|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| oosakinana | 2011. 01. 16. 14:28:55 | #10554 |
Karakter: Naganori Touya
Megjegyzés: (Miria-nak ~Jessica-nak~)
- Nincs, és párom sincs jó ideje... Tudja, nem bízom senkiben. Nehéz így.
- Én megértem. – nézek mélyem a szemébe, hiszen teljes mértékben átérzem gondját és érzéseit, mert én is ugyan ezt éltem át mikor fiatal voltam.
- Nagyon köszönöm a felvilágosítást... Most mennem kell, vár rám a főznivaló...
- Rendben van, menjen csak. - nézek rá - Holnap reggel nyolckor kezdődik az építkezés... Szeretettel várom. – mondom neki, bár nem vagyok a legboldogabb, hogy itt akar hagyni, de végül is nem lehetünk állandóan együtt, hogy beszélgessünk. Még akkor, sem hogy ha nekem annyira tetszik.
- Köszönöm... – feláll, majd elindul haza fele. Felállok én is, de távolodó alakját figyelem, egészen addig, amíg meg nem fordul, mert akkor már szembe állunk egymással.
- Khm... Volt módja megtapasztalni a brazil konyhát, mióta itt van? – elkezdek gondolkozni.
- Nem, még nem... Csak nyugati stílusú éttermekben volt módom étkezni.
- És nem lenne étkezni nálam ebédelni? – kérdezi, mire meglepődök kicsit. Eddig a pokolba kívánt, most meg, meg akar hívni, ebédelni, bár az elmúlt pár óra kellemesen telt el. Ezek szerint ő is élvezte.
- Örömmel... Elfogadom a meghívást. – válaszolom kedvesen.
- Rendben, akkor kérem, jöjjön velem. – rám mosoly, majd amint mellé értem elindulunk a házához, miközben még egy kicsit beszélgetünk.
Megérkezünk és Jessica előveszi a kulcsait és ajtót nyit. Nem túl nagy ház, de arra tökéletesen elég, hogy egy ember nyugodtan eléldegélhessen benne. Nagyon szépen be van rendezve és barátságos. Tetszik ez a hely. Sokkal jobban, mint az én saját házam.
A konyhába lép és elkezd valamit szöszmötölni. Gondolom, az alapanyagokat veszi elő.
- Ne haragudjon! Kérem, foglaljon helyet! –mutat az étkezőre, mire belépek és helyet foglalok egy széken Jessicával szembe. Oldalra nézek és meglátom egy nagy csomó képét, ahol a stábos emberkével van együtt sok állattal.
- A tegnapi férfi..?
- Igen. – mondja, miközben a salátát vágja. - A legjobb barátom. Az egyetemen ismerkedtünk meg, de akkor már volt barátnője, akit el is vett feleségül. Van már két gyereke. Ő az operatőr.
- Ó, értem. – felállok, mert nem bírok egyhelyben ülni. Odasétálok mellé, mire elkezdi magyarázni a brazil konyhát.
- Szinte minden brazil ételben van bab és rizs... Szeretjük a lime ízét, ezért sokszor azzal is ízesítünk... Sok fűszert használunk, de a mexikói konyhával ellentétben a mi ételeink nem csípősek...
- Ez elég jól hangzik. - mosolygok rá. - És milyenek a levesek?
- Szinte nincs levesünk... Előételként olajjal enyhén locsolt salátákat eszünk. – mikor látom, hogy nem sokára elkészül, az ebéd elkezdek érdeklődni:
- Merre vannak a tányérok?
- Üljön le, kérem, majd én megterítek. – rám mosolyog, de nem tágítok. - Hát jó! – elmosolyodik, végül megmutatja, mit merre találok. Amíg én megterítek, ő teljesen befejezi a főzést. Isteni illata van, és már alig várom, hogy megkóstoljam.
Asztalhoz ülve kívánunk jó étvágyat a másiknak, ami után megesszük a finom étket.
- Tisztában voltam vele, hogy a brazilok közvetlenek, erre mégsem számítottam. – szólalok meg evés után.
- Igen? – érdeklődik. - és miért?
- Nem tudom... Japánban egész másképp mennek a dolgok.
- Japán... Szép hely lehet...
- A japán kertek, parkok tényleg nagyon szépek... És a Sakuravirágzás.
- Ó, arról hallottam... – mondja mosolyogva.
- Ha egyszer eljön Japánba, feltétlen látnia kell.
- Nincs arra nekem pénzem – neveti el magát.
~*~
Mikor teljesen befejezzük, kikísér az ajtóig.
- Nagyon szépen köszönöm a meghívást.
- Igazán nincs mit.
- Akkor reggel nyolckor az építkezésen...
- Ott leszek. – kicsit meghajlok neki, amire csak int egyet. Megfordulva megyek haza. Nagyon jól éleztem magam és szeretnék még ilyen napokat vele, ha lehetséges. Mindent meg fogom tenni érte, hogy jobbak legyenek a napjaim meg neki is.
~*~
Másnap reggel éppen mennék ki az építkezésre, amikor nagy dörgésre leszek figyelmes. Kinézek, és csak szakad az eső. Elkezdek telefonálgatni, hogy elhalasztjuk az építkezést. Nem szeretnék beteg munkásokkal dolgozni.
Ahogy körbe hívok mindenkit már csaj Jessica marad hátra. Amint megtalálom, a számát elkezdem hívni.
- Haló? – hallom meg édesen csengő hangját.
- Szép reggelt! Naganori Touya vagyok, az építkezés vezetője...
- Igen... Honnan tudja a telefonszámom?
- Tegnapelőtt elkértem Giuseppétől...
- Ó..
- Tehát a cudar időre való tekintettel el kell halasztanunk az építkezés megkezdését, de ettől függetlenül nem lenne kedve találkozni?
- De... Nagyon szivesen... – válaszolja, amitől nagyon boldog leszek egyből és már alig várom, hogy elkezdődjön ez a nap.
Megbeszéljük a részleteket, hogy érte megyek délre és elviszem most ebédelni én a kedvenc éttermemben, hogy ő is megkóstolja a japán kultúrát.
Elkészülök, majd beülök a kis Misthubisimbe és már indulok is Jess-ért. Megérkezve, megállok, majd egy esernyő kíséretébe megyek az ajtajához és kopok be szelíden. Mikor ajtót nyit, az állam a padlót verdesi. Nagyon gyönyörűen néz ki. Egy kék ruha van rajta, ami kiadja tökéletes alakját és melleire is jó rálátást biztosít. Iszonyatosan gyönyörűen néz ki és a barnás bőrét is tökéletesen kiadja.
- Nagyon gyönyörűen néz ki. – mondom letaglózva még mindig.
- Köszönöm, azért ön sem panaszkodhatsz. – mondja kicsit elkuncogva meglepődöttségem láttán. – Akkor mehetünk? – kérdezi mosolyogva.
- Igen mehetünk. – bólintok, amire bezárkol, majd a karomat nyújtva neki belém karolva indulunk a kocsimhoz.
- Szép kocsija van. – jegyzi meg.
- De nem szebb öntől. – bókolok, neki, amire elmosolyodik és mintha egy kicsit el is pirulna.
- Köszönöm. – kinyitom neki az ajtót és segítek beülni. Beszállok én is és irány az étterem. A legdrágább étterembe viszem, meg a legszebbe.
Elindulunk és az úton nagyon jót beszélgetünk. Iszonyatosan jól érzem magam Jess társaságában. Sokat nevetgélünk és viccelődünk. Nem is tudom, mikor voltam utoljára ennyire feldobódva egy kis beszélgetéstől, pláne, hogy egy ilyen gyönyörű nő társaságában folytathatok most.
Megérkezve, kiszállok, majd odamegyek hozzá, hogy ne ázzon el, mert még mindig szakad az eső és megfogva a kezét, ami olyan selymes és puha segítek ki is szállni. Mikor meglátja az éttermet, kívülről ámuldozva néz rá.
- Nagyon gyönyörű ez a hely. – mondja ámuldozva, amire elmosolyodok.
- Örülök, hogy tetszik, de inkább belülről nézze meg. Bent sokkal szebben néz ki. – mondom és indulnék be, de ő nem mozdul, amire megállok. – Mi a baj? Valami rosszat mondtam? – kérdezem, és csak mosolyával bűvöl el.
- Nem dehogy, csak szeretném megkérni, hogy ezt a tegeződést hagyjuk, ha lehet. – mondja, amire elmosolyodok.
- Rendben Jessica.
- Jess. – javít ki, amire kicsit még szélesebb mosolyom lesz. A kezemet nyújtom neki, amit elfogad és elindulunk be az étterembe. Megállok az információt pultnál.
- Üdvözöljük önöket a Sakura étteremben. Mivel szolgálhatok önöknek? – érdeklődik egy aranyos japán férfi, aki jóval alacsonyabb, mint én.
- Két személyre foglaltattam asztalt Naganori Touya névre. – mondom kedvesen, mire már nézi is a számítógépet.
- Igen meg is van. Kérem, kövessenek. – mondja, majd elkezdi mutatni az utat, ahol a helyünk van. Kihúzom Jess-nek a széket illedelmesen, majd én is leülök. – Tessék, itt vannak az étlapok, ha bármiben segítségükre lehetek vagy csak egy pincért szeretnének, intsenek. – mondja, amire megköszönöm és távozik is.
- Nagyon kellemes ez a hely és tényleg szebb belülről. – mondja Jess.
- Pont ezért a kedvenc helyem. Nincs az a tömegnyomor és itt nem zaklathat senki sem. – mondom kedvesen, bár a tegnapi ebéd is meg kell hagyni, nagyon isteni volt. – bókolok tovább, mire csak elpirulva fordítja el finoman a fejét.
- Köszönöm. – elpirul, majd elkezdi nézni az étlapot.
Megrendeljük az ételeket is. Segítek Jess-nek választani, hogy mit szerethet, ezért neki Sukijakit kérek én meg kérek magamnak egy adag Ramen-t, mivel imádom nagyon.
Szolidan beszélgetünk és nevetgélünk. Mesélünk egymásnak az életünk baklövéseiről, amiken most már csak nevetünk, pedig akkor milyen rosszul éreztük magunkat. Meg is esszük az enni valót és már teli hassal beszélgetünk. Szerencsére ízlett neki a japán konyha, jobban szólva, amit kértem neki.
Az ebéd végeztével felállunk, és amíg ő elmegy a mosdóba, addig én rendezem a számlát. Mikor megérkezik, megyünk a kocsihoz. Szerencsére az eső elállt és kezd kisütni a nap. Hazaviszem és még mindig mosolyogva beszélgetünk. Imádom a mosolyát figyelni és még annál inkább zene füleimnek édes nevetésének csengése.
Mikor haza viszem, az ajtóban állva nézünk egymással szembe.
- Szeretnék, majd még találkozni veled az építkezésen kívül, ha lehet róla szó. – mondom kedvesen. – Nagyon kedves vagy és szeretnélek jobban megismerni, ha megadod rá a lehetőséget nekem. – teszem még hozzá és várom a válaszát, hogy neki mi a véleménye a dolgokról és a történtekről.
|
| Miria | 2011. 01. 08. 23:07:16 | #10355 |
Karakter: Jessica Armandes
Megjegyzés: (Oosakinak)
Mosolyog, majd megszólal:
- Mit szólna, ha elmennénk sétálni és meg magyaráznám a tegnapi félre értéseket? -félreértés? Ch... Be akar hálózni, azt hiszi, nem tudok ellenálni a sármos képének...
- Mit lehet ezen félre érteni? Ki akarja irtani az erdőt és építeni a helyébe. Mit lehet ezen félre érteni? -ábrázatát komolyra váltja, majd folytatja:
- Éppen erről lenne szó. -tekint rám, majd egyik irányba indul, én pedig utánaindulok... Kiváncsi vagyok, mi a kifogás. -Nem akarom kiírtani az erdőt. -erre megtorpanok.
- Na, ne próbálja meg nekem beadni, hogy idejön. Építési engedélyt kér az erdőbe és nem fogja kiirtani az erdőt. Az erdő felé akarja építeni a lakóparkot? Nem vagyok hülye, mint amilyennek gondol. -hatalmasat sóhajt... Egymásra nézünk, látom, hosszú mondókába fog belekezdeni...
- Nem azt mondom, hogy nem fogok pár fát kivágni, de nem az egészet és ezen van a hangsúly a legtöbb fát meg hagyom, és csak annyit vágok ki mennyi szükséges. -persze... Amennyi útban van! Az illegális favágóknak is útban volt múltkor az összes...
-Csak ami szükséges, magyarán útban van az összes és mind kivágásra vár. -csattanok fel.
- Tényleg ennyire nem hiszel nekem? -már le is tegez!
- Nem, mert pasiból van, és minden pasi hazudik. -erre megszeppen... Utálom a hazug férfiakat, és úgy érzem, ő se túl őszinte.
- Akkor mit szólna, ha azt mondanám, hogy velem felügyelheti az építkezést és láthatja, hogy nem hazudok? -néz rám, előbbi feltevésemet meghazudtolva... Őszintén.
- Rendben, de ha még is kivágja, az egészet nagyon pipa leszek. -nézek rá őszintén, erre elmosolyodik.
- Rendben, de ha már együtt fogunk vigyázni az építkezésre, megtudhatnám a nevét? -kérdezi, ugyanolyan mosollyal.
- Jessica, Jessica Armandes. -nyújtom a kezem, közben kissé elszégyellem magam
-Naganori Touya-mutatkozik be, majd óvatosan kezével megtámasztja a kezemet, apró csókot nyom kezemre, s közben a szemembe néz... Ez... Zavarba hoz. Tekintetem elkapom, próbálok másra koncentrálni.
- Rendben, legyen. -sóhajtok, majd indulunk tovább, s mindent pontosan elmagyaráz, mit hogy szeretne, hogy ökoházakat tervez építtetni, természeti energiákkal, hogy csak 1-2 fáról lenne szó, ami azért igazán nem sok... Igen... Teljesen jó ötlete és elképzelései vannak... Ó, de szégyellem magam, amiért csak úgy letámadtam.
Egy parkban sétálunk.
- Ezt szerettem volna tegnapi elmondani, csak a munkások előtt és nem a megrendelők előtt, csak nem hagyta, hogy szóhoz jussak kedves Jessica.
- Elnézést kérek. Kicsit heves természet vagyok, ha a természetről van szó. -kérek bocsánatot.
- Nincs semmi baj. Megértem, hogy így érez, ellenkező esetben lehet én is hasonló képpen viselkedtem volna, mint ön -mesél, én pedig kissé furcsán érzem magam. Egy padra ülünk. Rengeteg gyerek játszik, édesek... A nap melegen süt, igen kellemes. A szülők nyugodtan beszélgetnek... Ó, hogy vágyom egy ilyen életre...
- Önnek vagy gyermeke? -hagyja el ajkamat egyszercsak am kérdés, majd ránézek. Biztos van, s felesége is, és rengeteg szeretője...
- Nincs, még barátnőm se. -néz rám, s nem látom az arcán, hogy blöffölne, de egyszerüen képtelen vagyok elhinni.
-Öhm sajnálom. Nem lett volna szabad a magánéletében turkálnom. -esik le a helyzet, és elszégyellem magam.
- Nincs semmi baj. És önnek van gyereke? -néz rám csöndes várakozással. Elmosolyodom. Újra ránézek:
-Nincs, és párom sincs jó ideje... Tudja, nem bízom senkiben. Nehéz így.
-Én megértem. -néz mélyen a szemembe, és mintha értené, mit éltem át, kik hagytak ott, miért vagyok szeretetéhes... Kezdem kellemetlenül érezni magam.
-Nagyon köszönöm a felvilágosítást... Most mennem kell, vár rám a főznivaló...
-Rendben van, menjen csak. -néz rám -Holnap reggel nyolckor kezdődik az építkezés... Szeretettel várom.
-Köszönöm... -elindulok hazafelé, de érzek valami ürességet magamban, s valami szomorkásat láttam a tekintetében... Hirtelen ötlettől vezérelve megpördülök, ő pedig még figyelte, ahogy távolodom tőle, most pedig megkérdezem:
-Khm... Volt módja megtapasztalni a brazil konyhát, mióta ittvan? -látom, elgondolkozik.
-Nem, még nem... Csak nyugati stílusú éttermekben volt módom étkezni.
-És nem lenne étkezni nálam ebédelni? -mintha meglepődne... Igen, nemrég még gyűlöltem, de most szimpatikussá vált. Meg szeretném ismerni.
-Örömmel... Elfogadom a meghívást. -nagyon örülök, remélem nem vetül ki...
-Rendben, akkor kérem, jöjjön velem. -mosolygok rá, megvárom, míg mellém ér, s elsétálunk hazáig...
A kulcsomat előveszem, kissé szégyenkezem, ugyanis a házam egy apró viskó, és egy építkezési igazgatót vendégelek meg...
A hűtőből kiveszem a reggel vásárolt alapanyagokat, összerakom, majd eszembe jut vendégem.
-Ne haragudjon! Kérem, foglaljon helyet! -s mutatok az étkezőre... Azon belül a székekre. Mosolyog, ő is kicsit mintha meg lenne szeppenve... Váratlan egy meghívás volt ez, de én a spontaneitás híve vagyok. Helyet foglal, s pont vele szemben van egy hatalmas farafával bélelt keret... Ott rengeteg közös képünk van Giuseppe-vel, állatokkal, legtöbb a dzsungelben.
-A tegnapi férfi..?
-Igen. -mondom, miközben vágom a salátát. -A legjobb barátom. Az egyetemen ismerkedtünk meg, de akkor már volt barátnője, akit el is vett feleségül. Van már két gyereke. Ő az operatőr.
-Ó, értem. -Feláll, lassan hozzám sétáll, s nézi, mit csinálok. Én pedig elkezdek magyarázni a brazil konyháról...
-Szinte minden brazil ételben van bab és rizs... Szeretjük a lime ízét, ezért sokszor azzal is ízesítünk... Sok fűszert használunk, de a mexikói konyhával ellentétben a mi ételeink nem csípősek...
-Ez elég jól hangzik. -mosolyog rám. -És milyenek a levesek?
-Szinte nincs levesünk... Előételként olajjal enyhén locsolt salátákat eszünk. -fél óra kell, elkészül az ebéd, ő pedig kérdezősködik:
-Merre vannak a tányérok?
-Üljön le, kérem, majd én megterítek. -mosolygok rá, de ő nem akar engedelmeskedni. -Hát jó! -mosolyodom el újra, majd mutatom, mi merre van, addig az utolsó simításokat elvégzem, s elzárom a gázt...
Asztalhoz ülünk, jóétvágyat kívánunk, s megétkezünk.
-Tisztában voltam vele, hogy a brazilok közvetlenek, erre mégsem számítottam. -szólal meg hirtelen.... Ki akar hozni ebből valamit?
-Igen? -kérdezek kiváncsian -és miért?
-Nem tudom... Japánban egész másképp mennek a dolgok.
-Japán... Szép hely lehet...
-A japán kertek, parkok tényleg nagyon szépek... És a Sakuravirágzás.
-Ó, arról hallottam... -mosolyodom el, s lelkemet sóvárgás önti el, ugyanis mindig látni szerettem volna...
-Ha egyszer eljön Japánba, feltétlen látnia kell.
-Nincs arra nekem pénzem -nevetem el magam, de ő csak mosolyog. Miután befejeztük, kikísérem a kapuhoz.
-Nagyon szépen köszönöm a meghívást.
-Igazán nincs mit.
-Akkor reggel nyolckor az építkezésen...
-Ott leszek. -ezzel kissé előrehajtja a fejét, amin én csak mosolygok, intek, majd elsétáll. Bemegyek, s miközben összerakom a tányérokat, azon gondolkozom, miért is csináltam ezt, hiszen nem is ismerem...
Az óra csörgésére ébredek. Próbálom megtalálni a vekkert, de csak lelököm. A takarót arrébblököm, felveszem, kikapcsolom az órát.
-Húh... Ma van az építkezés... -sóhajtok, majd hatalmas mennydörgés robaja zavarja meg a gondolataimat... Esik? Elkészülődöm, s nemsokára csörren a telefonom.
-Haló?
-Szép reggelt! Naganori Touya vagyok, az építkezés vezetője...
-Igen... Honnan tudja a telefonszámom?
-Tegnapelőtt elkértem Giuseppétől...
-Ó..
-Tehát a cudar időre való tekintettel el kell halasztanunk az építkezés megkezdését, de ettől függetlenül nem lenne kedve találkozni?
-De... Nagyon szivesen... -vigyorgok magamban...
|
| oosakinana | 2010. 10. 31. 17:31:14 | #8984 |
Karakter: Naganori Touya
Megjegyzés: (Miria-nak ~Jessica-nak~)
Szerencsére most jövünk ki a polgármesteri hivataltól és megkaptuk az engedélyt az építésre. Mindenki mosolyog és gratulálunk egymásnak, hogy sikerült ezt megoldanunk.
Beszállunk a mercibe és már megyünk is az építési engedéllyel, amire annyira vártunk és megkezdhetjük az építkezést. Nem hagyományos épületet fogok oda építeni hanem még olyan amivel még senki sem birkózott meg, de érzem, hogy nekem menni fog és sikerülni .
Mikor megérkezünk egy nő és egy férfi jön a kocsink felé nem tudom pontosan mit akarnak, van egy olyan sejtésem, hogy az építkezéshez köthető a dolog és hogy balhézni fognak.
Kiszállok, majd a nőre nézek, aki egy nagyon csinos és aranyos fekete nőnek tűnik, remélem valóban az, mert valahogy már kicsit eleget csalódtam az életben és lehet nem ártana végre egy normális kapcsolatot is létesíteni valakivel.
- Elnézést! – szólal meg bizonytalanul, amire elmosolyodok, mert mikor még ki nem szálltunk eléggé keménynek és határozottnak látszott. - Beszélhetek a most épülő lakópark cégének vezetőjével? – lenézően néznek rá, de körbe nézek és a tekintetemmel figyelmeztetem őket, hogy fogják vissza magukat, majd megszólal a nőre nézve.
- Én lennék. Miben segíthetek?
- Szeretném látni az építési engedélyét. – néz a szemembe - tudja, tudni szeretném, hogy tényleg arra az öngyilkos elhatározásra jutott-e városom főpolgármestere, hogy Önnek engedélyt adott! – tudom, mire megy, ki a játék nem fogok, jelenetet rendezni csak előveszek egy mappát és odanyújtom neki a papírt, amin friss a tinta.
- Íme. – amint meglátja, látom, hogy kicsit elsápad.
- Maga tudja, mit csinál?! Tudja, hogy nemsokára ez a tevékenység embert-állatot egyaránt kiírt?! Nem fogom engedni, hogy akár egy rohadt fűszálat is kihúzzanak a földből!
- Kisasszony... – nézek rá és nem akarok, jelenetet rendezni nem vagyok a híve. - nyugodjon le, beszéljük ezt meg inkább...
- Később?! – vág a szavaimba, pedig csak más helyet akartam mondani. - miután felépítette a lakóparkot? – mutat az erdő felé. - maga nem tudja, milyen geológiai értékeket fog lerombolni! De tudja mit? Tegye csak! A Maga gyermekei lesznek azok, akik rosszul fognak kijönni belőle! Csak az a probléma, nem csak rájuk fog hatni... – mondja, majd sarkon fordul és ott hagy viszont a férfi akivel volt még mindig ott maradt és beszélgetek vele egy keveset.
Megkérdezi, hogy milyen lakóparkot akarok építeni, amire örömmel válaszolok és elmagyarázom neki, hogy a kollégája nagyon rosszul látja a dolgokat és semmi nem akarok kipusztítani csak a legminimálisabbat, ami csak az építéshez.
Mikor mindent megbeszélünk, már jobban látja ő is a dolgokat és örül, hogy meg tudunk mindent beszélni, de megkérem, hogy a társának ne mondja el a dolgokat, mert jobban szeretném, majd én közölni vele, ha megint látom, amiről hamarosan tenni is fogok.
Másnap reggel olyan szép idő van, hogy sétálni támad kedvem, ahogy sétálok, az egyik virágüzletnél meg látom a tegnapi nőt, aki balhét akart rendezni, de nem hagytam magam és most sem fogom hagyni. Egyszerűen csak meg akarom ismerni az nem, lehet, olyan nagy gond remélem.
- Brazília város nagyon szép. – állok mellé és a virágokat figyelem én is.
- Még szebb lenne, ha nem lenne szmogos, és nem irtanák a fákat halomra – rám néz én meg odamegyek a pultoshoz és csokrot köttetetek a hölgynek, majd visszalépek mellé.
- Ágyasnak lesz? – mosolyog bájosan, amire csak meglepődök, de nem mutatom ki.
- Nem. Magának, de a két fogalmat összevethetjük. – vágom vissza, amire látom, hogy legszívesebben meg is gyilkolna, de helyette taktikát vált.
- Vágott virág... Ironikus... Köszönöm. – elveszi tőlem, mire én rá mosolygok.
- Mit szólna, ha elmennénk sétálni és meg magyaráznám a tegnapi félre értéseket? – nézek rá, mire hitetlen szemekkel figyel.
- Mit lehet ezen félre érteni? Ki akarja irtani az erdőt és építeni a helyébe. Mit lehet ezen félre érteni? – érdeklődik, de látom még mindig nem esett le neki.
- Éppen erről lenne szó. – ránézek, majd még is elindulunk az egyik irányba. – Nem akarom kiirtani az erdőt.
- Na, ne próbálja meg nekem beadni, hogy idejön. Építési engedélyt kér az erdőbe és nem fogja kiirtani az erdőt. Az erdő felé akarja építeni a lakóparkot? Nem vagyok hülye, mint amilyennek gondol. – rám néz, mire nagyot sóhajtok. Látom nehéz dolgom lesz meggyőzni, de nem baj ez van, meg kell próbálnom.
- Nem azt mondom, hogy nem fogok pár fát kivágni, de nem az egészet és ezen van a hangsúly a legtöbb fát meg hagyom, és csak annyit vágok ki mennyi szükséges. – mondom komolyan, de csak megint ironizálni kezd.
- Csak ami szükséges, magyarán útban van az összes és mind kivágásra vár. – mondja ugyan olyan komolyan és dühösen.
- Tényleg ennyire nem hiszel nekem?
- Nem, mert pasiból van, és minden pasi hazudik. – mondja komolyan, amire meglepődök. Nem is ismer, hogy akar így ítélkezni.
- Akkor mit szólna, ha azt mondanám, hogy velem felügyelheti az építkezést és láthatja, hogy nem hazudok? – érdeklődök, és rá nézek.
- Rendben, de ha még is kivágja, az egészet nagyon pipa leszek. – mondja komolyan, amin csak mosolyogni tudok.
- Rendben, de ha már együtt fogunk vigyázni az építkezésre, megtudhatnám a nevét? – érdeklődök.
- Jessica, Jessica Armandes. – mutatkozik be és a kezét nyújtja.
- Naganori Touya. – mutatkozok be én is, majd megfogom a kezét és egy kézcsókot lehelek rá, miközben végig a szemébe nézek, és látom, hogy elpirul kicsit. Olyan aranyos nem sűrűn találkoztam fekete nővel, de azt hiszem, nagyon tetszik és nem is szeretném, hogy másképpen legyen. – Nos, egy séta?
- Rendben legyen. – mondja, most már kedvesebb hangnembe. Elindulunk, miközben beszélgetünk, és egyre jobban megismerjük a másikat véleményem szerint. Kellemes társaság nagyon. Elmesélem neki is, hogy tervezem a lakóparkot, és ahogy halja, az ötletet látom, tetszik neki, csak még az erdős résszel nincs megbirkózva. Félti a természetet, és hogy a sok autó és a zaj el fogja riasztani az állatokat.
Megígérem neki, hogy erről szó nincs. És hogy kocsik oda nem mehetnek be egyáltalán, amire elmosolyodik. Gondolok én titokban mindenre, mert én is szeretem a természetet és eszem ágába nincs tönkre tenni, csak szeretném a természet szépséget más embereknek is megmutatni, mert a mai világban teljesen elfelejtkeznek tőle, hogy van, és hogy milyen szép és élvezhető egy erdei séta és mondjuk egy kis pihenés vagy sátorozás az erdőben.
Meg próbálok mindent elmagyarázni, hogy is gondoltam és miként szeretném megvalósítani, aminek a végére egy kicsit belelkesül, és mintha már nem ellenezné annyira, hogy megépítsem a lakóparkot.
- Ezt szerettem volna tegnapi elmondani, csak a munkások előtt és nem a megrendelők előtt, csak nem hagyta, hogy szóhoz jussak kedves Jessica. – mondom neki, mire csak rám néz.
- Elnézést kérek. Kicsit heves természet vagyok, ha a természetről van szó. – mondja, amin csak elmosolyodok.
- Nincs semmi baj. Megértem, hogy így érez, ellenkező esetben lehet én is hasonló képpen viselkedtem volna, mint ön. – válaszolom őszintén, amire megint csak elpirul, leülünk a parkban és a játszó gyerekeket figyeljük.
- Önnek vagy gyermeke? – érdeklődik Jess, mire elmosolyodok.
- Nincs, még barátnőm se. – mondom őszintén.
- Öhm sajnálom. Nem lett volna szabad a magánéletében turkálnom. – próbál szabadkozni, de teljesen felesleges.
- Nincs semmi baj. És önnek van gyereke? – nézek rá mosolyogva és kicsit a szívem legmélyén reménykedek, hogy hasonlót fog mondani, mint én, mert akkor egy kis remény lesz, hogy megtalálhatom a nyugalmat és az alkalmas nőt, akivel esetleg leélhetem az életemet.
|
| Miria | 2010. 10. 31. 11:56:20 | #8963 |
Karakter: Jessica Armandes
Megjegyzés: (Oosakinak)
Giuseppe letörten áll a fogadóban, mint egy kísértet... Már tudom, mit akar mondani. Ne... Mindent, csak ezt ne!
-Jess... A helyzet az, hogy elkezdik az építkezéseket... -általában szép, napbarnított arca most halálsápadt...
-Ezt nem tehetik meg! -szinte ordítok, és csapkodom az asztalt. A fogadó összes vendége, s anyám is minket néznek, de tudják, mi bajunk. Körülnézek, s mindenki újra a saját dolgába próbál feledkezni. Szüleim fogadója most nem sugároz nyugalmat... El is megyek innen, még mielőtt az összes vendéget elzavarom.
-Gyerünk Giuseppe! -szólok határozottan, ő az utolsó korty sört kihörpinti söröskorsójából, majd megragadja a kamerát, s utánamered. Már el is keépzelem, hogy vágják ki a fákat, s buldózereznek mindent a környéken, az állatok pedig fejvesztve menekülnek... Szaporázom lépteimet.
-Jess! Őszintén szólva nem hiszem, hogy mi bármit is tehetnénk egy ilyen hatalmas céggel szemben... Jess! Jess, hallod amit mondok?!
-Ha nem akarsz, nem jössz velem, Giuseppe! Csak rajtad áll! -hirtelen megfordulok, és mélyen a szemébe nézek. Tudom, hogy ő sem akarja, és félti a földet. Van már felesége, és egy kislánya. Őszintén szólva nem tudom, örüljek-e, vagy sírjak, hogy nekem nincs senkim. Idegtépő másodpercek után megszólal:
-Veled megyek! -ketten indulunk, s felülünk a bringáinkra. Kicsit kényelmetlen fehér ruhámban biciklizni, de nem először fordul elő... Sokat bringázunk, majd a város határához érkezzünk... Itt élesek a határok épületek és az őserdő között, néha átszöknek az állatok.
Franceska például mesélte, hogy egy gyönyörű mérges béka volt az ablakukon. Az alapján, ahogy leírta, kék nyílméreg béka lehetett.
Most nincs idő az elmélkedésre!!
Már látjuk a hatamlas kamionokat, melyek téglával, s egyéb építkezési termékkel vannak tele. A munkások várakoznak. Odaszaladunk, s egy ideig várunk... Meglátok egy egyént, aki feljebbvalónak látszik. Odalépek hozzá:
-Jó napot! A felettesét merre találom?
-Mégis kicsodát, hölgyem? -néz rám gyanakodva a kissé kövér és borostás egyén.
-Az, kéremszépen, aki ezt az egész köcsög céget vezeti! -kiáltok, mire a munkához készülődő, méregető munkások leállnak, és felénk tekintenek. Néhányan elég csípős, néhányan pedig pornófilmbe illő mondatokat dobálnak felénk.
-Ön a cég igazgatóját keresi, hölgyem? -vigyorog ironikusan a képembe. Le akarok nyugodni, de nem megy...
-Igen uram, gratulálok! Hol van?
-Egy igen drága hotelben ücsörög gondolom, és a koktélját iszogatja...
-Nem követi nyomon az építkezést? Kérem, ne nézzen hülyének, bár magukból ezt is kinézem.... Maguk leszarnak mindent!
-Gyerünk -fogja meg a vállam Giuseppe -egy Mercedes állt meg ott -biccent a fejével -gondolom ő lesz az igazgató.
-Köszönöm a segítséget -közlöm cinikusan, majd hálásan Giuseppére nézek, s elindulunk... Míg én ezzel az idiótával veszekszem, addig megérkezik, s el is megy az igazgató...
A merci elé állunk egy méterrel, és várunk... Lassan kinyílik az ajtó. Kilép belőle két öltönyös ember... Na most melyik lesz ő?! Végül egy keleti férfi száll ki... Istenem... Ez a férfi... Rideg, kékesszürke szemeivel engem mér végig, hosszú, érdekes fazonú fekete haja, s izmos teste van... Magasabb, mint én!
A keletieket mindig is pattanásos, alacsony, egérfogú, széles orrú embereknek képzeltem... Erre most kilép egy Adonisz a Merciből. Észbe kell kapnom!
-Elnézést! -szólok bizonytalanul... Ez így nem lesz jó! Keményítenem kell, így nem fognak komolyan venni. -beszélhetek a most épülő lakópark cégének vezetőjével? -Lenéző pillantásokat érzek magamon, amitől felmegy bennem a pumpa. Végül az ázsiai férfi szólal meg... Tudhattam volna..
-Én lennék. Miben segíthetek?
-Szeretném látni az építési engedélyét. -nézek a szemébe - tudja, tudni szeretném, hogy tényleg arra az öngyilkos elhatározásra jutott-e városom főpolgármestere, hogy Önnek engedélyt adott! -érti a helyzetet... Arra számítottam, melegebb éghajlatra küld, de táskájából egy mappát vesz elő, s felém mutatja:
-Íme. -elsápadok...
-Maga tudja, mit csinál?! Tudja, hogy nemsokára ez a tevékenység embert-állatot egyaránt kiírt?! Nem fogom engedni, hogy akár egy rohadt fűszálat is kihúzzanak a földből!
-Kisasszony... -néz rám elnézően -nyugodjon le, beszéljük ezt meg inkább...
-Később?! -vágok a szavába -miután felépítette a lakóparkot? -az erdő felé mutatok -maga nem tudja, milyen geológiai értékeket fog lerombolni! De tudja mit? Tegye csak! A Maga gyermekei lesznek azok, akik rosszul fognak kijönni belőle! Csak az a probléma, nem csak rájuk fog hatni... -nem hagyom annyiban... Elmegyek a polgármesteri hivatalba, és mindenkit számonkérek...
Most sarkon fordulok, és elindulok. Giuseppe beszélni kezd az ázsiai férfival... Nem hallom. Nem is érdekel.
Másnap:
Egy virágárus előtt állok meg, s a gyönyörű növényeket -főként orchideákat-nézegetem. Eszembe jut a tegnapi eset, és már mintha könnyek készülődnének kitörni belőlem... Drága cipő tipikus koppanását hallom a járda aszfaltján. Odanézek... Az ázsiai férfi. Ügyet sem vetve rá nézem tovább a virágokat.
-Brazília város nagyon szép. -Áll meg mellettem, s a virágokat veszi szemügyre...
-Még szebb lenne, ha nem lenne szmogos, és nem irtanák a fákat halomra -nézek rá. Ő a virágárushoz lép, s egy csokrot köttet. A pultnál álló nő gyönyörű csokrot készít, s mosolyogva nyújtja át az ázsiainak. Az fizet, s vissza lép hozzám.
-Ágyasnak lesz? -mosolygok bájosan.
-Nem. Magának, de a két fogalmat összevethetjük. -próbálom nem hozzávágni a csokrot... Ehelyett inkább beszélek.
-Vágott virág... Ironikus... Köszönöm. -veszem el tőle, ő pedig sejtelmesen elmosolyodik...
Szerkesztve Miria által @ 2010. 10. 31. 11:59:16
|
|
