‐          Nem kérdeznéd, ha nem akarnád… - felkel és az ablakhoz megy - Én már feladtam az álmaimat a koreai karrierrõl…elég, ha egyikünk adja fel az álmait, nem igaz? – és mi? Minket is feladtál?

‐          Megfeledkeztél a közös álmainkról? – hátulról átölelem és nyakába temetem az arcomat - Esküvõ, gyerekek…és mi… - súgom a fülébe.

‐          Egy pillanatra sem, de ez más, én nem… - kezemet szájára teszem, hogy ne fejezze be.

‐          Úgy érzem, hogy csak a száddal mondasz igent, de nem akarod, hogy profi legyek. – mondom.

‐          Nem, ez nem igaz! – fordul felém - Olyan sok minden zakatol a fejemben, hogy ez mennyire jó lenne neked, de másrészrõl ott vannak a félelmeim, nem is beszélve, hogy a legjobbat akarom neked, és talán a sport nem az. Mi lesz, ha megsérülsz vagy valami? Nem akarom, hogy elvesszenek az álmaid és munkád se legyen. Boldognak akarlak látni, hát nem érted? – ne nézz ilyen szomorúan…

‐          Én ne érteném, mikor én is csak boldognak akarlak látni?- finoman csókolom meg.

‐          Ha igent mondasz, talán sosem leszek nyugodt, hogy hol vagy, és mit csinálsz, de ha nemet, akkor életem végéig magamat hibáztatnám a dolog miatt. Erre nincs jó megoldás számomra, így aztán egyedül kell döntened, hogy neked mi a legjobb. De had segítsek…a kosár… - mondja és menne el, de nem engedem.

‐          Nélküled semmi! Miért beszélsz úgy, mintha kötelezõ lenne szakítanunk, bárhogy is döntök? – kérdezem szomorúan…

‐          Mert akadálynak érzem magam, és ez az érzés leírhatatlanul rossz… - ez hülyeség, miért lenne akadály?

‐          Jobb, ha tudod, hogy nem foglak elengedni! – de nem ám…magamhoz ölelem aztán egymás ajkainak esünk, mintha legalább 1 hete láttuk volna egymást.. Nem hagyhatsz el azért, mert profi leszek, és azért sem ha nem…veled akarok lenni.

‐          Úgy hiányzott ez… - mondja miközben én már nyakát kóstolgatom - Tegnap vártam, hogy… - kikapcsolom melltartóját pólója alatt.

‐          Mit vártál? – mosolyodom el. Leveszem felsõjét, és azonnal birtokba veszem finom száját. Belemar hátamba, és szinte letépi rólam a felsõmet.

‐          Hogy megvigasztalj, hogy szeress, hogy legalább egy kicsit törlesszek…Nem is tudom, hogy pontonként vagy kosarakként ígértem… - õszintén én sem…

‐          Pontra emlékszem, de ha nem, akkor is annyit kérek, meg még annak is a dupláját… - súgom nevetve.

Épp azon van, hogy levegye rólam az alsómat, mikor kopognak…miértmiértmiértmiért?????? Legszívesebben üvöltenék…mintha tudnák, hogy mit akarunk csinálni…mindig ilyenkor zaklatnak minket.

Meg anyuja…kaja? A desszerttel akartam kezdeni, de ezt buktam…persze, hogy kicsim megkér, hogy zuhanyozzunk le, és menjünk reggelizni.

A nap azzal telik, hogy kattog az agyam…ezerrel dolgoznak a fogaskerekek. Nem tudom mit csináljak…Szeretnék összeköltözni Meggel, de ahhoz az kell, hogy én is dolgozzak, ezért lenne jó, ha profi lehetnék…ezzel viszont nem tenném kicsimet boldoggá. Ha nemet mondok, nem tudunk beköltözni a házunkba, viszont Meg boldog lenne, amitõl én is az lennék. Nem tudom mi legyen…cseppet sem könnyítette meg a dolgomat…

Délután kiülünk kicsit a hintaágyra…még itt is futkároznak a gondolatok a fejemben…de most inkább emlékek sora villan be. Hogy mi minden történt velünk Meggel…aztán mikor rá nézek, mindketten elmosolyodunk, és csókolózni kezdünk. Ahogy babym araszol felém, úgy mélyül a csók, csak mikor nagyot dörren az ég, szegénykém összerezzen, és magamhoz ölelem. Jééé, észre sem vettem, hogy esik…mit esik!? Szakad…

‐          Ne félj…menjünk be… - felkapom és berohanok vele a házba. De még így is szarrá áztunk.

Fent le akarom rakni az ágyra, de leránt magával.

‐          Olyan szexi vagy… - mondom végig nézve rajta…ezek a vizes cuccok szépen kiemelik a lényeget…és én imádok a lényegre tapintani.

‐          Te is… de meg fogsz fázni. Le kéne venni a vizes ruhákat. – leveszi rólam a felsõmet.

Végig húzza felsõtestemen a kezét, de leszorítom az ágyra, aztán megcsókolom. Felhúzom magamhoz a csók alatt, közben kicsi kezei már a nadrágomnál járnak. Jó is lesz, mert kényelmetlen már, fõleg, hogy vizes és jobban tapad rám…

Azt hiszem reggel óta már igazán kijár a desszert…finoman kezdem harapdálni, és vetkõztetni. Végig nézek rajta, és elkezdem simogatni…a rajta lévõ vízcseppeket kötögetem össze egymással, így simítva le róla az összeset. Imádom újra és újra szemügyre venni gyönyörû testét…

‐          Cody… - nyögi édesen a nevemet, mikor mellbimbójával kezdek játszadozni kezemmel.

Aztán nem bírom ki, hogy ne folytassam nyelvemmel az örömszerzést. Lehajolok és nyelvemmel járom körbe bimbóját, míg õ csak simogat és simogat. Olyan jó érzés…nem szeretem, ha a hajammal babrálnak, bár annak mindegy…de neki szabad…neki mindent szabad…A simogatások párosulnak csókolgatásokkal is, én meg a fenekét markolászom, és próbálom levenni róla a tangáját, de azon kapom magam, hogy kicsim lejjebb kúszva matat a boxeremnél, aztán felfelé haladva mellbimbómat találja meg, amit meg is szív…ahh…közben alhasamat simizi.

Mintha olvasna a gondolataimban, hogy ebbõl elég, máris lábaim között van, leveszi rólam a boxerem és kezelésbe veszi kedvenc játékát. Kis sexy vadmacskám kis nyalogatás után a szemembe nézve veszi szájába…mrrr…ha nem lenne olyan rohadt jó amit csinálsz, már rég alattam nyögnél…

‐          Mrrr…finom vagy… - mondja miközben a csúcs felé hajszol. De megint gonoszkodik…nem hagyja, hogy elmenjek, hiába emelem fel egyszer-egyszer a csípõmet, hogy lehetne folytatni…nem…

‐          Be sem zártam az ajtót… - mondja eltakarva magát. Feláll, és még visszanéz rám mosolyogva, aztán az ajtóhoz sétál.

Felkelek, magamhoz veszem az egyik ruhadarabot, amit eldobáltunk. Mikor kattan a zár, kötöm be vele a szemét. Kezeim újra megtalálják a helyüket, finom mellein, ami egy sexy sóhajt vált ki belõle.

‐          Nagyon féltem, hogy megvakulsz a baleset után, de valamit tanultam belõle…sokkal érzékenyebb vagy, ha nem látod a körülötted lévõ dolgokat… - súgom, közben szépen leveszem róla a falatka kis tangáját.

‐          Én nem tehetek róla, hogy vaksötétben nem szeretsz szeretkezni…ahh…Codyh…ah…ah… - nyögve kaparja a falat, ahogy én ujjaimmal vagy nyelvemmel okozok örömöt neki.

‐          Azért nem szeretem a sötétet, mert akkor nem láthatom ezt… - magam felé fordítva nézek vágytól csillogó szemeibe. Ez az amitõl nem tudok megválni ha szeretkezünk…

Visszanavigálom az ágyhoz, és fölé kerekedem. Most én húzom kicsit az agyát…bejáratánál mozgatom fel és le a farkamat. Nézzük meddig bírja…

‐          Õrülten kívánlak mackóm, ad meg nekem, ami jár…szeretkezni akarok most azonnahh… - pontosan eddig…szerintem még egy perc se volt…De határozott lökéssel hatolok bele, és a mondat vége és édes nyögéssé alakul.

Kis édes, csak akkor kezdi a hátamon élesíteni a körmét, mikor gyorsítok…viszont mikor már kezd fájni, rá hagyom a befejezést. Muszáj simogatnom ahogy táncot lejt rajtam, de nem bírok magammal…fenekébe markolva segítek rá lökéseimmel, és egy szenvedélyes csók közben élvezek el, kis idõ múlva kicsim is. Rám roskad, és átölelve próbálom én is csillapítani légvételemet. Nagy nehezen mellém fekszik, de szerintem inkább egy frissítõ zuhany kéne neki, mielõtt rosszul lenne…szóval segítek neki kimenni, és megpancsizunk.

Fel sem öltözünk, egyszerûen, így ahogy vagyunk, bedõlünk az ágyba…lefárasztott. De még jön nekem pár menettel…

Már egy ideje csak fekszünk összebújva, így újra elkezdtem agyalni…

‐          Gondold azt, hogy én nem vagyok, és úgy válaszolj az edzõnek… - szólal meg hirtelen…de mi?

‐          Meg… - kezdenék bele, de csókkal hallgattat el.

‐          Sss…ne mondj semmit, csak tedd meg, amit meg kell tenned. Nagyon szeretlek, és a legjobbat akarom neked, ahogy ezt már mondtam… - kapok még egy puszit, aztán teljesen hozzám bújik.

De…hogy gondolhatnám azt, hogy õ nincs. Képtelen vagyok így gondolkodni. Nekem õ a legfontosabb…Finoman kezd simogatni, aminek az lesz  következménye, hogy elnyom az álom.

Megint a leendõ gyerekeinkrõl álmodtam…olyan aranyosak lesznek. Csak az álom vége nem tetszett, hogy az egész napos együttlét után, vissza kellett vinnem õket Meghez…aki…aki az exnejem volt. Mindez a kosár miatt…Ez hülyeség…nem lehet ez a következménye, ha profi leszek.

A mellett alvó istennõre nézek, és lágyan végig simítom az oldalát, aztán hozzá bújok és nyakába fúrom az arcomat. Átöleli a kezemet, innen tudom, hogy felébredt.

‐          Szeretlek! – súgom a fülébe – El sem tudod képzelni mennyire nagyon szeretlek… - puszi a nyakára – Imádlak! – finoman csókolom meg a hátára fordítva.

‐          Mi ez a hírtelen szeretetkitörés? Nem mintha nem esne jól. – mellkasomon simít végig, aztán nyakamat átkarolva húz le magához egy újabb csókért – Döntöttél? – kérdezi megszakítva a csókot. Vág az esze, mint a borotva…

‐          Azt hiszem… - mondom elnézve…nem igazán tudok a szemébe nézni. Be akarom bizonyítani, hogy a kosár nem választhat el minket…soha…

‐          És? Ne kelljen már mindent harapófogóval kihúzni belõled! – jól van, jól van…

‐          Folyton az jár a fejemben, hogy mennyire szeretlek…tudom, hogy azt kérted, hogy gondoljam azt, hogy te nem vagy, de ez képtelenség…nem megy. Te az életem része, vagy nem tudok csak úgy megfeledkezni rólad… - kezdek bele, és felülök – Meg, nem akarlak elveszíteni, de azt hiszem…én… - nem merem kimondani, de megteszi helyettem.

‐          Igent mondasz…

‐          De én akkor sem hiszem, hogy ez változtatna bármin is …Összeköltözünk, és minden folytatódik úgy, ahogy eddig. Ugye…? – nézek rá reménykedve, hogy most nem fog kidobni. De nem mond semmit… - Veled akarok maradni! Meg, mondj már valamit… - súgom magamhoz ölelve…

‐          Persze…marad minden így… - mondja viszonozva az ölelést. Nem volt valami meggyõzõ, de kezdetnek nem rossz…

Felhívom az edzõt, hogy megmondjam hogy döntöttem, de mondja, hogy most fog kezdõdni az edzés, inkább menjek be és a csapat elõtt válaszoljak…Hát jó…

Sikerül meggyõznöm kicsimet, hogy jöjjön velem. Az úton nem igaz beszélünk…csak én próbálkozok mosolyt csalni az arcára…összekulcsolom a kezünket, vagy a combjára simítom a kacsómat, de csak mûmosolyok repülnek felém. Elbizonytalanodtam…talán mégse kéne igent mondani a felkérése…de az egész csapat elõtt nem fogok tudni nemet mondani. Picsába…Egy piros lámpánál Megre nézek, aztán vissza az útra…eszembe jut az álmom, és könnyek szöknek a szemembe, de nem hagyom legördülni õket…

Pöppet rosszkedvûen szállunk ki mind a ketten a kocsiból, de kézen fogva megyünk be az edzésre.

Az edzés végén odajön hozzám az edzõ.

‐          Milyen most már hivatalosan is Lakers játékos lenni? – még nem is válaszoltam…

‐          Én… - ránézek Megre…olyan megtörtnek látszik…nem, nem akarom ilyennek látni. Annak a szerelmes, vidám csajnak akarom látni, akibe beleestem. Ezt nem tehetem vele… - Nagyon köszönöm a lehetõséget, nagyon király volt a példaképeimmel játszani, de…én egyenlõre még nemet mondanék. – mindenki ledöbben, látom, hogy Meg is – De ha végeztem a sulival, remélem még kaphatok egy esélyt.

‐          Csak ne tunyulj el. – mondja az egyik játékos aztán kicsimre néz – Sok boldogságot nektek. – mondja, és elvonulnak az öltözõbe.

Az edzõ még próbál meggyõzni, hogy a csapatban a helyem, de én már döntöttem, nekem, Meg mellett a helyem. Kapok még egy névjegykártyát, ha esetleg meggondolnám magam, aztán megyek babymhez.

‐          Ezt most miért csináltad? Eldobod az álmod mia… - kezd bele, de félbeszakítom.

‐          Pontosan…miattad adom fel az álmomat. – mosolygok – Te is megtetted értem, most rajtam a sor, hogy tegyek valamit érted. A kosarazást tudom folytatni a fõsulin, de az életem semmit sem ér nélküled. Nem is tudom mit csinálnék, ha elveszítenélek… - mondom elcsukló hangon, mire kapok egy finom csókot.

‐          Nagyon szexi vagy ebben a szerelésben… - mondja huncut mosollyal. Ez az, ezt a csillogó szemû kicsi babyt akarom látni…

‐          Láthatod még rajtam, mert megtarthatom. – mondom perverz vigyorral…bizony, nyugodtan letépheted rólam ha hazaértünk, persze csak óvatosan, mert ki kell raknom bekeretezve a falamra…

A három lehetõség közül, most a saját házunkban kötünk ki. Itt nem zavarhat minket senki, és bárhol letámadhatom…Most épp a nappaliban kísérlem meg…A kanapén a kandalló elõtt csókolom meg, aztán figyelem kicsit, ahogy a tûz fényei ugrándoznak tökéletes testén. Nyakához hajolok, és lágyan csókokat hintek rá.

‐          Mit csinálunk a hét végén? – mi van? Tényleg ez jár most a fejedben??

‐          Ezt majd kérdezd meg olyan két óra múlva. – dörmögöm a nyakába, és egyre lejjebb haladok a csókokkal, míg el nem húzódik.

‐          De most tényleg…Cody… - néz rám boci szemekkel.

‐          Ha arra vagy kíváncsi, hogy elfelejtettem-e a szülinapodat, akkor a válaszom nem. Tudom mikor van, tudom, hogy a hét végén lesz, és arra gondoltam, hogy elutazhatnánk valahova… - válaszolok, és közelebb húzódva hozzá, kezdem újra csókolgatni.

‐          És hova? – neeee már…

‐          Meg, ezt direkt csinálod!? Õrülten kívánlak, és nagyon nyûgös leszek ha nem kaphatlak meg, mert folyton félbeszakítasz… - mondom durcásan, mire nevetni kezd, aztán megcsókol, és innentõl kezdve már nem szakít félbe.

Végre minden zavaró tényezõ nélkül szeretkezhetünk a saját házunkban. Felavatjuk a nappalit, a fürdõt, és a hálónkat is. Rohadtul lefáradtam, de be kellett hajtanom a tartozását…

Reggel mikor felébredek és kinyitom a szememet, Meget pillantom meg az ablak elõtt az ingemben. Olyan ari…lóg rajta, mint tehénen a gatya, de még így is nagyon szexi.

‐          Jól áll az ingem… - ülök fel az ágyban, mire felém fordul. Kinyújtom a kezemet, hogy jöjjön ide, és már jön is – Tudod mi áll még jól neked? – magamhoz ölelem -  Ha nincs rajtad semmi. – súgom a fülébe, aztán megcsókolom. De látom, hogy valami nem stimmel…ilyenkor már reagál valami frappáns, jópofa válasszal, de most csak egy pici mosolya van… - Mi a baj szívem? – biccentem fel a buksiját, hogy a szemembe nézzen.

‐          Csak…attól félek, hogy megbánod a döntésedet. – mondja a kezemmel babrálva.

‐          Hogy bánhatnám meg, hogy téged választottalak!? Az én döntésem volt, soha nem fogom a fejedhez vágni. Igaz, hogy így nem tudunk összeköltözni, de boldog vagy, és így én is az vagyok. Ne agyalj ezen…most te vagy a fontos. – adok ajkaira egy puszit.

A nap nagyon jól telik. Elmegyünk bevásárolni, mert alig van kaja. De azt a fürdõrucit nem tudtam otthagyni, amit láttam neki. Tuti nagyon jól fog állni neki. Elõszülinapi ajándék…

Aztán egész nap otthon vagyunk. Próbál fõzni is tanítani, de reménytelen…Szórakozunk a medencében, ahol csinálok róla egy veszettül jó képet…tudtam, hogy jó választás ez a bikini. Este hív Nagyi, hogy holnap randim lesz vele. Jah, el is felejtettem, jó, hogy hívott. Megbeszélem kicsimmel, hogy leruccanok Nagyihoz, mert látni kíván. Mondja, hogy jön velem, de sikerül bekamuznom, hogy csak velem akar most taizni, ki akarja bérelni tõlem a holnapi napot, hogy a kedvenc unokájával lehessen…Velem!

Reggel azzal indítok, hogy hazaviszem kicsimet, és megyek Nagyihoz. Még pár hete megkértem Nagyit, hogy segítsen nekem sütni egy mackó formájú tortát, mert…mert így szokott hívni, és magamat adom ajándékba, még meg is ehet majd…aztán a szüleivel megbeszéltük, hogy a szülinapjára kiruccanunk Koreába, kicsim Nagyijához. Be vagyok táblázva…

Szóval segítek, ahogy csak tõlem telik a tortasütésben. Szerintem nagyon aranyos macikát hoztunk össze az öreglánnyal. Szerintem nekem van a világon a legjobb nagymamám. Mindent megtesz nekem…Elmesélem neki, hogy nemet mondtam, nem leszek a Lakers játékosa…elmesélek neki mindent, aztán átölel és közli, hogy büszke rám. Aztán a kis rafinált kitalálja, hogy idecsõdíti a családot holnapra, és szól anyuéknak, hogy hívják fel Meget, hogy velem történt valami, balesetem volt, vagy valami és hozzák le kicsimet a szülinapi bulijára. Mekkora ötlet…rögtön megy a körbe telefonálás.

Este nem válaszok Meg sms-eire, nem veszem fel a telót…már kezdem sajnálni, biztos aggódik. Nagyi nagyon kitartó, fogta a telót és elvette tõlem, hogy véletlenül se vegyem fel…hihetetlen…

Másnap délelõtt Nagyi már kora reggel nekilát a fõzésnek. Persze engem kizavar a konyhából…már ismer, tuti csak elcseszném a kaját…inkább feldíszítem a házat. Már minden készen áll, az asztal megterítve, a rokonságom itt van, már apuék is biztos úton vannak. És bingó, jön egy sms, hogy 5 perc és itt vannak…mindenki elbújik és csendben várjuk õket.

Begördül a kocsi, és Nagyi be is engedi õket, mikor Meg belép a nappaliba, mindenki felüvölt, hogy „Boldog szülinapot!”. Mosolyogva megyek oda hozzá, és ölelem át.

‐          Boldog szülinapot kicsim… - adok neki egy puszit.

‐          Te teljesen hülye vagy…tudod hogy megijedtem, mikor anyukád hívott!? Nem vagy eszednél… - lecsesz, aztán átölel.

‐          Nem az én ötletem volt. Nagyi eszelte ki. – vigyorgok, és már jön is az ötletgazda, és megölelgeti babymet.

Leülünk kajálni, még azon is meglepõdik, hogy kedvencét csinálta Nagyi…na jó, azt nem tudom, hogy honnan tudta, vagy csak véletlen, hogy pont ezt csinálta…De a legnagyobb sikert a torta aratja…még azt a feliratot is rákreáltuk, hogy „Cody mackó”.

‐          Ezt tõlem és Nagyitól kapod…megkértem, hogy segítsen nekem sütni…bizony, segítettem benne. Egy mackó, a mackódtól. – egy csók kíséretében leteszem az asztalra és kezébe adom a kést.

Megköszöni, aztán alaposan szemügyre veszi még le is fényképezi a telójával, de aztán belemártja kést.

Este, mikor már mindenki elment, felmegyünk a szobámba. Ezt a helyiséget is kidíszítettem ám…csak itt rózsaszirmok vannak és egy behûtött pezsgõ. Leülünk az ágyra, töltök pezsgõt…kicsit romantikázunk. De most már ideje odaadnom az én ajándékomat. Egy kis dobozkát adok a kezébe, ami azt a parfümöt rejti, amit kinézett magának. Ezt egy boríték követ, amiben kettõ Tunéziába szóló repülõjegy van.

‐          Ha jól emlékszem Afrikába akartál elmenni. Az lenne az ajándék, hogy elviszlek Tunéziába…azt hallottam nagyon szép hely, és nem kell költõpénzt hoznod, mert mindent én fogok állni. – mosolygok – De majd csak a koreai kiruccanás után tudunk menni…

‐          Milyen kiruccanás? – hmmm…még nem mondták neki a szülei?

‐          Hát, apukád szólt, hogy a nagymamád szeretné, ha a szülinapodat náluk ünnepelnéd… - lehet ez meglepi lett volna? És én elrontottam…?

‐          Valamirõl akartak ma beszélni velem, de közben anyukád hívott… - mondja a fejét csóválva.

‐          És te rögtön jöttél… - mondom nevetve.

‐          Ne nevess te majom… - majom??

‐          Eddig még mackó voltam. – ölelem át, aztán megcsókolom.

Pezsgõzünk, és megszagoltatja velem a parfümöt…nincs rossz illata, egész jó.

Kicsivel késõbb kiveszi a poharat a kezembõl, lerakja az asztalra, és az ölembe ül lovagló ülésben. Finoman kezd csókolgatni és vetkõztetni…jah, hát igen…engem még elfelejtettél kicsomagolni…

Cody egész ügyesen játszik, büszke vagyok rá. Ezt el is ecsetelem annak a srácnak, aki leül mellém. Õ is nagy kosaras lehetett volna, csak egy térd sérülés közbeszólt. Így belegondolva olyan bizonytalan ez a szakma…egy sérülés és annyi…

A meccs alatt a kis mackóka 4 pontot szerzett…hogy õszinte legyek, valójában arra gondoltam, hogy nagyok között egy sem sikerül neki, de nemhiába mondogattam, hogy tényleg nagyon ügyes. Messzirõl látom, hogy egy csaj próbál ráakaszkodni, de Cody azonnal lepattintja. Mégis…a szívembe szûr ez az érzés…minden úgy történik, ahogyan azt gondoltam…Útközben még valakivel leáll pár pillanatra beszélni, aztán jön hozzám. Magához szorít és megcsókol.

-Na, milyen voltam? –kérdezi mosolyogva.

-Mondtam, hogy jó leszel. –most én csókolom meg õt- Felvettek? –kicsit ideges vagyok emiatt.

-Még nem tudom, telefonon értesítenek róla. Baby, letusolok, és jövök. Gyors leszek.- ad a számra egy puszit, és megy is.
Míg õ bent készülõdik, addig én beszélgetek még kicsit azzal a sráccal, akivel ma találkoztam. Tök normális, és kedves is. Mikor Cody feltûnik, persze elköszön, hogy ne zavarjon minket.

-Ki volt ez? –most komolyan kérdõre fog vonni?

-Senki…-felelem, és elindulok vele kézen fogva a parkolóba.

-Meg, ki volt az a csávó? –kérdezi újra.

-Senki! –még a nevét sem tudom- Miért kell olyan nagy ügyet csinálni abból, hogy beszélgetek valakivel? Ha már itt tartunk, ki volt az a csaj? –csak kicsit vagyok ingerült…

-Nyugi már…tök normálisan kérdeztem meg. Amúgy meg szerintem elég látványosan pattintottam le a bigét, nem kell a féltékenykedési jelenet…-nem értesz semmit.

-Már kezdõdik is…-mondom halkan.

-Mi? –kérdezi.

-Nem érdekes. –úgy sem értenéd.

-Meg, nem akartalak megbántani…-meg akar csókolni, de elfordulok tõle. Most sem kedvem, sem energiám magyarázni, szóval beülök a kocsiba és elhajtok.
Hazamegyek, úgy érzem, hogy ki kell szellõztetnem a fejemet. Szerencsére a szüleim semmit sem kérdeznek, szóval kiülök a hintaágyra gondolkodni.

Már egy ideje ott vagyok, mikor Cody tûnik fel. Leül mellém és átölel.

-Rám hoztad a frászt, miért nem vetted fel a telefont? –kérdezi miközben jobban magához szorít.

-A szobámban hagytam…-tényleg bent maradt.

-Kicsim, mi baj van? –néz a szemembe- Ha az a csaj, ne aggódj miatta, nekem csak te kellesz, senki miatt nem hagynálak el. Szeretlek! –ad az arcomra egy puszit.

-És, ha lesz más, aki miatt elhagysz? Akár egy rajongó, vagy egy ilyen tüzelõ szuka, mint aki ma edzés után akadt rád…-mondom.

-Meg, ne beszélj butaságokat. Most mondtam, hogy csak te kellesz. Téged akarlak feleségül venni, tõled szeretnék gyerekeket. Veled vagyok boldog…-arcomra csúsztatja kezét- Még fel sem vettek kicsim…-mosolyog.

-És ha felvesznek? Meddig fogunk együtt maradni? A sok edzés, a meccsek, mellette tanulsz…remélem…nem lesz egymásra idõnk. –még mindig nem érted?

-Nem akarod, hogy bekerüljek a csapatba…-elveszi a kezét. Így is csalódott, nem fogok nagyobb csalódást okozni, ha hazudnom is kell.

-Nem, én csak…-de közbevág.

-Értem…-dehogy érted- De ha felvesznek, össze tudunk költözni, lesz rád is idõm. Te vagy a legfontosabb. –bólintok és átölelem. Jobb, ha most ennyiben maradunk.

Este várok, hogy történjen valami, mert nálam alszik. Nem akarok rámászni, de azért…nem tudom, de hiányzik, hogy szeressen, fõleg most…
Nagy nehezen azért csak elalszom, miközben õ végig simogat.

Másnap sincs nagyon jó kedvem, Cody hiába is próbál kicsit felvidítani. Este is csak unottan kapcsolgatom a csatornákat, fõleg a kosármeccset kapcsolom el olyan gyorsan, mintha égetne a távirányító.

-Eljössz velem Hawaii-ra? –mi? Nem úgy volt, hogy Afrikába megyünk? Bár Hawaii sem lehet rossz hely.

-Ezt komolyan kérdezed? –kérdezek vissza.

-Persze…már el is képzeltelek egy bikini felsõben és egy fûszoknyában…egész nap csak téged bámulnálak. –megsimogatja az arcomat- Gyönyörû vagy. –megcsókol, én meg nyakába kapaszkodva engedek a csábításnak. A folytatáshoz fáradt vagyok, vagyis nem akarom, hogy most vigasztaljon ezzel, mikor tegnap nem akart ezzel.

Reggel Cody telefonjára kelünk. Hamar kiderül, hogy Codyt felvették…Istenem…
Kap egy kis idõt, hogy átgondolja, aztán mikor leteszi a telefont, rám néz.

-Min akarsz még gondolkodni, mikor felvettek? –kérdezem felülve.

-Meg, tegnap gondolkoztam azon, amit mondtál…szeretném, ha olyan boldog lennél, mint eddig, nem olyan, mint tegnap. Ha azt szeretnéd, hogy ne legyek profi játékos, most szólj…úgyis teljesült az álmom, játszhattam velük. Most koncentrálhatok a másik álmomra…aminek te vagy a fõszereplõje…Szóval? Mi legyen? –kérdezi mosolyogva.

-Nem kérdeznéd, ha nem akarnád…-felállok és az ablakhoz megyek. Úgy teszek, mint aki csak gondolkodik, de valójában kibuggyanó könnyeimet törlöm le. Veszek egy mély lélegzetet és folytatom. -Én már feladtam az álmaimat a koreai karrierrõl…elég, ha egyikünk adja fel az álmait, nem igaz? –jól van Meg, el kell engedned õt, így lesz a legjobb…neki…

-Megfeledkeztél a közös álmainkról? –mögém lépve nyakamba fúrja az arcát, miközben át is ölel- Esküvõ, gyerekek…és mi…-súgja édesen fülembe.

-Egy pillanatra sem, de ez más, én nem…-óvatosan befogja a számat.

-Úgy érzem, hogy csak a száddal mondasz igent, de nem akarod, hogy profi legyek. –nem, ez így…

-Nem, ez nem igaz! –fordulok meg- Olyan sok minden zakatol a fejemben, hogy ez mennyire jó lenne neked, de másrészrõl ott vannak a félelmeim, nem is beszélve, hogy a legjobbat akarom neked, és talán a sport nem az. Mi lesz, ha megsérülsz vagy valami? Nem akarom, hogy elvesszenek az álmaid és munkád se legyen. Boldognak akarlak látni, hát nem érted? –belekapaszkodom a felsõjébe, miközben szomorúan nézek rá.

-Én ne érteném, mikor én is csak boldognak akarlak látni? –lágyan megcsókol.
Szomjaztam erre a csókra, kellett, hogy újra hinni tudjak benne, bennünk…Viszont még nem érti, amit én értek. Megszakítom a csókot, hogy elmondjam neki.

-Ha igent mondasz, talán sosem leszek nyugodt, hogy hol vagy, és mit csinálsz, de ha nemet, akkor életem végéig magamat hibáztatnám a dolog miatt. Erre nincs jó megoldás számomra, így aztán egyedül kell döntened, hogy neked mi a legjobb. De had segítsek…a kosár…-ellépnék, de nem engedi.

-Nélküled semmi! Miért beszélsz úgy, mintha kötelezõ lenne szakítanunk, bárhogy is döntök? –kérdezi kissé szomorúan.

-Mert akadálynak érzem magam, és ez az érzés leírhatatlanul rossz…-mit mondhatnék még?

-Jobb, ha tudod, hogy nem foglak elengedni! –jelenti ki határozottan és ugyanekkora határozottsággal a karjaiba is zár. Mélyet szippantok finom és ellenállhatatlan illatából, úgy imádom, ahogy azt is, mikor ennyire birtokol. Vele akarok lenni és maradni is…ez a szerelem túl nagy, hogy valaha is elmúljon.

Úgy kezdjük csókolni egymást, mintha a másik ajka egy még ismeretlen gyümölcs lenne, amit meg kell ízlelnünk, és azután nem telhetünk be vele soha. Úgy érzem, hogy egyszerre fulladok meg és kapok újraélesztést is…ez a csók sok, de mégsem akarom, hogy véget érjen, mert a szenvedély ellenére is kevésnek érzem.

-Úgy hiányzott ez…-mosolyodom el, miközben õ a nyelvével játszik nyakamon- Tegnap vártam, hogy…-érzem kikapcsolódni melltartómat Cody felsõm alatt kutató kezei által.

-Mit vártál? –kérdezi mosolyogva, miközben leveszi a felsõmet, aztán mielõtt válaszolhatnék, újra megcsókol. Mind a tíz körmömmel belemarok a hátába, és úgy tépem felfelé a pólóját, szinte leszaggatom róla, hogy aztán gyorsan újra csókolózni kezdhessünk.

-Hogy megvigasztalj, hogy szeress, hogy legalább egy kicsit törlesszek…Nem is tudom, hogy pontonként vagy kosarakként ígértem…-már gondolkodni sem vagyok képes, fõleg, hogy így összegabalyodtunk.

-Pontra emlékszem, de ha nem, akkor is annyit kérek, meg még annak is a dupláját…-súgja nevetve, miközben a simogatások közben azért én szorgoskodva próbálom levenni róla boxerét. Már épp húznám le, mikor kopogást hallunk meg. Ilyen a mesében sincs…miért mindig ilyenkor?!

Anyu az, hogy megyünk-e kajálni. Most mondjam azt, hogy nem? Inkább ráveszem Codyt a zuhanyzásra, aztán megyünk le. Még mindig nem tudom, hogy mi lesz, de nem fogok helyette dönteni, az biztos, szóval csak csendben eszegetek.

A nap többi része szinte csak csenddel telik. Hagyni akarom, hogy átgondolja a döntését, csak némán bújok hozzá a hintaágyon. Még az sem zavar, hogy már szemerkél az esõ, mert egyszerûen jó itt, így ülni.

Egy idõ után végre mindkettõnk arcán megjelenik egy halvány mosoly, ami elég is ahhoz, hogy csókolózni kezdjünk. Elõször csak olyan lágyan, hogy alig érintjük egymást, ajkaink simogatják a másikét…de ahogy közelebb és közelebb simulok, úgy válik a csók is intenzívebbé, és vegyül apró harapásokkal. Az esõ már zuhog, de mintha nem is éreznénk, csak a másik létezik mindaddig, míg nem dörögni nem kezd.
Ijedten húzom össze magam, Cody védelmezõen ölel magához.

-Ne félj…menjünk be…-elég jó erõben van, mert mielõtt válaszolhatnék, felkap és úgy szalad be velem.
Csurom vizesek vagyunk, mikor felérünk az emeletre. Nevetve dõlünk az ágyba, pontosabban magammal rántom mackókámat.

-Olyan szexi vagy…-néz végig vizes ruháimon, amik teljesen testemhez tapadnak.

-Te is…-igen baby, így ázottan sokkal jobban látszanak az imádott izmaid- de meg fogsz fázni. Le kéne venni a vizes ruhákat. –hát persze, hogy lehúzom róla a felsõt. Kezemmel masszírozó mozdulatokkal simogatom felsõtestét. Hirtelen azonban leszorítja a kezemet az ágyra, amit elõször nem értek, de mikor megcsókol, kezdem érteni.
Felhúz magához a csók alatt, miközben kezemmel már a nadrágját bontom ki. Úgy is olyan szûknek tûnt, de persze imádom, hogy Cody már ennyitõl merev lesz.

Finoman kezdi harapdálni bõrömet, miközben a felsõmet és a melltartómat veszi le. Ujjaival lesimogatja az utolsó vízcseppeket is bõrömrõl. Hevesen dübörög a szívem, ahogy nézem õt, alsó ajkamat harapdálva várom, hogy  mi fog történni.

-Cody…-nyögöm halkan nevét, mikor finom mozdulatokkal morzsolgatni kezdi mellbimbóimat. Elõre hanyatlom, félig rá is roskadom, mikor kebleimhez hajolva már nyelvével kényeztet tovább. Hátát és tarkóját simogatom, másik kezemmel már teljesen összeborzoltam a haját, de nem zavarja. Hagyja, hogy rá másszam, és ott csókoljam, ahol csak érem, míg õ fenekemet markolássza. Érzem, hogy próbálja lecibálni rólam a tangát, de tudok én ennél jobbat is…majd én vetkõztetlek le.

Kiscica módjára kezdem el „kaparászni” boxerének szélét, majd feljebb mászva mellbimbóját szívom meg és simogatom alhasát. Nem akarom sokáig kínozni, szóval lecsúszom lábai közé, és lehúzom az alsót róla. Elõször csak nyelvemmel játszadozom büszkesége csúcsán, körbe nyalogatom, és persze kezemmel alaposan megdolgozom a golyóit is. Ujjaimat ütemesen kezdem mozgatni az egyre jobban lüktetõ játékszeremen, aztán Cody szemébe nézve veszem a számba.

-Mrrr…finom vagy…-mondom szinte már dorombolva neki halk nyögések közepette, miközben kemény szerszáma ki-be jár a számban. Nagyon gonosz vagyok, de nem hagyom elélvezni, hibába emeli meg néha csípõjét, hogy folytassam.

-Be sem zártam az ajtót…-takarva magam állok fel, és nézek vissza még az édes remekmûre.

Épp zárom be az ajtót, mikor Cody hátulról beköti a szememet a vizes topommal. Ujjai megint megtalálják mellemet, mire hangos sóhaj szakad fel belõlem.

-Nagyon féltem, hogy megvakulsz a baleset után, de valamit tanultam belõle…sokkal érzékenyebb vagy, ha nem látod a körülötted lévõ dolgokat…-súgja, közben én a falnak támaszkodom háttal neki. Lassan érzem, hogy lecsúszik az utolsó szövet, ami még takart.

-Én nem tehetek róla, hogy vaksötétben nem szeretsz szeretkezni…ahh…Codyh…ah…ah…-innentõl kezdve egy értelmes mondat nem hagyja el ajkaimat, csak nyögve kaparom a falat, miközben Cody nyelve, vagy épp ujjai dolgoznak bennem.

-Azért nem szeretem a sötétet, mert akkor nem láthatom ezt…-maga felé fordítva leveszi a kendõt rólam, és mélyen a szemembe néz. Lassan visszakerülünk az ágyra, így papa maci újra fölém kerül. Férfiassága fel s le mozog bejáratomnál, de tudtára adom, hogy nincs szükség további elõkészítésre. Belemarok a vállába és lerántom magamhoz.

-Õrülten kívánlak mackóm, ad meg nekem, ami jár…szeretkezni akarok most azonnahh…-végig sem kell mondanom, azonnal belém löki magát egy határozott mozdulattal.
Imádom ezt az érzést, nincs ennél jobb…
Hagyom, had mozogjon, mindkét kezemmel a párnába kapaszkodom, hogy ne mindig Cody hátát marjam szét, így is néha megkarmolászom szegényt, ha gyorsít a tempón. Persze a kényelmes fajtája elvárja tõlem, hogy én fejezzem be helyette, így aztán ma is meglovagolhatom az én kis csõdörömet.
Kezei derekamról csípõmre, csípõmrõl fenekemre vándorolnak, ujjaival puhán mar belém és segít a mozgásban. Vad csókcsatánk közepette megy el, de persze addig folytatom az élvezetes vágtát, míg én is ezt nem teszem. Nyöszörögve remegek karjai között, alig van arra erõm, hogy mellé feküdjek. Idõt kérek!

Segít kitámolyogni a zuhanyzó alá, ami most életmentõ volt, hogy felfrissüljek egy ilyen orgazmus után. Kicsit legalább lehûl a testem…Az öltözködéssel sem bajlódunk, mert bár még csak délután van, akkor sem érdekel, hogy meztelenül pihenjünk meg egymás karjaiban.
Már egy ideje a hajammal játszadozik, mikor úgy érzem, hogy ideje mondanom valamit.

-Gondold azt, hogy én nem vagyok, és úgy válaszolj az edzõnek…-kezdek bele.

-Meg…-megcsókolom.

-Sss…ne mondj semmit, csak tedd meg, amit meg kell tenned. Nagyon szeretlek, és a legjobbat akarom neked, ahogy ezt már mondtam…-kap egy puszit a szájára, aztán a karjaiba fúrva nézem az ablakon lepergõ esõcseppeket. Kezd megint villámlani meg dörögni…mintha még az idõjárás is ellenem lenne…

Mégis…ettõl kevésbé félek, minthogy mi lesz velünk azután, hogy Cody igennel válaszol…

‐          Hol vannak a többiek? – kérdezi körbenézve.

‐          Talán csak kettesben akartak hagyni… - máris beindult a fantáziám, mi mindent csinálhatnánk mi kettesben…

‐          Talán. De jobb lesz lemenni, amúgy is éhes vagyok már, jól enne bekapni valamit… - hmmm…

‐          Bekapni? – ezen könnyen segíthetünk baby.

‐          Cody! – vállon üt, de akkor sem hagyom abba a simizést - Cody, ezt nem szabad, illetlenség lenne, fõleg, hogy lent várnak ránk. – igen, persze, tudom…szépen bezárjuk az ajtót.

‐          Szerinted miért hagytak kettesben? Tök normális dolog, hogy a fiatal szerelmes pár egy kis magányra… - de nem tudom befejezni, mert mindkét kicsi kezét a számra teszi…inkább mást fognál meg édesem…

‐          Nem és nem! Én arra vágyom, hogy… - tudom én mire vágysz…belecsókolok a nyakába, mire benne rekednek a szavak.

‐          Ne akarj megint kiéheztetni. – súgom nevetve a fülébe.

Éééés ismét sikerült levennem a lábáról. 1 év alatt már simán kiismertem…ohh, tényleg jövõ héten lesz az évfordulónk…na meg kicsim szülinapja is…már meg is van, mit kap. Na de most vissza a lényegre. Máris az ágyban szeretkezünk.

Szerintem ez jó 1 óra múlva le is megyünk…sajnálom, kizárt, hogy Meggel gyorsan végezzek. Rendeltek pizzát. Ez most jól fog jönni, már én is nagyon kajás vagyok.

‐          Pizzát rendeltetek? – kérdezem magamhoz húzva kicsimet.

‐          Igen, mert kicsit sokat kellett rátok várni. Ti nem kértek? Kell az erõ… - egy rugóra jár az agyunk fater… - kell az erõ, mert mostanában sokat tanultatok, és enni sem esztek rendesen. – na persze, biztos ezt akartad mondani? Ohh…nem akar még egy tockost kapni Nagyitól…

‐          Bocsánat, csak elbeszéltük az idõt… - jaja, olyan jót BASZélgettünk…

‐          És nagy a huzat fent? Rossz az ablak? – nem röhögök, nem röhögök, kitalálok valami indokot…gyorsan, gyerünk…

‐          Drágám! – no para anyu…

‐          Csak szeretem kócolgatni Meg haját… - na jó, ez elég lightos volt. Mindegy, engem nem zavar, ha csesztet, csak Meget, miatta kellett valamit mondanom, de jobbat is kitalálhattam volna…

Befaljuk a pizzát, aztán megyünk is vissza Nagyihoz. A kocsiban végig a házról van szó. Mindenkinek nagyon tetszik. Ezt még valahogy meg kell háláljam az öreglánynak…mondjuk két unokával a következõ két évben? Hmmm…ráadásul még nekem is tetszik az ötlet. Azt hiszem kicsit nagyon megváltoztam ez az egy év alatt.

A hétvége vége, holnap lesz a nagy meccs. Ezért, hogy jól ki tudjam pihenni magamat, babym ötlete, hogy menjünk a saját házunkba. Nem is rossz ötlet…mondjuk egy lélekerõsítõ szeretkezés jól jönne, úgy, hogy senki nem zavarhat meg minket…de nem lehet…”ki kell pihenned magadat”. Kösz édes…Úgyhogy be kell érjem annyival, hogy simizem a karjaimban.

‐          Kicsit azért izgulok. – tényleg…mi van, ha leblokkolok és elbénázok mindent!?

‐          Izgulsz? De hát miért? Ha sikerül, akkor az jó, ha nem, az sem tragédia. Te még nagyon fiatal vagy,  egy-két év múlva megint megpróbálhatod. – úgy szeretlek kicsim!

‐          Igen, de nem csak magam miatt, hanem miattad is jó lenne, mert szeretnék már összeköltözni veled. – mert ha bevesznek a csapatba, az azt jelentené, hogy keresõ ember lennék…

‐          Én már így is nagyon szeretlek, pedig nem vagy benne egyik nagyobb csapatban sem. Gyakorlatilag így is együtt élünk, csak mindig máshol. – csak jó lenne, már egy helyen…Kapok egy finom csókot.

‐          Jó ötlet volt ide jönni. Megnyugtat, hogy együtt vagyunk, és az is, amit mondasz. – szorosan megöleljük egymást.

‐          Örülök, hogy megnyugodtál, csak… - nem fejezi be. Mi a baj kicsim? Nagyon elgondolkodtál…

‐          Csak? – kérdezek rá.

‐          Csak még azt akartam mondani, hogy szeretlek. – nem hiszem, hogy ezt akarta mondani, de majd holnap a meccs után visszatérünk erre.

‐          Szeretlek baby. – megcsókolom.

‐          És…mit csinálunk hétvégén? – ohh, a szülinapodon? Nem mondom meg…

‐          Nem tudom…pihenünk? – rohadt nagy erõfeszítésembe kerül, hogy ne nevessem el magamat, ahogy a döbbent arcára nézek.

‐          Jah, pihenünk… - benyomja magának a zenét szerintem max hangerõn, mert tisztán értem mit énekelnek…

‐          Mi a baj? – kérdezem egy mély levegõ után…tiszta jó színész vagyok…

‐          Semmi, aludjunk… - mondja, aztán mosolyogva megcsókol. Ennyi? Meg mi van veled?

Reggel, úgy kelek fel, és kezdek öltözködni, mintha háborúba készülnék. Nagyon stresszes vagyok…míg én készülõdök Meg még mindig az ágyban fekszik…nem baj, még van idõ. De…

‐          Édesem, azt hiszem, hogy nélkülem kell menned. – hogy mondtad?

‐          Mi? Miért? – leülök az ágyra mellé.

‐          Nem érzem jól magam… - most, hogy nézem tényleg mintha kicsit sápadt is lenne.

‐          Hívjak orvost? Mit érzel? – homlokára teszem a kezemet, de nem érem, hogy meleg lenne - Legalább lázad nincs. Viszont így én sem megyek sehova. – nem hagyhatom itt betegen…

‐          Ne légy hülye! Ez a te napod. El kell menned arra a meccsre, mert az a legfontosabb. – nem, nem.

‐          Te vagy a legfontosabb. Te vagy az elsõ, de még a második és harmadik helyen is, a kosár mindig csak utánad jön. Szerinted hogy tudnék így játszani? Sehogy. Maradok. – mondom, de kilök az ágyból.

‐          Menj már! Csak felidegesítesz és rosszabbul leszek… - és elfordul.

Na jó, ha maradok, csak összeveszünk. Így viszont tuti nem fogok jól játszani, de nem baj…Tovább készülõdöm, összepakolom a cuccaimat, aztán egy puszi után megyek.

Megérkezem a helyszínre, ahol rögtön az edzõ fogad, és bemutat a csapattagoknak. Már ez nagy szám nálam, hogy kezet foghatok velük. A srácok jó arcok, elnavigálnak az öltözõbe, mondják, hogy csak az edzõcuccomat vegyem fel, nem kell semmi mez, nem divatbemutató…

Az edzõ bejön és két csapatra oszt minket. Megbeszéljük ki kit fog, aztán megyünk a pályára, de hallom, hogy valaki utánam kiált.

‐          Cody! – Meg?

‐          Meg? – tényleg te vagy baby? Igen, határozottan õ az. Nincs még egy ilyen bomba nõ. Odafutok gyorsan és átölelem - Baby, miért keltél fel, ha rosszul vagy? – kérdezem aggódva.

‐          Elmúlt már, amiatt rosszul voltam, sokkal jobban vagyok. Jöttem neked drukkolni, bár tudom, hogy nagyon ügyes vagy. Ha mégsem jön össze, az csak azért lesz, mert nagyon izgultál, de tudod, hogy jó vagy, az egyik legjobb. – édes…

‐          Olyan jó, hogy itt vagy. – magamhoz is szorítom.

‐          Emlékszel még, hogy mit ígértem az utolsó meccsed elõtt? – kérdezi hozzám simulva.

‐          Lehet azt elfelejteni? – kérdezek vissza fenekét markolászva.

‐          Jól van. Akkor most minden kosár két menetet ér, és minden 10 pont után egy kívánság, amit szó nélkül teljesítek, bármi is legyen az. – kell az a 10 pont!!!! - De most menj, mert mindjárt kezdõdik! – csap rá a hátsómra - Sok sikert! – hosszú csókot ad, aztán mennem is kell.

Pár bemelegítõ dobás, passz, nyújtás…aztán kezdõdik a játék.

Ki az a srác, akivel dumál??? Lepasszolom a labdát, de folyton odatéved a szemem…Cody gyerünk, a játékra koncentrálj… gyerünk…újra belelendülök a játékba, próbálok mindent mást kizárni, de még így se tudok 4 pontnál többet szerezni. Nem baj, legalább szereztem, ez is valami.

A meccs végére totál kifáradtam…mindenki jön gratulálni, hogy ügyes volt. Minden csapattag, az edzõ, és még tök ismeretlen lányok is…

‐          Nagyon ügyes voltál… - mondja az egyik csaj és végig simít arcomon.

‐          Köszi… - megfogom a kezét és eltolom.

‐          Hívj, ha társaságra vágysz. – leírja egy cetlire a számát és odaadja.

‐          Erre nem fog sor kerülni. – széttépem, és leejtem a földre, aztán mennék oda babymhez, de megállít az egyik Star.

‐          Mi van veled ember? Buzi vagy? – kérdezi nevetve.

‐          Dehogy, menyasszonyom van. – ott is hagyom a srácot.

Meg kicsit mintha morcosan jönne velem szemben. De szerintem én is lehetnék mérges…még mindig bosszant, hogy nem tudom ki a tököm volt az a fószer akivel dumált…Mindegy, nincs kedvem vitatkozni vele. Csak odamegyek, magamhoz szorítom és megcsókolom.

‐          Na, milyen voltam? – kérdezem mosolyogva.

‐          Mondtam, hogy jó leszel. – most babym csókol meg engem – Felvettek? – miért van olyan érzésem, mintha nem akarná?

‐          Még nem tudom, telefonon értesítenek róla. Baby, letusolok, és jövök. Gyors leszek. – adok ajkaira egy puszit és szaladok is.

Mosolyogva jövök ki az öltözõbõl, de lefagy a vigyor a képemrõl, mikor Meget megint azzal a sráccal látom beszélgetni. Ki a fasz ez?? De mielõtt odaérek megy el. Kicsit idegesen lettem…én ne enyelegjek lányokkal, de neki lehet!?

‐          Ki volt ez? – nézek a csávó után.

‐          Senki… - senki mi? Megfogja a kezemet, és kihúz a parkolóba. De akkor sem hagy nyugodni…

‐          Meg, ki volt az a csávó? – kérdezem meg újra.

‐          Senki! Miért kell olyan nagy ügyet csinálni abból, hogy beszélgetek valakivel? Ha már itt tartunk ki volt az a csaj? – ne emeld már fel a hangod.

‐          Nyugi már…tök normálisan kérdeztem meg. Amúgy meg szerintem elég látványosan pattintottam le a bigét, nem kell a féltékenykedési jelenet… - hihetetlen…porig alázom a csajt, és utána még ezt is számon kéri rajtam.

‐          Már kezdõdik is… - mondja egész halkan.

‐          Mi? – nem értem…

‐          Nem érdekes. – most mitõl lett ilyen letört?

‐          Meg, nem akartalak megbántani… - akarok adni szájára egy puszit, de elfordítja a fejét…nem tudom mivel bántottam meg, de nagyon sikerült.

Beül a kocsijába, és elhúz. Most komolyan itt hagyott? Kis fáziskésés után én is elindulok, de már nem látom az utakon. Basszus…miért kell száguldoznia?? Folyton a telómat figyelem, hátha hív, de esélytelen…

A házunkba megyek elõször, de nincs ott. Próbálom hívni, de nem veszi fel…kurva életbe! Átmegyek hozzá, a hintaágyon ül, és látom, gondolkozik valamin. Leülök mellé, és átölelem.

‐          Rám hoztad a frászt, miért nem vetted fel a telefont? – kérdezem jobban magamhoz szorítva.

‐          A szobámban hagytam…

‐          Kicsim, mi baj van? – nézek a szemébe – Ha az a csaj, ne aggódj miatta, nekem csak te kellesz, senki miatt nem hagynálak el. Szeretlek! – adok arcára egy puszit.

‐          És ha lesz más, aki miatt elhagysz? Akár egy rajongó, vagy egy ilyen tüzelõ szuka, mint aki az edzés után akadt rád…

‐          Meg, ne beszélj butaságokat. Most mondtam, hogy csak te kellesz. Téged akarlak feleségül venni, tõled szeretnék gyerekeket. Veled vagyok boldog… - simítom kezemet az arcára – Még fel sem vettek kicsim… - mosolygok rá.

‐          És ha felvesznek? Meddig fogunk együtt maradni? A sok edzés, a meccsek, mellette tanulsz…remélem…nem lesz egymásra idõnk. – hát ez a baj…

‐          Nem akarod, hogy bekerüljek a csapatba… - mondom elvéve a kezemet.

‐          Nem, én csak…

‐          Értem… - vágok közbe – De ha felvesznek, össze tudunk költözni, lesz rád is idõm. Te vagy a legfontosabb. - bólint, és átölel. Nem gyõztem meg vele…nem is igazán értem. Honnan veszi ezeket?

Ma este nála alszunk, és tényleg csak alszunk. Most valahogy nekem sincs kedvem a szexhez…nem tudom mi van velem…lehet beteg leszek. Szokásomhoz híven álomba simogatom kicsimet, aztán egy darabig csak nézem, és hallgatom a szuszogását, ami álomba is ringat.

Másnap sem múlik Meg rossz kedve…ugyan úgy le van törve, mint tegnap az edzés után. Bármit csinálok, nem tudom felvidítani. Annyira utálom ilyennek látni. Tényleg ennyire fél, hogy szakítás lesz abból, ha a Lakers-ben játszanék? Na jó vegyük át…ha felvesznek, heti 5 edzés, mellette a fõsuli, mert mi van ha lesérülök, és a meccsek. Na de akkor összeköltöznénk…minden nap együtt lennénk. Nem értem hol itt a probléma…Ha nem vesznek fel, visszakapom a régi Meget…Tököm…miért ilyen kibaszott bonyolult az élet?

Este fekszünk az ágyba és tv-zünk. Meg kapcsolgatja, és simán átklikkel egy kosármeccsen…már szólnék, hogy kapcsolja vissza, de inkább most az egyszer csöndben maradok. Nem akarom kihúzni a gyufát ennél jobban. Hmm…eszembe jutott valami, ami talán feldobja kicsit.

‐          Eljössz velem Hawaii-ra? – kérdezem halál komolyan.

‐          Ezt komolyan kérdezed? – igen!?

‐          Persze…már el is képzeltelek egy bikini felsõben és égy fûszoknyában…egész nap csak téged bámulnálak. – megcirógatom az arcát – Gyönyörû vagy. – megcsókolom, amit nyakamat átkarolva mélyít.

De nem engedi, hogy tovább menjek, mert fáradt hozzá…állítólag. Vagy csak simán nincs kedve hozzá. Na majd reggel…édes ébresztõ…

Persze az édes ébresztésnek lõttek, mert mind a ketten a telefonom csörgésére ébredünk. Felveszem, és az edzõ az. Azt mondja, hogy felvettek…de…ránézek Megre, és tudom, ha most belemegyek ebbe az egészbe, babym nem nagyon örülne neki…Mondom az edzõnek, hogy én fõsuli mellett lennék a csapat tagja, ami nem is zavarja, de kis idõt kérek, hogy átgondoljam. Lerakom a telót és Meg kérdõn néz rám.

‐          Min akarsz még gondolkodni, mikor felvettek? – kérdezi felülve.

‐          Meg, tegnap gondolkoztam azon, amit mondtál…szeretném, ha olyan boldog lennél, mint eddig, nem olyan, mint tegnap. Ha azt szeretnéd, hogy ne legyek profi játékos, most szólj…úgyis teljesült az álom, játszhattam velük. Most koncentrálhatok a másik álmomra…aminek te vagy a fõszereplõje…Szóval? Mi legyen? – kérdezem mosolyogva.

Arra ébredek, hogy az ágyban vagyok, és Cody magához húz. Várjunk csak…az elõbb még nem itt voltam…Felülök és értetlenül nézek körbe. Igen, ez tényleg a szobám.

-Elaludtál a hintaágyban és felhoztalak kicsi Csipkerózsikám. –mondja mosolyogva és átölel.

-Miért nem keltettél fel? –pedig már úgy elterveztem, hogy a kertben fogunk kicsit romantikázni a csillagok alatt. Kár, hogy elég fáradt vagyok.

-Olyan aranyosan aludtál, nem volt szívem felzargatni. –adok neki egy puszit, mert ilyen édes- Aludj nyugodtan vissza, majd máskor bulizunk. –ledönt az ágyra, de nem hagyom csak úgy magamat, húzom magammal õt is, aztán a nyakát átkarolva csókolom meg.
Kényelmesen odafurakszom a karjaiba, így hamar el is alszom.

Reggel arra ébredek, hogy Cody a nyakamat, majd a vállamat csókolja végig, aztán a hátamra fordítva csókol meg. Kellemes ébresztés…

-Jó reggelt szépségem. Képzeld, ma megyünk a Nagyihoz, úgyhogy pakolnod kell. –mondja felülve.

-Most rögtön? Más terveim voltak…-közelebb kúszom hozzá, hogy kezemmel végig simíthassak combján, egészen férfiasságáig. Milyen jó lett volna bepótolni a tegnap elmaradt szeretkezést. De ha jól érzem, és bizony már a lényeget markolom, neki sem lenne ellenére.

-Khm…-igen édes, mondani szeretnél valamit?- anya azt mondta, hogy siessünk…lent várnak. –óh, szóval tényleg sietni kell. Kár…

-Rendben. –felkelek, és a szekrényemhez megyek. Szerencsére már a cuccaim nagy részét elõre bepakoltam, így aztán már nem lesz sok dolgom a maradékkal.

-És meddig maradunk? –kérdezem tõle.
Szerintem nem nagyon hallja, kissé elkalandozott a szentem a fenekemet nézve pakolás közben.- Cody…hallasz? -kérdezem újra.

-Tessék? –szóval nem.

-Azt kérdeztem, hogy meddig maradunk…-mosolyogva odasétálok mackóhoz, és megcsókolom -Látom, teljesen más jár a fejedben. –teszem hozzá.

-Kicsit elkalandoztam…-jah, meg a kezeid is a combjaimon meg a fenekemen. Már a felsõm alá nyúl.

-Lent várnak a szüleid…-az elõbb még sietõs volt.

-Tudnak várni…-mielõtt reagálhatnék, az ölébe ültet és megcsókol.
Gyorsan az ágyba kerülünk, Cody felettem támaszkodva csókol, én meg nadrágjánál pepecselek, hogy végre kicsomagoljam õt. De a kezdeti szenvedélynek vége, mikor valaki erõsen kopogni kezd az ajtón. Cody láthatóan megijedt attól, hogy ki lehet az, mert szinte lepattant rólam.

-Készen vagytok? –anyu az.

-Mindjárt. –kiabálom ki anyunak, aztán Codyra nézek- Minden rendben? –megsimogatom az arcát.

-Nincs…nagyon kívánlak, és megint várni kell. Inkább lemegyek, mielõtt megint elcsábítanálak…-jaj szegény édes macikám…Én is kívánlak, de hát ez van.

-Rendben. De meddig is maradunk? –még mindig nem tudom.

-Hétfõn kell mennem a Lakers-höz játszani, úgyhogy vasárnap este jövünk. –feleli, aztán lemegy, én meg még összeszedem a maradék cuccomat.

Kis idõ múlva már megyünk is Cody nagymamája felé. Cody egész utón magához ölel a hátsó ülésen ülve, kivéve mikor megpróbál illetlen dolgokat csinálni a melleimnél vagy a lábam között, amit persze hárítok azzal, hogy összekulcsolom a kezeinket. Most komolyan…a szülei ülnek elõttünk!!!

Mire megérkezünk, Cody rokonai már mind ott vannak. Viszont amire nem számítottam, hogy nem csak a tanulmányok lezárásnak ünneplése van, hanem a miénk is, hogy Cody menyasszonya lettem. Kicsit furcsán érzem magam, hiányoznak az én rokonaim, de majd tartunk egy hivatalosabb eljegyzési partyt is, ha eljön az ideje, ahová mindenkit meghívhatunk.
Cody nagymamája viszont adni akar nekünk valamit…

-Mivel hamarosan össze fogtok házasodni -hamarosan? Én egy olyan 4-5 évre gondoltam, hogy Cody is lediplomázzon. Legalább is remélem, hogy tovább tanul, és nem csak a kosárnak fog élni…-gyakorolnotok kell az együttélést…

-Ezen már túl vagyunk, és ment. –mondja Cody.

-Befognád, míg befejezem?! –próbálok nem nevetni, de olyan nehéz- Szóval az én ajándékom eljegyzésetek alkalmából és a tanulmányi eredményetekért…ez. –egy-egy kulcscsomót ad oda nekünk, és egy borítékot, amiben egy ház képei vannak. Ez most komoly?!

-Nagyi…ezt nem fogadhatjuk el, akármennyire örülök neki. Nem tudjuk fenntartani…-mondja Cody szomorúan. Igaza van…talán már holnap találok magamnak állást, bár ezt a nyarat még Codyval akarom tölteni láblógatással, de akkor is…egy ház fenntartása nem valami olcsó mulatság.

-Majd én segí…-kezdene bele a nagymamája, de nem engedi.

-Be ne fejezd! Ezt már Meggel megbeszéltük, ha lesz keresetünk, akkor összeköltözünk és összeházasodunk…és lesz sok kisbabám –neked, vagy nekünk? Jól oldalba lököm.- ,vagyis kisbabánk.

-Jó, de attól még a tiétek. Mindegy mikor költöztök be, ez a ház már a tiétek. –Cody rám néz nagymamája mondókája után, aztán ad neki egy puszit. Ez azt jelenti, hogy akkor most elfogadtuk? Akkor meg kéne köszönnöm nekem is…

-Köszönjük…-átölelem Emelyt, aztán Cody mindkettõnket átölel.
A meglepetés után kellemesen telik a közös ebéd is, Cody rokonai igazán kedvesek.
Az ebéd után, míg Cody az unokatestvéreivel játszik, addig én a nagymamájával beszélgetek, összebarátkozunk, hasonlók. Mesél nekem arról, hogy milyen jó feleségnek lenni, és, hogy az elkötelezettségtõl nem kell félni. Meg is sajnálom õt, érzõdik minden szavában, hogy mennyire szerette a férjét, aki sajnos már meghalt. Azt hiszem, hogy teljes szívébõl szeretné, ha az unokája is ilyen boldog lenne a feleségével, és ha rajtam múlik, akkor az is lesz.

Este az ágyban azokat a képeket nézegetjük, amit ma kaptunk a házunkról. Már most mindennek megvan a maga helye, pedig még be sem költöztünk, de azért tervezni már lehet.

-Emely azt mondta…-kezdek bele, de Cody közbeszól.

-Emely? Te már csak így szólítod Nagyit? Tényleg nagyon megszerethetett, ha szólíthatod így…Nagybátyám elesége sem szólíthatja Emelynak, ez nála nagydolog ám. –mondja, miközben magához ölel.

-Azt mondta, szólítsam Emelynak vagy Nagyinak, ne Mrs. Jonasnak…-most mi van ebben? Ne cikizz már…

-Örülök, hogy ilyen jól kijöttök. Na, mit mondott Nagyi? –jah igen…

-Azt, hogy holnap elvisz minket, hogy megnézzük a házat. –végre el tudtam mondani, amit akartam.

-Akkor nem csinálhatom meg, amit szerettem volna…-hm?

-Mit?

-Hát…arra gondoltam, hogy amikor elõször megnézzük…-fölém kerülve csókol meg- magamévá teszlek a leendõ szobánkban. –belecsókol a nyakamba, miközben felnevetek.

-Ez most tényleg nem fog menni. –legalább is nagyon érdekes lenne, hehe.

-Akkor majd most…-súgja a fülembe, amibe bele is nyal. Végig fut az egész testemen a hideg, beleborzongok a mondatába és tettébe is.
Hálóing helyett az egyik pólója van rajtam, az alá kúszik be keze, de nem idõz sokat, azonnal leveszi rólam. Nyakamat kezdi csókolni, miközben keze keblemet markolássza. Hamarosan szájával is leér, nyelvével okoz örömöt mellbimbómon való játszadozásával.
Egyre lejjebb érnek csókjai, ujjaival tangámat húzza le rólam. Mikor lekerül rólam, szívogatni és harapdálni kezdi combjaim belsõ felét. Lábaimat jobban széttárom, hogy könnyebben hozzám férjen, még kérni sem kell, azonnal beveti imádott nyelvét. Nemsokára ujjaival együtt kezd tovább dolgozni a gyönyör felé hajszolva. Az egész testem bizsereg, már a lábujjaimmal is a takaróba kapaszkodom, mellkasom egyre gyorsabban emelkedik, kapkodom a levegõt, én pont mikor végre elérném a csúcspontot…abbahagyja…

Megcsókol, de nekem most nem ez kell…
Ledöntöm az ágyra, és rögtön letépem róla a boxert. Éledezõ nyalókámmal kezdek játszani. Cody nem bírja megállni, hogy egy helyben maradjon, még fel is ül, de nincs kegyelem…
Újra és újra orgazmus közeli állapotba hozom, hogy aztán élvezet nélkül hagyjam, és elkezdhessem elölrõl. Mackóka ezt kis idõ múlva megunja, felbiccenti a fejemet és megcsókol.

-Megh…nehh kínozz máhr…-nyögi ki nagy nehezen. Jól van, legyen hát…már én is nagyon akarlak.
Az ölébe mászom, hogy beleüljek férfiasságába. A derekamat fogja, míg megszokom a méretet, aztán lassú ringásba kezdek. De aztán…Cody hirtelen magához ölel és maga alá is gyûr. Azonnal mozgásba kezd, sokkal gyorsabban csinálja, mint én az elõbb. Mélyen és keményen adja meg nekem azt, ami jár…Vajon tudja, hogy ezzel a mennyországba juttat?

Nem törõdve a többi lakóval, kezdünk egyre hangosabban nyögdécselni, de ez annyira jó, hogy muszáj az embernek hangokkal is kifejezni. Ahh édes…olyan vagy, mint egy kiéhezett oroszlán, de nem baj, én pont így szeretem, imádom, ha megmutatja az erejét…még szeretkezés közben is.
Még, még, még…csak ez kattog a fejemben miközben a hátát karmolgatom, õ meg a nyakamat szívogatja. Nem bírom már, túl jó…ez túl jó…
Egy utolsó lökésnél szinte egyszerre tör ránk az orgazmus. Cody óvatosan száll le rólam, aztán magához ölelve puszilgat, simogat. Aludj jól papa maci, te kis sexisten…

Reggel együtt fürdünk, Cody persze mindvégig simiz, de nem baj, ezt nagyon szeretem. Azt már kevésbé, hogy a nyakamon van egy szép lila folt, amit meg is puszil, mintha hencegni akarna, hogy igen, ezt õ csinálta. De nem baj, én látom azt, amit õ csak érezhet…van pár csík a hátán a körmeim után, nyehehe…
Lemegyünk reggelizni, mindenki mosolyogva fogad.

-Egyben van még az ágy? –kérdezi Cody apja, aki kap is egy legyintést a nagymamától. De miii??? Neeem…Miért nem vagyok láthatatlan? Próbálok elbújni legalább a szalvéta mögé, Cody meg csak röhög a dolgon, de mikor látja, hogy velem mi van, megpuszilgat magához ölelve.

Délután megyünk háznézõbe. Furcsa megnézni a saját házamat, kicsit izgatott is vagyok.
Sokkal szebb, mint a képeken, élõben látni egészen különleges érzés számomra…
Mikor elérünk ahhoz a szobához, amibõl át lehet menni egy másik szobába, Cody megszólal.

-Ez a két szoba lehet majd Jordené és Junioré. –ugye nem akarja ideköltöztetni a haverjait?

-Hogy kiké? –kérdezek rá.

-A srácainké. –hátulról átölel és ad az arcomra egy puszit. Huh, kezdem megijedni…

-A Jorden nekem is tetszik, de a Juniorról tegyél le…-nem lesz apuci kicsi fia, utálom ezt a nevet.

-Na jó…akkor Jerry –ez most komoly?

-Persze, mint a kisegér…majd veszünk mellé egy Tom nevû macskát is, nem?! Inkább Paul. –az olyan komoly név, illene hozzá.

-Biztos, hogy nem. Danyhez mit szólsz? –Candy barátja…

-Annál jobban tetszik a Jay. –felelem.

-Na jó, ezt majd még leboxoljátok. –szól hozzá nevetve Cody nagymamája, miközben elérünk az utolsó szobához. –Gondolom, kislányt is szeretnétek.

-Persze, lehetne a neve Candy. –megöllek!

-Candy? Ezt most komolyan mondod?? –szerencséd, hogy mások elõtt nem akarlak beégetni és megütni.

-Mi bajod a Candyvel? –azon kívül, hogy hányok tõle?

-Majd pont a kis barátnõdrõl fogom elnevezni a lányomat, mi?! –ne húzz fel…

-Oké, oké, mondj te nevet. –máris jobb.

-Jess? –kérdezem.

-Brenda? –uhh…

-Nem…Cristal.

-Pff…Cassidy? –mint egy rapper neve.

-Emily. –ez olyan szép név, és hasonlít Cody nagymamájának a nevére is.

-Jó, Emily. –magához ölel és megcsókol.

-Különben meg honnan veszed, hogy két fiú és egy lány lesz? –kíváncsi lennék…

-Ezt álmodtam kicsim. Remélem, így is lesz…pár éven belül. –kapok a számra egy puszit.

-Hol vannak a többiek? –nézek körbe, hirtelen mindenki eltûnt.

-Talán csak kettesben akartak hagyni…-ne, ne is gondolj arra.

-Talán. De jobb lesz lemenni, amúgy is éhes vagyok már, jól enne bekapni valamit…-ma még nem is ettem.

-Bekapni? –oh my…

-Cody! –vállon ütöm, hogy csak ne gondoljon semmi olyan dologra. Talán már túl késõn, mert nagyon simulni kezd hozzám, jobban mondva eléggé tapizgat. –Cody, ezt nem szabad, illetlenség lenne, fõleg, hogy lent várnak ránk. –szólok rá újra, miközben kattan a zár az ajtón.

-Szerinted miért hagytak kettesben? Tök normális dolog, hogy a fiatal szerelmes pár egy kis magányra…-mindkét kezemmel betapasztom a száját.

-Nem és nem! Én arra vágyom, hogy…-elcsuklik a hangom, mikor a nyakamba csókol.

-Ne akarj megint kiéheztetni. –súgja nevetve a fülembe. Az a baj, hogy nem kell különösebben gyõzködni, és máris a karjaiba omlok. Pár perc múlva már a takaró alatt vagyunk elbújva, kiélvezve az édes magányt…
Egy jó fél óra után megyünk le vagy talán egy kicsit késõbb. A lentiek nagyban pizzáznak. Naa…azért ennyit nem kellett várni ránk. Vagy mégis? Istenkém…

-Pizzát rendeltetek? –kérdezi Cody, miközben a kezemnél fogva közelebb húz, pedig én még nagyban a hajamat igazgatom.

-Igen, mert kicsit sokat kellett rátok várni. Ti nem kértek? Kell az erõ…-Cody apukája hirtelen elhallgat, mikor felesége és a nagymama is csúnyán néz rá- kell az erõ, mert mostanában sokat tanultatok, és enni sem esztek rendesen. –nem hinném, hogy az egészséges étkezés miatt kezdett bele a mondatba…

-Bocsánat, csak elbeszéltük az idõt…-motyogom. Mégsem mondhatom azt, hogy az elmúlt majd egy órában odafent szeretkeztünk, mégha valószínûleg tudják is az igazat.

-És nagy a huzat fent? Rossz az ablak? –kérdezi mosolyogva Cody apja a hajamra nézve.

-Drágám! –Cody anyja csak megrázza a fejét.

-Csak szeretem kócolgatni Meg haját…-mackóka, ennél jobb kifogás nem jutott eszedbe, vagy te is zavarban vagy? Az apja élvezi, ha cukkolhat minket, szörnyû…

Hazafelé menet szerencsére már arról beszélgetünk, hogy milyen szép a ház. Tényleg nagyon szép és tágas is. Cody nagymamája most már biztos nagy családot képzelt el az unokájának, de vajon azt tudja, hogy Cody egyszer meg megpróbált megszabadulni egy leendõ gyermekétõl? Igen, még mindig itt tartok, de nem tudom, hogy leszek-e valaha olyan bátor, hogy szánt szándékkal teherbe essem Codytól, miközben mindig arra gondolnék, hogy vajon tényleg szereti-e a csöppséget, vagy csak megtûri, mint egy kis koloncot…
Bár ez butaság, mostanában csillog a szeme, mikor családalapításról beszélünk, ráadásul már a neveket tervezi...Azt hiszem, hogy végül is jó apa lesz belõle.

Jól telik a hétvége hátralévõ része is, kezdem úgy érezni, hogy kaptam egy új nagymamát, mert Cody mamája nagyon közvetlen velem. Jól esik, hogy valaki a családból mára  kezdetek óta elfogad, bár már szerencsére a szüleivel sincsenek problémáim.
Vasárnap nyugiban szeretném tudni Codyt, így aztán hozzánk nem mehetünk, de hozzájuk sem megyünk végül, hanem a mi kis saját házunkban, ami nagyjából már be is van rendezve. Este no sex, no tévé, csak összebújás és pihizés.

-Kicsit azért izgulok. –szólal meg Cody az ágyban feküdve, miközben engem simogat.

-Izgulsz? De hát miért? Ha sikerül, akkor az jó, ha nem, az sem tragédia. Te még nagyon fiatal vagy,  egy-két év múlva megint megpróbálhatod. –próbálom õt nyugtatni.

-Igen, de nem csak magam miatt, hanem miattad is jó lenne, mert szeretnék már összeköltözni veled. –kis édes.

-Én már így is nagyon szeretlek, pedig nem vagy benne egyik nagyobb csapatban sem. Gyakorlatilag így is együtt élünk, csak mindig máshol. –megcsókolom.

-Jó ötlet volt ide jönni. Megnyugtat, hogy együtt vagyunk, és az is, amit mondasz. –jó szorosan magához ölel az én kis mackóm, én meg viszont ölelem.

-Örülök, hogy megnyugodtál, csak…-nem, ezt nem kéne pont most mondanom neki.
A kezdetek óta félek, mióta kiderült, hogy bekerülhet egy nagyobb csapatba, hogy azzal, hogy bíztatom, a szakításunkat sürgetem. A sok meccs miatt nem lehetünk majd mindig együtt, lesznek rajongói, egyre többet fogunk veszekedni, eltávolodunk egymástól…És, ha gyerekeink lesznek…egyedül még csak-csak kijárok a meccseire, na de kisbabákkal? Én meg nem vagyok az a háziasszony típus, ebbõl még sok gondunk lehetne. Nem tudom.

-Csak? –néz rám.

-Csak még azt akartam mondani, hogy szeretlek. –mosolygom.

-Szeretlek baby. –feleli, aztán csókolózni kezdünk.

-És…mit csinálunk hétvégén? –kérdezem kíváncsian, mert születésnapom lesz, ráadásul egy fél hétre rá az egy éves évfordulónk. Remélem, hogy Cody egyiket sem felejtette el…

-Nem tudom…pihenünk? –mi van, mi van, mi van??!! Komolyan azt hiszi, hogy nekem sosincs szülinapom, vagy mi?

-Jah, pihenünk…-beteszem a fülembe a fülhallgatót, és jó hangosan kezdem el hallgatni azt a számot, amiben születésnapról is szó van.
KATT

-Mi a baj? –kérdezi kikapcsolva a zenét. Most vagy nagyon jól játssza, hogy elfelejtette ezeket a fontos dolgokat, vagy tényleg elfelejtette. A 22. születésnapom, és az elsõ évfordulónk igen is fontos! Na jó, de a holnapi meccs még fontosabb…

-Semmi, aludjunk…-mosolyogva megcsókolom.
Persze ráveszem, hogy hamar aludjon el, így nemsokára már mindketten alszunk.

Reggel bûntudattal ébredek, azt hiszem, hogy nem leszek képes elkísérni erre a meccsre, hiába ígértem meg, meg csak én mentem volna, nem megy. Az egyik felem azt akarja, hogy nyerje meg a meccset, hogy költözzünk össze, de a másik azt, hogy ne és maradjon minden így, ahogy van, mert én ezt a Codyt szeretem, nem a kosaras hõst…

-Édesem, azt hiszem, hogy nélkülem kell menned. –mondom Codynak miközben öltözködik.

-Mi? Miért? –leül mellé m az ágyra.

-Nem érzem jól magam…-nyüszögöm.

-Hívjak orvost? Mit érzel? –kezét a homlokomra teszi- Legalább lázad nincs. Viszont így én sem megyek sehova. –jelenti ki.

-Ne légy hülye! Ez a te napod. El kell menned arra a meccsre, mert az a legfontosabb. –erõsködöm tovább.

-Te vagy a legfontosabb. Te vagy az elsõ, de még a második és harmadik helyen is, a kosár mindig csak utánad jön. Szerinted hogy tudnék így játszani? Sehogy. Maradok. –na nem, azt már nem! Kilököm az ágyból.

-Menj már! Csak felidegesítesz és rosszabbul leszek…-elfordulok a párnába fúrva az arcomat. Mivel tudja, hogy elég makacs vagyok, felöltözik, ad egy puszit és elindul, de én még mindig nem vagyok nyugodt.
Nem igazságos, hogy az én félelmeim Cody sikerének az útjában állnak, mikor õ biztosított róla, hogy szép nagy családunk lesz. Most sem ment volna a meccsre, ha én nem kérem…
Na gyerünk Meg, gyorsan kapd össze magad, még odaérsz a kezdésre!

Egy jó 20-30 perc után már úton is vagyok, szerencsére rendõrrel nem találkozok, mert kissé gyorsabban megyek a megengedetnél. Félpercenként nézek az órára, de még idõben vagyok, oda fogok érni, oda kell érnem!
Amint megérkezem, az öltözõk felé veszem az irányt. Persze itt nem olyan könnyû a bejutás, de szerencsémre Cody egyik csapattársa is itt van, aki felismer, így valahogy csak bejutok.

-Cody! –kiáltom a nevét, mikor meglátom.

-Meg? –szerintem nem hisz a szemének, de azért gyorsan odafut hozzám és megölel- Baby, miért keltél fel, ha rosszul vagy? –szegénykém, hogy aggódik, de most akkor sem kezdhetek magyarázkodásba, nem erre kell koncentrálnia.

-Elmúlt már, amiatt rosszul voltam, sokkal jobban vagyok. Jöttem neked drukkolni, bár tudom, hogy nagyon ügyes vagy. Ha mégsem jön össze, az csak azért lesz, mert nagyon izgultál, de tudod, hogy jó vagy, az egyik legjobb. –próbálok még most is lelket önteni belé.

-Olyan jó, hogy itt vagy. –mondja magához ölelve. Eszembe jut, hogy múltkor milyen jól játszott, mikor ígértem neki ezt-azt…Talán most is bejön.

-Emlékszel még, hogy mit ígértem az utolsó meccsed elõtt? –kérdezem hozzásimulva.

-Lehet azt elfelejteni? –naná, hogy az ilyen dolgokra emlékszik, meg a fenekem fogdosásából ítélve elég élénken is.

-Jól van. Akkor most minden kosár két menetet ér, és minden 10 pont után egy kívánság, amit szó nélkül teljesítek, bármi is legyen az. –nézek rá szépen pislogva. Tudom, hogy 10 pont, az 10 pont, és talán nehéz lesz megszerezni a nagyok között, de ösztönözni kell mackókát valamivel. –De most menj, mert mindjárt kezdõdik! –ütök rá a popójára- Sok sikert! –hosszan megcsókolom, aztán hagyom, had készüljön fel a nagy meccsre, én meg a nézõtérre megyek.
Idegesen tördelem az ujjaimat, remélem, hogy minden félelmem ellenére is menni fog neki…

Babykém szobájában ledõlök az ágyba, persze vele együtt, és azonnal csókolgatni kezdem. Azt hiszem most megnézhetjük mi van a ruha alatt…mintha nem tudnám, de már attól beindulok, ha gondolatban levetkõztetem…

Imádom csókolgatni és simogatni a puha bõrét, és imádom az illatát…nyakát simítom végig, és lejjebb, persze, hogy útba ejtem a mellét…de…hát ez?

‐          Ez mi? – egy névjegykártya… - Ez volt az a kis gyökér, aki bekevert már egyszer a pizzás sztorival? - kérdezem idegesen, mikor elolvasom a nevet…

‐          Kifelé menet csúsztatta a kezembe, én meg nem akartam botrányt, hogy szóljak neked, még nem volt idõm kidobni. – igen, és ezért raktad a melltartódba…na ne etess…

‐          Megan… - emelem fel a hangomat, nem vagyok vevõ a hülye kifogásokra.

‐          Ne hívj már így…tudom, hogy csak azért hívsz így, mert ideges vagy. – de jól ismersz…

‐          Miért kellett egyáltalán elfogadni ezt a szart? – fogom meg  karját, kicsit erõsen, mert velem senki se szórakozhat, de ellöki a kezemet.

‐          Na akkor most kussolj szépen, rendben? Tudom, hogy én is féltékeny vagyok, de nekem több okom van rá, mint neked. Még mindig rohadtul bánt a Candyvel való barátságod, de lenyelem ezt a békát, még azt is, hogy az én igaz barátom, Choi nem jöhet el hozzánk, sõt még már azon is túl vagyok, hogy állandóan más lányokkal hasonlítasz össze…De az, hogy valami kis olcsó lotyónak nézz, aki befekszik a pasik ágyába…na az már túl megy minden elképzelhetõ határon! Elegem van a veszekedésekbõl és abból is, hogy mindig miattad van a cirkusz! – ohh, mindig miattam!? Mert megint én csináltam hülyeséget mih!?

‐          Jól van, én is féltékeny vagyok, de szerintem ez érthetõ, mivel mindenki csorgatja a nyálát utánad. Te az enyém vagy! – szorítom le az ágyra, persze nem durván, nem vagyok állat.

‐          Akkor próbálj meg megtartani és szeretni, ahogy… - közelebb hajolok hozzá…folytasd drágám…ahogy? - ahogy én téged… - még talán jobban is szeretlek…

‐          Szeretlek, sokkal jobban, mint ahogy te azt elképzeled… - megcsókolom…imádom, mikor így zárulnak a viták. Persze, sokszor értelme sincs a vitáknak, csak szimplán féltékenyek vagyunk, mikor tudjuk, hogy sose csalnánk meg a másikat…

‐          A ma esti büntid az lesz, hogy szét foglak szedni édesem… - súgja miközben a fülemet rágcsálja.

‐          Ezzel büntethetnél a nap 24 órájában – szívom meg nyakán a bõrt…hmm de finom vagy… - Nekem is hasonló terveim voltak, gondoltam, hogy te leszel az esti nasi… - elkezdem harapdálni is…megeszlek, és ebben nem tudsz meggátolni, nem mintha annyira ellenkeznél.

‐          Szóval fel akarsz falni? Benne vagyok… - ohh mindjárt nem fogsz nevetni, inkább a nevemet sikítozni…

Felhúz magához, megcsókolhasson. Hát rendben, kezdhetem itt is…lejjebb meg jön a hab a tortára…ha nem zavarnának meg…

‐          Meg, édesem, gyertek ki egy kicsit! – neeee már…

‐          Már lefeküdtünk! – válaszol kicsim az anyukájának, miközben az ölembe húzom, és finom cickóját kezdem masszírozni.

‐          Csak majdnem… - teszem hozzá…de szeretnék már veled lefeküdni édesem…

‐          Kislányom, Bridget nénikéd van itt a kis családjával, szeretnének látni! – majd kb 2 óra múlva láthatja, legyen akárki is az a Bridget néni…addig én szórakoztatom el…

‐          Jól van, fél perc és megyünk! – fél persze??? Ennyit a 2 óráról…

‐          Rendben, odalent várunk! – válaszolja anyuja, és elmegy…én is elmennék, csak más értelemben…

‐          Fél perc? Annyira azért nem vagyok gyors. – elkezdem felfelé húzni a ruciját…nagyon dögösen néz ki benne, de meztelenül jobban tetszik.

‐          Mackóka, ez most nagyon fontos. Anyu húga elég ritkán jön át hozzánk, mert elég messze is laknak, szóval…Gondolom, hogy egy óránál tovább nem maradnak, nemrég született kisbabája. Biztos az egyik közeli hotelben szálltak meg, reggel meg mennek is vissza, le kell mennem. – ajj, hisztizni fogok…

‐          De én annyira kívánlak. – szóval igazán folytathatnánk…

‐          Igen, azt látom – akkor jó…a kedvenc játékod kezd éledezni, játssz vele egy kicsit… - inkább menj, zuhanyozz le, aztán gyere utánam, jó? – egyáltalán nem jó… - Este kárpótollak mindenért, és nem egyszer…nem kétszer… - csókkal pecsételi meg az ígéretét, persze szaván fogom majd…nem ússza meg a kis szökevény.

Hideg zuhanyt!!! Beállok a hidegvíz alá, és addig folyatom magamra, míg cerkám nyugalmi állapotba nem lesz. Szegény...de most csak a jutalomra kell gondolni, amit a türelmemért cserébe kapok…vagyis, inkább ezt is kiverem a fejembõl, mert megint állni fogok…

A pancsi után felöltözök, és lemegyek bemutatkozni. Örömmel fogadom, hogy Meg nénikéjének a férje, fekete, szóval nem én leszek az elsõ feka a családban…

Aztán rápillantok kicsimre. Éppen babázik…nagyon szép pici. Ahogy a kezében tartja a kicsit, olyan édes…csak mosolyogni tudok. Meg a szemembe néz, és tudom mire gondol. Egyszerûen ki tudom olvasni a tekintetébõl, és nekem is ez jár a fejemben…igen ,nekünk is ilyen babáink lesznek, vagy még talán szebbek is, ha Meg gyönyörûségét öröklik.

‐          Azt hiszem, hogy hamarosan nem csak unokatestvérként fogsz majd egy ilyen babát. – mondja babym nénikéje.

Lefagy az arcomról a mosoly, mikor eszembe jut, hogy akár lehetett is volna…én meg…én azt akartam, hogy ne legyen. Milyen szívtelen gyökér voltam!? Egy állat…Ez a baba…Istenem mi van velem??

Kicsivel késõbb, mikor látom, hogy mindenki el van, kimegyek a teraszra. Leülök a hintaágyra és nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ha kicsim tényleg terhes lett volna, én…én otthagytam volna, ha nem veteti el…pedig a gyerekemrõl volt szó…a gyerekemrõl bassza meg!! Ha ezt mind tudná a Nagyi…már rég ki lennék herélve. És milyen igaza lenne...Olyan gyönyörû az a kis csöppség…A kezembe temetem az arcomat, aztán, mikor érzem, hogy könnyek gyûlnek a szemembe, összeszorítom a szemeimet, hogy ne sírjam el magamat. Persze, hogy Megnek is most kell jönnie…

‐          Szomorú vagy? – azonnal hozzá bújok, mikor leül mellém.

‐          Nem, csak nem akartam zavarni. – inkább nem akartam elrontani a hangulatot…

‐          Miért van az, hogy ti férfiak azt gondoljátok, hogy nekünk nõknek az a vonzó, ha mindig keménynek látszotok? – maga felé fordítja az arcomat, és nem tudom tovább tetetni, hogy milyen kemény gyerek vagyok…

‐          Az a baba… - nem jön ki több belõlem, talán nem is kell…szerintem tudja mi van velem, mert megölel. Ajj Meg, annyira sajnálom!

‐          Legyél nagyon ügyes azon a kosárválogatón vagy min, én meg keresek magamnak egy jó állást, lesz sok pénzünk és szülök neked sok-sok ilyen kisbabát, rendben? – jól hangzik…

‐          Megígéred? – nézek a szemébe.

‐          Ha jófiú leszel, akkor én is jókislány leszek, és megígérem…megígérem, hogy a feleséged leszek és lesz sok szép gyerekünk, jó? – mindig tudod, hogy vidíts fel…

‐          Ez nem csak jó, hanem a legjobb, ami valaha csak történhet velem. – finoman csókolom meg szorosan magamhoz ölelve.

Visszamegyünk, és még képek is készülnek rólunk a babával. Tényleg nagyon cuki…zabálni való, de mikor megkérdezik, hogy szeretném e megfogni…hát…nem merem. Olyan pici, és törékeny…összetörne a kezeim között…inkább nem. Majd a sajátomat ha lesz…mert lesz ám, nem is egy, hanem legalább három, ezt álmodtam…

A látogatás bõven túlhaladta az 1 órát, így elmarad a kárpótlásom, de most nem bánom…most az egyszer nem is hiányzik, csak hozzábújok és alszom.

Jó sokáig alszunk, de nem is baj. Legalább kipihenem magamat, tegnap amúgy se aludtam valami jól kicsim nélkül. Hozzá szoktam, hogy az édes szuszogására alszom el…majd felveszem egyszer és mikor aludni akarok, egyszerûen lejátszom, és majd még magamhoz ölelek valami plüsst is és kész…

Babym kitalálja, hogy menjünk el együtt ünnepelni, csak mi ketten egy közeli klubba. Ezt nekem nem kell kétszer mondani…szeretek eljárkálni, amirõl mióta Meggel járok leszoktam, mert nélküle nem megyek sehova…na meg nem is mehetnék. Nem mindig én hordom a nadrágot…ez van…Cody, a nagy macsó gyerek, fülig szerelmes lett, és komoly kapcsolatban él, ahol egyezségeket kell kötni. Bááár, ez általában úgy mûködik, hogy Meg mond valamit, és az úgy van…

A klubban mennek koreai zenék is, és…jó, hát nem rosszak, sõt, egész jók…Táncolunk is sokat, amitõl kicsim szomjas is lesz, úgyhogy elmegyek koktélokért. Mikor visszaérek, azt látom, hogy egy kis köcsög Meggel táncol. Egybõl felmegy bennem a pumpa…

‐          Öreg, mi a szart csinálsz? – kiabálok oda még finoman.

‐          Nyugi van, nem kéne itt hagynod egy ilyen jó nõt… - neked hiányzik egy alapos verés kis köcsög…

‐          Lépjünk! – jön Meg, megfogja a kezemet és húz kifele.

‐          Megjegyeztem az arcodat. – mondom, mire csak nevetve integet…oh…had verjem szét, had verjem szét…

‐          Most ez mire volt jó? – kérdezem mikor kiérünk.

‐          Mi van? Csak táncoltam, ez a hülye meg oda nyomult. Nem akartam cirkuszt, szóval csak táncoltam tovább. – na nem, nem fogsz faképnél hagyni. Megfogom a kezét, de elkezdi rángatni, hogy engedjem el…bassza meg, minek ez a jelenet az utca kellõs közepén!?

‐          Ha én táncolnék más lányokkal, már rég felpofoztál volna. – ez kicsit azért idegel…

‐          Ahogy meg is tetted már ugyebár…Én is sok mindent elnézek tõled, szóval inkább maradj kussban… - ugyan mit? Áhh mindegy, nem érdekel…

‐          Jah persze… - ilyenkor már úgyse lehet vele beszélni…

Megállít egy taxit, és hiába mondom, hogy nem mehet haza egyedül, csak beszáll és elmegy. Faszom az egészbe…ennyit a együtt bulizásról…Idegesen elindulok gyalog haza, de hamar elszáll a mérgem…megint a féltékenykedésem miatt veszekedtünk…Muszáj írnom neki egy sms-t. Asszem ebben a hónapban kétszer annyi lesz a számlám…

Nem sokra rá jön is a válsz.

„Party nálam? Nézd meg a képet mackóka ;) Én addig kint leszek a hintaágyon, hátha betoppan egy helyes, feka srác, aki szívesen bulizna az õ kis barátnõjével (L)”

Hmmm….jól hangzik. De milyen kép? Nézzük csak…Mrrr....sexy. Nem is sétálok tovább, leintek egy taxit és megyek babymhez.

Kiszállok a taxiból és már innen látom, hogy tényleg a teraszon vár. Viszont mikor közelebb megyek, azt is látom, hogy alszik. Ennyit kellett rám várni!? Állok és nézem egy kicsit…egyszerûen nincs szívem felkelteni. Hát errõl az itthoni buliról ennyit…Óvatosan a karjaimba veszem, apró puszit nyomok a homlokára, és már bújik is álmában hozzám. Meg tudnám zabálni olyan édes most…

A szobájában szépen lefektetem az ágyába, be is takargatom, aztán megyek fürdeni. Gyors zuhany és irány kicsim mellé aludni. Bebújok mellé, magamhoz húzom, persze erre már felkel…arra, hogy felhoztam, arra nem. Felül és értetlenül néz körbe.

‐          Elaludtál a hintaágyban és felhoztalak kicsi Csipkerózsikám. – mondom mosolyogva és átölelem.

‐          Miért nem keltettél fel? – na persze…

‐          Olyan aranyosan aludtál, nem volt szívem felzargatni. – kapok egy puszit – Aludj nyugodtan vissza, majd máskor bulizunk. – ledöntöm, de húz magával és nyakamat átkarolva csókol meg.

Ez volt a jó éjt puszi. Elhelyezkedik a karjaimban és már alszik is, engem meg álomba ringat a szuszogása.

Reggel anyuja jön felébreszteni, de csak engem. Mi? Itt vannak a szüleim? Mi a…? Felkelek babym mellõl óvatosa, had aludjon, felveszem a nadrágomat és lemegyek.

‐          Cody, kicsim, összepakoltunk neked, mert Nagyi hívott, hogy mára hívta össze a családot ebédre. – az egész családot, mert leérettségiztem?

‐          Nem úgy volt, hogy holnap megyünk?

‐          Egy órája hívott…átszervezett mindent, hogy tovább tudj lent maradni. – de kis cseles – Szólj Megnek, pakoljatok, és siessetek. – oké, oké.

Felmegyek és visszafekszem kicsim mellé. Lejjebb húzom róla a takarót, és nyakát meg vállait csókolom végi, aztán hátára fordítom és megcsókolom.

‐          Jó reggelt szépségem. – mosolygok – Képzeld ma megyünk a Nagyihoz, úgyhogy pakolnod kell. - mondom felülve.

‐          Most rögtön? Más terveim voltak… - közelebb kúszik és végig simít combomon és farkamon áll meg a keze.

‐          Khm… - krákogok egyet, mikor meg is szorítja, persze nem fáj, inkább kellemes – anya azt mondta, hogy siessünk…lent várnak. – lebiggyeszti száját…igen én is hasonlóan érzek.

‐          Rendben. – felkel és a szekrényhez megy.

Matat a ruhái között meg pakol a táskába, én meg csak ülök, és nem tudom levenni róla a szememet. Azok a hosszú combjai, a formás fenek…mikor lehejol…ahh…várhatnak még egy kicsit a szüleim nem? NEM???

‐          …Cody…hallasz? – mi van? Nekem szólt?

‐          Tessék? – kapom fel a fejemet.

‐          Azt kérdeztem meddig maradunk… - mosolyogva elém sétál és ad egy csókot – Látom teljesen más jár a fejedben. – könnyen elõfordulhat…

‐          Kicsit elkalandoztam… - combjain és fenekén húzom végig kezeimet, aztán felsõje alá kúsznak be.

‐          Lent várnak a szüleid… - ha menni akarsz, akkor miért nem állítasz le?

‐          Tudnak várni… - mielõtt bármit mondhatna, az ölembe ültetem és megcsókolom.

Következõ pillanatban már azon kapom magamat, hogy az ágyin fölötte támaszkodva csókolom, míg kicsim a nadrágommal bíbelõdik. Valaki kicsit erõsen kopog az ajtón, és szinte lepattanok babymrõl, úgy megijedek.

‐          Készen vagytok? – csak Meg anyuja…csak az anyukája…levert a víz…

‐          Mindjárt. – válaszol Meg, mert én nem se tudok szólalni – Minden rendben? – kérdezi arcomat cirógatva.

‐          Nincs…nagyon kívánlak, és megint várni kell. Inkább lemegyek, mielõtt megint elcsábítanálak…

‐          Rendben. – mosolyog – De meddig is maradunk? – jah, tényleg…

‐          Hétfõn kell mennem a Lakers-höz játszani, úgyhogy vasárnap este jövünk. – mondom, aztán lemegyek.

20 perc múlva már a kocsiban ülünk és haladunk Nagyihoz. Persze kicsimmel hátul ülünk, és végig magamhoz ölelem. Nagyon nem bírok magammal, mindig elkalandozik a kezem a melléhez, vagy a lábai közé, amit elintéz azzal, hogy összekulcsolja az ujjainkat.

Milyen jó lenne most egy limuzin. Egyszerûen benyomnék egy gombot, és máris takarásban lennénk az elsõ ülésektõl. Ennyire talán csak Koreában kívántam…legyen már este!!!

Az otthoni kis akciómnak hála, totál elkéstünk. Már mindenki itt van és ránk vár. Kiderül, hogy Nagyi nem csak azért csõdített ide mindenkit, hogy megünnepeljük, hogy kicsim lediplomázott én meg leérettségiztem…neeem…büszkén újságolja el a családnak, hogy eljegyeztem Meget. Szóval egy eljegyzési party kellõs közepére csöppentünk. Imádom az öreglányt…irtó büszke rám…akárhányszor beszélünk, mindig elmondja, hogy miylen jó lányt választottam. Persze mindenki gratulál nekünk, és Nagyitól kapunk egy közös ajándékot.

‐          Mivel hamarosan össze fogtok házasodni, gyakorolnotok kellene az együtt élést…

‐          Ezen már túl vagyunk, és ment. – mondom mosolyogva.

‐          Befognád, míg befejezem!? – persze nem is babym lenne, ha nem nevetne ki… - Szóval az én ajándékom eljegyzésetek alkalmából és a a tanulmányi eredményetekért…ez. – kapunk egy-egy kulcscsomót és egy borítékot, amiben egy ház képei vannak.

‐          Nagyi…ezt nem fogadhatjuk el, akármennyire örülök neki. Nem tudjuk fenntartani… - mondom szomorúan.

‐          Majd én segí… - azt próbáld meg…

‐          Be ne fejezd! Ezt már Meggel megbeszéltük, ha lesz keresetünk, akkor összeköltözünk és összeházasodunk…és lesz sok kisbabám, vagyis babánk. – helyesbítek, mikor kicsim oldalba bök.

‐          Jó, de attól még a tiétek. Mindegy mikor költöztök be, ez a ház már a tiétek. – makacs…Megre nézek mosolyogva és adok homlokára egy puszit.

‐          Köszönjük… - mondja kicsim és átöleli Nagyit. Nagy ölelés…én is jövök és mindkettõjüket átölelem.

Ezek után az ebéd is jól telik, aztán megyek játszani  sok kis unokatesóimmal. Persze inkább a picikkel. De megakad a szemem babymen, mikor elsétál elõttem Nagyival. Átfut az agyamon, hogy vajon mirõl beszélgethetnek, aztán a következõ gondolatom, hogy mennyire gyönyrû menyasszonyom van. Sajna nem tudom sokáig nézni, mert a kis apróságok rögtön lebirkóznak.

Este az ágyban nézegetjük kicsimmel a házunkról a képeket. Még mindig alig tudom elhinni, hogy Nagyi vett nekünk egy házat. Ráadásul tök jó helyen van, közel a szülõkhöz és nagyon tetszik. Rögtön el is tervezzük, hogy mi hol lesz, melyik lesz a hálónk. Persze jó lenne élõben is látni, jó így tervezgetni, de akkor látjuk majd igazán a dolgokat…

‐          Emely azt mondta… - kezd bele, de közbe vágok.

‐          Emely? Te már csak így szólítod Nagyit? Tényleg nagyon megszeretett, ha szólíthatod így…Nagybátyám felesége se szólíthatja Emelynak, ez nála nagy dolog ám. – magamhoz ölelem.

‐          Azt mondta szólítsam Emelynak vagy Nagyinak, ne Mrs. Jonasnak… - mondja és…és elpirult? Kis édes…pedig nem az a pirulós fajta.

‐          Örülök, hogy ilyen jól kijöttök. Na, mit mondott Nagyi? – kicsit eltértünk a lényegtõl.

‐          Azt, hogy holnap elvisz minket, hogy megnézzük a házat. – hmmm…

‐          Akkor nem csinálhatom meg amit szerettem volna…

‐          Mit?

‐          Hát…arra gondoltam, hogy amikor elõször megnézzük… - fölé támaszkodom és megcsókolom – magamévá teszlek a leendõ szobánkban. – belecsókolok a nyakába, miközben nevet.

‐          Ez most tényleg nem fog menni. – ne kuncogj…

‐          Akkor majd most… - súgom a fülébe, aztán bele is nyalok. Most már remélem nem fog senki megzavarni minket…

Fölsõje nyúlok, ami az én pólóm, de neki tökéletes hálóingnek, és már le is veszem róla. Nem kell az ide. Nyakát kezdem csókolgatni, közben kezem mellével játszadozik…nem bírom ki, muszáj megkóstolnom ezeket a gyönyörûségeket. Lejjebb kalandozom csókjaimmal, egész pontosan melléig, és bimbóját ingerlem tovább. Haladok tovább hasán keresztül, ujjaimat beleakasztom tangájába, és miközben húzom le róla, csókokkal borítom be minden porcikáját. Hopp, volt tanga, nincs tanga…és lecsapok combjaira. Finoman harapdálom és szívom belsõ combján finom bõrét, széjjelebb tárja lábait…ohh kicsim…rendben, ha már ilyen szépen kérsz, a lényegre térhetek.

Nyelvemmel kezdem, aztán ujjaim is csatlakoznak a kényeztetéshez, de most nagyon gonosz vagyok. Pont mikor már elmenne, akkor hagyom abba, és hajolok fölé egy csókért. Ledönt az ágyra, szinte letépi rólam a boxeremet és õ is elkezd izgatni. Anyám…miért van az, hogy babym sokkal gonoszabb tud lenni, mint én!? Már vergõdöm, és fel is ültem, de nem hagyja abba, sõt mosolyogva folytatja…élvezi, hogy szenvedek. Mikor már látom a csúcsot, lelassít és újra a hegy aljára kerülök. És ezt nem egyszer játssza el…Elég volt. Imádom, mikor ilyen kurva jól tud játszadozni velem, de már nagyon kívánom. Felemelem kicsi buksiját, hogy megcsókoljam.

‐          Megh…nehh kínozz máhr… - nyögöm szájába a csók után.

Ez lehetett a varázsszó, vagy nem tudom, de az ölembe mászik, és teljes hosszomban magába fogad. Derekát fogva tartom meg és várom, hogy szokja az érzést, aztán lassan ringatózni kezd…Neee…sírni fogok…Nem vagyok most vevõ tovább a lassúságra. Magamhoz ölelem és fordítok a felálláson. Azonnal mozgásba kezdek. Minden egyes lökésemnél tövig merülök benne, gyorsan és keményen. Lehet most itt nem kéne hangoskodni, de egyikünk sem tudja visszafogni magát. A hátam szerintem véresre lesz karmolva, de az õ nyakán szép kis folt lesz cserébe…

Még pár lökés, és az orgazmus viharként söpör át rajtunk. Óvatosan kihúzódom belõle és magamhoz húzva puszilgatom arcát és simogatom. Remélem nem fájt neki, hogy ilyen kemény voltam…

Reggel együtt fürdünk, végig simogatom mindenhol, és mosolyogva puszilgatom nyakán a csini kis foltot, persze kicsimnek nem tetszik, de egyszer rajta is lehet, nem mindig csak rajtam. Meg amúgy is a hátam miatt, megérdemelte…

Lemegyünk reggelizni, mindenki csak mosolyogva néz minket. Oké…szerintem kicsit hangosak voltunk az este.

‐          Egyben van még az ágy? – kérdezi apu vigyorogva, mire Nagyitól kap egy tockost…

Én csak nevetek rajta, de babym irtó piros lett. Magamhoz is húzom, hogy megpuszilgassam. Hát…az én családom már csak ilyen, fõleg Nagyinál, itt mindenkibõl elõ jön a gyerek…

Délután megyünk megnézni a házat, persze az õseim is elkísérnek minket, jobban mondva apu fuvaroz minket. Ez a ház egy álom. Sokkal nagyobb, mint amekkorának a képen látszik. Hatalmas konyha, nappali kandallóval, fent van négy szoba, padlás, pince, és garázs, amiben két kocsi is bõvel elfér…Az egyik szobához erkély is van meg külön fürdõ, na az lesz a mi szobánk. Van két szoba, ami ugyan abba a fürdõszobába nyílik, szóval át lehet sétálni egyik szobából a másikba.

‐          Ez a két szoba lehet majd Jordené és Junioré. – mondom mosolyogva.

‐          Hogy kiké? – kérdez vissza babaym.

‐          A srácainké. – adok arcára egy puszit hátulról átölelve.

‐          A Jorden nekem is tetszik, de  Juniorról tegyél le… - most miért?

‐          Na jó…akkor Jerry.

‐          Persze, mint a kisegér…majd veszünk mellé egy Tom nevû macskát is nem!? – már most összekapunk a névválasztáson? – Inkább Paul. – aha…valószínû…

‐          Biztos, hogy nem. Danyhez mit szólsz? – nanana?

‐          Annál jobban tetszik a Jay. – na ez már nem rossz.

‐          Na jó, ezt majd még leboxoljátok. – nevet Nagyi, és tovább vezet minket az utolsó szobához – Gondolom kislányt is szeretnétek. – nevet tovább.

‐          Persze, lehetne a neve Candy.

‐          Candy? Ezt most komolyan mondod?? – most mitõl pöccent be?

‐          Mi bajod a Candyvel?

‐          Majd pont a kis barátnõdrõl fogom elnevezni a lányomat, mi!? Gondolkozz már! – na jó, ezt most inkább lenyelem, és nem vitatkozom…

‐          Oké, oké, mondj te nevet.

‐          Jess? – ennél jobbat is tudsz szerintem.

‐          Brenda? – kérdezek vissza.

‐          Nem…Cristal.

‐          Pff…Cassidy?

‐          Emily. – Emily? Hmmm…legyen.

‐          Jó, Emily. – magamhoz ölelem és megcsókolom.

‐          Különben meg honnan veszed, hogy két fiú és egy lány lesz? – jajj ne már, nem emlékszel?

‐          Ezt álmodtam kicsim. – mosolygok – Remélem így is…pár éven belül. – adok ajkaira egy puszit.

Hírtelen elkomolyodik és…

‐          Mégis mi a lófaszt gondolsz rólam, ha?

‐          Kezdõdik… - hát nem szép az élet!?

‐          Bassza meg, mi kezdõdik? Talán nem fájt volna, ha nem hozol szóba faszságokat, ugye bár…Jah és ki sem kell oktatnod, hogy mit hogyan csináljak. Ha nem tetszik, kapd be magadnak, vagy keress egy olcsó kis ribancot, aki megteszi neked…Idióta… - felpattan az ágyról, én meg utána és magamhoz ölelem.

‐          Csak viccelek baby, és a sátorozást sem úgy értettem, hogy már csináltam, csak elképzeltem, hogy milyen izgalmas lenne veled. Nem hagysz semmit sem befejezni, és ezért értesz mindent félre.

‐          Bezzeg azt nagyon is ki tudtad mondani, hogy vetessem el a gyerekünket, igaz?! – mi?

‐          Ez bántott egész héten? Azért voltál szomorú, mert… - és nem is õ lenne, ha nem vágna a szavamba…

‐          Tudod, hogy milyen érzés volt hallgatni Hyorit, ahogy elmesélte, hogy Kwon felkapta és megpörgette, annyira örült a babának? Egy percre sem hagyja egyedül, olyan nagyon szeretik egymást és a gyereküket is. Te meg…Rohadj meg, te nem használtál gumit, sõt még most sem használsz, aztán ha baj van, a könnyebbik utat választod, de abba bele sem gondolsz, hogy kitépted és összetörted a szívemet, amit többé nem tudok összerakni…Lehet, hogy nem beszélek róla, de egyetlen percre sem felejtettem el, és soha nem is fogom! – kicsim ne kiabálj már, anyuék be fognak jönni…

‐          Akkor is csak rád gondoltam! Láttam, hogy gyenge vagy, nem akartam, hogy meghalj a gyerek miatt. Lehet, hogy tényleg megrázott a hír engem, de elsõsorban miattad mondtam, amit késõbb megbántam, és akartam már én is. Nem érted, hogy te vagy a legfontosabb?! – rám se bagózik, ezért a falhoz nyomom és közelebb hajolva mondom.

‐          Szállj ki az arcomból, mert komolyan megütlek! – persze, ez a legjobb megoldás…

‐          Üss csak meg, ha neked attól jobb lesz… - már kezdek hozzászokni.

‐          Talán már nem lenne értelme…talán már nekünk sincs… - nem…ezt ne…lassan elengedem a kezeit.

‐          Nem akarlak elveszíteni, azt akarom, hogy örökre velem maradj. Szeretlek… - ha most vége, abba belehalok.

‐          Tudod, hogy én is, de fájdalmat okoztál… - mondja lehajtott fejjel.

‐          Pedig nem akartam, és majd tényleg szeretnék tõled gyerekeket. Tudod, hogy már álmodtam is róluk… - felemelem a buksiját, hogy rám nézzen, és rá mosolygok. Kis idõ múlva babym is elmosolyodik, aztán megcsókolom. De kicsit nagyon belemerülök a dologba, és már nyakát csókolgatom, mikor eltol magától.

‐          Most nem megy, ne haragudj… - sóhajt.

‐          Nem haragszom, csak nehéz lesz kibírni. – mondom csüggedten, mire elmosolyodik.

‐          És ne aggódj, éjszaka nem szedem elõ az ollót, hogy bosszút álljak. – neveti el magát.

Szerencsére ez a veszekedés azzal zárul, hogy egymást ölelve alszunk el. Viszont korán kelés van, mert Hyorikat ki akarom vinni a reptérre. Szépen nézne ki, ha taxival mennének, mikor ráérek és ki tudom vinni õket. Mellesleg Megnek is sokat jelent ez az apró szívesség, amit teszek. Persze már megy a szervezkedés, hogy ezt a kis kiruccanást meg kell ismételni, szóval ha babym diplomája meg lesz és az én érettségim is már a kezemben van, megint megyünk valahova négyesben.

Mikor megyünk haza, megint jön a vihar. Kicsit aggódom Meg miatt, de ahogy elnézem nincs okom rá, mert nagyon el van foglalva a fagyijával, amit vettünk. De azért odafigyelek, ha nagyon félne, max leállok és magamhoz szorítom…attól mindig megnyugszik. Imádom!

Állunk egy piros lámpánál, és látom hogy kicsim nagyon néz valamit. Aztán már az ablakra tapadva néz…egy családot, két kisgyerekes családot. Tényleg ennyit jelent neki, amit olyan régen mondtam!? Nem akartam fájdalmat okozni neki…Magamhoz ölelem, és pont leszarom a mögöttünk dudálókat. Utálom ilyen szomorúnak látni. Érettségi ajándékként kérek a szüleimtõl egy házat és majd csinálunk sok kisbabát az én kisbabámnak…

Már rendben van annyira, hogy tovább menjünk, akkor szépen elküldök minden mögöttem állót a halálba és is beintek nekik. A türelmetlen fajtájukat…

Persze mikor megérkezünk Megnek esze ágában sincs bemenni a házba úgy, hogy ki kell menni a viharba, mert anyám nem tud elpakolni az ajtó elõl a garázsban…De rendben. Ahogy akarja. Beszélgetünk a kocsiban, közben simogatom, aztán megcsókolom, de egy pillanat alatt összegabalyodunk, és arra eszmélek fel, hogy az ölemben ül. Imádom mikor ilyen heves és szenvedélyes…annyira szeretem. Szorosan ölelem magamhoz, közben csókolgatom ahol érem.

‐          Mackóka, össze fogsz lapítani. – enyhítek a szorításon.

Leveszi rólam a pólómat, és hasamat kezdi harapdálni érzékien…csak bele ne törjön a foga a kemény kockákba, hehe…Halad feljebb, és megtalálja egyik mellbimbómat, amit nyelve hegyével jár körbe. Ezt már nem tudom szó nélkül hagyni és felnyögök annyira jól csinálja…

‐          Ne aggódj, nagyon vigyázok rád…de ezt most vegyük le… - és már útnak is indulnak kezeim, hogy kikapcsolják a melltartót.

Leveszem óla a felsõjét és nyakát kényeztetem, miközben a melltartótól is megszabadítom. Mrrrr…csodás „kis” mellei…nagyon szeretem nyalogatni õket, amit babym is élvez. Lássuk csak, nekidöntöm a kormánynak, hozzájuk férjek, de megszólal a duda, mire kicsim azonnal visszadõl a nyakamba ijedtében. Mindketten nevetünk ezen, aztán kikapcsolom a duda hangját, már csak az hiányzik, hogy a szüleim lejöjjenek megnézni mit csinálunk…

Visszadöntöm, és ingerelni kezdem már ágaskodó bimbóit. Közben combján végig simítva elérek bugyijáig, ahogy elõször csak a textilen keresztül simogatom, de nem bírom túl sokáig így, úgyhogy bevezetem ujjamat.

‐          Most is milyen gyönyörû vagy. – mondom vigyorogva.

Elégedett és büszke vagyok magamra, hogy ilyen szép barátnõm van…és hogy csak nekem nyögdécsel ilyen sexyn…De úgy látom nem hoztam eléggé zavarba. Kihúzom ujjaimat és lassan lenyalogatom õket mosolyogva, aztán visszavezetem õket.

‐          Cody…neh…nem bírom márh… - próbálja lefogni a kezemet, de…kicsim egyél még egy kis spenótot, hogy engem lefogj…

‐          És az  baj? – kérdezem.

Megrázza a fejét, és elengedi a kezemet. Vigyorogva folyatom melleit csókolgatva, nyalogatva. Nem is kell sok, és nyögve élvez el a karjaimban, de…áhhh…ezt direkt csinálta ilyen halkan? Vadul csókolom meg, aztán szerelmem átmászik a másik ülésre és elkezdi kibontani a nadrágomat, de inkább segítek neki, mert már nagyon-nagyon óvatosan kell lehúzni a sliccemet…De nem is baj, mert míg én leveszem magamról a nadrágot és a gatyámat, addig Meg is levetkõzik. Mikor felemelkedem, hogy lehúzzam az alsómat, rácsak a seggemre…

‐          Szóval csapdosunk? Rossz kislány vagy? – át akarok menni hozzá, hogy most keményen „megbüntessem” de visszalök.

‐          Majd késõbb megbüntetsz érte, jó? – idõm nincs válaszolni, már a szájában is vagyok.

Annyira jól csinálja…egy csajom se csinálta még ilyen jól, mint babym…de ezt talán most nem mondom neki, mert csak fennakadna, hogy az exeimet hozom szóba, és a dicséretrõl meg is feledkezne…Szóval csak élvezem. De basszus olyan intenzíven csinálja, hogy hamar elmegyek…De addig nyalogatja nyalókáját, míg megint akcióra kész nem lesz. Közben én is újra izgalomba hozom kicsit az ujjaimmal.

‐          Nem kéne hátra menni? Itt elég szûkösen vagyunk… - emelem fel a fejét egy csókra mikor megint mellkasomat csókolgatja, de megrázza a fejét. Mi? Miért?

‐          Én inkább szeretnék lovagolni… - jaaaaaaaa, az más….gyere csak sexy cowgirl…

Átmászik z ölembe, és meg fenekét markolászva segítek neki elhelyezkedni. Beleül az ölembe és hangosan felnyögünk szinte egyszerre. Mozgásba lendül, mikor már megszokta a méretemet, amit egyre gyorsabban tesz. Néha én is lökök rajta párat, fõleg mikor látom, hogy fárad…a végén meg már csak én mozgok, kicsim meg térdel fölöttem. Nem bírjuk sokáig a tempóm mellett. Az orgazmus átsöpör rajtunk egy szenvedélyes csók közben…csak magamhoz ölelni van erõm. Mikor kicsit csillapodik a légvételünk, babym kiszáll az ölembõl, hogy keresztben ölhessen vissza, hogy még hozzám bújhasson kicsit.

De sajna muszáj bemenni…Meg az én pólómat kapja magára, én meg a kocsiban lévõ pokrócot tekerem magam köré. Szerencsére senki sem vesz észre minket. Egy gyors zuhany után, úgy ahogy vagyunk bedõlünk az ágyba és egymáshoz bújva alszunk.

Az elkövetkezendõ hónap nem szól másról csak a tanulásról. Meg folyton azzal jön, hogy idén alig tanultam valamit, és érettségizem…Próbálom elsunnyogni, de nehéz, ha velem lakik, szóval ebbõl az idõszakból csak az ragadt meg, hogy rengeteget tanultam. Persze õ is segített, de inkább segített volna többet gyakorlati bioszban mint matekban meg magyarban…

De hát  végül is meg lett az érettségi magamhoz képest jó jegyekkel, sõt még a rendkívüli sport eredményeimért még ösztöndíjat is kaptam. Babym diplomája is meg van, csak az a para, hogy a diplomaosztó buli és az érettségi party egy napra esik…majd megoldjuk…

Egyik nap viszont elmegyünk kicsim szüleihez, hogy beszéljek az öregével, mert már nagyon hiányzik neki…és persze Meg kedvéért bármit bevállalok…

‐          Mackó, csak légy vele õszinte, rendben? Én tudom, hogy szeretsz és kész férfi vagy már, csak ezt az apámnak is látnia kéne…De ugye jófiú leszel édesem? – néz rám nagy szemekkel.

‐          Én mindig jó vagyok. – villantok rá egy mosolyt, mire megcsóválja a fejét és becsönget.

Az anyukája nagyon örül mind a kettõnknek, viszont apuci még mindig igen szúrós tekintettel néz rám, míg Meg át nem öleli. Olyan, mintha csak látogatóba jöttünk volna, mintha már saját családunk lenne kicsimmel…fura.

De van egy olyan érzésem hogy a fater nem akar velem dumálni…Ezt az is bizonyítja, hogy a nappaliban, míg kicsim és anyukája tök jól elbeszélgetnek, mi szinte meg se mukkanunk. Nem kezdõdik jól mi? De hát beszélnem kell vele…

Meg sokat sejtetõen rám néz, én meg veszem az adást…

‐          Mindjárt jövök… - kapok egy puszit bíztatás képen és elmegy.

Pár pillanat múlva a mamának is leesik, hogy mi a helyzet és valami hülye indokkal õ is lelép és itt hagy egyedül az oroszlán barlangjában…Mikor leendõ apósom is kimenne a nappaliból, sóhajtok egyet és utána szólok.

‐          Mr. Hoa…beszélhetnék önnel? – ennél udvariasabb nem tudok lenni.

‐          Úgy gondolom nincs mirõl beszélnünk. Elnyerted tõlem a lányom szívét, képes volt elköltözni miattad. Nyertél, mit akarsz még tõlem? – az állam valahol a padlót súrolja…hogy ez mekkora hülye…

‐          Elnyertem a szívét? Nem sorsolás volt, hogy „elnyerjem”, õ választott engem. Azért költözött hozzám, mert olyat feltételezett rólam, ami nem igaz.

‐          Hát, pedig magától az ember nem szokott monoklit szerezni… - remek…ez tényleg egy barom.

‐          Elmondta mi történt…leesett az ágyról, és beverte a fejét. Soha nem lennék képes bántani. Meg akárhányszor megüthet, de hogy én kezet emeljek rá, az kizárt. Az egyetlen durvább mozdulatom felé, ha erõsen megölelem…Szeretem a lányát. Nem tudom mit mondjak, hogy higgyen nekem végre…nem poénból kértem meg a kezét. Vele tudom elképzelni a jövõmet és vele is szeretném leélni az egész életemet. Bármire képes lennék érte. Soha senkit nem szerettem még így. – õszinte vagyok, ahogy babym kérte.

‐          Ezek nagyon szép szavak, de nem tudok hinni neked. Nem tudtad bebizonyítani, hogy tényleg úgy szereted ahogy mondod. Mikor kórházban volt, mellesleg a te hibádból, összetörted a szívét és még számtalanszor megbántottad. Ennek ellenére õ téged választott az apja helyett…egy felelõtlen gyereket…

‐          Van egy olyan sejtésem, hogy ha koreai lennék, kiugrana a bõrébõl örömében, hogy feleségül kértem a lányát. Sajnálom, hogy csalódást okoz az hogy amerikai vagyok, sõt fekete. Ezt nem tudja feldolgozni és talál ki minden szarságot, hogy megpróbálja elszakítani tõlem Meget, a menyasszonyomat. – na jó azt hiszem ez nem éppen békülés, már ideges vagyok…

‐          Igazad van…tényleg nem örülök neki, hogy egy ilyen senkiházi akarja feleségül venni…jobban járna egy koreaival. – beteg…

‐          Szerintem ezt nem maga fogja eldönteni, hanem õ. – ha szemmel tökön ehetne úgni, már a földön nyivákolnék.

‐          Meglátjuk…Meghívom Megan volt barátját, Choi-t. Rendes fiú, majd õ boldoggá teszi a lányomat… - Isten nem ver bottal…

‐          Ez remek húzás lesz…azt hiszi, hogy idehívja a srácot és meg a nyakába fog ugrik!? És még én vagyok a gyerekes…Miért olyan rohadt nehéz elfogadni, hogy szeretem a lányát, Meg is szeret engem és össze fogunk házasodni!?

‐          Hogy mersz…

‐          Így…Nem igaz, hogy nem fogja fel a lényeget. Nem engem kell szeretni, hanem a lányát. El kéne fogadnia Meg döntését, mert már felnõtt nõ, el tudja dönteni mit akar, és ha õ velem boldog, figyelembe kéne vennie, nem ilyen hülyeségeket kiagyalnia. – ennyi…

‐          Ha befejezted, tûnj a házamból. – remek.

‐          Hogyne, örömmel… - végszóra megjelenik Meg és az anyukája és értetlenül néznek minket – Képzeld kicsim apáddal képtelenség normálisan beszélni. Kérdezd meg, hogy mit agyalt ki, hogy elszakítson tõlem…Otthon találkozunk. – apuci elõtt megcsókolom babymet, és elindulok, de az ajtónál Meg megfogja a kezemet.

‐          Most tényleg elmész? Azt hittem megbeszélitek a dolgokat és minden rendben lesz. – hajtja le a fejét.

‐          Kicsim, idáig arról próbálta meggyõzni, hogy mennyire nagyon szeretlek, de nem hatotta meg. Sõt kitalált egy eszetlen baromságot, amire ideges lettem, utána kidobott…Nagyon szeretlek, és én csak miattad jöttem beszélni apáddal, de õt ez hidegen hagyja. Sajnálom. Ha akarsz maradj még, aztán ha jönni akarsz hozzám, csörgess meg és érted jövök. – szomorú picimnek adok egy csókot és elhúzom a csíkot.

Szarul érzem magam, hogy eljöttem…és féltékeny vagyok. Bassza meg még nem is tudom mit szólna babym, hogy elhívná az apja az exét, én mégis totál ideggörcsöt kaptam, még az ötlettõl is…Áhh…még haza sem értem, de visszafordulok. Egy piros lámpánál dobok egy sms-t babymnek, hogy visszamegyek.

Mikor leállítom a motort, az ajtó már nyílik is és Meg vár.

‐          Hogy hogy visszajöttél? – jajj minek ez? Látom, hogy örülsz neki.

‐          El se kellett volna mennem. – magamhoz ölelem – Elújságolta apád a remek ötletét?

‐          Igen…ideges vagy miatta? – hülye kérdés, még jó…

‐          Áhh…cseppet sem…repesek az örömtõl, nem látod? – határozottan ideges vagyok.

‐          Még akkor is ha már nem jelent nekem semmit? – ne csináld már…

‐          Igen… - dünnyögöm…

‐          És akkor ha azt mondom, hogy nem jön? – mosolyog.

‐          Akkor már nem. – adok ajkaira egy puszit – És tudtál hatni apádra? – mosolyog…miért?

Megfogja a kezemet és behúz a nappaliba, ahol ott ül apuci és anyuci. Na mi van már megint? Ne kímélj öreg…

‐          Apa mondani akar neked valamit. – hajaj, mindjárt gondoltam…

‐          Lehet, hogy nem egy magadfajta fiút képzeltem el  lányom mellé, de igazad van, ha veled boldog…és megígéred hogy mindig szeretni és óvni fogod, akkor…akkor házasodjatok össze. És szívesen látunk itt. Ettõl még nem vagy a szívem csücske, fõleg amilyen hangnemben beszéltél velem, de nem én fogok veled élni… - a kezét nyújtja felém.

‐          Köszönöm. – elfogadom a kézfogását egy szó nélkül, pedig úgy mondtam volna még neki dolgokat…

Meg hozzám bújik és kapok egy puszit is. Anyukája marasztal vacsira, és örömmel maradok. Még a hangulat is egész más lett…jó lett. Kaja után felmegyünk kicsim szobájába.