-          Cody, kérlek…ezt most hagyjuk abba… - felül és elkezdi törölgetni magát. Hehh?

-          De most mi van? – ne csináld már baby….elkezdem csókolgatni a nyakát de kimászik kezeim közül és az ágy szélére ül. Mi van?

-          Nem akarom. Reggel, délben, este sex, mindig csak sex, mindenhol csak sex. Én nem egy nyúl vagyok, hogy mindig csak bum bum…Nem kívánlak, nem megy. – még hogy nem kívánsz…na persze…hagyjuk már ezt.

-          Meg, most miért vagy ilyen? Van csoki meg eper is, csupa romantikus dolog, amit a lányok úgy szeretnek. Na, gyere már ide… - mögé telepedve próbálom visszacsábítani az ágyba.

-          Jó, tudod, mit? Tessék, csináld csak, élvezz csak belém, mintha itt sem lennék…majd szólj, ha végeztél, vagy meguntad… - mondja teljesen idegesen, és végigfekszik az ágyon.

Bazd meg……nem hiszem el, csak…áhh elment a kedvem az egésztõl. Rádobom a takarót és kicsit mérgesen ülök az ágyon. Nem értem mi baja van…úgy csinál mintha nem élvezné mikor…

-          Öltözz fel és légyszi vigyél haza… - és elmegy a fürdõbe.

Hát jó ha ezt akarod,én nem tartalak vissza. Faszom csak megpróbáltam jó fej lenni erre tessék. Fogom a ruháimat és magamra rángatom õket. Nem sokkal késõbb kijön és már indulnánk. De ledermed. Csak néz maga elé és nem mozdul…

-          Meg, jól vagy? Olyan furcsán nézel. – nem mond semmit, csak áll és bambán mered maga elé…nem tetszik ez nekem - Hahó! Meg, megijesztesz…Hallasz? – kezdek tényleg beszarni…odamegyek és magamhoz szorítom - Megan, szólalj meg! – a fenébe is mi a baja!?

-          Nem láttam…nem láttam semmit… - o.O

-          Miii? - Nem látott? Tudtam, hogy nem a villanykapcsolóval volt valami, ennyire azért nem vagyok hülye…szóval nem ez az elsõ…

El akarom vinni a dokihoz, de nem hagyja, mert nemsokára úgyis vissza kell mennie. De legalább megegyezünk annyiban, hogy itt marad. Itt tudok rá vigyázni…

Ülünk az ágyon csendben…egymás mellett…nem tudok mit mondani. Kicsit lehangolt ez az egész. Mi lehet vele? Remélem nincs semmi komoly…

-          Cody, ne rágódj ezen, hisz biztos nincs komoly bajom…Inkább…inkább hozz fel valami finom vacsit, közben én engedek egy kis vizet. Megfürdünk, összebújunk, alszunk, aztán holnapra minden jobb lesz. – hogy tud ilyenkor mosolyogni?

-          Még te nyugtatsz, mikor… - áhh hülye gondolat, inkább be se fejezem…hozzám bújik és ad egy puszit.

Üldögélünk még egy kicsit, magamhoz ölelem, és nem nagyon akaródzik elengedni……de elkezd ficeregni. Nem képes pár percnél tovább a karjaimban lenni…hihetetlen csaj…

-          Na, hozz vacsit. – mosolyog rám. Ohh hát éhes!? Bezzeg az eper nem kellett neki…RÓLAM…

-          Mert biztos egyedül hagylak……gyere le velem úgyse tudok fõzni. – valami mosolyfélét próbálok erõltetni a képemre, és igyekszem jókedvû lenni.

-          Rendben. – adja meg magát.

Megfogom a kezét, és el sem engedem, míg le nem érünk a konyhába. Leültetem a kicsi seggére egy székre és kinyitom a hûtõt. De nem bír magával. Hátamhoz simul és õ is benéz a frigóba, aztán félre is állok, had szedje ki amit akar. Elkezd valami tojást csinálni, ügyesen megtalál mindent a konyhában. Tök jó én nem tudtam hol vannak a serpenyõk…de õ megtalálja. Csak nézem, ahogy ügyködik, de nem bírom sokáig, hogy ne menjek oda hozzá…a tûzhelynél áll mikor hátulról átölelem.

-          Hogy vagy baby? – kérdezem vállára téve a fejem.

-          Jól. – ad egy puszit az arcomra – Neked tényleg egy idegen terület a konyha?

-          Nem….tudom hol van. Egyébként ha az fõzésnek számít, tudok csinálni szendvicset. – közben elengedem, mert kész van – Ebben anyámra ütöttem, õ sem megy a konyha közelébe. Viszont Nagyi nagyon tud…egyszer elviszlek hozzá, biztos kedvelne téged. Nála még én is jó fiú vagyok. – mondom mosolyogva és adok neki egy puszit.

-          Na persze! Te és a jóság fogalma két különbözõ dolog. – jajj már…oltsál még…

-          De tényleg….Nagyinál úgy beszélni, mint ebédnél anyámmal, az kizárt. – mondom a tarkómat vakargatva egy fintor kíséretében.

-          Miért? – néz rám értetlenül.

-          Mert már lendülne is a keze, és kapnék egy olyan tockost, hogy a nem létezõ protkómat köpném ki. De azért imádom a vénlányt. – nevetem el magam. Ha Nagyiról van szó mindig jó kedvem lesz…lehet kicsit bele is melegedtem a mesélésbe.

Kiveszem a tálcát a kezébõl és egyik kezemben a kaja másikkal megfogom Meg kezét, és felbaktatunk a szobámba. Kaja közben storyzgatok tovább Nagyiról és még õ is nevet néhányon.

-          Vidd le ezeket én addig engedek vizet. – mutat a tányérokra, mikor befejeztük a kaját.

-          Nem lesz baj, míg lent vagyok?

-          Menj már! – mondja mosolyogva.

Összeszedem a cuccokat és lerobogok a konyhába lebaszom a pultra és go vissza. Fent megállok a fürdõ ajtajában nekitámaszkodva az ajtófélfának és nézem ahogy levetkõzik és felcsatolja a haját. Gyönyörû…Mikor beszáll a kádba a habok közé, észbe kapok és ledobálva magamról a ruhát ülök be hozzá. Hozzám bújik aztán kis idõ múlva egy puszit kapok és elkezd fürdetni, nagyon gyengéd simogató mozdulatokkal. Nagyon romantikus helyzetet csinált……hát ez nekem nem jött össze az eperrel meg a csokival. Majd belejövök……Gyengéden lemosom én is. Miután végeztünk bemegyünk a szobába és összebújva nézzük még kicsit a tv-t meg beszélgetünk. Aztán kezd álmos lenni és elkezd duzzogni, hogy kapcsoljam ki „azt a vacakot”. Nem bírom sokáig a hisztit és megadva magamat kinyomom a tv-t.

Finom puszikat érzek a nyakamon és az arcomon. Ez azt jelenti, hogy reggel van. Jó így ébredni.

-          Jó reggelt. – motyogom kábán két ásítás között.

-          Neked is. – mosolyog rám.

Hozzá bújok még egy kicsit és lustálkodok. De lassan kezdek magamhoz térni és kikászálódok az ágyból. Mikor meg is feláll az ágyból, megbotlik valamiben és rögtön odakapom a tekintetemet. Még most is aggaszt a tegnapi dolog. Nem tudom kiverni a fejembõl. Lehet látszik is rajtam egy kicsit a reggelinél, mert szóvá is teszi, hogy milyen csöndben vagyok, de ügyesen hárítok. Remélem tényleg jobban van…

Hazaviszem babymet, de nem nagyon akarom egyedül hagyni. Jó ott van az anyuja, de akkor is. Kicsit kiakadnék, ha megint kórházban kötne ki, ezért úgy döntök maradok. Persze mondja hogy nem kell, nem lesz baja, de ki hinné el a tegnapi jelenet után!? De a végén meggyõz, hogy nyugodtan menjek haza, vagy a haverokhoz. Hát az utóbbit választom és kimegyek a parkba a spanokhoz. Épp kosaraznak, és én is beszállok. Jó kicsit itt lenni a többiekkel. Rég találkoztam velük. Szórakozunk és lézengünk a parkban. Lazulunk, mint ahogy szoktunk. De feljön a téma, hogy minek vagyok Meggel és egybõl felmegy a pumpa. Úgyhogy koccolok is. Mi a faszomért nem tudnak elszakadni a témától? Ahelyett, hogy elfogadnák, elvégre a barátaim vagy mi. Azt hiszem teljesen összekuszálódott minden. Bonyolult ez az egész. Szar, hogy nem lehetek a haverokkal anélkül, hogy ne jönne ez szóba és ne akarnának kioktatni…faszom…egyszer vagyok szerelemes és akkor is minden ilyen kibaszott bonyolult.

Otthon ledõlök a nappaliban és felhívom Meget. Remélem jól van.

-          Szia baby… - megkérdezem minden rendben van e, nincs e rosszul, stb. Aztán megnyugtat és megkérdezi milyen volt a napom. Elmesélem neki, mi volt és tök szar minden. Ezzel szerintem kicsit elcsesztem a hangulatát a hangjából ítélve…fél óra után sikerül leraknom a telefont és felkullogok a szobámba.

Bevágódok az ágyba és forgolódok. Milyen szar egyedül aludni…most kattog az agyam…de lassan elalszom és álmodok valami faszságot és hajnalban fel is ébredek. Visszaaludni már nem is tudok, de értelme se lenne nagyon, mert reggel elkísérem Meget a kórházba a dokihoz.

Nagyon nehezemre esik magamba fojtani a nevetést, mikor Cody az asztalra támaszkodva küzd az erekció ellen. Óh ne, még két perc és elnevetem magam.

-Kicsim, jól érzed magad? –kérdezi az anyja.

-Jah…de befejezhetnénk ezeket a jó kis storykat? Már kezd idegesíteni…-válaszolja a fejét fogva.

-Ne már, nekem tetszenek. –szólalok meg mosolyogva, élvezem, hogy húzhatom még egy kicsit a perverz fejét.

-Szerintem meg már eleget beszélgettünk. Legalább is nekem elég volt. –most komolyan bedurcizik és komolyan a szobájába megy? A szülei azt mondják, hogy nem bántódnak meg, ha utána megyek, hisz õk is voltak fiatalok. Egy kis útbaigazítás után elindulok. Pár fokot mehetek felfelé, mikor hirtelen megint lekapcsolják elõttem a villanyt, meg is botlom, de szerencsére csak a térdemet horzsolom le egy kicsit. Talán csak pihennem kéne, de Cody olyan…hát mellette ez nem fog menni…jajj…
Hamarosan megtalálom a szobáját, épp tévézik. Kényelmes kiscica módjára elnyúlok mellette.

-Szóval hátulról, keményen? –kérdezi szokásos perverz mosolyával, majd fölém mászva csókolni kezd. Elnevetem magam, aztán inkább próbálok kihátrálni ebbõl az egész szituációból, de csak nem enged, és nyakamat veszi ostrom alá. Mikor már épp azt hinném, hogy sikerült, visszaránt magához.

-Szeretlek. –beleborzongom ebbe az egyetlen csókba, majd a pusziba, amit a nyakamra kapok. –De ezt még egyszer ne játszd el, amit az ebédnél csináltál.

-Ugyan mit? –kérdezem újra jókedvûen.

-Hogy mit? Lehet, nem örültem volna, ha álló cerkával kellett volna feljönnöm…-erre csak megint nevetni tudok. Aztán hirtelen a nevetés abba marad, mert Cody lágyan végig simítja az arcomat. Még sosem nézett ilyen szerelmesen rám, jó érzés…Ezt meghálálva húzom magamhoz egy igazán édes csókra, amibe beleadom minden szeretetemet.

A csók után végre alkalmunk nyílik egy kis beszélgetésre is, hisz szeretném jobban megismerni. Nem akarok egy újabb felületes kapcsolatot, mert azok nem tartanak sokáig. Minden halad a maga útján, míg a tévére nem néz…Arra a kibaszott tévére, hogy törné el egyszerre az összes kosaras a lábát…Legalább akkor nem lenne mit néznie. Hamar rá kell ébrednem, hogy a meccs fontosabb, mint én, és ez nagyon rosszul esik, sõt…fáj…Neki állhatnék hisztizni, hogy kapcsolja ki, de csak így ismerhetem ki õt igazán, ha hagyom, hogy azt tegye, amit szeretne. Mindenesetre ezt a próbát alaposan elbukta. Engem nem nagyon izgat a tévé, ezért nemsokára elalszom.
Arra ébredek, hogy Cody mellettem fekszik, miközben simogat és csókol, mire kap tõlem is egy puszikát, de csak azért, mert még nem tisztult ki teljesen az agyam és még nem vagyok elég mérges.

-Hoztam valamit. –suttogja nekem. Én már ennyibõl rosszat sejtek…remélem, hogy nem valami perverz segédeszköz, mert esküszöm, hogy a fejéhez vágom, fõleg a meccses dolog után.

-Mit? –kérdezem. Ekkor az asztalra mutat. Már gondolatban kapok is a finom eperért, de erre megint leteper. Testem akaratlanul is reagál a csókokra és harapásokra, aztán már csak azt veszem észre, hogy semmi sincs rajtam.

-Meg…várj, szerinted miért hoztam a nasit? –hülye kérdés, de éhes lettem, szóval azért, hogy valamivel végre jóllakjak megint a félbe hagyott ebéd után.
Hátra dönt az ágyon, majd rám önti a szirupot. Ez hülye…Cody te sexõrült perverz állat…Végig húzza testemen az epret, majd jóízûen beleharap a csokis finomságba.

-Cody, kérlek…ezt most hagyjuk abba…-felülve próbálom magamról letörölgetni a csokit egy papírzsepivel.

-De most mi van? –néz rám értetlenül, majd egy újabb próbálkozást tenne, hogy elcsábítson, már a nyakamat harapná, mikor kiülök az ágy szélére.

-Nem akarom. Reggel, délben, este sex, mindig csak sex, mindenhol csak sex. Én nem egy nyúl vagyok, hogy mindig csak bum bum…Nem kívánlak, nem megy. –sóhajtom fáradtan. De ez az igazság. Nagyon bánt, hogy Cody egy élõ gumibabának néz, akinek kötelezõen mindig szét kell raknia a lábát, ha neki éppen kedve van hozzá.

-Meg, most miért vagy ilyen? Van csoki meg eper is, csupa romantikus dolog, amit a lányok úgy szeretnek. Na, gyere már ide…-mögém mászva próbál beédesgetve behúzni az ágyba.

-Jó, tudod, mit? Tessék, csináld csak, élvezz csak belém, mintha itt sem lennék…majd szólj, ha végeztél, vagy meguntad…-még nagyobbat sóhajtva fekszem el az ágyon, ekkor már Codynak is alaposan elmegy a kedve. Rám dobja a takarót, aztán úgy kezd el ülni, mint egy kisfiú, akitõl elvették a játékát. De most még ezzel sem hat meg, az elõbb én sem kaptam meg azt a figyelmet, amit szerettem volna, hát most én sem tudom megadni neki azt, amit szeretne.

-Öltözz fel és légyszi vigyél haza…-szólalok meg, majd zuhanyozni indulok.
Pár perc után felöltözve jövök ki, addigra már õ is felöltözött, de még mindig elég morgós kedvében van. Már épp indulásra bírnám, mikor megint elsötétül minden.

-Meg, jól vagy? Olyan furcsán nézel. –szól hozzám, de egyszerûen mozdulni sem merek. Még mindig nem látok semmit, de nem merek szólni róla. –Hahó! Meg, megijesztesz…Hallasz? –Cody hangja is egyre rémültebb volt, majd magához is ölelt. –Megan, szólalj meg! –kérte egyre kétségbeesett hangon, miközben én csak remegtem a karjai között. Szerencsére pár pillanat múlva tisztulni kezdett a kép, ekkor már én is meg tudtam szólalni.

-Nem láttam…nem láttam semmit…-nyöszörgöm végül ki a választ.

-Miii? –Cody számára is világos lesz, hogy otthon sem az elbambulásom miatt estem el. Próbál meggyõzni, hogy azonnal menjünk el az orvoshoz, de mivel két nap múlva úgy is esedékes lesz, meggyõzöm, hogy várjunk addig. Végül úgy döntök, hogy mégis maradok, Cody sem szeretné, ha most bárhova is mennék ilyen állapotban. Csak csendben ül mellettem az ágyon, szemein látom, hogy szomorú.

-Cody, ne rágódj ezen, hisz biztos nincs komoly bajom…Inkább…inkább hozz fel valami finom vacsit, közben én engedek egy kis vizet. Megfürdünk, összebújunk, alszunk, aztán holnapra minden jobb lesz. –mosolygom neki.

-Még te nyugtatsz, mikor…-igen, tudom, hogy arra gondol, hogy talán megvakulok. Oda bújok hozzá, puszit adok a szájára és reménykedem, hogy nem vár rám ilyen keserû sors…

Baromi nagy hangzavarra ébredek. Kipattannak a szemeim és feltûnik, hogy Meg nincs mellettem, vagyis rajtam vagyis jajj mindegy….mi volt ez a hang? Megyek a hang irányába és látom babym a földön. Mi a frász történt?

-          Meg, mi a baj? Elestél? – kérdezem mellé térdelve.

-          A villany…a villany…én…én csak… - mih? Mi van a villannyal? Meg mi van veled? Kezdek kicsit aggódni… - Csak a…a villanykapcsolót néztem, mert azt hittem, hogy szikrázott, de csak káprázott a szemem, aztán így nem láttam meg a széket és elestem, de jól vagyok… - kreatív kimagyarázás mit ne mondjak bár nem tollas a hátam, de nem kérdezõsködök…

-          És hova akartál menni? – emelem fel, mint egy hõs lovag, aki kimenti a gonosz sárkány fogságából a hercegnõjét. Na jó elég…valami nagy baromságot álmodhattam, ha ilyen gondolataim vannak…

-          Csak a konyhába, de tegyél le! Csak anyunak szólok, hogy ma nálad alszom, jó? – vigyorogva leteszem, és kapok egy cuppanóst az arcomra. Ugye, hogy átjön!

-          Nálam? – kérdezek vissza a biztonság kedvéért és végigsimítok fenekén. Zavarában elkezd krákogni és megy a konyhába.

Lefixálja anyjával, hogy nálam fog „pihenni” és alukálni, persze csak ha hagyom. És már mehetünk is. Beszállunk a kocsimba és már megyünk is.

Átérve hozzánk Meg láthatóan elfárad egy kicsit így nem tudom jó házigazda módjára körbe vezetni, nem mintha valaha is körbe vezettem volna valakit is. Leül a nappaliban a kanapéra és már kapcsolgatja is a tv-t. Miért mindig tv-zni akar?

-          Úgy látszik, még túl korán van és a szüleid nincsenek itthon. – mondja továbbklikkelve a csatornákat.

-          Szerintem sem… - nem mintha baj lenne.

Mellé telepedve nézzük a Pimp my ride-ot. De vannak benne olyan kifejezések, amik teljesen más irányba terelik a fantáziámat, mint pl.: „hátulról told”…ahhh…elkezdem a nyakát csókolgatni. Beleül az ölembe és úgy csókoljuk egymást. Elszakadva ajkaimtól Meg nagyon lazán lesöpri a kanapéval szembeni üvegasztalról az újságokat és rádõl. Baby a gondolataimban olvasol. Lehúz magához egy nagyon szenvedélyes csókra, és miközben a nyelvünk már kezd összegabalyodni, próbálom levenni a felsõjét. A távolból hallok valami csörgést, de nem nagyon van kedvem figyelembe venni…épp másra figyelek…

-          Te jó ég, a szüleid! – micsoda? Ja hogy az volt az a csörgés…

Ellök magától, és visszahuppanok a kanapéra, és míg õ saját magát igazgatja, én felszedem a szétszórt újságokat. Ahh pedig mennyire jó lett volna a nappaliban. Itt még úgyse csináltam senkivel…lehet a takarítónõ is látott volna egy kis ingyen pornót. Hehehee.

Bejönnek az õseim, és minden úgy van mintha nem csináltunk volna semmit, csak bámultuk volna a tv-t. Bemutatom nekik Meget, és látom tetszik nekik. Helyes, mert terveim szerint sokáig együtt leszünk, bár nem volt még komoly kapcsolatom, de itt az ideje, hogy legyen. Persze anyám elõrukkol egy ebéddel, aminek én nem nagyon örülök, de babym nagyon lelkes, úgyhogy nincs beleszólásom a dologba.

Ajj és Meg persze, hogy felhozza a legjobb témát….”milyen volt a pici Cody?”…ezt utálom akkor is, ha rokonoknál vagyunk és ott elkezd mindeni storyzgatni, hát még most, hogy Megnek mesélnek rólam….olyan hülye ciki történetek…de babym nagyon élvezi, jókat nevet rajtam.

Kezdek elsüllyedni, mikor megérzem Meg kezét az ölemben, és elkezdi simogatni a dákómat……jajj neee….csak most ne….ahhh……de gáz, itt a szüleim elõtt. Már ficergek és a nyögéseimet és sóhajaimat próbálom elfojtani, de kurva nehéz.

-          Óh, leejtettem a szalvétámat… - jelenti ki és lemászik az asztal alá.

Nézek utána, és látom, hogy megnyalja a szája szélét…baby ezt most direkt csinálod!? Áhh mondjuk véletlen nem igazán lehet simogatni a másikat fõleg ott nem. Akkor leszek teljesen kész, mikor azt tátogja, hogy „hátulról, keményen”. Aztán, mint aki jól végezte dolgát visszaül mellém és cseverészik tovább a szüleimmel. Szóval hátulról, keményen!? Te akartad….

Próbálok lenyugodni, így az asztalon könyökölök és fogom a fejemet, kicsit mélyebbeket lélegezve. Nagyjából sikerül is…huhh.

-          Kicsim jól érzed magad? – kérdi anyám…

-          Jah…de befejezhetnénk ezeket a jó kis storykat? Már kezd idegesíteni… - válaszolom még mindig a fejemet fogva.

-          Ne már nekem tetszenek. – hát baby neked meg kellett szólalnod.

-          Szerintem meg már eleget beszélgettünk. Legalábbis nekem elég volt. – felállok és elmegyek a szobámba.

Mikor felérek és levetem magam az ágyba, akkor jövök rá, hogy Megnek nem mutattam meg hol van a szobám. De nem érdekel, ha ilyen kis dög volt lent, anyámtól megkérdezi. Úgyis olyan jól összebratyiztak…

Nézek valami szart a tv-ben mikor Meg megjelenik. Na, nézd már feltalált. Körbe néz a szobámba aztán befekszik mellém.

-          Szóval hátulról, keményen? – nézek rá egyik szemöldökömet felvonva, perverzen mosolyogva, és már fölötte is vagyok és megcsókolom.

Belenevet a csókba, bár én nem találtam valami viccesnek ezt a kis akcióját az ebéd közben. Próbál menekülni alólam de nem nagyon engedem neki, a nyakát kezdem csókolgatni, de a kis ficánka csak kiszökik alólam. Állna fel az ágyról mikor visszarántom az ágyra és hátulról átölelem és nyakába temetem az arcomat.

-          Szeretlek. – motyogom a nyakába és adok rá egy puszit. – De ezt még egyszer ne játszd el, amit az ebédnél csináltál.

-          Ugyan mit? – kuncog az ölembe feküdve.

-          Hogy mit? Lehet nem örültem volna, ha álló cerkával kellett volna feljönnöm… - most mit nevet? Elég para lett volna…

Hát a pofám leszakad….vizuális vagy mi!? Megcsóválom a fejemet mosolyogva és õt nézem. Még nem volt módom megnézni milyen szép arca van. Mikor finoman végig simogatom az arcát, tekintetemmel követve az ujjam, elhalkul és csak néz rám. Hát igen baszodtul beleestem a csajba……Lehúz magához és megcsókol, azt hiszem ezt hívják szerelmes csóknak vagy minek. Semmi vadság, csak egy finom csók, és most valahogy elég is. Nem tudom mi van velem, olyan fura az egész. Pedig úgy terveztem, hogy ha feljön, tuti megmutatom neki, hogy milyen „keményen, hátulról”, de most valahogy nem jön a késztetés. Persze ha akarná, nem lenne ellene kifogásom. De most a pihenés tényleg pihenés és beszélgetés. Hülye ismerkedõs beszélgetés, de nem baj majd este mást is csinálunk. Persze a tetoválásokról is kérdez, és mindegyiknek elmondom a storyját, persze ez az ördög a vállamon a kevencem, ilyen vagyok én is. Bár a mai napig nem tudom, hogy jött össze az ördög és a Jézus a mellkasomon, de ez van. Van ilyen, ha piásan van csináltatva valami.

Ránézek  tv-re és meglátom, hogy a Lakers a Toronto Raptors ellen játszik. A két kedvenc kosárcsapatom, persze a Chicago Bulls volt, míg Jordan nem gondolta úgy, hogy õ inkább golfozik kicsit. Megfogom a kütyüt és feljebb hangosítom a tv-t. Szerintem vágja, hogy most kicsit szaggatottabban fogok válaszolni meg beszélgetni vele. Egy ideig még piszkál meg besértõdik, hogy nem foglalkozok vele. De hát a kosárlabda szent és sérthetetlen. Elég körbenézni a szobámban. Serlegek és érmek, ja és az ágyam fölött a legbecsesebb kincsem, a bekeretezett dedikált Michael Jordan mez. Egy vagyon volt, de megszereztem.

El is vándorol az ágy másik végébe, és mikor vége a meccsnek, akkor veszem észre, hogy alszik. Szépen betakarom, nehogy megfázzon és lemegyek valami nasiért a konyhába. Hmmm……valami jót kéne kitalálni. Áhh eper és csokiöntet. Ez jó lesz és perverz fantáziám már megint beindul.

A szobába leteszem az asztalra, és bemászok Meg mellé. Elkezdem simogatni és csókolgatni. Lassan fel is kel és a nyakam köré fonja karjait és így kapok egy csókot.

-          Hoztam valamit. – suttogom szájába.

-          Mit? – néz rám kérdõn.

Odamutatok az asztalra perverzen mosolyogva. Elkezdem ismét csókolgatni, harapdálni a fülét és nyakát. Apró nyögéseit hallva tökre beindulok…jujj de fogom én ezt élvezni. Lassan minden ruha lekerül rólunk és mielõtt még bármit is csinálna…

-          Meg…várj, szerinted miért hoztam nasit? – villantom rá szívdöglesztõ mosolyomat a rajtam ülõ kis vadmacskámra.

Lassan a hátára döntöm és kezembe veszem a csokiöntetet. Rámosolygok és végigfolyatom felsõtestén. A hideg csokitól kicsit megborzong de nem szól semmit. Aztán kezembe veszek egy epret. Végighúzom testén a csoki mentén kínzó lassúsággal és ugyan ilyen csigalassúsággal emelem a számhoz és megkóstolom……hogy nekem milyen jó ötleteim vannak…kíváncsi vagyok meddig bírja…

Varázslatos érintésétõl hamar elalszom, hisz olyan gyengéden simogatja testem, mintha csak egy tollpihe hullana alá egy kellemes tavaszi délután.
Az már kevésbé kellemes, hogy egy telefonbeszélgetésre kell ébrednem.

-Igen? Nem, nem megyek…igen….jó, rendben…jóóóó, na szia… -alig, hogy vége a beszélgetésnek egy finom csókban részesülök.

-Ki volt az? –kérdezem tõle még kissé álmos hangon.

-Anyám…-hát ez elég rövid válasz volt, de hamarosan megértem, hogy miért. Cody, mintha kissé nagyon kanos lenne. Nagyon el akar csábítani, mert fülemet kezdi el harapdálni. Már a nyakamat kezdi el szívogatni, mikor rászólok.

-Milyen kis telhetetlen vagy…

-Van, akivel nem lehet betelni. –válaszolja, majd újra megcsókol. Elég egy kicsit húzódoznom, máris megérti, hogy most nem vagyok olyan kedvemben. De ha csak egy kicsit is elkezd perverzkedni mellettem, hát én tuti, hogy kivágom! Hmm…talán kezdek a régi Meg lenni, hehe. Mikor végre sikerül leállnia, mellém fekszik, én meg hozzá bújva alszom el.

Reggel látom, hogy még édesen alszik, ezért megpróbálok feltûnés nélkül kiosonni. Hát persze, hogy felébred, és nem enged. Azért elég akaratos és ügyes vagyok ahhoz, hogy megoldjam a szabadulás kérdését. Hiába kérem õt, nem nagyon akar ráállni, hogy együtt fürödjünk le. Megpróbálom hatásosabb eszközökkel, ezért mögé mászva a fülét csókolgatva folytatom tovább a gyõzködést.

-Cody…ha nem jössz, egyedül kell lemosnom magamat. –mivel nem sok hatást érek el, egyedül indulok el.
Jól esik, hogy a langyos víz hûsíti testem, a habfürdõ pedig kényezteti bõrömet. Már a hajamat mosom, mikor Cody mögém lépve ad egy puszit a nyakamra. Sikeresen belekóstol a samponomba is, amit nem bírok ki nevetés nélkül.

-Nem volt túl poénos…elég szar íze van…-jó, hogy nem engem fog hibáztatni, mert mindig mindenhol csak nyalogatni akar…Cody, Cody, Cody…

-Miért nem figyeltél oda jobban? –talán megérdemel egy kis vigaszt, ezért miután sikeresen kimossa szájából a sampont, magamhoz húzom és megcsókolom. Látom pillantásán, hogy ennyivel nem éri be, és igazam is van, mert erõsen szívogatni kezdi a nyakam. Egy kicsit fáj is, de azért nagyon élvezem, hogy közben simogat és csókol is. Most nem tudom, de talán nem is akarom leállítani, ahogy azt még az ágyban tettem. Nyögdécselve tûröm ujjai munkáját, míg felemelve a csempéhez nem présel. Hangosan nyögök fel, mikor megérzem magamban hatalmas szerszámát. Imádom érezni, hogy a kezdetektõl olyan az egész, mintha már most orgazmusom lenne. Csókolom, marom testét, mert õ az enyém. A mámor édes pillanata hamarosan ránk talál, kábán hagyom, hogy a víz megtisztítson miközben a kéj utolsó hullámait még mindig testemben érzem.

Codyt persze a sexen kívül a hasa érdekli a legjobban, ezért engedve neki, lemegyek a konyhába harapni valamit.

-Nem megyünk át hozzám? –kérdezi az ölébe húzva, úgy látszik, már õ is nagyon a magáénak tekint.

-Azt mondta a doki, hogy sokat kell pihennem. –válaszolom neki, de hát ez így is van.

-Hát, ha nálad a pihenés egyenlõ a sex-el, akkor sokat fogunk pihenni. Amúgy meg nálam is tudsz pihenni…-mondom én, hogy csak a kaja meg a sex jár a fejében…Perverz…

-Jó, de…

-Jó, vettem, nem akarsz átjönni. És akkor mit csináljunk? Szeretnél pihenni? –a kapcsolatunk kezd annyiról szólni, hogy mindig csak sex van. Kicsit ez már zavaró. Felhúzott orral elvonulok tévézni a válasz helyett. Persze utánam jön…

-Most mi van? –kérdezi mosolyogva, majd magához húzva, mint mindig megcsókol. Egy darabig még érzem, hogy simogat, de aztán keze derekamra nehezedik, mélyen szuszog, szóval elaludt.
Már ideje volt, hogy egy kis nyugtom legyen, mert amióta kibékültünk Cody mindig csak azt akarja, vagyis non stop sexet…Ez így nem jó, beszélgetnünk kéne, jobban megismerni egymást. Legalább lenne egyetlen ember, akihez kedves lehetnék, de nem…csak a sex, sex és sex…De hát végül is egy néger pasiról mi jut az ember eszébe? Hát a nagy farka, szóval ez természetes, vagy mi. Meg persze azért vannak elõnyei is, hisz nagyon jó benne. Ahh, de még milyen jó az én kis dögöm, hehe.

Eldõlve rajta engem is elnyom az álom. Arra ébredek, hogy anyám megkopogtatja a vállamat. Int, hogy nyugodtan aludjunk csak tovább, majd a konyhába megy. De már nem tudok visszaaludni, szóval úgy döntök, hogy kimegyek beszélni vele, hogy ma inkább Codynál aludnék. Alig teszek pár lépést, mikor minden elsötétül elõttem, mintha csak megvakultam volna. Pánikba esve próbálok menekülni a helyzetbõl, de vesztemre csak az egyik székben sikerül elesnem. Erre a zajra már Cody is felébred, és aggódva nézi, hogy mi történhetett velem.

-Meg, mi a baj? Elestél? –kérdezi mellém térdelve, de én hiába nézek rá, még mindig nem látok semmit.

-A villany…a villany…én…én csak…-de látásom hirtelen tisztulni kezd, majd végül újra mindent kristálytisztán látok. Nem akarok rá ijeszteni, ezért megpróbálom kimagyarázni a dolgot.

-Csak a…a villanykapcsolót néztem, mert azt hittem, hogy szikrázott, de csak káprázott a szemem, aztán így nem láttam meg a széket és elestem, de jól vagyok…-magyarázom kínosan, miközben Cody segít felállni. Remélem, csak szimplán hülyének néz, és nem aggódik tovább.

-És hova akartál menni? –egy könnyed mozdulattal felkap erõs karjaiba, hogy õ majd elvisz. Jaj de jó is, hogy nekem egy ilyen izmos és erõs barátom van, hehe.

-Csak a konyhába, de tegyél le! Csak anyunak szólok, hogy ma nálad alszom, jó? –egy nagy puszit adok arra a kis vigyori fejére, látom, azért örül neki, hogy belementem, persze gondolom, hogy neki nem az alváson jár a feje…khm…

-Nálam? –kérdez vissza egy perverz mosoly alatt, miközben érzem, hogy tenyere valahogy a fenekemhez vándorolt. Köhécselni kezdek, majd inkább nem is válaszolva bemegyek a konyhába. Szólok anyámnak, hogy ma ne várjanak, és már mehetünk is Codyval.

Nem laknak messze, ezért kocsival hamar odaérünk. Jó nagy házban lakik, de legalább nem valami kis gardrób szobában kell az éjszakát töltenem. Egy tágas nappaliba érkezünk be, én rögtön a kanapéra vetem magam, mivel ez a kis séta is kifárasztott.

-Úgy látszik, még túl korán van és a szüleid nincsenek itthon. -állapítom meg.

-Szerintem sem…-válaszolja, miközben lehuppan mellém. Addigra én már otthonosan érezve magam a tévét kapcsolgatom, valahogy mi mindig együtt tévézünk. Egy szerelõ show megy, ahol egy lefulladt kocsit próbálnak betolni a mûhelybe. De persze a „hátulról told” és az „erõsebben” kifejezésre Cody fantáziája megint valahol egészen máshol kezd el járni, úgy érzem a hálószoba magasságában, mivel nem túl feltûnõ mozdulatokkal szívogatni kezdi a nyakam. Nem tudom, hogy puszta kedvességbõl, vagy már megint beindult-e, de azért hagyom. Szerettem volna, ha ma inkább beszélgetünk, mint szeretkezünk, de egyszerûen felizgat a hangja, ahogy belemorog a csókunkba, miközben én már az ölébe ficeregtem magam. Egy laza mozdulattal lesöpröm az üveg asztalra tett újságokat, majd arra dõlve magammal rántom Codyt is. Talán mégsem kéne a nappali kellõs közepén ezt tennünk, de azt hiszem, hogy egyikünk sem tudja fékezni magát. Ujjaival már a felsõmet tolja felfelé, mikor meghalljuk a kulcscsomó zörgését.

-Te jó ég, a szüleid! –ijedten dobom le magamról szerencsétlent a kanapéra, majd gyorsan felszökkenve magamat igazgatom meg, mintha semmi sem történt volna. Épp idõben, mert mire minden a helyén, a szülei lépnek be. Igazán kedves emberek, fõleg ahhoz képest, hogy mindketten négerek, és nem is szólnak semmit ahhoz, hogy a fiúk egy félig ázsiai lánnyal jár, aki mellesleg idõsebb is. Felajánlják, ha már így együtt vagyunk, talán ebédeljünk együtt, amit én örömmel elfogadok.

Az ebéd jól telik, szóba hozom azt a kérdést is, hogy milyen volt Cody régebben, aminek õ annyira nem örül, de én jókat mulatok a kiskori történeteken. De mivel én nagyon rossz kislány vagyok, még kínosabb helyzetbe akarom hozni az én drágámat, hogy végre megtanulja, a sex nem mindig jó és fõleg nem minden helyzetben. A beszélgetés közben észrevétlenül átcsúsztatom a kezem Cody ölébe, és nem túl feltûnõ mozdulatokkal elkezdem simogatni a még a nadrágon keresztül is jó nagynak érezhetõ férfiasságát. Szerencsére a terítõ takar, így a szülei nem láthatnak belõle semmit. Nagyon vicces látni, ahogy az én kis perverz szerelmem sóhajai elfojtásával küzd.

-Óh, leejtettem a szalvétámat…-szólalok meg, majd bemászom az asztal alá. Megnyalom a szám szélét, hogy Cody jobban izgalomba jöjjön, hogy mi mást is nyalogathatnék, majd ajkaimmal azt tátogom felé, amire az elõbb a nappaliban is beindult, „hátulról, keményen”. Aztán persze gyorsan fel is jövök, mintha mi sem történt volna. Sosem hittem, hogy egy családi ebéd ilyen mókás lehet, mindenesetre én nagyon jól szórakozom. De most már megkegyelmezek neki, és abbahagyom. Kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja még az asztalnál, miközben én kellemesen csevegek tovább a szüleivel.

-          Cody, van itt még valami. – ugyan mi baby?

Beleül az ölembe én meg reflexszerûen elkezdem simogatni. Belenézek gyönyörû szemeibe, és várom, hogy folytassa…de nem mond semmit. Aztán amennyire csak tudom, olyan finoman csókolom meg. Óvatosan ledöntöm az ágyra, és már feküdnék rá, mikor magamhoz térek és mellé fekszek, nehogy fájjon neki, elvégre nemrég jött ki a kórházból…érzem, ahogy pólóm alá nyúl és így simogat. Eszméletlenül jól esik,de…de ez  még nem túl korai? Nem szeretném, ha valami baja lenne…milyen jól nézne ki nem!? „Kórlap: szex általi baleset”

-          Meg… - szerintem jobb ha most állunk le….

-          Mondd ki…hallani akarom…Egyszer mondd ki, hogy mit érzel irántam, öntsd szavakba az érzéseidet…Mi az a szó? – suttogja érzékien, de ezt olyan nehéz kimondani…fõleg ha az ember elõször érez ilyet és nem is biztos benne…vagyis de, de akkor is nehéz…

-          Tudom, hogy mit akarsz hallani, de… - ujját számra teszi, hogy elnémítson.

-          De? Nem érzed? – itt nem errõl van szó…én még ilyet nem mondtam senkinek….és, ha kimondom valósággá válik amitõl kicsit félek. De ha ránézek, valahogy azt érzem nincs mitõl megijedni…na joh…hogy is volt az a szó? Ohh asszem megvan…

-          Saranghae… - súgom a fülébe…láthatóan megdöbbent, hogy tudom koreaiul…hát áldott szótár…

-          Ne így, a saját nyelveden… - jól van jól van…

-          I love you… - kimondtam és nem is olyan rossz érzés…sõt egész jó…

-          I love you more…saranghae… - nah ez az ami ebben a napban a legjobb volt. Még egy csaj se mondta nekem, hogy szeret…

Ez a vallomás után tisztára elveszítjük a fejünket és heves csókcsatába kezdünk. Leteper és fölém mászva húzza le rólam a pólót, és közben ott csókolgat ahol csak ér. De, ajj ezt még nem szabad…még biztos nincs elég jól ahhoz, hogy beledöngöljem az ágyba.

-          Meg, biztos elég jól vagy, hogy…?

-          Majd gyengéd leszel… - ad egy puszit a számra…hát joh megpróbálhatjuk.

Leveszi a felsõmet és elindul az ajtó felé. Oké nem para meggondolta magát. Felülök az ágyban és látom, hogy csak az ajtót zárta be…hmmm…cseles, vagy inkább óvatos!? Visszajön és az ölembe ül, átölelem és gyengéden elkezdem simogatni. A nyakát és fülét kezdem kényeztetni…nagyon koncentrálnom kell, hogy ne támadjam le. Leveszem a felsõjét, és hátát simogatva csókolgatom. Melltartóját egy mozdulattal kikapcsolom és mikor elém tárulnak a formás idomai lehet kicsit elpirulok, amit remélem nem látott…eszméletlen, hogy képes voltam elpirulni…miket tud belõlem kihozni…de mit filózok ezen, mikor jobb dolgom is akad!? Csókokkal borítom be nyakától a melléig, ahol izgalomba hozom mellbimbóit. Nyelvemmel körözök rajta, és meg is szívom, amit láthatóan élvez…finoman levetkõztetem és folytatom tovább a kényeztetést, de…

-          Cody, várj…várj… - hírtelen felül rémülten. Hát ezzel kicsit belém rakja az ideget…

De a következõ pillanatban már õ van felül és vetkõztet. Hanyatt fekszem és hasamat kezdi puszilgatni, de basszus csikis vagyok, és lehet ezzel elszarom a pillanatot de muszáj felnevetnem egyszer, egyszer mikor olyan ponton csókolgat. Aztán abbahagyja és rám mászik és megfordul rajtam. Ohh…szeretem ezt a pózt…rögtön elkezd rajtam dolgozni, és felmorranva kezdem az élvezetek felé hajszolni. Behatolok az ujjaimmal és feltámaszkodva mozgatja a csípõjét. Ahh belehalok ebbe a „majd gyengéd leszel…” dologba…lemászik rólam és valami elképesztõ módon kezd szopni....és már épp elmennék, mikor leáll. Ajj baby…ezt most miért kell?? Felülök és az ágy háttámlájához támaszkodok, úgy húzom magamhoz. Fölöttem térdel…rá mosolygok, hátha meggondolta magát, de a mosolyából ítélve nem nagyon töpreng azon, hogy most állítson le. Megfogom combjait és bejáratához igazítom magamat. Óvatosan hatolok bele, és próbálom nem elveszteni a fejemet…magamhoz ölelem és lassan ringni kezd rajtam. Basszus…hát ennyit a gyengédségrõl…nem bírom tovább. Ledöntöm az ágyra és átvéve az irányítást én kezdek mozogni benne. Belemar a hátamba, amivel csak még jobban beindulok és heves vágtába kezdek. Felnyögve élvez el alattam és engem is magával ránt. Basszus ez már kellet…hetekig csak a kézimunka…nem volt valami mámorító…meg is látszik, kicsit kimerülten heveredek mellé és ölelem magamhoz. Baby fantasztikus vagy…de mi ez a huncut mosoly?

-          Min mosolyogsz? – kérdem kisimítva arcából haját.

-          Semmin… - és jobban hozzám vackolódik - Cody, itt maradsz velem az éjjel? Aludj nálunk… - cicám ez a terveim közt volt nem kell ez a lehengerlõ szempilla rebegtetés…

-          Ezt kérned sem kellett volna. Naná, hogy maradok, megdolgoztam érte… - nevetem el magam, erre csak belepöcköl az orromba.

Olyan hihetetlen ez az egész…csak miattam maradt itt, pedig elég nagy fasz voltam. És szeret…ettõl a gondolattól jobban magamhoz húzom és kap egy puszit is. A hülye vigyoromat levakarni se lehetne a képemrõl…

Addig simogatom tökéletes testét, míg el nem alszik, és persze tök izgalomba hozom magamat…mekkora jó vagyok nem!? Próbálom elterelni a gondolataimat róla, de elég nehéz mikor itt fekszik mellettem egy szál semmiben. Ohh anyám…

Már épp magamhoz nyúlnék mikor elkezd csörögni a telefonom…kipattanok az ágyból és elkezdem keresni…hát elég jó gondolat elterelõ…

-          Igen? – veszem fel a telót halkan, de felesleges a suttogás, mert Meg is felébredt…

-          Nem, nem megyek…igen…jó rendben…jóóóó, na szia. – bõbeszédû gyerek vagyok, ha anyámmal beszélgetek mih!?

Visszamászok az ágyba és egy forró csókban részesítem az én kis babymet.

-          Ki volt az? – kérdi álmosan.

-          Anyám… - motyogom a nyakába és csókolgatom tovább.

Fölé mászok és megcsókolom. Mégse tudott lelombozni a telefon…elkezdem finoman csókolgatni és harapdálni a fülét és érzéki kis harapásokkal haladok lejjebb a nyakához. Finoman megszívom, és haladok lejjebb…vagyis haladnék…

-          Milyen kis telhetetlen vagy. – hát…baby szokj hozzá…

-          Van, akivel nem lehet betelni. – vigyorgok rá…és megcsókolom.

De látom, most nem vevõ erre…eléggé lefárasztottam már. Na jó…lemászok róla és melléfekszek. Rögtön bújik a karjaimba és kicsit vergõdve, de én is elalszok.

Reggel mocorgásra ébredek. Épp ki akar kelni az ágyból, de visszahúzom. Hova akar menni ilyen korán!? Mondjuk fingom sincs mennyi az idõ, de akkor is. Lustálkodni jó dolog…de addig ficereg a karjaimban, míg ki nem mászik az ágyból aztán engem baszogat, hogy menjek vele fürdeni…de én még aludni akarok!!! Elfordulok a másik irányba és magamra húzom a takarót. Milyen vicces…mikor elõször aludtam itt ordibálásra keltem és ki kellett kommandózni a házból…most meg halál nyugiban fekszem itt. Hozzá simul a hátamhoz és elkezdi puszilgatni a fülemet, de csak morgok…miért nem hagy!?

-          Cody…ha nem jössz egyedül kell lemosnom magamat. – suttogja a fülembe, amitõl teljesen kiráz a hideg.

Elmegy, fürdeni én meg végre egyedül maradok és aludhatok. De hékás…most így belegondolva, abba amit mondott…Meg + víz = sexy simogató mozdulatok, ahogy mosakszik. Ahhhh…CJ mit fekszel még mindig itt!? Ledobom magamról a takarót és megyek a fürdõbe. Épp mossa a haját…mondom én…sexy! Belépek a zuhanykabinba és hátulról átölelve megpuszilom a nyakát…ami elég hülye ötlet volt, mert még nem mosta le a sampont vagy mi ez, lényeg, hogy rossz íze volt. Vágok egy enyhén hülye fejet, persze ki is röhög…hát nem is õ lenne…

-          Nem volt túl poénos…elég szar íze van… - mondom durcásan, közbe alaposan mosom ki a számból ezt a fost.

-          Miért nem figyeltél oda jobban? – gonosz…nagyon gonosz…

Odafordítja magához az arcomat és megcsókol. Végignézek rajta, beleharapok alsó ajkamba és végig simítva hátán közelebb húzom magamhoz. Most már a csak vizes nyakát kezdem kóstolgatni…lehet kicsit jobban megszívtam a kelleténél, mert felszisszen…nem baj. Lejjebb csúsztatom a kezem és végig simítok formás kis seggén, és vad csókban részesítem. Nyelvem az övével játszik, míg egyik kezemet belevezetem hüvelyébe és belenyög a számba. Elmosolyodva hozom egyre nagyobb lázba. Óvatosan kihúzom ujjaimat és fenekébe belemarkolva emelem fel, lábai reflexszerûen fonódnak derekam köré. Hátát a csempének támasztva hatolok bele lassan. Hangosan felnyög, és hangtompítóként megcsókolom. Vadul marcangoljuk egymás ajkait miközben fokozom a tempót, egyre jobban szorít magához, ujjai szinte belém mélyednek és nyakamat, vállamat és ahol csak ér csókolgat. Egyik kezemet mellére vezetem és elkezdem masszírozni vele. Már nem is kell sok és elélvez a karjaimban. Pár lökés után én is követem, és pihegve ölelem magamhoz. Mikor kezd visszaállni a normális lélegzetvétel, kihúzódom belõle.

Kijövünk a zuhany alól és lemegyünk kajálni. Már jól jön, mert kicsit elszállt minden energiám. Leülök kábán az asztalhoz és csak bámulok magam elé. Kicsivel késõbb megjelenik pirítóssal és…kávéval? Kedves de nem kávézok…szépen félre is tolom és inkább a pirítóst kezdem falni. Be is nyomok jó néhányat és elégedetten dõlök hátra, és átkarolom Meg vállát, magamhoz húzom és adok neki egy puszit. Valami köszönöm féle volt.

-          Nem megyünk át hozzám? – húzom az ölembe és átölelem.

-          Azt mondta a doki, hogy sokat kell pihennem… - ahha…

-          Hát ha nálad a pihenés egyenlõ a sex-el, akkor sokat fogunk pihenni. – nevetem el magamat. – Amúgy meg nálam is tudsz pihenni…

-          Jó de…

-          Joh vettem nem akarsz átjönni. És akkor mit csináljunk? Szeretnél pihenni?? – már majdnem sírok a röhögéstõl…

Sértõdötten feláll és elbattyog a nappaliba és leül tv-t nézni. Jajj ne már, játssza itt a sértõdöttet. Odamegyek, elnyúlok mellette a kanapén, de még mindig ott ül mint a kuka…

-          Most mi van? – kérdezem mosolyogva.

Felülök és magamhoz húzom. Megcsókolom, elhelyezkedik rajtam, simogatom és nézzük a tv-t. De amilyen érdekfeszítõ filmet talált, el is alszom…

Elérkezett az utazásom napja. Tudom, hogy a szívem egy része itt marad, de nem tehetek semmit. Cody nem az a fiú, aki elég érett lenne hozzá, miatta igazán nem maradhatok…

-Kicsim…-szól be anya az ajtón.

-Megyek már…-szólok vissza kissé morcosan, mire anyám lemegy a kocsihoz és magamra hagy. Az ágyamat kezdem el nézni. Ha ez az ágy beszélni tudna…Ah, ezek csak buta emlékek, túl kell rajtuk lennem. Én is elindulok lefelé, de ekkor nagy meglepetés ér. Cody áll velem szemben, idõm sincs felszedni a kiejtett csomagokat, mert õ átölel. Mit akar? Ennek már nincs semmi értelme, elegem van, ellököm magamtól…

-Meg, nem mehetsz el…-kezd bele.

-Mert? Miért ne? Pont te akarod megszabni, mit csináljak?! –kérdezem idegesen. Mégis mit képzel ezek után magáról?

-Figyelj! Csak hallgass végig úgy, hogy nem szólsz közbe, jó? Képes leszel rá? Persze, hogy képes vagy rá…-örülök, hogy helyettem is megválaszolja…pff…Pár pillanat alatt a nappaliba húz, majd folytatja.

-Meg, mikor bejött az a kis csitri és azt mondta terhes vagy, én nem akartam azt a babát, de mikor anyukád beszélt azzal a hülye fejemmel, rájöttem, hogy akarom…és téged is. Jelenleg mindennél jobban akarlak, mert fontos vagy nekem…mikor azt mondtad, hogy soha többet ne menjek vissza hozzád, a szívem szakadt meg. Egy csaj iránt sem éreztem még ilyet…és…és nem tudom, mit is érzek pontosan, de nem akarlak elveszíteni. Bent voltam nálad minden nap a kórházban és reménykedtem, hogy felébredsz, és a fejemhez  vágod, milyen barom voltam…nem csak azért voltam bent, mert bûntudatom volt, hanem, mert veled akartam lenni! Kérlek, ne hagyj itt…abba én beleõrülök, és tudom, hogy elcsesztem, és komolyan sajnálom! És tudom, hogy én is jelentek neked valamit…érzem…kérlek, ne menj el! Kérlek! –te jó ég…ez komolyan Cody? Olyan, mint egy hõs szerelmes férfi, aki minden áron küzdeni akar a szerelméért. –Meg…kérlek, ne menj el…-édes csókkal próbál meggyõzni. Elõször csak ledöbbenve ülök, mintha életem elsõ csókját élném át, de aztán engedek a csábításnak. Mit csinálnék én egy idegen országban? Ott megint nem lennének emlékeim, újra át kéne élnem az ürességet, de itt…
Itt itt van õ.

-Maradsz? –mosolyog rám, látom, hogy mennyire szeretné.

-Igen…-válaszolom.

-Igen? –kérdez vissza, majd megölel. Csak ne olyan heves ám, tisztáznunk kéne egyet s mást.

-De nincs még egy lehetõség…ha ezt eljátszod, nincs visszaút. –jelentem ki komolyan, azt hiszem, hogy megértette, bólint is rá egyet. Újra megcsókol, most forróban habszolja ajkaim, mint az elõbb, míg apu meg nem érkezik.
Nagy nehezen megértetem, hogy mégsem kéne mennünk. Na igen, mintha én lennék a világ közepe, akire mindenkinek hallgatnia kell, de hát ez van, ezt kell szereti. Cody szorgalmasan segít a pakolásban, egészen a szobámig viszi a táskákat. Leülve az ágyra megint megcsókol, de azért tisztázzuk a pozíciókat. Nem lehet csak úgy behízelegni magát a karjaimba pár kedves szóval.

-Cody, van itt még valami. –az ölébe ülök, mert jól esik hozzá bújnom. Cirógatja a hajam, megbabonázva nézzük egymást. Még a kérdés is kimegy a fejembõl, olyan rég voltunk már kettesben. Finoman kezd csókolni, mintha csak egy érett fürt szõlõt szakítanék le és a leglédúsabb szembe harapnék bele. Ajkaink úgy hullámoznak egymáson, mint a tenger megzabolázhatatlan hullámai…mennyei csók…
Lassan eldõlünk az ágyon, nagyon figyel rám, nehogy fájjon, ha rám fekszik, ezért csak mellém heveredik. Ujjaim arcáról akaratlanul pólójára tévednek, majd felsiklanak alatta izmos testén.

-Meg…-látom szemében a bizonytalanságot. Bizonyára nagyon kíván, de ott motoszkál a fejében, hogy még csak most jöttem ki a kórházból.

-Mondd ki…hallani akarom…Egyszer mondd ki, hogy mit érzel irántam, öntsd szavakba az érzéseidet…Mi az a szó? –susogom ajkaiba, ujjaim lágyan belemélyednek derekába, ahogy átölelem egyik kezemmel, másikkal még mindig simogatom.

-Tudom, hogy mit akarsz hallani, de…-ujjaimat ajkára teszem, mielõtt befejezné.

-De? Nem érzed? –az egyik felem most azonnal felpofozná, a másik meg még mindig elég gyenge ahhoz, hogy elsírja magát. Hülye kórházi koszt vagy nem tudom, de túl érzelmes lettem…jó, valamire fognom kell…Már épp felültem volna, mikor Cody nagy sokára megadja magát.

-Saranghae…-súgja a fülembe koreaiul a szeretlek szót. Nem tudom, hol tanulta ezt, de a szívemig hatol vele. Már itt majdnem válaszolok, de ez még nem volt elég.

-Ne így, a saját nyelveden…-türelmetlenkedem, miközben a remény ott csillog szememben.

-I love you…-végre…Igaz, hogy csak egy szó, de ez kellett, hogy tudjam folytatni az életemet. Vele…

-I love you more…saranghae…-válaszolok végül, innentõl kezdve filmszakadás, mintha mindketten elveszítenénk az emlékeinket. Olyan szenvedélyesen kezdünk csókolózni, mintha az elmúlt hetekben semmi sem történt volna.
Fölé mászva húzom felfelé pólóját, miközben a meztelenül maradt bõrt halmozom csókjaimmal.

-Meg, biztos elég jól vagy, hogy…? –megpuszilom a száját.

-Majd gyengéd leszel…-válaszolom, majd leveszem a felsõjét. Kimászom az ágyból, talán azt hiszi, hogy meggondoltam magam, de nem. Csak bezártam az ajtót, nehogy megint valaki benyisson. Ülve vár, az ölébe fogad, átölel, simogat…olyan gyengéd…Érzékien szívja meg nyakamon a bõrt, néha fülcimpámba harap. Halkan sóhajtok fel, mikor lehúzza a felsõm, és nyakam csókolgatása közben cirógatja a hátam. Érzem, hogy melltartóm kapcsa is megadja magát ujjai alatt, kerekded halmaimat nézve még egy kicsit el is pirul. Persze sosem vallaná be, de azért nagyon édes…édesebb, mint valaha. Hamarosan az én arcom is kipirul, mert ölében tartva kicsit hátra dönt. Lassan csókol végig nyakamtól kezdve egészen kebleim csúcsáig. Nyelve érzéki táncot lejt egyre keményedõ bimbóimmal, és, amikor meg is szívja, a hátába marok. Szinte észrevétlenül simogatja le rólam a ruhákat, hisz szemeimet csukva tartva élvezem nyelve játékát. Egy kicsit ijedten ülök fel, nem akarom, hogy megint úgy elsiesse, vagy hogy fájjon, ideje lesz õt is extázisba hozni…

-Cody, várj…várj…-értetlenül térdel fel az ágyon, de hamarosan megértetem vele, hogy mit akarok. Mosolyogva döntöm el, miután lekerült róla is minden. Imádom simogatni a testét, olyan kemények az izmai, és nem csak azok…

Úgy puszilgatom a hasát, mintha egy kisbaba lenne, kicsit csikis is lehet, néha picit felnevet. Mielõtt még komolyabb dologba kezdenék, tõle is hasonlót várok el. Felkúszva rá megfordulok, felvéve azt a bizonyos jól ismert 69-es pozitúrát. Lehajolva számba veszem férfiasságát, lassan ki-be csúsztatva kezdem elõkészíteni. Nem szól semmit, csak férfiasan felnyög. Ezen felbuzdulva õ is megtalálja azt a pontot, ahol a legtöbb örömet szerezheti. Szorgos nyelvcsapásokkal, ujjai simogató mozdulataival kezd bele. Egy pillanatra felkapom fejem, és kéjes sóhajtozásba kezdek. Kezemmel okozom tovább a gyönyört neki, mindaddig, míg ujjait is belém nem vezeti. Feltámaszkodom kezeimre, csípõm lassú hullámzó mozgással segíti az élvezetet…Ahh, de nem akarok elélvezni. Nem is fogok. Lemászom lábai közé, hogy már csak én folytathassam a kényeztetést. Beleérzõen cuppognak ajkaim méretes szerszámán, ujjaimmal heréit masszírozom. Érzem, hogy neki sem kell már sok, de õt sem engedem elmenni. Hosszan nyalok végig újra és újra hímtagján, õ meg egyre sûrûbben mordul fel. Kis idõ múlva abbahagyom, már csak bújok hozzá, akár egy kiscica, mert akarok…nagyon akarom már… Felül, és magához húz. Hátával az ágy támlájának támaszkodik, kezeivel derekamat fogja át. Kedvesen mosolygunk egymásra, combjai mellett térdelve érzem, hogy belemar a lábamba, aztán végre eljön a pillanat, beleülve az ölébe eggyé válunk, élvezem, hogy nagy férfiasság kitölt. Valami csodálatos érzés…Mellkasához szorít, közben kezdem el ringatni csípõmet, olyan jó érzés, ahogy bõröm az õ bõréhez simul.
Egy idõ után már nem tud parancsolni magának, ledönt, felettem kezd el mozogni. Érzem, hogy egyre mélyebbre hatol, én meg egyre durvábban marok bele puha bõrébe az élvezettõl a gyorsuló mozgás alatt. Testem megfeszülve adja át magát az orgazmusnak, mindenem remeg, lüktet a kéjtõl, ami az õ testét is az élvezetbe taszítja. Forró, olyan forró és sok…azt hiszem, hogy Cody számára is felejthetetlen lesz ez az este…
Szuszogva heveredik mellém, karjaiba zár, mint egy igazi herceg az õ hercegnõjét, bár a mesékben nincsenek ilyen szenvedélyes jelenetek.

-Min mosolyogsz? –kérdezi kisimítva kósza tincseimet arcomból.

-Semmin…-válaszolom jobban hozzá bújva. –Cody, itt maradsz velem az éjjel? Aludj nálunk…-bevetem ellenállhatatlan pislogásomat, amivel akár még egy jéghegyet is meg lehetne olvasztani.

-Ezt kérned sem kellett volna. Naná, hogy maradok, megdolgoztam érte…-neveti el magát, én meg viccesen megpöckölöm az orrát. Jó vele lenni, jó a karjaiban kifújni magamat, jó volt a sex is…Mi kellhetne még? Most csak egy nyugis napra vágyom, amit vele tölthetek. Még amúgy sem mehetek el itthonról, sokat kell pihennem. Semmi kedvem sincs még szembe nézni a kedves barátaimmal, meg Codyéval sem. Ráadásul még a szüleink is…Áhh!! De most ez nem számít, mert azt akarom, hogy öleljen, hogy reggel mellette ébredjek, vele fürödjek, reggelizzek, és egész nap csak egymással foglalkozzunk. Egy kicsit szerelmes akarok lenni...

Másnap ahogy felkelek olyan üresnek érzem magamat. Legszívesebben tényleg kimennék a parkba, hogy beolvassak a kis köcsög haverjainak, de minél többször átgondolom ezt az egészet, csak is én tehetek róla. Olyan szar ez az egész…

Végül csak kimegyek a parkba de csak sétálgatok. Egésznap kint vagyok, és azon gondolkozok, hogy vajon most mit csináljak. Soha nem voltam ilyen helyzetben. Mit fogok csinálni, ha terhes? Tuti nem fogja elvetetni, de én ilyen egyszerûen nem tudok elszakadni az eddigi életemtõl, ezt nem várhatja el tõlem.

Ahogy battyogok, odaérek a parknak arra a részére, ahol elgázolta a kocsi. Szívembe mar valami fura érzés, de nem tudom mi ez. Állok ott egy darabig, aztán megcsörren a telóm. Meg anyja hív hogy menjek be? Mi lehet ilyen sürgõs, hogy õ hív? Csak nincs valami baja?

Már a legrosszabb dolgokra gondolok miközben száguldok a kórház felé. Mikor odaérek gyorstempóban megyek fel és Meg anyja már ott vár rám. Mi lehet?

-          Cody, örülök, hogy itt vagy. Nem akartam a telefonban elmondani, de megjött a terhességi teszt eredménye… - hogy micsoda? Máris?

-          Igen, és? Mi az eredmény? – jajj anyám ne csigázz már…

-          Pozitív. Megan gyermeket vár tõled. – mih? Ez most komoly!? Lezuhanok egy székre és a fejemet fogom….mi az istent csináljak most?? - Neked ugye senki nem mondta el, hogy mi az apának lenni? Az nem csak abból áll, hogy fel kell adnod az eddigi életedet, vagy, hogy 17 évesen már apa lettél, és innentõl kezdve felelõsséggel tartozol valaki vagy valakik iránt. Nem…Az apaság arról is szól, hogy 9 hónap múlva megszületik egy csöppség, aki a te kisfiad vagy kislányod lesz. Melegség önti el majd a szívedet, amikor azt a picike babát elõször a karodban tarthatod. Nem csak azért, mert a te véred, hanem azért is, mert attól a nõtõl született, akit annyira szeretsz. A lányom egyetlen barátja sem maradt volna vele, ha kómába esik, de te kitartottál…biztosan szereted õt…Aztán, mikor a kicsi elõször mondja csillogó szemekkel, hogy apa...úgy érzed, hogy értelme van annak, amit eddig tettél, és, hogy már nem éltél hiába. – megsimogatja a fejemet és rám mosolyogva folytatja...A saját anyám nem beszélt még velem így. -  Te még fiatal vagy, honnan is tudhatnál ezekrõl, de remélem, hogy most már belátod, mennyire boldogtalan lehetnél, ha úgy élnél tovább, hogy egyszer a gyermeked egy másik férfit tekint majd apjának. – na nem…azt már nem…az én gyerekem, én vagyok az apja!

-          Elnézést… - felállok és elindulok Meghez. Azt hiszem tudom mi a helyes. Meg anyja felnyitotta a fejemet. Senki nem tanított meg felelõsség teljesnek lenni. De most már tudom hol basztam el és jóvá teszem. Már én is akarom azt a babát.

Benyitok a korterembe, látom, hogy alszik. Odamegyek mellé, nézem még egy kicsit aztán elmosolyodom és a hasára teszem a kezemet, de csak finoman fel ne keltsem ezzel. Kis idõ múlva közelebb hajolok hozzá, és nevét suttogva keltem fel. Felriad és enyhén gyilkos szemekkel néz rám.

-          Én csak azért jöttem, mert hallottam, hogy mi lett a teszt eredménye. – mondom mosolyogva.

-          Szánalmas vagy. Örülsz, igazam van? – na ezt most nem értem…lehet eleinte nem szerettem volna de már igen….miért lennék ezért szánalmas!? Mindegy ne menjünk ebbe bele…

-          Azt hiszem, hogy igen. Persze a fogantatása kellemesebb dolog, mint a felnevelése, de mégis csak az én fiam lesz, akkor meg már rossz nem lehet. – nevetek kicsit gázul, mert tök zavarban vagyok…

-          Be vagy rúgva? A teszt negatív lett. Azon kívül perverz és beképzelt is vagy! – mih? De hát az anyja azt mondta, hogy pozitív…akkor most…mi van? - Emlékszem. – jelenti ki…mi van? Most akkor emlékszik mindenre??

-          Mi? – döbbenek le…visszatért az emlékezete!? Annyira örülök, de mikor meg akarom ölelni, pofon húz…

-          Semmi…semmit sem érzek irántad a megvetésen kívül. Az emlékek nélküli Meg sebezhetõ, törékeny lány volt, de te mégis magára hagytad. Lehet, hogy anyám beszélt a fejeddel, lehet, hogy pár percre úgy érezted, hogy apa lehet belõled, vagy csak megijedtél, hogy így is-úgy is gyerektartást kell majd fizetned, de az igazi arcodat már ismerem, és az nem ez. Eldobtál mindkettõnket magadtól. Ez az, amit egy nõ sosem bocsáthat meg. Lépj ki azon az ajtón, lépj ki az életembõl, és soha többé ne gyere vissza! Soha többet! – ne ezt te sem gondolod komolyan…

-          Megan, én… - kezdeném a magyarázkodást, de nem hagyja…

-          SOHA! Nem hallod?! – hát ez már tényleg a régi Meg…makacs és akaratos, de most az egyszer végig hallgathatna, és talán megértene engem…

-          Befognád csak egy percre? – feljebb emelem kicsit én is hangomat, de ez sem hatja meg…

-          Shikoro! (Hallgass!) Di jillae? (Meg akarsz halni?) Ggujo! (Menj el!) – mih? Mit hadoválsz nekem?

Mereven figyelem és szemébõl süt a gyûlölet. Ez hihetetlen…dühösen felpattanok és szinte kiszakítom az ajtót a helyérõl, útközben szólok egy nõvérnek, hogy menjenek be megvizsgálni aztán tépek haza.

Otthon fekszek az ágyban de nem tudok aludni. Meg jár a fejemben…és az anyja, ahogy elmondta milyen apa lenni, de volt a mondandójában valami ami cikázik a fejemben és teljesen összekuszálja belül a dolgokat:… biztosan szereted õt…

Ilyen érzés lenne az mikor szerelmes valaki? Soha nem voltam még…nem tudom…de rohadtul fájt mikor elküldött. Meghallom az esõt, felülök az ágyamon és kinézek az ablakon. Most tuti fél…emlékszem a kocsiba mennyire be volt parázva a vihar miatt…de jobb ha elfelejtem…látni se bír. Visszafekszek, és nagy nehezen sikerül benyomnom a szundit.

Másnap a telefonom pittyegésére ébredek. Ki a faszom? Megnézem az sms-t amit kaptam. Meg anyjától jött….de mih? Meg vissza akar menni Koreába? Ennek semmi értelme…és mit csinálhatnék én, mikor világosan megmondta, hogy nem akar látni!? Reménytelen helyzet. Úgy döntök hagyom a fenébe. Ülök az ablaknál és nézem az esõt…egész nap nem mozdulok ki, ami anyámnak fel is tûnik és belibben a szobámba. Közben jön az infó, hogy Meget hazaengedték, és már holnap utazni akar…de ezzel most mit kezdjek? Örülök, hogy felépült, de nem tudom mit csináljak, közbe annyira fáj itt belül valami…

Anyám leül és faggatni kezd…azt hiszem egy gyenge pillanatomban talál és elmesélem neki, hogy mi van. Elmosolyodik és csak annyit mond, hogy ha fontos nekem, akkor ne hagyjam elmenni…és kimegy. Kösz anyám jó fej vagy….sokat segítettél…

Csomószor a kezembe veszem a telefont, hogy felhívjam vagy írjak neki egy sms-t, de nem tudom mit mondjak vagy írjak neki…ezért nem csinálok semmit. Este az ágyba forgolódva gondolkozok és bassza meg igaza van anyámnak…nem szabad hagynom, hogy elmenjen.

Alig aludtam valamit, inkább csak forgolódtam és vártam a reggelt, hogy átmenjek Meghez és megmondjam mit érzek…és ne hagyjon itt…Végre reggel van és bepattanok a kocsiba és Megnél állok meg legközelebb. Látom épp nagy pakolásban vannak, faterja az autónál pakolja a cuccokat…elkéstem?? Neeem még van remény…kiszállok és a bejárai ajtóhoz érve pont Meg nyitja ki az ajtót, hogy kivigyen egy újabb táskát, de belém ütközik. Elejti a csomagot és kihasználva az alkalmat szorosan átölelem. Mikor leesik neki, hogy ki vagyok ellök magától és mielõtt elküldene a picsába én mondom amit akarok.

-          Meg nem mehetsz el… - de közbe vág én ezt nem hiszel….be fogom tapasztani a száját…

-          Mert miért ne? Pont te akarod megszabni mit csináljak!? – már megint ez a stílus de most ez nem fog bejönni…végig hallgatsz ha tetszik, ha nem…

-          Figyelj! – mordulok rá – Csak hallgass végig úgy, hogy nem szólsz közbe jó? Képes leszel rá? Persze, hogy képes vagy rá… - megfogom a kezét, behúzom a nappaliba, leültetem a kanapéra. Leülök vele szemben a kis asztalra és belekezdek…

-          Meg, mikor bejött az a kis csitri és azt mondta terhes vagy én nem akartam azt a babát, de mikor anyukád beszélt azzal a hülye fejemmel, rájöttem, hogy akarom…és téged is. Jelenleg mindennél jobban akarlak, mert fontos vagy nekem…mikor azt mondtad, hogy soha többet ne menjek vissza hozzád, a szívem szakadt meg. Egy csaj iránt se éreztem még ilyet…és…és…nem tudom mit is érzek pontosan, de nem akarlak elveszíteni. Bent voltam nálad minden nap a kórházba és reménykedtem, hogy felébredsz, és a fejemhez vágod milyen barom voltam…nem csak azért voltam bent, mert bûntudatom volt, hanem mert veled akartam lenni! Kérlek ne hagyj itt…abba én beleõrülnék, és tudom, hogy elcsesztem, és komolyan sajnálom! És tudom, hogy én is jelentek neked valamit…érzem…...kérlek ne menj el! Kérlek! – reménykedve nézek rá, hogy mond valamit, de csak zavarodottan ül és meg se szólal – Meg…kérlek ne menj… - odahajolok hozzá és megcsókolom.

Érzem, hogy még tétovázik, hogy visszacsókoljon, vagy ellökjön magától, de viszonozza a csókot. Yeah…

-          Maradsz? – kérdezem mosolyogva.

-          Igen…

-          Igen? – kérdem boldogan magamhoz ölelve.

-          De nincs még egy lehetõség…ha ezt eljátszod nincs visszaút. – fogtam baby…

Ránézek, bólintok egyet és újra megcsókolom. Kezeit nyakam köré fonja én meg szorosan magamhoz ölelve mélyítem a csókot, míg krákogásra leszek figyelmes. Hehh apuci ott áll és kérdõn néz ránk.

Meg elmondja, hogy meggondolta magát és apuci kicsit mérgesen, anyuci mosolyogva kezd visszacuccolni a kocsiból persze én is segítek. Mint egy hiperaktív gyerek rohangálok a kocsihoz, hogy bevigyem a cuccokat, és így a nõnemû egyedekre csak a kisebb tátyók maradnak.

Segítek Megnek a szobájába vinni a cuccait és kipakolni, mikor végzünk, leülök az ágyra, magamhoz rántom és megcsókolom, de kibújik az ölelésembõl és közli, hogy most nem lesz ilyen egyszerû dolgom. Hát joh…de az enyém vagy…és ha más mer hozzád nyúlni kitépem a kezét és a seggébe dugom. Egyébként nem vagyok agresszív ám……

-Kíváncsi vagy a story folytatására? –kérdezi tõlem.

-Igen. –válaszolom, hisz csak nem lehet annyira szörnyû…remélem…
 

-Rendben, de a vége nem fog tetszeni.
Mesélni kezd. El sem hiszem, mikor azt mondja, hogy úgy feküdt le velem, hogy én nem akartam. Megerõszakolt vagy mi? Ezt tette volna velem? Cody…én eddig hercegemnek hittelek, de kiderül róla, hogy maga a megtestesült gonosz…A balesetrõl is mesél, ez egyre rosszabb.

-És…

-És? Valami baj van? –kérdem, bár ez már önmagában is borzasztó.

-Hát…az van, hogy most mondta az egyik csaj, aki bent volt nálad, hogy…mikor együtt voltunk, nem védekeztem…és azt mondta, hogy állítólag aznap akartál venni valami esemény utáni cuccot, mikor történt a baleset és…és lehet, hogy terhes vagy….-mit mondott? Egy kisbaba…nekem…nekünk?

-Most csak viccelsz, ugye? Elég hatásosan tudsz viccelõdni. –kínosan mosolygom, igazán durva viccei vannak, mert remélem, az…

-Meg, ez nem vicc…komolyan mondom…lehet, hogy terhes vagy…nem biztos, de meg van rá az esély. –Igaz lenne? Egy kis élet növekedne bennem? Egy hirtelen jött szerelem gyümölcse?

-És, ha mégis az vagyok? Vetessem el?

-Ajjj, ez nekem már sok…-elindul az ajtó felé. –Én ezt nem akartam, csak veled akartam lenni, fingom sem volt, hogy ez ilyen bonyolult lesz. Azt sem tudom, mit kéne csinálnom, nem tudom, mit érzek…még ki se lett mondva, hogy járunk, és most jön az, hogy lehet, hogy terhes vagy…-most komolyan magát sajnáltatja? Önzõ alak…egyre jobban kezdek kiábrándulni belõle…

-Nekem szerinted könnyebb? Engem gázolt el az autó, és én nem emlékszem semmire…-ez komolyan nem fogja fel, hogy én mit érezhetek? Kölyök még, semmit sem ért…

-Tudom, hogy neked sem könnyebb…de szerinted, mit kéne csinálnom? Mert nekem halvány lila gõzöm sincs…annyit tudok, hogy veled akarok lenni, de azt is tudom, hogy 17 évesen nem szándékozom apa lenni…esetleg 10 év múlva, de az is lehet, hogy soha nem leszek apa…

-Erre elõbb is gondolhattál volna…-a 17 éveseknek nem tartanak biológia órát? Nem tudja, hogy amit csinál, az egyenes útja ahhoz, hogy apa legyen? Annyira gyerekes, kiábrándító…

-Igen, gondolhattam volna…és akkor te sem feküdnél itt. Nyugodtan vágd a fejemhez mekkora fasz vagyok! De tudom magamtól is…szerinted miért voltam itt minden nap, míg kómában voltál? Bassza meg! Megöl a bûntudat akárhányszor rád nézek! –annyira kiabál, hogy a nõvér is bejön. Szerencséje, mert én magam küldtem volna el. Minden szavából az süt, hogy puszta szánalomból jön be újra és újra hozzám. De mi lesz, ha kiderül, hogy az õ gyermekét várom? Nem akarok egy buta kölyöknek gyereket szülni! Mégis…ha arra gondolok, hogy egy picike baba növekszik bennem, melegség önti el a szívemet. Egy biztos…ha állapotos vagyok, nem vetetem el, nem ölhetem meg a saját gyerekemet…

A biztonság kedvéért kérek egy terhességi tesztet, de mivel esteledik, csak holnap tudom meg az eredményét. Reggel bejön pár barátnõm, legalább is állítólag azok voltak a balesetem elõtt, hogy vigasztaljanak. Szerintük Cody számára mindig is csak annyit értem, mint egy darab hús. Megkapott, és vége is lett volna, ha nincs az a baleset. Szerintük csak meg akarta úszni a felelõségre vonást, bár van, aki azt tanácsolja, hogy jelentsem fel, mivel õk nem látták messzirõl, hogy pontosan mi történt, és talán alá lökött. Istenem…Cody nem álmaim férfija, hanem egy rémálom az elmondottal alapján.
Az anyám is bejött, de nem maradt túl sokat. Épp orvos után szaladgálnak, hogy egy specialista kezei alatt minél hamarabb meggyógyuljak. Már épp aludnék egy kicsit, mikor nyílik az ajtó.

-Öhm…szia! Anyukád? –Cody az…talán meggondolta magát? De azért nem mutatom, hogy örülök neki.

-Hazament…de van olyan érzésem, hogy nem azért jöttél vissza, hogy anyu miatt érdeklõdj.

-Hát nem…én…én nekem ki kellett kicsit szellõztetnem a fejemet…és gondolkodtam.

-És mire jutottál? –kérdezem.

-Hát arra, hogy ha terhes vagy…amit még nem tudunk biztosan…el kéne vetetned…mert hát most egyikünknek sem lenne jó egy gyerek. Én még suliba járok, neked meg most a baleset, helyre kell, rázódj. –Belülrõl hangos csörömpölést hallok…igen, a szívem tört darabokra. Amióta felébredtem, üres voltam. Nem tudtam a saját szüleimet szeretni, hisz ahhoz idõ kell, a barátaimban sem tudtam bízni, de Cody…õ más volt. A szerelem elsõ látásra is kivirágozhat, és azt hiszem, hogy kezdtem beleszeretni. De ez az érzés hirtelen elmúlt, nyomtalanul elmúlt. Egyetlen szó jut már csak róla az eszembe: szemét.

-Ha te így gondolod, lehet, többet nem kéne bejönnöd hozzám.

-Ezt komolyan gondolod?

-Igen…így megszabadulhatsz a gondjaidtól…ezt akarod, nem?!

-Én…

-Most menj el! –mondom ki az utolsó szavakat. Még egy puszit ad a homlokomra, majd elmegy.

Pár percig még nézem az ajtót, talán visszajön, de nem…Milyen ember barátnõje voltam én? Cody képes lett volna megöletni a saját gyermekét gondolkodás nélkül. Ha ez megtörtént volna, talán sosem lehetett volna utána már gyermekem. Cody pár hónap múlva már nem lett volna velem, én meg ott maradtam volna meddõként. Hogyan volt képes kilépni azon az ajtón, tudva, hogy talán megfogant egy gyermek? Boldogan élne, miközben valahol a világban van valaki, aki az õ fia? Egy ostoba kölyök csupán, akitõl elfog a hányinger, ha rá gondolok. Soha…soha az életben nem lennék már képes gyengédséget érezni iránta. Cody ma végleg meghalt számomra…

Délután meghozza a nõvérke a terhességi teszt eredményét. Megkérem, hogy hagyjon magamra az anyámmal együtt, míg megnézem. Remegõ kezekkel nyitom ki a borítékot. Átgondolom a lehetõségeket. Ha megfogant, megtartom. Az anyai ösztöneim egyszerûen nem engednék, hogy másként tegyek, szeretem õt, ha még nem is biztos a létezése, bár szégyen, hogy egy olyan apától van, aki egyikünkkel sem törõdik. Ha meg nem lesz, élem tovább az életem a felépülés után.
Kihúzom a papírt, amin az eredmények vannak, ránézek, hogy megtudjam. Feketén, fehéren, teljes bizonyossággal itt van elõttem, hogy a teszt eredménye…

negatív…

Nem is tudom, hogy mit érzek most. Én nem olyan vagyok, mint Cody, én szerettem volna ezt a babát, ha megszületik, sõt már most is szerettem. Egyetlen nap volt az, mikor azt hittem, hogy velem van, de már nem voltam magányos. Olyan más lett volna minden, ha õ van nekem…valaki, akit ismerhetek, akit szerethetek, aki az enyém…
De ehelyett most megint marad a magány, egy olyan nagy magány, mint még soha.

Eldõlök a párnákba, arra gondolva, hogy bár el tudnám ezt a pár napot is felejteni, ahogy azt az egész életemmel tettem. Üres vagyok, végtelenül üres. Csend van, de ez a csend nagyon hangos, a fájdalom üvölt a fülembe, hogy mi lett velem, hová lett az életem, a boldogságom, a jövõm…Ki vagyok én? Miért történik ez velem? Igazságtalan…

Miközben a kórteremben én már alszom, anyám felhívja Codyt, hogy azonnal jöjjön be, mert mondani szeretne neki valamit. Mivel Cody nem tudta, hogy mi az, ráadásul anyám maga kérte, hogy jöjjön, hamarosan be is jött.

-Cody, örülök, hogy itt vagy. Nem akartam a telefonban elmondani, de megjött a terhességi teszt eredménye…-anyám már ekkor eldönti, hogy hazudni fog.

-Igen, és? Mi az eredmény? –kérdezi Cody kíváncsian.

-Pozitív. Megan gyermeket vár tõled. –válaszolja, mire Cody a fejét fogva ül le az egyik székre. Láthatólag megrázza a dolog, de anyám nem engedi elmerülni gondolataiban. –Neked ugye senki nem mondta el, hogy mi az apának lenni? Az nem csak abból áll, hogy fel kell adnod az eddigi életedet, vagy, hogy 17 évesen már apa lettél, és innentõl kezdve felelõsséggel tartozol valaki vagy valakik iránt. Nem…Az apaság arról is szól, hogy 9 hónap múlva megszületik egy csöppség, aki a te kisfiad vagy kislányod lesz. Melegség önti el majd a szívedet, amikor azt a picike babát elõször a karodban tarthatod. Nem csak azért, mert a te véred, hanem azért is, mert attól a nõtõl született, akit annyira szeretsz. A lányom egyetlen barátja sem maradt volna vele, ha kómába esik, de te kitartottál…biztosan szereted õt…Aztán, mikor a kicsi elõször mondja csillogó szemekkel, hogy apa...úgy érzed, hogy értelme van annak, amit eddig tettél, és, hogy már nem éltél hiába. –anyu megsimogatja Cody fejét, de folytatja. –Te még fiatal vagy, honnan is tudhatnál ezekrõl, de remélem, hogy most már belátod, mennyire boldogtalan lehetnél, ha úgy élnél tovább, hogy egyszer a gyermeked egy másik férfit tekint majd apjának.

-Elnézést…-Cody elindul a szobám felé, anyu pedig csak mosolyog, mert úgy érzi, hogy hatott a fiúra.
Félálomban arra ébredek, hogy Cody suttogja a nevem a fülembe. Ijedten ülök fel, gyûlölettel nézek rá.

-Én csak azért jöttem, mert hallottam, hogy mi lett a teszt eredménye. –kezd bele mondandójába.

-Szánalmas vagy. Örülsz, igazam van? –nézek rá szemrehányóan.

-Azt hiszem, hogy igen. –már épp elküldeném, mikor folytatja. –Persze a fogantatása kellemesebb dolog, mint a felnevelése, de mégis csak az én fiam lesz, akkor meg már rossz nem lehet. –nevetett kínosan.

-Be vagy rúgva? A teszt negatív lett. Azon kívül perverz és beképzelt is vagy! –a fogantatás kellemes dolog, meg csak azért lenne jó, mert õ az apa…pff, sokat képzel magáról…
De a pillantása…a pillantása olyan ismerõssé válik…

…a park…az autó…a ház…az ágy…

-Emlékszem. –hirtelen minden beugrik, amire eddig nem emlékeztem.

-Mi?! –kérdez rá Cody megdöbbenten mindkét dologra. Hirtelen jött felindulásból meg akar ölelni, de én kemény pofonnal tartom vissza ettõl.

-Semmi…semmit sem érzek irántad a megvetésen kívül. Az emlékek nélküli Meg sebezhetõ, törékeny lány volt, de te mégis magára hagytad. Lehet, hogy anyám beszélt a fejeddel, lehet, hogy pár percre úgy érezted, hogy apa lehet belõled, vagy csak megijedtél, hogy így is-úgy is gyerektartást kell majd fizetned, de az igazi arcodat már ismerem, és az nem ez. Eldobtál mindkettõnket magadtól. Ez az, amit egy nõ sosem bocsáthat meg. Lépj ki azon az ajtón, lépj ki az életembõl, és soha többé ne gyere vissza! Soha többet!

-Megan, én…-kezd bele.

-SOHA! Nem hallod?! -emelem fel hangomat.

-Befognád csak egy percre? –kérdez vissza ingerülten, most már kezdek én is ideges lenni.

- Shikoro! (Hallgass!) Di jillae? (Meg akarsz halni?) Ggujo! (Menj el!) -kiabálok rá nyomatékosan. Látom a szemein, hogy felfogja, ez a végsõ búcsú, ha nem is ért minden szót. Ha nagyon mérges vagyok apámtól tanult koreai nyelven beszélek, az sem érdekel, ha csak a hanglejtés miatt értette meg, hogy el kell mennie. Szinte kiszakad az ajtó, ahogy kivágja távozáskor. Még szól az egyik nõvérnek, hogy nézzenek meg, mert visszatértek az emlékeim.


http://www.youtube.com/watch?v=ij9ddGo4EHo

A vizit után minden elcsendesül, beesteledik, csak a város zaját hallom, és az esti világítás tükrözõdik szememben. Hátamra veszem a takarót, az ablak elé lépek. A szemerkélõ esõ elmossa a körvonalakat. Nem akarok lámpát gyújtani, ezért csak egy gyertyát gyújtok. A láng lassan táncol elhomályosodott szemem elõtt. Könnyben úszik tekintetem, de nem sírom el magam…azt nem…

-Bogo ship da (Hiányzol)…saranghae (szeretlek)…-susogom magam elé, hisz most senki sem hallja. Ideje szívben is végsõ búcsút venni Codytól. Õ volt az, akit eddig a legközelebb engedtem magamhoz, de most a legtávolabbra került. Sosem volt szerelmes belém, puszta testi kapcsolatot keresett egy nála idõsebb nõvel. Az elmúlt pár nap alatt kimutattam az érzéseimet, mégsem jelentett neki semmit. Most, hogy újra a régi vagyok, már nekem sem jelent semmit.

El kéne vetetned…el kéne vetetned…el kéne vetetned… Miért, Cody, miért mondtad ezt? Miért nem engedtél el azon az éjszakán? Miért kellett megtenned? Vissza kéne mennünk Koreába, az ottani fiúk sokkal szelídebbek, talán az egyik mellett én is lenyugodnék. Persze ez nem ilyen egyszerû. Jó, én is tudom, hogy van egy borzasztó természetem, de hát én ez vagyok. Legyen ez? Egy koreai fiú…és nem egy ilyen senkiházi mocskos néger, a ki csak arra képes, hogy azután a hatalmas fasza után menjen. Az itteni férfiak a gatyájukban hordják az agyukat. Most is biztos egy kis olcsó csitri lovagol rajta…Így is gyûlölöm, de most legszívesebben meg is ölném, ha erre gondolok!

-Cody…pabajay (vesztes)…myung chung yi (ostoba)…dol dae ga ri (hülye)…-tenyeremet az ablaknak tapasztom, kezem lassan csúszik le az üvegen, ahogy az utolsó csepp könny is az arcomon, amit valaha is ejtek egy kölyök miatt. Erõs vagyok, újra erõs. Tudom ki vagyok, és tudom, hogy kinek kell lennem.
- Annyeonghi gaseyo –köszönök el végleg emlékeimtõl, majd az ágyba zuhanok. Olyan voltam az elõbb, mint egy érzelgõs tyúk, ez többé nem fordulhat elõ! Ezeket az érzéseket örökre kidobom, hogy újra az legyek, aki voltam. Megan Hoa, az önfejû, makacs, erõs lány…

Másnap egy esõs napra ébredek. Az esõ elmosott mindent, az emlékeket, az érzéseket, a reményt…Ez már nem az a vicces kis történet, amit valaha elkezdtünk a parkba, ez a keserû valóság. Vajon még hány nap? Hány napot kell itt töltenem?  Teljesen össze vagyok zavarodva. Délelõtt beszélek anyámnak arról a tervemrõl, hogy Koreába akarok költözni. Ettõl õ is összezavarodik, tudja, hogy valami nagyon komoly dolog történt. Amit én nem tudok, hogy ezt Codyval is közli. Azt hiszem, mindig is azért drukkolt, hogy mi együtt maradjunk, de amit pedig õ nem tud, hogy ez már lehetetlen. Annyira fáj a szívem, azt hiszem, hogy ezután, hogy egy ilyen helyzetben eldobott, nem tudnék már bízni.
Örülni akarok, mosolyogni akarok végre valahára valamin…

Boldogságra vágyom…

Arra ébredek, hogy Meg sírni kezd és a nevemet mondja.

-          Meg…jól vagy? Ennyire fáj? – pattanok fel, tökre beszarva, hogy mi van vele és már készülök nyomni a nõvérhívót.

-          Igen, nagyon fáj. De itt… - mutat a szívére és magához húz egy csókra.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepett meg, de visszacsókolok…bevallom már vártam ezt. Aztán hírtelen elenged és elhúzódik tõlem és ijedten néz rám…de most miért? Nem csináltam semmit.

-          Annyira megsajnáltalak, mert a barátnõd vagyok, de semmi érzelmet nem mutatok. Csak hát…talán úgy könnyebb lenne, ha természetesebben viselkednél. Még egyszer sem mondtad, hogy szeretsz… - az agyam azt hiszem most blokkolt le.

-          Hogy szeretlek? – ez most hogy jött neki!? És akkor most mi járunk? Bassza meg kavarog bennem minden…

-          Ez inkább kérdésnek hangzott, mint kijelentésnek… - hát baby mert az is volt. Én ezt még nem tudom kimondani…áhh ez nekem már sok.

Most az egyszer örülök annak, hogy Meg haverjai belibbennek. De még így is elfog az ideg ha rájuk nézek és inkább kimegyek. Mikor kijönnek, én mennék vissza de az egyik csaj utánam szól. Csak mert nem vagyok akkora bunkó, mint amilyennek látszok néha, megállok és unottan nézek rá. Elkezdi ecsetelni, hogy miután lefeküdtem Meggel, õ a gyógyszertárba igyekezett, hogy egy esemény utáni akármit vegyen, mikor megérkeztem aztán elütötte az autó és lehet hogy terhes. A képem színe szerintem vetekedhet a faléval és azt akarja, hogy beszéljek vele. Csak állok mint fasz a lakodalomban és az utolsó mondatán mégjobban elképedek, már ha ez lehetséges…

-          Gondold át Cody, biztosan nem akarnál gyerekként apa lenni, igaz? Megnek sem hiányozna egy gyerek, szerintem abban sem biztos, hogy lefeküdtetek… - és faképnél hagy.

Még állok az ajtó elõtt és próbálom átgondolni amit mondott…tehát…lehet, hogy terhes…de az is lehet, hogy kamu az egész…áhh beszélek vele…nagyon veszteni valóm úgysincs…

-          Cody, jó, hogy visszajöttél…bevallom, kezdtél hiányozni. – mosolyog rám, mikor visszamegyek. - Történt valami? Komolynak látszol… - hát mindjárt te is az leszel…

-          Kíváncsi vagy a story folytatására? – valamivel hárítani kell, úgyis mindjárt megtudja mitõl ez a komolyság.

-          Igen. – mondja és rám mosolyog…hát mindjárt nem fogsz mosolyogni…

-          Rendben, de a vége nem fog tetszeni…

Elkezdem neki, folytatni, elmesélem neki azt az estét, mikor hülye fejemmel lefeküdtem vele, pedig elküldött, de én nem mentem el. Itt kicsit döbbent arckifejezést vág, de folytatom a lehetõ legrészletesebben. Elmesélem neki, hogy a haverjai milyen hazugsággal álltak elõ, ami miatt volt ez a baleset….aztán, hogy sokat voltam bent nála, csak, hogy javítsak a helyzetemen. De rátérek a lényegre.

-          És… - huhh ez így nehezebb mint gondoltam…

-          És? Valami baj van? – ajj inkább mondanád, hogy majd holnap meséljem el mert fáradt vagy, vagy valami….de nem, túl kíváncsi…hát akkor most utálni fogsz….

-          Hát…az van, hogy most mondta az egyik csaj, aki bent volt nálad, hogy… - uhh…mély levegõ… - mikor együtt voltunk, nem védekeztem…és azt mondta, hogy állítólag aznap akartál menni venni valami esemény utáni cuccot, mikor történt a baleset és….és lehet, hogy terhes vagy… - kimondtam…ennyi…

-          Most csak viccelsz ugye? Elég hatásosan tudsz viccelõdni. – mosolyog rám…nem érti, nem hiszem el…

-          Meg ez nem vicc…komolyan mondom…lehet, hogy terhes vagy…nem biztos, de meg van rá az esély.

-          És ha mégis az vagyok? Vetessem el? – nem lenne rossz…

-          Ajjj ez nekem már sok…. – felpattanok és az ajtó felé megyek, de nem tudom csak így itt hagyni…bassza meg… - Én ezt nem akartam, csak veled akartam lenni, fingom se volt, hogy ez ilyen bonyolult lesz. Azt se tudom mit kéne csinálnom, nem tudom mit érzek…még ki se lett mondva, hogy járunk, és most jön az, hogy lehet, hogy terhes vagy…

-          Nekem szerinted könnyebb? Engem gázolt el az autó és én nem emlékszek semmire… - jajj nehogy elkezdj sírni…

-          Tudom, hogy neked se könnyebb…de szerinted mit kéne csinálnom? Mert nekem halvány lila gõzöm sincs…annyit tudok, hogy veled akarok lenni, de azt is tudom, hogy 17 évesen nem szándékozom apa lenni…esetleg 10 év múlva de az is lehet, hogy soha nem leszek apa…. – azt hiszem baszodtul ki vagyok akadva…

-          Erre elõbb is gondolhattál volna…

-          Igen gondolkodhattam volna…és akkor te sem feküdnél itt. Nyugodtan vágd a fejemhez mekkora fasz vagyok! De tudom magamtól is…szerinted miért voltam itt majdnem minden nap míg kómában voltál? Bassza meg! Megöl a bûntudat akárhányszor rád nézek! – azt hiszem kicsit felemelhettem a hangomat, mert bejön egy nõvér, hogy baj van-e.

Sík ideg vagyok, fogom magam és kiviharzok a szobából…ki az egész baszott korházból. Beülök a kocsiba és száguldok haza…annyira el vagyok merülve a gondolataimban, hogy észre se veszem, hogy egy gyerek kilép az autóm elé…de az utolsó pillanatban meglátom és behúzom a kéziféket.

Kipattanok a kocsiból és a sráchoz rohanok…de semmi baja, csak kicsit megijedt…

-          Jól vagy kölyök??

-          I…igen… - mondja megszeppenve…

-          Legközelebb nézzél körül, ha lemész az úttestre. – mondom neki, de kicsit könnybe borul a szemem, úgyhogy visszaszállok a kocsiba és húzok haza.

Nem elég nekem Meg még ez a kölyök is. Jó hogy nem lett semmi baja…

Hazaérek és elkezdek tombolni…a szobámból egy egész szép kis romhalmazt csináltam…na most lesz dolguk a cselédeknek…leülök az ágyamra és a kezembe temetem a fejemet. Újra és újra átgondolom ezt az egész terhességes cuccot, de nem nagyon jutok dûlõre a saját gondolataimmal. Vagyis de…szerintem mindkettõnknek az lenne a legjobb, hogy ha terhes akkor elveteti…

Lecaflatok a szobámból és pont szembejön egy cseléd. Utasítom kicsit ingerülten, hogy mire hazaérek ne legyen kupi a szobámba és indulok vissza Meghez, hogy elmondjam a véleményemet…áhh mit tettem, hogy nekem 17 évesen ilyenekkel kell foglalkozzak? Most rég valamelyik tengerparton lazulhatnék a spanokkal, de neeeeem…nekem kórházba kell járkálni mert egy fasz voltam….meg a kis faszszopó baráti miatt. Ha egyszer elkapom valamelyiket tuti nem éli túl…

Visszaérek a kórházba és elõször is megkérdezem a dokitól, hogy van…mert érdekel, különben nem lennék itt minden nap…na meg azért is érdeklõdök, hogy most elmondhatom-e neki amit akarok, vagy várjak vele holnapig…de azt mondja jól van….akkor hajrá….

Benyitok a szobába és épp egyedül van. Haza ment az anyja? Szokatlan…akárhányszor bejövök itt van…na mindegy.

-          Öhmm…szia! Anyukád? – hát lehet ez egy átlátszó kérdés…de nem akarom rögtön lerohanni…

-          Hazament…de van egy olyan érzésem, hogy nem azért jöttél vissza, hogy anyu miatt érdeklõdj. – hát látom morci vagy…

-          Hát nem…én…én nekem ki kellett kicsit szellõztetnem a fejemet…és gondolkodtam.

-          És mire jutottál? – jajj nem lesz ez így jó…tiszta ideg…

-          Hát arra, hogy ha terhes vagy…amit még nem tudunk biztosan…el kéne vetetned…mert hát most egyikünknek sem lenne jó egy gyerek. Én még suliba járok, neked meg most a baleset, helyre kell rázódj. – ránézek, és látom, hogy filózik…

-          Ha te így gondolod, lehet többet nem kéne bejönnöd hozzám. – mondja miközben rám se néz.

-          Ezt komolyan gondolod? – ez hülyeség…nem mondhatja komolyan.

-          Igen…így megszabadulsz a gondjaidtól…ezt akarod nem?! – hát nem igazán ragadta meg a lényeget…

-          Én… - de nem tudom befejezni, mert szavamba vág…

-          Most menj el! – mondja teljesen ridegen…akkor nem volt ilyen rideg, mikor felébredt a kómából…

Felállok, és adok egy puszit a homlokára aztán egy szó nélkül elmegyek. Hogy cseszhettem el ennyire? Tuti kinyírom a haverjait…holnap elsõ utam hozzájuk fog vezetni. És ha kiderül, hogy ez az egész egy kamu…a poklok poklát fogják átélni…

-Kérlek, hívd fel Megan szüleit, míg én megvizsgálom –szólal meg az orvos, mire a fiú belemegy és távozik. Néhány perc alatt elvégzik a legszükségesebb vizsgálatokat, aztán egyedül maradok. Négy fal, gépek és semmi más…ennyi emlékem van, nem több, nem kevesebb. Nem sokra rá Cody jön be hozzám. Nézem, nézem, de semmi sem jut eszembe. Leül egy székre, én meg még mindig csak szótlanul nézem. Kicsit most mindentõl félek, minden új, olyan vagyok, mint egy megszeppent bárány.

-Semmire sem emlékszel? –kérdezi tõlem, miközben ujjai lassacskán kezem felé csusszannak, majd végül megfogja azt. Miért nem fogja fel, hogy számomra õ nem a párom, hanem csak egy idegen?!

-Nem…semmire. –kihúzom kezem a kezébõl.

-Hát jó…a te neved Megan Hoa és a szüleid már úton vannak ide. Engem meg Codynak hívnak.

-Te vagy az én…? –tényleg ez a fiú lenne a barátom? Igaz, hogy izmos és jóképû, de mintha kicsit fiatalabb lenne nálam…

-Nem egészen…ez kicsit bonyolult…ha gondolod, elmondom, hogy találkoztunk meg…de ezt majd talán máskor…-fejezi be a mondatot, hisz közben szüleim is megjöttek. Ad egy gyors puszit, majd suttog még pár szót: -Örülök, hogy felébredtél. –hosszan nézek utána, hátha emlékszem majd a közös pillanatokra, de semmi. Cody…bocsáss meg…Szüleim terelik el gondolataimat, csak mesélnek és mesélnek, de hiába mondják, hogy sokat nevettem, vad voltam, most sem nevetni, sem mást nincs kedvem tenni, félek mindentõl és mindenkitõl….Rettenetes. Nem sokat maradnak, hogy ne fárasszanak ki, én meg újra egyedül maradok.

Reggel az az asszony jön be, aki állítólag az édesanyám. Próbálok vele kedves lenni, de számomra õ is csak egy idegen. Mivel még gyenge vagyok, hamar elalszom.

Arra ébredek, hogy valaki az arcomat simogatja. Cody az…

-Szia…öhm nem akartalak felkelteni…ne haragudj…-láthatóan kínosan érzi magát.

-Semmi baj…-válaszolom röviden a megnyugtatására.

-Hoztam neked virágot meg egy kis plüsst…-hmm…ez kedves volt tõle, biztosan nagyon szerethettük egymást. Boldognak kéne lennem, van egy szép családom, egy szeretõ barátom, biztos barátaim is…De mit mondhatnék, ha minden olyan idegen? Kezembe veszem a macit, nézegetem, még egy kicsit meg is mosolyogtat a böszme feje, kicsit hasonlít Codyra.

-Köszi…-nyögöm ki végül.

-Igazán nincs mit. –mosolyog rám.

-Mesélnél nekem? Megígérted tegnap, hogy elmeséled, hogy találkoztunk.

-Rendben. –feleli. Sokat mesél rólunk, jobbára elég vicces dolgokat, talán csak meg akar nevettetni, ez kedves tõle. Pár perc után befejezi a történetet, és miattam, kezd aggódni.

-Látom, fáradt vagy…aludj kicsit –hallgatok rá, hamarosan újra elalszom.

Egy óra múlva arra ébredek, hogy valaki fogja a kezem. Cody az ágyra dõlve alszik mellettem. Megdörzsölöm szemeimet, hogy jól látok-e, de igen. Kíváncsiságomnak engedek, belehallgatok a zenelejátszóba, hogy mit hallgatott, mikor bent volt legutóbb nálam. Elég szomorú szám.

-Cody…-nem tudom, hogy miért sírni kezdek, amire õ is felébred.


-Meg…jól vagy? Ennyire fáj? –néz rám rémülten.


-Igen, nagyon fáj. De itt…-mutatok a szívemre, majd egy hirtelen jött ötlettõl vezérelve megcsókolom. Ujjaim félve csúsznak hajába, miközben egyre közelebb simulok testéhez. A kezdeti sokkból felocsúdva átölel és visszacsókol. Csak pár másodpercig tart az egész, ijedten húzódok vissza ágyam végébe.


-Annyira megsajnáltalak, mert a barátnõd vagyok, de semmi érzelmet nem mutatok. Csak hát…talán úgy könnyebb lenne, ha természetesebben viselkednél. Még egyszer sem mondtad, hogy szeretsz…-kicsit zavart vagyok, de tényleg nem hallottam még tõle ezt a szót. A szüleim vagy ezerszer kimondták, mióta felébredtem, õ meg még egyszer sem.


-Hogy szeretlek? –kérdez vissza nagy szemekkel.


-Ez inkább kérdésnek hangzott, mint kijelentésnek…-de nincs ideje reagálni, mert pár fiatal nyit be a szobámba. Úgy néz ki, hogy õk a barátaim, de mintha Cody nem lenne túl jóban velük, ki is megy. Nem sokáig maradnak a többiek sem, hisz az orvos utasítására sokat kell pihennem.


-Cody! –az egyik lágy oda megy hozzá. Kitervelték, hogy a baleset sem fogja kedvüket szegni, és megmentenek Cody karmai közül. Szépen lassan beadagolja neki, mint egy mérget, hogy beszélnie kell velem. Azt állítja, hogy a baleset napján patikába akartam menni gyógyszert venni magamnak, de ugye oda már nem jutottam el. Azt mondja, hogy akár teherbe is eshettem, ami azzal lesz egyenlõ, hogy Cody 17 évesen apa lesz, hacsak nem beszél velem, hogy azonnal vetessem el, mielõtt még kitudódik. –Gondold át Cody, biztosan nem akarnál gyerekként apa lenni, igaz? Megnek sem hiányozna egy gyerek, szerintem abban sem biztos, hogy lefeküdtetek… –mosolyogva távozik, meg sem várja a választ.
Az épület elõtt mindenki õt várja, hogy beszámoljon az eseményekrõl…


-Beadtam neki, hogy meg terhes. Beszéljen csak vele, végre talán Meg is felfogja, hogy ez nem az a pasas, akivel le kéne élnie maradék életét, ami még csak most kezdõdik el igazán.

-És, ha tényleg bekapta a legyet? –kérdezi az egyik srác.

-Nem valószínû. Meg szerintem nagyon is tudta, hogy mit csinál, biztos szed fogamzásgátlót, vagy azt az eseményutánit. Ha meg mégis az, akkor legalább annyira megutálja Codyt, hogy tuti nem szüli meg a gyerekét. De az orvosok már biztos kiszúrták volna… –nevetve távoznak a többiek, de hát õk könnyen nevetnek.

Nem úgy, mint Cody, aki sokkal komolyabban lép be a kórterem ajtaján.

-Cody, jó, hogy visszajöttél…bevallom, kezdtél hiányozni. –halvány mosolyra húzom a számat. –Történt valami? Komolynak látszol…-szemeibe nézve várom a választ, nem értem, mi lehet vele…