- Te most miattam nem iszol? – nem kicsit meg lepett ezzel, és le is vagyok kicsit döbbenve.

- Csak szimplán féltem a motoromat más kezébe adni. – kacsint rám megsimítva az arcom. Elcsapom a kezét és kapok egy újabb kacsintást. Jól esik, hogy miattam nem iszik alkoholt, de ezt így nehezen tudom elhinni.

- És ezt higgyem is el a történtek után? – kérdezem felhúzott szemöldökkel, de elvigyorodva hagy magamra és megy a többiekhez. Én egy kicsit késõbb csatlakozom hozzájuk.

Jó az egész buli és jól érzem magam. Hülyülök a srácokkal és a lányokkal is próbálkoznék, de általában mindig az jön ki belõle, hogy féltékenyek Hugo miatt, így maradok a srácok társaságába, de jól érzem magam. Hugo tényleg nem ivott alkoholt. Olyan hajnali 6 körül szed össze és megyünk vissza hozzájuk. Felmenve az emeletre én már nagyon álmos vagyok.

- Most már kérsz egy kis piát? – kérdezi meg.

- Inkább egy ágyat rakj alám, mert itt helyben esek össze a fáradtságtól. – mondom ki neki kómásan, de õ csak kuncog egy jót.

- Akkor menj aludni. – int nekem, de nem segít amit jól is tesz, mert nem fogadtam volna el. Felmenve az emeletre leveszem felsõ ruháimat és be is dõlök az ágyba. Azonnal elalszom.

~*o*~

Nem tudom mennyi ideig aludhatok, de arra ébredek, hogy valaki átölel és én oda vagyok bújva. Szinte azonnal kipattan a szemem és felnézve látom, hogy Hugo az és csak egy bokszer van rajta. Teljesen elvörösödve ülök fel és az elsõ adandó alkalmatossággal, egy párnát ragadok magamhoz.

- Te idióta. Még is mit képzelsz? – kezdem el a párnával csapkodni a mellkasát. – Hogy mersz csak így befeküdni mellém? – kérdezem meg tõle zaklatottan, mert emlékszem, hogy én a vendégszobába dõltem le.

- Te feküdtél rossz helyre. – jegyzi meg, és azt hiszi én ezt beveszem.

- Ne nézz madárnak Hugo, direkt a vendégszobába feküdtél be mellém. – mondom tovább és az ütögetését se hagyom abba zavaromba.

- Na ebbõl most van elegem. – szól rám hangosan és ki is kapja a kezembõl a párnát és mielõtt bármit tehetnék, hirtelen ül fel és ajkaimra tapadva csókol meg, amire még inkább zavarba jõve fagyok le.

Lassan szakad el a csókból én pedig fülig kipirult arccal nézek rá.

- Annyira fáradt voltál este, hogy itt feküdtél le aludni az én szobába. Nem hoztalak át és tényleg ide jött. A ruháidat sem én vettem le rólad. – bök a földön heverõ nadrágomra és pólómra és ekkor esik le, hogy bizony melltartóban és bugyiban vagyok elõtte. – Mert ha én vetkõztetlek el ennyinél nem állok meg. – teszi hozzá, és azt hiszem ennél nagyobb zavarba nem is lehetnék.

Hirtelen húzom magam elé a takarót. Elszégyellve magam nézek Hugora.

- Bocsánatot kérek, amiért így kifakadtam, csak… én… én tényleg azt hittem, hogy a vendégszobába mentem be aludni. –mondom, és magam elé nézek.

- Legközelebb nézz szét jobban. –mondja és visszadõl az ágyba és karját átfekteti az arcán, hogy takarja a szemét. –Semmiség… ébredtem már rosszabbra is. –Jegyzi meg.

- A… azt hiszem, hagylak pihenni. –Mondom, majd elkezdek kikászálódni az ágyból, de nem engedem el a takarót, mire megfogja és visszarántja a takarót vele engem is.

- Pihenj inkább te is. Mellesleg a takaróm nem viszed sehova. –mondja, miközben magához húz határozottan mégis lágyan. Ismét átölel, én pedig igyekszem legyûrni zavaromat.

- De Hugo én rajtam alig van ruha. –Mondom kicsit dadogva.

- És? Már láttalak így, szóval szerintem ne izgulj emiatt. –mondja nekem és érzõdik hangján, hogy még álmos. Legbelül tudom, hogy igaza van, de mégis, most kicsit zavarba ejtõ ez az egész.

Végül csak maradtam Hugo mellett az ágyba és szorosan ölelt végig magához. Mikor visszaaludt se másztam ki mellõle. Szorosan húzott magához én pedig felkönyökölve arcát simogattam. Alvás közben melleim közé fúrta arcát, amire ismét fülig vörösödtem, de nem löktem el magamtól. Ajkaimba harapva merülök el gondolataimba. Végül én is visszaalszom.

~*o*~

Mikor felébredem, Hugo még mindig alszik, és csak elmosolyodom rajta. A kis álomszuszék, de én már nem bírok tovább aludni, így óvatosan mászom ki mellõle az ágyból és a fürdõbe megyek, hogy lezuhanyozzam. A vendégszobából a tisztálkodó szeres neszesszeremet magammal vittem természetesen.

Nyugodtan zuhanyozok le és elzárva a vizet fordulok meg és nyúlok a törülközõmért, mikor egy idegen nyit be a fürdõbe.

- Haza jöttem Hugo. Benõtt már a fejed lágya? –kérdi tarkóját vakarva elõre nézve, majd mim elé akkor felnéz döbbenten néz rám, én meg felsikoltva kapom magam elé a törölközõt. –Bocsánat! –Mondja egybõl behunyva a szemét és hátrálna ki, de a falnak ütközik, és ekkor Hugo jelenik meg az ajtóba.

- Mi történt?! –kérdi aggodalmasan, majd gyors felmérve a helyzetet csak elneveti magát.

- Ne nevess! –Szólok rá fülig vörösödve és ott állok egy törölközõvel takarva magam. –Kimennétek?! –kérdem, teljesen zavarba vagyok.

- Persze! Menj ki bátyó! –Mondja a bátyának és segít neki kiterelni, aki sûrûn kér bocsánatot, de Hugo még mindig ott ál.

- Te is menj ki! –Szólok rá zavartan.

- Hogy is ne! Hogy lemaradjak a csodás látványról? –kérdi pimasz vigyorral, amire felé repítem a tusfürdõmet és erre végre kimegy.

Nagyot sóhajtva lépek ki a zuhany alól és gyorsan megtörölközve öltözöm fel és a hangok a nappali felé vezetnek.

- Igazán írhattál volna egy sms-t, hogy vendéged van ráadásul egy lány! –Mondja a bátya kicsit ki kellve magából. –Szegényt most jól meg leptem. Egyáltalán tudott rólam? –vonja kérdõre.

- Igen mondta, hogy van egy bátya, akivel együtt lakik és, hogy üzleti úton vagy. –Vágok közbe Hugo védelmére kellve és kettõjük közé állva nézek fel a bátyára. –Bocsánatot kérek, amiért ilyen helyzetbe kerültünk. –Mondom felnézve rá. –Elis Roten vagyok. –Mutatkozom be.

- Ne kérj elnézést, mert ez az én lakásom is. –mondja Hugo.

- Nem csak az én lakásom igaz, de szereztél már munkát? Vagy még mindig azokon az ostoba motor versenyeken szeded össze a pénzt? –kérdi és látszik, hogy nagyon dühös. Nem tudom miért de nem akarom, hogy dühös legyen Hugora, vagy hogy bármi baja is legyen. Hátrébb lépve Hugonak ütközöm, és õ derekamra teszi a kezem.

- Csak óvatosan, le ne taposs. –hívja fel a figyelmem, hogy õ is ott van, majd bátyára néz. –Nem mindegy neked, hogy mibõl szedem be a pénzt? Meg van, és oda adom a rezsi felét és kaját is szoktam venni.

- Nem mindegy, mert az öcsém vagy és féltelek. Nem mellesleg hol szetted össze ezt a lányt? Megint valami motoros kis ribit szedtél össze? –kérdezi és ez már végképp nem tetszik.

- Nem járok az öcséddel, és nem vagyok ribi! Motorszerelõ, és egyedi motorfestõ vagyok saját mûhellyel! –Mondom most már én is felemelve a hangomat. –Attól, mert így kiabálsz Hugoval még nem fogsz megoldani semmit! Az hogy a versenyeken szedi össze a pénzt és egyáltalán versenyzik, nekem se tetszik, de koránt se korlátozhatja be senki, mert felnõtt ember és azt tesz, amit akar! –Mondom kiállva Hugoért a saját bátyával szemben. –Felnõtt ember aki azt kezd az életével amit akar! Ha elszúrja, elszúrja ha nem, nem! A bátya vagy és nem az lenne a dolgod, hogy kiabálj vele és kioktasd, hanem hogy mellette legyél, és némiképp támogasd az álmait, még ha azok veszélyesek is! –hirtelen lettem harcias és tüzes, de nem tudom szó nélkül tûrni, hogy így leossza Hugot.

- Miért mi lesz este?

- Csak a szokásos felhajtás. Versenyek, meg bulik. – tájékoztat, miközben elmegy innivalóért. Én is kapok. Átveszem tõle és érdeklõdve nézek fel rá.

- Miért ne.

- Akkor majd az én motorommal megyünk. – szögezi le kapásból, ami nem tetszik. – Nem érdekel, hogy ott mit fogsz csinálni vagy mit nem, de az én motorommal megyünk. A kulcsodat addig is elteszem valamerre. – vigyorodik el. Nem is értem miért ide jöttem. Miért pont hozzá?

- Egy idióta vagy, mint mindig.

- De valld csak be, hogy pont ezt szereted bennem. – kacsint rám, majd megfordulva indul el a szobája felé én meg hozzá vágok egy dísz párnát.

- Egy ilyen idiótába nem lehet senki sem szerelmes. – vágom hozzá durcásan és keresztbe fonom a karijaimat. Ha nem lenne kevés barátom, akkor tuti nem nála kötöttem volna ki.

A délután hátra lévõ része átlagosan telik és beszélgetünk. Igen nagy ritkán azt is lehet vele. Próbálom kideríteni, hogy hova is pakolta el a kulcsomat, de nem mondja meg, és ez egyre inkább idegesít. Amikor tusol, próbálom elõkeríteni, de nem sikerült megtalálnom, viszont sikeresen láttam egy szál törölközõben. Épp a fürdõbõl jött ki én pedig persze fülig vörösödve siettem inkább ki vissza a nappaliba. Meglehetõsen gyors léptekkel mentem a sérült bokám ellenére is.

Bégül kénytelen voltam beadni a derekamat, ha menni akarok a buliba, így felültem mögé a motorra és átkarolva indította be a motort és mentünk Alex és Hugo bandájához. Mindenki eléggé döbbenten néz, ahogy én mögötte ülve érkezem meg. Hát igen… tegnap eléggé szépen látták, hogy nem jövünk ki jól.

- Na mi van megbékéltetek egymással? – jön oda Alex a barátnõjével, de a kérdése cseppet sem tetszik. Le is szállok Hugo mögül. Levéve sisakom csapom a hónom alá.

- Túlzásokba ne essünk. Inkább csak eldugta a motorom kulcsát, és ha jönni akartam, akkor vele kellett jönnöm. – válaszolom Alexnek és távolabb is megyek tõlük, hogy legalább addig, míg itt vagyunk ne legyek a közelébe. Irritál, de mégis magához vonz és talán ez a legbosszantóbb benne, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva magához láncol.

Nem foglalkozom azzal, hogy épp mit csinál, de mikor a versenye kezdetét veszi mégis akaratlanul is nézni kezdem, amikor három csaj csatlakozik hozzám és esnek nekem eleinte csak szóban, hogy mégis mit képzelek magamról, hogy megkörnyékeztem az õ kis Hugoukat.

- Én nem környékeztem meg! –Mondom felháborodva rájuk nézve.

- Persze kis ribi! Akkor mégis miért hozott el a motorján és miért te versenyeztél vele tegnap a háta mögött? –kérdi felháborodottan a csaj és épp válaszolnák, mikor Hugo jelenik meg mellettem. ~Mikor lett vége a versenyének?~ Teszem fel magamban a kérdést.

- Mi a helyzet? – kérdezi meg a három csajt. – Csak nem bassza a csõrötöket, hogy van aki ezerszer jobb tõletek? – kérdezi meg vigyorogva és átkarol. Szinte azonnal húzódnék el tõle, de nem engedi.

- Hugo nem szeretnél inkább egy igazi nõvel lenni, mint ezzel? – mutatnak rám. Na jó ha nem lenne ennyire törékeny a csontom az tuti, hogy most nekik rontanék, de csak én járnék rosszabbul. Felnézek Hugora, aki felhúzza a szemöldökét.

- Többet ér õ maga, mint te hárman együtt. – teljesen ledöbbent az, hogy meg véd. Azt hittem csak olajat fog önteni a tûzre, de nem, hanem meg véd. – Úgyhogy elõbb nézzetek tükörbe és változtassatok magatokon, mielõtt másra szállnátok rá, aki ráadásul nem kéne. – véd meg továbbra is és hirtelen nem tudom hova tenni. Nagy szemekkel nézek fel rá és picit beharapom ajkaimat.

- Na mi van csak nem tetszik neked a csajszi, hogy ennyire isteníted?

- És ha igen? És ha meg akarom hódítani? Akkor sem tartozik rátok. Takarodjatok. – mondja nekik fejével intve, hogy mehetnek innen, mire a lányokra pillantok és a fõcsaj, is int a kezével és seggüket rázva mennek el. A hányinger kerülget, mikor ilyet látok. Hugo egyenesen rám néz, és még mindig próbálom helyére rakni a dolgokat. – Jól vagy? – néz a szemeimbe.

- Igen jól vagyok. –Mondom halkan motyogva és kicsit zavartan nézek oldalra. –Köszönöm, hogy megvédtél. –nyelek egy nagyobbat, de még mindig nem eresztett el. –Hu… Hugo?

- Örülök… - mondja majd kérdõn felvonja a szemöldökét. –Ne köszönd meg. Igen? Mond csak…

- Én… tényleg tetszem neked? –kérdem, és lassan nézek fel rá. Még ezt nekem egy srác se mondta, még ha közvetve is.

- Mégis mit képzelsz Elis? –kérdi elvigyorodva sármosan. Na jó, ez tuti, hogy csak piszkálódás miatt mondja, amire bele ütök hasfalába, de csak nekem fáj, nem neki. Kezem rázom meg.

- Az igazat kérdeztem nem az elterelést! –Mondom durcásabban szemeibe nézve és a kezem rázom.

- Én meg az igazat mondtam, de te meg mikor tanulod meg, hogy úgy ütsz, mint egy lány és én ezt meg se érzem? *kérdi továbbra is vigyorogva.

- Mivel lány is vagyok?! –Kérdem felnézve rá. –És melyik? Az elsõ vagy a második? –vonom kérdõre feleslegesen, mert nem válaszol csak megrázza a fejét.

- Nem vagy szomjas? –kérdi és elindul velem a sörös rekeszekhez és csak ott enged el és kivéve egyet puszta kézzel szedi le a kupakot és nyújtja felém.

- Nem kérek köszönöm. Nem iszom alkoholost. –Mondom ránézve. –Neked se kellene, mert akkor nem ülök fel mögéd. –jegyzem meg keresztbe fonva a karjaimat.

- Ugyan már Elis! Buliban vagyunk. Nem lesz semmi baj este innen úgy se megyünk el. –Mondja ugyan azzal az ellenálhatattlan mosoly az arcán fent van. Tekintetébe nézek mélyen és szinte rabul ejtenek szemei.

- Egész este? –kérdem felnézve rá felvonva a szemöldököm.

- Igen, szerinted miért akartam még aludni mikor felhívtál? –kérdi, és a kezembe nyomja a sört. –Mellesleg mi vagy te szent, hogy nem iszol alkoholt? –kérdi és a sörre nézek és nagyot sóhajtok.

- Én azért nem iszom alkoholt, mert nem fogok alkohollal a szervezetemben motorra ülni, fõleg ha tudom, hogy te ittál. Még ha reggelig itt is leszünk. –Mondom és visszaadom a kezébe, amire nem kicsit meglepõdik.

- Te tényleg egy szent vagy. –Mondja elhúzva a száját.

- Nem csak nekem oda kell figyelnem magamra… így is merész voltam azon a versenyen, amikor felültem mögéd és szerencse, hogy csak repedt a bokám és nem tört. –Jegyzem meg és keresztbe fonom a karjaimat. Láthatóan ezzel most nem kicsit döbbentem le, de talán ideje megtudnia, bár félek, akkor többet nem enged motorra ülni.

- Van valami amirõl tudnom kellene Elis? –kérdi mélyen szemeimbe nézve én pedig nagyot sóhajtok.

-Igen talán ideje lesz elmondanom. –Sóhajtom és lassan nyitom ki a szemem. Komolyan nézek Hugora. –De meg kell ígérned, hogy nem tiltasz el miatta a motorozástól. Már több éve vezetek motort és nem volt még balesetem, szóval nem tilthatsz el a motorozástól. –Hívom fel a figyelmét.

- Mégis mirõl van szó?- teszi fel a kérdést.

- Ígérd meg, hogy nem tiltasz el végleg a motorozástól. –mondom akadékoskodva, amire bólint és bele iszik a sörébe, én pedig nagyot sóhajtva gyûjtök erõt, majd mélyen nézek a szemébe komoly pillantással.

- Hugo… az én csontozatom nem tudja úgy beépíteni a kalciumot, mint ahogy kellene, így egy porcelán csontozat nevezetû betegségem van. Ez azt jelenti, hogy könnyen törnek a csontjaim. Nem olyan súlyos, mint ahogy hangzik. A csontjaim gyengesége csak kicsivel tér el az átlagtól, de egy motor balesetbe én bele halnék, ugyanis ha erõsebben elesek, általában eltörik valamim. Rengetegszer voltam gipszben, de egy erõsebb fogástól nem lesz semmi bajom. Szóval én ezért nem iszom alkoholt, ha tudom motorozni fogok, mert oda kell figyelnem az úton. Versenyezni sem versenyzek épp ezért. Az volt az elsõ és valahogy úgy érzem az utolsó versenyem is, amit veled mentem. –Tálalom ki neki az igazat, és a lehetõ legrosszabbtól tartok.

Próbálok kimászni az ölébõl és olykor a mellkasába ütök, de mint aki meg se érzi. Ezt nem hiszem el és hiába mondok neki bármit is nem reagál és nem is ereszt el egészen addig, míg be nem visz a lakásba és a kanapéra ültet le. Egyszerûen nem tudom felfogni, mit akarhat tõlem.

- Remélem kihisztizted magad annyira, hogy végig aludd az egész éjszakát. – jegyzi meg.

- Még is mit akarsz te tõlem? Én nem vagyok az a könnyen kapható kis nõcske, akikhez hozzá vagy szokva, hogy akikre csak rámosolyogsz, már szét is teszik a lábukat. – mondom neki támadva, de õ csak megint mosolyog, miközben elindul valamerre.

- Ki mondta, hogy olyannak nézlek? – kérdezi meg fejét visszafordítva.

- Akkor nem értelek. – jegyzem meg és õt figyelem, ahogy a pulttal leválasztott konyhába ügyködik.

Tölt valamit egy pohárba, magának viszont whiskyt, ezt tisztán látom. Megfogva azokat jön vissza.

- Tessék. – nyújtja nekem oda a poharat, majd úgy ül le a kanapéra mellém és kortyol bele az italába. - Mindjárt hozok cuccot, amibe tudsz aludni. Van egy vendégszobánk, ahol tudsz nyugodtan aludni.

- Köszönöm. –iszok bele a poharam tartalmába és behunyva szemem nyugszom meg, hiszen nem tudok már mit tenni. Elmenni nem fog hagyni, pedig ha tudná mennyire fel tud húzni… még én is meglepõdöm magamon emiatt. Nyugodtabban nézek rám rá.– Kivel laksz itt?

- A bátyámmal. Õ viszont most nincs itthon, mert elutazott egy hétre. – magyarázza, és úgy kortyolgat bele az italába én is bele iszok az enyémbe.

- És a szüleitek? – kérdezem ránézve, de látom rajta, hogy nem igazán fekszik neki a téma. Feláll és elindul valamerre ismét.

- Hozok neked pólót, meg bokszert. – mondja miközben elfele tart. ~Oké akkor ez egy tabu téma.~ Jegyzem meg magamnak gondolatban.

Az este még beszélgetünk kicsit, bár nem is tudom, miért bonyolódunk bele, viszont kellemesen csalódom. Valójában nem is olyan bunkó, mint aminek mutatja magát. Amit ugyan nem értek miért csinálja, de nem most fogok kifaggatni errõl. Igazából szerintem nem is fogom errõl faggatni. Ám lassan itt az ideje aludni. A kapott ruhát megköszönve a ruhát a vendégszobába bicegek be szép lassan és óvatosan. Odabenn átöltözve fekszem be a ágyba és hamar elalszom.

~*o*~

Másnap olyan 11 körül ébredek és a ruháimat visszavéve megyek ki a konyhába. Látom, hogy van kávé fõzõ és kávé is, így, úgy gondolom kávézik. Odateszek fõni kávét, én viszont csak egy kis narancslevet iszom, amit tegnap este is. A kanapéra ülök vissza le és felrakva a lábam pihentetem. 12 körül viszont hallom a motoszkálást, így féloldalasan ülök a kanapéra és kezem a támlára támasztva nézek a folyosó irányába. Mikor kijön és meglátom, hogy csak egy boxi van rajta elégé meg illetõdöm.

- Jó… reggelt. – köszönök neki egy kis megakadással, ahogy végig fut rajta a tekintetem, de mikor újra a szembe nézek, látom mosolyog. Kicsi pírral arcomon kapom el fejem.

- Neked is. Kipihented magad? – néz rám kérdése közben és óvatosan teszem át a kisasztalra a lábam, hogy õ is letudjon ülni.

- Igen ki. – rázom meg a fejem. – Köszönöm szépen. Készítettem neked kávét. – mondom, ahogy betér a konyhába.

- Nem kávézok, de azért köszi. – készít egy teát, majd úgy sétál be és ül le a fotelbe, hátra dõl. – Mennyi az idõ?

- Nem sokára dél és nekem most már haza kell mennem. Így is kapni fogok olyat, fõleg, hogy a telefonomat is kikapcsoltam. – jegyzem meg nagyot sóhajtva.

- Rendben, akkor felöltözök és hazaviszlek. Ha esetleg nem bírod az otthoniakat, akkor csörögj és érted ugrok. – mondja nekem és egy halovány, lágy mosollyal bólintok mondatára.

Feláll és elmegy felöltözni. Hamar visszatér és felállok óvatosan, de csak hamar az ölébe kap és levisz a motorjához. Nem tudom mi ez a folyamatos cipelgetése, de azt hiszem ehhez hozzá kellesz szoknom tõle. A motorjára ültet fel maga elé és beindítja és el is indulunk.

Fél órás az út, de amint megérkeztünk leállítva a motort támasztja le azt és segít leszállni elõle. Óvatosan lépek le, de nem száll le õ a motorjáról. Talán nem is baj. Apa már az ajtóból lép ki és látom rajta, hogy mérges, hogy nem szóltam merre vagyok.

- Majd hívj, ha kellek Elis. – elõször szólít a nevemen, amin meglepõdöm, de jól is esik. Elmosolyodva bólintok és utána nézek, ahogy elhajt.

Bemegyek apuval a házba, ahol persze kapok egy alapos fejmosást, és hogy mit képzelek magamról, amiért nem szóltam. Tudom nagyon jól, hogy elengednek stb. Meg miért van sínbe rakva a bokám. 2 órán keresztül hallgatom, mire meg unom a dolgot. Persze a vége az, hogy alaposan kiveszekedjük magunkat, én pedig a szobámba vonulok fel. Most viszont nem csak duzzogok, hanem pár holmimat összepakolom a táskámba és Alexet hívom fel, hogy merre van a motorom, ami persze nála van, így fogva magam a hátizsákkal a hátamon megyek le és indulok el gyalogosan Alexhez. Eszembe jut Hugo, hogy azt mondta hívjam fel, de mégis minek? Hogy újra az ölébe kapva cipeljen? Nem vagyok só zsák, se krumplis zsák, hogy cipelni keljen. Lehet, hogy gyenge a csontozatom és könnyen törik, reped, de nem vagyok porcelán baba. Nem akarom, hogy annak nézzenek. Alexhez elmenve veszem át a motoromat, de mivel még mindig ott a barátnõje tovább nem is zavarom. Motorozni megyek el, ami lehet nem volt épp a legjobb ötlet repedt bokával, de nem érdekel.

Már esteledni kezd mire lehiggadok és felhívom apát, hogy most nem fogok egy darabig otthon aludni, mert szeretném ha kicsit átgondolnák azt amit mondtam. Elég volt, hogy porcelán baba ként viselkednek velem és folyton azon aggódnak mikor fogom magam teljesen összetörni a motoron. A telefon után viszont Hugohoz megyek el. A bérház elõtt állok meg a motorommal és hívom fel telefonon.

- Szia. –Köszön bele a telefonba. –Csak most lett eleged a szülõkbõl? –Kérdi és még a hangjában is érzem a vigyorát.

- Szia… Már 2-kor leléptem otthonról. –Mondom és az égre nézek. –Elmentem Alexhez, elhoztam a motoromat és elmentem motorozni, hogy kiszellõztessem a fejem.

- Normális vagy? Sérült bokával? –Von kérdõre õ is.

- Most állítsd le magad Hugo! Neked semmi jogod engem megszólni! Igen sérült bokával… de muszáj ezt telefonon megbeszélnünk? –Kérdem és felnézek a lakásukra.

- Jó merre vagy most érted megyek. –Mondja ellent mondást nem tûrõ hangon.

- Persze, hogy megint ott hagyjuk a motoromat mi? Mellesleg itt vagyok a bérház elõtt. –Jegyzem meg a telefonba és dudálok egyet, amit két oldalról is hall. Kinéz az ablakon egyenesen rám.

- Jó kislány. –Jegyzi meg és lerakja a telefont, majd ki jön hozzám és kissé mérgesen néz õ is rám. –Elis mégis mit hiszel magadról? Sérült bokával nem ülhetsz fel motort vezetni. –Kezdi megint, amire megforgatom a szemem.

- Nem a kioktatásodért jöttem! Mellesleg nem vagyok porcelán baba! –Mondom szemeibe nézve.

- Akkor mégis miért? –Kérdi keresztbe fonva erõs karjait én pedig nagyot sóhajtok.

- Aludhatok nálad egy pár napig? –teszem fel a kérdést ránézve érdeklõdve.

- Persze. Kérem a kulcsot. –Nyújtja felém a kezét én pedig felhúzom a szemöldököm.

- Milyen kulcsot?

- A motorod kulcsát. –mondja lényegre törõen és mivel látja nem szándékozom oda adni kikapja a motorból és zsebre vágja. Letámasztja a motoromat velem együtt és újra a karjaiba kap. –beviszlek és utána kijövök elrakni a motorod biztos helyre a garázsba. –Mondja a kommentárt.

- Tegyél le! –Kiáltok rá újfent. –Neked mániád, hogy cipelsz?! –Kérdem indulatosan és ismét próbálok kiszállni a karjaiból.

- Te meg még mindig nem tanultad meg, hogy erõsebb vagyok nálad és hiába ficánkolsz, én akkor is megtartalak? –Teszi fel a kérdést és felvisz a lakásba ahol ismét a kanapén kötök ki a hátizsákomat a földre dobja.

- Nem is tudom miért jöttem el hozzád! Egyszerûen fel se tudom fogni, miért jöttem ide! –Mondom ismét kiakadva.

- Mert belém habarodtál. –Mondja szélesen elvigyorodva elém hajolva.

- Habarodott beléd a tudod ki! –Mondom szemeibe nézve és arcára téve kezem lököm meg kicsit, de csak felegyenesedik vigyorogva.

- Igen tudom ki. Te! Na most legyél jó kislány maradj a kanapén ülve én meg betolom a garázsba a motorod. –Mondja és azzal ott hagy a lakásba egyedül. Nagyot sóhajtva nézek magam elé és keresztbe fonom a karjaim.

- Még hogy belé habarodtam… na persze… Állandóan cipel, mint ha kisbaba lennék! Tudok járni! –Pufogok magamban, de mire visszaér lehiggadok.

- Látom lehiggadtál. –jegyzi meg egy elengedhetetlen mosoly kíséretében. –Szóval elmentél repedt bokával motorozni. Szerencséd, hogy nem lett komolyabb bajod. –Mondja egyenesen szemeimbe nézve és mellém huppan a kanapéra.

- Igen elmentem motorozni. Volt már ettõl nagyobb sérülésem is, amivel motoroztam. Nálam ez gyakori, hogy elreped valamelyik csontom. –Mondom keresztbe font karokkal magam elé nézve. –De nem vagyok se kisbaba, se porcelán baba! –jegyzem meg felé fordulva mutató ujjamat felemelve.

- Ültesd fel. Elviszem a kórházba. – szólal meg a tuskó Alexnek.

- Nem megyek veled sehova. –pufogva válaszolok neki.

- Ebbe nem most lesz beleszólásod. – jelenti ki, majd megfog a derekánál és úgy emel fel, mintha egy kis kutyát, vagy valami könnyû dolgot emelgetne és felültet magam elé. – És ajánlom, hogy kapaszkodj, mert nem fogok lassan menni. – jelenti kis nemes egyszerûséggel.

- Engedj el, te szemét. – mondom, és közben próbálok leszállni elõle, de ekkor gázt ad a motornak és kiengedi a kéziféket, melyre a motor rúg egyet. Megkapaszkodom benne, azért leesni nem akarok.

- Végre, hogy kapaszkodsz. – mondja és én némi gúnyt érzek a hangjában, ami még tovább hergel. Ekkor Alexhez fordul. – Gyere a kórházba. – mondja, amire bólint.

Mielõtt megint megpróbálhatnék lekecmeregni motorjáról, elindul. Gyorsan halad és még a piroson is áthajt, ami nagyon nem tetszik. Ennek hangot adva hülyézem és idiótázom le, amire újra csak vigyorog. A tenyerem viszket ettõl az alaktól, pedig nem vagyok ilyen. Egyre jobban érzem, hogy kifordít önmagamból.

Meg is érkezünk, majd leállítja a motort. Nem bírom szó nélkül.

- Te nem vagy teljesen normális. Egy idióta barom vagy. Lehet, hogy ha meg akarsz halni, de én még nem szándékozom. – kiabálom le.

- Vigyázok rád csúfság ne aggódj ennyire. – Tovább folytatja és egyszerûen már alig bírok a viszketõ tenyeremmel, hogy ne keverjek le neki még egyet. Az újabb pofontól Alex érkezése menti meg.

- Barom. – Ennyit tudok neki mondani, mert Alex már ott is terem mellettünk.

- Meg vagytok? – kérdezi meg és rám néz.

- Nem ezen a barmon múlott, hogy egyben idejöttünk. – mondom és igyekszem minél hamarabb leszállni a motorról elõle. Nem akarok tovább egy motoron lenni vele, így is az én kicsikém ott maradt a parkban. Alex kap el, így nem sikerül a lábamra érkeznem. Hálásan nézek fel rá.

- Na pattogj, mert nagyobb baja lesz a lábadnak. – mondja nekem, majd leállítja és õ is leszáll a motorról. – Na gyere bemegyünk.

Felkap a karjaiba. Legszívesebben kiszállnék az ölébõl. Nem akarom, hogy õ cipeljen. Azt se akarom, hogy közöm legyen hozzá. Hagyjon békén, de nem ellenkezek. Itt van a sok ember a kórházba.

Leültet az egyik székre és keresztbe font karokkal fordulok el tõle. Leül mellém, aminek nem igazán örülök.

- Elmehetsz, nem kell itt maradnod. Nélküled sokkal jobb lesz a kedvem is. – mondom, de igyekszem nem rá nézni, de közel hajol hozzám, amire én hátrább húzódva nézek a szemeibe.

- Édes, te nélkülem csak szomorú leszel. – mondja önelégülten. – Nem fog ki megvédeni téged. – mondja, majd kezét az államra téve felemeli arcom, ismét meg akar csókolni. Nem igazán tetszik a dolog, de itt talán nem kellene annyira ellenkezni. Közel hajol én pedig nagyon kis résre nyitom szám mikor megszólal. – Azt hiszed, hogy mindig meg foglak csókolni Tátogi? – kinyitom a szemem és teljesen elhúzódom tõle.

- Egy barom vagy komolyan. – egyszerûen kihoz a sodromból, pedig erre még senki nem volt képes. Egy újabb pofont keverek le neki, mert egyszerûen nem bírom a kezem vissza fogni. Erre ismét csak vigyorog, de nem merek még egyet adni neki, pedig megérdemelné, mert mindenki ránk néz.

- Ugyan már édes. Tudom, hogy ezt szereted bennem és meg bolondít téged az, hogy nem tudsz megszelídíteni. – ~Azt persze… a bront akar téged megszelídíteni!~ Gondolom magamban és mondanám is, de a doki megjelenik és megkér arra, hogy menjek be.

Ez kicsit érdekes mûvelet lesz, de megteszem, amire az orvos kért. Mikor megpróbálok rálépni, ismét bele hasít a fájdalom. Az orvos már jól ismer, tudja milyen vagyok, így oda tol egy tolószéket én pedig bele ülve hagyom hogy egy nõvér betoljon a vizsgálóba.

Talán egy óra telik el mire kiengednek a vizsgálóból egy szép kis boka fogóval. Alig bírok ráállni, így Alex siet oda hozzám és segít kimennem. Boka csontrepedés. Örülök neki nagyon. Hogy ezért én otthon mit fogok kapni. Anyám megint jön majd azzal, hogy nem ülhetek fel a motorra. Na abba én azt hiszem bele is halnék.

- Alex… aludhatok ma nálad? –Kérdem meg tõle, mert haza menni nincs kedvem most.

Közben lassan de oda érünk Hugohoz én pedig elfordítva a fejem nem vagyok hajlandó vele beszélni.

- Alex kérlek, menjünk… - mondom, de ekkor Hugo nem bírja ki, hogy ne szólaljon meg.

- Bocsi Leina ma nem lehet, mert itt van a barátnõm, és örülök, hogy vele lehetek. –Mondja és én épp szólalnék meg mikor Hugo lép mellénk és ellentmondást nem tûrõ hangon jelenti ki.

- Majd alszik nálam. –Már megint vigyorog. Nem hiszem el. Ennyire nyeregben érzi magát? Csak tudnám, mi a franc karikát akar tõlem. Azt hiszi, majd a gúnyolódásával elcsábít? Már ha az a szándéka.

- Inkább hallgatom anyám hisztijét és apám kioktatását mintsem nálad aludjak! –Jelentem ki de ekkora már fel is kap az ölébe és visz kifelé a motorjához. Próbálok ellenkezni, de nem bírok kikászálódni ölébõl. A motorra ültet miközben õ is felül. –Eressz el! –Mondom akaratosan és makacsul ám továbbra se enged.

- Kapaszkodj csúfság, mert megyünk. Hagyd Alexet õ nem fog kiszedni innen. –Mondta önelégült mosollyal, amire ismét viszketni kezdett a tenyerem és el is indult, így kénytelen voltam kapaszkodni.

- Mégis mi a jó eget képzelsz magadról! Nem vagyok a tulajdonod! Azonnal állj meg! –Kiáltom neki, de láthatóan hasztalan. – Vigyél vissza a parkba! A motorom ott maradt. Nem szeretném ott hagyni estére. Még a végén elviszik. –Mondom neki, de teljesen, mint ha a falnak beszélnék. Makacs és hajthatatlan gyorsan repeszt az utakon és most sem áll meg a pirosnál. Mikor a háza elõtt megállunk, makacsul keresztbe fonom a kezeim. Nem akarok leszállni a motorról, míg õ teljesen leállítja azt és leszáll. Rám néz vigyorogva.

- Na most miért nem pattansz le csúfság? –Kérdi rám nézve. Át teszem a lábam keresztbe a motorján és próbálom kivenni a kezébõl a kulcsot, ám elhúzza. –Mit szeretnél?

- Ha te nem viszel a parkba, majd akkor elmegyek én. –Mondom, és leszállva indulok el gyalog a park felé. Azt hiszi, majd itt maradok mi. Na abból nem eszik. Mennék elfele, mikor megragadja a kezem és visszahúz magához. Szorosan tart a derekamnál fogva. Morcosan nézek rá.

- Azt hiszed, csak úgy elengedlek? Ma nálam alszol és vita nincs. Ezzel a lábbal nem sétálhatsz, ha csak nem akarod, hogy eltörjön. –Mondja a szemeimbe nézve. Kezeim mellkasán vannak, és amennyire tudok, elhúzódom felsõtestemmel. Kezemmel tartva a távolságot.

- Eressz el vagy sikítok… - Makacs vagyok, és nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá.

- Nem fogsz sikítani, ahhoz túlontúl élvezed a társaságom, hogy így tegyél. –Az az önelégült mosoly. Törölnéd már le a képedrõl. Engem te nem fogsz megkapni.

- Nem tudom, mit akarsz tõlem, de nem fogom neked megadni. –Mondom magabiztosan és ismét próbálok kiszakadni a fogásából. Edzenem kell. Egyszerûen nem tudok tõle megszabadulni.

- Szia csúfság. – Az elköszönésére kapom fel a fejem, mert nem is figyeltem mit beszélgetnek, ez rájuk tartozik. Ám elköszönésén csípõmre teszem kezem. Látom a kacsintását és tudom, hogy nem leszünk jóban. Nagyon nem, ám mielõtt válaszolhatnék el is húz.

Alexnek nagyon tetszett a félmeztelen lány a tûzben így örültem, hogy engem kért fel erre. Szinte az egész napot együtt töltöttük a motoros találkozón, és öröm volt látni, ahogy gyermetegen büszkélkedik a motorja festésével, persze sose felejtette elmondani ki alkotása is, és kérte írjam alá. Megtettem neki. Jól el voltunk.

~*~

Este körül járhatott az idõ mikor hallottam közeledni az ismerõs motor hangját. Keresztbe fonva karomat fordult el ellentétes irányba a hangoknak.

- Hugo. – Alex kiált neki oda, hogy jelezze, merre vagyunk, aminek nem igazán örülök.

- Szevasz. –Hallom meg köszönését és csak azért sem nézek oda.

- Merre voltál? Próbáltalak hívni és nem vetted fel. – mondja neki Alex, de igyekszem nem hallgatni a beszélgetésüket.

- Nem voltam elérhetõ közegbe. – jelenti ki és mikor pont hátra nézek, rájuk néz felém Hugo.

- Szevasz csúfság. – kiáltja nekem oda, amire nagyon pipa leszek.

- Idióta barom. – mondom fel és elfordítva fejem nézek a távolba.

- Csak nem meg vagy sértõdve? – oda jön elém miközben felteszi kérdését és államat megfogva emeli fel fejemet, hogy a szemébe nézzek.

- Hagyj békén. Én jól meg voltam nélküled. – jelentem ki neki egyértelmûen és leveszem államról kezét, de ekkor megragadja azt és magához húzva csókol meg amire elõször lefagyok és kikerekednek a szemeim, de hamar felocsúdok belõle és hátrébb lépve keverek le neki egy nagy pofont.

Annyira nem tudtam erõset ütni, de jogosnak éreztem és mondata csak tovább hergel.

- Tudom, hogy élvezted kicsikém. – Mielõtt válaszolhatnék, két ember jön oda hozzánk és õt szólítják meg.

- Hugo gyere versenyezni. – mondja, õ pedig oda fordítja a fejét és én is rájuk nézek, bár indulataim furcsa mód törnek rám, pedig én nyugodt szoktam lenni, mellette mégis egyszerûen nem bírok az maradni. – És hozhatod, a kis barátnõdet is ha akarod. –Megjegyzése élesen hasít tudatomba, és dacosan fonom keresztbe kezeim melleim alatt.

- Nem vagyok a barátnõje. Egy ilyen tuskónak nem is tudnék. – jelentem ki egyértelmûen.

- Hagyd szivi gyáva a kis csaj. – mondja a csaj, aki a srác mögött ül. – Nem meri bevállalni a versenyt. – megfordul és háttal ül a vezetõnek a csaj és egy szíjjal köti magát hozzá. Már tudom, milyen versenyrõl lenne szó és a mondataik egyszerûen dühítenek. Ennyire gyávának néznek.

Rám néz Hugó, én meg felnézek rá és hirtelen elgondolkodok a dolgokon.

- Nem vagyok gyáva, és ez az egy verseny erejéig leszek a partnered! –Jelentem ki dacosan. Nem fogom hagyni, hogy azt higgyék, gyáva vagyok. Elfogadom a kihívást. Bár mérlegelve a helyzetet nem biztos, hogy jó ötlet lenne, de mégis bele megyek.

Látom önelégült mosolyát és ismét viszket a tenyerem, de vissza fogom magam. Kész teljesen kifordultam önmagamból. Én nem ilyen vagyok! Gondolom magamban, de nem jelentem ki Alex lép oda hozzánk és finoman teszi vállamra kezét.

- Elis jól meg gondoltad? –Kérdi tõlem rám nézve, mert látja õ is rajtam, hogy teljesen másmilyen vagyok, ha itt van Hugo is. –Ne lágy meg gondolatlan, bár Hugo az egyik legjobb versenyzõ.

- Igen jól meg gondoltam! –Mondom elszántan és a motoromhoz menve zárom le és adom Alex kezébe a kulcsomat és a telefonomat is. A motorom tele van szebbnél szebb festéssel. Van közte sok fajta. Az egyik legnagyobb egy koponya és mögötte tövises rózsák nyúlnak fel. Nagyon jól néz kis és igazán egyedi, ezt még tetoválás mintának se adtam le, és ilyet nem is akarok másnak csinálni. Miután kipakoltam mindent zsebeimbõl és Alex kezébe nyomtam Hugora nézek, aki oda lép hozzánk és utána együtt megyünk a motorhoz. Hagyom, hogy õ üljön fel elõbb és mögé ülve hátam döntöm az övének.

Alex lép még oda hozzánk és Hugonak mond még valamit, amit nem értek igazán.

- Nagyon vigyázz rá! –Ennyit kapok el a mondandójából és ekkor felbõg alattam a motor. Hozzá szíjazom magam és beállunk a kezdõ pontba a csajra nézek és elmosolyodom.

- Le foglak titeket lökni! –Mondja, fenyegetõen rám nézve én meg csak felnevetek rajta.

- Azt te csak hiszed pláza pics. –Mondom neki direkt sértõen és ekkor a fiúk meg kapják a jelet és elindul a verseny.

A verseny alatt nem nézek, arra merre is mennek és élvezem, hogy a hajam elõre fújja a szél. Érzem, hogy biztosan vezet. Egymás mellett haladunk és a csaj csak hamar támadásba lendül, én pedig nem hagyom magam. Mikor nyúl a modor felé, hogy valamit kihúzhasson jól irányzott rúgással jutalmazom ténykedését, majd a motorjukat is meg rúgom, amire kicsit meg inognak, és mi el tudunk húzni. Látom, ahogy mögöttünk közelednek és oda kiáltom a sofõrömnek.

- Most húzz bele! Nehezen szerezte vissza az irányítást a motorja felett! –Hangom nyugodtságot, ám élvezetet is tükröz.

Érzem, ahogy bele is húz a dogokba és én pedig figyelek hátra felé. Mikor egyenesen belénk akarnak jönni ismét, lábbal hárítok, de most ezúttal túlerõsen jött és érzem, ahogy a lábam kicsit megrogy a lendület alatt, és elkezd fájni, de nem foglalkozva vele lököm vissza a próbálkozást. A versenyt végül is mi nyerjük és mosolyogva csatolom ki a szíjat, mikor megáll Hugo. Lepattanok a motorról ám, ekkor egy éles fájdalmat érzek a bokámban és fogam összeszorítva, de meg állok. A csalódott ellenfeleink felé nézek, és csak elmosolyodok, leplezve fájdalmam.

- Ezt most ti nyertétek! De legközelebb nem kegyelmezünk! –Kiáltja oda nekünk és azzal mérgesen el is hajtanak. Én csak intek utánuk, de nem teszek meg egy lépést sem. Hallom, ahogy leáll a motor.

Hátrébb gurul mögöttem, és ahogy nézek a vesztesek után, hirtelen érzem meg magamon Hugo kezét és hirtelen ránt vissza maga elé a motorjára. A hirtelen mozdulat belenyilall a fájdalom sérült bokámba, de csak felszisszenek rá. Értetlenül néz rám Hugo.

- Meg sérültél csúfság? –Kérdi egyenesen rám nézve, én meg mérgesen nézek rá.

- Eressz el! –Mondom és kászálódnék le a motorjáról, de nem enged, újra megcsókol, ugyan olyan „erõszakosan”, mint a verseny elõtt. Beleszusszanok a csókjába kicsit elfeledve a fájdalmat. De nem viszonzom. Igyekszem eltolni magamtól, de õ jóval erõsebb nálam. Nem bírok erejével és nem is akar elengedni. Ameddig csak tudja nyújtja a csókot, én pedig egyre érezhetõbben gyengülök karjaiba, de végül abba hagyja az ostromot. Mérgesen nézek a szemébe.

- Engedj el… - Mondom határozottan és vigyorogva néz rám.

- Minél jobban ellenkezel, annál többször fogom csinálni. –Mondja mélyen szemeibe nézve vigyorogva én meg nagy nehezen sikerül leszállnom a motorjáról ismét, ám ezt már nem bírom ki talpon. A fájdalom élesen hasít bele és én térdre rogyok. Alex siet oda hozzánk.

- Te meggondolatlan hülye! –Vágja a fejemhez, miközben mellém gugol.