|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Garfield | 2011. 06. 26. 21:19:18 | #14549 |
 Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Jó reggelt… - mosolyog rám.
- Neked is… - gyengéden megcsókolom - Hogy aludtál? – kérdezem mosolyogva.
- Jól, bár kicsit fáradt vagyok. – felülve nyújtózik egyet - Kipihented a tegnapot? – mi? tud valamit amit én nem!?
- Ezt hogy érted? – kérdezem ijedten.
- Sehogy…ez csak egy kérdés volt. – ohh…rendben…
- Jól vagyok. – felállok - Hozok reggelit. – már megyek is. fel kell hívnom Danyt…
Ahogy leérek a konyhába, már pötyögöm is be Dany számát. Gyerünk ember vedd fel…végre…
- Szia Dany, én vagyok az! Mi történt tegnap este? Arra emlékszem, hogy valakivel táncoltam, de reggel Meggel ébredtem… - mondom kétségbeesetten.
- Nyugi…Meggel voltál egész este, és ő is vitt haza… - komolyan? – Tényleg nem emlékszel, madarat lehett volnafogatni veled, hogy ott van…
- Szóval vele voltam? Hála az égnek, mert… - megfordulok, és Meg áll ott…jajj neee… - Haver, most le kell tennem. – meg se várom, hogy elköszönjön, kinyomom a telót - Meg…mindjárt felviszem… - kezdek bele, de…
- Ne fáradj. – Meg… - Jut eszembe…Tegnap a lányok megkértek, hogy gondoljak át egy koreai kiruccanást. Szerintük jobb ott tartani a leánybúcsút…szerintem is. – de…
- Amit az előbb hallottál… - miért nem fejezhetem be!?
- Tegyünk úgy, mintha nem hallottam volna meg, hogy képes lettél volna megcsalni. Ki tudja, talán már máskor meg is tetted, csak nem emlékszel rá… - ne mondj már ilyen hülyeséget!
- Ez nem igaz! Ez volt az első alkalom, és be voltam rúgva. Talán nem emlékszem, de akkor tudtam, hogy te vagy az. Dany mondta, hogy mennyire örültem neked, és… - megint közbevág…
- ÉN emlékszem rá. De ne bánkódj, Koreában talán megcsallak majd, hogy kiegyenlítsünk. – elém sétál - A szemedbe mosolygom azután, hogy azt sem tudom kivel töltöttem az éjszakát. – félrelök, és elmegy mellettem.
- Nem vagy vicces… - kezdek mérges lenni.
- Tudom. – jah bocs…nem akarok veszekedni, szal inkább felmegyek.
El se hiszem, hogy képes lenne megcsalni. Hisz…nem is csaltam meg. Nem tudom mit hisztizik megint…
Aztán jön, és ő megy Koreába. Hiába ellenzem, ő megy. Nem is érdekli miket mondok neki. Az is hidegen hagyja, hogy féltem…Nem is mehetek vele. Nagyon kezdem unni, hogy csak ő irányít ebben a kapcsolatban.
Reggel korán indulunk, én viszem ki a reptérre. Út közben is mondogatom, hogy szerintem nem jó ötlet, inkább maradjunk itthon együtt, de mintha nem is hallaná. A reptéren konkrétan le se szar…fényképezkednek a lányokkal, és mennek. Elköszönni normálisan meg majd én fogok…De egy hírtelen jött ötletet követve gyorsan veszek egy repülőjegyet. Nem fogok itthon ülni míg ő Koreában összefekszik valakivel. Követni fogom mindenhova…
Szerencsére még van hely a gépen és kapok jegyet. Óvatosan szállok le és fel a gépre, nehogy észrevegyen…
Miután megérkezünk, lecuccolnak, addig én bérelek egy kocsit mert így egyszerűbb lesz követni…
Egy bárba mennek. Bemegyek én is, de nem sokáig mert nem bírom nézni, hogy ennyit iszik. Aztán vissza a szállásukra. Kicsit filózok rajta, hogy tudnék bemenni, de csak becsöngetek. Szerencsémre Hyori nyit ajtót így egy sor győzködés után beenged, de csak úgy hogy ha nem rendezek jelenetet…hát jó…
A barátnői készültek neki egy meglepivel…Meg exe…fantasztikus. Mindjárt megesz az ideg. Elszámolnak háromig, és Meg kinyitja a szemét.
- Meglepetés! – te kis köcsög…
- Hát az, de te hogy kerülsz ide? – kérdezi Meg nevetve.
- Hallom, hogy férjhez mész, és mivel az esküvőre nem hívtál meg, eljöttem neked táncolni. – ohh hogy a rohadás érjen utol…
- Arra gondoltunk, hogy ő az, akire utoljára számítasz, azért jött ő. – és még nekem vannak szar barátaim…pff…
- De ha ezt Cody megtudja, megöl titeket…lehet, hogy engem is. – ohh ezt nagyon jól eltaláltad kicsim…legszívesebben mindenkit szétszednék…
- Ő most nincs itt. De puszit sem kaphatok? Bár megjegyezném, hogy nincs senkim, azt csinálsz velem, amit csak szeretnél. – ennél a pontnál kicsit kiakadok, szal inkább kicsit eltűnök, hogy ne lássam őket…
Mikor visszanézek a buliba, azt látom, hogy meg hasáról nyalja le a srác a piát, meg a nyakát csókolgatja, és nem egyszer le akarja smárolni…
Próbálom visszafogni magam és elviselni ezt az egészet, de kész…elpattan bennem valami és kinyomom a zenét.
- Na jó, eddig bírtam. Kurva gyorsan engedd el a feleségemet, vagy szétverem azt a rohadt pofádat! – mondom idegesen.
- Cody… - ne haragudj Hyori…de azért te sem vagy semmi, hogy ezt engedted Megnek…
- Gyere ide! – durván rántom ki Meget srác karjából.
- Cody, megvesztél? Csak hülyéskedünk… - ohh tényleg? tényleg???
- Hülyéskedtek? Te kiakadhatsz, de én ne akadjak ki azon, hogy egy idegen pasi nyalogat meg hasonlók?! Olyan kicsi hiányzik, hogy kivágjam az ablakon keresztül, hogy örülhet, hogy még ott ül! – üvöltöm le a fejét.
- Én igazából nem egy idegen vagyok, hanem meg volt pasija…Ha ez vigasztal… - komolyan gondoltad, hogy még megszólalsz?
- Ne tetézd haver a helyzetedet, mert az este végére te kórházban, én meg a rendőrségen végzem… - a vállamra dobom Meget.
- Cody, engedj el! Mit csinálsz? – dehogy engedlek, akárhogy ütögetsz! Felkapom a táskáját és…
- A leánybúcsúnak ezennel vége! Hölgyeim… - biccentek és megyünk kifelé.
- Cody, most itt lakok, hallod? Ez a szállásunk, hova viszel? – nem érdekel a hiszti…
Berakom a kocsiba és rálépek a gázra. Nagyon ideges vagyok. Kavarog minden a fejemben. El se hiszem hogy ezt csinálta…
- Cody, ez… - mi?
- Mire volt ez jó? Meg akartál bántani, mert berúgtam? Sikerült… - mondom szomorúan, és csalódottan - Apád szólt, hogy vigyelek haza, mert szerinte az esküvőig most már ideje otthon laknod. Jó, hazaviszlek. Jobb is lesz egy ideig külön, mert most rohadt ideges vagyok.
- Cody, állj már félre valahol…Meg fogunk halni. – megállni?
- A reptérre megyünk. Elfelejtjük ezt az egész rohadt országot meg az itt történteket is… - még jobban rátaposok a gázra.
- Cody…kérlek…úgy félek… - mi? ránézek és látom, hogy tényleg fél…
Lefordulok egy mellékútra, ahol meg tudok állni. Áthajolok hozzá és magamhoz ölelem.
- Csak bosszantani akartalak, ez minden… - sikerült… - Szeretlek… - nem tudok erre most mit mondani. Nem úgy tűnt most… - Mi lesz most? – hát…
- Hazamegyünk… - jelentem ki és el is indulunk.
Az első géppel haza is megyünk. Az úton végig alszunk, de nem is baj. Rohadtul nem lett volna kedvem beszélgetni. Még mindig nagyon pipa vagyok.
Otthon pakolhat is, mert viszem az apjához. Jó lesz most egyedül…Nem akarom nézni ahogy pakol, mert kicsit szar is hogy elmegy de…legalább lesz időm lenyugodni, szal a nappaliban maradok.
- Cody, gyere fel egy kicsit! – joh…
- Mit…szeretnél? – kérdezem kicsit szaggatottan…tényleg zavarba jöttem attól, hogy ilyen szexi?
- Téged. – mielőtt reagálhatnék valamit, megcsókol - Nem maradt sok időnk, szóval… - nyakamat csókolja - most csak neked lesz jó… - súgja a fülembe és rágcsálni kezdi. Utálom, hogy tudja mivel tud levenni a lábamról, de…ezt most mégsem kéne…
- Meg, erre semmi… - nincs időm befejezni mert beköti a számat.
- Sokat beszélsz…sok butaságot…Esküvőig nem lesz már semmi, felfogtad? Apám fél percre nem fog egyedül hagyni veled…Tényleg nem akarod? Mert akkor nem töröm magam, és átöltözök… - elkezdi kigombolni a fölsőjét…
- Mmg… - francba hülye kendő…le is szedem magamról – Meg…
- Igen, ez a nevem, de mi van? – kérdezi ledobva magáról a fölsőjét.
- Te is pontosan tudod, hogy… - melleire irányítja a tekintetemet…
- Hogy nem tudsz nekem ellenállni? Igen. De ez nem baj…Csak hagyd magad. – a hátam mögé sétál és beköti a szememet - Most gondold azt, hogy meztelen vagyok, kapcsolj ki, és csak arra koncentrálj, amit érzel… - rendben…
Vetkőztetni kezd, közben apró csókokkal borítja be testemet. Annyira jó érzés…minden mérgem elszállt. Leültet az ágyra, mikor mindent levett rólam.
- Mackóka… - simogatja a combjaimat.
- Igen? – kérdezem hajába túrva.
- Ugye jobb lett volna, ha csak privát legénybúcsút tartunk? – kérdezi, aztán golyóimra cuppan rá…
- Rossz vagy… - nyögöm ki…térjünk a lényegre…kérlek…
- Én? Rossz? – végignyal a mellkasomon és lekerül rólam a kendő. Fölöttem áll, úgy, hogy szemmagasságban mellei vannak…mrr…szexi…
- Tényleg nem vetkőzöl le? – már kapcsolnám ki a melltartóját, de nem engedi…
- Tényleg nem. Meglátod, hogy így sokkal különlegesebb lesz a nászéjszakánk…vannak terveim… - ne már, muszáj az a kendő?
Szájába veszi farkamat, nyalogatja, szívogatja…ahh…nem bírom…
- Megh… - leveszem ezt a szar kendőt és nézem, ahogy cuppog rajtam.
Erősebben szív meg, hátra is csuklik a fejem, de aztán újra nézni kezdem. Annyira izgató a látvány, nem bírom levenni róla a szememet. Hajába túrok, hogy tudja, nagyon jó amit csinál…annyira, hogy nem is kell sok, hogy félig-meddig szájába élvezzek. Hanyatt vágom magamat az ágyon, és pihenek kicsit. Addig Meg elmegy fürdeni…
Nem bírom ki, hogy ne menjek vele fürdeni. Szeretném, hogy neki is jó legyen, de nem enged semmit. Ha kicsivel több időnk lenne, tuti az ágyba tudnám csábítani…
Elviszem a szüleihez, bár nem éppen boldogan. Nem lesz jó egyedül aludni…felvetem neki az ötletet, hogy mi lenne ha estére beosonnék hozzá aludni, és reggelre eltűnnék, de csak nevet rajta. Azt hiszi csak vicceltem!? Majd megpróbáljuk…úgyis van erkélye, nem olyan nehéz oda felmászni…
Megérkezünk és kopogni sem kell, már jön elénk apuci…Kipakolok a kocsiból, és segítek neki felvinni a szobájába a cuccait. Még kipakolni is segítek neki, de inkább csak az ágyon ülve figyelem, ahogy visszaköltözik. Mikor kicsit közelebb jön hozzám, lerántom az ágyra. A hátára fektetem, és lágyan simítok végig arcán. Nyakába csókolok és hírtelen bevillan a kép, mikor az a Yong gyerek nyalogatta és csókolgatta a nyakát. Fel is ülök és morcosan megcsóválom a fejemet.
- Cody…? – ül fel hozzám simulva – Mi a baj? – cirógatja az arcomat.
- Semmi…fáradt vagyok. – erőltetek magamra egy mosoly.
- Nem hiszem, hogy csak ez a baj… - néz komolyan a szembe.
- Meg! – kiabál fel az apja – Nem jönnétek le!? – jól van már…
- Menjünk. – felállok és megfogva a kezét, elindulok lefelé.
Nem sokat maradok, mert látom, hogy apuci drága nem nagyon díjazza, hogy itt vagyok, meg kettesben úgyse maradhatunk…Meg kikísér a kocsihoz. Megcsókolom és szállnék be a kocsiba, mert nem akarok nagy búcsúzkodást, meg nincs is kedvem hozzá, de nem enged.
- Szeretlek! – magához szorít.
- Én is… - szeretlek, de nem mondom ki…még nem megy, míg a nagyszerű leánybúcsúja jár a fejemben. Megcsókol, aztán beszállok a kocsiba.
- Hiányozni fogsz… - bezzeg akkor nem hiányoztam, mikor a húzott szemű barátod nyalogatott…
- Te is nekem. – kihajolok a kocsiból, hogy adjak neki egy puszit, aztán húzok is.
Muszáj gondolkodnom. Otthon ülök a nappaliban, és csak az jár a fejemben, hogy mi történt volna, ha én nem vagyok ott, és nem állítom le őket. Talán tényleg megcsalt volna…csak mert részeg voltam, és nem emlékszem a legénybúcsúmra!?
Pakolgatok egy kicsit, hogy lekössem a gondolataimat, de mindenről Meg jut eszembe, hogy mit hol vettünk, hogy milyen hülyeségeken tudunk összekapni, és hogy még mindig együtt vagyunk. De ez már több volt, mint egy hülye összekapás, összetört…nem tudok neki egyszerűen megbocsájtani. De…és én? Hányszor bántottam meg…ezt talán én is le tudom nyelni, végül is nem csalt meg…Ajj zsong a fejem.
Felmegyek, és lefekszek aludni. Másnap kimegyek a parkba kosarazni kicsit, úgyis úgy eltunyultam, mellesleg így nem kattog az agyam. Estefelé megyek csak haza, pancsi után megyek az ágyhoz, de előtte megnézem a telómat, mert sikeresen itthon hagytam. Sms? Nem is egy? Meg…Elmosolyodom, mikor olvasom. Olyan aranyos…Az utolsó sms-nek már aggódó hangvétele van, mert nem válaszoltam neki…Már írnék vissza neki, hogy semmi baj csak töltőn volt a telóm, de kitörlöm a szöveget. Nem küldök neki semmit…Inkább fogom magamat és elmegyek hozzá.
Nem mehetek kocsival, az apja rögtön kiszúrna, szóval gyalogolok. Csendben átmászok a kerítésen, elosonok az ablakok alatt aztán felmászok az erkélyére. Óvatosan, hangtalanul kinyitom az erkélyajtót…teljes sötétség. Csak a hold fénye világít be. Már alszik…Leveszem a pólómat és nadrágomat, aztán befekszem mellé. Apró csókokkal halmozom el nyakát, aztán mikor ijedten kinyitja a szemeit, gyorsan megcsókolom, hogy tudja csak én vagyok.
- Cody, mit keresel itt? – kérdezi kicsit hangosabban.
- Pszt…nem kéne, hogy az apád megtudja, hogy itt vagyok. – mosolygok – Mellesleg ezt az erkélyajtót máskor bezárhatnád…
- Miért nem válaszoltál egy sms-re sem? – ül fel.
- Nem voltam otthon, és a töltőn felejtettem. Ne aggódj, nincs semmi bajom. – vissza akarom húzni, hogy magamhoz öleljem, de nem hagyja.
- Hol voltál? – Megan Hoa nyomozó személyesen…
- Kosarazni a parkban. Próbáltam lenyugodni…nem a leánybúcsúdra gondolni. – dőlök hanyatt és a plafont kezdem bámulni.
- De én… - kezd bele, de nem engedem, hogy befejezze, én is felülök.
- Tudom…csak bosszantani akartál. De akkor is azon agyalok, hogy meddig fajult volna ez az egész, ha nem vagyok ott, ha nem állítom le a bulit. Tudod milyen szar volt látni, hogy más pasi nyalogat!? – nem mond semmit – De…tudod mi a helyzet? – nézek rá – Rájöttem, hogy szükségem van rád, na meg elég fájdalmat okoztam már neked, úgyhogy ezt most én is elnézhetem, ha nem lesz több ilyen…
- Te meg nem mehetsz többet nélkülem bulizni. – korrekt.
- Meg van beszélve. – mosolyodom el – Jobban bejön neked az a Yong srác mint én? – a nyakába csókolok – Úgy tűnt cseppet sem közömbös neked… - de egyszer még megtalálom…
- Miért foglalkozol ezzel? Szeretlek mackó, nem érdekel más… - elmosolyodom.
- Én is…szeretlek. – megcsókolom, közben az ágyra döntöm.
- Mmmm… - nem-nem, most csókolni akarlak nem beszélgetni… - Cody… - tol el magától – tudod, hogy nem szabad most, ha apám felébred, és megtudja, hogy itt vagy… - értem.
- Menjek haza? – kérdezem szomorúan.
- Ha tudsz jó korán kelni, hogy kiosonj, akkor nem kell. – rendben.
Magamhoz húzom, és a karjaimban tartva alszok el. Valamikor hajnali hatkor kelt fel, édes csókokkal, hogy induljak, mielőtt a szülei felébrednének. De később még átugorhatnék…
Az erkélyajtónál még szerencsétlenkedünk, mert nem akarok menni de muszáj, ő meg nem szívesen enged el, de muszáj. Utálom, hogy ennyire szeretem, hogy bármit megteszek neki…
Telnek a napok, egyre közeleg az esküvő, és kicsim egyre izgatottabb. Minden nap beszélünk telefonon, még ha nem is mehetek át hozzá minden nap. De az esküvő előtt, még egy próbavacsora is van a szülőkkel, ami miatt Meg nagyon aggódik. Mert tuti veszekedés lesz megint…igen, ez benne van a pakliba…
Egyik este el is megyek a szüleimért, mert úgy gondoltuk, hogy ha étterembe mennénk, nem lenne akkora veszekedés, mert mégse otthon vagyunk egymás közt…
Drága szüleimnek az úton próbálom mondogatni, hogy jó lenne ha normálisan viselkednének, de anyámmal nem lehet beszélni. Nem akarja ezt az esküvőt, de én akarom, és azt kéne néznie, hogy nekem mi a jó…
- Na, hol vannak? – kérdezi anyám, mikor megérkezünk.
- Mi érkeztünk előbb, ne legyél ilyen. – még nagyon kedves vagyok…
Bemegyünk a vendéglőbe és leülünk az asztalunkhoz. Rendelünk addig valamit inni, persze nem engedem a szüleimnek, hogy alkoholt kérjenek. De nem is kell sokat várni rájuk, már jönnek is. Órát lehetne igazítani hozzájuk, olyan pontosak. Azonnal felpattanok, és köszönök kicsimnek. A puszi után, kihúzom neki a széket, természetesen mellettem fog ülni. Már két napja nem láttam, nagyon hiányzott…
Mindent én állok, ezt előre leszögezem, mielőtt ezen lenne a vita, hogy melyik apuka fizessen. Rendelhetnek bármit…nekünk Meggel kétféle kaja tetszik, így egyikünk az egyiket, másikunk a másikat rendeli, hogy majd meg tudjuk kóstolni egymásét.
Meglepően jól telik a vacsi, addig a pontig, míg a nászút szóba nem kerül. Hogy hova mennénk szívesen…az én szüleim is és Meg szülei is az utunkat akarták állni. Hiába mondjuk nekik, hogy erre semmi szükség, vagy ha mindannyian ezt akarják, akkor fizessék felesben, nem jó nekik semmi. Látom kicsimen, hogy le van törve, mert nem jönnek ki a szüleink és nyilvános helyen is nekiállnak veszekedni. Én sem bírom tovább…
- Elég! Eszméletlen rossz ötlet volt ez az egész próba vacsora…ti mondjátok nekünk, hogy fiatalok vagyunk még a házassághoz, meg szinte még gyerekek, most mégis ti viselkedtek gyerekesen. Nem érdekel, hogy nem akarjátok, hogy összeházasodjunk, mert ebbe semmi beleszólásotok. Mi döntöttünk így, mert szeretjük egymást. Ezt azt hiszem már eleget bizonyítottuk…és most szerintem jöhet a desszert, veszekedés nélkül, aztán mehetünk haza… - kicsim összekulcsolja a kezeinket. Én is szeretlek baby…
Semmi reakció nem jön az előbbi kifakadásomra, és csendben meg is eszik a desszertet. A szülők előre mennek a kocsikhoz, persze Meg anyukája megköszöni nekem a vacsorát, mert állom az egészet, és próbál kicsit lelket önteni belém, hogy minden rendben lesz. Jól esik, hogy legalább ő mellettünk áll.
Kifizetem a számlát, aztán az étterem előtt köszönünk el egymástól Meggel.
- Hamarosan, újra együtt leszünk, és már a feleségem leszel. Ne szomorkodj a vacsora miatt. – cirógatom az arcát – Szeretlek! – lágyan megcsókolom.
- Én is mackó… - sóhajt miközben megölel.
Halljuk, hogy a szülők már türelmetlenkednek, így megyünk is…alig várom már az esküvő napját. Remélem nem lesz addig semmi baj…
|
| Saya | 2011. 06. 05. 18:33:47 | #14080 |
 Karakter: Megan Hoa
-Azért hívtad fel Candyt, hogy én is felhívjam Choit? –persze…
-Nem. Kaptunk tőle egy levelet, és…és felhívtam. –ennyi az egész.
-Jó, felhívom. Nincs okom féltékenykedni. –mosolyog.
-Komolyan? Itt a telefon…-a kezébe is adom.
-Oké, oké…-bediktálom a számát, és hívja is.
Ott maradok, hogy Cody mindenféleképpen kedves legyen vele, de szerencsére ezzel nincs gond. Úgy örülök, mert el tud jönni az esküvőnkre. De…mit hallok még?
-Legénybúcsú? –kérdezek rá, mikor leteszi Cody a telefont.
-Hát igen. Esküvő előtt kell a legénybúcsú. Miért, neked nem lesz leánybúcsúd? Tudod mit!? Nem is kell neked ilyen…-persze, addig én majd otthon kötögetek.
-Miért nem? Csak neked lehet? –így ismersz, hogy én ebbe belemegyek?
-Nem, dehogy…csak…nem akarom, hogy csippendél fiúkat fogdoss…
-Én sem, hogy sztriptíz lányok táncoljanak neked, de úgysem akadályozhatom meg. –már előre örülök neki…pff…
-Nem lesznek vetkőző lányok. –oh igen, ez nagyon hihető. A fejemet tenném rá.
-Na persze…mert a szuper haverjaid biztos nem fognak beszervezni neked egyet sem, mi!?
-Hát remélem, hogy nem, mert én már megkaptam a világ legszexibb nőjét, nem kellenek olcsó ribancok. –hátulról ölelve csókol a nyakamba.
Na jó, ezt most hagyjuk. Kimegyek a fürdőbe inkább. Ő is utánam jön, és meglepetésemre nem próbálkozik be. Addig ölel, míg meg nem enyhülök. Most nem tudok sokáig haragudni rá, hozzá is bújok.
-Szeretlek…-kapok még egy puszit is tőle. Én is szeretlek mackó.
Pár nap múlva elérkezik a bulik napja. Kicsinosítjuk magunkat és egy utolsó csók után mindenki megy maga dolgára. Kb fél órát vagyok a lányokkal , kapok kisebb-nagyobb ajándékokat, főleg fehérneműt, aminek tudom, hogy mackóka örülni fog, de nagyon nyugtalan vagyok. Rábeszélem a lányokat, hogy menjünk át Cody bulijára. Choi úgy is megírja nekem, hogy hol vannak…Jó a tégla a háznál, hehe.
Épp időben érkezünk, mert Cody már pocsolyarészeg…Rögtön bújik hozzám, simogat, táncolunk…Lenyakaztam volna, ha ezt mással teszi.
Valahogy hazatámogatom, bár alig bírom felcipelni az emeletre. Le akarom vetkőztetni, hogy ne így feküdjön le, de csak a pólójáig jutok, mert bezuhan az ágyba aludni. Hát jó…akkor én is lefekszem, csak előtte még lezuhanyzok.
Másnap reggel arra kelek, hogy Cody simogat és csókolgat.
-Jó reggelt…-mosolygom rá.
-Neked is…-lágyan megcsókol- Hogy aludtál?
-Jól, bár kicsit fáradt vagyok. –nyújtózva ülök fel- Kipihented a tegnapot?
-Ezt hogy érted? –mi ez az ijedt arc?
-Sehogy…ez csak egy kérdés volt. –furcsa vagy te nekem…
-Jól vagyok. –zárja rövidre, aztán elindul- Hozok reggelit. –mielőtt bólinthatnék legalább vagy valami, el is tűnik.
Utána osonok, mert nem tetszik ez nekem. Telefonál? De kinek?
-Szia Dany, én vagyok az! Mi történt tegnap este? Arra emlékszem, hogy valakivel táncoltam, de reggel Meggel ébredtem…-mi a…??? Nem emlékszik rá, hogy az a valaki én voltam? Szemrebbenés nélkül felhozott volna egy másik nőt, és eltitkolná előlem?
-Szóval vele voltam? Hála az égnek, mert…-hátra néz és meglát- Haver, most le kell tennem. –le is teszi- Meg…mindjárt felviszem…
-Ne fáradj. –nagy levegő, nem veszhetünk össze, nagyon durva lenne most lemondani az esküvőt- Jut eszembe…Tegnap a lányok megkértek, hogy gondoljak át egy koreai kiruccanást. Szerintük jobb ott tartani a leánybúcsút…szerintem is.
-Amit az előbb hallottál…-hagyjuk.
-Tegyünk úgy, mintha nem hallottam volna meg, hogy képes lettél volna megcsalni. Ki tudja, talán már máskor meg is tetted, csak nem emlékszel rá…
-Ez nem igaz! Ez volt az első alkalom, és be voltam rúgva. Talán nem emlékszem, de akkor tudtam, hogy te vagy az. Dany mondta, hogy mennyire örültem neked, és…
-ÉN –hangsúlyozom- emlékszem rá. De ne bánkódj, Koreában talán megcsallak majd, hogy kiegyenlítsünk. –közelebb megyek- A szemedbe mosolygom azután, hogy azt sem tudom kivel töltöttem az éjszakát. –ellököm az utamból, hogy a konyhába mehessek.
-Nem vagy vicces…-nem is annak szántam.
-Tudom. –mondom, közben felemelek egy kanalat, hogy megkeverjem vele a teámat, de látom, hogy remeg a kezem, ezért hagyom a fenébe, míg Cody fel nem megy az emeletre.
Nem akarok megint hülye libaként sírni miatta, inkább csak a falnak vágom a bögrét. Rég nem voltam ennyire dühös…Most már a törött bögre miatt is az vagyok.
Fel akarom söpörni, de a nagyobb darabokat csak a lapátra teszem. Az egyik darab meg is vágja az ujjamat. Felsöpröm, de pont az a darab az, amin a bögrén lévő szív egyik fele van…
-Neowa isseodo nan lonely….(Még akkor is magányos vagyok, ha veled vagyok…) -rég beszéltem koreaiul…Valahogy csak Cody hozza elő ezt belőlem, mert a saját nyelvemen mélyebben, jobban ki tudom fejezni magam. A fenébe is…pontosan láttam, hogy ez lesz. Minek csinálta ez, minek rúgott be, ha tudta, hogy nekem fájni fog? Nyitott kapcsolatot akar? Mert ha igen, akkor az én részemről is megkaphatja…
Kisebb veszekedés árán ugyan, de összepakolok magamnak. Elmegyek Koreába a lányokkal, ha tetszik Codynak, ha nem. Jönni akar, de nem hagyom. Ez az én igazi leánybúcsúm, had élvezzem ki…Persze jönnek az ócskábbnál ócskább kifogások azon kívül is, hogy bepasizok. Lezuhanhat a repülő, nem jövök vissza időben, nem tudom megvédeni magam sötöbö…
Semmi nem érdekel, irány a reptér.
Másnap kora reggel indul a gépem, 6:50-kor, szóval nagyon korán kell kint lennem. Így is csak délután három felé fogunk megérkezni…Annyira boldog vagyok, mert Hyori is el tudott jönni. A kisfiára addig a büszke apuka vigyáz. Hyori szerint még jót is tesz neki, mert gyakorolnia kell. Cody visz ki, bár végig morogja az utat.
Még egy utolsó fénykép felszállás előtt és mehetünk is.
Olyan fáradt vagyok, hogy végig alszom az utat odafelé, ami nem is baj, mert végig fogjuk bulizni az éjszakát. De ott már nem csak mi lányok leszünk, mert eljönnek a régi koreai barátaim is, fiúk is…Kezdetnek egy kis barát szemelünk ki magunknak, ahol az este kellő megalapozásául iszogatunk egy kicsit. Meg persze a fiúkkal fotózkodás sem maradhat el. Ezt majd beteszem az albumba, hogy Cody is lássa mennyire jól érzetük magunkat.
Aztán a lányok szólnak, hogy mennünk kell, mert vár rám még egy utolsó meglepetés.
Újra át kell öltöznöm? Még jó, hogy ennyi ruhát hoztam magammal, mert a fényképeken nem lehet ugyanabban. Legalább is nem szeretnék…Ez az én bulim, ha kétszázszor öltözök át, az sem baj. Szóval visszaindulunk a lakosztályba, mert a lányok odaszervezték az ajándékomat.
Mivel van még egy óránk addig, kicsit rendbe hozom magam. Fogadni mernék, hogy egy szimpla táncos…Na nem baj, remélem, hogy jóképű lesz legalább.
Épp fényképezkedünk mikor Yeon Seon jön szólni, hogy itt a meglepim. Ideje volt, mert már nagyon kíváncsi vagyok.
-Háromra nyisd ki a szemed. –mondja, és együtt számolni kezdenek- Egy…kettő…-érzem, hogy valaki megfogja a kezemet-három! –háromra ki is nyitom a szemem, és majdnem padlót fogok. Yong áll előttem, az a Yong, akivel közel fél évet jártam. Cody után mindenféleképpen ő a világ legjobb pasija, mert nem csak az ágyban volt ő is jó, de iszonyat kedves is. Jobban néz ki, mint mikor jártunk…Olyan kis cuki.
-Meglepetés! –mosolyog.
-Hát az, de te hogy kerülsz ide? –nevetek.
-Hallom, hogy férjhez mész, és mivel az esküvőre nem hívtál meg, eljöttem neked táncolni. –micsoda? Mégis lesz táncos, ráadásul az exem személyében.
-Arra gondoltunk, hogy ő az, akire utoljára számítasz, azért jött ő. –szólal meg mögöttem a barátnőm.
-De ha ezt Cody megtudja, megöl titeket…lehet, hogy engem is. –nevetek még mindig.
-Ő most nincs itt. De puszit sem kaphatok? Bár megjegyezném, hogy nincs senkim, azt csinálsz velem, amit csak szeretnél. –húz magához közelebb Yong, mire mindenki huhogni kezd. Ne, csak semmi huhogás! Tényleg haragszom Codyra, de azért nem akarom megcsalni, csak jól érezni magamat. Az más…
Viszont a szexi táncnak örülök, nem csak én, a többiek is megpaskolják Yong popóját. Biztos, hogy nem lett közben hivatásos vetkőző srác? Túl profin csinálja…
Lehet, hogy sokat ittam, de megengedem, hogy Yong a hasamról nyalogassa le a tequilát. Kezd kicsit eldurvulni a buli, mert aztán az ölébe ülve táncolok tovább. Csókot nem engedek még részegen sem, de a nyakamat hagyom csókolgatni. Tetszik a hiúságomnak, hogy más pasik is jó nőnek tartanak még Codyn kívül….
Hirtelen elhallgat a zene…Mi történt?
-Na jó, eddig bírtam. Kurva gyorsan engedd el a feleségemet, vagy szétverem azt a rohadt pofádat! –Cody? Mi a…Hogy került ő ide? És feleség? Csak a menyasszony vagyok, vagy ennyire birtokolni akar máris?
-Cody…-Hyori lehajtja a fejét. Áh, szóval ő engedte be, mikor azt mondta, hogy valaki tévesen csengetett be? Ez azt jelenti, hogy végig követett? Felszállt a gépe, ott volt a bárban, és egy szót sem szólt?
-Gyere ide! –szinte kitép Yong karjaiból és olyan erősen emel fel, hogy egy kicsit még fáj is.
-Cody, megvesztél? Csak hülyéskedünk…-legjobb védekezés a támadás.
-Hülyéskedtek? Te kiakadhatsz, de én ne akadjak ki azon, hogy egy idegen pasi nyalogat meg hasonlók?! Olyan kicsi hiányzik, hogy kivágjam az ablakon keresztül, hogy örülhet, hogy még ott ül! –jézusom…miért kell így kiabálni?
-Én igazából nem egy idegen vagyok, hanem meg volt pasija…Ha ez vigasztal…-nevet kínosan Yong. Tudja ő azt, nem kell még a pofájába vágni…
-Ne tetézd haver a helyzetedet, mert az este végére te kórházban, én meg a rendőrségen végzem…-lerak egy percre, aztán a vállára dob.
-Cody, engedj el! Mit csinálsz? –ütögetem a hátát, miközben felveszi a táskámat is.
-A leánybúcsúnak ezennel vége! Hölgyeim…-biccent, aztán elindul velem kifelé.
-Cody, most itt lakok, hallod? Ez a szállásunk, hova viszel? –hiába kérdezgetem, nem jön válasz.
Kint egy bérel autóba tesz be, aztán kissé nagyon gyorsan indul el.
-Cody, ez…
-Mire volt ez jó? Meg akartál bántani, mert berúgtam? Sikerült…-hangja nem dühös, inkább szomorú- Apád szólt, hogy vigyelek haza, mert szerinte az esküvőig most már ideje otthon laknod. Jó, hazaviszlek. Jobb is lesz egy ideig külön, mert most rohadt ideges vagyok. –még egy piros lámpán is áthajt. Észre sem vette? Jó ég…
-Cody, állj már félre valahol…Meg fogunk halni. –egy kicsit félek.
-A reptérre megyünk. Elfelejtjük ezt az egész rohadt országot meg az itt történteket is…-el sem jutunk odáig, nem igaz, hogy nem láttad azt a kamiont sem, ami majdnem belénk jött!
-Cody…kérlek…úgy félek…-kérlelem, mire végre rám néz, és komolyan vesz. Egy elágazásnál lekanyarodik. Megy egy darabig, aztán megáll. Kicsatolja magát, aztán áthajolva magához ölel. Olyan gyorsan ver a szíve…
-Csak bosszantani akartalak, ez minden…-simogatom a hátát, de nem jön válasz- Szeretlek…-még mindig semmi- Mi lesz most?
-Hazamegyünk…-csak ennyi? Ennyit tud csak mondani nekem?
Gyorsan pörögnek az események, az első reggeli gépre felülve megyünk haza minden alvás nélkül. Ezt bepótoljuk a hazaút alatt, bár jobban szerettem volna, ha beszélgetünk.
A legrosszabb az, hogy össze kell pakolnom, és hazamennem erre a kis időre, ami még az esküvőig van hátra. Apám szerint ez így illendő, nekem meg nincs nagyon kedvem még ezen is veszekedni vele.
De nem mehetek így el…Pont most, hogy Codyval fasírtban vagyunk…Viszont valami eszembe jut. Mi lenne, ha most azzal folytatnánk, amivel kezdeni kellett volna? Közös búcsúval, ami csak kétszemélyes…
Egy szexi ruhát veszek fel, kicsit diáklány feelingű, hogy beindítsa Cody fantáziáját. Felkészülök rá, hogy vissza fog utasítani, de tudok én meggyőző is lenni, ha kell.
-Cody, gyere fel egy kicsit! –kiabálok le neki, mert a nappaliban szöszmötöl valamit.
-Mit…szeretnél? –kérdezi kicsit zavartan, mikor meglát a lila szexi kis szerelésben.
-Téged. –mielőtt még mondana valamit, megcsókolom- Nem maradt sok időnk, szóval…-nyakába csókolok- most csak neked lesz jó…-súgom a fülébe, és azt kezdem el rágcsálni, miközben ingét gombolom szét.
-Meg, erre semmi…-felveszek egy kis vékony selyemkendőt az asztalról, és azzal kötöm be a száját.
-Sokat beszélsz…sok butaságot…Esküvőig nem lesz már semmi, felfogtad? Apám fél percre nem fog egyedül hagyni veled…Tényleg nem akarod? Mert akkor nem töröm magam, és átöltözök…-elkezdem szétgombolni a blúzomat, persze előtte…nem véletlenül.
-Mmg…-ez a nevem akart lenni? –Meg…-mondja ki normálisan, miután leveszi a kendőt magáról.
-Igen, ez a nevem, de mi van? –ledobom közben a felsőt magamról.
Kezével hív maga felé, én meg engedelmesen oda is megyek.
-Te is pontosan tudod, hogy…-a hajába túrva irányítom magamra a tekintetét.
-Hogy nem tudsz nekem ellenállni? Igen. De ez nem baj…Csak hagyd magad. –mosolyogva mögé állok, és bekötöm a szemét- Most gondold azt, hogy meztelen vagyok, kapcsolj ki, és csak arra koncentrálj, amit érzel…
Vetkőztetni kezdem. Nem sietősen, mert közben apró csókokkal borítom el mindenhol. Mikor már az összes ruhája lekerül, az ágyra ültetem. Hmm…már ennyitől felizgult?
-Mackóka…-letérdelek elé, és combjait kezdem simogatni.
-Igen? –hajamat kezdi túrni, gondolom, hogy legalább érezzen, ha már nem láthat.
-Ugye jobb lett volna, ha csak privát legénybúcsút tartunk? –mielőtt még válaszolna, felváltva kezdem szopogatni golyóit.
-Rossz vagy…-nyögi ki nehézkesen. Tudom, hogy mit szeretnél, de hova sietünk?
-Én? Rossz? –végig nyalok mellkasán, miközben felállok. Kioldom a kendőt, de nem csinálok mást. Terpeszben fölé állok, pont úgy, hogy tökéletes rálátása legyen a melltartómban feszülő gömbölyded melleimre.
-Tényleg nem vetkőzöl le? –szeretné szétkapcsolni a melltartót, de nem engedem.
-Tényleg nem. Meglátod, hogy így sokkal különlegesebb lesz a nászéjszakánk…vannak terveim…-kuncogok, aztán visszakötöm a kendőt.
Újra számba veszem férfiasságát, hogy körbejárjam nyelvemmel. Csúcsát kezdem szopogatni, közben ujjaim ráfonódnak, és lassan, kimért mozdulatokkal mozgatni kezdem őket.
-Megh…-letépi magáról a kendőt, és egyenesen rám szegezi tekintetét. Egy pillanatra hátra csuklik a feje, mikor erősebbet szívok rajta, de nem mond le a vizuális élményről, és hajamat túrva ismét engem figyel. Igaz, hogy nem tudom teljes hosszában bekapni, de azért valahogy csak megoldom…néha hosszan végig nyalok rajta, aztán újra hasonló intenzitással kényeztetem tovább. Most tényleg nem kímélhetem őt lassúcska felvezetésekkel, mert hamarosan indulnom kell, és van egy olyan érzésem, hogy előtte még zuhanyoznom is kell…
És bingó…Cody félig-meddig a számba, félig a mellkasomra élvez. Még mozgatom rajta kicsit a kezemet, sőt meg-megnyalom is közben.
Miközben ő erőtlenül elfekszik az ágyon, a fürdőszobába megyek készülődni. Persze nem bírja ki, hogy ne jöjjön utánam, de semmi hátsószándék…Hiába próbál belevinni a rosszba, nem engedek neki. Pedig elég nehéz úgy orálisan kielégíteni valakit, hogy tudod, nem kapsz érte cserébe semmit. Hogy fogom én kibírni az esküvőnkig lévő időt nélküle? Ha legalább mellettem aludna, ha tényleg csak aludnánk…már az vigasz lenne.
Cody visz haza, pedig látom rajta, hogy nem szívesen teszi. De hát apám ragaszkodik hozzá, és mi ez a két hét a családi békéhez képest? Semmi…
Cody viccelődik azzal, hogy esténként beoson hozzám, hogy szigorúan aludni, de együtt aludjunk, és reggel kioson majd, de szerintem ezt még ő sem gondolta át…
Egy valamit viszont nagyon remélek…remélem, hogy jó fiú lesz, mert esküszöm, hogy a legkisebb hibáért is lemondom az esküvőt. Mostanában sokkal érzékenyebb vagyok, mint kéne. Ideges is az egész felhajtás miatt, ráadásul még próba vacsoránk is lesz. Félek, hogy már azon összevesznek a szüleink…megint…mint mindig…Valaki segítsen!
|
| Garfield | 2011. 06. 04. 23:38:22 | #14067 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Mackó, sokáig maradtál… - megsimogatja az arcomat és finoman csókol meg.
- A gyerekekkel sokáig… - végig nézek rajta és azt is elfelejtem mit akartam mondani…
- Mi van a gyerekekkel? – kérdezi leülve mellém, és hozzám is bújik.
- Gyerek? – kérdezek vissza. Milyen gyerekről beszél? Mindegy… - Csinálhatunk… - mosolygok és másznék fölé, de…most miért kel fel? Csak kínozni akart, hogy felvette a nyuszis rucit!?
- Nem Cody, nem…Te nem is figyelsz rám. – neeem!?
- Csak rád figyelek… - mondom babymet simogatva.
- Már biztos fáradt vagy…Engedek neked egy nagy kád vizet, abban majd ellazulsz, és hamar elalszol, jó? – nem jó, még egy puszitól se jobb…
- Meg, én nem aludni akarok. Ahhoz is ágy kell, vagy még az sem. Nekem itt is jó, az is jó, ha csak az ölembe ülsz. – combjaiba marva húzom közelebb magamhoz és fixírozom melleit…mindjárt nem lesz ami takarja a kicsikéimet…
- Én is így készültem, de nem akarlak túlhajtani. Ragaszkodom hozzá, hogy aludni menj. A szemeid mindjárt lecsukódnak, olyan kicsik. A kedvemért mackóka, menjünk szépen fel. – persze, miért is ne…koppints le újra…
- Számolni sem tudom, hogy hányadszorra utasítasz vissza… - mondom felfelé haladva, még az sem nyugtat meg, hogy a nyakamba csókol egyszer-egyszer…
Lefürdünk és lefekszünk. Persze nem egymással sajnos, csak az ágyba aludni…Szépen be is takar és simogatni kezd. Egészen lenyugodtam és ellazultam, már épp aludnék el, mikor…
- Hány lány volt az életedben…utánam, és előttem? Hány lánnyal voltál, azután, hogy először együtt voltunk? – mi? Azonnal kipattannak a szemeim. Ez most hogy jutott eszedbe kicsim?
- Komolyan erről akarsz beszélgetni? Minek erről beszélni, ha csak egy igazi volt, van és lesz is… - mondom mosolyogva szemeibe nézve.
- Csak egy számot mondj. Aztán én is megmondom. Én tudom szám szerint, mi lányok nem csak úgy tippelgetünk, mint ti pasik… - ne forgatgasd a szemeidet… Megnyugodnál, ha mondanék egy számot? – bólint… - Pedig nem tudom, nem számoltam... – és ez az igazság. Nem tudom hány főből állt a szurkolócsapat…és azt sem hány lány osztálytársam volt a gimiben…stb…
- Cody, azt akarod mondani, hogy olyan sok volt, hogy meg sem tudod számolni? Minden hónapban, vagy akár héten új barátnő? – ül fel mérgesen. Tudtam, hogy nem szabad erről beszélgetni…
- Barátnő? Nem azt kell megmondani, hogy hány lánnyal feküdtem le? – kérdezek vissza. De lehet nem kellett volna…
- Ez így még rosszabb… - hát…most mit csináljak? Hazudtam volna?
- Azt mondtad, hogy te is megmondod… - mondom kicsit félve, hogy elküld a francba, de megfogja az egyik kezemet és kihajtogatja az ujjaimat.
- Mennyit mutatok? – szinte villámokat szór a szeme…
- Ötöt… - mondom halkan. Komolyan? Nem hiszem el…
- Igen, mert rajtad kívül ennyi fiúval feküdtem le. Tudod, én szeretem tudni annak az illetőnek nevét, aki megdughat… - jajj ne durcázz már…a csajok felére nem is emlékszem…annyi buli volt és sokszor részegen feküdtem le velük…
- Soha többé nem adlak oda senkinek… - dörmögöm a nyakába.
- Először elkezdtem eljárni Choival, de ő tisztelt engem, és inkább volt barát, mint pasi. Amerikába jöttünk, közben kezdtem megváltozni, igazán felnőni, és aztán inkább hosszabb kapcsolataim voltak, mint sok kis rövid, nah meg szerettem flörtölni, kéretni magam…De nem voltam ribanc, hogy bárkivel lefeküdjek. – próbál kibújni az ölelésemből, de nem engedem.
- Vagyis lehet, hogy többet csináltad, csak éppen ugyanazokkal… - próbálom oldani a feszültséget.
- Ne aggódj, téged senki sem körözött le. Azt mondod, hogy csak mellettem vagy ilyen, de azt nem veszed figyelembe, hogy néha túl sok a szex…Van, hogy fájdalmat okozol, és egy bocsánatkérés helyett csak szexet kapok… - baby…
- Amikor először hatoltam beléd, láttam, hogy fáj. Az járt a fejemben, hogy csak legyél túl ezen, és én többé nem okozok neked fájdalmat. Amikor egy óra múlva még mindig alattam feküdtél, és másodszorra lettél az enyém, mosolyogni láttalak. Veled akartam maradni, és minden nap ezt a gyönyörű mosolyt látni. Még mindig ezt érzem, sőt jobban. Szeretlek Megan Hoa, jövendőbeli Mrs Jonas… - láttam ám azt a kis mosolyt…
- Tudtam, hogy milyen voltál, de így kimondva kicsit csalódtam. Most haragszom rád egy darabig, rendben? – jajj ne nézz már ilyen szomorúan… - Azért jó, hogy ezt is megbeszéltük, így most már igazán mindent tudhatunk a másikról. – ez az…a mosoly sokkal jobban áll.
- Ha már szex… - jut eszembe - mindig meg akartam kérdezni, hogy melyik a kedvenc pozíciód… - kérdezem nyakát csókolgatva.
- Kedvenc? Lássuk csak…lovagolni nagyon szeretek, de azt talán még jobban, ha csak fekszem, és te… - és mi lenne ha nem csak beszélnénk a szexről!? - Viszont egy valamit nem szeretek… - mi? Azt hiszem leblokkoltam…
- Nem szeretsz? Mit? – mondd már!!!!
- Egyszer- kétszer, hátulról…magával a pózzal nincs bajom, csak ha…Tudod a te méreteidet, nem egy ázsiai popóhoz találták ki. – ééértem…megnyugodtam…
- Csak ennyi? Azt hittem, hogy kilövöd az egyik kedvenc pózomat. – nevetek - Én is éreztem, hogy nem volt jó, nem teszem oda többé, megígérem. – nevetek még mindig.
- Amúgy szerintem kényelmesen elférsz…khm…mármint…szerintem nem kell küzdened, hogy megmozdulj bennem…szóval csak ne röhögj… - óha…
- Ha küzdök valami ellen, akkor az az, hogy ne menjek el rögtön. – az ágyra döntve kezdem csókolgatni.
- Nah, jó éjt! – ez most komoly!?
- Neked is édes kis menyasszonyom… - mondom, hangomban cseppet se rejtve el nemtetszésemet.
Reggel arra ébredek, hogy Meg nincs mellettem, és ahogy felülök az ágyban, meghallom, hogy valakivel beszélget lent. Le is megyek, de látom telefonál, így csendben maradok, nem akarom zavarni.
- Csak azért hívlak, mert úgy adódott, hogy van még két…Nem, igazából csak szeretnélek titeket meghívni minden indok nélkül. Codynak sokat jelentene, és nekem is. Haza tudtok jönni aznap? – kérdezi, de kitől? - Személyesen? Valami baj van? – nem értem… - Biztos, de mégis…Candy, te terhes vagy? – micsoda? Elköszön tőle, és megfordul.
- Candy terhes? Biztos ami biztos megkérdezem, hátha mégsem…
- Igen… - de jó!! Ő mindig is akart egy nagy családot, bár nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar nekilát a családalapításhoz.
- Nekik gyerekük lesz, de nekem bezzeg óvszert kell húznom…Igazságos ez? – kérdezem mosolyogva. Miért mosolyogva? Mert meghívta az esküvőnkre…jól esik…
- Cody, ezt már megbeszéltük…Most nem kell gyerek. – csak neked nem kell…
- Jól van, de…azt is megbeszéltük, hogy gyakorolni fogunk. Ebből nem engedek… - hiába koppintasz le mostanában…
- Miért nem azt mondod, hogy le akarsz velem feküdni? – jó értem én, nem kell csípőre tenni a kezeidet…megint nem lesz szex…
- Lefeküdni-lefeküdni…Napok óta próbálok udvarolni neked, meg minél több kedves dolgot mondani, te meg már megint el akarsz… - egy csókkal fojtja belém a szavakat.
- Rendben van, szeretkezzünk. – puszilgatja az arcomat. Jól hallottam? El se hiszem…
Elkezdünk felfelé menni, de nem bírom én ezt a lassúságot…felkapom és felviszem. Az ágyra teszem és nézem egy kicsit…annyira imádom nézni…olyan gyönyörű…
- Felhoztál, de most nem jössz ide hozzám? Mackó, fázom nélküled. – közelebb megyek, de nem igazán csinálok mást azon kívül, hogy nézem.
- Csak egy kicsit gyönyörködöm benned…Néha nem hiszem el, hogy az enyém vagy. – az ágyra mászva csókolom meg.
Az elvonásnak köszönhetően, nagyon gyorsan megszabadulunk a ruháktól és máris fölötte támaszkodva mozgok benne. Lehet kicsit gyorsan és keményebben a kelleténél, mert…
- Lassíts kicsit… - szól rám kicsim, és meg is teszem neki.
- Még mindig nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű… - ajakit kezdem hevesen falni, míg babym egy hangos nyögéssel el nem élvez a hátamba marva.
Húzódnék ki belőle, mert nem húztam gumit, de magához ölel jó erősen. Szóval mégis beadatta magának az a szart…nem örülök neki, de most már mindegy. Egy jó van benne…nem kell vigyáznom…Elmosolyodom és szájába harapva jutok fel én is a csúcsra.
- Haragszol? – kérdezi kicsit később.
- Nem, de semmit sem kell titokban csinálnod. Ugye megígéred, hogy őszinte leszel ezután is hozzám, és ilyen dolgokat is elmondasz? – kérdezem komolyan.
- Igen, de akkor te is. – elmosolyodunk és rábólintok. Nincsenek titkaim előtted kicsim… - Másik téma…Choi…Choi a barátom, és menyasszony van. Nem jöhetne el ő is az esküvőnkre? Nem sok barátom maradt, és ő az. Nem is jártunk szinte, a szülők erőltették ránk igazából ezt a dolgot, mert mi csak barátok voltunk…Ugye jöhet? Nem hívod fel délután? Aztán medencézhetnénk, vagy…vagy bármi, amihez kedved van. Naaa? – jajj ne nézz így rám…
- Azért hívtad fel Candyt, hogy én is felhívjam Choit? – vonom fel mosolyogva egyik szemöldökömet.
- Nem. Kaptunk tőle egy levelet, és…és felhívtam. – ez aranyos…rendben…
- Jó, felhívom. Nincs okom féltékenykedni… - mosolyodom el.
- Komolyan? – ül fel fülig érő szájjal – Itt a telefon… - adja a kezembe.
- Oké, oké… - elkezdi diktálni a számát is, és már hívom is.
Míg Choival beszélgetek, addig kicsim egyfolytában mellettem ülve figyel engem. Kicsit frusztráló, mert hát mégis egy exével beszélek, ami még nekem is szar, hát még, hogy néz, és hallgatja…Azt mondja, hogy mindenképp eljön az esküvőre, de ha már úgyis felhívtam, meghívom a legénybúcsúmra is, és meglepetésemre örül a meghívásnak.
- Legénybúcsú? – kérdezi kicsim mikor leteszem a telefont.
- Hát igen. – mosolygok – Esküvő előtt kell a legénybúcsú. Miért, neked nem lesz leánybúcsúd? – aztán belegondolok mik vannak az ilyeneken… - Tudod mit!? Nem is kell neked ilyen…
- Miért nem? Csak neked lehet? – ne már…
- Nem, dehogy…csak…nem akarom, hogy csippendél fiúkat fogdoss… - mondom komolyan.
- Én sem, hogy sztriptíz lányok táncoljanak neked, de úgysem akadályozhatom meg. – most mitől lettél ideges!?
- Nem lesznek vetkőző lányok… - nyugtatom mosolyogva.
- Na persze…mert a szuper haverjaid biztos nem fognak beszervezni neked egyet sem, mih!? – istenem…
- Hát remélem, hogy nem, mert én már megkaptam a világ legszexibb nőjét, nem kellenek nekem olcsó ribancok. – hátulról átölelem és nyakába csókolok.
De úgy néz ki nem igazán hatottam meg, mert kimegy a fürdőbe, és a képembe vágja az ajtót.
Nem adom ám fel…utána megyek és beállok mögé a zuhany alá. Magamhoz ölelem, de nem támadom le. Csak ölelem…Kis idő után meg is enyhül, és felém fordulva bújik hozzám.
- Szeretlek… - súgom a fülébe és adok édes ajkaira egy puszit.
Pár nap múlva már mindkettőnknek meg van szervezve a búcsúja, ugyan arra az időpontra, ma estére. Mindketten kicsit idegesek vagyunk miatta, de bízunk egymásban…
Idegesít ugyan, hogy a lehető legszexibben öltözött fel és sminkelte ki magát, de hát mégiscsak buliba megy. Na meg én se csak egy pólót vettem magamra…
Egy hosszú búcsúcsók után, mindkettőnket elrabolnak a barátok, és megyünk is bulizni. Őszintén szólva, a srácok nekem egy meglepetés bulit szerveztek. Meglepetésemre Choi és Dany is eljöttek…Jó este lesz szerintem.
Bekötik a szememet és úgy visznek valahova autóval. Bevezetnek egy helyre, ahol tombol a zene, aztán lekerül rólam a kendő és kicsit lesokkolok. Rögtön Choira és Danyre nézek, hogy tudták e, hogy egy sztriptízbárba szervezik a legénybúcsúmat, de nem…
Elsőször el akarok menni, de a srácok rávesznek, hogy maradjak, aztán ha tényleg menni akarok, mehetek. Jó pár kört megiszunk már, kezd is jó kedvem lenni, és tök jól ellazulok.
Másnap egy ágyban kelek fel, de nem tudom ki van mellettem. Imádkozom, hogy legyen rajtam valami boxeralsó, vagy nadrág, vagy valami…lassan, csukott szemekkel emelem fel a takarót, és hatalmas kő esik le a szívemről. Boxer és farmer a helyén csak a felsőm hiányzik…Felülök az ágyon, és úgy nyíllal a fejem, mint még soha. Nagyon sokat ittam…halványan emlékszem dolgokra, azt ahogy kimászom az ágyból, villannak be a képkockák.
Pia, temérdek mennyiségben…Dany és Choi próbáltak rám figyelni, de…volt még egy lány. Nem emlékszem az arcára, csak arra, hogy nagyon szexi volt, és nekem táncolt, aztán együtt táncoltunk majdnem egész este…basszus vele jöttem a szobába is? Nem tudom…csak nem történt semmi, ha rajtam van a gatyám…úristen Cody…
Bemegyek a fürdőbe és rutinosan nyúlok mindenért. Aztán végre leesik, hogy itthon vagyok. Akkor…berohanok a szobába, és mellettem lévőről kicsit lejjebb húzom a takarót, hogy lássam ki az…Meg…hála az égnek. De hogy kerültem haza? Nem lényeg…
Elmegyek a fürdőbe kicsit felfrissíteni magamat, aztán mikor már sikerül valami emberi kinézetet alkotnom, visszamegyek, és simogatással és apró csókokkal kezdem ébreszteni babymet…
|
| Saya | 2011. 05. 20. 21:34:43 | #13719 |
Karakter: Megan Hoa
-Hotdog? Virslit szeretnél enni? Hát hasonlót itthon is tudok adni, amit szopogathatsz. –mondja mosolyogva. Most ő lenne a legjobban megsértődve, ha azt mondanám, hogy ha szerinte olyan vékony van neki, mint egy virsli, akkor nem is kell…De nem.
-Másra tényleg nem tudsz gondolni!? Csak veled szeretnék lenni, te meg…-kezdek bele, de közbevág.
-Baby…csak vicceltem. –megölel, de nem hinném, ha igent mondtam volna, akkor is elindulunk…-Menjünk a parkba.- kapok egy pici csókot.
Kocsival megyünk, és ugyan elindulunk, de másfelé hajt mackóka.
-Cody…hova mész? Elmentünk a park mellett…-nézek hátrafelé egy pillanatra, mert most haladtunk el előtte.
-Bizony. –mosolyog- Hotdogot akartál enni, nem?
-De…-csak nem értem, hogy akkor hova megyünk.
Csak megyünk és megyünk, és eszembe jut, hogy honnan ismerős ez az útvonal. Mosolyogva adok egy puszit neki. Nem hittem volna, hogy még emlékszik erre…
A régen látott tisztítónál száll ki Cody, és megy is, hogy vegyen két hotdogot, majd jön vissza.
-Tessék. –adja oda nekem egy puszi kíséretében, és elindulunk.
-Ugyan úgy szerencsétlenkedsz, mint régen. –nevetek, mikor látom, hogy vezetés közben még mindig nem tud enni.
-De te ne legyél olyan, mint régen…-leállítja az autót, pont úgy, mint akkor.
-Miért? –nem is értem, hehe.
-Mert egy koszos kis négernek tartottál, mikor először találkoztam anyukáddal, szépen a lelkembe is gázoltál…-nah igen, az kicsit gonosz volt.
-Jajj mackó…az már régen volt…-mosolyogva cirógatom az arcát.
Jól elvagyunk, eszegetünk, nevetgélünk, aztán esni kezd az eső.
-Most is azt hinnéd, hogy meg akarlak erőszakolni? –kérdezi nyakamba csókolva. Nem mackó, az nem erőszak, ha a másik fél is akarja. Mielőtt azonban válaszolhatnék, megcsókol.
Nem is tudom hogy, de a pulcsija a hátsó ülésen köt ki, én meg automatikusan inge gombjait kezdem szétgombolni, miközben újra a nyakamat csókolja. Felsőm alá nyúlva szétkapcsolja a melltartómat, közben a torkomban dobog a szívem, mert tudom, hogy ma újra lovagolhatok az én kis csődörömön. Leveszem Cody övét, ő meg a felsőtől szabadítana meg, de…Kopognak? Istenem ne…
-Jó napot biztos úr…-megigazítom magam, míg Cody az ablakot húzza le.
-Valami probléma van, hogy az út szélén állnak? –kérdezi a rendőr.
-Nem, nincs semmi. –hazudhattad volna, hogy kicsit rosszul lettél, azért lazítottuk meg az ingedet, mert nem vak, és látja, hogy épp gombolod befelé.
-Ezt nem itt a kocsiban kéne, fényes nappal…-csináltuk már máskor is itt, de igaza van, Cody legalább haza hajthatott volna- meg is büntethetném magukat, de…ha tovább haladnak, elnézem. –még jó, mert apám megölte volna Codyt…
-Rendben, köszönöm. –azonnal a gázra lép- Hát ez…
-Ciki volt!? –kissé ideges vagyok.
-Most mi bajod? –viccelsz?
-Tudtam, hogy egyszer a kielégíthetetlen szexuális vágyad sodor bajba…-ez a bajom.
-Ezt most úgy mondod, mintha te nem akartad volna. És nem is kerültünk bajba, csak egy kicsit cikis helyzetbe…de szerintem csak féltékeny volt, hogy neki nincs ilyen gyönyörű menyasszonya akivel…-oké, értem te kis bolond.
-Ne nyalizz. –mosolyodom el rá nézve.
-Majd otthon…-ne vigyorogj te kis perverz.
A garázsba érve mennydörgést hallunk meg a közelben. Akaratlanul Cody karjába kapaszkodok, talán kicsit erősebben is a kelleténél. Egy darabig még maradunk, Cody magához ölelve próbál nyugtatni. Mikor sikerül összeszednem magam, bemegyünk a házba.
Cody begyújt a kandallóba, így hamar jó meleg lesz. Még takarót is hoz nekem, annyira édes. Kakaózunk, én az ölében pihengélek, miközben simogat. Olyan jó így, hogy még el is alszom.
Félálomban érzem, hogy a karjaiba vesz, és felvisz az ágyunkba, de olyan fáradt vagyok, hogy nem tudok felkelni, és újra mély álomba merülök.
Reggel arra ébredek, hogy Cody a nyakamat és a vállamat csókolgatja, miközben még simogat is. Kinyitom a szemem, és még egy puszit is kapok a számra.
-Jó reggelt. –ennél jobb nem is lehetne. Bár…mégis. Le is húzom, hogy megcsókoljon.
-Mi ez a finom illat? –felülök, és meglátom a tálcát.
-Csináltam neked reggelit? –mosolyogja.
-Mit csináltál? –nem gondoltam volna.
-Jó étvágyat. –elém teszi a tálcát- Rózsát is szedtem neked a kertből.. –adok neki még egy csókot ezért a romantikus kis reggeliért.
Jól is lakok vele, nagyon finom lett, és a rózsa…máris jobban indul tőle a napom. De sajnos a nap további része nem, mert be kell mennem dolgozni. Igaz, hogy mostanában sokkal kevesebbet járok be, itthon is tudok sok mindent intézni satöbbi, de nem hagyhatok mindent az apámra. Mellette igazgatóhelyettes lettem, jó példát is kell mutatnom, meg bebizonyítani, hogy nem csak apuci kicsi lánya vagyok.
Cody is bemegy így a suliba, meg később a gyerekekhez, szóval ő sem fog unatkozni.
Délután érek haza, de ő még sehol sincs, így hát eldöntöm, hogy összehozok neki egy kis meglepetést. Reggel elmaradt az összebújás, hát most majd bepótoljuk. Hogy is mondta? Fel kell még vennem azt a nyuszis rucit? Azt hiszem eljött az ideje.
Begyújtok a kandallóba, mert elég hideg van, meg így romantikusabb is. Aztán csak várok, és várok…Felmegyek, hogy felhívjam őt, de meglátom az ablakból a kocsiját.
Mikor leérek, meglátom, hogy a kanapén ül. Rám néz, én lekapcsolom a villanyt, és közelebb sétálok.
-Mackó, sokáig maradtál…-megsimogatom az arcát, majd lágyan megcsókolom.
-A gyerekekkel sokáig…-ránézek, hogy folytatja-e, de azt hiszem, hogy a látvány jobban lefoglalja.
-Mi van a gyerekekkel? –leülök mellé, és hozzá is bújok.
-Gyerek? –miért van olyan érzésem, hogy már azt sem tudja, hogy miről beszélt? –Csinálhatunk…-mosolyogva mászna fölém, de felkelek.
-Nem Cody, nem…Te nem is figyelsz rám. –sóhajtok karbatett kézzel.
-Csak rád figyelek…-megenyhülök simogató kezeitől.
-Már biztos fáradt vagy…Engedek neked egy nagy kád vizet, abban majd ellazulsz, és hamar elalszol, jó? –megpuszilom.
-Meg, én nem aludni akarok. Ahhoz is ágy kell, vagy még az sem. Nekem itt is jó, az is jó, ha csak az ölembe ülsz. –mar bele combjaimba, hogy közelebb húzzon. Dekoltázsomra szegeződik tekintete, mintha csak azt nézné, hogyan tépheti le egyetlen mozdulattal a csöppnyi fehér fűzőt, ami rajtam van.
-Én is így készültem, de nem akarlak túlhajtani. Ragaszkodom hozzá, hogy aludni menj. A szemeid mindjárt lecsukódnak, olyan kicsik. –mosolyodom el- A kedvemért mackóka, menjünk szépen fel.
-Számolni sem tudom, hogy hányadszorra utasítasz vissza…-morogja felfelé menet, én meg mellette lépkedve, néha a nyakába csókolva próbálom nyugtatni.
Pancsi után mindketten befekszünk az ágyba. Betakargatom, simogatom kárpótlásul a csalódottságért, amit én okoztam…megint…
-Hány lány volt az életedben…utánam, és előttem? Hány lánnyal voltál, azután, hogy először együtt voltunk? –nem tudom hogy jutott az eszembe, talán a közelgő esküvő miatt.
-Komolyan erről akarsz beszélgetni? Minek erről beszélni, ha csak egy igazi volt, van és lesz is…-hiába nézel így rám.
-Csak egy számot mondj. Aztán én is megmondom. Én tudom szám szerint, mi lányok nem csak úgy tippelgetünk, mint ti pasik…-forgatom meg a szemeimet.
-Megnyugodnál, ha mondanék egy számot? –bólintok- Pedig nem tudom, nem számoltam...–miii?
-Cody, azt akarod mondani, hogy olyan sok volt, hogy meg sem tudod számolni? Minden hónapban, vagy akár héten új barátnő? –ülök fel döbbenten.
-Barátnő? Nem azt kell megmondani, hogy hány lánnyal feküdtem le? –Úristen…
-Ez így még rosszabb…-minek is kérdeztem meg, meg mire számítottam? Híre volt, hogy milyen, meg nagy volt az arca, de …egy számot sem tud mondani?!
-Azt mondtad, hogy te is megmondod…-néz rám kissé meghunyászkodva.
Felemelem az egyik kezét, és szépen kihajlítgatom az ujjait.
-Mennyit mutatok? –kérdezem dühösen.
-Ötöt…-ezt alig hallottam.
-Igen, mert rajtad kívül ennyi fiúval feküdtem le. Tudod, én szeretem tudni annak az illetőnek nevét, aki megdughat…-elfordulok tőle.
Magához húz a derekamat szorítva, arcával a nyakamba bújik.
-Soha többé nem adlak oda senkinek…-jah, persze…
Először elkezdtem eljárni Choival, de ő tisztelt engem, és inkább volt barát, mint pasi. Amerikába jöttünk, közben kezdtem megváltozni, igazán felnőni, és aztán inkább hosszabb kapcsolataim voltak, mint sok kis rövid, nah meg szerettem flörtölni, kéretni magam…De nem voltam ribanc, hogy bárkivel lefeküdjek. –megpróbálom széthúzni a kezét, de csak nem enged el.
-Vagyis lehet, hogy többet csináltad, csak éppen ugyanazokkal…-meg fogom ütni.
-Ne aggódj, téged senki sem körözött le. Azt mondod, hogy csak mellettem vagy ilyen, de azt nem veszed figyelembe, hogy néha túl sok a szex…Van, hogy fájdalmat okozol, és egy bocsánatkérés helyett csak szexet kapok…-jah, ez így van.
-Amikor először hatoltam beléd, láttam, hogy fáj. –ez most hogy jön ide?- Az járt a fejemben, hogy csak legyél túl ezen, és én többé nem okozok neked fájdalmat. Amikor egy óra múlva még mindig alattam feküdtél, és másodszorra lettél az enyém, mosolyogni láttalak. Veled akartam maradni, és minden nap ezt a gyönyörű mosolyt látni. Még mindig ezt érzem, sőt jobban. Szeretlek Megan Hoa, jövendőbeli Mrs Jonas…-egy kicsit elmosolyodom.
-Tudtam, hogy milyen voltál, de így kimondva kicsit csalódtam. Most haragszom rád egy darabig, rendben? –megfordulok legörbített ajkakkal. Igaz, hogy én inkább az ázsiai dolgokhoz szoktam, ott a Cody fajtákat mélyen elítélnék, de ezzel együtt szerettem belé, túl kell lennem rajta.- Azért jó, hogy ezt is megbeszéltük, így most már igazán mindent tudhatunk a másikról. –mosolyodom el egy kicsit.
-Ha már szex…mindig meg akartam kérdezni, hogy melyik a kedvenc pozíciód…-hiába csókolod a nyakamat, akkor sem lesz semmi.
-Kedvenc? Lássuk csak…lovagolni nagyon szeretek, de azt talán még jobban, ha csak fekszem, és te…-egy kicsit el is kalandoznak a gondolataim- Viszont egy valamit nem szeretek…-Cody hirtelen lefagy.
-Nem szeretsz? Mit? –néz rám döbbenten.
-Egyszer- kétszer, hátulról…magával a pózzal nincs bajom, csak ha…-na jó, nem makogok, kimondom- Tudod a te méreteidet, nem egy ázsiai popóhoz találták ki. –zavartan játszom az ujjaimmal. Nem volt vészes, de akkor sem annyira jó…
-Csak ennyi? Azt hittem, hogy kilövöd az egyik kedvenc pózomat. –nevet- Én is éreztem, hogy nem volt jó, nem teszem oda többé, megígérem. –most kinevetsz? Nem tehetek róla, hogy túl nagy és vastag a farkad a mihez képest.
-Amúgy szerintem kényelmesen elférsz…khm…mármint…szerintem nem kell küzdened, hogy megmozdulj bennem…szóval csak ne röhögj…-egy kicsit ég az arcom, meg durcizom is.
-Ha küzdök valami ellen, akkor az az, hogy ne menjek el rögtön. –csókolgatni kezd, miközben ledönt az ágyra. Most már nem nevetsz, mi?
-Nah, jó éjt! –most én mosolygom. Háhá, na ki nevet a végén?
-Neked is édes kis menyasszonyom…-nah mi ez a cinizmus a hangodban? Sorry.
Megfogom a kezét és a derekamra teszem, hogy átöleljen. Ölelkezve alszunk el is.
Mostanában valami nem stimmelhet velem, mert megint hajnalban ébredek. Lehet, hogy az esküvői drukk? Lehet, igen. Nem akarom még véletlenül sem felébreszteni Codyt, így halkan elosonok zuhanyozni. Fogmosás közben azonban megcsúszok egy kicsit, de olyan szerencsétlenül, hogy majdnem lefejelem a mosdót, és lenyelem a fogkefét.
-A jó kurva életbe már, hogy nem…-Meg, mit csinálsz? Ne üvölts! Gyorsan kikukkantok, de Cody továbbra is úgy alszik, mint egy igazi mackó, aki téli álmát élvezi éppen.
Felveszek egy fekete kis rucit, meg egy hosszúszárú csizmát. Úgy is esős idő van, jó lesz ez ma.
Lemegyek a konyhába, hogy csináljak egy kis reggelit magunknak. Lehet, hogy még korán van, de mire elkészülök, talán Cody is felkel. Eszembe jut, hogy tegnap nem néztem meg a postánkat, így oda is kimegyek. Csak A telefonszámlák jöttek meg, és…egy levél…Candytől…Veszek egy mély levegőt, és bemegyek a postával együtt.
Az én nevemre is szól, így kibontom. Egy kép van benne róla és Danyről. Már most nyaralnak Dany munkája miatt.
„Kedves Meg és Cody, vagy inkább írjam úgy, hogy Mr és Mrs Jonas?
Megérkeztünk Portugáliába. Az idő nagyszerű, bár az európai embereket még szoknunk kell. Itt minden egészen más, mint otthon, talán néha ezért is van honvágyam.
Cody, megkaptam az üzenetet az esküvőről, és kicsit szomorú is vagyok, hogy nem lehet ott. Persze megértem, hogy mégis csak jobb szűk családi körben házasodni. Biztosan szép lesz, remélem, képet azért küldtök. Dany is kezd kedvet kapni a házassághoz, ki tudja…talán megelőzünk titeket. Meg, téged külön is puszillak, és sok türelmet kívánok egyúttal az esküvői készülődéshez. Legyetek jók, ölelünk titeket:
Candy és Dany „
Hmm… egészen kedves ez a levél. Be kéne fejeznem ezt az ostoba féltékenykedést, mikor indokom sincs rá. Ha minden igaz, megvan Candy száma a telefonomban. Kicsöng.
-Szia Meg, te vagy az? –hangjából ítélve örül nekem.
-Igen, én. –elmosolyodom, gondolom ő is hallja a hangomon, hogy nem lecseszni akarom- Ühm…megkaptuk a leveledet, köszönjük szépen. Aranyosak vagytok a képen, majd Codynak is megmutatom, ha felkel. Oh tényleg, ugye nem keltettelek fel?
-Éppen aludtam, de semmi baj, és örülök, hogy tetszett a levél meg a kép is. Sok boldogságot kívánok még egyszer! –kedves tőle.
-Csak azért hívlak, mert úgy adódott, hogy van még két…Nem, igazából csak szeretnélek titeket meghívni minden indok nélkül. Codynak sokat jelentene, és nekem is. Haza tudtok jönni aznap? –sosem hittem volna, hogy egyszer ezt csinálom.
-Hát persze. Nagyon örülnénk neki, ha mehetnénk. Úgy is személyesen akarok elmondani valamit. –mit?
-Személyesen? Valami baj van? –kérdezem.
-Baj? Dehogy. Csak oka van annak, hogy Dany az esküvőt tervezte, és most, hogy már biztos, az esküvő is az lett. – nem értem.
-Biztos, de mégis…-oh te jó ég- Candy, te terhes vagy? –le vagyok döbbenve.
-Igen, az vagyok. Még csak három hetes a magzat, ezért sem akarjuk elkiabálni. Dany nagyon vigyáz rám, és eddig még csak a szüleinknek mondtuk el babonából.
-Gratulálok…Öh…ez jó…Akkor hagylak is pihenni, és hát várunk majd. Szia. –ő is elköszön, majd megfordulok, és meglátom Codyt.
-Candy terhes? –szóval régóta itt állsz.
-Igen…-ezt nem nekem kellett volna elmondanom, nem?
-Nekik gyerekük lesz, de nekem bezzeg óvszert kell húznom…Igazságos ez? –mosolyog.
Azt hittem, hogy jobban megérinti a dolog, de örülök, hogy nem, vagy legalább is nem mutatja. Régi sebeket tépne fel bennem, és azt már nem akarom.
-Cody, ezt már megbeszéltük…Most nem kell gyerek. –mondom, miközben megölel.
-Jól van, de…azt is megbeszéltük, hogy gyakorolni fogunk. Ebből nem engedek…
-Miért nem azt mondod, hogy le akarsz velem feküdni? –húzódom odébb csípőre tett kezekkel.
-Lefeküdni-lefeküdni…Napok óta próbálok udvarolni neked, meg minél több kedves dolgot mondani, te meg már megint el akarsz…-megcsókolom.
-Rendben van, szeretkezzünk. –puszilgatom közben az arcát.
Kézen fogva megyünk fel az emeletre, illetve csak mennék, mert Cody féltávnál az ölébe kapva visz fel az ágyig.
-Felhoztál, de most nem jössz ide hozzám? Mackó, fázom nélküled. –közelebb jön, de még mindig csak néz.
-Csak egy kicsit gyönyörködöm benned…Néha nem hiszem el, hogy az enyém vagy. –ő is felmászik az ágyra, és megcsókol.
Alig telhet el 10 perc, máris odafent szeretkezünk. Nem tudom, hogy a pár napig tartó megvonás, vagy Cody heves természete az oka, de úgy érzem, hogy mindjárt elmegyek.
-Lassíts kicsit…-suttogom lihegve, ő meg meg is teszi.
-Még mindig nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű…-szenvedélyesen megcsókol mindaddig, míg a hátába marva el nem élvezek. Kelne fel, hogy kivegye, mielőtt ő is, mert óvszert azt nem húzott, de szorosabban magamhoz ölelem. Ebből tudhatja, hogy az ünnepek előtt elmentem a nőgyógyászhoz és beadattam magamnak a fogamzásgátló injekciót. Igaz, hogy ez most csak egy hónapra jó, de állítólag több idő, mire visszaáll annyira a szervezetem, hogy újra úgymond termékeny lehessek. Nekem ez nem gond, de Cody valamiért fél, hogy egyszer elintézem, hogy ha évek múlva akarnánk, ne lehessen gyerekünk. Megnyugtattam, hogy ez nem így van, remélem megnyugodott.
Úgy látom, hogy azóta már igen, mert mosolyogva harap számba, és felnyögve megy el bennem.
-Haragszol? –kérdezem úgy egy 5 perc múlva, már a karjaiban fekve.
-Nem, de semmit sem kell titokban csinálnod. Ugye megígéred, hogy őszinte leszel ezután is hozzám, és ilyen dolgokat is elmondasz? –néz komolyan rám kérdése közben.
-Igen, de akkor te is. –mindketten elmosolyodunk, és bólint is- Másik téma…Choi…Choi a barátom, és menyasszony van. Nem jöhetne el ő is az esküvőnkre? Nem sok barátom maradt, és ő az. Nem is jártunk szinte, a szülők erőltették ránk igazából ezt a dolgot, mert mi csak barátok voltunk…Ugye jöhet? Nem hívod fel délután? Aztán medencézhetnénk, vagy…vagy bármi, amihez kedved van. Naaa? –pislogok szépen.
|
| Garfield | 2011. 05. 16. 18:14:10 | #13642 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
El is indulunk, és mikor megérkezünk és kiszállunk a kocsiból azonnal megfogom kicsim kezét, úgy megyünk az ajtóhoz. Meg be akar menni a saját kulcsával, de én most nem szeretnék így…inkább megvárjuk míg kinyitják az ajtót.
- Kislányom… - öleléssel köszönti Meget az anyukája.
Aztán én is kapok egy ölelést, amin el is mosolyodom. Nagyon kedves anyukája van. Az apja még mindig távolságtartó és látszik rajta, hogy még mindig nincs kibékülve velem, de legalább már el tudta fogadni, hogy Meg velem van. Nem is veszünk össze, nincsenek szóváltások…nyugodt látogatás.
A húsvét gyorsan elmegy. Sose vagyunk igazán kettesben csak este, de akkor is már fáradtak vagyunk. Az egész ünnep azzal telik, hogy Meg vagy az én szüleimnél vagyunk…
Egyik nap, mikor vásárolni megyek, összefutok a boltban leendő anyósommal. Haza is jön velem.
- Örülök, hogy összefutottunk, úgy is el akartam hozzátok jönni. Meg kell beszélnünk a virágokat, a vendég listát, az ülésrendet…nagyon sok mindent kell még eldönteni az esküvőtökig, és már alig maradt időnk. – mondja kiszállva a kocsiból.
Bemegyünk a házba, és sehol senki. Talán Meg is elment valamiért a boltba…Mondom Meg anyukájának, hogy gyorsan elmegyek érte, addig érezze magát otthon.
Megyek is gyorsan a kocsihoz, de…
- Cody! – hallom meg a nevemet. Meg?
- Meg…mit csinálsz… - megyek oda hozzá, de elakad a lélegzetem is mikor meglátom miben van - Hát te…Jaj Meg…Miért csinálod ezt velem? – kérdezem magamhoz ölelve.
- Cody, ez nem a legmegfelelőbb alkalom. Én sem így terveztem, elhiheted, de itt az anyám, és… - felsikkant kicsit mikor a fűre döntöm.
- Azt mondtam neki, hogy elmegyek megkeresni, mert lehet, hogy te is vásárolni mentél…ez eltarthat akár 20 percig is…nekem 10 is elég. – vegyük le gyorsan ezt a fűzőt…
- Cody, nem…ezt most nem szabad! – lelök magáról és felállva porolni kezdi magát.
- Olyan vagy… - sóhajtok felállva.
- Nem kaphatod meg mindig azt, amit szeretnél. Gyorsan hozz ki nekem egy ruhát, amit felvehetek, mert így nem mehetek be… - miért? Vicces lenne…
- Jó, de valamikor még fel kell venned… - mosolyodom el…megint beindult a fantáziám. Rábólint én meg gyorsan beszaladok egy ruháért…meg is találom azt, amiben a múltkor olyan jól nézett ki, és viszem is ki neki.
- Cody, ennél rövidebb nem volt? – most mi van?
- De igen, csak nem akarok álló cerkával bemenni. – nevetem el magamat.
- Na, add! – kiveszi a kezemből és elkezd öltözni, amit én szépen figyelemmel is kísérek. Annyira szép…szexi…úgy leteperném most azonnal…
- Nagyon szép vagy… - mondom mikor már a fehér ruci van rajta. Pont ugyan olyan szexi benne mint mikor megvette…a nap végén tuti letépem róla…
- Gyere! – megfogja a kezemet és bemegyünk.
Mindent lefixálnk az esküvőre. Nem is igazán szólok bele, csak helyeselek. Nekem igazából mindegy, csak Megnek jó legyen. Még ülésrend is lesz…most akkor mégis sok vendég lesz? Jól van már nem értek semmit, de nem is baj…Arra viszont felfigyelek mikor Meg anyuja mondja, hogy após pajtás Koreába utazott venni nekünk egy ottani házat…
- De miért döntött úgy, hogy vesz nekünk egy házat? – látom kicsim is meglepődött nem csak én…
- Nem akartam ezt kimondani, de az apád fél, hogy hamar jönnek az unokák Cody miatt… - ohh…inkább kinézek az ablakon, mintha meg sem hallottam volna. Engem is zavarba lehet hozni…
- De mi még egyáltalán nem tervezünk gyerekeket. Szeretném, ha az esküvő után is szórakozhatnánk, és azt is, hogy Cody is elég idős legyen hozzá. Pár év múlva talán szóba jöhet, de most még nem. Vigyázok magamra… - elég idős vagyok már, de hát ezen most nincs kedvem vitatkozni…
- Ezt a témát viszont előtte ne említsd meg kérlek. Tudod, hogy mennyire zavarja ez… - mi nem zavarja?
- Igaz, hogy már nem vagyok szűz, de ahhoz a férfihoz megyek hozzá, aki elvette a szüzességemet. Voltak mások nekem és neki is, de a szívem mindig Codyé volt, és tudom, hogy az övé az enyém. Tudom azt is, hogy apa más erkölcsök szerint tanított, ahogy te is, de most megállapodok, férjhez megyek, ahogyan azt illő, ráadásul szerelemből, nem azért, mert ránk kényszerítik a korai esküvőt. Őszintén boldog vagyok, és azt hiszem, hogy ez fontosabb, hogy lefeküdtünk-e vagy sem… - megszorítja a kezemet…erre mi mást mondhatnék, mint, hogy…
- Szeretlek. – szorítom meg én is a kezét.
- Én is szeretlek. – mosolyog…hát mások már megcsókolnánk egymást, de az anyja előtt…?
- Csókold csak meg, majd nem nézek oda. – ohh, hát ha engedélyezve van…Kicsit hosszan csókolom meg. De hát nem tehetek róla, olyan szépeket mondott, és úgy szeretem… - Jól van, elég lesz ennyi. – igaz…kicsit túlzásba vittem volna…?
- Elnézést. – köhögök zavaromban.
- Ne kérj elnézést azért, mert szereted a lányomat. Köszönöm ezt neked. – mosolyog.
- Én köszönök mindent. Te ébresztettél rá, hogy nem kell elrejtenem az érzéseimet. Ezt még Megnek sem mondtam, de csak addig volt könnyű azt mondani, hogy nem akarok gyereket, míg nem volt kész tény, hogy lesz. Amikor azt mondtad, hogy Meg állapotos, rádöbbentem, hogy akarom a gyereket, és nem tudok nemet mondani rá. Nem bírnék Meg nélkül már élni sem, és nagyon sokat jelent, hogy az édesanyja támogat minket, mert tudom, hogy ez neki is megnyugvás. – mondom őszintén.
- Na jó, elég ebből! – áll fel tapsolva egyet. Nocsak…csak nem meghatódtál baby!?
Kicsivel később hazavisszuk Meg anyuját, hazafele meg kerülővel jövünk, mert kicsimre rájött az autózhatnék.
- Gyere ide! – rántom magamhoz mikor becsukja az ajtót.
- Mi az? – cirógatja meg az arcomat, aztán nyakamba csókol.
- Szeretkezzünk… - kívánlak…
- Megint? Miért akarod mindig? – nem menekülsz tőlem…nem engedem elmenni…
- Miattad, mert olyan gyönyörű vagy, és…olyan jó az ágyban. – felültetem az asztalra és megcsókolom.
- Cody…pihenned kell, még nem vagy egészen jól, ahogy elnézem. Nincs kedved aludni? – kérdezi, mikor nyakára térek át.
- Majd utána… - fölé mászok.
- Csak semmi utána, és egyébként az asztalt nem erre tervezték, le fog szakadni. – lelök magáról és ő is leszáll az asztalról.
- Meg… - most miért vagy ilyen!?
- Főznöm kell, enned kell…nem kaphatsz pihenés és evés helyett szexet. – miért ne?
- És ha te főznél, én meg mögötted…
- Cody! – vág közbe rácsapva a karomra.
- Csak vicceltem. – nevetve magamhoz ölelem.
- Mit szólnál, ha máshol ennénk? – hmm?
- Máshol? Ezt hogy érted?
- Nem megyünk ki a parkba? Eszünk egy hotdogot, sétálgatunk…Ki akarok kapcsolni, és csak veled lenni ott, ahol újra találkoztunk, ahol minden újra kezdődött… - ohh…de hát…
- Hotdogot? – mosolyodom el – Virslit szeretnél enni? Hát hasonlót itthon is tudok adni, amit szopogathatsz… - mosolygok még mindig.
- Másra tényleg nem tudsz gondolni!? Csak veled szeretnék lenni, te meg…
- Baby… - vágok közbe - csak vicceltem. - megölelem – Menjünk a parkba. – adok ajkaira egy puszit.
Beülünk a kocsiba, igaz, hogy babym sétálni akart, mert nincs messze a park, de eszembe jutott valami.
- Cody…hova mész? Elmentünk a park mellett… - igen…
- Bizony. – mosolygok – Hotdogot akartál enni, nem? – nézek rá.
- De… - de édes értetlen fejet vág.
Ugyan azon az útvonalon megyünk, mint mikor a tisztítóhoz vittem és lerobbant az az ócska tragacs amivel mentünk. Komoly vihar volt, és milyen jó volt már akkor is átöleli. Akkor lobbant újra bennem valami, csak nem mertem bevallani magamnak sem amit éreztem…
Valahol ott járhatunk ahol lerobbant a kocsi, és egyszerre nézünk egymásra…el is mosolyodik és közelebb kúszva ad egy puszit az arcomra.
Lassan megérkezünk ahhoz a bizonyos tisztítóhoz. Kiszállok, és hihetetlen, de még mindig itt van az ürge a kis standjával és hotdogot árul. Veszek kettőt és visszamegyek a kocsihoz.
- Tessék. – odaadom neki és lopok egy puszit tőle, aztán el is indulok a kocsival.
- Ugyan úgy szerencsétlenkedsz, mint régen. – nevet.
- De te ne legyél olyan mint régen… - állok meg a kocsival a puszta közepén, hogy megegyem.
- Miért? – mit miért?
- Mert egy koszos kis négernek tartottál, mikor először találkoztam anyukáddal szépen a lelkembe is gázoltál… - tettetek durcázást.
- Jajj mackó…az már régen volt. – mosolyogva cirógatja meg az arcomat.
Még hülyéskedünk, hogy milyenek voltunk régen és míg eszünk, meg beszélgetünk az eső is elkezd esni…deja vu-m van.
- Most is azt hinnéd, hogy meg akarlak erőszakolni? – áthajolva hozzá a nyakába csókolok.
De a választ már meg sem várom, inkább megcsókolom. A pulcsim a hátsó ülésen landol, és ingemet kezdi szétgombolni, míg nyakát csókolom. Fölsője kúsznak kezeim, és a melltartó kapcsa máris megadja magát. Babym már a nadrágom övét oldja szét, én a fölsőjét tolom feljebb, hogy levegyem róla, mikor kopogást hallunk. Visszahuppanok a saját ülésemre, mert ahogy kinézek az ablakon, egy rendőrt látok meg.
- Jó napot biztos úr… - húzom kicsit lejjebb az ablakot.
- Valami probléma van, hogy az út szélén állnak? – néz be a kocsiba.
- Nem, nincs semmi… - mondom az ingemet visszagombolva. Rendőr bá meg végignéz rajtunk.
- Ezt nem itt a kocsiban kéne, fényes nappal…meg is büntethetném magukat, de…ha tovább haladnak, elnézem. – huhh…
- Rendben, köszönöm… - már ott sem vagyok – Hát ez… - nézek kicsimre.
- Ciki volt!? – most mi ez a szúrós pillantás?
- Most mi bajod? – kérdezem értetlenül.
- Tudtam, hogy egyszer a kielégíthetetlen szexuális vágyad sodor bajba… - jajj ne már.
- Ezt most úgy mondod, mintha te nem akartad volna. És nem is kerültünk bajba, csak egy kicsit cikis helyzetbe…de szerintem csak féltékeny volt, hogy neki nincs ilyen gyönyörű menyasszonya akivel… - nem engedi befejezni.
- Ne nyalizz. – néz rám mosolyogva.
- Majd otthon… - vigyorodom el.
A garázsba állok, és nyitnám ki a kocsi ajtaját, mikor hatalmas dörgést hallunk meg és Meg a karomba mar félelmében. Gyengéden magamhoz ölelem. Még mindig fél a vihartól…olyan édes. Ülünk egy darabig a kocsiban, míg kicsit megnyugszik, aztán bemegyünk a házba. Szerencsére nyílik a garázsból ajtó a házba. Tuti nem ment volna ki a viharba…
Begyújtom a kandallót, és hozok neki egy takarót, nehogy megfázzon nekem a puha szőnyegen ülve. Csinálok forró kakaót is magunknak és leülök mellé. Az ölembe bújva iszogatja a kakaóját, és én is kapok a takaróból. Egy vihar milyen romantikus helyzeteket képes csinálni…nem is tudom mikor ültünk így itt utoljára, csak egymással foglalkozva.
Csak simogatom és néha megpuszilom ahol csak tudom…
Kis idő múlva azt veszem észre, hogy elaludt az ölemben. Óvatosan a karjaimba veszem és felviszem a hálóba, ahol lefektetem az ágyra.
Reggel előbb kelek, mint kicsim. Nem tudom mi üthetett belém, de lemegyek a konyhába, hogy csináljak neki reggelit. Még mindig nem tudok főzni, de pirítóst és rántottát talán még én is tudok…Mikor kész, kimegyek a kertbe, mert van ott egy rózsabokor és már van is rajta virág, amit le is vágok róla. A rózsával és a reggelivel együtt megyek fel hozzá.
Lágy csókokkal borítom nyakát és vállát, közben finoman simogatom. Lassan ki is nyitja szemeit. Szájára is kap egy puszit.
- Jó reggelt. – mosolygok rá, mire lehúz agához és megcsókol.
- Mi ez a finom illat? – kérdezi felülve.
- Csináltam neked reggelit. – mosolygok rá.
- Mit csináltál? – kérdezi meglepetten.
- Jó étvágyat. – teszem elé a tálcát – Rózsát is szedtem neked a kertből. – kapok érte egy finom csókot.
Olyan rossz csak nem lett, mert az összes elfogy. Aztán az órára néz, és észbe kap, hogy neki dolgoznia kell. Ajj pedig úgy szerettem volna csak vele lenni egész nap…de ha más így alakult, én is bemegyek a suliba, meg az edzést is megtartom késő délután a gyerkőcöknek. Nagyon örülnek, hogy végre megint én tartom az edzést. Nagyon keményen is dolgozunk, mert ma tudtam meg, hogy versenyre kell vinnem őket. Hát tuti az én csapatom fog nyerni!
Este tök fáradtan esek haza, kicsit elszoktam a hosszú napoktól…De babymet sehol sem látom, így leülök a nappaliban a kanapéra. Be van gyújtva a kandalló?
Léptekre leszek figyelmes. Mikor a hang irányába kapom a fejemet, kicsimet látom meg. Lekapcsolja a lámpát, és ahogy közelebb jön, látom, hogy ismét kis nyuszinak öltözött. Már nem is vagyok fáradt…
|
| Saya | 2011. 04. 26. 21:48:36 | #13246 |
Karakter: Megan Hoa
-Annyiszor lesz jó neked, ahányszor csak szeretnéd…-megcsókol, és végig simít rajtam.
Sóhajtozva hagyom, hogy masszírozza kebleimet, miközben nyakamat, fülemet, majd újra számat csókolgatja. Simogatom őt, közben nyelve mellemig ér végre le. Olyan jól csinálja, hogy muszáj vagyok valamin levezetni élvezetemet, így hol a fejét simogatom, hol hátát karmolászom puhán. Mikor fölém magasodik, és csókolni kezd, belém vezeti ujjait. Ez annyira jó…de még jobb, hogy nyelvét is beveti a gyönyörszerzésbe. Egy darabig csak Cody vállait karmolászom, de nem akarom, hogy túl sok nyomot hagyjak rajta, így inkább a lepedőbe markolok.
-Cody…-nem fogom sokáig bírni, tudnia kell, hogy mindjárt elmegyek. Össze akarom zárni lábaimat, mert nem figyel rám, de nem engedi. Nem bírom, most már tényleg nem…Nyögve lépem át a gyönyör kapuját, majd Cody mellém heveredve kezd simogatni, csókolgatni, míg én pihenek. Ideje, hogy neki is sokkal jobb legyen…
A hátára fektetve mászom rá, hogy kicsit kiszívjam a nyakát, no meg persze csókjaimmal halmozzam el. Először csak fenekemet markolássza, de aztán újra ujjaival kezd el dolgozni bennem. Erősebben szívom meg a nyakát az érzésre, mire picit fel is szisszen. Sajnálom mackóka, de ezt muszáj volt…cserébe adok neki egy édes csókot. Finom, puha mackó csók…annyira imádom a száját. Is…Mert még valamit. Segítek neki, hogy szép lassan ujjai helyére férfiassága kerüljön. Kell egy kis idő, hogy megszokjam…már pár napja nem volt ebben részem, és most, hogy van, egyszerűen nem is hiszem el, hogy lehet valami ilyen jó.
-Szeretlek…-ül fel Cody, és súgja a fülembe. Én is téged édes…
Megcsókolom, hogy szavak nélkül is elmondjam neki, majd mozogni kezdek. Gyorsuló tempó közepette élvezem merev tagjának érzetét, még vissza is döntöm, hogy jobban belelendülhessek, de a vége az lesz, hogy már csak ő mozog. Nem kell sok, és máris átélhetem az élvezetes orgazmust. De Cody miért veszi…?
Oh, már értem…Most én kerülök alulra, és egy csók alatt újra bennem terem. Kicsit nagyon szenvedélyessé válik, már az ágy is meg-megreccsen alattunk, pedig nagyon erős. Ezt más nem is bírná…Lábaimmal fonom körbe a derekát, több helyet hagyva, hogy mélyebben tudjon mozogni bennem. Végem van, olyan jó, hogy csak nyögdécselni tudok alatta, mert egy szó sem jön ki a torkomon. Alig telik el idő, és máris eget rengető orgazmusom lesz, és hamarosan Codynak is. Kicsit még felettem marad, majd mellém dőlve ölel át.
Nem pihenünk sokat…Először a zuhany alatt, majd a ház más és más pontjain tesz újra magáévá. Ugyan nem húz mindig óvszert, de legalább időben kihúzza, ez is valami…
Miután elég feltöltést kapott tőlem, ideje az ételekből is feltölteni őt. Evés után el is alszik, kis cukika…
Másnap előbb kelek, mint ő. Gondolom sokáig fog aludni, ezért inkább lemegyek a medence mellé napozni. Egy szexi bikinit veszek fel, hátha Cody is felébred közben…
Nem is kell várnom túl sokat, és máris megjelenik mackóka…
-Jó reggelt baby. –köszönt mellém ülve, és kapok egy csókot is.
-Neked is. –mosolyogva combjára teszem a kezét, de…-Mi ez a kemény? –nézek rá.
-Tegnap többször is megmutattam mi ez a nagy és kemény a gatyámban, de ha nagyon szeretnéd, most is megmutathatom…-mit csinálsz? Mielőtt levenné a naciját, nevetve megfogom a kezét. Jó ég…nem vagyunk nyulak…
-Úgy értem, mi van a zsebedben? –naaa?
-Akkor miért nem ezt kérdezted? –mit vigyorogsz?
-Jól van…túl perverz vagy. –állapítom meg.
-Eddig ez nem okozott problémát. –végig simít a combomon, és megcsókol.
-Szóval? –ne tereld a témát…
-Hát…-elővesz egy kis dobozkát a zsebéből- Mikor visszaköltöztél, nem vetted fel, nem tudom, hogy…-de én tudom.
-Nem volt időm felvenni…valaki egy szusszanásnyi időt sem hagyott nekem tegnap. –mosolygom.
-Akkor…még mindig szeretnél a feleségem lenni? –hányadszorra is kérdezed?
-Igen. –felelem, ő meg felhúzza újra a gyűrűt, majd meg is csókol- De…szeretném, ha az apám az áldását adná ránk. –ez így lesz helyes.
-Nem gond, átmegyünk hozzá. De előbb…-felkap és a medencébe ugrik velem.
A délelőttünket a kertben töltjük. Jó egy kicsit pancsolni, napozni, de persze enni is eszünk, Codynak muszáj.
-Köszönöm. –mondja, mikor befejezi az evést, de…
-Nem ízlik? –még van a tányéron.
-De igen, csak elég volt. Mostanában mindig annyi kaját raksz elém, amivel három ember is jól lakna…-mosolyog.
-Mondtam, hogy gatyába rázlak. Túl sokat fogytál…-én csak aggódom.
-Jó ez így…jobban látszódnak az izmaim. –butaság, eddig voltál pont jó, most sovány vagy…
-Nem, nem jó, tessék enni! –ne kelljen már könyörögnöm.
-Szóval már nem tetszem? –mi?
-Nem ezt mondtam…-felállok, de Cody a kezemnél fogva ránt az ölébe.
-Te is fogytál. Az bezzeg nem baj…-nem is fogytam, vagy csak alig, nem is látszik.
-Nem. –de tényleg.
-Jó, egyezzünk meg. Mindketten visszaszedjük a leadott kilókat. –hmm…
-Rendben. Ha te visszanyered a régi súlyodat, elgondolkodom az ajánlatodon…Készülődjünk, menjünk a szüleimhez. –én már megyek is.
Ahogy kiszállunk a szüleimnél a kocsiból, Cody azonnal összekulcsolja kezeinket, finoman jelezve, hogy mi összetartozunk. Fejemet vállára hajtom, míg az ajtóban várunk, hogy valaki ajtót nyisson. Bár van kulcsom, és máskor be is mennék, de Cody ragaszkodik hozzá, hogy kint várjunk. Na jó…
-Kislányom…-anyu azonnal megölel, ahogy meglát minket. Cody is kap egy ölelést, látom el is mosolyodik rajta. Mikor bemegyünk, jön a szokásos viselkedés…Apu belemegy, de látszik, hogy nem örül maradéktalanul neki. Persze most azért más a hozzáállása, talán a legutóbbi beszélgetésük miatt, mikor elküldte hozzám Codyt. Nem akarom én ezt a beszélgetést túlerőltetni, mert szerintem csak akkor kedveli majd meg igazán Codyt, ha látja bizonyítani, ha látja, hogy boldoggá tesz. Remélem egyszer tényleg béke lesz…
A húsvéti ünnepeket java részt a családdal töltjük. Hol Cody, hol az én szüleimnél vagyunk. Nincs is igazán időn kettőnkre, de nem múlhat el valami nélkül ez az ünnep…
Felveszem azt a cuki szerelést, amihez nyuszi fülecskét is vettem. Cody vásárolni van, szóval van időm elbújni a bokrok mögé, míg ő haza nem ér.
Pont a bokor mögé bújok, mikor látom, hogy áll be a kocsival. Meglepetésemre azonban nem egyedül. Anyu hogy kerül ide? Jaj ne…
-Örülök, hogy összefutottunk, úgy is el akartam hozzátok jönni. Meg kell beszélnünk a virágokat, a vendég listát, az ülésrendet…nagyon sok mindent kell még eldönteni az esküvőtökig, és már alig maradt időnk. -mondja anyu Codynak befelé menet.
Nem hiszem el, hogy pont most kellett neki átjönnie. Nem mehetek be így, de itt sem maradhatok…még a végén aggódnának, hogy hová tűntem.
Mielőtt még kigondolhatnék valami okosat, Cody jön ki az autóhoz pár zacskóért. Ez az!
-Cody! –pisszegek neki a bokor mögül.
-Meg…mit csinálsz…-mielőtt megkérdezhetné, amit akart, ledöbbenve néz rám- Hát te…Jaj Meg…Miért csinálod ezt velem? –hozzám bújik, átölel…
-Cody, ez nem a legmegfelelőbb alkalom. Én sem így terveztem, elhiheted, de itt az anyám, és…-felsikkantok, mikor a fűre dönt magával együtt.
-Azt mondtam neki, hogy elmegyek megkeresni, mert lehet, hogy te is vásárolni mentél…ez eltarthat akár 20 percig is…nekem 10 is elég. –elkezdi szétfűzni a fűzőmet.
-Cody, nem…ezt most nem szabad! –lelököm magamról, felállok és leporolom magam. Hát ez nem igaz…
-Olyan vagy…-áll fel sóhajtva, mire elmosolyodom.
-Nem kaphatod meg mindig azt, amit szeretnél. –kinyújtom a nyelvemet- Gyorsan hozz ki nekem egy ruhát, amit felvehetek, mert így nem mehetek be…
-Jó, de valamikor még fel kell venned…-mi ez a perverz mosoly?
Bólintok, és ő már megy is. Pár perc múlva ér vissza.
-Cody, ennél rövidebb nem volt? –nézek rá a fehér ruhára.
-De igen, csak nem akarok álló cerkával bemenni. –ne nevess, nem vagy vicces…
-Na, add! –kiveszem a kezéből. Miközben átöltözök, csak néz és néz…Oké, biztos izgató lehet neki, hogy egy szál tangában topogok előtte, de muszáj átöltöznöm, és aztán bemennünk.
-Nagyon szép vagy…-szép? Szóval ezért nézel ilyen megbabonázottan. De nem is olyan rossz ez a ruha. Talán drága anyucimnak sem bántja majd a szemét.
-Gyere! –kézen fogva elindulok vele befelé.
Sok mindent sikerül megbeszélnünk anyuval, így azt hiszem, hogy kimondhatom: minden le van fixálva a nagy napra. El sem hiszem…készen állok az esküvőmre. Elmondja, hogy apa a héten elutazik Koreába. Egyrészről a koreai rokonokat személyesen akarja meghívni, másrészről-ami nagyon meglep- esküvői ajándéknak egy ottani házat vesz nekünk. Említette már, hogy szeretné, ha az unokái tisztelnék, és tisztában lennének a koreai hagyományokkal, és kultúrával, de nem gondoltam volna, hogy ennek érdekében még egy házat is vesz nekünk.
Tényleg elfogadta Codyt? Talán meg is kedvelte?
-De miért döntött úgy, hogy vesz nekünk egy házat? –kérdezem csodálkozva.
-Nem akartam ezt kimondani, de az apád fél, hogy hamar jönnek az unokák Cody miatt…-mondja anya, mire Cody zavartan kinéz az ablakon, mintha nem is hallotta volna. Nah igen…kínos lehet arról beszélni, hogy csináljuk, amit esküvő után kéne csinálni, ráadásul túl sokszor túl sokat…
-De mi még egyáltalán nem tervezünk gyerekeket. Szeretném, ha az esküvő után is szórakozhatnánk, és azt is, hogy Cody is elég idős legyen hozzá. Pár év múlva talán szóba jöhet, de most még nem. Vigyázok magamra…-nevetek kínosan.
-Ezt a témát viszont előtte ne említsd meg kérlek. Tudod, hogy mennyire zavarja ez…-igen.
-Igaz, hogy már nem vagyok szűz, de ahhoz a férfihoz megyek hozzá, aki elvette a szüzességemet. Voltak mások nekem és neki is, de a szívem mindig Codyé volt, és tudom, hogy az övé az enyém. Tudom azt is, hogy apa más erkölcsök szerint tanított, ahogy te is, de most megállapodok, férjhez megyek, ahogyan azt illő, ráadásul szerelemből, nem azért, mert ránk kényszerítik a korai esküvőt. Őszintén boldog vagyok, és azt hiszem, hogy ez fontosabb, hogy lefeküdtünk-e vagy sem…-mondom, majd megszorítom Cody kezét.
-Szeretlek. –szorítja meg Cody is a kezemet.
-Én is szeretlek. –mosolygom rá, mert anyu előtt nem merem megcsókolni. Ezt ő is észreveszi, mert…
-Csókold csak meg, majd nem nézek oda. –nevet, és elfordul.
Átöleljük , és meg is csókoljuk egymást. Cody kicsit heves, és sokáig is csókol.
-Jól van, elég lesz ennyi. –néz ránk egy pillanatra, de még mindig nevet.
-Elnézést. –köhög zavartan mackóka.
-Ne kérj elnézést azért, mert szereted a lányomat. Köszönöm ezt neked. –mosolyog anya.
-Én köszönök mindent. Te ébresztettél rá, hogy nem kell elrejtenem az érzéseimet. Ezt még Megnek sem mondtam, de csak addig volt könnyű azt mondani, hogy nem akarok gyereket, míg nem volt kész tény, hogy lesz. Amikor azt mondtad, hogy Meg állapotos, rádöbbentem, hogy akarom a gyereket, és nem tudok nemet mondani rá. Nem bírnék Meg nélkül már élni sem, és nagyon sokat jelent, hogy az édesanyja támogat minket, mert tudom, hogy ez neki is megnyugvás. –mindjárt sírok, nagyon meghatódtam.
-Na jó, elég ebből! –állok fel egyet tapsolva. Nem akarok sírni.
Anya nemsokára megy is. Cody hazaviszi, de én is velük megyek. Hazafelé kis kerülővel megyünk haza, mert autókázni volt kedvem.
-Gyere ide! –ránt magához, mikor becsukom az ajtót.
-Mi az? –simogatom meg az arcát, aztán nyakába csókolok.
-Szeretkezzünk…-szorít magához még jobban.
-Megint? Miért akarod mindig? –lépnék hátra, de nem enged el, így csak kicsit tudok elhúzódni tőle.
-Miattad, mert olyan gyönyörű vagy, és…olyan jó az ágyban. –felültet az asztalra és csókolni kezd.
-Cody…pihenned kell, még nem vagy egészen jól, ahogy elnézem. Nincs kedved aludni? –kérdezem, miközben a nyakamat csókolgatja.
-Majd utána…-válaszolja röviden, és felmászik rám.
-Csak semmi utána, és egyébként az asztalt nem erre tervezték, le fog szakadni. –lelököm magamról, és én is leszállok.
-Meg…-kissé lelombozódott.
-Főznöm kell, enned kell…nem kaphatsz pihenés és evés helyett szexet. –mondom hozzá bújva.
-És ha te főznél, én meg mögötted…-ezt be se fejezd.
-Cody! –rácsapok a karjára.
-Csak vicceltem. –nevet, és magához ölel.
-Mit szólnál, ha máshol ennénk? –sétálni lenne kedvem.
-Máshol? Ezt hogy érted? –hááát…
-Nem megyünk ki a parkba? Eszünk egy hotdogot, sétálgatunk…Ki akarok kapcsolni, és csak veled lenni ott, ahol újra találkoztunk, ahol minden újra kezdődött…-mosolygom rá.
Szerkesztve Saya által @ 2011. 04. 27. 02:43:18
|
| Garfield | 2011. 04. 21. 20:32:43 | #13113 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Cody…Jól vagy? – karol belém.
- Most már jól, hogy látlak… - magamhoz húzom. Érezni akarom…muszáj…
- Hiányoztál… - komolyan?
- Te is nekem, de…sírtál? – kérdezem mikor jobban szemügye veszem. Tehát igaz, amit az apja mondott? Sírt miattam…
Megtörli a szemeit és átölel. Nem is tudom elmondani mennyit jelent nekem ez az ölelés.
Lemegyünk a kertbe levegőzni kicsit, de nem beszélgetünk. Részemről fura, de zavarban vagyok. Nem tudom mit szabad és mit nem. Nem tudom, hogy most újra együtt vagyunk, vagy csak barátként lehetek mellette…így csak néha megsimogatom és megölelem.
- Nem vagy éhes? Épp vacsorázni indultam le. Fogytál… - felhúzza a felsőmet.
- Azt csinálok, amit csak szeretnél. – csak ne kelljen újra elveszítselek…
- Jól van, akkor gyere. – megfogja a kezemet és a konyhába vezet.
Út közben összetalálkozunk az apjával, nem szól semmit, csak ad Megnek egy puszit a homlokára. Nem vagyok nyugtalan…talán elfogadta, hogy együtt vagyunk…együtt vagyunk?
Miközben Meg kaját csinál nekem, egyfolytában nézem. El sem hiszem, hogy nem küldött el. Itt lehetek…és láthatom, érezhetem az illatát, meg is ölelhettem…Arra leszek figyelmes, hogy felém fordul és egy nagy adag kaját rak elém. Hadseregnek főztél édes?
- Jó étvágyat! – és megfordul.
- Te nem eszel? – fogom meg a kezét.
- De-de. – mosolyog. Ja, hogy csak az innivalóért nyúlt…azt hittem el akar menni - Nem kérdeztem, de…Ugye beszéltél apámmal? – kérdezi, miközben nagyban kajálunk…hmm…mennyire hiányzott még a főztje is…
- Igen, beszéltem. Most először éreztem úgy, hogy tényleg azt akarja, hogy jöjjek el érted. Már csak az a kérdés, hogy vajon te is ezt akarod-e… - leteszem a villát és rá nézek - Meg sem csókolhattalak… - nem merem megkérdezni, hogy velem akar-e lenni…
- Csupa szósz vagy… - letörli az számról - Nem is fogsz megcsókolni… - mi? És ezt így kell mondani, miközben az arcomra simítod a kezedet? - mert én csókollak meg. – jaaa, így már más.
Megcsókol. Meg…el sem tudod képzelni mennyire boldoggá tettél. A szívem majd kiugrik a helyéről…
- Most szépen felmész, megborotválkozol, lezuhanyzol, fogat mosol, és megvársz az ágyban. Elmosogatok, aztán szépen kialusszuk magunkat, rendben? Gatyába rázlak…- jól hangzik.
- Igenis főnökasszony. – már megyek is, de nézz oda…rácsapott a hátsómra…
Megfürdök és megborotválkozom, fogat is mosok ahogy kérte, aztán befekszem az ágyába. Mindenütt az ő illatát érzem, így hamar elalszom, pedig meg akartam várni…
Reggel szinte kipattannak a szemeim. Fixálom magamban, hogy igen, Meg mellettem van, nem álmodom, de muszáj megnéznem…fölé támaszkodom és csak nézem. Gyönyörű…
- Cody, mit csinálsz? Nem alszol? – upsz felkeltettem…de ne takard el magad…
- Már annyira hiányzott, hogy melletted ébredjek, hogy az izgatottságtól nem tudtam aludni. – tényleg így van…
- De édes vagy… - lehúz magához, hogy megcsókoljon - Ebédelünk, és aztán megyünk, vagy hazamegyünk, és otthon ebédelünk? – mi?
- Hogy hol? – biztos jól hallottam?
- Otthon. – igen…
- Mondd még egyszer! – olyan jó ezt a szádból hallani.
- Otthon, mert hazamegyek veled. – újabb csókot kapok.
Összepakoljuk a holmiját, és délután megyünk is. Sajnos külön kocsival, mert mindketten a sajátunkban ülünk. A háta mögött megyek az út alatt. Szerencsére nem kell sokat kocsikázni, különben a hajamat tépném…amikor gyorsabban megy a kelleténél rádudálok, de így sem nyugszik…
Mikor megérkezünk, arra gondolok, hogy lecseszem, de…mire odaérek a kocsijához, már meggondolom magamat.
- Mivel ez egy félig-meddig új beköltözés, ezért a karjaimban szeretnélek bevinni. – már a karjaimban is van.
- Vigyázzon uram, még a végén elkényeztet. – neveti el magát.
- Pontosan ez a célom…kényeztetni téged. – elsöpröm az útból a haját, és belecsókolok nyakába.
- A hálószobába akarsz vinni? Nem lenne jobb, ha most inkább pihennénk? Tegnap még nagyon nyúzott voltál… - nem kell aggódni…
- Most nem az ágyra gondoltam, de tudod, hogy nekem nem kell kétszer mondani. Főleg most nem…nagyon hiányoztál az ágyból is… . súgom az utolsó szavakat és felviszem a hálónkba.
Felviszem a bőröndjeit, aztán kipakol. Én meg inkább csak figyelem ahogy pakolászik…jó érzéssel tölt el, hogy láthatom visszaköltözni. Utána persze megint annyi kaját csinál…tuti nem fogom tudni megenni…
Együtt fürdünk le…annyira vissza kell fognom magamat, hogy ne támadjam le. Lehet látja a vágyat a szemeimben és ezért megy be előbb. De nem baj. Míg szárítja a haját, én lemegyek innivalóért, de mire felérek, kicsim már alszik. Édes…
Óvatosan befekszem mellé, magamhoz ölelem és én is alszok.
Arra ébredek, hogy valami kopog. Kinyitom a szemeimet és rájövök, hogy nem valami, hanem valaki kopog. Mit keres babymen hajnalban magassarkú?
- Felkeltettelek? Ne haragudj, aludj csak tovább… - mondja a falnak dőlve.
- Nem, nem vagyok álmos. Tegnap nagyon korán lefeküdtünk… - mosolygok, aztán kezemet felé nyújtva hívom magamhoz.
- Akkor jó. – idejön és megfogja a kezemet, én meg lassan húzni kezdem magamhoz.
- Észbontóan szexi vagy… - mondom, közben az ölembe ültetem úgy, hogy szembe legyen velem.
- Te is nagyon jól nézel ki… - simít végig mellkasomon - Új parfümöd van? – kérdezi, de nincs időm válaszolni, mert megcsókol.
- Ezt még akkor vettem, mikor anyám elküldött vásárolni. Viszont azt érzem, hogy neked még mindig ez az édes virágillatú van…Hm finom…de te még finomabb vagy… - beleharapok a nyakába és szívni kezdem.
- Ne csináld ezt, tudod, hogy nyoma marad… - muszáj megjelöljelek…az enyém vagy…
- Pontosan azért csinálom… - combjaiba marok és még egyet szívok édes nyakán, aztán csókot lopok.
- Lehet, hogy ennyi nem fog látszani, de mit szólnál, ha én is megjelölnélek, ha mégis? Vagy szeretnéd, ha mást szívogatnék? – de még mennyire szeretném…
Csókolózni kezdünk, aztán kicsim menekülőre fogná, de nem engedem. Visszahúzom az ölembe. A mellkasomnak dől, és hátra hajtva a fejét, csókol meg. Lecsúsztatom róla a melltartóját, és markolászni kezdem melleit.
- Többet akarok…most! – megfordul és melleihez húzza a fejemet. Rendben…értem a célzást. Kényeztetni kezdem melleit…de imádom…
- Meg akarlak kóstolni… - mondom, miközben szívogatom mellein a bőrt…finom… - Az enyém vagy… - soha többet nem engedlek el…
- Igen mackóka, mindenem a tiéd…csak a tiéd vagyok…csak a tiéd… - felemeli a fejemet, én meg finoman megharapom száját. Végignyal ajkaimon…ohh kicsim…kezdek nagyon beindulni, de mielőtt meg tudnám csókolni, felkel.
Ohh, csak a tangádat veszed le? Rendben…én is gyorsan leveszem a boxeremet, aztán lerántom az ágyra. Fel is sikít…megijedt, vagy megütötte magát?
- Jól vagy? Ugye nem fájt? – érdeklődöm.
- Semmi bajom édes…ne beszélj…Csókolj meg! – leránt magához a követelt csók miatt. Már tök jól egymásra hangolódtunk, mikor… - Várj egy kicsit… - miért löksz el?
- Meg… - most mit keresel? Utána megyek és simizni kezdem, míg valamit kutat a fiókban…nem értem mi lehet most olyan nagyon fontos…
- Megvan! – fordul felém mosolyogva. Óvszer…ohh…
Visszamosolygok, bár nagyon nem örülök neki. Nem szeretek gumival szeretkezni vele…nem érzem száz százalékosan…nem tetszik…Le is lombozott vele, és különben is…azt hittem szedi a bogyót. Akkor meg minek? Hogy tuti, még véletlen se essen teherbe? Ennyire nem akar tőlem gyereket?
Leül az ágyra, én meg elkezdem összepakolni a széttúrt fiókot…
- Hagyd azt most…gyere ide… - öhm…
- Én csak gondoltam… - kezdek bele, de közbevág.
- Nem ez az első eset, hogy óvszert fogunk használni, akkor meg mi a baj? Nem akarsz szeretkezni velem? Nem baj, én megértem. – nem, én csak…
- Nem erről van szó, csak…Ugye nem félsz attól, hogy teherbe esel? Vigyázok rád, ahogy csak tudok.
- Most tényleg nem lenne jó egy gyerek, de nem félek. Ha nagyon zavar az óvszer, visszaállunk a gyógyszerre, csak ne légy már ilyen… - nem szedi a gyógyszert? Így már értem…Alhasamat kezdi puszilgatni…máris ellazultam.
- Jól van. Mm…ez jó… - mosolyodom el.
- Igen? És ez is jó? – megfogja merevedésemet és nyalogatni kezdi, aztán visszatér a hasamhoz.
- Igen… - nyögöm és beletúrok hajába
- Örülök neki mackóka… - rám pillant és szájába veszi farkamat.
Kicsim…ez fantasztikus…mikor már úgy állok mint a cövek, felhúzza rám a gumit. Nincs igazán időm ezzel foglalkozni, mert újra szájába veszi. Azt hiszem túlságosan belemerültem, mert…
- Mackó…most már nekem is lehetne jó? – kérdezi, és lehúz magához az ágyra.
- Annyiszor lesz jó neked, ahányszor csak szeretnéd… - megcsókolom, közben végig simítok az oldalán.
Belesóhajt a csókba, mikor mellét kezdem masszírozni. Elégedett mosollyal haladok lejjebb csókjaimmal nyakához, aztán fülét is megkóstolom és újra vissza édes ajkaihoz. Imádom, hogy kezei egy pillanatra sem állnak le és folyton simogatnak.
A lehető legjobbat akarom neki, ezért a maximumot fogom kihozni magamból, és semmit sem sietek el, akármennyire is fel vagyok tüzelve.
Végigcikázok nyelvemmel nyakán, egész le a melléig. Édes halmocskák…apuci itt van. Melleit csókolom, szívom, aztán nyelvemmel lassan táncolom körbe mellbimbóját. Már nem tud mit kezdeni magával, hol a fejemet simogatja, hol a hátamat karmolja…
Fölé magasodom, hogy megcsókolhassam, közben ujjaimat vezetem kicsimbe. Nem sokat húzom az időt, nyelvemmel is kezelésbe veszem. A vállaimat már szétmarta, így inkább a lepedőt tépi, bár nem zavar, ha nyomot hagy rajtam…
- Cody… - nyöszörgi nevemet, és tudtomra adja, hogy ha folytatom nélkülem fog elmenni, de pont ez a célom.
Próbálja összezárni a lábait, de hát esélytelen próbálkozás. Tényleg nem is kell neki sok, és hangosan nyögve élvez el kezeim között.
Mellé fekszem és csókolgatom, simogatom. Megőrülök már, de nem akarom csak úgy rvetni magamat, pedig de jó lenne…Magamat is nyugtatgatom, míg kicsimen átfut az első hullám…még sok lesz baby…
A hátamra fektet és rám mászik. Nyakamat szívja és csókolja, viszonzásul fenekét markolászom, de nem bírok már magammal. Kicsit gyorsítsuk fel a dolgokat. Ujjaim utat törnek maguknak, erre jó erősen szívja meg a nyakamat. Fel is szisszenek, de gyorsan kárpótol egy csókkal, míg én benne matatok. Lassan elveszi kezemet az útból és magához illeszti lüktető merevedésemet. Nem tudom miért, de nagyon izgatott vagyok…talán már régen voltunk együtt és ezért?
Magába fogadja kemény farkamat és pihegve megáll…simogatom, hogy ellazuljon, és hamar hozzászokjon az érzéshez…Felülök hozzá és magamhoz szorítom.
- Szeretlek… - súgom fülébe.
Válaszul csak megcsókol és lassan ringni kezd az ölemben. Egyre gyorsabb a tempó, egyre erősebben karmolja a hátamat…ez jót jelent…Az ágyra lök és még gyorsabb tempót diktál. Ahogy fölém hajol, én is rásegítek lökésemmel. Egy kis idő után már csak én mozgok. Hamar a csúcsra is juttatom, de gyorsan ki is húzódom belőle, nehogy elmenjek…még nem szabad.
Hátára fektetem és szenvedélyesen csókolom meg, aztán behatolok kicsimbe. Már nem tudom visszafogni magamat. Beledöngölöm, belepréselem a matracba. Már az ágy is nyikorog, csak le ne szakadjon…Derekam köré fonja lábait, hogy mélyebbre tudjam lökni magamat. Elég ebben a pózban néhány perc, hogy felsikkantson gyönyörében. Néhány lökés és én is elélvezek…Fölötte támaszkodva lihegek, aztán mellé gördülök és magamhoz ölelem.
Kis pihenő után irány a zuhany, de itt sem bírok magammal. Nem tudok betelni vele, de kérésére vigyázok rá ahogy a nap hátralevő részében is több alkalommal is a ház különböző pontjain. Óvszert használok, de van amikor már nincs idő ezzel foglalkozni, így megszakítással fejezem be…A nap végére nagyon kimerülök, még enni is alig van erőm, de kicsim akkor is töm belém egy rakás kaját. Tényleg ennyit fogytam?
Míg leviszi a konyhába a koszos tálakat, én el is alszom…
Másnap mikor felkelek, nincs mellettem. Egy percre megijedek, hogy megint elment, de ahogy felülök az ágyban, látom, hogy minden cucca a helyén van. Felkelek és kinézek az ablakon. Ohh, hát a medencénél napozunk, és rám hozod a frászt? Csak nézem és elgondolkodom…hogy nekem milyen szép menyassz…a menyasszonyom? Még mindig nincs rajta a gyűrű…nem akar esküvőt, vagy arra vár, hogy újra megkérjem a kezét? Mindjárt kiderül…felveszem az úszógatyámat, és a zsebébe teszem a gyűrűt.
- Jó reggelt baby. – leülök mellé a napozóágyra és adok neki egy jó reggelt csókot.
- Neked is. – mosolyog és a combomra teszi a kezét – Mi ez a kemény? – tolja fel a napszemüvegét. Elmosolyodom, mert sikerült beindítania a fantáziámat…
- Tegnap többször is megmutattam mi ez a nagy és kemény a gatyámban, de ha nagyon szeretnéd, most is megmutathatom… - már tolnám le a nadrágomat, mikor nevetve megfogja a kezemet.
- Úgy értem, mi van a zsebedben? – értettem én…csak így viccesebb volt…
- Akkor miért nem ezt kérdezed? – vigyorgok.
- Jól van…túl perverz vagy. – és ez baj?
- Eddig ez nem okozott problémát. – végig simítok combján és megcsókolom.
- Szóval? – kis kíváncsi.
- Hát… - előveszem a dobozkát – Mikor visszaköltöztél, nem vetted fel, nem tudom, hogy…
- Nem volt időm felvenni…valaki egy szusszanásnyi időt sem hagyott nekem tegnap. – mosolyogva felül.
- Akkor…még mindig szeretnél a feleségem lenni? – kérdezem kinyitva a dobozkát.
- Igen. – felhúzom az ujjára a gyűrűt és megcsókoljuk egymást – De… - nem szeretem ezeket a „de”-ket… - szeretném ha apa az áldását adná ránk. – ennyi?
- Nem gond, átmegyünk hozzájuk. De előbb… - felkapom és beugrok vele együtt a medencébe.
Egész délelőtt a medencében szórakozunk, de kajálni kötelező, így bemegyünk és kicsim már megint egy halom kaját tesz elém…nem is bírom megenni.
- Köszönöm. – adok neki egy puszit és vinném el a tányéromat, de…
- Nem ízlik? – mi van?
- De igen, csak elég volt. Mostanában mindig annyi kaját raksz elém, amivel három ember is jól lakna… - mosolygok.
- Mondtam, hogy gatyába rázlak. Túl sokat fogytál… - igen?
- Jó ez így…jobban látszódnak az izmaim. – mosolygok még mindig.
- Nem, nem jó, tessék enni! – ne már…szétdurranok.
- Szóval már nem tetszem?
- Nem ezt mondtam… - feláll az asztaltól, de kezét megfogva rántom az ölembe.
- Te is fogytál. Az bezzeg nem baj… - jegyzem meg.
- Nem. – neeeem??
- Jó, egyezzünk meg. Mindketten visszaszedjük a leadott kilókat. – nah? Szerintem korrekt ajánlat.
- Rendben. Ha te visszanyerted a régi súlyodat, elgondolkodom az ajánlaton… - nem vicces. De mielőtt még megszólalhatnék… - Készülődjünk, menjünk a szüleimhez. – már itt sincs.
|
| Saya | 2011. 04. 16. 18:07:43 | #12987 |
Karakter: Megan Hoa
Felém fordul, és csak néz rám egy darabig.
-Komolyan mondod? Most, hogy végre kitűztük a napot? Baby, nem akarsz ennyi embert meghívni, nem kell…szűk családi kör, benne vagyok. A francba Candyvel és Choi-val…A szüleink, a nagyszüleink és Hyoriék, ahogy elképzelted. Kibékítem a szüleinket, beszélek az apáddal, tudom, hogy fontos lenne neked, hogy ő vezessen oda hozzám. Kicsim…-magához ölel- szeretlek. Mondd meg, mit csináljak, megteszek érted bármit. –mondja a szemembe nézve. Tényleg megtenné? De…nem is tudom…
-Nem lenne egyszerűbb visszamenni Vegasba? –simizem közben a mellkasát.
-De hát nem te mondtad, hogy ez lesz életed legfontosabb napja? Olyannak kell lennie, amilyennek elképzelted…-mosolyog, én meg egy édes csókot adok neki- Akkor…?
-Nem akarod ezt levenni? –most egészen másról akarok beszélni, illetve nem is beszélni. Kicsit lejjebb tolom a boxerét, hogy vegye az adást, miközben hozzá simulok.
-És mi van azzal, hogy kevesebbet szeretkezünk? –na ne mondd, hogy nem akarod…
-Majd holnaptól ritkábban szeretkezünk…-újra megcsókolom.
Nem kell tovább győzködnöm, hogy szeretkezzünk…a csobogó víz alatt leszek az övé.
Később átnézzük a vendéglistát, és kihúzunk pár tucat emberkét. Nem túl sokat, de máris jobban érzem magam, főleg, hogy Candy is eltűnt róla Igaz, hogy Choinak is mennie kellett, de nem is baj. Ő úgy sem tudott volna jönni, mert e-mailben megírta, hogy a barátnőjével tölti ideje nagy részét. Valószínűleg addigra már vagy összeköltöznek, vagy elveszi. Nem mondom ezt Codynak, mert csak azt szűrné ki belőle, hogy e-mailezünk.
Máris sokkal könnyebb a szívem, így délután megfűzöm anyut, hogy menjünk megnézni a ruhámat. Cody az apámmal akar beszélni, remélem, hogy szerencsével jár.
Mikor hazaérünk, apu nagyon feszülten fogad. Azt mondja, hogy Cody nagyon tiszteletlen volt, ráadásul alig két percet szánt rá. Azt mondta, hogy nem adja ránk az áldását, és, hogy az esküvőn sem lesz ott. Tudom, hogy ez mit jelent…anyu sem fog eljönni. Így az én rokonaim nem fognak minket elfogadni, sőt bizonyára ők sem jönnek el. Így mi értelme az egésznek. Szünetelnünk kéne, míg lenyugszik mindenki?
Mikor hazaérek, Cody még nincs otthon. Erőt kell gyűjtenem a beszélgetéshez…Összepakolom a holmijaimat, nem akarom előtte.
-Szia kicsim…-az emlegetett szamár. Ad egy puszit. –Mi a baj? –kérdezi, miközben leteszi a táskáját.
-Mikor anyuval hazamentünk, apa közölte, hogy nem lesz ott az esküvőn. Mikor megkérdeztem miért, annyit mondott, hogy kérdezzem tőled…szóval? –nem mondhatom azt, amit mondott…az csak olaj lenne a tűzre.
-Tőlem?
-Igen. Állítólag voltál nála, és nagyon tiszteletlenül beszéltél vele…-finomítok a hosszabb verzión, amit az apám mondott nekem.
-Annyi tiszteletet adok neki, amennyit ő nekem…sőt még túl is teljesítettem magam…
-Ha apa nem lesz ott, engem se várj! –mondom komolyan. Nem veheti félvállról…
-Nem fogok tőle bocsánatot kérni, mert ő volt bunkó velem. –mi?
-Az apámról beszélsz…-szúrós szemmel nézek rá.
-Ne haragudj…-ez nem úgy hangzott, mintha megbánta volna.
-De igenis haragszom…nem kéne erőltetnünk ezt. –elfordulok.
-Erőltetni? Mégis mit? –na vajon…
-Az esküvőt.
-Meg…
-Nem Cody, tényleg rossz ötlet volt. Még mi sem állunk készen rá. Jobb lenne, ha egy kicsit külön lennénk. –muszáj. Körülöttünk mindenki ellenünk van.
-Hogy érted, hogy külön? Szakítani akarsz apád miatt? –ideges vagy?
-Csak egy időre a szüleimnél leszek…szükségünk van arra, hogy egy kicsit külön legyünk. –megfogom a bőröndömet, és elindulok kifelé.
-Meg, kérlek, ne menj el…-fogja meg a kezemet. Adok az arcára egy puszit, mert most nem tehetek mást.- Ha most tényleg lemondod az esküvőt, és itt hagysz…
-Akkor, majd ha nem leszel itthon, eljövök a cuccaimért. –mivel így megnehezíted.
Nem húzom tovább a búcsút, elmegyek.
A következő egy-két napban nem válaszolok Codynak sem az sms-eire, sem akkor, ha hív. Nagyon nehéz ez nekem, mert iszonyatosan hiányzik. Pont olyan, mint évekkel ezelőtt, mikor először szakítottak el egymástól minket. Mint egy rossz dráma…azzal a különbséggel, hogy ez a valóság, ez a mi életünk. Mintha bűn lenne, hogy szeretjük egymást, pedig ez a világ legszebb, és legtisztább dolga.
Mindenesetre most apám mellette a helyem, hiszen ő mégis csak az apám. Időt akarok neki adni, és kimutatni, hogy mellette állok. Éppen ezért megyek el a többi cuccomért.
Úgy érzem nincs jogom magamnál tartani a gyűrűt sem, így leteszem az éjjeliszekrényre egy kis cetlivel, rajta, hogy „Sajnálom…”
Sajnálom Cody, de most nem tehetek másként semmit.
Nagyon szomorú vagyok. Igyekszem nem sírni, vagy kimutatni, de esténként, mikor egyedül fekszem az ágyba, a párnába fordulva pityergek. Összetört a szívem, pedig csak pár napja nem láttam őt.
Egyik nap apám furcsa dolgot mond. Azt mondja, hogy talán ma dől el, hogy el tudja-e fogadni Codyt. De mit jelent ez? Beszélni akar vele, vagy csak átgondolja?
Egy-két óra telik el, mikor furcsa érzésem támad. Úgy érzem ki kell nyitnom az ajtót, de…de ez hülyeség. Inkább lemegyek, és eszek valamit. Már annyit sírtam, hogy ki kell mozdulnom a szobából végre.
Aztán, mikor kinyitom az ajtót…
-Szia…-a kezembe ad egy csokor rózsát.
-Cody…-mi van vele? Olyan nyúzott…-Jól vagy? –reflexszerűen karolok belé, mert félek, hogy most azonnal összeesik a küszöbömön.
-Most már jól, hogy látlak…-gyengéden magához ölel, és csak néz rám azokkal a fáradt szemeivel.
-Hiányoztál…-vallom be halkan, de őszintén.
-Te is nekem, de…sírtál? –oh a szemem…Letörlöm az utolsó cseppeket is arcomról, majd átölelem őt.
Kicsit lemegyünk a kertbe, levegőzni, sétálgatni, de nem beszélgetünk, csak úgy vagyunk egymás mellett. Néha megölel, vagy csak simogat, ami jól esik.
-Nem vagy éhes? Épp vacsorázni indultam le. Fogytál…-felhúzom a felsőjét, és tényleg…nem csak a pólója nyúlt ki, ő fogyott ki kissé belőle. De még így is olyan izmos, olyan…Igen, hiányzott már a teste is, hisz nem volt kihez odabújnom.
-Azt csinálok, amit csak szeretnél. –még a hangja is olyan fáradt…
-Jól van, akkor gyere. –megfogom a kezét, és elkísérem a konyhába.
Apuval találkozunk szembe a nappalin áthaladva, de nem mond semmit, csak egy puszit ad a homlokomra. Talán most már béke lesz…Végre.
Gyorsan összeütök egy kisebb lakomát. Inkább ebéd jellege van, annyira kiadós, de nem baj, Codynak szüksége lesz rá.
-Jó étvágyat! –teszem le elé a púpozott tálakat. Fél óra…hmm…nem is rossz idő tőlem.
-Te nem eszel? –kérdezi a kezem után kapva, mikor a kancsóért nyúlnék a pultra.
-De-de. –mosolygom, majd az asztalra teszem az innivalót, és én is leülök.
-Nem kérdeztem, de…Ugye beszéltél apámmal? –kérdezem, miközben úgy falja az ételt, mintha napok óta nem evett volna. De…remélem azért evett…
-Igen, beszéltem. Most először éreztem úgy, hogy tényleg azt akarja, hogy jöjjek el érted. –érdekes- Már csak az a kérdés, hogy vajon te is ezt akarod-e…-leteszi az evőeszközt és úgy néz rám- Meg sem csókolhattalak…-ohh, igaz.
-Csupa szósz vagy…-nevetem el magam, és felállok, hogy megtöröljem a száját- Nem is fogsz megcsókolni…-arcára simítom kezeimet, és folytatom- mert én csókollak meg. –megcsókolom őt, bár kissé szúr, hogy nem borotválkozott meg. Ezt ideje szóvá tenni. –Most szépen felmész, megborotválkozol, lezuhanyzol, fogat mosol, és megvársz az ágyban. Elmosogatok, aztán szépen kialusszuk magunkat, rendben? Gatyába rázlak…-mosolygom, bár egy kicsit aggódom érte. Na nem baj, pár napig még az utcára sem engedem majd ki, el fogom kényeztetni.
-Igen is főnökasszony –nem vicces. Rácsapok a fenekére, mikor elindul felfelé.
Mikor végzek a konyhába, elindulok felfelé. Elég sok elpakolni valóm volt, így mire felérek, Cody már tisztán, és megborotválkozva szundikál. Annyira cuki…
Nem is keltem fel, inkább csak csendben én is elkészülök az alváshoz, aztán bebújok mellé.
Másnap délelőtt arra ébredek, hogy Cody felettem támaszkodva néz rám. Jaj ne…Most kócos vagyok, hogy nézhetek már ki…
-Cody, mit csinálsz? Nem alszol? –dörzsölgetem meg a szemeimet, majd eltakarom magam a takaróval.
-Már annyira hiányzott, hogy melletted ébredjek, hogy az izgatottságtól nem tudtam aludni.
-De édes vagy…-lehúzom magamhoz egy hosszú csókra- Ebédelünk, és aztán megyünk, vagy hazamegyünk, és otthon ebédelünk?
-Hogy hol? –nem értette?
-Otthon. –ismétlem meg.
-Mondd még egyszer! –jaj te…
-Otthon, mert hazamegyek veled. –megint megcsókolom.
Délután már nagy csomagokkal megpakolva indulunk haza. Külön kocsiban, mert Cody is autóval jött, meg az enyémet sem akarom itthon hagyni. Még jó, hogy nem lakunk messze, mert minden pillanatban csak vele akarok lenni. Vicces, hogy miközben mögöttem kocsikázik, néha rám dudál, ha gyorsítok. Valaki nagyon félt engem, hehe.
Mikor megérkezünk mindketten a garázsba, és szállnék ki a kocsiból, elém áll. Csak várok, hogy mit szeretne.
-Mivel ez egy félig-meddig új beköltözés, ezért a karjaimban szeretnélek bevinni. –benyomja az ajtó lecsukó gombját, aztán a karjaiba vesz.
-Vigyázzon uram, még a végén elkényeztet. –nevetem el magam.
-Pontosan ez a célom…kényeztetni téged. –félresöpri a hajamat, hogy belecsókolhasson a nyakamba.
-A hálószobába akarsz vinni? Nem lenne jobb, ha most inkább pihennénk? Tegnap még nagyon nyúzott voltál…-aggódom érte, de próbálom nem kimutatni, hogy ezzel meg őt ne aggasszam.
-Most nem az ágyra gondoltam, de tudod, hogy nekem nem kell kétszer mondani. Főleg most nem…nagyon hiányoztál az ágyból is…-súgja a mondat utolsó részét, majd felvisz a szobánkba.
Annyira udvarias, ő hozza fel a bőröndjeimet, bár nem akarom engedni, ő mégis felhozza.
Visszarendezkedem, megfőzök…megint jó sokat, hogy jóllakassam mackókát.
Este egy romantikus fürdés után az ágyon ülve szárítom a hajamat. Valahogy a meleg és ez a zümmögő hang, na meg persze a pakolás fáradtsága elálmosít, és kicsit eldőlök, hogy pihenjek, míg Cody be nem ér a konyhából, ahova egy kis innivalóért ment le. Arra gondolok, hogy mennyire boldog vagyok…újra együtt vagyunk, hamarosan a felesége leszek…
A boldogság nyugtat, a nyugalom pedig még jobban álmosít. Elalszom.
Hajnalban arra kelek, hogy Cody mellettem szuszog. Édes. Megsimogatom őt, aztán felkelek, és az erkély ajtóhoz sétálok. Ritka meleg idő van, még tangában és melltartóban sem fázok annak ellenére, hogy kicsit kinyitom az ajtót, hogy a madarak csicsergését hallgassam. Kicsit még nézem a tájat, aztán becsukom, és belebújok az egyik cipőmbe. Hamar rájövök, hogy nem a legjobbat választottam, mert Cody felkel a kopogására.
-Felkeltettelek? Ne haragudj, aludj csak tovább…-mondom a falnak támaszkodva.
-Nem, nem vagyok álmos. Tegnap nagyon korán lefeküdtünk…-mosolyog, és kezét kinyújtva az ágyhoz hív.
-Akkor jó. –közelebb lépek, megfogom a kezét, ő meg lassan az ágyra húz.
-Észbontóan szexi vagy…-mondja, miközben lovagló ülésben az ölébe ültet.
-Te is nagyon jól nézel ki…-végig simítok meztelen felsőtestén- Új parfümöd van? –bújok közelebb hozzá, és megkóstolom finom ajkait.
-Ezt még akkor vettem, mikor anyám elküldött vásárolni. Viszont azt érzem, hogy neked még mindig ez az édes virágillatú van…Hm finom…de te még finomabb vagy…-harap bele kicsit a nyakamba, majd szívni kezdi.
-Ne csináld ez, tudod, hogy nyoma marad…-túrok bele a hajába, de önkéntelenül biccentem oldalra a fejemet. Jól esik, nem tehetek róla.
-Pontosan azért csinálom…-mondja combomba marva egy utolsót szívva rajtam, de aztán áttér a számra.
-Lehet, hogy ennyi nem fog látszani, de mit szólnál, ha én is megjelölnélek, ha mégis? Vagy szeretnéd, ha mást szívogatnék? –nevetem el magam, és vad csókcsatába kezdünk.
Szeretnék kimászni az ágyból, mert tudom, hogy mi lesz a folytatás, és ahhoz kell valami, de Cody utánam nyúl, és a derekamnál fogva visszahúz. Mellkasának dőlve hátammal fordulok hátra egy újabb csókra. Lecsúsztatja a melltartómat, és megmarkolja kebleimet. Viszonzásul combjaiba marok, és sóhajtozni kezdek.
-Többet akarok…most! –jelentem ki határozottan, és megfordulva melleim közé húzom a fejét, hogy végre nyelvével is kezelésbe vegyen. Ezt annyira szeretem ezt, egyszerűen nem tudom megunni. Különben meg…jó lesz vigyáznom, hogy a régi jól bevált mozdulatokat is dicsérgessem, mert múltkor kicsi szívére vette, amit mondtam.
-Meg akarlak kóstolni…-dörmögi bőrömet szívva, amitől libabőrös leszek- Az enyém vagy…-Cody…hát tényleg ennyire hiányoztam?
-Igen mackóka, mindenem a tiéd…csak a tiéd vagyok…csak a tiéd…--hajába túrva emelem fel fejét, hogy a szemébe nézhessek. Gyengéden beleharap számba, én meg lassan végig nyalom ajkait. Most nincs csók, nem szabad, mert túl hamar elveszítjük a fejünket.
Felállok, hogy levegyem a tangámat, de Cody olyan gyors, hogy mire én levetkőzöm, addigra már ledobja a boxerét, aztán lábaimat megfogva egy durva mozdulattal az ágyra dönt. Sikkantok egyet, de leginkább a meglepetéstől. Lábaim az ő nyakában, kezemmel a lepedőt markolom…Mindjárt kiugrik a szívem.
-Jól vagy? Ugye nem fájt? –ugyan már, hiszen alig estem. Nem álló pozícióból rántott le, szóval meg sem éreztem.
-Semmi bajom édes…ne beszélj…Csókolj meg! –belekapaszkodom a hajába, és lerántom magamhoz. Tudom, hogy igen a válasz, így elveszem a nekem járó csókot. Puha…édes…részegítő…Cody a legtökéletesebb csókpartner az egész világon.
-Várj egy kicsit…-lelököm magamról, de csak azért, mert tudom, hogy ő már hozzászokott a kényelemhez, és elfelejtené az óvszert. Pedig azt most nem szabad!
-Meg…-jó tudom, de nem találom…
Lemászik ő is az ágyról, és mögém lépve simogatni kezd.
-Megvan! –fordulok hátra mosolyogva, hogy megmutassam, mit kerestem.
Rám mosolyog ő is, de nem tűnik túl felhőtlennek ez a mosoly. Jó tudom, hogy a pasiknak nélküle könnyebb, de azt hiszem, hogy már egy jó ideje megkönnyítettem a helyzetét. Most már had legyen nekem kicsit kényelmes.
Leülök az ágyra, és már épp dőlnék el, mikor látom, hogy Cody elkezdi összepakolni a széttúrt fiókot. Ezt komolyan most kell? Vagy…Zavarja az óvszer dolog? Esetleg zavarban van?
-Hagyd azt most…gyere ide…-kérlelem a lehető legédesebb hangon.
-Én csak gondoltam…-ne magyarázd meg.
-Nem ez az első eset, hogy óvszert fogunk használni, akkor meg mi a baj? Nem akarsz szeretkezni velem? Nem baj, én megértem. –bár szólhattál volna előbb is, de semmi baj.
-Nem erről van szó, csak…Ugye nem félsz attól, hogy teherbe esel? Vigyázok rád, ahogy csak tudok. –édes kis butuskám.
-Most tényleg nem lenne jó egy gyerek, de nem félek. Ha nagyon zavar az óvszer, visszaállunk a gyógyszerre, csak ne légy már ilyen…-a hasát kezdem el simogatni, aztán csókolgatni is most, hogy így előttem áll.
-Jól van. Mm…ez jó…-mosolyodik el végre őszintén.
-Igen? És ez is jó? –kezembe veszem merev tagját, és nyalogatni kezdem. Éppen csak egy kicsit játszok vele, aztán újra Codyra nézve csókolgatom alhasát, de kezemben tartom még mindig.
-Igen…-nyögi, és jobban beletúr a hajamba.
-Örülök neki mackóka…-pillantok fel még egyszer rá, aztán számba veszem férfiasságát. Ütemes fejmozgás közben nyalogatom, szívom, hogy minél élvezetesebb legyen. Mikor kellő izgalmi állapotba kerül, ráhúzom az óvszert. Ízesített, így még utána is kicsit dolgozom rajta, hogy Cody jobban megbarátkozzon ezzel az állapottal is. Nem úgy látom, mintha nagyon zavarná…Inkább agyilag kellett ezzel megbarátkoznia, mint testileg. Férfiúi büszkeség…
-Mackó…most már nekem is lehetne jó? –a nyakába csimpaszkodva húzom le az ágyra.
Szerkesztve Saya által @ 2011. 04. 17. 00:14:58
|
| Garfield | 2011. 04. 09. 22:35:38 | #12882 |
Karakter: Cody Jonas ( alias CJ )
Megjegyzés: /Mesteremnek/
- Nem. – mondja miután a saját listájára ír még valakit és elém teszi.
Choi? Azért írta fel, mert az enyémen Candy is szerepel? Nem értem…a kettő egyáltalán nem ugyan az. Én nem jártam Candyvel, semmi közöm nem volt hozzá, de ő járt ezzel a Choi gyerekkel…Már épp szóvá akarom tenni, mikor…
- Most mennem kell… - mi? Hova?
- Miért? – nyúlok felé, de elhúzódik. Most mi van?
- Semmi komoly, csak beszélnem kell még az anyámmal, megígértem, hogy ma még átmegyek. – hát jó.
Ahogy elmegy, rá egy 15 percre megcsörren a teló. Meg anyuja az…még nincs ott? Ezek szerint nem is beszélt meg semmit az anyjával? Akkor hova ment? Azt mondom, hogy kiszalad a boltba. Miután leteszem a telót, kattog az agyam, hogy hol lehet és miért ment el így…Óráknak tűnő percek múlva kinézek az ablakon, és Meget pillantom meg a kocsijában…azonnal ki s megyek hozzá.
- Meg, úgy aggódtam…az előbb anyukád keresett telefonon, én meg nem tudtam, hogy mit mondjak, mert… - nem tudom befejezni, mert kiszáll és megcsókol. Szeretlek…
- Miért vagy ilyen? Meg foglak verni… - jajj de édesen duzzog…
- Milyen? Megvernél azért, mert át mertem ölelni a derekadat? – kérdezem mosolyogva.
- Azért, mert nem változol…Az esküvő egy nő életében nagyon nagy dolog, mert mi nem csak beleugrunk a ruhánkba, és annyi. Én igazából egy nagyon kicsi esküvőt szerettem volna, amin csak a nagyon szűk család vesz részt, nem olyanok, akiknek egy évben egyszer küldünk egy képeslapot. Talán még Hyoriékat is meghívnám, ha el akarnának jönni, hiszen a fiúk a mi keresztgyermekünk, de ennyi… - sóhajt.
- Tényleg ezt szeretnéd? Nem akarod mindenkivel megosztani az örömünket? Én mindenkinek meg akarlak mutatni, mert egy gyönyörű nő lesz a feleségem, te meg el akarsz bújni a világ szeme elől? Ha nagyon zavar, Candyt sem hívom meg, de van jobb ötletem. – mondom mosolyogva.
- Mégis mi? – háááát….
- Mi lenne, ha te is összebarátkoznál Candyvel? Én már nem is találkozom vele, de talán megnyugodnál, ha jóban lennél te is vele. Én is jóban vagyok Hyoriékkal, akkor te is megpróbálhatnád Candyvel és Danyvel. – a te kis mackód kedvéért…
- Nem is tudom…hülye ötlet. – nem jó hozzáállás.
- Dehogy az. Most te vagy a menyasszonyom, a legjobb barátom, sőt szinte már az anyukám is. Minden szerepet te kaptál meg az életemben, mi lenne, ha legalább a második helyre engednél másokat is? – kérdezem, közben az arcát simogatom.
- Maradjunk annyiban, hogy megpróbálom elviselni aznap, de azt már most mondom, hogy nem maradunk sokáig bulizni. Hamar megkezdjük a nászéjszakát, mert az ágyban legalább csak az enyém vagy… - ohh tényleg? Elindul befelé, de felkapom.
- Most azonnal tehetünk erről… - irány az ágy…
- Nem-nem. Mostantól sokkal kevesebbet fogunk szeretkezni, sőt az utolsó két hétre haza fogok költözni. Mivel szűzen már nem mehetek férjhez, legalább ennyit adjunk a hagyományokra. – nem tetszik ez a hagyomány…
Felmegy, de én még kajálok, mert eddig egy falat sem ment le a torkomon. Nagyon aggódtam miatta…hihetetlen, hogy Candy miatt húzott el kocsikázni…
Mire felmegyek, kicsim már alszik. Édes…befekszem mellé, még nézem egy darabig, finoman simogatom is egy kicsit. Hogy tudtad így elcsavarni a fejemet baby? Elmosolyodom, átölelem és így alszom el.
Reggel arra ébredek, hogy olyan üres az ágy…kinyitom a szemeimet, és meglátom Meget, ahogy a Vegasban vett ruhát nézegeti.
- Jó reggelt! – nyújtózok mosolyogva - Este hamar elaludtál. – jegyzem meg.
- Neked is! Igen, fáradt voltam. – leteszi a ruhát.
- Miért nézegeted? Ötleteket veszel róla az új ruhádhoz? – mesélj...milyen lesz?
- Nem. Úgy döntöttem, hogy ez lesz a ruhám. – mi? De tegnap olyan lelkesen ment ruhákat nézni…
- De azt mondtad, hogy…
- Meggondoltam magam. Úgy döntöttem, hogy az egész szervezést anyukámra hagyom, ő úgy is nagyon lelkes, nekem meg mindegy, hogy mi milyen lesz, ő biztosan jól megszervez mindent. – micsoda? Mi történt? - Készítek reggelit, addig zuhanyozz csak le te is. – kicsit ledöbbenek.
Zuhanyozik a tököm…mi történt, hogy ilyen lett? Lemegyek utána, hogy megbeszéljem vele, mert muszáj megbeszélnünk. Leülök az asztalhoz…
- Jót étvágyat! Megyek, fogat mosok és letusolok. – kapok egy puszit és elmegy. Most komolyan kerül? Mi baja?
Megkajálok, de közben folyton agyalok, hogy már megint mit csesztem el. Tuti velem van baja…
Felmegyek a fürdőbe. Épp fürdik, de csak elmosolyodom, nem csatlakozom hozzá, mert a végén még páros lábbal rúgna ki…ismerem már…tudom milyen amikor mérges…Inkább csak megmosom a fogam.
- Cody… - behúz a zuhany alá, és rám csimpaszkodik.
- Meg… - szólalok meg kicsit meglepetten. Azt hittem velem van baja…
- Le akarom mondani az egész esküvőt… - a szívem kihagy egy ütemet…jól hallottam?
- Micsoda? Miért? Kérlek, ne tedd ezt… - felé akarok fordulni, de azt sem engedi, hogy befejezzem.
- Szökjünk el…Én ezt nem bírom. Nem akarok műmosollyal járkálni életem legfontosabb napján. Nem bírnám elviselni a szüleink veszekedését, a rosszalló pillantásokat, a szinte idegen rokonokat, és Candyt sem. Hazudtam. Nem megy, és nem akarom, hogy menjen…- erősebben ölel magához - Romantikus esküvőt szerettem volna, nem egy tragikomédiát. Vegasban kellett volna hozzád mennem… - gyengül az ölelése. Végre felé tudok fordulni. Csak nézek rá, azt várom, hogy azt mondja, hogy „vicceltem” vagy nem is tudom….de nem.
- Komolyan mondod? Most, hogy végre kitűztük a napot? Baby, ha nem akarsz annyi embert meghívni, nem kell…szűk családi kör, benne vagyok. A francba Candyvel és Choi-val…A szüleink, a nagyszüleink és Hyoriék, ahogy elképzelted. Kibékítem a szüleinket, beszélek apáddal, tudom, hogy fontos lenne neked, hogy ő vezessen oda hozzám. Kicsim… - magamhoz ölelem – szeretlek. Mondd meg mit csináljak, megteszek érted bármit. – nézek a szemébe komolyan.
- Nem lenne egyszerűbb visszamenni Vegasba? – kérdezi kis köröket rajzolgatva a mellkasomon.
- De hát nem te mondtad, hogy ez lesz életed legfontosabb napja? Olyannak kell lennie, amilyennek elképzelted… - mosolygok és kapok egy csókot – Akkor…? – közbevág.
- Nem akarod ezt levenni? – kérdezi mosolyogva hozzám simulva és lejjebb tolja a boxeremet.
- És mi van azzal, hogy kevesebbet szeretkezzünk? – csak nem meggondoltad magad!?
- Majd holnaptól ritkábban szeretkezünk… - de finomak az ajkaid…
Imádok a zuhany alatt szeretkezni. Valahogy begerjedek mikor vizes a haja és az a gyönyörű teste. Beindít mikor összekarmolja a hátamat…kéne neki vennem egy bőrcuccot és egy ostort. Nagyon szexi lenne…bírnám…
Úgy döntünk, hogy nem nagyon idegeskedünk az esküvőn. Megrövidítjük a listát, csupán csak kábé 30-35 fővel na meg Candyval, Danyvel és Choi-val. De maradt egy-két barátja a listán. Úgy néz ki ettől máris visszajött a kedve, mert anyujával elmennek meglesni, hogy halad a ruhája…kész van-e már. Én meg megyek a faterjához…
Mire odaérek a házhoz, már tutira elmentek a ruhaszalonba Megék. Csak az apja van itthon…mélylevegő, és csengetek.
- Cody…Megék már elmentek… - csukná is be az ajtót…
- Én tudom… - fogom meg az ajtót – Reméltem, hogy beszélhetünk.
- Hát…gyere be. – félreáll az ajtóból aztán a nappaliba megyünk – Miről akarsz beszélni? – ül le.
- Az esküvőről és…
- Nem kell ezt túlragozni. Elveszed a lányomat, ennyi. – hát öhm…
- Igen, ez így is lesz. Viszont nem tudom, hogy miért nem örül neki…Megnek nagyon rosszul esik ez. Tegnap már le akarta mondani az egészet.
- Megint megbántottad valamivel, jól sejtem? – ezt nem hiszem el…
- Nem csak én. – vágok vissza.
- De a lényeg, hogy te is…mindig ez történik. Megbántod, aztán visszaédesgeted. – ne pöccenj be Cody, csak nyugi…
- Tudja mit? Magasról szarok rá, hogy nem kedvel, de igazán megtehetné a lánya kedvéért, hogy elfogadja, hogy engem szeret, és jó lenne, ha az esküvőnk nem vitatkozásból állna, mert az a mi napunk lesz. Nem akarom, hogy bárki is elcsessze…
- Úgy gondolod, hogy egyedül én ronthatnám el Meg nagy napját? A te szüleid nem…
- Nem is tudom minek jöttem ide…magával nem lehet beszélni. Szerintem csak azért utál, mert engem nem lehet dróton rángatni, én nem félek a leendő apósomtól és ha valami nem tetszik meg is mondom…Ezzel nincs is semmi gond, csak egy napra próbáljon majd meg elviselni Meg kedvéért…Viszlát. – felállok és eljövök. Ez nem sikerült valami fényesen…
Még edzést kell tartanom ez az igazán tartalmas beszélgetés után. De legalább itt a gyerekek között lenyugszom. Szeretem ezt csinálni, folyton csak nevetünk az egész edzésen. De sajnos otthon nincs ilyen jó hangulat…
- Szia kicsim… - adok neki egy puszit, de látom, hogy valami nincs rendben – Mi a baj? – teszem le a táskámat.
- Mikor anyuval hazamentünk, apa közölte, hogy nem lesz ott az esküvőn. Mikor megkérdeztem miért, annyit mondott, hogy kérdezzem tőled…szóval? – mi van?
- Tőlem?
- Igen állítólag voltál nála, és nagyon tiszteletlenül beszéltél vele… - ohh…
- Annyi tisztelet adok neki, amennyit ő nekem…sőt még túl is teljesítettem magam… - mondom komolyan.
- Ha apa nem lesz ott, engem se várj! – ezt nem hiszem el…
- Nem fogok tőle bocsánatot kérni, mert ő volt bunkó velem.
- Az apámról beszélsz… - néz mélyen a szemembe.
- Ne haragudj…
- De igenis haragszom…nem kéne erőltetnünk ezt. – fordul el.
- Erőltetni? Mégis mit? – kérdezek vissza.
- Az esküvőt…
- Meg…
- Nem Cody, tényleg rossz ötlet volt. Még mi sem állunk készen erre. – ne, ne, ne mondd ezt – Jobb lenne, ha egy kicsit külön lennénk.
- Hogy érted, hogy külön? Szakítani akarsz apád miatt? – emelem meg kicsit a hangomat.
- Csak egy időre a szüleimnél leszek…szükségünk van arra, hogy egy kicsit külön legyünk. – fogja a bőröndjét és elindul kifelé.
- Meg, kérlek ne menj el… - fogom meg a kezét, mire ad egy puszit az arcomra – Ha most tényleg lemondod az esküvőt, és itt hagysz… - nem tudom befejezni…
- Akkor majd ha nem leszel itthon, eljövök a cuccaimért. – ne…
Elment. Fel sem tudom fogni…
Pár napja már elment, sehova nem megyek, ki sem mozdulok, hátha jön valamikor, de nem jön. Nem válaszol az sms-eimre, a hívásaimra…nem tudok aludni, alig eszek mióta nincs velem. De az edzéseket nem mondhatom le, muszáj megtartanom őket…
Egyik nap, mikor hazajövök, az éjjeliszekrényen az eljegyzési gyűrű és egy levél van, amiben csak annyi van, hogy „Sajnálom…”.
Körbenézek az egész házban, és…majdnem minden cucca eltűnt…Tehát vége? Ennyi volt?
Beteget jelentek, nem akarok senkivel találkozni, sem beszélgetni. A telefont sem veszem fel senkinek, beszélgessen csak az üzenetrögzítővel…Csak Megre tudok gondolni, a közös képeinket vagy csak a róla készült képeket nézegetem a gyűrűt szorongatva…Nem tudom hány nap telhetett már el…nem foglalkozom semmivel.
Nem tudom hány óra lehet és milyen nap egyáltalán, de csöngetésre leszek figyelmes. Nem nyitok ajtót, csak megunja…de nem, ráfekszik a csengőre…felhúzom magam, és úgy megyek ajtót nyitni, hogy tuti elküldöm az anyjába az illetőt, de…Meg apja?
- Mit keres itt? – adok hangot a gondolataimnak.
- Elég rosszul nézel ki… - jegyzi meg.
- Hát kösz… - de ha már itt van… - Meg hogy van?
- Bemehetek? – cöh…
- Nem… - vágom rá habozás nélkül.
- Megértem…de beszélnünk kéne. Akkor te gyere velem. – mi?
- Minek? Hova?
- Beszélni, rólatok és egy kis levegő sem ártana meg neked. – elkezdenek forogni a fogaskerekeim…ha belemegyek és jól sül el a dolog, talán visszakaphatom Meget…ha nem, elásom az öreget…
- Rendben…
Egy kisebb túrára visz, közben elmeséli, hogy Meg napokon keresztül sírt, pedig soha senkiért nem sírt. Egy napot sem hagyott ki a munkából, mert így el tudta terelni rólam a gondolatait, de még így is látszott rajta, hogy nagyon letört. Míg Megről mesél, megszakad a szívem…vissza akarom kapni, de nem tudom, hogy ez lehetséges lenne-e. Egy helyen megállunk…rálátni innen az egész városra. Gyönyörű…
- Mindig úgy képzeltem el Meg jövőjét, hogy egy koreai férfi fog mellette állni, nem egy amerikai fekete fiú. De ebben a két hétben, láttam a lányomat miattad szenvedni. Mégha nekem nem is akarja kimutatni, látom, hogy szenved. Nagyon szeret téged…ő téged választott, nem választhatok neki én párt. Hódítsd vissza… - rá nézek, hogy jól hallottam-e – Nemsokára hazaér a munkából… - mosolyog. Ki ez és mit csináltak Meg apjával?
Út közben veszek egy tucat vörös rózsát mert tudom, hogy szereti…Meg apja beenged a házba, az anyja nagyon megörül nekem. Átölel és megrökönyödve fogadja, hogy mennyit fogytam és milyen rosszul nézek ki…ehh…micsoda bókok.
Megállok a szobája előtt. Kopogjak vagy ne kopogjak? És mit mondjak neki? Biztos jó, hogy idejöttem? Főleg így? Meg sem borotválkoztam tiszta borosta vagyok, napok óta nem alszom, a szemeim karikásak…meg fog tőlem ijedni…
Sikerül addig toporogni az ajtó előtt, míg Meg ki nem nyitja. Látom rajta, hogy nagyon meglepődött, hogy engem talált itt…
- Szia… - nyögöm ki és adom oda neki a virágot.
|
| Saya | 2011. 03. 16. 22:22:55 | #12321 |
Karakter: Megan Hoa
-Komolyan kérdezed? –szerinted viccelnék egy ilyen kérdésben?
-Igen! –hát persze, hogy igen.
Ad egy puszit a számra, és indulunk is. De még mindig nem válaszolt.
-Szóval? Mit válaszolsz? –kérdezem újra.
-Kicsim, én Vegasban is elvettelek volna…-mosolyog- Akkor veszlek feleségül, amikor csak szeretnéd. –mondja a szemembe nézve egy piros lámpánál. Kikapcsolom az övemet, hogy megcsókoljam, de mivel dudálnak mögöttünk, csak rövid csókot adok. –Faszomat…-vicces, hogy Cody ennyire kis morgós.
-El kell mondanunk a szüleinknek, aztán összeírhatnánk a vendégeket, meg kell csináltatni a meghívókat…-kezdem el sorolni.
-Baby…nyugi. –fogja meg mosolyogva a kezemet- Akkor most menjünk az én szüleimhez, azt a tieidnek is elmondjuk…az apád nehezebb eset…-hmm…
-Mi lenne, ha egyszerre mondanánk meg neki? –na?
-Rendben, te tudod…és mégis mire gondoltál? –kérdezi mosolyogva.
-Mondjuk, elhívhatnád őket egy ebédre vagy vacsorára hozzánk. –mondom.
-Szerintem meg fogják egymást ölni, de rendben. –nevet.
Amint hazaérünk, a karjaiban visz fel a hálószobába, az ágyra. Eldönt, és csókolni kezd.
-Cody…-szólalok meg két csók között.
-Hmm? –a nyakamat csókolja közben.
-Ha valami jó történik, mindig szeretkezni kell? –valószínűleg tudom a válaszod…
-Nem értem mi a baj ezzel…-lágyan megcsókol.
-Semmi, csak…
-Baby, ha nincs kedved, akkor azt mondd, mert nincs vér az agyamban, hogy gondolkodni tudjak…
-De hülye vagy…-nevetem el magam- Inkább fel kéne hívni a szüleinket, hogy holnap mikor érnek rá. –máris telefonálok, hogy lefixáljam a dolgokat.
Másnap egész nap erre a vacsorára készülök. Bár Cody is megpróbál segíteni, de leginkább csak hátráltat ezzel az igyekezetével. Alig van időm összekapni magam, mikor máris megérkeznek a szüleim. Cody szüleire kicsit várni kell, de ők is megjönnek.
Egész jól telik a vacsora, míg apu és Cody apja össze nem vitatkoznak. Nagyszerű...
Próbálok rendet tenni, de csak nem sikerül lehűteni a kedélyeket. Cody szólal fel.
-Nem hiszem el, hogy egy vacsorát sem bír ki a két család…-kiabál felállva- Legalább Megre legyünk tekintettel, egész nap erre a rohadt vacsorára készült! –de édes…elmosolyodom- Szerintem mondjuk el…-néz rám.
-Na igen, én már kíváncsi vagyok mi ez a nagy összejövetel. –mondja az apja.
-Nyugi apa…szóval…inkább mondd te. –odamegyek hozzá, és átölelem a derekát.
-Rendben…Kitűztük az esküvő napját! –mondom mosolyogva. –Apu és Cody anyja kissé lefagy.
-Gratulálunk! –mondja az apja, és ad Codynak egy vállveregetést, nekem meg két puszit.
Anyu is gratulál nekem, és a fülembe súgja, hogy először azt hitte, hogy gyereket várok. Jó ég…
A többiek is gratulálnak, de kissé elszomorít, hogy nem akkora örömmel.
Aztán jön a vita a helyszínről, de nem is értem…mindenki itt él, miért kéne Koreában tartani?
Annyi más is szóba jön, hogy követni sem tudom. Szerintem nem is érdekli őket, hogy mi mit akarunk. Még jó, hogy indulnak, mert kezdek kibukni.
-Istenem…nem is tudtam, hogy ennyire nem szeretik egymást a szüleink. –leülök a kanapé mellé.
-Mondtam, hogy ölni fogják egymást…-magához ölel- De azt ugye tudod, hogy alig van pár hónapunk? –mosolyog.
-Igen…tudom. Sok dolgunk van még…-annyi ötletem van. Fehér és nagyon halvány rózsaszín színek, apró virágok, gyönyörű fények…
-Mi lenne, ha a nászútra gyakorolnánk? –ismerem én ezt a mosolyt…
-Mackó, nem kell rá készülni…újat már úgysem tudnál mutatni. –mosolyogva ülök az ölébe, és megcsókolom.
-Mi van? Szóval folyton ugyan azt csinálom…túl monoton? –mi?
-Nem, dehogy…nem úgy értettem…én csak…
-Jó, semmi gond…megmutatom, hogy van még bennem tartalék. –a vállára dobva indul fel velem.
-Cody…-nevetve ütögetem a hátát, miközben kapálózok a lábammal.
Az egész éjszakát átszeretkezzük, nem lehet okom panaszra, bár eddig sem volt…
Reggel én ébredek előbb, ezért elkészülök, és csak utána ébresztem Codyt. Megcsókolom, ő meg rögtön az ágyra dönt, és úgy csókol tovább.
-Hova készülsz kicsim? –hát…
-Ruhát nézni…-bizony, tegnap megbeszéltem anyuval, mielőtt elment, és szóltam Hyorinak meg szóltam Kimnek is.
-De hát már van…az miért nem jó? –butus.
-Azt már láttad, és balszerencsét hoz, ha a vőlegény az…-nem tudom befejezni.
-Oké, oké értem…babonás vagy. –nem egészen, de mindegy…-De mégis kivel mész? –visszadől.
-A barátnőimmel, majd jövök…te meg addig írd össze kiket hívnál meg. –én már megtettem reggel, még anyuval egyeztetek. Adok Codynak egy csókot. –Szia macika…-adok még egy puszit neki.
-Siess haza kicsim! –szól utánam.
Először ruhákat próbálok fel, de aztán egyedi tervezésű ruha mellett döntök. Igaz, hogy drágább lesz, de szebb is, és ha minden jól megy, csak egyszer fogok férjhez menni. Ebben én biztos is vagyok. Persze Cody nem bírja ki, hogy ne telefonálgasson nekem, így nem megy túl simán a tervezés és a próba. Mindig valamit kitalálok, hogy még véletlenül se tudja milyen ruhám lesz.
A java megvan, így elindulok haza.
-Na végre! –ad Cody egy puszit, mikor megérkezem- Épen Nagyit akarom felhívni elújságolni neki a nagy hírt. –hívja is. Elmondja neki, hogy megvan az esküvő időpontja, én is beszélek vele.
-Na, muti a listát. –nézzük csak…-Candy? –kérdezek rá, mikor meglátom.
-Igen…felírtam, Danyvel együtt. Baj, hogy meg akarom hívni a barátomat? –egy darabig csak gondolkodom, aztán az én listámra nézek. Valakinek a neve hiányzik…Ráírom Choi nevét is, aztán elé teszem.
-Nem. –magamra erőltetek egy mosolyt, aztán megyek is tovább.
Ez igazságtalan. Tudja, hogy ez lesz életem nagy napja, és szánt szándékkal akarja elrontani Candyvel…Miért…miért csinálja ezt velem? Próbálom lenyelni ezt a békát, bár tudom, hogy életem legszebb napja nem lesz maradéktalanul boldog.
Mit csinálok? Hozzá akarok menni egy olyan férfihez, aki gondolkodás nélkül elém teszi az önös érdekeit? Én gondolkodás nélkül lemondtam volna egy gyerekkori barátról, hogy neki ne legyen rossz, ő meg…
-Most mennem kell…-kapom fel a táskámat, és indulok el az ajtó felé.
-Miért? –nyúl utánam, de kitérek előle.
-Semmi komoly, csak beszélnem kell még az anyámmal, megígértem, hogy ma még átmegyek. –elindulok.
Igazából nem hazamegyek, csak kocsikázni akarok, hogy kiszellőztessem a fejemet. Nem akarok gondolkodni, mert ha gondolkodni kezdek félek, hogy meghátrálok…és ha…ha meghátrálnék…az…örökre szólna…
Apró gesztusokra lennem szükségem a döntésem megerősítésére, nem pedig erre…
Nem maradok ki sokat, amúgy sincs értelme, nem lesz ettől semmi sem jobb. Mikor megérkezek, egy darabig ülök az autóban, amikor Cody kopog be az ablakon.
-Meg, úgy aggódtam…az előbb anyukád keresett telefonon, én meg nem tudtam, hogy mit mondjak, mert…-kiszállok és megcsókolom. Nem akarom, hogy beszéljen, mert ha beszélgetnénk, csak veszekedés lenne a vége.
-Miért vagy ilyen? Meg foglak verni…-duzzogok a csók után.
-Milyen? Megvernél azért, mert át mertem ölelni a derekadat? –ne vicceld el!
-Azért, mert nem változol…Az esküvő egy nő életében nagyon nagy dolog, mert mi nem csak beleugrunk a ruhánkba, és annyi. Én igazából egy nagyon kicsi esküvőt szerettem volna, amin csak a nagyon szűk család vesz részt, nem olyanok, akiknek egy évben egyszer küldünk egy képeslapot. Talán még Hyoriékat is meghívnám, ha el akarnának jönni, hiszen a fiúk a mi keresztgyermekünk, de ennyi…-nagyot sóhajtok.
-Tényleg ezt szeretnéd? Nem akarod mindenkivel megosztani az örömünket? Én mindenkinek meg akarlak mutatni, mert egy gyönyörű nő lesz a feleségem, te meg el akarsz bújni a világ szeme elől? –mindig behízelgi magát…-Ha nagyon zavar, Candyt sem hívom meg, de van jobb ötletem. –hm?
-Mégis mi? –nagyon kíváncsi vagyok.
-Mi lenne, ha te is összebarátkoznál Candyvel? Én már nem is találkozom vele, de talán megnyugodnál, ha jóban lennél te is vele. Én is jóban vagyok Hyoriékkal, akkor te is megpróbálhatnád Candyvel és Danyvel.
-Nem is tudom…hülye ötlet. –mondom.
-Dehogy az. –mosolyog- Most te vagy a menyasszonyom, a legjobb barátom, sőt szinte már az anyukám is. Minden szerepet te kaptál meg az életemben, mi lenne, ha legalább a második helyre engednél másokat is? –kérdezi, miközben az arcomat cirógatja.
-Maradjunk annyiban, hogy megpróbálom elviselni aznap, de azt már most mondom, hogy nem maradunk sokáig bulizni. Hamar megkezdjük a nászéjszakát, mert az ágyban legalább csak az enyém vagy…-duzzogva indulok befelé, de Cody hirtelen felkap.
-Most azonnal tehetünk erről…-ez a perverz mosoly, ismerem ám…
-Nem-nem. Mostantól sokkal kevesebbet fogunk szeretkezni, sőt az utolsó két hétre haza fogok költözni. Mivel szűzen már nem mehetek férjhez, legalább ennyit adjunk a hagyományokra. –mosolyogom.
A fürdőbe megyek zuhanyozni. Cody még lent eszik valamit, de nem várom meg. Igazából még mindig fáj, hogy ennyire ragaszkodik Candyhez. Én nem szeretem őt, sőt…Ráerőltet egy olyan személyt, akit ki nem állhatok. Jó, talán ok nélkül, de akkor sem. El fogja baszni az egész napomat, nagyon jó…Ha nem a saját esküvőm lenne, el sem mennék…
Le is fekszem aludni.
Másnap reggel az esküvői ruhát nézegetem a szobában, mikor Cody is felébred.
-Jó reggelt! –mosolyogva nyújtózik- Este hamar elaludtál.
-Neked is! Igen, fáradt voltam. –leteszem a ruhát a fotelbe.
-Miért nézegeted? Ötleteket veszel róla az új ruhádhoz? –kérdezi.
-Nem. Úgy döntöttem, hogy ez lesz a ruhám. –úgy is elment minden kedvem a készülődéstől, legalább spórolunk a ruhán.
-De azt mondtad, hogy…-tudom.
-Meggondoltam magam. –mosolyodom el- Úgy döntöttem, hogy az egész szervezést anyukámra hagyom, ő úgy is nagyon lelkes, nekem meg mindegy, hogy mi milyen lesz, ő biztosan jól megszervez mindent. –magyarázom, aztán elindulok kifelé- Készítek reggelit, addig zuhanyozz csak le te is. –becsukom magam mögött az ajtón, és nagyot sóhajtok. Megyek reggelit csinálni.
Cody rögtön lejön utánam, de mikor leül az asztalhoz…
-Jót étvágyat! Megyek, fogat mosok és letusolok. –adok a buksijára egy puszit, aztán megyek zuhanyozni.
Rosszul érzem magam amiatt, hogy kerülöm, de tényleg csak azért, hogy ne veszekedjünk. Nem érzem Candyt annyira fontos személynek, hogy feltétlenül az esküvőnkön kelljen lennie, és főleg annyira, hogy ezért nekem ne legyen teljesen felhőtlen a napom. Ráadásul…van egy közös ismerősünk, és ő mondta, hogy az egész nyarat a barátjával fogja tölteni külföldön, tehát az esküvő miatt haza kéne utazniuk. Most komolyan…ennyire fontosak egymásnak?
Hallom, hogy nyílik az ajtó, és Cody lép be rajta. Halványan rám mosolyog, aztán elkezdi a fogát mosni. Meg sem próbál beállni mellém, azt hiszem, hogy ő is észrevette, hogy valami bajom van. Mit tegyek? Szükségem van rá, még akkor is, ha én adok többet ebben a dologban is neki, mint ő nekem…
-Cody…-egyszerűen berángatom a víz alá, és szorosan rá csimpaszkodom.
-Meg…-szólal meg meglepetten.
-Le akarom mondani az egész esküvőt…-lágyan belemarok bőrébe, arcomat hátának döntöm.
-Micsoda? Miért? Kérlek, ne tedd ezt…-nem hagyom befejezni, és megfordulni sem.
-Szökjünk el…Én ezt nem bírom. Nem akarok műmosollyal járkálni életem legfontosabb napján. Nem bírnám elviselni a szüleink veszekedését, a rosszalló pillantásokat, a szinte idegen rokonokat, és Candyt sem. Hazudtam. Nem megy, és nem akarom, hogy menjen…-még erősebben kapaszkodom belé- Romantikus esküvőt szerettem volna, nem egy tragikomédiát. Vegasban kellett volna hozzád mennem…-gyengül a szorításom.
Úgy sem tudom elérni, hogy a szüleink jól kijöjjenek egymással, hogy a feleslegesnek vélt rokonság otthon maradjon, de főleg Candy…Így nem megyek Codyhoz…így nem…
|
|
