok az alkalmazottaimnak, hogy mára már nincs szolgálatom számukra így hagyják el a házat. Kicsit befújom magam egy kis parfümmel, majd összeszedem a cuccaimat és elindulok a lányhoz.

Mikor ajtót nyit egy csodálatos látvány tárul elém. Mindig meg tud lepni szépségével és gyönyörével. Persze a mosoly nem hiányozhat az arcáról.

- Jó napot – köszönök és elkezdek végig nézni rajta, de a szemem meg akad a kezét, és elkezdem figyeli.

- Jó napot – hajol meg elõttem erre semmi szükség, de a keze, az kicsit zavar. Megfogom és felemelem, majd megfordítom és a sebét figyelem

- Mi történt? – kérdezem és még a kezét figyelem, majd az szemeibe nézek, amik annyira el tudnak varázsolni, hogy az valami fergeteges.

- Elestem – feleli, majd rám mosolyog, amivel sikerül elterelnie a gondolataimat, majd fújást és morgáshoz hasonló hangokat hallok a háttérbõl, majd csak annyit látok, hogy Shiina kezében egy macska van, aki rám vicsorog.

- Nem szabad! - szólt rá erélyesen, de érem, hogy a szemeivel már úgy felhasogatott volna. Nem tudom hova tenni a macska viselkedését, ezért vegyes érzelmek vannak bennem, amik ki is ülnek az arcomra.

- Indulhatunk? – karomat nyújtom felé, majd ki veszem a kezébõl is kiveszem a kosarat.

- Ez igazán nem szükséges – ránézek kedvesen, mire bezárja az ajtót és belém karolva indulunk el.

- A macskád igazán nem kedvel – mondom neki és próbálok valami témát felhozni, hogy beszélgessünk kicsit.

- Moszat összetett egyéniség. Szerintem attól tart, hogy mostantól kevesebbet foglalkozom vele.

Rejtélyesek az állatok, ezért sincs egy állatom se. Tovább sétálok és próbálom vissza fogni járásomat, hogy ne kelljen rohannia utánam. Az úton végig a szokásos hûvös tekintettem járkálok, de még is érzem magamon, hogy ha vele vagyok, nem vagyok az a férfi, aki eddig mindig voltam. Mikor ránézek útközben, elmosolyodok néha és kedvességgel nézek rá. Azt hiszem sejtem melyik árvaházba megy, de pontosan még sem.

***

Megérkezünk az árvaház felé, mire csak érdeklõdve nézek a magas, de mégis szép épületre, minek falait apró rajzok díszítik. Az ablakokban egy csomó kis gyerek néz kifele. Gondolom Shiina-t várják. Bemegy és az udvaron már ki voltak készítve az asztalok és a kis székek.

- Ide jöttünk? – kérdezem érdeklõdve és kicsit meglepetten.

- Igen. Tudja, itt én vagyok a rangidõs nõvérke – kacsint rám, ami nagyon tetszik és egy halvány mosolyt csal az arcomra, majd mikor már oda nézek, legközelebb már egy csomó gyerekhad veszi körbe.

- Shiina nee-chan! – kiáltja egy kis fiú és már annyira veszik gyerekek körbe, hogy inkább elengedem a kezét, hogy had vegyék körbe, de az arcomra ezzel visszakerül az állarc és a hüvösség és a kezemet is zsebre teszem.

- Hoztál valamit? Játszol velünk?

- Hoztam nektek valamit, és Mr. Naganorival jöttem – mutat felém, de engem már megint egy gyerek néz nem tudom minek, de olyan szigorú a tekintete, amiért az az érzet van benne, hogy engem sose fognak szeretni a gyerekek. Ez valamilyen szinten még sem az én napom elõbb Shiina macskája akar legyilkolni, most meg ennek a gyereknek nem tetszek. Mi lesz még itt. Mire észbe kapok már a lány megint belém karol és a kicsire néz.

- Taiki, ne légy ilyen ellenséges, hoztam sütit – kacsint rá, mire arcáról eltûnik a morcos kifejezés, és boldogan szalad mindenki a saját kis asztalához. Int nekem, hogy kövessem, amit meg is teszek. Nem mondom nagyon ért a gyerekekhez. Megértem, hogy ennyire szeretik. Nem elég hogy gyönyörû, de még ráadásul nagyon kedves és türelmes is.

- Tessék, ne legyen olyan kimért. Ezek csak gyerekek. Mit árthatnak? – mosolyog rám sokkal lágyabban és kedvesebben, mire nekem is mosolyt csak az arcomra és elveszem a dobozt és elkezdem osztogatni a kicsiknek, akik örömmel veszik, majd pár perc elteltével már mindenki eszik.

Nem tudom mi van velem, de élvezem, hogy itt vagyok- soha nem szoktam ilyet csinálni, de ez a lány megváltoztatott  simán a jelenlétével és mindent elfelejtettem még a múltamat is ami annyi éven át megkeserítette az életemet.

Érzem, hogy figyel. Odamegyek hozzá a dobozzal, majd odanyújtom neki.

-  Egy kis sütemény? – mosolygok rá, mire visszamosolyog és elvesz egyet és tölt mindkettõnknek egy kis inni valót, amit elveszek, hiszen dél óta nem ittam semmit és kicsit kiszáradtam megiszom és ránézet

-  Mióta vagy itt önkéntes? – kérdezem kedvesen és mellette neki dõlök a falnak az öltönyömet nem kímélve. Kicsit meleg van és leveszem a zakómat és a közeli fa ágára teszem, és a lányra nézek

-  Hát, ami az óta mióta egyedül lakom és saját keresetem van. Ahogy virágokkal szeretek foglalkozni úgy a gyerekeket is szeretem. – válaszolja kedvesen. Ránézek és látom az arcán, ahogy végig néz a kicsiken, hogy nagyon szeret köztük lenni és élvezi az itt töltött idõket, ami nekem is mosolyt csal az arcomra.

-  Bácsi kérhetek még egy kis süteményt? – jön oda hozzám egy aranyos kislány és ránézek, eleinte az állarcomat veszem fel, amitõl látom, hogy megijed és észhez térek.

-  Jaj ne haragudj kérlek. – mosolygok rá mire egy kicsit megnyugszik és mosolyogva néz rá – essék vegyél nyugodtan – hajolok le a kicsihez, hogy tudjon venni. Mikor kiveszi a tányérra veszi, majd megy tovább és elkezdi majszolgatni.

-  Ne légy olyan hûvös, mert ahogy látod megijednek így tõled. A munkahelyeden nem ijednek meg tõled? – mondja és elkezd kicsit viccelõdni, amire picit elnevetem magam.

-  Hát, ami azt illeti ott már hozzá szoktak volt idejük hozzá, de most, hogy itt vagyok veled mosolyt csalsz mindig az arcomra. – bókolok neki, megint amivel egy kicsit megint sikerül zavarba hoznom. - mióta megismertelek elkezdtél visszaváltoztatni a régi énemmé, de a munkahelyemen olyannak kell lennem amilyen eddig is voltam. –mesélem a lánynak, aki egy kicsit megdöbben válaszom végére.

-  De miért kell annyira hûvösnek lenned? Mi értelme? – néz rám érdeklõdve

-  Mert sajnos csak így van esélyem arra, hogy elnyerjem a tárgyalásokat az építõ cégemnek. – válaszolom, de nem is tudom hogy jön ki ilyen belõlem, hiszen senkinek nem szoktam mesélni arról, hogy miért vagyok ilyen a munkámban. – de eddig a magán életemben is ilyen voltam, csak én beléptem a virágboltodba, te viszont az életembe. –mondom furcsa módon õszintén, ami engem is meglep, de jól esett elmondanom. Látom rajta, hogy meglepõdött szavaimon és látom is döbbenetségét, majd odahajolok, és egy puszit adok az arcára, mire odajön hozzám egy kis fiú és elkezdi rángatni az ingemet

-  Jössz velünk labdázni? – kérdezi lelkesen, mire rámosolygok.

-  Persze. – válaszolom röviden, mire meg fogja a kezemet és elkezd húzni a többiekhez és boldogan játszok velük mintha második gyermekkoromat élném. Olyan jól esik felszabadult lenni és nem az állarcot cipelni.

Már félnyolc fele jár az idõ mikor megnézem az órámat, de teljesen kiment a fejembõl a parti, majd Shiina hangjára leszek figyelmes.

-   Touya nem fogunk elkésni? – néz rám mosolyogva és érdeklõdve. Nem értem a kérdést és értetlenül nézek rá, amit úgy látszik megért kérdések nélkül is. – a partiról, amire meghívtál délelõtt emlékszel? – mosolyog az értetlen fejemen, majd mikor leesik mit mond eszembe jut minden és visszatérek a valóságba.

-   Jaj tényleg a parti. – megállok és elindulok a lány felé, majd a kicsikre nézek, akik elszomorodtak, mikor elindultam. – ne aggódjatok, fogok még jönni nõvéretekkel elég sûrûn. – mondom kedvesen, mire mindenki elkezd ujjongani és tapsolni. Mosolyogva megyek oda Shiina-hoz és a karomat nyújtom neki. – hölgyem? – mosolyogok, mire belém karol, majd elköszönünk minden gyerektõl.

Mikor elindultunk az arcomra visszakerül az állarc, aminek nem örülök, de sajnos ilyen vagyok

-   Köszönöm szépen ezt a csodálatos délután. Nem is tudom, mikor volt részem ennyi örömben és boldogságban – õszintén, majd mikor lenézek, a szemébe elmosolyodom, mire egy szeret teljes mosoly a válasz, majd a szabad kezemet az övére teszem és elkezdem simogatni finoman és tovább megyünk, majd megállok a házamnál.

-   Én köszönöm, hogy elkísértél – kedvesen, majd látom az arcán az értetlenséget, hogy miért álltunk meg.

-   Ha nem haragszol felmegyünk? Szeretnék letusolni a gyerekek leizzasztottak – kedvesen mire teljesen elpirul és látom, hogy nem igazán szeretne bejönni. – ne aggódj nem foglak bántani, csak felfrissülni szeretnék. – kedvesen, majd kinyitom az ajtót és bevezetem rajta.

Mikor beér, látom rajta, hogy meg van lepõdve a berendezéseken és az elrendezéseken. Nem erre számított volna? Nem baj.

-   Foglalj helyet nyugodtan. Érezd magad otthon – kedvesen mosolyogva, majd hozok neki egy pohár idítõt. – tessék, ha gondolod, nézz tévét vagy zenét is hallgathatsz, ami csak jól esik. – kedvesen, majd bemegyek a szobámba. Levetkõzök és beállok a tus alá és lemosom magamról az izzadtságot és most kivételesen hajat is mosok. Mikor végeztem magam köré tekerek egy törölközõt, majd kimegyek a konyhába ami csak a nappalin keresztül vezet az út. Shiina, ahogy meglát, meglepõdik kidolgozott testemen és egy ideig rajtam tartja a szemét és alaposan megvizsgál. Iszom egy keveset a konyhába majd visszamegyek a szobámba és elkezdet öltözni, majd elkészülve lépek ki, de Shiina-n látom, hogy még mindig az elõzõ sokk hatása alatt van, amin elmosolyodok és odamegyek hozzá.

-   Akkor megyünk? – kérdezem mosolyogva és a karomat nyújtom, de most igen annyira zavarba hoztam, hogy nem karol belém, hanem szinte menekülve megy ki a házamból. Utána megyek, de még mielõtt elmenekülhetne teljesen megfogom a kezét, ezzel megállásra kényszerítve. Bezárom az ajtót, majd a kezét a karomra helyezem és úgy indulok el vele a partira. Nem szólunk egymáshoz semmit, mert még mindig érzem zavarát, amit a házban okoztam neki.

-   Sajnálom, hogy az elõbb ennyire tiszteletlen voltam nálam. – kérek elnézést, mikor már nem bírok tovább és ránézve várom a választ és reménykedek, hogy nem haragudott meg rám nagyon…

Levágom a felesleges részeket, igazítom a szalagot, batikolt papírral vonom körbe a virágcsokrot. Nem teszek rá átlátszó védõpapírt, hagyom így, a papír elfedi a kis üvegcséket, amikben egy-egy virágszálat tettem. Így nem kell vázába tenni, és a tápoldatos víz sokáig életben tartja a kis virágokat. Érzem, hogy figyel, ami kellemetlen érzés, de mégis dobog tõle a szívem. Sosem nézett még így rám ilyen férfi.

- Készen is vagyok – szólok neki egy mosollyal, mire felkel, s kimért, de ruganyos léptekkel odajön hozzám. Magas alakja fölébem kerekedik, tökéletese árnyékba von. Végigtekintek széles vállain, s végül a szemein állapodik meg a tekintetem.

- Köszönöm szépen. Remélem nem terheltem le, hogy ennyire sürgõsen kellett megcsinálnia a virágot – kér elnézést, és illedelmes stílusától szinte olvadok. Szemeivel nem ereszti az enyémeket, és ez zavarba hoz.

- Nem, szeretek virágokkal foglalkozni, így mindig örülök, ha csak egy csokrot is kérnek tõlem, hogy azonnal készítsem el.

- Mennyivel tartozom ezért a csodálatos csokorért? - elpirulok a bók hallatán, pedig mások is mondták már ezt sokszor, és akkor nem produkálok ilyen nevetséges csitrikhez hasonló reakciókat.

- Öt jenbe kerül – felelem készségesen, mire egyszer csak átsuhan az arcán egy mosoly, majd el is tûnik, ahogy jött.

- Hadd mutatkozzam be. A nevem Naganori Touya. Önben kit tisztelhetek? - kérdezi, s elõveszi tárcáját. Annyi zöldhasút még életemben nem láttam egy ember kezében.

- Sawajiri Shiina – mutatkozom be kedvesen, s aprón meghajolok elõtte. Úgy hiszem, illendõ. Kiveszi a pénzt, s miközben a kezemet nyújtom érte, megérinti kézfejemet, s továbbra is a szemeim figyeli.

- Uram, nem akarom zavarni, de el fogunk késni a szüleitõl – jön be a sofõr, s kezeimet villámgyorsan a pult alá rakom, és látom, hogy a férfi szúrós szemekkel mered alkalmazottjára. Az elvonul, s a vásárló felém fordul.

- Örvendtem a szerencsének Miss Sawajiri – keríti elõ kezemet, s arra ocsúdok fel, hogy halvány csókot hint rá meleg ajkaival. Kezem felett rabul ejti szemeimet, és én próbálok valamerre másfelé nézni. Úgy viselkedem, mint egy gyerek. Az ajtóhoz lép, s mikor megkönnyebbülten felsóhajtanék, hogy távozik, visszafordul, és rámnéz

Touya arcára valahogy ráragadt a mosoly, nem tudta levakarni magáról, és felvenni a kifejezéstelen álarcot. Tudom, hogy jól érzi magát a kicsik között, még le sem tagadhatná. A fekete haj megcsillan a fák ágai között átfurakodó fényen, és én megbabonázva nézem.

Reggel nem akartam felkelni, de az egyik szolga addig nyüstölt, amíg fel nem keltem.

-         Uram. Szólni szeretnék, hogy a szüleinek ma van a házassági évfordulójuk… –szól és a naptárat böngészi, majd folytatja - …meg kell jelennie egy tárgyaláson, ami 9 órakor kezdõdik és ezt már nem tudja elhalasztani, mert már így is a lehetõ legkésõbbi idõpontra tették a megbeszélést.

-         Rendben van Matsuda. Menjen le és szóljon a sofõrnek, hogy készítse elõ a kocsit, mert megreggelizem és utána indulunk a megbeszélésre. –adom ki az utasítást álmosan.

Nehezen kikászálódok az ágyból. Bemegyek a fürdõszobába és egy kellemes fürdõ alá vetem magam. Jól esik, korán reggel mikor a kellemesen hideg vízcseppek végig folynak libabõrös testemen. Alaposan megfürdöm és a hajamat is megmosom. Mikor végzek kiszállok a derekam köré tekerek egy törölközõt, majd lemegyek a konyhába és körbe nézek mit találok, de elkeseredve látom, hogy semmit nem csináltak nekem, amire betudok rágni teljesen.

-         YAMADA – kiabálom el magam, mire a szakácsnõ már ott is terem mellettem és sajnálkozva hajtja le a fejét. – készítsen nekem Hemendexet. 5 percet kapsz rá és legközelebb ne kelljen szólnom, mert akkor nem úszod meg ennyivel – szidom meg.

-         Rendben uram. Értettem. Azonnal neki kezdek. Sajnálom. – mentegetõzik, majd neki is lát a hõzésnek.

-         Na, ezt már szeretem. – halvány mosoly ül ki az arcomra.

Visszamegyek a szobámba. Az egyik inasom kikészítette a ruhámat, ami egy fekete öltöny és egy kék ing, ami jobban kiemeli szemeim kékségét. Megtörölközök alaposan és elkezdek öltözni. Mikor elkészültem, lemegyek a konyhába és megeszem a reggelimet, amit újságok olvasása mellett teszem és a mai árak emelkedését olvasom, ami csak jó hírt jelentett a számomra.

Felállok és kimegyek a kocsihoz. Beülök, majd a sofõrre nézek.

-         Vigyen a céghez, de nagyon gyorsan. – adom ki az utasítást, aki egybõl elindul.

Lebonyolítottam egy tárgyalást fél óra alatt, aminek a végén elégedetten jöttem ki, hiszen megnyertem, amit akartam. Úgy döntöttem elegem volt mára a cégbõl inkább azon gondolkozok, mit vegyek anyámnak az évfordulójuk alkalmából. Beszállok a kocsiba.

-         Sofõr vigyen egy nagyon jó virágbolthoz. – adom az utasítást, aki csak bólint egyet és el is indul.

Megérkezünk egy nagyon szép kis virágüzlethez. Kiszállok, majd bemegy. Szokáshoz híven a lány, aki észrevett meg se tudott szólalni látványomtól, majd el is iramlik mellettem és már a kocsimat figyeli miközben a sofõrrel elegyedet beszélgetésbe. Mikor a másik lány is észrevett a érezte, hogy egy kicsit meglepõdött, de azért be kell, hogy valljam az én lélegzetem is elállt a szépségétõl. Gyönyörû arca elkápráztatja az embert. Barna szemei tekintélyt parancsolnak még akkor is ha csak mosolyog. Teljesen letablózott a látványa. Gyönyörû és formás alakja, már amennyit a pulttól láttam. Finoman nézem végig rajta, mikor a gyönyörûen csilingelõ hangja hoz vissza a valóságba.

-     Üdvözlöm uram. Mivel szolgálhatok Önnek? – határozottságot és figyelmet éreztet hangjával, amire a szemébe nézek és valamiért nem tudok onnan szabadulni.

-     Igen. Egy csokrot szeretnék – válaszolom én is határozottan és próbálom célomat szem elõtt tartani, hogy miért is jöttem én most ide és mit is akarok pontosan.

-     Milyen alkalomra lesz? – szívesen hallgatnám bármikor ezt a selymes hangot.

-     Édesanyámnak.

-     Értem. Milyen alkalomból?

Ki tesz, elém pár virágot mire meglepõdök, mert pont azokat a virágokat, amiket anyám annyira szeret. Vajon honnan tudhatja? Ismerne engem vagy a szüleimet, de én nem ismerem õt, vagy elfelejtettem volna.

-     Évforduló – felelem nyugodtan, majd zsebreteszem a kezem és a lányt figyelem.

-     Óhajtja megvárni, vagy visszajön érte késõbb? – szinte megbabonázva érzem magam, ahogy a hangját hallgatom, de nem lágyulhatok el azok után, ahogy átvertek.

-     Megvárom. – válaszolom röviden és a munkáját kezdem el nézni, hogy milyen gyengéden nyúl és a virágokhoz és mennyire érzõdik még így külsõ szemlélõként is, hogy szereti a virágokat.

-     Kérem, akkor üljön le oda a fotelbe, rövidesen elkészül – mutat az ülõ alkalmatosságra.

Leülök a fotelbe és kényelembe helyezem, magam a kezeim a mellkasomnál vannak összefonva és várom, hogy elkészüljön a virág. Nem tudom levenni a szemem a lányról és szinte megbabonázva nézek végig rajta, amit látok.

-         Készen is vagyok. – szól nekem mosolyogva 5 perc elteltével. Felállok és odamegyek hozzá.

-         Köszönöm szépen. Remélem nem terheltem le, hogy ennyire sürgõsen kellett megcsinálnia a virágot. – kérdezem illedelmesen, közben végig tartom vele a szemkontaktust.

-         Nem szeretek a virágokkal foglalkozni így mindig örülök, ha csak egy csokrot is kérnek tõlem, hogy azonnal készítsek el. – válaszolja mosolyogva, de látom az arcán, hogy kicsit zavarban van.

-         Mennyivel tartozom ezért a csodás csokorért? – kérdezem bókolva is, mire egy kis pír szökik az arcára.

-         5 jenbe kerül. – mosolyog rám, mire egy kicsit az arcom válaszol és egy halvány mosolyt megeresztek én is, de utána egybõl rendezem arcvonásaimat és visszaveszem állarcom.

-         Had mutatkozzam be. A nevem Naganori Touya. Önben kit tisztelhetek? – érdeklõdöm, ami furcsa és szokatlan, közben nagyon lassan veszem elõ a tárcámat és kutatok benne.

-         Sawajiri Shiina. – mutatkozik be kedvesen.

Kivettem a tárcámból a fizetség dupláját és a névjegyemet, majd oda nyújtotta neki és elvettem a virágot, de úgy, hogy megérintsem kezeit. A szemét figyelem, mikor a sofõr jött szólni.

-         Uram nem akarom zavarni, de el fogunk késni a szüleitõl. – mondja és próbál sürgetni, amit sosem szerettem és szúrós szemekkel nézek rá, amit megért és ki is megy.  Visszanézek az eladó lányra.

-         Örvendtem a szerencsének Miss Sawajiri. – kedvesen, majd megfogom a  kezét és lágy csókot lehelek rá végül.

-         Én is örvendek – mondja zavartan és azt se tudja, hova nézzen, hogy kitérjen tekintetem elõl.

Elengedem a kezét az ajtóhoz lépek, de visszafordulok és ránézek.

-         Legközelebb is ide fogok jönni. Meg van a kedvenc virágüzletem. – próbálok még bókolni. Remélem nem jöttem ki a gyakorlatból.

-         Szívesen látom bármikor a boltomban uram.

-         Kérlek szépen csak simán Touya. – egy halvány mosolyt adok a lány felé.

Mikor kimegyek, nem mutatom az elõbbi kis incidens hatását sofõrömnek, majd beszállok a kocsiba és egybõl a szüleim házához visz. Út közben végig a lányra gondolok, és nem tudom miért, de nem tudom kiverni a fejembõl. Pontosan olyan érzésem van, mint akkor volt. nem hittem volna, hogy egyszer ugyan az megtörténik megint azok után. Lehet, hogy mostantól és magam fogok járni a virágboltba nem pedig a szolgákat, küldöm, hogy újra láthassam ezt a gyönyörû szépséget.

Egyszer csak azon kapom magam, hogy megérkeztem a szüleim házához. Bemegyek és beszélgetek velük kicsit, de a gondolatom teljesen más fele jár, de azt nem veszik fel, mivel úgy vannak vele, hogy biztos a következõ tárgyaláson jár az agyam pedig ez nem így van. Kivételesen. Hamar megunom õket. Felálltok és elmegyek a következõ helyszínre, ami a teniszpályához vezetett, ahol egyik gyerekkori barátom várja, hogy teljesen lealázzam.

Átöltözök az edzõ ruhámba és bemegyek a pályára, ahol már ott van Taeyang és bemelegít.

-         Szia Taeyang. Ennyire unatkoztál nélkülem? – elõveszem a régi énemet és elkezdek viccelõdni vele, amire megfordul, és rá vigyorog.

-         Inkább te jöttél, hogy veszítsél. – válaszolja, majd felém dobja a labdát, amit vissza is ütök neki

Nem is teketóriázunk sokat, elkezdünk játszani és elég alaposan kimerítjük egymást. Nagyon szoros a meccs. A labda csak ide-oda száguld a szemünkkel is csak éppen, hogy tudjuk követni, de az a jó. Így szeretjük játszani…

Másnap reggel szokásomhoz nem híven már az irodámba vagyok, mikor bejön a titkárom. Mivel nem szeretem, ha nõk vesznek körül, mert csak rám másznak, ezért próbálok mindenhova csak férfiakat felvenni.

-         Uram nem szeretnék zavarni, csak szólni szeretnék, hogy az esti partira kísérõvel kell érkeznie. – mondja a számomra már annyira unott mondatot.

-         Rendben értettem. Most menjen. – utasítom és elkezdek gondolkozni, hogy kit is hívhatnék el, mire felötlik az a fejembe, hogy a virágárust fogom elhívni.

Becsukom a szemem és visszaemlékszem gyönyörû alakjára és gyönyörû szemeire, amik rabul ejtettek. Felállok, és kivételesen gyalog indulok el a virágboltba, addig van idõm egy kicsit gondolkozni. Mikor már az utcában járok. Kicsit lassabbra veszem a tempómat, majd kint meglátom Shiina-t és a lélegzetem megint eláll gyönyörûségétõl és a mosolya még hozzám is elér. Odamegyek hozzá és megállok a háta mögött.

-         Jó napot Miss. Sawajiri. – köszönök udvariasan és a lányt figyelem, aki köszönésemtõl kicsit megijedt, mert nem számított, hogy ott áll valaki. Meglepõdve és megszeppenve néz rá és kicsit látom, hogy végig mér, de nem zavar, ami nagyon furcsa számomra.

-         Jó napot Mr. Naganori – köszön halkan, de még is bátorságot és határozottságot fedezek fel benne.

-         Kérem, szólítson csak simán Touya-nak. – válaszolom kedvesen és ránézek továbbra is. Nem tudok elszakadni a szemétõl. – Szeretnélek megkérdezni, hogy lenne-e kedved elkísérni engem egy céges partira, ami ma este lesz. – mondjál bármit, akkor is szeretném, ha te kísérnél el egy ilyen gyönyörûség, meg legalább jó alkalom lenne, hogy megismerjem közelebbrõl.

Reggel a vekker helyett macskám, Moszat ébreszt fel, lábával és apró fejecskéjével az arcomat bökdösi, hangos dorombolása pedig minden csengõhangnál kellemesebb. Némileg kipihenten teszem le lábaimat a földre, és nyújtózkodom egy jólesõt. Kicsattogok a konyhába, és bekapcsolom a teafõzõt, miközben elkészítem Moszat reggelijét.

A hófehér macska kék szemeivel ártatlanul mered rám, én pedig beletöltöm tálkájába azt a száraz eledelt, amit annyira szeret. Amíg õ eszik, és a teavíz melegszik, felveszem a kedvenc szürke farmerem, és hozzá a fehér trikómat. Kissé még az álomvilág rabja vagyok, de egy pohár zöld tea után biztos élénkebben fogom érzékelni a külvilágot.

Leülök az asztalhoz, Moszat lelkesen csámcsog, és ropogtatja reggelijét, én pedig megeszem a tegnapi salátámat, amit nem volt lehetõségem elfogyasztani. A paradicsomot felszúrom a villára, és meglóbálom. Természetesen a csintalan macska azt hiszi, játszom, ezért fel akar ugrani az asztalra, de erõsen megrovom.

- Nem. Moszat, nem szabad. Mindenhová mehetsz, de az utca és az asztal tabu – lendítem felé figyelmeztetõen az egyik uborkakockát, mire ártatlanul pislog rám a nagy kék szemeivel.

***

Mivel a virágboltom a szemben levõ házban van berendezve, ezért ráérõsen veszem fel a zöld köténykémet, és a gumicsizma hatású lábbelimet, ami megóvja a lábam attól, hogy leesett drótba, vagy tövisbe lépjek papucsban.

Bezárom az ajtót, Moszatnak adok még egy kis vizet, mert a mostani idõjárás eléggé szeszélyes. Hol süt a nap, hol esõ várható, és fülledt meleg van, vagy esik az esõ, és rettentõen hûvös van. Kiteszem játékait a földre, mert estére általában elpakolom, ugyanis van pár csörgõs játéka is, ami igen kellemetlen tud lenni éjfél körül.

A kulcsot a zsebembe ejtem, hajam felkötöm még a küszöbön, s ruganyos léptekkel hagyom el a házat. Moszat még egy ideig nyávog utánam, majd a járdán már csak a csilingelést hallom.

Mindig eltúlozza a búcsúzást, de utána borzasztóan gyorsan túlteszi magát rajta.

A boltba érve a gyakornokom már ott álldogál a bejárat elõtt, és pulcsiját fázósan megigazítja. Tiszteletteljesen köszön, mire sugárzóan rámosolygok. Nem értem, hogy ez a kislány miért vállal középiskola mellett munkát. Jól élnek, a szülei folyton meglepik valamivel, kedvesek a családtagja, minden hónapban egyszer elmennek hétvégén üdülni.

- Jó reggelt, Shiina-san – integet vidáman, arca a reggeli hideg ellenére ragyog. Feketére festett haja lágyan keretezi az arcát, kék szemei vadul villognak, szükre piercingje a szemöldökében szinte rikít a Nap fényében.

Egy rocker, aki él-hal a virágokért.

Eleinte furcsálltam, de mivel õ is pár háznyira lakik innen, felvettem. Rájöttem, hogy külseje alapján téves eszméket hirdettem róla elmében, mivel rendes, és mindent belead.

Habár, a hûtõházi hideget még mindig nem szokta meg.

- Jó reggelt, Kiara – mosolygok rá.

- Shiina-san, nem igaz, hogy nem fázol! - mondja nekem megborzongva, és akaratlanul is összébb húzza magán a bõrkabátját.

- Megszoktam már, ebben a boltban nõttem fel – felelek, és finoman mozdulásra noszogatom. Befelé terelem a lányt, aki rögtön a termoszomért szalad. Mindig hozok neki is teát, szerinte finom az, amit én készítek, a nagyija se csinálná jobban.

- Annyira hálás vagyok, hogy már fél éve itt lehetek – húzza meg a forró teát, míg én elõkészítem a pultot, kirakom a díszítéshez használt növényeket, a szalagokat, és a kis üvegpohárkákhoz hasonlító edényeket, amikbe színes golyókat szoktam tölteni cserepes virágokhoz.

- Ugyan, legalább nem vagyok egyedül – legyintek, és kirakom a nyitva táblát, majd megfordulva összecsapom a tenyerem. - Munkára fel!

- Képzeld el, mi történt a suliban, az amerikai cserediák George, randira hívott... - újságolja boldogan, és azzal ütjük ez az idõt, hogy megbeszéljük a dolgait. Velem fesztelenebbül beszél, mint az édesanyjával, így bármit el mer nekem mesélni, és a tanácsaimat is gyakran kikéri.

***

- Viszontlátásra, Hakamura-san, vigyázzon magára hazafelé! - kísérem ki jókedvûen az idõs hölgyet, aki csak egy hálát rebeg el a csodálatos virágcsokorhoz, amit a lánya születésnapjára köttetett.

- Köszönöm, Isten áldja meg! - mondja, és egy plusz tízest ad a markomba. Visszakozva tolom el, de õ csak Kiara felé kacsint, aki kivett egy újabb adag rózsát, felkészülve az egyik elõzetes rendelésünk elkészítéséhez. - Viszlát Kiara-chan!

- Csókolom! - kapja fel fejét, és boldogan integet vissza a néninek.

Mikor becsukom az ajtót, és beállok a pult mögé, hogy kreáljak valami különcet, de mégis varázslatosat. Olyan családias a hangulat.

Eleinte senki nem szerette Kiarát, talán a vad külseje volt az oka. De mióta szárnyaim alá vettem, sokat tanult, és rájött, hogy nem kell mindig hidegnek mutatnia magát, hogy az emberek foglalkozzanak vele, s értékeljék.

- Remélem, Tsukiko-san elégedett lesz a csokorral. Elvégre, a pasija most fogja ezzel a csokorral megkérni a kezét – kap elõ egy nyalókát, és a szájába illeszti, úgy segít összesöprögetni a lehullott leveleket és szalagdarabokat.

- Én is remélem.

- Ugyan már, ne szerénykedj, a városban te vagy a legügyesebb és legszebb virágkötõ! - kacsint rám, és fiatalosan, viccelõdve vállon bök. - Már csak és férfi kellene neked, aki még engem is elámít.

Zavartan mosolygok vissza rá, mire odasunnyog mellém, és figyeli, hogyan készítem a virágkülönlegességet. Tsukiko imádja az orchideát, az íriszt és a liliomot. Nos, akkor ezeket fogom mértékkel egy csokorban elhelyezni, szép zölddel kerítve és pár erõsebb levelû színes növénnyel.

Alaposan dolgozom, sosem hagyok félbe semmit sem, nem szeretem a félmunkát.

Furdal utána a bûntudat, hogy nem végeztem el rendesen.

***

Kisvártatva be is fut a nyakig vörös võlegényjelölt, és kifizetve a kívánt összeget elviharzik, még köszönömöt is elfelejt zavarában mondani. Kiara kinyitotta neki az ajtót, hadd repüljön, és még egy „Sok szerencsét!”-et is mondunk neki, de szerintem meg sem hallotta.

Valószínûleg a beszédét kántálja magában egyhuzamban.

Mindent tudóan elmosolyodom, és fáradtan leülök a székre, majd megtörlöm a homlokomat a kezemmel, s hajam megigazítom. Annyira kedvelem ezt a munkát, hogy minden pénzt megér, és nem sajnálom a közgazdász diplomámat sem.

Az örökre meglesz, és adja isten, hogy sose legyen rá szükségem.

Szeretem a virágok illatát, alakját, talán mert gyermekkorom óta ezeket nézegetem, és érzem. Közelségük megnyugtató, a természetet hozzák közelebb az emberi szívhez. Minden parányi virág egy élet, akárcsak mi magunk, ebben a hatalmas világban.

Egyszer csak, csendül a csengõ, és valaki belép az ajtón, majd nem hallok mást, mint azt, hogy Kiara szájából kiesett a nyalóka. Meglepve nézek fel, hogy lássam, mi okozhatott ilyen döbbenetet a vad lányból, de nekem is elállt a szavam.

- Üdvözlöm uram. Mivel szolgálhatok Önnek? - próbálok határozott hangot megütni, de mégis pár oktávval magasabban szól a hangom. Rám mered, majd hamarosan felcsendül mély hangja, mire észrevétlenül meg kell kapaszkodnom a pultban.

- Igen. Egy csokrot szeretnék – átható szürke szemei az enyémeket fürkészik.

Ilyen jóképû és udvarias férfit nem láttam még, aki ennyire kimért is egyben.

- Milyen alkalomra lesz? - kérdezem segítõkészen, és észreveszem, hogy Kiara már sehol sincs. Hova mehetett ez a lány...?

- Édesanyámnak.

- Értem. Milyen alkalomból? - érdeklõdöm lágyan, de még a kis sokk bennem van. Lehajolok pár virágért, és mikor kiteszem õket a pultra, kissé meglepetten mered rájuk. Azt hiszem, eltalálhattam a virágokat.

- Évforduló – feleli, és elegánsan zsebreteszi az egyik kezét.

- Óhajtja megvárni, vagy visszajön érte késõbb? - puhatolózom, de már kezdem is a munkát. Óvatosan elvágom a szárakat, hogy ne legyen annyira hosszú a csokor, majd összeválogatom a virágokat.

- Megvárom.

- Kérem, akkor üljön le oda a fotelbe, rövidesen elkészül – mutatok a fekete, puha fotelre, ami talán egy orvosi rendelõbõl származik. Kegyesen leül, karjait összefonja maga elõtt, és ekkor veszem észre, hogy Kiara a férfi kocsiját rajongja körül, és talán a vele egykorú sofõrrel cseverészik róla. Áhítattal érinti meg a fényezést, mire a fiú rászól, hogy ne érjen hozzá.

Elmosolyodom, és munkám fölé hajolok, érezve, hogy egy szürke szempár minden mozdulatomat követi, ami feszélyez, de nem annyira, hogy lelkesedésem elnyomja.