|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| vicii | 2012. 03. 07. 21:58:31 | #19700 |
Karakter: Arata Keizou
Megjegyzés: (Vörös démonomnak)
Egyik kezét kobakomra simítja majd összeborzolja a hajam – már kezdem megszokni. De furcsa módon jól esik.
- Örülök hogy így érzel.- mondja, majd futó csókot lehel ajkaimra… ahh…
Akaratlanul is elmosolyodom. Ez most annyira idilli. Szinte már romantikus… - De esküszöm hogyha nem érünk földet egy órán belül akkor először veled végzek majd a többi utassal és végül a pilótával.- mondja, olyan szadista vigyort villantva, amitől tényleg megrémülök…
Jesszusom…
Persze, hogy ez a szemét legyilkolta a romantikát… sőt…
Erre csak egy kedves mosollyal megborzolja a hajam, majd a fülébe dugja a fülhallgatókat és hagyja, hogy itt rettegjek egymagamban…
Én most komolyan ezt az állatot szeretem?!
Igazából fogalmam sincs, hogy képes lenne-e rá, de az a vigyor komolyan megijesztett…
Végül, hál istennek földet érünk, és amint talajt érzek a lábam alatt megkönnyebbülök… ó én édes istenem…
Végül csak leintek egy taxit, majd tökéletes franciasággal közlöm vele, hova menjen.
Persze Olivier egy egész lakosztályt bérelt a számomra. Milyen figyelmes… csak sajna nem tudja, hogy ezúttal nem egyedül jöttem.
Szóval… Olivier egy igazán jóképű, kőgazdag divattervező. És odáig van értem.
Már az egyetemen teljesen rám tapadt, de mindig kikosaraztam…
Viszont bosszúból az ijesztgetésért, össze fogom engedni őket. Gonosz leszek… heh… kíváncsi vagyok, Will, a féktelen csődör hogy fogja felvenni a versenyt egy hasonlóan elvetemült alakkal…
Atyám, de kíváncsi leszek…!
Tudom, hogy ezt még irdatlanul meg fogom bánni, de nem érdekel!
Ahogy felérünk a lakosztályba, a gyanútlan Will, aki még nem tudja, milyen megpróbáltatások is várnak rá, kiszúr magának egy üveg Skót Whiskyt és tölt mindkettőnknek. Általában nem iszom töményet, de most csak az ő kedvéért legurítok egy pohárral..
Aztán ledönt az ágyra.
Vééégree… erre vártam egész idő alatt…
- Van ma valami dolgunk Mon’doinerri? – kérdi, én pedig elvigyorodom…
- Nem, nincs.- közlöm vele a nagy igazságot, egy kiadós hancúr reményében… büntess meg te csődör…
- Akkor ma várost nézünk.- mosolyog le rám édesen.
- Szemét!!- vágom hozzá, mikor lemászik rólam… na megállj csak, jön még kutyára dér… majd megmutatom én neked, mi az igazi féltékenység…
- Nyugodj meg arra még lesz időnk este is…- mondja megsimogatva az arcomat, esküszöm, mindjárt leharapom az egyik ujjad…
Végül csak sóhajtva kelek fel én is, majd vetek rá egy sötét pillantást… le fogom vakarni azt az elégedett vigyort a képedről, csak megállj…
Végül körutat teszünk. Megmutatom neki a Tour Eiffelt, a Musée du Louvre-t, a Sacré-Coeurt, a Notre Dameot, és még számtalan építészeti csodát…
Furcsa mód kellemesen telik a nap. Rengeteget beszélgetünk, nevetünk… mintha a város hangulata hatással lenne ránk is…
Mintha romantikus lenne. De nem amolyan nyálasan romantikus, hanem kellemesen, szívmelengetően romantikus…
Aztán eljön az este.
Én pedig készülök a bosszúra…
Megvacsorázunk egy puccos étteremben, aztán hazamegyünk, és Will esne is nekem rögtön, de nem úgy megy az…
- Ne haragudj Will, de nagyon elfáradtam… és holnap korán kell kelnem, ezért szerintem én most megyek aludni.- mondom neki szabadkozva.
- Mi? Ne már!- kezd el nyafogni, de csak adok egy puszit a szájára.
- Ne haragudj… majd holnap bepótoljuk.- mondom, majd bemegyek a hálóba és szabályosan bedőlök az ágyba…
Persze a kis perverz igényel magának fél órát a fürdőben, én meg csak találgatni tudok, mit csinál odabent…
Nem várjunk, találgatni sem kell, elsőre kitalálom… hehe…
***
Másnap reggel korán kelek. Hozatok fel magunknak reggelit, aztán lezuhanyozom, végül magamra öltök valami nagyon szexi cuccot.
- Jó reggelt, chéri*…- köszöntöm egy lágy csókkal, miután kikecmergett az ágyból. Láthatóan elég morcos kedve van, de magasról teszek rá, sőt, azt akarom, hogy még morcosabb legyen… (chéri – kedvesem)
És hogy miért vannak ilyen mazochista gondolataim? Egyszerű, látni akarom a féltékenységet az arcán… azt akarom, hogy a lehető legerősebb legyen a birtoklási vágya aztán vadul a magáévá tegyen…
Oké, tudom, ez már beteges, de nem tehetek róla, elcsábít…
- Reggelt…- mondja durcásan, majd enni kezd.
- Ölts magadra valami elegáns cuccot, mert ma egy divattervezővel lesz találkánk.- mosolygok rá édesen, mire bosszankodva a szemeit kezdi forgatni…
- Faszomat ebbe az egész divathülységbe…- káromkodik magában morogva, én meg alig tudom megállni, hogy ne röhögjek fel hangosan…
***
És délben egy puccos étteremben találkozunk Olivierrel.
Mi Willel már az asztalnál várjuk, mikor megjelenik, és ő pont olyan elegáns, mint mindig…
180 centi magas, esztétikusan izmos férfi… vállig érő, szőke, hullámos haja elegánsan oldalra fésülve, kék tekintete felizzik, mikor meglát…
Öltöny van rajta, mint Willen (szerencsére sikerült rábeszélnem, hogy felvegye), de ő valamiért sokkal természetesebbnek fest benne…
- Ma belle*, milyen rég is volt, hogy utoljára találkozhattunk…- mondja csábosan, én pedig mosolyogva állok fel, hogy köszöntsem. Ő elkapja egyik kacsómat, majd lágy csókot hint a kézfejemre… (ma belle – gyönyörűségem)
- Sajnos túl rég, Olivier.- mondom édes mosollyal.
- És kit köszönthetek fess kísérődben? Csak nem egy családtag? Esetleg egy ismerős?- pillant a tervező Willre, ki ellenséges tekintettel méregeti… majd felpattan és hozzám lép, oltalmazóan átkarolja a derekamat…
- Nem, én a…- próbálna bemutatkozni, de nem engedem, hogy befejezze.
- Ő itt William Kein, a szerkesztőm. És a szeretőm.- mutatom be neki páromat, mire csak felvontja a szemöldökét. A két férfi között szinte érezhető a feszültség…
Ó atyám, csak fel ne izguljak ezektől a tekintetektől…
- Igazán örvendek, Mr. Kein. Szerencsésnek mondhatja magát, hogy egy ilyen gyönyörűséget mondhat magának… csak vigyázzon, valaki le ne csapja a kezéről…- mosolyog Olivier bájosan, miközben kezet fognak.
Ó atyám… ez azért durva volt…
- Nos az nem fordulhat elő, ugyanis veszett kutya módjára őrzöm az én drágámat… ha valaki megpróbálná ellopni tőlem, átharapnám a torkát…- válaszolja Will hasonlóan kedvesen.
Uhh ez még durvább volt…
Egek.. mi lesz még ebből?
Én végig megpróbálok semleges arcot felvenni, és reménykedem, hogy nem látszik rajtam túlzottan, hogy mennyire is élvezem, ahogy két férfi szócsatát vív értem…
Majd leülünk az asztalhoz ebédelni…
|
| vicii | 2012. 03. 07. 18:22:25 | #19692 |
Karakter: Arata Keizou
Megjegyzés: (Vörös démonomnak)
- Még hogy a szeretőm, te egy szex rabszolga vagy.- morogja, miközben forrón végignyal mellkasomon, majd a hasamon… ahh… megőrjít… még pár kéjes harapást is kapok…
- Az lehet de te is az enyém!- vigyorgok rá szélesen, majd fejét még közelebb húzom magamhoz. Rajta csődör, tedd a dolgod és elégítsd ki a te szexéhes kiscicádat…
Még pár percig eljátszadozik velem, majd hirtelen veszi a szájába a merevedésem, én pedig vörös hajába markolva, élvezettel nyögök fel.. azt a rohadt… úristen… ennek aztán hihetetlen nyelvtechnikája van…
Mintha még ő is élvezné, hogy leszophat, mindent beleadva kényeztet… majd mikor lassan elérek az orgazmushoz, ez a szemétláda tövig bekapja a farkam, közben pedig a szemembe néz… az a perzselő, perverz pillantás… ahogy az arcomat fürkészi, miközben én élvezek… hihetetlen…
Akarom őt… azt akarom, hogy az enyém legyen, minden egyes porcikája.. hogy csak engem kényeztessen… hogy csak engem csókoljon… hogy ezentúl csak engem szopjon le…
Eldöntöttem, mostantól nem engedem.
Nyögve elélvezek, majd vörös démonom felkúszik hozzám, gyengéden az ölébe húz és cirógat, amíg le nem nyugszom… annyira kellemes…
- Tudod, ha már mindenki a bizarr magán életemről beszél legalább tegyék jogosan.- suttogja azon a szexi hangján, majd élvezettel megharapdálja fülcimpámat.
Mi a jó… megint mi a fene jutott az eszébe ennek a perverz dögnek?
- Mire célzol?- kérdem gyanakvóan végigmérve, ez a vigyor rám nézve sosem jelent jót…
- Várj egy percet.- mondja, majd elviharzik olyan perverz kifejezéssel az arcán, amit még nem látott a világ.
Ajjajj…
Végül pár perc elteltével visszatér, a kezében tejszínhab és eper…
Várjunk csak… ugye nem… neeem, azt nem tehet! Ha arra gondol, amire én gondolok hogy gondol, akkor nekem megint lesz egy felejthetetlen élményem a farkával…
- Ugye nem?!- kérdem ijedten…
- Te mondtad, hogy lehet három kívánságom, és mivel tudom hogy nem a kedvenc dolgot leszopni másokat ezért gondoltam segítek.- vigyorog rám, miközben közelíteni kezd…
Nos… végül is, ő is megtette velem… talán nem halok bele, ha viszonoznom kell…
Meg egyébként is… imádom az epret…
- Tudod mit? Rendben.- egyezek bele egy hirtelen ötlettől felindulva, majd hozzá mászva kiveszem a kezéből a csábító alapanyagokat.
Itt az ideje a desszertnek… hehe…
Ledöntöm az ágyra, Will pedig lehunyja a szemeit… én pedig nekilátok előkészíteni a mai édességet… hehe…
Gondosan, élvezettel nyomom a tejszínhabot merevedésére, ő pedig megbűvölten nézi minden mozdulatom… majd a tetejére egy eper, és voilá, a mű elkészült…
Ahh, de étvágygerjesztő…
Élvezettel nyalok végig a farkán, és igaza volt, a tejszínhab jelentősen emeli a szopás színvonalát… hehe… ezentúl ha azt akarja, hogy leszopjam, minimum csokival kell magát leöntenie…
Persze az egész arcom habos lesz, de nem érdekel… élvezettel nyalogatom le Will forró farkáról a hideg tejszínhabot, majd a végén leszopogatom róla az epret… ő közben a hajamat simogatja. Tévednék, vagy tényleg tetszik neki…?
Végül a hab elfogy, így kénytelen vagyok a számba venni az erekcióját, ő pedig megállás nélkül sóhajtozik és nyögdécsel…
Pár perc múlva hangos, kéjes nyögéssel élvez el, ezúttal a dolog viszont nem ér meglepetésként, így felkészülten nyelem le élvezete termékét.
Nem olyan jó, mint a tejszínhab, de nem is rossz, meg kell hagyni…
Végül elégedett mosollyal hozzám hajol és nekilát lenyalogatni arcomról a maradék habot…
Végül ismét végigfektet az ágyon, majd kisvártatva megérzem magamban az egyik ujját…
Most nem olyan vad, mint a múltkor, ráadásul egész lassan csinálja, úgyhogy van időm alaposan kiélvezni a dolgot…
Végül belém hatol, én pedig nyögve karmolászom a hátát…
Három feledhetetlen meneten keresztül hallom a szexi nyögéseit…
Ó atyám…
Imádom a hangját… imádom a haját… imádom a testét… imádom a mosolyát… imádom mindenét!
- Tudod, te annyira ellenállhatatlanul dögös vagy…- suttogom mellkasán végigsimítva.
- Te pedig annyira dugni valóan szexi.- válaszolja, majd egyik hajtincsemmel kezd játszadozni. Ezek szerint tényleg szereti a hajamat piszkálni… - Költözzünk össze.- mondja, én pedig meglepetten pillantok rá.
- Tessék?- kérdem döbbenten.
- Azt mondta, költözzünk össze. Szeretlek, és azt akarom, hogy egész nap velem legyél…- mondja a nyakamba csókolva, én pedig elgondolkodva túrok vörös tincsei közé…
- Rendben.- mondom végül, mire meglepetten pillant rám.
- Tényleg?
- Igen. Szerintem is jó ötlet.- mosolygok rá, majd felülök, lábamat pedig átvetem rajta és a hasára ülök, kezeimmel mellkasán támaszkodva. Onnan nézek le rá. – Azt hiszem, én is szeretlek, és el tudnám képzelni veled az életemet…- mondom zavartan elpirultan, kis köröket rajzolgatva mellkasa bőrére.
Erre persze széles, boldog vigyort villant.
- Nem is tudod, ezzel mennyire boldoggá tettél…- mondja, majd hajamba markolva gyengéden lehúz magához. Kuncogva nézek közvetlen közelről a szemeibe…
- De, azt hiszem, sejtem…- mondom, majd ezúttal én kezdeményezek csókot… lágyan és gyengéden faljuk egymást, hosszú perceken keresztül, ameddig csak tüdőnk engedi…
Végül a fejemet mellkasára fektetem, ő pedig a hátamat kezdi simogatni.
- De majd csak a bemutató után.- mondom, mire összehúzza a szemeit.
- Milyen bemutató?- kérdi értetlenül. Hoppá… most jut eszembe, hogy ő eddig nem is tudta, hogy nem az írás az egyetlen hobbim…
- Hát… divatbemutató.- mondom felpillantva rá, miközben puszit nyomok ajkaira. – Tudod, jövő héten lesz egy divatbemutató Párizsban. Felkértek modellnek.- mondom mosolyogva, nos igen, csodálatos, felülmúlhatatlan szépségemet emberek százainak kell csodálnia… hehe…
- Te? Modell? Bár tényleg gyönyörű vagy… de nem képzeltem volna…- nyögi meglepetten.
- Évek óta modellkedek, sokszor fotózásokon is részt veszek. Ez a másik hobbim az írás mellett.- kacsintok rá, miközben felkönyökölök a mellkasán. – Tudod, a tervező régi jó barátom és nem mondhattam neki nemet. Úgy terveztem, egyedül utazok, de a dolgok megváltoztak…- vigyorgok rá perverzül, mire belemarkol a seggembe. Élvezettel felkuncogok. – Úgyhogy vegyél ki szabadságot, csődör, mert jövő héten utazunk a szerelem városába…
***
- A francba is, mikor érkezünk már meg?- türelmetlenkedik mellettem Will, mire csak felkuncogok. Mióta csak felszálltunk a repülőre, nem bír egy helyben maradni, folyton fészkelődik. Nem tudom, hogy fél-e a repüléstől és csak férfias büszkesége miatt leplezi, vagy más egyéb baja van-e, de mit ne mondjak, elég vicces nézni a szenvedését…
- Nemsokára… már csak egy óra…- nyugtatom le, kezemet a combjára simítva. Ettől mintha egy kicsit lehiggadva.
- Ezt mondtad két órája is…- jegyzi meg szúrós szemekkel… khm… nos igen… féltem, hogy ha azt mondom, még három óra, betör a pilóta fülkébe és kényszeríti a pilótát, hogy kényszerleszállást hajtson végre…
Hehe…
- Tudom… de már tényleg csak egy óra…- hazugság, még kettő… hehe…
Csak elkeseredetten felsóhajt, majd felkönyökölve kinéz az ablakon.
- Tényleg… honnan ismersz te francia divattervezőket?- kérdi hirtelen, én pedig elgondolkodom.
- Hát… tudod, az egyik diplomámat Párizsban tettem le. És összeismerkedtem néhány emberrel az egyetemen.- vonok vállat, mire nagyra tágulnak a szemei.
- Az egyik diplomádat?- kérdez vissza döbbenten, az arckifejezése meg valami olyat sugall, hogy kételkedik benne, jól hallott-e.
Csak elvigyorodom.
- Igen, az egyik diplomámat.- hangsúlyozom ki az egyik szót. – Miért, talán nem nézted volna ki belőlem?- vonom fel a szemöldököm.
- Hát, őszintén…- mondja, én pedig gyilkos pillantást küldök felé.
- Inkább hazudj…- sziszegem figyelmeztetően.
Végül csak sóhajtva túrok a hajamba.
- Az első diplomámat klasszika-filológiából szereztem a Harvardon, a másodikat francia nyelvből illetve irodalomból Párizsban, a harmadikat pedig szociológiából, Moszkvában.- sorolom halkan, ő pedig döbbenten mered rám. Zavartan kinézek az ablakon. – Tudod, apám mindig is semmirekellőnek tartott, bár sosem mondta ki… az egyetlen kiutat pedig a tanulásban láttam. Azt akartam, hogy elismerjen, de a harmadik diplomám után is ugyanolyan szemekkel tekintett rám. Ezért abbahagytam. Pedig vonzott a pszichológia… na mindegy, szóval abbahagytam a tanulást és inkább a gyönyörnek szenteltem az életem. Olyan dolgokat kezdtem csinálni, amiket élvezek… modellkedés, írás… és őszintén, nem bántam meg. mert ha nem kezdek el írni, akkor veled sem találkoztam volna…- mosolygok rá, nos, szörnyű kimondani, de azt hiszem, szerelmesen…
|
| vicii | 2012. 03. 06. 16:46:18 | #19660 |
Karakter: Arata Keizou
Megjegyzés: (Vörös démonomnak)
- Tudod mit?- kérdi Will vigyorogva, miközben kellemesen a hátamat cirógatja. - Nem értem hogy mi ütött beléd, és hogy meddig fog ez tartani ezért kihasználom az alkalmat és most megkeféllek ahányszor csak tudlak, rendben?- kérdi, olyan perverz mosollyal, amitől feláll a szőr a hátamon...
Persze ezzel tökéletesen legyilkolta a nem létező romantikát, így hát szerepemhez idomulva eljátszom a megbántott szűz kislányt és lekeverek neki egy finom kis pofontocskát.
- Perverz!- vágom a fejéhez, remélem, lelankadt a farkad... bár ebben nem hiszem, hogy nagyon reménykedhetek, mert ahogy Willt ismerem ha kedve van, egy temetés kellős közepén képes lenne leteperni... még az sem érdekelné, hogy a NASA egyik műholdja csapódna a nappali közepébe...
- Most meg mi van?- kérdi felháborodva, duzzogja a tenyerem nyomát simogatva azon a nagy képén...
- Vigyél el egy aranyos cukrászdába és sétálgassunk és aztán talán, ismétlen talán megengedem hogy leszopj.- közlöm vele a kegyetlen igazságot, nem vagyok holmi hordozható luk, amit mindig betömhet, ahányszor csak kedve szottyan hozzá... nekem is vannak igényeim, kikérem magamnak! Előbb kényeztessen, aztán talán megengedem, hogy kiélje a perverz hajlamait...
- És ezt a sok szart minek?- kérdi felvont szemöldökkel.
- Mert mi most járunk, vetted? És kedvesnek kell lenned a barátoddal.- mondom tanárbácsi a vízfejű gyerekhez stílusban.
- De előbb elégítsd ki hűséges uradat!- követeli, miközben akkorát csap a hátsómra, hogy a tenyere nyoma kirajzolódik a bőrömön, mintha csak alkoholo filccel rajzolta volna rá... ogy rohadnál meg... csapkodd a saját segged az enyémet meg hagyd békén!
De mielőtt még válogatott sértéseket vághatnék hozzá és elszidhatnám az összes felmenőjét, szó szerint levesz a lábamról.
Beindult a féktelen csődör, mi...?
Á, fenébe is, kurvára felizgat, ahogy vadul az ajkaimra tapad. Azt akarom, hogy alaposan megdugjon, de olyan szinten, hogy holnap még csak járni se tudjak... fenébe az aranyos cukrászdával meg a kézenfogós sétálgatással, nem vagyok nyálas tinilány... én egy kéjsóvár uke vagyok!!! Így hát szenvedélyesen viszonzom vad csókját...
- Nah és hogyan tovább hűséges uram?- kérdem felvont szemöldökkel, széles, perverz vigyort villantva. Jól vigyázz, Will édes, mert felébresztetted az ördögöt... Jobban mondva egy szexéhes szolgálóját... hehe...
Viszont ennek a perverz állanak olyan vigyor terül el az arcán, és olyan szadistán csillannak a szemei hogy menten sírva könyörgök az anyukámért...
- Csak nem megijesztettelek?- kérdi ártatlanul, én meg legszívesebben a pofájába lépnék, ha nem félteném gyönyörű talpam...
- Időről időre egyre ijesztőbb dolgokat csinálsz és mondasz...- rebegem halálra rémülten, szerintem halál közeli élményem lenne, ha látnám a gondolatait...
De tényleg... egyszer szívesen belenéznék a gondolataiba. Vajon mik járhatnak abban a kemény fejében...?
Azonban elmélkedésemet félbeszakítva egyszerűen a karjaiba kap, az én szemeim meglepetésemben pedig lapostányér méretűre tágulnak. Azt a kurva! Ki hitte volna, hogy ez ennyire erős...? Gyors léptekkel bevisz a hálóba majd ledob az ágya, és egy erős mozdulattal letépi rólam a saját boxerét...
Jó ég... hát ez menten rám veti mgát és megerőszakít...
Tetszik... hehe...
Aztán egyszerűen az ölébe ránt és minden bevezető nélkül belém hatol, én pedig felsikoltok a fájdalomtól vegyes kéjtől, ami elárasztja a testem... jézusom... az érzés, ahogy az a hatalmas dolog bennem van, felülmúlhatatlan... istenem, annyira csodálatos érzés...
De ez a szemét azt sem engedi, hogy kedvemre sikoltozzak, egyszerűen befogja a számat. Esküszöm, leharapom az egyik ujját...
Aztán vadul, féktelenül kezd mozogni bennem, én pedig hangosan nyögdécselve élvezem... végül mély, férfias nyögéssel belém élvez és egy kis idő múlva én is követem...
Elterülünk az ágyon, és csendesen hagyjuk, hogy az orgazmus utóhatásai kényeztessék a testünket, amikor is megszólal a csengő. Ki az istennek van ennyire szar időzítése...?
Will bosszúsan felnyögve ránt magára egy boxert majd elsétál ajtót nyitni, én pedig sóhajtva terülök szét az ágyon..
Mi tagadás, eszméletlenül jó vele a szex... fenébe is... és akármilyen elviselhetetlen alak, végtére is.. talán... de tényleg csak talán... egy egészen iciri-picirit szeretem...
A gondolatra elvörösödöm. Még szerencse, hogy nincs itt. De tényleg, hova a a fenébe mehetett? Akárki is csengetett, igazán lerázhatta már...
Így csak morogva tápászkodom fel majd szeretkezésünk nyomait viselve, meztelenül kisétálok a nappaliba.
- Will ki a fasz keresett?- kérdem morcosan.
És egy ledöbbent, vén csoroszlyával találom szemben magam.
- Ez meg ki? Az öreganyád?- kérdem összehúzott szemekkel, majd özelebb sétálok és karba font kezekkel állok meg a tanácstalan Will mellett.
- Te jó ég! Fiatalember vegyen fel magára valamit!- sikoltja a banya a szívéhez kapva, de persze az álszent boszorka közben nagyra tágult szemekkel bámul... heh... perverz vén banya...
- Nem... ő a szomszédom...- mondja Will, majd szélesen elvigyorodik, láthatóan mulattatja a helyzet. Tekintetünk pedig találkozik. Te is arra gondolsz, amire én, igaz...? Hozzuk a frász a vén szatyorra... hehe...
- És nem akarsz neki bemutatni, édes?- kérdem felpillázva rá, majd belé karolok. Egészen az oldalához simulok, fejemet a vállának döntöm.
- Dehogynem... Mrs. White, ő itt Arata Keizou, az én...
- A szeretője vagyok. Igazán örvendek.- mondom negédes mosollyal, mire a banya csak emgbotránkozva pillant végig rajtunk.
- De kérem! Ez ízléstelen! Legalább ne tárogassák ki a magánéletüket!- sivítja a banya, mire Will csak pofátlanul elvigyorodik.
- Ha jól emlékszem, ön jött be meghívás nélkül...- pezzegeti vörös démonom, mire a nyanya elhűlten kezd szabadkozni.
- De hát Will, ne legyél tapintatlan.. legalább hívjuk meg egy teára a hölgyet!- ajánlkozom, mire a vörös csak rosszallóan lepillant rám, éhesen méregetve minden porciámat...
- De nekünk most más dolgunk van...- célozgat.
- Ugyan, dugni tudunk egész éjszaka, de teázni a szomszédokkal nem.- vágom be a durcás képet, majd szélesen rávigyorgok a boszorkára, aki ezen a ponton feladja a harcot, és halálra rémülve, szabadkozva elmenekül. És amint becsukódik mögötte az ajtó, mindkettőnkből kitör a röhögés.
- Te nem vagy normális!- kapok egy hajborzolást, mire csak széles vigyort villantok.
- Azt hittem, erre már korábban rájöttél...- kuncogok fel.
- Asszem ezek után a csoroszlya nem fog zaklatni... viszont holnaptól az egész környék a magánéletemről fog beszélni.- sóhajtja, mire csak vállat vonok.
- Ennyit megért a dolog... de most gyere.- fogom kézen, majd kéjencül végignyalok az ajkaimon. Vigyorogva engedi, hogy visszatessékeljem a hálóba, az ágyra lökjem, majd fölé másszak. - Azt mondtad, annyiszor megkefélsz, ahányszor csak tudsz... tartsd be a szavad.- vigyorgok rá, majd szenvedélyesen az ajkaira tapadok. Felmorranva viszonozza a csókom miközben a fenekembe markol. Felkuncogok.
- Rajtad te csődör, tégy magadévá...- suttogom kéjesen, mire több sem kell neki, fordít a helyzeten. A világ legszélesebb vigyorával néz le rám.
- Ezt már szeretem...- vigyorog, mire csábosan végigsimítok magamon...
- Akkor rajta... kényeztess... és ígérem, utána teljesítem három kívánságod...- kacsintok rá...
|
| vicii | 2012. 03. 04. 19:57:24 | #19619 |
Karakter: Arata Keizou
Megjegyzés: (Vörös démonomnak)
Mikor elszakadunk egymástól, Will egyszerű mozdulattal leveszi a felsőjét majd széééép ívesen a szoba másik végébe hajítja… jesszus… az a perverz kifejezés ott az arcán… kezdem magam úgy érezni, mint egy szűz tinilány…
Ami tulajdonképpen igaz is, leszámítva három tényezőt: nem vagyok se szűz, se tini, sem pedig lány…
- Nem jó emberrel kezdtél cicus.- közli velem egy olyan vigyorral, hogy esküszöm, ha nem lennének fülei az a vigyor körbeérné a fejét… szinte látom a perverz gondolatokat végigpörögni az agyában…
- Már rég rájöttem.- sóhajtok fel, ár azon a ponton elszúrtam, mikor gyerekként megfordult a fejemben, hogy írnom kellene… ha akkor ezt a gondolatot lendületesen törlöm is az agyamból, most valószínűleg egy csinos lánynak csapnám a szelet.
Ehelyett egy perverz pasi adatott meg nekem…
Mit követtem el???
Persze ez a szemét jobban fel van izgulva mint valaha, sőt, ha nem ismerném azt hinném, hogy az elkeseredett arckifejezésem indítja be… belőle még azt is kinézném… így szó szerint gerincre vág a kanapén, és vigyorogva magasodik fölém. Jó ég, kezdek félni…
Érzékien a testemet kezdi simogatni, majd hirtelen rámarkol a merevedésemre, én pedig elégedetten felmorranok. Ő a fenébe is, ha egy szemét perverz, akkor is tudja, hogy elégítsen ki…
De persze nem folytatja, helyette inkább mellkasomhoz hajol… megborzongok forró leheletétől… a francba is, ez most szórakozik velem?
De nem kell sokat várnom, szenvedélyesen végignyal bőrömön, majd mellbimbóimat veszi célba. Az egyiket nyelvével kezdi kényeztetni, míg a másikba finoman belecsíp… ahh atyám…
Tehetetlenül vergődök kezei között, egyre csak nyögve… azért mit ne mondjak, érti a dolgát a szemét…
Majd villámgyorsan, gyanúsan profi mozdulatokkal pucérra vetkőztet és olya tekintettel kezd méregetni, mint pedofil farkas Piroskát…
- Mit kell ennyire nézni?- kérdi gyanakodva, mire hozzám hajol, zavarba ejtően közel…
- Tudod tegnap sötét volt és nem tudtalak megnézni egyben, amikor meg lezuhanyoztál nálam akkor meg nem engedted tehát…- kuncog fel azon az érzéki hangon… - Most ezt be kell pótolnom.
- Perverz…- vágom a fejéhez… már csak alig egy centi választ el minket, én pedig nem bírom ki, testem minden porcikája egyetlen csókjáért könyörög… így hát áthidalva a köztünk lévő távolságot megcsókolnám, de ez a vörös démon elhajol.
Óóó… hogy szippantana be egy párhuzamos univerzum, ahol vérengző, emberevő nyulak élnek…
- Ejnye kis perverz.- vigyorog rám, majd egy chippendale-t megszégyenítő mozdulattal lerántja magáról a nadrágot és az alsót.
Fölém térdel, én pedig nagyra tágult szemekkel nézek farkasszemet a kígyójával… te jó ég, nagyobb, mint amire emlékeztem…
- Szeretnéd megfogni?- kérdi perverzül, én pedig mélyen elvörösödöm.
- Kösz volt ma már elég fantasztikus élményem az átkozott farkaddal.- közlöm vele villámló tekintettel, de persze nem tágít, megragadja egyik kezemet és a mellkasára simítja… én pedig hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem ujjaim alatt izmai táncát meg selymes bőrének érintését… rohadjon meg, annyira jó teste van!!!
Végigjáratja kis kacsómat testén, én pedig szemeimet lehunyva hagyom… egyre lejjebb irányít, majd végül elérünk ágyékához…
Jó ég… kipattannak a szemeim… elég volt nekem mára a számban érezni, nem lehet ennyire telhetetlen!!!
- Nyugodj meg nem kell addig semmit sem csinálnod amíg nem akarod.- duruzsolja halkan, érzéki hangján… akaratlanul is megnyugszom tőle… - Csak bízz benem és megígérem, hogy neked is jó lesz!- mondja, majd lehajol hozzám egy futó csókra, majd se szó, se beszéd, ölbe vesz.
- Megígéred?- kérdem bizonytalanul… ha hazudik, esküszöm, kasztrálom…
- Megígérem.- mondja, majd hirtelen megérzem magamba siklani egyik ujját… a testem görcsbe rándul a hirtelen jött érzéstől, kétségbeesetten kapaszkodok belé… a szemét kihasználta a helyzetet, hogy rá koncentrálok és alattomosan hátulról támadt…
Kényeztetni kezd, majd még két ujjat érzek meg magamban, sőt, mikor ásik kezével férfiasságomat kezdi simogatni, felsóhajtok… ahh… annyira jól csinálja…
Bágyadtan, kéjtől remegő testtel kapaszkodom belé… majd kihúzza belőle kényeztető ujjait és belém hatol…
- Moh… mozogj…- súgja a fülembe, én pedig vágytól ködös elmével engedelmeskedem… már nem érdekel semmi más, csak hogy végre elélvezzek…
Önkívületben kezdek lovagolni rajta, de mindketten annyira fel voltunk izgulva, hogy néhány perc alatt elélvezünk…
És mikor végre a hatalmába kerít az a csodálatos érzés, testem megfeszül, majd erőtlenül dőlök a mellkasának… Will átölel, majd kihúzódik belőlem, végül hajjal kezd babrálni…
- Én annyira szeretlek.- súgja a fülembe, ettől pedig gyorsabban kezd verni a szívem…
Ez… ő… ez nem lehet…
Ajkaimba harapok… tényleg kimondta…? Ne hiszem el…
Elpirulok… én mit érzek…? Még sosem voltam eddig szerelmes, ezért nem lehetek biztos az érzéseimben, de… de…
- Én… is… – susogom halkan, arcomat mellkasába temetve és csak remélni tudom, hogy nem hallotta…
Nyelek egyet…
- Őőő… én… izéé… megyek megmosakodom!- szállok ki az öléből paprikavörösen.
- Jövök én is.- mondja rögtön, de csak fülig vörösödve, ijedten tekintek rá.
- Dehogy jössz! Mármint… főzz egy kávét, jó?- kérem, majd mielőtt bármit is válaszolhatna, bezárkózom a fürdőbe. Ismét.
Úristen…
Muszáj egy kicsit egyedül lennem és gondolkodnom…
Szóval… vázoljuk a helyzetet… lefeküdtem Willel… MEGINT… azt mondta szeret… és nagy a valószínűsége, hogy én is így érzek…
Akkor most… mi… járunk…?
A gondolatra még vörösebb leszek, ha ez egyáltalán lehetséges…
Végül csak sóhajtva beállok a zuhany alá, és lemosom magamról élvezetünknek nyomait… khm… nos igen…
Majd egy szál törölközőt a derekam köré csavarna kikászálódok.
- Tiéd a fürdő, nagyfiú.- mondom neki, mire csak mosolyogva beleborzol a hajamba és besétál.
Amint eltűnik, leülök a laptopom elé és gyorsan kiegészítem az utolsó fejezetet… végül elküldöm Tanakának azzal az üzenettel, hogy vigye a nyomdához.
Tudom, hogy Will haragudni fog, de ez a könyv a szívemhez nőtt… és… talán meg is akarom örökíteni a kapcsolatunk kezdetét…
Mikor kijön, én elmélyülten iszogatok egy kávét… ez a szemét bezzeg teljesen pucéran kezd el flangálni…
Én pedig megint megbámulom…
- Tetszik, mi?- kérdi perverzül, mire elvörösödve kapom el róla a tekintetem.
- Fogd be.- morgom vörösödve. Ám a következő pillanatban előttem terem és egyszerűen felránt magához. Meglepetten pislogok fel rá.
- Ara, nem gondolod, hogy mostantól egy kicsit kedvesebbnek kellene lenned?- kérdi felvont szemöldökkel, miközben hevesen a fenekembe markol. Elfojtottan felnyögök…
Pirulva, durcás arccal félre pillantok.
- És mégis miért kellene kedvesebbnek lennem?- kérdem morogva.
- Mert szeretsz.- válaszolja egyszerűen.
Fülig vörösödöm…
- Az… én nem…! Mármint…- próbálok valami indokot kitalálni, de elkéstem… élveteg vigyorral csókol a nyakamba.
- Ne is próbáld tagadni…- susogja érzékien. Elvörösödöm…
Felsóhajtok… végül is… igaza van, nem…? A szerelmesek kedves dolgokat mondanak egymásnak, kézen fogva sétálnak és randikra járnak…
Nekünk is ezt kellene tenni?
Az előző kapcsolataim mind a szexről szóltak, szóval nem igazán tudom, mi a teendő egy ilyen helyzetben…
Így hát csak a könyvemre hagyatkozom, és az egyik szereplőm cselekedeteit és szavait veszem kölcsön.
- Én… sajnálom… igazad van, Will. Ezentúl a kedvedben fogok járni...- susogom fülig pirulva, ezzel nem kis meglepetést okozva neki… lassan átkarolom a nyakát, majd teljesen hozzá simulok. – Annyira imádom a hangod… meg a tested is olyan szexi…- suttogom, majd megcsókolom…
|
| vicii | 2012. 03. 01. 20:56:24 | #19536 |
Karakter: Arata Keizou
Megjegyzés: (Vörös démonomnak)
Amint meghallom az ajtó csukódását, várok egy percet, aztán már rohannék is. Összeszedem a holmimat, a laptopot a hónom alá vágom és már szöknék is el.
Igen, szöknék… ugyanis ez a félkegyelmű démon bezárta az ajtót.
Ez a szemétláda képes volt bezárni engem!!! Esküszöm, ha a kezeim közé kerül, megölöm! MEGÖLÖM!!!
Egyetlen cetlit hagyott csak itt, gondolom az ajtó alatt becsúsztatva, egy „El ne szökj!” felirattal…
Én pedig csak dühöngve atomjaira tépem a papírt… hogy rohadnál meg ott, ahol vagy… te szemétláda, ezért még megfizetsz…
Végül csak kiutat kezdek keresni. Lássuk csak, hogy is szökhetnék ki innen?
Törjem be az ajtót?
Nem rossz ötlet. Megpróbálok felemelni egy fotelt, amivel kitörhetem azt a fránya falapot, de nem vagyok túl erős, hogy csak úgy az ajtónak hajítsam… ehhez még gyúrni kell… ez a lehetőség kilőve…
Másszak ki az ablakon?
Kinyitom az említett üveglapot, erre két nyáladzó dög néz velem farkasszemet, akik csak arra vágynak, hogy kiharaphassanak belőlem egy darabot…
Azt hiszem, ez a lehetőség is kilőve…
Ezért csak dühöngve leülök, és keresztbe font karokkal várom, hogy az a szemét visszaérjen. Remélem, gyors lesz…
Nem is kell sokat egy helyben rostokolnom, a vörös démon megérkezik és lábbal rúgja be az ajtót…
- Te mit képzelsz hogy akaratom ellenére tartasz itt?- pattanok rögtön elé, s próbálom gyilkos tekintetemmel megfélemlíteni. – Ezt a törvény bünteti!
- Te mit képzelsz, hogy a szexuális életünket bele írod egy könyvbe amit ország világ elolvashat!- emeli fel ő is a hangját, de csak azért sem hagyom magam.
- Ezt nem tiltja a törvény és egyébként is te mondtad, hogy segítesz!- emlékeztetem.
- De… az hogy milyen jóízűen kúrlak meg az csak rám és rád és a hálószobára tartozik!- mondja, de mintha egy kicsit zavarban lenne.
Ez különös… a vörös démont is zavarba lehet hozni? Ki hitte volna… na megállj csak, ezt még felhasználom ellened…
- Chh akkor mond meg mit írjak?- kérdem durcásan keresztbe font karokkal.
- Légy kreatív engem meg elégíts ki mert akarlak.- mondja immáron halkabban, nekem pedig a pofám menten leszakad…
Az előbb még itt ordibált velem, most meg már kanos??? Hogy a francba működik ez a csávó, rosszul van bekötve? Hogy vezethet a düh erekcióhoz…?
Várjunk csak, megvan a magyarázat: ez az állat bármikor, bármilyen helyen és helyzetben képes felizgulni, mi?
Asszem, rossz emberrel kezdtem ki…
- Mi a fa…- kezdenék bele, de ez a szemét rögtön letámad és szinte ajkaimnak esik.
Hevesen és szenvedélyesen csókol, és pedig felnyögök a meglepettségtől…
De hazudnék, ha azt mondanám, nem esik jól, ezért legyek gyereknap, kivételesen nem ellenkezek…
De ahogy elszakad tőlem, felháborodott arcot vágok, nehogy már azt higgye, hogy valami mesében van és én menten egy „Szeretlek!” kiáltással a nyakába vetem magam… még csak az kéne… előbb szúrom szíven magam egy kanállal…
- Mit képzelsz mit csinálsz?- kérdem felháborodottan. Én úgy gondoltam, a tegnapi csak egy egyszeri alkalom volt… én segítséget kértem, ő segített, pont.
Sosem fordult meg a fejemben, hogy többször is lefeküdjek vele…
Jó, Will nagyon jó pasi meg minden, de hát mégis… mióta ismerem, folyamatosan sz ivatjuk egymást… ez nem működne…
Már a gondolat is, hogy én meg Will kézen fogva sétáljunk az utcán…
Persze, majd ha jódlizó tulipánok esnek az égből…
- Adok neked tapasztalatot!- közli egyszerűen. Hogy a tapasztalat akadna a torkodon…
- Köszi már van.- próbálnék kitérni az ajánlat elől.
- De volt már valakivel olyan jó a dugás mint velem?- kérdi felvont szemöldökkel, perverz vigyorral.
Elvörösödöm…
- Hát…- most azt várja tőlem, hogy az ágybeli képességeiről áradozzak? Akkor rossz ajtón kopogtat… előbb tanulok meg struccon lovagolni…
- Na látod, ne ellenkezz és boldoggá teszlek.- mondja, majd profi mozdulattal lehúzza rólam a pólómat. Vörösödve tolnám el magamtól, de nem hagyja, érzékien végigsimít a mellkasomon…
Megborzongok…
A francba is, félek.
Félek, mert még sosem éreztem ilyet… még senki nem tudott így felizgatni… sőt, még senkivel nem volt ilyen jó a szex… kezdek megijedni.
Miért érzem Will közelében annyira furcsán magam? A szívem szinte kiugrik a helyéről, annak ellenére, hogy utálom… ráadásul ahogy hozzám ér, megborzongok… és képes vagyok egy csókjától is felizgulni… ez… ez nem normális…
Mi a fene történik velem…?
Kétségbe vagyok esve… félek…
- Jé mi van itt?- kérdi, miközben érzékien végigsimít merevedésemen.
Lehajol, majd legnagyobb meglepetésemre boxeren keresztül végignyal a farkamon… majd a tekintet, ahogy felnéz rám…
Megremegek… az arcom vörös lesz, és úgy érzem, menten összeesek, annyira remegni kezdenek a lábaim…
Végül felemelkedik hozzám és újra megcsókol.
Én pedig megint nem ellenkezek.
- Ne szórakozz! Tartsd a szavadat!- követelem pihegve. Azt mondta, boldoggá tesz… hát akkor ne játszadozzon velem…
- Előbb te jössz.- mondja, miközben gyengéden ujjai közé fogja arcomat. – Valamit valamiért.- mondja, én pedig döbbenten nézek rá.
Most tényleg azt akarja, hogy én… az ő…
Nem lehet… ez… én… még soha… ez…
- Kérlek az én kedvemért.- suttogja kérlelő tekintettel, forró lehelete pedig ajkamat égeti…
Nyelek egyet…
Hát… talán…
Megremegve térdelek le elé.
- Húzd le a cipzárt!- utasít, én pedig kábultan engedelmeskedem…
Mit tegyek…?
Én… nem értem magam… miért engedelmeskedem? Miért teszem ezt meg neki…?
Mikor előbukkan merevedése, egészen vörös lesz az arcom…
Lesütöm a szemeimet…
Aztán lassan, bizonytalanul a számba veszem…
Elég különös íze van, de közel sem olyan rossz, mint gondoltam…
- Mozgasd a szádban, mintha csak nyalóka lenne… és szívd.- utasít elmélyült, rekedtes hangon, én pedig összeszorított szemekkel engedelmeskedem.
Érzem, ahogy közben a hajamba túr, én pedig nadrágját markolom… olyan furcsa érzés… ahogy a számban van…
- Használd a nyelved is.- mondja nyögve, és én igyekszem mindent úgy csinálni, ahogy mondja…
Végül pár perc múlva nyögve elélvez…
Ahogy a váladék kitölti a számat, egy kevés lefolyik a torkomon én pedig köhögni kezdek… majd akaratlanul is lenyelem a maradékot…
Könnyes szemekkel, köhögve fordulok el tőle, mire aggódva guggol le mellém.
- Jól vagy, Ara?- kérdi, én pedig megrázom a fejem.
- Kicsit sem vagyok jól, bazdmeg!- vágom a fejéhez, majd se szó, se beszéd, felpattanok és beviharzok a fürdőbe. Majd magamra zárom az ajtót.
- Arata…- próbálni Will bejönni, de tudatosul benne, hogy az ajtó zárva.
- Hagyj békén!- kiáltok ki, majd hátamat az ajtónak vetem és lecsúszok a földre…
- Arata, az istenért, nyisd ki az ajtót!- követeli, de nem válaszolok. – Mi a fene bajod van?!- kérdi, immáron kicsit ingerülten.
Nem válaszolok…
- Keizou, a fenébe is, válaszolj vagy rád töröm az ajtót!- kiáltja, én pedig összerezzenek.
Felsóhajtok.
- Nem tudom, érted? Fogalmam sincs! Magamat sem értem! Megijedtem, Will!- kiáltom végül kétségbeesetten. Egy hosszú pillanatig csend telepszik közénk, majd halkan, visszafogottan megszólal.
- Gyere ki és beszéljünk.- javasolja.
Én pedig végül egy hosszú percnyi tépelődés után kinyitom az ajtót, és teljesen elveszetten, elpirulva, lesütött szemekkel megállok előtte.
Kicsit elvesztettem önmagam.
Hagyom, hogy kézen fogjon majd leültessen a kanapéra.
- Szóval? Mitől ijedtél meg?- kérdi türelmesen. Elvörösödöm.
- Hát… szóval… mostanában annyira furcsán érzem magam.. a közeledben…- nyögöm ki, fülig vörösödve. Felvonja a szemöldökét.
- Például?
- Hát… még sosem izgultam fel ennyire attól, ha valaki megcsókolt… és… furcsa gondolataim vannak… mindig te jutsz az eszembe… és egyszerre utállak, de azt hiszem szeretem is, mikor mellettem vagy… én félek… még sosem éreztem így magam… nem értem, mi van velem…- öntöm ki egy kicsit a lelkem, és ekkor látom, hogy különös kifejezés terül el az arcán. Mintha egy kicsit meglepett de egyben elégedett is lenne.
- Ez normális.- mondja végül, én pedig értetlenül nézek fel rá. – Mindenkiből ezt váltom ki.- kacsint, én pedig akaratlanul is elnevetem magam. Egoista barom…
Végül csak közelebb hajol és a nyakamba csókol, folytatni akarja, amit félbe hagytunk…
Felsóhajtok…
- Hülye… de a könyvet akkor sem fogom átírni… úgysem fogja tudni senki, hogy te vagy a tanárbá…- mondom végül, miközben oldalra döntöm a fejem, hogy még jobban hozzám férhessen… érzem, ahogy kezei felfedező útra indulnak testemen….
- De engem akkor is zavar…- mondja makacsul.
- Kiengeszteltelek, úgyhogy be lehet fogni…- morgom, mélyen elvörösödve a nemrég történtekre célozva… perverzül elvigyorodik.
Aztán maga felé fordítja a fejemet, én pedig lesütött szemekkel engedem, hogy megcsókoljon… majd átkarolom a nyakát és egész hevesen viszonzom a csókját… meglepetten felnyög, de érezhetően tetszik neki a dolog…
Akarom… azt akarom, hogy újra bennem legyen…
|
| vicii | 2012. 02. 28. 20:03:17 | #19500 |
Karakter: Arata Keizou
Megjegyzés: (Vörös démonomnak)
- Nos? Elfogadod a segítségem vagy sem?- kérdi, én pedig mélyen elvörösödve sütöm le a szemeimet… nem fogom kimondani… ne várja el tőlem, hogy kimondjam, amit hallani akar…
De nem is tiltakozhatok…
Bele kell törődnöm…
Persze széles, elégedett vigyor terül el a képén majd hátradől, mint aki jól végezte dolgát…
Hogy a macskák rágnák le az orrodat… hogy egy kanos bernáthegyi ugrana rád, teee… te szemét…
Még a kajálástól is elmegy a kedvem, ezért csak farkasszemet nézek a tányérommal, és szuggerálom a kaját. Most életre kelsz és kicsinálod Willt! Parancsolom!!!
De persze nem történik semmi… szép álom is lett volna…
De aztán egyszer csak felpattan, kézen ragad és vonszolni kezd maga után. Persze cseppet sem törődik azzal, hogy mindenki minket néz, én meg ordítva/kiabálva tiltakozom, eredmény nélkül.
Aztán egyszerűen berúgja a vécé ajtaját és bedob az egyik fülkébe.
Mi a rossebb?! Itt akar megerőszakolni?!
Elhűlten nézem, ahogy hozzám lép, a falnak nyom majd erotikusan végignyal a számon.
EZ NEM NORMÁLIS!!! Mégis mi a jó fenét képzel?! Egy romantikus ágyjelenetben kértem a segítségét, bassza meg, nem egy vécében megerőszakolós résznél!!!
- Te meg mi a francot csinálsz?!- kérdem elfojtott hangon, nem akarom, hogy bárki meghalljon minket… de esküszöm, ha megpróbál tovább menni, leharapom a farkát…
De úgy tűnik, a fenyegetésem fordított hatást kelt, mert csak erőteljesen megmarkolja a férfiasságom majd masszírozni kezdi…
Rohadék… ez nem ér…
Elgyengülten nyögök fel, basszus, bárhogy is tagadnám, ez izgató… de mégis…
- Te egyeztél bele viseld a következményeit.- vigyorog rám perverzül. Hogy a pofám nem szakad le! – És egyébként is élvezni fogod.- teszi hozzá perverzül.
Hogy egy veszett macska hízelegne neked…
- Dehogy fogom hagyj békén!- tolom el magamtól vörösen, esküszöm, megharapom…
- Rendben.- mondja, majd egyszerűen megfordul és elindul a kijárat felé.
Leesik az állam… - Ha te nem akarod akkor én nem erőszakollak meg.- közli nemes egyszerűséggel…
Óóó… látom megcsillanni a hátsó szándékot a szemeiben… hogy menj ahova gondolom…!
- Várj én…- kiáltok utána, de rögtön észbe kapok. Paprikapiros arccal sütöm le a szemeimet… szemét… ezt tuti kitervelte… mindenképp ki akarod belőlem csikarni a választ, mi?- Én is a-akarom. Csak nem egy kibaszott büdös klotyón!- vágom a fejéhez dühösen.
Látom elégedetten csillanni a szemeit, majd újra mellettem terem és átkarol, majd lehajol hozzám és lágy csókot hint ajkaimra…
- Mi lenne ha ma nálam töltenéd az éjszakát?- kérdi perverz mosollyal. Na látod, mindjárt más…
- De csak a könyvem miatt.- szögezem le komolyan, kizárólag a rajongókért teszem… ó én szegény, egy ördögi démon karjaiba vetem magam, és mindezt csak a rajongók kedvéért… mentsen meg valaki!!!
Kimászunk a vécéből, Will pedig fizet. A limuzin is előgurul, amivel jöttem. Beülünk hátra, megadom a címet a sofőr pedig elvisz minket Will házához. Ott vörösen közlöm vele, hogy hazamehet…
Végül betérünk, és az előszobában egymásnak esünk…
Sóhajtva élvezem, ahogy nyelve a számba csusszan… átkarolom őt és hozzá simulok, mire felmorranva a fenekembe markol…
Elválunk egymáshoz, mire szinte azonnal a nyakamra tapad és kéjesen szívni kezdi…
- Rohadj meg… annyira felizgatsz…- nyögöm, de csak perverz kuncogást kapok válaszul.
- Úgy tűnik, téged könnyű felizgatni. Vagy csak én vagyok rád ilyen hatással?- vonja fel a szemöldökét, mire kap egy dühös pillantást. Végül csak kipirultan kézen fogom és a hálószobája felé kezdem húzni.
- Fogd be és gyere.- morranok rá, majd se szó, se beszéd lelököm az ágyra. Meghökkenten pislog rám.
- Romantikus ágyjelenet, felfogtad?- kérdem még egyszer, majd miután vigyorogva bólint, átvetem a lábam rajta és a csípőjére ülök. Majd hozzásimulok és hagyom, hogy megint megcsókoljon…
Lágyan végigsimít rajtam, én pedig felsóhajtok… ujjai nyomán megborzongok…
- Milyen kis érzékeny vagy…- súgja, én pedig vörösödve félre pillantok. Képtelen vagyok a szemébe nézni… ez a helyzet most annyira zavarba ejtő…
Végül csak vigyorogva fordít a helyzeten, és mire észbe kapnék, én fekszem a matracon. Csak megszeppenten nézem, ahogy egy éhes farkas vigyorával fölém hajol, majd vetkőztetni kezd…
Majd forró csókokkal hinti be a testem… nyelve rátalál egyik mellbimbómra és izgatóan kezdi kényezteti, majd megszívja… vörös hajába markolva nyögök fel…
Közben egyik kezével nadrágomat gombolgatja…
Majd lehúzza rólam, és szemem láttára erotikusan szájába veszi egyik ujját… fülig vörösödöm… elfordítom a fejem…
- Te perverz…- nyögöm, mire csak felkacag… majd megérzem nedves ujját bejáratomnál… majd kínzóan lassan belém hatol vele… én pedig ívbe feszített testtel felnyögök…
Tágítani kezd, közben pedig elmélyülten csókolózunk, én pedig pihegve, hajába markolva élvezem kényeztetését… aztán eljön a pillanat, mikor nem bírom tovább…
- A francba is, húzd ki, és dugj meg végre!- nyüszítek fel elkeseredetten.
- És még én vagyok a perverz…?- vnja fel a szemöldökét, de ezúttal nem vagyok hajlandó vitába szállni vele, így hát csak előveszem legerotikusabb arckifejezésem, majd csábosan széttárom a lábaimat…
Akarom… mindennél jobban magamban akarom érezni…
Eláll a lélegzete is… csak kevesen látták ezt az oldalam, ezért remélem, most már nem totojázik tovább…
Szerencsére nem kell sokat várnom, szinte letépi magáról a ruhákat, lábaim közé helyezkedik majd egy erőteljes lökéssel belém hatol… én pedig hangosan nyögök fel az élvezettől…
Mozogni kezd, én pedig lábaimmal átkulcsolom a derekát, majd élvezetemben hátát kezdem karmolászni… istenem… ez annyira jó… ez hihetetlen… talán még senki nem okozott nekem ekkora örömöt…
Mintha tudná, mit csinál, megcéloz bennem egy pontot és azt kezdi ingerelni férfiasságával… sikoltozok élvezetemben…
Végül mindketten elérjük a csúcsot, és ő egy férfias nyögéssel, én pedig egy kéjes sikollyal élvezek el…
Majd elfekszünk az ágyon, Will átölel és magunkra húzza a takarót…
***
„Vörös arccal, megszeppenten bámulok fel Rá.
- Te zsarolsz engem?- kérdem meghökkenten, mire elmosolyodik.
- Mondhatni. De csak mert úgy tűnik, szükséged van egy indokra…- súgja, majd átöleli a derekam és szenvedélyes csókban forrunk össze…”
Elégedetten felsóhajtok… vééégreee… véééégeee…
Befejeztem!!! ELKÉSZÜLT A NAGY MŰ, IGEN!!!
Fáradtan hanyatlok a kanapéra.
Itt ülök Will nappalijába, ő alszik, én meg közben gépeltem. Muszáj volt befejeznem. Megjött az ihlet!
Persze kicsit felhasználtam a történteket… kicsit? Nagyon!
Úgy döntöttem, ez egy folytatásos regény lesz. Bár a tanár úr egyre inkább kezd Willre hasonlítani… vajon mennyire lesz kiakadva, ha megtudja, hogy egy perverz zsarolónak állítottam be?...
Végül ő is megjelenik, a vörös démon, egész elégedett arccal. Mint egy jóllakott óvodás.
- Jó reggelt. Hát te?- vonja fel a szemöldökét.
- Befejeztem a könyvet. Úgyhogy öltözz, és vidd el a nyomdába.- utasítom, miközben elmentem művemet. Még szerencse, hogy hoztam laptopot…
Kicsit meghökkenten néz rám.
- Tudom, furcsa, hogy határidő előtt sikerült befejeznem, de ajándék lónak ne nézd a fogát. Nesze.- dobom oda neki a kis készüléket. Végül vállat von, bedob egy kávét majd felöltözik. Már indulna is, de előtte megáll előttem egy csókért. Vörösödve viszonzom…
Végül durcásan keresztbe fonom a kezeimet.
- Izé… őőő… kö… kösz… köszönöm…- préselem ki magamból, majd mielőtt bármit reagálhatna, beviharzok a fürdőszobába. Mire visszaér, itt se leszek… ez csak egy egyszeri alkalom volt… ez is csak a rajongókért… semmi több…
Még hallom, ahogy harsányan, jókedvűen felnevet… hogy egy molylepke akadna a torkodon…
Szerkesztve vicii által @ 2012. 02. 28. 20:09:21
|
| vicii | 2012. 02. 26. 19:13:29 | #19453 |
Karakter: Arata Keizou
Megjegyzés: (Vörös démonomnak)
Nos, a napok lassan és unalmasan telnek… na meg persze szó szerint szenvedve…
Szóval, az utóbbi napokban egyre furcsább álmaim vannak… és ennek csakis az a vörös démon az oka… mióta ledugta a nyelvét a torkomon… folyamatosan vele álmodok.
És ez csakis az ő hibája egyedül… amiért letámadott… az a szemét…
Ettől persze reggelente mindig szarul kelek. Ilyenkor szükségem van fél órára, hogy könnyítsek magamon… és ez nem tesz boldoggá.
Nem vagyok hozzászokva, hogy magamnak verjem ki… mindig egy szexi pasi szokta teljesíteni a kéréseimet, de… most egyszerűen nincs kedvem máshoz…
Ebben a helyzetben a legjobb söntés, ha egyszerűen megvárom, amíg elmúlik ez a dolog. Egyszer úgyis vége lesz… legalábbis remélem…
A szenvedés többi része pedig küszködésből áll a laptop előtt. Ugyanis a könyvvel még mindig sehol nem vagyok, ami elég frusztráló… az a hülye ágyjelenet…
Ez lenne az utolsó fejezet zárójelenete, de képtelen vagyok megírni…
Olyannal szeretkezni, akit szeretsz… vajon milyen lehet…?
A gondolatra akaratlanul is Will jut eszembe…
És elvörösödöm.
Aztán dühös leszek…
És Tanaka legnagyobb bosszúságára tombolni kezdek. Eltörök pár vázát, kitörök pár ablakot… és ez mindjárt lenyugtat… hülye Will… az a szemét már nemcsak az álmaimba, de a gondolataimba is belopta magát…
Ha a kezem közé kaparintom, esküszöm, meg fogom fojtani…
És ekkor megcsörren a telefon.
Ismeretlen szám… mégis ki a frász veheti a bátorságot, hogy tombolásom közepette merjen zaklatni?
- Halló ki mer zavarni?- kérdem csupán annyi kedvességgel hangomban, mint amennyi puhaság van egy betontömbben…
- A sátán vagyok és ha le mered csapni a pokolba küldelek.- szól egy ismerős hang, nekem pedig legszívesebben sírni lenne kedvem. Ne fesd az ördögöt a falra, mi?...
- Mondjad.- nyögöm végül, jobbat úgysem tudnék.
- Ma velem vacsorázol a Skylineben foglaltam asztalt.- közli nemes egyszerűséggel, én pedig felvonom a szemöldököm. A Skylineben? De hát az egy baromira puccos hely! Még nekem is problémás bekerülnöm, akkor ez honnan az istenből tudott csak úgy asztalt foglalni…?
De nem érdekel, ha a császári palotába is lenne hivatalos, akkor sem mennék vele… még csak az kellene…
- Miért kéne rád pazarolnom egy estét az életemből?- kérdem agresszívan, annyira mi még nem vagyunk jó viszonyban…
- Hogy segítsek a könyvedben.- mondja..
A szemét… bevetette az aduászt…
Na megállj csak… ha a kezem közé kaplak, átharapom a torkod…
Bosszúsan felmordulva csapom le a telefont.
Csak azért sem fogok elmenni! Azt lesheti! Belőlem nem csinál bolondot!
Viszont…
Kétségbeesetten pillantok a laptop elé… hát… ha így haladok, egy egész élet kevés lenne, hogy ezt befejezzem…
Muszáj lesz Will segítségét kérnem…
Nem! Csak azért sem! Ha máshogy nem fog működni, hát átírom a végét, kiveszem az ágy jelenetet, a főhős közli a tanárral, hogy kopjon le és szétválnak útjaik… soha többé nem látják egymást…
De mégis…
Ezt nem tehetem meg! Az irodalmi ízlésem sikoltva tiltakozik…
Ráadásul a Skyline… annyira jó hely… puccos… fényűző… és ott van a város krémje…
Elkeseredetten felsóhajtok.
Nos, egy estét talán rá tudok áldozni az életemből… de ha hozzám mer égni, eltöröm a karjait…
Vagy agyonverem az egyik pincérrel…
***
Végül is, itt vagyok…
Nyelek egyet és komoran tekintek fel az étterem neonfényű betűire…
A sofőr leparkol a limuzinnal, én pedig megigazítom a nyakkendőmet. Will örülhet, csak neki, csak most kicsíptem magam, remélem, a látvány majd megteszi a hatását… észbontóan festek…
Végül belépek, a pincér pedig széles mosollyal köszönt, közli, hogy Mr. Kein már vár, majd az asztalhoz kísér.
Mikor meglátom azt a vörös démont, elsötétülnek a szemeim… de rohadjon meg, jól áll neki az öltöny.
- Szép estét, Arata. Hát mégis eljöttél?- vigyorog rám, én pedig gyilkos tekintettel foglalok vele szemben helyet.
- Le lehet rólam szállni, vagy lenyomom a vázát a torkodon…- bökök az asztal közepén díszelgő porcelánra. Ha ezt megetetem vele, garantáltan az intenzívre kerül…
Persze még így sem tudom lehervasztani azt az idegtépő vigyort a képéről, mert tudja, hogy ilyen helyen úgysem állnék le rongálni… ezért csak kárörvendően vigyorog…
- Ugye tudod, hogy egy hét múlva lejár a beadási határidő?- tér rögtön a lényegre, én pedig elhúzom a számat…
- Tudom…- nyögöm halkan, durcásan.
- És hogy állsz a könyvvel?- vonja fel a szemöldökét szélesen mosolyogva.
- Sehogy…- préselem ki magamból. A francba is ezzel a szeméttel…
Közben kihozzák az előételt, de nem nyúlok hozzá. Csak vörös arccal bámulom a tányért. Jól tudom, mire akar kilyukadni, ő is tudja, hogy tudom, de direkt húzza az agyam…
- Az kár… micsoda csalódás lenne a rajongóidnak…- szivat tovább, én pedig lassan kiborulok…
Végül csak szikrázó tekintettel pillantok fel rá.
- Ne húzd tovább az agyam! Hova akarsz kilyukadni?- kérdem kissé agresszívan, de vigyázok, nehogy túl hangos legyek… kellemetlen lenne egy ilyen helyen…
- Azt te is pontosan tudod.- válaszolja vigyorogva, majd közelebb hajol, immáron kicsit komolyabban, és mélyen a szemeimbe nézve folytatja. – Csak az én segítségemmel tudod befejezni a könyvet.- mondja, én pedig nem válaszolok… - Nos? Elfogadod a segítségem vagy sem?- kérdi felvont szemöldökkel.
Mélyen elvörösödve sütöm le a szemeimet… nem válaszolok…
Tudja, hogy soha nem mondanám ki, amit akar… viszont nincs más választásom…
És bár nem mondom ki nyíltan, nem is ellenkezek…
Basszus… érzem, hogy ezt még meg fogom szívni…
Most adtam szabad kezet Willnek… biztos, hogy ez jó döntés volt…?
|
| vicii | 2012. 02. 23. 18:37:07 | #19382 |
Karakter: Arata Keizou
Megjegyzés: (Vörös démonomnak)
Nos, felvázolom a helyzetet.
Ma reggel arra ébredtem, hogy a szerkesztőm ágyában fekszem és neki merevedése van…
Nos igen, alapvetően ez is elég lenne, hogy kiboruljak. De neeem… ezt még tovább is lehet fokozni…
Második probléma: két hatalmas, vérengző dög császkál a házban, akik csak a pillanatot lesik, hogy átharaphassák a torkom… ezért csak rémülten reszketek bent a szobában…
A harmadik probléma pedig nem más, hogy a mobilom ki tudja, hol az istenben van…
Ezért hát teljesen meghunyászkodva, ennek a vörös démonnak kiszolgáltatva kuksolok az ágyán és várom, hogy Tanaka ideérjen értem…
Végül az a szadista állat, név szerint William Kein, életem megkeserítője megszán, a vadállatokat kiküldi az udvarra majd a képén egy levakarhatatlan, kárörvendő vigyorral besétál hozzám.
Óóóó, hogy a villamos szabná rád a rövidnadrágot… hogy a hóhér mosná meg a hajad… hogy a villám vágna a vesekövedbe…
- Ugye tudod, hogy a következő könyvnek 1 hónap múlva készen kell lennie?- kérdi szigorú tekintettel, én pedig sötéten pillantok fel rá.
Nem volt neki elég, hogy kis híján halálra dolgoztam magam…?
- Te meg akarsz engem ölni?- kérdem komoran, ha igen, akkor most valld be és kérek másik szerkesztőt… ez a szadista állat… ez az empátiahiányos szemétláda…
Tudom, hogy halálra akar dolgoztatni, de tehetné kevésbé feltűnően…
- Miért ne tudnád befejezni?- vonja fel a szemöldökét.
Elkeseredetten felnyögök.
- De nincs semmi ihletem!- nyüszítem a hajamat tépve.
- Miről szól?
- Egy tanár és egy diák szerelméről.- mondom végül sóhajtva.
- És mi nem megy?- faggat tovább.
- A szex jelenet…- nyögöm ki elpirulva, durcásan keresztbe font karokkal. Persze ez a szemét csak hitetlenkedve mered rám, ami kicsit sem segít a helyzeten. – Tudod nagyon tetszik ez a történet és nem akarom egyszerű testiségekkel elrontani.- tájékoztatom. Ide valami jobb kell… valami mély… valami komoly…
- Akkor miért nem írod bele a saját tapasztalataidat?- kérdi könnyedén, de ettől csak még inkább kétségbe esek. Könnyű azt mondani…
- Én…- kezdek bele mélyen elvörösödve. – Még soha nem szexeltem érzéssel.- nyögöm ki végül mélységesen zavartan…
Még soha nem voltam szerelmes… eddig mindig csak azért keféltem, mert kedvem volt hozzá, de a férfiak iránt semmit nem éreztem… általában rövid idő múlva dobtam is őket…
Fogalmam sincs, milyen lehet úgy szeretkezni valakivel, hogy érzel is iránta valamit…
- Mi lenne ha kipróbálnánk valamit.- mondja halkan, mintha csak hangosan gondolkodva, és a számat bámulva közben.
Először nem értem, mit akar, de aztán hirtelen megcsókol…
Én pedig ijedten lökném el magamtól.
Mégis mi a francot csinál ez a hülye?! Hogy mer csak úgy lesmárolni?!
Tiltakoznék, de nem engedi, hogy eltávolodjak tőle…
Lassan, gyengéden csókol… nekem pedig lassan bizseregni kezdenek az ajkaim… felettébb kellemes… talán… talán egy csókból még nem lehet semmi gond…
Így hát lassan engedek, kinyitom a számat, nyelve pedig szinte azonnal ajkaim közé siklik…
Felnyögök…
Szenvedélyesen, odaadóan csókol, még a gyomrom is beleremeg… milyen kellemes…
Milyen izgató…
Hosszú percekig csókolózunk, én pedig úgy érzem, lassan elolvadok a karjaiban… valami más… valami sokkal másabb…
Basszus, csak egy csóktól képes volt felizgulni… ez eddig még soha nem történt meg… vajon mitől lehet? Will semmivel sem csókol jobban, mint az eddigi partnereim… de akkor…
Talán maga a tény, hogy Willel csókolózok? Talán ez lehet az oka…?
- Elnézést fiatal úr, ha nem ér rá jöhetek később is.- hallom meg Tanaka hangját.
Ijedten lököm el magamtól a vöröst, majd mélyen elvörösödve, rémülten pillantok az ajtóban ácsorgó zavart Tanakára…
- Ez… ez nem az aminek látszik.- nyögöm elkeseredetten, de ő csak felvonja a szemöldökét. – Will csak a legújabb könyvemben segített… és… szóval… hát…- próbálok magyarázkodni, miközben felkelek az ágyról és fülig vörösödve hátrálok el a kíváncsian pislogó vöröstől.
És ekkor beugrik.
A francba is, én az ország krémjéhez tartozom, több pénzem van, mint azt az átlag emberek el tudnék képzelni, akkor meg mi a fenéért is akarok én magyarázkodni egy komornyiknak?
- A francba is, te nem láttál semmit, Tanaka!- mondom végül dühösen, majd villámló tekinteteket meresztek a vigyorgó Willre, aki szemmel láthatóan jól mulat zavaromon. – Te meg ne merj még egyszer ilyen galád módon letámadni, vagy esküszöm, konfettit csinálok belőled…- fenyegetőzöm gyilkos mutatóujjamat rászegezve, mire felröhög. Én meg csak még dühösebb leszek.
- Nem úgy tűnt, hogy nagyon ellenkeztél volna…- közli perverz vigyorral, elém lépve. Ijedten hátrálok el tőle… basszus, eddig fel sem tűnt, hogy ilyen magas…
- Én igenis ellenkeztem!!!- ordítom fülig vörösödve, majd hozzám az első dolgom, ami a kezembe akad, név szerint a vekkert.
De persze ennek a szemétnek túl jók a reflexei, így az óra csak hangos puffanással ér földet.
- Tudod, nagyon aranyos vagy dühösen.- vigyorog rám, látom, hogy alig tudja visszatartani a kárörvendő röhögést.
Én meg már remegek tehetetlen dühömben…
Végül is csak elkeseredett morgok egyet, majd füstölögve kitrappolok a szobából.
- Fogd meg azokat a vérengző fenevadakat, és már itt sem vagyok!- kiáltok vissza a bejárati ajtótól, Will pedig kárörvendően röhögve rajtam siet ki az udvarra, majd magához hívja a két hatalmas szőrcsomót, én pedig szó szerint kirohanok a limuzinhoz. Még utoljára a fejéhez vágok néhány sértő szót, majd Tanaka hazavisz.
A kocsiban magamban puffogva bámulok ki az ablakon.
Hülye Will… ki a franc engedte meg neki, hogy csak úgy felfedezőútra induljon a számban?! Ha legközelebb próbálkozik, esküszöm, leharapom a nyelvét…
Vörösödve keresztbe teszem a lábaimat…
Elpirulok…
A merevedésem persze még mindig nem akar lankadni… hülye Will… ez is csak az ő hibája…
|
| vicii | 2012. 02. 20. 18:18:24 | #19330 |
Karakter: Arata Keizou
Megjegyzés: (Vörös démonomnak)
Kellemesen ébredek… szombat lenne? Tanaka ma nem jött be felkelteni… minden hétköznap reggel beront és kirángat az ágyból…
De egyértelműen pozitív, hogy ma nem tette meg…
Sóhajtva fészkelődök picit…
Kellemes melegséget érzek… valami nagy és puha simul nekem… érzem, ahogy lassan lélegzik…
Hmm… talán Max lenne?... nem, a pudlik sokkal szőrösebbek… ez valami más…
Erőnek erejével kicsit kinyitom a szemem… napbarnított bőr… szépen kidolgozott izmok… vörös hajzuhatag… gyönyörű, kékesszürke szemek…
Jah, ez csak Will…
- Jó reggelt…- köszönök halkan, még mindig mámorosan. Annyira jól érzem most magam, hogy legszívesebben meg sem mozdulnék. Ráadásul olyan jó most itt… olyan kellemes… meleg… és puha…
Ezért csak még közelebb ficergem magam hozzá… szorosan átölelem…
- Jó reggelt.- hallom meg mély, bársonyos hangját… olyan kellemes hangja van…
Amennyire csak tudok, hozzásimulok… de ekkor valami keménynek ütközik a combom… összevonom a szemöldököm… mi ez…?
Kíváncsian tovább tapogatózom a lábammal, mire Will elfojtottan felnyög. Felkuncogok.
Szóval nedves álma volt… milyen aranyos… bár pont én beszélek? Én majdnem mindig nyögdécselek álmomban…
De várjunk csak… miért is van most Will az ágyamban?
- Will…- szólítom meg. – Miért vagy te az én ágyamban?- kérdezem, de a mondat vége sikeresen ásításba fullad.
- Hát… igazából te vagy az én ágyamban.- közli velem a nagy igazságot…
Összevonom a szemöldököm.
- Ne hülyéskedj…- mondom morcosan, miközben felpislogok rá álmatagon. – Mit keresnék én a te…
Elakad a mondat közben.
Eszembe jutnak a tegnap történtek.
Dedikálás… fáradtság… ájulás…
Minden bizonnyal elájultam… ő meg hazahozott magához…
Neeem… ez csak egy rossz rémálom…
Először elönt a borzalmas felismerés… aztán a rémület… majd a vételen undor…
Aztán a határtalan düh…
- MÉGIS MI A JÓ ROSSEBET KERESEK ÉN ITT?! ÉS MÉGIS HOGY A FENÉBE MERÉSZELTED KIHASZNÁLNI AZ ÁLLAPOTOMAT ÉS ÖLELGETNI ÁLMOMBAN?!- ordítom el magam mélyen elvörösödve, majd se szó, se beszéd lelököm az ágyról. Nagyot huppanva terül el a földön, én meg dühösen kapom magam elé a takarót.
- Te meg mégis mi a fenét művelsz?- kérdi már felemelve a hangját, fejét simogatva.
- Inkább te mi a fenét művelsz?! Vittél volna inkább kórházba! Arról nem is beszélve, hogy egyedül csakis a te hibád, ami történt!!!- vágom a fejéhez a párnát, mégis hogy a francba merészelt ez a tuskó megérinteni?!
- Nem tehetek róla, hogy túl puhány vagy és már ennyitől kidőltél! Amúgy is, te ölelgettél engem álmomban, nem pedig fordítva.- közli nemes egyszerűséggel, gúnyos kis mosollyal a szája szélében. Most biztos jót mulat rajtam… a francba…
Végül csak dühösen szusszanva kászálódok ki ebből a felháborítóan kényelmetlen ágyból. Jézusom… még a tegnapi ruháim vannak rajtam…
Úristen… én nem ehhez vagyok hozzászokva.
- Hazugság…- mondom makacsul, végül csak körbepillantok. - Hehh… milyen aprócska kis szoba… mint egy egérlyuk…- mondom elgondolkodva, majd kisétálok. – Merre van a fürdőszoba?- kérdem végül kelletlenül, ha már itt vagyok, legalább hadd zuhanyozzak le.
- Az első ajtó jobbra.- mondja végül levakarhatatlan vigyorral. Utoljára kap még egy gyilkos pillantást, aztán beviharzok a még apróbb helyiségbe… jesszus, itt még levegőt is alig lehet kapni…
Gyorsan ledobálom magamról a ruháimat aztán bemászok abba a kis kabinba. Ezt tényleg felnőtt emberekre méretezték? Hogy lehet ebben nap mint nap fürödni?
Végül, mikor kiszállok, felkapok egy törölközőt és nekilátok megszárítkozni…
De tényleg… kéne valami ruha… a tegnapit mégsem vehetem fel…
Ezért a törölközőt a derekam köré csavarom, majd kisétálok.
- Héj Will! Adj már valami ruhát, amit felvehetek!- kiabálok körbe, mire előtűnik a konyhából egy csésze kávéval.
- Azt úgy mondják, hogy kérlek, keress nekem valami ruhát, amit felvehetnék.- javít ki, de csak egy grimaszt kap válaszul.
Végül visszasétál a hálóba, én meg követem, majd leülök az ágy szélére. Nemsokára a szekrény mélyéből elővadászik egy boxert, egy inget meg nadrágot.
Én meg minden szívbaj nélkül ledobom a törölközőt és öltözni kezdek.
- Most meg mi van?- vonom fel a szemöldököm, mikor intenzíven bámulni kezd.
- Semmi…- mondja elfordítva a tekintetét.
- Tudod, eddig is fura voltál, de úgy érzem, az idő múlásával egyre csak bizarrabb leszel…- közlöm vele, majd az inggel kezdek bíbelődni. Belebújok, majd jönnek a gombok…
Azonban van egy apró kis probléma… mindig a cselédek szoktak reggelente felöltöztetni, és hát…
Mélyen elpirulva, némán szenvedek a gombokkal…
És az csak még jobban zavarba hoz, hogy Will némán áll előttem, próbálja visszafogni a röhögést, de alig megy neki…
Végül aztán megsajnál, nevetve leteszi a csészéjét és elém lép.
- Még te sem lehetsz ennyire béna!- vágja a fejemhez széles vigyorral.
Dühösen félrepillantok.
- Fogd be…- morgom halkan, de azért hagyom, hogy begombolja az inget…
|
| vicii | 2012. 02. 16. 21:24:09 | #19261 |
Karakter: Arata Keizou
Megjegyzés: (Vörös démonomnak)
- Fiatal Úr, ideje felkelnie.- hallom meg Tanaka hangját, aki kedvesen, mégis erőteljesen ébresztget. Morogva fordulok a másik oldalamra…
Tanaka viszont nem szívbajos, fogja magát, besétál és egyszerűen elhúzza a függönyöket.
Vérben forgó tekintettel kapom fel az első dolgot, ami a kezembe akad, vagyis egy vázát kókadozó virágokkal és teljes erőmből felé dobom.
Persze Tanaka már képzett ilyen téren, így csak elhajol, és hagyja, hogy a váza kirepüljön a nyitott ablakon…
- Szemééét…- sziszegem egy szadista tekintetével.
- Hagyja abba a hisztit, kérem, és menjen mosakodni.- mosolyog rám, mintha nem épp az előbb próbáltam volna kinyírni egy vázával…
Ez a pasas… kezd az idegeimre menni… de apám csak így engedte, hogy külön éljek… tudja, milyen Tanaka, és azt is tudja, hogy ő az egyetlen, aki képes kicsit helyre rakni, ezért nem engedi, hogy kirúgjam.
De majd eljön az a nap…
Végül megadom magam, kimászok a hatalmas, baldachinos franciaágyból és bevánszorgok a fürdőbe. Kómásan hagyom, hogy a szolgák megfürdessenek, majd szárazra töröljenek végül pedig felöltöztessenek. Még el is alszok közben… de felébredek, mikor az egyik túl szorosa húzza a nyakkendőmet…
Esküszöm, ezek ki akarnak nyírni…
Végül az ebédlőben kötök ki, ahol a hosszú asztalnál fel is szolgálják a reggelit. Angliából hozatott teát iszom, és a saját szakácsunk által készített muffint reggelizek hozzá.
- Tanaka, mik a mai teendők?- kérdem unottan, az ezüst teáskanalat nézegetve. Nem tetszik. Nem elég fényes. Így csak szép ívesen áthajítom a vállam fölött.
- Először is be kell mennie a kiadóhoz. Kein Úr tegnap telefonált, még beszélt is vele, nem emlékszik?- vonja fel a szemöldökét, miközben leszedi az asztalt.
Elfintorodok… az az átkozott rabszolgahajcsár…
Felsóhajtok.
Nem volt kedvem írni az utóbbi napokban, ezért biztos be lesz rám rágva… hogy fogom megint kimagyarázni magam?
Végül csak unottan felsóhajtok. Egyszer úgyis találkoznom kell azzal a vörös démonnal… a rossz dolgokat nem jó halogatni.
- Akkor szóljon a sofőrnek, hogy készítse elő a verdát.- mondom végül, és már előre utálom a napomat.
Úgy dél körül meg is érkezek, és már nyitnék is be, de az ajtó zárva. A szemétje… ő rendelt ide, erre meg kicsuk??? Na megállj csak te… teee…
Ököllel kezdek dörömbölni az ajtón.
Will meg persze kicsit sem sietne, hogy beengedjen… csak dekkolok az ajtó előtt, hónom alatt a laptopommal és hallgatom, ahogy extra lassan elfordítja a kulcsot. Ez most direkt akar engem az őrületbe kergetni?!
Persze amint szabad utat kapok, berontok a lehangoló, kicsi és nem utolsó sorban szegényes irodába és levetem magam az egyetlen valamire való bútordarabra: egy egész kényelmes bőrkanapéra.
Lábaimat hetykén felrakom az üvegasztalra, amiről tudom, hogy félti… gonosz vagyok? Talán egy kicsit… de ennyi kell neki.
És ekkor megpróbálom összezavarni egy szóáradattal.
- Szóval Will, tudod az úgy volt, hogy az utóbbi hetem meglehetősen zsúfolt volt. Ott volt a kocsi ügy, mert ugye új kocsit kellett vennem, és nem tudtam eldönteni, milyen típusút válasszak, meg aztán a laptopom is kezdett elavulni, azt is le kellett cserélni, meg új szobalányokat felvenni, és tudod ott vannak a fogadások, apám minden egyes estélyén meg kell jelennem, és nagyon dühös szokott lenni, mikor ellógom az egyiket. Olyankor egészen megijedek tőle, mintha csak egy régi westernből lépett volna ki, olyan cowboy feje van, és a legijesztőbb a dologban, hogy van egy régi típusú revolvere, amit mindig magánál tart és mindig azzal riogat, szóval tudod, nem igazán volt lehetőségem befejezni a mangát, és ráadásul anyám teljesen kiakadt, mert jövő héten lesz az új kollekciójának divatbemutatója, de Bécsből áttették Párizsba, ezért mindent újra kell szervezni, és persze nekem is ott kell majd lennem, így valószínűleg ebben a hónapban már nem tudom majd befejezni a mangát, de azért ne legyél morcos, mert én igyekezni fogok, és…- hadarom el ezt mind egy szuszra, de dühös pillantással félbeszakít.
- Keizou!- kiált rám, én pedig elhallgatok. Francba, szóval sikerült kiszűrnie a lényeget… pedig reménykedtem, hogy belekeveredik a sok fölösleges információba…
- Mi az?- kérdem ártatlanul, még mindig reménykedve.
- Azt ígérted, hogy 9.-ára már kész leszel!- emlékeztet gyilkos pillantással.
- Tudom de értsd meg nem leszek kész!- válaszolom, már kezdek dühbe gurulni. Ő miért nem tudja soha elfogadni, ha valamivel nem készülök el?! Miért kell mindig kiakadnia miatta?!
Jó, oké, ha nem adja a kéziratot időpontra a nyomdában, akkor akár ki is rúghatják, de mégis…
- Nem érdekel, holnapra legyen az asztalomon, addig innen nem mész el amíg kész nincs.- szögezi le komolyan.
- De bazd meg programom van!- próbálkozok egy hisztivel, de reménytelen, már csírájában elfojtja.
- Nem érdekel!- közli ellent mondást nem tűrően, én pedig meghunyászkodom… szemét…
- Hogy a villamos szabná rád a rövidnadrágot…- morgom villámló tekintettel, majd sóhajtva leülök és bekapcsolom a laptopom.
Asszem, addig tényleg nem fog elengedni, amíg meg nem írom… szóval jobb lesz hamar túllenni rajta…
Így csak besavanyodott képpel, unottan látok neki az írásnak… hahh… ez egy kemény menet lesz…
Persze Will, mint valami tanár bácsi, komolyan mondom időről időre ellenőrzi a munkámat.
Egész nap ott gubbasztok abban a dohos irodában, csépelem a billentyűzetet és szenvedek. Tökéletes befejezést akarok…
Végül, hajnali háromkor meg is születik a nagy mű, én pedig elégedett mosollyal hanyatlok a díványra. Ennyi, kidőltem… remélem, elégedett vagy, te szemét…
***
Reggel arra kelek, hogy Will titkárnője megszánt, ezért felébreszt.
Kómásan felülök, körülnézek…
Az a szemét persze lelépett a kézirattal, és csak egy rohadt cetlit hagyott.
Elfintorodom…
- Te hülye, vörös démon…- motyogom ingerülten, a reggeli kómám zúzás után kiált. Majd én adok neked… hagytad, hogy egy ilyen kényelmetlen, olcsó kanapén feküdjem el az én csodálatos testem???...
Wáhh!!!
De végül a fáradság győz, ezért csak telefonálok Tanakának, hogy küldessen értem. Nem is mosakodtam… atyám… és a tegnapi ruhám van rajtam… ez annyira bosszantó!
Végül kómásan lesétálok, a sofőr pedig felvesz. Hazamegyünk, én pedig kipihenem a tegnap fáradalmait… atyám… nyúzott vagyok… nem vagyok hozzászokva az ilyen igénybevételhez…
Pár napig aztán nyugi van, végül megint megcsörren a telefon.
Mikor meglátom Will nevét a kijelzőn, elfintorodok.
- Mit akarsz, életem megkeserítője?- szólok bele savanyúan, mire hasonló lelkesedéssel válaszol.
- Szia neked is.- mondja bosszúsan, majd belekezd. – Arata, holnapra dedikálást szerveztek. Reggel nyolcra legyél a Wonderland Könyvesboltnál. Nincs apelláta.- mondja nyomatékosan, mikor már nyitnám a szám.
Végül felsóhajtok.
- Ott leszek, te rabszolgahajcsár…- mondom, legalább annyi kedvességgel, amennyi puhaság van egy betonfalban… hogy dőlne rád egy könyvespolc… hogy a hóhér mosná meg a hajad…
Felsóhajtok. Kein, te átkozott démon…
***
Másnap reggel, pontban nyolcra kiszállok a legújabb verdámból a Könyvesbolt előtt. Legalább ezt a boltot szeretem… hatalmas, és minden könyv megvan benne, amit az ember keres…
Will már a bejáratnál vár, csak úgy, mint a hatalmas tömeg, ami csak azért jött, hogy kifejezhesse csodálatát nagyszerű személyem irányába.
Előveszem legkedvesebb és legbájosabb énemet, és elbűvölő mosollyal integetek a sikoltozó – leginkább nőkből összetevődő – tömegnek.
- Csak hogy ideértél.- mondja morogva, én pedig a látszat kedvéért kedvesen rámosolygok.
Azért az idillt fenn kellene tartani a rajongók előtt.
- Jó reggelt, Will.- köszönök neki negédesen, majd belibbenek az ajtón.
Az egész dedikálás kellemesen telik, én mosolygok a sikoltozó rajongóknak, fényképezkedem velük, és lassan ínhüvelygyulladást kapok a rengeteg írástól…
Aztán miután vége a dedikálásnak, a bolt tulajdonosa is kifejezi háláját, nekem meg már fáj az arcom a mosolygástól.
Végül, mikor már csak kettesben vagyunk Willel, felsóhajtok.
- Nem is rossz, Arata. Egész szépen viselkedtél ma.- mondja, én meg nem tudom eldönteni, ezt most dicséretnek vagy gúnynak szánta.
Durcás arckifejezéssel teszem keresztbe a karjaimat.
- Még szép. Nem engedhetem, hogy a rajongók csalódjanak benn…
Paff.
Nem vagyok hozzászokva a kiképzéshez. Túl sok volt a munka az utóbbi pár napban. Kidőltem.
Ájultan terülök el a földön…
|
|
