|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Garfield | 2012. 07. 18. 22:50:50 | #22267 |
 Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
Végülis jól alakul minden. Mi visszakaptuk James nagyapát, és ő is visszakapta a családját. Igaz, hogy az emlékei nem tértek vissza, most már úgy beszélünk egymással, mintha mindig is itt lett volna Nagyival.
Nemsokára július 20-a van, szóval a házassági évfordulónk, és közelegnek a szülinapjaink is, úgyhogy mivel Meg 25, én meg 21 leszek, egy bulit fogunk tartani. A bulira minden barátunk hivatalos, ami egy hajón lesz.
A buli előtti napokon, a szülőknél ünnepeljük a szülinapjainkat, egy-egy ebéddel, és ők is beleadnak a buli költségeibe. Rendes tőlük.
A hajón nagyon jól érzem magam, kicsim igazán kitett magáért, hogy minden jól alakuljon, de most mégis úgy érzem, hogy kettesben lenne az igazi…
- Jól érzed magad? – kérdezi babym.
- Tudod, hogy mikor lenne jobb? – hátrálok két lépést, hogy alaposan meg tudjam nézni magamnak. Már megint gyönyörű…
- Gondolom, hogy elmondod… - mosolyogva a korlátnak dől, de na na…magamhoz húzom. Nehogy kiess…
- Sokkal jobb lenne, ha csak ketten lennénk…ha rajtad kevesebb ruha lenne, sőt ruha sem kell, és… - és közbevág az egyik haverom.
- Haver, hát itt vagy! Most jön a te meglepetésed, gyere már! – intek, hogy mindjárt megyek, aztán megcsókolom az én gyönyörű feleségemet.
Ahogy haladunk vissza, hogy lecsekkoljam a meglepimet, valahogy rossz előérzetem támad. Mikor meghívtam a haverokat, mindenkinek elmondtam, hogy nem kell semmi, mert ismerem őket, tudom, hogy mindig valami perverzen jár a fejük…
És igen…mikor belépünk, egy félmeztelen feka csajt pillantok meg. Azonnal kicsimre nézek, és látom, hogy a kiakadás szélén áll, de azért leülünk megnézni a műsort, bár baromi nem érdekel…csak azt figyelem, hogy Meg az ölemben ülve dönti magába a piát…üvegből. Nem szólok semmit, remélem minél hamarabb vége a műsornak, nem akarom, hogy kicsim a sárga földig leigya magát.
- Boldog születésnapot! És most jöhet az igazi móka…Egy klassz kis szobát találtam tükrökkel, ott el lehetnénk… - mi??? Már küldeném el az anyjába a ribancot, de Meg megelőz…
- Kisanyám te normális vagy? Te nem látod, hogy a felesége vagyok? – és még finom volt és nőies.
- Semmi gond, téged is bevállallak…Vagy beszállsz te is, vagy végig nézed, ahogy leszopom a férjedet, és aztán megdughat. – meg se tudok szólalni, Meg már lendíti az üveget, ami a kezében van, és széttöri a fején…
- Te közönséges ócska kurva! Takarodj ki a bulimról! Mellesleg kössz szépen minden kis faszszopó hülyének, aki beengedte ezt a ribancot a meglepetés szobánkba! – felpattan és elindul…én meg utána, miután haverjaimra nézek szúrós tekintettel…ezért még számolunk, ti barmok….
- Meg! Várj! – de nem áll meg. Utolérem, és az ölembe kapom - Hova mész?
- Szólok a kapitánynak, hogy forduljon vissza, mert a bulinak vége. Abban a szobában forgóágy van tükrökkel mindenhol, sőt a bárszekrényből indul ki a táncos rúd…Én csak… - csak nézek…
- Hűha… - mosolygok. Biztos jól elletünk volna, de… - Köszi, hogy meg akartál lepni, de tudod mi a jó még így is? Hogy te attól még megvagy nekem, és ha te itt vagy, semmi más nem kell. – hosszan csókolom meg, hogy tudja komolyan gondolom, amit mondtam.
- Na és…lett valami a kis picsával? – száll le a karjaimból.
- Nem, sőt annyira be van rúgva, hogy rámászott egy másik srácra. Meg sem kottyant neki, nem lesz ebből semmi bajod. – adok egy puszit édes ajkaira…nyugi baby - Én is legszívesebben lecsaptam volna, amikor hozzád akart érni. Mert hozzád sem férfi, sem nő nem nyúlhat…Láttam én azt a kis pincér gyereket is, hogy bámult…Még két perc és kibelezem… - na erre már elmosolyodik.
- Féltékeny vagy? Nincs ám rá okod, de imádom, hogy birtokolsz… - csókolózni kezdünk, de olyan hevessé válik, hogy kezdek nagyon beindulni, amit gondolom, hogy kicsim érez, ezért leállít…
Reggel kötünk, ki, onnan irány kajálni, aztán a szülőkhöz is benézünk. Baromi fáradtak vagyunk, mikor végre haza keveredünk, még nekem sem lenne erőm bepótolni ami este kimaradt, nemhogy kicsimnek…
Valamikor hajnalban, mert gondolom, hogy hajnal van…még sötét van…szóval hajnalban arra ébredek fel, hogy babym felkel az ágyból. Az ablakhoz megy, szerintem be akarja csukni, de ehelyett megáll előtte, és bámul kifelé. Hmm…Én is felkelek, és hátulról átölelem, és a nyakába csókolok.
- Boldog évfordulót… - hátra fordítja a fejét, hogy megcsókoljon - Köszönöm, hogy egy újabb évemet tetted boldoggá… - annyira szeretlek…
- Neked is boldog évfordulót mackó! – felém fordul, és nyakam köré fonja kezeit - Sajnálom, hogy a hülye közös ünneplés mellett döntöttünk…Ennyi pénzből vehettem volna neked valami értelmes dolgot is. – hát elfelejtetted, amit a hajón mondtam!?
- Ma van az évfordulónk, nem? Akkor kérem az ajándékomat… - elkezdem az ágy felé navigálni.
- Ajándék? Hiszen megállapodtunk, hogy idén az lesz az ajándék, hogy a hajón… - megérkezünk az ágyikóhoz…és látom, leesett neki, hogy milyen ajándékról beszélek - Áh, szóval ezt az ajándékot… - ohh igen. Végig simít mellkasomon, aztán alsómba pillant bele. Igen-igen…én már nagyon kezdek beindulni, és még csak nem is csinált semmit…őrület…Elengedi a boxerem szélét, és leül az ágyra.
- Te vagy az én legjobb ajándékom. – fölé támaszkodva csókolom meg.
Szinte leszaggatom róla azt a kevés ruhát, ami rajta van, annyira kívánom. Felgyorsítva az eseményeket, 69-es pózban izgatjuk egymást. Kicsim felkel, de ajj minek!? Hát nem látod, hogy mindjárt megőrülök!? Finoman visszalököm az ágyra, és már benne is vagyok…végre…
- Csókolj meg… - igenis…
Nem játszadozom, a lehető legmélyebbre lököm magam, egyre gyorsabb csípőmozgással. Most koncentrálnom kell, hogy ne süljek el idő előtt…vadító, ahogy ködös tekintettel néz a szemembe vagy éppen felfalja ajkaimat…Ahogy hátamat végigszántva élvez el, már én is elengedem magam…lassuló mozdulatokkal jut el a csúcsra.
Feküdnék le mellé, de megcsókol, sőt számba harap, és dönt le az ágyra. Fölém mászik, lecibálja a lábam szárán maradt boxeremet, aztán vad vágtába kezd…
- Maciii…ideje felkelni… - mellkasomon fekve nyakamat csókolgatva kelt fel.
- Fáradt vagyok…nem maradhatnánk még egy kicsit? – ölelem át.
- Te maradj csak, addig én elmegyek valami reggeliért. Valami pékáru jó lesz? – bólintok, de azonnal visszaalszom.
Mikor kb egy óra múlva felébredek, Meg még sehol. Ez fura…már itthon kéne lennie. A kocsija itthon van, ami még furább. Megkeresem, hátha valami baj van…de remélem, hogy nincs. Felöltözök, és elindulok.
A pékség itt van tőlünk nem messze, először oda megyek. Ismernek minket, ha pékáru kell, mindig ide jövünk. De azt mondják, Meg ma még nem járt bent. Most már tényleg kezdek aggódni…hol lehet!? Megállok a pékség előtt. Körülnézek. Aztán egy hülye megérzés miatt, a parkba megyek, hátha ott van.
És…én nem hiszem el, tényleg itt van. A kosárpálya mellett ül egy padon, és nézi a játékot.
- Meg… - ülök le mellé mosolyogva, és combjára teszem a kezemet.
- Cody – ölel át – hogy kerülsz ide?
- Aggódtam, mert elég ré elmentél már. A pékségben meg azt mondták, hogy nem jártál ott…aztán valahogy úgy éreztem, itt kell keresselek. Valami baj van? – kérdezem a szemébe nézve.
- Nincs, csak…jó volt itt ülni, és nézni, ahogy játszanak. – mosolyog rám.
- Legközelebb szólj nekem, és játszok neked otthon az udvaron…akkor még aggódni sem fogok. – adok egy puszit a szájára – Miért van az, hogy ha téged kereslek, mindig a parkban talállak meg!? – nevetek.
- Nem tudom, de menjünk… - kapok az arcomra egy puszit.
Mivel a pékségben én már megvettem a reggelit, elkezdünk hazasétálni. Na persze ebből az sül ki, hogy felültetem a biciklire és hazatolom. Otthon elmegy zuhanyozni, mert azt mondja kimelegedett biciklizés közben, pedig csak pár percet ülhetett rajta…na mind1, addig én a nappaliba viszem a reggelit, mert ott kényelmesebb enni.
Kapcsolgatom a tv-t, mikor kijön a fürdőből egy szál törülközőben. Ki is lövöm a tv-t…csak babymet nézem. Ha az a célja, hogy felizgasson, elég jó úton halad…azt hiszem kezd szűk lenni a gatyám. Beül az ölembe, de mielőtt megcsókolhatnám, egy darab kakaós csigát emel a számhoz. Oké értem én…
Etetjük egymást egy-egy puszi, vagy csók kíséretében, közben beszélgetünk. Szóba jön, hogy elmehetnénk biciklizni, mert olyan rég volt már, és most tök jól esett neki, és a szívemnek is jót tesz. Próbálom meggyőződni, hogy nem kéne túrázgatni, de csak rájön a lényegre.
- Te nem tudsz biciklizni? – kérdezi döbbenten.
- Hát…nem. – ez most miért akkora trauma?
- Akkor megtanítalak. – bújik hozzám.
- De…van autó. Minek tanuljak meg? Különben sincs biciklim. – tök értelmetlen.
- Mert én szeretném… - jajj ne már…ez a nézés…
- Meg, ez nem ér, ne csináld… - takarom el a szemeit nevetve, de elveszi a kezeimet, és ad egy puszit.
- Kérlek… - olyan aranyos tudsz lenni…
- Ajj, rendben… - megcsókol, és nyúlna a következő falatért, de hékás…nincs menekvés. Ledöntöm a kanapéra, és fölé mászva csókolom meg. A hátamra csúsznak kicsi kezei, aztán megszakítja a csókot.
- Menjünk biciklizni… - ez most komoly!?
- Baby…ne szórakozz már, a gatyám mindjárt szétszakad a merevedésemtől… - nevetve lehúz magához egy csókra.
Az egész szeretkezés alatt úgy bánok vele, mint egy hímes tojással, mintha ez lenne az első alkalom. Végig simogatom és csókolgatom, nincs vad tempó…és ez most olyan jó…
Egymás mellett fekszünk a kanapén, vagyis félig rajtam fekszik és kis köröket rajzol a mellkasomra, én meg hátát simizem…Olyan meghitt minden, erre nem csengetnek!? De eszembe jut, hogy tuti hozzám jöttek, úgyhogy arra hivatkozva, hogy én könnyebben beleugrom a boxerembe, én megyek ajtót nyitni. Ééééés bingó…megjött a meglepi. Egy dobozzal a kezembe megyek be a szobába.
- Tudom, hogy megbeszéltük, hogy idén a hajókázás lesz mindkettőnk ajándéka, de… - leteszem az asztalra, és akkor látom, hogy kicsimnek van a pólóm… - Jól áll a pólóm… - mosolygok – Boldog évfordulót kicsim! – Adok ajkaira egy puszit, aztán nekiesik a doboznak.
- De édes vagy…köszönöm. – mondja miután kinyitotta.
- Boldog évfordulót… - megcsókol, aztán kitipeg villáért.
Késő délután a kanapén összebújva nézünk valami romantikus filmet, és eszegetjük a torta maradékát, de persze, hogy ez a romantikázás sem lehet zavartalan. Most éppen a telefonom zavarja meg…Hogy miért nem tudtam én ezt a szart kikapcsolni!? Én nem akarom felvenni, had csörögjön, nem érdekel ma semmi…de Meg a kezébe veszi, hogy odaadja nekem, hátha valami fontos, de aztán kinyomja, és visszateszi az asztalra.
- Tényleg nem volt fontos… - és visszabújik hozzám.
- Azért megtudhatom ki volt? – kérdezem nevetve.
- Az egyik kis haverod, aki azt a kurvát hozta a hajóra…Derek… - ohh…
- De kapcsold ki a telót, mert újra fog hívni… - meg is tenné, de már csörög is.
- Add csak ide, elküldöm az anyjába… - nyújtom a kezemet.
- Majd én megoldom… - kinyomja a telót, a sim kártyát kiveszi belőle és …most komolyan eltörte!?
- Meg… - ülök fel
- Majd kapsz másikat… - ad egy puszit a számra és mint aki jól végezte dolgát befészkeli magát az ölembe – Nézzük tovább a filmet… - hát rendben…végülis ez csak egy kártya volt…és én voltam a hülye, hogy nem csak a kosaras haverjaimat hívtam meg…ők nem csináltak semmit. Derekék meg még mindig nem nőttek fel…
- Min gondolkozol? – megfogja a kezemet és magára teszi. Elmosolyodom…
- Hogy hol szeretkezzünk újra… - markolok a fenekébe vigyorogva.
- Nem is…Haragszol, mert eltörtem, ugye? – ül fel komolyan.
- Nem, tök igazad volt. Túl sok hülye tudta a számomat…ráadásul olyan hülyék, akik megbántották tegnap a feleségemet. Még csak be sem mostam nekik… - kezdek el mérgelődni, de csengetnek…
Kicsim ad egy puszit, és megy ajtót nyitni. Nem hallom ki az, de azt igen, hogy Meg ki van akadva, úgyhogy azt hiszem jelenésem van…arra érek ki, hogy…
- Még van képed idetolni a pofádat!? – Derek…kicsit én is bepöccenek.
- Hé CJ fogd vissza a csajodat, rosszabb, mint egy véreb. – ezen te röhögsz!? Kezd kurvára elborulni az agyam…
|
| Saya | 2012. 07. 15. 01:14:05 | #22200 |
 Karakter: Megan Hoa
Vesz egy mély levegőt, aztán bólint. Helyes. Visszapakoljuk a papírokat a kocsiba, aztán sétálni indulunk. Igyekszem másra terelni a szót, nem akarom, hogy Cody valami olyanon agyaljon, amin most úgy sem segíthetünk. Egy parkhoz érünk. Cody annyira elmerül gondolataiban, hogy már csak arra eszmél fel, hogy egy kosárlabdát dobok neki.
-Van kedved kosarazni velem? –kérdezem mosolyogva.
-Miért? Már szabad? –veszi fel végre a labdát mosolyogva. Imádom a mosolyát.
-Egy kicsit…-közelebb megyek- Majd vigyázok rád.- megcsókolom, és ha már sikerült elterelnem a figyelmét, elveszem tőle a labdát.
-Nehéz lesz magassarkúban…-igen? Gyorsan le is veszem. Na most legyen nagy a szád…
Tudtam én, hogy még jó vagyok. Persze Cody ellen kénytelen vagyok bevetni a szokásos cseleimet, de egy kis popsi rázás itt, egy kis popsi rázás ott és már bent is a labda.
-Még mindig én vagyok a jobb…-nevetve a nyakába kapaszkodom.
-Szeretlek…-magához ölelve csókol meg.
Kosarazás után visszaindulunk. Cody egész végig csak mosolyog, aminek nagyon örülök, de mikor visszaérkezünk, rákérdezek…
-Min gondolkozol? –az ölébe ülve egy puszit adok neki, amit Cody csókká mélyít.
-Ohh bocsánat, nem akartam zavarni…-Edward?
-Ugyan…nem zavar. –mondom kedvesen- Jól telt a napjuk?
-Köszönöm, igen. Emely igazán kellemes társaság, olyan mintha már évek óta ismerném. –feleli mosolyogva.
-És pontosan honnan is jött Edward? –Cody…Megszorítom a kezét, hogy ne csinálja ezt, közben leülök mellé.
-Én…-kezdene bele, de közben megjön Cody nagymamája.
-Sziasztok, hát visszajöttetek? Hozzak nektek teát? –nahát-nahát, valaki nagyon boldog.
-Nem, Codynak úgy is pihennie kell, magatokra hagyunk benneteket. –fel is cibálom magammal mackókát.
Irány a fürdőszoba. A zuhany alatt állva Cody hátulról ölel át, és csókol a nyakamba. Végig csókolja az egész nyakamat, a vállamat, miközben érzem, hogy erősödik a szorítása. Nem jó ez így…Kibújok az ölelésből, és fürdetni kezdem. Mikor végzek, ő is ezt teszi csókokkal fűszerezve, de tudom ám, hogy mire megy ki a játék. Inkább bemegyek a szobába, ő is utánam jön egy szál törölközőben. A topomat venném fel, mikor mackóka mögém lépve átölel. Istenem…A nyakamba csókol, aztán felkap, és az ágyra fektet. Fölöttem van, szenvedélyesen csókol, de leállítom őt. Aggódom.
-Sok lesz mára…-adok neki egy puszit.
-Mi? Ma nem is szeretkeztünk…még…-megint a nyakamba csókol, de megint eltolom.
-Helyette ma kosaraztunk…
-Nem szeretem az ilyen apró betűs részleteket…-kis morgós végül lefekszik mellém.
-Ne morogj már…-hozzá bújok. Addig puszilgatom őt, míg el nem alszik, majd nemsokára én is. Szeretek így aludni, a karjaiban, csendben, nyugodtan.
Reggel kiderül, hogy Cody apjáék is ide fognak jönni, ugyanis felhívnak minket, hogy mi is menjünk, csak ugye mi már itt vagyunk…Míg a nagyija nekiáll főzni, addig mi a szobában lefoglaljuk magunkat egymással. A játékos birkózás végén fölém kerekedik, kezeimet fejem fölé nyomva csókol meg. Jól esik, de nem annyira, hogy hagyjam magam, ezért én kerülök most fölé. Rossz kisfiú, bocsi, de legyen ennyi elég…Kelnék fel, de visszahúz magához.
-Annyira szeretlek. –mondja nevetve, közben ledöntöm az ágyra és a csípőjére ülök- Tudod min gondolkoztam tegnap? –összefonja az ujjainkat- Vajon most is együtt lennénk, ha akkor nem fekszünk le egymással?
-Akarod mondani, nem fektetsz meg…
-Mintha te nem akartad volna…simán kidobhattál volna, ha nem akartad volna. Nem erőszakoskodtam volna, mert…-felül, és megcsókol.
-Mert? –folytasd…
-Akkor már beléd voltam zúgva…-ad egy puszit a számra- Szóval? Szerinted mi lenne velünk?
-Előbb, vagy utóbb összejöttünk volna, mert…-újra ledöntöm- mi egymáshoz tartozunk. –megcsókolom újra, de…-Megjöttek a szüleid. –gyorsan leszállok róla.
-És? Már házasok vagyunk, nem kell megijedni, hogy meglátnak minket…Különben is, az én szüleim sosem voltak kiakadva. Emlékszel arra, mikor a házunkat mentünk megnézni? –nevet.
-Nagyon vicces…-egy párnát dobok hozzá- Inkább menjünk köszönni…
Lemegyünk köszönni Cody szüleinek. Minden rendben van addig, míg Cody apja meg nem látja a vendéget.
-A…apa? Tényleg te vagy az? –kérdezi Cody apja lehetséges apjától.
-Ő itt Edward…-mutatja be a nagymama.
-Hogy ki? De Mama…az a nyaklánc...az…-felismerte? -Levegőre van szükségem…-kimegy.
Cody is utána akar menni, de végül Edward megy utána a papírjaival. Kiderül, hogy valóban ő Cody nagyapja, a nagymamája elmesél mindent nekünk.
-Miért nem mondtad el? –kérdezi Cody a nagyiját.
-Nem akartam, míg nem volt bizonyíték rá, mert csak kételkedtél volna. Mert az én unokám túlságosan aggódik értem. –átöleli.
Lassacskán elrendeződnek a dolgok. Mindenki belenyugszik abba, hogy a múlton változtatni már nem lehet, de mindannyian egyetértünk abban, hogy a jövő attól még lehet szép. Láthatóan James nagyon örül, hogy kapott egy családot és bár az emlékei nem tértek vissza, mégis úgy érzi, mintha mindig is ismerte volna őket, sőt…messziről látni, hogy újra beleszeretett feleségébe.
Pár hét múlva elérkezik a házassági évfordulónk időpontja. Mivel mostanában vannak a szülinapjaink is, egybe tartva mindent egy hajón fogunk ünnepelni. Persze előtte otthon a családdal is, hiszen előtte van mindkettőnk születésnapja. Cody huszonegy éves, én meg huszonöt éves lettem, szóval itt is-ott is nagy ünnepi ebédet tartunk. Az évfordulónk előtt két nappal tartjuk meg a hajón az ünnepséget. Elég sokba került ez az egész, de mégis csak nagy alkalmakról van szó, és a szüleink is beszálltak valamivel. Meg hát nem csak pár ember hivatalos…az én barátaim, Cody barátai, kosaras társai, sőt sajnos olyanok is felkeverednek, akik a meghívottak által jutottak fel a hajóra. Ezen most nem fogunk kiakadni, biztonsági személyzet van, mindenkit ellenőriznek, mint egy igazi VIP bulin…mert ez bizony az.
-Jól érzed magad? –kérdezem tőle a hajón állva. Kicsit elvonultunk mindenkitől, mert bár jó bulizni, mégis együtt sokkal jobb.
-Tudod, hogy mikor lenne jobb? –hátrébb lép kettőt, és végig néz rajtam. Csak nem tetszik, amit látsz?
-Gondolom, hogy elmondod…-mosolyogva a korlátnak dőlök, mire visszalép, és magához húz. Tényleg ennyire félt? Innen nem eshetek ki…
-Sokkal jobb lenne, ha csak ketten lennénk…ha rajtad kevesebb ruha lenne, sőt ruha sem kell, és…-folytatná, de egyik haverja közbeszól.
-Haver, hát itt vagy! Most jön a te meglepetésed, gyere már! –Cody int, hogy mindjárt megy, de előtte még kint maradunk pár percet csókolózni.
Mikor beérkezünk egy félmeztelen feka nőt pillantunk meg a színpadon. Ez komoly? Ennyire futotta tőlük? Milyen ócska, elcsépelt és gyerekes ötlet egy sztriptíz táncos hívni…Két kis csillag takarja csak a mellét…közönséges liba…Cody ölébe ülök le, mielőtt még az arcába mászna, de ez nem igazán zavarja a kis kurvát, még így is előttünk táncol. Nem ám pohárból iszok már én sem, üvegből döntöm magamba, hogy valami lenyugtasson. Aztán jön a hidegzuhany…
-Boldog születésnapot! És most jöhet az igazi móka…Egy klassz kis szobát találtam tükrökkel, ott el lehetnénk…-mi a fasz?
-Kisanyám te normális vagy? Te nem látod, hogy a felesége vagyok? –kezd megfagyni a hangulat, de engem nem érdekel. Mégis mit gondoltak, hogy a házassági évfordulónkat Cody majd mással ünnepli meg? Tele vagyunk idiótákkal…
-Semmi gond, téged is bevállallak…-mindjárt hányok, de mielőtt kioszthatnám, folytatja- Vagy beszállsz te is, vagy végig nézed, ahogy leszopom a férjedet, és aztán megdughat.- nevet. Oké, elég volt! A fején töröm szét az üveget. Páran fel is sikítanak az ijedségtől.
-Te közönséges ócska kurva! Takarodj ki a bulimról! Mellesleg kössz szépen minden kis faszszopó hülyének, aki beengedte ezt a ribancot a meglepetés szobánkba! –annyira ki vagyok akadva, hogy előtört belőlem az az énem, amit eddig próbáltam elfojtani magamban. Felpattanok, és elindulok a kormányfülkébe.
-Meg! Várj! –mivel nem akarok megállni, Cody az ölébe vesz- Hova mész?
-Szólok a kapitánynak, hogy forduljon vissza, mert a bulinak vége. Abban a szobában forgóágy van tükrökkel mindenhol, sőt a bárszekrényből indul ki a táncos rúd…Én csak…-sóhajtok.
-Hűha…-elmosolyodik- Köszi, hogy meg akartál lepni, de tudod mi a jó még így is? Hogy te attól még megvagy nekem, és ha te itt vagy, semmi más nem kell. –megcsókol, hosszan…nagyon hosszan.
-Na és…lett valami a kis picsával? –leszállok Cody karjaiból.
-Nem, sőt annyira be van rúgva, hogy rámászott egy másik srácra. Meg sem kottyant neki, nem lesz ebből semmi bajod. –ad egy puszit a számra, hogy ne aggódjak tovább- Én is legszívesebben lecsaptam volna, amikor hozzád akart érni. Mert hozzád sem férfi, sem nő nem nyúlhat…Láttam én azt a kis pincér gyereket is, hogy bámult…Még két perc és kibelezem…-elmosolyodom.
-Féltékeny vagy? Nincs ám rá okod, de imádom, hogy birtokolsz…-olyan hevesen csókolózunk, hogy Cody kezd beindulni, de mivel a meglepi szobának annyi, mi meg húsz percre vagyunk a partoktól, leállítom. Nem akarok a hajó padlóján szeretkezni…
Reggel érkezünk meg a kikötőbe, ahonnan ugye még haza kell kocsikáznunk. Elég csalódott vagyok, hogy ilyen pocsékul sikerült az est bizonyos része. Elmegyünk még kajálni, a szülőkhöz is benézünk, szóval estére érünk haza hulla fáradtan. Ezt el sem hiszem…ennyire rosszul hogy sikerülhet minden?
Hajnalban arra ébredek fel, hogy fázom. Nyitva van az ablak, felkelek, hogy becsukjam. Ott állok és kifelé bámulok a semmiben, mikor mackóka hátulról megölel, és a nyakamba csókol.
-Boldog évfordulót…-hátra fordítom a fejemet, hogy megcsókoljam- Köszönöm, hogy egy újabb évemet tetted boldoggá…-kis édes.
-Neked is boldog évfordulót mackó! –megfordulok, és a nyakába csimpaszkodom- Sajnálom, hogy a hülye közös ünneplés mellett döntöttünk…Ennyi pénzből vehettem volna neked valami értelmes dolgot is. –olyan csalódott vagyok.
-Ma van az évfordulónk, nem? Akkor kérem az ajándékomat…-most hova terelgetsz?
-Ajándék? Hiszen megállapodtunk, hogy idén az lesz az ajándék, hogy a hajón…-az ágyhoz érkezünk- Áh, szóval ezt az ajándékot…-ujjaimmal végig simítok meztelen felsőtestén, majd alsója szélére csúsztatom kezemet. Meghúzom a gumiját, hogy belenézzek, és igen, tényleg kezd beindulni. Mosolyogva engedem el, aztán az ágyra ülök.
-Te vagy az én legjobb ajándékom. –fölém támaszkodva csókolni kezd.
Imádom, hogy ilyen érzékien csókol, és azt is, hogy ilyen puha és nagy ajkai vannak. Nálunk már nincsenek hosszú felvezetések, hamar lekerülnek a ruhák, aztán engedek a csábításnak és a 69-es póznak…Codyn cuppogok, és érzem, hogy kipirosodott az arcom. Ez nem csak az élvezet miatt van, hanem mert kicsit zavarban vagyok. Magamnak is kínos bevallanom, de ez így van, és azért van így, mert Cody ritka jól csinálja, amit csinál, nagyon mohóan fal fel. Viszonzom neki ezt a szívességet nyalókaként bánva vele. Mivel az alsója csak félig van lehúzva, úgy döntök, hogy most már ideje teljesen levenni. Fel is kelek, hogy megtegyem, de macikám erre nem tart igény. Olyan türelmetlen, hogy visszalök, és miközben hajába túrok, belém csúszik.
-Csókolj meg…-szeretek vele szex közben csókolózni, mert kikapcsol és így csak az érzésre tudok koncentrálni. Egyre mélyebbre löki magát, bár nem tudom, hogy van-e még ennél is tovább…Lábaimat derekánál tartva engedek teljes behatolást neki, miközben mosolyogva nézek a szemébe, és csókolom felváltva. Hátát karmolva jutok a csúcsra, ahová ő is követ,.lassuló mozgásával élvezete minden cseppjét belém juttatva. Alsó ajkába harapva kényszerítem a maradásra, majd átfordítom, lerángatom a feleslegesen rajta maradt ruhadarabot, és vad lovaglásba kezdek.
Reggel mutató ujjammal simogatom a csuklóját. Össze-vissza karmoltam lovaglás közben…szegény…Mondjuk nem panaszkodott és szerintem az én fenekemen is ott lesz annak a nyoma, hogy úgy szorított magához…
-Maciii…ideje felkelni…-mellkasára feküdve a nyakát kezdem el csókolgatni.
-Fáradt vagyok…nem maradhatnánk még egy kicsit? –közelebb húz magához.
-Te maradj csak, addig én elmegyek valami reggeliért. Valami pékáru jó lesz? –bólogat, és szinte azonnal visszaalszik.
Na jó…Kimegyek zuhanyozni, magamra kapok valamit, és már épp mennék a kocsi kulcsért, mikor eszembe jut, hogy biciklivel is mehetek. Kb 5 percre van, az semmi, nehogy már ezért kocsiba üljek…
A parkon át megyek kis kerülővel, de megéri, mert nagyon szép idő van. A kosárpálya előtt tekerek el, de megállok egy percre és visszanézek. Belegondolok abba, hogy Cody még mindig csak 21…neki még itt lenne a helye…Egy padnak döntöm a biciklimet, amire le is ülök, és csak nézem a kosarasokat. Tényleg elvettem Cody fiatalságát? Megígértem a nagymamájának, hogy segítek megszervezni az esküvőjük előkészületeit, ugyanis újra Jameshez akar menni, aki megkérte ismét a kezét. Ez olyan romantikus…Annyi évig vártak egymásra úgy, hogy nem is tudták a másikról, hogy él…Vajon Cody várna rám? Ezúttal várna, ha elszakadnánk egymástól? Talán azért vagyok ilyen, mert ma van az évfordulónk, de ez elgondolkodtató. Belőlem is előjött a régi Meg, mi van, ha belőle is előjön a régi, kicsapongó énje? Szeretjük egymást, nagyon is, de azt hiszem, hogy még mindig félek…
Kicsit elbambulok, és észre sem veszem, hogy már fél órája itt ülök…Mintha földbe gyökerezett volna a lábam, csak bámulom a kosarasokat, és agyalok azon, hogy mi lenne, ha…Azt hiszem, hogy csak egy ölelésre vágyom…
|
| Garfield | 2012. 06. 21. 21:15:42 | #21636 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
Felmegyek és ledobom a ruháimat magamról, csak a boxer marad rajtam. Na és most hol is vannak azok a dvd-k!? Nézzük…polc, nincs…szekrényben, nincs…cd-k között, nincs…éjjeli szekrények, nincs…Hova tehette?
- Cody! Megtaláltad már, amit keresel? – persze…tuti eldugta valahova…
- Nem, és… - megyek le hozzá, de rögtön elakad a szavam, ahogy meglátom…ilyenkor mindig piszok mázlistának érzem magam…állati szexi - De már nem is baj… - mosolygok rá.
- Tényleg nem mackó? Pedig én csak a széf kulcsát akartam odaadni neked… - lóbálja meg előttem, mikor odaérek hozzá. Szóval oda tetted…
- Jobb ötletem van… - köszi a kulcsot - Először is leszaggatok rólad mindent, aztán szeretkezünk…utána felmegyünk, megnézzük együtt, és újra szeretkezünk… - lépek még közelebb, de…most miért tol el magától? Nagyon nyűgös leszek, ha most nem fogunk szeretkezni…
- Nem-nem…túl sok a szex, még a végén…baj lesz… - az lesz a baj, ha nem élvezhetek beléd 1 órán belül - Azért neked lehet jó… - nem mintha rosszul hangzana, de…
- De én azt akarom, hogy neked is jó legyen. – felkapom a karjaimba - Nekem nem elég az orális szex, én tőled többet akarok…a minden is kevés… - megcsókolom, és elindulok vele a háló irányába - És most ágyba viszem az én királynőmet, mert te a legjobbat érdemled. – újabb csók.
- Mackó, sexfüggő lettél…és engem is azzá teszel… - nem baj az. Finoman csókolgatja a nyakamat, míg megérkezünk a szobába.
- Nem, én Megfüggő vagyok. – mosolygok, és leteszem az ágyra, hogy fölé támaszkodva megcsókolhassam.
- Olyan gyorsan ver a szíved… - mindjárt megeszem, olyan édes…
- A tiéd is… - nevetem el magam édes pofiján, aztán kicsit megemelve babymet, leveszem fölsőjét. Ohh igen, ez kell nekem…ezek a gyönyörű, formás mellek…de látom, hogy mondana valamit, mikor visszafektetem az ágyra, úgyhogy gyorsan egy csókkal fojtom belé a szót, aztán célba veszem melleit.
- Vedd le… - mondja gatyám felé nyúlva. Mosolyogva teljesítem kérését, de rajta sem maradhat ám fölösleges ruha, úgyhogy leveszem szexi kis tangáját.
Egymást ölelve csókolózunk, és küzdök, hogy felülre kerülhessek. Nem értem, miért nem lehetek felül, én akarok pózt kipróbálni…De feladom, mert így sose fogunk szeretkezni. Fejem fölé tolva kezeimet nyom le az ágyra, és csókol meg szenvedélyesen, aztán nyakamra tér át.
- Olyan forró vagy mackóka… - mondja felettem támaszkodva. Ne aggódj már annyit kicsim…nem látod, hogy megveszek érted!?
- Elvonási tüneteim vannak. – mosolyogva felülök, és megcsókolom.
- Kimegyek veled zuhanyozni, kicsit lehűtelek, na? – persze, csak udvariasságból kérdezte meg, mert választásom nincs…kimegyünk fürdeni.
- Kijöttem…de attól még folytathatjuk… - hátához simulok, és combján végigsimítok, majd combja belső felét is, hogy ujjaimmal kezdjem izgatni, másik kezemmel mellét markolászom. A csempének támaszkodva élvezi a kézimunkámat, aztán hirtelen megfordul…azonnal nyelvemmel kezdem kényeztetni mellét, aztán elé térdelve nyalakodni kezdek.
- Nem szabad…ne fárasztd magad… - fárasztani? csak térdelnék előtted, és feljuttatnálak a csúcsig, ha hagynád…
Felhúz, és nekidönt a csempének. Kicsit hideg, de nem tudok ezzel foglalkozni, mert babym érzékien harapdál végig mindenhol. Letérdel előttem, és merev farkamat szájába veszi…ohh istenem. Ez a látvány, ahogy a kellemesen hűsítő víz csurog végig kicsimen, közben rajtam dolgozik…Sajnos szemébe nem tudok nézni, mert ha kinyitná, belemenne a víz, de így se rossz…sőt. Kispécizek egy vízcseppet és végignézem, ahogy végigfolyik mellén, feszes hasán, majd lába között eltűnik…lennék a vízcsepp helyében. Ekkor erősebben szív meg, és szájába élvezek…
Alig hagy egy szusszanásnyi időt, máris mellei közé veszi kedvenc játékát, és újra merev állapotba hozza…egyszer-egyszer felpillant és megnyalja tetejét. Átfut a gondolat az agyamon, hogy megmarkolom melleit, és majd én diktálom a tempót, de…legyen neki is jó. Felkapom, és beviszem az ágyba.
Végigcsókolom gyönyörű testét, simogatom, ahol csak érem, hogy lázba hozzam, aztán lassan tövig merülök kicsimben. Oké, nem új póz, de…úristen mennyivel jobb rögtön ilyen mélyen kezdeni…Magához ölel, és csókol, addig míg mindketten a csúcsra nem jutunk.
Másnap ebéd közben, mikor etetjük egymást, szóval éppen romantikázunk, ami utána simán el tudtam volna csábítani, és most már tényleg valami új pózt tudtunk volna kipróbálni, csengetnek. Meg megy ajtót nyitni, én meg csak húzom a számat…de azért most már kíváncsi vagyok ki az…
- Emely nem lakik itt. Itt az unokája lakik, de ki keresi? – mondja Meg, közben biccentek az idős bácsinak, aki Nagyit keresi.
- Edward Walker vagyok. Bocsássanak meg a zavarásért, kicsit zavarban is vagyok…Emely-yal a piacon találkoztunk a minap és említette, hogy itt lakik, mert én is ebben az utcában vettem ki nemrégiben egy albérletet. Voltam annyira tolakodó, hogy eljöttem, reméltem, hogy még itt találom…Bocsássanak meg. – én hagynám is ennyiben a dolgot, de kicsim…
- Semmi baj, felhívjuk őt, rendben? – ezt nem hiszem el…
- Meg! – kicsit beljebb húzom az ajtóból - Biztos jó ötlet ez? Mi van, ha ez a pasi valami szatír, vagy betörő? – vonom kérdőre.
- A nagymamád nem adta volna meg akárkinek a címünket…Nézz csak rá…hasonlít rád, gondolom, hogy nagypapádra is, szóval biztos tetszik a nagyidnak. – ne neeeem…
- Hogy mi? Ne játszd itt a kerítőt! James nagypapa a balkáni háborúban esett el, ő egy hős, ez a fickó meg egy senki. Egy vén selyemfiú…Ne merd hozzá hasonlítani! – legszívesebben kiabálnék, de nem akarok bunkó lenni az öreg pasival…
- A nagymamád még nem olyan öreg, akár randevúzhat is…Hány éve már annak, hogy a nagypapád meghalt? Mellesleg nem én hívtam ide, nem kell bekapnod… - oké oké, tudom…
- Ne haragudj, tudom. – ölelem át - Este azért bekapnálak… - nevetem el magamat.
- Hívd a nagyit! – adja a kezembe a telefont, de még mindig nem örülök én ennek…
Kiderül, hogy tényleg Nagyi hívta ide, de most, hogy már nincs itt, magához invitálja. Hiába is mondom neki, hogy nincs magánál, hogy egy idegent hív magához, de ő is nőből van…van, hogy Megnek is hiába beszélek, mintha meg se hallaná…
Egy feltétellel megyek bele ebbe az őrültségbe, ha mi is mehetünk. Csak nem fogom egyedül hagyni Nagyit egy vadidegennel…Így két nap múlva mára kocsiban is ülünk, ahol Megnek kiadom a mérgemet, hogy mennyire nem tetszik ez nekem, és nem túl kedves szavakkal illetem ezt az Edet…
Nagyi viszont nagyon örül nem csak nekünk, hanem Edwardnak is…nem tudom mi van vele…
- Megnyugodtál kicsit? Mert ha igen, akár elmehetnénk sétálni is… - ezt most komolyan mondod kicsim!?
- Nem hagyhatom őket kettesben. Mi van, ha megtámadja a Nagyit? – kérdezem tőle, tovább kukkolva Nagyiékat az ablakból.
- És ha így csinálok? – mi? ohh…
- Meg… - egy röpke pillanatra elkalandozik a fantáziába, ahogy lejebb húzza a felsőjét, és kivillan a melltartója, de nem! Most fontosabb, hogy megtudjuk ki ez a pasas… - Jobb ötletem van! – elveszem tőle a táskáját, és magam után kezdem húzni. Uramisten, lemondtam a szexről…kezdek beteg lenni…
- Most meg mit csinálsz? – nem elég feltűnő!? Kutatok a kocsijában…
- Inkább segíts! – adok a kezébe egy csomó papírt…
- Cody! Ezt igazán nem kéne…Ne legyél bunkó! – ajj már Meg…
- Csak nézd át! Lehet, hogy hasim papírjai vannak, vagy mit tudom én… - a jogosítványát kezdem nézegetni.
- Volt egy nyaklánca… - szólal meg, de…
- Hogy mi? – nézek rá. Nem értem…ez hogy jön ide?
- A nagypapádnak volt egy j betű a nyakában, nem? A háború alatt is vele volt? – a kezembe adja a papírokat - Lehet, hogy nem véletlen? Ezért szúrta ki a nagymamád? Ezért hasonlít rád? – beleolvasok…” Elvesztett személyazonosságára szolgáló papírok…J ezredesnek”…ledöbbenek…
- De…Nem, ez lehetetlen… - nevetem el magam…le kell ülnöm...jó itt a kocsi mellett… - Erről nem szabad szólnod senkinek! Ameddig ez nem biztos…mert ha nem… - kezdek bele…
- Tudom. – letérdel elém, egy gyengéden magához ölel - Rossz lenne, ha bárki is beleélné magát, de tudod, hogy vannak csodák, nézz ránk…Emlékezz az első alkalomra. – ad egy puszit - De még ha nem is ő a…James…attól lehet egy jó ember. Virágot fűzött a nagyid hajába, mint egy kis szerelmes kamasz fiú. Érezzük jól magunkat ebben a pár napban, míg itt vagyunk…ráérünk aztán is nyomozni…Mit szólsz? – mély levegőt veszek és bólintok.
Visszapakoljuk a papírokat a kocsiba, és elmegyünk sétálni. Meg nagyon édes, próbálja elterelni a figyelmemet Edről…de folyton az jár a fejemben, hogy mi van ha tényleg ő az én…az én nagypapám…
Addig sétálgatunk, míg egy közeli parkba nem érünk, de úgy elvagyok a gondolataimmal, hogy észre sem veszem, hogy egy kosárlasztit vág hozzám. Ezt meg honnan szerválta? Ja, hogy a pályán vagyunk!?
- Van kedved kosarazni velem? – kérdezi mosolyogva.
- Miért? Már szabad? – veszem fel a labdát mosolyogva.
- Egy kicsit… - jön közelebb – Majd vigyázok rád. – megcsókol, aztán hirtelen kiveszi a kezemből a labdát, mire a parkban lévő srácok huhogni kezdenek.
- Nehéz lesz magassarkúban… - erre leveszi és a pálya szélére teszi…öhm…jó…
Ez a játék, pont úgy sikerül, mint mikor először játszottunk. Mondjuk akkor egészen más volt minden, utána szedhettem szemetet…Szóval pont úgy tereli el a figyelmemet mint anno. Fenekét farkamhoz tolja, aztán ráfordulásból dobja be. Kis cseles…
- Még mindig én vagyok a jobb… - mondja nyakamba csimpaszkodva, és kinevet.
- Szeretlek… - magamhoz ölelem és megcsókolom.
Játszanék én még, hogy bebizonyítsam, hogy téved, de úgysem engedné. Elindulunk vissza Nagyihoz, és levakarhatatlan mosoly lapul az arcomon. Jó volt játszani, tényleg olyan volt mint régen. Vajon hogy alakultak volna a dolgok, ha akkor nem fekszünk le egymással?
- Min gondolkozol? – kérdezi már a nappaliban, az ölembe huppanva egy puszi kíséretével, amit csókká mélyítek, mert én sose bírok magammal…
- Ohh bocsánat, nem akartam zavarni… - Edward…vagy James nagypapa? Ohh istenem bele fogok ebbe őrülni…muszáj beszélnem a Nagyival erről…
- Ugyan…nem zavar. – mondja Meg kedvesen – Jól telt a napjuk? – kérdezi kicsim.
- Köszönöm, igen. Emely igazán kellemes társaság, olyan, mintha már évek óta ismerném… - mondja mosolyogva.
- És pontosan honnan is jött Edward? – kérdezem kíváncsian, mire Meg nem feltűnően megszorítja a kezemet, miközben az ölemből mellém telepedik. Most mi van?
- Én… - kezd bele, de megjön Nagyi is.
- Sziasztok, hát visszajöttetek? Hozzak nektek is teát? – kérdezi Nagyi. Olyan feldobott ma…talán tényleg nem kéne aggódnom miattuk…
- Nem, Codynak úgyis pihennie kell, magatokra hagyunk benneteket. – mondja Meg, és a kezemet fogva húz maga után.
Bevonszol a fürdőbe, és vetkőztetni kezd. Hmm…nem is olyan rossz ötlet…Beállunk a zuhany alá, és hátulról átölelve csókolok a nyakába. Finoman csókolom végig nyakának kecses ívét, aztán vállát, közben egyre szorosabban ölelem magamhoz. De kibújik az ölelésemből és fürdetni kezd. Mikor végez velem, én simogatni kezdem fürdetés címszó alatt, közben csókokat lopok tőle. Nem tehetek róla…meglátom meztelenül és egyszerűen nem bírok magammal. Na jó, nem is kell, hogy meztelen legyen, elég ha valami szexi van rajta, vagy még az sem kell…bárhol bármikor magam alá tudnám gyűrni…
De most ahogy közelednék hozzá, beiszkol a szobába. Nekem így is jó, az ágy úgyis kényelmesebb. Magamra tekerek egy törülközőt, és bemegyek utána. Épp venne fel egy kis toppot, mikor mögé lépek és átölelem. Kirázza kicsit a hideg…talán mert még vizes vagyok.
A nyakába csókolok, felkapom és lefektetem az ágyra. Fölé mászva csókolom meg szenvedélyesen, de leállít.
- Sok lesz mára… - ad egy puszit a számra.
- Mi? Ma nem is szeretkeztünk…még… - csókolok a nyakába, de megint eltol magától.
- Helyette ma kosaraztunk… - ohh értem…
- Nem szeretem az ilyen apró betűs részeket… - morgom, és lefekszem mellé.
- Ne morogj már… - bújik hozzám.
Régen csinálta, amit most…álomba puszilgat. Olyan jó így elaludni, mert másnap reggel olyan jó kedvel ébredek fel. Kivéve most, mert a telefonra ébredek. Apu az…jönnek Nagyihoz. Azért hívott, hogy nincs e kedvünk velük menni, de mi már itt vagyunk, úgyhogy sietnek.
Mondom Nagyinak, aki nagyon örül neki, úgyhogy…nekiáll főzni…Edwarddal. Mi meg a szobában maradunk kicsimmel, és hülyülünk. Abból indult az egész, hogy reggeli hancúrra vágytam, de birkózás lett a vége, mert kicsimnek nincs kedve. Pedig tudja, hogy muszáj lesz, mert este elmaradt…Fölülre kerülök, felnyomom kezeit a feje fölé, és megcsókolom. Mikor már kezdem azt hinni, hogy beadta a derekát, ledönt magáról, és felkel az ágyból. De visszarántom, és magamhoz húzom.
- Annyira szeretlek… - mondom nevetve, mire ledönt az ágyra és a csípőmre ül, és csak néz a szemembe – Tudod min gondolkodtam tegnap? – összefonom az ujjainkat – Vajon most is együtt lennénk, ha akkor nem fekszünk le egymással?
- Akarod mondani, nem fektetsz meg… - naaaa…
- Mintha te nem akartad volna…simán kidobhattál volna ha nem akartad volna. Nem erőszakoskodtam volna, mert… - felülök hozzá és megcsókolom.
- Mert? – kis kíváncsi.
- Akkor már beléd voltam zúgva… - adok egy puszit édes ajkaira – Szóval? Szerinted mi lenne velünk?
- Előbb, vagy utóbb összejöttünk volna, mert… - ledönt és fölém támaszkodik – mi egymáshoz tartozunk. – belemosolygok a csókba, amit kapok – Megjöttek a szüleid. – pattan le rólam.
- És? Már házasok vagyunk, nem kell megijedni, hogy meglátnak minket…Különben is, az én szüleim sose voltak kiakadva. Emlékszel, mikor a házunkat mentünk megnézni? – nevetem el magam.
- Nagyon vicces… - vág hozzám egy párnát – Inkább menjünk köszönni… - oké oké.
Lemegyünk és miután Nagyi agyon ölelgette a pici fiát, mi is tudunk köszönni a szüleimnek. Megdicsérik Meget, mint mindig mikor találkoznak, hogy milyen csinos, és csak aztán jövök én, egy szimpla köszönéssel el is vagyok intézve. Én semmi dicséretet nem kapok…na mindegy…
Hirtelen apu lefagy. Először nem értem, aztán hátra nézek, és meglátom Edwardot. Apu mereven nézi, mintha nem hinne a szemének…
- A…apa? – nyögi ki nagy nehezen…Én csak képről láttam a nagyapámat, de apu…Lehetséges, hogy mégis ő James nagypapa? – Tényleg te vagy az? – kérdezi összezavarodottan, aztán Nagyira néz – Hogy lehetséges ez?
- Ő itt Edward… - mutatja be Nagyi.
- Hogy ki? De Mama…az a nyaklánc…az… - néz rá újra Edre – Levegőre van szükségem… - és kimegy.
Utána akarok menni, de Nagyi nem enged. Edward megy utána a papírjaival együtt. Nagyi meg velünk beszél. Nincs több rejtély…Edward valójában James nagypapa. Azt mondja, hogy ahogy meglátta a piacon, biztos volt benne, hogy ő az. Ezer közül is felismerné élete szerelmét, de mikor megszólította, látta, hogy ő nem ismeri fel. Ezért hívta el hozzánk, aztán ide, hogy megtudjon mindent…és Edward elmondott neki mindent. Megmutatta a papírjait is. Sajnos az emlékei nem jöttek vissza, de azt mondja, majd újra megismerik egymást, ahogy most apuval is teszik…
- Miért nem mondtad el? – kérdezem értetlenül.
- Nem akartam míg nem volt bizonyíték rá, mert csak kételkedtél volna. – magyarázza – Mert az én unokám túlságosan aggódik értem. – ölel át.
|
| Saya | 2012. 05. 01. 00:42:09 | #20749 |
Karakter: Megan Hoa
-Szia Nagyi! –öleli át Cody- Gyere…
-Jajj Cody, ne cipekedj, nem tesz jót neked! –nem csak én aggódok érte…
-Már jól vagyok. –mosolyog Cody.
-Persze…a meccs előtt is ezt mondtad. –hát igen…de…
-Tényleg jól van. Tegnap vittem kontrollra, és minden rendben van, de még pihennie kell…-nyugtatom meg azért Emelyt.
-És nem hívtál!!? –kap egy tarkón vágást a nagyitól édesem.
-Áú…bocsánat, elfelejtettem…
-És mi a helyzet veletek? –ül le közben a nappaliban.
-Hát pont ezért felejtettem el telefonálni…elfoglaltak voltunk délután egész mostanáig…-na ne mááár…ezt most muszáj volt???
-Hozok valamit inni, biztos szomjas vagy…-ürügy, hogy ne jöjjek még jobban zavarba.
Később Emely segít a főzésben, és tanít pár praktikát is.
Codyt laptopozás közben találjuk meg a nappaliban főzés után.
-Te meg mit nézegetsz? –kérdezi nagyija tőle a háta mögé lépve.
-Semmi különöset…-csapja le a laptopot.
-Na, mutasd meg öreganyádnak, hacsak nem valami perverz dolog, mert akkor inkább egy taslit kapsz…-megöllek, ha házi pornót nézel…
-Jajj Nagyi, minek nézegetnék, mikor Megtől megkapok mindent!? Én csak…
-Akkor mutasd nekem. –had nézzem…Oh istenkém, baba cuccok? Mosolyogva adok egy puszit ezért neki.
-Na, de mi az?
-Jól van…-mosolygok, és leülök Cody mellé, hogy neki el szabad mondani.
-Ezt nézegettem…-nagymamája mosolyogva néz rám, sőt a hasamra, aztán Codyra. Nem-nem…
-Ez azt jelenti, hogy terhes vagy? És ezt így kell megtudnom!? Kicsikém…ennél nagyobb örömöt, nem is…
-Nagyi…-vág közbe Cody -Meg nem terhes...
-Még csak tervezgetjük, hogy lesz…talán karácsonyra lesz egy pocaklakó. Már el van addig intézve a fogamzásgátló…-magyarázom el neki- Csak Cody annyira izgatott, hogy már most mindent megvenne a kicsinek. –mosolygom.
-Értem. –mosolyodik el- És erről hogyhogy nem tud senki? Ez egy nagy hír, biztos mindenki úgy örülne, mint én!
-Ez egyelőre a mi kis titkunk, és szeretnénk, ha más nem tudna róla. –mondom.
-Ha ezt szeretnétek, tőlem nem fogja senki megtudni. Ezt a meglepetést…egy dédunoka…csodálatos. –megölel engem. Örülök, hogy örül.
Emely megígéri nekünk, hogy segíteni fog mindenben a kisunoka körül, sőt a megérkezése előtt is. Persze Codyra is számíthatok, de jó tudni, hogy ha kell, ő is itt lesz nekünk. Olyan lelkes, még ő maga is boldog lenne ettől…Szó esik kínosabb témáról is…Nem szeretnék a szexről Cody nagymamája előtt beszélni, vagyis Codyn kívül senki előtt, de még azt is megemlíti, hogy mit hogy lenne a legjobb…khm…Aztán szóba jön az is, hogy jó lenne lemenni hozzá, akár majd az unokával is. Az tényleg jó lenne, persze ha a csöppség majd két-három hónapos lesz. Az első hat-hétben állítólag nem jó kivinni, és emberek közé sem vinni. Nem tudom, hogy ebből mennyi igaz és mennyi nem, de nem akarok kockáztatni…
Utolsó napot Cody szüleinél tölti, aztán hazamegy.
Egyik este épp a fontosabb, határidős papírokat nézem át, mikor Cody jelenik meg. Leül mellém, kiveszi a kezemből a papírokat, aztán megcsókol.
-Cody, most erre nincs időm…-hiába csókolod a nyakamat, hiába markolsz a combomba.
-De-de…-tovább csókol.
-Tényleg nem. –eltolom magamtól, de kap még egy puszit- Muszáj ezeket megcsinálnom határidőre. Ne vágj már ilyen letört fejet…-nevetek.
-Jól van…van még időnk pózokat tesztelni. –hátradől a kanapén.
-Hogy mi? –azt hiszem nem hallottam jól…
-Hát gondoltam először fiú baba legyen, és nézelődtem a neten, hogy milyen pózban érdemes szeretkezni, hogy fiú legyen…és kedvem támadt tesztelni, ahogy elképzeltelek, hogy…
-Értem…-vágok közbe- Te nagyon várod már a babát…-kicsit hozzábújok- Nagyon aranyos vagy. –megcsókolom, csak az a baj, hogy mackóka többet szeretne, és már döntene is a kanapéra- Maci, ezt most tényleg nem lehet…
-Később? –mi ez a kérlelő tekintet?
-Talán. –ha jó leszel…
-Akkor most kénytelen leszek magamat szórakoztatni…Hmm…merre is vannak azok a dvd-k? –most tényleg felmegy?
Még gyorsan átnézem a fontos papírokat, aztán elpakolom őket, és vetkőzni kezdek. Nem veszek le mindent magamról, csak a bugyi és a felső marad. Még a melltartómat is leveszem, hogy szexibb legyek.
-Cody! Megtaláltad már, amit keresel? –páncélszekrény édes…oda is benézel?
-Nem, és…-jön le csalódottan, boxerben, aztán felcsillan a szeme és elmosolyodik- De már nem is baj…
-Tényleg nem mackó? Pedig én csak a széf kulcsát akartam odaadni neked…-lóbálom meg az orra előtt, mikor leér hozzám.
-Jobb ötletem van…-elveszi a kulcsot- Először is leszaggatok rólad mindent, aztán szeretkezünk…utána felmegyünk, megnézzük együtt, és újra szeretkezünk…-lép még közelebb, de eltolom magamtól.
-Nem-nem…túl sok a szex, még a végén…baj lesz…-kicsit elgondolkodtató ez azért. Talán mégsem olyan jó ötlet húzni macikámat. Mi legyen? Tudom már…-Azért neked lehet jó…-felállok, és lassan végig nyalok a mellkasán, míg le nem guggolok.
-De én azt akarom, hogy neked is jó legyen. –megfog, és a karjaiba vesz- Nekem nem elég az orális szex, én tőled többet akarok…a minden is kevés…-megcsókol, és tesz pár lépést az emelet felé- És most ágyba viszem az én királynőmet, mert te a legjobbat érdemled. –újabb csókot kapok.
-Mackó, sexfüggő lettél…és engem is azzá teszel…-a nyakát csókolgatom miközben lassan megérkezünk a szobánkba.
-Nem, én Megfüggő vagyok. –mosolyogva tesz le az ágyra, aztán megint megcsókol.
-Olyan gyorsan ver a szíved…-szakítom meg aggódva a csókunkat.
-A tiéd is…-neveti el magát, aztán kissé megemel, hogy levegye a felsőmet. Óvatosan dönt vissza, és mielőtt bármit szólhatnék, újabb csókot kapok. Nehezen szakadok el nyelvétől, ajkaitól, majd hajába túrva élvezem, hogy melleimet kezdi nyalogatni, szívogatni.
-Vedd le…-kezemmel alsója felé nyúlok, idegesít, hogy van rajta még valami. Mosolyogva teljesíti a kérést, és leveszi rólam is az utolsó ruhadarabot. Őrület, hogy ennyitől képes felállni, bár hozzátehetném, hogy Cody még nyugalmi állapotban is jobb lenne, mint valaki felizgulva. Ha már bevallottam, hogy függő vagyok, bevallhatom azt is, hogy imádom az én kis varázsbotomat is, mert varázslatos az, amit érzek. Szerintem egy nő nem is tudhatja, hogy mi az a szex vagy az igazi orgazmus ameddig nem találkozik hasonló méretekkel. Na meg…szerelemmel…mert annyira szeretem…
Ölelkezve csókolózunk, de csók közben teljesen összetúrjuk az ágyat, mert játékos birkózással akarjuk eldönteni, hogy ki legyen felül. Miért nem érti meg, hogy nem fogom neki hagyni? Felnyomom feje fölé a kezeit, és úgy szorítom le. Még egy utolsó mézédes csók macimtól, és nyakát kezdem csókolni. De…
-Olyan forró vagy mackóka…-felnyomom magam, hogy meg tudjak támaszkodni felette. A teste szinte lángol, ez nem csak a vágy…
-Elvonási tüneteim vannak. –mosolyogva felül, és megcsókol.
-Kimegyek veled zuhanyozni, kicsit lehűtelek, na? –mielőtt bármit is mondhatna, szépen kihúzom magammal a zuhany alá. Jót fog neki tenni a langyos víz.
-Kijöttem…de attól még folytathatjuk…-simul a hátam mögé, közben lassan végig simít az egyik combomon, aztán lassan lábaim közé. A csempének támaszkodva élvezem, hogy egyik kezével izgat, másikkal mellemet simogatja. Tényleg jó, de muszáj felé fordulnom, nem vagyok egészen nyugodt az egészsége miatt. Ahogy megfordulok, rögtön szájába veszi keblemet, majd elém térdelve nyalakodni kezd.
-Nem szabad…ne fárasztd magad…-felhúzom, hogy a csempének döntsem. Ez már nincs ellenére, főleg, hogy miután végig harapdálom minden porcikáját, a kezembe veszem, és számba csúsztatom. A csobogó víz nem csak hűsít, ami most igazán jól esik, de hangja elmossa cuppogásomat is, ahogy Codymon dolgozok. Biztos tetszik neki a látvány, hogy meztelenül előtte térdelve, a rám csobogó víz miatt csukott szemekkel elégítem ki őt, mert elég hamar elsül. Nagyot nyelve mosolyodok el, most nem piszkálom azért, mert kivehette volna, had legyen neki gyereknap. Melleim közé veszem még egy kicsit, odaadóan dolgozom azon, hogy merev állapotba sikerüljön tartanom, miközben fel-felpillantva nyalintom meg néha. De aztán elszakad a cérna, és a következő pillanatban már Cody karjaiban vagyok, aztán újra az ágyon kötünk ki. Kapok tőle még egy kis figyelmet, simogatások, érintések formájában, aztán lassan belém csúsztatja magát. Egy pillanatra a levegő is bennem rekedt, olyan mélyen érzem magamban, de ez mosolyt csal az arcomra. Ez az a póz, amit ki akart próbálni? De hiszen ezt ismerjük…csak…Igen, nem szokott rögtön ilyen mélyen kezdeni. Viszont az én testem teljesen Codyra van hangolódva, nincs semmi baj, még élvezem is, főleg, hogy magamhoz tudom ölelni, és csókolni közben.
Már épp hangos sikolyra nyílnának ajkaim, mikor teljesen számra tapassza a száját. Érzem elmenni, és ő is érezheti, hogy én is követem. Ahogy az extázisnak vége, aggodalom ül ki arcomra, megint azt nézem, hogy minden rendben-e, de igen…Hozzábújva hallgatom lassuló és nyugtató szívdobogását, ölelő karjai most minden eddiginél nagyobb menedéket nyújtanak nekem. Csak aludni akarok…aludni és mosolyogni, mert boldog vagyok…
Másnap épp ebédelünk, jobban mondva egymást etetjük, mikor valaki csenget. Kezdünk hozzászokni, hogy a legromantikusabb pillanatainkat szakítják félbe az ilyenekkel.
-Jó napot kívánok! Itt lakik Emely? –hogy mi? Cody nagymamája? És ki ez a férfi? Férfi…bácsi…egy idős lehet Cody nagymamájával.
-Jó napot…-egy jól öltözött úriember áll előttem, de még sosem láttam- Emely nem lakik itt. Itt az unokája lakik, de ki keresi? –közben Cody megérkezik mögém, és biccent a fejével.
-Edward Walker vagyok. –nahát…ez a férfi hasonlít Codyra, meg is mosolyogtat- Bocsássanak meg a zavarásért, kicsit zavarban is vagyok…Emely-yal a piacon találkoztunk a minap és említette, hogy itt lakik, mert én is ebben az utcában vettem ki nemrégiben egy albérletet. Voltam annyira tolakodó, hogy eljöttem, reméltem, hogy még itt találom…Bocsássanak meg. –mondja letörten.
-Semmi baj, felhívjuk őt, rendben? –kérdezem mosolyogva, mire a férfi szeme felcsillan.
-Meg! –morran rám Cody és beljebb húz- Biztos jó ötlet ez? Mi van, ha ez a pasi valami szatír, vagy betörő?
-A nagymamád nem adta volna meg akárkinek a címünket…Nézz csak rá…hasonlít rád, gondolom, hogy nagypapádra is, szóval biztos tetszik a nagyidnak. –mosolygom.
-Hogy mi? Ne játszd itt a kerítőt! James nagypapa a balkáni háborúban esett el, ő egy hős, ez a fickó meg egy senki. Egy vén selyemfiú…Ne merd hozzá hasonlítani! –még jó, hogy csak halkan tud kiabálni velem, hogy a vendég ne hallja meg.
-A nagymamád még nem olyan öreg, akár randevúzhat is…Hány éve már annak, hogy a nagypapád meghalt? Mellesleg nem én hívtam ide, nem kell bekapnod…-kezdek én is ideges lenni.
-Ne haragudj, tudom. –megölel- Este azért bekapnálak…-helyben vagyunk…Ne nevess!
-Hívd a nagyit! –adom a kezébe a telefont.
Kiderül ám, hogy tényleg Emily hívta meg Edet, mert azt hitte, hogy még itt lesz, de mivel nem így van, egyenesen magához hívja meg. Cody szerint a nagymamája nem normális, de erre azt feleli, hogy unatkozik, és Edet is érdekli a vidéki élet. Kicsit tényleg fura, de hogy mindenki megnyugodjon, mi is lemegyünk vidékre.
Két nap múlva már az autóban robogunk Cody nagyijának birtoka felé, mögöttünk Ed a saját kocsijával. Így legalább nem hallja, hogy miket mond Cody róla.
Emely nagyon örül nekünk, és Edwardnak is. Sokat főzött, készült, hogy minden rendben legyen.
-Megnyugodtál kicsit? Mert ha igen, akár elmehetnénk sétálni is…-nyaggatom kicsi férjecskémet, mivel dög unalom egész nap itthon ülni. Emely elvan a vendéggel a kertben, én meg friss levegőre vágyom.
-Nem hagyhatom őket kettesben. Mi van, ha megtámadja a nagyit? –persze, ezért lesed őket az ablakból…
-És ha így csinálok? –kicsit lejjebb húzom a felsőmet, hátha kedve támad követni.
-Meg…-tetszik?- Jobb ötletem van! –elveszi tőlem a táskát, ledobja a kanapéra, aztán kihúz a kertbe, pontosabban a garázshoz.
-Most meg mit csinálsz? –komolyan Edward kocsijában kutat?
-Inkább segíts! –odaad egy kupac papírt.
-Cody! Ezt igazán nem kéne…Ne legyél bunkó! –adnám vissza, de nem engedi.
-Csak nézd át! Lehet, hogy hasim papírjai vannak, vagy mit tudom én…-a jogosítványát kezdi nézegetni. Sóhajtok, és végül belelapozok az iratokba. Ez meg mi?
„Edward Walker ezredesnek a balkáni zavargások alatt teljesített hősiességéért, amiért életét áldozta csapatainkért.” –tovább olvasok- „Elvesztett személyazonosságára szolgáló papírok…J ezredesnek” –hogy mi? Na jó…ezt már csak be akarom képzelni, ekkora véletlen nincs…De mi van, ha Cody nagypapája valójában nem is halt meg, és Edward valójában James?
-Volt egy nyaklánca…-kezdek el hangosan gondolkodni.
-Hogy mi? –néz fel Cody.
-A nagypapádnak volt egy j betű a nyakában, nem? A háború alatt is vele volt? –Cody kezébe adom a papírokat- Lehet, hogy nem véletlen? Ezért szúrta ki a nagymamád? Ezért hasonlít rád?
-De…Nem, ez lehetetlen…-neveti el magát, aztán leül a kocsi mellé- Erről nem szabad szólnod senkinek! Ameddig ez nem biztos…mert ha nem…
-Tudom. –letérdelek elé és megölelem- Rossz lenne, ha bárki is beleélné magát, de tudod, hogy vannak csodák, nézz ránk…Emlékezz az első alkalomra. –adok egy puszit a szájára- De még ha nem is ő a…James…attól lehet egy jó ember. Virágot fűzött a nagyid hajába, mint egy kis szerelmes kamasz fiú. –mosolyodom el- Érezzük jól magunkat ebben a pár napban, míg itt vagyunk…ráérünk aztán is nyomozni…Mit szólsz? –megfogom a kezét.
Szerkesztve Saya által @ 2012. 05. 01. 13:32:19
|
| Garfield | 2012. 04. 20. 12:55:22 | #20553 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Bárcsak haragudnék, az legalább elmúlna… - sóhajt, aztán a szemembe néz. Nem is tudom mit kéne most tennem…olyan szar, hogy megbántottam, és annyira igyekszem, hogy jóvá tegyem, de ezek szerint ez kevés…De tudnia kell, hogy…
- Szükségem van rád, és annyira… - kezdek bele, de kezét a számra téve hallgattat el.
- Sss…ne beszélj… - de…
Nézünk egymás szemébe, és…és én ezt nem bírom tovább. Szükségem van rá, csókolni, ölelni akarom…muszáj, hogy ma az enyém legyen…annyira kívánom. Egyszerűen felültetem a konyhapultra, és csókolni kezdem. Az se tud meghatni, hogy az edények leesnek…akarom, most!
- Várj… - tol el magától, és össze is ken csokival - Nem…nem szabad… - miért?
- De szabad…és muszáj… - beletúrok a hajába és összeérintem a homlokunkat - Őrülten kívánlak, muszáj, hogy végre megkapjalak…most…azonnal… - a szemembe néz, aztán végig rajtam…
Lejjebb hajol, és lenyalja rólam a csokit…ahh, kicsim…én is lenyalom ujjairól, és végig harapdálom a kezét. Annyira finom vagy…Közelebb húzom magamhoz, és derekam köré fonom lábait. Érti a célzást, és szorosabban ölel lábaival…felkapom és elindulok a szobába.
Az ágyra fektetem, fölé támaszkodom és vetkőztetni kezdem. Már csak egy kis szexi tanga van rajta, de mikor venném le róla, leállít…
- Ne…tényleg ne… - tol el magától megint - Mindennél fontosabb az egészséged… - ohh Meg…szarok az egészségemre, mikor ennyire kívánlak…
De próbálok jófiú lenni, és leállok. Ha nem akarja, nem erőszakoskodhatok vele…Felkelek az ágyból és csak nézem. Majdnem meztelenül fekszik az ágyban, és azt kéri álljak le…baby…
- Ha veled vagyok minden annyira jó, mert a szex megnyugtat, jobb, mint a gyógyszereim. Nem bírok tovább várni sem…Próbálom megérteni, hogy te miért nem akarod… - leülök az ágyra neki háttal, hogy próbáljam lecsillapítani magam, de… - Nem tudom, hogy ki fogom-e bírni ezt a napot… - ezt jobb ha tudod…
- Akkor ma… - ölel át mögém térdelve - engedhetek egy kicsit… - harap érzékien a fülembe…a hideg is végigfut rajtam…
Mosolyogva fordulok felé, és lassan fölé kerülök. Gyengéden csókolom, és szabadulnék meg az utolsó zavaró tényezőtől is ami még rajta van, de megzavar minket a csengő…jobban mondva kicsimet…
- Ki lehet az ilyenkor? – ül fel.
- Nem tud érdekelni… - kezdem finom nyakát csókolni - és téged se érdekeljen… - visszafektetem az ágyra és újra megcsókolom, de…
- Muszáj megnézni, hogy… - a francba már Meg…
- Neeem…csak egy valamit muszáj, szeretkeznünk... – de nem tudom meggyőzni, csak felkel…és felveszi az egyik pólómat. Jobban mutattál nélküle…az ágyban…alattam…
- Megnézem ki az, légy szíves és gyere le te is, ha…megnyugodtál… - hát jah….álló cerkával itt hagyni…
Mikor kimegy, megfordul a fejemben, hogy gyorsan elintézem magamnak, de…áhh az nem ugyan az. Nekem Meg kell…Hanyatt vágom magam az ágyon, és próbálok valami másra gondolni…de nem is kell gondolni semmire, mikor meghallom, hogy Meg anyuja jött Sang-Hee-vel…Pár perc és volt-nincs merevedés...
Nem viszem túlzásba, csak egy alsót kapok magamra…
- Sziasztok!
- Szerintem mennünk kéne… - fordul el a lány.
- Nem…nem kell… - mondja Meg, és int, hogy menjek fel…most miattam van zavarban? Jó, hát felöltözök…
A jövő hétre Koreába utazunk a sógorom esküvőjére. Na meg húsvét is van, amit itt töltünk a keresztfiúnkkal. Olyan aranyos kissrác…bár már mi tartanánk ott, hogy egy csöppség játszik otthon a kertben…
Ja, és itt sem tehetem magamévá Meget, mert…piros betűs napok…éljen…
Másfél hét után jövünk csak haza. Én azt hittem, az lesz az első, hogy egymásnak esünk, de…nem…tv-zünk…
- Cody… - egy kis reményt látok…
- Igen? Mondd, hogy szeretkezni akarsz… - már szinte könyörgök, hogy feküdjön le velem…ez nem normális dolog…a házasság nem egyenlő a nuku szeretkezéssel…
- Nem, most nem, fáradt vagyok. De… - mi de? és mit bújsz, mikor most lomboztál le? - Akarok egy édes titkot…tőled… - csókol meg, de mi? milyen titok? - Babát akarok… - hát nem mondom, hogy nem lepett meg a dolog, de…ez fantasztikus… - Igaz, hogy erre az évre gyakorlatilag el van intézve a fogamzásgátlás, de szép karácsonyi ajándék lenne, nem? – másra nem is vágyom…
- Végre… - mosolyodom el - Szeretlek. – csókolom meg. Hmm…azt hittem jobb most nem történhet, mint hogy végre szeretkezzünk, de mégis…olyan boldog vagyok.
Néhány nap múlva Meg beültet a kocsiba és elvisz a dokihoz. Megvizsgálnak, és minden rendben…de senki ne mondja nekem, hogy egy menet nem fért volna bele…attól nem lett volna semmi bajom, sőt…
Délután viszont átjönnek a szüleim, mert nekik nem volt elég, hogy felhívtam őket, hogy rendben vagyok. Aztán Meg szülei is betoppannak...előre látom, hogy ennek nem lesz jó vége.
Hozták Jae-Nam esküvői képeit. Jó képek lettek…szép esküvő volt. Bár mi a 3 helyszínes esküvőnk viszi a pálmát…
- És van még egy jó hírünk… - szólal meg apósom - Ez még titok és nagyon friss hír, de Sang-Hee ma volt orvosnál, és kiderült, hogy a nászéjszakán megfogant az első unokánk! – Meg kezéből kiesnek a képek…kicsim…
- Nagynéni leszek? – mosolyog - Felhívom őket, gratulálni akarok… - áll fel.
- Veled megyek. – szorítom meg a kezét. Tudom, hogy örül, de azt is, hogy fáj neki. És miattam fáj neki ez az egész…De nekünk is már tervben van a baba, és jövőre lesz egy csodaszép csöppségünk.
- Nekünk még biztos várni kell az unokára… - bazzeg anya, a legjobbkor hozod ezt szóba…
- Anya… - szólok rá mérgesen.
- Az én kislányom még ráér a szüléssel, Meg még nagyon fiatal, Codyról nem is beszélve… - neki mindig fiatalok leszünk…beszarás…
- Igen, nem gondoltam, hogy a fiam ilyen korán megnősül…túl korán… - jól van anyám, te meg kontrázzál…kezd felmenni a pumpa…
- Mire akarsz célozni ezzel? – jajj ne, miért kell mindig ez?!
- Célozni? Semmire. Csak egyetértettem azzal, hogy túl fiatalok. Már megszólalnom sem szabad? – oké, elegem lett…felállok, megfogom kicsim kezét, és elindulok vele együtt a szobánkba…
- Hova mentek? – kérdezi apu…
- Hogy hova? – fordulok meg ingerülten…legyen, akkor elmondom… - Ez a mi házunk, örüljetek neki, hogy nem dobunk ki ilyen viselkedés után. Most szépen felviszem a feleségemet, és olyan hangosan fogok vele szeretkezni, hogy még itt is hallani fogjátok. Sokkal jobb program, mint itt lent maradni, és remélem így észreveszitek azt is, hogy feleslegesek vagytok perpillanat, ugyanis két és fél hete nem kapta meg a feleségem a magáét, és ideje végre megvigasztalnom! –elég volt ennyi, vagy részletezzem, hogy milyen pózban szeretném csinálni!?
Úgy néz ki mindenki megértette, és elindulnak haza. Helyes. Gyorsan beprogramozom a riasztót, aztán ölbe kapom babymet, és a következő megálló az ágy, ahol hosszan csókolom meg.
- Soha többet ne várass ennyit… - súgom, közben vetkőztetni kezdem, és még magamról is dobálom le a ruhákat - Megőrülök, annyira kívánlak… - harapok finoman a nyakába.
- Áhh…ne harapj… - olyan édesen tud nevetni…
- Szeretlek…imádlak… - egyszerre akarom mindenhol csókolni…de jobb ötletem van…csapjunk rögtön a közepébe. Lábai közé siklok és nyelvemmel kezdem kényeztetni, de leállít.
- Felejtsd el az előjátékot…egy nőnek csak egy valami okoz igazi örömöt… - felülre kerül - Ez… - hát kicsim, most azt hiszem meg se próbáld, mert elsülök…
Magam alá gyűröm és végre…végre az enyém…Két és fél hét…ez baromi sok idő ám. Meg is látszik, mert az első menet nem tart sokáig, viszont különböző pózokban átszeretkezzük az éjszakát. Az utolsó menet után kicsim rám dőlve pihen, mert cowgirlt játszott és meglovagolta a csődört…
- Nem bírom tovább… - kapkodja a levegőt.
- Nem baj…nagyon jó volt. – simogatom, és meg is csókolom…tényleg fantasztikus volt, de én is elfáradtam…
Reggel arra kelek, hogy Meg rajtam van, én meg benne, és úgy látom kicsimnek nagyon is tetszik a helyzet…hát akkor folytassuk, ahol abbahagytuk az este…Bár érdekes…úgy aludtunk, hogy végig benne voltam, vagy Meg reggel rám mászott? Na jó, igazából annyira nem is érdekel…
Valamikor délután sikerül eljutni a zuhanyig a szexmaraton után. Ez már nagyon kellett…de szerintem nem csak nekem…
- Szia… - édesem a konyhában főzőcskézik.
- Szia… - csókolok a nyakába mögé lépve - Köszönöm az estét…és a reggelt is… - nevetem el magamat.
- Én is…még sosem éreztem magam ennyire…mocskosnak. – nevet kicsim is - Rosszkislány voltam, ez nem fordulhat elő többé. – ohh dehogynem!
- Mi lenne, ha most folytatnánk? Itt… - szorítom a konyhapultra, de…a csengő megint félbeszakít minket…le fogom szerelni onnan…
- Kinyitom. – kapok egy puszit, és már itt sincs - Cody, a nagymamád van itt! Bőröndökkel… - kiabál az ajtóból, és rohanok is ki.
- Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak így beállítottam, de aggódtam… - ez az én Nagyim…imádom az öreglányt…
- Szia Nagyi! – ölelem át – Gyere… - kapom ki a kezéből a csomagokat…
- Jajj Cody, ne cipekedj, nem tesz jót ez neked! - ohh, nem hívtam fel…
- Már jól vagyok. – mosolygok.
- Persze…a meccs előtt is ezt mondtad. –oké, dörgöld csak az orrom alá, hogy hazudtam Megnek…örültem, hogy „elfelejtődött”, de hozd fel újra…
- Tényleg jól van. Tegnap vittem kontrollra, és minden rendben van, de még pihennie kell… - köszi kicsim.
- És nem hívtál!? – vág tarkón Nagyi…hééé…
- Áú…bocsánat, elfelejtettem… - miért kell mindig bántani!?
- És mi a helyzet veletek? – ül le végre a nappaliban.
- Hát pont ezért felejtettem el telefonálni…elfoglaltak voltunk délutántól egész mostanáig… - Nagyi veszi az adást, elmosolyodik és Megre néz.
- Hozok valamit inni, biztos szomjas vagy… - mondja kicsim zavartan, és már itt sincs.
Mikor visszajön, még mindig piros az arca, ahogy Nagyira néz. Nem is marad sokáig, leteszi nekünk az innivalót, és megy vissza főzni. Beszélgetünk még egy kicsit Nagyival, aztán megkér, hogy vigyem fel neki a bőröndöket a vendégszobába, de aztán pihenjek le, ő meg megy segíteni babymnek a főzésben.
Mivel én nem vagyok egy konyhaművész, meg hát Nagyi amúgy is kizavarna, leülök a nappaliban a kanapéra és laptopozok.
Babacuccokat nézegetek a neten. Olyan boldog vagyok, hogy apa leszek, meg nagyon extázisban vagyok…tudom, még várni kell jó pár hónapot, de akkor is…
Tök kis cukor babaruhák vannak. Veszünk majd lányosat, meg fiúsat is, végülis nem tudjuk, milyen nemű lesz az első babánk…mert ugye minimum három lesz…remélem olyan gyönyörűek is lesznek, mint az álmomban voltak. Istenem az a kislány…még mindig tisztán látom magam előtt az édes kis pofiját.
Annyira bele vagyok merülve a babaholmikba, hogy észre se veszem, amikor kicsim és Nagyi bejönnek.
- Te meg mit nézegetsz? – kérdezi Nagyi a hátam mögül.
- Semmi különöset… - bakker, mint valami ninja…mit lopakodik!? A szívbajt hozta rám. Ijedtemben még a laptop tetejét is levágtam.
- Na, mutasd öreganyádnak, hacsak nem valami perverz dolog, mert akkor inkább egy taslit kapsz… - Meg rám néz, szinte olvasható a szeméből, hogy ugye nem valamelyik házi videónkat nézegetem!? De nyugi kicsim…
- Jajj Nagyi, minek nézegetnék, mikor Megtől megkapok mindent!? Én csak… - segíts már baby…azt mondtad maradjon titok…
- Akkor mutasd nekem. – veszi el tőlem Meg a gépet, aztán rám néz, és mosolyogva ad egy puszit.
- Na, de mi az? – jajj Nagyi, olyan kíváncsi vagy…de kicsimre nézek…tudja, hogy jobban szeretem Nagyit a saját anyámnál is, és ha megkérjük, nem fogja senkinek elmondani.
- Jól van… - mosolyog babym, aztán leül mellém.
- Ezt nézegettem… - mutatom Nagyinak felé fordítva a kütyüt. Mire csillogó szemekkel rám néz, aztán Megre, utána babym hasára, majd újra rám.
- Ez azt jelenti, hogy terhes vagy? – meg se várja Megtől a választ – És ezt így kell megtudnom!? Kicsikéim…ennél nagyobb örömöt, nem is…
- Nagyi… - vágok közbe, mielőtt még nagyon kalandba verné magát – Meg nem terhes. – erre értetlenül néz ránk.
- Még csak tervezzünk, hogy lesz….talán karácsonyra lesz egy pocaklakó. Már el van addig intézve a fogamzásgátló… - magyarázza Meg - Csak Cody annyira izgatott, hogy már most mindent megvenne a kicsinek. – mosolyog.
- Értem. – mosolyodik el Nagyi – És erről hogyhogy nem tud senki? Ez egy nagy hír, biztos mindenki úgy örülne, mint én! – hááát én ebben nem vagyok olyan biztos.
- Ez egyenlőre a mi kis titkunk, és szeretnénk, ha más nem tudna róla. – bizony Nagyi…
- Ha ezt szeretnétek, tőlem nem fogja senki megtudni. – mosolyog megértően – Ezt a meglepetést…egy dédunoka…csodálatos. – öleli át Meget…hmmm…hát igen, Nagyi tudja, hogy csak kicsimen múlt, mikor legyen baba…
Nagyi is ugyan olyan izgatott lett, mint én a hír hallatán, és felajánlja, hogy ha már kicsim az utolsó hónapokban jár majd, szívesen jönne, és vigyázna rá, meg majd főzne és takarítana, hogy majd a kismamának ne kelljen. Most mondja valaki, hogy nem imádnivaló…De megnyugtatom, hogy én itt leszek Meg mellett. Erre kiröhög, hogy minden nap nem lehet úgy főzni, hogy közben ott van kihangosítva a telefon…hát köszi….Kicsim is mondja, hogy majd még meglátjuk, mert ez még elég messze van. Egyenlőre apránként vásárolgatunk.
Nagyi néhány napig marad nálunk, aztán a szüleimhez is átmegy egy napra, aztán onnan apu hazaviszi, hogy ne kelljen buszoznia.
De addig is míg itt volt, nagyon jól éreztük magukat. Megjegyezte azt is, hogy elég régen voltunk már nála, és a leendő dédunokájának is jót fog ám tenni a vidéki levegő…Na meg persze nem is Nagyi lett volna, ha nem lát el minket jó tanácsokkal. Elmondja milyen tök praktikus dolgok kellenek, és ami a legjobban tetszett…hogy milyen pozitúrák a legjobbak, ha fiút szeretnénk…ami babymnek kicsit zavarbaejtő, én viszont jót nevetek rajta. Nekem ez természetes beszélgetés, Nagyinak meséltem először, milyen volt, mikor elvesztettem a szüzességemet…és még mindig hihetetlen, hogy Meg volt nekem az első…
Tehát míg hat a fogamzás gátló, gyakorlás lesz…először fiút szeretnék, hogy legyen aki megvédje rajtam kívül a hugicát. Igaza volt Nagyinak, utána is olvastam…olyan póz kell, ahol jó mélyen tudok mozogni kicsimben…hmm…kedvet is kaptam a teszteléshez…hol is van babym?
A nappaliban találom…itton dolgozik, hogy „vigyázzon rám”. Ideje egy kis pihenőt tartani. Leülök mellé, és kiveszem a kezéből azt a papírt, amit éppen olvasott, aztán megcsókolom.
- Cody, most erre nincs időm… - mondja, mikor nyakára cuppanok rá, és comjába marva húzom közelebb magamhoz.
- De-de… - csókolom tovább.
- Tényleg nem. – tol el magától, de kapok egy vigasz puszit – Muszáj ezeket megcsinálnom határidőre. Ne vág már ilyen letört fejet… - neveti el magát.
- Jól van…van még időnk pózokat tesztelni. – dőlök hátra.
- Hogy mi?
- Hát gondoltam először fiú baba legyen, és nézelődtem a neten, hogy milyen pózban érdemes szeretkezni, hogy fiú legyen…és kedvet támadt tesztelni, ahogy elképzeltelek, hogy…
- Értem… - vág a szavamba – Te nagyon várod már a babát… - bújik hozzám – Nagyon aranyos vagy. – még egy finom csókot is kapok, de mikor fektetném el a kanapén, leállít – Maci, ezt most tényleg nem lehet.
- Később? – lééééééciiiii…
- Talán. – de egy kis gonosz…
- Akkor most kénytelen leszek magamat szórakoztatni… - állok fel – Hmm…merre is vannak azok a dvd-k? – lassan elindulok a lépcső felé, közben hallom, hogy leteszi a papírokat és a tollat az asztalra. Majd fent megvárom…de azért a dvd-ket előkeresem, és elindítom az egyiket…
|
| Saya | 2012. 04. 11. 23:42:28 | #20431 |
Karakter: Megan Hoa
Arra ébredek, hogy az ágyban vagyok, Cody pedig sehol. Hajnali fél három felé járunk, kicsit aggódom, hogy elment itthonról. Elindulok lefelé, és meg is találom a nappaliban.
-Hát itt vagy…-leülök mellé- Pihenned kéne.
-Tudom, de nem tudok aludni, és nem akartalak felkelteni…-magához húz- Sajnálom…-tudom, de akkor is megtetted- Szeretlek, nem akartalak megbántani. –annyi gyengédség van az ölelésében, és nekem ez olyan jól esik…
-Tudom…-tényleg.
-Szeretlek! –mondja a szemembe nézve. Tudom, hogy milyen válaszra vár…
-Én is…de most aludnod kéne.
Hallgat rám, és végre felmegyünk az ágyba. Nem tudok a helyzettel mit kezdeni, ezért inkább háttal fekszem le neki. Cody viszont átölel, és én nem emlékezem.
Reggel már megint egyedül ébredek, szóval megint elindulok lefelé. Érdekes látvány fogad, Cody palacsintát csinál, miközben a nagymamája telefonon segít neki. Aztán leteszi…
-Jó reggelt…-köszönök rá.
-Meg…én csak…mióta állsz itt? Végignézted, ahogy szerencsétlenkedek? –valahogy úgy.
-Igen…-mosolygok- aranyos vagy…
-Te meg fáradt, úgyhogy menj szépen vissza pihenni, én meg majd ágyba viszem a reggelit. –ad egy puszit a számra.
-És miért kapom én ezt?
-Mert szeretlek…baj, hogy meg akartalak lepni? –kapok még egy puszit.
Meggyőződöm róla, hogy minden rendben vele, aztán visszamegyek a szobába. Furcsa, de mintha megéreztem volna, hogy nincs mellettem mackókám, ezért keltem fel, most, hogy meg itt sincs, olyan nehéz lepihenni. De fáradt vagyok, annyira, hogy álomba merülök…
Arra ébredek, hogy már mellettem fekszik, és csókolgat. Lassan kinyitom szemeimet, rá nézek, ő meg mosolyogva csókol meg.
-Jó reggelt kicsim…-félre simítja hajamat, és nyakamba csókol bele, majd újra ajkaimat csókolja meg.
-Sikerült? Nem gyújtottad fel a konyhát? –jobb ezt előre tudni.
-Minden rendben volt, és van is…el is pakoltam magam után, hogy ne neked kelljen. –ad egy puszit- Jó fiú voltam. –széles mosoly jelenik meg az arcán.
-Igen…most az voltál. –kis szünet után felülök, maci meg az ölembe teszi a tálcát.
-Remélem ízleni fog…jó étvágyat. –mosolyog.
-Te nem eszel? –ahhoz képest, hogy nem igazán szeretem a palacsintát, egész jó lett.
-Nem vagyok éhes…
-Cody, muszáj enned. Be kell venned a gyógyszeredet...Gyere ide…-felé nyújtok egyet, és így végre eszik ő is belőle.
A hét azzal telik, hogy sokat figyelek rá, hogy jól viselkedjen. Codynak vannak azért meglepetései, hol egy rózsacsokor, hol egy fürdő, hol egy masszázs…mindnek nagyon örülök.
Aztán letelik az a bizonyos egy hét…Reggel én már a konyhában főzőcskézem, mikor Cody jelenik meg mögöttem, és át is ölel.
-Szia…-szólal meg Cody mögöttem, majd nyakamat kezdi csókolgatni és szívogatni. Libabőrös vagyok tőle, de muszáj eltolnom magamtól.
-Cody…Ne csináld, különben is…miért nem vagy ágyban? –még pihennie kéne.
-Mert már nem kell annyit pihennem…letelt az egy hét –átölel, és felsőm alá csúsztatja a kezét- és arra gondoltam…
-Ne gondolkodj annyit, megárt…-ellököm a kezét.
-Rossz kedved van? Gyere, kicsi mackód csinál neked jó kedvet…-mosolyogja.
-Inkább ne. –akarom is, de nem is…és nem szabad, nem akarom.
-Még mindig haragszol rám? –kérdezi tőlem.
-Bárcsak haragudnék, az legalább elmúlna…-sóhajtok, aztán Cody szemébe nézek.
Látom rajta, hogy neki is fáj ez az egész, és tudom azt is, hogy nem csak maga miatt, hanem, mert engem bántott vele. De Cody a férjem, örök hűséget fogadtunk egymásnak, így hát olyan kötelék van köztünk, ami mindennél erősebb, és ezt már semmi sem szakíthatja szét…
-Szükségem van rád, és annyira…-kezdene bele, de szájára teszem a kezemet.
-Sss…ne beszélj…-mondom még mindig a szemébe nézve. Egy darabig csak nézzük egymást, aztán hirtelen feltol a konyhapultra, és csókolni kezd. Hallom, ahogy az edények a földre esnek, sőt még a tálba is beletenyerelek, de nem tudom megszakítani csókunkat.
-Várj…-két kézzel tolom el, így összecsokizom a mellkasát- Nem…nem szabad…
-De szabad…és muszáj…-túr mindkét kezével a hajamba, miközben homlokával homlokomnak dől- Őrülten kívánlak, muszáj, hogy végre megkapjalak…most…azonnal…-megint a szemébe nézek, aztán lassan végig rajta. Lejjebb hajolva lenyalogatom a mellkasát, hiszen összemaszatoltam, aztán ő ugyanezt teszi csokis ujjaimmal, majd apró harapásokkal halad végig egész kezemen. Közelebb húz, és átkulcsolja lábaimat a derekán. Veszem a lapot, és jobban körülfonom velük őt, miközben felemelem a pultról, és elindul velem fölfelé.
A hálószobába érve gyorsabban kezd verni a szívem, szinte már a torkomban dobog. Az ágyra fekve támaszkodik fölém, és szépen lassan vetkőztetni kezd. Még csak egy hét telt el…
-Ne…tényleg ne…-tolom el magamtól, mikor tangámat venné le- Mindennél fontosabb az egészséged…-a békülésünknél is, sajnálom. Máshogy is békülhetünk.
Feláll az ágyról, és végig néz rajtam. Nem mond egy darabig semmit, csak engem néz.
-Ha veled vagyok minden annyira jó, mert a szex megnyugtat, jobb, mint a gyógyszereim. Nem bírok tovább várni sem…Próbálom megérteni, hogy te miért nem akarod…-lemondóan ül le az ágyra, nekem háttal. Most már rám sem nézel?- Nem tudom, hogy ki fogom-e bírni ezt a napot…
-Akkor ma…-mögé térdelek, és átölelem- engedhetek egy kicsit…-lágyan a fülébe harapok.
Elmosolyodva fordul felém, szemeiből szinte kiolvasható, hogy „végre!”, miközben gyengéden nyom le az ágyra, hogy fölém kerüljön. Hosszú csókban forrnak össze ajkaink, miközben Cody türelmetlenül próbálja lesimogatni rólam az utolsó ruhadarabot is, de…
Csengetnek.
-Ki lehet az ilyenkor? –ülök fel a hangra felfigyelve.
-Nem tud érdekelni…-a nyakamat kezdi el falni- és téged se érdekeljen…-visszanyom az ágyra, és olyan édesen kezd el újra csókolni, hogy nem is érdekelne, de csak tovább nyomja valaki a csengőt.
-Muszáj megnézni, hogy…
-Neeem…csak egy valamit muszáj, szeretkeznünk...-hiába próbál lefogni, kimászom alóla, és felveszem az egyik pólóját magamra. Elég hosszú az ajtónyitáshoz, a térdemig ér.
-Megnézem ki az, légy szíves és gyere le te is, ha…megnyugodtál…-oké, látom, hogy áll, de lehet, hogy fontos.
Anyu és Sang-Hee az. Hát persze…következő héten lesz a nagy nap, én meg megígértem, hogy segítek az utolsó pár napban a végső előkészületekben. Jae-Nam már Koreában van, ő ott készíti elő a terepet.
-Zavarunk? –kérdezi anyu kínosan, miközben beljebb invitálom őket.
-Nem, dehogy, csak…pihentünk, aludtunk...-zavarban vagyok.
-Sziasztok! –jön le Cody is egy szál kisgatyában.
-Szerintem mennünk kéne…-jövendőbeli sógornőm zavartan fordítja el a fejét. Basszus Cody…a „kislány” még szűz, a bátyám testét sem látja így, a tiédre sem kíváncsi…
-Nem…nem kell…-Codynak intek a fejemmel, hogy most azonnal tűzzön fel felöltözni.
Könnyű lenne onnan folytatni, ahol abbahagytuk, de ez a jelen körülmények között nem fog menni…meg kell értenie…
Gyorsan elrepül az az egy hét, és végül a testvérem elveszi menyasszonyát. Egy darabig Koreában maradnak, de mivel Jae Los Angelesben kapott munkát, itt is-ott is fognak lakni. A húsvétot még mi is ott töltjük, mert Hyoriék is itt vannak. Mostanában ők is sokat vannak Koreában, mi meg így a kis keresztfiúnkkal tudunk húsvétolni. Mégis csak a gyerekek ünnepe ez. Talán ezért szomorú ez egy kicsit, mert nekünk üresek a karjaink…Anyutól kapunk ugyan ezt-azt, de nem akarok tovább gyerek lenni, én is anya akarok lenni.
Másfél hét után hazamegyünk.
-Cody…-szólalok meg tv-zés közben. Este már otthon pihenünk kettesben.
-Igen? Mondd, hogy szeretkezni akarsz…-mi ez a sírós hang? Oké…két hete nem volt semmi, de nem tehetek róla, hogy Koreában megjött…Most meg nem vagyok olyan hangulatban.
-Nem, most nem, fáradt vagyok. De…-jobban odabújok hozzá- Akarok egy édes titkot…tőled…-megcsókolom- Babát akarok…-Codynak tágra nyílnak a szemei, a remény tüze gyullad fel bennük- Igaz, hogy erre az évre gyakorlatilag el van intézve a fogamzásgátlás, de szép karácsonyi ajándék lenne, nem? –rádöbbentem, hogy fogni akarom a picike kezét, mikor tipegve a tojásokat keresi, és még annyi minden mást is…
-Végre…-mosolyodik el- Szeretlek. –megcsókol.
Pár nap múlva elviszem kontrollra, de szerencsére minden rendben van vele. Még a terhelés teszten is jól végez, de az orvos előírása szerint még egy hónapot kell otthon pihennie, ami azt jelenti, hogy az összes edzést ki kell hagynia. Ez nem nagy ár cserébe az egészségéért.
Persze délután a szüleinek is át kell jönniük, mert aggódnak pici fiúkért, de legalább így ők is megnyugodhatnak, hogy minden rendben van. Illetve csak lenne…Közben szüleim is megjelennek, az esküvői képeket akarják megmutatni, meg apu kiírta nekem, hogy meglegyen nekünk is. Olyan büszke vagyok a bátyókámra…
-És van még egy jó hírünk…-mondja apa, miközben mind a nappaliban ülünk képeket nézegetve- Ez még titok és nagyon friss hír, de Sang-Hee ma volt orvosnál, és kiderült, hogy a nászéjszakán megfogant az első unokánk! –kiesnek a kezemben lévő képek. Örülök, tényleg, de…Úgy érzem, hogy mindenkinek lehet babája, csak nekünk nem.
-Nagynéni leszek? –mosolyodom el- Felhívom őket, gratulálni akarok…-állok fel a társaságból.
-Veled megyek. –szorítja meg Cody a kezemet. Ő legalább látja, hogy bár örülök a testvéremnek, szomorú vagyok magam miatt. Mert fáj, és ez a dolog mindaddig fájni is fog, míg nem fogja egy icike-picike kis tejeskávé baba belülről rugdosni a pocakomat.
Telefonálás után anyu is odajön hozzám, de már jobban vagyok, mert azért csak örülök, hogy nagynéni leszek. Különben is…mégis csak úgy illendő, hogy a kicsi húgnak később szüljön unokát a családba, mint ahogy a bátyja felesége. Legalább is ezzel nyugatom magam.
-Nekünk még biztos várni kell az unokára…-szólal meg Cody anyja, mikor visszatérünk.
-Anya…-Cody kicsit morgósra vált, miközben leülünk.
-Az én kislányom még ráér a szüléssel, Meg még nagyon fiatal, Codyról nem is beszélve…-állapítja meg apu.
-Igen, nem gondoltam, hogy a fiam ilyen korán megnősül…túl korán…-sóhajtja Cody anyja.
-Mire akarsz célozni ezzel? –kezdődik…apu sem bírja ki…
-Célozni? Semmire. Csak egyetértettem azzal, hogy túl fiatalok. Már megszólalnom sem szabad? –Istenem…
Le akarom őket állítani, mikor hirtelen megfogja Cody a kezemet, és elkezd húzni maga után.
-Hova mentek? –szól utánunk Cody apja.
-Hogy hova? –Cody dühösen fordul feléjük- Ez a mi házunk, örüljetek neki, hogy nem dobunk ki ilyen viselkedés után. –néz a veszekedőkre, aztán folytatja- Most szépen felviszem a feleségemet, és olyan hangosan fogok vele szeretkezni, hogy még itt is hallani fogjátok. –anyu hangot akar adni megdöbbenésének, de végül egy szó sem jön ki a száján- Sokkal jobb program, mint itt lent maradni, és remélem így észreveszitek azt is, hogy feleslegesek vagytok perpillanat, ugyanis két és fél hete nem kapta meg a feleségem a magáét, és ideje végre megvigasztalnom! –azt a mindenit…Ez…döbbenetes…
A szülők veszik az adást, és csak elindulnak. Cody még beprogramozza a riasztót, mert extra biztonságos ám minden, na meg nem utolsó sorban nem tud így bejönni senki sem.
A karjaiban cipel fel a szobába, és mielőtt bármit is kérdezhetnék, hogy mi volt ez, az ágyra szorít, és megcsókol.
-Soha többet ne várass ennyit…-suttogja, miközben vetkőztetni kezd, sőt közben még ő is vetkőzik- Megőrülök, annyira kívánlak…
-Áhh…ne harapj…-nevetem el magam, mikor a nyakamba harap bele.
-Szeretlek…imádlak…-nagyon be van indulva, hirtelen azt sem tudja, hogy hol csókoljon. Elindul lefelé, de az első két nyelvcsapása után érzem, hogy most nem ez kell.
-Felejtsd el az előjátékot…egy nőnek csak egy valami okoz igazi örömöt…-fordítok a helyzeten, hogy egy kicsit neki is jó legyen- Ez…--na jó, neked sincs szükséged a cumizásra, kőkemény már most…
Megint alulra kerülök, és végre…végre szeretkezni kezdünk…Olyan jó, annyira jó…kikapcsol, boldogít, és gyönyört okoz…nincs is ennél jobb a világon, mint vele szeretkezni. Az első menet nem tart sokáig, mert túlságosan ki voltunk éhezve a másikra, és túl gyorsan beleugrottunk a dologba. Meglovagolom, aztán mögém kerülve tesz magáévá, sőt még az sem érdekli, hogy én már pihennék, mert mögém feküdve megint kihasználja a lehetőséget. Az utolsó menet alatt újra én lovagolok, hogy neki ne kelljen már annyit mozognia, de még így is felül hozzám, és ölel, csókol közben.
-Nem bírom tovább…-szuszogom rajta feküdve.
-Nem baj…nagyon jó volt…-simogat, majd megint megcsókol. Mosolygok, de végem van…nagyon elfáradtam, ahogy ő is…én…én…
Reggel életem legfurcsább élményére kelek. Még mindig Codyn fekszem, aki még mindig ölel, és…még mindig bennem van a…Így aludtunk el? Elmosolyodva mozdítok csípőmön, ahogy megérzem a reggeli merevedés nyújtotta előnyöket. Persze erre már mackó papa is felébred, és bár hihetetlen, de ugyan ott folytatjuk a szeretkezést, ahol tegnap abbahagytuk.
Délután azért csak sikerült lefürödnünk, és felöltöznünk.
-Szia…-mosolyogva nézek rá, de közben már az ebédet csinálom.
-Szia…-mögém lépve csókol a nyakamba- Köszönöm az estét…és a reggelt is…-neveti el magát.
-Én is…még sosem éreztem magam ennyire…mocskosnak. –nevetem el magam- Rosszkislány voltam, ez nem fordulhat elő többé. –koppintok az orrára, de aztán lenyom a konyha pultra.
-Mi lenne, ha most folytatnánk? Itt…-és mielőtt válaszolhatnék, végszó, és újabb csengő.
-Kinyitom. –adok neki egy puszit, és már megyek is az ajtóhoz. –Szia…-ledöbbenek- Cody, a nagymamád van itt! Bőröndökkel… –kiabálok be, közben beengedem a nagyit. Úgy látszik, hogy Cody személyes ápolást fog kapni.
-Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak így beállítottam, de aggódtam…-Cody miatt, vagy inkább miattunk? Hogy mondjam el, hogy minden rendben és végig szeretkeztük az éjszakát? Cody, segíts egy kicsit…Ráadásul elég kihívóan vagyok öltözve...Ciki...
|
| Garfield | 2012. 04. 06. 20:59:10 | #20287 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
Visszamegyek, még dobálgatunk, de nemsokára kezdődik is a meccs. A kezdő csapatban vagyok, de hamar lecserél az edző és vissza sem állít. Hát ez baromi jó, azért edzettem ennyit, hogy a kispadon üljek…A meccs után, utoljára maradok az öltözőben, nem akarom, hogy a többiek meglássák a bogyókat…amiket éppen raknék a táskába, mikor…
- Cody… - Meg…basszus…ijedtemben elejtem a gyógyszert, és persze, hogy szétszóródik…
- Meg…nem úgy volt, hogy kint találkozunk? – zavartan kezdem összeszedni a bogyókat.
- Ez mi? – nézi meg…basszus… - Szóval jól vagy, mi? Hogy hazudhattál pont nekem? – hozzám vágja és menne ki, de megfogom a kezét.
- Én nem akartam, de… - meg se várja, hogy befejezzem…
- De a tény az, hogy megtetted. Tudtam, hogy baj van… - elrántja a kezét, és kimegy…a francba…
- Hát itt vagy? – örülök meg, mikor kijövök, és átölelem, de eltol magától…
- Szállj be! Én vezetek. A kórházba megyünk. – ne már…
- A kórházba? Ne csináld ezt, már jól…
- Fogd be a pofádat! Nem az újabb hazugságokra vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy mi van veled…Szállj be, és kuss a kórházig! – ordítja le a fejemet…én meg leblokkolok.
Beültet a kocsiba, beköti az övemet és bevágja a kocsiajtót. Hát szépen felbasztam az agyát…Egész úton hozzám se szól, én meg ezek után bevallom félek megszólalni is…
A kórházban megvizsgál a dokim, és bent is tart estére megfigyelésre…hát nagyon jó. Egy hétig nem csinálhatok semmit, és dupla adag gyógyszert is kell szednem, mert sikerült túlhajtanom magamat…A dokitól még megkérdezem, hogy a szex is ki van e zárva, de zavarba jön és kimegy…öcsém ezt a csókát…Nem sokra rá, Meg jön be…
- Hogy vagy? – kérdezi.
- Most, hogy látlak sokkal jobban… - nyújtom felé a kezemet, de nem jön…
- Beszéltem az orvossal… - leül egy székre.
- Mit mondott? - bár nagyon nem is érdekel…utálom, mikor ilyen közömbös…
- Elmondta, hogy nuku szex, de amúgy sem lenne… - ohh…hát rendben… - Miért…miért hazudtál?
- Nem akartam, hogy feleslegesen idegeskedj… - és nem akartam, hogy emiatt összevesszünk, de mégis sikerült…és most megőrít azzal, hogy nem mondd semmit… - Szeretlek…annyira szeretlek, és úgy hiányzik, hogy megölelj… - várok, hátha, de semmi…jól van… - Szomjas vagyok… - azért szólok kicsimnek, mert tuti leüvöltené a fejemet, ha felülnék…
- Tessék… - nyújtja felém a poharat, és le is ülne az ágyra, de nekem jobb ötletem van…behúzom magam mellé.
- Maradj itt…éjszakára is… - kérlek…
- Nem érdemled meg… - elfordítja az arcát.
- Tudom, de nincs több meglepetés, és nem is lesz…Szükségem van rád… - belehalnék, ha elveszítenélek…
- Idd ezt meg. – elhelyezkedik mellettem és úgy itat meg. Mosolyogni sem merek, mert félek, hogy felállna és elmenne…
Reggel Meg hazaszalad kicsit felfrissíteni magát, aztán visszajön értem. Addigra már a zárójelentést is megkapom, és én is elkészülök. Hazafele beugrunk a szüleimhez, hogy beszámolót tartsunk, hogy megint kicsit rosszabbul vagyok, de egyébként minden rendben. Nem engedtem babymnek, hogy szóljon nekik, mert tuti be akartak volna jönni a kórházba és semmi értelme nem lett volna…
Otthon ülök a kanapén, kicsim mindent megcsinál körülöttem, tényleg, semmit nem kell csinálnom, de…ez így nem jó…
- Gyere csak ide… - húzom magam mellé, mikor a távirányítót adná oda, mert 1 órát tv-zhetek…de inkább foglalkoznék a kis feleségemmel… - Fáradtnak tűnsz… - olyan nyúzott szegénykém…
- Az is vagyok…nem nagyon sikerült aludnom… - ásít, aztán folytatja - az éjszaka… - a vállamra hajtja a buksiját…
Pár perc múlva arra leszek figyelmes, hogy elalszik. Szegénykém, tényleg nagyon kimerült lehet…óvatosan a karjaimba veszem, és felviszem a szobába. Lefektetem, betakargatom, adok a homlokára egy puszit, és hagyom aludni. Én baromira nem vagyok álmos, úgyhogy csak fekszem mellette.
Bámulom a plafont, és azon töröm a fejem, amit mondott…hazudtam neki…megbántottam. Pedig nem volt szándékos, csak nem akartam, hogy aggódjon…most meg még nagyobb lett a baj. Hiába nem mutatja, érzem, hogy haragszik rám. Jóvá fogom tenni…persze még nem tudom hogyan, mert ki sem mozdulhatok itthonról.
De ha már nem tudok aludni, elmegyek fürdeni, aztán visszafekszem kicsim mellé, de..áhh még mindig nem megy…A nappaliba megyek, hogy ne keltsem fel babymet, ott nézek tv-t. Már hajnali 2 is elmúlt, és még mindig nem vagyok álmos…hmm…valami nem stimmel. Ez az érzés nem hagy…bűntudatom van…sokszor hazudtam már, de Megnek soha. Nem is szabadott volna…
- Hát itt vagy… - ül le mellém Meg – Pihenned kéne. – ez most inkább hangzott utasításnak, hogy menjek aludni, mint aggodalom…
- Tudom, de nem tudok aludni, és nem akartalak felkelteni… - magamhoz húzom…ölelni, érezni akarom – Sajnálom… - súgom a fülébe – Szeretlek, nem akartalak megbántani. – éreznie kell mennyire szeretem…
- Tudom. – ennyi? Ennyi??
- Szeretlek! – nézek a szemébe.
- Én is…de most aludnod kéne. – hát persze…
Felmegyünk az ágyba, befekszünk az ágyba, de nem bújik hozzám…sőt el is fordul tőlem…Nah majd én. Hagyja, hogy átöleljem, de…ez nem az igazi így…
Alig alszom pár órát, de nem tudok többet. Mivel kimozdulni nem szabad most nekem, egy gyors zuhany után, egy szál boxerben, mert baromi meleg van, megpróbálok reggelit csinálni Megnek. Egyszóval megkísérlem a lehetetlent…
Előkotrom a palacsinta receptet, úgyis régen ettünk már. Minden mondatot elolvasok kétszer, hogy tuti felfogjam mit hogyan kell csinálni…sikerül bekeverni a tésztát. De…hmm…ennek biztos ilyennek kell lennie? Segítség kell…muszáj leszek felkelteni a Nagyit…Fel is hívom, hogy magyarázzon el mindent.
Kihangosítom a telefont, hogy közben tudjam csinálni, és lépésről lépésre elmondja a teendőket, na meg persze nekem is el kell mesélnem mi történt, hogy főzésbe kezdtem. Hát kapok egy jókora lebaszást, így kora reggel, de azt hiszem, megérdemlem…
- Nagyi…valami nem stimmel…nem úgy néz ki, mint kéne…
- Megfordítottad a serpenyőben? – hogy mi?
- Meg kell fordítani? – kérdezek vissza.
- Igen, Cody, meg kell fordítani, hogy mind a két oldala megsüljön… - jól van nah…
- Oké-oké…sose csináltam még, ne legyél már ilyen… - durcáskodom.
- Na, fordítsd meg…
- Jó… - sikerül – Ezaz! Most jó, köszi Nagyi, te vagy a legjobb…
- Tudom, fiam…tudom… - még a lelkemre köti, hogy nagyon igyekezzek kiengesztelni Meget, mert még egy ilyen nőt nem fogok találni magamnak, ha ezt elszúrom…mintha nem tudnám.
Aztán elköszönünk egymástól, és folytatom…vagyis folytatnám a palacsinta gyártást, de…
- Jó reggelt… - szívbaj…
- Meg… - fordulok meg serpenyővel a kezemben – én csak…mióta állsz itt? Végignézted, ahogy szerencsétlenkedek?
- Igen… - mosolyog – aranyos vagy…
- Te meg fáradt, úgyhogy menj szépen vissza pihenni, én meg majd ágyba viszem a reggelit. – adok édes ajkaira egy puszit.
- És miért kapom én ezt? – hát…ere magyarázat kell?
- Mert szeretlek…baj, hogy meg akartalak lepni? – újabb puszit adok neki.
Nagy nehezen visszamegy a szobába, persze meg kell győznöm előtte, hogy nincs baj, és boldogulok egyedül…hisz ez csak palacsinta…
Sikerül kisütni, szépen betöltöm mindent, tányérra pakolom, narancslevet töltök, kiszaladok a kertbe egy szál vörös rózsáért…hmm…azt hiszem már nem hiányzik. Mehetek fel.
Mikor benyitok a szobába, látom, hogy kicsikén visszaaludt. Hát jó…leteszem a tálcát az éjjeliszekrényre, és bebújva mellé a takaró alá kezdem apró csókokkal kelteni. Mikor kinyitja a szemeit, mosolyogva lopok tőle egy csókot. Még így álmosan is milyen gyönyörű…
- Jó reggelt kicsim… - simítom félre a haját, és gyengéden belecsókolok a nyakába, aztán újra ajkait veszem célba. Egész nap tudnám csókolgatni, ha hagyná…
- Sikerült? Nem gyújtottad fel a konyhát? – hahaha…nagyon vicces…
- Minden rendben volt, és van is…el is pakoltam magam után, hogy ne neked kelljen. – adok neki egy puszit – Jó fiú voltam. – vigyorgok.
- Igen…most az voltál. – pár perc csend után felcsüccsen az ágyban, én meg az ölébe teszem a tálcát.
- Remélem ízleni fog…jó étvágyat. – mosolygok.
- Te nem eszel? - kérdezi evés közben.
- Nem vagyok éhes…
- Cody, muszáj enned. Be kell venned a gyógyszeredet…Gyere ide… - felém nyújt egyet. Na jó…közelebb kúszok és harapok a palacsintából.
Igazából nem tudom hogy tud velem ilyen lenni…jó, érezteti, hogy haragszik rám, de figyel is arra, hogy ne mozogjak hirtelen, és ma nem is csinálhatok már semmit, csak az ágyban fekszem. Ezzel csak az a baj, hogy baromi unalmas. Alig tudok a seggemen megmaradni…De Meg mindig lefoglal valamivel, hogy ne akarjak felkelni.
A hét további napjai is ilyen uncsin telnek…még reggelit sem csinálhatok. Remélem nem azért, mert nem ízlett neki a palacsinta…De azért kitalálok én apró meglepetéseket…
Egyik nap, míg a konyhában főzött, addig felhívtam a virágküldő szolgálatot, és hozatok kicsimnek egy csokor vörös rózsát, mert tudom, hogy szereti. A kis kártyára meg annyit íratok, hogy „A világ legjobb feleségének. Szeretlek, Cody”…látszólag nagyon örült neki.
Aztán egy másik nap, este, habos fürdővizet engedek neki, és telepakolom a fürdőt gyertyákkal, hogy tudjon pihenni…azt már nem kíséreltem meg, hogy beüljek vele, azt tuti nem engedte volna meg. De a fürdő után megmasszírozhattam, persze miután megbizonyosodott arról, hogy ez nekem nem lesz megerőltető. Jó, hát sikerült magamat kellően felizgatni, már azzal, hogy csak egy szexi kis bugyiban feküdt alattam…A masszázs után, viszont azt vettem észre, hogy már enyhült kicsit. Igényelte a csókjaimat, és nem lökte el a kezemet, ha simogattam. Persze több nem lehetett csókokon kívül, mert az orvos azt mondta, hogy nem lehet…
Reggel tök jó kedvvel ébredek, mert miért ne lenne jó kedvem!? Letelt az egy hét! Viszont kicsim nincs mellettem…Elmegyek a fürdőbe fogat mosni, és ledobom magamról a pólót…csábítani készülök, semmi szükség rá. Egy kis parfüm, mert Meg imádja…most már a keresésére indulhatok…A konyhában találom meg. Valami finomat főz. A háta mögé settenkedek, és átölelem.
- Szia… - dörmögöm a nyakába és csókolni, szívni kezdem. Őrülten kívánom…
- Cody… - tol el magától – Ne csináld, különben is…miért nem vagy ágyban? – morcos vagy baby!?
- Mert már nem kell annyit pihennem…letelt az egy hét – újra átölelem és felsője alá kúszik a kezem - és arra gondoltam… - persze, ne hagyd, hogy befejezzem…
- Ne gondolkodj annyit, megárt… - ellöki a kezemet.
- Rossz kedved van? Gyere, kicsi mackód csinál neked jó kedvet… - mosolygok, de ahogy látom, Meg nem nagyon díjazza…
- Inkább ne. – hmmm…
- Még mindig haragszol rám? – kérdezem már cseppet sem jó kedvvel…
|
| Saya | 2012. 03. 17. 23:02:22 | #19915 |
Karakter: Megan Hoa
-Tudom, hogy nem szabadna, de…-megcsókol- annyira kívánlak…-újra megcsókol.
-De…-szeretném meggyőzni, hogy az alvás is jó dolog, de megint megcsókol, pedig én akkor is befejezem- nem akarom, hogy miattam legyen valami bajod…
-És ha csak te mozogsz? –mosolyogja.
-Annyira édes vagy…-magamhoz húzva most én csókolom meg azt az édes kis perverz fejét.
Megteszem, amire kért, és meglovagolom, hogy ne kelljen mozognia. Még így is eléggé kimerül szegénykém, pedig én mindent megteszek annak érdekében, hogy csak feküdni kelljen…ha bírna…
Reggel szomorúan kelünk, mert neki megint mennie kell, de kicsit könnyebb, mint tegnap, mert tudom, hogy este megint velem lesz, hogy megint velem alszik…
-Este jövök…-megcirógatja az arcomat, és egy puszit ad a homlokomra.
-Biztos kipihented magad? –aggódom érte, mert mégis csak átszeretkeztük az éjszakát…
-Igen, és még a gépen is pihenni fogok, ne aggódj. –ad egy puszit.
-Vigyázz magadra…-még egyszer megcsókolom, aztán hagyom menni.
Napközben csak sms-t ír, ezért már nagyon várom haza. Kicsit aggódom…ez a megérzés…próbálom elhessegetni, hogy csak beképzelem, hogy baj van, de csak nem múlik.
-Szia kicsim…-este a zuhany alatt talál, mikor haza ér. Átölel, a nyakamba csókol. Végre…
-Szia…-kibújok az öleléséből, és végig nézek rajta- Nyúzottnak tűnsz. –adok neki egy puszit.
-Fárasztó volt a nap…-mosolyogja.
Mesél az edzésről, a napról, aztán hozzám bújva alszik el puszik és simogatások közepette. Sokáig nézem, ahogy fáradtan szuszog, aztán én is elalszom.
Másnap este is fáradtan ér haza, és én még mindig aggódom. A kedvencét csinálom vacsorára, együtt fürdök meg vele, aztán a szobában kap még egy lágy masszázst is tőlem. Olyan fáradt, hogy csakhamar elalszik. Adok neki még egy puszit, betakargatom, aztán mellé fekve alszom el én is.
Reggel arra ébredek, hogy Cody puszilgat, aztán a számra is ad egy puszit.
-Jó reggelt kicsim. –mosolyog- Jött hozzád valaki. –hogy mi?
-Mi? –felülök- Ki? –nem értem.
-Valami öltönyös fickó…-mi van?- Itt is van…-egy mackó? És rózsa is?
-De aranyos…köszönöm…-ezért jár a puszi- És ez…? –egy gyűrű?
-Megláttam a kirakatban és te jutottál eszembe róla. Muszáj volt megvennem neked…-felhúzom az ujjamra, aztán megcsókolom- Tetszik?
-Nagyon…-még egy csókkal jutalmazom- és még annál is jobban…-egy újabb csók után nagy mackómhoz bújva nézem meg jobban a kis mackómat.
Másnap együtt megyünk Cody meccsére, mert ő nagyon szeretné, ha ott lennék. Elkísérem a bemelegítésre is, ahol Cody gyakran kiszalad hozzám a pálya szélére, hogy puszit kérjen tőlem. Aranyos, de…olyan furcsák a szemei…Ez nem puszta fáradtság…
Cody épp passzolná a labdát, mikor lefagy, és még a kezéből is kiejti. Ez meg mi volt? Nincs jól, mégis tovább folytatja? Amikor az öltözőbe megy, utána megyek…
-Jól vagy? –épp a szekrényben kutat, mikor megtalálom.
-Persze…csak inni jöttem ki. –mondja mosolyogva- Mindjárt megyek vissza. Szólsz az edzőnek, nehogy keressen? –kérdezi egy puszit adva.
-Siess…-mondom, és elindulok, de valami azt súgja, hogy vissza kell mennem. Mégsem teszem…talán azért, mert…félek…
Cody visszatér a pályára, sőt a meccsen is részt vesz, de az edző hamar lecseréli. Biztos, hogy ő is észrevette, hogy gond van, és kímélni akarja. Épp ezért döntök úgy, hogy meccs után beszélek vele, és rákérdezek. Megvárom, hogy mindenki kijöjjön az öltözőből, és csak utána megyek be, hogy négyszemközt beszéljünk.
-Cody…-belépek, mire ijedtében elejt egy dobozkát, amit épp a táskájába akart volna betenni, amiből gyógyszerek gurulnak ki.
-Meg…nem úgy volt, hogy kint találkozunk? –zavartan kezdi összekapkodni a bogyókat.
-Ez mi? –veszem a kezembe. Felismerem ezt a dobozt, tudom, hogy ezt kell szednie a szívére- Szóval jól vagy, mi? Hogy hazudhattál pont nekem? –a mellkasához vágom a dobozt, és indulnék, de megfogja a kezemet.
-Én nem akartam, de…-hagyjuk ezt…
-De a tény az, hogy megtetted. Tudtam, hogy baj van…-kitépem a kezemet a kezéből, és kiviharzom. Odakint várom meg, mert tudom, hogy van még egy kötelességem.
-Hát itt vagy? –jön ki Cody, és átölel, de eltolom magamtól.
-Szállj be! Én vezetek. A kórházba megyünk. –rá sem nézek, csak közlöm a tényeket.
-A kórházba? Ne csináld ezt, már jól…
-Fogd be a pofádat! Nem az újabb hazugságokra vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy mi van veled…Szállj be, és kuss a kórházig! –meg sem várom, hogy reagáljon, szinte berakom a kocsiba, bekapcsolom az övet, és rávágom az ajtót.
Meglepően jól vezetek ahhoz képest, hogy fel tudnék robbanni az idegtől…
A kórházba érve szerencsénkre Cody orvosa is bent van, így tudja ő fogadni. Kint várok, míg a vizsgálat tart, és hol az eljegyzési gyűrűmet, hol azt, amivel megkérte a kezemet, hol pedig a tegnapi ajándékomat forgatom az ujjamon. Folyamatosan azon kattog a fejem, hogy mi lett volna ha…Ha nem jövök rá, és nem tudok időben segíteni…Ez fáj…nagyon…
-Most már bemehet hozzá. –szólít meg egy kedves hang.
-Doktor úr, hogy van? –nézek aggódva a kórterem felé.
-Jól, az állapota teljesen stabil, csak a szíve…megint túlhajtotta magát. Egy hétig teljes körű pihenést írtam elő, semmi fizikai munka. Írtam fel újabb adag gyógyszert, ebben az egy hétben dupla adagot kell szednie, aztán másik két hétig még folyamatosan a megszokottat. És…a férje kérdezett valamit…-hogy mi?
-Micsodát doktor úr? –valami baj van?
-Az együttlétektől is tartózkodjanak ebben az egy hétben. –szóval ezért tűnt olyan zavartnak. Én is csak zavart mosoly közepette bólintok egyet. Megköszönök mindent, aztán megyek a kórterembe.
-Hogy vagy? –nyitok be, de még mindig mérges vagyok, meg persze aggódom is.
-Most, hogy látlak sokkal jobban…-felém nyújtja a kezét, de nem megyek közelebb.
-Beszéltem az orvossal…-leülök az ágya melletti székre.
-Mit mondott? –tudom, hogy mire vagy kíváncsi…
-Elmondta, hogy nuku szex, de amúgy sem lenne…-sóhajtok- Miért…miért hazudtál?
-Nem akartam, hogy feleslegesen idegeskedj…-nem mondok semmit, ez az egyik legostobább indok, amit valaha hallottam…sablonos és semmitmondó, álszent…utálom…-Szeretlek…annyira szeretlek, és úgy hiányzik, hogy megölelj…-még mindig nem mondok semmit- Szomjas vagyok…
-Tessék…-nyújtom felé a poharat egy szívószállal, mert az orvos azt mondta, hogy kerülni kell a hirtelen mozdulatokat, és a felülés is az lenne. Megfigyelés alatt van éjszakára, jól kell viselkednie. Le akarok ülni mellé, hogy megitassam, de behúz maga mellé.
-Maradj itt…éjszakára is…-persze, hogy előveszi az őzike szemét.
-Nem érdemled meg…-elfordítom az arcomat.
-Tudom, de nincs több meglepetés, és nem is lesz…Szükségem van rád…
-Idd ezt meg. –visszafordulok, és befészkelem magamat mellé, hogy jobban tudjam megitatni is.
Másnap reggel elmegyek haza, hogy lefürödjek, aztán visszajöjjek Codyért. Csak most engedi, hogy szóljunk a szüleinek, nehogy aggódjanak, ezért hazafelé beugrunk hozzájuk.
Baj nélkül érünk haza, ami kész csoda, mert nem aludtam az éjszaka, és én vezettem hazafelé.
Kiszolgálom őfelségét, hogy a kisujját se kelljen mozdítania, főzök, fürdetek, fektetek…tisztára, mintha kisbabám lenne…Egy óra tv-zés engedélyezett, hogy megnézzen egy meccset, de semmi több, aztán pihenés.
-Gyere csak ide…-húz magához a kanapéra, mikor épp a távirányítót adnám a kezébe- Fáradtnak tűnsz…
-Az is vagyok…nem nagyon sikerült aludnom…-ásítok- az éjszaka…-Cody válla megfelel párna helyett, így oda dőlök. Annyira álmos vagyok, hogy fél perc alatt elalszok...
Szerkesztve Saya által @ 2012. 03. 17. 23:02:58
|
| Garfield | 2012. 03. 02. 23:32:34 | #19564 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Az este volt… - tol el magától egy puszit adva…hát szép mondhatom… - Őrülten cuki voltál azzal a kissráccal…Jól állnak neked a gyerekek. – bár már a sajátommal játszhatnék így…
Két hónap múlva felgyorsítva az eseményeket, megkapom a diplomámat. A Lakers-ben játszom, így meggyorsították a folyamatot. Ki hitte volna még a gimiben, hogy valaha diplomám lesz…Otthon mindenki engem ünnepel, pedig babymet kéne. Kihozza belőlem a legjobbat…A suliban diplomaosztás után még egy partit is csinálnak, csak úgy, mint a középsuliban, választanak királyt és királynőt. Gondolom, csak azért nyerem meg, mert Lakers játékos vagyok, és Meg, ide sem jár, de ő lesz a királynő…az én királynőm…
Megtől baromi jó ajándékokat kapok. Egy gyűrűt, de nem ám akármilyet, egy kosaras gyűrűt, amibe belegravíroztatta a nevemet és, hogy mikor kezdtem kosarazni. Kapok még egy naptárat is…a legjobb képeink vannak a naptárban. Aranyos…
- Szóval most már diplomás ember vagy… - lazítja meg a nyakkendőmet itthon.
- Igen, de nélküled nem ment volna. Sokat segítettél, és mindig mellettem voltál… - kikötöm ezt a vackot és leveszem a zakómmal együtt.
- Mihez lenne kedved? Szeretnél aludni, vagy főzzek valamit, esetleg engedjek egy kellemes fürdőt? – közben ingemet gombolja ki.
- Tudod, hogy mihez lenne kedvem… - magamhoz ölelve csókolom meg.
- Akkor most megfőzök, ameddig te eszel, megfürdök, aztán míg fürdesz…megágyazok… - ajkamba harap, és elmegy…a konyhába…
Most tényleg főzni fog!? És tényleg…De nem baj. Édes, hogy így gondoskodik rólam. Kajálok, elmegyek fürdeni…mindezt olyan gyorsasággal, mint még soha. Csak egy törölközőt csavarok a derekam köré, és mehetünk is a szobába. Babym már megint, olyan szexi…újra és újra fülig beleszeretek…de valami nem stimmel…
- Nem kellett volna felöltöznöd… - igen, határozottan ez a bibi…
- Te nem vitted túlzásba… - de nem ám…
Odamegyek hozzá, leültet az ágyra, és már csókol is. Imádom, mikor ilyen szenvedélyesen csókol. Nem lehet megunni. Még ilyenkor is gyönyörű…mindig, mindenhol, mindenhogy szeretem, nézni…Egy pillanatra kicsim is kinyitja a szemét, a tekintetembe fúrja a sajátját, aztán újra becsukja…Imádom…
- Mindig annyira gyönyörű vagy…nem tudom levenni rólad a tekintetem… - mondom, miközben lesiklik lábaim közé.
- Nem is kell. Tudom, hogy szeretsz nézni közben… - ohh igen…annál izgatóbb nincs is, hogy nézhetem, ahogy kielégít.
Lassan, veszi szájába merevedésemet, és nem bírom ki, hogy ne érjek hozzá. Hajába túrva simogatom buksiját és nézem, ahogy ki-be csúszok szájában. Annyira észveszejtően csinálja…pár perc alatt a csúcsra juttat.
Ez után totál beindulok, és nem menekülhet előlem. Levetkőztetem, remélem nem szakítottam el ezt a szexi kis fehérneműt…de érezni akarom. Végig csókolom testét, de nem időzök sokat, a lényegre térek. Nyelvemmel kezdem kényeztetni. Lábait hátamra csúsztatja, hajamba túr, és egyre gyorsuló sóhajaiból és nyögdécseléseiből tudom, hogy jól csinálom. Ahogy ujjaimat is elkezdem használni, újra csókokkal borítom testét, egész melléig, amiket csókokkal borítok be, és mellbimbóival játszadozom nyelvemmel. Ahogy ő hagyta, hogy elélvezzek, én is hagyom neki, aztán teszem csak magamévá.
Kicsit szomorúan kelünk fel reggel. Holnap el kell utazzak az edzővel, na meg persze a csapattal. A mesternek valami konferenciája lesz, nekem meg el kell kezdenem az intenzívebb, keményebb edzéseket a csapattal, hogy a lehető legjobb formában legyek.
Három napról van szó, de olyan mintha örökre kéne itt hagynom az én kis babymet. Pakolás közben folyamatosan mondogatom, hogy nem akarok menni, ölelgetem, szeretgetem, mert nagyon fog hiányozni…De nem jöhet velünk, mert az edzőm finoman utalt rá, hogy úgysem bírnék magammal esténként…
Kicsim visz ki a reptérre, mert az edző előre ment a csapathoz, mert ők meg már tegnap utaztak, így most egyedül kell mennem.
- Hiányozni fogsz… - mondja, mielőtt mennék a repülőhöz.
- Te már most hiányzol. – szorítom magamhoz - Nem megyek el… - mondom halkan, bár tudom, ha most nem megyek, kirúgnának, de…
- Cody, ne csináld. – kapok egy finom puszit…ezektől foszt meg az edzőm….igazi szadista - Muszáj menned, te is tudod…Ha leszálltál, hívj, ha van időd hívj…mindig hívj… - puszilgat, de nekem nem elég a puszi. Megcsókolom jó hosszan…Istenem…
- Hívlak, és a laptopom is nálam, majd webcamon beszélünk. – erőltetek magamra egy mosolyt.
Sokszor mondogatjuk egymásnak, hogy „szeretlek”, de ez már csak időhúzás…részemről legalábbis az…Aztán elengedi a kezemet, és…és elindulok a gép felé. Ablak melletti helyem van, és nézem, ahogy távolodunk…még megfordul a fejemben, hogy leállítom a gépet, és leszállok, de nem lehet.
Ahogy leszállok, már hívom is a kis feleségemet.
Végigszenvedem a napot. Egész napos edzés van…épphogy leállunk 1-1 órákra pihenni meg kajálni. Ilyenkor mindig felhívom. De ez nekem akkora kínzás…Jó, a többieknek sem jöhetett el a barátnője, vagy felesége, és nem sipákolnak, mint én, de…én nagyon szerelmes vagyok, nem tehetek róla. Olyan mintha hiányozna az egyik felem…Éppen ezért fogom magamat és az utolsó edzés után hazarepülök. A csapattársaim jófejek, falaznak nekem. De reggelre vissza kell érjek az edzésre…
Otthon a vendégfürdőben lezuhanyzok, hogy ne izzadtan menjek fel majd hozzá, ha hazaér. Hallom ahogy felmegy, és már hívom is.
- Szia édes! Mit csinálsz? Én épp zuhanyozom… - szól bele a telefonba.
- Szia baby! Azt hallom…Szóval…most meztelen vagy… - mondom a tényeket…már be is indult a fantáziám.
- Igen, és ha itt lennél, azt súgnám a füledbe, hogy kívánlak, hogy akarom, keményen, sokszor… - mrrr…
- Igen? Tényleg ezt mondanád? – mondhatod is mindjárt…
- Ezt, és még sok minden mást is… - hallom ahogy elzárja a vizet - Nem vagy túl fáradt? Nem kéne már pihenned? – na persze…
- Hogy tudnék pihenni azután, hogy ilyeneket mondasz nekem? – de tényleg…megyek is fel.
- Már felvettem a köntösömet, ha ez megnyugtat… - nem…ez nem megnyugtató. Mi ez a zaj? Hajszárító? Mindegy…
- Vedd le… - kérem tőle. Nem kell az rád, hidd el kicsim.
- Vegyem le? Minek? Úgy sem vagy itt. – biztos vagy te ebben?
- Vedd le… - mondom újra, közben bemegyek a szobába.
- Na jó, de… - kikapcsolja a kütyüt, feláll, és lecsúsztatja magáról. Gyönyörű…Háta mögé lépek, végig simítok rajta és magamhoz ölelem.
- Annyira hiányoztál…
- Cody? – felém fordul és a nyakamba ugrik.
Én is szeretlek kicsim…De nem nagyon engedi, hogy csókoljam és kényeztessem, míg el nem mondom neki, hogy miért is vagyok itthon. Elmesélem neki, mennyire hiányzott, és hazajöttem, de reggel vissza kell mennem, aztán majd este megint hazaugrom, majd vissza reggel…
- Nem bírtam volna ki nélküled… - hátra simítom a haját, aztán elkezdem szárítani, nehogy megint beteg legyen, mert vizes hajjal flangál…
- Mit csinálsz? – most mit nevetsz?
- Nem akarom, hogy miattam megfázz, ezért megszárítom a hajadat, aztán…a testedet majd felmelegítem én. – hátára adok egy puszit, de mielőtt nagyon elkalandoznék, tovább szárítom a haját.
Nekem dől, de egy kis idő után nem bírom ki, hogy ne kezdjem melleit fogdosni. Nem is tudok tovább a hajszárításra koncentrálni. Kikapcsolom, és Meg azonnal az ágyra dől, magára húzva. Lesimítja rólam a köntöst és a hátamba mar. Szeretem ha ezt csinálja…
- Várj! – most mi van? - Szabad ezt neked? Pihenned kell edzések között…Aludhatunk is. Nekem csak annyi kell, hogy velem legyél... – de édesen tudsz mosolyogni…
- Tudom, hogy nem szabadna, de… - megcsókolom – annyira kívánlak… - súgom szájába, és újra megcsókolom.
- De… - ne csináld már baby…mielőtt folytatná, megcsókolom, de csak tovább mondja… - nem akarom, hogy miattam legyen valami bajod… - sóhajtok, és feljebb tolom magamat.
- És ha csak te mozogsz? – tettetek gondolkodást mosolyogva.
- Annyira édes vagy… - húz le magához mosolyogva, és megcsókol.
És tényleg csak kicsim mozog…az előjátékon kívül mást nem is enged. Nagyon a nyeregben érezte magát egész este…úgy lovagolt meg, hogy egy cowboy megirigyelte volna…
Reggel viszont újra szomorkásan ébredünk a szenvedélyes éjszaka után. Gyorsan elkészülünk, és akárcsak tegnap, most is babym visz ki a reptérre. Most valahogy könnyebben megy a búcsúzás.
- Este jövök… - cirógatom az arcát, és puszit adok a homlokára.
- Biztos kipihented magad? – kérdezi aggódva.
- Igen, és még a gépen is pihenni fogok, ne aggódj. – lopok egy puszit.
- Vigyázz magadra… - megcsókol, aztán megyek.
Pöccre pontosan beérek az edzésre. Nem sokon múlt, hogy elkéssek, de itt vagyok.
Ez az állóképesség fejlesztő edzés nem esik most túl jól, sőt…több órán keresztül rohangászunk, úgy vetem le magam a padra a szünetnél, mintha az életem múlna azon, hogy leülhessek. Mivel kicsit elkezd nyilallni a mellkasom, nem hívom fel Meget, csak sms-t küldök neki, hogy épségben megérkeztem, már túl vagyok egy edzésen is, de most nem tudom felhívni…Nem akarom, hogy aggódjon…
A nap további részében is vannak ilyen nyilallások, de olyankor le is állok egy kis időre. Nem erőltetem magamat. A mester aggódik is egy kicsit, hogy bírni fogom e még a meccset amire most készülünk, de megnyugtatom, hogy nem lesz gond. Ez a meccs után, úgyis megyek vissza a kispadra, csak edzősködni fogok. Azért este nekem már nincs edzés, mert „neked többet kell pihenned”. Most kivételesen díjazom az aggodalmát.
Irány haza…
- Szia kicsim…ölelem át a zuhany alatt. – csókolok a nyakába. Tök jó, hogy mindig a legjobb pillanatban kapom el.
- Szia… - bújik az ölelésembe – Nyúzottnak tűnsz. – ad egy puszit.
- Fárasztó volt a nap… - mosolygok.
Mesélek neki az edzésekről, persze kihagyva a pillanatnyi rosszulléteket, aztán összebújva alszunk. Nem történik most semmi, néhány puszin és simogatáson kívül. Muszáj pihennem…
Másnap este is nyúzottan érek haza, de már nem kell újra visszautaznom. Lehet a sok repülőzés is megviselt…Viszont nem lesz már több edzés a meccsig. Két nap múlva lesz, addig mindenki szigorú pihenésre van ítélve.
Kicsi feleségem finom vacsival vár haza, aztán együtt veszünk egy kellemes habos fürdőt. Ha most nem lennék ennyire fáradt biztos letámadnám, de most…csak élvezem a meleg vizet és azt, hogy ölelem magamhoz. Mielőtt elaludnék a kádban, bemegyünk a szobába. A hasamra fektet és egy nyugtató masszázst is kapok. De annyira nyugtatóra sikerül, hogy el is alszom közben.
Reggel előbb kelek, mint kicsim. Nem bírok magammal, nem tudok tovább az ágyban feküdni. És eszembe jut, hogy nem is adtam oda neki az ajándékát. Lemegyek a kertbe, hogy szedjek egy szál vörös rózsát, aztán előveszem a táskámból az ajándékot. Egy plüssmaci…de tök aranyos, mert öltönyös maci csokornyakkendővel meg minden. És a lényeg, vettem neki egy gyűrűt is. Mikor kiszúrtam a kirakatba, rögtön Meg jutott az eszembe. Helyezgetem a szekrényen egy darabig, de sehogy se jó, aztán fogom a gyűrűt, és a maci nyakkendőjére fűzöm. Remélem észreveszi…A rózsát meg a maci mancsába teszem.
Apró puszikkal keltem fel. Mikor kinyitja a szemét, kisimítok egy tincset a gyönyörű arcából, és egy puszit adok a szájára.
- Jó reggelt kicsim. – mosolygok – Jött hozzád valaki. – ülök fel.
- Mi? – ül fel Meg is – Ki? - hű de bő a szókincsed így reggel…
- Valami öltönyös fickó… - egyre értetlenebbül néz – Itt is van… - húzódok félre, hogy lássa a szekrényen a macit.
- De aranyos…köszönöm. – kapok egy mosolygós puszit – És ez…? – jól van, kiszúrta a gyűrűt.
- Megláttam a kirakatban és te jutottál eszembe róla. Muszáj volt megvennem neked… - felhúzza az ujjára, aztán megcsókol – Tetszik?
- Nagyon… - újabb csók – és még annál is jobban… - még egy csók, utána hozzám bújva babrálja a macit.
Másnap reggel meggyőzöm babymet, hogy jöjjön el a meccsemre. Tudom, hogy nem szereti, de kell, hogy szurkoljon nekem. Nélküle már nem is tudok jól játszani…sajnálom…De nagyon meggyőző lehetek, mert még a bemelegítésünkre is eljön. Tök jól megy minden, és minden kosaramnál kifutok a pálya szélére, hogy begyűjtsek Megtől egy puszit. Persze csak nevet rajtam, de nekem kellenek ezek a puszik…
Mikor passzolnám a labdát, fájdalom hasít a mellkasomba, és ledermedek, még a labdát is elejtem. Pár másodpercig moccanni is alig tudok, de utána ahogy jött, úgy el is megy a fájdalom. De ilyen alkalmakra van még gyógyszerem, az orvos mondta, ha fájdogálni kezdene, kezdjem el újra szedni…Azt hiszem itt az ideje, hogy szedjem…Megyek is az öltözőbe, hogy bevegyem.
- Jól vagy?- jön be utánam Meg, mikor a szekrényemben keresem a tégelyt amiben a bogyók vannak…
- Persze…csak inni jöttem ki. – mosolygok – Mindjárt megyek vissza. Szólsz az edzőnek, nehogy keressen? – adok neki egy puszit.
- Siess… - már megy is.
Jó, ne szép, hogy nem szólok neki, de nem kell, hogy aggódjon…Beveszem a bogyót és megyek vissza dobálgatni. Pár óra múlva pályára kell állnom, remélem addigra hat a gyógyszer és nem lesz bajom…
Szerkesztve Garfield által @ 2012. 03. 02. 23:38:47
|
| Saya | 2012. 02. 26. 20:45:25 | #19458 |
Karakter: Megan Hoa
-Három…-mondja ki Cody, aztán megfordítom.
-Na? –kérdezem csukott szemekkel.
-Nem vagy terhes…-egy pillanatra szúró érzés hasít a szívembe, de tudom, hogy ennek így kellett lennie…Hallom, hogy ő is szomorú.
-Tényleg? –nem is tudom, hogy mit érezzek…
Cody lemegy a hátsó kertbe dobálni, addig én felöltözök, aztán csak bámulok magam elé, és próbálom felfogni, ami történt. Megint ez az érzés…Mintha megint elveszítettem volna a babámat, pedig nem is voltam terhes. Csak az üresség marad, semmi más, és csak arra tudok gondolni, hogy nem akarom megint megtapasztalni ezt az érzést…
Viszont most nem vagyok egyedül, itt van nekem Cody, és nem csak pár nap múlva, hanem most rögtön…Ki is megyek hozzá, és mikor kiérek, meglátom, hogy fejét lehajtva ül. Ő is kiborult, de jobb lesz belátnia, hogy ez nem a megfelelő idő lett volna, és remélem azt is megérti, hogy nekem nem fog menni a további próbálkozás…
A szemét törölgeti, mikor mögé térdelve ölelem át, és a nyakába csókolok.
-Ne szomorkodj. Legközelebb összejön. –mosolyogva térdelek elé. Nem szabad elfelejteni, hogy még hat a fogamzásgátló ám…
-Mikor legközelebb? Most megint nem akarod, sőt mintha tíz tonnás súly esett volna le a válladról, hogy nem vagy terhes, mert újra kosarazok…-újra kezeibe temeti az arcát –Meg…én annyira szerettem volna ezt a babát…
-Tudom…-átölelem őt, ő meg bújik hozzám. Mackó…
-Nem próbáljuk meg mégis újra? –nem menne, sajnálom…
-Cody…Mi lenne, ha hanyagolnánk a baba témát, míg kosarazol a csapatban és edzősködsz egyszerre? Alig látlak már most…nem akarom egyedül végig csinálni. Szeretném majd, ha el tudnál kísérni a vizsgálatokra, és te is éreznéd, mikor először rugdos…-mondom, mire sóhajt.
-Rendben.
-Addig is ígérd meg, hogy nem hajtod túl magadat. –ne kelljen miattam aggódnom.
-Ígérem…nem szabadulsz tőlem olyan könnyen…-mosolyog.
-Nem is akarok. –megcsókolom.
Mielőtt tovább csókolna, megszakítom a csókunkat. Cody is feleszmél, hogy még beteg vagyok, és karjaiban visz fel az ágyba. Mellém fekszik, és addig simogat, míg el nem alszom.
Másnapra már azért jobban vagyok, bár a fáradtság nem nagyon múlik. El is zavarom Codyt edzésre, mert most fontos, hogy gyakoroljon, nehogy lesérüljön nekem a meccseken…
Napközben sokszor hív, de megnyugtatom, hogy jól vagyok, és ő is engem.
Viszont, ha most még anya nem lehetek, feleségnek megmaradok, és, mint jó feleség, tudom ám mi a dolgom, hogy mivel tehetem boldoggá az én kis férjecskémet…Egy szexi hálóingben várom otthon, de meglepetésemre egy kisfiúval állít be. Hát ő meg…?
-Szia kicsim…-mosolyog kínosan, miközben befogja fiú szemét.
-Szia…sziasztok…-gyorsan felveszem a köntösömet, és örülök, hogy nem az első tervemet váltottam valóra, hogy meztelenül várom…-Hát ő? –nézek a fiúra.
-Ő Will. –leveszi a kezét a szeméről- Will, ő itt a feleségem, Meg. –mutat be- Nem jöttek érte a szülei, és hiába vittem haza, nem nyitott senki ajtót. Nem akartam egyedül hagyni…-közben a nappaliba érünk, és a kanapéra ülünk le.
-Értem. –jól tetted drágám- És mondd csak Will, éhes vagy? –kérdezem mosolyogva, és miután Cody is rábólint a dologra…
-Igen. –rögtön gondoltam.
-Itt nem kell ám Cody engedélyét kérned, itt én hordom a gatyát…-viccelődöm, bár…
-Hééé…Ne higgy neki, ez nem igaz…-na jó, ideje mennem összeütni valamit. A konyhába megyek, míg Cody Will szüleit próbálja utolérni, aztán Willel játszik egy kicsit.
Vacsora után úgy döntünk, hogy a fiú itt marad éjszakára, mert még mindig nincs otthon náluk senki sem. Will annyira nem is bánja, még fürdés után is tele van energiával, de egy rövid játék után muszáj ágyba bújnia, így Cody le is fekteti szépen.
Reggel végre sikerül valakit utolérni, így Will is hazakerülhet. Nagyon hálás, amiért maradhatott…aranyos kölyök. Míg Cody hazaviszi, addig én visszafekszem.
-Megjöttem…-bebújik mellém az ágyba.
-Szia…-mosolyogva megcsókolom.
-Mit is akartál az este? Nagyon szexi voltál ám…-a nyakamat kezdi csókolni.
-Az este volt…-tolom el magamtól, de egy puszit azért kap- Őrülten cuki voltál azzal a kissráccal…Jól állnak neked a gyerekek. –mosolygom.
Pár hónap múlva Cody végre hivatalosan is megkapja a diplomáját gyorsított eljárásban a csapatban való tevékenységre tekintettel. Olyan büszke vagyok rá…Itthon is tartunk egy kis ünnepséget a családdal, de a nagyobb ünneplés az iskolájában lesz. Nem csak maga a diplomaátadó ünnepség, hanem egy parti este. Az este különlegessége, hogy elég retro partira sikeredik, ugyanis itt is, mint a gimnáziumban választanak királyt és királynőt. Persze Cody népszerűsége miatt nem lehet kérdés, hogy ki nyer…és mivel természetesen Cody párja é vagyok, így a királynői címet én kapom meg. Még mindig nem tudom megszokni, hogy celeb számba kezelnek minket…
Két ajándékot kap tőlem Cody. Az egyik egy kosaras gyűrű, amibe belevésettem a nevét, azt, hogy mikor kezdett kosarazni, a másik meg egy naptár…pontosabban az a publikus verzió, ami megörökíti a legszebb pillanatainkat, a másik verzió…azt én otthon csináltam…
-Szóval most már diplomás ember vagy…-lazítom meg már otthon a nyakkendőjét.
-Igen, de nélküled nem ment volna. Sokat segítettél, és mindig mellettem voltál…-kiköti, és le is veszi, majd a zakóját is ledobja.
-Mihez lenne kedved? Szeretnél aludni, vagy főzzek valamit, esetleg engedjek egy kellemes fürdőt? –elkezdem kigombolni az ingét.
-Tudod, hogy mihez lenne kedvem…-közelebb húz, és megcsókol.
-Akkor most megfőzök, ameddig te eszel, megfürdök, aztán míg fürdesz…megágyazok…-alsó ajkába harapok, majd a konyhába indulok.
A hálóban várom meg mackót, mert én már kész vagyok. Az egyetlen, ami megtöri az idillt az a közelgő vihar hangja…Utálom a mennydörgést…De várok...és várok...
-Nem kellett volna felöltöznöd…-lép ki Cody a fürdőből végig nézve rajtam.
-Te nem vitted túlzásba…-csak egy törölköző van a derekára csavarva.
Mikor közelebb ér, leültetem az ágyra, és lehajolva hozzá megcsókolom. Élvezem, ahogy nyelvünk lassú táncba kezd, majd mohón követelem magamnak, ráharapok, megszívom, mindegy, csak ne szabaduljon tőlem. Csókunk közben hosszan nézek gyönyörű zöld szemeibe, majd újra lehunyom szemeimet, hogy átadjam magam az érzésnek.
-Mindig annyira gyönyörű vagy…nem tudom levenni rólad a tekintetem…-mondja, miközben lábai közé térdelve lehúzom róla a törölközőt.
-Nem is kell. Tudom, hogy szeretsz nézni közben…-lassan csúsztatom számba nyalókámat, aztán elmosolyodva fölpillantok rá, mikor megérzem hajtincseim közé fúródó ujjait.
Furcsa, hogy miközben előtte térdelek, és csinálom, amit csinálok, arra gondolok, hogy mennyire szeretem, és arra, hogy nem tudnék nélküle élni. Nem szoktam ilyesmire gondolni pont orális szex közben, de talán ezért tudom olyan odaadóan kielégíteni, hogy pár perc alatt a csúcsra juttatom.
Eddig hagyta magát, de most ellentmondást nem tűrve szaggatja le rólam a ruhákat. Olyan türelmetlen, azon csodálkozom, hogy nem tépte el…
Kényelmesen elhelyezkedem az ágyon, és mikor már Cody is a lábaim között, vállaira csúsztatom lábaimat. A fejem alá tolom a párnát, ujjaimmal a hajába markolok, és úgy élvezem nyelvjátékát. Ajkaimba harapva nyögdécselek, mikor ujjait is használni kezdi, főleg mikor feljebb emelkedik, hogy melleimet is kellő figyelemben részesítse. Mostanában nem csinálunk új dolgokat az ágyban, de valahogy ez a megszokott jó olyan megnyugtató és boldogító, hogy nem is kéne más…Egyébként meg más a farkával nem tudna így megdugni, ahogy Cody csak a nyelvével teszi, szóval…nem lehet okom panaszra. Kegyes az én mackó uram hozzám, és hagyja, hogy elélvezzek, csak aztán csúszik belém merev tagjával.
Fáradtan kelek az átszeretkezett éjszaka után, de nem csak ez…
Tudom, hogy ez az utolsó nap, amit együtt tölthetek Codyval mielőtt elmenne a hosszú hétvégére az edzőjével. Neki valami sport konferenciára kell mennie, és úgy döntött, hogy viszi magával Codyt is, hogy máris elkezdhesse az intenzívebb edzéseket. Három nap az egész, és csak egy órás repülőút, de mégis már most utálom az egészet. Én nem mehetek vele, mert „nem tudna koncentrálni” meg „kell neki az erő” na persze…az edzője már csak tudja…
Olyan rossz pakolni, hogy azt el sem tudom mondani, és Cody sem könnyíti meg a helyzetet, hogy cirógat, becézget, és vagy hússzor elmondja, hogy mennyire nem akar menni.
Én viszem ki a reptérre, mert az edzője előre ment.
-Hiányozni fogsz…-mondom neki, mielőtt becsekkolna.
-Te már most hiányzol. –magához ölel- Nem megyek el…
-Cody, ne csináld. –adok egy puszit a szájára- Muszáj menned, te is tudod…-rohadt szerződés- Ha leszálltál, hívj, ha van időd hívj…mindig hívj…-látom, hogy a bejáratnál álló férfi csúnyán néz ránk. Oké tudom, hogy mennie kéne már…Adok még neki pár puszit, de aztán az egyiket igazi hosszú csókká mélyíti.
-Hívlak, és a laptopom is nálam, majd webcamon beszélünk. –mosolyogja. Egy-egy kis üveg parfümöt még cseréltünk is, hogy a másik illata mindig velünk legyen, mintha több hónapos útra menne, pedig csak három nyomorult nap, két rövidke éjszaka…
Ezerszer elmondjuk még, hogy „szeretlek”, aztán lassan elengedem a kezét, mert mennie kell a gépre. A terminálból nézem, ahogy felszáll a gép. Utálom ezt…
Olyan nagy és üres ez a ház Cody nélkül…nem is tudom, hogy miért haza jöttem, és nem a szüleimhez. Olyan butának érzem magam, mert a nagy semmi miatt könnyes a szemem, de nem tehetek róla, nagyon egyedül érzem magam…
Délután többször is beszélünk telefonon, de az mégsem olyan, mintha megölelne, vagy megcsókolna. A legrosszabb az este, mert egyedül kell majd aludnom. Nem félek, mert jó a biztonsági rendszerünk, nem erről van szó, csupán csak hiányzik, hogy hozzá bújhassak, hogy halljam a hangját, ahogy azt mondja, szeret, és hallgassam, ahogy lassan álomba szenderül azokkal az édes mély szuszogásaival…
Elindulok zuhanyozni, épp a víz alá állok, mikor megcsörren a telefonom. Cody az. Kihangosítom a telefonomat, és visszaállok a víz alá.
-Szia édes! Mit csinálsz? Én épp zuhanyozom…-mondom mosolyogva.
-Szia baby! Azt hallom…Szóval…most meztelen vagy…-kicsi perverz mackóm.
-Igen, és ha itt lennél, azt súgnám a füledbe, hogy kívánlak, hogy akarom, keményen, sokszor…-gonosz vagyok, hogy incselkedek vele, de tudom, hogy szereti.
-Igen? Tényleg ezt mondanád? –nem hiszed el?
-Ezt, és még sok minden mást is…-közben kilépek a víz alól, és törölközni kezdek- Nem vagy túl fáradt? Nem kéne már pihenned?
-Hogy tudnék pihenni azután, hogy ilyeneket mondasz nekem? –oh bocsika, hehe.
-Már felvettem a köntösömet, ha ez megnyugtat…-nevetek, közben beérek a hálószobába. Előveszem a hajszárítót, és szárítani kezdem a hajamat. Másik kezemmel a fülemhez teszem a telefont, mert máskülönben nem érteném mackókámat.
-Vedd le…-hogy mi?
-Vegyem le? Minek? Úgy sem vagy itt. –semmi értelme, hogy magadat kínzod.
-Vedd le…-kéri újra.
-Na jó, de…-úgy is fel kell öltöznöm, mindegy. Kikapcsolom a hajszárítót, aztán felállok, és lecsúsztatom magamról a köntöst. Épp szólnék bele a telefonba, mikor valaki végig simít a hátamon, de mielőtt üthetnék, magához szorít.
-Annyira hiányoztál…-jó ég…Cody!
-Cody? –meglepetten fordulok hátra, aztán a nyakába ugrok. Igen, igen, igen…olyan jó, hogy itt vagy! Ne engedj el, nem engedhetsz el…
Persze csókolna, és simogatna, de előbb kiszedem belőle, hogy mi ez az egész. Elmeséli, hogy felült az edzés után az első gépre, ami hazafelé tartott. Lent lezuhanyozott a vendégszobában, és most itt van, hogy meglepjen. Holnap ugyan vissza kell mennie, hogy ne bukjon le, de aztán megint hazarepül estére.
-Nem bírtam volna ki nélküled…-simítja hátra a hajamat, aztán mögém térdel az ágyon, és szárítani kezdi.
-Mit csinálsz? –kérdezem nevetve.
-Nem akarom, hogy miattam megfázz, ezért megszárítom a hajadat, aztán…a testedet majd felmelegítem én. –egy csókot hint a hátamra, aztán tovább szárítja a hajamat. Hát hogy lehet valaki ennyire aranyos? A hátának dőlve hagyom, hogy tovább szárítsa, közben másik kezével melleimet kezdi gyömöszölni. Kikapcsolja a szárítót, én meg az ágyra dőlök, és magammal húzom őt is. Lekerül róla is a köntös, hátába marok, nem akarom elengedni
-Várj! –óvatosan eltolom magamtól- Szabad ezt neked? Pihenned kell edzések között…Aludhatunk is. Nekem csak annyi kell, hogy velem legyél...–mosolygom.
Nem akarom, hogy miattam kerüljön bajba, de olyan jó lenne vele lenni. Ő is akarja, én is akarom...menne most egyáltalán gyengéden, ha ennyire kívánjuk egymást? Jaj Cody, úgy imádlak...
|
|
