|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| makeme_real | 2010. 11. 01. 22:40:06 | #9019 |
Karakter: Blair Garcia
Megjegyzés: (Oosakinananak)
Szívem hatalmasat dobban, mikor belép az ajtón. Már a látványa is elég ahhoz, hogy megőrüljek.
- Sziasztok – köszönt minket. – Nos, akkor emberek neki láthatunk a próbának?
Mosolyog, és bár kicsit csalódott vagyok, hogy nem jött oda hozzám, nem hibáztatom. Ha ő még nem akarja, hogy tudják, én nem fogom erőltetni.
- Mi az Jay nagyon mosolyogsz, talán megnyerted az 5-ös lottót? – szólal meg Nash, ahogy fölállunk a padról.
- Még annál is jobbat.
Éppen előtte sétálok el, és nem kicsit lepődöm meg, amikor elkapja a derekamat, magához húz, és egy elsöprő csókkal ajándékoz meg. Rögtön elalélok karjaiban, szinte meg sem hallom, ahogy mindenki elkezd „úúú”-zni meg fütyülni. Szorosan bújok hozzá, ajkaimon mosoly játszik. Csókunk egyre szenvedélyesebb, csak Keisha hangja tör be a varázsba.
- Gyerekek hozzatok egy ágyat, mert ezek itt fogják egymást mindjárt megerőszakolni.
Mindenki nevetni kezd, mi pedig lassan, de eleresztjük egymás ajkait.
- Fogadjunk, csak féltékenyek vagytok, mert nektek soha nem lesz ilyen nőtök, mint Blair – feleli Jay mosolyogva, és rám néz.
- Azt hittem nem akarod, hogy a többiek megtudják?
Válaszul kapok egy puszit az orromra.
- Miért ne akarnám még itt a végén Nash lecsapna a kezemről – mosolyog, mire játékosan mellkasára ütök.
- Olyan hülye vagy – mosolygok.
- Tudom, de a tiéd vagyok – suttogja, és kapok még egy puszit a számra. A többiek felé fordul, miközben átöleli a vállam, én pedig az ő derekát. – Nos, lássuk mire jutottatok tegnap.
Leül egy padra, engem pedig az ölébe húz. Figyelni kezdem az elemeket, de figyelmem csakhamar kezd elterelődni, ahogy Jay ölelget és simogat, apró csókokat adva a vállamra. Olyan jó érzés most így vele lenni... Sosem gondoltam volna, hogy ő is végig így érzett irántam. De ezért még a folytonos marakodás is megérte. Imádom...
Amikor csókjai már a nyakamra tévednek, biztosan tudom, hogy abszolút nem figyel.
- Jay. Inkább a próbára kéne figyelned nem? – fordulok felé mosolyogva.
- Majd is az meg lesz, de most csak te vagy – súgja ajkaimra, és megcsókol. A háttérből rögtön torokköszörülések sokasága hallatszik. – Jól van, na. Tudom. – Mosolyogva rázom a fejem, felállok, és a többiekhez sétálok, hátha így őt is könnyebb odacsalogatni. – Rendben megpróbálok koncentrálni, de előtte legyen egy kis bemelegítés.
Csibészes vigyora nem sok jót ígér.
- Jay mit forralsz? – kérdezem.
- Mindjárt meglátod – szélesedik vigyora. – Fiúk, leülni. Lányok, bemelegítés.
Most már minden srác vigyorog, élükön Jay-jel, én pedig csak a fejem rázom.
- Pasi – jegyzem meg mosolyogva.
Jay bekapcsolja a zenét, szerencsére az egyik legjobbat, vad és pörgős, erre a legjobb táncolni. A lányokkal összenézünk, aztán össze is vigyorgunk. Mindenki érti a célzást, így apait-anyait beleadunk a táncolásba.
Jay sem bírja sokáig, hogy csak nézzen. Feláll, int a fiúknak is, mindenki választ magának egy lányt – én természetesen az ő „áldozata” leszek. Nem kímélem, meglátjuk, meddig bírod a kiképzést, édes... Csípőmet izgalmasan mozgatom, fenekemmel kitartóan dörgölöm ágyékához. A határ nem marad el, tekintete szinte felfal, úgy tűnik, hamar be tudna indulni.
- Héhé emberek – szólal meg hirtelen, továbbra is csípőmet fogva és simogatva. – Mit szólnátok, ha ma hagynánk a próbát és helyette inkább elmennénk az egyik közeli buliba?
Mindenki ujjongani kezd, én pedig magamban mosolyogva fordulok felé.
- Ennyire tetszett a táncom, hogy bulizni támadt kedved? – kérdezem, mire ő csak elmosolyodik, és megcsókol.
- Még annál is jobban – súgja.
Összepakoljuk a cuccokat – én a sajátjaimat Jay kocsijában hagyom – aztán megcélozzuk a helyszínt. Pont nekünk valót találunk, egy igazi táncos hely. Sok csapat szokott ide összejárni, sokszor akár ellenséges csapatok is, de ez a hely különleges: itt íratlan szabály, hogy nincs ellenségeskedés. Semelyik csapat között. Sőt, a csapattagok általában a másik csapatból választanak valakit táncpartnerül. Bemegyünk – az én imádottam kifizeti a belépőmet – aztán mindenki szétszéled, hogy partnert keressen magának. De nekünk már nem kell.
- Gyere – súgom, és mosolyogva kezdem húzni magam után a tánctérre.
Meg sem állunk a tömeg kellős közepéig, ahol aztán összesimulva kezdünk táncolni. A kis édesnek ez sem elég, még közelebb lép, és úgy hoz magához, hogy szinte eggyé válunk. A tánc igen erotikusra sikeredik, sokszor feledkezünk bele, még többször csókoljuk egymást, de nem zavar. Imádom őt, és imádok vele lenni...
- Nálam alszol ma? – suttog a fülembe.
Elmosolyodok. Hmm, ennyire rám lennél indulva? Ám legyen... Egy kis játékra mindig vevő vagyok Veled. Csak ne hidd, hogy ilyen könnyen megkapsz, édes...
- Igen – súgom vissza, miközben elejtek egy apró csókot a nyakán.
Újra ajkaim után kap, én pedig nyakát átölelve viszonzom a csókot, ujjaimmal finoman túrok hajába a tarkóján.
- Nocsak-nocsak – hallok meg egy idegesítően ismerős hangot mellettünk. – Mondták már, hogy gyűlölet és szeretet között vékony a határ, na de ennyire?
Kelletlenül engedem el Jay finom ajkait, és az új jövevény felé fordulok.
- Cassandra, micsoda kellemetlen meglepetés!
- Cass? Mit keresel itt? – kérdezi Jay meglepve.
- Ezt én is kérdezhetném tőled – húzza fel az orrát. – És hogy mit akarsz ezzel.
- „Ennek” neve is van – felei Jay kissé bosszúsan.
- Talán nem tetszik valami? – lépek előre, de Jay nyugtatólag a vállamra teszi a kezét.
- Azt hiszed te vagy a legjobb, igaz?
Rohadtul nem tetszik ennek a libának az ellenséges hangja.
- Szeretnéd letesztelni?
- Igen!
- Cassandra, legyél szíves állítsd le magad. Most – szólal meg Jay mögöttem, most már ő is idegesnek tűnik.
- Nyugi, édes – fordulok meg mosolyogva, kezemet nyakára simítom, és lehúzom magamhoz egy csókra. Aztán visszafordulok Cassandra felé. – Állok elébe.
A körülöttünk állók, akik ezt mind hallották, rögtön felpörögnek és ujjongani kezdenek, az egyik leglelkesebb már szól is a DJ-nek.
- Úgy hallom, két női vendégünk között ellentét támadt. A szabály az szabály, de két ilyen szépség miatt talán kivételt tehetünk... – hallatszik a mikrofonban a DJ hangja. – Hajrá lányok, mutassátok meg nekünk, ki a jobb!
A tömeg szétnyílik körülöttünk, megfelelően nagy helyet adva nekünk. A Street Fighters néhány tagját fel vélem fedezni a Cassandra mögötti részen, mögöttem viszont ott az egész csapat a tömegben. Mégis leginkább Jay figyelő tekintete ad erőt, amit még úgy is érzek, hogy nem látom azt a gyönyörű fekete szempárt.
A DJ a kedvünkért felpörgeti a zenét, én pedig helyt adok Cassandrának, had örüljön a feje, kezdhet ő. Rögtön bele is lovallja magát, talán túlzottan is. A mozdulatai profik és jók, a technikája is megfelelő, de nincs benne semmi egyedi. Ami ebben a műfajban elég nagy szívás tud lenni.
Hamar megunom, és előre lépek, őt nem túlzottan érdekli, táncolna tovább, ha én nem kezdenék bele. Én már improvizálok is, sokkal több elemet teszek bele, a legtöbbjük mutatósabb is, nem csak szimpla rángatózás meg földön fetrengés. A tömeg fellelkesül, és bíztató fütyülésbe, tapsolásba kezd. Cassandra arckifejezésén látszik, hogy bosszút, csakhamar előre is lép, hogy megint ő jöhessen. Én tudomásul veszem.
Megint nem a legjobb. Jó, mutatós és szexi, de nem a mozdulatai miatt, hanem a külseje miatt. Ami megint csak nem elég. A körülöttünk lévő emberek is elhalkulnak, csak a csapatába tartozók igyekeznek bíztatni. Ideje feldobni egy kicsit a hangulatot. Újra belevetem magam a táncba, ezúttal nem akarok lacafacázni.
Mindent beleadok. Még a legújabb, legfrissebben tanult elemeket is beleviszem, és sikerül is mindet tökéletesen megcsinálnom. A tömeg mostanra már szinte megőrül, így egyértelmű a végeredmény. Szinte lemostam a pályáról Cassandrát. A kör felbomlik, ahogy megállok, Jay pedig azonnal elkap hátulról, szembe fordít magával, és büszkén szorít magához.
- Remek voltál – csókol meg.
A szemem sarkából látom, ahogy Cassandra szégyenkezve, de annál bosszúsabban vonul ki a helyiségből.
- Köszönöm – mosolygok rá. – De... nem baj? Mármint... hogy Cassandra... mégis az unokatestvéred.
|
| oosakinana | 2010. 11. 01. 18:45:50 | #9016 |
Karakter: Jay Kurtz
Megjegyzés: (Makame Realnek~Blari-remnek~)
Mikor viszonozza, a csókomat el sem tudom hinni és annyira örülök neki, hogy az valami fergeteges szorosan ölelem magamhoz és érzem, hogy a kezei a hátamra siklanak. Nem sokkal később csodálatos ajkaiba is beenged, ahova örömmel nyomulok előre nyelvemmel, hogy minden kis zugot és szegletet felfedezzek.
- Jay... – suttogja nevemet, mikor elválnak egymástól ajkaink.
- Olyan régóta akartam már – suttogom neki őszintén és nem érdekel mennyire rontok el ezzel mindent, de vele akarok lenni és azt akarom, hogy az enyém legyen végre. Az arcát figyelem és csak megdöbbenést látok rajta.
- De... de én... azt hittem, gyűlölsz.
- Kellett valami álca, ami elnyomja a vonzalmat, de nem hatott.
- Nálam sem – vallja be őszintén, ami olyan boldoggá tesz, hogy legszívesebben kiugranák a bőrömből.
Mosolyogva nézek rá és látom, hogy elgondolkozik, majd nagyot sóhajtva, fúrja fejét nyakamba, amire csak tovább ölelem magamhoz és a hátát simogatom.
- Mióta ülsz itt? Késő van és itt a víz mellett még hűvös is – érdeklődök, ahogy szorosabban ölelem magamhoz.
- Fogalmam sincs – feleli. – De valóban késő van. Lehet, hogy haza kéne mennem...
- Felejtsd el, hogy ilyen sötétben elengedlek egyedül bárhova is. – mondom neki őszintén. Mi van, ha megtámadják, vagy valami baja esne, annak nem örülnék, hiszen csak most lett az enyém. De ő csak halkan felnevet, és kicsit eltávolodik tőlem, hogy lássa az arcomat.
- Jó hallani, hogy valaki vigyáz rám.
- Hidd el, a végére még meg is fogod unni – mosolyodok el.
- Már alig várom – mosolyog vissza és az előbb tényleg igazam volt. Akkor a leggyönyörűbb, ha mosolyog.
Magamhoz húzom egy rövidke csókra, ami annál is lágyabbra sikeredik.
- Gyere! Hazaviszlek – megfogom kezét.
A házuk elé érve hosszú csókkal válunk el és nem akarom, elengedi, de tudom, hogy el kell, mivel nekem is aludnom kéne, főleg, ha holnap reggel el akarok jönni érte, hogy láthassam még. Beszállok a kocsiba és látom, hogy végig nézi, ahogy távolodik a kocsim, de azért még én is szemmel tartom szerelmemet a visszapillantó tükörből.
***
Másnap reggel mikor felkelek, gyorsan rendbe szedem magam és anélkül, hogy szólnék, valami Cassandrának elmegyek otthonról és kicsim háza előtt állok meg és várom, hogy kijöjjön és észrevegyen, ahogy mindig észre szokta venni a kocsimat, ha valahova megyek.
Mikor kijön, szerencsésen észre is vesz, majd mosolyogva ül be mellém a kocsiba, amit viszonzok.
- Szia – hajolok hozzá oda egy csókra.
- Szia – köszön és még mindig mosolyog, ami nagyon tetszik. – Megleptél.
- Ez volt a cél – vigyorgok. – Gondoltam, ha a tánc miatt már csak délután találkozunk, egy fuvar még belefér így reggel.
- Remek ötlet volt – kacsint rám. Olyan jó végre, hogy nem hadakozunk, hanem egypárként boldogan élünk egymás mellett. Remélem lesz még jobb is.
Ahogy a suliba érünk egy hosszú búcsúzkodás után hajlandó szerelmem magamra hagyni, amit meg is értek, mert én sem akarom elhagyni, de a végén még is bemegy a suliba, amit végig nézek mosolyogva.
***
Egész délután nem tudok mit kezdeni magammal, mert csak azt várom, hogy legyen végre délután és megint láthassam Blairt.
Végül is egy két fontosabb teendőt elvégzek a bandával és a versennyel kapcsolatosan, amíg eljön az idő, hogy végre mehetek próbára.
El sem hiszem, hogy eljött. A folyosón lépkedek. Olyan messze van az a hülye ajtó lehetne közelebb is. bemegyek és mindenki mosolyogva fogad, de engem csak egy arc érdekel, akit meg is találok.
- Sziasztok. – köszönök, és úgy döntök, egy kicsit érdekessé teszem ezt a mai napot mindenkinek. – Nos, akkor emberek neki láthatunk a próbának? – kérdezem mosolyogva.
- Mi az Jay nagyon mosolyogsz, talán megnyerted az 5-ös lottót? – érdeklődik Nash.
- Még annál is jobbat. – mondom mosolyogva és látom, hogy Blair sétál el mellettem kicsit csalódottan, mire megfogom a derekánál, magamhoz húzom és egy olyan csókban részesítem amilyet eddig még senkinek sem adtam. Mindenki elkezd úúú-gatni meg minden fütyülnek, de engem most csak szerelmem érdekel. Szorosan hozzám bújik és érzem, hogy kicsit elmosolyodik. Tovább csókolom egyre érzékibben és szenvedélyesebben, mire Keisha hangjára leszek figyelmes.
- Gyerekek hozzatok egy ágyat, mert ezek itt fogják egymást mindjárt megerőszakolni. – mondja és mindenki elkezd nevetni, mire elválok Blair édes ajkaitól és rájuk nézek.
- Fogadjunk, csak féltékenyek vagytok, mert nektek soha nem lesz ilyen nőtok, mint Blair. – mondom nekik mosolyogva és kicsimre nézek.
- Azt hittem nem akarod, hogy a többiek megtudják? – néz rám, mire csak puszit adok az orrára.
- Miért ne akarnám még itt a végén Nash lecsapna a kezemről. – mondom mosolyogva, mire csak a mellkasomra kapok egy kis ütést.
- Olyan hülye vagy. – mondja mosolyogva.
- Tudom, de a tiéd vagyok. – suttogom, majd puszit adok ajkaira, végül a többek felé fordulok, és kicsim vállára rakom a karomat, aki a kezeit a derekamra helyezi. – Nos, lássuk mire jutottatok tegnap. – mondom nekik, majd leülök egy padra és szerelmemet az ölembe húzom. Tudom, hogy neki is meg kell tanulnia meg nekem is, de nem baj. Elkezdik a próbát, de valahogy nem érdekel, mit csinálnak, inkább kicsimet ölelgetem és simogatom ölemben. A vállára adok puszikat és lábát simogatom meg néha a fenekét is. teljesen bele vagyok habarodva. Nem tudom, hogy eddig, miért nem akartam ezt a dolgot, miért féltem ennyire egy ilyen jó és szép kapcsolattól.
Egyre jobban csak kicsimmel foglalkozok, aki próbál leállítani.
- Jay. Inkább a próbára kéne figyelned nem? – mondja mosolyogva, mire a szemeibe nézek.
- Majd is az meg lesz, de most csak te vagy. – suttogom, majd megcsókolom, mire mindenki leáll, és a torkukat köszörülik. – Jól van, na. Tudom. – mondom mindenkinek, mire kicsim feláll, és oda sétál a többiekhez és rám néznek. – Rendben megpróbálok koncentrálni, de előtte legyen egy kis bemelegítés. – mondom vigyorogva.
- Jay mit forralsz? – kérdezi Blair, amire csak elvigyorodok.
- Mindjárt meglátod. – vigyorodok el. – Fiúk, leülni. Lányok, bemelegítés. – elvigyorodok, mire csak Blair a fejét rázza.
- Pasi. – jegyzi meg mosolyogva, de azért nem szegül ellen szóval csak akarja ő is csinálni. Bekapcsolom a zenét és olyan szépen elkezd táncolni. A csípőmunkája a legjobb, amire elterülök a székbe és úgy nézem szerelmemet. Olyan jó, hogy így tud táncolni, teljesen begerjeszti az embert, már a látványa is.
Nem sokáig tudom ám nézni. Felállok, intek a fiúknak is, majd odamegy mindenki egy csajhoz, de én kicsikémhez megyek és elkezdünk velük együtt táncolni. Úgy dörgölőzik hozzám kiscicám, hogy teljesen be fog indítani, ha most nem lépek valamit. Lehet ez a bosszúja. Formás fenekét úgy nyomja ágyékomhoz, hogy ihaj csuhaj, de ahogy látom, nem csak a mi táncunk sikerül ilyen jóra, ezért támad egy ötletem.
- Héhé emberek. – szólalok meg kicsim csípőjét még mindig fogva és simogatva. – Mit szólnátok, ha ma hagynánk a próbát és helyette inkább elmennénk az egyik közeli buliba? – kérdezem, mire mindenki elkezd ujjongani és kicsim, felém fordul.
- Ennyire tetszett a táncom, hogy bulizni támadt kedved? – érdeklődik, amire csak elmosolyodok és megcsókolom.
- Még annál is jobban. – suttogom, majd összekapkodjuk magunkat.
Kicsim a cuccát a kocsimba rakja és ott is hagyja, majd összekulcsolom ujjainkat és elindulunk befele. Mindenki fizeti magának a belépőt, viszont Blair-ét én fizetem. Ahogy bemegyünk mindenki szét széled és belevetik magukat a tömegbe és felszednek valakit viszont nekem már nem kell, mert itt áll mellettem.
- Gyere. – suttogja, majd mosolyogva elkezd húzni a táncparkettre.
Nem leszek semmi rossznak elrontója. Kicsim után megyek, és mikor elkezd táncolni. Teljesen közel lépek hozzá, majd derekánál fogva húzom magamhoz, hogy szinte teljesen eggyé váljunk, és úgy kezdünk el táncolni, miközben néha ajkai után kapok, mert annyira nem bírok magammal, mert kívánom is, mert szeretem is.
- Nálam alszol ma? – suttogom a kérdést a fülébe és remélem, hogy igen fog mondani. Még ha nem is fekszünk le, de legalább ott lesz velem és az már maga lesz a mennyország. Cassandra úgy sincs otthon, mert a csávójánál fogja tölteni az éjszakát, aminek én csak örülni tudok.
|
| makeme_real | 2010. 11. 01. 17:17:09 | #9014 |
Karakter: Blair Garcia
Megjegyzés: (Oosakinananak)
Tovább indulunk, lassan sétálva lefelé a kertjében, miközben magyarázni kezdi a koreográfiát. Nem kell csalódnom benne, természetesen ismét fantasztikus ötletei vannak, ahogy mindig. Nem véletlenül ilyen jó a csapatunk. És ő még ott is akart minket hagyni... Nem tudom, mi lett volna a Black Point-tal.
Megérkezünk a célunkhoz, nekem pedig a lélegzetem is eláll. A kertje nem csak a tengerre néz... de egy eldugottabb részen a tengerpart a kertnek maga egy része. Gyönyörű.
- Jay. Ez neked mióta van meg? – kérdezem meglepetten.
- Mióta ismerem a bandát és ideköltöztem – feleli elmosolyodva.
A magnót, amit magával hozott, lerakja a földre, és elindítja a zenét. Felé kapom a fejem, újból döbbenetet okoz nekem. Laza Morgan-től a This Girl... az egyik kedvenc zeném.
- Jay te csupa meglepetés vagy nekem a mai napon – mondom kissé elpirulva.
- Erre a zenére fogunk táncolni – feleli. Meglepődök, erre nem számítottam. Már a nyelvemen lenne egy csípősebb megjegyzés, hogy nem túl romantikus-e ez nekünk, kettőnknek, de nem. Nem rontom el ezt a napot. – Gyere.
Felém nyújtja kezét, én pedig az övébe csúsztatom tenyerem. Elmagyarázza a mozdulatokat, és hogy mit hogyan képzelt el, aztán indulhat a tanulás és a gyakorlás.
***
Olyan, mintha repülnének az órák. Gyorsan haladunk, egész hamar megy a dolgok megjegyzése. Jay még a többieket is felhívta, hogy ma nélkülünk próbáljanak, így megszakítás nélkül tudjuk próbálni a közös részünket. Istenien érzem magam vele, nem szívjuk egymás vérét egész nap, úgy tűnik, ő is jól érzi magát.
Egy óvatlan pillanatban megbotlom Jay lábában, és már éppen rákészülnék, hogy szégyenteljesen felnyaljam a homokot, amikor erős karjaival elkap, és magához ölelve tart meg. Mélyen szemeimbe néz, és én azonnal elveszek abban a csillogó tekintetben. Csak arra tudok gondolni, hogy meg akarom csókolni... és mintha ő is kezdene közelebb hajolni hozzám...
- Jay!!! Merre vagy?
Ne. Csak ezt ne...
Jay elhúzódik tőlem és kikapcsolja a zenét is.
- Menjünk. Nem akarom, hogy meglássa a tengerpartomat – szólal meg Jay.
Válasz nélkül, csalódottan kezdek visszafelé ballagni. Mit is képzeltem? Hogy Jay majd megcsókol, összejövünk, boldogság? És akkor a csapatra még nem is gondoltam. Túl egyszerű lenne. Viszont úgy tűnik, az én életem túl bonyolult ilyesfajta egyszerű dolgokhoz...
Cassandra arcára kiül a döbbenet, ahogy észrevesz, amint besétálok a hátsó ajtón, majd szomorú képemet meglátva a döbbenetet gonosz, önelégült vigyor váltja föl. Ezúttal szóra sem méltatom, felkapom a cuccaimat, és köszönés nélkül lépek le. Hazáig meg sem állok, anya látja rajtam, hogy baj van, de hiába próbálja kihúzni belőlem, nem akarok róla beszélni. Végül csak megkérem, hogy igazolja le a mai napomat a suliban, amibe bele is egyezik, és inkább békén hagy.
***
Nem tudok elaludni. Tisztában vagyok vele, hogy másnap még péntek van, suliba kell majd mennem, de nem megy az alvás. Folyamatosan jár az agyam. Jay, Jay, Jay, Jay... Inkább kilopózom a házból, és megyek arra, amerre a lábaim visznek. Szinte meg sem lepődök, amikor Jay partrészén találom magam. Leülök a homokba, és csak bámulom az óceán nyugodt, finoman hullámzó vizét, miközben gondolkozom. Meglepve érzem, hogy könnycseppek folynak végig az arcomon. Azóta nem sírtam, hogy apa végleg elhagyott minket...
- Ki vagy? – hallom meg Jay hangját nem túl távolról.
Na jó, nem biztos, hogy észre kellene vennie... Felpattanok, és futásnak eredek, de csakhamar utolér, és a karomat elkapva ránt magához. Már megint túl közel van...
- Blair – suttogja, mikor felismer. Szemei mintha szomorúságot tükröznének. – Ne sírj kérlek. Olyan szép az arcod, amikor mosolyogsz. Olyankor annyira csillogsz és ragyogsz, hogy senki nem képes olyan fényesen ragyogni, mint te.
Ujjaival finoman simít végig az arcomon, így letörölve könnyeimet, aztán... aztán közelebb hajol, és ajkait finoman az enyémekhez érintve csókol meg lágyan. Megdöbbenek. Egy röpke pillanatra még azt is elfelejtem, hogyan kell levegőt venni.
Megcsókolt.
Jay.
Engem.
Lehetséges ez?... Amikor a mondat és a történések eljutnak az agyamig, gondolkodás nélkül viszonzom a csókot. Tenyeremet bátortalanul futtatom fel hátán, finoman testéhez simulva. Ajkaim engedelmesen nyílnak szét, utat engedve nyelvének, ő pedig nem habozik elmélyíteni a csókot.
Nem tudnám megmondani, menyi ideig állunk a homokban, az óceán hullámainak halk zajában... egymás karjaiban, csókolózva... De ajkaink végül kénytelenek elereszteni egymást.
- Jay... – suttogom még mindiga történtek hatása alatt.
- Olyan régóta akartam már – súgja vissza, homlokát az enyémnek döntve.
Megdöbbenek.
- De... de én... azt hittem, gyűlölsz.
- Kellett valami álca, ami elnyomja a vonzalmat, de nem hatott.
- Nálam sem – vallom be elpirulva.
Mosolyra húzza ajkait, én pedig érzem, hogy a szívem nagyot dobban a látványra. Jézusom, mi van velem?! Úgy viselkedek, mint valami szerelmes tinilány... Vagy az is vagyok? Apró sóhajjal adom fel a folyamatos agyalást, és inkább magamhoz ölelve rejtem el arcomat finom illatú nyakába.
- Mióta ülsz itt? Késő van és itt a víz mellett még hűvös is – mondja, miközben viszonozza az ölelést.
- Fogalmam sincs – felelem. – De valóban késő van. Lehet, hogy haza kéne mennem...
- Felejtsd el, hogy ilyen sötétben elengedlek egyedül bárhova is.
Halkan felnevetek, aztán kicsit távolabb húzódok, hogy lássam az arcát.
- Jó hallani, hogy valaki vigyáz rám.
- Hidd el, a végére még meg is fogod unni – mosolyodik el.
- Már alig várom – mosolygok rá én is.
Magához húz egy rövid, de annál finomabb csókra.
- Gyere! Hazaviszlek – fogja meg a kezem.
Boldogan követem, úszok a földöntúli boldogságban, és ahogy rám mosolyog... olyan mintha őt is boldoggá tenné a helyzet. Remélem, nem tévedek...
A házunk előtt hosszú csókkal búcsúzunk el, és egészen addig követem a tekintetemmel, míg az autó hátsó lámpája el nem tűnik az utca végén. Csak ezután megyek be a házba, és az elalvás máris sokkal könnyebben megy.
***
Anyának valószínűleg korán kellett dolgozni mennie, mert reggel nem találkozok vele. Jay-jel úgy beszéltük meg, hogy tegnap megfelelően begyakoroltuk a közös részünket, úgyhogy elég, ha délután próbáljuk el újra, így legalább mindketten többet alhatunk.
Éppen ezért lepődöm meg nagyon, amikor az ajtón kilépve Jay terepjáróját látom meg a házunk előtt. Nem tudok nem mosolyogni, ahogy beszállok mellé.
- Szia – hajol oda hozzám egy csókra.
- Szia – mosolygok továbbra is. – Megleptél.
- Ez volt a cél – vigyorog rám. – Gondoltam, ha a tánc miatt már csak délután találkozunk, egy fuvar még belefér így reggel.
- Remek ötlet volt – kacsintok rá.
Elvisz a sulihoz, de csak hosszas búcsúzkodás után vagyok hajlandó elindulni. Még alig érek be az iskolaépületbe, de már alig várom a délutánt.
***
Senki nem tudja hová tenni az egész napos mosolygásomat – azok után, hogy mostanában inkább ideges és mérges voltam –, de úgy döntök, inkább nem kürtölöm szét a dolgot. Nem tudom, Jay mennyire akarja nagy dobra verni, főleg így az elején, és inkább nem mondok vagy teszek semmit anélkül, hogy tudnám, neki mi a véleménye.
Amikor eljön a próba ideje, már alig bírok magammal, de ezt szigorúan elrejtem mindenki elől. Amikor meghallom ismerős lépteit a folyosón, a szívem már a torkomban dobog. Még szerencse, hogy nem szokott remegni se a kezem, se a lábam, különben Nash meg Becks biztosan észrevennék, mivel közöttük ülök.
Nem tudom, hogyan üdvözöljem majd, úgyhogy szerintem inkább kivárom, ő mit lép... Kíváncsi leszek...
|
| oosakinana | 2010. 10. 23. 23:05:41 | #8830 |
Karakter: Jay Kurtz
Megjegyzés: (Makame Realnek~Blari-remnek~)
Kimegyek és egyből a házam felé veszem, az irányt eléggé ideges vagyok és csalódtam is kicsit a bandámban, mert hát nem ezt vártam volna tőlük. Még marasztalni sem marasztaltak egy percre sem. Mikor hazaérek, leülök a kanapéra, de semmit nem mondok neki csak annyit, hogy nem akarok senkit sem látni.
Pár perc múlva csengetnek is. nem hallom, hogy mi van, de nem is érdekel. Egyszer csak lépteket hallok. Mikor felemelem a fejemet Blair-rel találom szembe magam, amire meglepődök.
- Hát te? – állok fel.
- Remélem nem gondoltad komolyan azt, amit mondtál.
- Miért ne gondoltam volna komolyan? – lépek közelebb.
- Mondjuk azért, mert a tánc az életed – néz mélyen a szemembe, amit eddig soha nem tett és meg kell hagyni ilyen távolságból még gyönyörűbbek a szemei.
- És ez téged miért érdekel? A te álmodat váltottam valóra.
- Az én álmomat? – vonja fel a szemöldökét. Remélem, nem akar veszekedni, mert már kezd kicsit elegem lenni az örökös macska egér játékból. – Az én álmomat már akkor valóra váltottad, amikor bevettél a csapatba. Nekem a táncolás az álmom. Soha nem akartam vezetni egy csapatot, sőt.. isten ments, hogy csapatot kelljen vezetnem! Én csak táncos vagyok, nem bandavezér. – nem mondok semmit, csak őt figyelem, hogy milyen gyönyörű. – Kérlek, Jay... a bandának szüksége van rád.
- Ma nem úgy tűnt.
- Dehogynem. Persze, néha mindenki utál, ha éppen keményen beolvasol nekünk, de tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy ez az egyik legnagyobb hajtóerőnk a siker és a fejlődés felé. Te vagy a csapat összetartója, Jay.
- Valóban így gondolod? – lépek még közelebb hozzá. Már csak pár centi választ el minket egymástól és fel kell emelnie a fejét, hogy rám tudjon nézni, de amint látom esze ágába nincs hátrálni, ami csak egyre jobban tetszik. Talán én is tetszenék neki vagy mi?
- Igen.
Még mindig egymás szemét figyeljük és most olyan jó ezek a pillanatok, de egy szipogásra leszek figyelmes, majd a nevemet hallom:
- Jay... – Blair feje fölött hátra nézek és meglátom, hogy Cassandra sír.
- Mi a baj, Cass? – lépek oda hozzá Blair-t kikerülve.
- Anyáék.. Vagyis.. beszéltem velük.. – szipogja. Egyszer csak sóhajt hallok, majd Blair felénk fordul.
- Gondolom, most jön az a rész, hogy kívül tágasabb – mondja, mire bocsánat kérően nézek rá. Nem akarom, hogy szomorú legyen ő is, bár tudom, hogy érdekesen hat a dolog, de nem tudok mit csinálni.
- Reggel gyere – mondom neki, hiszen el kéne kezdeni a koreográfiát.
Nem mond semmit, csak felveszi a cuccát és elmegy tőlem, kivételesen békésen, amiritka közöttünk.
***
Este megbeszélünk mindent Cassandrával és megnyugtatom, de én is korán lefekszek aludni.
Most reggel kivételesen ébresztőre időben felkelek, és már megyek is lefele, hogy kicsit bemelegítsek. Nem sokkal később csengő zargat meg, amiről tudom, hogy Blair az, aki mosolyogva fogad. Nem sűrű nálunk a mosolygás, de most nem tudom megállni visszamosolygás nélkül.
- Szia – mosolygok rá.
- Szia.
- Gyere be, a koreográfia begyakorlása csak ránk vár!
Mondom neki, majd egyből elindulok a kertbe, hogy friss levegőn tudjunk gyakorolni, és hogy még szebb legyen, a dolog a kertem pont a tengerre néz, amit nem sűrűn láthattak, mert ide senkit nem szoktam hozni.
- Már nagyon kíváncsi vagyok mit találtál ki – mondja, majd lerakja a táskát az egyik sarokba.
- Remélem tetszeni fog.
- Biztos vagyok benne – mosolyog rám.
Tovább sétálunk, miközben magyarázom neki a koreográfiát. Egy eldugottabb helyre sétálunk. Mikor leérünk a partra és meglátja, eláll a lélegzete is.
- Jay. Ez neked mióta van meg? – hallom meglepett hangját, amire csak elmosolyodok.
- Mióta ismerem a bandát és ideköltöztem. – magyarázom, majd lerakom a magnót is. beindítom a zenét és felém kapja a fejét.
- Jay te csupa meglepetés vagy nekem a mai napon. – mondja és látom, hogy kicsit elpirul.
- Erre a zenére fogunk táncolni. – válaszolom, mire látom, hogy meglepődik és mondana valamit, de inkább összeszorítja a száját. – gyere. – nyújtom felé a kezemet, mire az enyémbe rakja. Mutatom neki, hogy mit és hogy gondoltam. Azt szeretem Blair-ben, hogy nagyon hamar tanul és könnyen megjegyzi a dolgokat, na meg a koreográfiát is.
~*~
Egésznap nagyon sokat haladunk és szóltam a srácoknak, hogy tartsák meg nélkülünk a próbát, amibe bele mentek, mi meg tovább táncoltuk a közös részünket. Nagyon jól érzem magam Blair-rel és nem akarom, hogy vége legyen a táncunknak. Egyik lépésnél Blair megbotlik az én lábamba és utána kapok. Magamhoz ölelve nézek mélyen a szemébe és legszívesebben most azonnal megcsókolnám. Elkezdek közelebb hajolni hozzá, mire Cassandra hangjára leszünk figyelmesek.
- Jay!!! Merre vagy? – eltávolodok Blair-től és a zenét is kikapcsolom.
- Menjünk. Nem akarom, hogy meglássa a tengerpartomat. – mondom neki, mire csak kapok semmi választ, csak annyit látok, hogy elindul vissza fele.
A szívem szakad meg, ahogy látom szomorúan kullogni a házam fele. Miért nem csókoltam meg? Talán ő is erre várt? Mi van nem lesz, rá több lehetőségem soha nem fogom megtudni.
Felmegyünk és Blair minden köszönés nélkül már megy is ki a házból. Annyira szomorú vagyok, hogy mindig sikerül megbántanom vagy nem is tudom mi történt pontosan, de nem akarok vele többet veszekedni. Azt szeretném, ha velem lenne, de nem akarom, hogy a banda rovására menne.
- Mi van, Cassandra mit akarsz? – kérdezem tőle és kicsit sem vagyok jó kedvemben.
- Nem megyünk el vásárolni? – kérdezi, mire csak nagyot sóhajtok.
- Nem. Bocsi egyedül akarok lenni. – válaszolom és felmegyek a szobámba. Eldőlök az ágyon és csak az a pár perc forog le az agyamon, amikor Blair a karjaim között volt és éppen őt öleltem. Kopogást hallok az ajtómon, de nem nyitom, ki nem vagyok kíváncsi Cassandrára. Behunyom a szemem és csak Blair-re gondolok, hogy milyen jó volt vele lenni.
Egy kicsit bealszok, de olyan éjfél körül felébredek. Nem találok senkit sem. Felállok és lemegyek a part részemre, ahol nyugodtan tudok gondolkozni és Blair-re gondolni. Mikor leérek és alakot látok meg, amin meglepődök.
- Ki vagy? – kérdezem mikor közelebb lépek, majd látom, hogy felpattan és megpróbál elfutni, de esélytelen, mert gyorsabb vagyok, megfogom a karját és magamhoz rántom, mire Blair arcával találom szembe magam. – Blair. – suttogom, a nevét és látom, hogy sírt, amire én is elszomorodok.
- Ne sírj kérlek. Olyan szép az arcod, amikor mosolyogsz. – mondom őszintén. – Olyankor annyira csillogsz és ragyogsz, hogy senki nem képes olyan fényesen ragyogni, mint te. – mondom őszintén. Nem leszek képes tovább tartani magamat. Egyik kezemmel letörlöm a könnycseppjeit, majd közelebb hajolok, és végre azt teszem, amit a szívem diktál. Ajkaimat az övének érintve csókolom meg lágyan és várom, hogy mi lesz a reakciója, bár reménykedek, hogy hasonló érzései vannak, mint nekem, mert ha nem akkor abba bele fogok hülyülni.
|
| makeme_real | 2010. 10. 18. 15:27:26 | #8717 |
Karakter: Blair Garcia
Megjegyzés: (Oosakinananak)
- Semmi közöd nincs hozzá – feleli egyszerűen, és folytatja a pakolást.
Kinyitom a számat, aztán becsukom. Mit képzel?!
- Na, ide figyelj te öntelt alak – lépek közelebb hozzá. – Nem érdekel, hogy mit csinálsz, de a csapatodat is szemmel tarthatnád nem csak a kis Cassandrádat.
Ugyanolyan szemrehányó tekintettel néz rám, mint ahogy én őrá.
- Fejezd be. Nem tudsz semmit.
- De igen tudok pár dolgot. Minek vettél be a csapatba, ha egyszerűen gyűlölsz és legszívesebben holtan látnál egy temetőben? – szegezem neki a kérdést.
Úgy tűnik, meglepődik, de rögvest vissza is vág.
- Akkor én is had kérdezzek. Miért jelentkeztél a csapatba, ha gyűlölöd a vezetőt és minden sráccal kikezdesz?
Egy kicsit mintha felhúzta volna magát. Tényleg ennyire bökné a csőrét Nash? És mi az, hogy mindenkivel kikezdek?! Mintha valami kurvának állítana be...
- Ahhoz neked semmi közöd, meg csak hogy tudd, ők szeretnek nem úgy, mint te, aki csak sárba tiprod az embereket és nem hagyod élni őket.
Erre hirtelen közelebb lép hozzám és a falhoz nyom. Tekintetéből düh sugárzik, és így kicsit meg is ijeszt a közelsége.
- Na, ide figyelj. A magánéletemhez semmi közöd, megértettél? A táncot megcsináljuk együtt, de ezen kívül semmi keresnivalónk nincs egymás életében. – Na, ezért mondtam le róla már az elején... – Holnap 6-kor várlak nálam. Elkezdjük ketten gyakorolni a koreográfiát.
Egyszerűen megfordul, és itt hagy.
- Fulladj meg, Jay! – kiabálom utána.
Hihetetlen! Olyan szinten fölidegesít, hogy majd’ szétrobban a fejem, és én mégis inkább azon rágom magam, hogy szerinte „nincs semmi keresnivalónk egymás életében”... Jobb lesz, ha inkább hazamegyek, és kipihenem magam.
***
Másnap reggel úgy kelek föl, mint egy zombi. Ez a fél 5-ös kelés nem fogja belopni magát a szívembe... Márpedig ha 6 órára oda akarok érni Jay-hez, akkor muszáj.
Sikerül úgy elkészülnöm és elindulnom, hogy pontban hatkor már a háza előtt állok, és éppen ránehezedek a csengőre. Várok pár percet, de semmi. Újra nekiveselkedek, de ezúttal nem engedem el egyhamar, csak amikor kinyílik az ajtó.
És Jay álmos képpel, egy szál bokszeralsóban áll előttem. Egyszerre lepődök meg, kezdek bepipulni, és pirulok el. Hogy lehet, hogy most kelt föl? Hogy képzeli, hogy ő nem is készült fel a reggeli gyakorlásra? És a tánctól miért lett ennyire fantasztikusan vonzóan izmos a felsőteste?
- Szia – ásít bele a képembe.
- Na szép, mit ne mondjak. Nem elég, hogy elfelejted, hogy jövök, de még el is alszol. Örvendek neked igazán.
- Most meg mit duzzogsz? – kérdezi álmos hangon.
Haragommal igyekszem leplezni, hogy igazából milyen aranyosnak találom.
- Szerinted mégis mit? Ideparancsolsz hajnalok hajnalán, és az a látvány fogad, hogy még alszol szinte. Így hogy a picsába akarsz gyakorolni?
A válasza csak egy nagy sóhaj.
- Higgadj le és utána gyakorlunk. Inkább gyere be, és csinálj nekem egy frissítő kávét. Köszi, cica.
Cica?! Hallja ez, amit mond?
- Ezt a becenevet tartogasd Cassandrának – morgom az orrom alatt, de nem hiszem, hogy hallja.
***
Mikor végre sikerül felébrednie, már éppen belekezdenénk a gyakorlásba, amikor csöngetnek. Úgy tűnik, őt is meglepi a dolog.
- Jövök mindjárt – indul ajtót nyitni. Elfojtott zokogást hallok, majd újra az ő hangját. – Hey baby mi a baj?
Mi a... ha ez Cassandra, esküszöm, tökön szúrom magam. Meg is indulok az ajtó felé.
- ...és kidobtak – kapom el a mondat végét.
Hol egy kés? Ez tényleg Cassandra.
- Ne aggódj, itt maradhatsz – kezdi el Jay simogatni az őt szorosan ölelő Cassandra hátát.
- Ja, igen egy ellenfél csajszi sokkal fontosabb, mint a saját bandád? Sokkal jobb lenne, ha kilépnél a bandából és majd mi tovább visszük – szólalok meg gúnyosan mögötte.
Csak tudnám, hogy miért érzem magam féltékenynek is...
- Blair, ne kezdd megint.
- Én ne kezdjem? Te ölelgetsz egy csajt, aki az ellenfélből való. Fogadni mernék, hogy be fogod venni a bandába és akkor csak rá fogsz figyelni. – Ez most tényleg féltékenyen hangzott...
- Mondtam már, nem tudsz semmit.
- Ne haragudj, Jay. Nem akartam zavarni, jobb, ha megyek – bontakozik ki Jay öleléséből Cassandra.
Meg ne sajnáljalak...
- Ugyan már. Te maradsz itt. – Jay rám tekint. – Szerintem most menjél, majd a próbán találkozunk.
- Ha még látni fogsz ott engem egyáltalán. Ha ő jön, rám soha többet ne számíts, sokkal jobb csapatokkal fogok együtt táncolni.
Na jó, ez így nem teljesen igaz... a mi csapatunk a legjobb. De azért jól esett a fejéhez vágni. Fölkapok a cuccaimat és az ajtót erőteljesen becsapva magam után távozok.
***
- Blair, mi a baj? – öleli át a vállam Nash ebédszünetben. A csapattal ülünk az udvaron, de én nem igazán vettem részt a beszélgetésben, és most mindenki engem néz. – Egész nap meg sem mukkantál, és olyan vagy, mint egy időzített bomba, aki bármikor felrobbanhat.
- Semmi...
- Te sem gondolhatod, hogy ezt most bevesszük – vonja föl a szemöldökét Becks.
Lehet, hogy most már joguk van tudni róla? Igen. Ha Jay bevonja a csajt is, akkor pláne...
- Jay a baj. Úgy tűnik felszedett valami új nőt...
- És féltékeny vagy? – röhög föl Peter.
- Barom – nézek rá. – Nem. Nem azzal van a baj, hogy nője van, hanem azzal, hogy ki az.
- Miért, ki? – lepődik meg Nash.
- Cassandra.
***
A tornateremben olyan a hangulat, mintha a nép fel akarna lázadni a király ellen. Nehéz eldöntenem, hogy ez most jó-e vagy rossz. Nem akartam nagy galibát okozni, de remélhetőleg Jay ügyesen kivágja magát, mint mindig.
Szegény, még be sem lép a terembe, de már letámadják.
- Mit akar ez jelenteni, Jay? – kezdi Peter.
- Mire gondoltok? – Egyenesen rám néz, de én tüntetően elfordulok.
- Hát arra, hogy be akarsz venni egy Street Fighter-es csajt. Magadnál vagy? Minket nem akarsz megkérdezni? És mi van akkor, ha csak kémkedni akar? – záporoznak a kérdések egymás után.
- CSEND LEGYEN! – kiáltja Jay, mire mindenki elhallgat. – Végre rám is figyeltek egy kicsit. Csak hogy mindenki tisztába legyen a dolgokkal. A bandába senkit nem akarok bevenni.
- Ja, persze – morogja Nash, mire figyelmeztetően megszorítom a kezét, hogy ne szítsa a tüzet.
- Kuss legyen, Nash. Csak hogy mindenki belelásson a magánéletembe. Nagybátyámék régebben eladták a lányukat, és mint kiderült, Cassandra ez a lány. Otthon kérdőre vonta a szüleit, akik elküldték otthonról. Senki másra nem számíthat, csak rám, az unokatestvérére.
Döbbenten meredek Jay-re, ahogy mindenki más is. Ez most komoly?!
- Jay – kezdene bele Becks.
- Nem érdekel, mit akartok. Tudjátok mit? Ennyire gyűlöltök? – Tekintete újra rám vándorol. – Blair, valóra válik az álmod. Tiéd a banda, neked adom.
Aztán egyszerűen távozik. Egy ideig mindannyian lesokkolva figyeljük hűlt helyét.
- Blair... – szólal meg pár perc múlva Keisha.
- Nyugi. Nem hagyjuk ilyen könnyen elmenni. Beszélek vele – jelentem ki eltökélten.
Felkapom a pulcsimat és a táskámat a földről, majd rögvest Jay után indulok.
***
A szerencse most sem szegődött mellém. Jay kocsival mehetett a sulihoz, mert sehogy sem tudtam utolérni – így gyalogolhattam le az utat idáig, a házáig. A ház előtt állva veszem egy mély lélegzetet, aztán megnyomom a csengőt. Az ajtó hamarosan kinyílik, és mit ad isten, Cassandra áll előttem.
- Jayhez jöttem – közlöm vele az egyértelműt.
- Szerintem ő most nem akar beszélni veled – jelenti ki cseppet sem kedvesen.
- Milyen kár, hogy szarok a véleményedre – tolom félre az útból, és bemegyek a házba.
Ledobom a cuccaimat az ajtó mellé, és egyenesen a nappaliba megyek. Jay ott is van, a kanapén ül, de amikor megjelenek, fölnéz. El sem rejthetné a meglepettségét.
- Hát te? – áll föl.
- Remélem nem gondoltad komolyan azt, amit mondtál.
- Miért ne gondoltam volna komolyan? – lép közelebb.
- Mondjuk azért, mert a tánc az életed – nézek egyenesen sötét szemeibe.
Ezt azonnal meg is bánom, mert túlságosan rabul ejtő a tekintete..
- És ez téged miért érdekel? A te álmodat váltottam valóra.
- Az én álmomat? – vonom föl a szemöldököm. – Az én álmomat már akkor valóra váltottad, amikor bevettél a csapatba. Nekem a táncolás az álmom. Soha nem akartam vezetni egy csapatot, sőt.. isten ments, hogy csapatot kelljen vezetnem! Én csak táncos vagyok, nem bandavezér. – Nem reagál, csak engem néz. – Kérlek, Jay... a bandának szüksége van rád.
- Ma nem úgy tűnt.
- Dehogynem. Persze, néha mindenki utál, ha éppen keményen beolvasol nekünk, de tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy ez az egyik legnagyobb hajtóerőnk a siker és a fejlődés felé. Te vagy a csapat összetartója, Jay.
- Valóban így gondolod? – lép még közelebb.
Már csak alig néhány centi választ el minket egymástól, így kicsit hátra kell hajtanom a fejem, hogy a szemeibe nézhessek. De a világért sem lépnék hátrébb..
- Igen.
Egészen elveszek azokban a gyönyörű fekete szemekben. Jay szóra nyitja a száját, de ekkor szipogó hangot hallok a hátam mögül.
- Jay... – Remek. Cassandra.
Jay elnéz fölöttem a lányra, és a pillanat varázsa már el is veszik. Kinyitom a számat, hogy valami nagyon, nagyon de nagyon csúnyát mondjak Cassandrának, de aztán inkább becsukom. Nyugalom, Blair, ne idegesítsd föl magad.
- Mi a baj, Cass? – lép oda hozzá.
- Anyáék.. vagyis.. beszéltem velük.. – szipogja.
Felsóhajtok, és feléjük fordulok.
- Gondolom most jön az a rész, hogy kívül tágasabb – szólalok meg, miközben meg sem próbálom leplezni a csalódottságot a hangomban.
Jay bocsánatkérő tekintettel néz rám, de Cassandra pimaszul csillogó szemeit nem tudom nem észrevenni.
- Reggel gyere – mondja végül Jay.
Szótlanul veszem föl a cuccaimat a fal mellől, és – bár ezúttal az ajtót nem csapom be – most sem vesződök sokat a köszönéssel.
***
Másnap reggel még a szokásosnál is nyúzottabban megyek Jay háza felé. Nem sokat aludtam az éjjel. A többieket telefonon értesítettem, hogy minden rendben, de az én problémám ezzel nem oldódott meg. Nem tudom hova tenni Jayt... Sokszor egy kanál vízben meg tudnám fojtani, de mégis, annyira.. annyira vonz. Mint egy rohadt mágnes, ami csak rám hat..
Sóhajtva érkezem meg a ház elé, és amikor megnyomom a csengőt, lelkiekben már föl vagyok készülve az álmos Jay vagy Cassandra látványára. Ehelyett azonban kellemes meglepetés ér: Jay éberen, gyakorláshoz készülten nyit ajtót. Nem tudom megállni mosolygás nélkül.
- Szia – viszonozza a mosolyt.
- Szia.
- Gyere be, a koreográfia begyakorlása csak ránk vár!
Igyekszem nem arra gondolni, milyen édesen mosolyog, miközben követem a ház hátsó részében kialakított kis próbaterembe.
- Már nagyon kíváncsi vagyok mit találtál ki – mondom, miközben leteszem a táskám az egyik sarokba.
- Remélem tetszeni fog.
- Biztos vagyok benne – mosolygok rá.
|
| oosakinana | 2010. 10. 16. 21:22:54 | #8655 |
Karakter: Jay Kurtz
Megjegyzés: (Makame Realnek~Blari-remnek~)
Este édesapám keresett fel és elmesélte, hogy mi is történt akkor, amikor kicsi voltam a testvérével. Nem tudom, hogy miért pont most meséli el, de gondolta jobb, ha vigyázok. Lehet attól ijedhetett meg, amikor meséltem neki Cassandráról, és hogy az ellenséges csapatban táncol.
Mivel egész este vele voltam így a haveroknak sem vettem most fel a telefont, de az sms-t elolvastam és fel is fogtam.
Reggel a sulinál kezdek. Megkeresem Cassandrát és beszélgetek vele. Jó fej kis csaj. Nem is tudtam, hogy a Street Fighters ennyire kemény. Ahogy elmeséli, elég nehéznek tűnik, de persze semmi koreográfiás dolgot nem beszélünk. Mikor becsengetnek, elmondom neki mi a helyzet, amire meglepődik, és eléggé érdekesnek találja a dolgokat, de nem tehetek róla. Én sem különösebben örülök neki, de így megértjük mind a ketten, hogy közöttünk nem lehet semmi.
Még szerencse, hogy nem bukik ki egyáltalán. Kicsit meg is lepődök, hiszen erre a csajok többsége kibukott volna, de ő nem erős maradt, aminek örülök. beszállok a kocsimba és elkezdek koreográfiát írni. nem tudom, miért valahogy olyanra csinálom most, hogy Blair és én legyek a középpontba. Annyira tetszik nekem már azóta, hogy megláttam, de hát nem lehet. Csapattársak vagyunk és ő is bunkó velem meg én is vele. Csak tudnám, hogy mitől vannak ezek a dolgok, mert kicsit frusztráló főleg amikor Nadh ölében látom meg.
~*~
Bemegyek a terembe, amit küldtek nekem és már megint azt látom, hogy Blair Nash ölében van és Nash szavait még el is kapom.
- Ha téged is nézhetlek közben, akkor ez nem lesz probléma – kacsint rá, amire legszívesebben dobnék egy hátast.
- Flörtölgetés helyét koncentrálhatnátok inkább a bemelegítésre – mondom komolyan és elég ingerült lettem a látottakra és a hallottakra, ami meg is látszik rajtam, mert nem mostanában voltam ennyire mérges szerintem.
- Azt se tudtuk, jössz-e, Jay – mondja Peter, mire rá figyelek. – Nem jeleztél vissza tegnap.
- Dolgom volt – rendezem le egyszóval. Nem rájuk tartozik a magán életem. Blair-re nézek, aki egyik szemöldökét felhúzza, és mintha tudna valamit. Nem tetszik ez a nézés egyáltalán. Következő pillanatban feláll és Nash-t is magával húzza.
- Munkára fiatalok, megérkezett a főnök! – mondja Blair. Mintha azt hinné, ő lenne a helyettesem vagy a hangszóró, mert én nem tudnék beszélni. Mindegy hagyom a francba.
***
Az edzés nagyon kemény még én is megizzadok rajta elég erőteljesen nem hogy a banda. Viszont most is vannak rontások, amiket nem tűrök. Leordítom az illető fejét. Még szerencse, hogy nem veszünk fel gyenge idegzetű embereket, mert eléggé nehéz dolgom lenne akkor utána még megvárni, amíg megnyugszik a sírásból.
- Oké, emberek. Lezárásként csak felvezetek egy remélhetőleg tökéletesen megvalósítható tervet.
- Ne kímélj! – lelkesül fel Peret, mint mindig, amikor egy újabb koreográfiát említek.
- Belekezdtem egy új koreográfia megírásába. Egészen egyedülálló lenne, hiszen mindannyian tudjuk, hogy nyakunkon a következő verseny, amin a Street Fighters ellen is harcba kell szállnunk. – mondom, hiszen mindig is ők voltak az egyetlen ellenfelünk és ők sem hagynák ki a versenyt.
- Milyen jól informált vagy a dolgaikkal kapcsolatban – szólal meg cica, amire csak értetlen fejjel, de még is komolyan és szigorúan nézek rá.
- Különlegessége lenne az is, hogy egy páros lenne a középpontban. Egy fiú és egy lány.
- És kik lesznek a páros?
- Nos – Blair –re nézek, és remélem, levágja, mit akarok. –, én a lányok közül Blairre gondoltam.
- Ez esetben én boldogan bevállalom a srác szerepét – vigyorog Nash-t, mire én magamban kacagok ördögien, hogy lelombozhatom egyszer végre.
- Én is! – hallom Peter hangját is. kezd egyre jobb lenni. Elmosolyodok és Blairt figyelem.
- Sajnálom fiúk, de ki kell, ábrándítsalak benneteket. Én leszek a partner.
Mindenki meglepődik, amin én nem. Nem szoktam még Blair közelébe sem nagyon menni nem, hogy most táncolni vele. Nem érdekel, kellenek a kihívások.
- Én benne vagyok – jelenti ki és végre elmosolyodok. Az első alkalom, amikor nem gyűlölködve nézünk egymásra, hanem mosolyogva és tetszik, mit ne mondjak.
***
A próba végén mindenki elmegy olyan hamar, hogy csak szinte porfelhőt hagynak maguk után. Pakolom a cuccaimat, mikor érzékelem, hogy Blair a hátam mögé áll és engem figyel.
- Mi az? – felegyenesedve nézek rá.
- Mi volt ez a reggeli jelenet Cassandrával? – kérdez, amire meglepődök, hiszen én nem láttam őt, de azt hiszem, ez nem tartozik, rá keresztbe rakja a kezét és engem figyel.
- Semmi közöd nincs hozzá. – mondom neki, majd tovább pakolok.
- Na, ide figyelj te öntelt alak. – mondja nekem kiakadva és közelebb jön hozzám. – Nem érdekel, hogy mit csinálsz, de a csapatodat is szemmel tarthatnád nem csak a kis Cassandrádat. – néz rám szemrehányóan, mire csak ugyan úgy nézek rá vissza.
- Fejezd be. Nem tudsz semmit. – mondom neki komolyan.
- De igen tudok pár dolgot. Minek vettél be a csapatba, ha egyszerűen gyűlölsz, és legszívesebben holtan látnál egy temetőbe? – kérdezi tőle, amire most nagyon meglepődök. Tényleg így viselkednék vele, de azért viszonozza is.
- Akkor én is had kérdezzek. Miért jelentkeztél a csapatba, hogy ha gyűlölöd a vezetőt és minden sráccal kikezdesz? – kérdezem tőle és kezdek elég pipa lenni.
- Ahhoz neked semmi közöd, meg csak hogy tudd, ők szeretnek nem úgy, mint te, aki csak sárba tiprod az embereket és nem hagyod élni őket. – mondja, mire közelebb lépek hozzá és elég félelmetesen nézhetek ki, mert mintha egy kis félelmet látnék az arcába és a falhoz nyomom.
- Na, ide figyelj. A magán életemhez semmi közöd megértettél? A táncot megcsinálunk együtt, de ezen kívül semmi keresni valónk nincs egymás életébe. – mondom neki még mindig komolyan és szigorúan. – Holnap 6 kor várlak nálam. Elkezdjük ketten gyakorolni a koreográfiát. – mondom még mindig komolyan, majd megfordulok, és ott hagyom.
- Fulladj meg Jay. – kiabál utánam, de nem fordulok vissza, hanem tovább megyek.
Az eszem megáll ezen a nőszemélyen nem elég, hogy felhúzza az idegeimet és nem csak dühös vagyok rá olyankor, hanem még kívánom is, ami még jobban felhúz agyilag.
Hazamegyek, és végre lefekszek aludni. Be kell pótolnom, amit eddig nem tudtam megcsinálni.
~*~
Másnap reggel elfelejtettem ébresztőt beállítani és csak a csengőm türelmetlen csengetésére kelek fel. Bokszerben nyitom ki az ajtót és Blair meglepett arcával találom szembe magam, ami mintha egy kicsit el is pirult volna, de a feje is forr.
- Szia. – köszönök neki és ásítok egyet.
- Na, szép mit ne mondjak. Nem elég, hogy elfelejted, hogy jövök, de még el is alszok. Örvendek neked igazán.
- Most meg mit duzzogsz? – kérdezem tőle még álmosan.
- Szerinted még is mit? Ide parancsolsz hajnalok hajnalán és az a látvány fogad, hogy még alszol szinte. Így hogy a picsába akarsz gyakorolni? – kérdezi, amire csak nagyot sóhajtok.
- Higgadj le és utána gyakorlunk. – válaszolom neki. Reggel képtelen vagyok veszekedni. Túlfáradt vagyok hozzá. – Inkább gyere be és készíts nekem egy frissítő kávét. Köszi, cica. – mondom neki kómásan és fel sem tudom fogni miket mondtam neki, csak azokat, amiket gondolok.
Hallom, hogy duruzsol valamit az orra alatt, de különösebben nem érdekel.
~*~
Mikor nagy nehezen felkelek és belekezdenénk a gyakorlásba csengetnek. Meglepődök és Blair-re nézek.
- Jövök mindjárt. – mondom, majd kimegyek ajtót nyitni és Cassandra repül a karjaimba sírva, mire magamhoz ölelem.
- Hay baby mi a baj? – kérdezem tőle, mire csak szorosan bújik hozzám és nem akar elengedni.
- Ki hajintottak otthonról. Számon akartam kérni a dolgokat és kidobtak. – mondja akadozva és elkezd zokogni. Szegénykém.
- Ne aggódj, itt maradhatsz. – mondom neki és tovább simogatom a hátát, majd nem sokkal később Blair hangját hallom meg.
- Ja, igen egy ellenfél csajszi sokkal fontosabb, mint a saját bandád? Sokkal jobb lenne, ha kilépnél a bandából és majd mi tovább visszük. – mondja gúnyosan, amire odakapom a fejem.
- Blair ne kezd megint. – mondom komolyan.
- Én ne kezdjem? Te ölelgetsz egy csajt, aki az ellenfélből való. Fogadni mernék, hogy be fogod venni a bandába és akkor csak rá fogsz figyelni. – mondja nekem és mintha egy kis féltékenységet vélnék a hangjába, amit nem tudok hova tenni.
- Mondtam már nem tudsz semmit.
- Ne haragudj Jay. Nem akartam zavarni jobb, ha megyek. – hallom Cassandra hangját és kibontakozik az ölelésemből.
- Ugyan már. Te maradsz itt. – mondom, majd Blair-re nézek. – Szerintem most menjél, majd a próbán találkozunk. – mondom neki komolyan.
- Ha még látni fogsz ott engem egyáltalán. Ha ő jön, rám soha többet ne számíts sokkal, jobb csapatokkal fogok együtt táncolni. – mondja, de látom, hogy meg is bánja egyből. Gondolom a Nash-iékra gondolt. Nagy zajt csapva maga után távozik is a házamból.
Leültetem Cassandra-t és megnyugtatom, majd beviszem a vendégszobába és lefektetem aludni, mivel eléggé kimerült. Megbeszéltük, hogy egy ideig nálam marad, amíg nem lesz jobb megoldás, de most beszélnem kell Blair-rel.
~*~
Mikor bemegyek a tornaterembe, mindenki úgy néz rám, mintha áruló lennék. Gondolom Blair mindent elmondott.
- Mit akar ez jelenteni Jay? – hallom Peter hangját.
- Mire gondoltok? – kérdezem és Blair-t nézem, de nem néz rám. Elfordítja a fejét.
- Hát arra, hogy be akarsz venni egy Street Fighter-es csajt. Magadnál vagy? Minket nem akarsz megkérdezni? És mi van akkor, ha csak kémkedni akar? – jön mindenki a kérdéseivel és már elég nagy a zűrzavar a terembe. Nagy levegőt veszek.
- CSEND LEGYEN! – kiáltom magam teli torokból, mire mindenki rám figyel. – végre rám is figyeltek egy kicsi. – mondom elég idegesen. – Csak hogy mindenki tisztába legyen a dolgokkal. A bandába senkit nem akarok bevenni.
- Ja persze. – hallom Nash hangját.
- Kuss legyen Nash. – szólok rá komolyan. – csak hogy mindenki bele lásson a magán életemben. Nagy bátyámék régebben eladták a lányukat és amint kiderül Cassandra ez a lány. Otthon kérdőre vonta a szüleit, akik elküldték otthonról. Senki másra nem számíthat csak rám, az unokatestvérére. – mondom nekik kiakadva. Mire csak meglepődve néznek rám és nem akarnak hinni a fülüknek.
- Jay. – hallom meg Rebecca hangját, mire odafordulok.
- Nem érdekel, mit akartok. Tudjátok mit? Ennyire gyűlöltök? – kérdezem és Blair-re nézek. – Blair valóra válik az álmod. Tiéd a banda neked adom. – mondom neki, de direkt nem mondom el amit mondott nekem a házba nem tudnék szemét lenni vele, hiszen még is csak szeretem, akár mennyire is titkolni akarom a dolgokat.
Mindenki le van fagyva. Megfordulok és távozok a teremből. Hazamegyek Cassandra-hoz. Miközben Blair-re gondolok folyamatosan.
|
| makeme_real | 2010. 10. 16. 19:26:30 | #8651 |
Karakter: Blair Garcia
Megjegyzés: (Oosakinananak)
- Blair, fent vagy már?
Szemeim hirtelen pattannak fel anya kiáltására. A francba!
- Persze, anya! – kiáltom vissza nemrég ébredt, rekedtes hangon.
A ritka reggelek egyike van. Tíz reggelből kilencszer ilyenkor türelmetlenül morgok vissza egy álmos „ja”-t – hiszen miért is ne lennék ébren –, de egyszer biztosan elalszom, és ilyenkor marad a füllentés.
Egy gyord mosakodás, aztán még gyorsabb felöltözés. Előkapok a szekrényből egy egyszerű, laza farmert meg egy szűk, fekete felsőt, magamra kapom őket, végül egy vékony pulcsival egészítem ki az öltözékem. A hajamat csak gyorsan átfésülöm, hogy ne egy hatalmas szénakazal látszatát keltse, aztán a vállamra kapom a táskám és már rohanok is lefelé a lépcsőn.
- Gondoltam, hogy elaludtál – üdvözöl anya mosolyogva.
Kezembe nyomja a reggeli szendvicsemet, mire én vigyorogva nyomok egy hálás puszit az arcára. Sietve az előszoba felé veszem az irányt, miközben igyekszem minél gyorsabban eltűntetni az ennivalót.
- Délután jövök! – kiáltom, miután sikerült felvennem a sportcipőmet.
Ha jobban belegondolok, a próba miatt talán este is lesz abból a délutánból, de mindegy. Kilépek az ajtón, majd – amint lenyeltem az utolsó falatot is – sietős léptekkel indulok a suli felé. A reggeli csatlakozást a többiekhez biztosan megint lekésem, ők ilyenkorra már mindig be szoktak menni, de sebaj. Legalább lesz mivel cseszegetniük egész nap.
***
Már éppen elindulnék a bejárathoz vezető lépcsőn fölfelé, mikor megtorpanok. Az iskolaudvar mellett ismerős autó áll – a környéken csak egy embernek van ilyen fekete terepjárója.
De mi a fenét keresne itt Jay?, gondolom.
Hátrébb lépek, és egy kicsit jobban körülnézek az udvaron, amikor a hátam mögül idegesítő nevetgélést hallok meg. Megfordulok – és kis híján hasra esek egyhelyben állva. Jay valóban itt van. Az iskolaépület oldalának dőlve áll, laza testhelyzetben, sármos mosollyal az arcán... és éppen Cassandra Nelsonnal bájcseveg. Érzem, hogy megy bennem folyamatosan fölfelé a pumpa, legszívesebben ráordítanák, hogy mi a fenét csinál.. De ehelyett inkább csendesen visszafordulok, és folytatom az utamat befelé.
Hogy kezdhet ki ezzel a csajjal?! Nem elég, hogy egy idegesítő hülye picsa, de ő a Street Fighters egyik tagja is! Az egyetlen rivális banda csak ebben a városrészben...
De ezen miért is húztam fel ennyire magam? Végül is az ő dolga... nem a barátom, hogy beleszóljak a nőügyeibe. Bár nem lenne ellenemre...
Na jó, ebből elég. Uralkodnom kell magamon. Jayről már abban a pillanatban lemondtam, amikor megtetszett. Pedig az már elég régen volt...
***
A nap nyugisan telik, a többieknek hamar sikerül elterelni a gondolataimat, de persze a kis tüske folyamatosan bököd – viszont visszafogom magam, és senkivel nem osztom meg ezt a kis kellemetlenséget. Nem biztos, hogy az egész csapatot fel kéne bolygatni, majd a mai próba után kérdőre vonom Jayt, amikor mindenki hazament.
- Blair? Hé, B! Föld hívja Blairt, Blair jelentkezz! – bököd meg Peter.
Kicsit megrázom a fejem, hogy visszatérjek a valóvilágba.
- Mi? Bocs, elkalandoztam.
- Vettük észre – neveti el magát Keisha. – Az volt a kérdés, hogy te tudsz-e valamit Jayről. Tegnap egész este nem vette föl a telefont, és csak sms-ben tudtunk neki szólni, hogy tudunk az itteni teremben próbálni. Most meg nem tudjuk, hogy megkapta-e.
Már tegnap este is?! Lehet, hogy komolyabb a dolog, mint gondoltam..?
- Nem, nem tudok – füllentem.
- Azért remélem megkapta. Szívás lenne egy próba a főnök nélkül – vonja meg a vállát Nash.
Végszóra a csengő jelzi, hogy vége az ebédszünetnek. A csapat szétszéled, de egy óra múlva úgyis találkozunk a tornateremben.
Nekem már csak egy történelemórám van hátra, amin szerencsére több csapattárssal is együtt vagyunk, így nem kell egyedül mennem. Rebecca, Nash, Jace és Eric járnak közös órára velem, így a mi kis ötösünk el is foglalja a hátsó sarkot a teremben. Nash mellett ülök, ezért az óra cseppet sem unalmas – mellette lehetetlen unatkozni, ezért is csípem annyira.
- Becks, legközelebb melléd ülök – súgom oda az előttem ülő Rebeccának, amikor már levegőt sem kapok a visszatartott nevetéstől.
Becks válaszul hátravigyorog rám. Ő még nálam is feltűnőbb jelenség a környéken, hiszen ő nem szimplán fehér – a suliban ő, egy alsóbb évfolyamos fiú, a drágalátos Cassandra és én vagyunk csak azok –, hanem a vörös hajú, hófehér bőrű kategóriából való.
Nash már éppen belekezdene a legújabb sztorizgatásába, amikor kicsöngetnek. Mind az öten felkapjuk a cuccainkat, és már sietünk is a tornaterem felé. Az öltözőkben lepakoljuk a táskákat, ékszereket és felesleges pulóvereket, sapkákat – kinek mi van. Aztán mindenki bevonul a terembe, és reménykedünk, hogy Jay megérkezik.
Mivel a fiúk elfoglalják az összes kényelmes ülőalkalmatosságot, mi négyen lányok próbálunk köztük, vagy rajtuk helyet keresni. Én Nash ölébe dobom le magam, mire ő színpadias nyöszörgéssel kezd el panaszkodni a súlyomra.
- Hát, Nash, most néhány óráig nevettetés helyett kénytelen leszel a táncra koncentrálni – vigyorgok rá.
- Ha téged is nézhetlek közben, akkor ez nem lesz probléma – kacsint rám mosolyogva.
- Flörtölgetés helyét koncentrálhatnátok inkább a bemelegítésre – hallom meg a hátam mögött Jay hangját.
Hát itt van. De miért ilyen ellenséges a hangja? Megfordulva azt kell látnom, hogy engem néz, tekintetében megmagyarázhatatlan eredetű haraggal. Mintha zavarná ha bármi is történne köztünk. Mi a franc ütött belé? Vagy csak én képzelgek? Na mindegy.
- Azt se tudtuk, jössz-e, Jay – szólal meg mellettünk Peter. – Nem jeleztél vissza tegnap.
- Dolgom volt – rendezi le egyszerűen.
Felvonom az egyik szemöldököm. Dolgod, mi? És a dolog neve bizonyára Cassandra. Jay kérdőn néz szkeptikus arckifejezésemre, de én nem strapálom magam a válasszal, inkább fölkelek és fölrántom Nash-t is.
- Munkára fiatalok, megérkezett a főnök! – adom ki a parancsot, mire mindenki vigyorogva föl is kel a helyéről.
***
Jay nem kímél minket, az edzés hosszú és kemény. Ha valaki elront valamit, a szokásos módon nem rest beolvasni az illetőnek. Nem mintha bárki is meglepődne ezen – egy ideje már megszoktuk, és mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy ha rosszul is esik, a fejlődés szempontjából igen pozitív hatást érhet el vele.
Furcsa, ha visszagondolok engem még egyszer sem oltott le ilyesfajta módon.
- Oké, emberek. Lezárásként csak felvezetek egy remélhetőleg tökéletesen megvalósítható tervet.
- Ne kímélj! – lelkesül fel rögtön Peter.
- Belekezdtem egy új koreográfia megírásába. Egészen egyedülálló lenne, hiszen mindannyian tudjuk, hogy nyakunkon a következő verseny, amin a Street Fighters ellen is harcba kell szállnunk.
Egyszerűen képtelen vagyok megállni megjegyzés nélkül.
- Milyen jól informált vagy a dolgaikkal kapcsolatban – szólalok meg negédes mosollyal.
Csak egy értetlen-szigorú pillantást kapok válaszul.
- Különlegessége lenne az is, hogy egy páros lenne a középpontban. Egy fiú és egy lány.
- És kik lesznek a páros?
- Nos – Jay pillantása újra rám vándorol. –, én a lányok közül Blairre gondoltam.
- Ez esetben én boldogan bevállalom a srác szerepét – vigyorodik el mellettem Nash.
- Én is! – kontrázik Peter.
Jay sokatmondóan elmosolyodik.
- Sajnálom fiúk, de ki kell ábrándítsalak benneteket. Én leszek a partner.
Mindenki pillantásán látni, hogy meglepődik – köztük az enyémen is. Ritkaságnak számít, hogy Jay páros feladatokba vonja bele magát.
- Én benne vagyok – jelentem ki végül mosolyogva.
***
Mindenki elment, csak ketten maradtunk hátra. Eljött az én időm. Odalépek Jayhez, aki éppen a cuccait pakolja össze, és hátammal a falnak támaszkodva nézek rá.
- Mi az? – néz rám, félbehagyva a pakolást.
- Mi volt ez a reggeli jelenet Cassandrával? – kérdezem.
Kezeimet összefonom a mellkasom előtt és szigorú tekintettel várom a válaszát.
|
|
