|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Garfield | 2011. 03. 15. 20:27:42 | #12285 |
 Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Most szeretsz, de elfelejted, hogy miket mondtál és tettél. Megijesztettél az előbb is…azt hittem, hogy a bőrönd után én jövök… - kicsim…hogy mondhatsz ilyet!?
- Soha nem bántanálak! – mondom, és még jobban magamhoz ölelem - Nem akarom, hogy elmenj, de azt sem, hogy egy állatnak nézz, szóval…ha haza akarsz menni, magam viszlek el… - mondom szomorúan, de mérges is vagyok…magamra. Mekkora hülye vagyok…
- Én csak…dühös voltam, mert úgy éreztem elvárod, hogy hálás legyek. És nem értettem, hogy azért legyek hálás, mert végre eljutottál arra a pontra, ahol családot akarsz alapítani? Én már két éve készen álltam ezekre a dolgokra, emlékszel? – ellép tőlem és lehajtja a fejét.
- Tudom, de… - minek is próbálom megmagyarázni, tudja…
- Jól van, próbáljunk meg mindketten megnyugodni, és…és örülni annak, hogy együtt vagyunk. – jól hangzik…finoman végig simít a karjaimon - Tudod mire gondoltam? Elmehetnénk oda, ahol először találkoztunk… - mosolyog.
- A parkra gondolsz? – mosolyodom el, mert ha visszaemlékszem arra a találkozásra, csak mosolyogni tudok.
- Nem, hanem a táborra. Most nincs ott semmi, így elutazhatnánk oda legalább nosztalgiázni. Jót tenne nekünk egy kis kirándulás, hogy megszépítsük az emlékeket. – kapok egy gyengéd csókot. Tényleg nem haragszik már rám…
- Benne vagyok. – ez tényleg jót tenne nekünk.
És nem megy el. Marad velem, aminek nagyon örülök, egész este csak simogatom és ölelem magamhoz. Soha többet nem fogok vele így viselkedni…nem érdemli meg…Csak jobbat érdemelne nálam, mégis velem van…
Pár nap múlva már a tábor felé haladunk a kocsiban. Érdekes, olyan régen jártam erre, mégis tudom merre kell menni, nincs szükség térképre. Ránézek kicsimre, nagyon csendben van…
- Nagyon csendben vagy… - mondom.
- Igen, egy kicsit elgondolkodtam. – mosolyogva megfogja a kezemet, édes… - De az utat nézd! – nevetve az útra irányítja a tekintetemet.
Ahogy megérkezünk, kiszállunk a kocsiból és körbenézek. Eszméletlen. Nagyon jó érzés újra itt lenni. Valahogy mindenről Meg jut eszembe…de főleg, hogy itt szeretkeztünk először. Milyen kis béna voltam…
- Körülnézünk? – persze, bólintok is.
Alig változott valami. Inkább csak öregedett minden. Ahogy sétálunk, meglátjuk a régi vidámparkot. Itt folyton szemeztem vele, nem mertem megszólítani, aztán mégis összejöttünk…minden olyan simán történt akkor, bezzeg pár év múlva, mikor újra találkoztunk…
Babym nem bírja ki, hogy ne üljön fel a körhintára. Meg persze nekem is fel kell ülnöm néhány dologra vele. De nagyon jól szórakozunk.
Még sötétedés előtt elindulunk. Nagyon jó nap volt. De…már megint olyan csendben van. Lecserélem a kocsit, ha beül, mindig csendben lesz…
- Megint csendben vagy. – hol őt, hol az utat nézem.
- Mert megint elgondolkodtam, de most valami másról… - milyen titokzatos vagy kicsim…
- És meg szabad tudni, hogy miről? – nah?
- Hát…nem is tudom. – még egyszer kinyújtod a nyelved és leharapom…
- Ugyan már Meg…mondd el… - most már nagyon kíváncsivá tettél.
- Ha tudni akarod, a nyárról, és a nyár estékről. – ennyi?
- Komolyan? És még miről? Nagyon mosolyogtál… - nah?
- És…és még arról is, hogy milyen lesz a két éves évfordulónk. Mit tervezel aznapra? – jajj már, buta kérdés…
- Egész nap veled akarok lenni, remélem, hogy te is. – mosolygok.
- Én valami mást is terveztem arra a napra, csak nem tudom, hogy mit szólnál hozzá…Mondhatom? – ez komolynak tűnik. Inkább félreállok, nehogy meglepjen és ne tudjak koncentrálni a vezetésre.
- Nagyon komolynak érezlek…de mondd csak… - hallgatlak szívem.
- Szeretlek, és arra, hogy délután rendezhetnénk egy kis fogadást, aztán este a csillagok alatt…talán…örök hűséget fogadhatnánk egymásnak. Megtarthatnánk az esküvőnket. Mit gondolsz? – fogja meg mosolyogva a kezemet.
- Komolyan kérdezed? – mert ha csak játszol a gondolattal, aztán mégsem…
- Igen! – milyen határozott valaki. Hát rendben.
Adok a szájára egy puszit, és elindulok a kocsival. Szóval a két éves évfordulónkon fogunk összeházasodni. Milyen romantikus vagy baby…
- Szóval? Mit válaszolsz? – nem egyértelmű?
- Kicsim, én Vegasban is elvettelek volna… - mosolygok rá pillantva – Akkor veszlek feleségül, amikor csak szeretnéd. – mondom a szemébe nézve egy piros lámpánál. Kikapcsolja az övét és hozzám bújva csókol meg, de dudálnak a hátunk mögött… - Faszomat… - mondom mérgelődve, és elindulok.
- El kell mondanunk a szüleinknek, aztán összeírhatnánk a vendégeket, meg kell csináltatni a meghívókat…
- Baby…nyugi. – fogom meg mosolyogva a kezét – Akkor most menjünk az én szüleimhez, azt a tieidnek is elmondjuk…az apád nehezebb eset… - mondom a szüleim felé véve az irányt.
- Mi lenne, ha egyszerre mondanánk meg nekik? – öhm…
- Rendben, te tudod…és mégis mire gondoltál? – kérdezem mosolyogva.
- Mondjuk elhívhatnánk őket egy ebédre vagy vacsorára hozzánk. – háát…
- Szerintem meg fogják egymást ölni, de rendben. – mondom nevetve.
Ahogy hazaérünk, felkapom és felviszem a hálóba becélozva az ágyat. Lefektetem rá, és csókolni kezdem. Cody módra megünnepeljük, hogy össze fogunk házasodni…
- Cody… - nyögi két csók között a nevemet.
- Hmm? – reagálok egyszerűen a nyakát csókolva.
- Ha valami jó történik, mindig szeretkezni kell? – ezzel mi a gond?
- Nem értem mi a baj ezzel… - finoman csókolom meg.
- Semmi, csak…
- Baby ha nincs kedved akkor azt mondd, mert nincs vér az agyamban, hogy gondolkodni tudjak…
- De hülye vagy… - mondja nevetve – Inkább fel kéne hívni a szüleinket, hogy holnap mikor érnek rá. – már a kezében is telefon, én meg most elpazaroltam egy erekciót…
Vacsorát beszélünk meg, mert apám nem tud elszabadulni a munkahelyéről, meg hát elképzelni nem tudja mi az a fontos dolog, hogy Meg szüleit is áthívtuk. Nem tud gondolkodni, nem gond…
Másnap azzal telik a nap, hogy kicsim készül a vacsira, én meg próbálok neki segíteni, de hát én és a főzés két külön fogalom…Szegény nagyon ideges miatta, nem értem miért, és még megnyugtatni sem tudom, mert annyira nem áll meg, hogy átöleljem.
Éppen, hogy lefürdik és szépen felöltözik, bár nem tudom mire ez a nagy készülődés, mikor csak a szüleinkről van szó, meg is érkeznek először Meg szülei, aztán szokásosan késve az enyémek is.
A vacsora egész jól telik, aztán az apám és meg apja valamin összekapnak és egy szép veszekedés tör ki. Meg szépen próbálja őket csitítani, de nem igazán sikerül neki. Elegem van…
- Nem hiszem el, hogy egy vacsorát sem bír ki a két család… - kiabálom el magam felállva – Legalább Megre legyünk tekintettel, egész nap erre a rohadt vacsorára készült! – Meg elmosolyodik – Szerintem mondjuk el… - nézek kicsimre.
- Na igen, én már kíváncsi vagyok mi ez a nagy összejövetel. – pff…apám…
- Nyugi apa…szóval…inkább mondd te. – odajön hozzám és átöleli a derekamat.
- Rendben…Kitűztük az esküvő napját! – mosolyog. Anyu meg Meg apja lefagy.
- Gratulálunk! – mondja apu és kapok egy vállon veregetést aztán Meg két puszit.
Utána kicsim anyuja is gratulál, végül a maradék kettő is, bár nem olyan nagy örömmel. Aztán persze kezdődnek a viták. Hol legyen…egy, Koreában, kettő, itt…templomi vagy nem templomi…ki fizesse az esküvőt…már a díszítésekbe kezdenek belemenni, mikor mi már fogjuk a fejünket. Mondtam én, hogy gyilkolni fogják egymást. Elmondjuk a mi verziónkat, hogy mire gondoltunk, persze senkinek sem tetszik, na ebből is lesz egy szóváltás, hogy akkor most kinek az esküvője is lesz…De szerencsére már elég késő van, így nem sokkal később hazaindulnak.
- Istenem…nem is tudtam, hogy ennyire nem szeretik egymást a szüleink. – mondja kicsim lehuppanva mellém a kanapéra.
- Mondtam, hogy ölni fogják egymást… - ölelem magamhoz – De azt ugye tudod, hogy alig van pár hónapunk? – vigyorodok el.
- Igen…tudom. Sok dolgunk van még… - jah…egyszerűbb lett volna Vegasban.
- Mi lenne, ha a nászútra is gyakorolnánk? – vigyorgok.
- Mackó, nem kell rá készülni…újat már úgysem tudnál mutatni. – mosolyogva az ölembe ül és megcsókol, és a csók alatt leesik mit is mondott…
- Mi van? – ez kicsit fájt – Szóval folyton ugyan azt csinálok…túl monoton? – komolyan?
- Nem, dehogy…nem úgy értettem…én csak…
- Jó, semmi gond…megmutatom, hogy van még bennem tartalék. – a vállamra dobom és mehetünk fel a szobába.
- Cody… - csapkodja nevetve a hátamat, közben kapálózik a lábával.
De nem érdekel, megmutatom, hogy tudok újat is mutatni…Nem csak egy rohadt gép vagyok, aki mindig ugyan azt csinálja…Az egész estét átszeretkezzük. Na baby most mondd, hogy nem tudok újat mutatni. Majd a nászéjszakán is meglátod…
Reggel édes csókjára ébredek fel. Imádom a finom puha ajkait…ledöntöm az ágyra és úgy csókolom tovább. De mi ez? Már fel van öltözve?
- Hova készülsz kicsim? – kérdezem meglepve.
- Ruhát nézni… - mosolyog rám csillogó szemekkel.
- De hát már van…az miért nem jó? – nem értem.
- Azt már láttad, és balszerencsét hoz, ha a vőlegény az…
- Oké, oké értem…babonás vagy. De mégis kivel mész? – dőlök vissza az ágyra.
- A barátnőimmel, majd jövök…te meg addig írd össze kiket hívnál meg. – fölém hajol és kapok egy csókot – Szia macika… - még egy puszi.
- Siess haza kicsim! – szólok utána aztán felkelek.
Egész nap hívogatom, hogy ne menjen olyan simán az a ruhapróbálás, meg körülíratom vele éppen milyen ruha van rajta, de mindig valami hülyeséget mond. Közben írom a listát. Nem túl nagy a listám…felírtam a családomat, mondjuk ez így talán már sok is, meg néhány barátomat…barát…Candyt is felírom, bár kicsit tartok tőle, hogy mit fog szólni hozzá…Aztán eszembe jut, hogy Nagyit még fel sem hívtam. De mikor hívnám, kicsimet hallom megérkezni.
- Na végre! – adok neki egy puszit – Épen Nagyit akarom felhívni elújságolni neki a nagy hírt. – már tárcsázom is. Beszélek vele, elmondom mikor lesz az esküvő,aztán Meget kéri a telóhoz. Imádom az öreglányt…talán az egyetlen aki szívből örül a dolognak…
- Na muti a listát. – mondja mikor befejezzük a telefonálást. Elkezdi nézni, aztán rám néz – Candy? – jajj ne már…
- Igen…felírtam, Danyvel együtt. Baj, hogy meg akarom hívni a barátomat?
|
| Saya | 2011. 03. 07. 22:09:14 | #12071 |
 Karakter: Megan Hoa
Reggel, mikor felébredek, látom, hogy Cody engem néz…
-Mire gondolsz? –felülök.
-Hogy milyen gyönyörű vagy ebben a ruhában. –mosolyogva leül mellém- Hogy vagy? –arcomat simogatja meg.
-Másnaposan. –fáj a fejem, ajj…
-Akkor ezt vedd be. –a kezembe adja a gyógyszert, amit be is veszek. Utána eldőlök. –Meg…ha már Vegasban vagyunk, mi lenne, ha…? –hm?
-Ha?
-Ha lemennénk a casinoba…-ez most komoly?
-Te…casinoba? Mi ütött beléd? –nem is szereti a szerencsejátékot.
-Nem tudom, felejtsd el…megyek a srácokhoz, pihenj csak. –ad a számra egy puszit és megy.
Úgy döntök, hogy visszafekszem.
Arra kelek, hogy Cody csókol. Nem zavartatja magát, akkor is tovább csókol, mikor teljesen felébredek.
-Még mindig a feleségem szeretnél lenni? –kérdezi a fülembe súgva, felettem támaszkodva. Miféle kérdés ez? Erre tudnod kéne a választ.
-Igen…még mindig. –mosolygom.
-Akár most rögtön is? –hm?
-Cody, ez nem vicces…-felülök.
-Nem is viccnek szántam. Feleségül akarlak venni! Vegasban vagyunk, olyan esküvőnk lesz, amilyet szeretnél. –mosolyogva fogja meg a kezemet.
-Nem is tudom…-nem akarom, hogy azt higgye, hogy kényszernek érezze a hülye ruha miatt.
-Nem akarsz hozzám jönni?
-De igen, csak…-ez így nem jó.
-Hát akkor? A ruha is megvan már, a gyűrűk is…
-Igen, otthon. És a szüleink is, meg a barátaink is. –magyarázom.
-Én csak…mindegy…akkor nem. –mondja szomorúan.
-Cody…
-Csak azt hittem, hogy azért vetted a ruhát, mert nincs szükség több időre, és szeretnél a feleségem lenni. Úgy hazamenni, hogy Mrs Jonasnak hívnak. –mondja lehajtott fejjel.
-De ez olyan lenne, mintha elszöktünk volna, hogy összeházasodjunk. A szüleink biztos nagyon örülnének neki…-főleg az apám, hát nem utál így is eléggé?- De ha hazamegyünk, kitűzhetjük az esküvő napját. –mosolygom. Talán ideje is lenne. Talán…
-Rendben. –válaszolja röviden.
Csend következik. Na jó, megyek a fürdőbe, de nem nagyon sikerül levenni a ruhát.
-Segítesz kioldani hátul? –megyek ki Cody elé, és mosolyogva megállok neki háttal.
-Persze…-segít, aztán pakolna tovább. Ne már!
-Nem jössz te is fürdeni? –hozzá bújok, és meg akarom csókolni, de nem nagyon akarja.
-Majd, ha befejeztem a pakolást. –kibújik az ölelésemből.
-Ne legyél már ilyen…gyere zuhanyozni velem, és jobb kedved lesz.
-Miért ne legyek ilyen!? Mostanában valahogy semmi nem lehetett úgy, ahogy én szerettem volna. Folyton a kedvedben jártam, mert szeretlek, megváltoztam érted, mert szeretlek, de neked valahogy ez kevés. Eljutottam odáig, hogy gyereket szeretnék, már mindegy mikor, csak legyen, de beszélünk róla és kiakadsz, kifogásokat keresel…”nem vagyunk házasok”. El akarlak venni, de nem…Mégis milyen legyek? Örüljek neki?? –mondja emelt hangon.
-Tudod, minek örülhetsz? Hogy nem váglak pofán, mert kiabálsz velem…-most már én is ideges vagyok.
-Még nem kiabáltam, de lehet, az is meglesz…-idióta.
-Menj a francba…-bemegyek a fürdőszobába.
Ilyen „jó” hangulatban utazunk hazafelé is. Nem szólunk egymáshoz, de örülhet, hogy nem dobom ki a gépből azok után, hogy mekkora egy bunkó volt.
Otthon kipakolom a ruhákat, aztán a tisztákat elkezdem bepakolni. Jobb lesz, ha megyek.
-Minek pakolsz? –szerinted?
-Egy időre a szüleimhez megyek…-válaszolom.
-Persze…jön egy kis probléma, és te rögtön elmenekülsz anyucihoz, ahelyett, hogy megoldanánk? –elhajítja a bőröndömet. Jó ég….
-Bunkó vagy és hülye…nem maradok itt veled. –pakolok tovább.
-Nem mész sehova! –megfogja a kezemet.
-Úgyis csak a terhedre vagyok, nem? Semmi sem történhet úgy, ahogy szeretnéd? Tessék, kisétálok az életedből, azt csinálsz, amit akarsz. –elengedi a kezemet.
-Nem akarom, hogy elmenj…sajnálom. –tovább pakolok, mert minél előbb el akarok innen menni. Finoman megfogja a kezemet és maga felé fordít. Nem nézek rá, de akaratlanul is kibuggyan egy könnycsepp a szememből. Cody letörli és magához ölel. –Ne haragudj. Nem akartalak megbántani…Szeretlek…
-Most szeretsz, de elfelejted, hogy miket mondtál és tettél. Megijesztettél az előbb is…azt hittem, hogy a bőrönd után én jövök…-nem tudom, hogy meg tudnám-e védeni magam, ha Cody…Nem, erre gondolni sem akarok többé.
-Soha nem bántanálak! –jelenti ki a lehető leghatározottabban, és még szorosabban ölel magához. –Nem akarom, hogy elmenj, de azt sem, hogy egy állatnak nézz, szóval…ha haza akarsz menni, magam viszlek el…-remeg…
-Én csak…dühös voltam, mert úgy éreztem elvárod, hogy hálás legyek. És nem értettem, hogy azért legyek hálás, mert végre eljutottál arra a pontra, ahol családot akarsz alapítani? Én már két éve készen álltam ezekre a dolgokra, emlékszel? –ellépek és lehajtom a fejemet.
-Tudom, de…-ezt meg én tudom.
-Jól van, próbáljunk meg mindketten megnyugodni, és…és örülni annak, hogy együtt vagyunk. –lassan végig simítok karjain- Tudod mire gondoltam? Elmehetnénk oda, ahol először találkoztunk…-mosolygom.
-A parkra gondolsz? –most már ő is elmosolyodik.
-Nem, hanem a táborra. Most nincs ott semmi, így elutazhatnánk oda legalább nosztalgiázni. Jót tenne nekünk egy kis kirándulás, hogy megszépítsük az emlékeket. –lágyan megcsókolom.
-Benne vagyok. –ez az!
Én meg nem megyek el, inkább békességben töltöm az éjszakát Cody ölelő karjaiban.
Két nap múlva már a kocsiban ülünk és robogunk a régi tábor felé. Sok minden jut az eszembe…az első csók, az első ölelés, és az első könnyek…Sosem hittem volna, hogy újra találkozunk. Bár azt sem hittem volna, hogy egyszer azon fogunk veszekedni, hogy ő akar házasságot és gyereket, én meg nem. Illetve…még nem. A házasság más, abban hamarabb is benne lennék, de gyereket még nem lennék képes szülni neki.
-Nagyon csendben vagy…-néz rám Cody.
-Igen, egy kicsit elgondolkodtam. –mosolyodom el, és megfogom a kezét- De az utat nézd! –nevetve visszafordítom a fejét, mert eszembe jut, hogy egyszer már pontosan így koccantunk.
Lassan megérkezünk. Mikor kiszállok a kocsiból, körbenézek. A hely mindenegyes pontjáról eszembe jut valami. A bejárat, ahol először megláttam őt, a lépcső, ahol esténként ültünk, és a ház, ahol először szeretkeztünk. Olyan kihalt minden, nem sok ember járhat ide, mégis…a képzeletem kitölti az egész tájat.
-Körülnézünk? –kérdezem tőle, ő meg bólint.
Mikor körbejárjuk a tábort, rájövünk, hogy semmi sem változott azóta, csak kicsit elöregedtek. Viszont a közeli vidámpark még megvan. Emlékszem, hogy mennyit szemeztünk, mikor először jöttünk ide a csoporttal. Nem bírom ki, hogy ne üljek fel valamire, ezért fel is pattanok a körhintán egy lóra.
Felülünk még pár dologra, aminek nagyon örülök, mert régen nem szórakoztunk úgy, mint egy igazi fiatal pár. Feltölt ez a kis kikapcsolódás, végre kiszellőzik a fejem a sok gondolattól.
Kora este indulunk el hazafelé. Sokkal jobb kedvem van, mint délelőtt. Hol Codyt, hol a csillagokat nézem. Olyan szép minden, és erről eszembe jut, hogy mennyire szép lenne egy nyáresti esküvő. Lehet, hogy beszélnünk kéne erről…
-Megint csendben vagy. –állapítja meg Cody mosolyogva, miközben fél szemével rám néz.
-Mert megint elgondolkodtam, de most valami másról…
-És meg szabad tudni, hogy miről? –kérdezi kíváncsian.
-Hát…nem is tudom. –nyújtom ki incselkedve a nyelvemet.
-Ugyan már Meg…mondd el…-jaj de kíváncsi valaki.
-Ha tudni akarod, a nyárról, és a nyár estékről. –és még valamiről.
-Komolyan? És még miről? Nagyon mosolyogtál…-jó megfigyelő vagy.
-És…és még arról is, hogy milyen lesz a két éves évfordulónk. Mit tervezel aznapra? –nem akarom rögtön lelőni a poént, azt sem tudom, hogy mit szólna hozzá.
-Egész nap veled akarok lenni, remélem, hogy te is. –igen maci.
-Én valami mást is terveztem arra a napra, csak nem tudom, hogy mit szólnál hozzá…Mondhatom? –a torkomban dobog a szívem. Annyi minden történt velünk az elmúlt napokban, hogy nem vagyok biztos a válaszában.
Viszont meglepetésemre Cody félreáll az úton, leállítja a kocsit, és úgy figyel rám.
-Nagyon komolynak érezlek…de mondd csak…-vajon most mire gondol? Remélem, hogy arra, amire én.
-Szeretlek, és arra, hogy délután rendezhetnénk egy kis fogadást, aztán este a csillagok alatt…talán…örök hűséget fogadhatnánk egymásnak. Megtarthatnánk az esküvőnket. Mit gondolsz? –elmosolyodom, megfogom a kezét, és várom a választ.
Mindig is romantikus, kis esküvőről álmodtam, amire kellőképpen felkészülhetek. Ennél tökéletesebb napot találni sem találhatnánk. Remélem, hogy tudja, hogy szívből szeretném, és azt is, hogy ez nem egyenlő a gyermekvállalással. De kezdetnek megteszi. Hivatalossá akarom tenni a kapcsolatunkat, és remélem, hogy ő is így gondolja még.
|
| Garfield | 2011. 03. 05. 23:29:35 | #11973 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Elolvasod? – ez valami beugratós kérdés?
- Öhh…igen…
- Elolvasod? – bólintok - Akkor elmondanád, hogy a 28. oldalon minek húztad alá az „Apuka dolga a szülésnél” címszó alatt az ötödik és hatodik pontokat, a bátorító szavakat és a köldökzsinór elvágását, majd írtad oda, hogy utána olvasni? – de hülye vagyok…
- Én csak… - mit mondjak…?
- Igen? Figyelek. – leültet az ágyra és mellém ül. Na jó…
- Belegondoltam, hogy milyen jó anya lenne belőled, és, hogy milyen jó lenne, ha nekünk is lenne egy gyerekünk. – összecsukja a könyvet és nézni kezdi…
- Egy kisbaba…tőlem…nekünk…? – azt hiszem ez még nem túl ötlet neki…
- Jó, talán nem most rögtön…kicsit összezavarodtam. – azt hiszem…Kiesik a könyv a kezéből.
- Hát persze, hogy nem most, hiszen egy kisbaba számodra sosem alkalmas, nem igaz? Szeretsz kényelmesen élni, a farkad után menni, és néha ugyan felvillan a csöpp agyadban, hogy jaj de jó lenne apának lenni, de az sosem jut eszedbe, hogy egy kisbaba nem holmi csokoládé, ami ha nem ízlik, visszavisszük a boltba. Fogalmad sincs a felelősségről, és erre egy könyv sem taníthat meg. – belerúg a könyvbe és menne el, de megfogom a kezét.
- Igazad van, nem könyvből akarom megtanulni…
- Cody… - legalább hallgass meg baby…
- Nem kényszeríthetlek semmire, tudom, hogy megbántottalak régen, de azóta megváltoztam, és szeretném, ha tudnád, hogy ha jönne, én már várom. – nem akarja tovább elrántani a kezét.
- Sajnálom, de nem állok készen egy gyerekre, és szerintem te sem. Szinte még te is gyerek vagy, sőt majdnem hogy én is… - tudom…
- Jó, de ha…
- Ne mondj semmit! – teszi ujjait a számra - Nem vagyunk házasok, nincs még megtakarításunk sem…Adj időt nekem és magadnak is, hm? – hát persze…bólintok, aztán szorosan magamhoz ölelem.
A következő hetet nagyon jól összehozzuk. Meg mire én hazajövök, már itthon van. Sokat vagyunk együtt, így, hogy nincs minden nap edzésem. Hetente kétszer edzem a gyereket, ami egyre jobban megy…nagy kosarasok lesznek…
Egyik este a szokásos altató szexem után aludnék, de megcsörren a telóm. Ki a tököm ez? Kobe? Ilyenkor? Mit akar? Felveszem mondja, hogy Vegasba mennek, és mehetnénk Meggel mi is…de most kell megmondani, hogy megyünk-e, mert úgy foglalnak repülőjegyeket.
- Mi? Most rögtön? Ezt még…várj! – mondom, aztán Meghez fordulok. - Baby, fent vagy? – remélem…
- Hát lehet tőled aludni…Mi van? – kérdezi álmosan. Édes…
- Meghívták a csapatot egy hotel nyitóünnepségére, és engem is meghívtak, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy Las Vegas-ban lenne a dolog. – lehengerlő vigyor, hogy belemenjen.
- Igen? És mit akarsz ott csinálni? Elverni azt a kis pénzünket is, vagy nőket cipelni fel magadhoz? – persze, ez lesz a napi program…pff…
- Neeem, te is jöhetsz. Na, mit mondjak? Nélküled nem megyek. – léci…
- Akkor rendben van. – fekszik vissza. Zsííír…gyorsan fixálom a dolgokat, aztán kicsimhez bújok, és alszom.
Pár nap múlva a keresztelőt is letudjuk. Nagyon édes kis kölyök…örülök, hogy legalább egy keresztfiúnk van, ha már kiakadt, hogy sajátot szeretnék…
Vegas nagyon tetszik, bár az idő nem a legjobb, de a szálloda nagyon jó, még saját casino-ja is van. Sokat lógunk a srácokkal, meccseket nézünk, a csajok meg vásárolgatnak. Biztos Meg is jól érzi magát, nem panaszkodott…
Egyik nap kapok egy sms-t hogy később jön, mert elvan még a csajokkal. Hát akkor mi is elleszünk még, és lemegyünk kondizni. De az órára pillantok, és gyorsan felmegyek lezuhanyozni, mielőtt még Meg visszajönne és veszekedés lenne…
Mikor kijövök, kicsim az ágyban fekszik…menyasszonyi ruhában? Mi van?
- Meg… - nem is tudok mit mondani, csak megállok az ágy mellett csodálkozva.
- Ne haragudj, de ezt meg kellett vennem, annyira tetszik ez a ruha… - semmi gond. Felém nyújtja a kezét, de nincs elég erő benne, hogy meg is tartsa, szóval visszaesik a keze. Leülök mellé és megfogom, és csak nézem, mennyire gyönyörű - Most mit nézel? – kérdezi.
- Azt, hogy milyen szép vagy… - lassan simítok végig rajta.
- De semmi hátsószándék, mert először is részeg vagyok – azt látom… - és fáradt, másodszor is venni kell gumit. – szerinted nem vettem még?
- Vettem, de most az is elég lesz, ha nézhetlek. Pihenj csak. – mondom mosolyogva, és mögé mászva átölelem és így alszunk el.
Reggel mikor felkelek, mosolyogva ülök fel és nézek végig rajta. Tényleg nem álmodtam, hogy ebben a ruhában fekszik mellettem…
Nem ébresztem fel, eléggé becsiccsentett tegnap, tuti másnapos lesz. Inkább csendben készítek ide egy fájdalom csillapítót meg egy pohár vizet. Leteszek mindent az ágy melletti szekrényre, és újra elidőzik tekintetem gyönyörű babymen. Kérdések is elkezdenek cikázni a fejemben…Ez a ruha valami jelzés, hogy elvehetném már feleségül? De miért nem szólt? Ő akart még időt…Vagy tényleg csak megtetszett neki, és megvette, mert részeg volt? Nem tudom…nem értem…összezavarodtam…Mondjuk a gyerek témánál is az volt a kifogás, hogy nem vagyunk házasok…
Sikerül addig néznem kicsimet, míg felébred…
- Mire gondolsz? – kérdezi felülve.
- Hogy milyen gyönyörű vagy ebben a ruhában. – mosolyogva leülök mellé – Hogy vagy? – kérdezem arcát simogatva.
- Másnaposan… - fogja meg a fejét. Csak nem fáj?
- Akkor ezt vedd be. – adom a kezébe a bogyót és a vizet. Be is veszi, aztán visszadől a párnák közé – Meg…ha már Vegasban vagyunk, mi lenne, ha…? – nem, biztos nem menne bele, be sem fejezem.
- Ha? – kérdez vissza.
- Ha lemennénk a casinoba… - vágom ki magam. Bár lehet ez nem volt a legjobb, tudja, hogy nem szeretek szerencsejátékozni…
- Te…casinoba? Mi ütött beléd? – néz rám furcsán.
- Nem tudom, felejtsd el…megyek a srácokhoz, pihenj csak. – adok a szájára egy puszit és elmegyek.
Meg kellett volna kérdeznem. Miért van az, hogy ha Megről van szó, hirtelen nyuszi leszek?
A csapattal beülünk egy bárba kicsit dumálni. Szóba jönnek a csajok…mindenki barátnője másnapos…jól elvoltak tegnap. Sőt Meg menyasszonyi ruhája is szóba jön.
- Megijedtél, hogy már most hozzád akar menni, mih? – kérdezi nevetve Derek.
- Nem, sőt én…már rég evettem volna, csak…
- Mi csak? – vág a szavamba Ronny – Itt az alkalom Vegasban pár perc az egész. Mellesleg este utazunk, úgyhogy…
- Igazad van! – legurítom a maradék piámat és elindulok a kijárat felé.
- Hova mész? – kérdezik.
- Feleségül veszem a menyasszonyomat! – még hallom, hogy üvöltik utánam, hogy vicceltek de én nem…
A szobában babym még mindig alszik. Leülök mellé, a ágy szélére, és fölé hajolva csókolom meg. Fel is ébred, és tovább csókolom. Már fölötte támaszkodom, de erre a ruhára még szükség, lesz, nem téphetem le róla…
- Még mindig a feleségem szeretnél lenni? – kérdezem a fülébe súgva.
- Igen…még mindig. – mosolyog rám.
- Akár most rögtön is?
- Cody, ez nem vicces… - ül fel.
- Nem is viccnek szántam. Feleségül akarlak lenni! Vegasban vagyunk, olyan esküvőnk lesz, amilyet szeretnél. – fogom meg mosolyogva a kezét.
- Nem is tudom… - elég vicces ezt hallani, mikor ebben a ruhában ül az ágyon…
- Nem akarsz hozzám jönni?
- De igen, csak… - mi csak?
- Hát akkor? – vágok a szavába – A ruha is megvan már, a gyűrűk is…
- Igen, otthon. És a szüleink is, meg a barátaink is. – barátok…mintha elhívhatnám majd Candyt…
- Én csak…mindegy…akkor nem. – mondom szomorúan.
- Cody… - ne, nincs Cody…
- Csak azt hittem, hogy azért vetted a ruhát, mert már nincs szükség több időre, és szeretnél a feleségem lenni. Úgy hazamenni, hogy már Mrs Jonasnak hívnak. – mondom lehajtott fejjel.
- De ez olyan lenne, mintha elszöktünk volna, hogy összeházasodjunk. A szüleink biztos nagyon örülnének neki…De ha hazamegyünk, kitűzhetjük az esküvő napját. – mosolyog.
- Rendben. – mit mondhatnék erre? Nem kényszeríthetem.
Csend áll be. Valahogy semmihez nincs kedvem, bár ne jöttünk volna el. Komolyan, otthon nem lett volna ez…
Meg bemegy a fürdőbe, én meg…elkezdek összepakolni. Hátha elterelődik a gondolatom, de Meg jön vissza, mert…
- Segítesz kioldani hátul? – kérdezi megállva előttem, nekem háttal.
- Persze… - megcsinálom és pakolnék tovább, de…
- Nem jössz te is fürdeni? – kérdezi hozzám bújva, meg is akar csókolni, de most ehhez sincs kedvem.
- Majd ha befejeztem a pakolást. – kibújok az öleléséből.
- Ne legyél már ilyen…gyere zuhanyozni velem, és jobb kedved lesz… - persze…
- Miért ne legyek ilyen!? Mostanában valahogy semmi nem lehetett úgy, ahogy én szerettem volna. Folyton a kedvedben jártam, mert szeretlek, megváltoztam érted, mert szeretlek, de neked valahogy ez kevés. Eljutottam odáig, hogy gyereket szeretnék, már mindegy mikor, csak legyen, de beszélünk róla és kiakadsz, kifogásokat keresel…”nem vagyunk házasok”. El akarlak venni, de nem…Mégis milyen legyek? Örüljek neki?? – mondom mindezt emelt hangon. Kicsit mérges vagyok, igen.
- Tudod minek örülhetsz? Hogy nem váglak pofán, mert kiabálsz velem… - jajj…
- Még nem kiabáltam, de lehet az is meglesz… - most már nagyon mérges vagyok.
- Menj a francba… - megfordul és bemegy a fürdőbe.
Remekül telik a hazautazásunk. Egymás mellett ülünk a gépen, de véletlenül sem szólunk egymáshoz. De nem fogok bocsánatot kérni, mikor nekem van igazam.
Otthon Meg kipakol a bőröndből és azzal a lendülettel elkezd tiszta ruhákat belepakolni. Minek?
- Minek pakolsz? – kérdezem.
- Egy időre a szüleimhez megyek… - pff…
- Persze…jön egy kis probléma, és te rögtön elmenekülsz anyucihoz, ahelyett, hogy megoldanánk? – dobom el a bőröndöt.
- Bunkó vagy és hülye…nem maradok itt veled. – ohh dehogyis nem!
- Nem mész sehova! – fogom meg a kezét.
- Úgyis csak egy teher vagyok nem? Semmi sem történhet úgy, ahogy szeretnéd? Tessék, kisétálok az életedből, azt csinálsz amit akarsz. – mi? Elengedem a kezét és lefagyva nézem, ahogy újra pakolni kezd.
- Nem akarom, hogy elmenj…sajnálom. – nem figyel rám, csak pakol tovább. Finoman megfogom a kezét, és magam felé fordítom. Nem néz rám, de látom, hogy az arcán lefolyik egy könnycsepp…letörlöm, és magamhoz ölelem – Ne haragudj. Nem akartalak megbántani….Szeretlek…
|
| Saya | 2011. 03. 03. 23:38:18 | #11919 |
Karakter: Megan Hoa
-Igen, van egy keresztfiúnk, és remélem lesz majd sajátunk is. –mosolyogva néz rám, ami engem is mosolygásra késztet –És…-elővesz egy papírt- én is nagyon szeretlek, ezért is csináltam azt, amit…-a kezembe adja.
-Mi ez? –egy szerződés?
-Elmentem, hogy felbontsam a szerződésemet a Lakers-sel. Viszont ők ebbe nem egyeztek bele…így megújítottuk a szerződésemet, edző leszek. Én edzem a kis tehetségeket. Gyerekekkel fogok foglalkozni…Ez a tökéletes kompromisszum. Megmarad az életemben a kosárlabda, és te is nyugodt leszel, mert nem játszom, mellette még suliba is tudok járni. Mit szólsz? –kérdezi mosolyogva.
-És mindezt miattam? –ezt el sem hiszem…
-Igen, mert szeretlek…-közelebb hajol, én meg megcsókolom- Boldog Valentin napot! –ledönt az ágyra. Miközben megcsókol, lábaimmal kulcsolom át. Megindul a keze a combomon, de…
-Meg sem kóstolod a tortát? –kérdezem tőle.
-Gondoltam előbb téged kóstollak meg…-nyakamat kezdi csókolni- Mi ez? –a maci még mindig a kezemben van…-Na jó…a maci sem akarja, hogy így letámadjalak. –nevet.
-Okos maci…-simogatom meg nevetve.
Szépen lassan fogyogat a torta, a felét megesszük. Míg Cody kicsit pihen, addig én megteremtem a kellő hangulatot.
Bekapcsolom a zenét, aztán mackó papát is táncolni hívom. Nem nagyon mozgunk, inkább csak csókolózunk és simogatjuk egymást. Leveszem mackó felsőjét, aztán sikerül leültetnem az ágyra. Táncolok egy kicsit neki, majd vetkőzni kezdek.
Közelebb megyek hozzá, majd fölé támaszkodva csókolom meg. Fenekemet kezdi markolászni, de én felhúzom őt. Újabb csók következik, közben megszabadítom a nadrágjától. Ajkamba harapva nézek rá, látom, nagyon felizgatta magát, meg is fogom, hogy jobban érezzem.
De őt sem kell félteni, kissé türelmetlen, így felkap és az ágyra döntve csókolgat. Előbb csak a nyakamat szívja ki, aminek nem igazán örülök, de annak annál inkább, mikor melleimet veszi kezelésbe. Cody már az utolsó ruhaneműt venné le rólam, mikor a mackóért nyúl.
-Mit csinálsz? –kérdezem tőle. Ha most elkezdi beszéltetni a macit, elszáll az ihlet.
-Folyton néz…-leteszi az ágyról.
Elnevetem magam, és magamhoz húzom egy csókra. Végre térhetünk a kellemesebb részhez, és megkapom mackókától a várva várt kényeztetésemet. Miután leveszi a boxerét, belém hatol. Nem vár sokat és mozgásba lendül.
Feltérdel, és úgy mozog bennem tovább. Alig bírom már, de próbálok nem rögtön elmenni. Élvezem, azt akarom, hogy minél tovább tartson. Először az ágy támlájában kapaszkodom meg, aztán Cody kezébe kulcsolom a kezemet. Egyre csak kapkodom a levegőt, majd újra az ágyba kapaszkodva érek a csúcsra. Mackókán egy mosoly jelenik meg, majd még párat lökve ő is követ.
-Elképesztően gyönyörű vagy szeretkezés közben…-súgja fölém hajolva, majd megcsókol.
Válasz helyett átölelem, egy darabig ölelkezünk, aztán mellé dőlök és nemsokára el is alszom a karjaiban.
Másnap egy fotózással indítjuk a napot, ahová Codyt hívták el. Úgy néz ki, hogy ezután sem múlik el teljesen a média figyelme. Elkísérem macit, mert megígértem és kíváncsi is vagyok.
Minden jól is menne, de idegesít, hogy trükköket is be kell mutatnia. Folyton azon jár az eszem, hogy mivel bosszanthatnám én is. Meg is van…
Megfűzöm a fotóst, hogy csináljunk úgy, mintha félmeztelenül állnék a kamerák elé, de valójában van rajtam egy nagyon vékony textil, és csak arra fújják rá a festéket. Cody persze még így is dühös és próbál lebeszélni, de nem csak engem.
-Oké, tesó fejezd be…ne fotózd, és a képek sem jelenhetnek meg róla sehol! –mondja a fotósnak.
-Miért ne? –kérdezem ártatlanul.
-Kicsim, ne kérdezz hülyeségeket…-egyre idegesebb.
-A képeken nem látni, hogy nincs rajta…-be sem fejezheti a fotós.
-Kuss! –mondja a fotósnak- Nem erőltetem magam, így jó? –persze, hogy az, bólintok. Öltözz fel léci…-adok egy puszit, aztán rohanok mosakodni meg öltözni.
Még közös képet is csinálnak
A fotózás után megyünk Cody edzésére, mert ma lesz az első, amit ő tart.
Mosolyogva nézem, ahogy papa maci mindent megmutat nekik. Aztán hirtelen…Az egyik gyerek elesik. Én is odamegyek, hogy segítsek. Próbálom őt megnyugtatni, és segítek ellátni is, de szerencsére semmi komoly.
Hazafelé a kocsiban azt veszem észre, hogy az egyik pirosnál Cody engem néz.
-Mi az? –kérdezem tőle.
-Semmi…szeretlek! –áthajol egy pusziért.
A következő napokban vásárolgatunk a keresztfiúnknak, de Cody furcsán viselkedik. Mintha mostanában rá lenne kattanva erre a gyerek dologra…vagy csak én képzelem ezt? Egyik nap még egy könyv is a kezembe kerül, de nem szólok róla…még nem.
Nagyon figyelmes velem, sokat vagyunk együtt, tök romantikus.
Egyik reggel fürdés után bemegyek a hálóba, mikor meglátom, hogy a fogamzásgátlóm van a kezébe. Ki is ejti, mikor meglát.
-Mit csinálsz? –elejti a kezében lévő dolgot. A fogamzásgátlóm?
-Csak…csak megnéztem, mennyi van benne…nem kell-e felíratni…-mióta foglalkozol te ezzel?
-És…ez a könyv minek? –előveszem azt a könyvet, ami egyik nap került a kezembe.
-Ezt…ezt Kwon-nak vettem…csak…csak gondoltam elolvasom…-és ehhez miért kell makogni? –Mikor lesz a keresztelő? –vakargatja kínosan a fejét.
-Elolvasod? –nézek rá még mindig a könyvet szorongatva.
-Öhh…igen…-nagyon határozott vagy.
-Elolvasod? –kérdezek rá újra, mire bólint- Akkor elmondanád, hogy a 28. oldalon minek húztad alá az „Apuka dolga a szülésnél” címszó alatt az ötödik és hatodik pontokat, a bátorító szavakat és a köldökzsinór elvágását, majd írtad oda, hogy utána olvasni? –igen, belelapoztam, és feltűnt.
-Én csak…-ajj de lassan megy ez…
-Igen? Figyelek. –leültetem az ágyra, és mellé ülök.
-Belegondoltam, hogy milyen jó anya lenne belőled, és, hogy milyen jó lenne, ha nekünk is lenne egy gyerekünk. –lassan összecsukom magam előtt a könyvet, és csak bámulom a borítóját hosszú pillanatokig.
-Egy kisbaba…tőlem…nekünk…? –miért visszhangzik a fejemben az „elvetni” szó megint…
-Jó, talán nem most rögtönk…kicsit összezavarodtam. –hebegi, mire kiesik a könyv a kezemből.
-Hát persze, hogy nem most, hiszen egy kisbaba számodra sosem alkalmas, nem igaz? Szeretsz kényelmesen élni, a farkad után menni, és néha ugyan felvillan a csöpp agyadban, hogy jaj de jó lenne apának lenni, de az sosem jut eszedbe, hogy egy kisbaba nem holmi csokoládé, ami ha nem ízlik, visszavisszük a boltba. Fogalmad sincs a felelősségről, és erre egy könyv sem taníthat meg. –odébb rúgom az útból a könyvet, aztán felpattanok, és mennék, de nem enged.
-Igazad van, nem könyvből akarom megtanulni…-mi?
Cody…-húzkodom a kezemet, de csak nem engedi el.
-Nem kényszeríthetlek semmire, tudom, hogy megbántottalak régen, de azóta megváltoztam, és szeretném, hogy tudnád, hogy ha jönne, én már várom. –ha a baba téma jön szóba, mindig sírhatnékom lesz. De most nem sírok, nem és nem!
-Sajnálom, de nem állok készen egy gyerekre, és szerintem te sem. Szinte még te is gyerek vagy, sőt majdnem hogy én is…-nevetem el magam kínosan.
-Jó, de ha…
-Ne mondj semmit! –teszem ujjaimat szájára- Nem vagyunk házasok, nincs még megtakarításunk sem…Adj időt nekem és magadnak is, hm? –picit bólint, de szerintem csak rám hagyja az egészet. Mindenesetre magához ölel, jó szorosan.
A keresztelőre még azonban várni kell, a kisbaba még túlságosan is kicsi, kell neki is egy-két hét, hogy készen álljon egy ilyen nagy ceremóniára. Addig is egészen jól telnek a hétköznapjaink. Én csak addig dolgozom, míg Cody suliban van, vagyis a nap nagy részét együtt tudjuk tölteni, főleg, hogy nem a hét összes napjára vonatkozik ez a menetrend.
Egyik este már az ágyban pihenünk…na jó, inkább úgy mondanám, hogy kipihenjük magunkat, mert mackóka ma is, mint mindig virgonc kedvében volt…már aludnék el, ahogy ő is, mikor megszólal a mobilja. Miért kell nekünk mindig ezekre a kütyükre kelnünk? Ideje lenne a nappaliban „felejteni” őket. Próbálok nem figyelni a beszélgetésre, mert aludnék, de egyszerűen nem megy…
Mi? Most rögtön? Ezt még…várj! –aztán felém fordul- Baby, fent vagy?
-Hát lehet tőled aludni…Mi van? –kérdezem ásítozva.
-Meghívták a csapatot egy hotel nyitóünnepségére, és engem is meghívtak, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy Las Vegas-ban lenne a dolog. –most mit vigyorogsz?
-Igen? És mit akarsz ott csinálni? Elverni azt a kis pénzünket is, vagy nőket cipelni fel magadhoz? –máris kiment az álom a szememből. Magam elé húzva a takarót ülök fel.
-Neeem, te is jöhetsz. –mosolyog- Na, mit mondjak? Nélküled nem megyek. –máris más.
-Akkor rendben van. –magamra húzva a takarót visszafekszem a párnák közé.
Cody még megbeszéli a részleteket, de én közben elalszom.
A keresztelő így is hamarabb lezajlott, mint az utazásunk, amit nem is bánok, mert nagyon szeretek a keresztfiammal lenni, tüneményes kisbaba.
Viszont Las Vegas nem egészen olyan, mint aminek elképzeltem. A party, amire jöttünk, elég snassz volt, ráadásul az idő sem a legjobb. A fiúk szinte egész nap csak meccseket néznek, és mi lányok-mert még páran hozták a barátnőjüket-, nos nekünk csak a shoppingolás marad.
Egyik nap vásárlás előtt koktélozni megyünk. Mivel nem nagyon iszom, hamar becsiccsentek. De legalább most jó kedvem van, kissé kimerítem a keretet, de akkor is megéri. Pénzt költeni mindig jó, főleg, ha teli szatyrokkal mehetek haza. Betévedünk egy menyasszonyi ruhákat árusító üzletbe is. Szebbnél szebb ruhák vannak itt…egy nekem is kell! Ki tudja, hogy Cody mikor vesz el, én nem várok addig, nekem most kell!
Kiválasztom az egyik legszebbet, ami csak az üzletben van.
-Na milyen? –jövök ki a próbafülkéből, hogy megmutassam a többieknek.
-Hűű Megan, ha a barátod nem vesz el, légyszí ne jelenj meg ebben a barátom előtt, mert lehet, hogy ő azonnal az oltár elé visz. Sőt tovább megyek, ha vőlegényed nem vesz el, én szívesen feleségül veszlek. –mindenki jót nevet ezen a kijelentésen.
De tényleg…minek jegyzett el, ha nem vesz el? Annyira bonyolult a kapcsolatunk, néha magam sem értem…De nem baj, ha pár év múlva elvesz, legalább tudni fogom, hogy nem kapkodtuk el.
Este érek haza a szállodai szobába, de már délután írtam Codynak sms-t, hogy kicsit később jövök. Eldőlök az ágyba, még mindig az esküvői ruhában vagyok.
-Meg…-Cody jön ki a fürdőszobából, csodálkozva áll meg felettem.
-Ne haragudj, de ezt meg kellett vennem, annyira tetszik ez a ruha…-felé nyújtom a kezemet, de mire megfogná, visszaesik az ágyra. Viszont Cody leül, és megfogja. –Most mit nézel? –kérdezem.
-Azt, hogy milyen szép vagy…-lassan végig simít rajtam.
-De semmi hátsószándék, mert először is részeg vagyok és fáradt, másodszor is venni kell gumit. –ő is tudja, hogy pár napja nem szedem a gyógyszert. Kell egy kis pihenő a szervezetemnek, és néha ő is vigyázhat.
-Vettem, de most az is elég lesz, ha nézhetlek. Pihenj csak. –odabújik mellém, és hátulról magához ölel. Így máris jobb.
-Akkor jó éjt…-a kezére teszem a kezemet, aztán lassan elalszom. Aztán…
Az éjszaka közepén arra ébredek, hogy álmodtam. Az álmomban Codyval sok gyerekünk volt. Valahogy olyan irreális, mégis annyira…nem is tudom, de megmosolyogtat. Megcirógatom őt, de aztán vissza is alszom, mert másnapos vagyok és fáj a fejem.
|
| Garfield | 2011. 02. 21. 22:31:28 | #11586 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- De most…most mégsem kívánlak. – és ezt higgyem is el?
- Tényleg nem? – akkor miért bújsz, mikor simogatlak és puszilgatlak? Gyorsan a boxeremet is leveszem közben…
- Miért csinálod ezt velem? – kérdezi, mikor nyakát csókolgatom.
- Mert te is ezt szeretnéd… - hülye kérdésre, hülye válasz…Megemelem kicsit, hogy merevedésemet hozzá igazítsam és izgatni kezdem vele. Na, még mindig nem akarod?
- Cody, kérlek…Hagyd abba, úgy sem fogom élvezni, már csak azért sem! – nem meggyőző…
- Biztos nem? – költői kérdés…már benne is vagyok, még egy lökéssel mélyebbre merülök.
- Látod? Nem is jó… - na persze…azért, mert visszafogod a hangod, el is higgyem? Nem fogom…
- Még mindig nem? – mozogni kezdek, és érzem, hogy egyre jobban kezdi megadni magát. Minek küzdesz, ha tudod, hogy veszteni fogsz? Értelmetlen…
- Nem akarom…nem bírnám ki, ha miattam lennél rosszul… - kicsim…
- Ha tényleg nem akarod, abbahagyom, de ha elhiszed, hogy jól vagyok, és ettől csak jobban leszek, a mennyekbe repítelek…Akarod? – tudom a választ, de lásd milyen rendes vagyok, megkérdeztem…
- Akarom, de… - erre a válaszra számítottam, és nincs semmilyen de…
- Sss! Nagyon lassú leszek, ígérem. – átölelem és megcsókolom, mielőtt még mondhatna valamit.
Mozogni kezdek a csók alatt. Istenem ez olyan jó…nem bírtam volna ki még egy napot sem szex nélkül…Nem lehet vele betelni. Gyorsítok a tempón, és még, hogy nem élvezné…nem marná a hátamat és nem kapkodná a levegőt. Annyira szeretem nézni szex közben, felszabadult és gyönyörű…Főleg ebben a pillanatban, mikor a csúcsra juttatom. Hangosan felnyög, aztán hozzám bújva mozog még kicsit rajtam, hogy én is elmenjek. Combjaiba marok és ajkait kezdem falni, míg el nem élvezek…Istenem ez annyira jó volt…Még csókolózunk egy kicsit, aztán ledől mellém a kanapéra.
- Nem megyünk fel inkább az emeletre? – kérdezi a mellkasomat puszilgatva és simogatva - És ugye jól vagy? – ajj baby…
- Ennél jobban rég voltam már. Jót tesz ez a kis edzés nekem, úgyhogy csinálhatjuk már minden nap, vagy akár minden órában is… - hosszan meg is csókolom - Felviszlek. – nem felejtettem ám el, hogy fel akartál menni.
- Ne! Ne erőltesd meg magad, ez nem túl jó ötlet. – jó persze…
- Tudod, egy kicsit bűntudatom van… - mondja már az ágyban. De…miért?
- De miért? - Tényleg nem élvezte és csak a kedvemben akart járni? Ugye nem…?
- Mert nem kaptad meg azt, amit szerettél volna…vagyis kaptál valamit, de lehet, hogy nem az volt a legpiszkosabb fantáziád. Kicsit rosszul esik, hogy nem használtál ki, mert én biztos, hogy kihasználtalak volna. Olyan sok mindent lehet kérni…pozíciót, helyszínt… - be se fejezd…Íme a kívánságom, egész éjszaka szeretkezni akarok, amit meg is kapok…
Sőt legnagyobb örömömre egész héten, minden nap szeretkezünk. Már jól is vagyok, nem panaszkodom a szívemre, nem mintha eddig sűrűn tettem volna, bár néha még érzem, hogy nincs rendben teljesen, de napról napra jobban vagyok, az én külön kis edzőmnek hála…a szexet be kéne iktatni a sportolók edzéstervébe, tuti mindenki jól teljesítene…Bár fárasztó, ha sokat csinálja az ember, de hát most megtehetem…
Egyik nap viszont nem a megszokott ébresztőm van, hogy Meg csókjaira kelek, hanem a telefonra…megmutatom majd kicsimnek hol kell kikapcsolni…
- Ne vedd fel! Valentin nap van, ma csak az enyém vagy… - nyúlok babym keze után, mikor venné fel a telót.
- De lehet, hogy fontos…Hyori az. – hát jó és fel is veszi, viszont… - Szia! Micsoda? Melyikben? Rendben, azonnal indulunk. – mi történt? - Hyori férje volt az, Hyorinál megindult a szülés, kórházban van, és azt szeretné, ha bemennék, mert a szülei Koreában vannak, és így csak rám számíthat. – oké, ez nem vicc, menjünk…
Rekordidő alatt készül el, és indulunk is. Persze mikor megérkezünk én szépen lecsüccsenek a váróban, míg Meg bemegy a szülőszobába Hyorihoz. Nekem semmi keresnivalóm bent…Csak várok és várok, már az orvos is kijön, meg is kérdezem hogy van Hyori és a pici. Jól vannak, és a pici fiú. Megnyugtató, hogy minden rendben van…akkor biztos mindjárt jön Meg. Várok még egy kicsit, de csak nem jön…biztos megnézi a keresztfiunkat…de fura, így még bele sem gondoltam. Nem egyszerűen Hyori fia, hanem a mi keresztfiunk…
Ott találom meg Meget, ahol a babákat lehet megkukkolni, de miért ül a földön? Mi történt?
- Meg? – leülök mellé, és finoman átölelem – Jól vagy? – kérdezem.
- Azt hiszem…Gondolkodtam, és azt hiszem, hogy el kéne mennem egy nőgyógyászhoz. – miért?
- Nőgyógyász…csak nem? – terhes? Tényleg? Apa leszek?
- Szeretnék betetetni egy spirált, így nagyon nagy valószínűséggel nem eshetnék teherbe. Nem végleges megoldás, mégsem olyan durva, mintha elköttetném magam, nem igaz? – ne nevess, ez nem vicces…szándékosan akarod darabokra törni a szívemet?
- Megan…Kell ez? – kérdezem komolyan.
- Nem kell, de én mindent megtennék érted. Ha azt mondod, hogy ugorjak a kútba, akkor bele ugrom, ha azt mondod, hogy a vonat elé, akkor meg kérdezem, hogy melyik elé, és…és ha azt mondod, vetessem el a babánkat, hát inkább teherbe sem esem. – Meg…kicsim…
- Már megint ez? – ne idegesíts, azt hittem ezt már megbeszéltük…
- Te is nyugodtabb lennél, ha… - ha mi?? Nem is engedem, hogy befejezze…
- Jó, akkor máshogy mondom: nem engedem! – ennyi…nem is akarok erről többet hallani!
- Mi az, hogy nem? Ez az én testem, az én életem, azt csinálok, amit csak akarok. Inkább hálás lehetnél, hogy gondolok a jövődre. – a jövőmre? Tényleg nem értetted még meg?
- Akkor lennék hálás, ha végre elfelejtenéd a múltat, amit mellesleg azonnal meg is bántam. Azt hittem azt mondod, hogy gyereket vársz…Tök hülyén érzem magam, és legszívesebben hazacipelnélek, és addig ki nem engednélek az ágyból, míg teherbe nem esel. – már érted?
- Cody, te…őrült vagy. – neveti el magát…
- Ilyennek szeretlek látni, pont ilyennek, mikor mosolyogsz. – nah keljünk fel, mielőtt felfázol kicsim. Segítek is neki - Ha bármikor megfoganna az első gyerekünk, mert többet akarok, ugye még rémlik…örülnék neki. Most, holnap vagy holnapután, vagy egy év múlva, mert csak az számít, hogy te fogod megszülni. Buta lány… - ölelem magamhoz, és harapok kicsit a nyakába.
- Jó, de azért a spirál nagyobb biztonságot nyújtana, mert elég aktív vagy, és… - jajj ne már…
- Nem kell semmi izé beléd, így is vigyázunk, nem kell még jobban. – elég a bogyó…bár inkább már azt se szednéd…
- Jó kis Valentin nap, nem? – simogatja meg az arcomat.
- Nem számít, az is elég, hogy itt vagy. – magamhoz szorítom és hátát simogatom. Szeretlek…
- Ma úgy sem nagyon lesz itt ránk szükség…szeretnéd, ha hazamennénk? – hááát…
- Nem baj? – kérdezek vissza.
- Dehogy baj. Most amúgy is jobb, ha a kiscsalád kicsit magára marad, csak gyorsan beköszönünk nekik, jó? – bólintok és megyünk is.
Valamiért kicsim a szüleihez, megy, de nem kísérhetem el, szóval én haza megyek. Már tegnap berendezte Valentin napra a szobát, most azt nézem, milyen szép lett. Mennyi mindent megtett értem…tartozom neki. Szóval én csak egy macival, és még valamivel, de tudom, hogy örülni fog neki.
Mikor meglátom az ablakból, hogy megérkezett, megyek is a macival az ajtóhoz. Felemelem eltakarva magamat és…
- Szép jó estét a világ legszebb hölgyének! – úgy csinálok, mintha a maci köszönt volna neki.
- Szia maci, hoztam neked tortát, talán az én macimnak is jut belőle… - húúúú sütiiii…félretolja a macit, és kapok egy csókot. Odaadjuk egymásnak az ajándékot és leülünk egymás mellé.
- Cody, nagyon sajnálom… - kiveszi a kezemből a tortát, és leteszi, aztán összekulcsolja a kezünket vállamra hajtva kicsi buksiját.
- Mit? – kérdezem megsimogatva a kezét.
- Hogy elrontom a hangulatommal ezt a napot. Csak hát…nagyon elérzékenyültem és sok minden eszembe is jutott…Próbálok mosolyogni, csak néha nagyon nehéz. De nagyon szeretlek, és most már van egy keresztfiúnk is. Ez egy jó dolog, nem? Nem szabasd elégedetlennek lennem, minden jó, ha itt vagy velem, és jól vagy… - elmosolyodom, és megcsókolom.
- Igen, van egy keresztfiunk, és remélem lesz majd sajátunk is. – addig nézek rá mosolyogva, míg el nem mosolyodik ő is – És… - előveszek egy papírt - én is nagyon szeretlek, ezért is csináltam azt, amit… - a kezébe adom.
- Mi ez? – kérdezi szétnyitva, és már ő is látja, hogy egy szerződés.
- Elmentem, hogy felbontsam a szerződésemet a Lakers-szel. Viszont ők ebbe nem egyeztek bele…így megújítottuk a szerződésemet, edző leszek. Én edzem a kis tehetségeket. Gyerekekkel fogok foglalkozni…Ez a tökéletes kompromisszum. Megmarad az életemben a kosárlabda, és te is nyugodt leszel, mert nem játszom, mellette még suliba is tudok járni. Mit szólsz? – nézek rá mosolyogva.
- És mindezt miattam? – ki más miatt?
- Igen, mert szeretlek… - közelebb hajolok és megvárom, míg kicsim csókol meg – Boldog Valentin napot! – ledöntöm az ágyra finoman és megcsókolom. Lábával ölel át, kezem már indul felfelé combján, de megszakítja a csókot.
- Meg sem kóstolod a tortát? - nem ér rá?
- Gondoltam előbb téged kóstollak meg… - nyakát céloznám meg, de… - Mi ez? – valami nyom…ohh ez a kis maci akadályoz…még mindig ezt szorongatja – Na jó…a maci sem akarja, hogy így letámadjalak. – nevetem el magam.
- Okos maci… - simogatja meg nevetve.
Megkóstolom a tortát, szóval majdnem elpusztítom a felét babym segítségével. Ilyen finomságokkal mindig le tud kenyerezni. Na meg persze azt is tudja, hogy ha degeszre eszem magam várni kell egy kicsit míg képes leszek aktív mozgásra…nagyon cseles, így nem teperem magam alá. De nem hagy pihenni. Ha már ilyen buli feelingűvé varázsolta a szobát, miért is ne bulizzunk…
Bekapcsolja a hifit és kezemet megfogva húz fel az ágyról, hogy táncoljak vele. Először nagyon nincs kedvem, de elkezd előttem eszméletlen szexin táncolni…persze, hogy kénytelen vagyok vele mozogni. A „tánc” már inkább hasonlít előjátékra, a simogatásokkal és csókokkal. Valahogy lekerül a fölsőm, és terelem az ágy felé, hogy folytassuk ott, de a végén csak én kerülök az ágyra. Leültet, és tovább táncol…alkaromon hátul megtámaszkodom és figyelem. Nem tudom hogy csinálja, de még csak most kezd vetkőzni, nekem már áll a cerkám…de hát…melltartó sincs rajta, és…ahh…
Közelebb jön az ágyhoz, és fölém magasodva csókol meg. Fenekét simító kezemet megfogja, és felhúz az ágyról. Újra megcsókol, közben kioldja az övemet és a nadrágomat, ami le is csúszik rólam. Alsó ajkába harapva néz fel rám, mikor meglátja merevedésemet, és az alsómon keresztül végig simít rajta, közben meg is csókol.
Nem tétlenkedem tovább. Felkapom és az ágyra fektetve csókolom tovább, majd lefelé veszem az irányt. Kicsit ki is szívom a nyakát, és lejjebb haladva melleit is kényeztetem. Ez a tanga már nem kell nekünk ide…húznám le, de ahogy felnézek kicsimre, megpillantom a macit…néz…
Abbahagyom a műveletet és a maciért nyúlok.
- Mit csinálsz? – kérdezi már kipirult arccal. Istenem de édes ilyenkor…
- Folyton néz… - megfogom és leteszem az ágyról.
Nevetve húz magához, hogy megcsókoljam. Na de vissza a félbehagyott munkálatokhoz. Leveszem róla a bugyit, és lábait végig csókolva haladok felfelé, hogy nyelvemmel vegyem kezelésbe kicsi babymet. Közben a boxeremet is sikerül levennem. Már nagyon nem bírom, muszáj…Mielőtt elmenne, fejezem be nyelvjátékomat és magasodom fölé. Hosszan csókolom meg és csusszanok kicsimbe.
Alig hagyok néhány másodpercet, már mozgásba is kezdek, nem éppen a szokásos kezdeti lassú tempóval. De nem tehetek a vadságomról, ő sztriptízelt nekem…Feltérdelek, hogy jól lássam minden egyes rezdülését kicsimnek, miközben még gyorsabban mozgok benne. Először a ágy támlájába kapaszkodik, aztán összekulcsoljuk kezeinket. Végig nézem, ahogy a mennyekbe repítem. Először kapkodni kezdi a levegőt, egyre hangosabban sóhajtozik és nyögdécsel, aztán újra az ágy támlájába görcsösen kapaszkodva sikít fel gyönyörében. Elégedett mosollyal lökök rajta még párat, és rajtam is végig fut az orgazmus. Mosolyogva hajolok fölé…
- Elképesztően gyönyörű vagy szeretkezés közben… - súgom ajkaira és megcsókolom.
Válaszolni sincs ereje csak átölel, és egy darabig csak öleljük egymást, aztán mellé gördülök. Szorosan hozzám bújik, hol hátát simogatom, hol haját babrálom. Olyan édesen szuszog…kicsit kifárasztottam.
Másnap az első olyan edzésemre megyek, amit én tartok. Kicsit tartok tőle, de kicsim megígérte, hogy elkísér. Tetszik, hogy ebben így bíztat. Viszont azt elfelejtettem, hogy előtte elhívtak egy reklámfotózásra. Különböző cipőket és mezeket kell reklámozni…én meg elvállaltam…Kicsit félve mondom el Megnek, de kellemes csalódás, hogy nincs ellenére. Sőt oda is elkísér. Telefonál az apjának, mert hát most ő a főnöke, hogy ma nem megy.
Nagyon jó képeket csinálnak.
Bár mikor azt kérik, hogy zsákoljak, vagy trükközve dobjak kosárra, annak babym nem igazán örül. De nekem tetszik. Egy ilyen kép még hátteret is kap, mintha éppen meccsen játszanék és a nézőtér telve lenne.
Az viszont kevésbé tetszik, hogy Meget is megkérik, hogy álljon kamera elé. De nem ám akárhogy…ez nekem rohadtul nem tetszik…a testére festik a felsőt, mintha lenne rajta, de igazából nincs…Fogadjunk csak azért ment bele, hogy engem idegesítsen…így én is belemegyek abba, hogy mutogassam magamat…
De ez nem olyan mértékű, mint az övé…idegesít, szóval még higgadtan kérem meg kicsimet, bár rohadt ideges vagyok, hogy ne idegesítsen tovább ezzel. A fotósra is rászólok, hogy ne fotózza tovább Meget…
- Oké, tesó fejezd be…ne fotózd és a képek sem jelenhetnek meg róla sehol!
- Miért ne? – ez most komoly? Ne idegesíts…
- Kicsim, ne kérdezz hülyeségeket… - az idegeimen táncol…
- A képeken nem látni, hogy nincs rajta…
- Kuss! – förmedek a fotósra… - Nem erőltetem magam, így jó? – Meg egy önelégült mosollyal bólint – Öltözz fel léci… - kapok egy puszit és elszalad felöltözni.
Csinálnak még rólam pár képet, és mikor babym visszajön még közöset is csinálnak…ez valami újságba lesz benne…már nem is tudom, de nem is érdekel most…
A fotózás után megyek a gyerekekhez. Irtó aranyosak…bár így is sokat kell mozognom, mert mindent meg kell mutatnom nekik. Végig mosolygok, mikor a gyerekekkel vagyok, nagyon élvezem. Mikor néha lopva Megre pillantok, ő is mosolyog…Egy ilyen nem odafigyelésnél, az egyik kissrác csúnyán elesik, és azt sem tudom mit csináljak. Senki nincs itt rajtam kívül csak Meg, és jön is segíteni nekem…édesen beszél a fiúhoz, és nézi meg mi baja. Szerencsére csak egy horzsolás, egy másik gyerek már hozta is az elsősegély ládát és meg elvégzi amit kell, szépen beköti a lábát meg a kezét. Az esés után még csúszott a pályán…
A kocsiban hazafelé, csak arra tudok gondolni, ahogy a fiúval beszélt. Olyan reflexszerűen jött neki minden. Nagyon aranyos volt. Egy piros lámpánál Megre nézek, és le sem veszem róla a szememet…
- Mi az? – kérdezi, mikor észreveszi, hogy őt figyelem.
- Semmi…szeretlek! – mosolygok és áthajolok, hogy lopjak egy puszit.
Egyre jobban szeretnék tőle babát…már most is örülnék neki…vajon kicsim mit szólna hozzá? Biztos nem tetszene neki, vagy mégis? Nem tudom…majd…majd valamikor felvetem az ötletet…
A következő napokban feltűnően sok babás dolgok nézek. Amikor vásárolni megyünk, mindig megállok a babaruháknál, jó kifogás, hogy a keresztfiunknak vegyünk valamit…de ha a tv-ben valami babás film megy, én nézem. Sőt még egy könyvet is veszek magamnak, amiről nem tud…”Milyen egy jó apa?” címmel…
Próbálok sokat lenni Meggel, gyengéd vagyok hozzá, sokat beszélgetünk, próbálok egyre romantikusabb lenni. Gondolkodtam azon is, hogy eldugjam a fogamzásgátlóját, de nem vagyok én ahhoz elég bátor…habár…Egyik reggel, mikor elmegy fürdeni, hezitálok egy kicsit, aztán a kezembe veszem, és…
- Mit csinálsz? – úgy megijedek, hogy el is ejtem…
- Csak…csak megnéztem mennyi van benne…nem-e kell felíratni… - még mindig zakatol a szívem…basszus egyszer szívrohamot fogok kapni…
- És…ez a könyv minek? – veszi elő azt a könyvet…
- Ez…ezt Kwon-nak vettem…csak…csak gondoltam elolvasom… - hebegem – Mikor lesz a keresztelő? – vakargatom kínosan a fejemet…
Szerkesztve Garfield által @ 2011. 02. 21. 22:34:57
|
| Saya | 2011. 02. 19. 13:56:50 | #11488 |
Karakter: Megan Hoa
-Azon is kibuktál, mikor azt mondtam, hogy játszunk egy kicsit, inkább nem mondok semmit…csinálj, amit szeretnél, csak élvezetes legyen…-szóval nem élsz vissza a helyzettel, hogy a kedvemben járj? Oh te kis édes, ezért megpróbállak kárpótolni…
Csókokkal borítom nyakát és izmos felsőtestét, kicsit elidőzök mellbimbójánál, mert férfi létére is bizony igen csak élvezi. Látom, hogy merevedése kellő állapotba került, de még nem érzem, hogy itt lenne az ideje, hogy játsszak vele. Combjait csókolgatom, majd édes kis száját fölé hajolva. Persze Cody szépen maga alá akar nyomni, de nem engedem, most én leszek felül. Egy puszi után megfogom merev játékomat, és mozgatni kezdem rajta a kezemet. Olyan édes maci papa, még a szemét is becsukja, és kiül arcára az élvezet. Végig nyalok rajta, hogy jobban élvezze, miután körbe nyalogatom, a számba is veszem. Minél intenzívebben csinálom, annál jobban látom rajta, hogy ez nem tart már sokáig…
Nyelvemmel golyóira térek át, míg kezemmel folytatom az izgató műveletet. Ennyi elég is, hogy mackóka nyögve menjen el. Hogy még jobban megmozgassam piszkos fantáziáját, lenyalogatom hasáról gyönyörének nedveit. Látom ám, hogy tetszik.
Folytatás a fürdőben, mindkettőnknek kell egy kis felfrissülés…
Miközben Cody a vizet engedi, addig én háta mögé simulva, és előre nyúlva kezdem megint felizgatni. Mikor eleget simiztem, megfordul és a csempéhez nyom, hogy megcsókolhasson. A fenekembe markolva emel meg, én meg a dereka köré fonom a lábaimat. Lassan csúszik belém kőkemény tagjával, de nem mozdul, ami most mindkettőnk szempontjából nézve igen csak jó, mert nem kéne fél másodperc alatt elmenni, ha húzni is lehet az élvezetet.
Megcsókol, és csak utána kezd mozogni. El sem hiszem, hogy mindig ilyen jó vele…
-Cody…-nyögöm nevét, ő pedig tövig löki magát bennem. Tökéletes befejezése ez az aktusnak számomra, végig karmolom a hátát orgazmus közben.
Azt hittem, hogy lassan már vége is, de Cody nem így gondolja, mert felkap és a szobába visz, az ágyra.
Fölém mászva csókol meg, aztán ujjaival hatol belém. Nem kell sokat várnom, hogy harcra kész szerszáma váltsa fel őket. De most már elég a jóból, nem akarom tovább fárasztani, inkább változtatok a helyzeten, hogy én legyek felül. Lassan lovagolni kezdek, de egy idő után ő is rásegít a mozgásra. Miközben ő rajtam, én rajta legeltetem a szemem, ami még jobban tűzbe hoz mindkettőnket. Jobban fölé helyezkedek, de nem hagyom abba a mozgást.
-Szeretlek…-súgja, és lejjebb húzva magához csókol meg.
Még egy kicsit lovagolok rajta, aztán egy pillanatra megállva, kiélvezve az érzés, elélvezek. Mindent elsöprő, kielégítő orgazmust élek át, amit csak Cody tud számomra nyújtani.
Rá roskadok, de ő így is kiszolgálja magát, még lök párat magán, hogy aztán belém élvezhessen. Mintha csak kiegészítené az előbbi orgazmusomat, még ez is jól esik.
Mivel fáradtak vagyunk, nem kell sokat várnunk, hogy elaludjunk. Én még simogatom mackókámat, csak aztán alszom el karjaiban.
Pár óra is eltelhet, mire felébredek. Ránézek az órára, és látom, hogy már este van. Na jó, akkor nézzünk valami harapnivalót! Felveszem a köntösömet, aztán lemegyek a konyhába.
Sikerül előkotornom egy megfelelőnek látszó edényt, erre meg leejtem. A fenébe már…
Hirtelen „valaki” megfogja a fenekemet, aztán „valamit” meg is érzek. Persze, hogy Cody van vicces és perverz kedvében megint…
-Cody…-karjaiba dőlök, ő meg a nyakamba csókol.
-Mit csinálsz? –kérdezi még mindig a nyakamat csókolgatva.
-Vacsit. –felé fordulok- Kipihented magad? Jól vagy? –mondd, hogy igen…
-A lehető legjobban…az én kis szex istennőm tett róla, hogy jól legyek. –mosolyog és puszit ad- Nem megyünk vissza még egy kicsit az ágyba? –már húzná szét a köntösömet, de nem engedem.
-Nem, ne légy telhetetlen…-sajnálom, de nem szabad.
-Miért nem? A mozgás jó a vérkeringésemnek…-felültet a pultra, és megcsókol. Én ezt nem akarom, próbálom eltolni, de egyszerűen nem megy. Nem is hagyja, aztán már én sem akarom. Átkarolom a nyakát és tovább csókolózunk.
Miután kiköti az övet, széthúzza a köntösömet. Karjaiban visz a kanapéra, ahol az ölébe ültet.
-Ne, Cody…nem szabad…-nem hagyhatom, hogy levegye a köntösömet, és megint…
Nem szól semmit, csak újra megcsókol, miközben fenekemet markolva von még közelebb magához.
-Engedj…-leveszem kezeit magamról, és kötném össze a köntöst, de nem engedi.
-De látom, hogy te is akarod…-kezeimet nyaka köré fonja.
-Nem lehet…értsd meg, hogy nem akarom, hogy megint kórházba kelljen mennünk a szíved miatt. –miért vagy ennyire erőszakos? Tudod, hogy én is szeretném, de nem szabad.
-Rendben…tudod mit? Meg se fogok mozdulni, csak te fogsz mozogni…-nem lehet bepótolni két nap alatt az eddig kiesett szeretkezések számát…
-De most…most mégsem kívánlak. –jól hazudok, mert most Cody egészségéről van szó.
-Tényleg nem? –elég, hogy kicsit elkezdjen simogatni, máris kiscica módjára simulok hozzá.
Miközben puszikkal halmoz el, valahogy még az alsóját is letornázza magáról, így most már teljes valójában érezhetem vágyát.
-Miért csinálod ezt velem? –vonom kérdőre halkan, mikor nyakamat kezdi csókolni.
-Mert te is ezt szeretnéd…-kicsit megemel csípőmnél fogva, hogy merev tagját hozzám igazíts. Próbálom rezzenéstelen arccal tűrni, hogy elhiggye, nem akarom, de mikor izgatni kezd vele…Hogy bírjam ki, hogy lökjem el? Annyira utálom, hogy szex közben azt csinál velem, amit csak akar…
-Cody, kérlek…Hagyd abba, úgy sem fogom élvezni, már csak azért sem! –makacs vagyok, és nem fogok tágítani az elhatározásomtól. Nem szabad…miatta.
-Biztos nem? –egy határozott mozdulattal löki belém magát, aztán egy másikkal még mélyebbre. Összeszorítom fogaimat, a szememet, de akkor sem adok ki egy hangot sem.
-Látod? Nem is jó…-próbálom magamat is becsapni, de igazából annyira…jaj…
-Még mindig nem? –minden egyes mozdulatával egyre jobban átadom neki magam testileg, és bár az agyam még tiltakozik, valójában rég feladtam a harcot.
Kész, vége, feladom. Átölelve a nyakát roskadom rá, halkan felnyögök az érzésre, mikor újra megmozdul. Miért ennyire jó?
-Nem akarom…nem bírnám ki, ha miattam lennél rosszul…-súgom halkan a fülébe.
-Ha tényleg nem akarod, abbahagyom, de ha elhiszed, hogy jól vagyok, és ettől csak jobban leszek, a mennyekbe repítelek…Akarod? -végre eljutott az agyadig, amit mondok? Kár, hogy csak most, mert…
-Akarom, de…
-Sss! Nagyon lassú leszek, ígérem. –átöleli a derekamat, és megcsókol. Nem tudok így mozogni, de ő mindent megold, pedig neki kéne pihennie. Viszont mikor néha csók közben rá nézek, olyan önfeledtnek és boldognak látom, mintha ez lenne számára a világon a legjobb dolog…Papamaci, te kis perverz…
Miközben egymást öleljük és csókoljuk, folytatja a mozgást, egyre gyorsabban és gyorsabban. Nyögések közepette kapkodom a levegőt és marom lágyan Cody hátát. Ez annyira jó, hogy mindjárt belehalok a gyönyörbe…nem akarom, hogy véget érjen. Pedig már nem sokáig bírom, érzem, hogy minden egyes lökéssel közelebb kerülök a csúcshoz.
Hangosan nyögve élvezek el, egy pillanatra teljesen megmerevedek, csak bújok Codyhoz, hogy kiélvezzem a pillanatot, de hogy neki is jó legyen, még párszor megemelem magam, így vadul megcsókolva és combjaimba marva ő is elmegy.
Még legalább egy percig csak csókolózunk, csak utána szállok ki öléből és dőlök le mellé. Már amennyire le tudok, mert nem éppen a legkényelmesebb ez a kanapé, ha hatalmas is.
-Nem megyünk fel inkább az emeletre? –kérdezem mellkasát cirógatva és puszilgatva- És ugye jól vagy? –sajnálom, de még mindig aggódom.
-Ennél jobban rég voltam már. Jót tesz ez a kis edzés nekem, úgyhogy csinálhatjuk már minden nap, vagy akár minden órában is…-hosszan csókol meg a mondat után – Felviszlek. –máris a karjaiba von.
-Ne! Ne erőltesd meg magad, ez nem túl jó ötlet. –miért nem hallgat rám? Persze, hogy muszáj neki felvinnie egészen az ágyig. De legalább itt pihen végre.
-Tudod, egy kicsit bűntudatom van…-mondom, miközben megint a mellkasát simogatom. Érzem, hogy a szívverése nyugodt, és ez engem is megnyugtat.
-De miért? –mi ez az ijedt hang? Vajon mire gondolhat…hogy megjátszottam az orgazmust, vagy nem élveztem? Na jó, nem nyúzom a hallgatással.
-Mert nem kaptad meg azt, amit szerettél volna…vagyis kaptál valamit, de lehet, hogy nem az volt a legpiszkosabb fantáziád. Kicsit rosszul esik, hogy nem használtál ki, mert én biztos, hogy kihasználtalak volna. Olyan sok mindent lehet kérni…pozíciót, helyszínt…-még be sem fejezem, mikor fölém helyezkedve kezd el csókolni. Bebújunk a takaró alá és az este hátralévő részét végig szeretkezzük.
Nagyon haragszom magamra, mert tulajdonképpen az egész elkövetkezendő hetet így töltjük szinte. Már a szüleim is ránk telefonáltak, mert nem tudták elképzelni, hogy miért nem adok életjelet magamról. Viszont Cody egyre jobban van, már egyszer sem panaszkodik a szívére, inkább csak fáradt, ahogy én is, de nem véletlenül…Pedig még csak most jön a Valentin nap…az egész napos romantikázás…jaj de jó lesz.
Egyik délelőtt viszont telefoncsörgésre kelünk. Ki lehet az?
-Ne vedd fel! Valentin nap van, ma csak az enyém vagy… –nyúl álmosan a kezem után Cody.
-De lehet, hogy fontos…Hyori az. –nézek a telefonomra, és fel is veszem –Szia! Micsoda? Melyikben? Rendben, azonnal indulunk. –leteszem- Hyori férje volt az, Hyorinál megindult a szülés, kórházban van, és azt szeretné, ha bemennék, mert a szülei Koreában vannak, és így csak rám számíthat. –máris kelek ki az ágyból és szaladok a tus alá.
Sikerül bő fél óra alatt összekészülnünk, már roboghatunk is a kórházba. Hyori a 8 és feledik hónapban van, így a baba bizonyára egészséges lesz. Remélem, hogy neki sincs semmi baja.
Mikor megérkezünk, Cody a váróban marad, mégis csak kínos lenne, ha ő is velem jönne a szülőszobába, hisz egyedül Kwon lehet ott, mint férfi.
Mivel mi sem éppen időben jöttünk, fél óra alatt lezajlik az egész. Hyori végig a kezemet szorongatta, én meg a férjével együtt próbáltuk bátorítani. Csodaszép kisfiúnak ad életet, akit Chang-su-nak neveznek el Hyori édesapja után.
A gyors körbetelefonálás, a kisbaba elhelyezése, és a rövidke beszélgetés után úgy döntök, hogy megkeresem Codyt. Már egy órája annak, hogy a váróban hagytam.
Viszont nagy a kísértés, hogy megnézzem az én kis jövendőbeli keresztfiamat. Egyelőre a többi csecsemővel van a csecsemőosztályon, míg Hyorit át nem szállítják a szülőszobából a saját szobájába, az meg csak délután lesz valamikor.
Megállok az ablak előtt, és keresni kezdem a szememmel. Áh, meg is van, „Chang-su Byun”. Nagyon picike. Kwon nagyon örült neki, még el is sírta magát.
Fáj arra gondolnom, hogy nekem miket mondott az én nagy szerelmem: …„el kéne vetetned”… „ha terhes vagy…el kéne vetetned”… „el kéne vetetned…én még suliba járok”… „egyikünknek sem lenne jó egy gyerek”… „ és gondolkodtam…el kéne vetetned”…„el kéne vetetned…el kéne vetetned…el kéne vetetned” Olyan tisztán hallom a hangját, mintha csak most mondaná a szavakat, amik összekeveredtek a fejemben.
Leülök az üvegablak alá, a földre. Érzem, hogy szemeimbe könnyek gyűlnek, de nem hagyom őket leperegni. Erősnek kell lennem, Hyorinak szüksége van rám. Az én problémámra csak egyetlen megoldás létezik. Rájöttem, hogy a lelkem mélyén ezt akartam. Büntetést Codynak, teljesíteni tét nélkül a kívánságát, hogy ne legyen apa…Buta vagy Megan… de ezt most akkor is meg kell tenned.
-Meg? –felnézek, és Cody áll felettem. Leül mellém, és gyengéden átölel. –Jól vagy?
-Azt hiszem…Gondolkodtam, és azt hiszem, hogy el kéne mennem egy nőgyógyászhoz.
-Nőgyógyász…csak nem? –miért csillog így a szeme? Mindegy…
-Szeretnék betetetni egy spirált, így nagyon nagy valószínűséggel nem eshetnék teherbe. Nem végleges megoldás, mégsem olyan durva, mintha elköttetném magam, nem igaz? –nevetem el a dolgot, de most már kibuggyannak a szememből azok az elrejtett könnycseppek.
-Megan…-csak akkor hív így, ha komolyan beszél velem- Kell ez? –miért néz rám ilyen vádlón, hát nem ezt akarta?!
-Nem kell, de én mindent megtennék érted. Ha azt mondod, hogy ugorjak a kútba, akkor bele ugrom, ha azt mondod, hogy a vonat elé, akkor meg kérdezem, hogy melyik elé, és…és ha azt mondod, vetessem el a babánkat, hát inkább teherbe sem esem. –miért tűnik most a világ legfájdalmasabb szavának a „babánk” szó?
-Már megint ez? –és még te vagy ideges?
-Te is nyugodtabb lennél, ha…
-Jó, akkor máshogy mondom: nem engedem! –mi van?
-Mi az, hogy nem? Ez az én testem, az én életem, azt csinálok, amit csak akarok. Inkább hálás lehetnél, hogy gondolok a jövődre. –de tényleg.
-Akkor lennék hálás, ha végre elfelejtenéd a múltat, amit mellesleg azonnal meg is bántam. Azt hittem azt mondod, hogy gyereket vársz…Tök hülyén érzem magam, és legszívesebben hazacipelnélek, és addig ki nem engednélek az ágyból, míg teherbe nem esel. –Uramisten…
-Cody, te…őrült vagy. –elnevetem magam.
-Ilyennek szeretlek látni, pont ilyennek, mikor mosolyogsz. –segít felállni- Ha bármikor megfoganna az első gyerekünk, mert többet akarok, ugye még rémlik…örülnék neki. Most, holnap vagy holnapután, vagy egy év múlva, mert csak az számít, hogy te fogod megszülni. Buta lány…-egy picit beleharap a nyakamba.
-Jó, de azért a spirál nagyobb biztonságot nyújtana, mert elég aktív vagy, és…
-Nem kell semmi izé beléd, így is vigyázunk, nem kell még jobban. –fura, de most először azt érzem, hogy Cody rögtön akar gyereket. Azért nem engedi meg, mert szeretné, hogy becsússzon egy? Nem fog, mert szedem a gyógyszert! De azért…megnyugodtam.
-Jó kis Valentin nap, nem? –simogatom meg az arcát, mert látom, hogy nem valami boldog.
-Nem számít, az is elég, hogy itt vagy. –jó szorosan magához öle, és simogatni kezdi a hátamat. Melegség önti el az egész testemet, jól esik minden mozdulata.
-Ma úgy sem nagyon lesz itt ránk szükség…szeretnéd, ha hazamennénk? –kérdezem tőle.
-Nem baj? –azért kérdeztem.
-Dehogy baj. Most amúgy is jobb, ha a kiscsalád kicsit magára marad, csak gyorsan beköszönünk nekik, jó? –bólint, szóval megyünk is.
Először hazamegyünk, pontosan én a szüleimhez, ő meg haza, hozzánk, aztán megbeszéljük, hogy később találkozunk. Hogy miért? Azért, mert tegnap este sütöttem neki egy szív alakú tortát. Cody elég édesszájú, remélem, hogy örülni fog neki.
Még tegnap előkészítettem a szobát is, igazi fénykavalkád, mint egy itthoni szórakozóhely. Bár az is igaz, hogy most kicsit szontyoli vagyok, de próbálok jóképet vágni mindenhez.
-Szép jó estét a világ legszebb hölgyének! –egy maci fogad, ahogy belépek az ajtón. Pontosabban Cody az arcom elé lógatja és beszélteti. Elnevetem magam, de vigyázok a tortára is.
-Szia maci, hoztam neked tortát, talán az én macimnak is jut belőle…-félre húzom a mackót és megcsókolom az én macimat. Egy darabig csak csókolózunk, aztán leülünk egymás mellé.
-Cody, nagyon sajnálom…-leteszem a kezéből a tortát, de a maci az nálam marad. Belekulcsolom a kezébe az én kezemet, és a vállára hajtom a fejem.
-Mit? –cirógatja meg szabad kezével a kezemet.
-Hogy elrontom a hangulatommal ezt a napot. Csak hát…nagyon elérzékenyültem és sok minden eszembe is jutott…Próbálok mosolyogni, csak néha nagyon nehéz. –sóhajtok- De nagyon szeretlek, és most már van egy keresztfiúnk is. Ez egy jó dolog, nem? Nem szabasd elégedetlennek lennem, minden jó, ha itt vagy velem, és jól vagy…-szorongatom továbbra is a kezét.
|
| Garfield | 2011. 02. 12. 23:14:58 | #11320 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Ezt most nem szabad, te is tudod jól. Ezzel csak árta… - jó, persze…csókkal hallgattatom el, mert ezt már sokszor hallottam a napokban…
- Nekem az árt, ha nem lehetek veled. Már egy hete megvonáson vagyok, kezd fizikailag is sok lenni, hogy nem lehetek veled. – tudom, hiányzom neked…
- Sajnálom, de tényleg nem fogok veled most lefeküdni. – ne már…
- De már jobban vagyok, az orvos is megmondta. Egy kicsit sem játszunk? – naaa…
- Játszani? Mit értesz játék alatt? Jó, hogy nem mondod, hogy térdeljek eléd és szopjalak le, mint valami ribancnak. Most már a határokat feszegeted Cody Jonas… - mi van? Mikor mondtam én ilyet??
- Nem mondtam ilyet, és amúgy sem hagynám, hogy neked ne legyen jó… - eldöntöm az ágyon, és lábai közé vezetem a kezemet, hogy emlékeztessem mennyire szokta élvezni, de ellöki a kezemet.
- A nem, az nem! És kihúztad a gyufát is, szóval jó éjt… - felkapja a takarót és kimegy a szobából. Ezt nem hiszem el…
Kicsivel később megyek megkeresni, mert hozzábújva akarok aludni. Szükségem van arra, hogy mellettem legyen…A nappaliban találom meg a kanapén, egy másik szoba ágya nem lett volna kényelmesebb? Mindegy, bemászok mögé. Mikor felém fordul adok a homlokára egy puszit, és átölelem. Jó éjt kicsim…
Másnap egyedül vagyok itthon, mert babym a barátaival találkozik a közeli kávézóban. Bár idegesít, hogy én nem mehettem. Miért nem? Kikkel találkozik? És ha csak egy valakivel találkozik? Muszáj megbizonyosodnom róla, hogy nem…randizik…
Összekapom magam, és odasétálok. Ott is van pár emberrel…hogy is kételkedhettem. De mikor odamegyek nem igazán tetszik, amit egy kis pöcs mond neki nevetve…
- És arra emlékszel, mikor a suliban akartuk csinálni, csak az egyik tanár ránk nyitott a szertárban? – most is szívesen vinnéd be mondjuk a budiba, mih!?
- És te vajon emlékezni fogsz arra, ha kibaszlak az ablakon keresztül? – kérdezem idegesen.
- Cody, mi csak… - ugye nem azért jött fel a szex téma, mert mi nem…
- Csak nem panaszkodsz neki a… - felpattan és egy csókkal szakít félbe. Régen csókolt már így meg…meg sem tudok mukkanni hirtelen.
- Mi most jobb, ha megyünk. – mondja Meg és elindulunk kifelé - Mire volt jó ez, mondd meg… - kérdezi sóhajtva mikor kiérünk - Ennyire nem bízol meg bennem? Már az is baj, ha féltelek, és meg akarlak óvni saját magadtól? Nem emlékszel, hogy mikor lettél rosszul? Nem akarom, hogy bajod essen…de azt sem, hogy ezért beképzelj olyat, ami nincs. – mondja hazafelé.
- Jól van, tudom, hogy féltékeny vagyok, de a barátnőm nem akar lefeküdni velem és más pasik társaságát keresi. Te hogy éreznéd magad a helyemben? – szerintem az a mondat után, ha nekem mondta volna egy csaj, kikapartad volna a szemét…
- Az agyadra ment már a sex hiány… - tényleg? Megfogom a karját, magam felé fordítom.
- Miért nem enyhítesz rajta? Szinte hozzád sem érhetek. Nem csak a szeretkezést vontad meg tőlem, hanem a gyengédséget is. Hiányzik a simogatásod, a csókjaid, és nem akarom, hogy jöjjön egy ilyen hülye fasz és tőle kapd meg, amit tőlem nem, mert akkor…
- Szeretlek. – kapok egy finom csókot - Csak tőled kapom meg azt, amire szükségem van. Ezt te is tudod. Mégis…jaj tudod, nekem is nehéz, de talán… - mi talán? Miért nem fejezed be?
- Szeretkezhetünk, de csak nagyon óvatosan és finoman. – mosolyog rám.
- Én nem ágyba akarlak vinni, hanem élvezni a gyengéd perceket veled. Igen, kívánlak, de nem mindenáron. Már régen nem csak erről szól az életem… - te vagy az életem, csak szeretni akarlak…
- Tényleg akarom. Kívánlak… - betol a házba és az ajtót kulcsra zárja.
A szobában rögtön vetkőztetni kezdjük egymást. Leveszi rólam a felsőmet, és…a vállamra dönti a buksiját. Mi a baj?
- Miért bújsz ennyire el? – biccentem fel a buksiját, hogy rám nézzen.
- Nem tudom, kicsit elpirultam. – neveti el magát…látom kicsim. Nagyon édes…
- Segítek feloldódni… - eldöntöm az ágyon és mögé fekve lábai közé vezetem a kezemet.
- Oh baby…még…ez nagyon jó… - nyögi, közben a melltartó is lekerül róla, és simogatni, nyalogatni, csókolni kezdem „picikéimet”.
- Tudod, ha sokat beszélsz hozzám és főleg ilyen buja hangon, akkor rád vetem magam… - csókolgatom tovább.
- Igyekszem csendben maradni. – jajj ne…
- Nem kell, nagyon izgató vagy így… - vetkőztetem tovább, mert szerintem ezekre a szexi fehérneműkre most nincs szükség.
Már egyikünkön sincs semmi, hanyatt fektetem és további kényeztetésben részesítem melleit. Úgy imádom…főleg azokat az ölelő kezecskéit…
- Annyira imádom ezt…imádom a nyelvedet… - én meg téged imádlak…
- Hát akkor… - lejjebb kúszok.
Nyelvemmel kezdem kényeztetem…hmm…de rég jártam erre. De apuci visszajött…és még mindig finom vagy édesem…Ujjaimat is akcióba küldöm, hogy még nagyobb élvezetet nyújtsak neki. Sikerül is, mert hátamat karmolja, ficánkol alattam és a lepedőt is mindjárt kiszakítja. Egyre hangosabban nyögdécsel és kapkod a levegő után, aztán…egy utolsó nyögés, a teste megfeszül, aztán lazán csúsznak le rólam karjai az ágyra. Fölé mászom és kielégült arcát látva mosolyra húzódik a szám, aztán nyakát kezdem csókolgatni…térjünk a lényegre kicsim, elsülök, ha tovább nézlek…
- Tudom, hogy mondtam már, de gyönyörű vagy orgazmus után… - súgom a fülébe.
- Csak semmi elterelés… - mi?
- Mit csinálsz baby? - Kimászik alólam és ledönt az ágyra. Ennyi volt?
- Mi lenne, ha olyat játszanánk, hogy te megmondod, hogy mit szeretnél, én meg megcsinálnám? Aztán tényleg szeretkezhetünk, ígérem. – mrrr…amit csak akarok? Fenekét markolászva gondolkodom mit is kérjek tőle, de…
- Azon is kibuktál, mikor azt mondtam, hogy játszunk egy kicsit, inkább nem mondok semmit…csinálj amit szeretnél, csak élvezetes legyen… - magamhoz húzom egy csókra.
Pedig annyi minden járt a fejemben, hogy mit kérhetnék…de nem baj, bármit csinál, az nekem csak jó. Nagyon is…bepótolja kicsikém az elmaradt kényeztetést. Csókjaival halad nyakamon keresztül felsőtestemre. Mellbimbómmal is elszórakozik kicsit, amitől már farkam nagyon lüktet hasamhoz simulva. Ahogy megy lejjebb, szándékosan kikerüli merevedésemet, még combom belső felét is csókolgatja, aztán pici vadmacskám fölém mászva lop tőlem egy szenvedélyes csókot. Fordítanék a felálláson, hogy térjünk végre a lényegre, de nem engedi. Mosolyogva visszafektet az ágya, kapok egy puszit, aztán kézbe veszi a dolgokat…szó szerint. Lassan mozgatja rajta a kezét, amit behunyt szemekkel élvezek, addig, míg babym végig nem nyal méretes nyalókáján. Azonnal kipattannak a szemeim, és figyelemmel kísérem, ahogy nyelvével körbejárja, aztán a szájába csúsztatja. Annyira jól csinálja…annyirahh…Nyelvével golyóimat kényezteti, közben keze egyre gyorsabban mozog…és nem is kell sok, hogy nyögve élvezzek el. Kicsim a hasamról nyalja le nedveimet…ez de izgató…csinálhatná sűrűbben…
De…magamhoz húzom, és felállok vele az ágyról. Irány a fürdő. Nem szeretném, még véletlenül sem a számban érezni a saját spermámat…
Megengedem a vizet, babym közben a hátamhoz simulva simogatja hasamat egyik kezével, másikkal próbál újra izgalomba hozni. Mikor már elég kemény vagyok, felé fordulok és a csempének szorítva csókolom meg és fenekébe markolva emelem fel. Lábait derekam köré fonja, és óvatosan becsusszanok kicsimbe. Egy pillanatra megállok, mert érzem, ha most megmozdulok, tuti elmegyek. Inkább gyengéden megcsókolom, csak a csók után lendülök mozgásba. Arról volt szó, hogy finoman csinálhatom csak, szóval kicsit sem durvulok…a kezdeti tempómat tartom. Baby már a kezemben ficánkol, de ebben a pózban nem igazán tud rásegíteni, hogy gyorsabb legyen a tempó…
- Cody… - nyögi nevemet, mire erősebben tövig merülök benne. Ez hiányzott neki, hogy a mennyekbe repítsem. Felsikít gyönyörében, közben végig karmolja a hátamat…uhh ennek tuti nyoma marad…
De nem nagyon szeretném, hogy vége legyen…kihúzódom belőle, kicsit le kell nyugodjak, hogy menjen a következő menet. Beviszem a szobába és ledöntöm az ágyra. Fölé mászok, és csókunk közben ujjaimat vezetem babymbe, amiket nem sokra rá farkam vált fel. Alig mozgok egy kicsit, ledönt magáról…úgy látom lovagolhatnékja van. Beleül egy elfojtott nyögéssel az ölembe és lassan kezd ringni. Ez az baby, táncolj nekem egy kicsit. Alsó ajkamba harapva figyelem gyönyörű testét, ahogy lovagol rajtam, combjait marva veszem át a ritmust és mozgok vele együtt, hogy fokozzam az élvezetet…Találkozik a tekintetünk, amiben el is veszek. Tartva a szemkontaktust, fölém hajol, és gyorsít a tempón.
- Szeretlek… - súgom és lejjebb húzom, hogy megcsókoljam.
Visszaegyenesedik, látom egyre gyorsabban kapkodja a levegőt, megakad a mozgásban, és kisimul az arca az orgazmustól. Rám roskad, én meg fenekébe markolok, nekem még kell pár lökés, hogy felmorranva élvezzek el.
Karjaimban a leggyönyörűbb, legszexisebb nővel a világon pihenek, és simogatásának hála, el is alszom.
Nem tudom mennyit aludtam, de mikor felébredek nincs mellettem, viszont csörömpölést hallok. Magamra veszem az alsómat és lemegyek a hang irányába. Konyhában van, épp lehajol valamiért, amit leejtett…mrrr…mögé lépek, és fenekét megfogva igazítom a kis Codyhoz és lökök rajta egy kicsit.
- Cody… - áll fel, aztán karjaimba is simul, mikor átölelem és nyakába csókolok.
- Mit csinálsz? – kérdezem továbbra is csókolgatva nyakát.
- Vacsit. – fordul felém – Kipihented magad? Jól vagy? – mi ez az aggódás megint?
- A lehető legjobban…az én kis szex istennőm tett róla, hogy jól legyek. – mondom mosolyogva, és lopok egy puszit – Nem megyünk vissza még egy kicsit az ágyba? – húznám széjjel köntösét, de lefogja a kezeimet.
- Nem, ne légy telhetetlen… - éééén? Ugyan már…
- Miért? A mozgás jó a vérkeringésemnek… - felültetem a pultra és mielőtt mondhatna valamit megcsókolom. Érzem, először el akar tolni magától, aztán nyakamat átkarolva csókol vissza.
Kikötöm köntösének övét, és széthúzom rajta a köntöst. Leveszem a pultról és a kanapéhoz megyünk, amire leülök, így kicsim lovagló ülésben ül az ölemben.
- Ne, Cody…nem szabad… - mondja, mikor le akarom simítani róla a köntöst.
Nem mondok semmit, inkább újra megcsókolom, és formás fenekébe markolva húzom közelebb magamhoz. Nem is tudom minek vettem fel az alsómat, csak útban van…ha nem lenne rajtam, nem ellenkezne ennyit. De mindjárt még ennyit sem fog, mert kezdek nagyon beindulni…
- Engedj… - mondja elvéve fenekéről a kezemet, és húzná össze magán a köntöst, de nem hagyom.
- De látom, hogy te is akarod… - megfogom a kezeit és nyakam köré fonom.
- Nem lehet…értsd meg, hogy nem akarom, hogy megint kórházba kelljen mennünk a szíved miatt. – oké…
- Rendben…tudod mit? Meg se fogok mozdulni, csak te fogsz mozogni… - nem érzed, hogy már keményedek??
Szerkesztve Garfield által @ 2011. 02. 12. 23:49:31
|
| Saya | 2011. 01. 12. 20:03:06 | #10450 |
Karakter: Megan Hoa
-És ha nagyon kanos leszek? –megrázom a fejemet, mert akkor sem –Még magamat sem szórakoztathatom el, mert hívnád a mentőket a gyorsuló szívverésem miatt. Ez így nem jó…-de nagyon is jó. Csak ne verd ki a farkadat, miközben perverz dolgokat fantáziálsz rólam!
-Sejtettem, akkor menjünk. –felállok és elindulok az ajtó felé. Te akartad…
-Hova mész? –átölel- Veled akarok lenni, mert nélküled nem gyógyulhatok meg. –még jobban magához szorít.
-Szóval jófiú leszel? –meg kell ígérned, különben nem maradhatok.
-Annyit sem kérhetek, hogy velem aludj? Csak aludni, meg tudom fékezni magamat. Lééééci…-jaj…
-Cody…-sóhajtok.
-Lééééééciiiiii…-jól van-jól van.
-De ha egyszer is…
-Rendben, értettem. –felkap és az ágyhoz visz, amire le is fektet –Szeretlek! –kapok egy puszit a számra, aztán mackóka hozzám bújik.
Egy darabig csak figyelem őt, és simogatom. Látom, hogy elaludt, és, hogy mellkasa is nyugodtan mozog. Ez elég nyugalmat ad nekem is ahhoz, hogy elszundítsak a karjaiban.
Egy jó idő múlva arra kelek, hogy megmozdul, jobban mondva felül az ágyban. Mennyit aludhattam? És mi van vele?
-Valami baj van? –kérdezem aggódva.
-Nincs semmi. Nem kell ennyire aggódni. –magához ölel- Inkább menjünk fürdeni, ha már este csak így elaludtunk…-mosolyog.
-Menj csak. –addig én még visszadőlök egy kicsit.
-Te nem jössz? –de igen, csak nem most.
-Nagy lenne a kísértés, majd utánad. –sajnálom.
Fürdés után megreggelizünk, aztán irány az orvos, akit apu ajánlott. Elvégzik a szükséges vizsgálatokat, aztán felír neki gyógyszert, ami segíti a gyógyulását, és sportolást is javasol.
-Remek, akkor kosarazhatok. –örül Cody.
-Ne is álmodj róla…nem fogsz kosarazni, ha tetszik, ha nem. –ugye elég világosan mondtam?
-De most mondta a doki, hogy…
-Nem ilyen aktív sportra gondoltam. Mondjuk biciklizhetne. Jót tesz a vérkeringésnek. –mondja az orvos.
-Nagyon jó…-mondanod sem kell, hogy nem tetszik.
Úgy döntök, hogy egy hétre otthon maradok vele, hogy ne legyen egyedül és vigyázni tudjak rá. Segítek tanulni neki, nehogy lemaradása legyen…na meg más nem segíthet, csak én!
Pár nap múlva épp arra érek haza, hogy a lépcsőn ülve tanul. Tényleg nagyon unatkozhatott, ha magától könyvet vett a kezébe. Egy kis kikapcsolódásként leülünk meccset nézni. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez olyan jó ötlet volt…
-Ennyire béna szar nem lehet valaki! –kiabálja- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
-Semmi…-meg is csókolom.
Aztán Codyt felhúzza a komment, és felmegy az emeletre. Jobb lesz, ha utána megyek…
-Mi a baj? –leülök mellé az ágyra.
-Miért történik ez velem? –édesem…
-Ne aggódj, helyre fogsz jönni. –mondom miután felül.
-És mikor? Mikor már kibasztak a csapatból? Ne haragudj…-lehajtja a fejét.
-Azt hittem megbeszéltük, hogy nem mész vissza játszani. –mondom neki emlékeztetőül.
-Igen, míg baj van a szívemmel…De utána? Baby, azért tudtunk összeköltözni, mert játszok a csapatban. Ha nem lennék csapattag, akkor…-akkor mi?
-Cody, keresek annyit, hogy együtt tudjunk lakni. –ez legyen a legnagyobb gondunk. Az egészséged mindennél fontosabb, sokkal fontosabb, mint a pénz.
-Ezt hagyjuk…nem akarom, hogy eltarts. Kötnünk kell valami kompromisszumot. –mondja.
-Nem fogsz visszamenni játszani, vagy megyünk mindketten a szüleinkhez. –a te érdekedben.
-Te nem tudsz egyezkedni…-nevet, aztán megcsókol - Kitalálok valamit, amihez nem kell aktívan mozognom. –megint megcsókol- Bár egy aktív mozgásnak már nagyon örülnél…-egészen közel húzva magához a nyakamat kezdi csókolni.
-Ezt most nem szabad, te is tudod jól. Ezzel csak árta…-miért nem engedi befejezni? Helyette inkább megcsókol.
-Nekem az árt, ha nem lehetek veled. Már egy hete megvonáson vagyok, kezd fizikailag is sok lenni, hogy nem lehetek veled. –jaj ne már. Azért vagyunk emberek, hogy ne az ösztöneink után menjünk. Van, aki egész életében nem sexel, és mégis megvan. De ezt neki hiába is magyaráznám…az én hibám, én kapattam el, hogy mindig megkapta, amit kért.
-Sajnálom, de tényleg nem fogok veled most lefeküdni. –hogy mondjam még el, hogy megértsd?
-De már jobban vagyok, az orvos is megmondta. Egy kicsit sem játszunk? –hiába hízelegsz…
-Játszani? Mit értesz játék alatt? Jó, hogy nem mondod, hogy térdeljek eléd és szopjalak le, mint valami ribancnak. Most már a határokat feszegeted Cody Jonas…-ne mérgesíts fel jobban!
-Nem mondtam ilyet, és amúgy sem hagynám, hogy neked ne legyen jó…-lassan dönt le az ágyra, kezét már csúsztatná lábaim közé, de ellököm magamtól.
-A nem, az nem! És kihúztad a gyufát is, szóval jó éjt…-felkapom a takarómat és levágtatok a nappaliba. Igazából nem csak amiatt, amit Cody tett vagy mondott, hanem mert már kezdett számomra is kínzás lenni, hogy nem érhetünk egymáshoz.
Pár perc múlva arra leszek figyelmes, hogy „valaki” hátulról simul hozzám, és bújik be mellém a takaró alá. Mikor megfordulok a kanapén, Cody jobban magához ölel, és egy csókot nyom a homlokomra. Jól esik hozzábújnom, és hallgatni szívének nyugodt dobbanásait.
Másnap a barátaimmal van találkozom, de Codynak nem engedem meg, hogy elkísérjen, ugyanis pihennie kell.
Jól érzem magam velük, néha jó kimozdulni régi ismerősökkel is. Legnagyobb meglepetésemre az egyik exem is eljön. Marc-cal volt az utolsó, komolyabbnak mondható kapcsolatom még mielőtt újra össze nem jöttünk Codyval. Nincs feszültség közöttünk, ő tud Codyról, én meg ismerem a mostani barátnőjét. Szóval biztos lehetek benne, hogy nem akar kikezdeni megint velem, így vele is jót beszélgetünk.
-És arra emlékszel, mikor a suliban akartuk csinálni, csak az egyik tanár ránk nyitott a szertárban? –kérdezi nevetve, de az én arcomról lefagy a mosoly, ugyanis meglátom mögötte Codyt.
-És te vajon emlékezni fogsz arra, ha kibaszlak az ablakon keresztül? –papamaci bedühödött.
-Cody, mi csak…-kezdek bele.
-Csak nem panaszkodsz neki a…-mielőtt kifejthetné, hogy már egy ideje nem volt eksön köztünk, felpattanok és befogom kicsi száját egy hosszú csókkal.
-Mi most jobb, ha megyünk. –nem akarok balhét, így inkább elindulok vele kifelé.
-Mire volt jó ez, mondd meg…-sóhajtok, mikor kiérünk- Ennyire nem bízol meg bennem? Már az is baj, ha féltelek, és meg akarlak óvni saját magadtól? Nem emlékszel, hogy mikor lettél rosszul? Nem akarom, hogy bajod essen…de azt sem, hogy ezért beképzelj olyat, ami nincs. –magyarázom útközben neki, mert gyalog megyünk, ugyanis ez a kis kávézó csak 10 percre van a házunktól.
-Jól van, tudom, hogy féltékeny vagyok, de a barátnőm nem akar lefeküdni velem és más pasik társaságát keresi. Te hogy éreznéd magad a helyemben? –ez most komoly?
-Az agyadra ment már a sex hiány…-ekkor megfogja a karomat és maga felé fordít.
-Miért nem enyhítesz rajta? Szinte hozzád sem érhetek. Nem csak a szeretkezést vontad meg tőlem, hanem a gyengédséget is. Hiányzik a simogatásod, a csókjaid, és nem akarom, hogy jöjjön egy ilyen hülye fasz és tőle kapd meg, amit tőlem nem, mert akkor…-butus.
-Szeretlek. –átkarolom a nyakát, és lágyan megcsókolom –Csak tőled kapom meg azt, amire szükségem van. Ezt te is tudod. Mégis…jaj tudod, nekem is nehéz, de talán…-ajkaimba harapva hallgatom el a mondat végét, miközben hazaérkezünk.
-Talán? –néz rám csillogó szemekkel, mint egy kiskutya, mint mikor boldogan csóválja a farkát…Istenem…
-Szeretkezhetünk, de csak nagyon óvatosan és finoman. –mosolygom.
-Én nem ágyba akarlak vinni, hanem élvezni a gyengéd perceket veled. Igen, kívánlak, de nem mindenáron. Már régen nem csak erről szól az életem…-képes lenne tovább kínlódni, csakhogy engedjen nekem? Hát ezek után…
-Tényleg akarom. –fejezem be a gondolatban elkezdett mondatomat –Kívánlak…-betolom őt a házba, majd becsukom magunk mögött az ajtót, sőt kulcsra is zárom.
Alig érünk fel az emeletre, máris vetkőztetni kezd, ahogy én is őt. Furcsa izgalommal tölt el, mikor felsőteste szabadon marad…lehet, hogy azért, mert már viszonylag régen csináltuk? Nem tudom, lehet.
-Miért bújsz ennyire el? –felbiccenti a fejemet, hogy rá nézzek, és ne vállain pihenjek.
-Nem tudom, kicsit elpirultam. –nevetem el magam. Tényleg kicsit zizi vagyok ma, nem tehetek róla.
-Segítek feloldódni…-lassan eldönt az ágyon, majd mögém kerülve, a lábaim közé csúsztatja a kezét.
-Oh baby…még…ez nagyon jó…-nyögdécselem, főleg mikor melltartómat szétkapcsolja, és először csak simogatni, majd nyalogatni és csókolgatni kezdi melleimet.
-Tudod, ha sokat beszélsz hozzám és főleg ilyen buja hangon, akkor rád vetem magam…-Cody kijelentésére szélesebb mosolyra húzódik a szám.
-Igyekszem csendben maradni. –simogatom karját.
-Nem kell, nagyon izgató vagy így…-ha nem mondanád is tudnám, mert már a fehérneműmet veszi le.
Mikor már mindketten meztelenek vagyunk, maga alá gyűr, és úgy folytatja kebleim kényeztetését, miközben én jobban magamhoz szorítom.
-Annyira imádom ezt…imádom a nyelvedet…-és miért mosolygom végig az előjátékot? Boldogságomban.
-Hát akkor…-lejjebb csúszik és lábam közé fúrva magát, a nyelvével kezd kényeztetni.
Összekarmolom a vállát, mikor ujjait is használni kezdi, de még ekkor sem hagyja abba.
Érzem, hogy egyre több levegőre van szükségem, és azt is, hogy egyre forróbb vagyok. Úgy ficánkolók, mint egy partra vetett halacska, lábujjaimmal már a lepedőt markolom, hiszen kezemet most arra használom, hogy Cody haját kócolgassam. Most már nem is akarom, hogy félbe maradjon ez a dolog…
Még fél perc és remegő testtel a gyönyör mennyországába repülök. Mosolyogva és elgyengülten pihenek a párnák között, miközben Cody felém támaszkodik, és a nyakamat kezdi újra csókolni.
-Tudom, hogy mondtam már, de gyönyörű vagy orgazmus után…-súgja a fülembe.
-Csak semmi elterelés…-szépen kimászom alóla, mielőtt még akcióba kezdhetne. Túl sokat akarna az én kis kiéhezett macim, aztán egyszerre nem bírna annyit, szóval jobb lesz az első hullámot hasonlóan levezetni, ahogyan az előbb ő tette velem.
-Mit csinálsz baby? –kérdezi, mikor elfektetem az ágyon. Na vajon mit?
-Mi lenne, ha olyat játszanánk, hogy te megmondod, hogy mit szeretnél, én meg megcsinálnám? Aztán tényleg szeretkezhetünk, ígérem. –cicus módjára dörgölőzöm hozzá, közben ő a fenekemet markolássza. Nem hinném, hogy sokat kéne győzködni egy ilyen játékhoz. Én is alig várom, hogy együtt legyünk, de csak lassan…Utána úgy is megint sokat kell pihennie, jobb lesz, ha kihasználja az alkalmat, ugyanis a következő hetek a biciklizésről fognak szólni, nem pedig a lepedő akrobatikáról…na jó, csak nagyon-nagyon ritkán, hehe.
Szerkesztve Saya által @ 2011. 01. 12. 20:05:03
|
| Garfield | 2011. 01. 09. 21:47:33 | #10386 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
Kimegy az orvos és kis idő múlva bejön Meg. Letérdel az ágyam mellé, és sírva szorongatja a kezemet.
- Héj, semmi baj. Inkább moso… - fogom meg a kezét, de… - Hol a gyűrű? – miért nincs rajta?
- Felfűztem őket a láncomra, mert…mert még nem lesz rájuk szükség. – mi?
- Miért? – fel akarok ülni, de nem engedi.
- Nyugalomra van szükséged, szóval nyugodj meg, és elmagyarázom. – közben gondosan betakar - Az anyukád elég csúnya dolgokat mondott nekem, de egy valamiben igaza volt…Most nem lenne jó, ha együtt lennénk, főleg nem testileg. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy még a kísértés se álljon fent…elköltözöm. – nem, most csak viccelsz, ugye!?
- Elhagysz? Tényleg meg akarsz ölni?! – nem hagyhatsz el…
- Ne mondd ezt! Legalább te ne… - ezt hogy érted?
- Én ne? Még ki? Az anyám? Miatta mész el? Hol van? Hívd be! – mondom mérgesen.
- Nem miatta, hanem miattad! Pihenned kell! Nem szabadott volna még összeköltöznünk, sem csapatban játszanod. Fiatal vagy, a szervezeted nem bír el ennyit. Visszakapod a régi életedet. – kell a faszomnak!
- De nekem az új kell! – te kellesz…
- Sajnálom, de ez végleges. Az apám ismer egy nagyon jó orvost, a legjobb kardiológus a világon. Ő fog rád vigyázni, kezelésekre kell járnod, rehabilitálni a szervezetedet, hogy ne érjen komoly baj. Hétvégente egy vagy két órát kint lehetünk a parkban, és… - nem, nem, nem, nem…
- Nekem nem egy-két óra kell, hanem a nap 24 órája veled! Maradnod kell! – kérlek…
- Nem. Összepakolok neked is, hogy minél hamarabb hazaindulhassunk. Ahogy kiengednek a kórházból, felülünk az első repülőre és hazamegyünk.– nem lehet így vége.
- Haza? Mi nem haza megyünk, mert a közös otthonunk jelenti nekem az otthont, nem pedig a szüleimé. Ebben a pillanatban te nálam is rosszabbul nézel ki, én jobban aggódom érted, mint te értem. Ez egyáltalán nem jó egyikünknek sem. – ne sóhajtozz, tudod, hogy nekem van igazam.
- Tényleg sajnálom, de az egészséged mindennél fontosabb. – feláll és megcsókol - Te vagy az én levegőm, és ha elveszik tőlem a levegőt, megfulladok. Vigyázz magadra, és pihenj… - nem sétálhatsz így el…de mégis…várom, hogy visszajöjjön, de csak a szüleim jönnek be.
Másnap kiengednek, és már megyünk is a reptérre.
Nem mehetek haza Meggel, a szüleimhez megyek. Nagyon pipa vagyok anyámra, de ezt a dühöt elnyomja a magány amit érzek. Olyan mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot. Ezt nem fogom kibírni…
- Jobb lesz neked itthon, meglátod. – mondja anyu mikor megérkezünk.
- Itthon? Te még mindig nem fogtad fel? Én nem vagyok itthon, nekem Meggel a közös házunkban van az otthonom. Megyek is haza… - indulnék el, de nem engednek.
- Kicsim, most inkább pihenned kell, nem Meggel foglalkoznod. – anyu, csak rontod a helyzetet…
- Nekem az a legjobb, ha Meggel vagyok. Sose érdekelt mit csinálok, csak mióta Meggel vagyok…hidd el, hogy mindent megtesz, hogy boldog legyek és…
- Ezért vagy most ilyen állapotban, igaz? – vág a szavamba.
- Ez nem miatta van! De tudom, ha nem lehet mellettem, nem fogok meggyógyulni. Engedj…kérlek… - átölel.
- Vigyázz magadra… - elmosolyodom és adok a homlokára egy puszit, aztán megyek is.
Fogok egy taxit, mivel a kocsim otthon van. Nagy hévvel rontok be a házba és vágom be magam mögött az ajtót. Talán kicsit mérges vagyok Megre, mert csak úgy elmenne…Bemegyek a nappaliba és Meget pillantom meg egy vázával a kezében. Megfogom a kezét és a falhoz szorítom.
- Cody? – nem, betörő…szerinted?
- Rakd ezt most le… - kiveszem a kezéből és még mindig a falhoz nyomva csókolom meg.
- Mmm…neh…le fog esni… - ne ez a szar miatt aggódj már!
- Kit érdekel? – a falhoz vágom, de közben nem engedem Meget.
- Mit csinálsz? – hirtelen elszáll a haragom, ahogy a szemébe nézek.
- Csinálhatjuk durván, vagy ha hagyod magad, akkor elengedlek. – súgom nevetve a fülébe és egyik kezemet a combjára simítom.
- Szerinted ez vicces? Mit akarsz? – miért látom azt rajtad, hogy magad ellen is küzdesz?
- Befejezni azt, amit két napja a szőnyegen elkezdünk. Még mindig karácsony van, az ajándékot át kell adni. – minél előbb, annál jobb…
- Nem, mert nem szabad! Rosszul leszel, ezt még… - oké elég lesz. Befogom a száját.
- Megoldod, hogy ne kelljen kifáradnom. – mielőtt meg tudna szólalni, már az ölemben ül a kanapén.
- Nem lehet… - de igen!
- Szeretlek, és karácsonyi szeretkezést akarok. – léciléciléci…
- Én…is…szeretlek… - ellazul az ölemben és megcsókol - Sajnálom, de a csókjaimmal be kell érned. Még nem vagy jól, de…maradok, jó? – mondja a hajamba túrva. Jobb nem is lehetne.
- Végre megint veled lehetek…elég a csók is. – vállamra dől.
- Jó egy kicsit együtt lenni, még a költözés előtt… - mi van?
- Költözés? Azt hittem, hogy maradsz. – ne csináld ezt…
- Ha maradnék, nem tudnánk betartani a zéró szeretkezést, vagy megígéred, hogy a teljes gyógyulásodig nem szeretkezünk? – bólintok egyet- közben végig mérem…kicsim, ezt te sem gondoltad komolyan… - És azt, hogy kilépsz a csapatból? Ugye tudod, hogy nem engedlek vissza? – ajaj…
Nem tudok válaszolni, mert megcsörren a telefonom. Jobbkor nem is húzhatna ki a válasz alól…apu az. Érdeklődik, hogy jól vagyok-e. De nem vagyok nyomorék, csak kicsit beteg…taxi hozott, mi bajom lehetne!?
Míg telefonálok, babym felmegy. Gyorsan lerázom aput, és megyek kicsim után. Miért pakolt össze?
- Tedd vissza a cuccaidat, úgy sem mész sehova! – nem engedlek.
- Csak a szomszéd szobába, de ezt itt hagyom. – a csuklómra rak valamit. Mi ez? - Ez olyan, mint egy babafigyelő, csak ez az én mackómat fogja figyelni. Ha rosszul lennél, ha gyorsulna a szívverésed vagy nehezen vennél levegőt, ez jelez nekem. Én azonnal hívom a mentőt, és ígérem, nem lesz semmi baj. – cirógatja meg az arcomat.
- Nem lehetne, hogy inkább te vigyázz rám? Felőlem beöltözhetsz ápolónőnek is… - vigyorodom el, ahogy elképzelem kis mini ápolónő viseletben.
- Pontosan erről beszélek, hogy te még betegen sem hazudtolod meg magad, és még most sem bírsz magaddal. Jól van, mindenki tudja, hogy te vagy a „csődör” a városban, de ezt most hagyd! – jól van, nem kell ez a szar, de nem engedi, hogy levegyem, sőt azt sem, hogy átöleljem…francba már!
- De nekem nem kell egy dadus, nekem a barátnőm kell. – mondom, de úgy néz ki nem igazán hatja meg.
- Most csak így lehetek melletted, vagy elfogadod, vagy veszem a holmimat, téged szépen hazaviszlek, én meg visszaköltözöm a szüleimhez. Szóval…betartasz minden általam előírt szabályt, vagy menjek el? Te döntesz. No sex, semmi csapat és ágynyugalom, vagy Megan kisétál azon az ajtón. – mutat az ajtó felé - Én ráérek... – mondja, és leül a fotelbe.
- És ha nagyon kanos leszek? – megrázza a fejét… - Még magamat sem szórakoztathatom el, mert hívnád a mentőket a gyorsuló szívverésem miatt. Ez így nem jó… - mondom gondolkodva.
- Sejtettem, akkor menjünk. – feláll és elindul az ajtó felé.
- Hova mész? – ölelem át – Veled akarok lenni, mert nélküled nem gyógyulhatok meg. – jobban magamhoz szorítom.
- Szóval jófiú leszel? – kérdezi a karjaimban.
- Annyit sem kérhetek, hogy velem aludj? Csak aludni, meg tudom fékezni magamat. Lééééci… - nem mondhatsz nemet…
- Cody… - sóhajt.
- Lééééééciiiiii… - vágok a szavába.
- De ha egyszer is…
- Rendben, értettem. – felkapom és az ágyra fektetem – Szeretlek! – adok a szájára egy puszit aztán hozzá bújok.
Felébredek, látom kicsim alszik. Kinézek az ablakon, már világos van. Hmm…elaludtunk? Felülök, és az órára nézek, de ahogy megmozdulok, Meg ül fel hírtelen.
- Valami baj van? – lehet túlságosan aggódik.
- Nincs semmi. Nem kell ennyire aggódnod. – ölelem magamhoz – Inkább menjünk fürdeni, ha már este csak így elaludtunk… - mosolygok.
- Menj csak. – visszafekszik.
- Te nem jössz? – fordulok meg.
- Nagy lenne a kísértés, majd utánad. – remek…
Miután végeztünk a fürdéssel, és a reggelivel, Meg elvisz ahhoz az orvoshoz, akiről a kórházban mesélt. Jó fej doki, semmi baj vele, csak ez a hülye vizsgálat. Tehát ezért hozott nekem kicsim edző cuccot. Raknak a mellkasomra ilyen kis nem tudom miket, aztán fussak. Ha minden vizsgálat ilyen, jövök minden nap, edzésben maradok. A vizsgálatok végén felírnak gyógyszert és kész. Még mondja az orvos, hogy a sport is jót tesz.
- Remek, akkor kosarazhatok. – virul a fejem.
- Ne is álmodj róla…nem fogsz kosarazni, ha tetszik, ha nem. – pff…
- De most mondta a doki, hogy…
- Nem ilyen intenzív sportra gondoltam. Mondjuk biciklizhetne. Jót tesz a vérkeringésnek. – az sport?
- Nagyon jó… - mondom csalódottan.
Kicsim kivesz egy hét szabadságot, hogy ne unatkozzak, mert suliba sem enged be. Majd segít nekem a tanulásban…túlzásba viszi, de hiába beszélek neki…
Már majdnem egy hete, hogy itthon nem csinálok lószart sem, sőt azóta voltunk még egy vizsgálaton, és jobbak az eredmények. Vissza akarok menni játszani, a suli nem érdekel, de a kosár…nem csak mert hiányzik a sport, hanem, így ki fognak tenni a csapatból és nem fogok fizetést kapni. Pedig azért költöztünk össze, mert játszom a Lakers-ben és kapok elég pénzt a fizetnivalókra…Nagyon idegesít ez.
Egyik nap, mikor kicsim hazajön a munkából, a lépcsőn ülök, és tanulok. Ez alkalmas helynek tűnt...már bejártam ez egész házat a könyvvel a kezemben. Meg hát a tanuláson kívül jobb ötletem nincs…
De az a baj, hogy nem igazán fog az agyam. Nem is baj, mert kezdődik a meccs. Leülök a tv elé, és nézem a csapattársaimat. Picsába, nekem is ott lenne a helyem.
Hosszú indítás, tök szabad a pálya, sehol egy védő, erre kihagyja a ziccert.
- Ennyire béna szar nem lehet valaki! – kiabálom el magam. Meg mellettem halálra rémül, de magamhoz húzom – Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
- Semmi… – megcsókol.
Közben a bemondók mondják, hogy ezt „Cody Jonas, az új játékos nem hagyta volna ki. Lendületet visz a játékba. Sajnos a visszatérése kérdéses az egészségi állapota miatt…” Na itt unom meg a meccset, és felmegyek. Hasra vágom magamat az ágyon, és mint a kisgyerekek püfölni kezdem az ágyat, aztán csak fekszek.
- Mi a baj? – ül le mellém babym.
- Miért történik ez velem? – ülök fel.
- Ne aggódj, helyre jössz. – édes vagy, de…
- És mikor? Mikor már kibasztak a csapatból? Ne haragudj… - mondom lehajtva a fejemet.
- Azt hittem megbeszéltük, hogy nem mész vissza játszani. – aha…
- Igen, míg baj van a szívemmel…De utána? Baby azért tudtunk összeköltözni, mert játszok a csapatban. Ha nem lennék csapattag, akkor…
- Cody, keresek annyit, hogy együtt tudjunk lakni. – jó, persze…
- Ezt hagyjuk…nem akarom, hogy eltarts. Kötnünk kell valami kompromisszumot… - gondolkodom el.
- Nem fogsz visszamenni játszani, vagy megyünk mindketten a szüleinkhez. – de jó kompromisszum.
- Te nem tudsz egyezkedni… - nevetem el magam és megcsókolom – Kitalálok valamit, amihez nem kell aktívan mozognom. – újra megcsókolom – Bár egy aktív mozgásnak már nagyon örülnék… - nyakát kezdem csókolgatni, és közelebb húzom magamhoz.
|
| Saya | 2010. 12. 25. 00:31:01 | #9969 |
Karakter: Megan Hoa
-Rendben. –a kezembe ad egy kis dobozkát –Boldog Karácsonyt Kicsim! –lágy csókot hint ajkaimra.
-Boldog Karácsonyt! –én is odaadom a gyűrűsdobozt neki.
Mindketten elkezdjük kibontani, és mikor a csomagolás végére ér, úgy nézem, meglepődik.
-Ezek…azok, amiket mutattam neked valamelyik nap. Annyira szeretlek!!! –magához szorít –Egyre gondoltunk…
-Miért is?
-Nézd meg, mi van a dobozban. –mosolyog.
Álmaim gyűrűje lapul a dobozban, egyszerűen tökéletes, gyönyörű! Hát tényleg egyre gondoltunk…
-Ez gyönyörű…-Cody veszi ki a dobozból.
-Már fölösleges szerintem, de utoljára megkérdezem. –letérdel elém, az én szívem meg pont olyan gyorsan ver, mintha először csinálná ezt- Boldoggá tennéd az életemet azzal, hogy a feleségem leszel? –hát persze.
-Igen. –felelem mosolyogva, és miután felhúzza az ujjamra a gyűrűt, meg is csókolom.
-Ez a legszebb karácsonyom…-súgja a karjaiba zárva tartva.
-Van még egy ajándék a fa alatt….-ez inkább lesz nekem az, hehe.
-Ezzel mit kéne csinálnom? –kérdezi, mikor kibontja az ajándékot.
-Nem táncolsz nekem? –közelebb mászva simítok végig mellkasán, mire eldönt a szőnyegen és megcsókol. Hmm…nem rossz, imádom a finom puha ajkait.
-Adj egy percet…-jól van, akkor várok.
Először köntösben jön vissza, de ahogy elindul a zene, úgy kerül le ez is róla.
Lekapcsolja a villanyt, de hála a kandalló tüzének így is tökéletesen látok mindent. Eddig nem gondoltam a mikulásra úgy, mint szexi jelenség, de az én csoki mikulásom igen is az, főleg, hogy a tánc közben lekerülnek a ruhadarabok is róla. A szám végére már teljesen előttem táncol, így közben simogathatom is.
Persze Cody sem bírja ki sokáig, hogy ne vegye le rólam a hálóinget. Újra a puha szőrmén kötünk ki, ahol vad csókolózásba kezdünk.
Becsukom szemeimet, teljesen átadom magam az érzésnek, hogy mackóka mindenhol csókolgat, külön figyelmet szentelve melleimnek. Mondtam már, hogy imádom? Órákon át el tudnám a csókjait viselni, nagyon kellemes.
Persze ezt már csak egy valamivel lehet fokozni…illetve rögtön kettővel is, mert nyelvével és ujjaival is gyönyört okoz. Én is eljátszadozom utána még egy kicsit vele, bár nincs sok munkám vele…
Mikor kezd bezsongni, felhúz magához. Érzem ám, hogy nagyon „keményen” akarod már., de még pár csók belefér, vagy nem?
-Meahhh –jajjaj…-kezdek megőrülni…-komolyan?
-És mit szeretnél? –mintha nem tudnám…
-Ne szívass már…-morogja, majd maga alá gyűr- Téged akarlak…-megcsókol- most…-tényleg most, mert lassan belém is csúszik.
Olyan jó, nagyon-nagyon…nagyon…
Csókolózás közben kicsit felgyorsítja a tempót, de aztán…
-Mi a baj? –még nem ment el, akkor meg miért áll meg? Rosszul van?
-Nem tudom…nem kapok levegőt…-Istenem…
-Hozok vizet…-mondom miután kimászom alóla, és már rohanok is. –Jobban vagy? –kérdezem miután megissza a vizet.
-Kicsit…Ne haragudj…-ezért?
-Ne butáskodj. Biztos jól vagy? –nagyon aggódom, még sosem történt vele ilyen.
-Ha kialszom magam, biztosan jól leszek.
Addig simogatom, míg el nem alszik, de én nem tudok elaludni. Reggelig őrzöm az álmát, akkor is csak azért hagyom magára, hogy szóljak az érkező szülőknek még alszik, és hagyni kéne.
Elmondom neki, hogy mi történt, persze részletek nélkül. Cody anyja szerint rosszul bánok a fiával, és én tehetek mindenről. Megvédem magam, de elgondolkodtat a dolog…
Felmegyek, hogy keressek magamnak egy fájdalomcsillapítót, mert nagyon fáj a fejem, de véletlenül leverek valamit a nagy kutatásban. A fene már…Persze, hogy mackó felébred. Adok egy puszit neki.
-Hogy vagy te álomszuszék? –kérdezem.
-Jól…-lehúz magához- hol is hagytuk abba tegnap este? –támaszkodik fölém.
-Örülök, hogy kipihented magad, a de a szüleink lent várnak. –sajnálom, hogy lelombozlak.
-Basszus, elfelejtettem. –még egy puszi és ölelés, és irány le.
Pár nap is elmúlik már, de Cody nem panaszkodik. Engem nem hagy nyugodni a dolog, figyelem őt…
-A francba…-mondja a konyhapulton támaszkodva.
-Na jó, elég, mi van veled napok óta? Ne mondd, hogy semmi, mert nem vagyok vak…-engem nem versz át!
-Szúr a szívem…semmiség. –most már az enyém is…fel akarsz húzni?! Miért nem mondtad előbb?!
-Te meghibbantál? Teljesen elment az eszed? Azonnal megyünk az orvoshoz! –hülye.
-Meg…-semmi Meg!
-Nincs vita! –ebből most nem engedek.
Cody apja visz el minket, aki szintén kiosztja őt. Meg is érdemli.
Pár vizsgálat és pár óra múlva okosabbak leszünk, hogy mi a baj. Codyt bent tartják ma estére.
Miután az orvos elmondja, hogy mi a helyzet, bemegyek hozzá.
Úgy érzem, hogy nincs bennem erő, elgyengülten térdelek az ágya mellé és fogom meg a kezét. Egész testemben remegek, sosem féltem még ennyire.
-Héj, semmi baj. Inkább moso…Hol a gyűrű? –néz rá az ujjamra, amin egyik sincs rajta.
-Felfűztem őket a láncomra, mert…-gyorsan megtörlöm a szememet- mert még nem lesz rájuk szükség. –szorítom meg gyengén a kezét.
-Miért? –ülne fel, de visszanyomom.
-Nyugalomra van szükséged, szóval nyugodj meg, és elmagyarázom. –szépen be is takarom közben- Az anyukád elég csúnya dolgokat mondott nekem, de egy valamiben igaza volt…Most nem lenne jó, ha együtt lennénk, főleg nem testileg. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy még a kísértés se álljon fent…elköltözöm. –miért kell sírnom ehhez? Most haragszom magamra.
-Elhagysz? Tényleg meg akarsz ölni?! –jaj ne…
-Ne mondd ezt! Legalább te ne…-hajtom le a fejemet.
-Én ne? Még ki? Az anyám? Miatta mész el? Hol van? Hívd be! –mondja mérgesen.
-Nem miatta, hanem miattad! Pihenned kell! Nem szabadott volna még összeköltöznünk, sem csapatban játszanod. Fiatal vagy, a szervezeted nem bír el ennyit. Visszakapod a régi életedet. –magyarázom neki.
-De nekem az új kell! –ne makacskodj!
-Sajnálom, de ez végleges. Az apám ismer egy nagyon jó orvost, a legjobb kardiológus a világon. Ő fog rád vigyázni, kezelésekre kell járnod, rehabilitálni a szervezetedet, hogy ne érjen komoly baj. Hétvégente egy vagy két órát kint lehetünk a parkban, és…
-Nekem nem egy-két óra kell, hanem a nap 24 órája veled! Maradnod kell! –ne nehezítsd meg!
-Nem. –eldöntöttem, így lesz.
Talán egy nap még ezért hálás leszel nekem…
-Összepakolok neked is, hogy minél hamarabb hazaindulhassunk. Ahogy kiengednek a kórházból, felülünk az első repülőre és hazamegyünk. –így lesz a legjobb.
-Haza? Mi nem haza megyünk, mert a közös otthonunk jelenti nekem az otthont, nem pedig a szüleimé. Ebben a pillanatban te nálam is rosszabbul nézel ki, én jobban aggódom érted, mint te értem. Ez egyáltalán nem jó egyikünknek sem. –nagyot sóhajtok, miután végig hallgatom.
-Tényleg sajnálom, de az egészséged mindennél fontosabb. –felállok, de mielőtt elmennék, még megcsókolom- Te vagy az én levegőm, és ha elveszik tőlem a levegőt, megfulladok. Vigyázz magadra, és pihenj…-egy utolsó puszi után megyek intézkedni.
Másnap az első reggeli géppel hazautazunk. Codyval külön taxival megyünk, mert ő a szüleivel haza megy, én meg a régi otthonunkba pakolni megyek.
Elfog a düh, mikor meglátom a felállított fenyőt a nappali közepén. Indulás előtt díszítettük fel, hogy ha hazajövünk ez fogadjon még az ünnep után is. De milyen karácsony ez?! Ez a pokol volt, nem a szeretet ünnepe. Legszívesebben feldönteném, addig taposnám, így egy épséges dísz is maradna az ágain…De nem…Össze kell szednem magam és összepakolnom, hogy még sötétedés előtt hazaérjek.
Haza…Nagy reményekkel költöztem be, hogy erre a házra mondhassam, hogy „haza megyek”, hogy „itthon vagyok”…Boldog akartam lenni, de soha nem leszek az. Soha…soha…soha…
Épp mennék fel az emeletre, mikor ajtócsapódást hallok meg. Ki lehet az? Lehet, hogy betörők? Azt hitték, hogy nem vagyunk itthon, és könnyedén kirámolhatnak mindent…
A nappali falához simulva várom az illetőt, hogy beljebb jöjjön. Majd leütöm a vázával.
Felemelem a vázát, készülök az ütésre, de mikor ez a „valaki” belém, és meglát, megfogja a kezemet, és a falhoz lök.
-Cody? –tényleg ő az.
-Rakd ezt most le…-kiveszi a kezemből, és továbbra is a falhoz nyomva csókol meg.
-Mmm…neh…le fog esni….-kapok az üvegtárgy után, és a levegő után is, mert a meglepetéstől már azt is kapkodom.
-Kit érdekel? –erőből vágja a szemközti falhoz. Engem közben teljesen a falhoz szorít. Elképesztő, de meg sem tudok moccanni. Lábaival szorítja lábaimat, csuklómat erősen fogja.
-Mit csinálsz? –pihennie kéne, nem engem ijesztgetnie.
-Csinálhatjuk durván, vagy ha hagyod magad, akkor elengedlek. –súgja nevetve a fülembe, közben egyik kezemet elengedi és helyette a combomba mar.
-Szerinted ez vicces? Mit akarsz? –kapaszkodom meg ingében, miközben azért próbálom eltolni is magamtól.
-Befejezni azt, amit két napja a szőnyegen elkezdünk. Még mindig karácsony van, az ajándékot át kell adni. –ne!!!
-Nem, mert nem szabad! Rosszul leszel, ezt még…-ellentmondást nem tűrően fogja be a számat.
-Megoldod, hogy ne kelljen kifáradnom. –átránt a nappali másik felébe, ahol a kanapén kötünk ki, pontosabban én Cody ölében.
-Nem lehet…-állnék fel…
-Szeretlek, és karácsonyi szeretkezést akarok. –miért vagy ennyire édes?
-Én…is…szeretlek…-nagyon óvatosan ülök vissza, és csókolom meg –Sajnálom, de a csókjaimmal be kell érned. Még nem vagy jól, de…maradok, jó? –túrok bele a hajába.
-Végre megint veled lehetek…elég a csók is. –adja be végül a derekát, én meg lassan a vállára dőlök.
-Jó egy kicsit együtt lenni, még a költözés előtt…-simogatom a karját.
-Költözés? Azt hittem, hogy maradsz. –néz rám tanácstalanul.
-Ha maradnék, nem tudnánk betartani a zéró szeretkezést, vagy megígéred, hogy a teljes gyógyulásodig nem szeretkezünk? –mosolyogva néz végig rajtam és bólint, de szerintem ez egy nem…-És azt, hogy kilépsz a csapatból? Ugye tudod, hogy nem engedlek vissza? –felülök.
Ám mielőtt a válaszokat megkapnám, csörögni kezd a telefonja. Az apukája hívja.
Miközben Cody telefonál, felmegyek, és összeszedem pár holmimat egy sporttáskába. Aztán leülök az ágyra. Alig, hogy leteszi, feljön és…
-Tedd vissza a cuccaidat, úgy sem mész sehova! –ajjaj, de megijedtem…cöh…
-Csak a szomszéd szobába, de ezt itt hagyom. –Cody csuklójára kötök egy kis pántot –Ez olyan, mint egy babafigyelő, csak ez az én mackómat fogja figyelni. Ha rosszul lennél, ha gyorsulna a szívverésed vagy nehezen vennél levegőt, ez jelez nekem. Én azonnal hívom a mentőt, és ígérem, nem lesz semmi baj. –simogatom meg az arcát.
-Nem lehetne, hogy inkább te vigyázz rám? Felőlem beöltözhetsz ápolónőnek is…-ez a perverz vigyor.
-Pontosan erről beszélek, hogy te még betegen sem hazudtolod meg magad, és még most sem bírsz magaddal. Jól van, mindenki tudja, hogy te vagy a „csődör” a városban, de ezt most hagyd! –nem engedem, hogy levegye a pántot, és azt sem, hogy magához húzzon.
-De nekem nem kell egy dadus, nekem a barátnőm kell. –ne morogj, úgy sem érsz el vele semmit.
-Most csak így lehetek melletted, vagy elfogadod, vagy veszem a holmimat, téged szépen hazaviszlek, én meg visszaköltözöm a szüleimhez. Szóval…betartasz minden általam előírt szabályt, vagy menjek el? De döntesz. No sex, semmi csapat és ágynyugalom, vagy Megan kisétál azon az ajtón. –mutatok az ajtó felé.
Szomorú idők jönnek rád kicsi mackó papám, ugyanis személyemben rátaláltál a legszigorúbb ápoló nénire. Nem hagyom, hogy bajod essen. -Én ráérek...-mondom a válaszra várva, közben leülök.
|
|
