Csak arra figyelek föl, hogy a kellemes langyos víz jéghidegre vált. Hát, így is fel lehet gyorsítani a helyreállást.
- Jól vagy, szépség? – tekint rám kaján mosollyal.

Válaszom elõször csak egy finom nyelves csók.
- Soha jobban!

Mindketten lezuhanyozunk – ezt már nem hideg vízben – majd Hertz azonnal az ágyamra vetõdik, én pedig a konyhába indulok. Kiválasztok egy üveg minõségi, legjobb évjáratú vörösbort, és két pohárba töltök belõle, majd az üveggel és a poharakkal visszatérek a hálószobába. Hertz az ágyamon fekszik és éppen nagyon olvas valamit a PDA-ján.
- Mit csinálsz? – kérdezem.
- Csak ellenõriztem, hogy minden rendben van-e. Tudod, ma vannak a legnagyobb bulik, ilyenkor általában sok a teendõm. – Elteszi a PDA-t, felém fordul és elveszi a poharát. – Ugye rágyújthatok?

 Természetesen nem várja meg a válaszomat, már rá is gyújt, de nem ezúttal visszafogom magam és nem teszek megjegyzést.
- Szívdöglesztõ, vagy amikor cigizel, Hertz! – mondom inkább õszintén, miközben a saját poharamat leteszem a komódra.
- Tudom cicám, tudom! Mondd csak, azon a fényképen kik vannak? – mutat a hátam mögé.

Megfordulok és a szomorúság rögtön elönti a szívemet, olyannyira, hogy leplezni sem tudok igazán. A családi fotó...
- Õk a szüleim. Még egészen kicsi voltam, amikor meghaltak autóbalesetben.

Közelebb jön, és elveszi a képet a komódról.
- 2002. augusztus 28. – mormogja az orra alatt azt a bizonyos dátumot.

Mi a fasz?! Honnan az anyjából tudja?!
- Hé! – szólok rá felemelve a hangom, mire õ azonnal lecsapja a képet az éjjeliszekrényre. – Ezen a napon haltak meg a szüleim, honnan a kurva életbõl tudod te ezt?
- Hallottam az esetrõl, bébi. – A szemembe néz, de kicsit összeszedetlennek tûnik. – Egy maffiaüldözés véletlen részesei lettek, amikor 2002. augusztus 28-án, délután 5 órakor frontálisan ütköztek a velük szembe száguldó autóval.

Az emlékek hatására elönti a könny szemeimet.
- Te honnan tudod mindezt?
- Talán a maffiahírekbõl hallottam… ugyanis… még mikor ez történt akkor én még sehol nem voltam – feleli akadozva.

Hazudik... Hazudik! Te nyomorult... a szüleim és a bátyám... miatta haltak meg. Miatta! És én épp az imént feküdtem le vele...
- Hertz, te már lassan 10-15 éve maffiavezér vagy! Ez pedig alig 8 éve történt.
- Nem tudom, tényleg! Semmi közöm ehhez bébi! – Közelebb lép és megcsókol. Rossz taktika... Visszacsókolok, de szerintem õ is érzi, hogy ez már cseppet sem õszinte. – Ne dühöngj szépség! Én már itt vagyok és bármiben segítek, amiben csak kell! A vörös fejû fõnököddel pedig ne foglalkozz! – simít végig az arcomon. – Az a célja, hogy jól megkeféljen és magáénak tudhasson, semmi más.
- Lehetséges, hogy az a célja, de már egy-kétszer meg is tette. – Teljesen fapofával közlöm vele a tényeket, és nem érdekel, hogy meg akar szólalni, folytatom. Szenvedj csak... – És igen, magamtól mentem bele, csak az élvezet hajtott! Mint ahogy most is...

Negédes mosollyal bontakozok ki ölelésébõl. Na, erre varrj gombot!

Poharát szinte elhajítja, a következõ pillanatban pedig erõteljes ütést érzek a tarkómon, mire azonnal összeesek. A szemem elõtt apró fekete pontok sokasága táncol, azt sem tudom hol a fejem... Aztán valami vízszintesbõl újra függõlegesbe ránt, és egyértelmûen egy pisztoly jéghideg csövét érzem a halántékomhoz nyomódni.
- Nem játszunk ilyet kislány! Senki sem fogja átbaszni Hertz bácsit! – tör be a feketeségbe Hertz hangja.
Egy újabb ütés és kész vége. Elsötétül a világ.

***

- Axel!

Mi a fasz... Valaki ordít. Kussolj már! Szétszakad a fejem.

- AXEL! – Axel. Ez az én nevem... – AXEL!

Nyugi van... Csak maradj csendben mielõtt felrobban az agyam a koponyámban... Egész testemben összerándulok, ahogy valaki hatalmas robajjal berúgja az ajtót. Aztán csend.

- Baszd meg, Axel! Mi van veled? – rázza meg a vállam valaki erõteljesen.

- Ne, légy szíves csak ne rázz! Így is kibaszottul fáj a fejem – nyögöm panaszos hangon, miközben lassan kinyitom a szemeimet.

- Volnál szíves elárulni mit keresel a padlón kiterülve, fájó fejjel? – von kérdõre Fred. – Belõtted magad?

- Persze, aztán úgy tarkón vágtam magam, hogy csak másnap délután keljek föl arra, hogy valaki a nevemet ordítja és berúgja az ajtómat.

Frednek a torkán akad a szó, szemei elkerekednek.

- Tudtam, hogy hiba volt hagyni, hogy megjelenjen az az újság. Gondolom már reggelre a nyomodban voltak... A kurva életbe!

- Hé, nyugi már...

- Nincs nyugi! – vág a szavamba, majd az ajtóban várakozó embereihez fordul. – Fiúk, hívjátok föl a többieket! Szükségünk lesz a terepjáróra.

- Miért is? – vonom föl a szemöldököm.

- Hozzám költözöl. Ott nagyobb biztonságban vagy.

- Jézusom, Fred! Ne essünk túlzásokba.

- Ez parancs volt – közli szigorúan.

***

Nem tudok aludni. Egész éjjel csak forgolódom, és ezen az sem segít, hogy nem a saját ágyamban vagyok. Hozzászoktam már a finom szaténágynemû selymes érintéséhez... de most Fred egyik vendégszobájának túl puha ágyán kell aludnom. De álmatlanságomnak mégsem ez a fõ oka. Hanem az, hogy természetesen egyfolytában Õ jár a fejemben...

Hertz.

Hogy tud ilyen hatással lenni rám? Hogyanképes erre?! Gyûlölöm. Gyûlölöm, mert õ tehet a családom haláláról. Gyûlölöm, mert valamiért mégsem tudom igazán gyûlölni...

***

- Derítsd ki hol lesz ma este az a nyomorult – rontok be Fred irodájába mindenféle udvariasság nélkül.

Kurvára leszarom, hogy épp megbeszélést tartott két emberével. Nem érdekel.

- Menjetek – int a fejével az ajtó felé, és ahogy az izomkolosszusok becsukják maguk mögött az ajtót, hozzám fordul. – Mi a franc van veled, Axel? Mióta rád támadtak, úgy viselkedsz, mint aki totál megzakkant. Az ember azt hinné, hogy olyasvalakinek, mint neked, van elég ereje ilyesmi feldolgozására, fõleg 3 teljes nap alatt.

Miért kell ennyit hablatyolni állandóan? Ledobom magam a kedvenc fotelembe, és rágyújtok.

- Ki akarom nyírni – jelentem ki egyszerûen.

Fred nagy sóhajjal ereszkedik vissza saját székébe és orrnyergét kezdi masszírozni.

- Pontosan tudjuk, hol lesz ma. Mióta ideköltöztettelek, figyeljük minden lépését... de igazából még nem terveztem semmiféle merényletet. Fõleg nem a te belevonásoddal.

Felhorkanok. Szánalmas. Fölkelek a fotelbõl, a cigit elnyomom a hamutartóban, aztán kecsesen átsétálok mellé. Lehajolok, hogy egy szintben legyen az arcunk.

- Akkor jó lesz, ha nagyon gyorsan kitalálsz valamit! Ma éjjel végezni akarok azzal a féreggel, és ha te nem adsz mellém embereket, egyedül megyek oda. Akkor pedig könnyedén elveszíthetsz... – mondom, miközben ujjammal lassan végigsimítok nyakán, majd álla alján.

Végül halvány csókot adok ajkaira, és távozom az irodából.

***

Természetesen intézkedett. Most vele, és még két emberével az oldalamon készülök az akcióra – több embert egyelõre ne tudott intézni. Pontosan tudjuk, hol van most, egyik bárjában a sok közül. Az akció annyival nehezül meg, hogy ezúttal a bár tömve lesz emberekkel. Viszont könnyebb is lesz, mivel így nem lesz külön õrség az irodájánál.

A két ember, aki velünk jött, könnyû feladatot kaptak: figyelemelterelés. Annyi hûhót kell csapni, ahány biztonsági ember van. Én és Fred pedig megöljük Hertzet.

Meg kell szabadulnom tõle, ha nyugtot akarok.

***

- Üdv – szólalok meg könnyed mosollyal, mikor Fred becsukja maga mögött az iroda ajtaját.

Ott áll az asztala mögött. És még mindig szívdöglesztõ...

- Ó! – Hertz arcára kaján vigyor kúszik. – Már alig vártam a következõ találkozásunkat, cicám.

A szemem egyetlen figyelmeztetõ villanása is elég arra, hogy kíváncsian felvont szemöldökkel ugyan, de elhallgat.

- Az elsõ találkozásunkkor elmaradt, a második után pedig visszajár – szólalok meg tárgyilagos hangon.

Felemelem pisztolyomat, és egyenesen a szívére szegezem. Õ nem szól semmit, csak a szemembe néz. Egy pillanatra elveszek a gyönyörû zöldesbarna szempárban. Felidézõdik bennem az elsõ találkozásunk, a hatás, amit rám gyakorolt, az irodájában történtek... Aztán amikor eljött hozzám. A csókjai és az a fantasztikus szex.

- Gondolj a családodra – súgja a fülembe Fred.

Rögvest felvillan elõttem anya és apa nevetõ arca, valamint a bátyám, amint büszkén mosolyog az õ kis öcsikéjére. Fájdalom önti el a szívem, Hertz arca pedig teljesen elmosódik. Most nem Õt, hanem a gyilkosukat látom magam elõtt.

Meghúzom a ravaszt.

Éppen abban a pillanatban, amikor ránk törik az iroda ajtaját, és valaki lendületbõl veti rám magát. A golyó így épphogy súrolja Hertz bal karját, nekem pedig vasmarok ragadja meg a hajam hátulról, aztán beleveri a fejem a mellettem lévõ falba. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Még hallom, hogy Fred a nevemet üvölti, de a negyedik ütést már nem is érzem.

***

Úgy tûnik, a fejfájás állandósulni fog a nyomorult életemben. De most nem csak a fejem lüktet elviselhetetlenül, de a homlokom jobb oldala is ég. A kezem pedig furcsán fájnak. A szemeimet csak lassan nyitom ki, aztán felmérem a terepet. Nem csoda, hogy fájnak a kezeim, a csuklóimnál fogva vagyok rögzítve, az azokat tartó szíjak pedig a plafonból lógnak alá. Még kényelmetlen is.

A ruhám ugyanaz, mint amit a támadáskor viseltem, a fegyvereimet elvitték, a homlokomon lévõ sebbõl pedig folyik a vér. És a fejem továbbra is fel akar robbanni. Mindezeket valami raktárhelyiség-szerû helyen. Remek.

Lépteket hallok a hátam mögül, aztán Hertz bukkan fel elõttem.

- Újra együtt, szépségem – simogatja meg az arcom vértelen felét.

- Az ember azt hinné, hogy ha már egyszer megdugtál, legalább a házadba viszel, puha párnák közé – szólalok meg.

A hangomban érzõdik a fájdalom, ami majdnem az egész testembe tükrözõdik, de tartom magam.

- Azt ki kell érdemelni – vigyorodik el. – Most egy idõre itt maradsz és meglátjuk, hogy viselkedsz. Nekem el kell mennem, úgyhogy két emberem fog rád vigyázni. Még zöldfülûek, de így amúgy sem zavarnál sok vizet. Hamarosan találkozunk.

Durván megcsókol, aztán faképnél hagy.

***

Nem tudom, mennyi idõ telhet el. Mintha a percek is órákként vánszorognának, ráadásul fogalmam sincs, hány óra, vagy egyáltalán milyen napszak van. Ebben a helyiségben állandó félhomály van. És senki nincs a közelemben. Az éhséget már nem is érzem, de ki vagyok száradva, mégsem tudok semmit tenni ellene. Egyedül a karjaim zsibbadásán segít némi mozgatás.

Többször is elbóbiskolok, és a sokadik ilyen alkalommal furcsa hangokra és érzésre ébredek. Élveteg, elégedett nevetések és beszélgetés, tapogató kezek...

A szemeim azonnal felpattannak. Két huszonéves forma fickó áll elõttem, engem néznek, egy-egy kezük engem... simogat?! Reflexszerûen kiáltanék föl, de egyikük gyorsabb, és befogja a számat.

- Nyugi, cukorfalat. Gyorsan végzünk, ígérem – súgja a fülembe.

A rémület jeges kézként szorítja össze a torkomat, szemembe könnyek gyûlnek, de kiáltásaimat elnyomja a számat befogó pasas tenyere. A másik egy könnyed mozdulattal leszakítja rólam a pólót. A döbbenettel vegyes rémülettõl mozdulni sem tudok, csak a könnyeim csorognak végig az arcomon, a homokomra kilõ izzadtság csípi az ott lévõ sérülésemet.

A velem szemben álló fickó kicsatolja az övét, kigombolja a nadrágját és lehúzza a sliccét.

- Most pedig szépen megrakom azt a formás kis seggedet – közli undorító vigyorral a nyilvánvalót.

Már éppen kezdené elõvenni a farkát, amikor kintrõl bosszús üvöltés hallatszik, majd valahol nem messze ajtó vágódik ki orbitális erõvel. Sietõs, dühös léptek zaja hallatszik, majd Hertz alakját vélem felfedezni – mire még több könnycsepp folyik végig az arcomon.

- Ti mi a jó büdös faszomat mûveltek itt? – ordítja.

A két fickó lefagy, rémületükben azt sem tudják, mit mondjanak.

- Mi csak... Mi csak... – szólal meg a mögöttem álló, mire Hertz felénk fordul.

- Azonnal vedd le róla a mocskos kezedet – mordul rá.

Ahogy a pasas elengedi a számat, és hátrébb lép, kap egy golyót a szemei közé. Hertz aztán a másikhoz fordul, akinek keze agy ijedtségében a nadrágjában maradt.

- Mit akartál csinálni, hm? – kérdezi tõle negédesen. – Elõvenni?  Miért?!

- Ho-hogy...

- Hogy?

- Hogy... hogy meg... megdugjam...

- Vedd elõ.

- De...

- Azt mondtam, vedd elõ!

A fickó elõveszi most már meglehetõsen lankadt farkát. Hertz pedig elõránt egy kést az övébõl, és egy gyors mozdulattal tõbõl levágja neki, majd erõteljesen hátrébb löki a visítozó szerencsétlent, hadd vérezzen el.

Aztán hozzám lép, néhány gyors mozdulattal eloldoz, én pedig a karjaiba omlok. Szó nélkül emel föl az ölébe, és elindul velem kifelé, anélkül, hogy különösebben foglalkozna a hátramaradt (hamarosan) két holttesttel.

- Most hová viszel? – suttogom.

Kíváncsian fürkészi arcomat, majd végigméri a testemet is. Csak nem tetszik, amit látsz, szépfiú?

- Nocsak, nocsak. Kihez is van szerencsém? – szólal meg izgatóan mély hangján.
- Nem tartozik a hatáskörömbe, hogy seggfejek kérdéseire válaszoljak, Hertz!

Széles mosoly ül ki arcára, amitõl még jóképûbbnek tûnik. Az asztalon heverõ cigarettásdobozért nyúl, de én pisztolyommal követem a kezét, és intek, hogy jobb, ha megfeledkezik róla.

- Ugyan már! – Nem nagyon érdekli a kezemben lévõ pisztoly, rágyújt. – Nem szeretem, ha megtagadják tõlem a szükségleteimet.
- Igazából, kurvára nem érdekelnek a szükségleteid! – felelem. – Azért jöttem, hogy kinyírjalak, és végre megszabaduljon tõled mindenki, mert egy szemétláda vagy.
- Akkor miért nem húzod meg a ravaszt, szépségem? – kérdezi felhúzva az egyik szemöldökét, mosolyogva.

Ez egy baromi jó kérdés... Igazból már rég fejbe kellett volna lõnöm, és legalább három perce úton lennem hazafelé. Amikor ezt tudatosítom magamban, kezemen le is eresztem magam mellé. Feláll az asztal mögül, lassú léptekkel sétál mögém és a pisztolyért nyúl. Baromságot csinálok, de engedelmesen átnyújtom neki a fegyvert.
- Ügyes kislány… vagy talán egy ügyes kisfiú?! – súgja a fülembe, a hangja egészen megborzongat.

A következõ pillanatban már elém lép, magassága miatt fel kell néznem rá. Gyönyörûek a szemei... Keze finoman simít végig az arcomon, és már tudom, hogy elvesztem. Most õ nyert. Most.
- Meg kell, hogy öljelek Hertz! Ezt kaptam feladatként és nem hagyom cserben a fõnökömet – suttogom elveszve szemeiben, sokkal inkább magamnak, mint neki.
- Akkor mondd meg a kedves fõnöködnek, hogy nem ölted meg Hertzet, mert nem gondoltad volna, hogy ennyire sármos és jó pasi – mosolyog kajánul.
- Tényleg nem... – Mikor felfogom, hogy ezt hangosan is kimondtam, elvörösödök és elfordulok, õ pedig felnevet. – Attól, hogy jóképû vagy, attól még nyomatékosítanom kell benned, hogy egy alattomos disznó is. Lehet, hogy ma nem, de egyszer még megöllek, erre szavamat adom.

Érzem, hogy közelebb lép, a következõ pillanatban pedig szembe fordít magával, és megcsókol. Megdöbbenek, és szinte reflexszerûen vágom pofon.
- Az igen! Szeretem, ha küzd a vacsi, szépségem!

Reagálni sincs idõm, a pofont visszakapom, és rögtön utána a gyomorszájam is közelebbi ismeretséget köt a térdével. Az én térdem meg a padlóval. Fegyverrel küzdésben mindig is sokkal profibb voltam, a testalkatom se épp verekedésre lett tervezve.
- Na, mi van cicám, fegyverek nélkül már nem vagy annyira nagy legény? – kérdezi.

Rövidesen újabb rúgásokat kapok. Fáj, de ezzel nem fog ki rajtam. Kaptam már rosszabbat is. A következõ mozdulata viszont meglep... A hajamat megragadva térdre kényszerít. Fölnézek rá, pontosan tudom, mi következik. De a legrosszabb az egészben az, hogy cseppet sincs ellenemre... Kigombolja a nadrágját, farkát azonnal a számba rakja. Lehengerlõ külsejében ismét nem kell csalódnom, itt is teljesen rendben van, hatalmas méretekkel rendelkezik... és még az íze is jó. Minden kényszer vagy parancs nélkül kezdem el szopni.  Ujjaival a hajamba markol, úgy irányít, igyekszik egyre mélyebbre menni – én pedig nem ellenkezek.
Hosszú percekig dolgozom rajta, hagyja, hogy úgy csináljam, ahogy kedvem tartja, én pedig megajándékozom kivételes képességeimmel, és megmutatom neki azt is, mikre nem jó egy nyelvpiercing... És utána jön a finálé. Egészen mélyre nyelem, mire õ – ahogy sejtettem – teljesen rátolja a fejem. Nem okoz problémát, minden gond nélkül bírom a kiképzést.

A következõ pillanatban hatalmas élvez, én pedig lenyelem élvezetét, amint kihúzódik a számból. Szinte magán kívül esik vissza a székébe, szemei lehunyva, mellkasa szaporán emelkedik és süllyed. Pár másodpercig csak figyelem, aztán magamhoz veszem a tollat, amivel éppen dolgozott, mielõtt megzavartam, valamint az egyik papírnak letépem egy darabját. Csak egy mondatot kanyarítok a cetlire:

„ Ezt még nagyon megbánja, Hertz! ”

A mondat alá egy szép kis szívecskét is kap. Még mindig piheg. Mellé lépek, és miközben övébe dugott pisztolyomért nyúlok, búcsúcsókot hintek ajkaira. Aztán már ott sem vagyok.

***

Hazaérve kipakolom a fegyvereket az asztalra – bár a két tõrbõl egyet ott hagytam – aztán a ruháimat ledobálva egyenesen a fürdõszobába megyek, hogy lezuhanyozhassak. Nem tudnám megmondani, hogy mennyi ideig állok egy helyben a forró vízsugár alatt, de végig a ma éjszaka eseményein gondolkozom.

Hertz...

Ha a lelkemen szárad majd a halála, ha nem, ez a név örökre beleivódott az életembe. Csak õ jár a fejemben. És az arca. A mosolya. A szemei.

Pedig mindenképpen az elsõnek kell megtörténnie, hacsak nem akarom én kinyíratni magam Fred embereivel...

***

Nyöszörögve nyitom ki a szemeimet. Valaki kopog... Kopog? Dörömböl. Még szerencse, hogy az ajtóm erõs, különben már beszakadt volna. Sóhajtva nézek az éjjeliszekrényemen álló órára. Délután öt. Még tizenkét órát se aludtam. Pedig most már igazán el tudnám viselni, és rám is férne.

A dörömbölés erõsödik.

- Axel! – üvölti egy ismerõs hang. – Most azonnal nyisd ki az ajtót, ha nem akarod, hogy rád törjem!

- Megyek már – kiáltom vissza fáradtan.

Kimászom az ágyból, magamra kanyarítom szokásos szatén köntösömet, és az ajtó felé indulok, miközben megkötöm a derekamnál. Elfordítom a kulcsot a zárban, aztán a biztonsági zárat is, és kinyitom az ajtót.

- Mi a franc történt?! – esik nekem Fred azonnal. – Hogy lehet még mindig életben az a nyomorult?!

- Én is örülök, hogy látlak, fáradj beljebb és foglalj helyet – morgom ásítozva.

Halántékán szaporán lüktet egy ér, nagyon ideges lehet. Elcsörtet mellettem, és eldobja magát a nappalim kanapéján. Bezárom utána az ajtót, és én is a nappaliba sétálok.

- Megkínálhatlak valamivel?

- Igen. Válaszokkal. Úgyhogy tedd le szépen a formás seggedet a fotelbe, hallgass, aztán válaszolj, ha azt mondom.

Felvonom a szemöldököm. Bekeményítettünk?

- Te vagy a fõnök – ülök le az utasítás szerint.

- Te tényleg totálisan meghibbantál? Több mint valószínû, hogy soha nem lesz még egyszer ilyen lehetõségünk! Árgus szemekkel figyelik azt a faszt, ez volt az elsõ és nagy valószínûséggel az utolsó alkalom is, hogy kevésbé volt õrizve! Hogy a jó büdös életbe tudtad ennyire elcseszni?! A legjobb emberem vagy, Axel! Felelj.

- Igen, csakhogy kurvára nem volt szó õrségváltásról. Remek volt az idõzítés, minden akadály nélkül kiiktattam a riasztót meg a két õrt, akik az irodát õrizték, és épp készültem lepuffantani a seggfejet, amikor jött a váltás. Hátba támadtak, és így is kurva nehezen tudtam csak elmenekülni, valahogy nem fért bele a gyilkosság. Majdnem õk nyírtak ki engem. Értékelném, ha legközelebb az ilyesminek is utánanéznél.

Tökéletesen adom elõ a „kis” hazugságomat. Még éjjel kiagyaltam, hogy mivel is tudnám kimagyarázni magam, és – látva, hogy Fred megretten – tudom, hogy el is értem a célom.

- Mit csináltak veled? Bántottak?!

- Egy-két pofon meg néhány rúgássorozat. Túlélem.

- Soha többet nem mész oda ilyen akcióra egyedül. Minimum két embert magaddal fogsz vinni.

- Ne érzelgõsködj már, Fred – fintorodom el.

- Én vagyok a fõnök – jelenti ki eltökélten.

***

Mire végre sikerül megszabadulnom Fredtõl, még jobban elfáradok, úgyhogy amint elmegy, beesek az ágyba. Sikerül is aludnom jó pár órát, így már sokkal jobb kedvvel kelek föl. Kint már besötétedett, az órára nézve látom, hogy már este tíz óra van.

Ideje belevetni magunkat az éjszakába, gondolom mosolyogva.

A tegnap éjjel után különösen. A testem azóta áhítozik valami igazi férfiállat után, mióta megláttam azt a gazfickót. Hát még ami utána történt... A szívverésem máris felgyorsul, ahogy visszagondolok a történekre. Megrázom a fejem, és felsóhajtok. Ideje lenne kiverni a fejembõl végre.

Kimászom a fekete ágynemû rejtekébõl, és a zuhany felé veszem az irányt. Most már csak egy frissítõ zuhanyra van szükségem, aztán felveszek valami extra szexi cuccot, és elcsábítok valami igen szép darab pasit. Tökéletes terv.

Már hosszú ideje élvezem a forró vízcseppek kellemes érintését a testemen, amikor hirtelen valami hûvöset is megérzek magamon. Nem vagyok egy ijedezõs típus, de a rémület görcsbe rántja a gyomromat, amikor konstatálom, hogy két tenyér csúszik hátulról a hasamra – már éppen felsikítanék, amikor a rémületet döbbenet váltja fel.

- A helyedben jobban bebiztosítanám a házamat, szépségem! – súgja a fülembe egy túl ismerõs hang.

Forró lehelete valósággal égeti a bõrömet.

- Hertz... – sóhajtom, és kissé oldalra döntöm a fejem, ahogy forró csókokkal kezdi beborítani a nyakam. – Hogy a francba találtál meg? És hogy jutottál be?

- Én vagyok a helyi maffiavezér, cicám. Szerinted ilyen pitiáner dolgok megtudása és megoldása gondot okoz nekem?

Kezeivel szorosan ölel át a hasamnál, így magához szorítva. Elfojtok egy nyögést – teljesen meztelen. Oldalra fordítom a fejem, így könnyedén elmerülhetek gyönyörû szemeinek zöldesbarna tengerében. Engedelmeskedve vágyamnak határozottan hajolok még közelebb hozzá, és csókolom meg. Azonnal visszacsókol, nyelve vadul tör utat a számba, hogy aztán rögvest rá is találjon az enyémre. Fantasztikusan csókol.

Hirtelen szembe fordít magával, és ahogy fölnézek rá, tekintete újra rabul ejti az enyémet.

- Erre vártál tegnap óta, nem igaz? – kérdezi kajánul mosolyogva.

- Igen – vallom be mindenféle hezitálás nélkül.

Karjaimat nyaka köré fonva invitálom le újra magamhoz, ajkunk ismét forró csókban olvad össze. Hátrébb tol, egészen a hideg csempéig, testével teljesen hozzápréselve. A körülöttünk emelkedõ gõz, az õ forró teste és a jéghideg csempe éles kontrasztot alkot, és legalább annyira jót is. Egykettõre elterelõdnek a gondolataim, percek múlva már észre sem veszem a hidegségüket.

Csókunk egyre vadabb, apró harapásokkal õrjítjük meg egymást még inkább, ágyéka az enyémhez szorul, így egyértelmûen érzem kõkemény vágyát. Õ is vágyik rám... ismét... Ugyanúgy, ahogy én is õrá. Pokolian.

- Ma éjjel beteljesülnek a vágyaid – súgja a fülembe izgatóan.

Reagálni sincs idõm, fenekembe markolva emel az ölébe, ilyen helyzetben szorítva újra a csempéhez. Lábaimat összekulcsolom a derekánál, mindkét kezemmel a nyakába kapaszkodok, és szemeibe nézve élvetegen nyalom körbe ajkaim. Szívdöglesztõ félmosolyra húzza ajkait, aztán megkapom a következõ meglepetésemet. Ahogy megfelelõ helyre igazította magát, egy határozott mozdulattal hatol belém teljes hosszában.

Mindketten hangosan nyögünk fel, testemben a kéj és a fájdalom édes keveréke tombol. Minden felkészítés nélkül van bennem, és bár a víz segített, méreteit tekintve egészen új dolognak számít a testem számára. Mégis egyszerûen fantasztikus élmény...

Újra ajkaim után kap, ahogy mozogni kezd. Csókunk vad, mozgása egyre gyorsabb, és mindketten már most az õrület szélén vagyunk. Nem kímél, és nem is akarom, hogy kíméljen. Vadul, gyorsan mozog bennem, nem is bírjuk sokáig fenntartani a csókot, zihálásunk nem engedi. Ahogy elengedjük egymás ajkait, hangunk is szabad utat kap, õ felszabadultan, izgatóan nyög, én pedig a csempének feszítve fejem nyöszörgök az élvezettõl. Nyakamhoz hajol, csókolja, szívja, harapja érzékeny bõrömet, ezzel még jobban megõrjítve. Hátát marom, cseppet sem érdekel, ha esetleg fáj neki, tudom, hogy már egyikünknek sincs sok hátra. Mikor már nem bírom tovább, hosszú nyögéssel adom át magam a gyönyörnek. Egész testem megfeszül, izmaim õt is satuba zárják, amitõl már õ sem bírja tovább, egy mély nyögéssel belém élvez.

Lehunyt szemekkel, zihálva próbálom kiheverni ezt a fantasztikus élményt, miközben õ a nyakamhoz hajtja fejét, úgy igyekszik helyreállítani légzését. Most valahogy egy cseppet sem tud zavarni, hogy õ a legutolsó személy, akivel ilyesmit szabadna csinálnom. Ez túl jó ahhoz, hogy érdekeljen.

Késõ délután is van már, mire felkelek. Nagyot nyújtózom hatalmas, fekete szaténágynemûvel letakart franciaágyamban, és engedélyezek magamnak néhány perc lehunyt szemes pihenõt. Az éjszaka kicsit hosszúra nyúlt, az egyik legbefolyásosabb ügyfelünket veszítettük el. Muszáj volt eltakarítanom az útból, miután kiderült, hogy átpártolt a maffia áruihoz. Nem kockáztathatunk árulást az ügyfeleink körében, túl veszélyes ez ahhoz...

Ráadásul nem volt elég legközelebbi célpontjáig követnem és levadásznom – Freddel éjszakába nyúló megbeszélést kellett tartanunk, hogy mihez kezdjünk. Nagy fejestõl, így rengeteg pénztõl estünk el, ráadásul a maffiával szemben mindketten egyaránt rendkívül elfogultak vagyunk. És még így sem jutottunk szinte semmi használható ötletre.

Nagyot sóhajtva nyitom ki a szemeimet. Muszáj lesz összekapnom magam, Fred azt mondta, kitalál valamit, így muszáj meglátogatnom ma este, hogy megossza velem a terveit. Felülök a puha szaténpárnák között, kicsusszanok az ágy szélére, és a hálószobából nyíló fürdõszoba felé veszem az irányt, hogy bevehessem magam imádott, tágas zuhanyfülkémbe.

Sosem adtam különösebben arra, hogy nagy gazdagságban éljek, megelégszem ezzel a tetõtéri luxuslakással a fõváros szívében. A berendezése modern és high-tech, de nem idézi a túlcsicsázott, hatalmas luxusvillákat. Egyszerû, de nagyszerû. Bár a mélygarázsban álló tûzpiros Ferrari California sem egy gyakori tragacs, ennyivel már tényleg beérem.

Egy hosszú, frissítõ fürdõ után fekete-piros szaténköpenyemben sétálok vissza a hálóba. Szinte már megszokásból pillantok az egyetlen fényképre az éjjeliszekrényemen – sõt az egész lakásban –, egy régi családi képre, ami egy vigyorgó anyukát, egy mosolygó szemû apukát, és egy felszabadultan nevetõ fiút ábrázol. A családom.

Ez a kép ad erõt nap mint nap a bosszúra.

***

Néhány órával késõbb, este 7 óra magasságában már a Ferrarimat parkolom le Fred luxusvillájának hátsó udvarában. Ahogy besétálok a hatalmas házba, természetesen az összes szolgálója utánam fordul – mivel legtöbbjük férfi –, amit nem is csodálok. Ma este kitettem magamért. A fekete bõrnadrág második bõrként simul lábaimra, cipõ gyanánt pedig egy hosszúszárú motoros csizmát választottam. Az öltözéket már csak a szexi, tapadós, ujjatlan, fehér felsõ és a fekete bõrkabát teszi teljessé. Szemeimen a szokásos fekete smink, hajam lazán kibontva, és máris az egyik legfeltûnõbb látvány vagyok a környéken.

- Axel, kedvesem – köszönt üdvözült mosollyal Fred. – Gyere csak!

Már a szemem sem rebben, ahogy tenyerét a fenekemre csúsztatja, miközben bekísér a dolgozószobájába. Egy-két alkalomnál több soha nem volt köztünk, és soha nem is lesz. Meglehet, hogy a külseje alapján jó partner lenne – bozontos, szõke haj, csillogó, kék szemek, markáns arc –, de nekem nem a zsánerem. És ha eddig nem fogott meg igazán, akkor ezután sem fog.

- Na, mi újság? – dobom le magam kedvenc bõrfotelembe az asztal mellett.

Rutinosan nyúlok az asztal felé, elveszek egy szál eredeti cigarettát az ott álló tartóból, majd az öngyújtóját is hasznosítva rágyújtok.

- Nem túl sok – ül le velem szemben az asztal túloldalán. – Páran már kezdtek gyanakodni a tegnapi pasas ügyében, a helyi maffia utánunk szimatol, mert rám gyanakszanak. Vagyis az egyik emberemre.

- Leszarom – vonom meg a vállam, miközben kifújom a füstöt, majd rávillantom magabiztos mosolyomat. – Szimatoljanak csak, engem úgy sem kapnak el.

- Ebben biztos vagyok – mosolyodik el.

- És sikerült kitalálnod valamit, ami segíthet a helyzetünkön?

- Eeegen – feleli bizonytalanul –, de nem biztos, hogy jó ötlet. Elég rizikós, a várt hatás sem garantált, és kurva veszélyes.

Felkacagok.

- Szerinted én foglalkoztam valaha ezekkel a körülményekkel? Mondjad.

- Végezned kell a helyi maffiavezérrel.

Éppen a cigit akartam a számhoz emelni, de a kezem megáll félúton. Erre azért nem kifejezetten számítottam...

- Mi van? Ez most komoly? – vonom föl a szemöldököm.

- Igen, komoly. Biztos forrásból tudom, hogy ma hol lesz és mikor, nem lesz fokozott védelem alá állítva, könnyen megközelíthetõ és kiiktatható. De ettõl még rohadt veszélyes maga a pasas.

- És ez milyen pozitív eredményeket hozhatna?

- Hát mindenekelõtt a maffia itteni székhelye összeomlana egy jó idõre, pont elég idõre ahhoz, hogy mi kitaláljunk valami korrekt árat az anyagnak, és átcsalogassuk a vevõiket. Aztán nekik további idõt vesz majd igényre a pénzhiány és a kiesés pótlása, ami nekünk további nyereség.

- És ezzel együtt az egyik legnagyobb ellenfelünket is kiiktathatnánk.

- Pontosan. De, mint mondtam, még nem...

- Ó, hagyjuk már a mellébeszélést – vágok közbe, majd újabb slukkot szívok a cigibõl. – Megcsinálom.

- Tényleg?

Az általam már jól ismert huncut fény megcsillan szemeiben.

- Ugyan már – nevetek fel. – Pontosan tudtad, hogy ezt fogom mondani.

- Meglehet – vigyorog rám. – Akkor viszont lássunk munkához.

Maga elé vesz egy vékony mappát az egyik fiókból, kinyitja, és megfordítva elém tolja, hogy lássam a potenciális áldozatom legfontosabb adatait.

***

Elgondolkozva ülök a terepjáró hátsó ülésén, ami egyenesen a célpont tartózkodási helyére tart velem. Herz. Csak ennyit tudunk a nevérõl, mindenki így emlegeti, és senki nem tudja a keresztnevét. Még csak 26 éves, de már elég nagykutyának számít a köreikben. Utazik drogban, kurvákban, bárokban, meg még ki tudja mikben... A halála estéjén, azaz ma este, az egyik saját helyén fog tartózkodni, ami bár, kaszinó és night club is egyben. Csakhogy ma este zárva lesz, így abszolút nem fogok feltûnést kelteni a mészárlással.

Fred házában, a külön kialakított fegyverszobából minden szükséges dolgot beszereztem. Félautomata, kilencmilliméteres pisztolyok – természetesen hangtompítóval –, illetve mesterien megmunkált tõrök és kések.

Megérkezünk. Kiszállok a terepjáróból, a sofõr, és Fred másik embere sok szerencsét kívánnak a munkához, aztán elhajtanak. Én pedig elindulok a bejárat felé. Az ilyen helyek mind-mind, egytõl egyig ugyanúgy vannak kialakítva, így már méterekrõl bele tudom dobni az egyik tõrömet egyenesen a riasztórendszer központjába. Egy apró szikra, és már meg is adja magát. Szabad az út.

Könnyedén slisszolok be az ajtón, a két fal tökéletes menedéket és árnyékot nyújt, pontosan rálátok a biztonsági emberekre. Csak kettõ van belõlük. Egy ajtót õriznek, ami egy hátsó szobába vezet: az alaprajz szerint ez Hertz irodája. Végzetes hibát követett el, amikor csak két emberét állította be az õrzésére.

A fal menti árnyékban hangtalanul osonok el az õrökig, egyenesen az egyik háta mögé. Tarkójához szegezem a pisztolyt, és amikor meghúzom a ravaszt, ismét hálát adok a hangtompító feltalálójának. A társa fáziskéséssel kapcsol, mivel a lövést nem hallja, csak azt veszi észre, hogy a társa holtan esik össze. De addigra már õ is megkapja a maga golyóját, egyenesen a szívébe. A biztonság kedvéért utána a fejébe is eresztek egyet, nehogy nekiálljon itt hangoskodni nekem.

Jobban szeretek meglepetést okozni.

Átlépek a két hulla fölött, és a kilincsre helyezem bõrkesztyûs kezem. A kilincs hangtalanul nyomódik le, az ajtó ugyancsak hangtalanul, könnyedén nyílik ki. Jéghideg mosoly kúszik arcomra, amikor meglátom célpontomat az asztalánál ülve, papírjaiba temetkezve. Sok a munka? Majd én könnyítek rajta.

Az ajtó ugyanúgy, hang nélkül záródik vissza, és õ még csak föl sem figyel.

- A helyében jobban bebiztosítottam volna a védelmemet, Hertz – szólalok meg.

Erre már fölkapja a fejét, én pedig megpörgetem a pisztolyomat mutatóujjamon, hogy aztán úgy állítsam meg, hogy mire fölnéz, egyenesen a pisztoly csövével nézzen farkasszemet. Azonban ahogy fölnéz, egyenesen a szemeimbe, egy pillanatra elfelejtek levegõt venni. Bevallom, nem ilyen külsõre számítottam. Nem tagadom, hogy eléggé megérint a csillogó, zöldesbarna szempár és a döglesztõen sármos arc, de megõrzöm a hidegvéremet. Most a leendõ áldozatom van elõttem, nem a következõ szexpartnerem.