Beindítva a kocsit gyûrött pofával megyek be a rendõrségre. Az úton senki nincs, de még így is óvatosan vezetek, mivel tudom, még kómás vagyok. Nagyot ásítok a volán mögött, és mikor elérem a Fõkapitányság épületét leparkolva, állítom le a motort. Kiszállva a kocsiból ásítva indulok be.

- Jó estét John! Egy kávét? Az ügyfele a 8-as kihallgatóban van. –Mondja a portás.

- Jobb estét és igen kérek! Köszönöm az információt. Kérem, odahozzák be. – Mondom egyenesen a portásra nézve és a kihallgató elõtt szedem némiképp rendbe magam, ujjammal fésülöm át a hajam és nyakamba dobom a nyakkendõm, de nincs erõm megkötni. Bemegyek a kihallgatóba és két igen csinos lány fogad.

- Szép jó estét hölgyeim. Miben tudok segíteni eme két szép hölgynek? –Kérdem és nagyot ásítok ismételten.

- Ki maga? –Kérdi a feketehajú lány kissé csípõs nyelvén.

- Igaz is elnézésüket kérem. John Revenport vagyok, a kirendelt ügyvédjük. –Mondom és leülök velük szemben és kómásan nézek rájuk. –Elnézésüket kérem, ágyból vertek ki, hogy jöjjek be önökhöz, szóval bemutatkoznának? –Kérdem ismételten ásítva és kezem teszem a szám elé.

- A nevem Lisa Herion. 19 éves vagyok. –Mondja nekem kedvesebb hangnemben a szõkeség. ~Szép arca van és a szeme is szépen csillogó mély barna, de úgy elsõ látásra nem indít meg bennem semmit, amúgy se lehet semmi, hiszen az ügyfelem.~ Jegyzem meg magamban gondolatban, majd a feketehajú szépségre pillantok érdeklõdve.

- És önt, hogy hívják kedves? –Kérdem normál hangnemben érdeklõdve.

- Mégis miért áruljam el egy ágról szakadt ügyvéd palántának? –Kérdi csípõsen. Megjegyzésére nagyot sóhajtok.

- Nézze kisasszony, én segíteni jöttem, hogy tisztázzam önöket vagy megvédjem önöket a bíróság elõtt. Mivel még nem…-ekkor kopogás zavar meg és egy rendõr lép be az aktával és egy kávéval. –Köszönöm Tomas. –Mondom elvéve tõle és a kávéba egybõl bele kortyolok. –Nos most már fogom tudni mibe keveredtek. –Mondom és fellapozom az aktát. Amibe minden le van írva, ami elsõ körben szükséges.

- Egy ügyvédnek nem mindig jól kellene megjelennie, hogy elnyerje az ügyfelei bizalmát? –Kérdi ismételten próbálkozva kihozni a sodromból, de én csak elmosolyodom.

- Nézze kisasszony, próbálkozhat kihozni a sodromból. Tehet rám megjegyzéseket nyugodt szívvel, de ne higgye, hogy más ügyvéd éj derekán felfog kelni csak azért, hogy kivigye innen a csinos popóját.

- Haza. – ez egyértelmû, mit gondolt mégis hova?

- Hümm a ribanc anyádhoz? Lilith téged sehol nem vár semmi…

- Õ nem ribanc. – akadok ki indulatosan, bár tudom, hogy Edward közelebb áll az igazsághoz, mint szeretném. Igaza van… engem nem vár sehol senki és semmi… nincs hová mennem… Hiába próbálok meg erõs maradni, nem sikerül, egy kósza könnycsepp gördül le az arcomon. A legnagyobb meglepetés azonban akkor ér, mikor Edward lágyan letörli az arcomról. Ezt nem tudom hova tenni…

- De nem foglalkozik sokat veled… pedig megérdemelnéd. – hajol hozzám és mély hangon suttogja szavait a fülembe. Valamiért minden megszûnik létezni és csak az õ hangja marad, akár egy kígyó bûvölõ… – Aztán ott vannak az osztálytársaid… õket is utálod nem? És valljuk be a munkád se a legjobb… Volt egy barátod, akiben határtalanul bíztál és összetartotta az életed elcseszett szilánkjait, aztán róla pedig kiderült, hogy megcsal. Szívás. Na és mond csak… ezek után haza akarsz menni? – Miért? Miért van igaza? Miért lát rajtam keresztül? Miért ismer ennyire?

- Nem. – felelem remegõ hangon és próbálom visszafogni a könnyeim.  A következõ pillanatban újból csak meglepõdök, meg átölel, és a hátam simogatja. Ösztönösen próbálok eltûnni védelmet nyújtó karjaiban és mélyen szívom be férfias, szintén nyugtató illatát. Ki ez a férfi és miért? Miért történik velem mindez?

Nem tudom mennyi idõ múlva kezemnél fogva kezd vezetni. Nem tudom hová megyünk, de nekem mindegy. Hiszen az életem… már ha lehet annak nevezni… Szóval teljesen mindegy, hogy hova megyünk. Amúgy sem hiányozok senkinek. Talán jobb lenne eltûnni… örökre… ha belevetném magam a tengerbe sosem találnának meg. Fulladásos halál… azt mondják, hogy a legszörnyûbb halálnem…
Ilyen gondolatokkal megyek öntudatlanul utána, egy szót se szólva. Egy tûzlétrán felmászva bejutunk egy lakásba, ahol Edward leültet valamire, ameddig õ eltûnik egy pillanatra.

- Kérsz valamit enni? – kérdezi, de gyengén megrázom a fejem.

- Álmos vagyok. – susogom halványan.

- Gyere. – int, mire felkelek és elvisz a hálószobába. Fáradtan dõlök le és, mint akit fejbe vágtak, már alszom is.

*~*~

Reggel lassan ébredek. Olyan jól aludtam, nem akarok még felkelni… Próbálnám fejem belefúrni a párnába, de párna helyett valami keménybe ütközik a homlokom. Mintha bõrbõl lenne… és olyan… finom, karakteres illat leng körül… az én szobámban nincs ilyen illat.
A szemeim kipattannak és egy mellkassal szemezek. Mint akibe villám csapott úgy pattanok fel. Mi a kurva életet keresek én itt? Idegesen fogom a fejem és túrok bele a hajamba, majd egy párnát felkapva ütöm meg az alvó férfit. Kicsit ki vagyok…

 - Edward!! Én mi a faszt keresek ebben az ágyban!!!

- Elõször is ez az én ágyam… másodszor hazahoztalak, mert nem akartam, hogy fene nagy bánatodban levesd magadat valahonnan. Harmadszor aludj, már hajnali nem tudom mennyi van… - dõl vissza, de ennyivel nem intézzük el. Lehet, hogy neki nincs dolga, de nekem van.

- De cseszd meg nekem suliba kéne mennem… - jegyzem meg az elsõ dolgot, ami eszembe jut. Egy vadidegen fickó otthonában, az ágyában (!) Ébredek és a sulinál jobb egérutat nem tudok kitalálni… gratulálok Lady Baron, ebben az évben sem fogják semmiben sem Nobel-díjra jelölni.

- Szerzek neked igazolást csak könyörgök feküdj vissza… hacsak… - emeli meg kicsit a fejét.

- Mit hacsak? – vonom fel a szemöldököm.

- Hacsak nem vagy benne egy kis reggeli hancúrban. – vigyorog rám és ledobja magáról a takarót.  

- Hülye barom. – konstatálom ennyivel az egészet. Tudtam, hogy nagy az isten állatkertje, azt is, hogy alacsony a kerítés, na de hogy ennyire… Aztán a következõ pillanatban jut csak el a tudatomig, hogy Edward mellkasa meztelen volt– De mi ugye nem feküdtünk le? – ugrok fel, amint teljesen felfogom az egészet.

- Látsz itt valahol vértócsát.

- Nem.

- Na látod. Nyugi nem vettem el a szüzességedet.

- Honnan tudod hogy szûz vagyok? – meredek rá, mint borjú az új kapura.

- Barátod mondta tegnap, de most már isten nevére kérlek, feküdj vissza!!!

- Pogány vagyok. –tájékoztatom, de azért visszafekszem. Egy napot kihagyhatok… Azonban nem ugyanoda fekszem vissza, hanem kihúzódom teljesen az ágy szélére. Ha jól sejtem akkor egész éjjel átölelt. Ám ezen nincs sok idõm filozofálni, mivel visszaránt az ágy közepére és mindkét kezével átkarol.

- Szemét eressz!!! – kiabálok és ficánkolok, hogy valahogy szabaduljak.

- Nem eresztelek. – vigyorog rám, de nem adom fel.

Sikeresen kiszabadulok, lenyomom az ágyra és kezeit leszorítva vigyorgok rá diadalittasan. Most meg vagy! De sajnos nem hajlandó megadni magát és minden erõfeszítésem ellenére fél perc múlva már én vagyok a vesztes fél.

- Nagyon aranyos vagy. – tájékoztat vigyorogva, miközben végignéz rajtam, amitõl kellemetlenül érzem magam, na meg az sem emel a komforton, hogy mindkét kezem a fejem fölött fogja le a jobb kezével. A következõ pillanatban másik kezével végigsimít a melleimen.

- Te mit csinálsz? – leszek tiszta vörös, de õ csak rendületlenül mosolyog.

- Játszunk nem? – kérdi és homlokon csókol.

-Nekem nem tetszik ez a játék. – próbálom kiszabadítani legalább az egyik kezem, de Edward sokkal erõsebb, nemhiába, hiszen férfiból van. Most, hogy így jobban szemügyre vehetem… sokkal izmosabb, mint Adam. Mármint nem is az, hogy sokkal, mivel Adamnek nem igazán volt kidolgozva semmije.

- Nekem viszont nagyon is. – szélesedik el még jobban a vigyora és fejét a fejem mellé süllyeszti, hogy azzal az ellenállhatatlan hangjával a fülembe búgjon. – Legalább megmutathatom, hogy nem vagyok impotens. – nyalintja meg a fülem, majd nyelvével letéved a nyakamra. Tényleg fém darabokat éreztem?! Valaki mondja, hogy ez egy rossz rémálom és mindjárt felébredek!

- Nem akarok játszani, eressz már el! – kezdek el mocorogni alatta és próbálom elérni, hogy eleresszen. Kezdek kicsit bepánikolni.

- Miért nem? Szerintem nagyon élveznéd… - susogja és kezeit végigfutatja melleimen, hasamon, egészen le a combomig és ott megáll egy pillanatra, hogy vigyorogva félelemtõl csillogó szemeimbe nézzen.

- Kérlek… - préselem ki magamból remegõ hangon, amit õ szemmel láthatólag nagyon élvez. Felemelkedik és látszólag nagyon jól szórakozik.

- Tedd szét a lábad, ígérem nem fog fájni. – duruzsolja és mintha engedné el a csuklóm, de ezt fel sem fogom, csak a lehetõséget kihasználva tökön rúgom. Könnyes szemmel összegörnyed, miközben én sikeresen eltávolodok tõle és felállok, menekülésre készen.

- Lilith! A kurva életbe! Ezt meg miért csináltad? –ordítja fájó testrészét fogva.

- Majdnem megerõszakoltál és még kérded, hogy miért? – kiabálom vissza.

- Életemben nem erõszakoltam meg senkit, pláne nem egy szûz kislányt! Mégis mit hittél, miért mászok le rólad és engedem el a kezed?! – Most, hogy mondja… ebben van valami… Égõ arccal azonnal kimegyek a szobából és a konyhát felfedezve tárom ki a hûtõt, A mélyhûtõben szerencsére van jégkocka, így azokat beledobva egy kósza nejlonzacskóba térek vissza a szobába, ahol Edward próbálja magát összeszedni. Felé nyújtom a jeges zacskót, bár fogalmam sincs, hogy ez mennyit segíthet rajta.

- Bocsánat. – cincogom, mikor elveszi. Egy ideig csak hallgat, majd megszólal.

- Nekem nem kéne ilyeneket játszanom, de a fene sem gondolta volna, hogy így reagálsz.

- Miért, hogy kellett volna? – háborodok fel.

- Megmutatom, hogy a pasid megcsal, megvigasztallak, nem hagylak egyedül, elhozlak hozzám, az ágyamban alszol, a karjaimban és egyszer sem nyúltam hozzád. Szerinted ezek után megerõszakolnálak? Ha akartam volna már régen megtettem volna. – ez… mondjuk… logikus. Azt hiszem megint nála a pont. – Inkább reggelizzünk… - kel fel sóhajtva és azt hiszem a jég az egy jó lépés volt, mivel hozzá magával, bár lehet csak azért, hogy ne érezzem magam olyan ramatyul. Ennél a fazonnal nem tudni.

A vendéglátásért (lehet ezt annak hívni?) cserébe én csinálom a rántottát, na meg azért mert Edward éppen rokkantnyugdíjast játszik. Na azért nem hiszem el, hogy ennyire fáj… majd meg kell kérdeznem valamelyik fiú osztálytársam. Már így is én vagyok a fura lány, ez nem fog se osztani, se szorozni.

Evés közben furcsa mód egész jól elbeszélgetünk. Illetve õ kérdez, én felelek, mert én hiába kérdezek bármit is, mindig kitérõ vagy semmitmondó választ kapok, vagy eltereli a témát, amit mindig késõn veszek észre. A legijesztõbb és bámulatosabb az egészben az, hogy bármit válaszolok, olyan, mintha már rég tudta volna. A másik legborzalmasabb a dologban az, hogy egyre szimpatikusabb ez a marha, pedig tegnap éjjel még a torkának estem volna.

Reggeli után felajánlom, hogy elmosogatok, de nem hagyja és beirányít a fürdõbe, miszerint csináljak magammal valamit, mert rossz rám nézni. A tükörben igazat adok neki. Kócos vagyok, duzzadt a szemem, a sminkem elkenõdött, elfolyt, egyszóval minden bajom van. Miután kijövök õ is elmegy, én meg addig nézelõdöm. Egész rendes kis lakás, csak kissé üres, mintha nem nagyon használná…   
Mikor kijön, dereka körül egy törülközõvel, semmi mással, megilletõdve bámulom. Egyszerûen nem tudom levenni a testérõl a szemem. Nem azért mert nem láttam még meztelen felsõtestet, na de… ez hol van az eddigi pasijaimétól? Anyám, Edward tényleg egy igazi férfi…

-Húzd fel az állad, mert a végén belerepül a szádba egy bogár. – mosolyog én meg a zoknimig pirulok. Hogy a kurva életbe feledkezhettem el magamról ennyire? Ez annyira ciki…

-Nesze. – nyom a kezembe egy nadrágot meg egy pólót. - A nadrág egy melegítõ nadrág, mint amiben kocogni szokás, a póló meg a mai világban kit érdekel.   – dörmögi és mikor csak nagy pislogásokat kap válaszul, még hozzáteszi: - Nem lakok valami biztonságos környéken és ha nem akarod, hogy valamelyik drogos, alkoholista köcsög berántson valahova, akkor jobban teszed, ha átvedled ezt a topot meg miniszoknyát. Még papucsot is adok, még régen kaptam, de elcseszték a méretem és még nem dobtam ki.  – Annyira logikusan gondolkodik… olyan hülyének érzem magam… De valami hálával vegyes szeretet kezd el bennem mozgolódni, minek hatására szorosan átölelem egy köszönömöt rebegve. Edward mintha meglepõdött volna, de gyorsan rendezi az arcvonásait. Átöltözök és mire kiérek, addigra már az asztalnál ül valami papír felett.

- Hogy is hívják az apukádat?

- James Baronnak, miért?

- Kell az igazoláshoz. Ha egy elvált apuka évente egyszer elrabolja a lányát azt általában nem szokták leellenõrizni és megértik. Bár a te apád valószínûleg még egyszer sem látogatott meg.  

- Ezt honnét tudod? – áll meg bennem az ütõ. Ezt sem mondtam neki!

- Amikor mondtam, hogy nincs hová menned, meg hogy nem kellesz senkinek, akkor nem nagyon ellenkeztél, hogy de igen, ott van nekem apuci. – világosít fel kissé flegmán, miközben körmöli apám nevét.

- Igazad van… - susogom és lassan huppanok le a székre. Én újból a könnyeimmel küzdök, mert fojtogat ez az érzés, hogy tényleg nincs semmim és nem számíthatok senkire, meg hogy senkinek sem kellek, mindenki elhagy vagy átver… Nem tudom, hogy hány percig meredhettem magamba zuhanva a padlóra, amikor Edward karomat megfogva talpra ránt.

- Na indulás, eleget depresszióztál.

- Igaz, ideje indulnom. – erõltetek magamra egy mosolyt. Kicsit sem volt finom, udvarias és kedves, ahogy kitett, de nem csodálom, hogy elege van belõlem. Bizonyára neki is van jobb dolga, meg hát ki vagyok én? Már így is hálával tartozom, amiért befogadott egy éjszakára. – Köszönök mindent. A ruhákat majd kimosva visszahozom.

- Szívesen és rendben, de most gyere. – indul el az ajtóhoz és elkezdi húzni a cipõjét.

- Tessék?

- Még nem mondtam, hogy megszabadulhatsz tõlem. – vigyorog újból.

- Mi van? – döbbenek le újból.

- Inkább kövess. – lép ki az ajtón és már indulunk is. Meg kell hagyni, tényleg nem lakik a legbiztonságosabb környéken, még fényes nappal sem jó érzés erre sétálni… Mikor egy alak, még a í bõ és nagy ruha ellenére is vészjóslón végigmér, ijedten húzódom közelebb Edwardhoz, nehogy leszakadjak tõle.

- Itt is vagyunk. – áll meg én meg nem vágom, hogy mit akarunk a folyóval. Illetve õ mit akar a folyóval.

- Nem értem miért jöttünk ide…

- Ha egy kicsit megfordulsz, akkor már minden világos lesz. Odamegyünk. – mutat mosolyogva egy teljesen más irányba (merthogy miért is ne a nem megfelelõ irányba nézzünk?) és én követem a tekintetemmel.

- Ez komoly? Egy vidámparkba megyünk? – az állam lassan már a földet verdesi. Ez a fazon… kész meglepetés. 

- Tényleg és hány hónappal? –vigyorog rám gúnyosan és lassan kezd kinyílni a bicska a zsebemben. - Na és mond csak mennyiért vállaltad be azt a táncot?

- Nem vagyok köteles válaszolni a kérdésedre.

- És kétszer annyiért vállalnál nekem egy öltáncot valamelyik szobában csak ketten. – vigyorog rám perverzen és nekem leesik az állam. Mégis mit képzel ez magáról?

- Nem. – rázom meg a fejem miután magamhoz térek.

- Egy órára elszabadítanálak innen és csak nekem kéne táncolnod kétszer annyiért, mint amennyiért mindenkinek táncoltál. Ennyire taszít a személyem? – vonja fel a szemöldökét a végén ezzel kiskutyás kölcsönözve önmagának. Végülis… nem néz ki veszélyesnek… meg az a plusz pénz sem ártana…ráadásul még jól is néz ki…

- Na jó…de soha többet. – egyezek bele, hiszen ami nem öl meg az erõsít.

- Soha ne mondd, hogy soha. – kapja el az állam és a biztonságérzetem tovaszállt.

- Kris bemegyünk a kilencesbe. – kiált Krisnek. Ennyire ismerné a tagokat? De ha ennyit járt ide, hogyhogy még nem futottam vele össze?

Bemegyünk a szobába és azonnal levágódik egy fotelbe és vár. Fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálnom…
- Öhh én még soha nem csináltam ilyet…- szökik enyhe pír az arcomba.

- Figyelj…

- Lilith. – segítem ki a nevemmel.

- Annyi a dolgod hogy szépen idejössz, és ruhában úgy csinálsz, mintha meglovagolnál. Közben lehetõleg minél több eszközzel érd el, hogy felizguljak. Ja igen és ha nem sikerül akkor nem fizetek. – mondja csak úgy mellekésen egy mellékes vigyor kíséretében.

- De mi?! – ez most szórakozik velem?

- Bocsi ha a termék nem kielégítõ reklamálok. – mondja végezetül, végülis jogos… Kicsit a hányinger kerülget, de elkezdem. Nem hiszem el, hogy képes voltam ilyenbe belemenni…Minden mozdulatot bevetek ami eszembe jut, de mit sem érek vele, sõt néha még õ is segít. Én ezt nem hiszem el… Mikor elkezdek kicsit pihegni, benyúl a szoknyám, utána a tangám alá. Megállok. Errõl nem volt szó.

- Látom te már eléggé jól állsz. – vigyorog már megint rám, mire újból kissé elpirulok.- De tudod én nem állok ilyen jól…bár te még fiatalabb vagy. Ne segítsek? – Ó, hogy állna beléd a Titanic!

- Nem én nem táncos és nem kurva vagyok már elmondtam.

- Hát jó. De ettõl függetlenül nem kapsz tõlem semmit, de a tulajnak szólok hogy azt is fizesse amikor velem voltál így olyan mintha meg sem történt volna. – lesütöm a szemem. Ezt a szégyent, hogy fogom túlélni?

- Tudod minden nõ egy ribanc – emeli fel arcom az államnál fogva – csak van, akibõl nehezebb elõhozni. De ha azt ígéred neki, hogy a hercegnõd lesz és hogy kényeztetni fogod…kezesek mint a bárány. De néha elég, ha csak adni tudsz nekik valamit, ami egy kicsit jobbá teszi a világukat, amibõl soha nem szabadulhatnak. Cigit, pénzt esetleg drogokat… - néz mélyen nagyra tágult szemeimbe. Rövid idõ után kezemet végigcsúsztatom a mellkasán.
- Igazad van… minden nõ egy ribanc… - suttogom érzéki hangon, ahogy kezem lassan felcsúszik a vállaira és arcom közelebb kerül az övéhez. Elõször kicsit meglepõdök, majd diadalmasan mosolyog. De nem örülhet sokáig, a következõ pillanatban egy hatalmas pofon csattan az arcán.
- Engem ne általánosíts te impotens vadbarom! – emelem fel a hangom,, aztán kifelé veszem az irányt.  Még egy utolsó pillantást vetek rá, mielõtt kilépek, de õ csak mosolyogva bámul utánam. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy még nem végeztünk…

Ezután már nem történik semmi izgalmas a munkámban. Még fellépek a lányokkal és utána vissza a pulthoz. Mikor lejár a  munkaidõm a fõnök behívat, hogy megkérdezze, hogy mi volt ez a mai Edwarddal. Hm… szóval így hívják. Kicsit dühös is lett a fõnök, végülis nem múltam el húsz éves, még egyáltalán nem dolgozhatnék itt és a munkám elején megígérte, hogy ameddig tart a munkaidõm, addig vigyáz rám. Ezen kicsit kiakadtam, de igaza van. Ha bárki megneszeli, hogy illegálisan dolgozom egy ilyen helyen lecsukják. Mindent elmeséltem és megnyugtattam, hogy több ilyen nem lesz. Megnyugszik és végre én is leléphetek.

Az öltözõben visszaöltözöm a normális, általam varrt, kényelmes ruhába és kimegyek a bár elõtti kis zöld területre, ahol már vár rám a barátom. Olyan jó érzés, hogy sikerült találnom valakit, aki elviseli, hogy egy ilyen helyen dolgozom és bízik bennem és még haza is kísérget, nehogy bajom essen... Csókkal köszönünk egymásnak és kézenfogva elindulunk. De, hogy a maradék éjszakám se teljen nyugodtan az egyik padon észreveszem Edwardot. Úgy csinálok, mintha nem ismerném. Bár igaz, nem ismerem. Minél közelebb érünk, mintha annál jobban mosolyognak magában. Csak tudnám, hogy mi az amin ennyire szórakozik…. Hátborzongató egy alak…
- Lilith, hogy tudsz egy ekkora seggfejjel járni? – néz ránk, mikor pár lépéssel elhagytuk. Barátom felháborodva megfordul.
- Beszóltál kisanyám?
- Adam ne… - kapom el a karját
- Mi van Lilith? Még véded is? Ugyan már kis lány, egy kis vereség még nem ártott senkinek. – mosolyog Edward. Direkt csinálja… látszik rajta, hogy direkt ingerli. Miért? Miért nem képes békén hagyni?
- Lilith honnét ismered ezt az arcot?! – fordul felém Adam.
- A bárból.
- Nem csak onnan kicsi lány, nem emlékszel arra, amikor meglovagoltál? – mosolyog egyre jobban, egyre számítóbban és bennem meghûl a vér. Mielõtt bármit is reagálhatnék Adam ellök magától.
- Képes voltál megcsalni? És fizetett is érte? De hát nekem azt mondtad, hogy szûz vagy!- kiabálja - Tudod mit? Köztünk vége!
- Adam! – kiáltok utána, futnék is, de Edward megfogja a karom.
- Hülye kurva! – kiáltja még hátra Adam és elmegy. Érzem, ahogy megremegek és kifut a föld a lábam alól. Edward segít nekem leülni a padra, bár én ezt fel sem fogom. Lassan könnyek törnek elõ a szemembõl, amik komótosan csordogálnak le az arcomon, de én meg sem nyikkanok. Nem is értem, hogy mit vártam… engem mindig mindenki elhagy, még a saját szüleim sem szeretnek. Miért hittem azt, hogy Adammel boldog leszek? Képes hinni egy vadidegennek, mint nekem. Hiszen nem történt semmi… De mégis miért vagyok ennyire kiakadva? Ehhez már igazán hozzá kellett volna szoknom… Megtörlöm a szemeim, és amikor akarnék felállni azt veszem észre, hogy Edward simogatja a fejem.
- Ha még egyszer hozzám érsz, megnyúzlak! – kiáltom miközben felpattanok a padról.
- Hidd el, csak jobban jársz nélküle.
- Ezt hadd döntsem el én, jó?! – vágom csípõre a kezem. – Ameddig te meg nem jelentél minden jól ment!
- Ó, igazán? – kúszik fel ismét az a vigyor az arcára, amit legszívesebben a saját körmeimmel kaparnék le.
- Ó, igazán. – jelentem ki magabiztosan, de õ csak kuncog.
- Hogy te milyen kis naiv vagy.
- Ezzel meg mit akarsz?
- Csupán annyit, hogy ameddig te bent dolgoztál, addig a drága kis volt barátod egy másik csajjal smárolt idekinn.
- Hazudsz. –mondom hûvösen, gyilkos pillantással. – Engem ne akarj manipulálni.  
- Pedig igazat mondok, de ha nekem nem hiszel, akkor ennek fogsz. – nyúl be a zsebébe és elõveszi a mobilját. Megkeres rajta valamit és elém tartja. Egy videofelvétel… Adam egy másik lánnyal kézen fogva, majd csókolóznak, Adam le is tapizza meg minden. Hitetlenkedve és tátott szájjal figyelem, de utána ismét felmegy bennem a pumpa.
- Tedd meg azt a szívességet, hogy kiszállsz az életembõl! – állok fel és mennék el, de Edward karomat megfogva állít meg. Reflexszerûen megfordulok, miközben megemelem a lábam és egy szép teakwondo rúgással arcon találom. Elenged, az arcához kap, kicsit felszisszen. Szóval bírja a fájdalmat… ez nem jelent jót, de remélem, hogy lekopik.

-Mondtam, hogyha még egyszer hozzám érsz, azt megkeserülöd. – emlékeztetem és megfordulok. 

Elmosolyodik és megcsókol.

- Õ akarta, te meg tisztességes párbajban gyõzted le – válaszolja.

Magához ölelve csókol meg újra, kezét is lejjebb csúsztatva finoman fenekembe markol. Nem tudom megállni mosolygás nélkül.

***

Jó ideig tart még a buli, de eljön az ideje az én kimerülésemnek is, késõbb egyértelmûen érzem magamon a fáradtságot.

- Jay nem megyünk inkább? – kérdezem, mire magához ölel.

- De megyünk – puszil homlokon.

Együtt elbúcsúzunk a többiektõl, kocsiba ülünk, és már megyünk is hozzá. Mikor megérkezünk, bemegyünk a házba, föl a hálószobájába, ahol leteszi a cuccainkat.

- Szeretnél fürdeni? – érdeklõdik mosolyogva, miközben magához ölel.

- Igen, de nélküled – mosolygok arcán végigsimítva.

- Rendben, de csak most az egyszer – kacsint rám. Keres nekem egy bokszert meg egy pólót, és odaadja. – Tessék, ezeket fel tudod venni.

Hálás puszit kap finom ajkaira, aztán el is tûnök a fürdõben. Most az egyszer válik szerencsémre, hogy Cassandra itt lebzsel, mert így tudok lopni a nõi tusfürdõjébõl. Lezuhanyozok, megtörölközök, majd fölkapom magamra a Jaytõl kapott ruhákat.

A szobába visszatérve kellemes látvány fogad. Jay lehunyt szemekkel, félmeztelenül fekszik az ágyon, izmos felsõtestét nem rejti el a szemem elõl semmi... és ez így tetszik is. Odasétálok mellé, fölé térdelek az ágyon és mellkasát kezdem simogatni. Kinyitja gyönyörû szemeit, mire rámosolygok, amit viszonoz is. Lehúz magához, megcsókol, kezével elkezdi felfedezni a testemet. Hozzásimulva fekszem el rajta, élvezve csókjait és ujjai finom érintését, hamarosan már a póló alatt, közvetlenül a bõrömön is. Kezei a fenekem felé is elkalandoznak, de nem zavar.

Fordít helyzetünkön, majd ajkaival a nyakamra vándorol, hogy forró csókokkal borítsa be, miközben selymes érintése is tovább kényezteti testemen. Tarkóját és hátát simogatom, halk sóhajok szöknek ki ajkaimon, és kezdem egyre inkább elragadtatni magam. De hová sietünk?

- Jay. El kéne menned, fürdeni nem? – kérdezem.

Szemeim még mindig le vannak hunyva, de érzem, ahogy újra arcomhoz közelít, és végül meg is csókol.

- Biztos, hogy szeretnéd? – kérdezi, mire kinyitom a szemem.

- Menjél fürdeni – makacsolom meg magam.

Kapok egy finom csókot, aztán a fürdõszobába megy zuhanyozni. Én közben kényelmesen befészkelem magam a puha ágyba, a takaró alá. Még a szemeimet is lehunyom, kissé el is szenderedek, és csak arra eszmélek föl, hogy Jay hátulról ölel magához, hasamat simogatva, miközben finom csókokat nyom a nyakamra. Fejemet felé fordítom, végigsimítok arcán.

- Ne haragudj, de fáradt vagyok – suttogom, mire édes mosolyával ajándékoz meg.

- Nincs semmi gond. Pihenjél nyugodtan én meg szépen álomba ringatlak – súgja vissza.

Tovább simogat, finom puszikat kapok, és ez hamarosan kellemes álomba is merít.

***

Másnap reggel úgy érzem, szokatlanul késõn kelek föl. Ezt bizonyítja az is, hogy Jay helyén csak egy párnán hagyott cetli vár, miszerint boltba ment és mindjárt jön. Mosolyogva megyek ki a fürdõszobába, hogy kissé felfrissítsem magam, majd lesétálok az emeletrõl. A nappaliban viszont nem várt, negatív meglepetés fogad.

Cassandra.

- Hát... hát te meg mit keresel itt?! – kezd el azonnal sopánkodni.

- Aranyat... Szerinted? Minek látszik? – kérdezek vissza unottan.

- És mégis hogy képzeled, hogy csak úgy idejössz a házamba? – húzza fel az orrát.

Még a szám is elnyílik a csodálkozástól, felvonom a szemöldököm.

- Bocs... szerintem félrehallottam. A házadba? Ez itt még mindig Jay háza, akár itt mereszted a segged, akár nem.

- Nem érdekel! Akkor is itt lakok! És ki kéne kérnie a véleményemet! – hisztizik. – És én téged itt nagyon nem akarlak látni!

- Mi van, Cassandra, talán a tegnapi vereséged miatt vagy ennyire zabos?

- Nem amiatt, hanem azért, mert félre vezeted Jay-t. Nem vagy hozzá való és mindent meg fogok tenni, hogy titeket külön válasszalak.

- Elegem van belõled Cass. – Meglepve kapom oldalra a fejem, ahogy meghallom Jay hangját. (A gyomromban röpködõ pillangókkal igyekszem nem törõdni.) Beljebb lép, mögém jön, és a derekamra teszi a kezét. – Húzz el a házamból és menj oda, ahova menni akarsz.

- De Jay – szeppen meg.

- Nincs semmi de Jay. Semmi közöm nincs hozzád, és ha megpróbálod bántani Blairt, a saját kezemmel fogom eltörni a karodat és utána azt csinálsz, amit akarsz.

Ejha, most tényleg begurult a kis édes.

- Jay nem küldhetsz el.

- Dehogynem és nagyon is örömmel teszem. – Cassandra szobájába sétál, és kidobálja a ruháit. – És most takarodj a házamból.

- És ha nem megyek?

- Akkor én magam teszem ki a szûröd.

Már indulna is felé, de Cassandra végre veszi a lapot, és magától indul meg.

- Ne is hallgass rá. Igenis hozzám való vagy – fordul felém, és egy gyönyörû vörös rózsát nyújt át. – Tessék, ezt neked hoztam.

Mosolya engem is mosolygásra késztet, boldogan szagolom meg a rózsát. Az illata legalább olyan finom, mint amilyen szép a virág.

- Köszönöm szépen. És ne aggódj miatta. Tudom, hogy csak féltékeny rám – mosolygok rá.

Megcsókol, és szorosan magához ölel.

A nap sajnos szinte elrepül az Õ társaságában, annyira boldog vagyok és annyira jó minden... De anya sajnos hazarendel, mert segítenem kell neki otthon. Jay természetesen hazahoz, de csak hosszas búcsúzkodás után engem utamra. Már most alig várom a próbát...

***

A próbára kicsit elõbb érkezek, mint a többiek, de a terem elé érve újabb meglepetésbe ütközök. Jay már itt van... de nem csak õ.

- ... Még le sem tudtad fektetni. Ez egyszerûen szánalmas – kapom el Cassandra mondatának utolsó részét.

Jay odamegy hozzá, és megfogja a kezét, bennem pedig önkéntelenül is feltámad a zöldszemû szörnyeteg... amíg meg nem hallom, mit mond.

- Ide figyelj Cassandra. Én Blairt szeretem, és amíg õ nem akar velem lefeküdni, nem fogom erõltetni. Nem mondom azt, hogy nem kívánom, mert igen is nagyon kívánom, de nem akarok olyat ráerõltetni, amit õ nem akar, és tudod mi az, amit iránta érzek? Szerelem. Ez az, amit te soha nem fogsz érezni és egy fiú csak fog irántad érezni, mert csak a lyukat látják benned, de Blair nem te vagy. Õ teljesen más, mint te vagy és ezerszer jobb. Boldog vagyok vele és ezt semmire nem cserélném el.

Cassandra már észrevett, de mikor egyenesen rám néz, Jay is megfordul. Kikerekedett szemekkel nézek, ez az elõzõ vallomás meglepett. De kizárólag pozitívan.

- Na én elmentem. Legyetek boldogok – mondja Cassandra gúnyosan, és szerencséjére elriszálja a seggét.

Sokáig nézünk egymás szemébe Jay-jel.

Látom, hogy meg akar szólalni, de én megelõzöm, odarohanok hozzá, és táskámat nemtörõdöm módon dobom le valahova a falhoz. Aztán a nyakába ugrok, és egyszerûen megcsókolom. Egyszerûen? Nem. Szenvedélyesen... érzelmekkel telve.

- Blair...

- Szeretlek Jay – suttogom.

Néhány másodpercig meglepetten néz rám, de én megerõsítésül rámosolygok. Erre már õ is elmosolyodik, a karjaiba kap, és újra megcsókol. Nevetve viszonzom csókját, nyakába kapaszkodva – és végtelenül boldogan.

- Jézusom, menjetek szobára! – Keisha nem hazudtolja meg önmagát.

Nevetve engedjük el egymást, a többiek is szállingózni kezdenek befelé, és hamarosan mindenki megérkezik.  Kezdõdhet a próba.

***

Minden tökéletesen megy. Sokat haladunk, tökéletesen begyakorolunk minden mozdulatot – kell is, hiszen nyakunkon a verseny, alig néhány nap és itt van.

- Gyere, hazaviszlek – fogja meg a kezem Jay mosolyogva, mikor már mindenki elhagyta a termet.

Viszonzom mosolyát, kézen fogva indulunk a kocsijához. Bepakoljuk a táskákat, aztán mi is beszállunk.

- Jay...

- Hm? – mosolyog rám édesen.

- Anya holnap estig nincs otthon. Nincs kedved ott aludni? – pislogok rá kérlelõn.

- Ezer örömmel, kicsim – hajol közelebb egy csókért. – Hazaviszlek, én otthon összepakolok néhány cuccot, és visszamegyek, jó?

- Rendben – csókolom meg boldogan újra.

***

Valóban a tervek szerint alakulnak a dolgok. Alig fél órát kell várnom rá, már csengetnek is, és természetesen Jay áll az ajtóban, friss illatából ítélve frissen fürödve, bár tekintete mintha kissé feszült lenne.

- Baj van? – kérdezem aggódva, miközben beinvitálom.

- Semmi baj – ölel át, majd nyakamba csókol. – Csak Cassandra felhúzott.

- Ott volt? – húzom el a szám.

- Igen. Nekiállt könyörögni, de elküldtem. Te sokkal fontosabb vagy.

Boldogan megcsókolom.

- Akkor ne is gondoljunk rá! Gyere, menjünk föl.

Megfogom kezét, és fölvezetem szobámba. Nem valami nagy, nem is fényûzõ, de van benne franciaágy, amin kényelmesen elférünk, TV és számítógép. És ez így jó.

- Helyezd magad kényelembe, érezd magad otthon, ésatöbbi. Pakolj le nyugodtan, én elszaladok fürdeni, mert azzal még le vagyok maradva – mosolygok rá.

- Rendben. – Magához húz egy csókra, majd utamra enged.

Gyorsan lerendezem a fürdést. A kedvenc, finom illatú tusfürdõmet használom, és fürdés közben határozott terv alakul ki a fejemben. Igen... pontosan tudtam már, hogy mit akarok, most már azt is tudom, hogyan.

A zuhany alól kilépve megmosakszom és megtörölközöm. Aztán elõveszem fekete szaténköpenyemet – de alá semmit. Csak ezt. Kimegyek a fürdõszobából, vissza a hálószobámba, és halkan becsukom az ajtót. Jay az ablaknál áll, nekem háttal, elgondolkozhatott, mert nem vette észre, hogy bejöttem.

- Jay? – szólítom meg, miközben kioldom a köpeny szalagját.

Ahogy megfordul hangomra, lecsúsztatom vállaimról a köpenyt, ami szabadon esik a padlóra.