|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| oosakinana | 2013. 03. 16. 10:56:21 | #25362 |
Karakter: Hugo Leonel
Megjegyzés: (Ikertestvéremnek)
Egyik haveromnál csövezek, mert a bátyám kiakadt tegnap este és kizárt a lakásból, amire kicsit nagyot nézek, de nem mondok semmit. Néha jogosan csinál ilyeneket, mert amilyen életet élek néha csak szokásom reggelente haza menni a versenyek miatt, amik elég kemények.
Most viszont legjobb haverommal egy szerelőhöz tartunk, mert azt mondja, hogy egy csaj fogja megcsinálni a festést rá. Hát kíváncsi vagyok én arra a csajra, hogy milyen festést tud rá csinálni. Hello Kitty-set vagy hercegnőset? Sosem voltam híve annak, hogy egy csaj értsen ezekhez a dolgokhoz. A tiszteletet se adtam meg nekik soha és ezzel szerintem vele se leszek máshogy.
- Szia Elis! – kiáltja el magát Alex, amikor megérkezünk és leszáll a motorról. A kis csajszi is elpakolja a dolgait, majd szépen közelebb sétál hozzánk. Meglepő, hogy festékes és nem zavarja, pedig a csajok az ilyenekre allergiásak.
- Szia Alex! Nemsokára kész vagyok a motoroddal és indulhatunk, de látom elhozattad valakivel magad. – mondja a kicsike, majd rám néz és amint észre veszem tátva marad a szája. Elmosolyodok halványan, bár magamban nevetek. Tipikus csaj. Mindenki így reagál, amikor meglátnak.
- Igen Elis! Ő a legjobb barátom Ügó (Hugo). Jaj már alig várom, hogy lássam mivel lepted meg az én kis gyönyörűségem! – ez gyors bemutatás volt, bár nem is várok többet Alex-től. Nem tudom miért is barátkozok vele, hiszen egy hatalmas gyerek, de ha bajban vagyok, akkor mindig ott áll mellettem és segít.
- Még neeeem nézheted meg! – Fogja meg haveromat én meg csak a motornak támaszkodva nézem az eseményeket, hogy miket fognak még itt csinálni. Végül rám néz és nekem szegezi következő mondandóit: - Téged is köszöntelek kicsiny műhelyembe. Az én nevem Elis Roten. Alex rendszeresen elfelejt bemutatni a barátainak, de mivel a legjobb barátod tudod te ezt róla. – mutatja be nekem haveromat, de hát ismerem, nagyon is jól, így csak egyenlőre bólintok, de nem is látja, mivel megint Alex-szel viaskodik. – Na, Alex! Nem mehetsz oda! Még van rajta mit finomítanom!
- Alex én elhúzok. – vetem oda neki és elteszem a bukót, mert nem szeretek azzal menni, mire az említett rám néz.
- És merre mész? – néz rám, mert tudja, hogy eddig vele voltam.
- Még nem tudom megnézem a bátyámat, ha nem akkor majd kiderül. – ülök fel a mocimra.
- Jól van, ha van valami akkor csörögj. – mondja, amire bólintok, majd a kicsikére nézek.
- Szia csúfság. – kacsintok rá vigyorogva, majd beindítom a motort és már ott se vagyok, hanem száguldok a városban a kedvenc helyemre, mert még nincs kedvem haza menni, majd úgy is fog keresni a bátyám, hogy merre vagyok…
~*~
Este kerülök csak elő. Próbálnak hívni többen is, de senkinek nem vettem fel a telefont. Lent voltam a parton a közeli városban. Haza mentem és letusoltam, majd irány a meccs, ami az este lesz. Remélem, hogy tényleg érdemes lesz erre pocsékolni az időmet. Megérkezek a motorommal, majd meg is találom Alex-et, aki már megint azzal a csúfsággal van, akivel reggel is volt, de az igazat megvallva valójában igen is csinos és dögös, de minek is mondjam el neki.
- Hugo. – ismer fel Alex haverom, amire leállítom a mocimat, majd kezet üdvözöljük egymást.
- Szevasz.
- Merre voltál? Próbáltalak hívni és nem vetted fel. – mondja nekem, de csak megrántom a vállamat.
- Nem voltam elérhető közegbe. – jelentem ki, majd a csajszira nézek.
- Szevasz csúfság. – kiáltom oda.
- Idióta barom. – mondja kicsit sértődötten, amire csak elvigyorodok, leszállok a mociról és úgy megyek oda hozzá.
- Csak nem meg vagy sértődve? – kérdezem vigyorogva, miközben őt figyelem és az állánál fogva emelem fel a fejét.
- Hagyj békén. Én jól meg voltam nélküled. – jelenti ki és már fordulna is el, de nem eszik olyan forrón a kását.
Megfogom a kezét és magamhoz rántva smárolom le a kicsikét, miközben szorosan ölelem magamhoz és nem engedem el és amíg teljesen le van fagyva, addig használom ki a lehetőséget, hogy faljam a kicsike ajkait. Ám lassan kezd észhez térni és így ezért inkább elengedem, aminek vége az lesz, hogy a tenyere csattan az arcomon.
Annyira nem erős, de még is pont elég, ahhoz, hogy elvigyorodva nézzek rá.
- Tudom, hogy élvezted kicsikém. – mondom neki, majd annyi a szerencséje, hogy megérkezik az egyik nagy vetély társam.
- Hugo gyere versenyezni. – mondja, amire ránézve vigyorodok el. – És hozhatod, a kis barátnődet is ha akarod. – mondja vigyorogva.
- Nem vagyok a barátnője. Egy ilyen tuskónak nem is tudnék. – jelenti ki, de csak elvigyorodok. Lesz ez még így se.
- Hagyd szivi gyáva a kis csaj. – mondja a csaj, aki az ellen fél mögött ül. – Nem meri bevállalni a versenyt. – megfordul és háttal ül a vezetőnek, majd magához csatolja egy övvel. Szóval ilyen versenyt szeretnél.
Ránézek a kicsikére kérdő tekintettel, hogy jön-e, mert ezzel nem csak engem hívtak ki most, hanem őt is, bár ha ilyentől megfutamodik akkor….
|
| Leiran | 2013. 03. 14. 18:05:20 | #25343 |
Karakter: Elise Roten
Megjegyzés: Ikertesómnak (kezdés)
Kellemes tavaszi napra ébred a kis város. Én elég későig dolgoztam egyik új képemen, így elégé sokáig alszom. Körülbelül dél lehet, mire lemászom a szobámból, már felöltözve a festés folytatásához. Apám van lent a konyhába csak, anya már elment dolgozni. Mostanában elégé rosszul megy apám szerelő műhelye, így én igyekszem a leghamarabb elérni azt a szintet, hogy legyenek állandó megrendeléseim.
- Jó reggelt apám. –Köszönök neki mosolyogva. Apám, felém fordulva gondterhelt mosolyt engedett meg. Igazából mosolyogni szeretett volna, de én látom rajta az aggodalmat. Kicsit elszomorodom, de ezt nem mutatva öntök magamnak kávét. Beízesítem és kavarom el.
- Jó reggelt kicsim. Ma mi jót fogsz csinálni? –Kérdi érdeklődőn, miközben rágyújt egy szivarra. Nem igazán örülök neki, hogy szívja, de inkább a szivar, mint a cigi.
- Folytatom azt a motort, amit tegnap este nem sikerült befejeznem, és majd Alexel együtt elmegyünk a Parkba, mert motoros találkozó van. Remélem, kapok újabb megrendeléseket. –Mondom mosolyogva és apám is csak bólint. Még beszélgetünk kicsit és végül a műhelyembe menve húzom fel a garázs ajtót, hogy jöjjön be természetes fény, és mivel kellemes meleg van, így élvezem a friss levegőt is. Neki állok a munkának és szépen haladok vele.
Már majdnem készen vagyok, amikor hallok egy közeledő motort. Hangjáról felismerem, hogy egy Honda, de nem tudom, kié lehet. Hamar ide is ér a kocsi feljáróra, ahova mindig megálltak a motorosok. Felegyenesedve, nézek a két bukósisakra és az első, aki leszáll és leveszi a sisakját az Alex. Arcom már csupa festék, de engem ez sose zavart.
- Szia Elis! –Kiált nekem oda én pedig intve neki, mosolyogva köszöntöm őket, és lerakom ecsetemet, amivel már az apró dolgokat szoktam befejezni. Oda sétálok és farmerom zsebébe csúsztatom hüvelyk ujjam.
- Szia Alex! Nemsokára kész vagyok a motoroddal és indulhatunk, de látom elhozattad valakivel magad. –Mondom kedvesen és ekkor veszi le a számomra idegen srác a sisakját. Mikor megpillantom arcát ámulva nézek rá és talán szám is kicsit tátva marad. Nagyot nyelve rázódom, vissza a valóságba mikor Alex ismét megszólal.
-Igen Elis! Ő a legjobb barátom Ügó (Hugo). Jaj már alig várom, hogy lássam mivel lepted meg az én kis gyönyörűségem! –Mondja izgatottan és siet ne is oda a motorjához, ha nem fogom meg a kezét és állítom meg.
- Még neeeem nézheted meg! –Mondom nevetve, mosolyogva. Alex mellett mindig felszabadult vagyok a napi dolgok alól, és visszanézek Hugora és nyugodt mosollyal nézek csodálatos szemeibe.
- Téged is köszöntelek kicsiny műhelyembe. Az én nevem Elis Roten. Alex rendszeresen elfelejt bemutatni a barátainak, de mivel a legjobb barátod tudod te ezt róla. –Kuncogok fel és igyekszek Alexszel viaskodni, hogy ne menjen oda, de végig őt nézem. –Na, Alex! Nem mehetsz oda! Még van rajta mit finomítanom! –Mondom a srácra nézve és csak nevetek gyermeteg viselkedésén.
Szerkesztve Leiran által @ 2013. 03. 16. 09:36:31
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 08. 11. 20:41:04 | #22835 |
Karakter: Aaron Walker
Megjegyzés: Usuka Airi-nak
Miután végeztem az előadással, leadom a könyvet és a fordítását is. Azt mondják, hogy holnapra leellenőrzik, hogy kiadható-e. Majd hívnak telefonon. Így hazamegyek, és a nap további részét, munkával töltöm. Este gyorsan lefürdök, és megyek az ágyba. Korán reggel kelek fel, elmegyünk futni, majd kutyasétáltatás. Most kutyasétáltatásra is inkább a munkámat viszem, mint egy könyvet.
Valami fantasí regényt kell lefordítanom, ami tündékről szól, meg sárkányokról, és egyéb varázslényekről. Persze bele tüzdelve egy-két romantikus szállal. Franciáról kell fordítani, így nem meglepő, hogy ilyen stílusú. A franciák már csak ilyenek. Megcsörren a telefonom, amit felveszek.
A könyv lektorja az, hogy a könyv nyomtatásba kerül. Még beszélünk pár szót, és többek közt azt is mondja, ha legközelebb is ilyen jól fogok fordítani, akkor biztos én leszek a legkeresettebb fordító.
Végül lerakom a telefont, és idehívom a kutyákat. Mindegyikre rárakom a pórázt, és hazamegyünk. Otthon elengedem őket, és bevágódom a kanapéra. Halkan bekapcsolom a tévét, és neki állok a gépemen pötyögni. Ismét megszólal a telefonom. Számomra ismeretlen szám az, így kicsit kétkedve veszem fel.
- Haló? – szólok bele.
- Aaron? Airi vagyok. – hallok egy bátortalan hangot.
- Szia! Mit szeretnél? – kérdem kedvesen. Vajon mit akarhat?
- Elfogadom a munkát. Mikor kezdjek?
- Hááát… kezdhetnéd a mai ebéddel. – mondom enyhe mosollyal.
- Oké. De hogy fogok odatalálni? – nevet fel.
- Oda megyek és lesétálunk. Hol laksz? – kérdezem tőle végül.
Lediktálja a címet, amit én egy papírra leírok. Majd lerakom a telefont, amit a kanapéra dobok, és elmegyek átöltözni a szobámba. Egy laza farmer nadrág, és egy ezüstös ing. Akedvenc kölnimből rakom magamra, majd felkapom a pénztárcámat, a telefonomat, az irataimat, és a kocsi kulcsot. Most nem sétálok. Inkább vezetek egy kicsit.
Bemegyek a garázsba, és beülök a kocsiba, majd kinyitom a garázsajtót, és már el is indulok a megadott címre. Persze előtte becsukom a garázsajtót. Az első lámpánál rögtön pirosat kapok. Csak az ujjaimmal kopogok a kormányon. Majd mikor sárga lesz, készülődöm, és zöldnél indulok is.
Viszonylag hamar odaérek. Leparkolok a ház előtt, és bezárom a kocsit. Majd az ajtóhoz lépek, és kopogok. Remélem tényleg jó helyre jöttem és nem tévedtem el. Mikor ajtót nyit, csak elmosolyodom.
- Szia. – köszönök elsőként.
- Szia. – köszön vissza mosolyogva, és mintha egy kicsit el is pirult volna.
- Akkor mehetünk? – kérdezem.
- Persze. – mondja, majd kilép az ajtón, és bezárja azt.
- Gyere itt a kocsim. Azzal jöttem, hogy hamarabb haza érjünk, mert nekem dolgoznom kell. Tegnap még kaptam pár fordítást, meg egy konferencia témám, amit holnapra kell átnéznem, így nem tudok holnap is eljönni érted. – mondom, miközben a kocsihoz sétálunk.
- De ha most kocsival megyünk, akkor holnap, hogy fogok odatalálni? – kérdezi, de már a kocsiból. Én is beülök.
- Elküldöm érted a fiamat. – mondom mosolyogva.
Jót beszélgetünk a kocsiba, és hamar elmegy az idő. Hazaérünk, majd kinyitom a garázs ajtót, és beállok. Leállítom a motort, majd kiszállunk. Bezárom a kocsit, majd bemegyünk a házba.
- Itt a konyha és az étkező, ami főként a te területed lesz. – mondom mosolyogva. – Itt a nappali. Bocs a kupiért, de épp dolgoztam. Az emeleten vannak a gyerekek szobái és egy fürdő. Oda még én se szoktam fölmenni, mert az egy harci övezet. – jegyzem meg nevetve. Majd Parancsnok lép be a házba a kutyaajtón. Peckesen jön oda hozzám. – Nos igen. Ő itt Parancsnok. Ő a falkavezér a csapatba. – hajolok le megsimogatni. – Egyébként ott van a fürdö, ott van a zuhanyzó, valamint az ott az én szobám. – mutatok egy halványkék ajtóra. Pár perc leforgása alatt, az összes kutya bejön a lakásba. – Na igen. Ők meg a kutyáim. – mondom nevetve, és mindegyiket bemutatom neki. Zsarnoknak nagyon szimpatikus az új jövevény, mivel körbe rajongja. Aztán Parancsnok parancsára, kivonulnak a lakásból. – Imádom őket. – jegyzem meg utánuk nézve.
- Igazán szépek. – mondja mosolyogva.
- Köszönöm. – mondom mosolyogva. – Nos, én itt leszek, ha kell valami. Ha elsőre nem reagálok, akkor szólj rám hangosabban. – mondom, majd leülök a kanapéra. – Egyébként, ha meg akarod ismerni a gyerekeket, akkor ők fent vannak a szobába. Csak ne menj be, ha nem adnak rá engedélyt, mert írtó raplisak tudnak lenni. – mondom, és felrakom a szemüvegemet.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 08. 10. 12:48:53 | #22809 |
Karakter: Aaron Walker
Megjegyzés: Usuka Airi-nak
- A kávét szívesen elfogadom. – mondja mosolyogva, miután feláll. Rendbe teszi magát, és rám mosolyog. – Bocsánat, hogy kicsit várnia kellett, most már elindulhatunk. – mondja, mire egy kissé elpirul. Feletébb aranyos ilyenkor.
Lasan haladunk egymás mellett. Vagyis hát próbálok lassan haladni, de a 4 kutya 7 fele akar egyszerre menni, és én próbálom visszatartani őket. Végül elérünk egy kávézót, ahova mindig be szoktam járni, ha kell valami munkába menet. Bár mostanában otthon dolgozom többnyire, mivel nem sokára kezdődik az iskola. A kislányom már lassan végez a sulival és kezdi a középsulit, míg a fiam kezdi az egyetemet. Jogi egyetemre megy, mert ügyvéd akar lenni. Szerencsére nem az a nagyon bulizós fajta.
Kikötöm az állataimat egy kerítéshez, majd egy asztalhoz vezetem, ahova leülünk. Nem soká jön egy pincér, aki felveszi a rendelést. Mindketten ugyan azt kérünk. Csend telepedik ránk, amit én egyelőre nem bánok. Aranyos kislány. Kár, hogy ilyen fiatal. Pedig aranyos lenne. Mondjuk én nem hajthatok rá, mivel túl öreg vagyok hozzá, ráadásul két gyerekem is van. Az egyik még idősebb is, mint ő. Legalábbis azt hiszem.
- Miért jött el ilyen messze Japánból? – töröm meg végül én a csendet.
- Hát itt kaptam állást. – az asztalt pásztázza, és a bögrét forgatja. Csak kérdőn felvonom a szememöldököm. Túl fiatal a munkához. – És az apámnak műtétre van szüksége… szóval…
- Nem túl fiatal, ahhoz, hogy munkát vállaljon? – erre hirtelen felkapja a fejét, és rám néz.
- Hamarosan betöltöm a 20. életévem. – mondja nagyon komolyan. Remek! Akkor egy fiamkorú lánnyal randizok épp. – De nem maga az egyetlen, aki fiatalabbnak gondol. – csak zavartan elmosolyodik.
- A barátja magával jött? – kérdezem érdeklődve.
- Tudja az előbb említettem, hogy apámnak műtétre van szüksége. – bólintok egyet – Mindig rá vigyáztam és az időm nagy részét a munka teszi ki, hogy legyen elég pénzem a műtétjére. Így sosem volt időm fiúk után koslatni. – nevet fel keserűen. Lassan feláll az asztaltól – Köszönöm, a kávét, de most mennem kell. Remélem, hogy találkozunk még Mr.Walker. – int nekem.
- Kérem tegeződjünk. – nézek rá.
- Rendben. – mosolyodik el. – Akkor remélem még találkozunk Aaron. – majd elfordul, és elmegy.
Én is haza indulok a kutyáimmal. Otthon elengedem őket és Parancsnok már megy is körbe a háznál, mintha csak ellenőrizne valamit. Jót mosolygok rajta, majd bemegyek a házba, és a nap további részét a munkámmal töltöm.
***
Késő estig dolgozom. Vagy 40 oldalt lefordítottam. Mivel franciáról kell a legtöbbet fordítanom, így nyilván egyételmű, hogy az a legkeresetteb az én esetemben. Fáradtan kelek fel korán reggel, hogy befejezzem a végét. Még pár oldal van vissza, és ha megelégszik vele a vevő, akkor nyomtatásba is kerül a könyv, és kiadják angolul. Az nagyon jó lenne, mert akkor megint lenne jó pár fordításom.
Átalában én nem szoktam határidőt mondani, mert soha nem tudom, hogy mikorra lenne kész. Ha adnak határidőt, akkor elfogadom, és betartom, de én magamtól nem szoktam határidőt szabni. Mert szerintem a jó munkához idő kell. Meg amúgy is néha kicsit túl szoktam vállalni magam. Mindig annak állok neki, amelyikhez van kedvem.
Miután befejezem az utolsó oldalakat, bedobom az oldaltáskámba a könyvet, majd elrakom a gépemet is. Felveszem a szokásos futó ruhámat, és keltem a gyerekeket. Morgoldodva bár, de felkelnek. Úgy jó fél óra múlva együtt hagyjuk el a házat.
Futás után kiviszem a kutyákat sétáltatni. Ma befejezem a könyvet, amit épp olvasok. Nagyon izgalmas. Szeretem a krimi könyveket. Majd utána haza megyek, és felöltözöm, hogy leadjam a könyvet, és a fordítását is. Egy öltönynadrágot veszek fel, halványbarack színű inget, majd a megkötöm a fekete nyakkendőmet, és végül a zakó. Tökéletes az összkép.
Felveszem az oldaltáskám, és az irataimat, a telefonomat, a pénztárcámat elrakom, és indulok is. Gyors léptekkel haladok a hatalmas épület felé. Viszonylag hamar odaérek, és nem is kellett nagyon sietnem. Csak egy picit. Magigazítom a nadrágom, majd bemegyek az egyik közeli kávézóba. Veszek egy fekete kávét, és megyek tovább az irodaház felé.
Az álmomon gondolkozok, ami az éjszaka volt. Nem lehet, hogy máris Airi-ről álmodjak! Nem is ismerem. Csak a nevét tudom. Meg, hogy Japánból jött, és az apja beteg. De nem is tudom, hogy mi baja van. De valahogy vonzz magához. Lehet, hogy csak azért, mert már rég voltam valakivel együtt, de az is lehet, hogy nem. Nem tudom. De ki akarom deríteni.
- Hello! – köszön valaki. Aztán lehet, hogy nem is nekem köszön. Ám ahogy közelebb érek, megpillantom Airi-t. Persze! Itt dolgozik ő is!
- Szia. Hogy vagy? – kérdezem, mikor odaérek hozzá.
- Jól vagyok, bár kissé fáradt. – mondja, picit elvörösödve. Aranyos ilyenkor. – És te?
- Én is, bár nem panaszkodhatom. Kész vagyok a könyv fordítással, és ha siker lesz, akkor megjelenik. Te most dolgozol valamin? – kérdezem meg váratlanul. Magam sem tudom, de megformálódott bennem egy terv.
- Még van pár fordításom. Mért? – kérdezi kedvesen.
- Csak gondoltam adhatnék neked munkát, hogy apádnak összegyűljön a pénz. – mondom határozottan, bár nem mutatok semmi mást.
- Igazán? És mit? – kérdezi kicsit izgatottan, bár szerintem kételkedik bennem.
- Naponta egyszer főznöd kéne rám, és a két gyerekemre. Valamint hetente egyszer takarítanod. Kifizetem apád műtétjét, de 2 évig kellene így dolgoznod. Elvállalod? – kérdezem, de csak gondolkozni kezd. – Mindegy, nekem most mennem kell. – nézek a karórámra. – Ha meggondoltad, hívj fel. – mondom, és egy laza mozdulattal belenyúlok a táskámba, és kiveszek egy névjegykártyát.
Amikor elveszi a kezemből, akkor elindulok befelé az épületbe. Fel a 4.-re és jobbra a 7. ajtó. Az az én irodám. Titkárnőm, már előkészítette az anyagot, amit gyorsan átfutok, és már kezdenek is beszállingózni az ujjoncok, hogy végig hallgassák érdekfeszítő prezentásiómat, egy jó tolmácsról és fordítóról.
Ujjoncokat is szoktam képezni, akik miután elvégezték ezt a tanfoolyamot, el tudnak helyezkedni. Persze előadás előtt, kikapcsolom a telefonomat. Előadás után kell majd leadnom a könyvet is, hogy leellenőrizzék, és utána kiadják.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 08. 07. 20:48:07 | #22731 |
Karakter: Aaron Walker
Megjegyzés: Usuka Airi-nak
Ma reggel viszonylag későn ébredek, hisz tegnap este kicsit sokat dolgoztam. Géppel dolgozom, mert az könyebb. Majd ők kinyomtatják, ha kell nekik, de azért meg nem fogok én szívni, hogy kézzel írtam, és elég olvashatatlan. Felülök az ágyon, lábamat lerakom, de akkor eszmélek fel, hogy nem is a szobámban vagyok. Kint aludtam a kanapén.
De mire feleszmélek, Szélvész, az egyik mopsz betotyog a kutyaajtón, és felugorva a kanapéra, párszor körbe fordul, majd elfekszik.
- Te kis kópé. – mondom mosolyogva, és megsimogatom. Ő felnéz rám, elkezdi csóválni a kunkori kis farkincáját, majd nekem ugrik, és nyalogatni kezd. – Jól van, jól van. – nevetem e magam. – Én is szeretlek. Bizony! – mondom mosolyogva, és megsimogatom.
Majd leugrik az ölemből, és riszálva bemegy a konyhába. Pár perc múlva jön vissza a tálkájával, és felugorva az ölembe, belerakja és farok csóválva néz rám. Elmosolyodom, majd felkelek a kanapéról, és bemegyek a konyhába. Mindegyik kutyusomnak a tálkájába rakok kaját, és fütyülök egyet-kettőt. Pár pillanaton belül ott teremnek nagy hangzavar kellős közepette. Mindegyik egyből enni kezd. Én mosolyogva megyek ki a konyhából, majd bemegyek a fürdőbe.
Gyorsan lezuhanyozom, majd bemegyek a szobámba. A mai futás elmarad, hisz már 10 óra van, és nekem délben egy konferencián kell lennem a belvárosban, és tolmácsolnom kell. Egyszerű munka, de mivel komoly ügyről van szó, így nagyon sokat hozhat a konyhra. Ajtócsukodást hallok, és két boldog hangot. Elmosolyodom, és felkapok egy alsót, majd kimegyek a nappaliban. Mindkét gyermekem ott van.
- Szia apu. – köszön mosolyogva egyetlen leánykám, Scharlott.
- Sziasztok Kincseim. – mosolyodom én is el, majd megölelem kislányomat, és egy puszit nyomok a homlokára. – Hogy ment a mai futás? – kérdezem a nagy fiamtól, akit hátba veregetek.
- Jól. – mondja szűkszavuan. – A szobámban leszek. – mondja és felmegy a szobájába.
- Hercegnőm, te is menj a szobádba, és takaríts ki a szobádban. – mondom mosolyogva, de ő csak kinyújtja rám a nyelvét, és felszalad a szobába. – Ha szeretnél, honap elmehetsz vásárolni a barátnőiddel. – kiáltom fel.
- Már takarítok is! – jön a gyors válasz.
Csak mosolyogva bemegyek a szobámba, majd előkeresem a fekete öltönynadrágomat, és belebújok. Egy halvány zöld ing, és egy sötétebb nyakkendő. Majd egy sima nyakkendő tű, és kész is vagyok. Zsebembe becsúsztatom a péztárcámat, az irataimat, és a telefonomat.
Bemegyek a konyhába, és gyorsan eszem valamit. Reggeli után szólok nagyfiamnak, hogy elmentem és, hogy vigyázzon a húgára, majd indulok is. Nem sétálok olyan gyorsan, hisz van időm, mint a tenger. Na jó, nem túl sok, de van időm. Útközben a szokásos Parkon megyek át, de most belemegyek valakibe.
Szokásomhoz híven, mormogok valamit az orrom alatt, mire ő meghajolva kér bocsánatot. Ha jól hallom, akkor japánul. Elmosolyodom egy kicsit, de ahogy megszólít, már le is fagy a mosoly az arcomról.
- E-elnézést. – mondja kicsit dadogva. – Segítene eltalálni ide? – nyújt át egy cetlit. Ahogy megnézem a címet, rögtön tudom, hogy egy cégnél fogunk dolgozni.
- Mi dolga van ott? – kérdezem végül.
- Egy fordítói állás miatt kell odamennem. – vakarja meg zavartan a tarkóját. Jellemző a Japánokra. Elmagyarázom, hogy merre kell menni, és ő hevesen bólogat.
- Köszönöm az eligazítást Mr…. – zavartan nézi a cipője orrát. Magamban jót mosolygok.
- Aaron Walker. – nyújtom felé a kezem, amit ő el is fogad.
- Airi Usuka. – mosolyog.– Köszönöm az eligazítást Mr. Walker.
- Hmm… Akkor jól gondoltam… – mondom, de már el is merülök a gondolataimba.
- Mit? – hallom meg kívácsi hangját.
- Hogy maga Japánból származik.
- Ennyire érezhető az akcentusom? – nevet fel zavartan egy kissé.
Rápillantok az órámra, és látom, hogy idő van, így miután a kislányka elköszön, én is megyek a saját dolgomra. Aranyos kis lány. Ha nem lenne ilyen fiatal, talán még rá is hajtanég, de pedofil nem vagyok.
****
Másnap reggel már korán elindulunk futni 3-asban, ahogy szoktunk. Hazaérünk, majd mondom, hogy elviszem sétálni a kutyusokat. Kétszerre szoktam elmenni velük sétálni, de ezt elfogadták, és tudják, hogy mikor ki a következő. Gengszert, Ördögöt, Szépséget és makacsot szoktam kivinni első körben. Ez most sincs másképp. Hamar lejár az egy óra, és fordulok is meg a következő körre.
Szélvészt és Hercegnőt, Parancsnokot és Zsarnokot szoktam második körben kivinni. A parkba el szoktam engedni őket, had futkorásszanak egy kicsit. Én addig olvasni szoktam.
Ez ma sincs másképp. Odaérek a Parkba, és elengedem őket. Ők boldogan kezdenek el szaladgálni, és játszadozni. Parancsnok adja a formáját, és makacsul ő akar vezetni, de Zsarnok nem hagyja neki. Ebből egy kisebb fajta bunyó alakul ki, de semmi komoly. Mindig ezt csinálják.
A 4 pórázzal leülök egy padra, és előveszem a könyvet, amit most olvasok. Felrakom a szemüvegemet, és olvasni kezdem a könyvet. Egy krimi könyvet olvasok most, a 26 - Sötét kezdetek című, Anthony E. Zukier könyvet. Nagyon szeretem a krimit. Nézni már kevésbé, de olvasni imádom. Pár perce olvashatok, és felnézek, hogy minden rendbe van, de az egyik jószágom, éppen egy lánykának esik neki, és szélsebesen nyalogatni kezdi az arcát.
Gyorsan becsukom a könyvet, majd felkapva a pórázokat odafutok a lánykához. Ismerős nekem. Mintha már láttam volna valahol. Ő az a tegnapi lány, aki eligazitást kért.
- Zsarnok! Hééé, kislány. Ezt nem szabad csinálnod. – mondom és leszedem a lányról.
- Jól van? Nem esett baja? – kérdezem rá pillantva.
- Nem, jól vagyok. – mondja mosolyogva. – Igazán szép kutya. – mondja és megsimogatja Zsarnok fejét.
- Köszönöm. – mondom, mire mind a 3 jószág körénk gyűl. Mindegyikre rárakom a pórázt.
- Mind a maga kutyája? – kérdezi meglepedten, és normális ülés formát vesz fel.
- Igen, de még van 4 otthon. – mondom halvány mosollyal az arcomon.
- Komolyan? - kérdezi meglepedten.
- Igen. – bólogatok. – Ha gondolja, megnézheti őket. Vagy esetleg meghívhatom egy kávéra, kárpótlásként? – kérdezem és felállok, miközben a kezemet nyújtom neki.
|
| oosakinana | 2011. 09. 17. 23:02:51 | #16725 |
Karakter: Nicodeme Lionel
Megjegyzés: (Kicsikémnek)
Másnap elég korán érkezek a terembe, ahol gyakorolni szoktam. Be kell melegítenem és nem szabad akármire, meg akár hogy. A legjobb zenére és csak a legjobb koreográfiával, amiben minden elem benne van és a legjobb elemeket lehet bennük gyakorolni, amik megmozgatják az össze izmomat.
Csak várom, hogy mikor fog jönni Patrik, de nem hallom, hogy nyílna az ajtó vagy záródna így nyugodtan táncolok, csak tovább. Hajam coffban van összefogva, hogy ne zavarjon meg ha éppen a fejemet csapom valamerre. A termet betölti a magabiztosságom és a tánc iránti szeretetem, aminek mindennél jobban örülök és minden vágyam, hogy ezt a közönségnek is át tudjam adni. Ezt hívnák profizmusnak.
Az egyik hátra hajlásomnál, viszont kezek segítenek álló helyzetbe, amire meglepődök, de csak halványan elmosolyodok, főleg, amikor megpörget maga körül.
Ahogy kezeit egyre szorosabban tartja enyém körül és ölel magához, rájövök, vele kell végig járnom a táncot és ez tetszik. Hát rendben teszteljük le hogy még is milyen ez a csávó, mire kell felkészülnöm, a tanításánál. Magabiztosan folytatjuk a táncot és rajta is érzem, hogy azért érzi, mikre vágyom, vagy miket szeretnék, mert sok olyan mozdulatot tesz bele, amit a másik partnerem valóban nem tudott volna lekövetni. Tiszteletre méltó.
Amikor a zenének vége van, köszön és kezd el magyarázni, pár lépéssel távolabb állva tőlem, pedig nem tudok róla, hogy harapnék. És még bocsánatot is kér, azért, mert jó partner volt.
- Nem bírtam ki, hogy ne csatlakozzak be magához. Annyira csábítóan táncolt… - szavaira, viszont a legnagyobb meglepetésemre teljesen elvörösödök, de viszonzom a köszönését, majd egy törölközőt megfogva törlöm meg a homlokomat.
Amint végzek kicsit a letörlésemmel, megkérem, hogy ha már velem együtt bemelegített, akkor kezdjük is el a koreográfia betanulását.
- Természetesen már kezdhetjük is, szorít minket az idő eléggé. – mosolyog rám, amitől kicsit el is feledkezek magamról. Túlságosan is szép a mosolya. Végül biccentve helyeselem szavait. Beteszem a kedvenc zenémet, amire táncolni akarok. Mellé lépve állok be az alaphelyzetbe.
- Szép választás. – biccent nekem, majd hozzám alkalmazkodva áll be alapállásba.
A zene teljesen magával ragad minket és elkezdünk táncolni, miközben elmagyarázom azt is, hogy mit szeretnék, és hogyan szeretném megvalósítani. Reménykedni tudok, hogy ezt meg is fogjuk tudni csinálni, mert minden vágyam lenne, ha meg lehet csinálni.
***
- Ez jó kör volt, nagyon élveztem. – kuncogja, amikor kijelentem, hogy mára ennyi. Én is kimerültem és szerintem ő is. Magnómhoz sétálva kapcsolom ki. - És… - folytatja kicsit komolyabban. - Sajnálom, hogy annyiszor hibáztam, és a lábára léptem. Ígérem, holnap a jobbik énem fogom magammal hozni.
- Ugyan. – fordulok felé kedvesen mosolyogva. - A volt partneremnek 10 alkalom után nem ment így a tánc, mint magának. – mondom teljesen őszintén, mert ez így van akkor is, ha elhiszi, ha nem.
- Az a lényeg, hogy a versenyig megfelelően felkészüljünk. – bólintok megjegyzésére, mert ez valóban így van. - Ennek fényében… Holnap mikor találkozzunk? Ha úgy jó magának, akár reggeltől este is gyakorolhatjuk a számot.
- Szeretem, ha valaki ennyire lelkesedik, mert kevés az ilyen partner. – válaszolom mosolyogva. – De nem szeretném, ha baj lenne, így inkább csak a délutánt ajánlom. Délelőtt mindketten kipihenjünk magunkat és majd délután újult erővel vágunk neki a gyakorlásnak. – ajánlom fel neki.
- Rendben. Végül is tényleg nem lenne jó ha valamelyikünk lesérülne. – állapítja meg, amire csak tovább mosolygok.
- Akkor holnap 2 órakor ugyan itt találkozunk. – mondom kedvesen, amire bólint.
Elbúcsúzunk egymástól és megy mindenki a saját dolgára. Nekem viszont nincs szerencsém. A helyett, hogy hazamennék, be kell mennem a kórházba, mert az legjobb barátnőm bekerült. Elgázolták és én vagyok az egyetlen neki, akinek szólni tudnak. A szülei külföldön vannak és nem is tudják utolérni őket.
Egyből besietek a kórházba és egészéjszaka vele maradok, hogy vigyázzak rá és az épségére. Szerencsétlenségre kómába esett, így azt hiszem, hogy nem lesz egy nyugodt napom. Az is megfordult a fejembe, hogy lemondjam a próbát Patrik-kal, de a számát nem tudom.
Fáradtan és kialvatlanul megyek el a próbára, mert hát nem mondhatom el. Otthon egy kicsit megpróbáltam embert varázsolni magamból, ami azt hiszem, hogy sikerült valamilyen szinten. Amint belépek Patrik már ott van.
- Szia. – Köszönök mosolyogva, de semmi kedvem nincs mosolyogni.
- Szia. Minden rendben van? – hallom aggodalmas hangját, amire elkezdek inkább pakolni.
- Persze. Betennéd a zenét? – nyújtom felé a cd-t – Köszi. - felveszem a cipőmet, bár nem tudom, hogy fogok tudni ma táncolni, mert a lapos talpúmba, alig találom meg a stabilitást. – Kezdhetjük? – pattanok fel és lépek hozzá meglepően stabilan.
- Igen. – látom rajta, hogy még mindig aggódik, de nem szól semmit, aminek nagyon örülök, mert így legalább nem kell magyarázkodnom, hogy miért is teszem mindezt és mi történt velem, hogy nem vagyok formában.
Elkezdünk táncolni és próbálok mindent bele adni, amit csak lehet, de nincs olyan szerencsém, hogy menjen, de ez most nem a partnerem részéről, hanem az én részemről. Mivel fáradtabb vagyok így nincs meg a kellő magabiztosságom és a kellé energia, amit tegnap érezni lehetett az egész teremben.
- Pihenjünk egy kicsit? – kérdezi, amikor már másodjára szédülök meg és kapaszkodok belé.
- Nem kell. Jól vagyok. – próbálom megmakacsolni magam, de csak egye jobban szédülök a fáradtságtól.
- Biztos?
- Teljesen. – bólintok is rá válaszomra.
Tovább folytatjuk, de nem megy részemről nagyon nem. Mindent csinálok össze vissza, meg inkább a barátnőmön jár az eszem. Mellette akarok lenni. Igaz meg adtam a nővéreknek, hogy egyből értesítsenek, ha van valami, de vele akarok lenni, ha felébred a kómából. Ott akarok mellette lenni, hogy tudja, rám számíthat és mellette leszek mindennél jobban.
Megállunk teljesen, mondjuk velem még kicsit forog a világ hiába álltunk meg. Patrik gyönyörű szemeivel találom szembe, magam, amik annyira csodálatosan és elvarázsolnak, ahányszor rám néz velük.
- Niky. Minden rendben van? – kérdezi, de képtelen vagyok válaszolni rá.
- Én… én… én… - Nem is tudom tovább folytatni szavaimat. minden elsötétül előttem és egyenesen Patrik karjaiba zuhanva lépem át a sötétség birodalmát, ahol remélem, teljesen ki tudom magam pihenni, mert annyira fáradt vagyok, hogy most csak egy kiadós alvás segíthet rajtam.
|
| yoshizawa | 2011. 09. 17. 21:13:49 | #16722 |
Karakter: Patrik Gold
Megjegyzés: (partneremnek)
Küldött egy üzenetet, hogy jöjjek utána a parkba, hát jöttem.
De… Nem értem, miért kellek neki, innen látom, egy nővel beszélget.
Egy igen helyes nővel ráadásul, aki lélegzetelállóan néz ki hullámos gesztenyebarna tincseivel, amik körüllengik szép arcát. És… Aki formás teste alapján hozzánk hasonlóan táncos lehet.
- Joell. Mi történt? – nézek testvéremre, majd nézem meg magamnak közelebbről is szép hölgy partnerét. Méregzöld szemei vadabbá teszik megjelenését, olyan velük, mint egy ugrásra kész vadmacska.
- Patrik bemutatom neked Niky-t. Niky ő az ikertestvérem Patrik. – jahh… Értem…
Így, hogy megjelentem, és a lány rájött, egyformák vagyunk, ezt a nőt is könnyebben fel tudja szedni magának.
Fogadni mernék, hogy úgy kezdett el vele beszélgetni, nekisétált.
Javíthatatlan.
- Örvendek. – szólal meg a velünk szemben álló Niky, lágy, dallamos hangja cirógatja füleim… Egyszerűen nem hittem volna, ilyen tünemények is élhetnek ebben a mocskos világban.
- Ne aggódjon meg lehet minket nagyon különböztetni, főleg, hogy Patrik a táncos lábú. – mérgesen nézek testvéremre, már kezdem ténylegesen tudni, miért is teszi, amit tesz.
Attól félt, nem találok párt a legközelebbi versenyre, és inkább megpróbál szerezni egyet, hogy mindenképp megküzdhessen velem.
- Valóban? És még is mióta táncol? – szólal meg azonban Niky, mielőtt ezért a húzásáért leolthatnám, csodálkozva nézek a nő csillogó szemeibe.
Egy pillantás beléjük elég ahhoz, hogy megfeledkezzek testvéremről, arról is, mérgesnek kéne rá lennem, máris derűs hangon válaszolok:
- Már vagy 5 éves korom óta.
- De miért érdekli ennyire? – kérdem mosolyogva. Ő akar engem felkérni táncra? Mert ha igen… Akkor érdekesebb lesz a napom, mint hittem.
- Csak mert féletlenül partnert keresek magamnak a legközelebbi táncversenyre. – arra, amelyikre én is. Bár… Testvéremhez képest óvatos vagyok, úgyhogy kedvesen megtudakolom tőle azt is, hogy az előző partnerével mi lett.
- Úgy döntött, hogy kilépett és a versenyre sem kísér el - jahh értem… Bosszúsan sóhajtok. Az ilyen nőket én se szeretem. Már nem is kéne tovább mondania, amúgy is tudnám, hogy azért keres jó táncost, mert rövid a határidő addig.
- Akkor azt hiszem, Patrik lenne a legjobb választás melléd. Fogékony, hamar megtanulja a lépéseket, és ha jól tudom jelenleg ő is pár nélkül van. - ajánlkozik helyettem Joell, amint eltűnik a hölgy, ezért még megszorongatom.
- Tökéletes, akkor mit szólna, ha holnap eljönne és megnézné, hogy eltudja-e táncolni a koreográfiámat?
Annyira tetszik lelkesedése, amivel már megint magára terelte a figyelmem… Tudom, testvéremnek teszek csak jót vele, de rábólintok az ötletére:
- Rendben miért is ne? Hova menjek? – kérdezem én is belelkesülve.
- Erre a címre, a telefonszámom is rajta van, ha esetleg nem találná. - kíváncsian nézem meg az átnyújtott címet, nincs messze házunktól.
- Akkor holnap várom, de most ne haragudjatok, de mennem kell. - lép el mellettünk, majd köszön el, és integet is felénk, egészen addig, amíg el nem tűnik a szemeink elől.
Csak ekkor mordulok Joellre, miközben integetésre felemelt kezem leengedem:
- Miatta hívtál ide? - biccent, ezért sóhajtok.
- De ne haragudj emiatt rám. - teszi hozzá - Hiszen ha annyira jó a kiscsaj, mint mondja, akár össze is jöhettek vele. - fájdalmas vigyorral nézek szemeibe.
Ezt, amit mondott ő se gondolhatta komolyan, főleg, mivel hozzám hasonlóan tudja, mennyire féltékeny is a másik nem, amikor táncpartnerek cserélünk.
Barátnője, akivel eljegyezték egymást is két évig bírta csak az oldalán, elköltözött valamerre, magával vive tőle nemrég született gyermekük is.
- Egyszer csak összejön már, ne vágj ilyen fájdalmas képet Beatrix, és a kis Carla miatt. - hát jó, ő tudja. Nevetve hívom meg egy italra, ha már ilyen sokat fáradt értem.
***
Lélegzetelállító látvány tárul elém, amikor a megadott címen lévő táncterembe belépek.
A tegnapi lány, Niky éppen táncol.
Ha őt látom…
Most még ebben se vagyok biztos, teljesen másnak tűnik, mint ott a parkban.
Haja hátul egy coffba kötve, átszellemülten járja a zene ütemére, karcsú testén gyöngyözik az izzadtság.
Olyan tökéletesen, és hibátlanul mozog, amennyire lányt még nem láttam táncolni. Mosolyogva, csendben csukom be az ajtót, figyelem tovább lépteit.
Csak miután egy ideig tanulmányoztam mozdulatait, és megbizonyosodtam arról nem vett észre még mindig lépek mellé, kapom el kezeit, amikor hátrahajol, és segítem ismét álló helyzetbe, pörgetem meg.
Először csodálkozva néz rám, de aztán kezeim szorosabbra fogva járja velem végig a táncot, most is olyan profizmussal, és magabiztossággal, hogy kezdem egyre jobban megkedvelni.
Látszik rajta, nem ma kezdte a táncot, mozdulatai pedig azt sugallják, élvezi is teljes mértékben, amit csinál.
Amikor vége a zeneszámnak köszönök csak neki, és kezdem el magyarázni, pár lépéssel arrébb állva tőle egy bocsánatkérés után, miért is tettem azt, amit tettem:
- Nem bírtam ki, hogy ne csatlakozzak be magához. Annyira csábítóan táncolt… - elpirul bókomtól, mielőtt viszonozná köszöntésem, és letörölné homlokát egy törülközővel.
Ezen művelete után kér meg arra, hogy ha már így vele tartottam a bemelegítésben, akkor most tartsak vele a koreográfia tanulásában is.
- Természetesen már kezdhetjük is, szorít minket az idő eléggé. - mosolygok rá kedvesen, tündöklő mosollyal, és elszánt biccentéssel helyeseli szavaim, teszi be azt a számot, amire a verseny alatt akar táncolni, és lép mellém, állít be az alaphelyzetbe.
- Szép választás. - biccentek neki elismerően, mielőtt megfognám kezeit.
Jó pörgős a zene, és sok benne a nehéz elem is, minden elismerésem azért, hogy erre akar versenyezni. És… Már azt is tudom, minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, sikerüljön neki.
***
- Ez jó kör volt, nagyon élveztem. - kuncogom neki, amikor azt mondja, mára ennyi talán elég volt, és elindul a magnójához. - És… - folytatom egy kicsit komolyabban - Sajnálom, hogy annyiszor hibáztam, és a lábára léptem. Ígérem, holnap a jobbik énem fogom magammal hozni.
- Ugyan. - fordul felém - A volt partneremnek 10 alkalom után nem ment így a tánc, mint magának. - szerintem túloz, de nem kötök bele.
- Az a lényeg, hogy a versenyig megfelelően felkészüljünk. - bólint javaslatomra, ezért bátortalanabbul, de folytatom:
- Ennek fényében… Holnap mikor találkozzunk? Ha úgy jó magának, akár reggeltől este is gyakorolhatjuk a számot.
|
| oosakinana | 2011. 08. 12. 21:51:43 | #15797 |
Karakter: Nicodeme Lionel
Megjegyzés: (Kicsikémnek)
Most is a parkban sétálok egy kicsit, hogy legalább kiszellőztessem a fejemet. Nem tudom, hogy mit kéne csinálnom a partnerem elhagyott, mert nem akartam vele összejönni. Hogy lehet a sort ennyire ironikus? Soha nem szeretem a magánéletet összehangolni a munkámmal, amiből megélek, mert tudom, hogy abból csak bajok lesznek. Ott is van a múltam, amivel dicsekedhetnék.
Ahogy sétálok a parkban, egyszer csak belebotlok egy férfiba.
- Ne haragudjon nem figyeltem. – kérek bocsánatot és amint felnézek az illetőre még a lélegzetem is eláll. Magas robosztus testalkata van és hozzá gyönyörű arc vonása. Sötét szinte már fekete haja van és hozzá csillogó smaragdzöld szemek.
- Én kérek elnézést Moname. Jobban kellett volna figyelnem egy ilyen szépségre, mint magára. – mondja bókolva, amire kicsit elpirulok. – Remélem nem ütötte meg magát.
- Nem. Minden rendben van. – válaszolom mosolyogva, miközben továbbra is csak a szemét figyelem. Egyszerűen nem tudok megszabadulni tőle.
- Megtudhatom becses nevét? – kérdezi a férfi, amire meglepődök. Nem ismer? Ez csak jól jöhet nekem.
- Mindenki csak Niky-nek hív. – magyarázom kedvesen.
Meg ragadja a kezemet és egy csókot ad rá, mint egy gáláns férfi.
- Joell-nek hívnak szép hölgy. – bókol tovább, amire csak még tovább pirulok.
Ahogy állunk, már éppen kezdenénk beszélgetésbe elegyedni, amikor egy teljesen ugyan olyan férfi jelenik meg mellette.
- Joell. Mi történt? – kérdezi, majd rám néz. Ahogy a szemébe nézek, valami mást érzek ebben a férfiban.
- Patrik bemutatom neked Niky-t. Niky ő az ikertestvérem Patrik. – magyarázza a férfi, kicsit le vagyok döbbenve ennyire hasonlónak sosem éreztem két embert.
- Örvendek. – mondom és bár még kicsit le vagyok döbbenve.
- Ne aggódjon meg lehet minket nagyon különböztetni, főleg, hogy Patrik a táncos lábú. – mutat fivérére Joell én meg oda kapom a fejemet.
- Valóban? És még is mióta táncol? – kérdezem a férfit, kicsit izgatottan.
- Már vagy 5 éves korom óta. – elmélkedik. – De miért érdekli ennyire? – kérdez vissza, és látom, hogy egy kis mosoly az ő arcára is kikerül, ami egyre szélesebb és tökéletesebb. Látom, valamit tervezget, de nem kell aggódni az én terveimbe is van egy kis játék.
- Csak mert féletlenül partnert keresek magamnak a legközelebbi táncversenyre. – mondom kedvesen.
- Mi lett az előző partnerrel? - érdeklődik folyamatosan.
- Úgy döntött, hogy kilépett és a versenyre sem kísér el és most egy partnert keresnék magamnak, aki fogékony és hamar megtanulja a lépéseket, mert már csak párnap van a versenyig. – adok olyan választ, amihez még közük is lehet.
- Akkor azt hiszem, Patrik lenne a legjobb választás melléd. Fogékony, hamar megtanulja a lépéseket, és ha jól tudom jelenleg ő is pár nélkül van. – mondja ördögi vigyorral, amire csak elmosolyodok.
- Tökéletes, akkor mit szólna, ha holnap eljönne és megnézné, hogy eltudja-e táncolni a koreográfiámat? – kérdezem lelkesen.
- Rendben miért is ne? Hova menjek? – kérdezi vigyorogva. Előveszek egy névjegy kártyát, ahol a tánctermem címe van feltüntetve.
- Erre a címre, a telefonszámom is rajta van, ha esetleg nem találná. – magyarázom kedvesen. – Akkor holnap várom, de most ne haragudjatok, de mennem kell. – próbálok el is slisszolni mellettük, majd egy köszönés és integetés után végül elsétálok és boldogan sétálok tovább a dolgomra, ami most egyenesen haza vezeti az utamat.
|
| oosakinana | 2010. 11. 04. 21:17:59 | #9097 |
Karakter: Dante Leonel
Megjegyzés: (Emily-nek)
Reggel mikor felébredek, nagyon szép nap van. főleg, hogy most kezdődött meg a szünet. Kimászok az ágyból és lemegyek reggelizni, de már senkit nem találok odalent. Gondolom mindenki elment dolgozni. Anyám kint a kertben apám a dolgozó szobájába öcsém meg a sulijába. Neki egyedül nincs szünet, de nem is nagyon bánja. Ő szeret ott lenni. Én is az egyetemen, főleg ha kosáredzés van. apám néha még mái napig megkérdezi, hogy biztos-e hogy a kosarazást akarom, de csak annyit mondom neki, hogy ezer százalék.
Leülök enni pár falatot, amikor megszólal a telefonom. Megnézem ki az és látom hogy a haverok zaklatnak ennyire. Egy kicsit hagyom, de a végén még is csak felveszem, mert érdekel, hogy miért akarnak zaklatni.
- Mondjátok, de gyorsan, mert éppen a reggeli anyagcserémet végzem. – szólok bele, majd harapok egy falatot.
- Gyere már ki a parkba légyszi. Kosarazunk egyet és tudod, kellenek a profik. – hallom röhögését, amire csak megrázom a fejemet.
- Csak szállj le a földre. Még senki sem profi. Az egy dolog, hogy mi kapunk kiképzést a suliba, de ettől még nem vagyunk profik. Majd ha a ligában fogsz játszani vagy az egyik nyerő csapatnál, akkor mondhatod, hogy profik vagyunk. – jegyzem meg, mire csak dünnyög egyet.
- Jól van, na, nem kell leosztani az embert. – jegyzi meg.
- Már megszokhattad volna, hogy korán reggel nyűgös vagyok, meg, ha kajálok akkor osztó is.
- Igen tudom, és nem hagyod, hogy elfelejtsem. – jegyzi meg. – Na, mindegy, akkor majd gyere és dumálunk.
- Rendben. Egy 20 perc múlva ott vagyok. szia. – leteszem a telefont és végre normálisan meg is reggelizek. Miután teli ettem magam, felmegyek, a szobámba felöltözök, és már trappolok is a parkba a kosárlabdámmal a hónom alatt.
Ígéretemhez híven kereken 20 perc alatt érek oda. Mikor meglátom, a többieket odamegyek és már is egy kosárral nyitok, mire rám figyelnek.
- Ne megjött a kosár bajnok, és ahogy nézem nagyon kicentizted. – jegyzik meg mosolyogva. Már tudják, hogy milyen vagyok. Apám nevelésének hatása.
Kiválasztjuk a csapatokat és elkezdünk játszani. Nagyon jól eljátszunk. Annyira, hogy még bele is melegedek és a felsőmet is le kell vennem, mert irtóra meleg van. bár nem csodálom, szinte majdnem nyár van. 26 fok körül, de még így is meglehet érezni a meleget.
Ahogy játszunk, megszomjazok. Elmegyek a közeli bódéhoz és veszek egy kis inni valót éppen. Kinyitom, és mikor innék, belőle meglátom egy nagyon szép arcú leányzót. Egy eldugottabb padon ül és olvas. Iszok ez kicsit, majd odamegyek hozzá.
- Szia. – Köszönök neki, mire csak rám néz és látom az arcán, hogy nem tudja, mit akarok, amit még hirtelen én sem tudok, de mindjárt remélem, kitalálok valamit. Őt figyelem és most jobban szemügyre tudom venni gyönyörű szemeit és hosszú fekete haját, ami lágyan omlik vállára és a hátára. Nagyon szép és gyönyörű teremtés.
- Szia. – köszönöm vissza. – Miben tudok segíteni? – érdeklődik.
- Csak olyan magányosan ültél itt és gondoltam idejövök bemutatkozni meg egy kicsit beszélgetni, ha nem zavarlak. – mondom, mire látom, hogy kicsit elpirul talán a félmeztelenségem miatt.
- Rendben. – mondja és elfordítja a fejét.
- Ne haragudj. Nem sokára visszajövök, felveszem a pólómat. – válaszolom, majd visszarohanok a felsőmért. Felveszem és megyek is vissza. – Itt vagyok. Szóval a Dante Leonel-nek hívnak. – mutatkozok be és a kezemet nyújtom neki.
- Emily Saunders. – nyújtja felém a kezét és gondolom arra vár, hogy megrázzam, de nem. Felemelem, és egy puszit adok rá. Apám mindig arra nevelt, hogy tisztességgel bánjak egy nővel és ezt most be is fogom tartani. Ahogy megpuszilom a kézfejét, pirulni látom megint, ami nagyon jól áll neki meg kell, hogy mondjam.
- Nem gond, ha leülök melléd? – mutatok a helyre mellette.
- Nem. – rövid, tömör és lényegre törő válasz. Leülök mellé és rá nézek.
- Szeretsz ki járni ide a parkba? – érdeklődök és őr bűvölöm továbbra is, hogy milyen gyönyörű és szépséges arca van ennek a teremtésnek és csak az zakatol bennem, hogy egyre jobban megakarom ismerni, és ha rajtam múlik meg is fogom.
|
|
