|
|
Szerepjáték
(Togainu no Chi)
| Ereni-chan | 2011. 01. 28. 21:20:48 | #10882 |
Karakter: Akira
Megjegyzés: (Shiki-kunomnak)
Az úton többször is próbálom kiszedni belőle, mi ez az egész, de a kis drága persze nem méltat válaszra. Otthon se mond többet, csak ellátja a kezem, nekem pedig néha már sírni lenne kedvem a fájdalomtól. De mivel az nem lenne túl férfias, csak ordítok. Ez sem túl férfias, de jobb, mint a sírás. Miután kész vagyok, ad valami fájdalomcsillapító bogyeszt, meg hoz be kaját, aztán már menne is a ki tudja hová. Tényleg, hová? Ilyen idegállapotban csak ne menjen sehová!
- Shiki, hova mész? - kérdem ijedt hangon. Nem akarom, hogy valami hülyeséget csináljon!
- Valakit seggbe fogok most úgy baszni - válaszol dühösen, és valahogy sejtem, hogy ezt most nem szó szerint kell érteni. Van egy olyan érzésem, hogy az a csávesz, akihez megy, nem nagyon fogja élvezni a dolgot.
- Ő volt, aki így elintézett, és aki ezt tette velem? - kérdem kissé rémülten, mert nem akarom, hogy elmenjen hozzá. Az a személy… nagyon ijesztő volt és kegyetlen. A végén még valami komolyabb baja esik Shikinek, és nem bírnám ki, ha ez miattam lenne!
- Igen - válaszolja, és mielőtt még bármit is tehetnék, elhúz a szobából.
- Shiki, várj, ne menj, Shikiiii! - De már hiába is kiabálok, itt hagyott. Morogva terülök el az ágyon, és legszívesebben mindent szétbasznék dühömben, de van egy olyan érzésem, hogy nem most kéne tombolni. Végül csak egy párnát magamhoz ölelve kezdem bámulni a plafont, és azon imádkozom, hogy nehogy valami baja legyen… imádkozni, pheh, pedig nem is hiszek istenben! Na lényegtelen. Éhes vagyok, de nincs kedvem enni. A karom nagyon fáj, és most valahogy még az olvasáshoz sincs erőm. Csak azt akarom, hogy végre épségben visszaérjen…
Mély depresszióba esek már, mire megérkezik. Az ágyon ülve jól összehúzom magam, lábaim a kezeimmel kulcsolom össze, és térdeimen pihentetem a fejem. Mikor meghallom, hogy bejön, rögtön rá emelem tekintetem, és némileg meg is nyugszom: nem lett semmi baja. Visszapillant rám, és az ajtónak dől. Gondterheltnek látszik. És a legszörnyűbb, hogy tudom: miattam. Nem vagyok itt biztonságban, érzem… de amíg Toshimában tartózkodom, tulajdonképpen sehol sincs menedékem. Itt minden hely olyan, mintha a halálodat segítené elő…
Eldobja a katanáját, mire kissé megrezzenek, aztán ezt követi a kabátja is. Aztán a hajába túr, és sóhajt egyet. Persze, sok gond van velem, tudom… de ez rád is elmondható, Shiki. Egyszer még tuti bele fogsz őrjíteni az aggódásba.
Végül csak mellém sétál, és lefekszik az ágyra. Elgondolkodva pillantok magam elé. Most, hogy belegondolok, ideje lenne kiszedni belőle, ki is ő valójában…
- Van valami, amit tudnom kell rólad?
- Ezt én is kérdezhetném tőled - morgom felé. Azért ez vicces. Róla homályos minden, és nekem kéne életrajzi bemutatót tartanom? Shiki… néha tényleg nem értelek. - Miattad sérültem meg - vágom a fejéhez, de már bánom is. Hiszen azért sok mindent köszönhetek neki… többek közt, hogy a barátaim már utálnak, hogy már soha nem leszek szabad, és, hogy itt dekkolok már ki tudja hány napja a ki tudja kinél. Mert a nevednél többet nem igazán tudok rólad, Shiki. És akkor arról a fura pasiról már ne is beszéljünk… „Nano”, ugye? Na, és őt vajon honnan ismered? És mért akart megölni engem? De valahogy tudom, hogy ezekre a kérdésekre úgysem fogsz válaszolni soha.
- Ha nem vagy nálam, már rég halott lennél. Ez nem neked való hely. - Felnevetek. Ugyan, mit tudsz te rólam? Nem tudod, ki voltam… Bl@ster bajnok, a király, akit mindenki tisztelt! És ki vagyok melletted? Ki vagyok..? Vagy inkább mi. Tulajdonképpen semmi. Te túl hatalmas vagy hozzám képest… de legalább kölcsönös a tudatlanságunk.
- Shiki, ne ítélkezz felettem. Nem tudod, ki voltam eddig - mosolygom felé, mire ő kérdően bámul felém. Ohó… nem úgy van az. Ha te nem beszélsz magadról, akkor én sem fogok. Így is többet tudsz már rólam, mint kellene. Tudod a küldetésem. Ezt nem kellene. Már ezt is kihasználhatnád ellenem! Bér nem hiszem, hogy valaha is tudnál komolyan bántani… már nem tudnál. Mert gyenge lettél általam.
Értem nyúl, és az ágyra lök, majd fölém magasodik. Heh, na mi lesz most? Tudom, egy kis időt sem bírsz ki nélkülem… fontos vagyok neked, ugye? Akkor egyszer végre válaszolhatnál a kérdéseimre. Nem lenne olyan nehéz, Shiki! Vagy igen..?
- Kíváncsi vagyok ki voltál eddig, Akira - vigyorog vissza rám, és az ajkai már az enyémen is vannak. Ezzel nem oldasz meg mindent, édes… ha nem akarom elmondani, nem is fogom. De mért ne mondhatnám el..? Viszont mindennek ára van. És most nem pénzre gondolok…
- Elég - tolom el magamtól, és ártatlanul felbámulok rá. - Elmondhatom. De cserébe te is válaszolsz néhány kérdésemre!
- Mért kéne belemennem? - húzza fel a szemöldökét, mire két ujjam végigvezetem a mellkasán.
- Hát… mert különben nem mondok semmit - nézek rá angyali képpel, de azt hiszem, nem hatottam meg. Ebből a vigyorból legalábbis nem úgy tűnik… megint közel hajol hozzám, és az egyik kezét az övemhez helyezi.
- Hát… akkor majd kikényszerítem belőled - suttogja felém, és még lejjebb csúsztatja a kezét. Halkan felnyögöm, mikor hozzám ér, majd gúnyosan visszapillantok rá.
- Azt hiszed, ezzel kiszedheted belőlem? - Bár nem hiszi olyan rosszul. Olyan három menet után azt hiszem már meg is mondanám neki. De úgy szeretném, ha ő is mondana valamit! Mért csak nekem kell őszintének lennem? Ez így csalás!
- Persze - vigyorog rám gonoszul, és lekényszeríti rólam a dzsekim is. Ez így nem jó, előnybe van! Öh… mit is kéne tennem? Mondjuuuk… uhh, rossz helyen matat! Így hogy tudjak normálisan gondolkodni?! - Mond el - súgja a fülembe, miközben a gatyám cipzárját húzz le. Áááh, ez így nem jó! A végén még tényleg elmondom neki, minden erőfeszítés nélkül! De nem törhet be ilyen könnyen…
- Akkor te is - húzom oda magamhoz, és megcsókolom. Sokáig játszunk egymás nyelvével, míg Shiki meg nem unja, és a karjaiba nem kap. Nem értem, mi történik, csak arra eszmélek fel, mikor Shiki letesz valahova, és a falnak nyom. Ajkaink ismét összeérnek, de ez a csók már nem olyan hosszú, mint az előző. Rájövök arra is, hogy a fürdőbe hozott engem, csak azt nem értem, miért… talán megint együtt akar zuhanyozni velem? Volt egy olyan eset, de akkor nem történt semmi… de most… ki tudja, milyen perverz dolgok járnak a fejében! Áááh, akarom én ezt..? Ha nem is, van egy olyan érzésem, hogyha megmondanám, akkor sem lenne már jobb a helyzetem.
Aztán a fekete elválik tőlem, és a keze a nadrágomba siklik. Ismét nyögöm, és a fejem a falnak döntöm. Ekkor megérzem Shiki leheletét magamon. Felnézek rá, és szembetalálkozok két mindenre elszánt írisszel. Uh, ez a nézés nem jelent jót… valami olyasmit tükröz, hogy: „Na, ha most nem mondod el, bajok lesznek…” És bajom már így is van elég!
Shiki az állam alá helyezi a kezét, és nagyon közel hajol hozzám, a másik keze meg még mindig a nadrágomba van. Nagy szemekkel nézek fel rá.
- Akira… ne nehezítsd meg a dolgom - súgja felém a fekete halkan, mire nyelek egyet.
- Mert ha igen? - Elvigyorodik, és alul erősen rámarkol a farkamra. Felszisszenek, és még jobban a falnak préselődöm. A fenébe… mindig előnyben van!
- Akkor hosszú lesz a mai esténk - rápillantok, és látom rajta, hogy nem viccel. Képes lenne még így full fáradtan is leteperni, ami azért egyikünknek sem lenne most jó… neki pihennie kell, nekem meg fel kell épülnöm a depressziómból. Ez most nem alkalmas, bár ha úgy vesszük, egy kis esti kaland lehet, hogy jót tenne a lelki világomnak… de nem ezzel a szadistával!
Feladóan sóhajtom, és a szemébe nézek.
- Régen… régen Bl@ster bajnok voltam. Saját csapatom volt, és én voltam a legjobb a játékban. Ott még mások voltak a szabályok… nem ilyen kegyetlenek, mint ebben. Akkor még mindenki felnézett rám - kissé lehajtom a fejem, de aztán ismét felnézek, mert látni akarom Shiki arcát. Különös. Most semmit sem tudok leolvasni róla. Vajon mit gondolhat..? De én már elmondtam, amit hallani akart. Most én is szeretnék valamit hallani. - Szóval? Ki is az a „Nano” tulajdonképpen? - mosolygom fel rá, de továbbra is komoly marad. Ajjaj, ez nem jó… akkor most maradunk a „csak Akira beszél” dolognál? Ühm… de én nem akarom, hogy annál maradjunk!
Na, Shiki… akkor mi lesz most?
Szerkesztve Ereni-chan által @ 2012. 03. 27. 21:39:06
|
| haaaani | 2011. 01. 28. 21:04:31 | #10881 |
 Karakter: Shiki
Megjegyzés: (Akirámnak)
Már egy ideje elengedtem, Akirát, és addig persze elintéztem, amit kellett. Arbitro perverz hülyeségeit hallgattam egy ideig, aztán otthagytam a francba. A sebem szépen gyógyul, tehát itt az ideje egy kis edzésnek. Elkaptam a két lusta büntetőt, Kiriwart és Gunjit. Nyávogtak egy sort, hogy ők nem akarnak harcolni velem, persze amikor gyilkos pillantással jutalmaztam viselkedésüket, le is nyugodtak.
Kiriwar egy fémcsővel harcol, míg Gunji egy késes boxerrel.
A legjobb büntetők, még Arbitro találta őket, és munkába hívta két idiótát.
Nem nagyon követik annak a perverz álarcosnak a parancsait, persze az enyémet már jobban. A háztól nem messze álltunk neki harcolni, ami valljuk be, nem is harc, hanem az ő verésük volt. Még mikor egyszerre ketten támadtak rám, akkor sem volt esélyük. Pedig nem gyenge harcosok.
Az egész napomat edzéssel töltöttem. Akira miatt elég kevés időm volt rá, és ráadásul valamit ki kell találnom Nano ellen is, mert esélyem sincs, talán akkor, ha a drogokhoz nyúlok, de azokhoz nem akarok.
A megbeszélt helyen várok, de Akira késik. Ajánlom annak a taknyosnak, hogy ne vágjon át. Akármennyire is szeretem, képes vagyok megbüntetni, és a barátai sem fognak jobban járni.
Nem messze hallok meg egy kis zajt. Rögtön ott termek, Akira a falnak dőlve áll. Valami nem stimmel.
- Hol voltál, Akira? Késtél! Nem ezt beszéltük meg! - rivallok rá, mérgesen. Rühellem, ha valami nem úgy van, ahogy én akarom. Fogcsikorgatva néz rám, és látom az arcán átsuhanni a fájdalmat.
- Kussolj már el - sziszegi nekem idegesen. Kinyírom ezt a kölyköt, mit meg nem enged magának! Kicsit meghökkenek válaszán, nem szokott velem így beszélni. Végignézek rajta, hogy mi lehet a baja, mikor meglátom kezét. Meglátom a sebet és, hogy folyik belőle a vér. Kicsit meglepődök, hogy bajba keveredett, de aztán komoran tekintek rá. Az a seb nagyon fájhat, csontot ért, ha jól látom. Tuti, hogy kinyírom, aki ezt tette a vesztesemmel. Utálom, ha tulajdonomat bántják, max csak én bánthatom őt.
- Ki tette ezt? - kérdezem ridegen, és már azon agyalok, hogy fogom azt a mocskot elintézni.
- Senki… - válaszolja. Na ne szórakozz velem. Elkapom nyakát, és a falnak nyomom. Elég ideges vagyok, nem most kéne hazudni nekem. - Na… Nano - nyögi ki nagy nehezen. Rögtön elönti az agyamat a szar. A picsába, ez nem lehet. Már tudja is, hogy a fiú nálam van. Pedig senki nem tudja. A picsába. Az a rohadt szemétláda!
- Mi?! - nézek rá, nem tudom elhinni. Pedig ez az igazság. A francba.
- Nano, azt üzeni, hogy… „Legközelebb nem leszek ilyen kegyes.” - mondja halkan. Tehát mindent tud az a szemétláda, és legközelebb nem hagyja életben Akirát. Elborul az agyam, az a tudat, hogy a kölyöknek baja eshet miattam, megőrjít. Ereimben száguldozik a vérem, szinte felrobbanok a dühtől. Ettől féltem a legjobban: Nano az egyetlen személy, akitől nem tudom megvédeni a fiút, erre pont ő vele találkozott.
Ráadásul soha nem hagyná életben, ha nem lenne különleges.
Nano soha sem kegyes. Eltörte volna abban a percben a nyakát, ahogy egymás szemébe néztek. Jobb, ha eltűnünk innen. Karjaimba kapom, és idegesen a házamba indulok. Szétszed a düh.
Az úton Akira többször és többször megkérdezte, hogy ki az a férfi? Én ki vagyok?
De nem válaszoltam semmit. Ezt jobb, ha nem tudja meg. Szinte semmit nem beszéltünk. Csak a kezét kötöttem be neki, és fertőtlenítettem le. Rohadt csúnya volt, és rohadtul fájhatott neki, mert sokszor felnyögött vagy ordított a fájdalomtól.
Kapott fájdalomcsillapítót, és kaját is hagytam neki, aztán szó nélkül távozni akartam.
- Shiki, hova mész? - kérdezi meg, és hallom a hangjában a kétségbeesést.
- Valakit seggbe fogok most úgy baszni - mondom neki idegesen, és kivételesen nem perverz dolgok járnak a fejemben. Ő is kapcsol, hogy nem dugni megyek, mert látom a félelmet átsuhanni az arcán.
- Ő volt, aki így elintézett, és aki ezt tette velem? - kérdezi aggódó hangon, és szinte érezni a könyörgést benne, hogy ne menjek sehova. A nagy faszt, szétrúgom annak a köcsögnek a seggét, nem érdekel, milyen esélyeim vannak.
- Igen - válaszolom, majd kinyitom az ajtót, és csukom is be. Hallom, hogy nevemet kiabálja, és hogy ne menjek. Sajnálom Akira, ezt most muszáj elintéznem. Bezárom az ajtót. Most nem jöhet ki. Kiriwart és Gunjit az ajtaja elé állítom.
- Se ki, se be - mondom nekik ridegen, amire bólintanak. Persze annak a köcsög Arbitronak is ilyenkor kell jönnie.
- Shiki, de nekik kint, az utcákon van dolguk - mondja nyávogós hangján az-az idióta.
Eddig is rohadt ideges voltam, de most még jobban az vagyok. Jó, hogy én vagyok a főnök, azt még engem oktat ki, hogy mit csinálhatok, és mit nem.
- Takarodj, és intézd, amivel régen megbíztalak, ne itt sétálj. Ők ketten pedig itt maradnak. Tűnés, te hülye fasz - ordítom le a fejét, amire morogni kezd. Nekem morogsz? Na ezt baszhatod. Kardom végével a fogó részével orrba ütöm, amire térdre esik. Idióta fasz. A két büntető hangosan felnevet.
- Szép volt Il-re - mondja könnyeit törölve Gunji. Én csak rájuk morgok, és indulok is, hogy megkeressem azt a bizonyos személyt. Tudom, hogy várni fog valahol az a szemét.
Már egy ideje járom az éjszakát. A háztetőkön vagyok inkább, most nincs kedvem harcolni a játékosokkal. Van ennél jobb dolgom is. Persze, akik meglátnak, már menekülnek is. Szerencsétlen félősök.
Az egyik tetőn találom meg, és a várost figyeli a mocsadék.
- Késtél - szólal meg gúnyosan.
- Rohadj meg - mondom neki ridegen, mire csak egy nevetést kapok.
- Akira jól van? - kérdezi meg, és egy bájos mosolyt küld felém. Nyakához emelem hihetetlen gyorsasággal kardom, és csak centikre vagyok, hogy lenyisszantsam azt a hülye öntelt fejét. De sajnos nem megy, mert hasamnál pedig az ő fegyverének a pengéjét érzem meg. Fasza, az nem lenne jó, ha mindketten itt döglenénk meg.
- Te nem hagyod azt életben, aki látott, és nincs a te oldaladon - mondom neki, és arcáról próbálok valamit leolvasni, de érzelemmentes, mint mindig.
- Csak felkeltette az érdeklődésemet - mondja, és egy perverz mosollyal néz rám. Te rohadék. Közelebb nyomulok hozzá, és nem érdekel, hogy átszúrja hasamat az a szar, de legalább a nyakához is közelebb kerül a pengém. Már szúródik is a hasamba egy kis fájdalom, és már érzem, hogy folyik vérem. Persze neki a nyaka karcolódik, és serken ki a vére. Hátra ugrik, és meglepetten néz rám, miközben letörli nyakáról vérét.
- Még a végén kinyírod magad - mondja, miközben elrejti a fegyverét. Viszlek magammal, ne aggódj te barom.
- Meghagyom neked Toshimat, de légy a kutyám, és teljesítsd a parancsaimat - mondja komoly hangom, és reakciómat figyeli. Hülye, mintha nem tudná, hogy soha nem fogok neki behódolni!
- Inkább megölöm magam, minthogy a kutyád legyek - válaszolok neki ridegen, és indulnék is, hogy laposra verjem, de már megint leáll pofázni.
- Nem magadat fogod ezzel megölni, hanem a kiscicádat, Akirát - mondja ördögi hangon, amire rögtön megállok. Leszarom, hogy mit tud leolvasni rólam. Átsuhan a félelem az arcomon, amin csak nevetni tud.
- Sok mindent nem tudsz, Shiki - szólal meg újból, és tuti, hogy itt a fiúra gondol.
- Rohadj meg - kelek ki magamból, és szorítom fegyveremet erősen.
- Majd egyszer. Gondold meg, behódolsz, és a fiú élni fog - mondja utolsó mondanivalóját is, és leugorva a tetőről el is tűnik szemem elől.
Te rohadt szemétláda. Bárcsak lenne valami megoldás, hogy ki tudjalak nyírni. Mocsadék.
Én nem fogok behódolni, és Akirát is meg fogom védeni. Akármire hajlandó vagyok. Mégis én vagyok az Il-re, aki nem egy kispályás ember. Ráadásul nem egy nyomoréknak fogok ugrálni. Pont én? Lehetetlen.
Tudom, hogy tart tőlem valamiért. Az a rohadék megölhetett volna, mikor megsebesített, mégse tette. Rá fogok jönni, hogy tudom kinyírni. Csak most kezdődik a harc, és valamelyikünk tuti megdöglik.
Kicsit lenyugodva lépek a folyosóra, ahol a szobám van. A két idióta a földön ülve kártyázik. Ezek aztán tudnak élni.
Mikor odaérek, Gunji mosolyogva néz fel rám.
- Főnök, nem szállsz be? - kérdezi, és látom rajta, hogy komolyan gondolja. Ez tuti, hogy nem normális. Agyamat dobom el tőle. Csak morgok valamit, majd elküldőm őket melegebb helyre.
Belépek, és rögtön az ágyon ülő Akirát pillantom meg. Lába fel van húzva, és térdein pihenteti a fejét. Lábait kezeivel kulcsolja át. Kicsi arca sápadt, biztos egész végig miattam aggódott. Felkapja fejét, és rögtön rám tekint. Végignéz rajtam, és mikor látja, hogy egyben vagyok, megnyugszik. Én csak nézem, miközben az ajtónak dőlök. Agyam csak úgy kattog, hogy mit kéne csinálnom. Biztosan Akira is sejti, hogy elég nagy bajban van. Ráadásul ez mind az én hibám. Eldobom fegyverem, hangos csörömpölés jelzi, hogy a földre zuhant. Leszedem magamról a fekete bőrkabátot, és azt is a földre vágom. Hajamba túrok, és egy mély levegőt veszek, amit lassan ki is fújok. Ebből a napból elegem van. Éjfélre járhat körülbelül. A tálcára tekintek, amin rajta van az összes kaja. Nem nyúlt hozzá, akkor tényleg nincs valami jó lelkiállapotban.
Odasétálok elé, és lefekszek az ágyra. Tarkóm alatt összekulcsolom a kezem, és úgy pihenek.
- Van valami, amit tudnom kell rólad? - kérdezem, mire csak morog egyet.
- Ezt én is kérdezhetném tőled - válaszolja ridegen. Tudom, hogy igaza van, de még nem mondhatom el neki az igazat, pedig hamarosan el kéne neki mondanom. Bár egyre több esélye van, hogy ki fog derülni. A francba. - Miattad sérültem meg - vágja hozzám, de rögtön látom a szemeiben a megbánást. Tudom, hogy igaza van, de azért nem kellett volna így dobálóznia ezzel a ténnyel.
- Ha nem vagy nálam, már rég halott lennél. Ez nem neked való hely - mondom ki ridegen, amit gondolok róla. Gyenge egy kölyök, nem ide való. Felnevet, mire érdeklődve húzom fel a szemöldökömet.
- Shiki, ne ítélkezz felettem. Nem tudod, ki voltam eddig - válaszolja, és büszkeség árad szemeiből. Na lássuk kölyök, ki vagy. Tudnom kell, mi történt eddig veled, hol éltél, mit csináltál. Valamiért nem ölt meg Nano, és annak súlyos oka van. Valaminek történnie kellet veled.
Érte nyúlok, és az ágyra lököm. Rögtön főlé kerekedek. Szemeiben semmi félelem. Tényleg soha nem fog félni tőlem, ezért is szeretem ezt a kölyköt.
- Kíváncsi vagyok, ki voltál eddig, Akira - mondom neki egy mosoly kíséretében, és már ajkaira is tapadok. Tudni fogom, hogy ki vagy, és a te szádból. Addig nem hagylak, amíg nem mondod el, amit tudni akarok.
|
| Ereni-chan | 2011. 01. 28. 15:30:50 | #10868 |
Karakter: Akira
Megjegyzés: (Shiki-kunomnak)
Leszedi rólam a nadrágot, aztán bekeni a kezét sziruppal. Felnyögöm. Ez most ugye nem azt akarja csinálni?
- Mit akarsz csinálni? - kérdem megszeppenve, tiszta vörösen, mire ő perverzen rám mosolyog.
Egy kis csokit a számra ken, aztán szirupos kezével a farkamhoz nyúl. A szájába nyögöm, ő pedig kínzó lassúsággal kezd el kényeztetni. Elválik ajkaimtól, és a nyakamat hinti tele puszikkal, én meg nem tudok mást csinálni, csak nyögni. A keze egy pillanatra sem áll meg, így az élvezet egyre jobban elhatalmasodik bennem, és a hátába karmolok. Kis idő múlva eltávolodik a nyakamtól, és a farkamhoz hajolva magába fogad, amitől hátravetem magam az asztalon, és hangosan nyögni kezdek. Fenébe is… egyszer még tuti beleöl az élvezetbe! Nyelve lassan köröz farkincám körül, de persze mikor már elmennék, abbahagyja. Rámorgok, és gyilkosan bámulok rá. Ezért egyszer még kinyírom, az szentség!
De ő csak vigyorogva ellép előlem, és a sliccét lehúzva ül le. Elvörösödöm. Neh már…
Int, hogy menjek oda hozzá, én meg egy bizonytalan arckifejezés közepette meg is teszem. Felkuncog, mikor megállok előtte, én pedig pirulva, értetlenül nézek rá, holott már sejtem, mit akar tőlem.
- Lovagolj meg - mondja lágy hangon, én pedig nyelek egyet. Perverz állat! Akarom én ezt? Végigmérem a farkát, és még jobban elpirulok. Akarom… összeszedem magam, és lassan a csípőjére ülök. Beharapom az alsó ajkam, és nyögöm, míg teljesen bennem nincs. Akkor a csípőmet megfogva kezd el irányítani egyre gyorsabban, én pedig a fejemet hátrakapva nyögdécselek. Ő is zihál, majd a fejét a mellkasomra hajtja, úgy irányít tovább. Nem bírom, rá pár percre egy hangos nyögés kíséretében elélvezek, és rá nem sokkal ő is. Kellemes melegség járja át a testem, amihez lassan már kezdek hozzászokni. A fejemet Shiki vállára döntöm, és hangosan veszem a levegőt, ahogyan ő is. Imádok vele szeretkezni, és imádom őt magát is. Nem tudom, hogyan érte el, de valahogy sikerült neki. Lehet, hogy egyszerűen csak túl jó pasi…
Leszállok róla, és az ölébe kuporodom. Fázom, ami nem is meglepő, mivel tiszta víz vagyok. Kifáradtam. Nem sokkal később Shiki az ölébe vesz, és visszamegyünk a szobába. Kicsit restellem, hogy sebesült létére ő cipel engem, de most kivételesen nem teszem szóvá. Ami az én érdekemben van, az oké.
Ahogy visszaérünk a szobába, rögtön fürdeni megyek, mert most aztán van rajtam minden. A csoki sziruptól elkezdve a verejtékig… mintha valami beszámíthatatlan helyen hemperegtem volna. Gyorsan lezuhanyzom, aztán visszasietek a szobába, és keresek magamnak valami könyvet, jobban mondva a tegnapi regényt. Már nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatása… nagy lendülettel olvasok, mikor hirtelen egy ismerős hang csendül fel.
- Akira. - Összerezzenek, és kérdően bámulok fel az érkezőre.
- Tessék - teszem hozzá.
- A játékosok közül nem vagy kíváncsi valakire? - elgondolkodva meredek rá. Vajon mire akar célozni? Keisuke… ő hiányzik.
- Csak Keisukera - mondom kifejezéstelen arccal. Shiki felmorran. Féltékeny, pedig nem is tudja, ki az. Csak egy haver…
A szekrényhez sétál, és kiveszi belőle a késem meg a dögcédulám, majd felém dobja őket. Egy laza mozdulattal elkapom őket, és kérdően nézek Shikire. Na, mi lesz most? Elenged?
- Gyere - adja ki a parancsot, én pedig mellé lépek, és már húz is maga után. Nagyon gyorsan mozog, ami aggaszt. Ha felszakadnak a sebei, az nem lesz egy boldog dolog.
- A seb - emlékeztetem, mire lassít. Azért. Nem hamarkodunk el semmit. Így is eléggé féltem már. Ő csak morog, de kivételesen nem érdekel. Akkor sem fogja elrontani a munkám meg az egészségét. Hamarosan ahhoz a helyhez érünk, ahol harcoltunk. Érdeklődve nézek körbe.
- Nézd meg a barátod - mondja komoly képpel, és mélyen a szemembe néz. Meglepetten pillantok vissza rá, de aztán a szemeim felcsillannak. Már éppen köszönném meg neki, mikor hirtelen magához ránt, és vadul megcsókol. Tudom, hogy szíve szerint az ágyhoz láncolna, és ott tartana, de teljesen nem vehetné el sose a szabadságom…
- Este ugyanitt - nyögi ajkaimba, aztán elszakad tőlem. Érzem rajta, hogy nagyon nem fűlik a foga a dologhoz, így inkább csak gyorsan lépek hátra párat, nehogy a végén meggondolja magát. - Bárhol megtalállak, és ne miattad kelljen ölnöm - kiált utánam egy ördögi mosoly kíséretében, én pedig elsápadom. Persze, képes lenne kinyírni azokat, akik fontosak nekem. Szép. Kuncog egy sort, aztán megfordul, és eltűnik. Feszülten pillantok utána, aztán megrázom a fejem, és futásnak eredek. Estig nincs sok időm. És még egy jó magyarázatot is ki kell találnom… kemény nap elé nézek.
Hamarosan Toshima szívébe érek. Ahogy ez megtörténik, minden életkedvem el is száll. Eddig Shiki védelmében voltam, tehát el is felejtettem, milyen az állandó veszély és félelem érzése. Nem kellemes a felidézés, annyi szent. De szerencsére még korán van, ilyenkor csak néhány banda jár. Ez némileg lenyugtat. Óvatos léptekkel megyek a romos utcákon, mikor neszeket hallok. A falnak lapulok, és előhúzom a késem. A neszek abbamaradnak. Észrevett. Halk léptekkel araszolok a fal mellett, végül a látótérbe ugrom, és támadóm nyakához nyomom a késem. Elszántan bámulok a srácra, és először fel sem ismerem.
- Akira? - Belém nyilall a felismerés.
- Keisuke? - bámulok az előttem lévőre, aki dermedten néz vissza rám, végül eldobja a kezében lévő fegyvert, és magához ölel. Visszaölelek, és még épp időben kapom el a késem a nyakától, hogy fel ne nyársalja magát vele. Butus, ennyire figyel bármire is. Hogy lehet, hogy még él?
- Annyira hiányoztál, Akira! Hol voltál? Azt hittük meghaltál… - hadarja a barna, majd a szemembe néz. - Nos? - Hát ja, már kitaláltam egy jó hazugságot útközbe. Erre semmit sem mondhat.
- Társultam egy kisebb csoporttal… és velük harcolok. Együtt gyűjtjük össze a Royal Flus-t. - Hitetlenkedve néz rám. Még jó, hogy ilyen jól tudok hazudni. - Persze mindenki a maga szakállára dolgozik. Akinek előbb kijön majd, úgyis kinyírja a többieket - mosolygom rá természetesen, mire ő kicsit bizonytalanul, de bólint.
- És mért csak most szólsz erről?
- A többiek nem szeretnék, ha kiderülne az összedolgozás… tudod, az szabályellenes. - Bólint. Most már hisz nekem.
- Csak nehogy baj legyen belőle - néz rám aggódva, aztán megragadja a kezem, és húzni kezd maga után. - Gyere, menjünk a Hotelbe! - Követem, de fél szemmel a környéket pásztázom. Olyan, mintha valaki figyelne. Nem tudnám megmondani, hogy ki, de valaki biztosan. És nem Shiki az.
Ahogy beérünk a Hotelbe, le sem ülök, de már Rin a nyakamba is ugrik.
- Akira-kuuuuuuuun - nyávogja boldogan, és úgy ölelget, mintha csak a babája lennék. És ez hiányzott nekem? Lehidalok.
- Hol voltál? - kérdi csillogó szemekkel, de szerencsére Kei helyettem is elmagyarázza, mi a szitu. Másodszorra hazudni már nem lenne olyan könnyű. És Rin más is, mint Keisuke. Ő cselesebb. Nem is hagyja nyugodni a dolog.
- Milyen banda? - kérdezősködik, én meg színlelem a fáradtat, hogy ne kelljen válaszolnom. - Ugyan már, Akira-kun! Ne legyél ilyen! Mesélj már többeeeet! - kérlelően nézek Keisukéra, aki veszi is a lapot.
- Együnk valamit, oké? - felhúz a kanapéról, majd az egyik sarokba vezet, és a kezembe nyom egy Solid-ot. Fancsali képpel pillantok rá. Franc, teljesen elszoktam ettől a szartól. Shiki kajái sokkal jobbak ennél! Ah… embereld meg magad, Akira…
De ahogy beleharapok az ételbe, megint elönt az a furcsa érzés. Mintha valaki figyelne. De kibaszott zavaró! Gyanakodva kémlelek körbe, de senki sem néz minket.
Közbe Kei nagy hévvel mesél valamit, de nem is figyelek oda rá. Asszem ez fel is tűnik neki, mivel gyengéden megüti a vállam. Erre felé pillantok.
- Figyelsz te rám?
- Persze… mit is mondtál?
- Akira! - nevet, de azért tudom, hogy rosszul esik neki a figyelmetlenségem, mert Keisuke már csak ilyen. Törékeny és kisfiús. - Menjünk dögcédulát gyűjteni - javasolja végül. Meglepetten bámulok rá. Ennyire benne van már a játékban? Fejével Rin felé bök, aki valamit énekelget, és képeket bámul. Értem már. Amíg nem voltam, Rin segített neki. Ez megnyugtató. Így legalább tudom, hogy nem esik semmi baja. Végül mindketten felállunk, és elindulunk ki Toshimába, egy olyan játékot játszani, amiben én már tulajdonképpen nem is vagyok benne… sebaj. Jó móka lesz.
Egész nap harcolunk, míg végül naplementére visszaérkezünk a Hotel sikátorába. Keisuke nevetgél, mivel szinte mindent elbénázott, és nekem kellett megvédenem a francos kis seggét. Szerencsére ma senki sem volt elemében, így könnyen elbántam a hülyékkel. Kei is csak zavarában nevet. Szégyelli magát, hogy még mindig nem elég erős hozzám. A Nap fénye ránk süt, és vörös árnyalatot vet minden másra is. Lassan megyünk a sikátorban. Keisuke már nem nevet, az arca komoly, és hallgat. A fenébe, ez így nem jó. Ez rosszat jelent.
- Akira - megállok, és zsebre tett kézzel szembefordulok vele. Most jön a lelkizés.
- Igen? - nézek rá nyugodtan, mire ő lefelé kezd bámulni.
- Tudod… én a mai nap… úgy éreztem, mintha… téged ez már nem is érdekelne! - néz fel rám zavart tekintetével. - Úgy harcoltál, mintha ez csak játék lenne! Azelőtt nem ilyen voltál! Mi történt veled? - Kifejezéstelen arccal bámulok rá. Pedig egy olyan mozdulatot sem tettem, amiből ezt szűrhette volna le. Legalábbis én így gondolom. Lehet, hogy rossz volt ez az elképzelésem.
- Ugyan, Keisuke - mosolygom rá lenézően. - Te csak nagyon fáradt vagy, és már hiányoztam neked. Ennyi az egész. - Nem hagyok időt az újabb mondatra, megragadom a karját, és húzom magam után. Akármit tesz, a múltat már nem változtathatja meg, és nem is tehet ellene semmit. Én visszamennék Shikihez akkor is, ha ő nem akarná. Márpedig tudom, hogy nem akarná. Ő is szeret engem, és Rin is. Egyikük sem akarná. De én akkor is őt szeretem…
Felérve lepakolom a cuccokat, aztán „kiszellőztetem a fejem” címszóval felmegyek a tetőre, és hanyatt fekszem. A kezeim a tarkóm alá helyezem, és beborult eget kezdem bámulni. Igen, beborult, és szerintem esni is fog. De nem is baj. Szép lesz ez így… elmélkedésemből egy arc szakít ki, ami fölém hajol, és rám mosolyog. Rin az. Unott képpel nézek vissza rá, de ez nem rontja el a kedvét. Ő is lefekszik.
- Mizujs? - kérdi meg kis idő múlva.
- Megvagyok - válaszolom komoran.
- Látom. A savanyú ubi hangulatod tökéletes - nevet, de én nem nevetek, csak nézem az eget. Valahogy erről is Shiki jut az eszembe. Mindenről ő jut már. - Hol voltál? - Nem válaszolok. - Csak, mert kíváncsi lennék, mivel mostad a ruháid. Olyan ismerős illatúak… - Nem értem, mire céloz, de nem is nagyon akarom. Van egy olyan érzésem, hogyha akarnám, sem tudnám megérteni. - Voltál már szerelmes? - Erre most komolyan válaszolnom kéne?
- Jah - mondom halkan, szinte csak magamnak. És nem csak voltam, vagyok is…
- Szerencsés lehetett az a srác - nevet Rin, és mintha egy kis szomorúság is lenne a hangjában. Mit jelentsen ez? - Akira.
- Hm?
- Ugye… ugye mi mindig barátok maradunk? - Ennek olyan búcsú feelingje van. Szóval neki már leesett, mi a szitu. Szőke létére elég okos. Elmosolyodom.
- Persze - mondom nyugodt hangon. Nem kell felnéznem, hogy lássam Rin mosolyát.
- Akkor jó… - Ezzel a kis szőke mondanivalója be is fejeződik.
Rin elaludt a tetőn, nekem pedig épp eljött az időm a távozásra. Halkan megyek végig a Hotelen, mikor a padló megzörren tőlem nem mesze. Ez nem én voltam. Ez más volt. Az ablakon egy nagy csíkban jön be a világosság. A világosságra Keisuke lép ki. Gondolhattam volna.
- Hová mész? - kérdi komor képpel.
- Vissza a bandához - indulok el felé lassan.
- Ilyen hamar?
- Igen - elérek mellé, és félig rápillantok. Lefelé bámul, és leszegi a fejét. Mintha sírna. Ennyire nem szerethet… - Hát, akkor szi… - Nem engedi befejezni, hanem megragad, és a földre nyom. Nagy szemekkel bámulok rá. Elszántan néz vissza rám, és közelebb hajol.
- Márpedig akkor is el fogod mondani, hová mész igazából! - Sose volt még ilyen határozott, és ez egy kicsit leblokkol. Na de szedd össze magadat Akira, hiszen ez csak Keisuke!
- Engedj el, Keisuke - nézek rá komolyan, de az ő határozottsága sem csillapul.
- Akkor mond el!
- Mégis mit? Mindent elmondtam, amit tudnod kell! - És ezzel nem is hazudtam. - És most engedj el, mert különben…
- Különben? Ennyit számít neked a barátod? - kezd visszamenni gyerekbe. Ez jó hír.
- Ne akard, hogy bántsalak, Keisuke - villantom rá ridegen a szemeim, mire ő megremeg, és könnyek csorognak végig az arcán. Ő is szeret. Túl sok mindenki szeret! És én csak egyvalakit szerethetek…
- Hát így állunk… - Valamit húzna ki az övéből, de még időben kapcsolok, és leütöm. Mellém dől a földre. Feszülten felsóhajtom. Nem hiszem el… mért éppen velem történik ez?
Felpattanok, és Keisukéra pillantva indulok el. Az ő érdekében itt kell hagynom. Shiki még megölné… ezt nem kockáztathatom.
- Bocsáss meg… - suttogom halkan, és eltűnök a sötétben.
Az eső már szakad, a tócsák gyűlnek. Lihegve futok végig az utcákon, és szerencsére nem jön szembe velem senki. Az óra ketyeg. Kevés időm maradt. Egy sikátorba fordulok épp be, mikor ismét elkap az a fura érzés. Valaki néz engem… ebben biztos vagyok!
- Gyere elő! - kiáltom el magam, de semmi válasz. - Told ide a pofád, akárhol is vagy! - veszem keményebbre a stílust, és erre már megmozdul valami. A sötétből lassan egy árny rajzolódik ki. Megütközve bámulom a szép arcot. Még soha életemben nem láttam ehhez foghatót. Tőle már csak Shiki jóképűbb.
- Ki vagy te, és mért követsz? - kérdem határozott hangon, mire a vörös elmosolyodik.
- Nano vagyok. - Nano? - Ennyi legyen elég.
- Szívtad, mert ennyi nem elég! Na köhögd ki gyorsan a választ, mert különben… - elővenném a késem, de ő előttem terem, és kiveri a kezemből. Ledönt a lábamról, és fölém magasodik. Kapálóznék, de nem hagy. Gonoszul és önelégülten vigyorog. Kezdek félni tőle.
- Te vagy Akira, ugye? - kérdi baszott nyugodt, szinte már csajos hangján.
- Nem, én Piroska vagyok - meredek rá gúnyosan, és legszívesebben arcon köpném, de ekkor a késemmel felhasítja a karomon a bőrt úgy, hogy vérezni kezdek. Felkiáltok, és összeszorítom a szemeim.
 
- Akira… - ejti ki halkan a nevet, majd a kezét a karomra szorítja, amitől felszisszenek. - A híres - emeli a szájához ujjait, és lenyalja róla a vérem. Megborzongom. Ki ez a fickó? Erősen megszorítja a kezem, mire ismét ordítok. Fenébe… nagyon fáj… - Lenne egy üzenetem Shikinek - néz rám komolyan, mire felkapom a fejem. Honnan ismeri ő Shikit? - Azt üzenem, hogy… - A fülemhez hajol, és belesúg. A szemeim elkerekednek. Nem értem, amit mond. De talán jobb is így. Most csak a fájdalomra tudok koncentrálni…
Nano elenged, én pedig fájó karral bicegek a megbeszélt hely felé. Még oda sem érek, mikor a fájdalomtól a falnak dőlök, és felordítok. Az arcomon könnyek csorognak végig.
Nem tudom, mit csinált velem ez a srác, de így még semmi sem fájt. Komolyan, semmi! A csontomig hatol a fájdalom, pedig annyira mély nincs a seb… beleőrülök ebbe az érzésbe.
Egy árny villan fel előttem. Nem kell felnéznem ahhoz, hogy tudjam, ki az: Shiki…
- Hol voltál, Akira? Késtél! Nem ezt beszéltük meg! - rivall rám, én pedig fogcsikorgatva nézek rá.
- Kussolj már el - sziszegem felé ridegen. Most annyira fáj, hogy nem érdekel semmi. Meghökkenten bámul rám. Nem érti. Aztán a tekintete lejjebb vándorol, egyenesen a kezemre. Elkerekedett szemekkel nézi, végül komoran pillant fel rám.
- Ki tette ezt? - kérdi ridegen.
- Senki…
- Ki volt?! - elkapja a nyakam, és a falnak nyom. Felnyögöm a fájdalomtól, most még jobban fáj. Nagyon-nagyon…
- Na… Nano - nyögöm ki végül, mire Shiki arcán felvillan a düh.
- Mi?!
- Nano… azt üzeni, hogy… - Felidézem a szavait, majd halkan elismétlem. - „Legközelebb nem leszek ilyen kegyes.” - Shiki arca elborul, és remegni kezd a dühtől. Nem értem, de talán jobb is így. Végül csak a karjaiba kap, és elindul velem. Csak úgy tombol benne a düh. Most tényleg félek tőle… igazán… ilyenkor bármire képes… és én nem akarom, hogy bajba sodorja magát!
|
| haaaani | 2011. 01. 28. 15:14:14 | #10867 |
Karakter: Shiki
Megjegyzés: (Akirámnak)
Sötétség vesz körbe, és fáj mindenem. Már emlékszem, hogy mi történt, Nano jól helybenhagyott. Akira az utolsó emlékképem. Az első gondolatom az volt, hogy hozzá meneküljek.Nem akartam senki és semmi mást látni, csak őt. Legalább még utoljára halljam szájából a „perverz” szót. Utoljára csókolhassam.
Istenem miről beszélek? Én kipurcanni? LEHETETLEN! Még egy párszor hallani akarom
azt a taknyost alattam nyögni, és azt a köcsög Nanot is muszáj elintéznem.
Felébredhetnék már, kíváncsi vagyok, Akira mit művelt a testemmel. Remélem, nem olyan szerencsétlen, hogy hagy elvérezni, mert pont rá jön a pánikroham. Bele se merek gondolni.
Nehezen kinyitom szememet, az elején homályosan látok, de szép lassan kezd minden tisztulni. A szobámban vagyok az ágyon. Halk szuszogást hallok, és magam mellé tekintek.
Én itt sebesülten fekszek, és ő húzza a lóbőrt. Na szép.
Végigtekintek magamon, sehol sincs már vér, és egy kezdő kötést is látok magamon.
Hmm… kicsi ápolóm szép munkát végzett. Ezek szerint tényleg sokat jelentek neki.
Elmenekülhetett volna, és itt hagyhatott volna, de nem tette, inkább ellátta a sérülésemet.
Muszáj hozzá érném, érezni akarom selymes bőrét. Arcát kezdem el simogatni, amire motyog valamit. Ilyenkor úgy meg tudnám zabálni!
Pár pillanat múlva felpattannak szemei. Muszáj vigyorognom, olyan aranyos.
- Jól vagy? - kérdezi meg, és látom rajta aggódását. Bólintok, hogy minden rendben van, mire egy kicsit megnyugszik. Most tuti, hogy kérdezősködni fog.
- Mi tör… - Na mondtam én, hogy kérdezősködni fog. Nem hagyom befejezni a mondatot, ajkaira simítom ujjaimat. Komolyan néz rám, és látom a szemeiben az elszántságot, hogy mindenképp meg akarja tudni, mi történt velem. Igaza van, tudnia kéne, de nem akarom elmondani neki.
Nem akarom, hogy tudja, ki vagyok. Jobb, ha azt hiszi, csak egy résztvevő vagyok a játékban. Ráadásul én jelentem számára a szabadságot, ha engem megöl, felmentik a vádak alól.
- Shiki én… - Nem tud nyugton maradni.
- Csend.
- De… - Akkor máshoz folyamadunk. Odahajolok hozzá, és egy csókba fojtom mondanivalóját. Látom, hogy inkább kiderítené, hogy mi történt, de ellenállni sem tud nekem, ezért viszonozza a csókomat.
- Shiki! - szólal meg, miközben eltol magától. Pedig én mást akartam volna csinálni. Felfalni esetleg. Kérdéseivel bombáz, hogy mi történt, miért nem akarom elmondani neki?...
Tudom, hogy aggódik értem, de miért nem érti meg, hogy jobb, ha nem tudja az igazságot?
Még a végén őt is bajba sodornám, és azt nem akarom. Nano, ha megtudja, hogy Akira itt van, és mit érzek iránta, akkor… a fenébe, bele se akarok gondolni, milyen veszélyben lenne.
- Tudni akarom! - Már mindjárt ordibál az én kicsi vesztesem. Most aztán ideges a drága.
- Hidd el addig jó, míg nem tudod - mondom, és látom rajta, hogy nem tetszik neki ez a válasz.
- De Shiki! - fölé magasodok, úgy nézek szemeibe. Látom rajta, hogy nagyon zaklatott.
Végig simítok ajkain. Bárcsak elmondhatnám, de nem tehetem. Sóhajtva ülök fel.
Felállok, felmérem, milyen állapotban lehetek. A kölyök tényleg jó munkát végzett. Ma este már járhatom is az utcákat, helyes. De szerintem inkább a kölyökkel töltöm az éjszakát.
Éhes vagyok, és ahogy Akirát, ismerem ő is az.
- Hozok kaját - szólok oda neki, és már megyek is az ajtó felé. Valamiért a szobából nem jutok ki. Ja, megvan, a kölyök még időben elkap.
- Dehogy te megsebesültél, nem szabad… - és még ki is oktat. Nem tudom, kinek néz ez engem? Shiki, vagyok az istenit. Ez kis karcolás meg semmi.
- Nem cukorból vagyok - mondom neki vigyorogva, de ő csak egy unott kifejezéssel viszonozza. Látom, komolyan gondolja, hogy nem hagy egyedül sétálgatni.
- Az lehet, de nem lenne jó, ha ilyen hamar felszakítanád a sebed. - Hmm… ez olyan aggódásnak tűnik. Az is. Soha senki nem aggódott még értem, és ez fura érzéssel tölt el.
De akkor is el tudok menni a konyháig, és visszajönni egy kis kajával. Egy kis kajakészítésbe még nem halt bele senki.
- Szóval aggódsz értem - jelentem ki.
- Talán… - oldalra tekint. Biztos zavarban van. Megfogom állát, és visszafordítom arcát magam felé. Mélyen szemeibe nézek… és már el is pirult. Kaja helyett inkább őt eszem meg. Megcsókolom gyengéden. Nyami… tényleg ő lesz a kaja.
- Mindjárt jövök - már mennék is, de ő megfogja kezem, és visszatart. Mit akar már megint? Hihetetlen, hogy nem bír ki nélkülem pár percet. Kérdően tekintek le rá.
Valami tuti, hogy az eszébe jutott.
- Veled megyek - válaszol, mire felhúzom egyik szemöldökömet. Próbálok valamit leolvasni az arcáról, de semmit nem sikerül. Muszáj lesz magammal cipelnem. Pedig ez nem egy jó ötlet. Nem hiányzik, hogy bárkivel összefussunk, főleg nem a büntetőkkel. Nem hiányzik, hogy Akira felismerje őket.
Még megrohamozna a hülye kérdéseivel.
Mindegy, úgy is velem fog jönni, eléggé elszánt.
Szerencsére nem futunk össze senkivel. Csillogó szemekkel néz körbe. Mondom én, hogy ez egy kajamániás. Kíváncsi lennék, ha megkérdezném, hogy én vagy a kaja a fontosabb, mit válaszolna? Szemrebbenés nélkül rávágná, hogy a kaja.
Épp sétálnék a hűtőhöz, amikor hirtelen elém ugrik. Mi van ezzel? Tuti, hogy a kaját félti tőlem! Még a végén meg is szurkál, hogy a kajára nézek. Kezd nagyon félelmetes lenni ez a kölyök.
Egy asztalhoz vezet, és leültet. Kérdően tekintek rá, de nem mond semmit, csak visszasétál a hűtőhöz, és kipakolászik belőle dolgokat.
- Mit csinálsz? - kérdezem meg, és nem rejtem el kíváncsiságomat. Tényleg érdekel, hogy mit fog ügyködni.
- Kaját magunknak - válaszol lazán, miközben egy fazekat vesz elő.
- Tudsz főzni? - kérdezem meg egy kicsit meglepve.
- Egy kicsit… - válaszolja pirulva. Kis háziasszony, de cuki. Remélem, hogy tényleg tud főzni, és nem robbantja fel az egész konyhát. Nincs kedvem éhezni és takarítani.
Na lássuk, mit alkot az én drágaságom. Érdeklődve figyelem minden kis mozdulatát, és néha odasétálok felé… már sejtem, hogy mit készít. Hmm, az nagyon fincsi, nyami.
Körbenézek a konyhába, és persze, hogy beindul a fantáziám. Tuti, hogy nem csak főzés, és kajálás lesz itt. Kipakolja az ételt, és az asztalra teszi. Csokiszirup. Azt mikre is lehet használni? Perverzen elmosolyodok, persze úgy, hogy Akira ne lássa. Ezt az étkezést nagyon is fogom élvezni.
- Jó étvágyat - mondja a kölyök, és már szinte semmi nincs a tányérjába. Én meglepettségemet palástolva nézem őt. Ez tuti, hogy bélpoklos.
Akkora adag, hogy egy elefántnak bőven elég lenne, de ő simán bevágta.
Lassan én is elfogyasztom. Nem szokásom gyorsan enni. Finom nagyon a kreélmánya. Meglepő, még ilyenre is képes a fiú. Tuti, hogy megtartom.
- Kösz - szólalok meg, amikor befejezem, és arrébb tolom a tányért.
- Ízlett? - kérdezi meg, miközben leszed az asztalról.
- Igen. De tudod, hogy ízlett volna még jobban? - kérdő tekintetével találom szembe magam, mire gonoszan elmosolyodok. Ölembe húzom. Na akkor, hogy is csináljam azt a fincsi dolgot, amit kiterveltem? Megvan. Váratlanul éri, mikor az asztalra döntöm, és felállok.
Hupsz, milyen jó helyen vagyok… a lábai között. Istenem, én milyen egy jó tervező vagyok… ja, és persze egy perverz állat.
Valaki már megint olyan vörös, mint egy rák. Mindentől zavarba jön, ezért is szeretem annyira.
Fölé araszolok, és már ajkaira is tapadok. Valamiért ezt a fincsi ízt nem tudom megunni.
Kezembe veszem a csoki szirupot, és felhúzom pólóját. Hasára nyomok egy jó nagy adagot.
Fehér bőrén milyen jól nézz ki egy a barnás csoki. Nyaaami… kaja idő.
Eltávolodok arcától, és hasáról elkezdem nyalni a fincsi csokit. Na már nyögdécsel is, pedig csak a hasát nyalom össze. Tényleg jó ez az összeállítás: csoki és Akira. Ehhez hosszá tudnék szokni, az egyszer biztos.
Mikor lenyaltam az összes csokit, felhajolok hozzá, hogy érezze mit, csináltam vele.
- Így - lehelem ajkai közé, és már nadrágjában is van a kezem.
Nem tudok ezzel a kölyökkel betelni. Leráncigálom róla a nadrágot, és a mellette lévő sziruphoz nyúlok. Bekenem vele kezem, amire Akira felnyög. Szerintem sejti, hogy mire készülök.
- Mit akarsz csinálni? - kérdezi megszeppenve, és arca is tök vörös szegénynek.
Csak perverzen rámosolygok, és az ujjamon lévő kis csokit ajkaira kenek, amire rögtön rá is tapadok. Vadul török ajkai közé, nyelvemmel vad táncra hívom az övét. Csoki plusz Akira egyenlő számomra kurva jó desszert.
Csokis kezemmel éledező farkához nyúlok, amire hangosan számba nyög. Ujjaim már rá is fonódtak, és őrjítő lassan kezdem el kényeztetni. Elválok ajkaitól, és nyakát borítom el apró csókokkal. Addig egy pillanatra sem hagyom abba a csokis kényeztetést. Akira erősen belemar hátamba az élvezet miatt. A vékony felső sokat nem véd.
Mikor érzem, hogy elég szirupos farkincája, eltávolodok nyakacskájától, és számba fogadom merev csokis farkát.
A rohadt, mindjárt elmegyek, ez milyen geci finom így. Akira kicsit hátra dobja magát az asztalon, és hangosan nyögdécsel. Mindjárt közönségünk is lesz.
Mielőtt elmenne, abbahagyom a kényeztetést, amire rám morog, és egy gyilkos pillantással jutalmaz. Édesem, nem csak én dolgozok ám.
Laza mozdulattal arrébb lépek kielégületlen testétől. Perverz mosollyal ülök le, miközben lehúzom sliccemet. Ő pirulva nézi meg vágyamat, amire csak ujjammal intek neki, hogy jöjjön közelebb. Hangosan nyel egyet, amire felkuncogok. Előttem áll még, és piros arca, és értetlenül mered rám.
- Lovagolj meg - utasítom lány hangomon. Ő csak nyel egyet. Kis idő elteltével lassan csípőmre ül. Elhelyezkedik, hogy be tudjon fogadni. Rohad lassan nyel egyre jobban be.
Néha felnyög, de nem fájdalmasan. Mikor már teljesen benne vagyok, két oldalát megfogva kezdem el irányítani. Először lassan, utána pedig egyre gyorsítok. Ő kipirult arccal dobálja fejecskéjét, közben hangosan nyög. Én zihálva próbálom minél tovább bírni. Mellkasára hajtom a fejem, úgy irányítom a csípőjét. Hangos nyögés jelzi, hogy gyönyöre beteljesült. Szinte rögtön nevét kiáltva megyek el én is. Fáradtan dönti vállamra fejét, hangosan veszi a levegőt. Én is fújtatok, mint egy ló. Csak egyre jobbak lesznek a vele eltöltött perverz percek.
Kihúzódik belőlem, és ölembe kuporodik a kis aranyos. Egész teste verejtékes. Kicsit összeszedem magunkat, és visszaindulok a szobába. Persze őt az ölemben kell vinnem. És még én vagyok a beteg. Nem baj, jó helyen van a karjaimban.
Szobámba érve rögtön a fürdőbe indul. Nem is csodálkozok. A testén aztán minden megtalálható.
Én addig még beszélek Arbitroval és a büntetőkkel.
Nem sokáig tartanak a megbeszélések. Aggódva mértek végig, de mikor látták, hogy semmi bajom, kicsit megnyugodtak. Fura nekem az ilyen helyzet.
Tisztán és átöltözve lépek be a szobába. Akira, épp a könyveket nézegeti.
Vajon nem hiányzik neki senki? Igaz, a gondolattól ideges leszek, hogy valaki mást is meglássak a közelében. De biztosan vannak barátai.
- Akira - szólítom meg, mire összerezzen. Megint nem vette észre, hogy bejöttem. Mindig annyira koncentrál a dolgokra, hogy másra nem is figyel.
- Tessék - néz rám meglepetten.
- A játékosok közül nem vagy kíváncsi valakire? - kérdezem meg, és arcomról nem nehéz leolvasni, hogy féltékeny vagyok, mint az állat.
Látom rajta, hogy gondolkozik, hogy mit akarhatok tőle.
- Csak Keisukera - válaszolja, de nem tudok semmit levonni a mimikájából.
A névre egy kicsit felmorgok, nem tudom, ki az, de idegesít. Nyugi, Shiki.
A szekrényhez sétálok, és a fiókot kihúzva kiveszem a kését, és dögcéduláját, amiket hozzá is dobok. Muszáj, hogy rajta legyen a cédula, mert a büntetőkkel gondja támadhat. A kés pedig, hogy megvédje magát. Egy laza mozdulattal elkapja a cuccait. Értetlenül bámul rám.
- Gyere - utasítom, és mikor mellém lép, megfogom a kezét, és már húzom is magam után.
Gyorsan mozgok, néha megfeszül a seb körül a bőr, de nem vészes.
- A seb - szól rám Akira, mire egy kicsit lassítok. Állandóan aggódik miattam, pedig mondtam már neki, hogy nem cukorból vagyok.
Csak felmorgok aggódása miatt. Pár perc múlva azon a helyen vagyunk, ahol harcoltunk.
- Nézd meg a barátod - mondom neki komolyan, miközben szemeibe nézek. Látom rajta, hogy nagyon meg van lepődve, de egy kis boldogság is felcsillan a szemeiben.
Valamibe belekezdene, de én magamhoz rántom, és vadul megcsókolom. Nem akarom elengedni, de muszáj. Ráadásul a féltékenység is tombol bennem.
- Este ugyanitt - nyögöm ajkaiba, és nagy nehezen elválok tőle. Pár lépésre már sikerült eltávolodnia tőlem, mikor utána szólok. - Bárhol megtalállak, és ne miattad keljen ölnöm - mondom neki egy ördögi mosoly kíséretében. Sejti, hogy mire gondolok. Például, ne a barátja fejét vágjam le, mert valamit csinálnak együtt. A másik pedig, ha este nem jön ide vissza, akkor megtalálom bármerre.
Sápadtan bólint, amire kuncognom kell. Kardomat megszorítva fordítok neki hátat, és már el is tűnök.
Ajánlom neki, hogy visszajöjjön. Rosszul járna, ha én keresném meg, és barátai is.
|
| Ereni-chan | 2011. 01. 28. 15:10:21 | #10866 |
Karakter: Akira
Megjegyzés: (Shiki-kunomnak)
Már éppen mondanék még valamit, mikor a szám elé helyezi az ujját.
- Ne rontsd el a varázst - vigyorog rám, mire én elgondolkodva meredek felé. Varázs? Neki ez varázs? Hmm…
Hirtelen rávetem magam, és a csípőjére ülve megcsókolom. Vadul játszom a nyelvével, de mielőtt még igazán belemelegednénk, abbahagyom, és elhajolva tőle a mellkasát kezdem simogatni.
- Ezzel is elrontom az említett varázst? - nézek rá ártatlanul.
Ő erre lehúz magához egy csókra, és hiába is akarnék elszakadni tőle, nem tudnék. Utána a nyakamra tér át, és egy váratlan pillanatban erősen megharap. Felnyögöm.
- Nem rontod el, csak feltüzeled - leheli felém, majd a fenekembe markol, egyáltalán nem gyengéden. Ettől akaratlanul is felsikkantok, mire csak kuncog. Szemééét…
A mellkasomhoz ér, és az egyik bimbómat kezdi harapdálni. Fenébe, már nagyon kész vagyok tőle…
- Nah - nyögöm kissé kipirult arccal, mire a fekete gonoszan rám vigyorog.
Mereven nézek le ében szemeibe, az ő arcáról pedig lassan eltűnik a mosoly. Vágyakozva bámul vissza rám. Hm… kellek, mi? Az a baj, hogy te is nekem, így nem tudok szemét lenni…
Lehajolok hozzá, és gyengéden megharapom a fülét, mire ő fordít az álláson. Végigsimít ajkaimon, majd nyelvével egyre lejjebb halad, egészen a merevedésemig. Megnyalja a tetejét, mire megremegek. Francba már, ne vacakolj annyit..! Végignyalja, aztán végre magába fogad. Lihegek és nyögdécselek, ahogy kényeztet, de mielőtt még elélveznék, fölém magasodik, és belém hatol. Egyszerre nyögünk fel, majd Shiki nem olyan durván, mint előzőleg, de mozogni kezd bennem. Egyre gyorsabb, közben a kezét is megérzem a farkamon, ami még inkább sodor a teljes élvezet felé. Lök pár mélyebbet, és el is megyek. Hamarosan ő is ezt teszi, és lihegve dőlünk el. Shiki kezén ottmaradt fehérségem, mire elpirulok, akkor meg pláne, mikor a szemem láttára nyalja le magáról.
- Finom - mondja perverz képpel, én meg egyszerűen nem bírom levarázsolni magamról a vörösséget.
- Perverz - vágom hozzá már csak azért is, mert mást perpill nem tudnék kinyögni akkor se, ha akarnék.
- Te, kezdted, én csak folytattam - vonja meg a vállát, mire kicsit lejjebb hajtom a fejem. Valóban, ezt most én akartam… de nem bírtam ellenállni a kísértésnek, na! És különben is, nem kéne kihasználni a gyengeségem ilyen téren!
- Szemét - mászok be a takaró alá morogva.
- Vesztes - húzza le rólam a paplant, én pedig szépen elmondom rá a kedvenc szavaim, amik egyáltalán nem szépek, főleg nem, ha rá használom őket.
- Ne szidj, mert beindulok tőle - mondja a száját megnyalva, én pedig abban a szent pillanatban befogom. Persze, az kéne már csak, még egy menet! Így is eléggé fájni fog holnap.
Pár percig még fészkelődöm mellette, aztán végül a mellkasára dőlök, és elalszom. Tejről és hosszú nyalókákról álmodok. Bazdmeg, én megőrültem. Rossz hatással van rám ez a Shiki. De valahogy nem igazán zavar…
Másnap reggel Shiki már nincs mellettem. Meg sem lepődöm. Ásítva kelek fel, és a ruháimat levéve a fürdőbe indulok. Bent aztán sokáig állok a víz alatt, és gondolkodom. Nem is fáj annyira a hátsóm, mint gondoltam. Mondjuk már nem ez volt az első, tehát annyira ez nem meglepő. A víz melegsége alól a szoba hűvösségébe lépek, felöltözöm, majd sóhajtva a kezembe veszek egy könyvet. Kivételesen nem drogokról és fegyverekről szól. Ez meglep. Nem tudtam, hogy Shiki sima regényeket is olvas. Ha olvas egyáltalán… na mindegy.
Elmélyedve nézem a könyvet, mikor kintről kiabálást hallok. Kicsit összerezzenek, mert mintha Shiki hangját is hallottam volna. Feszülten nézem az ajtót, ami hamarosan ki is nyílik, és belép rajta Shiki, tiszta véresen. A szemeim nagyra nyílnak, és kis híján dörzsölgetni is kezdem őket, hogy biztos legyek benne: amit látok, az igaz. Shiki becsukja az ajtót, és nekidől. Erre már felpattanok, és elé sietek.
- Shiki, mi történt? - kérdem kétségbeesetten, de nem válaszol, csak vörös kezével megérinti az arcom. Megremegek, én is véres lettem. Hörög, és vért köp a földre. Nagyon megrémülök.
- Sze… szeretlek - nyögi, és összeesik, én pedig már csak reflexből is utána nyúlok, hogy elkapjam.
- Shiki! - kiáltom ijedten, de nem jön válasz. Elájult. Nagyon kétségbeesek, és először azt sem tudom, mit tegyek. Letérdelek vele a földre, és szinte már depresszióba esve nézem halál nyugodt arcát. Rettenetesen féltem, így az agyamba egy értelmes gondolat sem kúszik be. Csak arra tudok gondolni, hogy itt fekszik a karjaimba, és bármikor meghalhat… egyáltalán vannak olyan súlyosak a sérülései? Gyerünk, Akira, embereld már meg magad! Csak te vagy itt neki, tegyél már valamit!
Megremegek, és nyelek egy nagyot, aztán lassan felállok az eszméletlen Shikivel, és az ágyhoz vonszolom. Basszus, nagyon nehéz, már csak ebbe kifáradtam. Kicsit kifújom magam, aztán a szekrényhez megyek, és mindent kidobálva keresem a fertőtlenítőt meg a kötszert. Hála istennek meg is találom őket. Felpakolva a cuccokat, az ágyon fekvő Shikihez sietek, és óvatosan lehúzom róla a pólóját. A szemem akaratlanul is megakad a felsőtestén. Basszus Akira, ne most nyáladdz rajta, arra ráérsz később is! Veszek egy nagy levegőt, és megvizsgálom Shiki sebeit. Már csak kicsit véreznek, de ezt a fertőtlenítő majd lecsillapítja őket. Nem vagyok egy doki, de azt hiszem, nem olyan súlyosak. Mélyek ugyan, de akárki is tette, figyelt arra, hogy Shikinek ne essen nagy baja, csak fájjon neki. Egy lavórba hozok be vizet, és letörölgetem róla a vért, aztán lefertőtlenítem a sebeket, és ha kissé ügyetlenül is, de bekötöm őket. Ezután kifújom magam, és szerényen elengedek pár dicsérő szót magamra. Ügyes vagyok. Nagyon ügyes! Megmosom a kezem és az arcom, aztán kiviszem a véres vizet, és kiöntöm. Nehéz munka ez az orvoslás. Nem szeretnék orvos lenni! A vér kicsit már ráalvadt a pofikámra, így elég kellemetlen leszedni, de valahogy csak sikerül. Persze most Shiki volt a fontosabb, nem törődhettem magammal. Fáradtan lépek vissza a szobába, és mosolyogva látom, hogy Shiki már rendesen veszi a levegőt. Jól lesz, ebben biztos vagyok. Mellé dőlök, és egy darabig csak bámulom szép arcát. Most olyan nyugodt, bár ő mindig az. Nem is értem, hogy csinálja. Ehhez a nemtörődömséghez már tehetség kell!
Arra eszmélek fel, hogy az egyik fekete tincsét csavargatom. Elmosolyodom. Valahogy persze mindig közel kell maradnom hozzá. Mosolyogva húzódom oda hozzá, vigyázva, hogy nehogy a sebeihez érjek, és úgy nézem tovább. Olyan jóképű! Olyan aranyos… Szeretlek… és bealudtam.
Arra ébredek, hogy valaki az arcom simogatja. Azonnal felpattannak a szemeim. Egy vörös szempárral találom szemben magam, aki vigyorogva vizslat. Shiki előbb felébredt. Nem gondoltam volna!
- Jól vagy? - kérdem aggódó tekintettel, mire ő bólint. Kissé megnyugszom. - Mi tör… - kezdenék bele az újabb kérdésbe, de ő az egyik ujját a szám elé rakja. Becsukom a szám, és komolyan bámulok rá. Szóval nem akarja elmondani, mi történt vele. - Shiki, én…
- Csend.
- De… - odahajol hozzám, és megcsókol. Kissé húzódozva, de viszonzom. Fenébe is, mért nem akarja elmondani? - Shiki! - tolom el magamtól, és komolyan nézek rá. - Mi történt veled? - Lefelé bámul, de nem válaszol. - Mért nem akarod elmondani? - Csend. - Tudni akarom! - kezdek kikelni magamból.
- Hidd el addig a legjobb, míg nem tudod.
- De Shiki! - fölém magasodik, és úgy néz le rám. Zaklatottan pillantok vissza. Egyik ujjával végigsimít ajkaimon, aztán sóhajt egyet, és felül. Nem is értem, miért próbálkozom. Ha nem akarja elmondani, úgyse fogja. Értetlenül bámulok utána, ő meg csak feláll, és járkálni kezd. Gondolom, azt próbálgatja, mennyire tud a kötésektől mozogni. Azt hiszem, jó munkát végeztem, mivel tud mozogni, de a sebek is kellően le vannak szorítva. Hát, nagyon jó vagyok, ez tény!
- Hozok kaját - indul ki a szobából, de még időben felpattanok és elkapom.
- Dehogy, te megsebesültél, nem szabad…
- Nem cukorból vagyok - vág a szavamba vigyorogva. Unottan nézek rá.
- Az lehet, de nem lenne jó, ha ilyen hamar felszakítanád a sebeid.
- Szóval aggódsz értem.
- Talán… - oldalra kapom a fejem, ő pedig mosolyogva megfogja az állam, és visszafordítja maga felé. Elpirulok, mikor a szemembe néz, és még jobban, mikor megcsókol. Fenébe, mégis hogy csinálja? Mindig tudja, hogy lehet zavarba hozni…
- Mindjárt jövök - indulna ki, de egy hirtelen ötlettől vezérelve elkapom a kezét, mire ő kérdően néz vissza rám. Ez jó ötletnek tűnik…
- Veled megyek - mosolygom rá, mire ő a szemöldökét felvonva fürkészi az arcomat, de kivételesen nem hagyok leolvasni róla semmit. Ez nem hátsó szándék. Csak akarok neki valamit csinálni…
Kiérünk a konyhába, és én csillogó szemekkel nézek körbe. Szép konyha. Van itt minden, ami kell. Tűzhely, pultok, szekrények, és ami a legfontosabb: hűtő. Hm, szívesen bekukkantanék oda egy kicsit nassolni, de félek, mire kijönnék onnan, Shikinek már nem maradna semmi. A fekete éppen menne is oda, hogy elkezdjen kaját készíteni, de én elé ugrom, az asztalhoz vezetem, és leültetem egy székre. Felhúzott szemöldökkel mered rám, de én csak mosolyogva a hűtőhöz megyek, és elkezdem kipakolni a kellő cuccokat. Hát igen, most én fogok neki kaját csinálni, és nem ő nekem…
- Mit csinálsz? - hallom kérdő hangját a hátam mögül.
- Kaját magunknak - mondom egyszerűen, egy fazekat elővéve.
- Tudsz főzni?
- Egy kicsit… - halványan elpirulok, mivel ez tényleg egy elég lányos vonás. Már nem is tudom, kitől tanultam meg, csak annyira emlékszem, hogy régen volt.
A szükséges összetevőket összekeverem, aztán begyújtom a tűzhelyt, és rárakom a fazekat. Na igen, nem lesz valami nagy szám, csak egy tejbegríz… azt elég könnyű megcsinálni, és jól is lehet vele lakni. Shiki érdeklődve figyel, néha mellém sétál, hogy megnézze, hol tartok. Szerintem élvezi, hogy itt főzögetek neki. Panoráma a fenekemre. Nem akarom tudni, mik járnak a fejében!
A tejbegríz ugye elég hamar kész van, így csak kiöntöm a fazék tartalmát két tálba, és előveszem a csoki szirupot. Csoki szirup, nyami… Shiki elé rakom a tányért, aztán leülök vele szemben, és a szirupot az asztal középre rakom.
- Jó étvágyat - vigyorgom rá szélesen, aztán már tömöm is magam, még az se zavar, hogy forró a kaja. Megszoktam már, hogy mindent azonnal betömök, akármilyen hőmérsékletű. Ugyan volt valami kaja a szobába reggel, de azt nagyon hamar megettem, és már jó pár órája üres a pocim… hiányzott már a kaja.
- Kösz - mondja Shiki, mikor befejezi az evést. Én már előbb befejeztem, de meg sem szólaltam, mivel azt is épp elég jó volt nézni, ahogy ő eszik. Édi, ahogy a tejbegrízt falja… meg úgy is, ha mást fal…
- Szívesen - mosolygom rá, és elveszem magunk elől a tányérokat, aztán megállok mellette. - Ízlett?
- Igen. De tudod, hogy ízlett volna még jobban? - Kérdően nézek rá, mire ő gonoszul elmosolyodik, és az ölébe húz. Kicsit váratlanul ér, pláne, mikor az asztalra dönt, és feláll. Persze így rögtön a lábaim között van, ami azért elég zavarba ejtő tényező. Elvörösödöm, ő pedig fölém hajol, és megcsókol. Valami van a kezében, de nem tudom, mi, egészen addig nem, míg fel nem húzza a pólóm, és a hasamra nem nyomja. Felnyögöm, mivel eléggé hideg… Shiki mosolyogva távolodik el tőlem, majd lejjebb megy, és elkezdi rólam nyalogatni azt az akármit. Halkan nyögdécselek, mivel már csak a tudat is, hogy olyan közel van hozzám, irtóra felizgat. Egy darabig így kényeztet, aztán megint fölém hajol, és megcsókol. Rohadt édes a szája, így már leesik, mit nyomott rám. A csoki szirupot. Na szép. Perverz állat!
- Így - leheli az ajkaim közé, aztán a keze már a gatyámban is van, amitől felnyögöm. Csodás. Most sérült le, de már hancúrozni akar. Ez tényleg sose pihen! Na nem mintha bánnám… Sőt… egyáltalán nem bánom.
|
| haaaani | 2011. 01. 28. 15:04:41 | #10865 |
Karakter: Shiki
Megjegyzés: (Akirámnak)
Vadul tapadok ajkaira. Ez hiányzott nekem, a finom ajkai. Édes kicsi Akira, te most nem fogsz menekülni. Végigsimítok kockás hasfalán, de nem válok el ajkaitól egy pillanatra sem.Nem akarok, nem tudok elválni tőle. Végighaladok ujjaimmal egészen mellkasáig, ott megállok, és körözni kezdek. Számba nyögdécsel, de akkor sem szakítom el egymástól ajkainkat.
Hirtelen elhajolok tőle, miközben rámosolyodok. Meg ne ijedj, kicsi Akira!
Benyúlok nadrágjába. Hoppá. Hangosan nyög fel, mikor megérintem farkincáját.
Ezt a hangot tudnám hallgatni egész nap. Na már vörös is az édes. Kicsit húzom agyát, kényeztetem. Nyögésekkel jutalmazza tevékenységemet. Élvezd ki, mert nem tart soká.
Mielőtt elmenne, abbahagyom, és felhajolok hozzá. Mondtam én, hogy nem fog sokáig tartani. Csalódott a kicsike. Ekkor csak rá vigyorgok. Az a bizonyos vigyor semmi jót nem jelent. Szívem szerint lecibálnám róla a ruhát, de nem tehetem meg vele, mert nem akarom megijeszteni.
Óvatosan leveszem róla a zavaró ruhákat. Így már sokkal jobb… nyamika, itt a vacsiidő!
Persze vetkőztetés közben kap tőlem pár csókot. Hol egyelek meg?
Alig bírok magammal. Mindjárt odakötöm az ágyhoz, és szétdöngetem formás kis seggét.
Vagy akár a padlón csinálnák?...vagy a fürdőben?...esetleg az asztalon?
Még nem is szeretkeztünk egyszer sem, de én már mindenhol csinálni akarom. Fogom is.
A gondolataimra csak mosolyogni tudok. De én is csak gondolkozok, nemhogy cselekednék.
Valami hiányzik… hmm… nyami, egy csók. Meg is van, mert már ajkaira tapadtam.
Nem hagyok egy pillanat menekvést sem.
Finom kis kezecskét érzek meg hasamnál. Ez tetszik, nagyon is. Milyen kis bátor lett.
Hozzádörgölöm magamat, érezze csak, hogy mennyire kívánom. Kívánom a fenéket, megveszek érte. Nem bírom én ezt tovább! Utálom, ha sokat kell várnom valamire.
Megőrülök, ha nem kapom meg, amit akarok. Igaz, ez a fiú már az enyém, és az is marad.
Letépem róla a nadrágot, és hozzásimulok. Hadd érezzen csak.
Nem, mintha vissza tudna tartani, de azért jó lenne, ha kicsit megerősítene, hogy akarja. Vagyis biztos akarja, mert akkor már lekúrt volna magáról… próbálkozott volna lelökni.
Úgy se sikerült volna neki. Gyengécske ő ellenem.
De minél jobban fel vagyok izgulva, annál nagyobbat fogok élvezni. Az alattam lévő szépfiú már azt hiszi, hogy most vágom belé magam, mert összeszorítja szemeit, és vár. Rám.
Várj csak… még egy kicsit várj. Mivel nem csinálok semmit, felnyitja szemeit, és lehordana mindennek, amikor cselekszek.
Teljesen belévágom magam. Azt akarom, hogy teljesen betöltse farkamat a finom kis segge.
Három, kettő, egy… hangos nyögés. A kedvenc hangom, főleg az ő szájából.
Abbahagyom a vigyorgást, és mozogni kezdek benne. Huuhaa, de szűk a kis segge.
Ez kellett én nekem meg kemény farkamnak. Minden egyes lökésemre egy nyögést kapok.
Izmaim megfeszülnek, és a vágy elönti minden testrészemet. Többet, és még többet akarok.
Egyre gyorsabban vágom ki-be magamat. Megérzi ő is, mert hangosabban nyögdécsel.
Az szoba falai visszhangzanak nyögéseitől. Baromi jó.
A kicsike kezd fáradni. Ennyitől?
Kicsit kondiba kell majd hoznom. Napi öt-hat menet nekem semmi, és akarok is annyit, mert nem tudok betelni vele. Még jobban belé nyomom magam, amire könnycseppek csordulnak ki szemeiből. Gyönyörű szép, és csak feltüzel. Átkarolom a vállát, még közelebbről akarom érezni. Nyakamra fonja kezeit. Becsukom szemeimet, és akkor is csak őt látom.
Kinyitom szemeimet, és rámosolygok, halkan én is nyögdécselek vele. Baromi jó, és még többet akarok belőle.
- Shikhiii - leheli, és már kapkod is a levegő után. Nem csodálkozok rajta, én szívem is ver ezerrel, és a levegő is másképp áramlik tüdőmbe.
- Heh? - nyögöm.
- Éhm már nem - be se fejezi mondatát, teste megremeg, és elélvez. Na eddig bírta, de én se tovább. Egy erősebbet lökök, és már belé is élvezek.
Kihúzódok belőle, és mellé fekszek. Azt a kurva, ez nagyon jó volt! Ha ezt tudom, már az első nap megkúrom.
De nem csak ez a lényeg, persze sokat számít, nagyon is.
Átölelem, és magamhoz húzom. Megörülök attól a tudattól, ha csak egy kicsit is, de messze van tőlem. Itt van a legjobb helye a karjaimba. De ezzel nem csak én vagyok így, már karjaimba is bújt. Kis édes vesztes. Az én vesztesem.
- Shiki - szólal meg. Már majdnem aludtam. Ajánlom, hogy azt mondd, hogy még egy menet jöhet, mert ha nem, akkor is rád fogok mászni. Bünti, mert nem hagysz aludni.
- Én… szeretlek - mondja nagyon halkan, de meghallom. Nagyot dobban a szívem. Végre kimondtad. Jó, nem tudtam, nem is sejtettem.
Ha ő őszinte, én is az leszek. Megérdemli.
- Én is - válaszolom neki.
Tuti, hogy meglepődött. A nagy, Shiki szerelmet vallott. Már épp szólalna meg, de megakadályozom. Ajkaira rakom ujjamat, ezzel belé fojtva a szót.
- Ne rontsd el a varázst - mondom neki vigyorogva, és elveszem ujjaimat.
Ő kicsit elgondolkodik, de hirtelen rám veti magát, és megcsókol. Pici formás segge a csípőmnél van, és lehajolva hozzám térképezi fel számat. Kis fincsi nyelve az enyémmel harcol, amit örömmel viszonozok. Amilyen gyorsan ajkaimra tapadt, olyan gyorsan el is vált.
Huncut arckifejezéssel néz le rám, miközben mellkasomat kezdi el simogatni.
Ez a fiú nagyon hamar fel tudja húzni az embert. Már kőkemény vagyok.
- Ezzel is elrontom az említett varázst? - kérdezi meg ártatlanul.
Még hogy ártatlan, minden vagy kölyök, csak ártatlan nem. Lerántom magamhoz egy csókra. Szinte kifulladásig csókolom, majd mikor a levegőhiány miatt el kell válnom tőle, a nyakát kezdem el kényeztetni. Egyik fincsi pontnál erősen megharapom, amire hangosan felnyög.
- Nem rontod el, csak feltüzeled - nyögöm nyakába, és seggébe markolok. Felsikkant, amire kuncogni kezdek. Nyakától lefelé haladva megállapodok egy nyami rózsaszín bimbónál, amit megharapdálok.
- Nah - nyögi Akira aranyosan.
Én csak gonoszan rávigyorgok. Miközben nézek kék szemeibe, lassan eltűnik a vigyor a képemről, és vágyakozva bámulom tovább. Erre lehajol hozzám, és gyengéden megharapja fülemet.
Elcsavarta a fejemet ez a taknyos. Gyengéden lelököm magamról az ágyra, és fölé mászok.
Simítok egyet ajkain. Végignyalókázva a testén leérek kemény farkincájához.
A tetejét megnyalom, mire átfut rajta egy remegés, és utána felnyög. Végignyalom, és utána bekapom. Hangosan zihál és nyögdécsel, én pedig kényeztetem.
Mielőtt elmenne, abbahagyom, és fölé mászok. Gyorsan, de nem durván berakom formás seggébe magam. Felnyög, és vele együtt én is. Kicsit visszafogom magam, de azért így is kiváltom azokat a nyögéseket. Egyre gyorsabb vagyok, miközben ujjaimat ráfonom farkára, és húzogatni kezdem neki. Csak hogy tudd, kivel van dolgod. Nem egy kezdő fasszal.
Két erősebb lökés, és hangosan felnyögve megy el. Percek múlva követem én is. Akadozva vesszük a levegőt mindketten.
Kezemen rajtamaradt a vágya, amit pirulva figyel.
Szemei kikerekednek, és még vörösebb lesz, mikor lenyalom a kezemről a fehérséget.
- Finom - mondom neki perverzen. Szegény, még, mindig olyan vörös, mint a rák.
- Perverz - vágja hozzám megszokott tulajdonságomat, amire nagyon büszke is vagyok.
- Te, kezdted, én csak folytatom. - Nem kellett volna felkelteni, a csípőmre ülni, és hasonlók, akkor aludtam volna, nem lett volna semmi. Na jó, hazudok, egy-két óra múlva így is, úgy is rámásztam volna.
Elpirul mondatomra, és búvóhelyet keres a takaró alatt.
- Szemét - morog a paplan alól.
- Vesztes - vágok vissza, és leszedem róla a takarót.
Bevágja a durcit, miközben aranyosan szid. Olyan vágykeltő, amikor ezt csinálja.
- Ne szidj, mert beindulok tőle - mondom neki, és megnyalom szám szélét.
Rögtön csöndben marad. Mára ennyi elég volt neki.
Nagy nehezen elhelyezkedünk, vagyis ő inkább izeg-mozog. Bő öt perc múlva már mellkasomon szuszog. Na, ez kidőlt. Még egy kicsit figyelem, ahogy őiheg rajtam, utána engem is elnyom az álom.
Reggel korán el kell hagynom a szobát. Nano itt van. Kaját vittem be a kölyöknek, még mielőtt megint megéhezne, és körül akarna nézni.
Végigszaladok az utcákon, amikor meglátom. Csak áll, és vár. Mosolyog a szemét.
Nekitámadok, de könnyen kikerüli az ütésem. Ismét támadok, amit megint kikerül.
Azért nem megy olyan könnyen neki ez a kikerülés, gyors vagyok, nagyon is. Csak egy két centi kell, és eltalálom. Egy házba kerülünk.
- Gyenge vagy, Shiki - mondja megvetve.
- Megöllek - kiabálom, és neki iramodok, gyorsabb vagyok, mint eddig. Egyik támadásommal sikerül megvágnom, de ezt direkt hagyta. A rohadt szemétláda.
Előttem terem, és puszta kézzel kiveri kezemből a fegyvert. Belém rúg, mire hátrálnom kell. Leesett fegyveremet felveszi a földről. Felém lépked nyugodtan, és én hátrálok, nem félek, csak próbálok valamit kitalálni. A falnak ütközök, és ő előttem áll meg.
- Szánalmas vagy, soha nem leszel olyan erős, mint én. Csak talán akkor, ha a vérem… - folytatná, de én ráordítok.
- Nem! Magamtól győzlek le.
Ördögien nevet fel, és saját fegyveremmel ejt sebet a csuklómon.
- A saját erőd semmit nem ér - hajol le hozzám, és hajamat megfogva emeli fel fejemet. Mélyen szemembe néz. A csuklóm vérzik, de nem vészes a seb.
Hangosan felnyögök, éles fájdalom a hasamnál. Vért köhögök fel. Hallom, hogy fegyverem a földre esik, és távolodó léptek zajára figyelek fel.
- Shiki, egy esélyed van, hogy életben maradj. Hódolj be nekem - mondja ördögi hangon, és csak nevetése visszhangzik az épületben.
- Soha - suttogom erőtlenül. Hasamhoz emelem kezemet. Rohadt mély a seb, és nagyon folyik belőle a vér.
Fegyveremre támaszkodva kötöm be kezemet és hasamat.
Muszáj visszajutnom Akirához.
Látnom kell. Nem döglök meg én olyan könnyen te köcsög Nano.
Az utcákon bicegve sétálok. Szerencse senki sehol, korán van még.
A látásom egyre rosszabbodik. Beérve a házamba a büntetők észrevesznek, és segíteni akarnak.
- Uram, kérem, segítünk - kérlel Kiriwar.
- Tűnés! - kiabálom, és ellököm magamtól a rohadékot. Nem akarok senkit, csak Akirát.
Végre a szoba ajtaja. Végre ideértem. Látni fogom. Muszáj látnom. Segíteni fog.
Csak benne bízok.
Belépek az ajtón, és becsukom. Hátammal nekidőlök az ajtónak. Alig vagyok eszméletemnél.
Akira kiabálását hallom meg, ahogy azt kérdezi, hogy mi történt. Vérzek mindenhol, és ahogy megérintem őt, az arca is olyan lesz. Felköhögök, és vért köpök a földre.
- Sze… szeretlek - nyögöm ki, és összeesek. Annyit érzek, hogy Akira elkap, és nevemet kiáltja.
Szeretlek. Csak ez az egy szó, ami miatt minden megváltozott.
|
| Ereni-chan | 2011. 01. 28. 14:55:20 | #10864 |
Karakter: Akira
Megjegyzés: (Shiki-kunomnak)
Valaki a nevemet hajtogatja, de alig hallok belőle valamit. Már ott megállt a kép, hogy egyedül vagyok egy sötét szobába. És igen, már ott is áll egy ideje…
- Akira, Akira! - valaki ráz, és kiabál.
- Sö… tét… sötét - motyogom halkan. Teljesen leblokkoltam.
- Itt vagyok. - Ki, mi? Csak nem az, aki suttogott? Ne… ne, én tőle félek… megremegek, és ekkor valami hatalmas csattan az arcomon. A képek kitisztulnak, és az idő megy tovább. A filmszakadásnak vége. Az előttem lévőre pillantok, és megkönnyebbülök, mikor látom, ki az. Shiki… megtörli az arcom, aztán a homlokát az enyémnek dönti. Az arcán valami félelem féle mutatkozik, de valószínű, hogy csak képzelem… magához ölel, és a hátamat simogatja. Ez megnyugtat.
- Sötét volt nagyon - suttogom, és hozzábújok. Mellette valahogy nagyon nagy biztonságban érzem magam… mert tudom, hogyha ő itt van, akkor engem nem bánthat senki sem. Egyedül csak ő…
- Kicsi vesztes, félsz a sötéttől? - Normális esetben ezért csak morognék rá, de most azt hiszem, ezzel nem bántani akart. Mintha kezdene megmutatkozni benne valaki más is, akit még nem ismerek. Ez furcsa… de nem mondhatnám, hogy nem kellemes.
- Éhes lettem - mondom válasz helyett.
- Soha ne hagyd el a szobát! - parancsolja komoran. Kibújok a karjai közül, és értetlenül nézek rá.
- Miért? - Nagyon remélem, hogy nem megint rejtvényekben fog beszélni.
- Mert kint veszélyes - jön a némileg elfogadható válasz. Veszélyes… igen. A legjobban tartanom talán saját magamtól kéne. Hiszen kudarcot vallottam… amit eddig sose. Ez merőben átalakítja az énképem…
A következő kérdésem az lenne, hogy hol volt, de inkább… inkább nem kérdezem meg. Talán jobb is, ha nem tudom…
A karjaiba vesz, és visszavisz a szobába, majd óvatosan letesz az ágyra.
- Hozok neked kaját - mondja, én pedig ijedten bámulok rá. Itt hagy… de ha nem hagy itt, nem kapok kaját, úgyhogy… légy erős, Akira!
Egy szépen megrakott tálcával tér vissza, én pedig a szokásos mohóságommal látok neki az evésnek. Shiki kajái mindig olyan finomak… legalábbis az Igurás kajáknál tuti jobbak. Azok… bleh, mindennél szörnyűbbek. Apropó Igura… Shiki vajon mért van itt? Annyit biztosan tudok, hogy valamilyen formában részt vesz a játékban, ha nincs is dögcédulája, mert különben a büntetők kicsinálnák. De ő vajon milyen okból nevezett be? Ép eszű ember nem jön ide önszántából, ebben biztos vagyok.
- Shiki - szólalok meg kis idő múlva.
- Hmm… - morog a fekete fáradtan. Már az ágyon fekszik, és szerintem pihenni próbál, de én nem akarom, hogy aludjon, mert akkor megint tök egyedül érzem majd magam!
- Te soha nem gondolkoztál azon, hogy másképp élj? - Hosszú hallgatás. Ezzel most kifogtam rajta! Csak nem akart mindig ilyen lenni! Vagy…
- Soha - jön a tömör válasz. Tévedtem… - Akira, miért jöttél ide? - kapja el a kezem, és maga mellé húz. Bosszúsan felmorgom, erről nem szeretek beszélni. Sokáig agyalok rajta, elmondjam-e neki, vagy ne… de végül is, mit veszthetek? Ő az egyetlen, akivel kapcsolatba tudok kerülni… és ha már ő nem mond semmit magáról… talán ha én őszinte leszek, akkor idővel majd ő is.
- Ártatlanul megvádoltak. Felajánlották, hogyha legyőzőm az Il-rét, ejtik a vádakat - vallom be végül, mire ő felsóhajt. Hát igen, tényleg elég szar helyzet. - De most már mindegy, nem sikerült megölnöm az Il-rét - hajtom a mellkasára a fejem. - Te már találkoztál vele? - nézek rá reménykedve.
- Nem - mosolyog rám. Ah, pech… pedig valahogy meg kéne találnom. Ha megölni nem is sikerül… legalább azt meg kéne tudnom, ki ő. Legfőképpen azért, hogyha majd meghalok, tudjam, kit kell kísértenem, hehe. Szomorúan felsóhajtom, aztán Shiki az állam alá nyúl, és maga felé fordítja a fejem. - Valamit be kéne végre fejeznünk - mondja vágyakozó hangon, és már meg is csókol. Viszonzom a csókot, ő pedig fölém mászik, és a pólóm alá nyúl. Belenyögök az érintésbe. - Egyetértesz, Akira? - súgja felém egy perverz mosoly kíséretében. Válaszolni sem tudok, mivel már újra megcsókol. Igazából nincs sok választásom. Ha az eszem tiltakozik is, hogy hééé, semmit sem tudsz róla, a testem akkor is azt mondja, hogy hagyd csak… ha meg akarja tenni, úgyis megteszi. És a legszörnyűbb az, hogy még akarom is, hogy megtegye. Mit csinált velem ez a pasi? Amit iránta érzek, az már nem csak vonzódás, de… ezt nem szabadna. Ezt mondja az eszem. De az most kezd egyre jobban kikapcsolni.
Shiki lassan simít végig a hasfalamon, aztán a mellkasomhoz érve körkörös mozdulatokat tesz. Halkan nyögdösök a kényeztetésre, de emiatt megszakítani a csókot nem akarom. Aztán a fekete hirtelen elhajol tőlem, és egy mosoly kíséretében, nagy alattomosan a nadrágomba nyúl. Még hangosabban nyögök, mikor végigsimít a férfiasságomon, és az arcomra lassan kiúszik a vörös pír is. Egy darabig elvan így velem, bennem pedig egyre magasabbra szökik a vágy, és ezzel együtt más is. És akkor Shiki megáll, és fölém hajol. Csalódott képpel nézek föl rá, de ahogy meglátom a vigyorát, ez a kép rögtön el is tűnik. A fekete óvatosan lehúzza rólam a pólóm, aztán a gatyámat is, így már csak egy alsó van rajtam. Közbe néha-néha odahajol hozzám, hogy megcsókoljon, de amúgy nagyon el van foglalva a perverz kis terveivel, mivel a mosolya nem is lehetne ennél vészjóslóbb. Aztán megáll fölöttem, lehajol hozzám, és ismét megcsókol. Egyik kezemmel a pólója alá nyúlok, és végigsimítok a felsőtestén. Ah… hogy lehet valakinek ilyen jó teste?! Az ágyéka eközben vészesen közel kerül az enyémhez, így már érzem az ő vágyát is. Uhm, ez asszem fájni fog…
Végül Shiki már nem bír magával, lerántja rólam az alsót, és eléggé közel nyomul hozzám. Felnyögök, mikor már igen közel érzem magamhoz, aztán Shiki a szemembe néz. Olyan, mintha megerősítést várna, vagy nem is tudom… istenem már, te is akarod, nem?! Ne akard, hogy gondolkodni kezdjek, mert annak rossz vége lesz… légyszi… kérlelően nézek fel rá, majdnem hogy könyörgően. Már nagyon akarom, és tisztában vagyok vele, hogy ő is engem… de valami baszottnagy önuralma lehet ennek a srácnak, mikor már csak egy lökés lenne, és nem teszi meg. Biztos kínozni akar. Sikerül is neki! Megint elvigyorodik, én pedig becsukom a szemem és összeszorítom a szám. Csak azért sem fogok nyögni, tudom, hogy ezt akarja! Már készülök is a lökésre, de semmi. Áh, na mi van már, ez szórakozik velem? Felé fordulok, és már éppen mondanék neki valami nem szépet, mikor végre belém hatol, de nem akárhogyan. Teljesen, már így az elején, és tényleg nem csalódtam, mikor azt gondoltam, fájni fog. A testem megfeszül hirtelen tettétől. Akaratlanul is hangosan felnyögöm, hiába nem akartam neki megadni ezt az örömöt.
A fekete vigyorog egy sort, aztán lassan mozogni kezd bennem, én pedig minden egyes lökésére nyögök egyet. Ez még jobban feltüzeli, mivel egyre gyorsabb lesz, én pedig egyre hangosabb vagyok. A fájdalom kábé az első öt perc után megszűnt, és a helyére jött az élvezet, nem kis mennyiségben. Már kezd kiverni a víz, Shiki viszont elég jó formában van, ami aggaszt. Mi lesz velem így reggelig? Egyre mélyebbeket lök rajtam, amitől akaratlanul is könnyezni kezdek. Hát igen, régen voltam már bárkivel is… Franc, pedig mennyire nem akartan eleget tenni a perverz fantáziáinak! Átkarolja a vállam, hogy még közelebb legyen hozzám, én pedig átölelem a nyakát. Felnézek rá, a szeme csukva van. Kicsit zavar, hogy rajta még van póló, ez így tényleg olyan megkülönböztető…
Kinyitja a szemeit, és rám pillant. Elmosolyodik, egyre gyorsabb, így már egyszerre nyögünk. De furcsa így a hangja… olyan… cuki.
- Shikhiii… - lehelem levegő után kapkodva, és már az ő mellkasa is szaporábban jár. Nem sokára mindkettőnk kidől.
- Heh? - nyögi vissza halkan.
- Éhn már nem… - be sem tudom fejezni a mondatot, mikor egy hangos nyögés közepette elmegyek. Ugyanebben a pillanatban Shiki is lök rajtam egy utolsót, aztán a testem melegség önti el. Elernyedek, és már nem is tudom felfogni, mi történik körülöttem. Shiki mellém fekszik, én pedig bágyadtan nézek fel rá. Ez… nagyon jó volt. Több is, mint jó… Az ész most nem győzedelmeskedett. De valahogy nem is bánom. Ez így volt szép.
A fekete közelebb húz magához, én pedig a karjaiba bújok. Olyan jó vele… nem is értem, mért kéne félnem tőle.
- Shiki… - szólalok meg kis idő múlva, szinte már félálomban.
- Hm? - morog halkan a srác.
- Én… szeretlek - mondom ki csendesen, szinte csak magamnak. Hogy mi mondatta velem ezt, azt igazából nem tudom, de lehet, hogy nekem minden együttlét után kényszeres őszinteségi rohamom támad. Bár eddig még nem tapasztaltam, azért nincs kizárva… mivel komolyan gondoltam, amit mondtam.
- Én is. - Nagyot dobban a szívem, és még közelebb húzódom hozzá. Szeret… tényleg szeret, vagy csak úgy mondta? … Szerintem most őszinte volt. Szeret… ez a gondolat valahogy olyan megnyugtató!
Szerkesztve Ereni-chan által @ 2011. 01. 28. 14:58:08
|
| haaaani | 2011. 01. 28. 14:42:03 | #10862 |
Karakter: Shiki
Megjegyzés: (Akirámnak)
Jobb, ha nem mondom el neki az igazat. Lehet, hogy csak rontanék rajta, és azt nem akarom.- Valaki, aki már nem fog elengedni - húzom magamhoz még jobban, ő pedig mellkasomra hajtja a fejét.
- Valóban… már nem is lenne semmi értelme. - Na ezt most nem értem. Ritka pillanatok egyike, mikor én nem értek valamit. Érdeklődve tekintek rá, de nem folytatja.
- Ki volt az a pasi, aki utánad kiabált? - teszi fel újabb kérdését. Hirtelen milyen kíváncsi típus lett valaki. Minek hoztad fel azt a buzit? Ha már csak eszembe jut, hogy mit hagytunk abba… szétrobbanok. De az egyszer biztos, hogy ő már többet nem fog merni zavarni. Kapott tőlem eleget.
- Csak egy szerencsétlen vesztes, aki többet nem fog zavarni - válaszolok neki.
Az a buzi Arbitro. Ki kellett volna tekernem a nyakát! Na mindegy, arra is kerítek majd sort.
- Mit tennél, ha meghalnék? - Hatalmasat dobban szívem, és levegőt sem kapok egy pillanatra. Mit… mit tennék?
Soha nem gondoltam még erre, és nem is akartam. Mi baja esne, hiszen mellettem van!
Faszom, miért kérdez ilyen hülyeségeket?
Mindjárt felrobbanok az idegtől.
- Nem halsz meg - válaszolok neki, és hangomban nem lehet érezni, hogy milyen feszült vagyok.
- De, ha meghalnék… - A francba, Akira, fejezd már be ezt a HÁLÁL dolgot!
- Nem! - ordítok rá. Fenébe, kicsit arrébb csúszik tőlem, mire egy kicsit visszaveszek. - Bocsáss meg - teszem hozzá egy kicsit nyugisabban, és visszahúzom magamhoz. Finom az illata, kellemes a teste közelsége, és az a tudat, hogy mellettem van, lenyugtat.
- Aludjunk - szólalok meg. Befészkeli magát karjaim közé.
Egy kis idő elteltével már egyenletes szuszogását hallgatom.
Karját simogatom, miközben gondolataimba merülök.
Mit tennél, ha meghalnék? …kérdése motoszkál fejemben.
A válaszom egyszerű:
Kiirtanám, aki tette, és követnélek.
Na ez a nagy helyzet. Beleszerettem ebbe a vesztes kölyökbe. Én egy hülye állat vagyok.
Nem lett volna szabad. Gyenge lettem. Túl gyenge, és ez a te hibád, Akira.
Mert te lettél a gyengepontom.
Odahajolok ajkaihoz, és gyengéden megcsókolom. Valamit motyog, és fészkelődni kezd a karjaimban. Halványan elmosolyodok, és becsukom szemeimet. Szívverését hallgatva visz el a sötétség.
Még fekszik az ágyban, mikor én fegyveremet élesítem. Néha rápillantok. Olyan békésen alszik, mintha semmi baja nem lenne. Pedig biztos vagyok benne, hogy neki sem volt könnyű gyerekkora. Vajon miért jött ide?
Utána nézhetnék, de nem akarok. Majd a saját szájából akarom hallani. Egyszer biztosan el fogja mondani.
Kopogásra emelem fel fejemet. Ajánlom, hogy ne Arbitro legyen, mert akkor áshatja is a sírját.
Halkan kinyitom az ajtót. Az egyik büntető az, Kiriwar.
- Elnézést, Il-re - szólal meg, amire csak bólintok, hogy megyek. Felkapom kabátomat, és fegyveremet a kezembe veszem.
- Mondd! - utasítom, miközben becsukom magam mögött az ajtót.
- Egy kis gond van - mondja, és hallom hangjában a félelmet.
Bizony, tőlem mindenki tart, és ennek így kell lennie.
Ismét fegyverek voltak a játékosoknál. Biztos, hogy Nano van a háttérben.
Hihetetlen, hogy nem tudják betartani a szabályokat. Az egyik szétdrogozva állt le velem harcolni. Szánalmas vesztesek.
Próbáltam valamit kiszedni belőlük Nanoról, de hallgattak. Sajnálom azokat, akiknek utánam kellett takarítaniuk.
Egy két papírt elintéztem még. Végre mindennel kész vagyok.
A szobába érve meglepődők, Akira sokkos állapotban van az egyik sarokban. Egész teste remeg. Rögtön előtte termek, és rázni kezdem, hogy térjen észre. Semmi.
Értetlenül gagyog.
- Akira - emelem fel hangomat, de nem reagál semmit. Testemben az erek megfeszülnek.
Dolgozik az adrenalin. A pánik váltja ki belőlem.
- Akira! - kiabálom, miközben erősen megrázom.
- Sö… tét… sötét - dadogja halkan. Milyen sötét? Miről beszél?
A francba.
- Itt vagyok - mondom neki kicsit halkabban. Elkezd jobban rázkódni. A picsába.
Nagy csattanás. Erősen felpofoztam, amire rám tekint. Kék szemeibe visszatér a fény.
Izzadság cseppek folynak végig arcán, amiket letörlök. Homlokomat homlokához érintem.
Arcomon átsuhan a félelem. Magamhoz ölelem, és simogatom a hátát. Hallom, hogy lélegzete is kezd a normális lenni.
- Sötét volt nagyon - mondja halkan, és hozzám bújik, mint egy kis gyerek, aki a menedéket keresi.
- Kicsi vesztes, félsz a sötéttől? - kérdezem meg, de hangomban nem lehet hallani a gúnyt. Csak próbálom lenyugtatni magamat. Megijedtem.
- Éhes lettem - mondja.
Jó, hogy nem jutott ki a szobából. Nem tudják, hogy itt van. Még a végén azt hinnék, hogy engem akar megölni. Őt ölnék meg kérdezés nélkül. Ráadásul még kiderülne, hogy ki vagyok valójában.
- Soha ne hagyd el a szobát! - mondom neki komoly hangomon. Kibújik ölelésemből, és értetlen, nagy szemekkel nézz rám.
- Miért? - kérdezi meg, és látom rajta, hogy valami normális választ vár.
Az igazság lenne a legnormálisabb válasz, de azt nem mondhatom el neki. Sajnos nem.
Nem mondhatom azt, hogy Il-re házában vagy, és veszélyben lehetsz.
Megparancsolhatnám az embereimnek, hogy nem nyúlhatnak hozzá egy ujjal sem, de akkor sok esély lenne rá, hogy kiderül, ki vagyok.
- Mert kint veszélyes. - Valami igazság van benne. Látom, hogy kérdezne még pár dolgot, de inkább nem teszi.
Karjaimban tartva állok fel, és az ágy felé tartok. Gyengéden leteszem.
- Hozok neked kaját - mondom gyorsan, mikor megijedt arcával találkozok. Biztosan nem akar egyedül maradni.
Egy megrakott tálcával térek vissza, aminek gyorsan neki is áll. Én fáradtan eldőlök az ágyon. Becsukom szememet. Kicsit pihenek, de sajnos nem jön össze.
- Shiki - szólal meg, Akira.
- Hmm…
- Te soha nem gondolkoztál azon, hogy másképp élj? - Ez egy jó kérdés kölyök.
Másképp élni? …nem, én mindig ezt akartam. Ebben a világban az marad életben, aki erős, és akinek van hatalma. Én élni akartam, és amit akartam, eddig el értem.
Erős vagyok, és baromi nagy hatalmam van.
Igaz, néhány éjszaka a magány megőrjített, de megkeményítettem a szívemet.
Erre jöttél te kölyök, és ez a páncél kettétört.
- Soha - válaszolom. - Akira, miért jöttél ide? - kérdezem meg, és egy hirtelen ötlet miatt elkapom kezét, és magam mellé húzom. Felmorog hirtelen tettemtől.
Némán telnek a másodpercek… a percek. Biztos azon gondolkozik, hogy elmondja-e,vagy ne.
- Ártatlanul megvádoltak. Felajánlották, ha legyőzőm az Il-rét, ejtik a vádakat - meséli őszinte hangon.
Felsóhajtok. Tehát az én megölésem által leszel ártatlan.
- De most már mindegy, nem sikerült megölnöm az Il-rét - folytatja, miközben mellkasomra hajtja fejét.
Biztos nem lehet neki könnyű, de ő is sejtheti, hogy semmi esélye sem lehet ellenem.
- Te már találkoztál vele? - kérdezi meg kíváncsian, és biztos nagyon várja a választ.
- Nem - válaszolom neki mosolyogva.
Elkeseredetten felsóhajt, biztosan nem ezt a választ várta. Álla alá nyúlok, és magam felé fordítom.
- Valamit be kéne végre fejeznünk - mondom neki vággyal teli hangon. Ajkaira tapadok, és ő már rögtön viszonozza is. Fölé kerekedek, de egy pillanatra sem válok el ajkaitól, ha fegyvert tartanának a tarkómhoz, akkor sem válnék el tőle.
Pólója alá nyúlok, és érintésemre már fel is nyög.
- Egyetértesz, Akira? - kérdezem egy perverz mosoly kíséretében.
|
| Ereni-chan | 2011. 01. 28. 14:28:56 | #10861 |
Karakter: Akira
Megjegyzés: (Shiki-kunomnak)
Alszok egy kicsit (nem is tudom, mennyit), aztán felriadok. Rosszat álmodtam, nagyon rosszat. Azt, hogy Keisuke valamiért ellenem fordul, és szembeszáll velem, de mivel ő gyenge… meghal, hiába nem akarom bántani.
 
Ez is a kibaszott egyedüllét miatt van! Shiki alig van velem, én meg már rémeket képzelődök azokról, akik fontosak nekem. Különben is, lehet, hogy Keisuke már tényleg nem él… amilyen kis pipogya, tuti, hogy már legyilkolták. De remélem, hogy nem… nem tenne jót az önérzetemnek. És a barátom… az árvaház óta. Azért jelent valamit nekem.
Mikor végignézek magamon, látom, hogy csupa víz vagyok. Hülye álom, tökre kikészített! Így hát feltápászkodom, és a fürdőbe megyek. Ott aztán ledobom a ruhám, és a csapot megengedve beállok a víz alá. Magány… utálom. Persze most mindenki hiányozni kezdett. Olyan jó lenne tudni, mi van velük! De Shiki nem fog elengedni… róla is jó lenne tudni egy-két dolgot. Például, hogy amikor elmegy, hova megy? Mért van az, hogy tőle mindenki retteg? Ki volt az, aki kiabált neki? De ezekre úgysem fogok választ kapni… a csempének dőlök, és úgy élvezem a víz simogatását, mikor az ajtó elhúzódik. Kissé meglepődöm, mivel előttem Shiki áll, én meg nem is hallottam, hogy bejött. De nem ez a meglepettségemnek a fő oka… hanem hogy… nincs rajta… istenem, de jó teste van! Egyre vörösebb és vörösebb vagyok, és a tekintetemet nem tudom elszakítani arról a bizonyos pontról. Ó, hogy a fenébe is, már megint elkápráztatott!
Rá pillantok, és már mondanék is valamit, ami megcáfolja a zavarba esésem, de még mielőtt bármit is szólhatnék, elém lép, és megcsókol. Félve viszonozom, aztán nyelvemmel óvatosan feltérképezem szája minden egyes zugát, és ő hagyja magát. A kezem a mellkasára helyezem, és végigsimítok rajta, ő pedig átkarolja a derekam, és odahúz magához. Mivel elfogy a levegőm, kénytelen vagyok elválni tőle. A fejemet a vállára hajtom, ő pedig a derekam simogatja. Kezdem egyre jobban kívánni, és szerintem ez kölcsönös. De nem érzem úgy, hogy itt lenne ennek az ideje…
Elzárja a vizet, és egy törölközőbe bugyolál, mintha csak a fia lennék… heh, perverz egy apucim lenne akkor. Erre a gondolatra elmosolyodom, miközben ő egy törcsit teker a dereka köré. Oh… de kár. Így már nem láthatom a lényeget…
Kimegy, én pedig bent maradok, és kicsit helyrehozva a hajam magamra kapom a ruhát, amit még régebben adott. Nem is értem, mért kezdtem el hirtelen így igazgatni magamat… csak nem tetszeni akarok neki? Uggyan, képzelődöm, az nem létezik.
Aztán kibaktatok a fürdőből, és látom, hogy Shiki már egy nadrágban van, és eszik. Jól végigmérem, utána a kaját is, ami valahogy most kívánatosabbnak látszik…
Leülök mellé, és tömni kezdem a fejem. Közbe ő végig engem néz, de most valahogy nem jövök tőle zavarba. A kaja elvonja a figyelmem. Ő is eszik pár falatot, aztán feláll, és az ajtó felé indul. Kétségbeesetten pillantok utána. Nehogy itt hagyjon mááár!
- Shiki, maradj - nézek utána kérlelően, mire ő megfordul, és biccent. Gondolatban megdicsérem magam, aztán betömöm a maradék kaját, és lefekszem az ágyra. Ő szintén ezt teszi, és lekapcsolja a villanyt. Egy idő után óvatosan mocorogni kezdek. Ühm, úgy fáázom… hiányzik valami. Gondolom ezt Shiki is észreveszi, mivel közelebb jön hozzám, és átölel. Nyáááh, ez volt az, ami hiányzott…
- Félős - kapom a bókot, aztán végigsimít a hasamon, én pedig megborzongom, mire elkuncogja magát. Szeméét!
- Perverz - morgom vissza. Az is, az én perverz kis apucim…
- Az bizony - erősíti meg a kijelentésem, aztán a fejét a párnára helyezi. A szemeim csintalanul felcsillannak egy hirtelen eszembe jutó ötlettől. Hm, na most megkapod…
Egyik ujjamat a hasára helyezem, és kis köröket írok le vele, mire néha összerezzen. Felnevetek. Egy gyengepont pipa!
- A nagy Shiki csikis - gúnyolódom vele, ő meg csak morog. Na, nem csak te lehetsz itt szemét, drága Shiki-kun…
Nevetek még egy darabig, aztán fokozatosan elhalkulok. Megint eszembe jutott a drogos könyv és a fegyveres. Valahogy úgy érzem, most már muszáj lesz megtudnom, ki is ő valójában… de vajon elmondja-e nekem?
- Ki vagy te, Shiki? - kérdem meg tőle végül. Hosszú hallgatást kapok válaszul. Már majdnem úgy döntök, hogy hagyom is a fenébe, mikor megszólal.
- Valaki, aki már nem fog elengedni - teljesen magához húz, én pedig gondolkodva a mellkasának döntöm a fejem. Nem árulta el… nem válaszolt a kérdésemre.
- Valóban… már nem is lenne semmi értelme. - Érzem magamon a kérdő tekintetét, de most én sem fogom enyhíteni a kíváncsiságát. Mit mondhatnék neki? Azt, hogy az Il-re miatt egy gyilkosságot fogtak rám, azt, hogyha őt nem ölöm meg, az életemnek vége, vagy, hogy tulajdonképpen már mindenképpen vége van… hiszen amikor elvette a dögcédulám, akkor vége lett. Benevezhetnék újra a versenybe, de már nem lenne ugyanaz. Már nem is tudom, mit csinálhatnék… meg kéne találnom az Il-rét, de mégis hogy?
- Ki volt az a pasi, aki utánad kiabált? - teszem fel az újabb kérdést, de valahogy tudom, hogy erre sem fogok választ kapni.
- Csak egy szerencsétlen vesztes, aki többé nem fog zavarni. - Azaz, talányok forever. Egy kérdésemre se kapok normális választ…
- Mit tennél, ha meghalnék? - Ez már csak egy tesztkérdés. Nem akarom megölni magam, de kíváncsi vagyok, mennyire számítok neki. Néma csönd. Erre persze még talányokat sem tud mondani.
- Nem halsz meg.
- De ha meghalnék…
- NEM! - A hirtelen kiabálásra kissé megriadok, és hátrébb csúszok tőle. Hogy beindult erre… ezek szerint sokat jelentek neki! - Bocsáss meg - sóhajt fel, és visszahúz magához. Mintha kicsit feldúltabb lenne. - Aludjunk. - Nincs merszem ellenkezni. Többet nem szólok, csak a karjaiba bújok, és behunyom a szemem. Remélem, nem megint egy rossz álom lesz… mert ha igen… De hiszen itt fekszem Shiki karjaiban! Akkor meg a rossz álom kizárva…
Másnap ébredéskor Shiki már nincs mellettem. Persze, gondolhattam volna… neki sok dolga van, nincs rám ideje. Azt lenne jó tudni, mik is ezek a „fontos” dolgok… na mindegy. Inkább csak előveszek egy könyvet, és olvasni kezdem. Megint egy drogos akad a kezembe. A francba is már! Hülye drogok, ezek csak a gyanakvást keltik fel bennem! De azért csak olvasom, amit ír…
„Megjelent az 50%-os Line, ami rendkívül nagy fizikai erővel ruházza fel a versenyzőt, de nem hosszú távon, a hatása halálos.”
Újra és újra elolvasom ezt a mondatot, mert valami iszonyúan furcsa benne, de nem jövök rá, mi. Végül is nekem édes mindegy, milyen drogokat fedeznek fel, mert én amúgy sem vettem be egyiket se, és nem is tervezem, főleg nem a Line-t. Mióta láttam azt a túllőtt gyereket… brrr.
Korr. Franc, éhes vagyok! De Shiki sehol… és nekem kaja kell… Fenébe, meghalok, ha nem kapok kaját! Hm… asszem Shiki nem fog megharagudni, ha kimegyek egy kis kajáért. Igen, ez jó ötlet! Fel is tápászkodom az ágyról, és az ajtóhoz sietve kilépek a szobából. És akkor megfagy bennem a vér is. Mert ez a látvány… Elönt valami ismeretlen, jeges félelem, pedig szinte nem látok mást, csak sötétséget. Hát éppen ez az, sötétséget! Olyan magányos, fojtó… de nekem kaja kell! Így hát nagyot nyelve elindulok a sötét szobába, hogy megkeressem a konyhát, de alig megyek pár lépést, a szoba ajtaja becsapódik mögöttem. Ijedten kapom hátra a fejem. Csak… csak a huzat! Ismét elindulok, de valami a fülembe súg. Megdermedek, és hirtelen hátrafordulok, de mögöttem semmi. Ekkor ismét hallom a suttogást. Ledermedek, és egy lépéssel sem bírok tovább menni. A tagjaim megmerevednek, és már nem tudok mást tenni, csak leülök a szoba sarkába, és összehúzom magam. Franc, mi van már velem? Félek egy szobától?! Talán… talán igen. Annyira hideg… gyere már haza, Shiki!
|
| haaaani | 2010. 12. 25. 23:00:03 | #10001 |
Karakter: Shiki
Megjegyzés: (Akirámnak)
Na, már tökre vörös a kölyök.
- Kapd… kapd be… - nyögi ki végre a szavakat, amikre annyira vártam. Gyengéden magam felé fordítom, és mélyen szemeibe nézek. Nem bírok tovább várni. Akarom. Megcsókolom, és ő készségesen viszonozza. De finom ajkai vannak, meg kell veszni tőle. Talán egyszer meg is fogok veszni, de nem bánom. Megéri.
Elválok fincsi ajkaitól, és perverzen megnyalom számat. Na, ízleljünk meg máshol is.
Lejjebb araszolok, és lassan felhúzom felsőjét. Megnyalom fincsi hasát, összerezzen.
Nem tudok betelni ezzel a fiúval, bele se merek gondolni abba, hogy lehet, hogy ez a kis szaros teljesen elcsavarta a fejemet. Pedig ezt nem szabadna neki sem megengednem.
Mindegy, ebben a helyzetben most mindent leszarok. Csak érezni szeretném. Szeretném?
Heeh… francokat, akarom.
Halk nyögéseket váltok ki a fiúból, miközben nadrágja cipzárával vackolok. Mindjárt szétszakítom ezt a szart. Na végre. Férfiassága már éledezik. De cuki.
Gyengéden megérintem, amire hangosabban felnyög. Ő érzékeny pont, kicsi vesztesem?
Muszáj megízlelnem ott is, és ahogy látom, neki sem lenne ellenére, sőt, nagyon is élvezné.
Óvatosan megnyalintom, amire csak piheg halkan. Itt is fincsi, nagyon is. Felpillantok rá, de nem szüntetem meg kényeztetését. Jaj, milyen piros a pofija.
Hirtelen abbahagyom kényeztetést, és már szemeibe is nézek közelről. Szerintem kicsit meglepődött.
Tengerkék szemecskéiben ott csillog a vágy. Gyengéden megcsókolom, és pár hosszú másodperc után már viszonozza is.
Átkarolja nyakamat. De kis merészek lettünk. Ezt már nagyon is szeretem. Vigyorogva mászok följebb, és már súlyomat sem nehezítem rá. Ha akarna se szökne el, tudom jól. A vágy sokkal nagyobb úr.
Meg miért is menekülnél, nem igaz?
Hisz élvezed, és csak az a lényeg. Ráadásul mennyire fogod még élvezni. Az egész este előttünk áll.
A gondolatra szinte szétrobban nadrágom, de csak lassan. Ki akarok élvezni minden percet.
Kicsit vadabbul megcsókolom, és haladnák is tovább, mikor egy nyávogós hang a nevemet szólítja kintről. Az a köcsög Arbitro az. Na, majd csak elmegy. Már hajolnék újból a fiúhoz, hogy folytassam, ahol abbahagytam, de megint nyávog az a fasz.
A picsába! Próbálok higgadt maradni, és a fincsi nyak tuti, hogy le fog nyugtatni, ezért már apró csókokkal halmozom el.
Ismét nevemet kiáltja.
A rohadt anyját annak a stricinek. Morogva mászok le a fiúról, pedig nagyon nem akarom itt hagyni.
Felkapom cuccaimat, és már vágom is ki idegesen az ajtót.
- Mi a fasz van te rohadék? - kiabálva kérdezem meg, majd elkapom nyakát, és a falhoz vágom.
Ereimben csak úgy száguldozik a vér, a szemem szikrázik a dühtől.
Testem még mindig fel van gerjedve, mint az állat, és nemhogy azt a szarost kefélném, itt kell lennem ezzel a köcsöggel.
Hangosan nyekken mikor a falnak csapódik.
- Válaszolj! - utasítom komoran, miközben belerúgok erősen.
- Nano, itt van - nyögi ki fájdalmasan.
A picsába, már csak ez hiányzott. Ököllel még beütök neki, és már indulok is kifelé, hogy megkeressem régen látott „haveromat”.
Az utcákat járom, de nem találom sehol. Merre vagy?
Ráadásul érzem, hogy valaki figyel. Itt van. Tudom. Egy kés száll el előttem, csak egy centi választott el tőlem.
- A jobb tetőről érkezett - mérem be rögtön, és már tekintetem ott is van. A tetőn áll, és vigyorogva figyel le rám. Kardomat megszorítom, és állom tekintetét.
- Rég láttalak, Shiki - szólal meg gúnyos hangon. - Vagy inkább mondjam azt, hogy Il-re? - nevet fel ördögi hangon.
- Te, szemét mássz le onnan, mert ha nem jössz le magadtól, én váglak le - mondom ridegen.
Nem mozdul, csak vigyorog. Te köcsög, neked annyi! Már mászok is fel az épületre, de mire felérek, már nyoma sincsen.
Mindig ezt csinálja. Néha mutatkozik, de aztán eltűnik. Belevágom a földbe a fegyveremet.
Felrobbanok. Te faszkalap.
- Félsz tőlem? - kiabálom a sötétségbe. Tudom, hogy nem kapok választ.
A folyosón lépdelek. Egy kicsit sikerült lenyugodnom. Ezen segített, hogy ide menet elintéztem egy-két játékost. Megöltem még egy büntetőt is, csak mert arra járt.
Ja, és a legjobb, ismét betörtem annak a köcsög Arbitronak az orrát. A konyhából valami kaját szedek össze, és már megyek is a szobámba. A kölyök biztos éhes, ő mindig az.
Becsukom magam mögött az ajtót. A fürdőből vízcsobogást hallok, ezek szerint fürdik.
Nekem se ártana, rám fér. Leteszem az asztalra a tálcát, és a fürdő felé veszem az irányt.
Útközben ledobálom magamról a ruhákat. Épp a csempének dőlve élvezi a vízcseppeket.
Elhúzom a zuhany ajtót, amire felkapja tekintetét. Végig mér, és szerszámomon kicsit elidőzik.
Halványpiros… piros… nagyon piros… vörös, de gyorsan váltakozik arcszíne!
Zavartan rám emeli tekintetét, én pedig perverzen rá mosolygok. Már szólalna meg, de én egy csókba fojtom.
Gyengéden viszonozza, de egyre bátrabb. Kicsit engedem neki hadd irányítson. Félve játszik a nyelvemmel, én pedig hagyom magam. Hadd ismerkedjen csak velem.
Megérinti mellkasomat, és végig simít rajta. Én csak gyengéden átkarolom derekát, és közelebb vonom magamhoz.
A levegőhiány miatt megszakítja a csókot, és a vállamra teszi a fejecskéjét, én meg simogatom derekát.
Érzem éledező vágyát, amire perverzen elvigyorodok. Biztosan érzi, hogy én se lankadok, de nem teszek egy rossz mozdulatot sem.
Nem az a pillanat neki se és nekem se. Egyik kezemet leveszem derekáról, és elzárom a csapokat.
Eleget pancsoltunk. Egy törölközőbe bugyolálom, mint egy kis gyereket. Halványan elmosolyodik, miközben egy törcsit tekerek magam köré.
Amíg ő bent marad, én addig kijövök, és felveszek egy nadrágot. Felsőhöz nincs kedvem, és a kölyök úgy is szereti nézegetni a testemet.
Egy kis idő múlva ő is kijön, én addig bekapok egy-két falatot. Végigmér, utána a kaját.
Ez aztán tényleg imádja a hasát. Leül elém, és nekiáll enni, én pedig le sem veszem róla tekintetem.
Tök aranyos, ahogy tömi magát. Eszek még egy kicsit, de utána az ajtó felé veszem az irányt.
Már majdnem az ajtóhoz érek, mikor megszólal.
- Shiki, maradj - kéri tőlem édesen.
Tudtam én, hogy a magány szar dolog. El fogom azt érni, hogy te jobban akard, mint én.
Csak biccentek, és megvárom, hogy befejezze az étkezést. Bemászik belülre, én lekapcsolva a lámpát követem. Lazán lefekszek mellé, és legalább egy méter távolság van köztünk.
Mocorog, de egyhelyben. Az istenért nem jönne közelebb. Én megunom a szenvedését, így közelebb megyek hozzá, és magamhoz ölelem.
- Félős - gúnyolódok vele, miközben végigsimítok a hasán. Jóleső borzongás megy végig rajta, amit halk kuncogással jutalmazok.
- Perverz - morogja.
Kicsit közelebb hajolok ajkaihoz, és gyengéden végig simítok rajta ajkaimmal.
- Az bizony - hajolok vissza, hogy fejemet a párnán helyezzem el.
Kezét hasamon érzem meg. Ujjaival köröket ír le bőrömön, amire néha összerezzenek.
Akira, hangosan felnevet, amire én kezdek el morogni.
- A nagy, Shiki csikis! - Na, már le is áll velem gúnyolódni.
Tovább morgok, nem nagyon örülök neki, hogy ilyen pimasz.
És mi van, ha csikis vagyok?
Nagy dolog.
Ezt rajtad kívül Akira, úgy se tudja senki.
Lassacskán abbahagyja a nevetést, és elhalkul. Biztos gondolkozik valamin.
- Ki vagy te, Shiki? - teszi fel kérdését. Nem lep meg egyáltalán. Várható volt, hogy fel fogja tenni.
Vajon mit reagálna, ha megtudná, hogy én vagyok Il-re, a város ura, Toshima legerősebb harcosa?
Lehet, hogy utána kéne járnom, és el kéne neki mondanom?
|
|
