Basszus be fogok golyózni…ennél lassabban nem tudná csinálni az tuti. De be kell valljam eszméletlen jól is csinálja…kezem megindul felé, hogy kicsit gyorsítsam a tempóját, de inkább csak beletúrok a hajába. És úgy látszik ezt hiányolta, mert máris gyorsít és már azt se tudom hol vagyok…felemelkedik hozzám, de keze nem hagyja abba a kényeztetést. Nem is kell már sok és elélvezek.
Mire szabályozom a légzésemet és folytatnám, már nincs mellettem.
Pár perc múlva a fürdőből tipeg be egy vadító fehérnemű kombinációban…mrrrr…idehívom magamhoz a szekrény elől…nem kell rád semmien ruha. Kis cica módjára bújik hozzám és csókoljuk egymást finoman. Finoman kezdem simogatni és haladok egyre lejjebb. Csak élvezi a kényeztetést rajtam fekve, kis édes. Mikor kicsit mélyebbek a sóhajai egyik ujjam, persze csak puszta véletlenségből, hüvelyébe hatol. Ráharap egyik mellbimbómra, persze nem úgy hogy fájjon. Csatlakozik egy másik ujjam is, majd még egy…egyre jobban élvezi, harapdálja a nyakamat, szexis nyögéseket hallat. Kezeink összekulcsolódnak, mohón megcsókol, és a csók alatt teste megfeszül és jut el a csúcsra.
Mosolyogva hagyom kicsit pihenni, és mikor folytatnám, kirángat fürdeni. Úgy néz ki ma nem vevő a szexre…
A zuhany alatt is próbálkozom még, hátha, de tényleg nem szeretné…viszont sikerül elterelnie a gondolataimat azzal, hogy normálisan lát. Ez kurva jó! Magamhoz szorítom. Annyira örülök.
Pancsi után megyünk kajolni. Ez jól fog esi, már kezdett méltatlankodni a hasam. Tömöm a fejem, de Meg rám szól.
-Cody, ne tömd már annyira a burádat, mert nálatok majd nem fogsz tudni enni… - na jó baby imádlak, de ha kajáról van szó, nem kéne beszólni…
-Éhes vagyok, a pasik meg különben is többet esznek. – de hiába a válaszom, elveszi a kaját…morcos leszek…
-Meg… - szólok neki, már morgósan, de nem hatja meg.
-Nincs semmiféle Meg, értve vagyok? Kibaszom ezt a szart, ha megint bele akarsz harapni. – na jó ez azért már vicces…igen anyuci…
-Látom már nagyon jól vagy. – mondom nevetve.
Elpakolunk, szólunk az őseinek, hogy átmegyünk hozzám, aztán már tipli is van. Nem nagyon szeretek a szüleimmel együtt lenni, de hát mit tudok csinálni!? Szerencsére kicsi babám ott lesz és feldobja az egész estét.
Kocsiban ülve, combját kezdem simogatni egyre feljebb és feljebb, aztán megfogja kezemet és a váltóra helyezi. Cöh…olyan uncsi ezt a botot fogni, egy lánynak biztos izgibb, de nekem más lenne ilyen izgi, ha Meg hagyná amit elkezdtem…de hogy ne próbálkozzak még egyszer, kezét ráteszi a váltón pihenő kezemre.
Megérkezünk, és anyám szája máris körbeszaladt a fején annyira vigyorog…most vagy örül Megnek, vagy valami nagyon szar dolgot akar majd közölni…Én lehuppanok a nappaliban a kanapéra, kicsi babym meg játssza a jó kislányt, segít anyámnak megteríteni, ahelyett, hogy hozzám bújna. Na majd este…a kis ördög már meg is jelent a vállamon…
Mikor apám haza érkezik, leülünk kajálni. Mindenki tök happy, hogy Meg felépült és semmi baja. Persze ennek én örülök ám a legjobban. Meglepetésemre a szülinapom is szóba kerül. Persze kisebb vita alakul ki.
-Cody, ne csináld már, meg van beszélve a Nagyival, hogy ott ünnepeljük meg a szülinapodat! – jajj már, kell neked ilyen faszságokat megbeszélni, főleg nélkülem…
-Imádom Nagyit, de én partyzni akartam menni… - és leinni magam a sárga földig…
-Hát ez most elmarad…majd utólag elmész a haverokkal, és vita lezárva. – persze apa, állj még anya pártjára…faszom…most már tuti nem lesz meg a tortás kívánságom…
Durcásan befejezem a vacsit és Meggel mennék fel a szobámba, de anyám még utánunk szól.
-Cody pakolj össze, mert reggel indulunk. – mi van?
-Mi? Reggel? - pff…
-Igen, és Meg is velünk tarthat ha van kedve. – mosolyog anyám Megre. Így már jobban hangzik a dolog…
Morogván vágom be magunk mögött az ajtót és huppanok az ágyba. Áhh nem is tudom mit lepődök meg rajta….mindig próbál nekem keresztbe tenni…
Meg hozzám bújik és puszikkal meg simogatásokkal nyugtatgat, ami sikerül is. Jobb mint egy nyugtató.
-Egy jó dolog van ebben az egészben. Így megismerheted Nagyit. – mosolygok.
-Na látod, nem is olyan szörnyű ez az egész. – ül fel mosolyogva –Este úgyis jövünk haza.
-Hát az a helyzet, hogy ha Nagyihoz megyünk, akkor ott is alszunk…de szerencsérenekem ott is van külön szobám… - vigyorgok rá és megcsókolom.
-Akkor nekem is össze kéne pakolnom pár dolgot…mégis meddig leszünk ott? – milyen extázisba lettél hírtelen.
-Hát megkérdezzük anyámat… - mosolygok rá és végigsimítok arcán.
Most már megnyugodva megyünk le a nappaliba és beszéljük meg az őseimmel, hogy is lesz ez a kiruccanás. Hát fasza…hosszúhétvégére megyünk…ami azt jelenti, hoooogy kb. 3-4 napig maradunk.
Hazaviszem Meget, hogy pakoljon össze, meg persze beszéljen a szüleivel. Apja kicsit harapósan de belemegy, nem mintha sok választása lenne, mert így is úgy is jönne…
Szobájába előkap egy táskát, nem éppen kicsit, és elkezd paoklni…mennyi cuccot akar már hozni!?
-Baby nem odaköltözünk. – ölelem át hátulról, nevetve.
-Jó, de ezek kellenek. – kiszabadul ölelésemből és még berakja azt a pulcsit a táskába.
-Kész vagy? - kérdezem pár perc múlva.
-Azt hiszem igen… - mondja elgondolkozva.
-Akkor menjünk, mert még nekem is össze kell pakolnom.
Szépen elköszönünk, persze megkapjuk a jó tanácsokat, hogy vigyázzunk magunkra meg minden. Úgy csinálnak a szülei, mintha elköltözne, pedig csak pár napról van szó. Kikísérnek minket és az anyja integet a kocsi után….na jó, ez már kicsit sok….de azért aranyos.
Fogok egy táskát, belevágok pár váltóruhát és részemről kész is. De babym még berak nekem pár dolgot…
Végre befejezzük a pakolást, és lefeküdhetünk aludni…adok neki egy jó éjt puszit, magamhoz ölelem és már aludhatunk is mert reggel korán kelünk.
Megszólal az ébresztő, kinyomom a telefont és elkezdem csókokkal kelteni Meget. Felébred, és rögtön a nyakamba csimpaszkodva kíván boldog szülinapot. Egy hosszú csókot kapok tőle, aztán húzom magam után a fürdőbe. Tiszta hiperaktív vagyok, mint mindig mikor megyünk a Nagyihoz, de most még rátesz egy lapáttal az is, hogy bemutatom neki babymet. Kivételesen gyorsan végzünk és irány is le, reggelizni. Meg most szokatlanul csendes…nem tudom mi van vele…
Kajálás után a csomagokat fogjuk és berakjuk a kocsiba. Apám kocsijával megyünk, ergo nem vezethetek…sose engedi, hogy vezessem a kocsiját.
Meg a hátsó ülésen hozzám bújik és hallgatjuk apám fenomenális zenéit…egy ideig még elviselhető, de ezen a több órás után már nehezen viselem…de kicsi babym elég jól viseli az ölemben durmolva.
Mikor megérkezünk a kis faluba és leparkolunk, kicsim arcát simogatom és puszilgatom, hogy felkeljen. Kis édes, tök kómásan felül és néz ki az ablakon. Aztán leesik neki, hogy megérkeztünk és kiszáll velem együtt. Nagyim már szalad is oda a kocsihoz, hogy köszöntsön minket.
-Cody…drágám… - és már szorongat is… - a kishölgy kicsoda? – kérdezi rám mosolyogva.
-Szia Nagyi! Ő a barátnőm, Meg. – mutatom be neki.
-Nagyon örvendek. – köszön neki Meg.
-Aranyom, lehet, hogy öreg vagyok már, de nálunk nem szokás a magázás. Mindenki egyszerűen csak Nagyinak hív. – megöleli Meget majd rám vigyorog.
-Hogy vagy Nagyi? – érdeklődöm, hisz már rég láttam.
-Most, hogy itt vagy már jól. Attól meg végképp jól érzem magam, hogy megéltem, hogy elhozz hozzám egy lányt. Ráadásul egy igen szép lányt. – Meg felé fordul – Eddig egy lányt se volt hajlandó bemutatni nekem…azt mondta, még egy lány se volt méltó arra, hogy elhozza ide. Nagyon fontos lehetsz neki.
Nagyi tudja, hogy tud a legjobban zavarba hozni…Meg csak mosolyogva odajön hozzám és kapok tőle egy puszit. Nagyit követve bemegyünk a házba, és körbevezeti Meget Ezen a baszott nagy házon. Lepakolunk a szobámba és már indulnék is vissza Nagyihoz, de Meg megfogja a kezemet és maga felé fordít.
-Igazán kedves mamád van. – bújik hozzám.
-Kicsit sokat tud beszélni. Viszont tetszel neki. – ölelem magamhoz szorosabban.
-Tényleg én vagyok az első barátnőd, akit elhoztál ide? – kérdezi komolyan a szemembe nézve.
-Nagyi soha nem hazudik.
Megcsókolom, és kézen fogva lemegyünk. Nagyi a konyhába tevékenykedik és anyám ismét kapja az ívet, hogy nem tud főzni. Bemegyünk és csak röhögök, ahogy Nagyi beszólogat anyunak.
-Cody húzz a konyhából. – naaa, anya, máris ideges vagy!?
-Még szeretném hallgatni ahogy Nagyi veszekszik veled, mert szerencsétlen vagy. – nevetem el magam, de már kapom is a tockost – Áú…Nagyi ezt most miért kaptam? – vakargatom a búrám.
-Ne beszélj így anyáddal. Különben is nyomás a konyhából!
-De Nagyi….
-Semmi „de Nagyi”…foglald el magad! – jól van már na…Megfogom Meg kezét aki csak kuncog mindenen és mennénk is ki – Nem, Meg itt marad segíteni nekem. Hátha vele többre megyek mint anyáddal. És megismerkedünk kicsit. – adok babymnek egy puszit és kimegyek a kertbe.
Lassan érkeznek a rokonok…unokatesók, nagynénik, nagybácsik…a gyerekek rögtön ugranak nekem, és ráncigálják a fülemet. Aztán nyúznak, hogy kosarazzunk. Dobálgatok a palánkra, ami a garázs fölé van felszerelve, ők meg próbálják elvenni tőlem a lasztit, de sose sikerül nekik.
Kijön Meg mosolyogva, ad egy puszit, közben kiveszi a kezemből a labdát és odadobja a srácoknak. Kis áruló. Jót játszunk velük, míg Nagyi el nem üvölti magát, hogy ebéd. Akkor aztán mindenki spuri be, körbeüljük az asztalt, és mindenki megfogja a mellette ülő kezét. Nem nagyon bírom az asztali áldást, de Nagyinál ez kötelező. És mivel én vagyok az ünnepelt, nekem kell mondanom, aztán mindenki tömi a búráját. Nagy ricsaj, nevetgélés, beszélgetés. Hát ilyen nálunk egy családi összejövetel. Látom Megnek is tetszik, hamar összebarátkozott a családommal. A nőnemű egyedek fogják magukat, és a kaja után leszedik az asztalt…és Nagyi hozza nekem a tortát…kosárlabda alakú…imádom az öreglányt. Mindig kitesz magáért. Meg a hátamhoz simul és a fülembe súgja, hogy tőle majd este megkapom az ajándékomat és belepuszil a nyakamba. Kezdek kíváncsi lenni…
Szerkesztve Garfield által @ 2009. 11. 29. 19:13:33
-Honnan tudod, mikor van a szülinapom? –óh, ha az embernek van egy beszédes édesanyja ugyebár…
-Az mindegy…kérdeztem valamit…-terelem el gyorsan a szót, már csak a válaszára várok.
-Igazából, mindenem megvan. –hmm…ezzel nem mentünk túlzottan előre a dologban.
-Csak van valami, ami még nincs…-lefekszem a mellkasára. Úgy teszek, mint aki csak a választ várja, pedig hallgatom a szívdobogását, mert talán nem látom még teljesen tisztán, de annál jobban érzem. Érzem, hogy itt van, érzem, hogy az enyém…csak az enyém…
-Egy valami mégis van, amit még nem kaptam meg. Tavaly is ezt kértem, de nem volt, aki megcsinálja, vagyis túl sokan akarták megcsinálni, és nem tudtam választani…
-És mi az? –már most nem tetszik, de azért mondd csak.
-Szerettem volna egy hatalmas tortát, amiből egy csak ugrik ki egy aprócska fürdőruciban, vagy meztelenül...de mivel most itt vagy nekem, ez simán megoldható. –nagyon túlfűtött hangon beszél, szinte be sem fejezi, máris megcsókol. Azt hiszem, hogy nagyon beleélte magát, pedig nem lesz itt semmiféle perverz tortás dolog. Először is nagyon retro, másodszor, ami ennél is fontosabb, nem vagyok valami kis hülye tini, hogy ebbe belemenjek, majd én kitalálok valami sokkal jobbat, ami erre hajaz…Egy kis összebújás után Cody a hátamra fektet. Szörnyű, hogy nem tud tíz percig nyugton feküdni, ehh…
-Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? –óh, elnézve a mocorgása…
-Várj csak, mintha rémlene ilyesmi…igen, mondtad. –mosolygom rá.
-Akkor jó, akkor most nem mondom. –kinyújtja rám a nyelvét.
-De bolond vagy. –jóízűen nevetek az én kis mókamesteremen.
-Ezért szeretsz, ne is tagadd! –a bolondságodért vagy a kinyújtott nyelvedért? Hmm…mindkettőt szeretem, igaz más és más értelemben. Had élvezzem most az utóbbit is egy kicsit…Megcsókolva játszadozom kis ideig nyelvével, de mivel elég fáradt vagyok, hamar elalszom.
Valami furcsa zajra ébredek. Az ajtó félig nyitva, a zaj pedig lentről jön. Talán meg kéne néznem. Amint leérek, nagyjából ki tudom venni, hogy valaki tévézik. Kicsit közelebb megyek, hogy tisztán lássak, de mikor meghallom a hangokat, már tudom is, hogy ez Cody és az apám.
-Hát itt vagy!? –szólalok meg, mikor már odaérek. Jó érzés együtt látni őket, ezért én is csatlakozom. Persze az a hülye kosármeccs nem érdekel, szóval el is kapcsolok. Apu nem sokáig bírja a nőuralmat, inkább elmegy aludni. Én sem akarom túl sokáig nézni a tévét, ezért kikapcsolom. Codyt is tudom, hogy mivel győzzem meg, hogy feljöjjön velem, így hát bevetem magam, és hosszú csókkal érem el azt, amit akarok.
Reggel ugyanígy keltem őt, a finom puszikra hamar fel is kel. Aztán a telefonja szólal meg, amire végképp felébred.
-Ki a tököm!? –úgy látom, hogy nem örül az ébresztés ezen formájának. Érdeklődve nézem, hogy ki lehet az, de annyira nem jó a szemem, hogy lássam is, ezért inkább rákérdezek.
-Ki az?
-Mike…-uhh, az IQ harcos…
-Akkor ezt nem fontos felvenned. –ki is nyomom a telefont.
-Látom, nem kedveled…-Cody úgy látom, hogy szeret finoman fogalmazni, mert én inkább úgy mondanám, hogy lenne rá egy millió dollárom, ha valaki végig húzná a városon a kocsija után kötve.
Nem is beszélünk erről többet, Cody szokásához híven kedveskedni próbál némi cirógatással. De szerintem ideje lenne felkelni, így inkább most a zuhanyt választom. Persze mire visszaérek, ő már félig alva pihen a párnák között. Finoman kóstolgatom meg fülcimpáját, majd nyakát is, de ezt ő nem csak ébresztésnek veszi. Ledönt az ágyra, megcsókol.
Hát persze, hogy most is perverz gondolatok forognak a fejében, és kis ügyködéssel leveszi a törölközőt rólam. Nem kell sokat várni, hogy kebleimet nyelvével vegye kezelésbe, ami rögtön orgazmus közeli állapotba hoz. Egyre lejjebb halad, de mivel már most szép kis erekciója van, úgy gondolom, hogy talán nekem is kéne valamit érte tennem. Tudom, hogy szereti, vagyis mondjuk inkább úgy, hogy igényli a kielégülést. Először csak egy szenvedélyes csókra vonom magamhoz, majd ráfekszem, és a nyakán ejtek kisebb lilás-pirosas foltot szivogatásommal. Már épp kezdenénk belemelegedni, mikor megint megszólal a telefon. Köcsög kis Mike, legközelebb a padlót is feltörlöm vele, csak gyógyuljak meg…grrr…
-Igen!? Mihh? Minehhk? –óh igen bizony, mindjárt leteszed ezt a szart, főleg, hogy egyetlen kis érintéstől érzem, hogy mennyire lüktet az én kis csokoládém legféltettebb kincse, hehe.
-Joh…sziahh…
-Ki volt az? –kérdezem látszólag ártatlan mosollyal, de közel sem ártatlan az, amit közben odalent csinálok.
-Anyám. –hoppá…
-Upsz…-hát honnan kellett volna tudnom?
-Haza kellhh…mennem estehhh…-imádom hallani, ahogy alig bírja visszafognianyögéseit.
-Miért? –kérdezem.
-Ahh…apám jöhhn…hazahh…-jó, de ehhez miért kell megállítanod? –Velem jöhetnél. –óh, szóval csak ezt akarod? Miután elmondta, amit akart, folytatom.
-Ühüm…-válaszolom röviden. De hagyjuk most a beszédet, inkább engedd csak el magad, vagy tegyek róla én? Jól van. Érzéki harapásokkal haladok lefelé, érzem, hogy néha megrándul alattam, biztosan nagyon élvezi…hát még ezt hogy fogod… Lassan nyalok végig merevedésén, majd úgy kezdek el játszadozni vele, mintha egy nyalóka lenne. Amikor aztán teljesen a számba veszem, látom, hogy nagyon nehezen bírja már most. Próbálok még játszadozni vele, de a legkisebb nyalintásomtól is felnyög.
Lassú, de intenzív kényeztetésbe kezdek, miközben ő bele-bele túr a hajamba, mintha csak dicsérne, hogy milyen jól csinálom. Nem vágyom most különösebb együttlétre, igazából csak Cody szenvedélyének engedtem az előbb, így hát úgy döntök, hogy minél előbb a csúcsra juttatom. Gyorsítok a tempón, szépen megdolgozom az én kis cukifiúmat, amit láthatólag egyre jobban élvez. Mosolyogva pillantok fel rá, jó látni őt ebben az állapotban, de kezem még mindig szorgoskodik rajta. Nem is kell sokat, hamarosan ujjaimon csurog végig az orgazmus biztos jele. Addig simogatom, ameddig le nem nyugszik kissé lélegzése, aztán elmegyek a fürdőbe kicsit rendbe hozni magam, neki még adok pár percet, had pihenjen.
Tangában és melltartóban jövök vissza, kéne keresni valamit, amit felvehetek. Cody közben int, hogy menjek oda. Csak nem egy puszit kér az én kis mackókám? Mellé heveredem, majd finoman megcsókolom. Keze derekamra téved, kellemes, ahogy simogatja bőrömet a csók alatt. Ám ennyivel nem elégszik meg, ujjait egyre lejjebb csúsztatja, lassú, simogató mozdulatokkal kezd beindítani. Kis idő múlva egyik ujja belém csusszan kisebb nyögést kiváltva belőlem. Mivel fejem a mellkasán pihen, ráharapok mellbimbójára, hogy valahol levezessem azt, amit érzek. Mosolyogva nézi, mikor már három ujja mozog bennem, hogy nyakát harapdálom. Azt hiszem, hogy élvezi, hogy most törleszthet az előbbiért, ha már nem is szeretkezünk. Szabadon maradt kezébe kulcsolom kezemet, érzem, hogy már közel vagyok a beteljesüléshez. Csókolózni kezdünk, és ezalatt a hosszú csók alatt hangtalanul lépem át a gyönyör kapuját.De mielőtt még bármi más folytatáson törné a fejét, kirángatom zuhanyozni. Nincs is jobb egy meghitt közös tusolásnál egy jó kis orgazmus után. Miközben zuhanyozunk, észreveszem, hogy egész tisztán látok, sőt már nagyon is jól. Szerencsére ez el is vonja Cody figyelmét a perverz ötletektől, csak szorongat örömében. Miután felöltözünk, lemegyünk harapni valamit, de nem akarok sokat enni, mert gondolom, hogy a szüleinél úgy is eszünk majd. Bezzeg őt nem úgy látom, hogy ez nagyon érdekelné.
-Cody, ne tömd már annyira a burádat, mert nálatok majd nem fogsz tudni enni…-mondom sóhajtva.
-Éhes vagyok, a pasik meg különben is többet esznek. –hiába ellenkezik, akkor is kiveszem a kezéből a szendvicset.
-Meg…-kicsit már kezd harapós lenni.
-Nincs semmiféle Meg, értve vagyok? Kibaszom ezt a szart, ha megint bele akarsz harapni. –forgatom meg a szemeimet, mire nevetni kezd.
-Látom már nagyon jól vagy. –először sértődötten húzom el a számat, majd én is nevetni kezdek a dolgon. Gyorsan elpakolászunk, mert hamarosan indulunk. Nem nagyon szeretem az ilyen hivatalos vacsikat, de Cody szülei elég jófejek, biztos nem lesz annyira rossz, meg hát úgy is beszélni akarok az anyjával, hogy úgy intézze a szülinapi dolgokat, hogy a buli után kettesben maradhassak Codyval.
A csaj kezdene bele a mondandójába, mikor Meg összeesik.
-Meg…- térdelek le hozzá – baby, térj magadhoz… - mi a franc? – Ne csak állj ott, hívj már egy mentőt! – üvöltöm.
Hamarosan meg is érkezik a mentő, de még mindig nem tért magához. Már megint a kórház felé száguldunk. Kezét szorongatom, és reménykedek, hogy nincs komolyabb baja.
A korházban átrakják egy másik ágyra, és már tolják is és nem engednek tovább. Faszomat, hogy ezt már megint át kell éljem…de most még jobban aggódom. Ülök a váróban és a tököm tele van már a várakozással…10 perc….20 perc….jé az orvos. El is kapom gyorsan.
-Mi van Meggel? – támadom le.
-Még nem tért magához. Kivizsgáltuk, de nem találtunk semmit. – fasza orvosok…de nem fogom kiverni a balhét, attól nem lesz jobb… - Tudná értesíteni a szüleit?
-Persze. Bemehetek hozzá?
-Menjen. – és elmegy.
Bemegyek hozzá, és már megint ez a kurva gép és a csövek. Utálom ezt….leülök mellé egy székre, megfogom a kezét és csak nézem egy darabig. Aztán észbe kapok és felhívom Meg szüleit. Csórikáim megint tisztára be vannak szarva….na mert én nem….de mondom nekik, hogy nem szükséges bejönniük, itt maradok vele, de neeem…ők bejönnek. Azért jó fejek, hogy ennyire aggódnak érte.
Megint megfogom a kezét és számhoz emelve adok rá egy puszit. Már nem is tudom, bent lehetek egy órája kb. Lehajtom fejemet az ágy szélére, és kicsivel később Meg hangjára kapom fel a fejem.
-Szomjas vagyok…
-Meg, hát felkeltél? – kérdezem boldogan. És egyedül felül és elveszi a poharat az ágy mellett lévő asztalról…most akkor… - Te lá… - kérdezném, de megrázza a fejét….mi van?
-Fényeket látok, ez jót jelent? – jajj baby hogy ne jelentene jót!?
Leülök az ágyra és finoman átölelem. Kezdek megkönnyebbülni, hogy visszanyeri a látását. Nem is tudom mit csináltam volna, ha le…lebénult volna…
Doki jön, megvizsgálja és haza is mehetünk. Közbe persze megeresztettem egy telefont, hogy ne jöjjenek Meg szülei a kórházba. A taxiban még mindig nem tudom elhinni, hogy jobban van és szinte végig őt nézem. Látom, ahogy bámészkodik az ablakon keresztül, ami jó érzéssel tölt el. Kicsivel később az ölembe hajtja buksiját. Mosolyogva elkezdem cirógatni arcát, ő meg pimaszul, mikor ujjam ajkára téved, bekapja. Mrrr…ezt nem itt kéne baby….aztán jobban magamhoz ölelem. Annyira jó, hogy jól van.
Megérkezünk és kis szóváltás után egyedül mehet fel a szobájába, míg elmesélem mi is történt pontosan. Bár míg megy fel a lépcsőn, végig követem tekintetemmel, hogy ha elesik én már ott is legyek…de ez nem következik be. Na, szóval elmesélem anyucinak meg apucinak, hogy összeesett, meg a kórházba mit mondott a doki és go fel.
A szobába benyitva vízcsobogást hallok. Odasettenkedek a fürdőhöz és az ajtóban látom, hogy már befejezte…kicsit csalódott vagyok. Jó lett volna fürdeni vele. De a látvány megvigasztal…meztelenül ledobja magáról a törülközőt és kezd öltözni kicsit talán túl gyorsan….
-Cody… - szól kicsit meglepetten, mikor meglát - ugye nem azt akarod mondani, hogy itt kukkoltál? – ugyan már, csak végignéztem, ahogy felöltöztél a tudtodon kívül…de látom nincs ellenére, mert már a nyakamban is lóg…
-Úgy elnéztelek volna még egy kicsit. – válaszolom belemarkolva fenekébe…olyan vadító ez a fekete tanga…és olyan formás a kis segge…mrrr…
-Most nincs kedvem ungabungázni. – rossz hír - Inkább csak bújunk össze, simogass egy kicsit, csókolgassuk egymást és meséld el nekem, hogy mit szeretnél a közelgő születésnapodra… - hmm...rendben csókolgassuk egymást.
Felkapom és finoman lerakom az ágyra. De várjunk csak…honnan tudja mikor van a szülinapom? De mielőtt ezt meg tudnám kérdezni, finom csókot kapok tőle…ahh…ez kínzás tudsz róla!? Kis idő kell, hogy megtaláljam a nyelvem, de sikerül…szóval mit is akartam kérdezni? Ohh megvan…
-Honnan tudod mikor van a szülinapom? – nem emlékszem, hogy mondtam volna…és mi ez a sunyi mosoly?
-Az mindegy…kérdeztem valamit… - de ez ciki én nem tudom az övét, na de majd megtudom anyujától…
-Igazából, mindenem megvan. – mondom mellé fekve.
-Csak van valami, ami még nincs… - mellkasomra teszi fajét, és onnan skubizik…na akkor gondolkodjunk…
-Egyvalami mégis van, amit még nem kaptam. – nézek rá perverzen – Tavaly is ezt kértem, de nem volt aki megcsinálja, vagyis túl sokan akarták megcsinálni, és nem tudtam választani….
-És mi az? – ül föl kicsit furán nézve rám…
-Szerettem volna egy hatalmas tortát, amiből egy csaj „ugrik” ki egy aprócska fürdőruciban, vagy meztelenül… - vigyorgok rá – de mivel most itt vagy nekem, ez simán megoldható – mondom szájába és megcsókolom.
Szerintem nem ilyesmire számított…nem is válaszol, csak hozzám bújik. Na, megint nem látok rá sok esélyt…pedig már el is képzeltem. Nagy medencés party, pia, tánc, és jön a baszott nagy torta…kívánok, elfújom a gyertyákat és előbukkan belőle Meg….ahh…. De akármennyire is bevállalós kicsi babym, ezt a haverjaim előtt úgyse fogja megcsinálni…
Fekszünk még összebújva egy darabig, én elvagyok a gondolataimmal, ő meg a hasamon a kockáimmal…de kicsit kezdem unni magam. Finoman hanyatt fektetem és megcsókolom.
-Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – kisimítok arcából egy tincset, és adok arcára egy puszit.
-Várj csak, mintha rémlene ilyesmi…igen mondtad. – válaszolja huncut kis mosollyal.
-Akkor jó, akkor most nem mondom. – nyújtom ki a nyelvem.
-De bolond vagy. – neveti el magát.
-Ezért szeretsz, ne is tagadd! – átkarolja nyakamat és kapok egy finom csókot. Akkor ezt most egyetértésnek veszem.
Nem sokkal később kicsi babám bedobja a szunyát. Szegénykémnek húzós napja volt nem is csoda, hogy itt durmol, de én még akkor se tudok aludni. Óvatosan kimászok az ágyból és bár már késő este van, levánszorgok a halba és benyomom a tv-t. Tiszta király, egy kosármeccs megy, igaz számomra no name csapatok, de nézem, mert más értelmes nincs ebben a készülékben. Öregem mekkora looser csapatok….épp hangosan kezdem fikázni a meccset, mikor Meg apja megfogja a vállam és leül mellém.
-Nem keltettél fel, nem tudok aludni. Kik játszanak? – érdekelné a kosárlabda?
-Két kisebb csapat, nem igazán ismerem őket…
-Értem.
Nézzük a meccset, kicsit furán érzem magam…nem igazán beszélgettem Meg apjával. Most is csak én szapulom ezeket a béna suttyókat, ő meg nem is ért hozzá…olyanokat tud kérdezni, ketté áll a fülem…
-Cody – mély levegő után folytatja – köszönöm, hogy Meg mellett voltál a kórházban. – mi a fasz? Kicsit leblokkoltam…hírtelen témaváltás volt…
-Hát itt vagy!? – Meg!?
Fülig érő mosollyal ül le közénk és ad apja arcára egy puszit. Na mióta lehetett már itt!? És már ilyen jól látna, hogy a sötétben lejött!? Na mindegy…magamhoz húzom, és kis cica módjára hozzám bújik és elkapcsolja a tv-t. Na jó inkább nem szólok semmit. Meg apja megteszi helyettem is. De ebből is csak az lesz, hogy inkább elmegy aludni, és kettesben maradunk babymmel. Ő se tud hatni a kicsi lányára…elkezdünk nézni valami szarságot, aztán arra leszek figyelmes, hogy kikapcsolja a tv-t. Húzna magával fel a szobájába, de hát elég nehéz vagyok neki, de jó módszerei vannak, hogy beadjam a derekamat. Lehajol hozzám, és kapok egy hossssszú csókot, és hát…izé…most már önként állok fel és megyek vele aludni…
Még álmomban is Meggel vagyok. Fekszem vele és csókolgat…..vagy ez nem is álom? Kinyitom szemem és Meg mosolyogva köszönt. Tök kómás vagyok, dünnyögök valamit és hozzá bújva aludnék vissza, ha nem szólalna meg a telóm.
-Ki a tököm!? – kicsit ingerülten nyúlok a hang irányába. Megnézem ki az, és elfintorodok.
-Ki az? – kis kíváncsi.
-Mike…
-Akkor ezt nem fontos felvenned. – jelenti ki és kinyomja. Hát joh.
-Látom nem kedveled… - mondom vigyorogva, erre csak felvonja egyik szemöldökét.
Végigsimítom arcát és gyönyörködöm benne kicsit, de nem nyugszik. Neki muszáj felkelnie és elmenni a fürdőbe. Hát menj, én alszok még. Már pont elaludnék, mikor bebújik mellém és hátamhoz simul. Addig csókolgatja fülemet és nyakamat, míg teljesen be nem indulok. Felé fordulok és akkor látom, hogy egy szál törülköző van rajta…mrrr….Hátára fektetem és célba veszem ajkait. A törülközőből kis szenvedés árán sikerül kicsomagolnom és elém tárulnak formás mellei. Nyakától haladok le melléhez apró csókokkal, nyelvemmel kezdem ingerelni mellbimbóját. Már remeg alattam és egyre hangosabbak a nyögései, mellesleg én is már állok mint a cövek, de nem akarom elkapkodni a dolgot. Belső combját kényeztetem mikor elszakad nála a cérna és felhúz magához egy fullasztó csókra. Fölém kerekedik és nyakamat kezdi szívogatni, komolyan mindjárt elmegyek….ahh….de ez a kurva telefon nem megszólal megint!? Mindjárt földhöz baszom…de ezt muszáj felvennem…anyám az…
-Igen!? – szólok bele visszafojtva egy nyögést – Mihh? Minehhk? – nyögök bele a telefonba, mikor megszorítja kicsit merevedésemet….nagyon nem érdekli, hogy telefonálok…. – Joh…sziahh – remélem nem nyögdécseltem annyira….
-Ki volt az? – kérdezi két csók között.
-Anyám…
-Upsz… - mosolyog rám és folytatja tevékenységét.
-Haza kellhh…mennem estehhh… - csak sikerül kinyögnöm.
-Miért? – kérdezi a nyakamba, közben keze sem áll le…egyre gyorsabban mozog a farkamon.
-Ahh….apám jöhhn…hazahh… - megfogom kezét, hogy végre egy értelmes mondatot tudjak kinyögni – Velem jöhetnél. – joh…folytathatod…
-Ühüm… - bő válasz volt…
Na jó, van még idő.
Lassan halad egyre lejjebb, kisebb nagyobb harapásokat ejtve rajtam, mire elér farkamhoz. Végig nyal rajta, amitől megfeszül az egész testem. Tetején köröz nyelvével, majd lassan csúsztatja szájába. Már ettől képes lennék elmenni, de szerintem az irtó ciki lenne. Belemarkolok a lepedőbe mikor megszívja, majd ismét végignyal péniszemen. Szabályosan már vergődök és a nyögéseimet se tudom visszafogni…ajj baby ne kínozz már…gyerünk juttasd apucit a mennyekbe…
Kezem magától indul meg, de Cody is segít levenni pólóját. Nem sok idő telik el, mire az én felsőm is lekerül. Cody csókjai a szokásosnál is érzékibbek, lehelete szinte perzseli bőrömet, de nem bánom, most valahogy minden nagyon jó. De ez mi volt? Az ajtó? Ijedten ülök fel, azt hiszem, hogy Codyt meg is ütöttem egy kicsit.
-Áú…Meg, mi történt? Nem jól csi…
-Zárkattanást hallottam, valaki jött. Hol a felsőm? –válaszolom, majd felsőmet kezdem keresni, amit a kezembe is ad.
-Én nem hallottam semmit…-feleli. Még a hallásom is jobb lenne? Hűű… De nincs időm ezen elmélkedni, anyu jött meg. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha mondjuk egy fél óra múlva jön meg…
-Mondtam…-teszem hozzá, hogy nekem volt megint igazam.
-Ahha…
-Most mi van? –nem értem…
-Azon kívül, hogy majdnem kiverted a fogam, semmi. –ohh, hát ez a baj?
-Ne haragudj, csak megijedtem. –alig bírom visszatartani a nevetésem, annyira vicces, de édes is, mint egy kisfiú. Érzem, hogy közelebb hajol, majd megszólal.
-Kérek rá gyógypuszit. –megsajnálom és adok neki egy puszit, ám neki ez nem elég, így nyelvét betolja a számba, így lopva mohóbb csókot tőlem.
-Khöm…-anya… Anyám kérésére kimegyünk a konyhába, hogy együnk valamit. Cody most is nagyon figyelmes velem, ami igazán jól esik tőle. Utána egy kis séta mellett döntünk. Először nagyon félek, attól, hogy valamiben elbotlok vagy, hogy megnéznek, de Cody sikeresen eltereli a figyelmemet. Később a barátaimmal futunk össze, jobban mondva azzal a haveri körömmel, akikkel elég felszínes a barátságunk. Szó szót követ, kezd kicsit feszült lenni a hangulat.
-Hallod, inkább ásd el magad, ahelyett, hogy teszed itt a megjegyzéseket…
-Én ássam el magam? A te hibád, hogy most Meg nem lát, te tehetsz mindenről, úgyhogy inkább húzd meg magad.
-Ha ilyen jó barátja vagy Megnek, arra válaszolj nekem, hogy míg kómában feküdt, miért nem jöttél be hozzá egyszer sem, csak akkor mikor felébredt, és akkor is csak szart kavarni !? Ha igaz barát lennél, nem zavarna, hogy boldog. –Codynak igaza van, de nem támaszkodhatom egyedül csak rá. Igen, még mindig félek tőle, és attól az új Megtől is, akivé a betegségem tett. Vajon lehetek még olyan, mint rég, ha meggyógyulok?
-Gyere kicsim, menjünk. –nem értem, hogy miért nem indulunk már. Egyre rosszabbul hallom, hogy mi van körülöttem, szinte alig. Gyengének érzem magam, hirtelen összecsuklik a lábam, és a földre esek…
Megint ez a sípoló hang…kórház…kórházban vagyok? Vajon van itt valaki? Igen, egy homályos alakot látok, csak a fényeket érzékelem.
-Szomjas vagyok…-nyöszörgöm ki nagy nehezen.
-Meg, hát felkeltél? –Cody hangja az, felismerem. Mivel fényeket valamennyire látok, segítség nélkül sikerül elvennem a poharat. –Te lá…-kezd bele, de megrázom a fejemet.
-Fényeket látok, ez jót jelent? –kérdezem tanácstalanul, mire gyengéden megölel. Azt hiszem, hogy ez az ölelés már nem csak vigasztalás, hanem öröm is, hogy végre némi javulás tapasztalható, nem pedig rosszabbodik az állapotom, ahogy arra már mindenki számított.
Mivel nem történt komolyabb baj, sőt egy kicsit a látásom is javult, kiengednek délután. Most már látom, ha Cody rám néz, és ezt sokszor teszi a taxiban ülve hazafelé. Talán csak még mindig aggódik, vagy csak azt nézi, hogy mennyi fény van ismét a szememben. Már egy ideje megyünk, mikor az ölébe dőlök. Érzem, ahogy ujjai arcomat cirógatják mosolyra késztetve engem. Mikor kissé oldalra fordítom fejemet, ujja ajkamra siklik, én meg pimaszul bekapom azt. Halkan felnevetve fekszem vissza, mire ő is elneveti magát. Kicsit jobban rám is dől, hogy szorosabban ölelhessen…
Otthon már mindenki nagyon várta, hogy megérkezzünk, a szüleim szörnyen aggódtak. Mivel látták, hogy jól vagyok, kissé megnyugodtak. Megkértem Codyt, hogy inkább ő mesélje el, mi történt, mert én inkább felmennék a szobámba. Persze fel akartak kísérni, de mivel már a körvonalakat látom, ragaszkodtam hozzá, hogy egyedül menjek fel.
A fürdőszobában ledobom a ruháimat, majd a zuhany alá állok. Kellemes érzés, ahogy bőrömön ezernyi vízcsepp csordogál lefelé kényeztetve érzékeimet. Arcomat a vízsugár felé tartom, hogy a langyos permet teljesen ellazítson. Pár perc múlva zárkattanásra leszek figyelmes, biztosan Cody az. Elzárom a csapot, majd megtörölközöm. Csak egy kis fekete tangába és egy topba ugrom bele, hogy kényelmesen tudjak aludni, már épp indulóban vagyok, mikor meglátom Codyt az ajtóban.
-Cody…ugye nem azt akarod mondani, hogy itt kukkoltál? –nagyot sóhajtva közelebb lépek, majd a nyakába csimpaszkodom.
-Úgy elnéztelek volna még egy kicsit. –válaszolja, miközben a fenekemet markolja meg. Jaj, Codynak olyan könnyen beindul a fantáziája…de hát ezt is szeretem benne…
-Most nincs kedvem ungabungázni. Inkább csak bújunk össze, simogass egy kicsit, csókolgassuk egymást és meséld el nekem, hogy mit szeretnél a közelgő születésnapodra…-mosolyogva nézek a szemeibe. Egyetlen mozdulattal felkap és visz be az ágyba. Mielőtt még belekezdhetne, hogy mik a tervei a szülinapjára, magamra húzva csókolom meg. Imádom csókolni Cody száját, olyan puha és olyan édes az ajka…mmm… A csók végén megpróbálok a szemébe nézni, már amennyit látok, miközben szépen pislogok, hogy most már mondhatja.
Kikísérem apámat, majd a névjegykártyával kezemben megyek vissza Meghez. Kattog az agyam, nézem a telefonszámot, én felhívnám, de nem tudom…
-Mit gondolsz? Felhívjuk? – kérdezem megfogva a kezét.
-Zavar, hogy vak vagyok? – kérdezi, miután kirántotta kezét az enyémből.
-Nem zavar, csak bánt, mert tudom, hogy neked rossz. De most megint mi van veled? – nem értem mi ez a hírtelen kedvváltás…
-Tudod, mit? Nem hívom fel, nem érdekel, hogy meggyógyulok-e vagy sem. És nem vagyok azért neked hálás, mert velem vagy. Elegem van a gyerekes viselkedésedből, meg abból, hogy le sem szarod, hogy mi van velem! A te hibádból vagyok vak, miattad ütött el az a kocsi…miért nem hagytál akkor békén?! – Meg…csak nézek magam elé, el se hiszem, hogy megint itt tartunk.
Tudom, hogy miattam…ez fáj a legjobban. Felállok, és becsukom az ajtót, mert nem kéne mindenkinek ezt a kiabálását hallgatnia…
-Menj csak el…hagyj magamra…hagyj magamra te is… - komolyan azt hiszi, hogy elmentem!?
Leül a földre, és látom már a sírás határán van. Annyira szar így látni. Hátulról átölelem derekát és magamhoz húzom.
-Csak becsuktam az ajtót. Miért hiszed, hogy el akarok menni? – mintha egy gombot nyomtam volna meg rajta, elkezd sírni…biztos nagyon kiborító lehet, hogy egyik pillanatról a másikra nem lát semmit… - Sírj csak, talán jót tesz. És igazad van, miattam… - lettél vak….de ezt már nem tudom befejezni, mert ujjait ajkamra teszi, hogy hallgassak.
-Valakire rá kellett zúdítanom a fájdalmamat, hibást keresni az állapotomra, de nem gondoltam komolyan. Csak úgy félek…félek, hogy mi lesz, ha már mozogni sem tudok. Mi lesz, ha tehetetlen leszek, de a tudatom tiszta? Mi lesz, ha te többet nem jössz, a lelkem pedig egy mozdulatlan testben kell majd, hogy szenvedjen némán? Ha vége kell, hogy legyen, legyen vége még most, mert… - nem vagyok egy érzékeny kis valaki, de most kifolyt pár könnycsepp a szememből.
Már harmadjára sirat meg…rekord…Finoman megcsókolom, hogy ne fejezze be, amit elkezdett, mert nem akarom hallani. Tudom, hogy szeret, és én szeretem, ezért nem kell rágódnia azon, mi lesz ha, mert úgyse lesz….na ezzel a gondolatmenetemmel, már saját magamat is összezavartam…
A csók után mosolyogva nézek rá.
-Ennek sosem lesz vége. – próbálom megnyugtatni, ami látszólag kicsit sikerült is.
Finoman végigsimít arcomon…kicsit fáj, hogy tekintete ilyen üres…mindig sugárzott belőle a jókedv és a szeretet, ha kettesben voltunk…persze, csak ha nem csináltam valami faszságot…
Megsimogatom derekát és összerezzen…nocsak…közelebb húzom magamhoz. Homlokunkat összeérintem.
-Sokkal érzékenyebb vagy az érintéseimre… - mondom halkan, mielőtt megcsókolnám.
Finoman hátra döntöm a puha szőnyegen. Nem mutat ellenállást, ezért bátran folytatom a kényeztetését. Gyönyörű testét végigsimítom olyan gyengéden, mint még soha. Apró csókokkal borítom be szabadon lévő testrészeit, amit halk sóhajokkal jutalmaz. Keze besiklik pólóm alá, amire megrezzenek kicsit, nagyon jól esik a simogatása.
-Olyan rossz, hogy nem látlak…félek… - hallom meg félénk, halk hangját.
-Ne félj, vigyázok rád… - mondom bíztatóan, miközben nyakamat csókolgatja.
Pólómat kezdi levenni rólam, én meg mosolyogva segítek neki. A simogatása nem szűnik meg, felfedezi, minden egyes porcikámat. Eszméletlenül jól esik…míg elidőzik a hátamon és oldalamon, nyakát kezdem csókolgatni, és kezem felsője alá siklik, majd leveszem róla. Finom csókokat hintek szabaddá vált bőrére. Már teljesen egymásra hangolódtunk, mikor hírtelen felül, ezzel elég szépen képen vágva engem…
-Áú…Meg mi történt? Nem jól csi… - nem hagyja hogy befejezzem…
-Zárkattanást hallottam, valaki jött. Hol a felsőm? – kezébe adom.
-Én nem hallottam semmit… - mondom, de felveszem pólómat és arcomat kezdem masszírozni. Elég durván pofán vágott…
Következő pillanatban anyja lép a nappaliba. Köszön, nekünk és megy a konyhába, hogy ne zavarjon minket….mondjuk azzal már elkésett kicsit…Ülök a kanapén kicsit meglepetten…milyen jó hallása van…
-Mondtam… - jegyzi meg…
-Ahha.. – milyen kemény keze van…
-Most mi van? – kérdezi értetlenül.
-Azon kívül, hogy majdnem kiverted a fogam, semmi. – mondom durcásan.
-Ne haragudj, csak megijedtem. – most mit mosolyog? Nem valami vicces.
Odahajolok szájához és ajkaira lehelem a szavakat.
-Kérek rá gyógypuszit.
Elmosolyodik és kapok egy puszit. Mondjuk nem csak egy puszira gondoltam…akkor majd én. Finoman csókolom, nyelvem lassan körözik az övé körül, keze finoman végigsiklik mellkasomon….
-Khöm… - upsz…hírtelen elkapjuk egymástól a szánkat.
Az anyja mindig a lehető legrosszabbkor toppan be. Azzal az indokkal, hogy menjünk enni. Öregem…és nem tudott volna még várni ezzel?
Kimegyünk a konyhába és tiszta buzgómócsing vagyok. Szedek Megnek és mikor látom, hogy nem nagyon megy neki egyedül az evés, segítek neki kicsit…hát mondjuk rizst csinálni, meg húst, amit nem nagyon tud szétvágni, mert nem látja….nah mindegy. Szépen megetetem, ami mindenki arcára mosolyt csal.
Kaja után rábeszélem egy kis sétára, csak itt a környéken, hogy levegőzzön kicsit. Szorosan fogom a kezét és vezetem. A végén már teljesen megbízik bennem, ami nagyon jól esik. Már nem kérdezgeti folyton, hogy nincs-e előtte valami, meg a járdát, hogy mikor kell lelépni meg fel…szépen, nyugiba sétálgatunk, még a figyelmét is sikerül elterelnem, arról hogy nem lát és nevet is. Míg meg nem látom Meg haverjait. Hírtelen váltok irányt, amit babym nem tud mire vélni és kérdezősködni kezd, hogy miért fordultunk vissza. Persze, pont az a csaj ér utol, aki beetette velem, hogy Meg terhes. Aztán persze érkeznek a többiek is.
Köszönnek Megnek, de én mintha ott se lennék. Megtudják, persze, hogy megvakult a baleset miatt. Szép is lett volna, ha nem veszik észre……Az még nem is idegesített, hogy nekem nem köszöntek, mert leszarom ezeket az arcokat, de az, hogy megjegyzéseket tesznek rám, mikor ott állok, az már felbasz.
-Hallod inkább ásd el magad, a helyett, hogy teszed itt a megjegyzéseket… - lököm oda a kiscsajnak lazán.
-Én ássam el magam? – kérdezi közelebb lépve hozzám – A te hibád, hogy most Meg nem lát, te tehetsz mindenről, úgyhogy inkább húzd meg magad.
-Ha ilyen jó barátja vagy Megnek, arra válaszolj nekem, hogy míg kómában feküdt miért nem jöttél be hozzá egyszer sem, csak akkor mikor felébredt, és akkor is csak szart kavarni!? – a végére már kicsit megemelem a hangom – Ha igaz barátja lennél, nem zavarna, hogy boldog.
Erre nem tud mit mondani. Csak állunk és várjuk, hogy nyögjön már ki valamit, de nem megy neki.
-Gyere kicsim, menjünk. – szólok Megnek és mennénk is, de a csaj megfogja babym kezét. Mi a szart akar még?
-Ne kérj ilyet…tervben volt…-válaszolja. Ez nem volt vicces.
-Mekkora hüly…-csókjával hallgattat el, de ezt most nem is bánom.
-Mégis mit gondoltál, hogy pont most foglak elhagyni? Ennyire gerinctelennek nézel? Tudod mit, inkább ne válaszolj. Szeretlek te kis buta. –teszi hozzá az utolsó mondatot, miután átölel. Nagyon gyengéd, mintha porcelánból lennék… Szerencsére odabent Cody és az apám közös nevezőre jutnak, így Cody maradhat. Persze mikor már azt hiszem, hogy minden rendben, anyu utánunk szól.
-Cody, a szüleid tudják, hogy itt leszel napokig?
-Nem, nem mintha érdekelné őket…
-Akkor szerintem hívd fel őket, és át is jöhetnének, hogy beszéljünk erről. –Cody végül belemegy, és a szülei is hamarosan átjönnek. Örülök, hogy még egészségesen ismertek meg, mert ki tudja, hogy most mit szólnának…A beszélgetés alatt néha kínosan érzem magam, főleg az idegesít, hogy nem látom az emberek arcát, és így nem tudom leolvasni róluk, hogy valójában mit gondolnak. De, ami vígasztal, hogy Cody maradhat, bár gondolom, hogy mindenképp maradt volna. Cody később segít lefürdeni, bár az enyhén szólva is tapizásból ítélve nem hinném, hogy ezzel csak nekem tesz olyan jót. Zuhanyzás után kapok egy csókot, majd törölgetni kezd. Jaj…
-Cody, nem vagyok béna…-szólok rá finoman, hogy ezt egyedül is be tudom fejezni.
-Tudom. –kezembe adja a hálóruhámat, legalább már nem érzem magam egy kislánynak, akit az anyukája öltöztet. Beérve a szobába elbóklászom az ágyig, hogy lefeküdjek. Elég fáradt vagyok, megviselt ez a nap, ha kívülről nem is mutatom.
-Te, Meg, hova tetted a távkapcsot? –ahh, ezt nem hiszem el, komolyan ez most a legfontosabb?
-Minek az neked? –kérdezem bizakodva, hogy nem megint meccset kell nézni.
-Hmm…hogy nézzem a tévét? –kérdez vissza.
-Fantasztikus…-egy cseppet sem leplezem válaszommal a véleményemet a dologról.
-Naa, kosármeccs lesz, muszáj megnéznem…Ez az…-először nem értem, hogy mi az, de mikor meghallom a tévét, rájövök, hogy megtalálta. Megvárom, hogy ő is lefeküdjön, majd hozzábújok és pár perc múlva már mélyen alszom is. Illetve csak aludnék, mivel Cody őrült kiabálására kell felébredjek. És még ki is nevet…kezdek ideges lenni…
-Ne haragudj. –hát ez nem volt túl meggyőző, ezért a hang irányába nagyot csapok a kispárnával.
-Kikapcsolhatnád azt a szart. –szólok rá, most már tényleg kezd nagyon-nagyon idegesíteni. Cody komolyan nem érti, hogy pihenni szeretnék?
-Na most miért vagy durcás baby? –ölelve kapok egy puszit a számra tőle, látom próbál békíteni, de akkor is felkiabált és kész…
-Nem tudom, mit szólnál, ha arra kelnél, hogy őrjöngök…úgyhogy kapcsold ki és aludj.
-De én még nem vagyok álmos…nézhetnénk valamit, vagyis én nézném, te hallgatnád…-most élvezi, hogy forgatja a tőrt a szívemben? –vagy inkább kikapcsolom…-bingó, na végre…Magához ölel, és mikor már azt hihetném, hogy végre alhatok, mocorogni kezd.
-Cody…aludj már…-szólok rá újra.
-Ajj, de nem megy…-uhh, attól engem még hagyhatnál… Csókolni kezd, majd érzem, hogy a pizsama felsőm pántja egyre lejjebb csúszik. Nem Cody, nincs sex!
-Ezt most komolyan gondolod? –kérdezem tőle, miközben visszahúzom a pántomat.
-Hát igen, de ha nem akarod…-őrület, hogy Cody mindig mindenhol képes lenne szeretkezni velem. De ez most nem fog menni, nagyon frusztrált vagyok a vakságom miatt, fáradt is vagyok, csak aludni szeretnék. Hozzá bújom, és hamarosan sikerül is elaludnunk. Éjszaka viszont egyedül indulok neki, hogy elbotorkáljak a fürdőszobáig. Egyszer csak valaminek neki ütközöm, ami persze hatalmas zajjal jár.
-Meg, mit csinálsz? –kérdezi Cody tőlem.
-A mosdóba akartam kimenni…-válaszolom, közben kezeimmel még mindig a kivezető utat keresem.
-Miért nem oltod fel a…bocsi…kikísérlek.
Reggel puszikra ébredek, Cody nagyon töri magát, hogy jól érezzem magam. A nap folyamán ketten maradunk, így még beszélgetni is van időnk. Viszont nem tetszik, ahogy beszél, mikor szóba kerülnek az exek. Gyűlölöm, ha valaki nagyra tartja magát, hogy elvárná, még én legyek hálás, mert velem van. Egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy pusztán a sex, ami összetart minket. Gondolatmenetemből a csengő hangja zökkent ki. Cody édesapja az. Kicsit beszélgetünk, készségesen azt is megemlíti, hogy van egy nagyon jó orvos, aki talán segíthet nekem, még a számát is meghagyja. Miután elköszön, Cody visszaül mellém.
-Mit gondolsz? Felhívjuk? –kérdezi kezemet fogva, amit egyetlen rántással el is húzok.
-Zavar, hogy vak vagyok? –kérdezem ridegen.
-Nem zavar, csak bánt, mert tudom, hogy neked rossz. De most megint mi van veled? –hangjában értetlenség cseng, de nekem nem tud hazudni.
-Tudod, mit? Nem hívom fel, nem érdekel, hogy meggyógyulok-e vagy sem. És nem vagyok azért neked hálás, mert velem vagy. Elegem van a gyerekes viselkedésedből, meg abból, hogy le sem szarod, hogy mi van velem! A te hibádból vagyok vak, miattad ütött el az a kocsi…miért nem hagytál akkor békén?! –zúdítom rá haragomat, amit kissé meg is bánok. Csak állok ott, majd egyszer csak ajtócsapódást hallok. Tehát elment…
-Menj csak el…hagyj magamra…hagyj magamra te is…-mondom remegő hanggal. Sötét van, azt sem tudom pontosan, hogy hol vagyok, félek, ha csak egy lépést is teszek, összetöröm magam, ezért leülök a földre, ajkaimba harapok, hogy ne sírjak. De aztán valaki átöleli a derekam, és magához von.
-Csak becsuktam az ajtót. Miért hiszed, hogy el akarok menni? –Cody az. Most sem ment el, még most sem… Nem tudom magam tovább tartani, elerednek a könnyeim. Olyan gyenge vagyok megint, szégyellem a könnyeimet, de egyszerűen sírnom kell…sírni…csak sírni… -Sírj csak, talán jót tesz. És igazad van, miattam…-kezdene bele, de ujjaimat ajkára csúsztatom.
-Valakire rá kellett zúdítanom a fájdalmamat, hibást keresni az állapotomra, de nem gondoltam komolyan. Csak úgy félek…félek, hogy mi lesz, ha már mozogni sem tudok. Mi lesz, ha tehetetlen leszek, de a tudatom tiszta? Mi lesz, ha te többet nem jössz, a lelkem pedig egy mozdulatlan testben kell majd, hogy szenvedjen némán? Ha vége kell, hogy legyen, legyen vége még most, mert…-nem fejezhetem be, csókja elhallgattat. Érzem, hogy nedves az arca, és nem a könnyeimtől. Épp, mint akkor…mint, mikor elütött az autó. Az utolsó halvány emlékeim, hogy Cody sír. Most is ejtett néhány könnyet vagy csak én vagyok összezavarodva?
-Ennek sosem lesz vége. –válaszolja, hangjából hallom, hogy már mosolyog. Gyengéden végig simítok arca vonalán, ő ugyan ezt teszi derekammal, mire kicsit összerezzenek. Cody kicsit közelebb húz, homlokát érzem homlokomon.
-Sokkal érzékenyebb vagy az érintéseimre…-súgja számba, majd újra megcsókol, miközben finoman hátra dönt. Úgy látom, hogy az esti kanossága nem múlt el. Miért nem tud velem betelni, miért akar mindig szeretkezni? Tudom, hogy mások sexmániásnak gondolnák, és egy kicsit én is, de olyan jó ilyen közel lenni hozzá. Mintha csak mi lennénk a világon, és az idő megállt volna, hogy szabadon szeressük a másikat.
Szokatlanul finoman ér hozzám, bár sosem durva, de most olyan gyengéd, mint a tavaszi szél. Mégis…most, hogy nem látok semmit, jobban érzem a simogatást, a csókokat, mintha csak feljavultak volna a megmaradt érzékeim. Ajkaim résnyire nyitva vannak, muszáj fel-felsóhajtanom, olyan kellemes érzés. Kezem az alattunk lévő puha, prémes szőnyegen pihen, majd lassan felcsúsznak Cody derekára, végül pólója alá, a hátára…érzem minden apró izmát megfeszülni, teste melegét.
-Olyan rossz, hogy nem látlak…félek…-suttogom halkan, hisz szégyellem szavaim, de tetteimet nem. Belecsókolok a nyakába, finoman szívogatni kezdem édes bőrét.
-Ne félj, vigyázok rád…-hiába a válasz, úgy érzem magam, mint egy szűzlány, aki nem tudja, hogy mit kell csinálnia. Ujjaimmal tovább simogatom Cody hátát és derekát, hogy tudja, teljesen rábízom magamat.
Mielőtt bármit is visszaszólhatnék, Meg szólal meg.
-Am neked meg már mondták, hogy egy igen komoly érv lennél az abortusz mellett? – uhh, oltás… - Ha nekem egy ilyen büdös kölyköm lenne, aki ráadásul ennyit ugat, akkor kiraknám már a kutya helyett. – ajajajajjj…ezt már nem lehet röhögés nélkül kibírni…
-Akkor is így fogsz nevetni, ha Cody téged is úgy dob, mint a többit? – ez köcsög…lefagy arcomról a vigyor. Most tuti agyonverem ezt a kis faszt, babym eltereli a figyelmemet egy fullasztó csókkal, majd elszakadva számtól orromra kapok egy puszit.
-Had válaszoljak én, nekem szólt be…Édesem…naaa… - ne pillázz már így…na jó legyen, félreállok, ha gáz van, úgyis lezúzom ezt a pöcst.
-Neked csak egyetlen dolgot kellett volna megengedni kiskorodban…a gázcsapot. – Meg lő, és gól… - Gondolom, hogy azzal, ami a te gatyádban van, nem megy a hódítás, máskülönben miért is lennél féltékeny a barátodra, na de azért ilyet állítani…Aztán felmerül a kérdés ugye, hogy téged miért nem tud lekötni egy lány, mert ugye ezt te furcsálltad Codynál... Talán a másik kapura játszol? – kettő null ide - Mondanám, hogy kapd be, amit gondolok, de nem kívánok neked ilyen jót. Még örülnél is neki, mi? – aztán felém fordul - Szóval ne mondj neki te se ilyet, mert a végén még tényleg be akarja kapni. – nem tudom, Meg hogy bírja ilyen komolyan lökni ezt a sok hülyeséget, de én már nagyon nem bírom…
-Na jó, én erre a sok hülyeségre nem érek rá… - jujj szegény Mike, most a lelkébe lett gázolva…
-Adios, a soha viszont nem látásra! – integet utána Meg, és finoman megcsókol…mrrrr…. - Haragszol, mert elüldöztem a barátodat? – kérdezi mosolyogva.
-Nem. Ki akartam osztani, de látom, hogy meg tudod magad védeni nélkülem is. Amúgy mondták már, hogy nagyon sexy vagy, ha mérges vagy? – csókolom meg nyakát.
-Nem, de sejtettem, hisz valamiért belém kellett szeretned, nem igaz? – ezt az egot díjazzuk egy csikizéssel.
Teszünk a parkban még egy kellemes sétát, de Meg már kezd fáradni és haza akar menni. De nekem valahogy semmi kedvem megint hozzájuk menni, nem vagyok kíváncsi az apja faszságaira. Kisebb vita alakul ki, hogy kihez menjünk, de Meg ezt megunva közli, hogy akkor mindketten menjünk haza. El akarom kísérni legalább, de nem engedi…
Mikor hazaérek, próbálom hívni, de nem veszi fel….faszom…remélem nincs baja, küldök egy sms-t is de nincs válasz…áhh hogy én mekkora hülye vagyok….faszért vagyok ilyen makacs. Biztos látni se akar…
Másnap is próbálom hívni, huszadjára fel is veszi a telefont, de meglepetésemre az anyja. Elmondja mi történt, és leblokkolva állok a szobámban és hallgatom amit Meg anyja mond. Istenem…most mit csináljak? Muszáj látnom…összekapom magam, és egy táskába bedobok néhány váltócuccot és indulok is. Leérve a garázsba döbbenten állok….hol a kocsim? Jah…tegnap gyalog jöttem haza a parkból…Megéknél hagytam…Gyorsléptekkel elindulok és nem sokra rá meg is érkezek. Apja enged be, és mondja, hogy a kertben van, több szó nem is esik köztünk. Kimegyek és meglátom, ahogy ül egy padon. Aztán feláll és óvatos léptekkel indul el a levegőben matatva valami kapaszkodóért. Szörnyű ezt látni….én meg tegnap önző, fasz fejemmel nem maradtam vele…iszonyatos bűntudatom van…
-Meg… - fakadok ki és ölelem át.
Segítek neki, és a ház felé vezetem, közben elmesél mindent. Mekkora jófej az orvos…mi az hogy nem tudja mi a baja? Nem azért orvos, hogy tudja??? Na jó szúúúúszáááá…Segítek neki a lépcsőn majd megáll.
-Cody, nem maradsz itt velem? Szükségem van rád, jobban, mint valaha. Egyedül a szobámig sem találok el… - mondja és szorosan ölel magához – Kérlek… - súgja a fülembe.
-Ne kérj ilyet… - kis hatásszünet és el is enged – tervben volt… - micsoda megkönnyebbülést láthattunk.
-Mekkora hüly… - belefojtom a szavakat egy csókkal.
-Mégis mit gondoltál, hogy pont most foglak elhagyni? Ennyire gerinctelennek nézel? Tudod mit inkább ne válaszolj. – mondom mosolyogva és átölelem - Szeretlek, te kis buta.
Bemegyünk a házba és engedélyt kérek, hogy maradhassak pár napig, míg Meg rendbe nem jön. Meglepetésemre apja is könnyen rábólint, de mikor indulnánk babym szobájába az anyja utánam szól.
-Cody, a szüleid tudják, hogy itt leszel napokig? – öhm….izé…
-Nem, nem mintha érdekelné őket… - válaszolom és megcsóválja a fejét.
-Akkor szerintem hívd fel őket, és át is jöhetnének, hogy beszéljünk erről. – bólintok egyet és felhívom őket…
Egy órán belül meg is jönnek közben Meg anyukája előrukkolt valami sütivel is. Kedves. Elmeséljük az őseimnek, hogy mi történt Meggel és meglepetten néznek egyet. Nem igaz hogy nem tűnt fel nekik, hogy valami nem stimmel vele….jujj de fel tudnak baszni egy másodperc alatt…
Nagy kegyesen belemennek, hogy itt maradjak, nem mintha valami beleszólásuk is lett volna a dologba, és mennek, mert apám megint valami üzleti útra megy. Hála istennek, nem leszek otthon, mikor megy a vita, hogy soha nincsenek együtt, mert apám a munkájának él…ami igaz is csak mindig én vagyok a fasz mindenért, mert ők idegesek…
Az este számomra tök jól alakul…segítek Megnek lefürdeni. Minden egyes porcikáját végigsimítva, és már azt se tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány, annyira beindít maga az, hogy meztelen…finoman megcsókolom, és elzárom a vizet. Kezembe veszek egy törülközőt és elkezdem törölgetni.
-Cody nem vagyok béna… - mondja, és kiveszi kezemből a törülközőt.
-Tudom. – kezébe adom az alvós cuccait.
Bemegyünk a szobába és lefekszik én meg a távkütyüt keresem. Hova az istenbe rakta el azt a vackot? Hmmm….morcos leszek…
-Te, Meg, hova raktad a távkapcsot? – kérdezem még mindig kutakodva.
-Minek az neked? – nah szerinted?
-Hmm…hogy nézzem a tv-t? – kérdezek vissza mosolyogva.
-Fantasztikus… - mondja kicsit letörve.
-Naa, kosármeccs lesz, muszáj megnéznem… - mondom és megtalálom a párna alatt a távirányítót – Ez az… - azzal a lendülettel be is kapcsolom.
A Lakers játszik, ez az…elhelyezkedek az ágyba, és kicsi babym odabújik hozzám. Észre se veszem, hogy elaludt és egy hangosabb őrjöngésemre felriad. Morogva fekszik vissza én meg csak nevetek. Olyan vicces fejet vágott.
-Ne haragudj. – mondom visszafojtott nevetéssel.
De kicsit nagyot kapok a párnával…de nem tudom befejezni a nevetést.
-Kikapcsolhatnád azt a szart. – mondja morcosan.
-Na most miért vagy durcás baby? – magamhoz húzom és adok egy puszit ajkaira.
-Nem tudom mit szólnál, ha arra, kelnél fel, hogy őrjöngök… - jajj de kis morci vagy, egyébként már megtörtént – úgyhogy kapcsold ki és aludj.
-De én még nem vagyok álmos…nézhetnénk valamit, vagyis én nézem, te hallgatnád… - uhh ez nem volt szerencsés beszólás… - vagy inkább kikapcsolom…
Átölelem, és próbálok aludni, de nem megy. Csak forgolódok össze-vissza.
-Cody…aludj már… - de nem tudok…
-Ajj, de nem megy… - máshoz lenne kedvem…
Magamhoz fordítom és megcsókolom. Kezdeném vetkőztetni, de nem hagyja…
-Ezt most komolyan gondolod? – dehogy…nem gondolok komolyan semmit…
-Hát igen, de ha nem akarod… - lefekszem és hozzám bújik.
Nagy nehezen sikerül elaludnom. Az éjszaka közepén hatalmas csörömpölésre kelek fel.
-Meg mit csinálsz? – kérdezem kómásan.
-A mosdóba akartam menni…
-Miért nem oltod fel a…bocsi…kikísérlek. – felkapcsolom a villanyt és kikísérem.
* * * CJ * * *
Reggel finom kis puszikkal ébresztem fel. Próbálok neki minél többet segíteni, hogy könnyebb legyen neki. Szülei elmennek dolgozni, én meg vigyázok a kicsi betegemre. Most sokat beszélgetünk…nagy örömére. Persze nem tudja nem szóba hozni a volt barátnőimet, mert kíváncsivá tette Mike tegnap…miért kell minden csajnak az exeimmel foglalkoznia!? Kicsit felhúzom magam, nem szeretem ezt a témát…én se kérdezem az exeiről, de ő kíváncsi. Le is zárom annyival, hogy örüljön, hogy belé szerelmes vagyok, nem úgy mint a többi kis kurvába, mert hát azok voltak…
Csengetnek…ki lehet az? Megyek kinyitom az ajtót és apám áll az ajtóban. Beengedem és szólok Megnek, hogy apu jött. Leül velünk beszélgetni és mondja, hogy ismer valami orvost, aki ilyen estekben tud segíteni. Ad egy névjegykártyát és el is megy, mert ugye üzleti útra megy.
Nem tudom…lehet fel kéne hívni ezt a fószert ha apám bízik benne, csak nem lehet egy sintér…de ezt majd Meg eldönti…
Már épp fürdünk, mikor Cody kezd álmosodni. Egy biztos, hogy nem bírom el, szóval jó lenne, ha nem tehénkedne kicsi szívem ennyire rajtam, ehh…
-Cody…-jó lenne elindulni befelé, de vajon hallja, amit mondok?
-Igen? –na végre…Gyorsan be is megyünk a hálóba, mielőtt elalszik itt nekem. De nem tudom…Talán jobb lenne hazamenni és gyorsan túlesni a beszélgetésen a szüleimmel is.
-Cody, haza kéne mennem, elmondani a szüleimnek, mit mondott az orvos. –felülök az ágyon.
-Nem ér rá kicsit később? Alszunk egyet és megyünk…-közben ő is felül, még át is ölel, én meg hozzábújom.
-Félek…-motyogom halkan.
-Nem lesz semmi baj. Majd én vigyázok rád. –kapok egy nyugtató piszit a nyakamra- De most alvás. –folytatja, majd eldöntve az ágyra egy aprócska csókot kapok.
-Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni? –kérdezem tőle.
-Egyáltalán nem vagyok az. Én is be vagyok szarva attól, hogy mi lesz veled, de együtt megoldunk mindent. –az arcomat simítja végig, és mielőtt bármit mondhatnék, újra megszólal. –Azt akarod mondani, hogy szeretsz, ugye? Tudom ám…-mosolyog, majd átölel. Viszont tényleg úgy érzem, hogy jobb lenne túlesni a beszélgetéseken, ezt meg is mondom neki. Nagy nehezen elindulunk végül hozzánk. Cody a karjaiban visz a kocsiba, és bár erre nem volt szükség, azért jól esik.
Hazaérve leülünk a szüleimmel, és mindent elmondok. Mindenki szomorú, ráadásul apu és Cody között is kezd kiéleződni a helyzet…
-Cody, már ne haragudj, de nem úgy festesz, mint aki a lányom mellett fog megmaradni…-szólal meg apa.
-Miért, hogy festek? –látom Codyn is, hogy egyre idegesebb. Már csak az hiányozna, hogy valamelyikük meggondolatlan dolgot tegyen.
-Mint az összes többi taknyos kölyök, aki kedve szerint cserélgeti a barátnőjét.
-Nem tud rólam semmit…hogy a fa…áhh hagyjuk…-Cody mérgesen elindul kifelé. Apám persze hozzáteszi, hogy menekül az igazság elől, de nem akarom őt elengedni, főleg nem ilyen állapotban.
-Cody, ne menj el…-megfogom a kezét, mikor utolérem.
-Meg, ha itt maradok, apádat elküldöm a faszomba. Úgyhogy most szerintem lépek. –válaszolja idegesen.
-Persze, az a legegyszerűbb, ha elszaladsz a problémák elől. –gorombítom le, hogy végre az agyához kapjon és ne a megsértődött kispicsát játssza, mert ez nem áll jól neki.
-Jajj, ne idegesíts már te is. Elmegyek, mert a végén még kárt teszek apádban…-én még mindig nem engedem- Meg, engedj el…nem akarok összeveszni veled…
-Cody, nem akarom, hogy elmenj. Szükségem van rád.
-De nekem nincs szükségem apád hülyeségeire. –olyan heves tiltakozik, ez már gyanús. Kezdek megint elbizonytalanodni.
-Most velem foglalkozz…ezt egyedül nem tudom végig csinálni. –épp időben tér észhez, átölel és megpuszil.
-Mi lenne, ha kimennénk a parkba? –hmm…jó ötlet, hisz ott találkoztunk először. Talán jót tenne egy romantikus séta. Gyorsan beszaladok a pulcsimért és szólok, hogy elmentünk. Apu hozzáteszi, hogy nem szeretné, ha betegen az utcán kószálnék, így ha elfáradok nyugodtan hazajöhetek Codyval együtt. Biztos, hogy ezt nehéz volt felajánlania, hisz láthatólag nem szíveli őt.
A parkba gyalog megyünk, hisz nincs messze. Cody próbál felvidítani, ami most nagyon jól jön…végre kikapcsolhatok. Elsőként persze, hogy a kosár pályára megyünk. Nézem egy darabig, ahogy dobálgat, de aztán mikor hozzám kerül a labda, úgy döntök, hogy talán én is megpróbálok kosarat dobni. Igaz, hogy ez nem kifejezetten az én játékom, meg nagyon fáradt vagyok is, de legalább játszom…
-Meg…ne fáraszd le magad…-szólal meg Cody aggódva.
-Nem fogom, ahogy elnéztem a bénázásaidat…-már olyan rég piszkálódtam vele, ez most jól esett. Cody is igazán hagyhatna nyerni, de nem ám…a férfi ego, mi? Na ezért egy hétig no sex, de sebaj, muhaha. Már majdnem dobok végre egy nyamvadt kosarat, mikor egy puszival leszerel.
-Ez nem ér. –kérem ki magamnak nevetve.
-Dehogynem! –lágyan megcsókol, hogy kárpótoljon, majd az egyik padra ülünk le romantikázni. Jól érzem magam vele, jó egy kicsit csak ketten lenni megint. Illetve csak jó lett volna, mert Cody bunkó haverjai naná, hogy megtalálnak.
-Jééé CJ…elveszett ember. –ki a fasz ez? Hát omg…akkora tuskó, hogy a láncfűrész lefulladna a fejében…
-Csá Mike! –köszön neki Cody, de én nem. Nehogy már majd én köszönjek neki előre…pff…
-Miért nem jössz ki mostanában? Ne mondd, hogy ez a kis bige jobb elfoglaltság…-ez a köcsög most rólam beszél? Ideje megszólalnom…
-Am neked meg már mondták, hogy egy igen komoly érv lennél az abortusz mellett? Ha nekem egy ilyen büdös kölyköm lenne, aki ráadásul ennyit ugat, akkor kiraknám már a kutya helyett. –vetem oda flegmán, közben már Cody sem bírja tovább mellettem nevetés nélkül, persze én is teli szájjal mosolygom.
-Akkor is így fogsz nevetni, ha Cody téged is úgy dob, mint a többit? –úgy látom, hogy Cody komolyan be akar ezért mosni a gyereknek, de mielőtt még mondana vagy tenne valamit, átdugom nyelvemet az ő szájába. Hosszú másodpercekig folytatom ezt az élvezetes műveletet, majd egy puszit nyomok az orrára.
-Had válaszoljak én, nekem szólt be…Édesem…naaa…-nagyon szépen nézek rá, így hát belemegy. - Neked csak egyetlen dolgot kellett volna megengedni kiskorodban…a gázcsapot. Gondolom, hogy azzal, ami a te gatyádban van, nem megy a hódítás, máskülönben miért is lennél féltékeny a barátodra, na de azért ilyet állítani…Aztán felmerül a kérdés ugye, hogy téged miért nem tud lekötni egy lány, mert ugye ezt te furcsálltad Codynál... Talán a másik kapura játszol? Mondanám, hogy kapd be, amit gondolok, de nem kívánok neked ilyen jót. Még örülnél is neki, mi? –cukkolom, majd Codyra nézek –Szóval ne mondj neki te se ilyet, mert a végén még tényleg be akarja kapni. –mondom teljes komolysággal, ami elég nehéz, mert a kissrác már nagyon ideges.
-Na jó, én erre a sok hülyeségre nem érek rá…-szólal meg a fiú, majd sarkon fordulva távozik.
-Adios, a soha viszont nem látásra! –kiabálok utána integetve, majd Cody hajába túrva, lágyan megcsókolom őt. –Haragszol, mert elüldöztem a barátodat?
-Nem. Ki akartam osztani, de látom, hogy meg tudod magad védeni nélkülem is. Amúgy mondták már, hogy nagyon sexy vagy, ha mérges vagy? –kérdezi, miközben belecsókol a nyakamba.
-Nem, de sejtettem, hisz valamiért belém kellett szeretned, nem igaz? –kérdezek vissza nagyképűen, mire kapok egy alapos csikizést. Kellemesen telik a nap hátralevő része is, míg el nem érkezik az indulás pillanata. Mikor megemlítem, hogy szeretnék ma otthon aludni, Cody hevesen tiltakozni kezd, azt szeretné, ha inkább hozzájuk mennénk. Addig-addig makacskodunk mindketten, míg meg nem unom, és egyszerűen faképnél nem hagyom. Szeretett volna legalább hazakísérni, de közlöm vele, hogy most inkább azt se… Hazaérve persze csörög a telefon, Cody az. Nem érdekel, fáradt vagyok vele veszekedni. Még egy sms-t is küld, de arra sem reagálok. Inkább elteszem magam holnapra…
Reggel koromsötétségre ébredek. Annyira nem bírom, ha anyám engedély nélkül jön be a szobámba és húzza le a redőnyt… Na mindegy, felkapcsolom a villanyt. Ez hihetetlen, már ez a vacak sem működik?! Na jó, akkor a kislámpa…Mi a…Hát már semmi sem jó ebben a házban? Vagy…? Kétségbeesetten az ablakhoz támolygok, de rá kell döbbennem, hogy a redőny nincs lehúzva. Bekövetkezett. Megvakultam… A nap hátralévő része azzal telik, hogy a szüleim az orvoshoz visznek, aki alaposan megvizsgál. Most is csak annyit tud mondani, hogy valószínűleg ez az állapot csak átmeneti, de nem tehetnek most semmit sem értem. Hazaérve már megbarátkozom a gondolattal, hogy sötétségben kell most lennem, ha ezzel egyáltalán meg lehet barátkozni.
Kicsit hűvös van, ezért nem akarok túl sokat kint maradni a kertben, de mivel anyu bement a kabátomért, egyedül indulok el. Egy pillanatra olyan érzésem van, hogy valaki néz, kezemet kitárva kutatok a levegőben, de semmi, ám mikor tovább mennék, nem tudok…
-Meg…-Cody térdel le elém, kétségbeesése hallatszik hangján, miközben szorosan ölel és ölel. Egy pillanat alatt elfelejtem, hogy tegnap makacsul nem akart velem hazajönni, és én is átölelem. A ház felé sétálva elmesélem neki, hogy mi történt, hogy mire keltem és, hogy mit mondott az orvos. Csak az ajtónál állok meg, mert kíváncsi vagyok a reakciójára.
-Cody, nem maradsz itt velem? Szükségem van rád, jobban, mint valaha. Egyedül a szobámig sem találok el…-átölelem őt, szorosan bújok hozzá, mint egy védtelen kiscica, pont úgy, ahogyan érzem is magam ebben a helyzetben. –Kérlek…-súgom halkan a fülébe.
Reggel csörög a telóm, mikor már nagyban készülődök. Meg az. Mondja, hogy majd csak délután megyünk be a dokihoz, mert akkor rendel. Hát jó. Otthon tétlenkedek, szüleim agyára megyek, jófiú módjára. Aztán közlik, hogy ők mennek el, és majd csak késő este jönnek, ne várjam őket. Nem tudom mikor vártam őket, de oké. 10 perc se telik el, csöngetnek. Ki a faszom? Itthon hagytak valamit? Bár az ősök nem csöngetnének. Kinyitom az ajtót és meglepetésemre Meg az. Elmondja, hogy most volt a dokinál, amire enyhén szólva felkapom a vizet…nem úgy volt, hogy együtt megyünk? De lenyugszom, mert tudni akarom mit mondott neki az orvos. Bemegyünk a nappaliba, leül a kanapéra, én meg előtte guggolok kezét fogva.
-Csináltak pár vizsgálatot, aztán az orvos megnézte az eredményeket. Szerinte a fejemet ért ütés miatt van, ami a baleset alatt ért. Azt is mondta, hogy lehetséges, teljesen elveszítem a látásomat, de minden valószínűség szerint ez csak addig tart, míg a duzzanat le nem húzódik, aztán el nem tűnik, és akkor már nem nyomja a látóidegeket. De, ha ez mégsem következne be, az is lehet, hogy hamarosan nem csak látni, de beszélni vagy mozogni sem fogok tudni. – hogy mi? Ez komoly? Lassan felülök mellé, és kattogni kezd az agyam…ez most nagyon szíven ütött - A barátaid nem szeretnek, fiatal vagy még, nem kötelezlek arra, hogy egy ilyen barátnőd legyen. Ha akarod, itt és most elválhatnak az útjaink, meg fogom érteni… - elcsuklik a végén a hangja, és lehajtja fejét.
Nem, ezt biztos nem bírnám megtenni…nem tudnám egyszerűen elhagyni. Mikor nem éreztem így akkor se ment. Most meg aztán pláne.
-Megan… - ahogy tekintetét magamra emelem, látom, hogy könnyben van a szeme. A kórházban éreztem utoljára ilyet…én nem akarom elveszíteni…nem akarom ilyen törékenynek látni. - Ugye most csak azt akarod hallani, hogy mennyire szeretlek? Mert azt biztos tudod, hogy semmiért sem hagynálak el. Sem azért, mert a haverok, sem mert az élet próbál keresztbe tenni. Tökös gyerek vagyok, majd én megvédelek, mert még…sosem láttalak ennyire sebezhetőnek. – mondom komolyan, és megcsókolom. Hosszan faljuk egymás ajkait.
-Cody… - sóhajtja nevemet a fülembe és végignyalja a nyakam. Szorosan magamhoz ölelem, de….ezt most nem lehet….
-Pihenned kell, nem kell ezt… - kezdek bele, de nem hagyja, hogy befejezzem.
-Nem miattad, ez nem vigasztalás, én…kívánlak… - beleharap a fülembe és elszakad bennem a cérna. Vadul mégis finoman csókoljuk egymást.
-A szüleid… - nyögi számba.
Mit foglalkozol most az őseimmel? Felállok, és magammal húzom babymet is álló helyzetbe, majd a fenekébe markolva emelem fel. Lábait derekam köré kulcsolja, és elindulok vele a szobám felé.
-Késő este jönnek csak haza. – válaszolom, és már a lépcsőn mennék fel, de megfogja a korlátot.
-Várj…hozd azt a csokit meg az epret… - ez biztos jó ötlet? Múltkor is ki volt akadva miatta, meg különben is pihenni kéne nem? - Nekem most ez a legjobb…szükségem van rád, veled akarok lenni, elfelejteni mindent egy kicsit… - velem lehet beszélni.
Magamhoz veszem a desszertet majd ölembe kapom Meget és felmegyünk a szobámba. Azért míg lefekszik az ágyban, a biztonság kedvéért bezárom az ajtót. Nincs szükség meglepetésekre. Végzek ezzel a művelettel is és fölé mászva kezdem csókolgatni nyakát, és hogy jobban hozzá férjek, fejét hátra dönti és élvezi a kényeztetést. Összefonom ujjainkat és így folytatom tovább. Aztán lelök magáról és csípőmre ül. Vadmacska…
-Játszunk egy kicsit, jó? A szívem szakadt meg, mikor a telefonba azt mesélted, hogy a barátaid baszogattak. Hát most megmutatom, hogy miért jobb egy idősebb barátnő, hogy mikor elmeséled, majd irigykedhessenek. Elfelejtünk mindent és mindenkit, és élvezzük, hogy együtt vagyunk… - lehajol hozzám, de csók helyett inkább az ajkaimba harap.
-Jól hangzik baby… - mondom, miközben pólómat veszi le rólam.
Mikor meztelen felsőtestemen karmol végig finoman, megremegek egy kicsit, de kibaszott jól esik. Lassan elkezd rajtam vetkőzni, és fehérneműben helyezkedik el újra a csípőmön. Istenem de szép…de nincs sok időm gyönyörködni benne, mert lerángatja rólam a még rajtam lévő ruhákat. Magához veszi a csokit, és végigfolyatja rajtam egy csíkban. Uhh de hideg…szinte serceg a forró testemen…
-Nyami, én édes csokoládém… - na itt már az a kis önkontrolom is eltűnik ami eddig volt és felülve csókolom meg vadul és szenvedélyesen.
Elválik ajkaimtól és szájába helyez egy epret és átadja nekem. Visszadönt az ágyra és elkezdi lenyalogatni rólam a csokit. Ahhh……hatalmasat nyelve száguld le az eper, mikor hasamat nyalogatja. Elindul megint felfelé kis érzéki harapásokkal és felérve számhoz egy vad csókot kapok. Hajgumiját eltávolítom a helyszínről, mert egyszerűen imádom, mikor fölém hajolva rám hullik csodálatos selymes haja. Kicsit hátra húzva fejét kezdem szívogatni nyakát…csak a sóhajtozását hallom. Elképesztő…Ismét lefelé vezet az útja. Mikor elmerülök szájában, megdermed mindenem egy pillanatra…lassan, őrjítően lassan kezd neki és nem is gyorsul a tempó. Csak nyögdécselek, hiába vetném rá magam, mint egy kiéhezett állat. Az nem lenne jó neki…hagyom, had csináljon amit csak akar. Szaporán emelkedő és süllyedő mellkasomról nyalogatja ismét a csokit, közben farkamról sem feledkezik meg, és kezét mozgatja rajta, ugyan olyan lassú tempóban.
-Keményen, hátulról akarom… - mondja kacéran mosolyogva.
Mire felfogom mit is mondott, már négykézlábra állt és fenekét dörgöli hozzám. Gyorsan felpattanok és derekát átölelve harapok vállába.
-Csokit…fürdess meg csokoládéban, légy rossz fiú és nyalogasd le rólam… - hallom az utasítást.
Már annyira be vagyok gerjedve, hogy letépem róla a melltartót és tangáját. Én nem vagyok olyan óvatos és finom, hogy egy csíkban öntsem rá a csokit. Megfogom, és ahogy esik úgy puffan, öntök rá és folyik mindenfele. Ismét cserélheti a takarító az ágyneműt…melleit masszírozva kezdem lenyalogatni róla az édességet. Haladok egyre lejjebb. Nyelvem a szeméremajkak közé siklik és egyre gyorsabb ingerlésbe kezd. Egyre sűrűbbek a sikolyai és már elég szépen benedvesedett, ahhoz, hogy altáji fájdalmamon enyhítsek. Gyors mozdulattal hatolok bele, amire hangosan felsikít. Ahhh….gyors tempót diktálok, de valami nem jó. Nem jó ez így. Kihúzódok belőle, és megfordítva hátára fektetem és újra becsusszanok hüvelyébe.
-Látni akarom az arcodat…látni akarlak… - dörmögöm szájába és megcsókolva kezdek mozgásba lendülni.
Belemar hátamba és pár lökés után felsikít az élvezettől engem is magával rántva. Alig tudok támaszkodni fölötte…lassan kihúzódok belőle és mellé fekve ölelem magamhoz. Egymás karjaiban csitul a légzésünk.
Már majdnem alszok, mikor babym kirángat fürdeni. Nem tudtam aludni este, és most se……hisztis leszek, na jó nem….Beállunk a zuhany alá és elkezd fürdetni. Én meg tök kóma. Átölelem és ránehezedek….alszom, kész…
-Cody… - nyögi alattam….csak nem nehéz vagyok!?
-Igen? – állok fel mosolyogva.
Megcsóválja fejét mosolyogva, aztán mikor végzünk, bemegyünk a szobába. Leülök az ágyon, ledobálom a csokis cuccokat, és magamhoz húzva Meget, dőlök el. Hozzábújok és már aludhatnék is ha ő is álmos lenne. De nem így van…
-Cody, haza kéne mennem, elmondani a szüleimnek mit mondott az orvos. – kificereg a kezeim közül és felül az ágyon.
-Nem ér rá kicsit később? Alszunk egyet és megyünk… - dörmögöm feltornászva magam ülő helyzetbe, hogy hátulról átölelhessem. Derekán lévő karjaimra helyezi kezeit és hozzám bújik.
-Félek… - mondja halkan.
-Nem lesz semmi baj. Majd én vigyázok rád. – szorosabban magamhoz ölelem, és belepuszilok nyakába. – De most alvás. – mosolyogva lefektetem az ágyra, és egy pici puszit adok szájára.
-Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?
-Egyáltalán nem vagyok az. Én is be vagyok szarva, attól, hogy mi lesz veled, de együtt megoldunk mindent. – mondom végigsimítva arcát. Rám néz és már szóra nyitná a száját, de megelőzöm. – Azt akarod mondani, hogy szeretsz ugye!? Tudom ám… - vigyorgok rá, és átölelem.
Fekszünk még egy kicsit, de nem hagyja, hogy elaludjak. Azt mondja nem szabad halogatni, el kell mondani a szülőknek. De azt nem vágom az enyémeknek miért kell…de legyen, ahogy akarja, mondja el, ha akarja.
Hazaviszem, persze berakom a kocsiba, hiába ellenkezik, ne fárassza ki magát. Behív engem is, hogy ott legyek vele, mikor elmondja a szüleinek. Leülünk és elmeséli mit mondott az orvos. Az ősei persze teljesen ki vannak bukva, én is így érzek…apuci persze gyilkos szemekkel kérdezi, hogy mi lesz velünk. Kicsit felkapom a vizet, amit nem nagyon látnak rajtam, talán Meg, mert combján lévő kezemet kezdi simogatni nyugtatás képpen.
-Cody már ne haragudj de nem úgy festesz, mint aki a lányom mellett fog maradni… - kezem ökölbe szorul, mindjárt leverem a fejét. Kész hülye a faterja…
-Miért hogy festek? – kérdezem enyhén felháborodva.
-Mint az összes többi, taknyos kölyök, aki kedve szerint cserélgeti a barátnőjét.
-Nem tud rólam semmit…hogy a fa…áhh hagyjuk… - felállok és otthagyom őket a francba.
Bevágom magam mögött az ajtót és megyek a kocsim felé. Lehet ilyen voltam, de már nem vagyok, és nem is leszek olyan. Nyitnám az ajtót, mikor Meg megfogja kezemet.
-Cody ne menj el…
-Meg, ha itt maradok apádat elküldöm a faszomba. – mondom full idegbetegen. – Úgyhogy most szerintem lépek.
-Persze, az a legegyszerűbb, ha elszaladsz a problémák elől. - áhh családban marad a hülyeség.
-Jajj ne idegesíts már te is. Elmegyek, mert a végén még kárt teszek apádban… - csak nem enged el, mikor nyitnám az ajtót – Meg, engedj el…nem akarok összeveszni veled… - ránézek, hogy tudassam vele, komolyan beszélek.
-Cody, nem akarom, hogy elmenj. Szükségem van rád.
-De nekem nincs szükségem apád hülyeségeire.
-Most velem foglalkozz…ezt egyedül nem tudom végig csinálni. – igaza van…már megint önző vagyok…adok egy puszit az arcára és átölelem.
-Mi lenne, ha kimennénk a parkba? – kérdezem tőle, mikor a ház felé ráncigál.
Bólint egyet és beszalad a házba. Hehh? Most minek ment vissza? De mikor kijön, leesik, hogy egy pulcsi kellett neki. Elindulunk, gyalog, mert azért mégse leszek olyan kényelmes, hogy a parkba kocsival menjek…de azért a labda nálam van.
Elsétálgatunk egy kicsit és közben hülyéskedek, hogy tereljem kicsit a gondolatait, mert tudom, hogy mióta kijött a dokitól a betegségén agyal. Sikeresen el is terelem a figyelmét, és betérünk a kosárpályára is, hogy dobáljak kicsit. Leültetem a padra, olyan helyre, ahol szemmel tudom tartani, úgyis kicsit elfáradt a sétában. Dobálgatok, gyakorlok kicsit, aztán a lepattanó elpattan a francba, és Meg veszi fel a labdát. Nyújtom a kezem, hogy dobhatja, de nem….elpattogtatja a hárompontos vonalig, és megáll velem szemben. Most játszani akar?
-Meg…ne fáraszd le magad… - nem nagyon szeretném innen egyenesen a kórházba vinni…
-Nem fogom, ahogy elnéztem a bénázásaidat… - mi van?
Rám vigyorog és elkezdünk játszani. Finoman próbálok játszani, nehogy fellökjem vagy nem tudom. De még így is simán verem kicsi babymet…kiesett a gyakorlatból…Egyszer elhúz mellettem a labdával és mikor rádobná hátulról átölelem és nyomok arcára egy puszit.
-Ez nem ér. – nevet fel karjaimban felém fordulva.
-Dehogynem! – mosolygok rá és megcsókolom...és leülünk a padra.
Nem sokkal később ezt a jó pillanatot elrontják a haverok.
-Jééé CJ…elveszett ember. – Mike jön köszönni nekem, de Meg mintha ott se lenne.
-Csá Mike! - köszönök vissza.
-Miért nem jössz ki mostanában? Ne mondd, hogy ez a kis bige jobb elfoglaltság… - méri végig Meget és felmegy bennem a pumpa, de ahogy látom nem csak bennem…
-Mert biztos egyedül hagylak…gyere le velem, úgyse tudok főzni. –kár volt neki bevallani neki ezt az egész dolgot, így mindig aggódni fog értem.
-Rendben. –egyezem bele, na nem, mintha lenne más választásom Codyt ismerve. Kézen fogva megyünk le a konyhába, ahol leültet egy székre. Nézem egy darabig, hogy mit szerencsétlenkedik a hűtőnél, de aztán mögé lépve átölelem, így nemsokára átadja nekem a terepet. Egész otthonosan érzem magam, hamar neki is látok a tojásos vacsinak, mivel ezen kívül nem is lett volna itthon sok minden. A tűzhelynél állok, mikor mögém lépve megölel.
-Hogy vagy baby? –óh de édes…
-Jól. –cupp az arcára. –Neked tényleg egy idegen terület a konyha?
-Nem…tudom, hol van. Egyébként, ha az főzésnek számít, tudok csinálni szendvicset. Ebben anyámra ütöttem, ő sem megy a konyha közelébe. Viszont a Nagyi nagyon tud…egyszer elviszlek hozzá, biztos kedvelne téged. Nála még én is jó fiú vagyok. –Cody a családjáról mesél, és a nagymamájának is be akar mutatni, vagyis kitart mellettem a betegség ellenére is. Annyira már nem is érzem magam hülyének, hogy ebbe a fiúba szerettem bele, hehe. Megint kapok egy puszit, mielőtt válaszolnék.
-Na persze. Te és a jóság fogalma két különböző dolog. –mást mégsem mondhatok, hisz a végén még elbízza magát.
-De tényleg…Nagyinál úgy beszélni, mint ebédnél anyámmal, az kizárt.
-Miért? –egyre kíváncsibb vagyok.
-Mert már lendülne is a keze, és kapnék egy olyan tockost, hogy a nem létező protkómat köpném ki. De azért imádom a vénlányt. –ez a történet még az én arcomra is mosolyt csal, nem csak Codyéra. Közben kiveszi a kezemből a tálcát, a másik kezével meg a kezemet fogja meg, így bandukolunk fel. Még fent is mesél nekem a nagyijáról, én meg örömmel hallgatom a vicces történeteket.
-Vidd le ezeket, én addig engedek vizet. –szólalok meg, mikor már tele vagyunk.
-Nem lesz baj, míg lent vagyok?
-Menj már! –szólok rá újra mosolyogva. Bemegyek a fürdőbe, és engedni kezdem a vizet. Kellemesen meleget engedek, hogy el tudjunk lazulni. Leveszem a ruháimat, majd a hajamat is feltűzöm, mikor a szemem sarkából meglátom Codyt az ajtóban állni. Nem szólok semmit, és, amit ő nem láthat, hogy egy kis halvány pír jelenik meg arcomon. Belecsobbanok a vízbe, nem sokkal később, már ő is csatlakozik. Romantikus fürdőzésünk után egy kicsit tévézünk, aztán kisebb győzködés után kikapcsolja, és végre aludhatunk.
Reggel még bőszen szunyókál, mikor én már puszikkal keltem fel.
-Jó reggelt! –milyen édes így álmosan.
-Neked is! –válaszolom mosolyogva. Látom rajta, hogy figyeli minden léptemet, aggódik még mindig. Reggelinél ezt fel is hozom, de inkább csak kibújik alóla.
Később hazavisz. Először nem nagyon akaródzik elmennie, de úgy érzem, hogy most jót tenne neki, ha kikapcsolódna, és nem mindig azt lesné, hogy mi van velem. Végül belemegy, és így legalább abba az illúzióba ringatom magam, hogy kettőnk közül legalább neki lesz egy jó napja… Pár óra múlva kiderül, hogy ez nem így lett. Még mindig pihengetek, mikor megcsörren a telefonom, Cody az.
-Szia baby…-szól bele, majd elmeséli, hogy mennyire rossz napja volt. Fél órát beszélgetünk, kissé lehangoltam búcsúzom el tőle. Nehezen alszom el, de tudom, hogy mit kell tennem.
Másnap korábban megyek be az orvoshoz, mint ahogy azt terveztem. Felhívom Codyt azzal, hogy csak délután megyünk, ami persze nem igaz. Szörnyű híreket kapok a vizsgálatok után, ezért úgy döntök, hogy elmegyek Codyhoz, és megosztom vele is.
Félve csengetek be hozzá, egy kicsit meg is haragszik, hogy nélküle mentem el, de aztán elmagyarázom neki, hogy nem szerettem volna őt is leterhelni a várakozással. Bemegyünk a nappaliba, és leülünk.
-Csináltak pár vizsgálatot, aztán az orvos megnézte az eredményeket. Szerinte a fejemet ért ütés miatt van, ami a baleset alatt ért. Azt is mondta, hogy lehetséges, teljesen elveszítem a látásomat, de minden valószínűség szerint ez csak addig tart, míg a duzzanat le nem húzódik, aztán el nem tűnik, és akkor már nem nyomja a látóidegeket. De, ha ez mégsem következne be, az is lehet, hogy hamarosan nem csak látni, de beszélni vagy mozogni sem fogok tudni. –Cody eddig csak előttem guggolva, a kezemet szorongatva hallgatott, de most leül mellém, látom rajta, hogy összetört, pont, mint én, mikor először meghallottam. –A barátaid nem szeretnek, fiatal vagy még, nem kötelezlek arra, hogy egy ilyen barátnőd legyen. Ha akarod, itt és most elválhatnak az útjaink, meg fogom érteni…-hangom elcsuklik, nem vagyok képes többet mondani.
-Megan…-felbiccenti fejem, hogy a szemébe nézzek. Cody láthatja rajtam, hogy majdnem sírok, én meg látom rajta, hogy az ő szíve is elszorult.
-Ugye most csak azt akarod hallani, hogy mennyire szeretlek? Mert azt biztos tudod, hogy semmiért sem hagynálak el. Sem azért, mert a haverok, sem mert az élet próbál keresztbe tenni. Tökös gyerek vagyok, majd én megvédelek, mert még…sosem láttalak ennyire sebezhetőnek. –halványan elmosolyodom őszinte szavaira. Egyáltalán nem olyan gyerekes, mint a többi hülye haverja, már szinte kész férfi. Könnyek szöknek a szemembe, de még mielőtt lepereghetnének arcomon, Cody csókjával vígasztal meg.
Olyan ez a csók, mintha nem akarna vége lenni. Egyre csak „menekülünk” egymás karjaiba, én már gondolkodni sem akarok, csak elfelejteni, hogy létezhetem máshol is, mint Cody karjai között. De ezúttal Cody nem mer tovább menni, nem próbál meg „perverzkedni”, ahogy mindig, talán még mindig benne él a múltkori kudarc élménye. De nekem szükségem van rá, vele akarok lenni, hogy ha csak egy órára is, de elfelejtsem azt, ami talán rám vagy ránk vár.
-Cody…-sóhajtom nevét a fülébe a csók után, érzem, hogy karjaival jobban magához szorít, miközben nyakát nyalom végig.
-Pihenned kell, nem kell ezt…-de mielőtt még folytathatná, én megnyugtatom.
-Nem miattad, ez nem vigasztalás, én…kívánlak…-érzékien beleharapok a fülébe, és újra csókolni kezdem. Persze Cody nem az a fajta, akit sokáig kéne győzködni, ha sexről van szó. Érzem, hogy egyre hevesebben csókol, mintha fel akarna falni, vagy, mintha mindketten attól tartanánk, hogy az élet egyszer csak elválaszt.
A szüleid…-nyüszögöm szájába, mire felállva magával húz, majd fenekembe markolva felemel, hogy a derekára üljek, így engedelmesen kulcsolom át a lábaimat köré.
-Késő este jönnek csak haza. –válaszolja, miközben elindul a lépcső felé, de én megkapaszkodom a korlátban.
-Várj…hozd azt a csokit meg az epret…-mosolygom rá csábosan. Egy pillanatra elbizonytalanodik, talán félt, hogy mégis pihennem kéne, ezért folytatom. –Nekem most ez a legjobb…szükségem van rád, veled akarok lenni, elfelejteni mindent egy kicsit…-nincs szükség további győzködésre, magához veszi az epret meg a csoki szirupot, majd felkapva engem, a hálóba megyünk.
Miközben a biztonság kedvéért bezárja az ajtót, addig elnyúlok az ágyon. Kényelmes a puha, szatén ágyneműben feküdni, a párna szinte körül ölel. Cody fölém mászva kezdi el csókolni a nyakam, én meg ezt élvezve biccentem hátra neki fejem. Keze kezembe csúszik, ujjaink szorosan fonódnak össze. Mikor már nyeregben érzi magát, lelököm magamról, csípőjére ülve szorítom kezeit feje fölé.
http://www.youtube.com/watch?v=yojX4cgR3uM
-Játszunk egy kicsit, jó? A szívem szakadt meg, mikor a telefonba azt mesélted, hogy a barátaid baszogattak. Hát most megmutatom, hogy miért jobb egy idősebb barátnő, hogy mikor elmeséled, majd irigykedhessenek. Elfelejtünk mindent és mindenkit, és élvezzük, hogy együtt vagyunk…-lejjebb hajolva ajkaiba harapok.
-Jól hangzik baby…-morran fel elégedetten, miközben én már a pólóját húzom felfelé. Mikor sikerül levennem, lágyan végig karmolom izmos mellkasát. Érzem, hogy egy kicsit kirázza a hideg, de tudom, hogy csak azért, mert jól esik neki. Hogy izgalomba hozzam, én is leveszem a felsőmet, sőt a nadrágomat is, hogy egy szál fehérneműben csodálhasson tovább. Szeméből kiolvasom, hogy gyönyörűnek tart, de hogy én is többet lássak belőle, vad és türelmetlen mozdulatokkal meztelenre vetkőztetem. Megfogom az öntetet, majd lassan egy vékony csíkban végig folyatom Cody testén.
-Nyami, én édes csokoládém…-szám szélét megnyalva nézek rajta végig, de ő is már elég türelmetlen, ezért felülve csókolgatni kezd. A csókcsata végére azt veszem észre, hogy már én is úszom a csokoládéban, de ezúttal nem bánom. Bekapok egy epret, úgy adom át neki, hogy azzal nyamnyogjon, miközben én nyalogatni kezdem róla a csokoládét. Nagyot nyelve nyeli le az epret, mikor a hasához érek. Szorgos kis nyelvem úgy köröz testén, mint éhes sirály a vacsorára várva. Apró harapásokkal haladok ismét felfelé, hogy aztán kiéhezve csókot lopjak tőle. Hajamba túrva húzza ki hajgumimat, majd dobja le mellénk, így a hajzuhatag szinte beterít minket, mintha ez rejtené el édes titkunkat, azt a hosszú és mély érzésű csókot. Újra a hajamba „kapaszkodik”, hogy kissé hátra húzza a fejem, és nyakamat vegye ostroma alá. Belekapaszkodom a takaróba és hagyom, had szívogassa meg a puha bőrt, amin hamarosan halvány pirosas folt keletkezik. Lassan ereszkedem lefelé, és ezúttal meg sem állok fő célomig.
Számba csúsztatom a már lüktető férfiasságát, érezni, hogy egy pillanatra megfeszül mindene, hogy mennyire élvezi már azt, hogy bekaptam. Egészen szelíd kiscica vagyok ma, lassan csúsztatom ki, majd újra be számba, olykor-olykor pedig csak finoman nyalogatom. Tudom, hogy már ő is nagyon akarja, de azért nem szeretném, ha ideje korán elmenne. Kis idő múlva újra a mellkasáról nyalogatom az édes desszertet, miközben kezemmel ingerlem tovább. Nyögéseivel engem is felizgat, én is többet akarok. Hogy is mondtam…?
-Keményen, hátulról akarom…-szólalok meg mosolyogva, majd négykézlábra ereszkedve fenekemmel simulok bele ölébe. Egyetlen gyors mozdulattal mászik fölém, vállamba harapva öleli át derekamat.
-Csokit…fürdess meg csokoládéban, légy rossz fiú és nyalogasd le rólam…-susogom halkan nevetve, mire ő szinte letépi rólam a melltartót, nem sokkal rá pedig az utolsó kis bugyit is. Halkan felsóhajtok, mikor a hideg csokoládé a hátamat éri, majd végig csorog a combjaimon is. Cody forró nyelvét megérezve már halkan nyögök egyet, lehelete szinte perzseli bőrömet, miközben kebleimet markolássza.
Hangosan nyögve konstatálom, mikor leér nyelvével legérzékenyebb pontomhoz, és egyre gyorsuló nyelvcsapásokkal okoz gyönyört. Egyre erotikusabb sikolyaim figyelmeztetik, hogy ha sokáig folytatja, nélküle lesz orgazmusom. De ezt már nem várja meg, mert a következő pillanatban minden időhúzás helyett kíméletlenül belém hatol. Felsikítva marok bele az ágyba az élvezettől, térdeim már az elején alig bírják Cody egyre gyorsuló tempóját. Alig pár lökés után úgy érzem, hogy mindjárt a csúcson vagyok, mikor hirtelen minden abba marad. Most mi történt? Nem bírta volna tovább? Hátamra fektetve dönt el az ágyon, majd türelmetlenül újra belém csusszan.
-Látni akarom az arcodat…látni akarlak…-suttogja a számba, majd csókolva kezdi el mozgatni csípőjét. Erősen marok bele húsába, ezzel sem sikerül sokáig húzni a pillanatot. Remegve, nyögve ér el az orgazmus hulláma, mire Cody megáll, de testem lüktetése őt is a kéj poklába taszítja. Fehér köd ül elmémre, azt sem tudom, hol vagyok. Csak szuszogok, és hagyom, had zárjon karjaiba. Egyikünk sem tud megszólalni vagy megmozdulni, csak pihegünk egymáshoz bújva.
Mikor az agyam tisztulni kezd, eszembe jut, hogy el kell mondanom a szüleimnek, hogy mi van velem, meg Cody szüleivel sem ártana beszélni, hisz nem maradhat titokban. Codyval is beszélni szeretnék, hogy mit érez most… De egyelőre még csak pihengetni akarok, élvezni, hogy cirógatja a hajamat, a hátamat, és, hogy olyan szerelmesen nézünk egymásra, mint még soha.
