|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Geneviev | 2012. 12. 28. 12:17:26 | #24676 |
Karakter: Kyle Swan
Megjegyzés: ~ Gazdinak
Filmünk forgatására egy fekete nyuszit keresünk – hirdeti az internet nagy betűkkel. Sajgó szívem nagyot dobban, és különös izgalom lesz rajtam úrrá, amilyet még sosem éreztem, pedig volt már részem elég sok féle izgalomban. Ajkaimba harapok, és egeret tartó kezem megmozgatom, hogy a kurzor a feliratra suhanjon. Egy pillanatig vacillálok, de tudom, hogy ez egy kihagyhatatlan lehetőség lenne számomra, ha megfelelek a paramétereknek.
Tudom jól, hogy a fekete nyuszi most éppen azt jelöli, hogy nem éppen egy ártatlan passzív fél kell, hanem egy olyan, aki már eléggé tapasztalt mondjuk az olyan dolgokban is, mint a BDSM. Ebből pedig az következik, hogy a film nem egy egyszerű, normális, kamaszok által szórakozásból készített természet film, hanem egy igazi – bár lehet, kissé amatőr – pornófilm. Ha pedig az… Azt csak akkor tudom kideríteni, hogy jó lennék-e én nyuszinak, ha rákattintok a feliratra.
Izgatottan nyomom le a bal oldali gombot, és pocimban már érzem is a bizsergető érzést, ami az előttem álló izgalmaknak szól. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Hosszú, évszázadoknak tűnő pillanatokig kell várakoznom, mire elkezd betölteni az oldal, amin először be kell azt ikszelnem, hogy igen, elmúltam 18 éves. Bár, ha nem múltam volna el, akkor is beikszeltem volna, de na. Most legalább nem is hazudok.
Kissé túlságosan erőteljes hatást akartak kihozni a honlap alkotói, amivel csak azt érték el, hogy nevetségessé váljon az oldal. Ennek ellenére itt maradok, és elolvasom a felhívó szöveg alatti részeket, hogy mégis milyen fekete nyuszira gondoltak.
Mivel nem teljesen legális, de nem is kifejezetten illegális, így 18 év alattiakat nem keresnek, viszont legyen gyermeki, és szeresse a kínzást, mivel egy BDSM film lesz, egy – vagy igény szerint több – szadista aktív féllel. Hmm…
Tekintetem lejjebb siklik, elolvasom még az apró részt is, és nem találok benne egyetlen olyan dolgot sem, ami miatt azt mondanám, hogy nem, nem fogadom el az ölembe hullott, tökéletes lehetőséget. Mikor fölveszem a hirdetővel a kapcsolatot, először kikérdezgetnek, majd mikor megbizonyosodnak, hogy nem rendőr vagyok, megadják a kódot, amit válaszolni kell kérdésükre. Furcsa kérdés, de legalább tényleg nem olyan, amire bárki tudna válaszolni.
Azt mondják, már holnap mehetek is a film forgatására. Furcsa, azt hittem, lesz válogatás, vagy akármi, mert sokan jelentkeznek, de én vagyok az egyetlen jelentkező, mert a másik három nem felelt meg. Okkééé… Kicsit gyanús, de egyszer élek, mindent ki akarok próbálni. Ha azt, hogy elrabolnak, megkínoznak, és megölnek, hát azt, még akkor is, ha az éppen nincs benne a bakancslistámban.
Másnap már korán reggel fönt vagyok, mert képtelen vagyok aludni, olyan izgatott vagyok. Szeretném a legjobbat kihozni magamból, és nem akarok elkésni sem, így fölöltözködök egy egyszerű, nem kirívó, de könnyen levehető és szexis ruhába, és elindulok. Elég korán odaérek a megadott helyre, ami már megint nem jó, sőt, talán még rosszabb is, mint a késés, szóval a környéken beülök egy hangulatos kis kávézóba, és eszem egy kis sütit, meg megiszom a reggeli kávémat, ami ma kimaradt a korán kelés miatt. Tudom, hogy nem lenne szabad kávéznom, mert az fölpörgeti a szívet, de ugyanezt mondták az ejtőernyőzésre, a DBSM-re, és minden más jó dologra. Csak azt nem értem, hogy akkor miért érdemes élni, ha semmi olyat nem csinálhatok, amit akarnék…
Úgy gondolom, már elég időt ücsörögtem, és visszamegyek a címre, amit megadtak. Egy ronda bérház páradik emelete, lift meg persze nincsen. Mire fölérek, kissé már lihegek, ugyanis attól még, hogy az extrém dolgokat szeretem, nem vagyok edzésben. Pár pillanatig nem csöngetek, hanem kifújom magam, és megpróbálom lecsendesíteni hevesen dobogó szívemet, majd megnyomom a kis, agyonhasznált gombot, mire bentről megszólal a csengő.
Valaki az ajtóhoz csörtet, és nyílik is az ajtó. Szó szerint csörtetett, még én is hallottam kintről, pedig elvileg elég vastag a szigetelése a szobának, hogy a sikítozások ne zavarják a szomszédok életét. Legalábbis ezt írták… Belépek, és látom, hogy csak pár ember van itt, és mind kéjes szemekkel bámul engem. Tudom, hogy jól nézek ki, és biztos vagyok benne, hogy nem épp ilyen kaliberű srácra számítottak, még akkor sem, ha kb. ezt adták meg paramétereknek – vagyis engem.
A lakás teljesen átlagos BDSM-es hely, mindenütt szexuális kiegészítők, láncok, szíjak, kötelek, és persze egy hatalmas ágy, amelyen egy jó kis orgiát lehet csapni. Igen, volt már részem olyanban is, azt hiszem, a hárommal ezelőtti műtétem előtti éjszakán. A dokik utána teljesen ki is akadtak, hogy mégis mi a fenék azok a sebek a testemen. No, mindegy…
- Karácsony májusban? – kérdezik a biztonság kedvéért.
- A havat jobban szeretem – felelem, mire mindenki elvigyorodik. Na, mi van, ennyire kevés a jól kinéző mazochista, vagy csak ennyire ki vannak már éhezve egy igazi szexre, a sok zsebhokizás közepette?
- Gyere be – áll félre az ajtóból a nagydarab hapsi, és belépek. Ha lenne olyanom, mint félelemérzet, vagy halálfélelem, akkor már rég menekülnék hangos sikítozások közepette. Ehelyett én, a nem normális mazochista haldokló, belépek a BDSM pornó csodálatos világába, ahol egy félresikerült aprócska dolog is haláltokozhat. De hát könyörgöm! Mégis mit ér az élet kis izgalom és fájdalom nélkül?
Mögöttem becsukódik az ajtó, és a zár kattanó hangja belehasít a néma csöndbe, ami egy pillanatig eluralkodik a szobán. Körülnézek, hátha csak rosszul láttam, de nem, tényleg csak ilyen kevesen vannak itt.
- Csak ennyin leszünk? – töröm meg a csendet. Látom rajtuk, hogy már ettől az aprócska kérdéstől föláll a kis-én a gatyájukban.
- Nos, nem beszéltük meg mennyi, de ha szeretnéd, most még egy embert tudok hívni – feleli az egyik kaján vigyorral. Hívni? De az sok idő, nem? Inkább szálljon be a kameraman, ha már ő úgyis itt van.
- Ő nem száll be? – kérdezem a kamerásra mutatva, akin látom, hogy legszívesebben beleegyezne a dologba, de ott van az is, hogy neki a kamerát kell kezelnie.
- Hárman elegek leszünk? – kérdezik. Hát… megrántom a vállam, miközben végigmérem őket. Egy alul, kettő fölül… Amennyit csak akarnak, annyian megbaszhatnak. Volt már, hogy hatan dolgoztak rajtam, abba sem haltam bele. Csak nem most, ettől a háromtól fogok kipurcanni.
- Ha nincs más, megfelel – jelentem ki, és immár rátérhetünk az előkészületekre. Közben fölhív az egyik hapsi egy bizonyos Jonast, aki még véletlenül sem Derek, mi meg a másik hapsival lebeszéljük a jelszavakat, és a szabályokat. Elvileg a harmadik – ha a kamerást beleszámoljuk, negyedik – pasi 10 percen belül itt lesz, és nagyon ajánlom is nekik, ugyanis délután még orvoshoz is van időpontom, előtte meg még rendbe is kell hoznom magam, hogy azért ne csupa viasszal borítva menjek oda.
Szerencsére meg is érkezik a megszabott időn belül, és mikor mögötte is kattan a zár, mind a három benga állat körülvesz engem. Élvezettel figyelem, ahogy szemükben megjelenik az a bizonyos állat, amelyik csak szex közben látható. Tekintetük parázslik, és magukban mindegyik azt gondolja, hogy úgyis ő a jobb, úgyis őt fogom jobban élvezni. Hát… amelyikük a legbrutállisabb, az a nyerő, szóval így, sacc-per-kábé, az újonnan jött az.
Még mielőtt neki kezdenénk, a kamerás beállítja a dolgokat a gépén, és mindenkit beállít, milyen pozícióban legyünk. Én oldalt a kamerának, hogy tökéletesen lehessen látni az arcom, ahogyan éppen leszopom az egyiket, kezeimmel meg a másik kettőt kényeztetem. Már mikor elő kerülnek a dorongok a gatyákból, akkor fél merevek, de ahogy hozzáérek egy picit is az egyikhez, máris kő keménnyé válik. Ilyen régóta nem szexeltek már senkivel?
Újabb pozíció, most a spéci, óriási ágyra kell lefeküdnöm, amin kikötözik kezeimet, lábaimat, a férfiak pedig maszkot húznak fejükre, hogy a kamera ne vegye föl őket, ne ismerje föl őket senki. Egyedül rajtam nincs maszk, de nem érdekel, hiszen ahh, most jön majd számomra is az élvezet!
Elveszek a kéj ködében, már nem marad semmi, csak a kéj, és az aprócska fájdalom, amit még érezni tudok. Harapnak, csavargatnak, vagdosnak, égetnek minden felé, és mindenféle más, élvezetes dolgot művelnek velem. Kezek simogatják testem; számat, és alfelemet tele tömik először játékszerekkel, majd magukkal, de már nem tudom elkülöníteni, ki, mit csinál. Mintha mi, négyen egy egész lennénk, kezeink, lábaink, és más testrészeink is összegabalyodnak.
Egyetlen egy dolgot tudok nagyon jól kivenni: az pedig az első behatolással okozott hatalmas kín és kéj. Mintha egy hatalmas dolgot nyomtak volna föl belém, ami még a pasi dorongjánál is hatalmasabb. Mintha… valami, vagy inkább valaki birtokba vett volna. Ráadásul ezek után minden apró kis dolog, ami eddig csak unalommal töltött el, most plusz, bizsergető érzést okoz. Kicsit fájdalmasabb, és sokkal élvezetesebbé válik minden, amit eddig csak a legelején élveztem.
Most, már csak annyitól simán el tudnék élvezni, hogy a mellbimbómat csipkedik, és csak azért nem, mert már eléggé kitanultam, hogyan foghatom magam vissza a legeslegvégéig.
„Helló szépségem” – hallok meg egy ismeretlen hangot a fejemben. Ledöbbenek, hiszen sosem halottam még hangokat a fejemben, viszont mint már mondottam volt, mindent ki kell próbálni az életben, ha a skizofréniát, akkor azt. Bár nem gondoltam volna, hogy pont a végére őrülök meg, de minden lehetséges, így én is visszaköszönök a hangnak. Vajon képzelődni is fogok?
Viszont nem tudok tovább gondolkozni, ugyanis egy erőteljes, mély lökéssel elélvez alfelembe a férfi, a másik kettő közül az egyik a számat élvezi tele, a másik pedig az arcomra engedi élvezetét, majd, amit nem nagyon kedvelek, de szokása pár szadistának, vizeletét is rám locsolja – szerencsére, nem az arcomba, hanem „csak” a mellkasomra. Kicsit csípi a régebbi sebeimet, és a szagát se túlságosan bírom, de elviselem.
Így már én is elmehetek, és hasamra élvezek, egy nagy nyögés kíséretében. Szívem hevesen megdobban, és úgy érzem, mindjárt szívrohamot kapok, de lassan lecsillapodik, és már tudok figyelni a külvilágra is. Már engedik el csuklómat, és valamit beszélgetnek, de nem értem, mit, szívem még túlságosan a fülemben dobol. Mintha valami marcangolná azt a részt, majd egyszer csak, hirtelen vége a fájdalomnak.
„Ez nem én voltam…” – hallok meg egy motyogást a fejemben. Hát mégsem képzeltem, tényleg megőrültem!
- Zseniális voltál, kicsike! A kamera imád téged – kapom meg a dicséretet, de most ez sem érdekel. Össze vagyok zavarodva, hiszen nem érzem magam őrültnek, viszont hangokat épelméjű ember nem hallhat, igaz? Nem tudom, mit tegyek, nem tudom, mit kellene mondanom, legszívesebben bebújnék az ágyamba, és kivételesen úgy érzem, ki se kelnék onnan.
Nemrég még magabiztosan állítottam, hogy akár a skizofréniát is szívesen kipróbálnám, hiszen egyszer élünk, de még régebben olvastam róla dolgokat, és be kell, hogy valljam, elég nekem az élet, nem akarok hallucinálni, se begyógyszerezve bezárva lenni egy diliházba!
- Én… most megyek – motyogom, ég még csak le se törölgetem magam, úgy kapom magamra a ruháimat. Furcsán érzem magam, eléggé kényelmetlenül, és az nem éppen amiatt van, amit az előbb csináltam, hiszen azt már megszoktam, egyedül az volt benne más, hogy most kamera is vett engem.
- Várj, a fizetséged! – állítanak meg, és a kezembe nyomnak egy borítékot. Aszta, még pénzt is kapok? Nem gondoltam volna, igazából számomra elég volt az is, hogy szerepelhettem ebben a pornó filmben, de persze nem utasítom vissza. Ma még úgyis elköltöm, ugyanis a magán doki eléggé drága dolog, és anyától ma nem kaptam rá pénzt, mert előbb jöttem el, mint hogy ő fölkelt volna. – Ha esetleg legközelebb is akarnál szerepelni egy filmben, mi szívesen várunk – kacsint rám a kamerás, és látom, hogy már el is kezdte visszanézni, és megvágni a felvételt.
- Még meggondolom – erőltetek ki magamból egy vigyort, és gyorsan eltűnök, még mielőtt valakinek eszébe jutna beszélgetést kezdeményezni velem. Most nem akarok senkit sem magam mellé, egyedül akarok lenni, és rájönni, mi is történt velem.
Mikor kiérek a lakásból, teljesen meglepődök, hogy még mindig ragyogóan süt a nap. Bent, a mesterséges fényben, teljesen elveszítettem az időérzékemet, és amiatt úgy éreztem, már rég sötét van. Hát, meg az ember általában éjszaka szexel, bár ez nálam nem igazán igaz, én minden napszakban szeretem azt.
Rosszul vagyok, és mire hazaérek, ott tartok, hogy harmadjára akar elütni egy autó amiatt, mert nem vagyok képes figyelni. Most az a fajta rosszullét van, amit nem tudok élvezni, mert hányingerem van, és szédülök, nem pedig kifejezetten fájok. Ez a rosszullét pedig sajnos egyre többször van, a dokik szerint ez a jele annak, hogy hamarosan kinyiffanok. Jó, persze, ők ezt nem így mondták, hanem úgy, hogy ezt azt jeleni, hamarosan ismét be kell feküdnöm a kórházba, hogy segíthessenek rajtam, de tudom jól, hogy folyton csak bénáznak, nem tudnak segíteni rajtam.
Otthon egyből anya kiabálása fogad, hogy mégis hol voltam, és hogy merészeltem csak egy szó nélkül elmenni, és hogy mégis hogy nézek ki, mi az ott a hajamban, de szó nélkül elmegyek mellette, és bezárkózom a szobámba. Szeretem anyát, és tudom, hogy csak aggódik értem, de néha még az aggódása nélkül is kivagyok, nem kell még az ő kiabálása is.
Csak ledobom magam az ágyamra, nem foglalkozva azzal, hogy a hajamról rámegy a geci, és a fenekemből is még több jön ki, bár éreztem, hogy már út közben is folyt ki, ráfolyt a lábamra. Kicsit eléggé szar érzés, de túlságosan rosszul vagyok, nem bírok fölkelni, mert úgy érzem, mindjárt elhányom magam. Egyedül csak arra vagyok képes, hogy kinyúljak, és levegyem az ágyam melletti szekrényről a bakancslistámat, amit így, fekve kinyitok.
Ejtőernyőzés
Lopás
Orgia
Rúdtánc
Áhhá! Itt is van, pornófilmben szereplés. Végre ezt is kihúzhatom. Meg is teszem, majd csak ledobom a földre a füzetet, és kilapított békát játszom.
Tényleg megőrültem? Tényleg skizofrén lettem, pont életem végére?
„Aha” – kapom a feleletet költői kérdésemre. Bazd meg! Nem téged kérdeztelek, hülye bunkó! Én nem akarok skizofrén lenni! Nem lehet téged eltűntetni valahogyan?
Szerkesztve Geneviev által @ 2012. 12. 28. 12:18:08
|
| timcsiikee | 2012. 12. 27. 22:08:11 | #24667 |
 Karakter: Dolor
Megjegyzés: ~ petemnek
Dolor:
- Kurva fejfájás már négy napja gyötör, de ezt a mókát akkor sem szúrja el nekem – mormogja magában a fazon, akit pár napja nyüstölök. Naná, hogy nem láttam mire készülsz és kíváncsi vagyok erre a „mókára”. Ez a pasas amúgy is dögunalom, szabadideje nagy részében csak mazó videókra recskázik. Inkább jó kis migrénes fájdalommal csaptam meg a hülye fejét, és belerondítottam az uncsi szórakozásába. De most tényleg talált valami jót. Sokszor járok emberkék fejében, néha látok a szemükön keresztül, ismerem a világot.
Már csak arra vagyok kíváncsi, ki az a csodásan szerencsétlen alak, aki a hirdetésére jelentkezett.
Míg a lépcsőn megy fel a muki, addig úgy pogózok a fejében, hogy minden lépés kínszenvedés legyen neki, majdnem eltöri a korlátot úgy szorítja, na meg a fejét is, morog, sziszeg, szidja az Istent. Az embereknek igazán mocskos a szája, voltam már trágárabb ember tesztében is, tiszta élvezet volt végighallgatni, ahogy az összes szentséget elküldi az anyjába.
Felér egy ajtóhoz, be sem kopog és belép, na csendesedjünk kicsit, nézzünk körbe.
Lakás, nyilván, de nem úgy néz ki, mintha itt élésre tervezték volna. Vagy ha igen, akkor elég furcsa életmódja van az illetőnek. Ágy, kötelek, szekrény helyett cuccok a falon egy falvédőn, még a függöny is fekete. Pincefeeling.
- Készen vagy Ron? – morran fejét fogva ez gorilla a másik, egy széken kurkászó pasasnak, aki valami kütyüt bogarászik, de épp most csapja össze. Kamera.
- Nincs ezzel sok készíteni való. Vagyis de, ha megjön a kicsike. Már ha eljön.
- Ne parázz, el fog jönni.
- Remélem is, mert ha nem, akkor készülj, hogy most már téged veszlek fel, és hívom Dereket. – fenyegetőzik ujjal mutogatva, mire a pánik eluralkodik a pasas fejében. Úú… már nem is tudom melyik félnek szurkoljak. Jöjjön a „kicsike” vagy ne jöjjön a kicsike? Vajon tudja mibe is vágott bele?
Uncsi a készülődésüket lesni így néha strapálom még a nagyfiút, a fejébe lüktetek, csapok egyet az agytekervényein, csak hogy ne legyen már olyan egyszerű dolga.
- Hé haver, jól vagy?
- Kurvára nem… Úgy érzem, mintha mindjárt le akarna esni a fejem.
- Hát, ha nekem ilyen fejem lenne… - micsoda vicces fiú… nem tetszik. Ide érzem hogy semmi fanáziadús nincs benne. Nem mintha ebben a fazonban olyan sok lenne, akiben most vagyok, de lényegesen jobb szórakozást nyújtott eddig nekem.
Megszólal a csengő, amire még én is felfigyelek, egyetlen kis mozdulatom elég ahhoz hogy a pasas enyhe fájdalmat érezzen.
- Itt van – vigyorog a kameramenre, majd az ajtóhoz is csörtet.
Amint kinyitja egy alacsony fiatal fiúka áll kint, amin még én is meglepődöm. Na nem azért, amiért a jelenlegi házigazdám, hogy fiatalabb és törékenyebb mint gondolta, én látom az auráját, azt az égővörös narancsos aurát, ami majdnem hasonlít a hajamhoz. Belebizseregnek még a csontjaim is a gyönyörű látványba. Hatszáz éve nem találkoztam ilyennel, és az sem volt ennyire élénk és szép, ilyen falnivaló, ráadásuk az ahhoz tartozó test sem volt ennyire érzéki.
- Karácsony májusban? – kérdezi a fazon, ami elég hülyén hangzik, de emlékszem hogy mit is beszélt meg azon az illegális oldalon, hogy valami idióta kódnyelvet kell használniuk, amire a megfelelő választ kell adnia, nehogy véletlenül összetévedjenek valaki mással. A pasas emlékeiben vájkálva láttam meg ahogy egy ilyen baklövés miatt menekülnie kellett gyors pakolással egy ugyan így berendezett lakásból, mielőtt a rendőrök kiértek volna.
- A havat jobban szeretem – jön a felelet és érzem hogy a pasas árnyékaként az én vigyorom is egyszerre húzódik vele. Igen, ó igen, gyere csak gyönyörűségem, kell a finom aurád.
- Gyere be – áll el az ajtóból, és a fiúka be is lép. Ha csak emberként látnám, valószínűleg vicces látvány lenne, hogy egy ilyen drabális állat itt áll az ajtóban ez meg besétál mint manó az oroszlánbarlangba. Mókás hasonlat ugye?
Becsukódik az ajtó, kattan a zár, követjük a fiút, aki a szoba közepén fordul körbe.
- Csak ennyin leszünk? - érzem a pasas ledöbbenését, és a felpezsdülő adrenalint.
- Nos, nem beszéltük meg mennyi, de ha szeretnéd most még egy embert tudok hívni.
- Ő nem száll be? – mutat a kamerás fazonra, a két pasas összenéz és egymásra vigyorognak, de csak a szemükkel.
- Hárman elegek leszünk? – kérdezi ismét, én meg egyre inkább csak a fiút figyelem, iszom a látványát.
Egy vállrándítással nézi meg jól mindkettőt, picit elgondolkodni látszik, majd apró mosoly jelenik meg arcán, amiben csepp fájdalom bújik meg. Ismerem ezt a mosolyt valahonnan.
- Ha nincs más megfelel – Lefektetik a szabályokat, a jelszavakat, a pasi gyorsan tárcsáz is, közben hangoztatja, hogy még véletlenül sem Dereket hívja, hanem Jonast. Lebeszélik, hogy 10 perc és itt lesz, ezt nem hagyná ki, s a megszabott időn belül meg is érkezik. Újra kattan a zár, pezseg a sok indulat és tesztoszteron a szobában, ahogy három kifejlett hímállat körülveszi az egy szem srácot, aki a lehető legnagyobb élvezettel csücsül középen, és várja a forgatást, kiélvezi hogy három nem is rossz külsejű pasas veszi körbe és mind őt akarja. Emberi érzések, mindenkiben megvannak még ha tagadják is, de ha elfogadod magad akkor leszel a leg elégedettebb.
De utáltam is annak a filozófikus fazonnak az agyában lenni, rám ragadt a sok hülyesége.
A kamerás pasas elsőnek beállítja automatára az egészet, mondván úgyis megvágja majd pontosan az egészet, beállít mindenkit, persze a fiút középre térdelve, hogy felvegye a készülék ahogy kézzel-szájjal feléleszti mindenki dorongját. Nem mintha olyan sokat kéne felkészíteni, rögtön érezhető és látható a pasin akiben vagyok az, hogy már pusztán a kissrác látványa micsoda gyönyörrel tölti el, hogy testre és arcra is ilyen szépséghez nyúlhat ráadásul maga is kényezteti… egyelőre.
Pozícióváltás, felfektetik a srácot egy spéci ágyra, ahol lecsatolják a bokáit és csuklóit, minden pasas kap valamilyen maszkot, hogy ne látszódjon az arcuk, majd folytatódik a móka. Szememet gyönyörködtető látvány, ahogy a sorozatosan erőszakos pillanatok közepette milyen erotikus arcot vág a fiúcska, harapás, csavarás, mindegy neki, nyög és élvezi, megremeg. Ahogy vörös faggyú csepeg végig testén, miközben ölét kényezteti, harapdálja a másik a számomra legjobban tetsző pillanat. Olyannyira csak őt figyelem, hogy el is felejtem a pasast fájdalommal kínozni, a látvány számomra sokkal élvezetesebb.
Amikor eljön az a pillanat, amikor egy alig felkészítés után – játékszerek tömködése – az a drabális majom kezdi a sort a behatolással. Épp hogy felkap egy gumit és máris durván szétfeszíti a lábait, aki könyörgő szemekkel néz rá, s rögtön erősen és mélyen löki bele magát, én pedig ezzel az árral, és lendülettel ugrom át a fiúba azon az érintkezési ponton keresztül, éles fájdalommal vegyítve a közösülésüket, még ha nagyjából fel is lett rá készítve. Erre olyan hangosan nyög fel, hogy mindenki beleremeg a gyönyörbe, én pedig megkezdhetem élvezeteim kálváriáját.
Teljesen kitöltöm lényemmel a testet, s amelyik ponton éri valaki plusz bizsergető fájdalommal fűszerezem a kínzást.
Megérzek valamit, egy gyengélkedő szervet. Francba… ha nem most akarom megölni, vissza kell fognom magam, és elkerülni azt a pontot, ahol ez a szerv gyötrődik.
Az én metafizikai testem is gyönyöröket él meg a fiúéval együtt, ahogy sorozatosan jön az újabb és újabb fenyítés, fájdalom és élvezet, az alfele le van foglalva, így közben kénytelen hátravetett fejével egyszerre két szervet a szájába venni, mivel a kezei le vannak kötve. Közben éktelenül nyöszörög, miközben hat kéz járja vátit testét az sokoldalú aktus közben, és seb okozás nélkül karmolják, csípik, mellbimbót csavarnak, már majdnem ennyitől tudna élvezni. Eszméletlen…
Nem hittem volna hogy valaha találok egy olyan lényt, aki fájdalommal él, és nem csak élvezi de hajszolja is, megállás nélkül. Találkoztam már az életben mazochistákkal és elborult elméjűekkel, de ez más. Neki tiszta a feje, és mégis.
„Helló szépségem” – duruzsolom magamban, s ledöbbenek, amikor egy gondolati visszaköszönés érkezik. A francba… még itt is csendben kell lennem, bár valószínűleg már így is észrevett. De hogyan? Soha senki nem érzékelte még hogy a szokatlan fájdalom mögött nem csak a véletlen vagy a természet áll, hanem valami a természet felett, és valami plusszal rendelkezik.
Talán csak véletlen, nem tudom, de jobb, ha némán cselekszem egy ideig ebben a testben, most viszont kiélvezem minden cseppjét az Ő gyönyörének.
|
| Yume | 2012. 05. 27. 20:38:49 | #21193 |
Karakter: Belial
Megjegyzés: Bátyusnak
- Senki olyat, akit eddig még nem... de kedves hölgyeim, azok, akiknek kedvük támadt viszonozni a bókokat, velem jöhetnek! - néz körbe a teremben kedves bátyám, mire szememmel én is körbepásztázom a termet. Amit látok, nem éppen a legkecsegtetőbb, hiszen a legtöbben sugárzó mosollyal figyelik szenvedésemet, és ha nem csalnak érzéseim, szívesen segítenének Lucifernek a kínzásban. Ohm, ha most nem lennék ilyen helyzetben, szívesen büntetném meg a teremben lévő összes személyt, szépen sorjában, élvezve kínjukat. Kár, hogy erre most egy parányi esélyem sincs, és ha jól sejtem, soha a büdös életben nem is lesz már...
Lucifer lassan, nyugodtan kezd el felém lépkedni, nem siet el semmit sem. Ha jól érzem, a teremben lévő nők többségére nincs hatástalanul jelenléte, maga biztossága. Biztos sokan rajonganak érte... Bah... A következő pillanatban egy meglepett szisszenés hagyta el a számat, mivel ez a ,kedves', szeretetre méltó férfi torkomnál fogva rántott fel, nem fogva vissza magát. Tettét térdem és hajam is sínylette, mivel az előbbi nagyot koppant a kemény talajon, az utóbbi pedig biztos kevesebb lett pár gyönyörű hajszállal. Hogy rohadnál meg!
- Amarai, kérlek hozd ide a kilenc farkút és társait, biztos vagyok benne, hogy az öcsém örömmel megismerkedne velük. Crystal, szedd le róla a láncokat és a tőrökkel együtt hozd utánunk! - utasítja kísérőit, szemem sarkából pedig látom, hogy azok nem mások, mint az igencsak alul öltözött... ágyasai? Igen, minden kétséget kizárólag azok, hiszen normális szolgák nem öltöznek így. Persze még mindig nem engedett el, még akkor sem, mikor a Crystal nevű szépség előszeretettel, és könnyedén szabadított meg felszereléseimtől, élvezve, hogy még nagyobb fájdalmat okozhat. Na, az biztos, hogy ez a nő sem kéne nekem!
Megadom magam. Azt hiszem, ez a legokosabb, amit tehetek, ha nem akarok ennél is jobban megszégyenülni... Ezek után hogy lehetnék újra a Pokol ura?! Már senki sem tekintene úgy rám, mint régen.
Kis ellenállással, de hagyom, hogy bevigyenek a sokak által rettegett szobába, amit nemrég még én használtam mások megszégyenítésére. Most pedig engem fognak megszégyeníteni, ha jól sejtem. Milyen megalázó...
- Tudod, azt hiszem, ennek a helynek a jelenléte mégsem akkora vétek. Pedig be is akartam falaztatni... de úgy tűnik, a te vágyaid lehűtésére tökéletes lesz... - minden vágyam, hogy beverjem azt a beképzelt képét, de nem tehetem. Most nem... De ezt még visszakapja, annyi szent. Még ha le is taszít a trónról, akkor is visszajövök, hogy bosszút álljak Luciferen. Brr... Már a neve is undort vált ki belőlem. Mikor újra a hajamba tép, már nem okoz akkora meglepetést, mert számítottam valami gonoszságra tőle, így semmi féle hang nem hagyta el ajkaimat. Bár szorítása nem volt éppen kellemes... De mire felszisszenhettem volna, számban már egy olyasféle golyó volt, amit én szoktam használni na ártatlan fiúcskákon. Villámló tekintettel néztem körbe, és próbáltam kiszabadulni a láncok szorításából, esélytelenül. Ezek nem arra lettek tervezve, hogy bárki kiszabadulhasson belőlük. Jól tudtam, hogy még a legerősebb démonokat is képes visszatartani, mert bárhogy feszegetem, meg sem reccsen, kis reményt adva a szabadulásra. Remek.
Igazság szerint... nemrég még szívesen kipróbáltam volna, milyen az alárendelt szerepébe bújni, de mostanra már elment tőle a kedvem. Szerintem ezen nem csodálkozik senki... Bár biztos, hogy sokan azt akarják, kapjam meg a magamét.
A legtöbb nő - mert hogy csak nők voltak a szobában, azt tisztán láttam, ennyire azért még nem homályosította el elmémet a fájdalom... - csillogó szemekkel nézte, ahogy a két ágyas előszedi az eszközeit, amik nem tűntek épp a leggyengédebbnek, sokkal inkább menekülésre késztetik az embert. A baj csak az, hogy nem tudok menekülni.
Lucifer lassan az egyik asztal felé indul, majd kezeibe veszi az egyik eszközt, ami talán még az egyik leggyengédebb ebben a szobában, de ez nem tud megnyugtatni. Semmi kedvem nincs megtapasztalni, milyen érzés megtapasztalni a használatát - főleg, ha rajtam használják.
Mikor újra felnézek, kedves bátyám már csupasz felsőtesttel áll előttem, ha a fegyvereket, ami mellkasát, hátát díszítik, nem vesszük figyelembe. Cseppet sem zavartatja magát, pedig néhányan nagyon megbámulják... Szemem elé teszi az eszközt, majd megforgatja, ezzel még inkább elijesztve tőle. Na, ne hülyéskedjen már... Szabadulni akartam, de most sem értem el vele semmit, ha azt nem vesszük figyelembe, hogy a két nő erőszakkal megszabadított közben a ruháimtól, bár, ha jól érzékeltem, nadrágomnál megakadtak, de Lucifer utasítására azt is levágták rólam. Nocsak, szégyenlősek lennének, ha más férfiról van szó, nem erről a taszító alakról?
- Bemutatom a kilenc farkú macskát. Ügyes kis eszköz és valójában... - hirtelen fejezi be a mondatot, gyanakodni sincs időm, gyorsan csap vele a hátamra. A szám be van tömve, így csak egy halk nyöszörgést hallatok. Ez azért fájt... - … mint látjátok, elég szép kis sebet hagy maga után. Mivel Belial kifejezetten élvezi az ilyen játékokat, férfiaktól, minden hölgy, aki úgy érzi, érdemes, kipróbálhatja a működését.
A tömeg felmorajlik, nekem pedig a megmaradt hidegvérem is elszáll. Az egy dolog, hogy egy picit, egy ici-picit élvezem a dolgot, de büszkeségem is van, és tudom, hogy ezt nem kéne engednem, ki kéne innen szabadulnom, csak pechemre fogalmam sincs, hogyan. Esélyem sem lenne, lássuk be...
Az ütések egyre csak sokasodnak, úgy látszik, senki se szánt meg, de mit érdekeljen ez engem? Nem úgy uralkodtam, mint sokan előttem. Sokkal keményebb voltam, és meg is lett az eredménye. Kevesebben lázadoztak, kevesebben mertek nekem ellenszegülni. Ezt akartam... Bezzeg a gyáva nagybátyám figyelmeztetett, hogy ez nem lesz így jó, de ki gondolta volna, hogy igaza is lesz a vén kecskének...
Gondolataimból és kisebb-nagyobb fájdalmaimból egy, az eddigieknél nagyobb csapás szakított ki, így biztos lehettem benne, hogy Lucifer volt a tettes. Egy másik ostorral, mivel ez jobban fájt, mint a nők ütései azzal a kilencfarkúval.
- Kár lenne a mellkasát is tönkretenni, oda inkább ezt ajánlom. Amennyiben tetszik nektek a program, hölgyeim, a tiétek az öcsém, amíg el nem élvez...
Mondtam már, hogy mennyire utálom?! Azt is jobban elviselném, ha maga Lucifer bánna így velem, dehogy semmire kellő, alantas démon nők... Undorodom tőlük. Sokkal megalázóbb, mintha egy férfi csinálná ugyanezt.
Nem tudom, meddig kínozhattak, nem nagyon érzékeltem az idő múlását, ami nálam már furcsa. Már alig élveztem, amit velem tettek, de ágyékom még mindig reagált a csapásokra, ami már nagyon idegesített. Hátamon meleg vérem már szó szerint folyt, lassan úgy éreztem, hogy biztos elájulok... Talán nem voltam messze az igazságtól, mikor az ütések abbamaradtak, belőlem pedig egy hangtalan sóhaj szakadt fel. Ez megnyugtató...
Ám ekkor olyan történt, amire nem számítottam. A két ágyas egyszerre mélyesztette nyakamba fogaikat, majd Lucifer csapott egyet igencsak érzékeny részemre. Testem megremegett, és ha nem lett volna számban az az izé, biztos, hogy felhörögtem volna. Miért kellett ennyire megalázni...?
Lucifer az ostorral emeli fel fejem, hogy szemembe tudjon nézni, kissé nehezen, mivel kócos hajam eltakarja. Heh...
- Ugye milyen kellemetlen, ha nem vagy ura a testednek? Pedig még bele sem lendültünk... ha még egyszer ellent mondasz, ennél fájdalmasabb eszközökkel is megismertetlek, amelyeket szeretni fogsz... - suttogja, egy sátáni mosollyal arcán, majd el is enged, fejem pedig visszahanyatlik eredeti állapotába.
- Nyissátok ki az ajtót és hadd lássák, mit kapott. Holnap reggelig senki nem engedheti el!
Próbálom felfogni, mit mondott, de nem megy. Nem tudok ébren maradni... Ez még nekem is sok volt.
***
Fenébe... Miért kell ilyen hangosan valakit megerőszakolni? Pont az éjszaka közepén, felverve engem, a hatalmas Belialt álmából. Vagyis inkább kómájából. Édes mindegy.
Félig nyitott szemekkel nézek körbe a helyiségben. Még így, sötétben is tisztán felismerem ezt a helyet. Az én, titkos kis kéj barlangom, ahol nemrégen még Lucifer alázott meg, több démon nővel együtt. A csapások helyei még mindig sajognak, a tőr a vállamban még mindig ott van. Idegesítő helyzet, de nem tudok ellene mit tenni. Sajnos. Muszáj belátnom, hogy ezt a harcot elvesztettem, az a szemét sokkal erősebb nálam. Persze, neki normális anyja volt, nem egy halandó, gyenge szuka... Dühösen morranok fel, mikor meghallok egy bizonyos sikolyt. Máshol nem tudnának élvezkedni a ribancaival, miért pont az én kastélyomat kell bepiszkítaniuk...?
***
- Hé...!
Erősebb ütögetéseket érzek arcomon, de semmi kedvem kinyitni a szemem. Bár... lehet, hogy ki kéne, ha nem akarok még több foltot és vágást magamon, mivel a pofozgatások egyre erősebbek lesznek...
- Mit akarsz?! - pattannak ki szemeim, amik már biztos izzanak a dühtől, és ha nem lennék kikötözve, biztos az ismeretlen zaklatómnak ugranék. Vagy nem is olyan ismeretlen... - mérem végig az eléggé alul öltözött nőt, halványan vigyorogva. Chh... ismerős illata van, és ami nem mellékes; Lucifer illata is rajta van, szóval biztos, hogy vele volt tegnap este. Milyen éjszakája lehetett...?
Kérdésemre nem válaszol, így kénytelen vagyok én pofázni, bár nem szívesen teszem, de érdekel... Milyen kéjenc lehet az a mocsok, hogy ennyi - folyamatos - szeretője van, míg én váltogatom őket... Sokkal jobb vagyok nála!
- A bátyámmal voltál éjszaka, igaz? A te sikolyodat hallhattam...
Láncaimmal babrál, de kérdésemre felnéz rám, viszont nem válaszol. Ejnye, a gonosz bácsi elvitte volna a nyelved? - Érzem rajtad az illatát.
- Mi közöd neked ahhoz? - a hang irányába pillantok, és meglátok egy másik nőt. Nagyon hasonlít az előttem állóra, mégis különbözik tőle. Talán rokonok...?
- Nem tudod, kivel beszélsz.
- Már hogyne tudnám? Egy senkivel - kúszik szadista mosoly ajkaira, és közelebb lépve a vállamban lévő tőrre kulcsolja ujjait. Nem fog óvatoskodni, tudom... Lucifer biztos engedélyt adott nekik a kínzásomra, vagy szabad kezet kaptak, és azt csinálhatnak velem, amit akarnak. Ez ellen nem tehetek semmit, főleg ilyen helyzetben... Ilyen megalázó helyzetben. - Ez a hely már Luciferé, abban biztos lehetsz. Ha nem lenne világos... legyőzött. Ezen nem kell csodálkozni.
- Nos, erre mit tudsz mondani, szerencsétlen öcsém? - hallom meg Lucifer gúnyos hangját az ajtó felől. Mögötte pár szolga, köztük azok is, akik hajdan engem szolgáltak. Azt akarja, hogy kimondjam, amit már annyian tudnak? Ha szeretné, megkapja, sokat már úgy sem ront a helyzeten...
- Győztél, Lucifer...
// Én is köszi ^^//
|
| Yume | 2012. 04. 18. 20:32:46 | #20526 |
Karakter: Belial
Megjegyzés: Bátyusnak
Jól tudom, mekkora hülyeséget csináltam, mikor megemlítettem az anyját - nem éppen a legjobb értelemben, de nem tehettem mást. Érdekel a reakciója, ami számomra - lehet - hogy mulatságos nem. Vagy ha nincs szerencsém, akkor fájdalmas. De nem félek, hiszen, ha jól látom, nem olyan, aki rögtön megöl egy embert, jelen esetben démont, aki felidegesítette. Hiszen akkor, az ő szavaival élve, olyan alantas kis fattyú lenne, mint én, nincs igazam? Megjegyzésem viszont érzékeny témákat érinthetett, hiszen szó szerinte fagyos lett a levegő. Heh... Félnem kéne tőle? Csak nem öli meg a saját testvérét gyorsan... Viszont, ahogy szemeibe nézek, hátrahőkölök. Ilyen fontos lenne neki az anyja...?
A démon lassan feláll, mintha csak egy komoly ünnepség kellős közepén lenne. Ennyire nem szeret sietni, vagy csak attól fél, hogy a kurvái megijednek gyors mozdulataitól? Talán még sem olyan vadak, mint amilyennek látszanak. Az pedig nekem nagyon-nagyon jó...Gyorsan körbepillant, mire majdnem elköhögöm magam. Engedély kéne neki, annyira papucs? Ejnye. És egy ilyen akarja tőlem átvenni a Pokol vezetését? Ugye ez csak egy vicc? Ha megszerezné... nem lenne hosszú életű ez a hely, úgy érzem. De lehet, hogy tévedek...
Gyorsan támad, nagyon gyorsan. Erősebb nálam... És ez nem jó. Vállamba éles fájdalom nyilall, mire odakapok. Vérzek. És hiába jól bírom a fájdalmat, ez nekem is fáj, főleg, hogy ez nem csak egy karcolás. Egész komolyan belém állt... Fájdalom a térd hajlatomban, csontom csattan, én pedig összeesek. Azt hiszem, lassan megcáfolhatom a tényt, miszerint én vagyok a legszadistább és legkíméletlenebb démon. Lassan átadhatok Lucifernek a címet... Halk nyögés hagyja el számat, mikor érzem, a tőr mélyebbre kerül bennem. Nem tehetek róla, de kicsit izgató, ha belegondolunk, mi kerülhetne mélyebbre - vigyorodom el a fájdalom ellenére is. Hiába, nem rég nagyon rosszkor zavartak meg. Bordáim közé rúg, amitől a fájdalom csak még intenzívebb. Komolyan, lassan úgy érzem magam, mint egy szülő nő, vagy egy ártatlan szűz, akinek épp most lopják el a szüzességét. Talán nem tudja, hogy fekvő emberbe nem illik belerúgni? És itt most szó szerint értem... - hördülök fel, mikor gerincembe térdel, és mit sem törődve sérüléseimmel hátam mögé csavarja karjaim. Hogy rohadnál meg, édesem... Ha most nem te lennél felettem, megraknám azt a formás feneked... De sajnos, perpillanat nem tehetek mást, mint hogy tűröm, hogy megalázzon, és bízom benne, hogy visszaadhatom neki ezeket. Milyen szép is lenne...
-Tudod, ha most hagynám, hogy mindenki, akit a mondandód megsértett, akárcsak egyszer is sérülést okozzon neked, az felülmúlná az ezer vágás nevű kínzási technikát, így nem ajánlom a hasonló kijelentéseket.. - jegyzi meg kegyetlenül, miközben még nagyobb súlyt helyez a vállamra. Nem fogom neki megadni azt az élményt, hogy könyörögni lásson, hiába szeretné. Mert, ha jól sejtem, arra hajt... Viszont várhat. Engem nem olyan fából faragtak, aki csak úgy behódol akárkinek! Érzem, hogy valami éles, hideg, fémszerű tárgyat szúr a földbe mellém, közel nyakamhoz. Hogy az édes anyukád... Összerezzenek, mikor egy igen kényes résznél is érzem a tárgyat. Egy igen kényes, és fontos résznél... Ha most kárt tesz a farkamban, megölöm! - Most felállok, te így maradsz! Ha egyetlen csepp vért is meglát bárki a kések hegyén, vagy a kezedet mozdulni, engedélyt adok rá neki, hogy újabb fémet eresszen beléd. A belátására bízom, hogy milyen fegyvert használ és hova céloz...
Egy hajszál választ el attól, hogy ne köpjek az arcába néhány cifra dolgot, hogy valahogy levezessem a felgyülemlett feszültségemet, de végül mégsem teszem. Részben azért, mert nem vagyok olyan helyzetben, és ha megtenném... még ennél is nagyobb bajban lehetnék. De ezt még visszakapja tőlem, az biztos.
Érzem, ahogy a súly gerincemről lassan megszűnik, mire egy halk, megkönnyebbült sóhajt hallatok. Végre... Szégyellem bevallani, de tényleg erős férfi. Nagyon erős...
Érzem, hogy nyugodt, nem volt rá hatással az előbbi közjáték, amit itt lerendeztünk. Jégből lenne? Kétlem... Hallom, ahogy lassan visszasétál az én székemhez, és helyet foglal benne. Már most a Pokol urának érzi magát a szemét. El kell szomorítsam, itt még mindig én vagyok az úr.. Igaz, hogy nem sokáig, de még hivatalosan én vagyok... A Pokol ura, Belial.
- Nézz rám! Csak a fejed mozduljon, és ajánlom, hogy megértsd, amit mondok! Elegem van ebből a mocsokból, amely minden démonra szégyent hoz, és leginkább belőled, öcsém - parancsol rám, miközben az utolsó szót olyan megvetéssel ejti ki, amibe még én is beleborzongok, de gondolom mások is. Elvégre itt eddig én voltam a legerősebb és legrosszabb. Eddig. Ha el is tesznek láb alól, akkor sem gyáván fogok meghalni, mint apám, aki a fájdalom elől menekült a halálba. Gyenge volt az is, mint anyám... Mocskos halandó nő. Nem is értem, hogy származhatok én azoktól, főleg a halandó anyámtól. Bár sokan megcáfolják, hogy tényleg a szüleim, hiszen cseppet sem hasonlítunk rájuk... Inkább a nagybátyámra, aki most... Tényleg, hol van az a gyáva féreg?!
- A dolgok meg fognak változni, a pokol vezetését pedig átveszem tőled. Mostantól az én embereim felügyelnek itt mindent, eljött az ideje, hogy felszámoljuk a fertőt! Ha valami bajuk esik, valakire rá támadnak a követőim közül ezen a területen, azt meg fogom tudni és személyesen téged teszlek felelőssé érte. Addig is, szabadon mozoghatsz a kastély falain belül, mint egyszerű démon. Ha képes vagy viselkedni, visszakaphatsz valamit a kiváltságaidból, ha pedig nem, örömmel vár néhány gondos kéz és penge. Elég érthető voltam?
Felhorkanok. Kérvényt nem akar bemutatni? Megalázni ennyi ember előtt... Oda a hírnevemnek. Nem mintha most ez lenne a legnagyobb problémám, de sérti az ön becsülésem a helyzet. Négy szemközt nem lett volna megbeszélni, mint démon a démonnal? Mondjuk abból nem megbeszélés lett volna, ha én is ott vagyok. Ez van, ilyen a természetem.
- Tökéletesen érthető voltál, édes... - vigyorodom el kajánul. Ezt nem hagyhattam ki, már most tudom, hogy imádom felidegesíteni. Már ha sikerül... És az előbb sikerült, így tiszta, hogy az anyját kell szidni, és szívesen a halálba küld engem. Ilyen a testvéri szeretet, nem? - Viszont, ha már kiváltságoknál tartunk... Abba az is beletartozik, hogy vannak szeretőim. De sajnos, te épp most vetted el tőlem az utolsót, így ha nem baj, kölcsönkérném az egyik nőd.
Hangom alig hallható a teremben. Nem beszélek hangosabban... még a végén azért is megölne. Szadista dög. Mégis... bevallom, hogy nagyon jó pasi. Szívesen látnám az ágyamban.
- De ha esetleg irigy vagy, de is beugorhatnál egy éjszakára. Új, felejthetetlen élményekben lenne részed, ebben biztos vagyok - nyalom meg ajkaim, miközben érzem, hogy lent újra kezdődne azok a rohadt problémák. Hány órája nem fektettem meg senkit sem? Talán van egy napja is. Heh... Már nagyon ki vagyok éhezve. Hallom, ahogy sokan felmorrannak a teremben, kifejezve nem tetszésüket. Ha jól sejtem, a nők most gyilkos tekintettel merednek rám, és gondolatban már azt tervezik, hogy hogyan öljenek meg, mert csúnya dolgot mertem mondani a nagy Lucifernek. Nem értem, mi olyan nagy szám ebben az emberben, jobban mondva démonban. Én sokkal jobb vagyok.
- Oh, elnézést - kuncogok fel halkan, vigyázva, hogy véletlenül se mozduljak meg. - Megsértettem valakit?
|
| Yume | 2012. 04. 07. 18:02:14 | #20303 |
Karakter: Belial
Megjegyzés: Bátyusnak
Feszülten figyelem arca minden rezdülését. Vajon most mire gondolhat? Esetleg magában szid engem, és azt tervezi, hogy hogyan vessen véget életemnek? Nem... nem hagynám neki, hogy megöljön. Kettőnk közül ő az, akinek halnia kéne, hiszen ő nem tartozik ide, csak egy jelentéktelen démon, aki hencegni akar a nem létező erejével. Minden esetre ez a helyzet kezd eléggé frusztráló lenni, mivel még mindig a falhoz nyom. Mikor kezdenék megnyugodni, hogy semmi komolyabbat nem akar velem tenni, beletérdel ágyékomba, belőlem pedig egy halk nyögés tőr elő. Szemét dög! Távolabb lép tőlem, s rám vigyorog. Most olyan menőnek hiszed magad, igaz...? Eddig úgy tűnt, hogy nő párti vagy, de ahogy ilyeneket teszel velem... Lassan megkérdőjelezem ezt az állítást.
- Komolyan gondolod? - néz rám megvetően, tekintete jeges. Szégyen bevallani, de félelmetes, még nekem is. Rám még sosem mert senki így nézni, hiszen tudták, ha ezt tennék, szó nélkül végeztetném ki őket, majd a dög evők elé vetném testük maradványait. Oh, igen... Régi, szép idők. Eközben Lucifer távolabb lép, hogy mások is jól láthassák, ahogy a falhoz lapulva remegek, az orgazmussal küszködve. Maga a Sátán... A teremben lévők tekintete mind rám tapad, hogy kiélvezzék Uruk szenvedését. Vagyis... Lehetséges, hogy volt Uruk szenvedését. Megalázó. De nem fogom feladni ilyen könnyen. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy megtörten lásson! - Nézz magadra, még egy érintés és itt élvezel el... - vágja a képembe kegyetlenül, mire dühösen nézek rá. Őt, úgy látszik, az utóbbi közjáték nem viselte meg, ugyanúgy néz ki, mint percekkel ezelőtt. Rohadj meg...
Még egy kicsit se zihál, az arca se pirult ki... Tudom, hogy egy mocskos démon, de azért mi sem vagyunk fából. Ha valami olyat teszünk, mi is ugyanazokat a reakciókat mutatjuk, mint az emberek. Felizgulunk... De úgy látszik, ő nő párti. Micsoda pech... Talán megpróbálhatnám lebeszélni a mocskos kis ribancokról. Hiszen mi, férfiak sokkal többet tudunk nyújtani szeretkezés terén, mint azok. Vajon milyen érzés lenne, ha alattam nyögne ez az ijesztő démon...?
- Milyen jogon követelted te magadnak a poklot egyébként? Az erőd miatt? Nekem sokkal több van belőle, érzékelhetően. Esetleg a követőid választottak ki? Mint látszik, a nagy részük hozzám hűséges már...
Talán meg megfélemlítetted őket, jól gondolom?
Azért nem mondom ki hangosan, nem akarok ennél is jobban megszégyenülni az emberek előtt, hiába van a többségük már ellenem. Azért nekem is van méltóságom, amit nem akarok csak úgy eldobni magamtól.
A démon nem törődve velem hátat fordít, majd elindul a terem közepe felé. Egyszerűen rátámadhatnék... mégsem teszem. Akár egy apró mozdulatomat is elárulhatnák neki, annyian figyelnek... Hiába nem néz felém... Inkább maradok a fal mellett, tűrve a megvető pillantásokat, amikkel engem illetnek. Remek, mondhatom...
- Vagy az apád jogán? Nos, akkor elárulok egy újdonságot arról a szadista, kíméletlen, nőket erőszakoló, rohadék szemétről... - lassan fordul felém újra, jeges tekintettel nézve végig rajtam. Kíváncsian pillantok rá. Mit tudhat apámról, amit én nem? Esetleg élne a vén bolond, és nem ölte volna magát anyám után? Azt hiszem, nem sokkolna a hír. Elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül éljek, nem kéne egy láb alatt lévő apuci is... Elég a Nagybátyámra figyelnem. - … bármennyire is szégyellem, az enyém is ő. Ő volt az a gennyláda, aki megerőszakolta a démon nők nagy részét, az itt lévőkből is, és az anyámat...
Elkerekedett szemekkel figyelem, ahogy mondandója után lassú léptekkel a székemhez megy, s beleül. Hideg pillantással méreget engem. Gondolom a reakcióimra kíváncsi... De nem fogom elveszteni a hidegvérem. Nem leszek egy hisztis kis ribanc, hogy ilyen féreggel rokoni kapcsolatban állok. Nem! Ez csak tévedés lehet... Hiszen apám imádta azt a jelentéktelen ember nőt, sosem csalta volna meg. Ha csak nem...
- Te... a bátyám vagy?
Hangom inkább suttogás, mint beszéd, de így is tisztán hallani, hiszen a teremben síri csend uralkodik. Senki sem mer megszólalni, vagy megmozdulni. Azt hiszem, jól is teszik... Nem vagyok abban az állapotban, hogy felesleges dolgokat, suttogásokat kelljen arról hallgatnom, hogy én sokkal rosszabb vagyok a... bátyámnál. Még gondolatban is taszító kimondani ezt a szót. Bátyám. Hiszen nem is hasonlítunk!
- Látom leesett, bolond öcsém - hangja megvető, sokkal rosszabb, mint eddig. Ezt még fel kell dolgoznom... Én a bátyámat, a fél testvéremet akartam megfektetni? Undorító! Hiába vagyok férfi párti, ilyenre még én sem vetemednék.
- Akkor hát... - lassan állok fel, merevedésem már lelankadt az előző kijelentéstől, miszerint rokon. Közelebb lépkedek hozzá, majd néhány méret távolságot tartva állok meg a szék előtt. A lányok mellette feszülten figyelnek minden mozdulatomra, néhányuk idegesnek tűnik... Az, akit bántani akartam, villámló szemekkel néz rám, mintha bármelyik percben megtudna ölni. Kérlek... Félnem kéne egy ilyen kis fruskától?
- Szóval... rászólnál a kis szajhádra? Ne nézzen így rám... Egyik este még megtalálom erőszakolni - jegyzem meg egy gonosz kis vigyorral, megnyalva ajkam. Ha jól láttam nemrég, fél tőlem, így könnyű dolgom lenne. Heh... - Szóval, azt akartam mondani, hogy nem tévedtem. Anyád neve ismerős volt. Elvégre csak egy egyszerű kis nő, aki mindenkinek odaadja magát némi hírnévért cserébe, nem? Nem is megerőszakolás volt az...
Elégedetten figyelem, ahogy arcán a düh jelei jelennek meg. Fogalmam sincs, mit fog tenni, de nem is izgat. Csak nem ölne meg most, hisz az nem lenne számára élvezetes. De örülök magamnak, hiszen jól eltudom titkolni sokkom, amit az okozott, hogy elmondta a szörnyű titkot... Fúj.
Minden esetre... érdekes beszélgetésnek nézünk elébe, hiszen a jó testvérek mindenen megosztoznak nem? - kúszik egy sátáni vigyor arcomra.
|
| Yume | 2012. 03. 23. 17:00:34 | #20021 |
Karakter: Belial
Megjegyzés: Bátyusnak
Nem csak neki szántam a kérdést, hiszen a szépségek nevére is kíváncsi voltam. Vajon hogy hívhatják őket...? Esetleg kis házi kedvencek, akik ugatnak, és a farkukat csóválják, ha uruk szólítja őket? Ha igen... szívesen kipróbálnám velük, elvégre még sosem volt saját, házi kis háremem. Mindig csak cserélgettem őket, hiszen gyorsan megunok mindent. D ezek a nők... finomak lehetnek. Legalább egy éjszakára megkóstolnám őket. És nagyon nem tudna érdekelni, ők mit gondolnak erről. És ha az idegent is bevenném a játékba... szerintem rohadt jó éjszakám lenne - mozgolódok egy kicsit, mivel érzem, hogy odalent megint szűkös a helyzet. Hiába, elvették a játékszerem...
- Ahogy kívánod, uram. Cassie Salander vagyok... - szólal meg az egyik nő, olyan hangon, ami szó szerint elvarázsol. Mintha teljesen máshogy néznék rá, mint pár perccel ezelőtt. Igaz, eddig is szépnek tartottam, akit szívesen látnék egy éjszakára az ágyamban, hogy alattam sikítozzon, de a többivel is így voltam. Most viszont... csak őt kívánom. Mi a fene van?! Állítólag átpártoltam nemrég a férfiakhoz, egy nő nem vehetne le így a lábamról!
- Elfelejtettem említeni, hogy a hölgy szirén? - néz körbe tetetett csodálkozással az idegen férfi, én pedig igen erős késztetést éreztem arra, hogy kicsit átalakítsam a vonzó kis arcocskáját. Biztos, hogy szándékosan nem mondta el... Ravasz, és gonosz. Viszont én nem vagyok olyan, hogy ezt tűrjem, csak még nem tudom, mivel vághatnék vissza neki. Szerintem a szirén nőről le is mondhatok, egy szóval meg tudna bolondítani. Maradtak hárman, és a férfi. Érdekes lesz, hogy alattam fog nyögni egy ilyen parancsoló tekintélyű egyén... - Nagyon sajnálom, ígérem, következőre nem leszek ilyen szórakozott.
Következő alkalom nem lesz. Legalábbis remélem, hiszen az lassan világos lesz számomra, hogy egy kicsit nagyobb hatalommal bír, mint én. És ez feldühít. Még sosem láttam ilyen uralkodót, aki hozzá hasonló lett volna. Parancs nélkül követik, lesik minden szavát. Legalábbis én így látom, mint kívülálló, de nagyon remélem, ez nincs teljesen így, hiszen akkor nekem végem. Minden értelemben.
Figyelem, ahogy feláll a székemből, mire egy nyugodt sóhaj szakad fel belőlem, hogy nem piszkítja tovább a területem, de ez a pillanatnyi nyugodtságom is elszáll, mikor látom, hogy néz ki. Tökéletes test, lábaira feszülő nadrág... - nyelek egyet, és egy apró, alig hallható sóhaj szakad fel belőlem. Szemem sarkából látom, hogy szinte a teremben lévő összes szempár rátapad. Látszólag nem zavarja, s mintha kifejezetten élvezné, hogy így megcsodálják. Beképzelt. De az biztos, hogy van mit mutogatnia, hiszen elég szép... vagyis nagy... vagyis... lényegtelen. A lényeg inkább az, hogy lassan közelít felém, majd megáll előttem, félelmetes mosollyal az arcán, ami nem segít jelenlegi állapotomon. Sőt, inkább nehezíti. Érzem a belőle áradó férfiasságot, felsőbbrendűséget... Felizgat.
- Nem ez érdekelt, igaz? Nos, rendben, Lucifer vagyok, Serafina fia...
Mutatkozik be, egyik szülője nevét is megemlítve. Tudtommal az illem úgy diktálja, hogy apád nevét mond, de ha jól értem, anyja nevét mondta. Viszont nem bánom, hogy így tette, hiszen nem nagyon érdekel, kinek, vagy minek a fia. Viszont tagadhatatlan, hogy ismerős a név. Serafina... Mintha már hallottam volna valahol. Vagy csak beképzelem magamnak ezt is, mint oly sok mindent?
- … és egyben mindenkinek az ura, aki fekete rózsát visel a teremben.
Szemeim elkerekednek, mikor körbenézve a teremben látom, hogy a legtöbben feketerózsát viselnek, valahol elrejtve ruhájukon, de úgy, hogy egy kicsit látni lehessen őket. Azok is, akikben megbíztam, az én szolgálóim... azt az átkozott rózsát viselik! Remegő Nagybátyámra nézek, aki már szinte eggyé olvadt a fallal, ahogy próbál elbújni. Szánalmas. Mintha megérezné, hogy őt figyelem, a veszély forrása - alias Lucifer - helyett, felém kapja fejét. Szinte könyörög, és mintha mondani akarna valamit, de nem tud. Néhányan lefogják, köztük egyik katonám is. Szégyen. Érzem, hogy most vesztettem, de szerintem ők többet. Elvesztették a beléjük vetett bizalmamat.
- Lucifer... Szép név - pillantok újra az előttem álló férfire, aki még mindig vigyorog rám. - Az anyád neve pedig... emlékeztet valakire. Talán...
Nem fejezem be a mondatot. Ingerelni akarom, viszont azzal nem érek el semmit, hogy közönség előtt le szajházom az anyját. Azzal csak magamat ásnám el, jó mélyre. Vagy inkább Lucifer tenne el jó mélyre, néhány percen belül. De talán nem is kéne neki pár párc, elég néhány másodperc is... Kitudja.
A férfi arca fenyegetőbb lesz, mikor tüntetőleg elmegyek mellette, és halkan szitkozódva lépegetek a nők felé, néha-néha számra véve anyja nevét. Tényleg emlékeztet valamire... Nem lehetek ennyire hülye! Egy régi szeretőm lehetett? Kizárva... Hiszen akkor lehetne a fiam is, ami szégyent hozna a fejemre.
Mikor elérek az egyik szépséghez, és emelem kezem, hogy megérinthessem, - esetleg kicsit bántsam - egy nagyobb nyomást érzek a hátamnál, és máris a falhoz vagyok préselődve, közeli ismeretséget kötve a hideg kövekkel. Remek...
- Tudod... valaki még neked is parancsolhat, nem gondolod Belial? - suttogja a fülemben, belőlem egy kisebb remegést kiváltva. Szemét, egoista, beképzelt dög! - Te is behódolhatsz valakinek, és nyöghetsz valaki alatt. Hiszen nem te vagy a Pokol ura...
Látszólag nem zavarja, hogy közönségünk is akad, akik néma csendben figyelik, mit csinálunk. Jobban mondva ő csinál, és én élvezem, ahogy a falhoz nyom, közben pedig nekem feszül. Zavaró, de élvezetes... Viszont semmi pénzért nem mutatnám ki, hacsak remegő testem el nem árult. Sejtettem, hogy ő más lesz, mint a többi férfi, és nem ő fog alattam nyögni, a nőivel együtt, hanem én alatta, és a női, de akkor is megalázó a helyzet. Élvezem, ahogy kisebb fájdalmat okozva a falhoz nyom, erősen szorítva a karomat. Viszont nem fogom hagyni, hogy a maradék szolgám is elpártoljon tőlem.
- De te sem vagy a Pokol ura. És ne hidd, hogy valaha is behódolok neked - mondatom kisebb nyögésbe, és morgásba csap át, mikor igen érzékeny helyen megsimít. Még mindig áll, így érzékeny vagyok. Nem lenne ez, ha engedték volna, hogy befejezzem a dolgom, és megerőszakoljam a fiút!
|
| Yume | 2012. 03. 21. 17:54:55 | #19989 |
Karakter: Belial
Megjegyzés: Bátyusnak
- Mert eddig nem érdekelt az itteni helyzet. Most azonban már szégyen minden démonra nézve, amit művelsz...
Kezd idegesíteni ez a beképzelt alak. Hogy merészel így beszélni velem?! Egy szó nélkül betör a kastélyomba, majd úgy csinál, mintha ő lenne itt az úr, holott ez koránt sincs így. Tudtommal még mindig én uralkodok a Pokolban, így nem oktathat ki engem, még akkor sem, ha olyan nagynak képzeli magát. Igaz, hogy ez a pár nő az övé - és ha jól látom, csakis az övé... - és biztos van néhány követője, de ez nem ad alapot erre a visszataszító viselkedésre. Esetleg az a baja, hogy én inkább a férfiakhoz vonzódom, és egy uralkodónak inkább asszonyt kéne szerezni, nem fiatal fiúcskákat bántalmazni?
Viszont ahogy figyel, és a beképzelt, fölényes vigyora... Egyszerűen nem tudok mit mondani. Tagadhatatlan, hogy vonzó férfi, bár ahogy látom, a nőkhöz vonzódik. Milyen kár. Viszont amit furcsállok, az a Nagybátyám viselkedése. Sosem láttam még ilyennek. Szinte retteg.
Mikor már egy ideje nem válaszolok, lassan fordítja el fejét, majd az egyik mellette álló nő felé nyújtja kezét. A lány rövid, fekete haja kicsit eltér fehér bőrétől, de kifejezetten szép külsőt kölcsönöz neki. Kíváncsi vagyok, ki lehet a szépség. Bár a többi se semmi, szívesen vinném őket egy körre. Ha nagyon jók lennének, akár többre is. Az idegen szépség a férfi kezébe csúsztatja kezét, mire az közelebb húzza magához. Láthatóan mindketten élvezik... Vagy csak én vagyok annyira kanos, hogy már ezt is beképzelem? Bár... ha a nője, biztos szereti... De az már lényegtelen.
Lassan ajkaihoz emeli a lány csuklóját, kivillantva fogait. Tudtommal nem vámpír, hogy megszívja egy csöppet, de tudom, vagyis érzem, hogy a teremben szinte mindenki azt várja, mikor harapja meg a lányt, aki felsikolt az élvezettől... - remegek meg, miközben kezeim ökölbe szorulnak. Lágy csókokat hint a puha bőrre, majd lassan lehunyja szemeit.
Mikor újra felnéz rám, valami furcsa van a tekintetében. Valami más. Amitől másnak érzem magam. Eddig is kívántam, vagyis csak felállt rá, de most ez az érzés sokkal erősebb. Mintha arra kényszerítene, hogy adjam oda neki, ami már magában is egy kész vicc. Mindig én voltam a domináns fél, nincs az az Isten, ami miatt ezt felcserélném a
z alárendelt szerepével. Sosem hagynám, hogy valaki engem kínozzon, engem kényszerítsen megalázkodásra. Már a gondolat is taszít. Hogy nézne az ki, hogy én, a Pokol ura behódol valaki előtt?
Talán ezzel a tekintettel hódította meg a körülötte lévő szépségeket, akik a teremben lévő összes férfi fejét elcsavarták már az első pillanatban? Nem mondom, az enyémet is, de a férfi sokkal jobban elvarázsolt. Hideg, és kíméletlennek tűnik. Már csak be kéne nekem hódolnia...
- Szánalmas vagy... - hallom meg suttogását, majd egy utolsó csókot hintve a lány csuklójára elengedi, miközben még mindig engem figyel. Mintha a nő kicsit csalódott lenne, hogy én perpillanat több figyelmet kapok nála, ami egy kis büszkeséggel tölt el, hiszen egy nagyon jóképű férfi áll előttem. Vagyis ül. És az sem elhanyagolható tény, hogy a rossz szándék vezérli. Biztos vagyok benne.
Sosem hódolnék be senkinek, de a pillantásától valahogy elgyengülök. Legszívesebben visszaszaladnék a szobába, hogy végre magamévá tegyem az én ártatlan fiúcskámat, é levezethessem a felgyülemlett feszültségemet, vágyaimat, de nem lehet. Nem futamodhatok meg.
Ekkor hangokat hallok a folyosókról, majd gyűlni kezdenek a különböző lények a kastély távolabbi, rejtett pontjaiból. Szinte tapintható a feszültség, simán két részre lehetne osztani a teremben lévőket. Néhányan olyan ellenségesen, furcsán pillantanak egymásra... Nem értem. Lemaradtam valamiről? Nagybátyám ijedten néz körbe, szinte már falfehér az arca, s reszket, mint a nyárfalevél. Gyanakvóan nézek rá szemem sarkából, de fél szemmel még mindig a székemben trónoló idegent figyelem. Nem tetszik ez nekem. Tudna valamit, amit én nem?
Az ajtók lassan bezárulnak, és néhány ismeretlen, eddig nem látott személyek kezdik őrizni őket. Na, jó... Már tényleg kezd érdekelni ez az egész. Túl nagy a tömeg, így nekik sem támadhatok. De ha... ha az egyik nőt fogságba ejteném, talán megadná magát...? Kétlem.
- Őt találtuk a szobájában! - lép előre egy férfi, maga előtt tolva játszópartnerem. Na! Bementek, és kutattak a szobámban?! - pillantok a remegő fiúcskára, aki félve tekint körbe a hatalmas teremben. Vajon csak a helyzettő fél, vagy már akkor is rettegett, mikor elkezdtem kínozni? Igazán szólhatott volna, eggyel kevesebb gondom lenne most.
Az idegen férfi körüli nők mintha egy kicsit mozgolódni, morogni kezdtek volna, de nem érdekel. Ha nagyon szeretnék, ők is ott végezhetik, ahol a fiú. Az én pihe-puha ágyamban, ahonnan csak akkor szabadulhatsz élve, ha nagyon jó vagy.
- Eddig is tudtam, hogy egy szadista homokos vagy, de nem gondoltam, hogy ilyen mélyre süllyedsz. Pedofília? - kísérik hátra a fiút, gondolom azért, hogy ne támadjak neki, és tegyem magamévá közönség előtt, megmutatva titkos módszereim. Pedig milyen jó lenne. Sikolyai betöltenék a termet, és visszhangoznának... Teste folyamatos remegése, és a félelem illata pedig teljesen megrészegítene.
Néhányan gyilkos tekintettel méregetnek, mintha azonnal a halálomat kívánnák. Nem a legkellemesebb érzés, de meglehet szokni, főleg, hogy már nem egy embert öltem meg ilyenek miatt.
- Ha annyira szeretnéd, hogy ne fiatal fiúcskákat kínozzak meg, és tegyek magamévá, élvezve, ahogy félnek tőlem... Szívesen fogadnám egyik nőd, elvégre nem mai termések, ha jól látom - méltóztatok neki végre válaszolni egy ragadozó mosollyal, végigjáratva tekintetem a nőkön, majd megállapodok az idegenen. Finom, csoportos... - Feltéve, ha élvezik, ahogy nem éppen kedves módszerekkel szeretem őket. Mi a válaszod?
Természetesen nem várok választ. Ilyen kérdésre mikor kapnék? Gonosz vagyok, és élvezem. És igazán látnám őket magam alatt, mellett, fölött... Mindenféle pózban és eszközökkel.
- Belial... - hátra fordulok, mikor meghallom Nagybátyám hangját. Kicsit közelebb jött, de még mindig tartja a tisztes távolságot tőlünk. Felvont szemöldökkel pillantok rá.
- Igen?
- Én nem szórakoznék a helyedben - nyel egyet, miközben az ajtó felé pillantgat, remélve, hogy nem veszem észre szökési tervét. Bukta. Amúgy is, innen nincs sok esély megszökni, még nekem sem. Szégyen, de ez van. - Fogalmad sincs, ki ő...
- Tudnom kéne? - nézek vissza az idegenre, egy hatalmas vigyorral az arcomon. - Tudtommal csak egy ügyfél, kitől most akarom kölcsönkérni az asszonyait. Talán nem csak egy éjszakára... - nevetek fel. - De ha annyira szeretné, elárulhatná a nevét. Legalább megtudom, melyik nőt kéne megölnöm, ha egy bizonyos férfi nevét nyögi.
Mondatomra pár lány összerezzen, majd dühösen néznek felém, de az egyik nem. Nocsak, talán megtetszettem neki? Hiába, a szépségem legyőzhetetlen... Önbizalmam is van, nem is kevés.
- Megtudhatnám a neved?
Most már komolyan nézek az idegen szemeibe, várva válaszát, amit remélem, hogy meg is kapok, hazugságok nélkül. Különben lemészárolhatom az összes nőt...
|
| Yume | 2012. 03. 19. 19:05:38 | #19959 |
Karakter: Belial
Megjegyzés: Bátyusnak
Mozdulatlanul állok az ablaknál, és mereven figyelem a szolgálókat, ahogy a folyosókon átszaladva sietnek a dolgukra. Most nem is tudnék mást nézni, elvégre az évek alatt sokat változott a táj, s a kastély is. Nem mintha akkor barátságosabb lett volna. Talán csak több élet volt benne, de mit várhatnánk egy kedves, elnéző uralkodótól? Sokkal jobb, hogy megszabadultunk tőle. Bár a Pokol kicsit kihalt a nagy háború után, főleg a kastély környékén, hiszen az árulókat és az ellenem fordultakat kíméletlenül lemészároltattam. Még arra sem vettem a fáradtságot, hogy saját kezűleg, kínzóeszközeimet használva vessek véget hitvány életüknek. Akik pedig a kastélyban maradtak, és engem szolgálnak, egy kis előnyt élveznek, hiszen tudom, hogy bennük megbízhatok. Vagyis remélem. Ámbár, ha lázadnának, csak ők látnák a kárát. Nem tűröm a lázadókat, sem a gyengéket.
Egy halk, bátortalan kopogást meghallva izgatottan fordulok az ajtó felé. Lassan nyílik, rajtam pedig egy kellemes bizsergés fut végig, ahogy belegondolok, mik fognak itt történni az elkövetkező órákban, de lelkesedésem azonnal alábbhagy, mikor egy teljesen ismeretlen fiatal fiúcska lép be. Reszket, mint a nyárfalevél, mikor közelebb lépek hozzá. Apró. Túl kicsi, főleg hozzám képest. Szőke haja szanaszét meredezik, arca hibátlan. Máskor talán szívesen megrontanék egy ilyen ártatlan teremtményt, de most a múltkori partnerem kívánom, aki nem csak a fájdalomtól sikítozott alattam... Beleremegek a gondolatba, ahogy visszajátszom annak az éjszakának az eseményeit. Ahogy fájdalmában teste összerándult, ahogy vére lecsöpögött a padlóra...
- Belial-sama, a fiatal fiú vagyok, akit kért...
Összeszűkített szemekkel nézem meg újra, most már alaposabban, hátha én vagyok csak olyan ostoba, hogy nem ismerem meg a múltkori alanyom, de nem. Még mindig teljesen jó a látásom, és nem is hülyültem meg. Esetleg elmenekült volna a kis édes? Nem leheletlen, bár nekem úgy tűnt, hogy nagyon is élvezte a mi kis együttlétünket. Megjátszotta volna magát?
- Nem téged kértelek. Hol van a múltkori egyed? - nézek rá fenyegetően, s mérgesen, mire vékony teste összerezzen, arca elé kapja kezeit és összehúzza magát. Nocsak, ennyire ijesztő lennék?
- Bocsásson meg, Belial-sama, de a fiú... meghalt egy sajnálatos balesetben - suttogja maga elé alig hallgatóan, de én így is tökéletesen hallom.
Egy elégedetlen sóhajjal adom tudtára, hogy nagyon nem tetszik nekem a helyzet, de – sajnos – nem tehetek semmit ellene. Túl régóta nem tettem magamévá már senkit, ahhoz, hogy most ilyenekkel foglalkozzak. Egy határozott mozdulattal fonódik kezem csuklójára, majd egy nagyobbnak szánt rántással magamhoz vonom. Furcsa illata van. Mintha egy más világból jött volna... Talán nemrég még az emberek világában szolgálta ki a kiéhezett férfiakat? Arca kicsit kipirul, miközben szemeimbe néz. Talán egy bíztató mosolyra vár? Hát azt nem kapja meg. Nem olyan vagyok, aki csak úgy mindenkire rámosolyog. Szép is lenne. Észrevétlenül csatolom le övemről a láncot, majd egy gyors mozdulattal összekötöm vele kezeit. Egyelőre még nem szorosan, nem szeretném már az elején félholtra rakni őt.
Az ágyra lököm, a fiú pedig nyekkenve terül el, Összekötözött kezei feje fölött vannak, lábait felhúzza, mintha így takarni tudná magát előlem. Igazán... aranyos. Viszont nem akarok rögtön neki ugrani, előbb kicsit felizgatom, hogy aztán önként és dalolva bízza rám magát. Már ha arra izgul, hogy valaki kínozza...
Fölé mászok, folyamatosan tartva a szemkontaktust. Nem szólal meg, hogy tiltakozzon, vagy bármi mást mondjon, esetleg sikítson, csak kipirult arccal figyeli, ahogy lassan, kínzóan megsimítom gyorsan emelkedő mellkasát. Szíve vadul dübörög a mellkasában. Egy szadista mosoly kúszik arcomra, s érzem, hogy lassan éledezni kezdek odalent. A feje fölé nyúlok, hogy elő vehessem az elrejtett pengét. Apró, mégis nagyon hasznos kis tárgy. Könnyen meg lehet szabadulni vele a ruháktól. És bármi mástól is... - húzom végig először gyengéden fehér ingjén, majd mikor teste megdermed, belevágok a gyenge anyagba. Köldökétől egészen az ing nyakrészéig húzom, majd mikor sikeresen félbe vágtam, kezemmel segítem le róla. Ajkait beharapja, aminek csak örülök. Nem kell legalább bekötöznöm...
Ráhajolok mellkasára, hogy lenyalhassam a kibuggyanó vércseppeket, majd a tőr által ejtett sebeket is megnyalogatom egy kicsit. Finom. Egy kicsit felnyög, és ficánkolni kezd, de egy erős szorítás combjába, és az éles eszköz nemesebbik részénél rádöbbenti, hogy velem nem jó szórakozni. Ma este az lesz itt, amit én akarok!
- Belial! - nyílik ki hangos csattanással a szoba ajtaja, mire rögtön arra kapom a fejem. Nagybátyám áll ott, tekintete kicsit zavart és ijedt. Nocsak, ilyen se volt még...
- Mi a gond, Nagybátyám? - folytatom előző munkám, cseppet sem zavartatva magam. Úgyis tudja, hogy milyen vagyok, előtte sosem titkoltam. Bár ő se jobb. Esetei az édes kis selyemfiúcskák, esetekben az igazi vadmacskák, attól függ, milyen kedvében van. Sokszor hallani éjjelente, ahogy lakosztálya felől félreérthetetlen sikolyok érkeznek.
- Azonnal jönnöd kell! Ha nem akarod, hogy vörös falak legyenek a nagyteremben. - ránt le a fiúról, aki csalódottan néz rám, de mintha egy halk, megkönnyebbült sóhajt hallatna. Ezért még számolunk. Ha annyira nem tetszett neki, szólhatott volna, és szívesen megölöm rögtön.
Lassan teljes figyelmem Nagybátyámnak szentelem, miközben kilépünk a szobából. Nadrágom már így is szűk, nem kell az a csábító kép is, ahogy a fiúcska ott fekszik kiszolgáltatottan. Viszont kicsit furcsállom rokonom arcát. Halvány félelem tükröződik rajta, kissé sápadt is. Közelebb hajolok hozzá, mire meghátrál. Felvonom a szemöldököm.
- Mondd csak, mi a gond? Igen fontos dologban zavartál meg.
***
Egy dühös morranással vágom öklöm a falba, minek következtében egy kis vakolat omlik ruhámra és a földre. Most cseppet sem tud érdekelni. Idegesen fújtatva indulok el a nagyterem felé, a legtöbb utamba eső tárgyban kárt téve. Nagybátyám szó nélkül követ, de tartja a tisztes távolságot. Jól is teszi, nem vagyok éppen boldog kedvemben. Nem mintha máskor abban lennék, de azért még sosem tettem kárt a saját tulajdonomban. Ez az idegen... Miért félne így tőle a Nagybátyám? - fordulok be a terembe, kicsit erősebben belecsapva a már nyitott ajtóba. Hoppá.
Szemeimmel azonnal a székemre fókuszálok, ahol az a bizonyos idegen ül, körülötte néhány figyelemre méltó nő. Hosszú, fekete haja gyönyörűen keretezi arcát, ami tökéletes. Ha nem idegesített volna fel már a puszta híre is, talán meg is szerezném magamnak. Viszont nem tűnik olyannak, aki éppen egy alárendelt szerepre pályázik. Gonosz mosollyal figyel engem, miközben az egyik nő kicsit közelebb húzódik hozzá. Azonnal rákapom tekintetem, de arca semmit sem árul el. Nincs rajta félelem, de nagyon más sem. Viszont szép. Garantáltan megakad rajta a legtöbb férfi szeme. Talán ha sok-sok évvel ezelőtt találkoztunk volna, már az enyém lenne. Kár, hogy a férfiakat jobban szeretem...
- Mondták már, hogy a vendégeket nem illik megváratni? - néz rám a titokzatos idegen teljes nyugalommal. A helyében nem lennék ilyen nyugodt. Talán nem tudja, kivel beszél, kivel akar kikezdeni? Hamarosan viszont rájön, az biztos. - Egyébként sikerült valamit megzavarnom, Belial?
Egy kicsit megdermedek, majd próbálok úgy helyezkedni, hogy ne legyen túl feltűnő nadrágomon a dudor, de sajnos mindketten férfiak vagyunk. Biztos tudja, mi volt. Vagyis sejti.
- Nem bejelentett vendéget nem látunk szívesen - nézek körbe a teremben, fagyosan nézve szolgáimra, hogy egyetértenek-e velem? Halk morajlás fut végig a termen, majd szinte mindenki egyszerre bólint. Újra visszanézek rá. - Megtudhatnám, ki is vagy?
Feszülten figyelem arcát. Nem szeretem, ha megzavarnak, főleg, ha egy idegen teszi. Türelmetlenül felsóhajt. Látszólag nem szimpatizál velem. Olyan kár, hogy nem érdekel mások véleménye. Mindig a magam útját jártam, nem kell, hogy parancsolgassanak.
- Valaki, akinek már elege van ebből a képmutatásból.
Felnevetek. Szánalmasnak tűnik, ahogy le akar járatni az embereim előtt, de nem fog neki sikerülni. Szeretnek és tisztelnek engem, ha nem tennék, nem élnék meg a holnapot sem.
- Én legalább nem a szégyentelen nőimet mutogatom, bűnbe sodorva néhány nős férfit - jegyzem meg rosszallóan. Nem tetszik nekem ez. Sosem szerettem, ha egy természetes nő, esetleg asszony túl sokat mutat, amivel eltereli a harcosok figyelmét. Életveszélyes. A katonáimat pedig nem szeretném napról-napra pótolni.
- Nem az én tulajdonaim, és azért vannak itt, mert jönni akartak. Hiszem, hogy elég okosak ahhoz, hogy el tudják dönteni, mi jó nekik... - pillant rá az egyikre, majd mélyen a dekoltázsába néz. Felmorranok. Ugye nem előttem akarja magáévá tenni a nőt? - lépek kicsit közelebb hozzájuk, majd az egyik szépséget kezdem nézegetni. Szép idomok, mint még anno a legtöbb nőmnek. Kis nosztalgikus hangulat...
- A legjobb helyük mellettem lenne, nemde? - húzom egy ragadozó mosolyra ajkaim, majd lassan, komótosan körbe járom és tanulmányozom a szépséget. - Szép esténk lenne, nem gondoljátok?
Mintha a nő kicsit morogna, de nem foglalkozom vele. Ennyire ragaszkodna ehhez a férfihoz? Nincs is benne semmi olyan, amiért szeretni kéne. Én sokkal jobb vagyok!
- De térjünk vissza a tárgyhoz. Miért jöttél ide? Nem láttalak még a közelben.
Teljes figyelmem az idegennek szentelem, és feszülten várom a válaszát. Már fúrja az oldalam a kíváncsiság. Eddig senki sem mert bejönni így a kastélyomba, még akkor sem, ha sürgős dolog volt. Most mi lehet...?
|
| Rauko | 2011. 11. 20. 18:36:35 | #17792 |
Karakter: Daren Akemi
Megjegyzés: ~ Morámnak
- Mifune, hozd azt ide - szólalok fel parancsoló hangon, mögöttem álló segítőm pedig engedelmesen lép közelebb, hogy lássa, mire gondolok.
A szökőkútnál egy fiatal fiú szórakoztatja a tömeget, kiváló bűvészmutatványokat produkálva. Már csak bűvészem nincs, táncosaim, énekesem vannak, de ő még hiányzik a gyűjteményemből. Ráadásul szép, fiatal fiú, jól fog mutatni a színpadon.
- Erőszakkal? - kérdezi halkan. Tudja, hogy a hangja bántja a fülem, ha hangosan beszél.
- Ugyan kérlek, nem. Gyengéden - mosolygok rá a vállam felett, mire bólint és elillan.
Én még nézem pár pillanatig a fiút, ahogy pillangókat ereszt a tömegbe, és meg is lep, amikor az egyik idősebb nő el tud kapni egyet. Szóval nem a szokásos, hologramos trükk. Ügyes.
Percekkel később meglátom felbukkanni Mifunét, amint egy kis, szőrös állatot emel fel. Az arca rezdüléseiből látom, hogy megharapta a kis állatka, idegesebb is. Mond valamit a fiúnak, majd elindulnak. Elégedetten sóhajtok egyet, majd elnyomom a cigarettámat, és résnyire nyitom az ablakot.
Mire hallom őket közeledni és csipogni kezd a jelző, miszerint valaki a privát részben, az én szobám körül settenkedik, már mosolyogva várom őket. Aztán be is lépnek.
Nem lep meg, hogy a fiú elámul. Nekem is tetszik ő, ha prostituált lenne, talán egy hónapot is kifizetnék neki előre.
- Uram, ahogy kérte, idehoztam – hajol meg illemtudóan Mifune.
- Köszönöm, akkor rögtön a lényegre is térhetek! A nevem Daren Akemi, a szálloda tulajdonosa vagyok. Azt szeretném, hogy mostantól itt lépj fel! – ismertetem vele a dolgot. Nem akarok megint durva lenni, de mindig Akari szavai csengenek vissza a fülemben: úgy vagyok kegyetlen, hogy észre sem veszem.
- Kösz nem – jelenti be hirtelen, kiszakítva az emlékezésből.
- Ugyan kérlek, legalább hallgasd meg az ajánlatom, nem bánnád meg!
- A válaszom nem lesz, ajánljon bármit, de tessék, tehet egy próbát! – néz rám dacosan. Tetszik ez a tekintet. Rég láttam ilyet.
- Úgy tudom, nem volt engedélyed nyilvánosan szerepelni!
- Úgy tudtam, itt se kell. De felőlem a pénzt elvehetik, nem szorulok rá olyan veszettül.
- Ha akarom, nem úszod meg ilyen könnyen! – jegyzem meg, miután végignéztem rajta. Büdös, koszos a ruhája, az enyémhez képest szegényes. Nem. Igenis rá van szorulva. – De ha akarom, soha többé nem lesz gondod semmiféle engedéllyel!
- Ez zsarolás – mondja.
- Ki minek érzi. Szerintem üzlet - vigyorgok rá őszintén.
- Tegyük fel, hogy elfogadom. Pontosan mit is akar?
- Sok mindent - sóhajtok fel, majd lassan leülök az egyik székre. Intek, hogy foglaljon helyet, de nem teszi. Talán nem érti ezt a gesztust. Mindegy. - Ez a szállodalánc évtizedek óta a családom tulajdona, mindig erénye volt a tradicionális szórakoztatás. De én nem vagyok a gésák ide hurcolásának a híve, tudom, mennyire fáj nekik, ha el kell hagyniuk Kiotót. Ezért más módszerekhez folyamodom, hogy idecsalogassak még ennél is több látogatót - mosolygok rá, mire felvonja a szemöldökét.
- Itt jövök én, ugye? - kérdezi okosan, amivel meglep picit, de próbálom leplezni.
- Így van, okos vagy te - vigyorgok rá, majd intek Mifunénak, hogy töltsön nekem egy pohár eperlevet. - Kérsz esetleg valamit?
- Semmit.
- Rendben - mondom, majd, ahogy elém kerül a pohár, kortyolok, majd leteszem. - Szóval. Az új terveim szerint táncos, énekes művészek foglalkoztatásával fogom feldobni a szállodát, plusz már átalakításra kerültek a szobák, a konyha is. És mindenképp szükségem lenne egy bűvészre is - fonom össze az ujjaimat és pillantok rá jelentőségteljesen.
- Mit ajánl? - kérdezi.
- Pénzt, szállást, sikert.
- Bővebben?
- Lakhatsz itt. Sőt. Kötelező lesz itt laknod, de nem börtönbe zárlak. Ha elfogadod, naponta egy óra lenne a műsorod, valamikor hét és nyolc között. Előtte is utána nem érdekel, mit teszel, amíg a színpadra tudsz állni. A fizetésed annyi lesz, mint bármelyik itt foglalkoztatott művészé - mosolygok rá, majd lefirkantom a papírra a számot, a sok nullával, és elé tolom. Elveszi, rá pillant és látom, hogy meglepődik. Le sem tudná tagadni.
- Mielőtt igent vagy nemet mondanál, közbe vezetlek - mosolygok rá, és felállva elindulok az ajtó felé, de ő nem mozdul. - Kérlek, legalább esélyt adj az életednek, hogy egyenesbe jöjjön - kacsintok rá, majd kilépek, és várom, hogy kövessen. Nem számítok rá, hogy fog, ezért is lep meg, amikor mellém ér, és rám pillant. Nem szólok semmit, csak elindulok, végig a privát részen.
- Ez itt a privát folyosó. Itt van a személyzet lakrésze, a raktárak, az előkészítők. Innen nyílik a folyosó az öltözők és a színpad felé - intek arra, amerre el is kanyarodunk.
Végigviszem az öltözőkön, a színpadot is megmutatom neki, és ott hagyok is neki pár percet, hogy gondolkozzon. Igazi kis színpad, előtte asztalok, székek, bárpult. Tényleg csak az a feladata, hogy szórakoztassa a tömeget. Ezt ő is tudja...
Csak azt kell tennie, amit szeret.
- Mehetünk? - lépek mögé halkan. Összerezzen, de nem szól, csak bólint, és már megyünk is tovább.
Még megmutatom neki az aulát, egy vendégszobát, a konyhát, a bárt a másik oldalról, majd lassan visszafelé kezdünk haladni, a dolgozói rész felé.
Az egyik szobánál végül megállok, és benyitok.
Az ajtóval szembeni fal végig üveg, és mivel az ötödik emeleten vagyunk, a legfelső szinten, a kilátás is szép. Kis lakrészek ezek, egy pici konyha, tűzhellyel, hűtővel, egy fürdő, és a háló. Na meg a teraszok.
- Nem mondom, hogy azonnal döntened kell - mondom, kiszakítva a gondolataiból. Egy ideje egy szót sem szól, de nem zavar. - Tudom, a döntés kemény, és a tiéd. De kapsz egy éjszakát, ingyen, dönts. Ha hamarabb születik a döntés, a folyosó végén találod az irodmáat, ott vagyok, gyere oda - mosolygok rá, majd kilépek a szobából.
Ahogy az iroda felé haladok, hirtelen valaki hátulról átkarol, és egyenesen az ajtóig tol. Meg sem kell fordulom, hogy tudjam: Alex az.
- Egész nap nem láttalak - suttogja a fülembe, de már bent is vagyunk, és ahogy megfordulok látom, hogy már vetkőzik is.
Elmosolyodom, és kioldom a kimonómat. Ennyi móka nekem is jár.
***
- Szóval, hol voltál ma? - dorombolja a fülembe, ahogy a mellkasomon helyezkedik.
- Kerestem még egy munkaerőt, már ha itt marad - kuncogom. - Egy bűvész.
- Mikor... - kezdené, de kopogást hallunk. Felpattan és felkapja a köntösömet, én meg a kimonómat, majd kiszólok, hogy jöhet.
Nem mondhatom, hogy nem lep meg a fiú érkezése.
Máris...?
|
| Mora | 2011. 07. 26. 18:47:56 | #15401 |
Karakter: Yoloro
Megjegyzés: (Raumnak)
Álmosan terülök ki a part langymeleg homokjában, fejemet a táskámra döntve. Egész jó éjszakám volt, kedves családnál találtam szállást, és az anyuka isteni vacsorát csinált. Én pedig a trükkjeimmel szórakoztattam a két tíz év alatt kisgyereket, na meg Dzsigot játszottam a kezükre, mikor menekülni próbált előlük. Jó, hát kis hermelinem még mindig fúj rám emiatt, de nem én tehetek róla, hogy olyan boldogok lettek, mikor játszhattak vele.
- Most mit duzzogsz? Ne mond, hogy nem örülsz, mikor boldoggá teheted a kicsiket! – bökdösöm meg, a kartávolságnyira kuporgó, fehér szőrcsomót. Ha tudna beszélni, valószínűleg most küldene el a fenébe.
Nagyot sóhajtva felülök, és kotorászok egy darabig a táskámban. Erre már ő is felfigyel, és a levegőt szimatolgatva, óvatosan közelebb settenkedik. Rögtön el is felejti minden sérelmét, mikor egy szelet csokit húzok elő, és kibontva, megfelezem vele.
- Könnyen lefizethető vagy, haver! – nevetek fel, mikor az édesség elpusztítása után, elégedetten törleszkedik a kezemhez, és fészkeli be magát az ölembe. – Viszont nem lustulhatunk itt, fel kéne fedezni a turista negyedet, ahol a sok szálloda áll. Elvileg van ott, egy napközben jó zsúfolt tér. Ma ott akciózunk! – jelentem ki, és feltápászkodva hátamra vetem a táskámat, Dzsigot pedig a vállamra ültetem.
Még elég korán van, az utcán többnyire csak a helyiek járkálnak, munkába igyekezve. Már nem izgat, hogy jó páran megbámulják a különös külsőm, hozzászoktam. Meg hát, én vagyok az, aki tökéletesen elvan vörös hajjal, meg arany szemmel. Ez is a műsorom része, heh…
Amint egyre több ember özönli el a sétálóutcát, lassan kezdem rávenni magam, hogy csináljak valamit. Eddig a főtéren álló szökőkút szélén ücsörögtem, és a lábamat lógázva figyeltem a népet. De már jó délután felé jár az idő, átlustultam az egész napot.
Sóhajtva pattanok fel, és a táskámból előhalászok néhány kelléket. Mind marha egyszerű. Apró labdák, kendők, kártyák… Egy nagyszabású mutatványhoz sincsenek meg a szükséges dolgok, de ha nagyon unnak, még mindig fordulhatok az erőmhöz.
- Szép délutánt mindenkinek! Remélem jól érzik magukat, és ha nem, akkor segíthetek ezen a problémán! – ugrom fel a szökőkút párkányára, máris magamra vonzva pár tekintetet. – A nevem Yoloro, és a társammal Dzsigoval azért vagyunk itt, hogy elkápráztassuk önöket!
Miközben beszélek, kitárom a kezeimet, és hagyom, hogy kis hermelinem végigszaladjon rajtuk, majd a nyakam köré tekeredve helyezkedjen el. Megforgatom az ujjaim közt az öt darab kicsi labdát, olyan gyorsan, ahogy csak tudom, és anélkül, hogy bárki is észrevenné, minden mozdulatnál elrejtek egyet, Dzsigo és a ruhám között.
Ilyen, és ehhez hasonló trükkökkel szórakoztatom, az egyre népesebb közönséget, de jól tudom, hogy ezzel nem nyerem meg őket igazán. Hát mutatok nekik olyat, amit nem felejtenek.
Félreteszem minden eszközöm, egy kendő kivételével, amivel letakarom a kezemet. Nem kell túlzásba vinnem a koncentrációt, vagy felemésztenem sok erőmet. Elég, ha kicsit leesik az álluk.
Hirtelen kapom fel a kendőt, és mikor tenyeremet egy karlendítéssel kinyitom, pillangók serege jelenik meg, vígan lebegve az emberek fölött. Egy darabig keringenek, és a tömeg nagy szemeket meresztve bámulja őket, kis híján hanyatt esve, mikor egyet-egyet meg is tudnak fogni. Nem hologram, jó mi?
Végül kezd kicsit fárasztani a dolog, így egy tapssal szétoszlatom az összeset, és ezzel a műsort is befejezettnek tekintem. Dzsigo jól nevelten szaladgál az emberek között, egy erszénnyel a szájában, és a turisták nem is fukarkodnak, látom, hogy szépen telik. Elégedetten ülök le a földre, hátamat a kőnek vetve, és összepakolom a cuccaimat. Már éppen felállok, mikor fojtott káromkodás, és Dzsigo dühös visítása üti meg a fülemet. Rögtön a hangok irányába fordulok, és lendületesen termek az öltönyt viselő férfi előtt, aki véres ujját nézegetve, a másik kezével kisállatomat tartja el magától, szorosan fogva.
- Hé! Azonnal engedje el Dzsigot! – szólok rá dühösen, mire felém pillant.
- Természetesen, nekem veled van dolgom! – dobja az ölembe Dzsigot, az erszényemet magánál tartva. – Először is, van engedélyed itt szerepelni?
- Kéne, hogy legyen? – kérdezek vissza, elutasító hangra váltva. – De tudja mit, nem kell a pénz, menjen vegyen rajta ragtapaszt, és hagyjon engem békén! – sziszegem neki ridegen. Meglepődik a hangnememtől, de megrázza a fejét.
- Ezért büntetés járna, de valójában megúszhatod, ha most velem jössz. Valaki látni kíván!
Rögtön az üldözőim, és egykori társam jut eszembe, meg is jelenik egy pillanatra a félelemmel vegyes utálat a tekintetemben, de az előttem álló férfi ekkor a tér egyik végében álló szállodára bök, jelezvén, hogy az a cél.
Hezitálok kicsit, de nem hiányzik most a balhé, így végül Dzsigot a táskámba dugva, kelletlenül követem. Az már biztos, hogy nem semmi épülettel van dolgom. Minden hihetetlenül elegáns, finom ízlésre vall, és árad belőle a luxus.
Nem szoktam elhanyagolni magam, de most pólóban és farmerben, feslettnek érzem magam. Hehe, tök poén!
Jó pár folyosón végigvezet az öltönyös ürge, mígnem megtorpan egy kétszárnyú ajtó előtt, és miután kopogására feleltek, kitárja előttem. Óvatosan lépdelek be, minden percben készen rá, hogy az erőmet használva lelépjek.
De bent nem ellenség, hanem egy idegen férfi vár. Csak azért nem tátom el a számat, mert szorult belém önuralom, de azt el kell ismernem, hogy tényleg szép, még ha férfira nem is szokás ilyet mondani. Valószínűleg ő se japán, vagy nem teljesen, mert hogy itt nincs ilyen szőke haj, az holt ziher! Na meg ilyen kék szem se nagyon… Wáh, mikre gondolok én?!
- Uram, ahogy kérte, idehoztam – hajol meg a mellettem álló kissé, én meg rögtön kijózanodok. Mégis mi vagyok én? Valami tárgy?
- Köszönöm, akkor rögtön a lényegre is térhetek! – pillant rám a kékszemű. – A nevem Daren Akemi, a szálloda tulajdonosa vagyok. Azt szeretném, hogy mostantól itt lépj fel! – Miért érzem úgy, hogy ez inkább hangzott parancsnak?
- Kösz nem – tudom le rögtön a dolgot, és már fordulnék is ki az ajtón, csakhogy az öltönyös faszi elállja az utat.
- Ugyan kérlek, legalább hallgasd meg az ajánlatom, nem bánnád meg! – lép közelebb a szöszi. Pufogva fordulok vissza, nem vagyok akkora, hogy félrelökjem az útonállót.
- A válaszom nem lesz, ajánljon bármit, de tessék, tehet egy próbát! – pillantok rá kihívóan. Elmosolyodik, de mintha leplezett gúnnyal tenné. Mondjuk, nem izgat, felőlem gondoljon bármit, csak ne nézzen le!
- Úgy tudom, nem volt engedélyed nyilvánosan szerepelni!
- Úgy tudtam, itt se kell – vonom meg a vállam. – De felőlem a pénzt elvehetik, nem szorulok rá olyan veszettül.
Úgy mér végig, mintha ebben nem lenne annyira biztos, de mikor dühösen villan erre a tekintetem, csak mosolyog, és kitekint az egyik falat befedő üvegen. Jé, a szökőkút… tehát látott volna?
- Ha akarom, nem úszod meg ilyen könnyen! – fordul felém ismét. – De ha akarom, soha többé nem lesz gondod semmiféle engedéllyel!
Megrökönyödve állom a pillantását. Zsarolni akar? Nem… biztos csak ugrat, ilyen kapcsolatai nem lehetnek. Meg mit érdekeljen ez engem? Hisz hivatalosan nem is létezek! Mégis, ezzel a viselkedéssel elért valamit.
Felébred bennem a dac, és ingerem támad, hogy elfogadjam az ajánlatát, és csak azért itt maradjak, hogy bebizonyítsam neki, engem nem nézhet le!
- Ez zsarolás – közlöm azért vele, halál nyugodtan.
- Ki minek érzi. Szerintem üzlet! – Rendíthetetlenül mosolyog tovább, én meg elhúzom a számat.
- Tegyük fel, hogy elfogadom – szólalok meg végül. – Pontosan mit is akar?
|
|
