|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Garfield | 2014. 02. 11. 14:21:03 | #29318 |
 Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Azaz igazság, hogy nagyon szeretném még használni a dákómat, így próbálok viselkedni a két hét alatt. Bár elég nehéz úgy, hogy minden este kicsim kenegeti be nekem. Minden nap elmondom, hogy muszáj viselkednem, visszafognom magam, pedig minden egyes nap, mikor csak hozzám ért, rá vetettem volna magamat. Kínzás ez az időszak…de mikor az orvoshoz visszamegyek, azt mondja, teljesen rendbe jöttem. Vééégreee…
Csak az a baj, hogy nem mindegy már, hogy mikor támadom le. Már a gyerekek is itt vannak…de egyik este már nagyon nem bírok magammal. Elmegyek lefürdeni, míg babym a kicsiket fekteti le. Még vizes vagyok, nem is akarok megtörölközni, magamra kapok egy kisgatyát. Tudom, hogy mennyire tetszik neki, mikor ilyen fecske alsó van rajtam, nem tudom miért, de mindegy is…
- A gyerekek? – kérdezem, mikor kicsim belép a szobába.
- Ettek, fürödtek, alszanak...Azt hiszem...én is elmegyek fürödni... – hát…jó…
- Meg... – megyek utána.
- Mi az? – kérdezi eltakarva magát. Miért takargatja magát?
- Csak...meg...meg akartam kérdezni, hogy csináljak-e vacsit... – sétálok közelebb, miután ki tudtam nyögni a mondatot.
- Nem igazán vagyok éhes, de lehet, hogy... – csókkal hallgattatom el.
- Enned kell... – mondom elvéve kezecskéjét mellei elől, és meg is harapdálom finoman, mert takargatja magát előlem…
- Éhes vagy? – kérdezi értetlenül.
- Hozok kaját... – mennék is, de visszatart a kezemnél fogva.
- Nem érted, hogy nem kell az a kurva kaja? – hát legyen…
- Jó, de akkor szólsz, ha már nincs erőd? – hajolok hozzá közel.
- Te ittál? Miről beszélsz? – édes…
- Addig akarok veled szeretkezni, míg bírod... – kicsit ledöbben, én meg mosolyogva ledobom magamról a gatyát, és beülök a kádba. Az ölembe húzom, és nyakát kezdem falni.
- Cody...biztos, hogy...? – jajj kicsim…
- Biztos... – csókolom meg - Ma este megtudják a szomszédok a nevemet... – mosolygok, de kell neki egy kis idő mire leesik neki, hogy azt akarom, hogy a nevemet sikítozza gyönyörében.
Fantasztikus estét töltünk együtt. Többször is az enyém lesz, és tényleg úgy sikítozott volna alattam, ahogy szerettem volna, ha nincsenek a gyerekek, mert eszméletlenül élvezte, és én is. Nem durvultam be, nem döngöltem a matracba…igazi szeretkezés volt…csak a hátamon maradtak nyomok, meg a nyakamon. Valahol le kellett vezetnie…imádom…
Reggel arra kelek, hogy babym nincs mellettem. Felkelek, belesek a gyerekekhez, de nincs itt, a pöttömök alszanak. Finoman adok a buksijukra egy-egy puszit, és megyek megkeresni a kis feleségemet. A nappaliban fekszik a kanapén. Pizsiben is olyan szexi…
- Baby, hát te már fent vagy? – megyek oda hozzá.
- Aha, a babafigyelőre keltem, csak nem akartam, hogy te is felébredj. – nyújtja felém a kezét, és ahogy lehajolok, nyakam köré fonja, hogy megcsókoljon…édes…
- Elmegyünk ma valahova? - kérdezem a pizsinacija madzagjával babrálva.
- Mert Valentin nap van? Ne hülyéskedj...Mi már kinőttünk ebből. – simogatja meg az arcomat - Éjszaka megkaptam az ajándékomat...Örülök, hogy jól működsz. – neveti el magát.
- Én meg a tesztelésnek örültem... – fenekét fogva húzom közelebb magamhoz. Egybúl derekam köré kulcsolja lábait, mikor combjaiba marok.
- Ha ma korán kerülünk ágyba, szívesen lovagolok megint...vagy csak így fekszem...mint most, és... – francba már a telefonokkal - Ne vedd fel... – mondja.
- Nem akartam... – megcsókolom, közben valaki nagyon kitartó, mert kivárja az üzenetrögzítőt, és…anyu…?
- Cody...kisfiam...kérlek vedd fel a telefont... – sír? - annyira hiányzol, és szeretném látni az unokáimat is... – kicsim eltol magától.
- Vedd fel, úgy is azt akarod... – mondja sóhajtva.
- Csak egy perc, gyorsan elintézem, ígérem. – felveszem.
Elég durván összeveszek Meggel, mert belementem, hogy anyu meg apu átjöjjenek megnézni a gyerekeket. De hát annyira könyörgött, és hát csak az anyám…mit mondhatnék neki? Megnek nagyon nem tetszik a dolog, és délután mikor megjönnek a szüleim nagyon feszült. Nem is köszön anyámnak, csak felé biccent, aztán felmegy a gyerekekért. Mivel Jake elég nyűgös, kicsim ringatja, míg anyu Madyvel játszik.
- Hogy repül a kisbaba, na hogy repül? – mondja anyám Madynek, ahogy fel-le emelgeti.
- Vedd el tőle! Most! – súgja nekem Meg.
- Csak játszanak…
- Medy mindjárt hányni fog! Vedd át! – ahogy Meg ezt kimondja, anyu kezéből kicsúszik a kicsi, de szerencsére a kanapéra a párnák közé esik.
- Te rohadt szemét! – üvölt anyámra. Jake a hordozóba kerül, és megindul anyám felé. Apu próbálja visszatartani, de félrelöki, de nekem sikerül lefognom.
- Nyugodj meg! Kicsim... – hiába mondom, összekarmolja, marja a kezemet, hogy eresszem el, de nem.
- Esküszöm, hogy véletlen volt. – mondja anyu Madyt ringatva.
- Megöllek, érted? Meg foglak ölni, ha a lányomhoz nyúlsz! – ennek nem lesz jó vége…
- Anya, most menjetek el... – mondom anyámnak.
- Úgy sajnálom... – mondja még anyu az ajtóból.
- Minek engedted ide, mi? – kiabál velem, közben Madyt öleli -Soha többé nem érhet a lányomhoz!
- Hidd el, ha szándékosan tette volna, nem úszta meg volna ennyivel...Medy az én lányom is... – mondom emlékeztetőül.
- Akkor miért nem viselkedsz úgy? – kiabálja.
- Talán mégis el kéne menned arra az indulatkezelő terápiára...
- Mi? Ezt pont most mondod? Fogd csak az anyád pártját...Elmegyek, de...áh... – inkább fogja a kicsiket és felmegy a szobába.
Másnap Meg talál valami farmot, ahol lovakkal gyógyítják az embereket. Sose mondtam, hogy beteg lenne, de talán ha kimozdulhat itthonról, nem lesz ilyen feszült. Délután el is megy az első „kezelésre”.
Tudom, hogy anyám hibázott, de Madynek semmi baja, délelőtt kicsim elvitte a dokihoz, és a doki is azt mondta, hogy kutya baja a kis hercegnőnek. Kiszaladok csak ide a sarokra, hogy a sportújságot megvegyem magamnak, de nem tetszik amit látok…címlapon van Meg…és…fogja valami faszi kezét. Csomó újságot megveszek, amiben Megről esik szó. Mikor hazaérek, látom, hogy Meg elaludt…én meg elolvasom a cikkeket, aztán a fotókat nézegetem…
- Felébredtél? – kérdezem mikor mocorogni kezd.
- Igen...de...ez a kép, és a cikk... – ül fel.
- Nem kell mondanod semmit... – mondom, de nem lehetek rá mérges…
- Cody, ez nem az, aminek...
- Tudom... – vágok közbe - Csak máris jóban vagytok, nem? – kérdezem egy csöpp indulattal.
- Mackó... – bújik hozzám.
- Hm? – fel tudnék robbanni, pedig általában megnyugtat Meg ölelése.
- Nem hiszel nekem? – kérdezi a mellkasomat simogatva.
- Ugyan…én mondtam, hogy menj el a terápiára… - én hülye fasz… - csak nem gondoltam, hogy másnap az újságok címlapjain leszel egy pasival… - mondom sóhajtva.
- Ő Josh, a terápiavezető…
- Jó, ne kezdj el magyarázkodni, ha azt mondod nem csaltál meg, az úgy is van…de ha ez a Josh azt hiszi majd, hogy a terápia része, hogy ágyba vihet…a családja sem fog ráismerni, mikor azonosítani kéne. – mondom komolyan, és állnék fel, de Megvisszahúz.
- Miért nem bízol bennem? Azt gondolod, hogy ha kikezdene velem, én hagynám? – Meg…
- Csak benne nem bízok…tudod pasiból, és csak akkor hiszem el, hogy nem fantáziálgat rólad, ha buzi… - kezdek egyre mérgesebb lenni.
- Nem úgy tűnt, mint aki meleg. – mondja tök nyugisan.
- Most még jobban fel akarsz húzni?!
- Én?! Te nézel lotyónak… - mi van?
- Utálom mikor kiforgatod a szavaimat…
- Tudom… - mosolyodik el, és a combomra simítja a kezét.
- Te most szórakozol velem? – mosolyodom el én is.
- Egy kicsit… - az ölembe ül, és megcsókol.
- Szeretlek… - ölelem magamhoz szorosan, és nyakába temetem az arcomat.
- Én is szeretlek. – mindig megdobban erre a szóra a szívem.
- Hova akarsz menni? – kérdezem, mikor ficeregni kezd.
- Sehova… - simít végig az arcomon – csak kicsit erősen ölelsz…
- Bocsánat… - finoman megcsókol.
Felsője alá csúszik a kezem…mrr…nincs rajta melltartó. Azonnal melleit kezdem gyömöszölni nyakát csókolva. Leveszi rólam a pólómat, és hanyatt dönt. Lehajol hozzám, hogy megcsókoljon, és már hasamnál jár csókjaival, mikor a picurokat halljuk meg.
- Bepótoljuk… - hajol fölém, és ad egy puszit, aztán megy is.
Felülök, és az újságokra nézek…aztán félre dobom őket, és Meg után megyek. Nézem, ahogy Madyt ringatja a hintaszékben, és elmosolyodom. Még mindig hihetetlen, hogy valóra vált az álmom…A feleségem, és gyerekeket szült nekem. Mégis most ezek a cikkek…aggasztanak. Remélem nem akar visszamenni…semmi baja, én voltama hülye, hogy elküldtem ide. Nem akarom más pasi karjai közé lökni.
- Cody… - ránézek kicsimre…biztos már szólt…
- Bocsi…kicsit elkalandoztam. – mosolyodom el.
- Merre jártál? – mosolyog.
- Valóra váltottad az álmomat… - megyek közelebb, és felbiccentem a buksiját – Szeretlek szerelmem… - lopok egy finom csókot – Nézd milyen édes… - guggolok le melléjük és megsimogatom Mady gyönyörű pofiját. Meg egyik kezét hátamra simítja, de ahogy felállok, keze végigsiklik rajtam, aztán fenekemet paskolja meg. Elmosolyodom, aztán Jakeyt veszem fel.
Igyekszem sokat itthon lenni. Azt hiszem valami nem jó köztünk,de nem tudom mi, és nem tudom hogyan kérdezzek rá…Apró dolgokkal lepem meg, mikor hazajövök. Virággal, bonbonnal,és reménykedek, hogy nem akar ehhez a Josh-hoz visszamenni…Egyik este együtt fürdünk, de előbb jövök ki a fürdőből és magamra kapva egy gatyát, megyek le a nappaliba. Begyújtok a kandallóba, és forró csokit hozok éppen, mikor Meg is leér egy köntösben. Mosolyogva leülök a szőnyegre, és rá mosolygok. Leül mellém, én meg az ölembe húzom, és a kezébe adom a bögrét. Egy finom csók után bele is kortyol.
Miután megisszuk, a kezével kezdek játszani, percekig simogatom, és puszilgatom, aztán csak a gyűrűket nézem a kis kezén.
- Milyen jól állnak a kezeden… - mosolyodom el halványan.
- Valami baj van, Maci? – kérdezi úgy helyezkedve az ölemben, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Vissza fogsz menni ehhez a Joshoz? – kérdezem félve.
- Nem hozzá, hanem a foglalkozásra megyek. – lehajtom a fejemet –Azért vagy velem ilyen kedves egész héten, mert nem akarod, hogy menjek? – ki akar bújni az ölelésemből, de nem engedem.
- Nem csak azért…szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. – mondom a nyakába bújva.
- Cody…
- Tudod milyen rossz olvasnia találgatásokat az újságban, hogy szétmegyünk e? És azok a képek… - sóhajtok, erre elmosolyodik.
- Most már tudod mit érzek, mikor a sok kis liba irkál rólad…
- Baby…nem is tudtam, hogy…
- Sss… - teszi az ujját a számra – Nem veszítesz el, nem kell mindent elhinni amit az újságban írnak. – jobban belebújik az ölelésembe. És pár perc csend után… - Elviszel holnap?
- És érted is megyek… - csókolok a nyakába.
Másnak délután miután hazaérek az edzésről, felszaladok a kicsik szobájába, és bingó. Kicsim pont a gyerekeket öltözteti. Mögé lépek, és derekát átölelve kezdem a nyakát csókolni. Nevetve tol el magától, és ezt kihasználva lecsapok ajkaira. Kicsit sem nyugodtam le, hogy visszamegy a farmra, de legalább elvihetem, a gyerekek is kocsikáznak egyet.
Bekötjük a kicsiket, és Meg beül mellém, bár egész úton hátrafelé tekereg, hogy lássa a kicsiket. De nem hajtok gyorsan, nem fogja megnyomni őket az öv, és nem lesz semmi bajuk. Az egyik piros lámpánál, mikor hátra fordulna, lopok egy csókot, aztán a combjára simítom a kezemet.
Mikor megérkezünk, és elköszön a gyerekektől, egy puszi után szállnak is ki, de visszahúzom.
- Szeretlek baby… - finoman csókol meg.
- Én is szeretlek… - újabb csók – ne legyél ideges…5kor találkozunk. – mosolyog és megy is.
Másnap délután edzést tartok, de hazafele meglátok az újságosnál valamit. Kiszállok, és…nem hiszem el…megint a címlapon van. És ez a kép…ez „jobb” mint az előző…
Megveszem az újságot, és ezzel megyek haza.
- Szia Macim… - szinte a nyakamba ugrik, és megcsókol – Gyere… - mondja, és megfogja a kezemet.
- Hova megyünk? – behúz magával a fürdőbe. Elég romantikus lett itt a légkör…most hogy hozzam fel, hogy megint róla és erről a Joshról cikkeznek? Azt hiszem sehogy…
Szerkesztve Garfield által @ 2014. 02. 11. 14:21:56
|
| Saya | 2014. 01. 31. 17:38:56 | #29194 |
 Karakter: Megan Hoa
-Baby...-ad egy pici csókot- rendben vagyok...-nyakamba csókol, miközben lejjebb húzza a felsőmet- talán...-megpuszilja a számat- ki is próbálhatnánk mennyire vagyok jól...
-Maci...-már a nyakamon szívja a bőrt- a kicsik...-eltolom magamtól, de végig simítok a mellkasán- tényleg jobban vagy...láthatóan jobban...-picit kezd szűk lenni a nadrágja. Legalább működik, ez jó jel.
-Nem fektetjük le a kicsiket? Úgyis elég késő van már nekik...-megint a nyakamba csókol, de eltolom.
-Bírj már magaddal a gyerekek előtt...-ez tényleg csak engem zavar?
A fürdetés után lefektetjük a kicsiket. Cody előre megy a szobába, míg én még Madyvel időzök. Mire visszaérek, addigra ő már ágyban van. Mosolyogva megyek hozzá, hogy megcsókoljam, miközben hátra döntöm. Ledobom magamról a felsőt, majd újra megcsókolom. Annyira imádom a száját...Még...Már az ágy előtt térdelek a meztelen mackókám előtt, végig simítok a farkán, mikor hátrébb húzódik. Kicsit rosszul esik, de talán még egy próbát megér...Felállok, és elkezdem levenni a maradék ruháimat. Arcára simítom a kezeimet, és megcsókolom.
-Lazíts...nem bántalak...-letérdelek elé, és szemébe nézve csúsztatom a számba. Ha elfelejtette volna mennyire jó velem az orális szex, most emlékeztetem rá...Hajamba túrva élvezi...le sem tagadhatná mennyire...Fel akarja biccenteni a fejemet, de tartozom neki annyival, hogy "gyereknap" legyen neki.
-Meg...Meaaahhhh...-oh kicsike macika, tudtam én, hogy jó lesz neked...
-Ugye, hogy jó volt? -kerülök fölé mosolyogva.
-Ennél jobb nem is lehetett volna...-mondja, majd maga alá gyűr, és csókolgatni kezd. Először csak nyelvével, majd ujjaival is kényeztet.Hamar elmegyek. Cody kivételesen jófiú akar lenni, és magától akarja felhúzni a gumit, bár múltkor sem használt...Még jó, hogy elkezdtem ezt a hormon kímélő fogamzásgátlót szedni...Igaz még egy darabig kell mellette az óvszer, de...
-Ez így nem fog menni...
-Segítsek? -kijöttél a gyakorlatból?
-Kicsit vettél? -mi van?
-Mutasd...-megcsókolom, és valahogy felszenvedem rá a gumit.
-Nah jó, ennyit erről...-leveszi- Fel lehet még dagadva, vagy nem tudom, de szorít ez a vacak...
-Cody...meg kéne mutatnod magad egy orvosnak...-leülök mellé, és magamra húzom a takarót.
-Most sikerült elvenni a kedvedet...-nem csak az enyémet...
-Nem mintha neked még...khm...állna...-a végén tényleg nem fogod tudni használni...-Cody...
-Nem Meg, nem megyek orvoshoz...nem akarom, hogy egy csávó markolássza a farkamat. Ennyi, téma lezárva! -mondja idegesen.
-Én meg nem fogom engedni, hogy egy nőhöz menj vizsgálatra. -szerintem ő sem örült volna, ha a várandóságom alatt pasi lett volna a nőgyógyászom.
-Ki mondta, hogy női orvoshoz elmennék? Meg, ne csináld már...-lassan végig simít a hátamon, és hajamat félre dobva csókol a nyakamba- Nem lehetne gumi nélkül? -a petyhüdt farkaddal? Mégis hogy gondoltad?
-Ezt most komolyan kérdezed? -eltolom magamtól- Majd ha látott orvos, esetleg lehet róla szó...Jó éjt...-nyakig betakarózva fekszem az ágyba.
-Baby...
-Jó éjt! -ennyi...
Reggel a konyhában találkozunk. Mikor leér, leteszem a telefont.
-Ki volt az ilyenkor?
-Anyu...-mennék odébb, de megfogja a kezemet.
-Meg, ne haragudj rám...
-De igen, mert könyörögni kell, hogy elmenj orvoshoz. Nem fogod fel, hogy csak aggódom érted...-iszom a kakaóból- Az lesz a vége, hogy ha nem mész orvoshoz, vennem kell magamnak valamit, ami ki is tud elégíteni...-tudom, hogy ez a gyenge pontja.
-Micsoda? -kérdezi, közben követ a nappaliba.
-Nem fogok azon aggódni szex közben, hogy mennyire fájhat neked, szóval ha te nem tudsz kielégíteni, kell valami...-ne akard hogy valakit mondjak...
-Nem fogsz semmilyen ketyerét venni!- vágja rá.
-De nem mész orvoshoz, így meg...
-Jó, tudod mit? Elmegyek ahhoz a rohadt orvoshoz...Most jó?
-Délutánra van időpontod. -mosolygom.
-Ohh te kis...-leül mellém- szóval nem is anyuddal...?
-De, akkor pont vele. -mosolygok még mindig.
-Milyen kis manipulálós vagy...-csak féltelek- Most már kérek egy puszit...-meg is kapja.
Cody egyedül megy az orvoshoz, mert én itthon maradok a kicsikkel. Kissé sokat kell rá várnom, hogy hazaérjen, közben az orvossal is beszéltem, de megnyugtatott, hogy nem olyan komoly dolog ez.
Mikor hazaér, csatlakozik hozzánk a nappaliba. Átfutom a papírokat, megnézem a kenőcsöt is, ami remélhetőleg fog használni...
Cody jól viselkedik a 2 hét alatt. Mindig azt mondja, hogy még használni akarja a farkát, azért pihenteti az előírtak szerint, de szerintem csak nem kíván...Lehet még benne van a baleset...A kontrollon ráadásul azt mondják neki, hogy minden oké, és azt hittem, hogy ha hazajön, az lesz az első, hogy...de nem...Pedig semmi baja, láttam, én kenegettem...
ZENE
Egyik nap este egyedül fektetem le a gyerekeket, mert Cody már beállt a zuhany alá, én meg nem akartam neki szólni. Mire visszaérek, már kijött. Végig nézek rajta...még kissé vizes, én meg arra gondolok, hogy mennyire odabújnék hozzá, hogy az sem érdekelne, ha összevizezne, csak öleljen már magához.
-A gyerekek?-kérdezi.
-Ettek, fürödtek, alszanak...Azt hiszem...én is elmegyek fürödni...-nincs kedvem vele beszélgetni, beülök egy nagy kád vízbe.
-Meg...-jön be.
-Mi az? -felé fordulok, de eltakarom magam a kezemmel.
-Csak...meg...meg akartam kérdezni, hogy csináljak-e vacsit...-közelebb sétál.
-Nem igazán vagyok éhes, de lehet, hogy...-mielőtt befejezném a mondatot, lehajol hozzám és megcsókol.
-Enned kell...-suttogja, közben elhúzza a kezemet, és finoman harapdálni kezdi a kezemet.
-Éhes vagy? -most ezzel mit akar? Nem értem...
-Hozok kaját...-menne, de visszarántom a kezénél.
-Nem érted, hogy nem kell az a kurva kaja? -mordulok rá.
-Jó, de akkor szólsz, ha már nincs erőd? -hajol megint az arcomhoz.
-Te ittál? -nézek rá furcsán- Miről beszélsz? -fordíthatnál...
-Addig akarok veled szeretkezni, míg bírod...-még a szám is tátva marad, de őt nem nagyon zavarja, hogy lefagytam. Az alsóját ledobva csobban a kádba, és húz az ölébe.
-Cody...biztos, hogy...? -olyan jól esik, hogy a nyakamat csókolja. Teljesen beindít.
-Biztos...-megcsókol- Ma este megtudják a szomszédok a nevemet...-mosolyog. Kérdőn nézek rá, de aztán leesik, hogy ezzel csak arra akart célozni, hogy a nevét fogom sikítozni.
Kellemes estét töltünk együtt. Nem is tudom...ez több, mint szeretkezés...ez...ez szerelmeskedés...olyan nagyon szeretjük egymást, és annak ellenére, hogy mennyire akartuk a másikat, Cody nem durvult be. Egyedül az orgazmusok voltak durvák, és azok a csíkok, amiket a hátán hagytam, vagy a folt, ami a nyakát ékesíti.
Másnap reggel a gyerekeknél kezdek, aztán a nappaliba megyek, hogy olvasgassak. Nem tudom miért kínozom magam a sok rajongói hozzászólással...hülye picsák úgy odavannak Codyért...
-Baby, hát te már fent vagy? -jön le ő is.
-Aha, a babafigyelőre keltem, csak nem akartam, hogy te is felébredj. -felé nyújtom a kezemet, és ahogy lehajol, máris nyakára fonom, hogy megcsókoljam.
-Elmegyünk ma valahova? -leül mellém, és a pizsama nadrágom madzagjával kezd játszani.
-Mert Valentin nap van? Ne hülyéskedj...Mi már kinőttünk ebből. -megsimogatom az arcát- Éjszaka megkaptam az ajándékomat...Örülök, hogy jól működsz. -nevetek.
-Én meg a tesztelésnek örültem...-a fenekem alá nyúlva húz közelebb magához. Derekát szorosan kulcsolom körbe lábaimmal, miközben a combjaimba mar.
-Ha ma korán kerülünk ágyba, szívesen lovagolok megint...vagy csak így fekszem...mint most, és...-és megszólal a telefon- Ne vedd fel...
-Nem akartam...-csókolózni kezdünk, közben bekapcsol az üzenetrögzítő, és Cody anyjának a hangját halljuk meg.
-Cody...kisfiam...kérlek vedd fel a telefont...-sírni kezd- annyira hiányzol, és szeretném látni az unokáimat is...-mackóka egyre kisebb beleéléssel csókol. Eltolom magamtól.
-Vedd fel, úgy is azt akarod...-sóhajtok.
-Csak egy perc, gyorsan elintézem, ígérem. -szabadkozik, aztán felveszi.
Csúnyán összeveszünk, mert megdumálta, hogy délután átjönnek az apjával megnézni a kicsiket. Persze...mindig megpuhítja...Oké, az anyja, találkozzon vele, de a gyerekeinket minek belekeverni? Tudom, hogy a szíve mélyén utálja, hogy ázsiai vér is csörgedezik bennük, és most idejön megjátszani a szerető nagymamát...
Délutánra már nagyon feszült vagyok, főleg, mikor megérkeznek. Nem is köszönök, csak bólintok a köszönésére, hogy jelezzem felé, hogy látom...Lehozom a kicsiket, de mivel Jak nyűgös, őt én ringatom.
-Hogy repül a kisbaba, na hogy repül? -gügyög Medynek Cody anyja, miközben fel és le emelgeti.
-Vedd el tőle! Most! -súgom határozottan oda Codynak.
-Csak játszanak...-feleli.
-Medy mindjárt hányni fog! Vedd át! -makacskodom tovább. Ebben a pillanatban ejti el Cody anyja a lányomat.
-Te rohadt szemét! -üvöltök rá. Sietve a hordozóba teszem Jake-et, és máris elindulok felé. Cody apja próbál visszatartani, de ellököm őt. Végül Cody az, aki elkap, és lefog.
-Nyugodj meg! Kicsim...-nem érdekel, hogy mit mond. Tovább ráncigálom magam, ki akarok szabadulni. Össze-vissza karmolom, marom.
-Esküszöm, hogy véletlen volt. -mondja Cody anyja, miközben Medyt ringatja.
-Megöllek, érted? Meg foglak ölni, ha a lányomhoz nyúlsz! -üvöltöm.
-Anya, most menjetek el...-mondja Cody.
-Úgy sajnálom...-mondja még kifelé menet...hülye kurva...
-Minek engedted ide, mi? -kiabálok Codyval, mikor már a szülei elmentek, miközben Medyt szorítom magamhoz. -Soha többé nem érhet a lányomhoz!
-Hidd el, ha szándékosan tette volna, nem úszta meg volna ennyivel...Medy az én lányom is...
-Akkor miért nem viselkedsz úgy? -kiabálom túl még Medy sírását is.
-Talán mégis el kéne menned arra az indulatkezelő terápiára...
-Mi? Ezt pont most mondod? Fogd csak az anyád pártját...Elmegyek, de...áh...-magamhoz veszem Jakeyt is, és felmegyek a szobába.
Másnap keresgélek, és a legalkalmasabb helynek egy kisebb farm tűnik. Terápiás lovakat alkalmaznak sokféle betegségre...nem mintha annak érezném magam, de legyenek boldogok, akik ezt gondolják...Délután el is megyek az első foglalkozásra.
Eleinte idegen a környezet, de aztán a vezető, Josh segít kicsit feloldódni. Szerinte bíznom kell benne, és a lovakban is. Hosszú idő után most először érzem, hogy valaki tényleg figyel rám. Nem akarok a problémáimról beszélni, mégis azt érzem, hogy szavak nélkül megért.
-Akkor én megyek is...köszönök mindent, és jövő héten jövök...-köszönök el, de megfogja a kezemet.
-Kikísérlek a parkolóig. -elhúzom a kezemet- Mi a baj?
-A kezemet hosszú ideje csak a férjem fogja...-és már jó ideje ő sem.
-Elszoktál a közvetlen kapcsolatoktól, ez nem jó...Ne férfiként nézz rám...-felém nyújtja a kezét, és ezúttal elfogadom.
Másnap otthon tévézek, aztán elalszom, mert az éjszaka Medy elég nyűgös volt. Reggel voltam vele orvosnál a biztonság kedvéért, de kutya baja. Mikor felébredek, meglátok pár újságot, és az egyikben egy fotót...
-Felébredtél? -kérdezi Cody.
-Igen...de...ez a kép, és a cikk...-felülök.
-Nem kell mondanod semmit...
-Cody, ez nem az, aminek...
-Tudom...Csak máris jóban vagytok, nem? -kissé dühösnek tűnik, bár próbálja leplezni.
-Mackó...-odabújok. Vajon tudja, hogy vissza fogok menni? Remélem...
|
| Garfield | 2013. 11. 23. 00:01:22 | #28331 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
- Cody...annak az ütésnek semmi köze ehhez. – simogatja meg Mady buksiját - Mady erős, és ez nem a te... – hirtelen elhallgat - Ne haragudj.. – és kiviharzik…lefektetem Madyt, úgyis elaludt már a kezemben, és Meg után megyek.
- Meg...mi volt ez az előbb? – ülök mellé a nappaliban a kanapéra.
- Natalie Morgan írt, hogy szeretné, ha újra elmennénk a kicsikről beszélni, és kérte, ha alkalmas lesz, akkor... – ez engem most nem érdekel…
- Meg... – vágok közbe, és lecsukom a laptopot - Azt gondolod, hogy az én hibám? – kérdezem komolyan.
- Nem, de... – sóhajt - Talán a sors büntet minket, mert úgy féltem az anyaságtól, te meg azt mondtad, hogy talán sosem leszel apa...Meg sem érdemeljük őket. – törli le a könnyeit.
- Szeretjük őket, én mind hármotokért meghalnék...soha senki nem veheti el tőlünk őket, ezt megígérem. – mondom komolyan a szemébe nézve.
- Talán orvosra lenne szükségem, egy olyan dilidokira... – Meg…
- Nem hiszem. – ölelem magamhoz - Én mindig melletted leszek, nem vagy egyedül... – nyugtatgatom…
Pár napig Meg nem igazán van a toppon…mármint lelkileg, de én mindent megteszek, hogy könnyebb legyen neki, és valamennyire sikerül is visszanyernie a jókedvét. Így egyeztet is Natalie Morgan-nel, hogy elmegyünk az új műsorába szerepelni, a „Jó reggelt L.A.” – be.
Mikor a stúdióhoz érünk, még baromi korán van, alig tudtam kikelni az ágyból, mégis annyi ember van, hogy alig jutunk be. Meg nehezemre esik visszafognom magam, mikor a sok paraszt Meg közelébe akar férkőzni, megérinteni, vagy nem is tudom…tudom, ugyan ezt látja Meg is a tyúkoktól, de azt is tudnia kell, hogy engem nem érdekel más nő, csak ő.
Az interjú a gyerekekről, és a szülőségről szól. Igazából Meg az ilyen interjúkban jobban otthon van, így én alig beszélek. Ő viszont édesen storyzgat…mesél a terhességéről, a szülésről, hogy én segítettem neki a vihar miatt…amikor rám terelődik a téma, Meg szavai a szívemig érnek. Jó apának és férjnek tart…ennél több nekem nem is kell…bár elvicceli a dolgot, mikor a büfiztetős és pelenkázós storykat mesélni. De azt is elmondja meg, hogy hiába a nemrég leadott cikkek az újságban, nem szeretne többet a címlapokon szerepelni, és egyikünk sem szeretné, ha a kicsik az újságokban szerepelnének…
Mikor kifelé jövünk a stúdióból, Meg mögött megyek, mert a sok embertől el sem lehet férni…de kicsit elborul az agyam, mikor egy köcsög folyton vigyorogva bámulja Meget, és megjegyzéseket tesz neki…
- Na ide figyelj öreg, látlak! Ha valami mondandód van a feleségemnek, azt nekem mondd! – indulnék felé, mikor meghallom, hogy azt mondja, hogy szívesen csinálna neki ő is gyereket…de Meg megfogja a kezemet.
- Gyere maci, hagyd a fenébe! – átöleli a derekamat, és magamhoz ölelve megyünk tovább.
Szerencsére olyan utcában lakunk, ahol nemrég kialakítottak a sok híresség miatt egy olyat, hogy nem jöhet be akárki…szóval rajongók, gyökerek kizárva…
- Legszívesebben levertem volna azt a pasit...Mit képzel magáról az a pöcs, láttad, hogy bámult? - kérdezem tovább mérgelődve, mikor hazaérünk.
- Láttam, hogy megjöttetek. A kicsik ettek, fürödtek, most alszanak. – jelenik meg Hyori…ő vigyázott a picikre, míg nem voltunk itthon.
- Köszönjük... – ad kicsim egy puszit neki - Reggel nem volt időnk beszélni, mert siettünk, de mizu? Voltál tegnap...? – nah ez valami csajos dolog…
- Igen...és igen... – mosolyog.
- Babát vársz? – Hyori bólint, mire babym átöleli. Most már értem ezt a kódolt beszélgetést…én is gratulálok neki, aztán kicsim mondja is neki, hogy pihenjen sokat, meg minden, szóval Hyori megy is, mi meg felmegyünk meglesni a kicsiket.
- Az előbb volt a pletyka hírekben, hogy kifelé menet rád mozdult az a pasi, és, hogy bedühödtem...Mit csodálkoznak ezen? – jövök Meg után a konyhába a babafigyelővel a kezemben.
- Már megint itt tartunk? Arról nem volt szó, hogy a sok kis ribanc meg akarja dugatni magát veled?- mintha ez engem érdekelne…
- Ugyan már baby... – simulok hozzá, hogy kicsit megnyugtassam.
- Ne babyz nekem, mikor igazam van... – tol el magától.
- Csak féltékeny vagyok, mert annyira szép vagy... – csókolok nyakába, aztán magam felé fordítom, és finoman megcsókolom.
- Cody... – próbál eltolni magától, de a vége az lesz, hogy elkezd vetkőztetni, és míg egyik kezével az ingemet gombolja ki, másik kezét már nadrágomba csúsztatja, és rámarkol kedvenc játékára.
- Ahh ez az...te vagy a legjobb... – nyögécselem, mikor elkezdi mozgatni is a kezét farkamon, de ebben a pillanatban úgy rászorít, hogy szinte eltori…fájdalmamban csak kiabálni tudok….te jó isten…
- Mi az, hogy a legjobb? Kihez képest? Hülye vagy? – kiabál idegesen, de fel sem fogom miket kérdez…összegörnyedve kapok a cerkámhoz…
- Miért? Miért csináltad ezt velem? – kóválygok el az egyik székig, ahova óvatosan leülök.
- Oké, én... – most esik le, hogy miket is kérdezett idegesen…
- Ez csak egy szóhasználat...a fenébe már... - ez kibaszottul fáj…
- Hívok egy orvost... – mih?
- Ne! – fogom meg a kezét - Mégis mit mondanál?
- Tudom, hogy nem szereted az orvosokat, de muszáj... – Meg csak kihív egy dokit, és levetkőztet, meg rám ad egy olyan boxert, ami talán még nagy is rám, csak, hogy ne szorítson…bakker…ez nagyon fel van dagadva…mintha egyfolytában állna…ez nagyon durva…és ez a görcsös fájdalom…a jegelés sem sokat segít…
- Itt van doktor úr... – vezeti a szobába a dokit.
- Nos, akkor először is megkérem, hogy vegye le a...
- Nem! – hülye vagy ember? vér ciki, és ne fogdosson egy csávó…
- Cody, a doktor úr csak meg szeretné nézni a...
- Nem! - mit nem lehet ezen érteni!?
- Így nagyon nehéz lesz bármit mondanom... – szar ügy dokikám…biztos elmúlik majd…
- Egy kissé – kissé!?- fel van dagadva, és fáj neki...Lehet egy egyszerű duzzanat, ami leapad majd? – kérdezi Meg.
- Igen, lehetséges. Felírok rá egy krémet, de ha legközelebb megint egy baleset érné a férjét... – nem fog…nah tipli…
- Tudom-tudom...ne is mondja... – nevet kicsim kínjában, aztán kikíséri a dokit.
- Elment végre? – kérdezem, mikor a szobaajtónál megáll. Bólint.
- Tudom, hogy haragszol, és kicsit jogosan, de megígérem, hogy elmegyek egy specialistához. Nem tudok bízni benned, és ezt agresszióval vezetem le... – sóhajtja.
- Sokszor voltam hülye... – fel akarok kelni hozzá, de nem hagyja, visszafektet - z egy-két nap alatt rendbe fog jönni. – közelebb húzom magamhoz - Te fogod tesztelni... – mosolygok.
- Hülye... – mosolyodik el végre - Nagyon szeretlek...
- Én is szeretlek. – csókolom meg.
Tényleg pár nap és a duzzanat tovaszáll, bár még azért néha fájdogál, de nem vészesen…ez a kenőcs csodákra képes…vagy az, hogy Meg kenegeti nekem minden nap?
Szóval elég jól vagyok ahhoz, hogy a gyerekeknek edzést tartsak...Meg el akar kísérni, nehogy baj legyen, így a szüleit hívja át, hogy vigyázzanak a kicsikre. Nem örülök neki, de csak az apja miatt, de megtiltani mégse tilthatom meg, hogy átjöjjön az apja…
- Szóval etetés fél óra múlva, és... – mondja kicsim újra anyujának.
- Kicsim, ne aggódj, minden rendben lesz. – mondja drága anyósom.
- Én még mindig nem értem, hogy miért kell neked is menned... – 1…2…3…4…5…
- Mert Cody...volt egy kis balesete... – 6…7…8…
- Megfájdult a tenyere, mikor megint kezet emelt rád? – ennyit a számolásról…elpattan az agyam…
- Na idefigyeljen...
- Hagyd! – szól rám, és veszek egy mély levegőt - Miattam volt, én bántottam... – mondja kicsim.
- Ugyan már...kislányom, nem kell őt védened, hiszen nincs is megsérülve. – azt hiszem nincs értelme újra elkezdeni számolni…
- Ott... – mutat a tökömre Meg…persze a faterja elkezd röhögni…nem is tudom…átfut az agyamon, hogy úgy istenesen tökön rúgom, hogy tudja mi a bajom, de áhh…
- Drágám... – szól rá a felesége is…ki is a gyerek!?
- Na jó,ebből elég! – sóhajt kicsim - Összeszedem a játékokat, és mehetünk is.
- Hagyd, majd én... – felveszek egy játékot, de apósnál van a kis zsák…
- Majd én, hogy ne a kis betegnek kelljen. – dühösen kezdek vele veszekedni, aminek a vége… - Akkor tessék, itt van. – dobja nekem, és „véletlen” pont oda, ahol fáj…
- Apa! Ez nem vicces! – szól rá Meg, de olyan méreg fog el, hogy inkább a kocsiban várom meg, mielőtt megütném az apját…
Az edzés nagyon megnyugtat…imádok a gyerekeknek edzést tartani. Annyira jó, hogy én taníthatok meg nekik mindent, és segíthetem őket az álmaik elérésében…Mikor hazaérünk, Meg szülei szerencsére hamar lépnek…elég lett volna, ha csak az apja lép le, nah mind1…
A gyerekekkel kezdünk játszani, aztán már csak én gagyogok nekik az ágyon fekve, amit babym le is fényképez.
- Jól vagy? Nem ütött nagyot apám húzása, nem fárasztott ki az edzés? – kérdezi, de ahogy ránézek meg se tudok szólalni…annyira szép… - Cody... – szól rám…
- Csak elbambultam...csini vagy... – elmosolyodik a bókomra.
- Látom már nagyon jól vagy. – nevet, és kapok egy puszit - Haragszol? Tudom, hogy szörnyű vagyok, és mindig a gyenge pontodra megyek... – bújik hozzám.
- Baby… - lopok egy pici csókot – rendben vagyok… - nyakába csókolok, és felsőjébe akasztom az ujjamat, és dekoltázsába lesek – talán… - adok ajkaira egy puszit – ki is próbálhatnánk mennyire vagyok jól…
- Maci… - felsóhajt, mikor megszívom nyakát – a kicsik… - tol el magától, mellkasomat simogatja, aztán elmosolyodik, ahogy végignéz rajtam – tényleg jobban vagy…láthatóan jobban… - hm? mit lát? Ohh…hát igen…kicsit szűk lett a nadrágom…
- Nem fektetjük le a kicsiket? Úgyis elég késő van már nekik… - csókolok megint nyakába, de csak eltol magától.
- Bírj már magaddal a gyerekek előtt…
Megfürdetjük a kicsiket, aztán én Jaket gyorsan lefektetem, viszont Meg elidőz Madyvel…szerintem élvezi, hogy kínozhat…na mindegy, addig én a boxeremen kívül mindent leveszek magamról, és befekszem az ágyba.
Mikor Mg besétál a szobába kacéran mosolyogva, felülök az ágy szélére. Megáll előttem, és finom csókot kapok, közben hátra dönt, és fölém térdelve veszi le magáról a felsőjét, aztán újra számat veszi célba. Lejjebb halad csókjaival, és boxeremet is óvatosan leveszi. Letérdel az ágy elé, én meg felülök…végig simít már majdnem teljesen merev farkamon, aztán marokra akarja fogni, de reflexből húzódom hátra egy kicsit…basszus…nem akartam, csak…ajj nagyon fájt, mikor majdnem letörte…
Babym feláll…szerintem sikerült elvennem a kedvét…De a szemembe néz, és mosolyog? Kigombolja a naciját, és egyszerűen lecsúszik róla, aztán melltartóját is leveszi…arcomra simítja a kezeit, és megcsókol.
- Lazíts…nem bántalak… - újabb csók, aztán megint letérdel elém, és merevedésemet megfogva néz fel rám, aztán lassan a szájába csúsztatja…
Hajába túrva élvezem minden mozdulatát…igaz, kicsit fáj még, de ez inkább olyan jóleső fájdalom…Mikor érzem, hogy mindjárt elmegyek, biccenteném fel a fejét, de eltolja a kezemet, és folytatja…
- Meg…próbálok szólni neki – Meaaahhhh… - már nem bírtam tovább…Próbálom egyenletesen venni a levegőt, miközben babym a hátamra fektet, és fölém támaszkodva nyel egy nagyot.
- Ugye, hogy jó volt? – kérdezi fülig érő mosollyal.
- Ennél jobb nem is lehetett volna… - fordítok a felálláson, hogy én legyek felül.
Csókjaimmal bejárom egész testét, aztán én is az ágy előtt kötök ki, és nyelvemmel kezdem kényeztetni. Alig, hogy ujjaimat is elkezdem használni, kicsim hangosan nyögve megy el…Édes…ez gyors volt…Azért még kicsit nyalakodok, aztán derekát ölelve emelem meg kicsit, hogy följebb kerüljünk az ágyban, aztán eszembe jut, hogy gumit kéne húzni…nem akarom elvenni a kedvét, így nem fogok hisztizni…Kiveszek egyet a fiókból, és próbálom felhúzni, de…basszus…
- Ez így nem fog menni…
- Segítsek? – kérdezi kicsim mosolyogva, de…nem vagyok béna…
- Kicsit vettél? – kérdezem értetlenül…
- Mutasd… - csókol meg, és ahogy rám húzza, úgy érzem kiszorítja belőlem a szuszt is…
- Nah jó, ennyit erről… - leveszem magamról – Fel lehet még dagadva, vagy nem tudom, de szorít az a vacak… - megint megfájdult…
- Cody…meg kéne mutatnod magad egy orvosnak…ül mellém magára húzva a takarót.
- Most sikerült elvenni a kedvedet… - húzom el a számat rá nézve.
- Nem mintha neked még…khm…állna… - elfordítom a fejem – Cody…
- Nem Meg, nem megyek orvoshoz…nem akarom, hogy egy csávó markolássza a farkamat. Ennyi, téma lezárva! – mondom idegesen.
- Én meg nem fogom engedni, hogy egy nőhöz menj vizsgálatra. – nagyon jó, mindketten idegesek lettünk.
- Ki mondta, hogy női orvoshoz elmennék? Meg, ne csináld már… - végig simítok gerince mentén, és haját félre simítva nyakába csókolok – Nem lehetne gumi nélkül? – csókolgatom tovább nyakát, meg vállát.
- Ezt most komolyan kérdezed? - tol el magától – Majd ha látott orvos, esetleg lehet róla szó…Jó éjt… - elfordulva tőlem fekszik le nyakig betakarózva.
- Baby…
- Jó éjt! – hát jó…
Másnap mikor felkelek, Meg nincs mellettem. Átmegyek a kicsik szobájába, de ott sincs, sőt a picik is még alszanak…Lemegyek a konyhába, és a konyhában találom meg, telefonál, de ahogy odaérek, már le is teszi…
- Ki volt az ilyenkor? – kérdezem kómásan.
- Anyu…
- Meg, ne haragudj már rám… - fogom meg a kezét, és magamhoz húzom, mikor elsétálna mellettem.
- De igen, mert megint könyörögni kell, hogy elmenj orvoshoz. Nem fogod fel, hogy csak aggódom érted… - kibújik a kezeim közül, és belekortyol a kakaójába – Az lesz a vége, hogy ha nem mész orvoshoz, vennem kell magamnak valamit, ami ki is tud elégíteni… - jegyzi meg a nappaliba menet.
- Micsoda!? – megyek utána.
- Nem fogok azon aggódni szex közben, hogy mennyire fájhat neked, szóval ha te nem tudsz kielégíteni, kell valami… - reggeli téma Jonaséknál…
- Nem fogsz semmilyen ketyerét venni! – mondom határozottan idegesen.
- De nem mész orvoshoz, így meg…
- Jól, tudod mit!? Elmegyek ahhoz a rohadt orvoshoz…Most jó!?
- Délutánra van időpontod. – mosolyog a bögre mögül…
- Ohh te kis… - ülök mellé – szóval nem is anyuddal…?
- De, akkor pont vele. – mosolyog még midig.
- Milyen kis manipulálós vagy… - mosolyodom el… - Most már kérek egy puszit... – be is gyűjtöm, ami jár nekem…
Mivel nem akarom Meg apját látni, Meg viszont Hyorit nem akarja áthívni, hogy tudjon pihenni, így senki nem jön szóba, hogy tudjon vigyázni a kicsikre, szóval kicsim nem tud eljönni velem a dokihoz. Nagyinak több órába telne, mire ideérne, az én anyámat Meg nem akarja látni, szóval…egyedül kell mennem. Viszont az orvostól papírt látni akarja, és ha felírnak valamit, azonnal ki kell váltanom…mindezt úgy rágja a számba, mintha egy kis hülye kölyök lennék…
Hiába az időpont, várnom kell egy órát. Meg már több üzit is küld, hogy mizu, de mindre ugyan az a válasz…Aztán végre behívnak.
- Üdvözlöm! Mi a panasza? – kérdezi a doki.
- Volt egy kis balesetem, és hát fel van dagadva, és fáj időnként…
- Kérem húzza le a nadrágját, és az alsóját.
- Nem lehetne, hogy ad rá egy másik kenőcsöt, és el van intézve? Olyan bizar, hogy meg akarja fogni… - fintorodok el.
- Igen, a felesége mondta, hogy problémás beteg… - fasza… - Uram, ha meg akar gyógyulni, kérem…esünk túl ezen…vagy szégyellni valója van?
- Nekem? – letolom…és a doki tényleg megfogja…most miért taperálja!? Te jó, ég, egy pasi fogdossa a farkamat…ezt el sem hiszem…ez megalázó…
- Nem olyan súlyos a probléma, mint hiszi…viszont 2 hétig mellőznie kéne a feleségével az együttléteket, és esténként kenni azzal, amit felírok. Aztán kontroll.
- 2 hétig? Tegnap alig bírtam magammal…
- Ezt kérem adja oda a feleségének… - adja a kezembe a papírt, amire ráírta, hogy 2 hétig nem javasolja a szexet…komolyan összebeszélt a dokival!?
Hazaérek, és Meg a kicsikkel édesen játszik a nappaliban. Leülök melléjük, és míg kicsim olvassa a papírt, addig a picurokkal játszom. Lecsekkolja a kenőcsöt is, és elmeséli, hogy mikor elindultam, felhívta a dokit, hogy nehéz eset vagyok…ez nagyon jó. Tök büszke magára…csak tudnám, hogy én hogy fogom kibírni ezt a 2 hetet…
|
| Saya | 2013. 10. 17. 23:21:44 | #27703 |
Karakter: Megan Hoa
-Ajj baby...-lejjebb húzza rólam a takarót, és a vállamat kezdi puszilgatni- biztos nem volt az fontos, ha kitörölted. -masszírozni kezd. Meglepő reakció, nem erre számítottam...
-Nem érted...csak azt írta, hogy mostanában nem tudnak jönni...
-Megmondtam én, hogy nem fontos. -tovább masszíroz.
-És...jó egészséget kívánt a gyerekekhez, és engem is üdvözölt...
-Akkor mi a baj, kicsim? -kérdezi a nyakamba csókolva.
-Az, hogy még mindig féltékeny leszek, ha meghallom a nevét...-még mindig belefájdul a szívem.
-Meg...-tovább csókolgat- szeretlek...csak neked és a gyerekeknek élek. -elveszi tőlem a párnát, amibe eddig belebújtam. Ránézek.
-És nem is zavar, hogy kitöröltem az smst? -most tényleg mosolyog?
-Az zavarna, ha nem csókolnál meg...-közelebb hajol. Vettem a célzást...nyakát körülfonva csókolom meg. -Nagyon szeretlek...-megszívja nyakamat. Puhán marok hátába, lábaim derekát ölelik át, amit kihasználva vesz fel karjaiba, és indul el velem a fürdőszoba felé, miközben csókol is.
-Várj! A kicsik...-hallom, hogy pityeregnek, meg kell néznem őket- Megnézem őket...menj, zuhanyozz le. -gyorsan köntösbe bújok, és megyek is.
Imádok a kicsikkel lenni, az anyaságtól érzem magam igazán boldognak. Mióta ők vannak, teljes lett az életem. Még annyira aprócskák, szinte elvesznek a karjaim között, de mégsem érzem azt, hogy védtelenek lennének, mert van egy olyan csodás apukájuk, mint Cody. Tudom, hogy ő bármit megtenne értünk, a puszta jelenléte is biztonságot ad. Meg is érkezik az emlegetett szamár...vagyis maci, mikor épp Jakeyt etetem. Ad egy puszit, majd Madyt veszi ki az ágyból. Odaadom neki a cumisüveget.
-Nah akkor gyere, reggelizz te is pöttöm kisasszony...-imádom, ahogy gügyögni tud hozzájuk, annyira vicces. Persze Cody megint elszerencsétlenkedi a büfiztetést, de talán ha kendőt vagy törölközőt terítene a vállára, akkor nem kéne újra fürödnie. Mindenesetre én jót mulatok rajta.
Cody mostanában kevesebbet dolgozik, de azt a pár órát is nehezen viselem egyedül. Szerencsére egyik nap Hyoriék is átjönnek. Hyori elmeséli, hogy két hetes késésben van a menzesze, és arra gondol, hogy talán megint babát vár, de még Kwonnak sem mondta el, előtte el akar menni egy orvoshoz, hogy biztos legyen. Nagyon drukkolok neki, mert ő is szeretne egy kislányt. Az tök jó lenne, mert Chan összejöhetne Madyvel, a kislány meg Jakeyvel, ha felnőnek. Persze erről az álomvilágról nem mesélek Codynak, hiszen számára Mady egyenesen érinthetetlen, biztos, hogy nem fogja a fiúkat a közelébe engedni. Jake meg...rá nekem kell majd figyelnem, mert nem akarom, hogy papamaci a csajozásra biztassa. Még akkor is itt vannak, mikor Cody hazaér, Chan megpróbálja őt meglepni azzal, hogy elé totyizik...
-Sziasztok...szia baby. -ad egy puszit keresztfiúnkkal a kezében- Gyerkőcök?
-Nem elég most egy? -kérdezem nevetve.
-Chan...-szegény Kwon, biztos nem akarja, hogy a kicsi Codyt is összekenje.
-Hagyd csak, majd megmosom a pofiját meg a mancsait is...igaz, manó? -mondja Cody a kisfiút csikizve.
-Alszanak a kicsik. -válaszolok az előbb feltett kérdésére mosolyogva.
-Jól van, akkor nem keltem fel őket...-miközben még egy puszit ad, Chan összekeni őt.
-Ohh Chan, nem szabad...-mondja Hyori.
-Ugyan, alig látszik rajtam...-nevetni kezdünk- gyere, menjünk mosakodni. -mennek is.
Mivel sokáig nem jönnek vissza, és érdekes dolgokat hallunk a babafigyelőn, jobbnak látom utánuk menni. A picik szobájában találok rájuk, nagyon cukin elvannak...
-Segítsek, maci? -lépek mögé.
-Na, te mióta leselkedsz? -kérdezi mosolyogva.
-Egy ideje elmentetek, és a babafigyelőn keresztül hallottunk mindent, úgyhogy feljöttünk. -közben Chan egy krémet ad Cody kezébe. Jaj de okos vőlegénye lesz az én kislányomnak...haha...
-Igazad van, még nem kentem be...te nagyon okos vagy. -mosolyog mackóm. Mady is felébred, szóval a pelus cserét én fejezem be. Sajnos Hyoriéknak mennie kell, mert a kis Chan már nyűgös...
-Cody...ne haragudj, hogy beszámoltam Meg apujának arról, hogy...-kezd bele Hyori a búcsúzásnál az ajtóban.
-Emiatt ne aggódj, nem haragszom, csak Meg miatt aggódtál. Meg apja eddig sem bírt, ezen változtatni úgy sem tudnék...-megsimogatja a karját.ba csókol, az oldalamon simít végig, hogy végül
Este a zuhany alatt Cody a hátamhoz simul, a nyakamba csókol, az oldalamon simít végig, hogy végül a mellemen állapodjon meg a keze, míg a másikkal magához ölel. Csak nem akarsz valamit, papa maci? Felé fordulok, és simogatva fürdetni kezdem. Mackó nagyon türelmetlen, így aztán felkap, és becipel az ágyra. Csókol...először ajkaimat, aztán nyakamat, és melleimet is...de mikor a hasamhoz ér, és meglátja a halvány foltot, kicsit belassul. Megsimogatja a pocimat, és egy puszit ad rá. Felülök, és most én csókolom meg őt. Nagyon gyengéd velem, de bármennyire is az, mikor orális szex közben az ujjait is használni kezdi, hamar elmegyek, és míg újra ajkaimhoz érve csókol meg, belém is csusszan. Lassan kezd mozogni, de én nagyon élvezem...csak Cody tud így kielégíteni...Éjjel-nappal képes lennék vele szeretkezni. A végén már én lovagolom meg őt, mert mégis csak az egyik kedvenc pózom, mert így én tudom szabályozni, hogy a lehető legmélyebben legyen bennem...Az orgazmus után összebújva alszunk el. Most tényleg igazán boldognak érzem magam...
Reggel én kelek fel előbb, ezért gyorsan lezuhanyozom, mielőtt a kicsik még felébrednének, aztán megyek is hozzájuk. Nem kell sokat Codyra sem várni...
-Apuci is felébredt...-mondom meglátva őt az ajtóban.
-Jó reggelt szerelmem...-megpuszil, aztán mögém ül, és a hajamat félre simítva kezdi a nyakamat csókolgatni. Helló...
-Macim...-megfogom a kezét, mert már a combomon van- a gyerekeknek nem is köszönsz? -ahogy hátra fordulok, magához húzva csókol meg.
-Ne haragudj, még mindig a tegnap este hatása alatt vagyok...-még egy puszit ad- Sziasztok...-lefekszik a gyerekek mellé, és a picurka lábukat kezdi puszilgatni. Olyan édesek...
A nap jól telne, de sajnos délután észrevesszük, hogy Mady nincs túl jól, be is lázasodott. Kihívjuk hozzá az orvost, aki megnyugtat, hogy az időjárás változás miatt csak egy egyszerű megfázásról van szó. Fel is ír neki egy gyógyszert, amitől akár már holnapra is lemehet a láza. Megköszönök mindent, aztán felmegyek, ahol Cody épp a kicsivel beszélget, miközben ringatja.
-Kis picurom...hamarosan meg fogsz gyógyulni...-közben a kezét puszilgatja- A pici szíved miatt se aggódj, apa nagyon fog rád vigyázni, és Jake is...bár most alszik, de ha nagyobb lesz, jó srác lesz, hidd el, nem olyan, mint én...tudod, apa csinált egy hülyeséget, míg anyuci pocijában voltál...remélem nem miattam van baj a szívecskéddel...-Cody sír? Szipog? Istenem...Közelebb sétálok, és hátulról átölelve a nyakába csókolok.
-Cody...annak az ütésnek semmi köze ehhez. -megsimogatom kislányom buksiját is- Mady erős, és ez nem a te...-elhallgatok- Ne haragudj...-gyors léptekkel megyek ki a szobából. A nappaliban ülök le, valamivel le kell foglalnom magam, így az e-maileket kezdem átnézni.
-Meg...mi volt ez az előbb? -ül le mellém, és kicsit magához húz.
-Natalie Morgan írt, hogy szeretné, ha újra elmennénk a kicsikről beszélni, és kérte, ha alkalmas lesz, akkor...
-Meg...-lecsukja a laptopot- Azt gondolod, hogy az én hibám?
-Nem, de...-sóhajtok- Talán a sors büntet minket, mert úgy féltem az anyaságtól, te meg azt mondtad, hogy talán sosem leszel apa...Meg sem érdemeljük őket. -gyorsan letörlöm a könnycseppet, ami akaratlanul pereg le az arcomon.
-Szeretjük őket, én mind hármotokért meghalnék...soha senki nem veheti el tőlünk őket, ezt megígérem. -mondja a szemembe nézve.
-Talán orvosra lenne szükségem, egy olyan dilidokira...
-Nem hiszem. -szorosan magához ölel- Én mindig melletted leszek, nem vagy egyedül...
Pár nap múlva kezd ez az egész leülepedni bennem, de nem mondanám, hogy megnyugodtam volna. Mindenesetre egyeztetünk Natalieval, aki most a "Jó reggelt L.A." egyik műsorvezetője. Ez azért jó hír, mert egy reggeli műsorról van szó, nem fognak belemenni mélyebben a privát dolgainkba.
Annak ellenére, hogy kora reggel megyünk a stúdióba, még a Nap sem kelt fel, rengeteg rajongó vár ránk. Rájöttem, hogy míg külön-külön szeretnek minket, együtt utálnak, főleg, hogy gyerekeink is vannak. Nem tudom, hogy puszta féltékenység vagy irigység az, ami az embereket vezeti olyankor, mikor leribancoznak, de nagyon nehéz megállni, hogy ne zúzzam le őket a kamerák előtt is. Volt aki "Én is szülök neked gyereket! Imádlak Cody!" táblával érkezett, mások csak hozzá akarnak érni, de nagyon nehezen jutunk be. A beszélgetés maga jól zajlik le, főleg a gyerekekről beszélünk. Elmondom, hogy imádtam az egész terhességet, és alig vártam, hogy megszülessenek, még ha nem is a terv szerint zajlottak a dolgok és a vihar miatt otthon kellett szülnöm. Cody nagyon elérzékenyül, mikor azt mondom, hogy nem csak profi játékos és edző, de apa is, és, hogy nála nem kívánhatnék jobb társat, bár a kicsik tisztába rakása és büfiztetése még javítandó terület. Mindenki megmosolyogja a legutóbbi sztorikat Madyről. Szóba kerül, hogy nemrég megjelent egy-egy interjú velem az újságokban, de leszögezem, hogy ezentúl, ha tehetem, nem akarok a médiában szerepelni, és szeretnénk ettől óvni a kicsiket is. Azért jó visszanézni a képeket az újságokban, szerettem a pocaklakóimat a pocakomban is...
 
A műsor utáni kijutás sem megy egyszerűen, és Cody agya elpattan, mikor mögöttem jön, és meglátja, hogy egy pasi állandóan bámul, teszi a megjegyzéseket, és megállás nélkül vigyorog.
-Na ide figyelj öreg, látlak! Ha valami mondandód van a feleségemnek, azt nekem mondd! -elindulna felé, de megfogom a kezét.
-Gyere maci, hagyd a fenébe! -átölelem a derekát és hozzá bújva megyek tovább. Olyan gyorsan tűnünk el, amilyen gyorsan csak lehet. Most örülök, hogy olyan utcában lakunk, ahova újabban csak a lakókat vagy az előre bejelentett vendégeket engedik be...Eleinte nem értettem ezt a szigorú ellenőrzést, de más hírességek is laknak arra, és a fenének sem hiányoznak oda ezek az őrültek.
-Legszívesebben levertem volna azt a pasit...Mit képzel magáról az a pöcs, láttad, hogy bámult? -kérdezi idegesen, mikor hazaérünk, de mielőtt válaszolnék, Hyori jelenik meg.
-Láttam, hogy megjöttetek. A kicsit ettek, fürödtek, most alszanak. -mondja mosolyogva.
-Köszönjük...-adok neki egy puszit- Reggel nem volt időnk beszélni, mert siettünk, de mizu? Voltál tegnap...?
-Igen...és igen...-mosolyodik el még jobban.
-Babát vársz? -bólint, mire átölelem. Cody is gratulál, aztán el is "zavarom" őt, hogy pihenjen le otthon. Kora reggel óta vigyázott a kicsikre, míg Kwon a fiúkkal volt otthon, mert őt nem kelthették fel, hogy jöjjön át. Csak nyűgös lett volna. Ezért nem mindegy, hogy kinek szül az ember...ehhez megfelelő társ kell, és azt hiszem mi szerencsések vagyunk ebben. Felmegyünk megnézni a kicsiket, aztán neki állok ebédet főzni.
-Az előbb volt a pletyka hírekben, hogy kifelé menet rád mozdult az a pasi, és, hogy bedühödtem...Mit csodálkoznak ezen? -jön le Cody a babafigyelővel a kezében.
-Már megint itt tartunk? Arról nem volt szó, hogy a sok kis ribanc meg akarja dugatni magát veled? -mosolygok gúnyosan.
-Ugyan már baby...-hozzám simul, mintha ezzel bármit is javítana a dolgokon.
-Ne babyz nekem, mikor igazam van...-tolom el.
-Csak féltékeny vagyok, mert annyira szép vagy...-a nyakamat kezdi csókolni, majd maga felé fordít és lassú táncra hívja nyelvemet is.
-Cody...-próbálom még eltolni magamtól, de olyan jól esik a simogatása. Elkezdem vetkőztetni, és az ingét kigombolni, miközben másik kezemmel meglazítom az övét, majd becsúsztatom nadrágjába, hogy a lényegre markoljak.
-Ahh ez az...te vagy a legjobb...-hogy mondtad? Egy pillanat alatt pattan el az agyam, ésszinte letöröm a farkát idegességemben. Hangosan kiált fel.
-Mi az, hogy a legjobb? Kihez képest? Hülye vagy? -kiabálok vele.
-Miért? Miért csináltad ezt velem? -összegörnyedve nyöszörög, aztán az egyik székig eltántorog, hogy leüljön.
-Oké, én...-megint túl hamar dühödtem be.
-Ez csak egy szóhasználat...a fenébe már...-láthatóan szenved a fájdalomtól.
-Hívok egy orvost...-megfogja a kezemet.
-Ne! Mégis mit mondanál? -ugyan már...
-Tudom, hogy nem szereted az orvosokat, de muszáj...-még emlékszem, mikor egy dokinak nem akarta megmutatni magát. Kihívom az ügyeletet, de míg a dokira várunk, levetkőztetem, és lefektetem Codyt. Egy kényelmes bokszert vetetek fel vele, és jegeljük alul.
-Itt van doktor úr...-vezetem be a szobába, és mutatom be Codynak.
-Nos, akkor először is megkérem, hogy vegye le a...
-Nem! -vágja rá, én meg csak a fejemet fogom.
-Cody, a doktor úr csak meg szeretné nézni a...
-Nem! -makacskodik tovább.
-Így nagyon nehéz lesz bármit mondanom...-mondja tanácstalanul az orvos.
-Egy kissé fel van dagadva, és fáj neki...Lehet egy egyszerű duzzanat, ami leapad majd? -kérdezem az orvost.
-Igen, lehetséges. Felírok rá egy krémet, de ha legközelebb megint egy baleset érné a férjét...
-Tudom-tudom...ne is mondja...-nevetek kínosan, mert maci kissé gyerekesen viselkedett. Miután kikísérem a dokit, visszamegyek, és megállok az ajtóban.
-Elment végre? -kérdezi, mire bólintok.
-Tudom, hogy haragszol, és kicsit jogosan, de megígérem, hogy elmegyek egy specialistához. Nem tudok bízni benned, és ezt agresszióval vezetem le...-sóhajtok.
-Sokszor voltam hülye...-fel akar tápászkodni, de inkább én megyek oda, és visszafeketetem- Ez egy-két nap alatt rendbe fog jönni. -közelebb húz magához- Te fogod tesztelni...-mosolyogja.
-Hülye...-egy kicsit én is elmosolyodom- Nagyon szeretlek...
-Én is szeretlek. -lágyan megcsókol.
Pár nap múlva már Cody egész jól van, még egy edzést is bevállal. Persze senki nem tudja a csapatnál, hogy történt egy kis baleset vele...Hyorit nem szeretném megint fárasztani, ezért anyámékat hívom át, hogy vigyázzanak a kicsikre, én meg Codyval mehessek az edzésre.
-Szóval etetés fél óra múlva, és...-magyarázom még egyszer, hogy mire kell figyelniük.
-Kicsim, ne aggódj, minden rendben lesz. -nyugtat anyu.
-Én még mindig nem értem, hogy miért kell neked is menned...-morogja apu az orra alatt. Nem is beszélnek Codyval, örülök, hogy egyáltalán köszöntek egymásnak.
-Mert Cody...volt egy kis balesete...-nem akarom részletezni.
-Megfájdult a tenyere, mikor megint kezet emelt rád? -apa...
-Na idefigyeljen...-kezd bele Cody.
-Hagyd! -szólok rá, majd apura nézek- Miattam volt, én bántottam...
-Ugyan már...kislányom, nem kell őt védened, hiszen nincs is megsérülve.
-Ott...-mutatok oda, ami láthatóan nem tetszik Codynak, főleg, hogy apu nevetni kezd.
-Drágám...-anyu is kellemetlenül érzi magát apu gyermeteg reakciója miatt.
-Na jó,ebből elég! -sóhajtok- Összeszedem a játékokat, és mehetünk is. -pár játék a földön van, mert a kicsikkel egy pokrócon fekve játszottunk.
-Hagyd, majd én...-mondja Cody és felvesz egy játékot, de apám kezében már ott az a kis zsák, amibe kéne őket tenni.
-Majd én, hogy ne a kis betegnek kelljen. -kuncog. Elkezdenek ezen is veszekedni, majd apám elmosolyodik. -Akkor tessék, itt van. -dobja oda úgy, hogy megint érzékeny helyen kapja a jót mackókám.
-Apa! Ez nem vicces! -szerencsére nem dobott nagyot, de látom, hogy Cody fel tudna robbanni. Ki is megy a kocsihoz.
Az edzés jól sikerül, jó látni, ahogy Cody a gyerekekkel bánik. Ilyenkor felszabadult, mert azt csinálja, amit szeret, vagyis kosarazhat. Miután hazamegyünk, apuék hamar lelépnek, mert kellemetlen lenne maradniuk, pedig úgy örülnék, ha végre megbékélnének. Hogy kikapcsolódjunk, a gyerekekkel játszunk. Le is fényképezem, ahogy mackóka a kicsikkel gügyög az ágyon.
-Jól vagy? Nem ütött nagyot apám húzása, nem fárasztott ki az edzés? -kérdezem kicsit komolyabban. Nem elég, hogy egymást bántjuk, most még itt van apám is...-Cody...-most mit nézel?
-Csak elbambultam...csini vagy...-elmosolyodom.
-Látom már nagyon jól vagy. -nevetve adok egy puszit, és leülök melléjük- Haragszol? Tudom, hogy szörnyű vagyok, és mindig a gyenge pontodra megyek...-hozzá bújok.
|
| Garfield | 2013. 09. 23. 16:47:47 | #27428 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
- Mindig is felelőtlen voltál, és azt is hallottam, hogy valami történt előző nap... – mondja meg apja.
- Apa, hagyjuk ezt... – szól közben Meg.
- Húzd fel a pólódat... – parancsol rá Megre…ahj ebből nagy baj lesz…és meg is fogom érdemelni…
- Tessék? Még nem nyertem vissza az alakomat. Igyekszem, de csak most szültem. – magyarázkodik kicsim.
- Megan! – felrántja a pólóját - Kezet emeltél a lányomra? – dörren rám.
- Én... – nem akartam…
- Kérdeztem valamit! – üvölt, és a falnak vág…
- Ebből elég! – Meg ellöki tőlem az apját, és elém áll.
- Hyori mindent elmesélt, mert aggódott, hogy bajod van, mikor kórházba kerültél, de nem hittem a fülemnek.
- Akkor azt is tudod, hogy Cody nem akart bántani, és nem megütött, csak meglökött. Szerencsétlen baleset volt, ennyi az egész. – de bajotok is lehetett volna…
- Miatta fordulsz a családod ellen, az unokáim a nevemet sem kaphatták meg...a nevet, ami a tiéd is... – mi? a nevét!?
- De én vagyok az apjuk, és Meg az én feleségem. – ezt már nem tudom szó nélkül hagyni - Az én nevem már az övé is. Hálásnak kéne lennie, hogy magának megtartotta, és nem kérdőre vonni, hogy miért nem tűzte a kicsik neve mellé is. És igen, megkaphatnám a világ hülyéje címet, mert mindig elrontok valamit, és ezt most nagyon elrontottam, de Meg a kicsikkel együtt az életem, ők a mindeneim. Magamnak sem tudtam megbocsátani, nem várom el, hogy más megtegye... – ölelem magamhoz kicsimet.
- Menjünk... – mondja az apja, és már megy is.
Miután elköszönünk a többiektől, Meg a babákkal foglalkozik egész nap. Remélem nem agyal azon, amiket az apja mondott…
A napokban lassan már mindenki megleste a gyerekeket, már csak Candyéknek kéne befutniuk valamikor, de még nem is válaszolt, hogy mikor jönnek. Na persze a sajtónak nem adjuk ki a kicsiket. Nem szeretném, ha a címlapokra kerülnének, még nagyon kicsik…Szóval ha vásárolni kell, én megyek egyedül, persze kicsim mindig ír nekem egy listát, mert elég feledékeny vagyok…
És Meg kérésére egy szobát is berendezek, ahova ideiglenesen mi is beköltözünk a kicsikkel, mert ketten vannak, és elég rossz, hogy két szobába kell rohangálni hozzájuk.
Eljött a kicsik kötelező vizsgálata is. Addig nincs is baj, míg Jake-et vizsgálják, de Madyt hosszabb ideig vizsgálgatják, sőt valami gépre is rákötik, ami már nem tetszik. Kezdek ideges lenni, és nem is hiába…Mady örökölte a szív problémámat. Meg teljesen összeroppan, ahogy én is, de nem mutathatom, mert mégiscsak én vagyok a férfi, de itt belül…itt valami összetört…ez biztos az én hibám. Lehet, hogy nem is örökölte, hanem, amikor meglöktem Meget mikor még terhes volt…Istenem…
Aztán Meget is elviszik megvizsgálni, vért is vesznek tőle. Neki szerencsére nincs baja, csak a teje apadt el, de elmondják, hogy milyen tápszereket érdemes venni a kicsiknek.
Hazaérve Meg telefonál az anyukájának, hogy elmondja milyen hírt kaptunk Madyről, aztán a kicsiket altatjuk el. Miután elalszanak, Meg kimegy a szobából, én meg még egyszer betakargatok a gyerekeket.
- Kicsim, tudom, hogy mit gondolsz... – ülök mellé a mi szobánkban az ágyra - De a mi kislányunk erős, nem lesz baja, én nagyon vigyázni fogok rá. – adok egy puszit az arcára.
- Tudom, de...ez akkor is rossz. Ő a lányom, a mi lányunk. – aztán elmosolyodik - De akinek ilyen apucija van, mint te, annak nem eshet bántódása, nem igaz? – édesem…
- Senki és semmi nem bánthatja az én kis családomat. – finoman megcsókolom, aztán egymás szemébe nézünk. Mindketten elmosolyodunk, és tovább csókolózunk.
- Cody... – sóhajtja a nevemet, mikor nyakra térek át csókjaimmal.
- Lehet, hogy nem ez a legjobb pillanat, de olyan rég voltunk együtt...6 hete... – súgom ajkaira.
- De, ez a legjobb pillanat. – magához húz, hogy szenvedélyesen megcsókoljon. Letépjük egymásról felülről a ruhákat, és az ágyra döntöm.
- Azóta kívánlak mióta hazajöttünk a kórházból...az első nap veled akartam lenni, annyira nehéz volt... – mondom melleit kényeztetve, egyiket nyelvemmel, másikat kezemmel.
- Én is kívánlak... – igen, érzem…szétkarmolja a hátamat…
- Fel akarlak falni... – és meg is teszem…apró harapásokkal haladok lejjebb, és széttolva lábait, kezdem nyelvemmel izgatni.
- Cody... – mar vállaimba. csókjaimmal felfelé vándorolok mellbimbójáig, míg ujjaim dolgoznak benne tovább -Mackó...ne hagyd abba...még... – imádom mikor így hangoskodik…
- Nem akartam... – mosolyodom el, és megcsókolom. Ujjaimmal gyorsabban hajszolom a gyönyör felé, és nem is kell sok, hogy a karjaimban élvezzen el. Gyönyörű tesén lassan simítok végig, közben csókolgatom, hogy pihizzen kicsit, de mégse veszítse el a hangulatát…
- Feküdj le! – lök le magáról nevetve.
Meg nem időz sokat, rögtön a szájába veszi kemény farkamat, legnagyobb örömömre. Egyik kezével merevedésemen dolgozik, miközben cuppog rajtam, másik kezével az én kezemet fogja. Hajába túrva élvezem, de hamar elsülök. Újra elég keménnyé varázsol, és…és elővesz egy gumit. Ahj nem szeretem, de tudom, hogy muszáj…felhúzza rám, és már az ölemben is van. Magamhoz ölelem…ez olyan jó…
- Ahh baby… - markolok fenekébe, aztán újra magamhoz ölelem…el sem akarom ereszteni…
- Szerintem is, de ne ilyen erősen... –ohh…
- Túl kemény vagyok? – basszus… - Ne haragudj, csak...
- Nem, csak szorosan ölelsz. – ohh…kínos mosoly kíséretében lazábbra fogom, és kapok egy finom csókot - Mozogj nagyfiú... – súgja, és innentől kezdve már nincsenek gondok.
Reggel nem tudom letörölni az arcomról a mosolyt, ahogy Meg sem. Együtt reggelizünk a kicsikkel is. De eszembe jut, hogy ma edzést kell tartanom, és elég fáradt leszek délutánra, mert este…hát este fantasztikusat szeretkeztünk kicsimmel. Csinálok magamnak kávét, belekortyolok, de olyan fura…
- Meg, új kávét vettél? – kortyolok bele újra.
- Nem,de te miért kávézol? Tudod, hogy nem tesz jót a szívednek. – kicsi, aggódós babym…
- Tudom, de tegnap valaki nem hagyott aludni, és mivel ma edzést tartok, muszáj lesz ébren maradni. – mosolygok rá - Lehet, hogy a tejjel van valami? – veszem a kezembe, hogy megnézzem.
- Cody...az anyatej...Még volt egy kicsi félretéve. – mondja a fejét csóválva…hmmm….
- Tényleg? – nézegetem az üveget, aztán…mi bajom lehet tőle!? Belekortyolok.
- Cody! – kapja ki a kezemből - Az ég szerelmére, ne csináld ezt! – mit?
- Most mi van? Csak megkóstoltam...nem olyan rossz, csak kicsit fura az íze. – kíváncsi voltam, nah.
- Te beteg vagy... – döbben le.
- Ugyan már baby... – nevetek és egy puszit nyomok a homlokára.
Délután Meg a kicsikkel eljön velem az edzésre. Utána meg benézünk a csapathoz is, akik azonnal letámadják a kicsiket…mármint nem veszik a kezükbe, csak nézik, és áradoznak. Mindenki szerint rám hasonlítanak jobban, de szerintem Megre…az edző még vicceskedik is, és megjegyzi, hogy még jó, hogy nem vagyok csúnya…Nah meg felajánl egy utazást is, ha pihenésre vágyunk, de hát ehhez a picik még kicsit kicsik…
Mikor már ideje hazamenni, úgy döntünk, hogy én hátul kiviszem a kicsiket a kocsihoz, míg Meg elöl megy ki, és lefoglalja a lesifotósokat. Utálom, mikor kicsim van a címlapon, és holnap tuti ott lesz…
Otthon vacsi és pancsi után lefektetjük a kicsiket. Hosszú napjuk volt, és sok alvás kell nekik…Mi addig lemegyünk a nappaliba tv-zni. Kicsim valami romantikus filmet talál, de megnézem vele, mert célozgat rá, hogy ha meglesem vele, lepedőakrobatikázhatunk…Az ölembe bújva nézi a filmet, egyszer csak felpattan a tv-t kikapcsolva.
- Nagyszerű... – megy ki a konyhába, én meg értetlenül ülök a kanapén, de…ohh basszus, a Hollywood felirat…
- Ez most komoly? – kiabálok utána - Meg, ne csináld már ezt. – megyek utána.
- Mit? Hát bocs, de bepörgök, ha arra gondolok, hogy a világ összes kurváját megbasztad a világ összes kibaszott helyén! – de már rég nem vagyok ilyen…
- Részeg voltam. Kitámolyogtunk abból az idióta nevű kacsa kocsmából, mentünk pár percet és ez jött szembe. Most komolyan erről kell beszélnünk? – semmi értelme…
- Köszi, nem vagyok kíváncsi a részletekre, hogy hogy vágtad belé magadat. Gusztustalan vagy, és... – leblokkol.
- Most mi van? Meg...baby...szeretlek, és én...
- Azt mondtad kacsa? – vág közbe - De hisz az a filmgyár mellett van...Hogy a fenébe...? Oh te jóságos ég... – kezd nevetni, de min is nevetünk?
- Heh...örülök, hogy jó a kedved, de mi jutott eszedbe?
- Azért hívják azt a helyet kacsa kocsmának, mert a filmstúdió ott forgatta a disney rajzfilmek reklámjait, és Donald kacsa mindig ott iszogatott, vagyis a pasi, aki belebújt a bőrébe. A hírekben még benne is volt, hogy a biztonsági őr furcsa hangokat hallot, meg látott egy fiatal párt távozni, akik előtte...khm...Szóval...aggódtak, mert aztán kiszivárogtak a promós anyagok és azt hitték, hogy a fiatalok vitték el, köröztették is őket. Vagyis titeket... – neveti el magát - Két hónap múlva kiderült, hogy más vitte el, de... – nevet jobban - te hogy lehettél ekkora lúzer, hogy egy díszletet igazi feliratnak néztél? – veregeti meg a hátamat - Oké, hogy nagyon nagy volt, de...a te IQ-d biztos nem... – hehe, nagyon vicces…
- Én...én nem is...És, ha nem? – nem lehettem ennyire bebaszva…
- Cody, kilométerekre voltatok, esélytelen, hogy gyalog pár perc alatt...Oh te kis bugyuta...nem csak a bőröd, de az agyad is sötét.
- Na elég volt a rasszista viccekből! – feldobom a konyhapultra, és a lábai közé állva magamhoz szorítom - Egyszer emlékszel, hogy elég durva voltam veled az ágyban?
- Egyszer? – nem-nem, nem engedlek el…
- Nem tudtam visszafogni magam, utáltam, hogy te vagy az egyetlen nő, akit valaha szerettem és mégis veled voltam a legkeményebb, de látom már nagyon jól vagy...Felhúztál, nem fogok finomkodni. – csókolom meg nem kegyelmezve neki.
Megfogja a pólómat, és széttépi…mindig elfelejtem, hogy azért benne is van erő…Derekam köré fonja a lábait, hátamba mélyeszti körmeit, és nyakamat kezdi szívni. Aztán fülemet kezdi rágcsálni…vajon tudja, hogy mennyire beindított!? Lerángatom róla a felsőjét és a melltartóját…
Tényleg elég durván adom meg neki ami jár, és a házban elég sok helyen csináljuk, de az ágyban is kikötünk, ahol már egymásra figyelve, szeretkezünk…
Reggel a telefonom csipogására ébredek. Beletelik egy kis időbe, mire magamhoz térek, és látom, hogy Meg már lesi is, hogy ki írt.
- Ki írt? – kérdezem álmoasn.
- Nem tudok benned bízni...ez pocsék...féltékeny vagyok. – adja sóhajtva a kezembe a telefont…de mi? - Candy írt,de kitöröltem. Ne is mondj semmit! – ohh…
- Ajj baby… - lejjebb húzom róla a takarót, és vállát kezdem puszilgatni – biztos nem volt az fontos, ha kitörölted. – mászok fölé, és feltérdelve masszírozni kezdem.
- Nem érted…csak azt írta, hogy mostanában nem tudnak jönni…
- Mondtam én, hogy nem fontos. – masszírozom tovább.
- És…jó egészséget kívánt a gyerekekhez, és engem üdvözölt… - hmm…
- Akkor mi a baj, kicsim? – kérdezem a nyakába csókolva.
- Az, hogy még mindig féltékeny leszek, ha meghallom a nevét… - fúrja újra a párnába az arcát.
- Meg… - csókolgatom tovább – szeretlek… - súgom a fülébe – csak neked és a gyerekeknek élek. – óvatosan elveszem tőle a párnát, és a hátára fordul.
- És nem is zavar, hogy kitöröltem az smst? – elmosolyodom. Nem értem miért kéne, hogy zavarjon…
- Az zavarna, ha nem csókolnál meg… - hajolok közelebb hozzá, és a nyakam köré fonva a kezeit, megcsókol – Nagyon szeretlek… - dörmögöm a nyakába, és finoman megszívom. A hátamra simítja a kezeit, és belemar, a lábait derekam köré fonja…ohh baby…felkapom, és csókolózás közben viszem a fürdő felé.
- Várj! – szakítja meg csókunkat – A kicsik… - száll le rólam…tényleg, már én is hallom – Megnézem őket…menj zuhanyozz le. – kapok még egy puszit, magára kapja a köntösét, és megy is.
Na jó, akkor egy gyors zuhany tényleg nem lesz rossz…Aztán Meg után megyek. Épp Jake-et eteti…odamegyek, és finoman adok a buksijára egy puszit, aztán a kis hercegnőmhöz megyek. Kiveszem a kiságyból…annyira édes, és annyira hasonlít Megre…imádom a babáimat. Meg nyújtja nekem a cumisüveget, szóval a pici lány még nem evett…
- Nah akkor gyere, reggelizz te is pöttöm kisasszony… - ülök Megék mellé és megetetjük őket.
A büfiztetést viszont nem szeretem…mert valahogy mindig újra kell fürödnöm. Bezzeg anyucit sose büfizik le, csak engem, de akkor telibe…mint most Mady…babym persze mindig kinevet, nem is ő lenne…
Igyekszem sokat itthon lenni, kevesebb edzést is kell tartanom, mert tekintettel vannak arra, hogy két picikénk van, és nagy szükség van apára is. Egyik nap, mikor jövök haza, meglepetésemre Chan totyizik elém, én meg fel is kapom, imádom a kissrácot. Szóval Hyoriék vannak itt…
- Jajj van ám nálam valami…az egyik sráctól kaptam… - odaadom a kis keresztfiamnak a csokit, közben bemegyünk a nappaliba – Sziasztok…szia baby. – lopok egy puszit – Gyerkőcök? – kérdezem a csokit majszoló Channal a kezemben.
- Nem elég most egy? – kérdezi nevetve Meg, mert a pici fiú, már teljesen összemaszatolta magát a csokival.
- Chan… - szólna rá Kwon, de…
- Hagyd csak, majd megmosom a pofiját, meg a mancsait…igaz, manó? – csikizem meg.
- Alszanak a kicsik. – mondja kicsim mosolyogva.
- Jól van, akkor nem keltem fel őket… - muszáj lopnom még egy puszit babymtől, közbn Chan simán összeken a csokis kezével.
- Ohh Chan, nem szabad… - mondja Hyori, de én csak nevetek.
- Ugyan, alig látszik rajtam… - na erre már mindenki nevetni kezd – gyere, menjünk mosakodni. – felpattanok, és kirepülőzünk a fürdőbe.
Megmosakszunk, aztán felviszem a kicsikhez. Odamegyünk Madyhez, betakargatom…nagyon édesen alszik. Aztán Jake-et hallom meg mocorogni…fél térdre ereszkedek a kiságya mellett, és a másik lábamra állítom Chant.
- Ha nagyobb lesz, sokat fogtok játszani… - mosolygok és nyomok egy puszit az arcára, aztán a kiságyba mutat… - Nézzenek oda, felébredt a pici fiú…kivesszük, nehogy felébressze hugit. – Chant a pelenkázóra ültetem, míg Jaket kiveszem, aztán mellé fektetem – Pisis a pelusa, kicseréljük neki…segítesz? – kérdezem, mire Chan egy tiszta pelust ad a kezembe – Ügyes vagy… - borzolom össze a haját, mire nevetni kezd – Ssss…a kis hercegnő még alszik… - suttogom, és a szája elé teszi kuncova a mutató ujját. Nagyon aranyos…
- Segítsek, macim? – simul a hátamhoz babym.
- Na, te mióta leselkedsz? – kérdezem mosolyogva.
- Egy ideje elmentetek, és a babafigyelőn keesztül hallottunk mindent, úgyhogy feljöttünk. – hátra sandítok, mindenki itt van. Csomiznám Jaket a pelusba, de Chan a kezembe ad egy krémet.
- Igazad van, még nem kentem be…te nagyon okos vagy. – mosolygok.
Közben Mady is felébred, Chan oda akar menni, úgyhogy most Megnek segít átpelusozni a másik picurt. De lassan mennek, mert Chan délután nem aludt, és kezd fáradni. A ajtóból még Hyori visszafordul.
- Cody…ne haragudj, hogy beszámoltam Meg apujának arról, hogy…
- Emiatt ne aggódj, nem haragszom, csak Meg miatt aggódtál. – mosolyodom el – Meg apja eddig sem bírt, ezen változtatni úgysem tudnék… - megsimogatom a karját.
Este, miután lefektetjük a kicsiket, elmegyünk zuhanyozni. Meg hátához simulok…nyakába csókolok, és oldalán simítok végig, aztán fölfelé kalandozik a kezem, és mellére simul, másikkal meg magamhoz ölelem. Felém fordul, és simogató mozdulatokkal fürdetni kezd…de nem bírok tovább várni. Beviszem az ágyra, és finom ajkait veszem célba, aztán nyakát, melleit, és hasánál elakadok…még mindig látszik halványan a folt a hasán…óvatosan simogatom meg ott, és puszit is adok rá…Bántottam és ezt sose fogom megbocsátani magamnak. Meg hirtelen felül, és arcomra simítja a kezét, hogy közelebb húzzon magához, és megcsókol.
Ilyen gyengéd talán akkor voltam vele szeretkezés közben, mikor összejöttünk, a kórház után…
Fioman csókolom ajkait, és minden porcikáját…nyelvemmel kényeztetem, és alig kezdem ujjaimat is használni, el is megy. Felfelé haladva csókolom végig újra gyönyörű testét, és egy csók közben csusszanok kicsimbe lassan. Lassan is kezdek mozogni, és csókolom édes ajkait. Hátamat simogatja, marja, de felnyomom magam, sőt, fel is térdelek, de még mindig benne mozgok. Oldalán végig simítva, és combjaiba marva nézek végig rajta. El sem hiszem, hogy ennyire gyönyörű…újra fölé támaszkodom, kicsim azonnal lehúz magához, hogy megcsókolhasson. Ebben a tempóban kicsit hosszúra nyúlik a szeretkezésünk, de szerintem ezt ő sem bánja.
Lovaglása közben ér el minket az orgazmus…percekig csak öleljük egymást, aztán összebújva alszunk el.
Mosollyal az arcomon ébredek, és…babym nincs mellettem? Ez már elég hervasztó…magamra kapok egy boxert, és átmegyek a gyerekek szobájába. Persze, hogy itt van.
- Apuci is felébredt… - mondja az ágyon ülve, ahova a kicsiket is fektette.
- Jó reggelt szerelmem… - lopok egy puszit, és mögé ülve félre simítom a haját, és csókolgatni kezdem a nyakát.
- Macim… - fogja meg a kezemet, ami már a combjára siklott – a gyerekeknek nem is köszönsz? – fordítja hátra a fejét, és magamhoz ölelve megcsókolom.
- Ne haragudj, még mindig a tegnap este hatása alatt vagyok… - lopok még egy puszit, de csak mosolyog – Sziasztok… - fekszem el a gyerekek mellett, és a pici tapijukat kezdem puszilgatni. Mindkettőjüknek csikis…olyan édesek.
A nap folyamán amikor csak alkalmam adódik, babymet csókolgatom…annyira szeretem…Viszont délutánra Mady feltűnően sokat nyafizik, és mintha a buksija is meleg lenne. Kihívjuk az orvost, és i igen, Mady lázas…nem vészesen, de akkoris aggódom. Meg a dokival beszél, hogy mit kell tennünk, addig Madykét a hintaszékben ringatom.
- Kis picurom…hamarosan meg fogsz gyógyulni… - puszilom meg a kezecskéjét – A pici szíved miatt se aggódj, apa nagyon fog rád vigyázni, és Jake is…bár most alszik, de ha nagyobb lesz, jó srác lesz, hidd el, nem olyan, mint én…tudod, apa csinált egy hülyeséget, míg anyuci pocijában voltál…remélem nem miattam van baj a szívecskéddel… - ringatom kicsi jobban magamhoz ölelve, könnyes szemekkel…egyszer csak nem tudom ringatni a széket, és ölelő karokat érzek meg hátulról…Meg…a nyakamba is csókol…
|
| Saya | 2013. 08. 13. 15:58:21 | #26859 |
Karakter: Megan Hoa
-Nincs édesem...-Cody nagymamája jön be a nagypapájával- hogy vagytok? Hallottam az otthonszülésről...-megölel, aztán megsimogatja Cody arcát.
-Vagyogatok...-mosolygom. Így visszagondolva azt hittem, hogy jobban fog fájni. Ráadásul így gyorsabban gyógyulok és heg sem marad. Nagyon picikék a babáim, talán ezért ment Cody segítségével is. -Szóval mi legyen a fiúnk neve? -nézek Codyra.
-Hmm...szóval én nevezhetem el? -bólintok- Junior. -nem!
-Ugye nem akarsz felhúzni? -szóba sem jöhet.
-Jajj nyugi, vicc volt, tudom, hogy utálod ezt a nevet...-homlokon csókol- Hát...mivel a nevünkből más értelmes nevet nem lehet kirakni, ezért arra gondoltam, hogy...legyen Jake...Jake Jonas. -mosolyog.
-Ez már tetszik...-megcsókolom- Látni akarom a kicsiket.
-Én tudom, hogy szeretnéd, de pihenned kell, és...-kérlelve nézek rá továbbra is- hozok egy tolószéket, hogy ne kelljen sétálnod. -ad egy puszit és megy is. Míg Cody elvan, addig apám kifejti nem tetszését a nevekről, pontosabban arról, hogy csak a Jonas nevet kapják. Én megtartottam a Hoa nevet apám miatt, de a kicsiknek Cody az apja, ezért nem fogok nekik hosszú nevet adni a semmiért.
Cody szerencsére hamar visszajön. Óvatosan a tolószékbe tesz és már megyünk is a picikéinkhez. Ledöbbenek, mikor meglátom őket, hiszen tényleg nagyon kicsikék, de főként azért, mert gyönyörűek. Nem az elfogultság beszél belőlem, egyszerűen imádnivalóak.
-Annyira tökéletesek...-egy kicsit elpityeredem a meghatottságtól.
-Mint te...-megcsókol- annyira köszönöm, hogy apává tettél, olyan gyönyörűek...és te is...
-Szeretlek...-adok egy puszit neki, most különösen jól esik hozzábújni.
-Én is nagyon szeretlek...-család vagyunk, végre van családunk...
-Mi lesz a babák neve? -kérdezi egy nővér.
-Mady Jonas, és Jake Jonas. -ne haragudj apa...
-A doktorúr utasítása szerint holnap még inkubátorban lesznek a kicsik, utána a kedves anyuka szobájában, ezért megkérném, hogy gondoskodjanak anyatejről, hogy meg tudjuk etetni a kicsiket. -mondja a nővér, közben felkerülnek a kicsikre a karszalagok.
-Természetesen. -mondom.
-És most megkérném önöket, hogy...
Visszamegyünk a kórterembe. Cody velem marad, a nagymamája hoz be nekünk pár ruhát. Két nap múlva van az évfordulónk, és a kicsik is kikerülnek az inkubátorból. Én Madyt veszem magamhoz, Cody pedig a kicsi Jake-et. Olyan jól áll neki...
-Boldog évfordulót szerelmem! -közelebb hajol.
-Boldog évfordulót! -megcsókolom.
-Tökéletes ajándékok...-én is így gondolom. Érzem, ahogy a kicsi Madynek ver a szíve, ahogy rajtam fekszik.
-Igen...szerintem is. -közelebb bújunk a fiúkhoz.
-Azért én...-a zsebéből húz elő egy gyűrűt, amit felhúz az ujjamra-három kő van benne...a középső téged, a másik kettő a gyerekeket szimbolizálja...legalább is ez jutott eszembe, mikor két hónapja megvettem. Boldog évfordulót baby! -mosolyog.
-Ez...ez gyönyörű, köszönöm. -megcsókolom a szép ajándékért cserébe.
Jake kezd nyűgösödni, úgy néz ki, hogy éhes. Cody azt akarja, hogy megszoptassam, de nem...erre van a mellszívó meg a cumisüveg. Nekem a szoptatás túl furcsa, mintha valami állat lennék, de nem vagyok az. Sok tejem amúgy sincs, az orvos szerint egy-két hét alatt el fog apadni. Így Cody is meg tudja etetni a kicsiket.
Pár nap múlva végre hazamehetünk. Cody nagyija be akar segíteni, de mackóka szerint ő is kézben tudja tartania a dolgokat. Igen, egész jól boldogul a kicsikkel. A haza vezető úton én hátul ülök a kicsikkel, Cody meg vezet. Hazafelé fényképezgetek, aztán előre hajolok, és Codyt is lekapom.
-Ez meg...?
-Kellett apáról is egy kép. -mosolygok.
-Értem...-ő is elmosolyodik.
Otthon a kicsikkel körbe sétálunk. Szokniuk kell, ez az otthonuk. Mikor a szobánkhoz érek, eszembe jut, hogy legutóbb még tiszta vér volt az ágy, és nem akarom, hogy ezt a kicsik lássak, ezért Cody néz be.
-Meg...Tök tiszta minden...biztos Nagyi intézkedett. -mosolyog.
-Akkor fel kell hívnunk, hogy megköszönjem neki...-besétálunk a szobába.
-Látjátok, ez a mi szobánk, ebben az ágyban születtetek meg, és...itt is fogantatok meg...
-Cody...-nem hiszem el...
-Na jó, menjünk a szobádba Jake...anya úgy látom mérges...-elsétálva mellettem ad egy puszit.
Úgy is ideje lefektetni őket, nekik még nagyon sokat kell aludniuk. Ha belegondolok...még a hasamban kéne lenniük, és ez ijesztő. Épp Mady babafigyelőjét kapcsolom be, mikor bejön Cody.
-Ugye bekapcsoltad? -nézek rá Jake babafigyelőjére célozva.
-Máris....oh te feledékeny...
Éjszaka Cody kel fel Madyhez, de mivel sokáig időzik, megnézem. Mi ez a hangzavar?
-Mi történt? -kérdezem kissé álmosan.
-Hát hallod...én nem is tudtam, hogy ilyet a lányok is tudnak...simán lepisilt...-meséli nevetve maci.
-Hagyd csak, majd befejezem...-nevetek.
-Jajj nem...én akarom, csak kell egy másik tiszta pelus...-Jak is sírni kezd- nah jó, meglesem mizu a másik pötömmel...
Egy óra múlva már mindketten alszanak, mi meg ezt kihasználva zuhanyozni megyünk. A víz alatt magához ölel, és a nyakamat csókolgatja. Kis idő múlva Cody bevisz az ágyba. Fölém támaszkodva csókol meg. Finom...Látom rajta, hogy nem akar lerohanni, mert az orvos azt ajánlotta, hogy hat hetet jobb lesz várni az együttléttel. Felkel, és magára vesz egy bokszert, sőt nekem is hoz alvós ruhát. Aranyos...Főleg azért, mert az éjszaka ő kel fel mindig a kicsikhez.
Reggel sokáig hagyom aludni, és édes csókkal keltem. Csókunkat a csengő szakítja félbe. Cody megy kinyitni az ajtót. Benézek a kicsikre, aztán én is lemegyek, és a nagyit pillantom meg.
-Nagyi...-örülök neki- a kicsik még alszanak, de gyere, nézd meg őket. -felmegyünk. Jake után átmegyünk Madyhez is. Elmeséli, hogy a papám is jönni akart, de nem akart üres kézzel beállítani, ezért elment vásárolni. Nem is baj, mert amúgy is be volt tervezve, hogy anyuék szüleivel is összefutunk valamikor, így majd egyszerre tarthatunk nagyszülői találkozót a kicsikkel. Szeretném, ha anyuék is maradnának reggelire, át is megyünk Mady szobájába, hogy megbeszéljük, de épp egy vita közepére érünk vissza.
-Mindig is felelőtlen voltál, és azt is hallottam, hogy valami történt előző nap...
-Apa, hagyjuk ezt...-szólok közbe.
-Húzd fel a pólódat...-mondja szigorúan.
-Tessék? Még nem nyertem vissza az alakomat. Igyekszem, de csak most szültem. -hátrálok ki a kérése elől.
-Megan! -hirtelen felrántja, és még látszódik a folt, ahol az oszlopnak vágódtam- Kezet emeltél a lányomra?
-Én...-Cody...
-Kérdeztem valamit! -üvöltve vágja a falnak Codyt.
-Ebből elég! -tudom, hogy mackó miattam nem emelne kezet apámra, ezért én lököm félre, és állok Cody elé.
-Hyori mindent elmesélt, mert aggódott, hogy bajod van, mikor kórházba kerültél, de nem hittem a fülemnek. -mondja apám.
-Akkor azt is tudod, hogy Cody nem akart bántani, és nem megütött, csak meglökött. Szerencsétlen baleset volt, ennyi az egész. -magyarázom, mert mackóka meg sem szólal. Azt hiszem még mindig bűntudata van a történtek miatt.
-Miatta fordulsz a családod ellen, az unokáim a nevemet sem kaphatták meg...a nevet, ami a tiéd is...-mérgelődik tovább az apám.
-De én vagyok az apjuk, és Meg az én feleségem. Az én nevem már az övé is. Hálásnak kéne lennie, hogy magának megtartotta, és nem kérdőre vonni, hogy miért nem tűzte a kicsik neve mellé is. És igen, megkaphatnám a világ hülyéje címet, mert mindig elrontok valamit, és ezt most nagyon elrontottam, de Meg a kicsikkel együtt az életem, ők a mindeneim. Magamnak sem tudtam megbocsátani, nem várom el, hogy más megtegye...-mondja mackó, és magához ölel.
-Menjünk...-mondja apám, és már sarkon is fordul. Elköszönünk a többiektől, aztán végig babázom a nap többi részét, hogy ne gondoljak másra.
Ahogy telnek a napok, egyre több a látogatónk, barátok, rokonok, mindenkit érdekelnek a babák. Egyedül a sajtót nem engedem a közelükbe, ha vásárolni kell, Cody egyedül megy, hogy ne kelljen vinni a babákat. Közben a kérésemre egy közös szobába költöztettük őket, ahol gyakorlatilag mostanában mi is alszunk. Tippem lenne, hogy Cody miért rendezett be erre egy külön szobát, és nem a mi hálónkat, de...még azt nem lehet...illetve lassan már lehetne, de valahogy elszoktam a szeretkezéstől...
Pár nap múlva el kell vinni a kicsiket egy általános vizsgálatra, de olyan dolgot tudunk meg, amire egyikünk sem számított. Már az is feltűnő, hogy Madyt külön is megvizsgálják, sőt negyed órára megfigyelő gépre is kötik. Kiderül, hogy örökölte Cody szívgyengeségét. Egy világ omlik össze bennem, akaratlanul is sírni kezdek. Az orvos megnyugtat, hogy kellő odafigyeléssel a kicsi Medynek hosszú és boldog élete lehet, mintha nem is lenne beteg, de akkor is...Codyt is féltem, de Medy annyira kicsi és olyan védtelen. Engem is megvizsgálnak, vesznek vért is. Pár napja már teljesen elapadt a tejem, ami elég korai, de mivel a terhességem elején is voltak hormon gondjaim, nem meglepő. Kapunk tanácsot, hogy milyen tápszereket érdemes adni ilyen korban a babáknak.
Hazaérve kicsit letört vagyok, anyut hívom, hogy milyen híreket kaptunk. Hallom apám hangját a háttérben, hogy erről is Cody tehet, ezért inkább hamar elköszönök. Miután a kicsik elaludnak, a szobánkba megyek, hogy ne zavarjam őket. Esik az eső. Üres tekintettel nézem az ablakon lefolyó cseppeket...
-Kicsim, tudom, hogy mit gondolsz...-ül le mellém maci- De a mi kislányunk erős, nem lesz baja, én nagyon vigyázni fogok rá. -megpuszilja az arcomat.
-Tudom, de...ez akkor is rossz. Ő a lányom, a mi lányunk. -elmosolyodom- De akinek ilyen apucija van, mint te, annak nem eshet bántódása, nem igaz?
-Senki és semmi nem bánthatja az én kis családomat. -finoman megcsókol. A csók után egymás szemébe nézünk, majd egy mosoly után megint csókolózni kezdünk, de Cody áttér a nyakamra.
-Cody...-sóhajtok fel.
-Lehet, hogy nem ez a legjobb pillanat, de olyan rég voltunk együtt...6 hete...-suttogja ajkaimra.
-De, ez a legjobb pillanat. -hajába túrva húzom magamhoz egy szenvedélyesebb csókra. Letépem a pólóját, és ő is megszabadít a felsőmtől meg a melltartótól is, majd az ágyra dönt.
-Azóta kívánlak mióta hazajöttünk a kórházból...az első nap veled akartam lenni, annyira nehéz volt...-mondja, és nyakamról áttér mellemre, míg a másikat kezével gyömöszöli.
-Én is kívánlak...-a hátát karmolászom, közelebb akarom érezni magamhoz. Hiányzott. Hiányzott a testemnek.
-Fel akarlak falni...-apró harapásokkal halad lefelé a hasamon, majd széttolva lábaimat, nyelvével kezd kényeztetni. Tényleg úgy érzem, hogy felfal.
-Cody...-vállaiba marok, közben ajkai ismét megtalálják egyik mellbimbómat, míg ujjaival tovább dolgozik bennem, másik kezével pedig intenzíven simogatva izgat- Mackó...ne hagyd abba...még...-egyre hangosabban nyögdécselek.
-Nem akartam...-mosolyogva csókol meg, és gyorsít ujjai mozgásán, ami elég is ahhoz, hogy elélvezzek. Lassan simít végig testemen, csókolgat, míg kicsit pihenek. Picit vissza kell szokni még ehhez a dologhoz.
-Feküdj le! -durván lököm le magamról, miközben nevetek, mert már most értem ágaskodik a farka. Nem húzom az időt, a számba veszem. Egyik kezemmel rásegítek, másikkal macim kezét fogom, így csak egy kézzel markolhatja hajamat. Sok dolgom nincs, rekord idő alatt elsül. Kicsit még cuppogok rajta, hogy elég kemény legyen a lovagláshoz, mert Meg visszatért, és ma lovagolni akar. Cody ugyan nem örül neki, de előveszek egy óvszert. Még nem intéztem fogamzásgátlást, és egyelőre el sem döntöttem, hogy milyet akarok. Nem akarok megint hormon zavarokat csak azért, mert ő nem szereti a gumit...Gyorsan felhúzom rá, és már pattanok is az ölébe. Melegség önt el kívül és belül is, hihetetlen érzés újra vele lenni, csak kicsit nagyon erősen szorít.
-Ahh baby...-a fenekembe markol, aztán megint a derekamat öleli át nagyon szorosan.
-Szerintem is, de ne ilyen erősen...-egy kicsit megállok.
-Túl kemény vagyok? -jaj ne nézz így- Ne haragudj, csak...-fújtatja fülembe. Kicsit ő is elszokott a testedző gyakorlatoktól.
-Nem, csak szorosan ölelsz. -kap egy csokot, mert kínosan mosolyogva enyhít a szorításon- Mozogj nagyfiú...-súgom, és folytatjuk a szeretkezést.
Reggel egyikünk sem tudja abbahagyni a mosolygást. Együtt reggelizünk a kicsikkel, minden olyan jó most, főleg, hogy megint együtt lehetünk úgy is...
-Meg, új kávét vettél? -kortyolgat bele a csészéjébe.
-Nem,de te miért kávézol? Tudod, hogy nem tesz jót a szívednek. -sóhajtok.
-Tudom, de tegnap valaki nem hagyott aludni, és mivel ma edzést tartok, muszáj lesz ébren maradni. -mosolyog- Lehet, hogy a tejjel van valami? -a homlokomra csapok, mikor meglátom a kezébe az üveget.
-Cody...az anyatej...Még volt egy kicsi félretéve. -a fejemet csóválom.
-Tényleg? -kicsit megforgatja az üveget, aztán belekortyol.
-Cody! -odalépek és kiveszem a kezéből- Az ég szerelmére, ne csináld ezt!
-Most mi van? Csak megkóstoltam...nem olyan rossz, csak kicsit fura az íze. -kikerekednek a szemeim, mert tök természetesen mondja.
-Te beteg vagy...-le vagyok döbbenve, csak szorongatom az üveget.
-Ugyan már baby...-nevetve ad egy puszit a homlokomra.
Délután elmegyünk Cody edzésére. Ez az első eset, hogy a babákkal együtt megyünk valahova. Az edzés után benézünk a csapathoz is, persze a csapattársak meg a kicsiket akarják megnézni. Mindenki szerint nagyon hasonlítanak apucira, az edző még viccesen hozzá is teszi, hogy szerencsére Cody nem egy csúnya gyerek. Megemlíti, hogy ha úgy érezzük, hogy pihenésre van szükségünk, ő állna egy utazást, mert elégedett Cody munkájával és amúgy is akart valamit adni a kicsik születésére. Hát...most még nem tudnánk velük utazni, ahhoz túl picik, itthon hagyni meg nem fogom őket. Beszélgettünk arról, hogy Hyoriékkal közösen mennénk nyaralni, hogy kicsit ők is vigyázzanak a gyerekeinkre, kicsit mi is a keresztfiunkra, így jutna idő a romantikázásra is, de egyelőre ez sem esedékes.
Kint persze elkapnak a lesifotósok, de míg azt fényképezik, hogy én hogy nézek ki szülés után, addig Cody a hátsó kijáraton kiviszi a picurkákat a kocsihoz, így róluk nem tudnak képeket készíteni.
Otthon az az első, hogy a kicsiket megetetjük, megfürdetjük, aztán irány az ágy. Ők Még sokat alszanak, és legnagyobb örömömre az éjszakai felébredések is jócskán leredukálódtak. Mackómmal úgy döntünk, hogy kicsit tévézgetünk, mert megy valami romantikus film, és jó összebújni a kanapén. Persze finoman célozgattam rá, hogy este az ágyban is összebújhatunk, ha jó fiú lesz, és végig nézi a filmet velem, talán ezért is ment bele. Minden happy, de az egyik jelenetnél megjenelik a Hollywood felirat.
-Nagyszerű...-kikapcsolom a tévét, felállok, és elindulok a konyhába.
-Ez most komoly? -kiabál utánam, aztán ő is kijön- Meg, ne csináld már ezt.
-Mit? Hát bocs, de bepörgök, ha arra gondolok, hogy a világ összes kurváját megbasztad a világ összes kibaszott helyén! -kiabálok.
-Részeg voltam. Kitámolyogtunk abból az idióta nevű kacsa kocsmából, mentünk pár percet és ez jött szembe. Most komolyan erről kell beszélnünk?
-Köszi, nem vagyok kíváncsi a részletekre, hogy hogy vágtad belé magadat. Gusztustalan vagy, és...-elgondolkozom.
-Most mi van? Meg...baby...szeretlek, és én...
-Azt mondtad kacsa? De hisz az a filmgyár mellett van...Hogy a fenébe...? Oh te jóságos ég...-hangosan nevetni kezdek.
-Heh...örülök, hogy jó a kedved, de mi jutott eszedbe? -nevet kényszeredetten.
-Azért hívják azt a helyet kacsa kocsmának, mert a filmstúdió ott forgatta a disney rajzfilmek reklámjait, és Donald kacsa mindig ott iszogatott, vagyis a pasi, aki belebújt a bőrébe. A hírekben még benne is volt, hogy a biztonsági őr furcsa hangokat hallot, meg látott egy fiatal párt távozni, akik előtte...khm...Szóval...aggódtak, mert aztán kiszivárogtak a promós anyagok és azt hitték, hogy a fiatalok vitték el, köröztették is őket. Vagyis titeket...-megint elnevetem magam- Két hónap múlva kiderült, hogy más vitte el, de...-egyre jobban lehetek- te hogy lehettél ekkora lúzer, hogy egy díszletet igazi feliratnak néztél? -megveregetem a hátát- Oké, hogy nagyon nagy volt, de...a te IQ-d biztos nem...-nem bírom abbahagyni a nevetést.
-Én...én nem is...És, ha nem? -most meg vagy sértődve?
-Cody, kilométerekre voltatok, esélytelen, hogy gyalog pár perc alatt...Oh te kis bugyuta...nem csak a bőröd, de az agyad is sötét. -nevetek tovább.
-Na elég volt a rasszista viccekből! -megfog a derekamnál fogva és feldob a konyhapultra úgy, hogy magához szorít, és lábaim közé áll- Egyszer emlékszel, hogy elég durva voltam veled az ágyban?
-Egyszer? -lökném odébb sértetten, de nem enged el.
-Nem tudtam visszafogni magam, utáltam, hogy te vagy az egyetlen nő, akit valaha szerettem és mégis veled voltam a legkeményebb, de látom már nagyon jól vagy...Felhúztál, nem fogok finomkodni. -morogja ajkaimra, majd durván megcsókol.
Felőlem játszhatunk így is. Megragadom a pólóját és széttépem. Átkulcsolom a lábaimmal a derekát, körmeimet a hátába mélyesztem, és elkezdem kiszívni a nyakát. A kellően piros folt után a fülét rágcsálom, míg ő a topomat rángatja le, aztán a melltartómtól is megszabadít.
Reggel az ágyban ébredek mellettem Codyval, pontosabban inkább alattam, mert a mellkasán fekszem. Tegnap nagyon jót szeretkeztünk. Kicsit ugyan tényleg vad volt, de nagyon-nagyon és még annál is jobban élveztem. Sok óvszert használtunk el. A végén azért is kötöttünk ki az ágyban, mert kaptam egy kis összebújós, érzéki szexet is mackókámtól. Oh...ő meg egy szép foltot a nyakára tőlem, meg pár karmolás nyomot a hátára és a karjára is, de nem vészesek. A száját is sikerült úgy megharapnom, hogy kicsit vérzett, de az az ő hibája volt...kapkodtam a levegőt az orgazmus után, maci meg bele akart hajszolni egy újabba és hát csók helyett ezt kapta. Túléli a nagyfiú.
Dőlnék vissza, de csipogni kezd Cody telefonja. Szerintem nem gond, ha én nézem meg, nincsenek titkaink, és nem szokta érdekelni, ha babrálok a telefonjával, vagy üziket olvasok. Mikor meglátom a nevet, hogy Candy küldte, lefagy a mosoly az arcomról. Csak annyit ír, hogy mégsem tud mostanában meglátogatni minket, de üdvözöl engem és jó egészséget kíván a babáinknak. Nem tudom miért,de kitörlöm, közben Cody is felébred.
-Ki írt? -kérdezi álmosan. Ekkor eszmélek rá arra, hogy mit csináltam. Megint féltékenykedek.
-Nem tudok benned bízni...ez pocsék...féltékeny vagyok. -sóhajtva a kezébe adom a telefont- Candy írt,de kitöröltem. Ne is mondj semmit! -a párnákba fordulok. Szomorú vagyok a semmi miatt. Lehet, hogy van rajtam egy kis szülés utáni depresszió, de azt hiszem attól is félek, hogy Cody csak úgy lelép egy nap mellőlünk. Pocsék nap...
|
| Garfield | 2013. 07. 23. 22:12:10 | #26552 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
- Nem akarok menni. – jelenti ki.
- De hát miért? – nem értem, mindig lelkes volt, ha arról volt szó, hogy menjünk Koreába.
- Mert ott csak kinéznének minket...Te lennél a megrontóm, én meg az áldozat, akit egy fekete pasi felcsinált. Az is igaz, hogy ott nem ismernek minek, és fotósok sincsenek, de lehet, hogy ha megérzem a nyugalmat, vissza se akarok majd jönni...Te meg nem maradnál kint velem... – ohh…
- Meg, én mindig veled leszek. Csak neked akartam jót, gondoltam, hogy kikapcsolódnál...
- Nem megyek, nem érted? – jól van nah…
- Jól van, nyugodj meg...akkor nem megyünk sehova. – simogatom a hasát - Csak ne idegeskedj, az nem tesz jót sem neked, sem a babáknak... – puszilom meg.
Tök nyugiban vagyunk hetekig, de persze, hogy történnie kell valaminek.
- Ez neked jött... – ad a kezembe egy levelet - Nincs rajta feladó. – hmm…
- Igen? Ez furcsa... – elkezdem kinyitni, de ajj Meg…most komolyan idegeskedsz egy levelen!? Visszahúzom magamhoz, mikor menne odébb - Nyugodtan megnézheted. – átölelem babymet és úgy nyitom ki.
- Meghívó osztálytalálkozóra? – jah…
- Úgy sem megyek. – már dobnám ki, de megfogja a kezemet.
- Nyugodtan menj csak...nem akarom, hogy miattam mindenből kimaradj. – mi?
- Melletted mindenem megvan. – mondom mosolyogva.
- Na persze...menj csak...Rég buliztál, és a babák születése után úgy is többet kell majd velünk lenned. Menj...Ne égj azzal, hogy mindig a szoknyám mellett ülsz... – mindig van valami, amin idegeskedni kezd…
- Ne durcizz... – csókolom meg finoman - Jó, elmegyek, de max egy órára, oké? – bólint. De nem tudom miért akarja ennyire, hogy menjek…
Most minden nap bent vagyok edzést tartani, hogy mikor megszületnek a babák, otthon tudjak maradni. Nah meg helyettesítek is, mert van aki most nyaral…De igyekszem így is sokat lenni Meggel. Most is vásárol, így edzés után találkozok is vele az egyik üzletnél. Nem szeretem, hogy ilyen nagy pocival egyedül flangál…nem örülnék, ha valami baja lenne…Na meg a cipekedés. El sem hiszem, hogy folyton cipelnie kell valamit…értem én, hogy a vásárlás kikapcsolja, meg megnyugtatja, de kibírhatná már ezt a kis időt otthon. De csak magamban morgok, nem akarok veszekedni vele…
Persze azt már nem tudom magamban tartani, hogy majdnem minden üzletben átöltözik…
Lassan eljön az osztálytalálkozó napja is, és valahogy Meg egész nap nyugtalan. Pont ezért teljesen semleges ruhákat veszek magamra…nehogy azt higgye, hogy tetszeni akarok valakinek…
- Megígéred, hogy jó leszel? – kicsim…a pólómmat igazgatja.
- Igen, de ha akarod, el sem megyek. – mondom megfogva a kezét és a szemébe nézek.
- De, menj csak, ezt már megbeszéltük. Ne igyál túl sokat, és ne flörtölj... – mondja megint a felsőmmel babrálva.
- Nem akartam. – puszilom meg.
- Olyan jól nézel ki...csini vagy ebben a pólóban. – igen!?
- Ha tetszik, leveheted, ha hazajöttem. – mosolyodom el, és magamhoz húzva csókolom meg - Mit gondolsz? Lesz ma kedved hozzá? – vagy akár már most is leveheted…
- Ha jó leszel, beszélhetünk róla... – kapok egy nagy puszit. De dudálásra meg üvöltő zenére leszünk figyelmesek…a srácok…ki is megyünk.
- Haver, vedd már lejjebb! – szólok oda.
- Azt mondtad, hogy osztálytalálkozóra mész, nem a kilencvenes évekbe... – olyan édes ilyenkor…
- Nyugi baby, ezek csak hülyülnek.
- CJ, jöhet az asszony is, bedobhatod őt is, nagyon csinos! – mielőtt megszólalnék…
- Még egyszer bepofázol, és megmutatom, hogy nem csak csinos, de erős is vagyok. Aztán megnézzük a te nyakad milyen erős, és hányszor bírja ki, hogy rávágjam a motorháztetőt. – hehe…ennyi…Meget nem kell félteni, de azért remélem nem sűrűn szólogat be így embereknek ha nem vagyok vele…
- Menjünk... – nevetek. Még egy búcsúcsók, és beszállok a kocsiba, jól tarkón baszva ezt a faszt…
Integetek kicsimnek, miközben elindulunk. Valami szar bárnak nagyon jó indulattal nevezhető helyhez érkezünk. Nagyon elszoktam az ilyenektől…de úgyse maradok sokáig. Candyt hiányolom, mert legalább lenne egy normális társaságom, de hát…már neki is babája van, érthető, hogy nem utazgat egy ilyen szar estéért…
Akkor iszok, mikor koccintunk a régi osztályra, aztán megindulnak a storyzgatások is…aztán arra leszek figyelmes, hogy egy csaj hozzám simul. Hát nem erre a Candyre gondoltam, próbálok odébb húzódni, de csak jön utánam…nem akarok botrányt, úgyse maradok már sokáig…
- És akkor most mi is volt Candyvel? – istenem…ezt meg kellett kérdezni, te meg mit vihogsz itt mellettem!?
- Haver, minek hozod fel ezt? – kicsit lettem csak ideges…de csak baszogatnak…rendben… - Okééé...nem volt meg, csak elintéztük a wc-ben a dolgot egy rövid furulyázással...Most jobb? – most már haggyatok…
Pár perc múlva, valaki a fejemhez vág egy poharat. Mi a fasz!? Felpattanok és a faszikám utána megyek…
- Normális vagy, ember? – ordítok rá, és azzal a lendülettel egy oszlopnak lököm.
- Ne! – kiabál rám valaki - A babák... – fogja meg a hasát, de…mi van? babák!? Megfordulnak, és…M...Me…Meg…?
- Nem...nem...nem...ez nem lehet... – meg akarom fogni, vagy nem is tudom, de nem merem…az előbb én…úristen mit tettem…
- Menjünk innen... – mondja Meg.
- Hívjunk rendőrt? – mi? hülye vagy!?
- Candy, te ebből maradj ki! – dörrenek rá, aztán…óvatosan a karjaimba veszem Meget.
- Mit művelsz? – nah vajon!?
- Kórházba viszem a feleségemet. – indulok el.
- Te buzi vagy? – most letépném az arcodat, de fontosabb dolgom is van…
- Az, te fasz... – elindulok kifelé - Kocsival vagytok?
- Igen, az enyémmel. – mondja Hyori és mutatja is az utat.
- Candy egy csaj, aki mindenkinek megvolt, oké? Nem az a Candy. Ízesített óvszerrel rávettem, hogy engem legalább leszopjon, hogy én se maradjak ki, mert agyon lett dicsérve, de egy nagy nulla volt. Aztán már meg sem akartam dönteni. Boldog vagy, hogy mindent tudsz? – morgok, mert ha egy kicsit is bízna bennem, most nem lenne ez…
- Muszáj ezt előttem? – ne haragudj Hyori…segít befektetni Meget a hátsó ülésre, és szállnék be mellé, de…
- Nincs több hely! – lök ki, és csapja be az ajtót…rendben…
- Jó, akkor marad az első ülés. – szállok be, és Hyorira nézek - Te meg minek hoztad ide?
- Te is tudod, hogy Megnek nem lehet nemet mondani. De nem hiszem el, hogy...hogy összeverekedtetek... – indulunk el - Jól vagy drága? – kérdezi Megtől.
- Igen, csak az ütés fáj. De aggódom, mert a babák nem mozognak.. Esküszöm, ha valami lett velük...
- Nem lett! Ne mondd ezt! – szólok rá. Istenem ha valami lesz velük, az csak az én hibám lesz…
A kórházban óráknak tűnő perceken keresztül vizsgálja a doki, végülis nincs semmi bajuk, csak Meg pociján van egy lila folt. Ez egy darabig emlékeztetni fog, hogy kezet emeltem rá…egy állat vagyok…
Azt is megtudjuk, hogy 1-2 centire kicsim ki van tágulva, ez nem miattam van, szóval pár nap múlva be kell feküdnie a kórházba.
Otthon mindenben segíteni akarok neki, de nem engedi. Annyiszor elmondom neki, hogy szeretem, és ne foglalkozzon a múltammal, mert most csak ő és a gyerekek érdekelnek, és kismilliószor bocsánatot kérek, mert bántottam, de…nem igazán érdekli…
Reggel mikor felkelek, nincs sehol, csak egy üzenet az asztalon, hogy vásárolni ment. Muszáj valakivel beszélnem…felhívom Nagyit.
- Szia Nagyi…
- Valami baj van kicsikém? – de hisz csak köszöntem, de a kérdésére, azonnal elerednek a könnyeim.
- Igen…én…én bántottam Meget… - egyre jobban sírok.
- Nem, biztos nem szándékosan…mesélj el mindent a Nagyinak! – és mesélni kezdek…
- Osztálytalálkozóm volt tegnap. Én mondtam Megnek, hogy nem maradok sokáig, és nem fogok senkivel kikezdeni…de úgy néz ki nagyon nem bízik bennem, mert álruhában utánam jött. Érted!? Álruhában…Aztán storyzgattunk a srácokkal, Meg félreértett valamit, és fejemhez vágta a poharát…Én meg azt hittem, hogy egy srác...aztán…nekilöktem egy oszlopnak…Nagyi, a hasa csapódott neki, én… - már zokogok.
- Szívem, hisz nem tudtad, hogy ő az és ha a babáknak valami baja lenne, azért sírnál a legjobban…Nincs semmi baj, Meg meg fog bocsátani… - még hogy nincs baj!?
- Jaj nagyi, te ezt nem érted...Majdnem meghaltam, mikor megláttam, hogy Meg az. Legszívesebben eltörtem volna a saját kezemet. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha megütöm...A saját feleégemet, érted? Sosem bántanám... Félek a babák miatt. Annyira szeretem őket. Belebolondulok abba, hogy fájdalmat okoztam az életem értelmeinek...és, ha... – hirtelen ölelő karokat érzek meg magam körül…Meg… - Nagyi...most... – puszilgatni kezd.
- Hazajöttem. Letesszük. – mosolyog…mosolyog? Megfogja az arcomat és megcsókol…ohh kicsim, el se tudod képzelni mennyire szeretlek… - Mackó... – megint megcsókol - Ne veszekedjünk, mikor mindjárt szülők leszünk... – ez egy nagyon jó ötlet…
- Szeretlek...titeket is... – simogatom a pociját könnyes szemekkel.
- Mi is szeretünk papa maci. – ölel át.
Estére nagy vihar lesz. Meg telózni akar a szüleinek, de se térerő, se a vezetékesen vonal. Én meg a fülest keresem, hogy zenét hallgassunk, ne a vihart hallgassa kicsim, mert tudom, hogy fél, és ez nem jó…
- Maci...nagyon fáj... – ül az ágyon a hasát fogva.
- Mióta érzed? – ülök mellé és a hasát simizem…mondd, hogy nem miattam van…
- Egész... – felkiált fájdalmában - istenkém...egész nap, de ez iszonyatos... – feláál, és keresni kezd valamit - Jó ég, bepisiltem? – úristen…
- Ez...ez nem... – kezdek bepánikolni - Elfolyt a magzatvíz... – istenem…
- Hívni kéne a...jah azt nem tudjuk... – akkor majd én…
- Beviszlek a kórházba. – jelentem ki.
- Nem! Ekkora viharban? Áúú... – dől az ágyra - Kibírom... – aha…akkor legalább a nacit vegyük le, ne legyél vizesben…
- Ezt nem hiszem el...ezt nem hiszem el… - sose ment még ilyen nehezen Meg vetkőztetése, de mikor sikerül leszenvedni róla, érzem, hogy elsápadok… - A ba...ba...baba...a baba...
- Mi? – kérdez vissza.
- A feje... – a picsába, most mit csináljak, mit csináljak!?
- Ez nem igaz... – dől hátra - el fogom veszíteni őket. – kezd el sírni kicsim. Jól van…sok videót néztünk már…gyerünk menni fog Cody…hisz csak babák…
- Meg, figyelj rám! – szorítom meg a kezét, hogy rám figyeljen - Tudom, hogy nehéz lesz, de meg kell őket szülnöd itt és most.
- Mi? Nem fog menni... – de igen…muszáj kicsim…
- Segítek. Próbáljuk meg... – bólint egyet…rendben.
Rendben…mik is voltak azokban a vidikben amikre szükség van!? Gyorsan elszaladok a szükséges dolgokért, és…és nehéz dolog ez, mert látom, hogy kicsimnek mennyire fáj, és tudom, hogy megcsászározták volna, ami nem fájt volna, de most muszáj így szülnie, hogy mindannyian életben maradjanak…Először a fiúnk születik meg, és miután elvágom a köldökzsinórt, ami életem eddig legfélelmetesebb dolga, és végre felsír, megkönnyebbültem bugyolálom be és adom Meg kezébe. Míg be nem indul a második szülés, tárcsázom a mentőket. Nem gyönyörködhetek a fiamban, észnél kell lennem…A kislányunk is megszületik, mire ideérnek a mentők, és Meg elveszti az eszméletét…sok vért veszített…
A kórházban a babáimat rögtön inkubátorba helyezik és megvizsgálják, egy másik orvos meg babymmal foglalkozik. A doki azt mondja, hogy vért kell adni Megnek, és mivel nekem 0ás a vércsoportom, fel is ajánlom magam. Nagyon gyorsan dolgoznak az orvosok, már infúzión adagolják is kicsimnek a vért…
Telefonálok párat…először Nagyinak, aztán Meg szüleinek, és apunak…a lelkére kötöm, hogy ha bejön a kórházba, anyut ne hozza, mert a múltkor nagyon bunkó volt Meggel és nekem itt nem kell a cirkusz, így is nehéz volt ez a szülés.
Órák telnek el, és mire Meg felébred, a szülei már itt vannak, és kint várnak, csak én lehetek bent nála.
- Hol vannak? A babáim... – édesem…nem kéne felülni.
- Nyugodj meg... – finoman visszafektetem - még inkubátorba kellett őket tenni, de az orvos szerint csak pár napra. – puszilom meg - Annyira édesek, imádom őket. A szüleid kint várnak. – mosolygok.
- Megsérültél? – nyúl a kezemhez, én meg a zacsira mutatok, bizony, neked adtam a véremet - Ohh...Akkor most megint bennem lesz valami tőled. – mosolyog.
- Gyógyulj meg, és más valami is benned...
- Zavarunk? – áh dehogy, mindig eltalálja a legjobb pillanatot kedves apuci…
- Dehogy. – mosolyog, aztán rám néz - Még...nincs is nevük... – tényleg…
- Mit szeretnél? – kérdezem mellé ülve az ágyra, és a kezét simizem.
- Meget vagy Codyt biztosan nem...Meg...Cody...Me...dy...Medy? Mi lenne, ha a kislányunkat Medynek hívnák? – ez aranyos…
- Nekem tetszik. – mondja Meg anyuja, és közelebb jönnek, hogy puszit adjanak a lányuknak.
- Cody, te mit szólsz hozzá? A fiúnkat te nevezheted el... – na most mi ez a komolyság ilyen hirtelen? - Ugye anyád nincs itt? – ohh…
- Nincs édesem… - jön be Nagyi a papával meg apuval – hogy vagytok? Hallottam az otthonszülésről… – áthajolva rajtam öleli meg kicsimet, aztán az én arcom is kap egy simit.
- Vagyogatok… - mosolyodik el, aztán rám néz – Szóval mi legyen a kisfiúnk neve?
- Hmm…szóval én nevezhetem el? – mire kicsim bólint – Junior – vigyorodom el.
- Ugye nem akarsz felhúzni? – kérdezi kicsim komolyan.
- Jajj, nyugi, vicc volt, tudom, hogy utálod ezt a nevet… - adok a homlokára egy puszit – Hát…mivel a nevünkből más értelmes nevet nem lehet kirakni, ezért arra gondoltam, hogy…legyen Jake…Jake Jonas. – mosolygok.
- Ez már tetszik…- feljebb ülve megcsókol – Látni akarom a kicsiket. – mondja a szemembe nézve.
- Én tudom, hogy szeretnéd, de pihenned kéne, és… - ohh istenem, ne nézz így… - hozok egy tolószéket, hogy ne kelljen sétálnod. – adok neki egy puszit, és megyek is…apu meg jön utánam.
Egy nővértől szerválok is egyet, és mielőtt visszaérnénk, apu elkezd velem veszekedni anyu miatt, hogy mi az, hogy ő nem láthatja az unokáit…Szerencsére Nagyi utánunk jön, hogy merre vagyunk már, és kiossza aput, hogy miért itt és most csinálja a fesztivált. Szóval a veszekedésnek vége, mehetünk Meghez. Átemelem a székbe, és eltolom, nyomunkban a családdal a kicsikhez.
Az inkubátorokhoz csak mi mehetünk be, a többiek meg egy ablakon keresztül nézhetik meg a kicsiket.
- Annyira tökéletesek… - te sírsz, kicsim?
- Mint te… - csókolom meg – annyira köszönöm, hogy apává tettél, olyan gyönyörűek…és te is…
- Szeretlek… - ad egy puszit hozzám bújva.
- Én is nagyon szeretlek… - mondom magamhoz ölelve, és lessük a babákat, és fejtegetjük, hogy melyikük kire hasonlít…bár, mindkettőnk mindkét kicsi…kicsim szemeit örökölték, és az én bőrszínemet…a többi meg majd ahogy nőnek, kialakul.
- Mi lesz a babák neve? – jön be egy nővér.
- Mady Jonas, és Jake Jonas. – mondja Meg.
- A doktorúr utasítása szerint, holnap még inkubátorban lesznek a kicsik, utána a kedves anyuka szobájában, ezért megkérném, hogy gondoskodjon anyatejről, hogy meg tudjuk etetni a kicsiket. – mondja nővér, miközben a kicsi kezeikre teszi a névvel ellátott karszalagokat.
- Természetesen. – mondja babym.
- És most megkérném önöket, hogy… - máris menni kell…
A kórteremben a gratulációk után mindenki megy, hogy kicsim tudjon pihenni, én viszont nem mozdulok…bent maradok, mert itt a helyem a családom mellett. Persze Nagyi gondoskodik arról, hogy legyen bent tiszta ruhám, meg Megnek is összepakol pár dolgot, mert amikor csak tud, bejön hozzánk.
Azon a reggelen, mikor a kicsik kikerülnek az inkubátorból, van az évfordulónk. Szerintem ez egy csodálatos ajándék…a karjainkban foghatjuk a babáinkat. Kicsim Madyt fogja a kezében, én pedig Jaket.
- Boldog évfordulót szerelmem. – hajolok közelebb egy csókért.
- Boldog évfordulót. – csókol meg.
- Tökéletes ajándékok…
- Igen…szerintem is. – bújik kicsit hozzánk Madyvel.
- Azért én… - nyúlok a zsebembe, és húzok a kezére egy gyűrűt – három kő van benne…a középső téged, a másik kettő a gyerekeket szimbolizálja…legalábbis ez jutott eszembe, mikor megláttam 2 hónapja, és megvettem. Boldog évfordulót baby. – mosolygok.
- Ez…ez gyönyörű, köszönöm. – kapok egy finom csókot.
Úgy néz ki a kicsi fiam kajás, úgyhogy adnám oda Megnek, hogy ha már itt van nálunk megszoptathatja, erre a kezembe adja a cumisüveget. Kiderül, amiről még nem is esett szó, hisz ennek tök egyértelműnek kéne lennie, hogy a babákat az anyuka szoptatja, de kicsim nem akarja. Igazából én ezt nem értem miért…ha az anyának van teje, akkor…? Mi a probléma? De csak nem akarja, úgyhogy…végülis a jó ebben az, hogy én is tudom őket etetni, de ez akkor is fura. De mindegy, ezen aztán igazán nem fogunk összeveszni.
Az orvos pár nap múlva úgy enged minket haza, hogy ha meg sokat fog pihenni. Nagyi felajánlja, hogy maradhat egy ideig ha szeretnénk, de hát így hogy tanuljak bele az apaságba, ha mindent megcsinálna nekem? Szóval mondtam, hogy majd én kézben tartom a dolgokat, vigyázok mindenkire. Meg összepakol míg én idejövök a terepjáróval…mert ugye mióta kicsim kórházban van, otthon se voltam, szóval taxival haza, és jövök vissza a terepjáróval, amibe bekötöttem a gyereküléseket, mindkettőt hátra, középre meg be tud csüccsenni kicsim.
Mikor visszaérek, Meg már útra kész van, egy táskába vannak a cuccaink, amit magamra is kapok, és viszem pici lányomat, Meg meg Jaket.
Kicsim beköti Jaket a gyerekülésbe, és beül mellé, aztán Madyt is beköti, én meg bepattanok a volán mögé, és hátra nézek…olyan boldogság önti el a szívemet ahogy rájuk nézek. Na de menni kell…szép lassan…Egyszer csak Meg kicsit előre hajol és lefényképez.
- Ezt meg…? – most miért?
- Kellett apáról egy kép. – mosolyog.
- Értem… - mosolyodok el…”apáról”…ez nagyon tetszik…
Otthon a kicsiknek megmutizzuk az egész házat, bár még nem igazán látnak, de olyan jó, hogy itthon vannak, hogy muszáj mindent „megmutatni”. Meg nem akar bemenni a szobánkba, mert nem voltam itthon, hogy kitakarítsam a szobát a szülés után, így csak én kukkantok be, hogy mi a pálya, de…
- Meg… - szólok neki mosolyogva – Tök tiszta minden…biztos Nagyi intézkedett.
- Akkor fel kell hívnunk, hogy megköszönjem neki… - jön be a szobába Madyvel.
- Látjátok, ez a mi szobánk, ebben az ágyban születtetek meg, és…itt is fogantatok meg…
- Cody… - most miért néz így?
- Na jó, menjünk a szobádba Jake…anya úgy látom mérges… - mondom mosolyogva, és mikor elsétálok Meg mellett, adok az arcára egy puszit.
Meg szerint le kell fektetni őket, mert fáradtak lehetnek. Be is teszem Jaket az ágyikójába, aztán átmegyek Mady szobájába. Meg pont a babfigyelőt kapcsolja be, amit én el is felejtettem…
- Ugye bekapcsoltad? – néz rám.
- Máris… - mondom kihátrálva a szobából.
Az éjszaka közepén babasírásra riadok fel…ehhez még hozzá kell szokjak. De kipattanok az ágyból és bemegyek Madyhez. Kiveszem, és…
- Hűűű…úgy érzem valakinek tiszta pelusra van szüksége… - fektetem a pelenkázóra… - Na nézzük csak…pelenka…ez a krém…popsitörlő… - szedem össze a cuccokat – és akkor levesszük a koszos pelust – gügyögöm a kis picuromnak. kinyitom a pelust, sikerül letörölgetni, meg hiper gyorsan kidobni a kakis cuccot, alá teszem a tisztát, bekenem, és… - Medy…te jó ég!! Ezt hogy csináltad!?
- Mi történt? – jelenik meg kicsim az ajtóban.
- Hát hallod…én nem is tudtam, hogy ilyet a lányok is tudnak…simán lepisilt… - mondom nevetve törölgetve magamat.
- Hagyd csak, majd befejezem… - nevet babym is.
- Jajj, nem…én akarom, csak kell egy másik tiszta pelus… - meghalljuk Jaket sírni – nah jó, meglesem mizu a másik pöttömmel…
Beletelik egy órába, mire mindketten elalszanak, és megyek a zuhany alá, ahova Meget is magammal cipelem…régen zuhanyoztunk már együtt. Olyan jó magamhoz ölelni, és puszilgatni. Háttal a mellkasomnak dől, míg én a nyakát csókolgatom, de tudom, hogy most még nem lehet, úgyhogy nem haladok tovább, pedig annyira kívánom…Jobb lesz bemenni. Mindketten megtörölközünk, aztán felkapom, és az ágyban landolunk. Fölé támaszkodva csókolom meg, kicsim a hajamba túrva viszonozza…ohh te jó ég…Megszakítom a csókot, és magamra kapok egy boxert, és Megnek is hozok egy alvós cuccot.
Persze az éjszaka sokszor kelek fel a kicsikhez, mert éhesek. de tanultam ám, a keresztfiamnál, hogyan kell ellenőrizni, hogy a kaja milyen meleg. Vagy éppen csak nyűgösek és meg kell őket vigasztalni…szóval nem sokat alszom, de hát kicsimnek pihennie kell, orvosi előírás, szóval ágyban is marad.
Reggel, Meg finom csókjára ébredek, ami sokkal jobb, mint a babasírás. Újra megcsókolom, és csókolnám tovább is, meg lejjebb is, meg mindenhol, de…csengetnek? Lemegyek kinyitni az ajtót, mert mégis csak reggel van, és…ki a fene az ilyenkor!?
- Jó reggelt. – köszön Meg apja – Remélem nincs túl korán, és nem zavarunk, de Meg mamája már nagyon szeretné látni a dédunokáit.
- Jó reggelt…csókolom… - hajolok meg Meg mamája előtt, bár nagyon hülyén érzem magam ilyenkor, de milyen szerencse, hogy vettem fel egy pólót…
- Nagyi… - jön le kicsim, és üdvözöl mindenkit – a kicsik még alszanak, de gyere, néz meg őket. – de édes…nagyon örül a mamájának. Mindenki felmegy a kicsikhez, de úgy alakul, hogy Meg szüleivel Jake szobájában maradunk.
- Cody, mesélj csak nekem erről az itthon szülésről…miért nem vitted be időben a kórházba? – mi?
- Mi? Tisztában van vele, hogy hatalmas vihar volt, és esélyünk se volt bemenni a kórházba!? Komolyan kérdőre von? – emelem meg a hangom - Én voltam itt, nem maga, én segítettem a szülésben, és mindhármuk egészséges…
|
| Saya | 2013. 07. 16. 17:02:20 | #26492 |
Karakter: Megan Hoa
Alig érünk haza és máris esni kezd az eső. Az ablakhoz sétálva arra gondolok, hogy mennyi minden történt velünk mióta egy viharos napon a kocsiban hozzábújtam. Akkor még utáltam őt, ő meg csak dugni akart...Miért fáj még mindig a múlt? Közben Cody a hátam mögé lép és a hasamra csúsztatja a kezét, a másikkal a hajamat simítja félre, és belecsókol a nyakamba.
-Ezzel nem veszel le a lábamról...-nem engedem, hogy megcsókoljon, kibújok az öleléséből, de azért egy puszit kap a szájára.
-Hát jó...kimegy a fürdőszobába. Visszamegyek az ablakhoz, és csak bámulok kifelé. Kicsit üresnek érzem magam. Pár perc után Cody visszajön.
-Meg fogsz fázni kicsim...-súgja a fülembe
-Csak a babák miatt aggódsz? -néha úgy érzem, hogy már csak anya vagyok, és nem feleség.
-Butaságokat beszélsz...-felkap és leültet egy székre. Hoppá...
-Most meg mit csinálsz?- hát ez meg mi? Ezzel hozza meg a kedvemet? Becsukja az ablakot, és elindítja a hifit.
Cody előad egy kis szexi táncot, közben levetkőztet csókokkal, simogatással fűszerezve. Egy idő után felhúz, és tánc közben veszi le utolsó ruhadarabomat. Mivel Cody tekintete kicsit elkalandozik rajtam, én lépek közelebb és csókolom meg. Mivel elég kívánós vagyok, az ágyra lököm. Imádom, hogy ilyen izmos, már a puszta látvány is felizgat...Közben mackóka a combomat és a fenekemet simogatja, aztán felül, és meg is csókol.
-Cody...ne szoríts...összenyomod őket...-simítok végig az arcán.
-Ne haragudj...-a pocakomra teszi a kezét- csak szeretlek, és nem bírok magammal...-újra megcsókol- Megtennél valamit? Levennéd rólam ezt a bigyót? Kezd szűk lenni...
Elnevetem magam, de aztán kap egy puszit, és ledöntöm az ágyra. Rég lovagoltam...most pótolom a kimaradást...
Reggel a telefonomra ébredünk. Anyu az. Beszélgetünk, pontosabban beszélgetnénk, de Cody átölel és puszilgatni kezd. Combjaimat kezdi simogatni, és kezét lábam közé akarja csúsztatni, de megfogom a kezét, mire beleharap a nyakamba. Mikor pár perc múlva leteszem a telefont, az ágyra dönt, és megcsókol.
-Nem vagy normális, anyuval beszéltem...-végig simítok a karján. Kicsit ciki volt...
-És mizu? -kérdezi a pocakomat puszilgatva.
-Emlékszel még Bridget nénikémre? -kérdezem a fejét simogatva.
-Öhm...neki van fekete férje, meg tündéri babája, persze. -mosolyog, és kapok egy kis csókot- És nemsokára nekünk is lesz kettő...-hasamra csúsztatja kezét, én meg az enyémet az övére.
-Na szóval anyu azért...
-Azta...érezted, hogy mekkorát rúgtak? -a hasamra teszi a fejét, hogy hallgatózzon- A végén még focista lesz a fiam, nem kosaras...-nevet, aztán egy darabig még fülel.
-Most már figyelsz rám is? -felbiccentem a fejét.
-Igen, ne haragudj, de olyan izgalmas, mikor mocorognak...-támaszkodik mosolyogva fölém. Megsimogatom az arcát, aztán folytatom.
-Szóval...éppen látogatóban vannak anyuéknál, és szeretnének minket is látni. Úgyhogy anyu most nagy főzésbe kezdett, ebédre várnak minket. -mosolygok.
-Mennyi időnk van még? -az órára néz.
-Van még pár óránk, de miért? -kérdezem.
-Akkor van még egy kis időnk, hogy...-ohh most nem...eltolom.
-Nem-nem...most szépen megyünk készülődni, nem csak betoppani akarok ebédelni. -adok egy puszit a szájára, aztán a fürdőszobába megyek készlődni. Zuhanyozni kezdek, Cody egy darabig csak nézi, de aztán csatlakozik. Hirtelen megérzem fenekemnél merevedését. Nyakamat csókolja.
-Cody...most ne...-felé fordulok.
-Baby, hát nem látod mennyire kívánlak? Kiböki a szemed...-nevetni kezdek- Ez nem vicces...
-De...-tovább nevetek, majd köntösbe bújok, és elindulok- Jobb lesz, ha lecsillapodsz, és szépen elkészülsz. -így járnak azok, akik régi sztorikkal szórakoztatják a haverjaikat...
Mire visszaérek, már a fogát mossa. Sminkelni kezdek.
Mondtam már, hogy te vagy a legszebb és legcsodálatosabb kismama a világon? -jó hallani, hogy még mindig szépnek lát.
-Én is szeretlek. -mosolygom, aztán egy pohár vizet adok a kezébe- De értelmesebben tudnál beszélni, ha kiöblítenéd a szádat...-meg is teszi.
-Így már jó? -ölel át hátulról.
-Jobb, de még mindig nem vagy felöltözve...-nem akarok késni...
-Ohh kis pocaklakók, nagyon szigorú mamátok lesz...-nevet a hasamat simogatva-Baby, ne azzal...
-Mi?
-Az a szín sokkal jobban áll, nekem jobban tetszik...-mutat egy másik szemfestékre, ami baromira nem megy semmihez.
-De a ruhámhoz meg ez megy...különben is...neked nincs dolgod? -kezdek morci lenni.
-Persze, ne is nekem akarj tetszeni...-végre kimegy. Igazából nem viszem túlzásba a sminkelést, hiszen csak anyuékhoz megyünk, de azért kismamaként is próbálok csinos maradni.
A látogatás jól sikerül. Cody is jól érzi magát. A nénikém kislánya is szépen megnőtt, mióta utoljára láttuk. Hihetetlen, hogy a gyerekek ilyen gyorsan nőnek. Megsimogatja a hasamat is, biztos ő is érzi, hogy a kicsik mocorognak...Ebéd után elmegyünk sétálni. Cody egy darabon a nyakában viszi a kislányt. Aztán betérünk egy játszótérre és míg a fiúk a kicsivel játszanak, addig mi beszélgetünk.
-Meg...-Cody szalad oda hozzám és ad egy puszit- Nem hívjuk fel Kwonékat, hogy hozzák ki a keresztfiunkat játszani a kis Jasminenel? -kérdezi izgatottan.
-Nem lehet...elfelejtetted, hogy ők most Koreában vannak? -tényleg, lassan nekik is haza kell jönniük. Alig várom már.
-Azt hiszem igen...-jaj te...Megfogom az arcát és lágyan megcsókolom-Khm...megyek játszom még a kicsivel...Szeretlek. -ad még egy puszit, aztán megy is vissza.
Otthon is csak a kicsiről tud beszélni, meg arról, hogy milyenek lesznek a mi gyerekeink. Bizony, hamarosan megszületnek, hiszen a terhességem végén járok már...
-Tudod mire gondoltam? -néz fel rám, miközben a pocakomon "fekszik"-Elutazhatnánk Koreába mi is.
-Tessék? -ez most honnan jött?
-Hát arra gondoltam, hogy a nagyid is biztos örülne, hogy láthat terhesen, meg hát mióta feleségül vettelek, már nem is utál annyira...-nevet- És akkor Hyoriékat is meglátogathatjuk, meg kikapcsolódnánk kicsit...anyámtól távol...Ott is van házunk, használjuk ki. Mellesleg még most tudunk utazni...ha nagyobb pocid lesz, nem engednek repülőre szállni...
-Nem akarok menni. -jelentem ki.
-De hát miért? -most részletezzem? Talán az lesz a legjobb.
-Mert ott csak kinéznének minket...Te lennél a megrontóm, én meg az áldozat, akit egy fekete pasi felcsinált. Az is igaz, hogy ott nem ismernek minek, és fotósok sincsenek, de lehet, hogy ha megérzem a nyugalmat, vissza se akarok majd jönni...Te meg nem maradnál kint velem...-sóhajtok.
-Meg, én mindig veled leszek. Csak neked akartam jót, gondoltam, hogy kikapcsolódnál...-na persze.
-Nem megyek, nem érted? -kezdek ideges lenni.
-Jól van, nyugodj meg...akkor nem megyünk sehova. -simogatja meg a pocimat- Csak ne idegeskedj, az nem tesz jót sem neked, sem a babáknak...-ad egy puszit.
Pár hét múlva megint találok okot az idegeskedésre. A postát nézem át, mikor a kezembe akad egy boríték, Codynak címezve.
-Ez neked jött...-adom oda neki- Nincs rajta feladó.
-Igen? Ez furcsa...-elkezdi kinyitni, én meg mennék odébb, de visszahúz- Nyugodtan megnézheted. -magához ölel, és úgy bontja ki a levelet.
-Meghívó osztálytalálkozóra? -már csak ez hiányzott...ráadásul egy klubba...
-Úgy sem megyek. -vágja rá, és már dobná ki, de megfogom a kezét.
-Nyugodtan menj csak...nem akarom, hogy miattam mindenből kimaradj. -sóhajtok.
-Melletted mindenem megvan. -mosolyog.
-Na persze...menj csak...Rég buliztál, és a babák születése után úgy is többet kell majd velünk lenned. Menj...Ne égj azzal, hogy mindig a szoknyám mellett ülsz...
-Ne durcizz...-gyengéden megcsókol- Jó, elmegyek, de max egy órára, oké? -bólintok.
A héten elmegyek vásárolni, mikor Cody edzést tart. Azt mondom, hogy csak pár új ruhát veszek, de valójában azok mellett egy álruhát is. Terveim vannak...Arról sem szóltam neki, hogy Hyoriék visszajöttek, és mivel vagy edzést tart, hogy a babák születésekor velem lehessen, és a szabiját előre ledolgozza, vagy ha itthon van, velem van elfoglalva, szóval azt sem veszi észre, hogy Hyék a szomszédban laknak. Oké, kicsit sokat titkolózom előtte, de csak így bizonyosodhatom meg arról, hogy ő nem előttem. Sok mindent nem is veszek, nagy hassal nem jó cipekedni ilyen melegben...
Szerencsémre Cody is csatlakozik egy idő után hozzám, és segít a cipekedésben. Persze ő annyira nem élvezi a vásárlást, főleg, hogy sokszor át is öltözöm. Az egyik boltból már az újonnan vásárolt ruhában jövök el, de ha egyszer szorítanak a régi ruháim...Nem ő hord két babát, nem tudja milyen állandó utasokkal sétálgatni...Imádom, édes teher, mégis kifáraszt egy hosszabb séta.
-Megígéred, hogy jó leszel? -kérdezem a találkozó napján a pólóját igazgatva.
-Igen, de ha akarod, el sem megyek. -megfogja a kezemet, és a szemembe néz.
-De, menj csak, ezt már megbeszéltük. Ne igyál túl sokat, és ne flörtölj...-megint a pólójával kezdek babrálni. Ideges vagyok, a szívem kétszázzal zakatol.
-Nem akartam. -ad egy puszit.
-Olyan jól nézel ki...csini vagy ebben a pólóban. -izmos és szexi...ő csak az enyém...
-Ha tetszik, levelehetd, ha hazajöttem. -mosolyodik el, és közelebb húzva magához meg is csókol- Mit gondolsz? Lesz ma kedved hozzá?
-Ha jó leszel, beszélhetünk róla...-cuppanós puszit adok a szájára, aztán idegesítő zenét hallok meg a kintről, meg őrült dudálást. Cody haverjai jöttek meg, hogy elvigyék őt. Kimegyünk.
ZENE
-Haver, vedd már lejjebb! -kiabál oda nekik mackóka. Végig nézek azon az ócska, nyitott tragacson, amiben már így is öten ülnek, és ami úgy pattog, mintha szét akarna itt helyben esni...
-Azt mondtad, hogy osztálytalálkozóra mész, nem a kilencvenes évekbe...-fintorgok. Sosem értettem mi a fene jó a pattogó autókban, a mocskos beszédben meg a kilós aranyláncokban. Ez nem a gettó nyomorékok.
-Nyugi baby, ezek csak hülyülnek. -nyugtatgat.
-C.J., jöhet az asszony is, bedobhatod őt is, nagyon csinos! -elborul az agyam.
-Még egyszer bepofázol, és megmutatom, hogy nem csak csinos, de erős is vagyok. Aztán megnézzük a te nyakad milyen erős, és hányszor bírja ki, hogy rávágjam a motorháztetőt. -mosolygok.
-Menjünk...-nevet Cody. Ad még egy csókot, de mikor beszál, akkorát üt hátulról a haverja fejére, hogy majdnem megfejeli a kormányt. Integetek nekik, aztán hívom Hyorit.
-Elmentek, jöhetsz. -mondom röviden, aztán rohanok öltözni. 10 perc az egész...
-Na milyen? -kérdezem Hyoritól.
-Hát nem is tudom...elég nagy a pocakod...Gondolod, hogy el fogunk tudni vegyülni bulizó pasikként így? -közben Hyori is átöltözött.
-Ezért vettem nagy, bő cuccokat...Különben is, felvesszük az álszakállakat, a napszemcsiket, sötét is lesz. Egy kibaszott lebujba mentek...
-Meg, ne idegeskedj előre! -megsimogatja a hátamat- Ha már lebeszélni nem tudtalak, akkor legalább hallgass rám, és ne okozz bajt sem magadnak, sem a kicsiknek...
-Oké, de menjünk már, negyed órája elindultak és csak 20 percre van az a szar hely innen. -bólint és elindulunk.
Nem tévedtem, ez a hely iszonyatos. Igazi bulizós, piálós hely. Nem kell sokat keresnünk a társaságot, elég feltűnőek. Mondom is Hyorinak, hogy Codyék háta mögé üljünk le, hogy mindent halljunk, mert elég hangos a zene. Sokat röhögnek, főleg a régi sztorikon. Cody nem iszik sokat, csak egy pohárral, mikor koccintanak a viszontlátásra. Candy nincs is itt...furcsa, vagy annyira mégsem, hiszen neki is van már gyereke. Gondolhattam volna, hogy nem fog egy ilyen hülyeség miatt utazgatni. Fél órája vagyunk itt, már épp mennénk, mikor egy csaj késve érkezik meg és mackókám mellett landol. Szinte hozzá simul. Maradunk.
Kavarognak bennem az érzelmek. Itt ülök mögötte nagy pocakkal, a gyerekeit várva miközben egy csak kacarászik mellette, néha végig simítva a kezén, és ő semmit nem csinál. Miért nem szól rá? Nem érdekli, vagy épp ellenkezőleg és tetszik neki? Eszembe jut, hogy az elején nehezére esett kimondania, hogy szeret, hogy arra kért vetessem el a gyerekünket, hogy azt mondta, talán sosem lesz apa, és azt is, hogy bűntudatból volt velem, mikor kómában voltam. Lehet, hogy ez egy egyszerű rögeszme, amitől nem tudok szabadulni, mint egy poszttraumás stressz, ami újra és újra előjön, amikor Cody kicsit is helytelenül viselkedik, de bárhogy is legyen, mindig sebeket tép fel a szívemben...Amióta gyereket várok, újra fájnak a régi dolgok, talán azért, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy a babáim nélkül éljek, és azt is, hogy egyetlen szóval is csak utaljak arra, hogy jó lenne, ha nem lennének.
-És akkor most mi is volt Candyvel? -kérdezi hirtelen az egyik srác, mire a csaj jobban nevetni kezd. Jó ég...kémkedni jöttem, és most megtudom, hogy a férjem egész végig hazudott nekem az állítólagos legjobb barátjáról?
ZENE
-Haver, minek hozod fel ezt? - Codynak láthatóan nem tetszik a téma, de csak nyaggatják- Okééé...nem volt meg, csak elintéztük a wc-ben a dolgot egy rövid furulyázással...Most jobb? -istenem...Erősebben szorítom meg a kezemben lévő poharat, majdnem össze is törik.
Egész végig hazudott nekem. Candy és ő...A fenébe! Meg akarta dönteni, de helyette csak leszopta. Ennek most örülnöm kéne? Ezt jelenti neki a semmi? És, ha mégis összefeküdtek? Ha végig csalt engem vele? Mi van, ha a gyerek is Codytól van? Maguktól indulnak el a könnyeim. A büdös francba te gerinctelen barom...Köztünk mindennek vége! Felindulásból megfogom a poharat és teljes erőmből Cody fejéhez vágom. Sokan felsikítanak, én meg elindulok kifelé, de Cody utánam jön.
-Normális vagy, ember? -üvölt rám, aztán neki lök az egyik oszlopnak. Hassal a kemény fának...
-Ne! -kiabál rá Hyori, aztán gyorsan megtámaszt- A babák...-a hasamat fogva próbálok kiegyenesedni, aztán hátra nézek, és leveszem a szemüveget. Cody falfehérré változik.
-Nem...nem...nem...ez nem lehet...-meg akar fogni, de nem mer, mintha félne attól, hogy összetör.
-Menjünk innen...-mondom Hyorinak, aki a hasamat simogatja, hogy ne fájjon annyira.
-Hívjunk rendőrt? -jön oda a csaj, aki Cody mellett ül.
-Candy, te ebből maradj ki! -mordul rá, aztán az ölébe vesz. Ezt nem hiszem el...ez a csaj Candy?
-Mit művelsz? -jönnek oda a haverjai is.
-Kórházba viszem a feleségemet. -elindul.
-Te buzi vagy? -kérdezi az egyik ittas fickó, akinek még nem esett le, hogy mi történt.
-Az, te fasz...-morogja Cody, mert nem akar már velük foglalkozni, és kivisz- Kocsival vagytok?
-Igen, az enyémmel. -mondja Hyori, és gyorsan mutatja is az utat.
-Candy egy csaj, aki mindenkinek megvolt, oké? Nem az a Candy. Ízesített óvszerrel rávettem, hogy engem legalább leszopjon, hogy én se maradjak ki, mert agyon lett dicsérve, de egy nagy nulla volt. Aztán már meg sem akartam dönteni. Boldog vagy, hogy mindent tudsz? -seggfej.
-Muszáj ezt előttem? -kérdezi Hyori kínosan, miközben segít befektetni a hátsó ülésre, ahova Cody is beszállna, de...
-Nincs több hely! -kilököm, és hosszában elfekszem, majd becsapom az ajtót.
-Jó, akkor marad az első ülés.- aztán Hyorira néz- Te meg minek hoztad ide? -közben beszállnak.
-Te is tudod, hogy Megnek nem lehet nemet mondani. De nem hiszem el, hogy...hogy összeverekedtetek...-idegesen indul el- Jól vagy drága? -kérdezi aggódva.
-Igen, csak az ütés fáj. De aggódom, mert a babák nem mozognak...-elszorul a torkom- Esküszöm, ha valami lett velük...
-Nem lett! Ne mondd ezt! -szól rám Cody. Síkideg ő is, pedig kicsit vérzik a feje is, de az nem is zavarja.
A kórházban megvizsgálnak, és egy kis lila foltot leszámítva semmi bajom, és a babáknak sem. Az orvos szerint egy-két centire ki vagyok tágulva, ami viszont az ütéstől független. Elvileg egy hónapom még lenne, de úgy volt, hogy egy hét múlva megindítják a szülést és megcsászároznak az ikrek miatt. Így viszont két nap múlva be kell feküdjek...Nagyszerű. De, ha nincs ez a kis buli, ez ki sem derül.
Otthon Cody segíteni akar a fürdésben, de nem engedem. Mérges vagyok. Hiába mondja, hogy a múltja nem érdekes, és azt, hogy mennyire szeret, hogy kimondhatatlanul, és ennyire ragaszkodik hozzám, és a gyerekekhez is. Ezerszer bocsánatot kér a lökés miatt is, de leszarom.
Másnap elmegyek vásárolni...megint...Korán, mikor Cody még fent sincs. Egy cetlit azért hagyok neki. Veszek pár babaruhát, ha már a picikéim két nap múlva megérkeznek.
Egész jól vagyok, csak furcsa fájdalmaim vannak egész nap. Lehet, hogy a tegnapi ütéstől. Sietek haza, mert elég nagy vihar közeledik, riasztást is kiadtak. De mikor belépek, érdekes látvány fogad. Cody sírva telefonál...
-Jaj nagyi, te ezt nem érted...Majdnem meghaltam, mikor megláttam, hogy Meg az. Legszívesebben eltörtem volna a saját kezemet. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha megütöm...A saját feleégemet, érted? Sosem bántanám...-jó ég, nagyon sír- Félek a babák miatt. Annyira szeretem őket. Belebolondulok abba, hogy fájdalmat okoztam az életem értelmeinek...és, ha...-szorosan átölelem- Nagyi...most...-puszilgatni kezdem az arcát.
-Hazajöttem. Letesszük. -mondom mosolyogva a telefonba, amit lerakok, aztán megfogom Cody arcát és megcsókolom. -Mackó...-újabb csók- Ne veszekedjünk, mikor mindjárt szülők leszünk...
-Szeretlek...titeket is...-simogatja meg a pocimat.
-Mi is szeretünk papa maci. -megint megölelem.
Délután iszonyatos vihar veszi kezdetét. Át akartam szólni anyuékhoz, hogy vigyázzanak magukra, de sem térerő, sem vezetékes telefon...Mindent kinyírta vihar. Codyval a szobában vagyunk, én az ágyon ülök, ő épp egy fülhallgatót keres, hogy zenét hallgassak, ne a vihart, de...A hasam...
-Maci...nagyon fáj...-ez egyre rosszabb.
-Mióta érzed? -leül mellém, és simogatni kezdi a hasamat.
-Egész...-felkiáltok fájdalmamban- istenkém...egész nap, de ez iszonyatos...-felállok, hogy keressek valami görcsoldót, de...-Jó ég, bepisiltem?
-Ez...ez nem...-miért pánikol?- Elfolyt a magzatvíz...-most már én is pánikolok.
-Hívni kéne a...jah azt nem tudjuk...
-Beviszlek a kórházba. -tedd csak le a kulcsot!
-Nem! Ekkora viharban? Áúú...-az ágyra dőlök fájdalmamban- Kibírom...
-Ezt nem hiszem el...ezt nem hiszem el...-Cody próbálja levenni a nadrágomat, ami csak nagyon nehezen sikerül neki. Az arca most úgy elfehéredik, hogy ez egy fekete pasihoz képest már sok is. -A ba...ba...baba...a baba...
-Mi? -kérdezem fújtatva.
-A feje...
-Ez nem igaz...-kétségbeesetten dőlök hátra- el fogom veszíteni őket. -sírni kezdek, mire maci összeszedi magát.
-Meg, figyelj rám! -megszorítja a kezemet- Tudom, hogy nehéz lesz, de meg kell őket szülnöd itt és most.
-Mi? Nem fog menni...-annyira félek.
-Segítek. Próbáljuk meg...-félve, de bólintok.
Valahogy nem így képzeltem el a szülést. Azt gondoltam, hogy a kórházban, nyugodt körülmények között fogok megszülni, és nem itthon a férjem segítségével. Fegyelmezetten tűröm a fájdalmat, mert állítólag nem tesz jót a babának, ha a születésekor az anyuka kiabál. Sírni tudnék, de csak a nyomásra koncentrálok. Az első megkönnyebbülést akkor ér, mikor meghallom felsírni a kisfiamat. Nem tudom Codyba honnan van ennyi bátorság, hogy még a köldökzsinórt is elvágja. Talán mégis jó, hogy végig szenvedtünk pár szülés videót. Közben a mentőket is fel tudjuk hívni, mert legalább térerő van, de mire kijönnek, a pici lánykánk is megszületik. Vele nem szenvedek annyit.
Mire kiér a mentő már homályosan látok. Nem vagyok hülye, tudom, hogy túl sok vért veszítettem, de még ha most meg is halok, boldogan halok meg. A tudat, hogy a babák jól vannak, és a karomban foghattam őket, mindennél boldogabbá tett.
A kórházban térek csak magamhoz. Az első, amit a tekintetemmel keresek, azok a babák, de nem látom őket.
-Hol vannak? A babáim...-próbálok felülni, de infúzióra vagyok kötve. Vér?
-Nyugodj meg...-Cody óvatosan visszadönt- még inkubátorba kellett őket tenni, de az orvos szerint csak pár napra. -megpuszil, és ekkor látom meg, hogy be van ragasztva a karja- Annyira édesek, imádom őket. A szüleid kint várnak. -mosolyog.
-Megsérültél? -nyúlok a kezéhez, mire a zacskóra mutat. Az ő vérét kaptam?- Ohh...Akkor most megint bennem lesz valami tőled. -mosolyodom el.
-Gyógyulj meg, és más valami is benned...-hajol közelebb, de nem tudja befejezni a mondatot.
-Zavarunk? -apu...
-Dehogy. -mosolygom, aztán mackókára nézek- Még...nincs is nevük...
-Mit szeretnél? -az ágyamra ülve simogatja a kezemet.
-Meget vagy Codyt biztosan nem...Meg...Cody...Me...dy...Medy? Mi lenne, ha a kislányunkat Medynek hívnák?
-Nekem tetszik. -mondja az anyám, aztán közelebb jön, hogy adjon egy puszit, ahogy apám is.
-Cody, te mit szólsz hozzá? A fiúnkat te nevezheted el...-elkomolyodom- Ugye anyád nincs itt? -nem akarom, hogy lássa a babákat.
Szerkesztve Saya által @ 2013. 07. 16. 17:07:12
|
| Garfield | 2013. 05. 23. 10:35:27 | #25892 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
- Jól hangzik… - karolja át a nyakamat - De előtte… - ohh nem baby, most az enyém leszel…
- A vacsora várhat, nekem a desszert kell. – szembe fordítom magammal, és megcsókolom.
- Nem édes, vacsorázni is fogunk, de most valami másról van szó. – régen bezzeg nem tudtál ellenállni nekem…leültet, és az ölembe ülve, mosolyogva ad a kezembe papírokat…hát ez mi? - Amikor az orvosnál voltunk a nagy lelkesedésben nem vetted észre, hogy a másik baba megmozdult és látni lehetett a nemét… - magyarázza, én meg most már olyan vagyok mint egy megszeppent kisfiú és figyelek kicsimre - Még én sem néztem meg, szerettem volna, ha ez a pillanat csak a miénk lenne… - de édes…na nézzük, teljes extázisba vagyok… - Kisfiú… - mondja Meg…
- Fi…fiam is lesz? Kisfiú? Tényleg? – teljesen meg vagyok hatva, még könnyek is szöknek a szemembe. El sem hiszem, hogy kisfiam is lesz…Meg cirógatja az arcomat, miután bólint - Ez annyira jó! – ölelem magamhoz.
- Azért ne szoríts, összenyomod őket… - nevet édesen.
- Oké-oké…ne haragudj, csak…én…olyan boldog vagyok, annyira szeretlek! Ez így tökéletes, én… - nem is tudom mit mondjak…
- -Tudom, nagyon örülsz a lányodnak, és örülsz a fiadnak is, de most üljünk le enni, aztán menj és zuhanyozz le, mert… - megrágcsálja a fülemet - terveim vannak az estére… - ohh…
Azonnal leülök az asztalhoz enni, egy, mert minél hamarabb ágyban vagyunk, annál előbb leszaggathatom róla ezt a szexi darabot, kettő, rendesen ennie kell most a babák miatt, és utál egyedül enni. Utána felmegyünk a fürdőbe, hogy együtt mossunk fogat, aztán gyorsan lezuhanyozom, amit babym végignéz. De eszembe jut, hogy kicsim vacsi után mindig pihen egy kicsit, úgyhogy magamra kapok egy alsót.
- Azt minek vetted fel? – von kérdőre.
- Gondoltam vacsi után pihennél, de ha jól vagy…
- Tökéletesen jól… - helyes.
- Ebben az esetben… - felkapom és az ágyra fektetem.
Lekapom magamról a fölösleges gatyát, és fölé támaszkodom, és finoman levetkőztetem. Legszívesebben letépném róla, de most vigyázni kell rá…
Kicsim a lámpa felé nyúl, de minek!? Megfogom a kezét, hogy ne vegye el a fényt…úgy nem láthatom gyönyörű testét…Azért sejtem mi baja. Eszembe jut amit nemrég a kocsi mondott…zavarja, hogy már nem hibátlan a teste…bár szerintem az. Nőtt a pocija, és!? A terhesség ezzel jár…na meg azzal, hogy a mellei is megnőnek…nagyon szexi…
Arra ébredek, hogy picim a nevemet mondja…
- Cody… - mocorogni kezdek, a takarót is jobban magamra húzom…aludjunk még - Cody… - mondja hangosabban…okéoké, fent vagyok…
- Igen? – kérdezem ásítva.
- Tudják… - kik és mit? - Tudják, hogy terhes vagyok… - felém fordítja a lapotopot. Mikor látok is valamit, mert picit hirtelen jött ez a sok fény, olvasni kezdek. A tegnapi vásárlásom miatt a sajtó attól hangos, hogy Meg terhes. Meg itt van egy cuki kép kicsimről a benzinkútnál…
- Nem lehetett örökre eltitkolni, tudtuk, hogy ki fog derülni. – ölelem magamhoz, hogy vigasztaljam kicsit, mert azért itt vannak olyan cikkek amik nem éppen kedvesek… - Kihívjam rájuk a rendőrséget?
- És ezentúl mindig így lesz? Kihívod a rendőröket minden nap? Ez nem… - aztán látom az arcán, hogy valami eszébe jut, már mosolyog is - Van itthon liszt? – minek?
Babymnek az az ötlete támad, hogy süt valamit, és kimegyünk a fotósokhoz, hogy megkínálja őket, hátha így majd tud rájuk hatni, ha nem rögtön elüldözni akarjuk őket.
- Most pedig szeretném önöket megkérni, hogy miután megtudták, amit akarnak, hagyjanak minket békén… Mi csak ki akarjuk élvezni, hogy szeretjük egymást, nyugodt életet szeretnénk lesifotósok és őrült rajongók nélkül. Igyekszünk részt venni a sajtótájékoztatókon, de cserébe azt kérjük, hogy a hétköznapokban had legyünk hétköznapi emberek… - mondja komolyan kicsim.
- Biztos ezt akarod? – kérdezem kicsimet, és bólint. Mögé lépek, és a hasára simítva a kezemet ölelem magamhoz had csináljanak pár képet.
- Igen, igaz…állapotos vagyok. – de aztán kezdenek erőszakosabbak lenni, úgyhogy inkább bemegyünk, de az egyikük a kapunál megfogja Meg kezét, hogy még kérdezhessen tőle….azonnal felmegy a pumpa.
- Ne érj a feleségemhez! – förmedek rá, és odébb lököm. Mi a franc van az emberekkel!?
Délutánra csomó cikk jelenik meg rólunk. Főleg erről a reggeli kis „vendéglátásról”, meg arról is, hogy megvédtem kicsimet. De úgy fest, hogy nem lesz több ilyen zaklatónk, mert az edzőm akár egyesével is beperel mindenkit aki zaklat minket, mondván kihat a teljesítményemre…persze csak kicsimért aggódik…
A Húsvét is eltelik…kicsit uncsin, meg hát kicsim kissé mintha kilenne a szüleinktől, hogy az apja csak ázsiainak tekinti a babákat, anyám meg csak feketéknek…persze mindig sikerül valahogy megnyugtatnom. Lehet, egész ünnep alatt nyuszinak kellett volna öltöznöm, hogy ne idegeskedjen, mint egyszer ő…annyira szexi volt abban a kis szerelésben…
Eltelik egy hónap, és az edzőm szülinapi buliját mi szervezzük kicsimmel, aztán anyu is segíteni akar. Belemegyünk, mert így több időnk lesz egymásra. Aztán a bulin elég váratlan dolog fogad, amit nem beszélt meg velünk anyu…rúdtáncosok? Remélem ezzel nem engem akar szórakoztatni, na meg nem egyedül én vagyok házas itt…ez elég rossz ötlet volt…
- Ugye nem fogsz inni? – kérdezi kicsim körbenézve.
- Dehogy fogok. – ölelem magamhoz, mikor meglátom anyut. Igen, nincsenek odáig egymásért, és anyunak ez a húzása után nem is lesznek jóban…
- Fiam, mindenki tudja, hogy szereted Meget, de nézd meg a többieket, ők jól mulatnak. Menj te is, majd én elszórakoztatom a párodat… - már megfogalmazódott a válaszom anyunak, de kicsim megelőz…
- A felesége…a felesége vagyok, érted? És tőle várok gyereket, még ha ez neked nem is tetszik. Jó, hogy nem küldesz fel kurvákat hozzánk, mert ennél csak az lehetne egyértelműbb. – azt hiszem kicsit meg kell nyugtatnom Meget…
- Baby, hagyd rá… - próbálnám elnavigálni anyámtól, de…
- Jah igen, hülye szegény. – már majdnem kitör belőlem a röhögés erre a mondatra, de anyám csak folytatja.
- Hülye? Mit képzelsz magadról? – lendíti a kezét, amit Meg fog meg…anyám normális vagy?
- Te idióta, meg ne merj ütni! – baromira felmegy bennem is a pumpa…
- Anya, tűnj el de nagyon gyorsan! – mondom dühösen, mielőtt olyat tennék, amit megbánnék…
- Mellé állsz? Ellenem? Én nem tehetek arról, hogy féltékeny, és önző. Fiatal vagy még, élned kell. Elveszítettem a fiamat egy ilyen…
- A világ legszebb és legszerethetőbb nője miatt…az egyetlen nő miatt, aki számít. – vágok a szavába, mire anyám végre elmegy…
- El fogom tiltani a gyerekektől, nem akarom, hogy az anyád a közelünkbe jöjjön… - bújik hozzám kicsim.
- Majd megoldom valahogy, de ne idegeskedj, rendben? – bólint…na azért… - Na ránézek a tortára, remélem, hogy meghozták. – csókolom meg…csókolnám tovább is, és nem csak a száját, de tényleg meg kell lessem a tortát.
A srácokkal hamar elrepül az idő…stroyzgatni kezdenek, hogy kinek mi volt a leg extrémebb hely, ahol dugtak…
- Komolyan mondom, kizártunk mindenkit az osztályteremből, és a tanári asztalon csináltuk. – nevet, de hát ez semmi…
- Én meg fogadásból a Hollywood feliratnál dugtam meg egy csajt… - dicsekszem, mikor….
- Gratulálok. – hallom meg kicsimet, ahogy tapsol…jajj ne…
- Meg…de nem most, hallod? – kimegy, én meg utána - Figyelj, ne csináld már… - fogom meg a kezét - Most az edző beszédet tart, felvágja a tortát, aztán lépünk, oké? – mosolygok rá.
- Én nem várom meg, jól beégettél. Rólam kéne mesélned, nem az ex csajaidról. Erre gerjedsz? Felizgat, ha rágondolsz? Szereted az extrém kurvákat, mi? – Meg…
- Téged szeretlek, és nem izgatnak fel az extrém helyek. Vagyis… - mosolyodom el - a tónál nagyon jó volt… - mosolygok még mindig.
- Persze, de mivel most nagy a hasam, már nem is kívánsz. Ilyenekre kell gondolnod, hogy erekciód legyen. Ezt te csináltad velem… - mutat a pocijára - Ha nem tudsz kielégíteni, más megoldást keresek… - tessék!?
- Kielégíteni? – húzom magamhoz - Ha akarod, feldoblak az asztalra és nem fog érdekelni, hogy ki látja, hogy szeretkezünk… - mondom halál komolyan…
- Cody… - néz körbe…mindenki minket néz… - Ezt mindenki hallotta. Bekapcsolták a mikrofont. – bassza meg…nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni…
- Hol a torta? – kiabálom ebbe a kínos csöndbe…
Nem is maradunk sokáig, inkább hazamegyünk, mert elég szépen hazavágtam Meg estéjét…a kocsiban sem szólunk egymáshoz…utálok így autózni. Legszívesebben hazaszáguldanék, hogy kiengeszteljem babymet, de nem lehet…most még jobban kell vigyázni rá, mint valaha…
- Melyik betűnél? – kérdezi hírtelen Meg…néha a szívbajt tudja rám hozni…
- Nem emlékszem, de kit érdekel? – most komolyan…minek erről beszélni?
- Engem, hogy ne mástól tudjam meg ezt is. – sóhajtok…
- Engem nem érdekel, hogy te kivel és hol csináltad, próbálok nem rágondolni, hogy… - ezerrel dudálni kezdek - És még ez a kis pöcs is elém vág… - hogy szakadt volna az anyjába - Igen is kívánlak, és egyáltalán nem befolyásolja ezt a tényt a hasad. – mondom komolyan.
- Akkor hazafelé hajts be a parkba… - mert? - Nem akarok hazáig várni, itt akarok szeretkezni a kocsiban. – aha…
- Nem.
- Miért?
- Mert tisztellek, és nem kell terhesen bizonygatnod, hogy mennyire bevállalós vagy. Otthon az enyém leszel… - még kényelmesebb is lesz.
- Nem leszek. – hát persze…
- De igen, maximum annyi előnyt kapsz, hogy leülök a fotelba, hogy meglovagolj. – mosolyodok el.
- Ez neked előny? Te szex mániás állat! Megint csak magadra gondolsz. – ez nem igaz…
- Kényelmesebb, mint a hátadon feküdni, és közel tarthatlak magamhoz. – mosolygok még mindig.
- Nem akarom. – sóhajtja.
- Meghozom a kedved… - mondom mosolyogva.
Ahogy hazaérünk, elkezd esni az eső…kicsim az ablakhoz sétál és bámul kifelé. A háta mögé lépek, és pocijára simítom egyik kezemet, másikkal, haját simítom félre, hogy nyakába tudjak csókolni. Közelebb húzom magamhoz, arcára simítom kezemet, épp csókolnám meg, mikor…
- Ezzel nem veszel le a lábamról… - ad egy puszit a számra, kibújik az ölelésemből, és odébb megy. Pár másodpercig állok az ablaknál, aztán…
- Hát jó… - játszom a sértődöttet, és bemegyek a fürdőbe, kicsit erősebben csukva be magam mögött az ajtót.
Hova tettem…hova tettem…? Pedig itt van valahol…kinyitom az utolsó szekrényt a fürdőben, és itt van…Átöltözök…vagyis inkább le, és egy valamit fel. Mikor visszamegyek, kicsimet újra az ablaknál pillantom meg, de most nyitva van az ablak. Míg felé sétálok, egy széket teszek a szoba közepére halkan, a cd lejátszót is a megfelelő számra állítom…
- Meg fogsz fázni kicsim… - súgom fülébe magamhoz ölelve.
- Csak a babák miatt aggódsz…? – mi?
- Butaságokat beszélsz… - hirtelen felkapom, és leültetem a székre.
- Most meg mit csinálsz? – néz rám értetlenül, de csak egy mosolyt kap válaszul.
Szépen becsukom az ablakot, és benyomom a zenét.
Felé fordulok mosolyogva, és ledobom magamról a törölközőt…Láttam ám azt a pici mosolyt…Ezt a kis, hát alsót, ami rajtam van, még régebben kaptam babymtől egyik valentin napra, mikor azt kérte, hogy táncoljak neki. És a zeneválasztás sem véletlen…a kedvenc előadója…
Úgy pördülök, hogy térdre érkezzek, pontosan elé. Még semmit nem vett le magáról…ejjejj…Lassan végigsimítok a lábán és leveszem róla a magas sarkút…nem kell az. Táncolva vetkőztetem le kicsimet. Először fölsőjét veszem le, közben finoman simogatom minden porcikáját. Mikor már nadrágját is lehúztam róla, elé térdelve csókolom belső combját, aztán felpattanva táncolok még neki.Közelebb hajolva belecsókolok nyakába, közbe kikapcsolom melltartóját. Meg akar csókolni, de mosolyogva elhúzom a fejemet…ez most egy csalódott sóhaj volt? Baby…méghogy nem veszlek le a lábadról…
Kezét megfogva segítek neki felállni, még egy kis tánc után, és testét végigcsókolva veszem le róla az utolsó zavaró tényezőt. Nem tudom levenni róla a szememet…csak állok előtte, és nézem. Annyira gyönyörű…Megteszi azt a lépésnyi távolságot, ami köztönk volt, és megcsókol. Játszom a kemény gyereket, de most én olvadok a karjaiba…
Az ágyra lök és csípőmre ülve zongorázik végig ajkába harapva hasamon. Combjait és fenekét simogatom szemébe nézve. Felülök hozzá, hogy megcsókoljam magamhoz ölelve.
- Cody… - súgja számba – ne szoríts…összenyomod őket… - mosolyogva simít végig arcomon.
- Ne haragudj… - teszem hasára a kezemet – csak szeretlek, és nem bírok magammal… - csókolom meg újra – Megtennél valamit? – kérdőn néz rám – Levennéd rólam ezt a bigyót? Kezd nagyon szűk lenni…
Felnevetve ad egy puszit a számra, és ledönt az ágyra. Innentől kezdve kicsit gyorsak vagyunk, már azon kapom magam, hogy kicsim lovagol rajtam…mondtam én, hogy ez előny lesz…
Reggel telefoncsörgésre ébredünk. De most nem az én telefonomra…Meg még telefonál, de annyira nem bírok magammal, hogy felülök, és átölelve kezdem puszilgatni nyakát és vállait. Ajj annyira imádom, mikor meztelen…komolyan…tarthatnánk egy ilyen napot…mikor egyikünkön sincs semmi…
Combját simogatom, aztán lábai közé tévedne a kezem, de megfogja…kicsit beleharapok a nyakába, de tényleg csak finoman, hogy kifejezzem nemtetszésemet. De azért is elveszi a kezemet onnan, aztán 1-2 perc múlva leteszi a telefont, én meg ledöntöm az ágyra, és megcsókolom.
- Nem vagy normális, anyuval beszéltem… - simít végig a karomon. Hát nem mintha annyira zavart volna, hogy csókolgatlak…
- És mizu? – kérdezem a pociját puszilgatva.
- Emlékszel még Bridget nénikémre? – kérdezi a fejemet simizve.
- Öhm…neki van fekete férje, meg a tündéri babája, persze. – mondom mosolyogva, és egy puszit nyomok ajkaira – És nemsokára nekünk is lesz…kettő… - simítom kezemet a pocijára, kicsim meg az én kezemre a sajátját.
- Na szóval anyu azért…
- Azta…érezted, hogy mekkorát rúgtak? – fejemet teszem a pocijához – A végén még focista lesz a fiam, nem kosaras… - nevetem el magam, és még pár pillanatig a pociján van a fejem, de nem mocorognak.
- Most már figyelsz rám is? – kérdezi felbiccentve a fejem.
- Igen, ne haragudj, de olyan izgalmas, mikor mocorognak… - mosolygok fölé támaszkodva, és megcirógatja az arcomat.
- Szóval…éppen látogatóban vannak anyuéknál, és szeretnének minket is látni. – mondja mosolyogva – Úgyhogy anyu most nagy főzésbe kezdett, ebédre várnak minket. – öhm…
- Mennyi időnk van még? – nézek az órára.
- Van még pár óránk, de miért? – kérdezi értetlenül.
- Akkor van még egy kis időnk, hogy… - dörmögöm a nyakába, de eltol magától.
- Nem-nem…most szépen megyünk készülődni, nem csak betoppanni akarok ebédelni. – kapok egy puszit a számra, és megy a fürdőbe…hát nekem ott is jó…
A zuhany alatt áll, én meg egy darabig az ajtófélfának támaszkodva nézem, ahogy zuhanyzik…pontosabban addig nézem, míg észre nem veszi, hogy vágyakozva nézem. Dob felém egy mosolyt, és elfordul…ohh baby…hátulról átölelem, és merevedésemet fenekének nyomom, miközben nyakát csókolom.
- Cody…most ne… - fordul felém.
- Baby, hát nem látod, hogy mennyire kívánlak? Kiböki a szemed… - mutatok álló cerkámra, és nevetni kezd – Ez nem vicces…
- De… - nevet tovább és egy köntösbe bújva indul a szobába – Jobb lesz ha lecsillapodsz, és szépen elkészülsz. – mosolyog. Értem, ez a tegnapi bosszú…
Kicsit csalódott vagyok, de most mit csináljak!? Ha nem akarja, nem akarja…de nem fogok magamon könnyíteni, mikor van egy csodás feleségem…áhh, már azt se tudom hogy kell magamhoz nyúlni.
Gyorsan lefürdök, és törölközővel a derekamon mosom éppen a fogamat, mikor visszajön a fürdőbe sminkelni.
- Mondtam már, hogy te vagy a legszebb és legcsodálatosabb kismama a világon!? – mondom a fogkefével a számban. Még a mozdulatban is megálltam, ahogy belépett az ajtón…néha levegőt is elfelejtek venni…
- Én is szeretlek. – mosolyog, aztán a kezembe ad egy pohár vizet – De értelmesebben tudnál beszélni, ha kiöblítenéd a szádat… - ohh…gyorsan meg is teszem.
- Így már jó? – kérdezem fülébe súgva, hátulról átölelve.
- Jobb, de még mindig nem vagy felöltözve… - mitől vagy ma reggel ilyen szigorú?
- Ohh kis pocaklakók, nagyon szigorú mamátok lesz… - nevetek a pociját simizve – Baby, ne azzal…
- Mi?
- Az a szín sokkal jobban áll, nekem jobban tetszik… - mutatok egy másik sminkcuccra.
- De a ruhámhoz meg ez megy…különben is…neked nincs dolgod!? – ajjajj…elhagyjuk a süllyedő hajót…
- Persze, ne is nekem akarj tetszeni… - mondom kifelé.
Válaszol valamit, de nem értem. Mindegy, úgy érzem, csak vita lenne, úgyhogy nem kérdezek vissza, kicsit morgós ma reggel…
Most kicsit jobban érzem magam a szüleinél, hogy nem én vagyok az egyetlen fekete…és ez a kislány. Eszméletlen aranyos, és okos is, ahhoz képest milyen pici. Meg mellett csücsül, és a pociját simizi, hogy ott vannak bent a babák. Hát meg kell zabálni.
Ebéd után kicsit elmegyünk sétálni…a nyakamba vehetem a kis Jasminet és annyira élvezi, le sem akar szállni. A parkba megyünk, hogy a kicsi tudjon játszani. Van itt egy elkerített kis játszótér is, csúszda, hinta, meg minden. Jamine apjával játszunk a kicsivel, míg az anyukák beszélgetnek.
- Meg… - szaladok oda hozzá és egy puszi után mondom is amit akartam – Nem hívjuk fel Kwonékat, hogy hozzák ki a keresztfiúnkat játszani a kis Jasmine-nal? – kérdezem izgatottan.
- Nem lehet…elfelejtetted, hogy ők most Koreában vannak? – ohh…
- Azt hiszem igen… - arcomra simítja a kezét, és kapok egy lágy csókot…olyan igazi szerelmes csókot…köpni nyelni nem tudok.
- Khm…megyek játszom még a kicsivel… - azt hiszem…talán…kicsit zavarba jöttem… - Szeretlek – adok Megnek egy puszit, és már megyek is.
Otthon a kicsiről áradozok Megnek, meg arról, hogy a mi picikéink is ilyen aranyosak és szépek lesznek, vagy még szebbek is. Mosolyogva hallgatja néhány puszi kíséretében.
- Tudod mire gondoltam? – nézek fel rá mosolyogva, mert a pociján pihent a fejem – Elutazhatnánk Koreába mi is.
- Tessék? – most miért vagy így meglepve?
- Hát arra gondoltam, hogy a nagyid is biztos örülne, hogy láthat terhesen, meg hát mióta feleségül vettelek, már nem is utál annyira… - nevetem el magam – És akkor Hyoriékat is meglátogathatjuk, meg kikapcsolódnánk kicsit…anyámtól távol…Ott is van házunk, használjuk ki. – mosolygok – Mellesleg még most tudunk utazni…ha nagyobb pocid lesz, nem engednek repülőre szállni… - komolyan nekem kell győzködni, hogy Koreába menjünk?
|
| Saya | 2013. 03. 24. 22:40:50 | #25441 |
Karakter: Megan Hoa
-Nézz rám… - maga felé fordítja a fejemet, és a homlokomra ad egy puszit – Soha nem foglak elhagyni, imádom már most a gyerekeinket, és azt is imádni fogom, ha mellénk bújnak majd az ágyba, ha vihar van… - mosolyogja– Alig várom, hogy a kezemben tarthassam őket. – megfogja a kezemet – Ami meg minket illet…nekem mindig gyönyörű leszel. – megcsókol.
-De Cody, nem érted…-szólalok meg.
-De értem…félsz, ahogy én is. De nem vagy egyedül, ezt ketten fogjuk végigcsinálni. Mindig itt leszek veled, és a gyerekek mellett is lesz időnk mindenre. Megígérem… - átölel.
-Nem megyünk haza? – már nagyon szeretném.
-De… - végre elindulunk.
Reggel arra ébredek, hogy Cody puszilgatja az arcomat. Kellemes ébresztő…
-Jó reggelt szerelmem. – további puszikat kapok, miközben a takarót lejjebb húzza és hasamra csúsztatja a kezét– Jó reggelt picurkák… - a hasamra is ad egy puszit, majd megcsókol. Még mindig fura, hogy két picurka van a hasamban, főleg, hogy kezd kissé gömbölyödni. Gondolom, azért kerekedek ilyen korán, mert ketten vannak… – Mit szólnál, ha sétálnánk egyet a parkban? - De nem viszünk telefont sem…nem zavarhat senki… - elmosolyodom.
-Ahogy szeretnéd. – talán jó lesz.
Jó kéz a kézben sétálgatni, mert ilyenkor elfelejtek mindent, csak ő és én vagyunk. Cody ráadásul nagyon romantikus, megpuszil, aztán elszalad és vesz nekem egy szál rózsát a virágosnál, majd visszaszalad.
-Virágot a legszebb virágnak… - odaadja, és megcsókol, de csók közben azt veszem észre, hogy nem csókol már olyan hévvel. Kinyitom a szemem, és látom, hogy másfelé figyel.
Mi a baj? – még mindig nézgelődik – Cody… - végig simítom az arcát, hogy rám figyeljen.
-Semmi… - elmosolyodik, és átölel.
Séta közben szóba kerül a következő ultrahang. Persze mackó azonnal rávágja, hogy természetesen ő is jön. Alig várja már, hogy megtudja a babák nemét, de tudom, hogy minimum egy fiúra azért titkon számít. Bár való igaz, hogy kislányt is szeretne. Szóba kerülnek a szép emlékek is, nagyon jó, hogy eljöttünk sétálni.
-Neked nem fura, hogy mindenki megbámul minket? – szerintem ő is látja…
-Azt hittem csak én vagyok hülye… Szerintem menjünk haza, mielőtt megvernék valakit, mert téged néz…
-Cody… - mosolyogva adok egy puszit a szájára – Menjünk. – kézen fogva elindulunk hazafelé.
Hazaérve romantikázunk, csak egymásra figyelünk. Főzünk, filmezünk, mint egy tökéletes pár. Ilyenkor képes vagyok azt is elfelejteni, hogy a média képes lenne szétszedni a kapcsolatunkat…de lehet, hogy ezt elkiabáltam…A nap vége felé anyából és apából inkább vagyunk már csak feleség és férj, ugyanis Cody ölében ülök, de valami megüti a fülemet.
-Ezt nézzük meg, ezt szeretem… - leülök mellé, mert kíváncsi vagyok a pletykákra.
-Muszáj? – tudom, hogy szeretted volna, ha meglovagollak, de…
-Léci… - tudok úgy nézni, hogy ne tudjon nemet mondani.
-Jól van… - ez a beszéd! Felhangosítom a tv-t. Kezdetben csak a szokásos találgatások mennek, és egy színész pár kapcsolatát beszélik ki. Persze Codynak gőze sincs, hogy kik ezek, de hát…néha vagyok én is így, mikor más csapatok kosarasairól beszél… Kiderül, hogy a nő terhes, és egy pillanatra elszorul a szívem. Rettegek a naptól, mikor kiderül, hogy én is az vagyok, mert onnantól kezdve egy perc nyugtunk nem lesz a villogó vakuktól. Aztán…na nem…ez nem lehet igaz…Egymásra nézünk.
-Nehogy már rólunk legyen szó…!? – Cody baromi ideges- Én ezt nem nézem! – el akarja kapcsolni, de nem engedem.
-Meg akarom nézni… - jobb tudni, hogy mit pletykáznak rólunk.
A tegnapi jótékonysági estről van szó. Mutatnak pár jó képet rólunk, csak aztán arról is, mikor Kourt megérkezik…És persze a rossz hír is, hogy találgatások kezdődtek arról, hogy Cody és a lány között még mindig van valami. A gyerekeinkről meg majd azt hiszik, hogy „szánalom ajándékok”, mert apuci megcsalt és kárpótolni akart velük. Utálok belegondolni abba, hogy Cody egy ilyen nőcskével fetrengett, és igaz, hogy előttem volt még ez a dolog, de ha úgy nézzük utánam is. Normális esetben összevertem volna a kis picsát, de most a hormonjaim miatt szomorú vagyok, és annak sem örülök, hogy a rokonoknak ezt kell látnia a tévében.
-Így kell elbaszni egy szép napot… - idegesen állok fel.
-De Meg, nehogy már higgy ezeknek…
-Nem is…csak ebből van elegem. Mindjárt megjelenik valaki az ajtóban, mert nem ért el telefonon, hogy igaz-e amit a tv-ben látott… - sóhajtok.
A következő napokban Cody nagyon aranyosan viselkedik, de én nagyon lehangolt vagyok. Virágokat, édességet hoz, állandóan a pocimat puszilgatja, de semmitől sem lesz jókedvem. Szerencsére kicsit kibillent a melankóliából, hogy orvoshoz kell mennem az esedékes vizsgálatok miatt. Cody még vezetés közben is simizi a hasamat. A váróban is ölelget, de nem sokáig, mert időpontra jöttünk. Most először halljuk meg a kicsik szívhangját is. Még mindig annyira hihetetlen, hogy vannak, de egyre jobban kézzel fogható. Megfogom Cody kezét, egymásra mosolygunk, és azt hiszem, hogy ebben a percben ő is azt a melegséget érzi, amit én, és amit úgy hívnak, hogy boldogság.
-Lehet tudni milyen neműek a kicsik? – kérdezi izgatottan.
-Nézzük csak… - mondja az orvos – Az egyikük biztos, hogy lány…
-És a másik? – istenem…
-Cody… - szólok rá mosolyogva.
-Igen? – lejön.-Sajnos nem látom, mert takarásban van. De had gratuláljak a kislányhoz. – mosolyogva felén fordítja a monitort. Cody annyira örül a picinek, hogy a nagy örömködésben azt sem veszi észre, hogy az orvosom szólni akar valamiért. Csak nem…? Mikor Cody átölel, intek neki, hogy ne szóljon semmit, és amit mackó nem tud, míg ő a kabátját veszi fel, addig én elkérem az orvostól a papírokat, benne a másik baba nemével is.
Hazafelé beugrunk egy bababoltba, mert mackó papa nem bírja ki, hogy ne vegyen pár dolgot a kicsinek, pedig rengeteg holmi van otthon is, de nem akarom elvenni a kedvét, így aztán belemegyek. Valójában az én lelkemnek is jót tesz a vásárlás. Veszünk egy kiságyat is, amit Cody azonnal össze akar rakni, amint hazaérünk…
-Segítsek? – ölelem át hátulról, mert úgy látom, hogy nem boldogul.
-Szép lenne, ha nem menne segítség nélkül… - hát öhm…
-Ne haragudj, hogy beletapostam a férfi egódba… - mielőtt magára hagynám… – Amúgy az a kiságy pelenkázó részének egyik darabja. – szólok vissza mosolyogva az ajtóból.
-Nem is… - motyogja – vagy…mégis...
Letusolok, aztán felveszek egy szexi hálóruhát. Igaz, hogy már kezd látszani a pocakom, de talán ez még belefér.
Lemegyek a konyhába, hogy valami finomat összeüssek az én barkácsoló férjecskémnek. Fel is kiabálok neki, hogy jöjjön le.
-Igen? -lejön.
-Mindjárt kész a vacsi… - mondom a tűzhely előtt állva, aztán mögém lép.
-Meg fogsz fázni…nagyon hideg a combod… - végig simítja a combjaimat – Felmelegíthetlek? – kérdezi a nyakamat csókolva.
-Jól hangzik…-átölelem a nyakát. Olyan jól esik, ahogy a nyakamat csókolja, de mielőtt belemelegednénk, még szeretnék neki valamit mutatni. –De előtte…
-A vacsora várhat, nekem a desszert kell. –maga felé fordít és megcsókol.
-Nem édes, vacsorázni is fogunk, de most valami másról van szó. –mosolyogva leültetem, és az ölébe ülök, majd egy papírt adok a kezébe. –Amikor az orvosnál voltunk a nagy lelkesedésben nem vetted észre, hogy a másik baba megmozdult és látni lehetett a nemét…-nagy boci szemekkel kezd nézni, és figyel- Még én sem néztem meg, szerettem volna, ha ez a pillanat csak a miénk lenne…-izgatottan nézi a papírt velem együtt, ééés…-Kisfiú…
-Fi…fiam is lesz? Kisfiú? Tényleg? –bólintok, és megsimogatom az arcát, mert kicsit könnybe lábad- Ez annyira jó! –megölel.
-Azért ne szoríts, összenyomod őket…-nevetek.
-Oké-oké…ne haragudj, csak…én…olyan boldog vagyok, annyira szeretlek! Ez így tökéletes, én…
-Tudom, nagyon örülsz a lányodnak, és örülsz a fiadnak is, de most üljünk le enni, aztán menj és zuhanyozz le, mert…-a fülébe harapok- terveim vannak az estére…
Persze az ilyen dolgokat Codynak sem kell kétszer mondani, vagyis azonnal leül az asztalhoz, és úgy eszik, mint egy kisangyal. Főleg azért, mert szerinte most még fontosabb, hogy én is eleget egyek, én meg nem szeretek egyedül enni. Vacsi után felmegyünk a fürdőszobába, mert én fogat mosok, persze azt is vele, csak ő még le is zuhanyozik. Végig nézem, ahogy izmos, csoki testét végig simogatják a vízcseppek, és képzeletben már én is ezt teszem ujjaimmal.
-Azt minek vetted fel? –nézek végig rajta.
-Gondoltam vacsi után pihennél, de ha jól vagy…
-Tökéletesen jól…-most nincs hányingerem, és mostanában egész jól is vagyok.
-Ebben az esetben…-felkap, és elindul velem az ágy felé, majd rá fektet. Hamar kijavítja azt az apró kis hibát, hogy felvette az alsóját, majd fölém hajol, és lassan engem is levetkőztet.
Nyúlnék a lámpáért, hogy lejjebb vegyem a fényét…áldott technika…de Cody megfogja a kezem, és nem engedi. Sóhajtva forgatom meg a szememet, de kitalálja gondolataimat, hogy mi bajom. Nőtt a pocakom, és szégyenlősebb lettem, jobban mondva zavar, hogy már nem tökéletes a testem, amit mackóka annyira szeretett, de úgy néz ki ezzel a mostanival sincs semmi baja, sőt…
Furcsa hangzavarra ébredek az átszeretkezett éjszaka után. Oldalamon fekszek egy párnával a pocakom alatt, Cody meg szinte teljesen betakar, úgy hozzám van simulva, még a kezemet is fogja. Édes. De mi ez a kiabálás? Felveszem a köntösömet, és az ablakhoz érve cseppet sem kedvemre való látvány tárul elém. Igaz, hogy magas a kerítésünk, de az emeletről kilátni az utcára. A kapunk előtt tolonganak a paparazzik. Mi a…? Ugye nem? Azonnal bekapcsolom a laptopot és az első, amit megnézek azok a bulvár hírek. Bingó…Cody tegnapi magánakciója a baba boltban elég volt ahhoz, hogy attól legyen hangos a média, hogy babát várok…
Ráadásul a tegnapi tankolásunkról készült egy kép, pontosabban rólam a benzinkúton. Már a vak is láthatja a növekvő hasamat. Kit akarok becsapni? Látszik, hogy terhes vagyok, mégha a táskám takart is valamit…
-Cody…-mocorogni kezd, de látszik rajta, hogy nincs kedve felkelni- Cody…-mondom hangosabban.
-Igen? –ásítozik.
-Tudják…-nem érti- Tudják, hogy terhes vagyok…-felé fordítom a laptopot, megmutogatom neki azokat a cikkeket, amiket olvastam. Mind azzal foglalkozik, hogy mikorra várhatom a babát, de mivel azt nem tudják, hogy ikreink lesznek, egy hónappal előrébb saccolgatnak. Vannak kedves cikkek is, hogy milyen gyönyörű babánk lesz majd, mások kész pornófilmként tárgyalnak a fogantatásról, és mindezt csak azért, mert Cody fekete, én meg ázsiai…Undorítóak…Még mindig itt tartunk.
-Nem lehetett örökre eltitkolni, tudtuk, hogy ki fog derülni. –von magához vigasztalóan- Kihívjam rájuk a rendőrséget?
-És ezentúl mindig így lesz? Kihívod a rendőröket minden nap? Ez nem…-mielőtt végleg kétségbe esnék, eszembe jut valami -Van itthon liszt? –elmosolyodom.
Összeütök egy kis finomságot, és azzal együtt megyünk ki a lesifotósok közé. Megkínálom őket, mintha csak vendégségbe jöttek volna, hátha a kedvesség rájuk is hat.
-Most pedig szeretném önöket megkérni, hogy miután megtudták, amit akarnak, hagyjanak minket békén…-komolyodom el- Mi csak ki akarjuk élvezni, hogy szeretjük egymást, nyugodt életet szeretnénk lesifotósok és őrült rajongók nélkül. Igyekszünk részt venni a sajtótájékoztatókon, de cserébe azt kérjük, hogy a hétköznapokban had legyünk hétköznapi emberek…-nyomatékosítom.
-Biztos ezt akarod? –súgja Cody, mire bólintok, ő pedig mögém lépve a hasamra teszi a kezét.
-Igen, igaz…állapotos vagyok. –a vakuk őrült villogásba kezdenek, és mivel kezdenek erőszakoskodni, úgy döntünk, hogy bemegyünk. A kapu előtt az egyikük megragadja a karomat is, hogy feltegyen egy kérdés.
-Ne érj a feleségemhez! –üvölt rá Cody, sőt odébb is löki, aztán az orrukra csapja a kaput.
Délután erről a védelmezésről is írnak, de javarészt arról, hogy mit kértem, és úgy néz ki, hogy ezt az is be fogja tartani, aki nem akarta. Cody edzője ugyanis kiadott egy közleményt, hogy személyesen fog eljárni minden zaklatónkkal szemben, és ha kell egyesével perel be mindenkit. Azt mondja, hogy azért, mert rossz hatással van a nyüzsgés Cody teljesítményére, de valójában engem is kedvel és aggódik.
Egy hónap múlva, Húsvét után Cody edzőjének a születésnapjára készülünk. Az ünnep jól telt, családiasan, bár az kissé zavar, hogy apám mindig úgy beszél az unokáiról, mintha csak ázsiaiak lennének, Cody anyja meg fordítva…Viszont Cody anyja is besegít a szervezésbe, amiről kezdetben azt hittem, hogy jó dolog lesz, nekünk több időnk lesz más dolgokra, de…
A valóság arról szól, hogy beszervezte a legkacérabb és legvadabb táncosokat a bulira. Nem a fiúkat vagy az edzőket akarja szórakoztatni, hanem Codyt. Még egy ázsiai kiscsajt is felbérel.
Mindenesetre mi elég visszafogottan jelenünk meg, egyedül a növekvő pocakom kelt feltűnést.
-Ugye nem fogsz inni? –kérdezem már a bulin, mikor meglátom, hogy rudakon pörögnek a kis picsák.
-Dehogy fogok. –ölel magához mackó, mikor az anyja is betalál minket.
-Fiam, mindenki tudja, hogy szereted Meget, de nézd meg a többieket, ők jól mulatnak. Menj te is, majd én elszórakoztatom a párodat…
-A felesége…a felesége vagyok, érted? És tőle várok gyereket, még ha ez neked nem is tetszik. Jó, hogy nem küldesz fel kurvákat hozzánk, mert ennél csak az lehetne egyértelműbb. –kezdek el vitatkozni.
-Baby, hagyd rá…
-Jah igen, hülye szegény. –hoppá, ez kicsúszott…
-Hülye? Mit képzelsz magadról? –lendíti a kezét, de megfogom.
-Te idióta, meg ne merj ütni! –kicsavarom a kezét, és most már Cody is közbelép.
-Anya, tűnj el de nagyon gyorsan! –úgy látszik őt is feldühítette, hogy állapotosan is képes lett volna megütni az anyja.
-Mellé állsz? Ellenem? Én nem tehetek arról, hogy féltékeny, és önző. –teljesen kiakad anyucija…-Fiatal vagy még, élned kell. Elveszítettem a fiamat egy ilyen…
-A világ legszebb és legszerethetőbb nője miatt…az egyetlen nő miatt, aki számít. –vág közbe Cody, mire az anyja sarkon fordul.
-El fogom tiltani a gyerekektől, nem akarom, hogy az anyád a közelünkbe jöjjön…-bújok hozzá.
-Majd megoldom valahogy, de ne idegeskedj, rendben? –bólintok- Na ránézek a tortára, remélem, hogy meghozták. –megcsókol, aztán megy is.
Cody már jó ideje elvan, lassan jön a torta felvágásának az ideje, én meg kicsit elveszett vagyok itt a nagy hasammal a sok cicababa között. Elindulok megkeresni, úgy is ma olyan édes volt, hogy agyon akarom puszilgatni…vagy mégsem…
-Komolyan mondom, kizártunk mindenkit az osztályteremből, és a tanári asztalon csináltuk. –nevet macim egyik csoporttársa. Azt hiszem, hogy épp egy pasi beszélgetésbe csöppentem.
-Én meg fogadásból a Hollywood feliratnál dugtam meg egy csajt…-Cody…látom, hogy anyád neked is átadta a faszságait.
-Gratulálok. –kezdek el tapsolni.
-Meg…de nem most, hallod? –nem hallom, megyek- Figyelj, ne csináld már…-megfogja a kezemet- Most az edző beszédet tart, felvágja a tortát, aztán lépünk, oké? –ja ezért van ez a szar mikrofon a kezedben.
-Én nem várom meg, jól beégettél. Rólam kéne mesélned, nem az ex csajaidról. Erre gerjedsz? Felizgat, ha rágondolsz? Szereted az extrém kurvákat, mi? –gúnyosan mosolygom.
-Téged szeretlek, és nem izgatnak fel az extrém helyek. Vagyis…a tónál nagyon jó volt…-ezzel most nem veszel le a lábamról.
-Persze, de mivel most nagy a hasam, már nem is kívánsz. Ilyenekre kell gondolnod, hogy erekciód legyen. Ezt te csináltad velem…-mutatok a pocakomra- Ha nem tudsz kielégíteni, mást megoldást keresek…-hisztis vagyok, igen, de hát a hormonok ugye…
-Kielégíteni? –magához húz- Ha akarod, feldoblak az asztalra és nem fog érdekelni, hogy ki látja, hogy szeretkezünk…
-Cody…- körbenézek- Ezt mindenki hallotta. Bekapcsolták a mikrofont. –néma csend.
-Hol a torta? –aha, hát már késő, senkit sem érdekel a torta. Hamar lelépünk, mert ez az este is jól elbaszódott, nincs mit ezen szépíteni. Hazafelé meg jön a szokásos néma autózás.
-Melyik betűnél? –a műszerfalon dobolok.
-Nem emlékszem, de kit érdekel?
-Engem, hogy ne mástól tudjam meg ezt is. –kifelé bámulok, nem nézek rá.
-Engem nem érdekel, hogy te kivel és hol csináltad, próbálok nem rágondolni, hogy…-dudálni kezd- És még ez a kis pöcs is elém vág…-máskor beelőzné, de most tök lassan megy, vigyáz rám, ránk- Igen is kívánlak, és egyáltalán nem befolyásolja ezt a tényt a hasad.
-Akkor hazafelé hajts be a parkba…-értetlenül néz rám- Nem akarok hazáig várni, itt akarok szeretkezni a kocsiban.
-Nem. –mereven bámul előre.
-Miért? –kiakasztasz.
-Mert tisztellek, és nem kell terhesen bizonygatnod, hogy mennyire bevállalós vagy. Otthon az enyém leszel…-cöh.
-Nem leszek. –mondom gúnyosan.
-De igen, maximum annyi előnyt kapsz, hogy leülök a fotelba, hogy meglovagolj. –elmosolyodik.
-Ez neked előny? Te szex mániás állat! Megint csak magadra gondolsz. –morgom.
-Kényelmesebb, mint a hátadon feküdni, és közel tarthatlak magamhoz. –még mindig mosolyog.
-Nem akarom. –sóhajtok.
-Meghozom a kedved…-mi ez a mosoly? Magára vette, hogy azt mondtam nem tud kielégíteni? Bizonyítani akar, vagy csak becsap, és felültet? Most olyan, mint régen, mikor nem lehetett neki nemet mondani…Nem mondom ki, de ez engem is felizgat. Rég uralkodott igazán keményen rajtam, és lehet, hogy én sem akarom, hogy mindig vigyázzon rám…
|
|
