|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| timcsiikee | 2011. 07. 05. 11:32:00 | #14799 |
Karakter: Namazu Shouga
Megjegyzés: ~ Namikonak
Sho:
Sikerül elérnem, hogy kicsábítsam az uncsi kis munkafészekből, kimegyünk az épületből, és meglátja a motort, tiszta gyönyörrel néz rá. Hehe…
- Aaahh… aaaahh… ez a motor… a tiéd? – csillogó szemei láttán nem tudom mi lenne a helyes válasz, végül elrebegek egy hülyeséget.
- N… naná! – had éljen édes kis álomvilágban a kicsikém amíg lehet. Adok neki egy sisakot, felpattanok a motorra, felveszem a sajátomat, majd beindítom, s fejemmel neki intek.
- Ugorj fel, cicám! – parancsolom vigyorogva magam mögé, gyorsan teszi is amit mondok, átkarol erősen, s már száguldunk is céltalanul… legalábbis az elején.
Imádom a suhanó táj látványát, az elmosódó képeket, a tekinteteket, amik a zúgás hallatán mind felém irányulnak.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve letérek a főútról, egyre kisebb mellékutakra térve, míg nem kikötünk egy rét közelében. Jó kis eldugott hely, ahova nem igen járnak ki gyalog az emberek, kocsival meg még inkább nem.
- Hol vagyunk? – néz körbe édesen édesem.
- Nem mindegy neked, cicám? Inkább élvezd ki. – a csendet, a nyugalmat, a száguldás utáni adrenalint, és persze engem. hehe… - Ugye, hogy egész jópofa… - közelebb lépek hozzá, kabátom alatt tapasztja rám puha cicamancsait, én kezem közé fogom arcát, majd egy lágy, puha csókkal kábítom tovább. Ha már a természet és a mocizás nem tette meg kellő hatását.
Már ennyitől is képes vagyok beindulni rá, egyre hevesebben csókolom, közelebb férkőzöm hozzá, de hirtelen eltol.
- Hhhhohohhó… gyönyörködjünk a természetben! – én inkább benned gyönyörködnék. Szó szerint.
- Éppen azt teszem – vigyorodom el. A természet lágy ölén oly régen próbáltam már, nem is emlékszem milyen volt. Bár éjszaka izgisebb lenne.
- Mit szólnál, ha sétálnánk egyet a tó körül? – ehh.
- Cicám, csak nem képzeled, hogy itt hagyom a motort? – vonom fel egyik szemöldökömet, a piercing szokásosan meghúzza kissé a bőrt.
- Jó, igazad van – én is így gondoltam. - És ha arra a tisztásra mennénk? Oda tudod tolni ezt a szerkezetet, nem? – Hmm.
- Ez egy egész jó ötlet – hagyom rá, majd végeredményképp elterülünk pihenő gyanánt. Az eget figyelem, s követi példám. Én most ettől nyugszom le az izgalmam után.
- Nem is tudtam, hogy ilyen romantikus lélek vagy… motor hátán csillaglesésre vinni egy lányt… igazán filmbe illő dolog! – ez? Ugyan csibém.
- Nem is vagyok – vágom rá, oldalra fordulva. - Akkor lenne romantikus a dolog, ha rózsaszín kockás pokrócon muffint majszolnánk és szörpöt iszogatnánk. De nem fogunk, mert nem ezzel készültem.
Felállok, a motor oldaltáskájából előveszem az üveget, majd visszaslattyogok hozzá.
- Rum? Te hoztál egy üveg rumot? Mégis minek? – meglepetten nyervákol a kis cicám, mire csak elmosolyodom. Ilyen költői kérdést feltenni…
- Jaj, cicám, ne lehetetlenkedj… ez tudtommal szájon keresztüli fogyasztásra alkalmas, nem? – magyarázom úgy, mintha száz százalékig komolyan vettem volna a kérdését.
- Én nem vagyok hajlandó meginni egy egész üveg rumot. – jajj már…
- Nem is kell. Majd én segítek.
- Dehogy segítesz! Te vezetsz. Nem ihatsz. – na most meg kisangyal lett a cicusomból. De majd én átnevellek egy angyali arcú kisördöggé édesem.
- Nem fog megártani. Vezettem már így… így csak viccesebb. – majd meglátod.
- De ha meghalok, a vérem a te kezeden fog száradni. – fenyeget édesen.
Később viszont már nyoma sincs ellenkezéséket, vígan elnyalogatjuk a keserédes, fanyar nedvet, rajta elég hamar meglátom a jeleit, elmosolyodva figyelem, jót szórakozok vele és rajta is. Megzabbantom.
Már későre jár, így felpakolom magunkat a vas lóra, segítek ráadni a sisakot is és vigyorogva magam mögé terelem.
- Erősen kapaszkodj, pici cica… nehogy nekem félúton elhagyjalak! – és még a végén rám is kenné, pedig rám nem hatott annyira a pia, mint rá.
- Rendben… - csipogja édesen és már bőg is a motor, beállunk a házunk mellé, lepakolom a sisakot majd őt is magam után, kézen fogva vezetem fel a házba, fel sem kapcsolom a villanyt, egyenesen a szobámba vezetem, csak az íróasztalon lévő kicsi lámpát kapcsolom fel, s levetem a kabátomat, a földre dobva.
- Hol vagyunk? – kérdezi az alkoholtól mámorosan, nyekeregve, közvetlenül elé lépek, egyik kezem derekára siklik, másikkal álla alá nyúlva terelem magamhoz.
- Megígértem nem? – duruzsolom ajkaira, kába szemeibe nézve. Milyen szépen csillognak a félhomályban. – Nálam – súgom az utolsó szót, majd lassan forró csókra csábítom, hosszú és mély, felfalom ajkaimmal s nyelvemmel. A cipőt már lerúgtam magamról menet közben, rátaposok az ágy szélére, végigsimítom testét, és mikor fenekébe markolok halkan kuncog ajkaimba. Szeretem ha ilyen becsiccsentve. Lassan átkarolja nyakamat, derekánál fogva, hátára terítve egyik tenyeremet lassan döntöm az ágyra, a csók közben, s ahogy elhajolok tőle eleresztem, apró rugózással süpped a matracba, s buja mosollyal rúgja le magáról is a cipellőket.
Talán némi tiltakozást vélek benne, de ez mindig csak addig tart, míg ajkaimmal rá nem tapadok valamelyik testrészére. Nyakának finom ívébe csókolok, illatos parfüm keveredik a fű friss illatával, s testének puhasága beindít. Lassan vetkőztetem, dekoltázsába csókolok, közben magamról is levetem a ruhát, végül végre minden akadály nélkül simulhatok hozzá.
Nem lesz egyszerű dolgom, mert most új terepet térképezek fel. Mégpedig azt, hogy részegen vajon nehezebben, vagy könnyebben élvez. Hehe…
Most nem hagyom, hogy nyelvjátékom alatt érjen a csúcsra, valami sokkal intenzívebbet akarok elérni nála, hogy a gyönyör részegítse meg annyira, hogy az alkohol mámorából kijózanodjon teljesen. Sima ügy…
Combjának belső, érzékeny felét cirógatom, ficánkol ujjaim alatt, élveteg vigyorral élvezek minden pillanatot. Nem is tudja milyen erotikus nem csak így, hanem egész lénye. Felé kerekedve ágaskodó tagommal simulok szemérméhez, kéjesen ajkaimra sóhajtgat félig lehunyt pillái alól figyel engem, szánk nem ér össze, de a pár milliméteres távolság izgató vibrációt kelt, ugyan úgy ahogy simuló férfiasságom nedves bejáratán. Nem fog könyörögni vagy kérlelni… szavakban. Élvezi az izgató dörzsölést, néha ringatja csípőjét és édesen nyöszörög, szemei ragyognak, ujjai puhán fognak, néha megszorít, de így csak még izgalmasabb.
Mikor végre elkezdem az aktust, hangosabban nyög egyet, hirtelen szájára tapasztja kezét, de finoman megharapdálva ujjait leterelem onnan, s inkább csókkal folytatom a mozgást, hogy elfojtsam a hangokat.
Isteni…
Egyik tenyerem a falra terítem, másikkal őt simítom, néha megfogom derekát, s lassú, mégis erős lökésekkel kényeztetem magunkat, szinte teljesen magába szív a forróság, néha lehunyom szemem, de jobban élvezem, ha közben őt figyelhetem. Gyönyörű hangja van.
Számomra már nem kell sok, és örömmel látom, hogy ő is élvezi, így tovább támaszkodom a falon, s szabad kezemmel, amivel eddig őt fogtam, hasát simítom meg, felfelé, keresztülhaladva keblein, majd hüvelykujjamat szájára simítom utasítva, hogy nyalja meg. Pár nyalintás elég, visszasiklatom kezem, s nedvessé vált ujjammal kezdem el csiklóját izgatni mire felsikkant, arcvonásai fokozatosan torzulnak a hirtelen jött gyönyörtől, csak tovább gyönyörködöm benne, ujjam egy ritmusban mozog csípőmmel, s sikerül úgy időzítenem, hogy egyszerre érjük el a kitörő, legerősebb élvezetet. Lágyan, mélyen nyögök fel, majd ajkaira tapadva fojtom el sikoltását, reszketését simításaimmal csillapítom, majd mellé fekszek, magamhoz húzom, betakarom mindkettőnket, és mikor már úgy látszik lenyugodott, talán már alszik is, csak akkor merülök én is álomba.
~*~
Félálomban leledzve morgok valamin, ficánkolást, mozgolódást érzékelek, s még jobban mormolva kapok a puha, meleg test után, ami megpróbál kiszökni karjaim közül, s visszaszorítom magamhoz az „alvócicát”.
Halk, édes szusszanás, majd orromon egy puszi, és elmosolyodom. Ó igen… Szép reggel.
Először halk kopogás, érzem, hogy összerezzen a kis cicám, de álmosan morogva nyugtatom meg, hogy csak feküdjön tovább. Újabb kopogás, talán valaki szólongat is, de nem törődöm vele.
Végül dörömbölés lesz belőle.
- Afaszomba… - felek fel, de mielőtt kinyitnám az ajtót, felkapok egy boxert a földről, és magamra veszem. Szinte kitépem az ajtót a helyéről és az utolsó ökölcsapás majdnem mellkasomat éri… de csak majdnem. – Mifasz van hugi?
- Kééééérlek vigyél el motorozniiii.
- Bazz ezért keltettél fel?
- Kárpótolj! Te sem hagytál éjjel aludni, hallottam hogy dugtatok! – eh… nagyszájú kis vakarcs.
- Kuss… még alszom – olyan barackot nyomok fejére, hogy a haja összeborzolódik és bosszúsan vicsorog fel rám – Ha még egyszer felköltesz, elfelejtheted – bumm… becsapom az ajtót, majd visszadobom magam az ágyba, a cicám mellé.
|
| timcsiikee | 2011. 06. 03. 22:55:12 | #14052 |
Karakter: Namazu Shouga
Megjegyzés: ~ Namikonak
Sho:
Egyre mélyebb és erősebb lökésekkel csalok ki belőle édes hangokat, kis kezei kalandosan járják végig izmaimat, főleg ahogyan felette támaszkodom. Imádom, ahogyan simít, s néha érzékien karmolászik közben, egyre jobban beindít. Forrón, lüktetve szorít körbe, egyre gyorsabba és szaporábbak mozdulataim, izzadt testéhez simulok, olykor vigyorral mérem végig, szemeim olykor átfutnak vagy rátapadnak a kerek, ringatózó mellekre. Ajkai fényesek, duzzadtak az előző csókoktól, teste a sötét homályban olyan gyönyörűséggel tárul elém, amit ritkán látok.
Hosszan élvezem a kitörő gyönyört, majd még mindig felette térdelve, fújtatva túrok hajamba, hogy arcomból elsimítsam a bosszantó tincseket.
Lefekszem mellé, lábam enyhén bizsereg, ahogy ujjai játszadoznak rajta egy kicsit, majd résnyire nyitott szemekkel figyelem pár percig még pihegve, ahogy takaróért megy. Beborít engem is, mire ideért már háttal feküdtem így nesztelenül bújik be mellém, forróság önt el újra, ahogy hozzám simul, a hideg takaró pedig megborzongat, ahogy az enyhe, friss levegő.
- Jó éjszakát – suttogja halkan, mintha nem akarna felébreszteni.
- Nem alszok ám cicám… - mosolyodom el, majd felé fordulok. Tetszik nagyon, ez az arc… sőt… Maga a helyzet is igazán tetszetős. Mosolya pár pillanatra kiszélesedik, halk kuncogással társulva.
- Azt hittem már, hogy ilyen gyorsan elaludtál – persze, rögtön sztereotípiát kell rám aggatni. Közelebb csúszik, csitul az eddig fortyogó vágy, de vágyom még a meleg közelségére. Aprócska csókot kap a puha ajkakra.
- Azért eléggé el is fáradtam. Tetszett… rég volt részem ilyenben. – sóhajtom halkan, lehunyt szemekkel, elég hamar elnyom az álom, de mér érzem szememen puha csókját, mintha épp álommanót játszana. Hehe.
Ha lehet, akkor álmodnék róla szívesen.
Rám simítja kezét, egy utolsó nagyot szusszanok, majd én is magamhoz húzom közelebb rásimítva kezem, és végleg sötétségbe burkolózok.
~*~
Szokásomhoz híven hamarabb kelek fel. Remélem ezt az is elősegíti, hogy „jó” hatással voltam rá. Hehe…
Most rajtam a nesztelen mocorgás sora, s bár sóvárgó tagokkal, de végül kimászom mellőle. Kicsit hűs van.
Bezárom az ablakot, majd felkapom a boxerem, összeszedem a ruháimat, de megakadok egy gondolatban. Hmm… Mennyi is az idő?
Behatárolom merre is vagyok, majd felkapom a ruhákat, még mindig halkan. Bár nem szokásom és nem is szeretek mások cuccai között turkálni, de ez most vészhelyzet. Megtalálom a mobilját, megcsörgetem magam, majd elmentem a számot. Zsír, egy lépéssel most már előre járok. Nyomnék az édes pofijára egy búcsúcsókot, de félek, hogy felkelteném. Miért is lenne rossz? Nem tudom… nem is hiszem hogy rossz lenne, csak… sietek. Innen messzebb van a haverom, mint otthontól, és még oda is kéne kb időben érni.
- Bocs cicám, remélem nem érted félre – susogom halkan, kifelé menet még beletúrok hajamba és elrendezem, de mikor épp lépnék ki a bejárati ajtón, bezuhan Kyo… Remek…
Pont rám pottyan, de két lábra állítom. Hót kóma, az látszik rajta, csak vigyorogva nézem meg. Azt hiszem a lábai is kissé furcsán állnak. Hehe… csak nem talált egy méretes tulkot?
- Sho? – motyog rekedtes hangon, oldalra biccenti fejét, majd meg is tapogat, mintha képzelődne. Lefogom óvatosan csuklóinál, majd visszairányítom maga felé.
- Jól látod… beszédem lenne majd veled… titkos… később még jövök – kacsintok rá, majd magára hagyom, biztosan eltalál egyedül az ágyig. Nagylány már, és biztos nem ez az első alkalom.
~*~
- Nagyon tuti – nyújtom el a hangomat, amikor meglátom a járgányt. De rég szemezek már egy ilyennel. Persze nem lesz az enyém, csak vigyázok rá pár napig, de nincs megtiltva, hogy használjam. – nagyon zsír… honnan szedted?
- Majd egyszer elmesélem. – kezet fogok vele, amikor elköszön.
- Szavadon foglak – mutatok rá vigyorogva. Csak felnevet. – Akkor két hétig enyém a kicsike?
- Persze, de ne használd sokat.
- Nem állt szándékomban – csak egyszer fordult meg a fejemben.
Megkapom a sisakot, a kulcsot, a gyönyörűség utasításait. Mert persze ha valakinek ez a nagy szerelme szereti ápolgatni is. Köcsög… Hehe… Persze tudom, hogy Riki jó haver, ráadásul a csajával mennek nyaralni. Már hazafelé is ezzel hajtok, egy szép kis kerülő úton.
~*~
Sosem törődtem vele, hogy mennyire köcsögség vagy sem a 3 napos limit betartása vagy sem, de most valamiért elgondolkodtat… Igazából azt sem tudom, hogy mi a fenének jó ez, inkább leszarom. Ráadásul úgy, hogy szó nélkül húztam el. Kíváncsi vagyok, hogy mit mondhatott Kyonak, mert egy mukkot nem árult el nekem azon kívül, amikor megkérdeztem merre dolgoznak, és mikor szoktak végezni.
Azóta két nap telt el, nem kerestem, de a számot elmentettem még akkor. Vajon észrevette, hogy az ő telefonjáról tárcsáztam magam? Mert ugye ő egy ismeretlen számmal fog találkozni… már ha találkozik vele.
Hétfő van, nyüzsi mint minden reggel, de most csak az ablakból figyelem a tömeget. Napközben nem sok dolgom van, otthon kell elrendezni pár dolgot, áttörlöm Riki mociját, majd az órámra pillantok. Nem sokkal múlt öt. Szerintem ha most indulnék el, mindenképp túl hamar érek oda, de már nagyon unom a fejem. Mindegy…
A bukósisakot a fejembe nyomom, felpattanok a motorra, felmorran, s vigyorgok a plexi mögött. Mindent betettem, ami kellhet.
Hogy mégse legyek a célnál jóval idő előtt, ezért teszek a városban egy nagy kört, élvezem a süvítő szelet, a motor hangját, és a rám szegeződőt tekinteteket. Na ehhez már igazán illik a bőrszerkó.
Óvatosan leparkolok feltámasztom, majd lezárom. Bár ha jól emlékszem nincs messze a bejárattól az üzlet, ami mellett megálltam, fő a biztonság. A sisakot magam mellett lengetem, a kulcs a másik ujjamon csörög, majd zsebre vágom. Mi ez a sok ruhabolt? Hogy a frászba adnak el ennyit? Ráadásul ha nem tudnám a butik vagy mi nevét, lehet meg sem találnám őket zárásig… az ziher…
Szerencsére nem kell sokat mennem, már az üveg kirakaton keresztül felismerem akkor is, ha háttal van. Ha jól látom már csak egy vevő császkál bent, ők pedig a széttúrt ruhákat hajtogatják össze.
Előkapom a telefont, pár gombnyomással tárcsázok, és látom amikor előkapja zsebéből, pár pillanatig furcsállón méregeti a készüléket, majd vonakodva felveszi.
- Igen? Tessék… - szólal bele édes hangon, én pedig halkan dörmögök bele.
- Nézz ki az ablakon cicám. – még a kezében lévő ruhát is majdnem elejti ahogy megpördül, kinyomom a telefont és zsebre teszem, és vigyorogva figyelem tovább. Kyo felé fordul aki csak hessegeti kifelé, végül csak kijön hozzám és szabadon végigmérem, mikor már közelebb ér.
- Hát te? Hogy-hogy erre? – kissé csalódott a hangja, sőt szemeit is lesüti, nem igazán mosolyog úgy, ahogyan szerettem volna. De mit is várok? A múltkori kérdezősködéséből ítélve zokon vehette, hogy egyedül ébredt. Majd kitalálok valamit.
- Érted jöttem – mondom halkan, felkapja rám tekinteték, a sötét íriszek csak úgy csillognak szavaim hatására. Legalábbis remélem, hogy miattam ilyen. – Bocs, hogy leléptem, de elfelejtettem, hogy dolgom volt – felemelem óvatosan kezem, arcát simítom meg ujjbegyeimmel, majd végeit hajába bújtatom, tenyerem most arcát éri. Lehajolok hozzá, őt pedig óvatosan magam felé terelem, nem törődve a kíváncsi szemekkel, s egy aprócska csókot nyomok ajkaira. Hmm… fincsi… talán még hiányzott is.
- Sho… - lehet, hogy csak odaképzelem, ahogy nevem sóhajtja, amikor elhajolok tőle, de képzelet vagy sem, tetszik a látvány. Szeretem ha ilyen piroskás az arca, nagyon is jól áll neki.
- Mit szólnál egy kis motorozáshoz? – kacsintok rá.
- De még dolgozom. – pillog fel rám csalódottan.
- Ugyan, már csak tíz perc zárásig, slisszolj el. – tudom, rossz vagyok, de türelmetlen is, ami nem mindig erény, de most nem is érdekel. Látom, hogy nagyon fontolgatja a dolgot… csak még egy kicsit kell puhítanom. Közelebb hajolok előre görnyedve, ujjaimmal óvatosan elsöpröm haját, és fülébe suttogok – Ha szeretnéd, elviszlek hozzám is – vigyorogva hajolok el, ujjaim cirógatva nyakára siklanak. Gyerünk cicám, ne várass meg. Légy rossz, és szökj el velem.
|
| timcsiikee | 2010. 12. 08. 10:00:13 | #9690 |
Karakter: Namazu Shouga
Megjegyzés: ~ Namikonak
Sho:
Szóban nem válaszol, csak lép egy újabb lépcsőfokot, mosolyogva és mutató ujját görbítve int, hogy kövessem. Nem kell kétszer mondani, cicám. Egy lépéssel követem, de a következő pillanatban sarkon fordul, és futásnak ered, nem vagyok rest és vigyorogva követem. Fogócskázni szeretnél? Benne vagyok, úgyis én nyerek. Hehe…
Az emelet tetején érem utol, az utolsó szint lépcsőfokait komótosan véve, mosolyogva figyelem, ahogy lihegve kotorássza a kulcsot elő a sötétben, majd kisebb nehézségek árán a zárba illeszti és elfordítja, de ekkor már mögötte termek.
Derekánál karolom át, kis hasa előtt összefonom ujjaimat, de megfordul karjaimban, s velem szembe állva csúsztatja vékony karjait nyakam köré, kabátom leesik, de mielőtt lehajolna érte, magamhoz húzom egy újabb csókra. Már lent is ezt kellett volna tennem, de a válaszát vártam, így viszont még édesebb. Hátát az ajtó fa lapjának döntöm, de nem hagyja sokáig, hogy faldossam az édes ajkakat, apró mosollyal tol el, hogy végre kinyissa az ajtót, és beléphessünk, a valamivel melegebb szobába. Felkapom a földről a kabátot, utána lépek és bezárom magam mögött az ajtót, a kabátot elveszi tőlem, miután felkapcsolja a villanyt, majd élveteg kis vigyorral figyelem, ahogy nehézkesen igyekszik felakasztani.
- Nem segítenél? – kérdezi édesen nyelvet öltve, de csak gyönyörködöm tovább, kinyújtott alakján, ahogy a formás kis izmok megfeszülnek rajta, a gyenge erőlködéstől.
- Nem. Jó nézni, ahogy szenvedsz – halkan kuncogva zárom be az ajtót, vállammal a falat támasztva figyelem éhes tekintettel.
- Hát ez szép! Felhozlak ide, ahol lakom, és nem elég, hogy csak nézed, ahogy itt esetlenkedek, még be is vallod?! – vigyorom kiszélesedik, de végre sikerül felakasztania a bőr anyagot, és csípőre tett kézzel, puffogva fordul felém. Nagyon édes…
Ismét hátat fordít nekem, majd a rövid kis folyosón tovább sétálva mutatja sorra a szobákat, mi micsoda, de én továbbra is a falnak dőlve, karba tett kezekkel figyelem, főként az apró ringó popsit a nadrág alatt.
A folyosó végén visszafordul felém, észreveszi, hogy még mindig a bejáratnál állok, majd megkérdezi:
- Melyik érdekel téged a legjobban? – édes cicám… ilyen nyilvánvaló kérdést. Csak vigyorogni tudok.
- Háááát… nem is tudom… - államat simítgatom meg ujjaimmal, elgondolkodott fintorral - Ha azt mondanám, hogy a szobád, az nagyon kiszámítható lenne, igaz? – újra vigyor kúszik ajkaimra, amivel én is mosolyt csalok szép arcára.
- Lehetséges – jön a nyilvánvaló válasz, de úgy tesz, mintha unottan rándítana vállat. - De előre szólok… a szobám úgy néz ki, mintha most söpört volna át rajta egy tornádó. Bár… most, hogy így rád nézek, úgy érzem, nem is kellett volna szólnom előre. Ez megszokott nálad, ugye? – Ismerős szöveg. „bocsi, kicsit kupi van” aztán belépek, és olyan tisztaság van bent –számomra-, ami az én szobámban soha nem lesz, ha rajtam múlik.
Mosolyogva lököm el magam a faltól, lassan lépkedek felé.
- Erre most milyen választ adjak, cicám? Érdekel engem szerinted egyáltalán? – végre elérem Őt, szobájának ajtajához lapul, de feje mellett megtámasztva két kezem, nem hagyom, hogy bárhova szökhessen. Nem mintha úgy nézne ki, mint aki nagyon szökni akarna, de a vadászat érzése így sokkal… kiérezhetőbb.
Lassan hajolok a puha kis ajkakra, lassan csókolom, hogy kiélvezzem minden pillanatát, s lehetőleg tovább gyengítsem vele, amúgy is hadilábon álló ellenállását. Ahogy elhajolok tőla halkan sóhajt egyet, kis kezei derekamon pihennek, de a következő pillanatban szorosan ölel át, én meg kikerekedett szemekkel hagyom. He? Most meg mi van?
Hm…
Lassan viszonzom ölelését, lassan fonom körbe karjaimmal testét. Talán… neki mindez újdonság? Nem tudom. De jobb lesz, minél előbb megtudni.
Ellép tőlem egy féllépésnyit, egy könnyed mozdulattal kapcsolja le a villanyt, hogy teljes sötétség boruljon körénk, majd kinyitja végre szobájának ajtaját.
- Sho… - hangja kissé remeg, arcát figyelem, aminek még csak körvonalát látom a sötétben. - te mit látsz bennem? Egy bigét, akit megdugsz, és otthagysz, vagy valakit, akivel talán többre is lehet gondolni? – egyre jobban utal arra a kicsike, hogy neki ez első alkalom, de inkább… biztosra megyek. Ujjaimat arcára simítom, majd hajába, magamhoz húzom, s lassú sóvár csókkal csábítom el, belevigyorgok a csókba, ahogy reszketegen sóhajt egyet, majd tovább mélyítem, lassan hátrálásra kényszerítem az ágy felé. Nem… nem ez az első, ezt jól lehet érezni, hisz akkor nem lenne fele ennyire sem bátor. Akkor… vajon mik ezek a reakciók? És a kérdés? Hmm… Talán sejtem.
Éhes tekintettel mérem végig, ahogy szemem lassan kezd hozzászokni a sötéthez, gyors mozdulattal szabadulok meg a felsőmtől, s azzal a lendülettel dobom le valahova a földre.
Kezemet arcára simítom, majd ujjaimat végighúzom óvatosan nyakán, közben hagyom, hogy puha kis kezei mellkasomon játszadozzanak. Igazán kellemes, ahogy érint.
- Őszintén? – kérdem halkan dörmögve, azonnal felpillant rám, szemeiben enyhe csalódottság csillan, arcán már látom az édes, duzzogó puffogás jeleit, de nem hagyom szóhoz jutni, tudom jól, hogy mit mondana. „Persze, hogy őszintén”. Alig egy centire hajolok ajkaihoz, hogy tekintetét mélyen rabul ejtsem. Szeretem, ahogy ezek a cicaszemek csillognak, vagy csak éhesen vizslatnak. – Egyáltalán nem tűnsz egyhasználatos csajnak – mosolyodom el szélesen, tekintete megenyhül, majd a következő pillanatban egy újabb forró csókba hívom a mosolygó ajkakat. Lassú puszikkal arcán, letérek nyakára, ujjammal óvatosan félresimítom ruhájának pántját, magamba szívom édes illatát. Igazán bódító, sőt mi több finom is, s ahogy puha bőrét kóstolgatom érzéki csókokkal, meg megremeg, kezei hátamon találnak támaszt. Kezeimmel lesiklom egészen hasáig, lassan felgyűröm a fekete ruhaanyagot, így bőrét cirógathatom, ahol csak érem.
Elhajolok tőle, két kézzel húzom felfelé felsőjét, s karjait kinyújtva segít, hogy levegyem róla a könnyed anyagot, majd saját ruházatom után dobjam. Szerencsére cipőinket már a bejáratnál hagytuk, így azzal nem kell bajlódni, csak időhúzás lenne. Fekete melltartó fogja szorosan közre formás kebleit, elvigyorodva mérem végig, ahogy az ablak és függöny régein bevilágít az utcalámpák tompa fénye. Gyönyörű… Vajon tényleg nincs pasija? Nem tudom elképzelni.
Hozzásimulok, s előre görnyedve ajkaimmal simítom végig arcát, hogy kis száját megkeresve újra csókra hívhassam. Kezeimmel testén kalandozok fel s alá, hátát simítom végig, fenekébe markolok finoman a farmeron keresztül, majd kicsit lejjebb is érek combjára, közelebb simítom magamhoz, majd hátát megtámasztva kicsit megdöntöm testét, hogy mélyebben tudjam csókolni, és könnyebben elérhessem. Szabad kezem előre simul rajta, elhajolva tőle egy pillanatra, újra felnyitom szemeimet, figyelve édes arcát.
Ujjaimmal, egy könnyed mozdulattal oldom ki farmerjának gombját, innentől már minden gyerekjáték. Lehúzom a zipzárt, mindkét kezemet csípőjére terelem, majd rá szorítva, lefelé simítva óvatosan csúsztatom le a nadrágot, de csak pár centire, amíg elő nem bukkan a falatnyi fehérnemű. Átkarolom derekánál, ajkaira egy gyors kis csókot hintek, s lábai közé lépve lassan döntöm hátra, hogy az ágyra ülhessen, majd felé kerekedhessek. Egyik lábammal mellette térdelek fel az ágy szélére, kezeimet visszacsúsztatom csípőjére, és végleg lesimítom lábacskáiról a nehéz szövetet, végre már csak alig pár anyag fedi karcsú alakját, mohó tekintettel iszom magamba a kéjes látványt. Megtámaszkodom teste mellett, s ahogy felé hajolok pár kósza tincs, amit nem tartott meg rendesen a lakk előre hullik, ésrem ahogy arcom bőrét simítja, megbabonázott tekintettel simítja vissza fülem mögé óvatosan finom ujjaival, s elmosolyodva nyúlok egyik kezemmel most a saját nadrágom felé, hogy kioldjam a zárat, és magamat is megszabadíthassam a következő felesleges anyagtól. Kis kezeit megérzem oldalamon, arcára nézve látom, hogy tekintete lefelé réved, ujjai lejjebb csúsznak, majd ahogy kioldom övemet és a nadrág zárját is, ő kezdi el lehúzni rólam, a feszes anyagot, a vége felé már kezemet az övére simítva segítek, s végül lerugdosom bokámról, végre teljesen felé térdelhetek.
Háta alá nyúlva megemelem könnyedén, feljebb csúsztatom az ágyon, hogy kényelmesebben férjünk el, s egyikünk lába se lógjon le, bár van egy olyan érzésem, hogy számomra kicsi lesz majd a hely, de megoldom. Egyre mohóbban falom ajkait, kezeimmel bebarangolom mocorgó testét, feltérképezve minden centit, megkeresve az érzékenyebb pontokat. Meg is van… Először markomba veszem egyik formás mellét, még a melltartón keresztül, csókokkal lassan letérek nyakára, s apró sóhajait hallgatva. Nyelvemmel kis köröket rajzolok bőrén, kulcscsontján siklom keresztül, majd ahogy egyre lejjebb csúszom, kezemet ismét háta alá bújtatom, majd ujjaimmal kipattintom a melltartó zárját, szinte leugrik róla az anyag, könnyed mozdulattal simítom le az anyagot, és végre feltárul előttem két szépsége. Közéjük csókolok, egyiket megint kezembe veszem, másikat ajkaimmal és nyelvemmel kényeztetem, meg-megfeszül alattam, hangját elfojtva, csak vigyorogva folytatom, fel-felnézve arcára. Igazán édes ennyire kipirult arccal, és ezekkel a kifejezésekkel. Fogaimmal érzékien húzok csíkot hasán, oldalát megharapdálom finoman, mire kuncogva húzná fel lábait, de nem engedem. Szeretem ezt a hangot. Apró puszikkal alhasához érek, majd elérem a fehérneműt, s azon keresztül csókolok bele szemérmébe, és jól érezhetően remeg meg alattam. Milyen érzékeny, és ahogy érzem, már nedves is. Hehe… Lehúzom róla az utolsó anyagot is, gyönyörködve figyelem a számomra eddig érintetlen területet. Ennél jobban már tuti nem tudok jobban begerjedni. Szétsimítom lábait, hogy közéjük fekhessek, felkönyökölve támasztom meg magam, és arcát keresem tekintetemmel, amit először kezecskéivel takar el, de lassan végre lenéz rám, én pedig pajzán tekintettel, és hozzá illő mosollyal figyelem. Ujjamat finoman végigsimítom a forró résen, alsó ajkába harapva sóhajt fel, vigyorom kiszélesedik, majd résnyire nyitott szemekkel, hajolok le, s számmal, nyelvemmel kényeztetni kezdem. Mh… édesebb íze van, mint gondoltam, szinte élvezet így érinteni. Lábait simogatom közben, olykor felpillantok arcára, de fejét a párnába nyomva veti ide-oda, csak vigyorogva folytatom, és megelégszem a hangokkal, amiket kicsalok belőle. Vékony, reszketeg, olykor, ha nem figyel kicsit hangosabb, de mindenképpen zene füleimnek. Egyfajta bizonyítás arról, hogy jól csinálom, amit csinálok. Nyelvem jobban kinyújtva előbukkan a kis fém gömb is, s azzal erősebben izgatva kergetem egyre jobban a kielégülés felé, olykor gyengébben folytatom, hogy húzzam még az időt. A lassú élvezet a jó.
Egyik pillanatban nevem hallom ajkaiból, kissé elhalkul még légzése is, remegni kezdenek lábai is, teste megfeszül, ekkor tudom már, hogy nem sok kell, kicsit újra lassítok a tempón, hogy elhúzzam az utolsó pillanatot, majd végül tenyereibe nyögi gyönyörét, még pár pillanatig folytatom, amíg lenyugszik, végül ajkaimat megnyalva, arcom megtörölve emelkedem fel róla, felé görnyedve csodálom pihegő alakját. Szinte minden porcikáját látom, annyira hozzászokott szemem a sötétséghez. Lekapom magamról a boxert, majd visszamászom felé. Arca kipirultan simul a párnába, mellkasa szaporán jár fel és le, elernyedve süpped a matracba, de vigyorogva simulok hozzá teljes testtel, füléhez hajolva nyalok finoman bele, majd halkan, kéjesen dörmögöm a szavakat.
- Gyerünk cicám, most én jövök. - merevségemmel forró nedves szemérmét simítgatom meg, amitől újra összerezzen, arcára nyomok csókot, majd megvárom, míg pihegő ajkaival ő keresi meg szám, vállamra simulnak karjai, majd nyakam köré fonódnak, édes, halvány mosollyal pillog fel rám, majd amikor csípőjét finoman megemeli, elvigyorodva csókolom meg, majd könnyedén csusszanok belé hatolva. Halkan morranok a csókba, a forróság szinte elemészt, nehezen fogom vissza magam, hogy ne gyorsan tegyem magamévá, de végül valahogy mégis sikerül… Mert jól tudom, hogy a lassú élvezet a jó.
|
| timcsiikee | 2010. 11. 24. 22:27:26 | #9480 |
Karakter: Namazu Shouga
Megjegyzés: ~ Namikonak
Sho:
Lassan hajolok el tőle, hosszú pilláit rebegve elemi fel újra, kába tekintete sokkal szebb, mint amit az előbb láttam. Amikor látja, hogy őt nézem, kipirult arccal fordul el tőlem, mosolyom kiszélesedik majdnem egy vigyorrá. Ujjai az asztallapon játszanak zavarában. Igazán édes kis reakció, de ebből nem túl sokat tudok leszűrni.
Ujjaimat az övére simítom.
- Na, azért ennyire nem volt rossz. Ne bizonytalaníts el – nem mintha túl sok megerősítés kéne, de szeretem hallani is… néha. Halkan, édesen kuncog, majd kis ökölbe fonva ujjait, szája elé téve pillog fel rám. - Na, ezzel sem mentem többre. – dünnyögöm bazsalyogva, s engem is meglep, hirtelen reagálása.
Karjai nyakam köré fonódnak, és derekánál ölelem át, és az enyémnél egy gyorsabb, talán vadabb csókot kezdeményez, amit szívesen viszonzok, végül nehezen rendezve légzésem válok el tőle.
- Jó, most már megnyugodtam – elégedett mosollyal nézek rá, de válasz helyett csak feláll a székről.
- Egy pillanat, kimegyek a mosdóba – csak bólintok, majd elterülve a széken, elillanó alakját figyelem, kisebb mosollyal. Zsír… innentől siker.
Tekintetem a pult felé terelem, s míg Őt várom, addig fejemben pörögnek a gondolatok és személyek. Kell még egy énekes és egy dobos… talán még egy gitáros is, de az nem muszáj, ha úgy alakul elég vagyok én.
Pár perc múlva a cicuskám visszahuppan mellém, ragadozó módjára rögtön derekára siklatom felé lévő karomat, és közelebb húzom, tekintetét könnyedén ejtem rabul.
- És mik a további terveid az estére? – meglep a kérdés, pláne ilyen hangon. Hm…
- Hát… - utalás céljából, ujjam arcán simul végig. - hosszú még az éjszaka – bár azt hittem, fokozatosan ez már kezd egyértelművé válni, de ahogy látom nem. Vagy… csak direkt játszadozik velem? A cicusok már csak ilyenek.
- Tudom, hogy hosszú… de biztos vagyok benne, hogy hamar el fog menni. És kivel szándékozod tölteni ezt a maradék pár órádat? Tudod, a pici fiúknak, mint például te, hamar ágyban a helyük… - a mondat végére elvigyorodom, szemöldökeim a homlokom közepére szöknek.
- Pici… fiúknak…? – enyhe sértettséggel mosolygom tovább - Azok szoktak ilyeneket csinálni? – önelégült ábrázattal simítom mellére kezemet, és ahogy látom, gyors, női reflexeinek hála, gyorsan elcsapja onnan kezem. Hehe… nem baj, lesz még időm kitapogatni.
- Hátrébb az agarakkal, bogárka… itt még nem tartunk… - még? Jól hallottam, hogy még? Hehe… Na jó… Ideje lassan a lényegre térni.
- Nincs kedved sétálni egyet a városban? – kérdem, újra végigmérve alakját.
- Hát… - elfordítja fejét, majd visszanéz rám - igazából nem tudom, mi legyen. Kyoval kéne hazamennem, vagy… inkább már hazavinnem kéne, de ott perverzkedik valami izomaggyal a vécében. – Elvigyorodom a kijelentésére. Nos… Kyo jól nyomja, kétség sem fér hozzá.
- Nem kell ide neked egy Kyo sem – füléhez hajolva suttogom a szavakat - Jó éjszakája lesz annak. Majd én hazakísérlek…
Megint az asztalra figyelve gondolkodik el, orrommal arcát simítgatom, hogy gyorsabb válaszra bírjam, már épp nyakába csókolnék, amikor kuncogva hajol el tőlem.
- Jól van, jól van! – helyes cicám…
- Ne aggódj miatta, haza fog találni. – duruzsolom még utoljára fülébe, majd elmosolyodom – Akkor, mehetünk?
Félénken bólint, így felállok, és megvárom őt is. Hátára terítve tenyeremet kezdem el kifelé terelni, s kint kellemes mégis didergető hűvös csap meg minket.
Kezeit hirtelen kapja felkarjaihoz, keresztbe téve maga előtt őket, párszor megdörzsöli bőrét.
- Fázol? – kérdem halkan, hátán siklik végig kezem, majd az ellenkező oldalon ujjaimat vállára fonom.
- Áh… még fűt a szesz, a metróig kibírom – pillog fel rám, csak félmosolyra húzom a szám. Metró? Hm…
~*~
Nem megyünk sokat, az aluljáró nincs messze, és a megállóknál szerencsére már fűtenek. Ezért bújik meg néha szerencsésen néhány csöves a sarkokban. És egyéb helyeken, ahonnan ritkán zavarják ki őket.
Már cicusom sem fázik, de épp mikor hátulról ölelném át, berobog a várt jármű. Nem fogom vissza magam, hisz nincs miért. Szinte egy lélek sincs a metrón, csak egy, de az is alszik. Magamhoz húzva csókolom meg, nem csak finom ajkait, hanem arcát, nyakát, csilingelő kuncogását agyamba vésve. Próbálom ölembe húzni, de csak félig sikerül, már nehezen bírok magammal, de mindig tesz egy olyan mozdulatot, hogy ne lendüljek teljesen bele. Jól csinálja, kár hogy nem sokáig bírom.
~*~
Nem is figyeltem az időt, hogy mennyit utaztunk, vagy, hogy mi volt a megálló neve, csak a környező épületeket szemlélem az esti fényekben. Az utolsó lépcsőfokról lelépve dideregni kezd cicám, egy laza mozdulattal, kapom le magamról a kabátot, hogy hátára, gömbölyű vállaira terítsem. Meg is állapodik rajta mindkét mancsom, és füléhez hajolva duruzsolom a szavakat.
- Vezess.
Mellette haladok tovább, zsebre vágott kezekkel, olykor felpillant rám, de hiába pillog, semmi beszédtéma nem jut az eszembe.
- Te nem fogsz megfázni? – kérdi halkan, magabiztos, széles mosollyal billentem felé fejemet.
- Ne aggódj cicám, bírom a hideget… és ha jól sejtem, nem járunk messze – mosolyom szelídebb vigyorrá szélesedik, kacér pillantással néz fel, majd pár lépéssel később megáll, és még lépek egyet, majd felé fordulok. Huncut mosoly jelenik meg szép arcán, magabiztosan áll, kis ujjait a kabát két szélébe akasztva, így jobban magára húzva az anyagot.
- Jól sejted – válaszol halkan, kisebb mosollyal, majd pár pillanatnyi hatásszünet után átsétál az út túlsó oldalára, egy lépcsőház ajtaja elé. A három közül egy lépcsőfokot fellép, szökkenve, majd felém fordul, halk kuncogással. Valakinek nagyon jó kedve van… remélem az enyém is mindjárt jobb lesz.
- Nos akkor… - mondja halkan, ujjai megszorulnak a fekete bőrön, egy lépéssel közvetlenül előtte termek. Kezeire fonom saját ujjaimat, hogy így fogva meg saját kabátomat, húzhassam magamhoz közelebb. Szabad kezemmel az arcát simítom meg finoman, mélyen nézek csillogó szemeiben, megbűvölten figyelem, ahogy az utcalámpák tompa fénye csillan meg benne. Igazán szép… Több, mint megkapó látvány.
- Nos akkor… - kezdem elölről helyette a mondatot, mosolyogva hajolok ajkai felé lassan, de mielőtt elérném, alig egy centivel megállok előtte, aprót szusszanva mosolyodom el. Ez a bizsergető, sóvár légkör… Tökéletes. Kis kaján vigyorral súgom ajkaira a szavakat – Felmehetek, vagy felmehetek?
|
| timcsiikee | 2010. 11. 19. 21:40:55 | #9388 |
Karakter: Namazu Shouga
Megjegyzés: ~ Namikonak
Sho:
- Miért tőlem kérdezed? – mosolyodik el halványan - Nem olyan srácnak tűnsz, aki kikéri mások véleményét, vagy a másik tanácsára vágyik – felkönyököl az asztalra, kecses mozdulatai akár egy cicusé, s vigyoromat egy visszafogottabb mosolyba fojtom. Lassan visszanézek szemeibe, persze végigfuttatom rajta tekintetem nem egyszer - Elég öntörvényűnek látszol. Akkor miért tőlem kérsz segítséget? – a mosolykából ítélve, jól szórakozik. Mint mondjak? Igaza van. De… néha a jófiút is megg kell játszani nemde?
- Gondoltam segíthetnél eldönteni, hogy itt és most teperjelek le, vagy majd később, a mosdóban – kivégzem italomat - De figyelmeztetlek, ha az utóbbit választod, akkor számolnod kell azzal, hogy nem vagyok a nyálas udvarlás híve… - villantom rá sanda tekintetem, ő is hasonlóképp tesz, majd fejcsóválva mosolyodik el szélesebben. Kíváncsi lennék, mi járhat a fejében.
Elfordul tőlem, nem szól, csak a tömeget figyeli. Gondolkodik? Vagy megint Kyo-t keresi?
Khm… elég átlátszó a tématerelésed szivi, viszont én nem tágítok… a témától.
- És mi van akkor, ha nemet mondok? – nagy barna szemei pajkos csillanással merednek rám, mosolya most is szép arcán díszeleg, s képtelen vagyok visszafogni a vigyoromat.
- Nem fogsz – közlöm magabiztosan, szemecskéi nagyobbra kerekednek, szélesebb keretet adva így pilláival.
- Mégis miért nem? – pontosan ezt a kérdést vártam cicám. Közelebb hajol, vészes közelbe, de persze jól tudja, mivel játszik.
- Mert tudom, hogy bejövök neked. – halkabban duruzsolom, szinte már ajkaira, de az utolsó pillanatban hajol el tőlem, s enyhén lihegve, meglepetten nézek rá. Most nem értem. Karba font kezekkel fordul oldalra, én pedig azt próbálom kitalálni, hogy most mi a franc is van. Vajon… a nehezen kaphatót bizonygatja? Na, majd meglátjuk. Kipattintok az előkotort dobozból egy szál cigit, a számba veszem, és lazán rágyújtok, felfelé fújva a füstöt.
- És mi van akkor – mikor megint meghallom hangját, kíváncsian fordulok felé -, ha mégis az udvarlást választom? – Most szórakozik velem? Szívok egy újabbat a mentolos szálból, de csak oldalra fújom, végig őt figyelve. Talán mégis komolyan gondolja?
- Nem tudom. Nem szokásom körberepkedni a lányokat, csak azért, hogy megkaphassam őket. – két ujjammal közre fogva, megint a számba terelem a kis nikotin rudat, amikor hirtelen felpattan, de utána nyúlva, reflexszerűen kapom el csuklóját. Apró mosollyal emelem el számtól a cigit, ahogy szúrós pillantással néz vissza rám értetlenül, próbálom tekintetem kérlelővé avanzsálni.
- Várj! – lassan, finoman próbálom visszahúzni a székbe, szinte leültetem, majd kicsit közelebb hajolok. – Csak vicceltem – sandítok rá, majd egy mélyet szívok a maradék szálból, a füstöt kifújva pedig elnyomom a csikket.
- Tehát képes lennél udvarolni is? – kíváncsian könyököl fel az asztalra, szép ujjait összefűzve, előre dőlve dülleszti ki mellkasát, és időm sincs gondolkodni azon, hogy vajon direkt csinálja-e vagy ösztönösen, azon kapom magam, hogy az arcára kéne inkább koncentrálnom.
- Nem azt mondtam – sunyi mosollyal lötyögtetem meg sörösüvegem, de hiába rázom, már nincs benne semmi. Egy pillanatra bosszankodó cicássá válik a szeme, de csak szélesebben mosolyodom el. – Inkább csak azt, hogy van olyan, akiért képes lennék megtenni… később… - Minden pasi ilyen? – felsóhajtva, szép szemeit forgatva dől hátra a széken, ajkait duzzogva csücsöríti, és oldalra néz, kezeit karba fonja mellei előtt. Halkan kuncogva figyelem… Nők…
- Nem tudom. De ha olyan lennék, akinek most gondolsz, már rég a mosdóban falnálak fel – vigyorodom el. Arccal nem felém fordul, de szeme sarkából engem néz, elgondolkodva hunyorít rám. Ha így folytatja, tényleg hamar eljutunk addig, hogy felfaljam.
Pár hosszú pillanatig várok, majd mikor megenyhül arca, csendben sóhajtok egyet.
- Kérsz valamit inni? – oldalra dőlök, az asztal felé. Látom, még van egy kis kólája, de nem is baj… kellesz az még.
Bólogatni kezd, apró mosollyal, így megtámaszkodva az asztalon felállok.
- De legyen benne alkohol is! Nem ám megint ovis löttyöt hozz nekem – csak széles, szinte körbeérő mosollyal pillantok vissza.
- Vettem… - intek hátra – majd megleplek valamivel – kisebb vigyorral lépek a pult felé.- Két Kalasnikow lesz. – mutatom ujjaimmal is a pultosnak, aki félre húzott mosollyal, fejcsóválva tölt a két feles pohárba vodkát, majd a többi hozzávalót egy kisebb tálcára teszi.
- Már megint Sho? – nyújtja át vigyorogva, én pedig fizetek.
- Ő kért alkoholt – váll rándítva nevetek fel halkan, majd még egy pillanatra oldalasan a pultnak dőlök, már a tálcával a kezemben. – Tara nevű haverod ugye még nem talált magának tagokat ugye? – rádől a pultra, alkarokkal támaszkodva, s közelebb hajol.
- Még nem. Szóljak neki? – elvigyorodom. Remek, megvan az új basszer, japánban szinte a legjobb.
- Igen, szerdára jöjjön ide. Kösz – fejemmel intek, majd visszamegyek a cicuskám felé, akit először észre sem veszek, csak amikor rájövök, hogy valaki lecsüccsent a helyemre. Nami elfordulva „hallgatja” a fazon. Csak közelebb lépek, a tálcát leteszem az asztalra, és lazán rá támaszkodva nézek komoran szemébe. Fejemmel oldalra biccentek, jelezve, hogy húzzon el, és habár lassan, de felfogja a célzást.
- Végre… Mi ez? – pillant meglepetten a tálca tartalmára. Csak kaján vigyorral vetődöm vissza mellé.
- A neve Kalasnikow. Vodka, narancs, rum és egy kis cukor. Ezek szerint még nem ittál ilyet.
- Még nem, de egyszer valahol el kell kezdeni nem? – kacér mosollyal villantja felém cica szemeit, majd kíváncsian húzza magához az egyik pohárkát. – Hogy kell inni?
- Megmutatom. Csináld utánam. – A narancsot ráfektetem a pohárra, rászórom a cukrot, lelocsolom a rummal, majd előkapom a kedvenc gyújtómat. Meggyújtom a cukrot, ami felvillan kéklánggal, majd átadom neki a kis fekete tárgyat. – Tessék – Végre ujjaim az övéhez érnek, kis puha keze kicsúsztatja kezemből a gyújtót, majd csillogó szemekkel gyújtja meg Ő is. Csak mosolyogva figyelem, de észreveszem, hogy a kólás pohara üres, így mosolyom kiszélesedik. Hehe…
A rumos karamellé égett cukor belepotyog a vodkába, elfújom a lángot, a narancsot pedig kettéhajtom, hogy egy kis lé csorogjon az italba. – Kész is.
Magához veszi a poharat, majd én is, felé nyújtom, és a szemébe nézek. A két kicsi pohár összekoccan, miközben az elhalkult zene barna tekintetében mélyen merülök el, s mikor legördítem a pohár tartalmát, végig az Ő reakcióit figyelem. Ügyesen, gyorsan megissza az egészet, de a fintor ösztönös, letörölhetetlen arcáról. Elsőre valóban nem a legjobb az íze, de a sokadik már nem is olyan ütős… Mint nekem.
- Hú – ízlelgeti még az erős piát, pislog párat, arca azonnal kivörösödik. Nem is rossz ahhoz képest, hogy először ivott ilyet, nem tudtam, hogy gyakorlott a kicsike, de ahogy látom… tetszik neki. Ennek örülök.
Felkönyökölök székének háttámlájára, közel hajolok arcához, pontosan füléhez, hogy újra érezzem édes illatát.
- Nami-chan – súgom halkabban, mert már a koncertnek is vége, csak halkabb gépzene duruzsol a háttérben. Hirtelen fordul felém, szemei egyre kábábban csillognak, ami szélesebb mosolygásra késztet – Hogy ízlett? – Lepillant számra, majd vissza a szemembe. Egyértelmű jel, még akkor is, ha nem önszántából csinálta. Innentől, már nem érdekel.
- Egész jó – jóllakott mosollyal néz tovább szemembe.
A levegő fülledt, a közelsége őrjítő, és nekem ennyi bőven elég is, hogy végre elérjem, amit szeretnék… valamennyire.
A másik oldalt vállára simítom kezem, és mielőtt elfordulhatna, ajkaimat az övére simítom, hogy finoman csókolhassam meg.
|
| timcsiikee | 2010. 11. 18. 00:07:05 | #9367 |
Karakter: Namazu Shouga
Megjegyzés: ~ Namikonak
Sho:
Hm… furcsa, hogy milyen gyorsan mennek a hetek, és ebben a félévben már a harmadik részmunkaidős állásomat hagyom ott. Mindegy… Majd lesz másik, ami valamivel izgalmasabb és szabadabb is. Végigsétálok a városon, ezer és egy ismerősömmel találkozom szembe, akik vagy leállítanak beszélgetni, vagy csak intenek. Ha kimozdulok, sosem unatkozom ez már biztos. Végigbattyogok a plázán is, bár nem tudom minek, inkább csak unalomból szétnézek, és az érdemesek közt terjesztem az igét, hogy csütörtökön jöjjenek el a Shanonba. Haverom bandája játszik majd, akik szerintem egy feltörekvő csapat, főleg mióta saját számokkal dolgoznak. Jó lenne végre utolérni őket.
Apró mosollyal térek be az egyik volt melóhelyemre, és csevegek egy kicsit a volt kollegákkal.
- Csajokkal hogy állsz? – hülye kérdés.
- Még egy kérdés Ron, és elmondom Zakunak, hogy mit műveltél három hónappal ezelőtt a koncertünkön – vágok vissza egyszerűen, persze félvállról veszi. Régóta ezzel zsarolom, de úgyis tudja, hogy nem mondok semmit. - Holnap este jössz? – Támasztom meg vállammal a falat, de csak csóválja a fejét. Bahh… - Na jó, akkor hétvégén, a próbateremben. Csá! – csak sarkon fordulok, és kimegyek a helyiségből. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Rontól is meg kellesz válnia a bandának. Sőt jobb, ha egy újat kezdek, de ezt ráér hétvégén megvitatni velük.
~*~
- Sayu, elmentem – kiáltom fel már a bejárati ajtóból, és felkapom bakancsomat.
- Mikor jössz? – hallom a vékony hangot a hátam mögül, és ahogy visszanézek, meglátom a lépcső tetején. – Nem mehetnék én is?
- Kizárt… - morgom vissza, és bekötöm a fűzőt. – Holnap neked még iskola van, majd talán nyáron. Jó?
- Mmmh… - nem érdekel, hogy dünnyög, amúgy sincs kedvem babysitterkedni egy koncerten. Főleg, ha más célom is van, nem csak a szórakozás.
Elég hamar érkezem, beköszönök a haveroknak, majd mikor elkezdik a műsort, szélen a bárpultnál ülök le.
Előkapok egy szál cigit, kérek italt is, és kényelmesen a pultnak támasztva hátam, szemlélem a tömeget. A legtöbbjüket ismerem, persze vannak új arcok is, akiket nem tudok hova tenni. A legtöbb csaj vagy foglalt, vagy olyan, akivel nem szívesen folytatnám az estét. Lassan rá kell, hogy jöjjek, nem a legjobb, ha sokáig egyhuzamban ismert körben bulizik az ember.
Nem sokkal később oldalról szólít valaki lelkesen, s elmosolyodva nézek le rá.
- Kyo… de rég láttalak.
- Heh, persze… kábé úgy három napja? Két vodka citrom lesz! – szól hátra.
- Rögtön kettővel kezdesz? – vigyorodom el. – Nagyon belejöttél az alkoholizmusba.
- Persze, de az egyik a barátnőmé lesz – felveszi a két poharat, könyökével megbök.
- Oh. Ismerem? – mosolyából azt szűröm le, hogy felcsillant a szemem.
- Nem hiszem, ő sem ismer téged. Ott áll nézd! – a mutatott irányba nézek, fél füllel hallom a leírást, majd meg is találom, szép cicaszemekben merülök el, s mosolyogva intek felé, amit félénken viszonoz.
- Nem rossz – fél vigyorra húzom számat, majd egy újat szívok cigimből, mielőtt teljesen leég. – Később nem hagynád rám? – kacsintok felé, és elvigyorodik.
- Lehet róla szó… de ha nem vigyázol rá, kiheréllek – tényleg jó barátnője lehet, ha erre vetemedik.
- Vettem főnök – kuncogva int még felék ujjaival, hisz kezei foglaltak a két pohártól, és visszasiet hozzá.
Kezébe nyomja a méretes poharat, még egy jó ideig figyelem őket, s ahogy találkozik tekintetünk, elmosolyodva konstatálom, hogy lesütötte szemeit. Édes… De vajon milyen lehet közelebbről? Kyo még nem is mesélt róla. Bár nem is nagyon kérdeztem, és nem beszélek vele olyan gyakran… de jó kifogás sosem rossz.
A hamusba elnyomom a csikket, az utolsó füstöt kifújva gördítem le az utolsó kortyot, és kérek egy töményebbet, bemelegítésképp. Mindig, mikor indulnék felé, pont leszólít egy ismerős, és ki vagyok én, hogy elküldjem?
A népes társaság már jó állapotban van, vadul tombolnak a koncertre, csak mosolyogva figyelem. Én jobban szeretek a dolog másik oldalán állni, mint tombolni, de majd legközelebb ezt is megteszem. Rág volt már, hogy igazán illumináltra ittam magam, olyankor kell egy közelebbi haveri kör.
Folyamatosan figyelem Kyot, és a barátnőjét, akinek – én hülye – elfelejtetem megkérdezni a nevét. Igaz nem nagy akadály, hisz megkérdezem majd én tőle, de mégis jobb érzés lett volna úgy odaállítani, hogy legalább a nevét ismerem. Kyo elkeveredik, a csajszi meglepetten keresi, amikor az ugrálás közepette észreveszi, hogy eltűnt. Én innen persze látom, merre van, és azt is tudom, hogy a kedvemért csinálta. Köszi, majd valahogy meghálálom. Ő leül szélre kifújni magát, és ezt használom ki. Megindulok felé egy pohárral és egy üveggel, persze csak kóla van benne, kicsi utalást sem szeretnék mutatni arra, hogy leitatnám, mert nincs szándékomban. Magamnak ettől függetlenül a sört megengedem.
- Szia – állok meg felette, hirtelen kapja fel rám tekintetét, és végre közelebbről is láthatom a barnán csillogó szemeket. Meg sem várva valami féle választ, levetődöm mellé, és az asztalon felé csúsztatom a poharat. – Sho vagyok – kicsit hangosan kell beszélni, mert még mindig folyik a koncert.
- Tudom – ujjait finoman a pohár oldalára csúsztatja, s amikor rám néz, kedvesen mosolyog. Csak még szélesebb vigyor kanyarodik arcomra. Pár pillanatra elhalkul a zene, amíg két szám között hangolnak. – Én pedig Nami – hm. Vajon rövidítés? Majd kiderítem, amikor kezét nyújtja felém, örömmel fogom meg, hogy egyszer lassan megrázzam vele. Hehe… később persze majd rátérek én másra is, kezdetnek ez pont elég.
Vonakodva néz a pohár felé, de végül magához húzza.
- Csak nem le akarsz itatni? – cinkos mosoly, csillogó tekintet, és humor. Egyre jobban tetszik.
- Nyugi, nem tettem bele semmit. Még alkohol sincs benne – válaszolok egy mosollyal, majd közelebb hajolok. – Miért? Olyannak nézek ki, aki leitatna? – kiváltok belőle egy kis kuncogást, majd visszahajolva kortyolok egyet üvegemből. – Kyo mennyit mesélt rólam? – kezdeményezek beszélgetést.
- Hm… nem sokat, igazából csak ma beszélt rólad először. Miért?
- Csak érdekelt – mozgolódva, kicsit közelebb ülök hozzá. – Együtt dolgoztok?
- Ühüm – bólint, mielőtt beleinna a pohár tartalmába, tekintetével gondolom, Őt keresi a tömegben. Ahogy én láttam utoljára, nagyon jól szórakozott valakivel. Akkor már azt is tudom, hogy merre dolgozik. Haladás. – És, te egyedül jöttél? – fordul vissza felém, majd a félig üres poharat leteszi az asztalra, ami hangosan koppan.
- Most igen, pedig általában pár ismerőssel szoktam jönni. Most még a banda sem ért rá – vonok vállat.
- Van bandád? – csillan fel szép szeme, és bólintok, de bizalmasan hajolok közelebb.
- Maradjon köztünk, de… valószínűleg feloszlatom. – Enyhén meglepett arccal hajol el tőlem, már látom is rajta a kérdéseket, amik a fejében járhatnak. – Valahogy nem érzem magaménak az egészet – csak elhúzom a szám, és a mondat végén oldalra fordítom fejem, hogy pusztítsam üvegem tartalmát.
Bár hallom fél füllel, hogy mond valamit, de a hangos zene mindent eltompít. Valahogy folytatni kéne a párbeszédet, mert kezdem elveszteni a fonalat. Kezdek kijönni a gyakorlatból… öregszem? Hehe…
- Kyo azt hiszem, ismer pár jó zenészt, majd rákérdezek nála – megint a tömeget figyeli, így teljesen észrevétlenül tudom felé lévő karomat, székének háttámlájára fektetni, közelebb dőlök felé, és amikor hirtelen fordul felém, alig pár centire lesz tőlem arca. Édes illata megcsapja orromat, hátának egy kis része puhán simul karomhoz, közelről méri végig arcomat, és halvány mosollyal élvezem mustrálását.
- Mit akarsz? – kérdezi halkan, de szavaiban egy cseppnyi megvetést sem hallok, tehát… valamennyire csak sikerült elnyernem a tetszését. Akkor… játsszunk tovább.
- Én? – felpillantok a plafonra, majd vissza rá, és elvigyorodom – Nem tudom… Mit akarjak?
|
|
