|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| timcsiikee | 2013. 09. 16. 00:12:34 | #27363 |
 Karakter: Larry Briscoe
Megjegyzés: ~Szülinaposnak
Larry:
Már egy hete tudom, hogy a Cindyvel való hónapfordulóm egybeesik az egyik nagy koncertünkkel, de csak most jutottam el addig, hogy ezt fel is vázoljam neki. Miért is vártam ennyit? Nos kellett egy hét, amíg kitaláltam mindent, ami talán enyhítheti majd azt a kis esti hiányt. Egy teljes napos program kitalálása és megszervezése nem volt a legegyszerűbb, ráadásul egy olyan, ahol az ébredéstől kezdve minden órára be van osztva valami, de csak összeállítottam egyet, és most, mielőtt Dux jönne majd a előre lebeszélt megbeszélésünkre, addig egyelőre a kanapén ölelgetve a kedvest gondolkozom azon, hogyan is vezessem fel neki.
Jó kis napot állítottam össze, biztosan nyerő lesz.
Nem mondott eddig semmit, de hát tudom én, hogy nekem tudnom kell mi mikor merre. Be is bizonyítom, hogy emlékszem mindenre.
- Jövő héten pénteken mit csinálsz? – morgom halkan a fülébe, orrommal a haját piszkálva.
- Hm, nem tudom, mit csinálok? – mosolyodik el szélesen, mert bár nem mondja ki, de pontosan tudja mire gondolok, amire ő is ráadásul elégedetten mosolyog hozzá, hogy emlékszem.
- Arra gondoltam, előző este itt aludhatnál – már erre dorombol is halkan egyet – aztán másnap együtt tölthetnénk az egész napot, csinálok reggelit, sétálunk egyet a parkban, ebédelünk egy étteremben, aztán beülhetnénk a moziba, közben ha van időnk szétnézhetünk az egyik plázában – ezzel az ajándékvásárlást is letudnám, mert úgysem tudom megállni, ha látom örül valaminek.
- Hmm, és aztán? – hű, ekkor érzem, hogy lehet nem lesz könnyű dolgom, de azért még folytatom reménykedve.
- Nos a mozi után a mellette lévő új egzotikus kávézóba, aztán eljöhetnél megnézni a koncertemet, beviszlek a színfalak mögé.
Eddig belesimult a simogatásomba, de most lefagy, marad egy kis hatásszünet, majd komoran fordul hátra, felém.
- Mi?
- Péntek este egy komolyabb koncertünk lesz a kiscsarnokban, VIP jegyem is lesz neked, akárhova jöhetsz velem, a színfalak mögött, az öltözőbe is – már úgy elképzeltem.
- Ezt nem hiszem el, már megint ezt csinálod velem – felkel az ölemből, a kanapéról, és szembe fordul elkámpicsorodott képpel, én meg… csak meglepetten pislogok rá. Most mi van? Oké úgy lenne az igazi, ha az estém is szabad lenne, de azt hittem ennek is örülni fog, hogy szereztem egy VIP jegyet.
- De cica… - kelek fel én is, főleg mert egyre jobban görcsöl a gyomrom, amikor meglátom, hogy eldörgöli a sminkjét is.
- Nem cica, már megint inkább a bandát választod helyettem, hogy lehetsz ilyen? Azt hittem szeretsz!
- Persze, hogy szeretlek, de véletlenül esett így, ekkorra tudták lefoglalni nekünk, nem szólhattam bele – főleg mivel csak feltörekvő banda vagyunk, azt kell kihasználni ami van, még nem tartunk ott hogy önkényesen pakolhassuk az időpontokat, így is nagy szó, hogy vip jegyet szereztem neki és nem csak besurranhat velem. Ezzel is azt mutatnám meg, hogy nem csak úgy van nekem, hanem valaki is nekem.
- Nem hiszem el, hogy nem volt más időpont, hogy nem kérheted, hogy legyen előtte, vagy utána héten, vagy tudom is én – tényleg ideges és egyszerűen nem tudom miért és mit tegyek. Most mit csináljak? Nem mondhatom le, azt egyszerűen nem tehetem, de nem akarom, hogy dühös vagy sértett legyen.
- Hidd el cica, hogy még ez nem így megy, még nem vagyok olyan ismertek, hogy bármikor beleszólhassunk. A Menedzser elintézte, ráadásul ez nagyobb koncert mint amit eddig adtunk, ha nem is olyan nagy mint a sztároké. Amint híresebbek leszünk úgy pakolom a kedvedért az időpontot ahogy csak szeretnéd, de addig még picit várni kell.
Felé lépek, hogy átölelhessem, de ellök magától.
- Bazd meg Larry, folyton csak azt mondod, hogy várjak, így is úgy érzem, több időd szentelsz a bandának mint nekem, lehet jobban is szereted.
- Ne mondj hülyeséget! – nem emelem meg a hangom, csak kicsit határozottabban válaszolom a kijelent.
Gesztikulálva vesz nagyobb levegőket, gondolom hogy lenyugodjon hápog egy kicsit némán és forgolódik.
- Azt hiszem jobb, ha most megyek.
- Várj!
- Hagyj békén, elegem van, vége! – rikolt rám, egy pillanat míg bebújik a cipőjébe és már rohan is, én pedig egyedül maradok a házban. Nem Szaladok utána, aminek egyetlen oka az, hogy tudom mi lenne a vége. Kergethetném egészen hazáig és onnan is elküldene, így kihagyom a felesleges köröket, sokkal jobb ha megvárom, hogy lenyugodjon egy kicsit, esetleg hátha kiönti a szívét az egyik barátnőjének aztán nekem is könnyebb dolgom lesz. Visszarogyok a kanapéra, és fél arcomat a tenyerembe temetem, ezzel meg is támasztva a fejemet, miközben csak úgy nézek ki a fejemből.
Persze kell idő míg lenyugszik, de addig én is cseppet ideges vagyok és aggódom, hogy vajon mikor lesz már a jó időpont, hogy ismét felkeressem.
Háttérzaj üti meg a fülem, de annyira nem jut el az agyamig, teljesen máshol jár az eszem, a többi érzékszervemet együttesen viszont nem tudja becsapni aggódó agyam, amikor besüpped mellettem az kanapé párnája, és rögtön oda is kapom tekintetem. Egyszerre várt és nem várt személy jelenik meg a szemem előtt. Oh igen, Dux… hogy is gondolhattam egy pillanatra is, hogy Cindy jött vissza?
- Bocsi Dux, észre sem vettelek, csak... – vajon mióta bambulhatok, hogy közben megérkezett? Annyira csak nem régen.
- Semmi gond, láttam elrohanni Cindyt. Mondhatni egymásba botlottunk. Megint veszekedtetek? – ezek szerint alig egy perce jöhetett nem több, még annyi sem. Fújtatva próbálok lenyugodni de még rásegítek egy hajba túrással is, hátha egy kis fejbőrmasszírozás jót tesz az agyamnak, ha más nem, legalább kellemes, és csak hogy válaszoljak is, bólintok egyet mellé - Most mi volt a vita tárgya? – Az, már megint neki öntöm ki a panaszládám, sőt… inkább ő a panaszládám pedig biztosan iszonyatosan unhatja már, de ki másnak mondanám el?
- Kicsit felkapta a vizet, mert ugye lesz az a fellépés a jövőhéten, ami pont a hónapfordulónkra esik. Mondtam neki, hogy az egész napot együtt fogjuk tölteni, elmondtam miket terveztem, de mikor szóba került, hogy az estét a fellépésnek szentelem, kiborult. Elindult a lavina, és jött a szokásos szöveg. Hogy nem szeretem, hogy a banda fontosabb számomra mint ő, hogy túl kevés időt töltök vele, hogy úgy elhanyagolom, mintha nem is a barátnőm lenne, hanem valami ostoba rajongó. És ha ez így van, akkor jobb, ha szakítunk.
- Ohh, akkor a régi nóta. Ne aggódj, nem tud rád sokáig haragudni. Pár óra és hívni fog, hogy kibéküljetek – bár így lenne, de tudom hogy fordítva lesz először - Tudod, hogy vannak ilyen kis érzelmi kitörései.
- Persze, csak… ezek egyre gyakoribbak – pedig mindent megteszek, hogy a kedvében járjak, de vissza egyszerűen semmi nem jön ebből. Mindent megadok neki, de nem szeretnék mindent feladni. Vajon hogyan érhetném el, hogy ezt elkerüljem? Nem tudom, egyszerűen nem tudom. - A fenébe Dux, komolyan azt várja el tőlem, hogy döntsek a banda és közte? Tudhatná, hogy erre képtelen vagyok – Mindkettőt akarom, ez túl nagy önzőség lenne a részemről?
- Biztosan tudja, és azt is, hogy Te mindent megteszel érte. Annyi időt töltesz vele, amennyit csak lehet. Meg kell értenie, hogy van más életed is. Lehet hogy lassacskán fog menni, de előbb-utóbb úgyis beleverődik abba a kemény vörös kobakjába. – Hahh, bár csak így lenne. De mindig ilyenkor sok kört kellett lejárnom, mre ezt elértem, még ha először ő is hívott fel.
- Remélem, hogy igazad lesz – annyira szeretném, hogy egyszer végre minden jó legyen.
- Tudod mit? Inkább felejtsük el ezt az egészet! Neked most egy kiadós ivászatra van szükséged, hogy kiverje a fejedből ezeket a gondokat – fel is pattan, nem tudom, merre készül, két sörnél nincs több most a hűtőmben, mondjuk a bárszekrényemben vannak fél üveg valamik, de azokhoz most nincs kedvem. Vagy azért pattant föl, hogy most ugorjunk le valahova? Na azt nem.
- Dux, ha megint matt részegre iszod magad... – kezdek neki a fenyegetésnek. Múltkor is én foglalkoztam vele, és alig lehetett bírni vele…
- Akkor nem kell elcipelned sehová, mert itt iszunk! Csak hogy Te is nyugodtan élvezhesd a dolgot – milyen taktikus. Erre egy nagyon pici mosoly kúszik az ajkaimra. Nem hiába a legjobb barátom, a legfontosabb pillanatokban mindig eltalálja, hogyan segítsen legalább egy kicsit.
Mikor visszajön, a kezében van egy üveg vodka, és két pezsgő. Anyám…
- Mire készültél ennyi piával? – mert elvileg mi nem piálás miatt beszélnénk most igazából, de a rendes megbeszéléshez már egy fikarcnyi kedvem sincs.
- Szimpla péntek estére. – aha, persze…
- Te kis alkesz – ejtek meg egy nagyobb mosolyt. Picit arrébb tolom az üvegeket a kisasztalon, majd most én állok fel a kanapéról – Akkor adjuk meg a módját és burzsujkodjunk kicsit – teszem hozzá az előző megjegyzésemhez, és a hűtőből előkapok egy doboz epret. Na meg két poharat is – Ez azt hiszem menni fog a pezsgőhöz.
Látom, hogy felcsillan a szeme, tudom, hogy ő is imádja, ahogyan én is, és… Cindy is. De most igyekszem Dux vigasztalására támaszkodni, és megmutatni, hogy bízom a pozitívabb jövőben a galibámmal kapcsolatban.
- Ah, imádlak – vigyorodik el, amikor leteszem elé a dolgokat. – Nem terveztem poharat piszkolni, de az eperhez tényleg jár – erre én is elmosolyodom, főleg amikor a vodkát letéve már nyúlna is a másik üvegért.
- Szerinte nem lenne túl jó ötlet így keverni. – rovom meg, tudom, hogy bírja ezt a két italt, de azért túlzásokba ne essünk.
- Ugyan már, nem öntöm össze, bár a hasamban is együtt lesznek, az eper majd kibékíti őket – de azért megállt a mozdulatban, tudja, hogy ha valamit mondok addig biztos, míg meg nem győz az ellenkezőjéről… ami ritkán van, bár olykor előfordul.
- Majd akkor jön a pezsgő, ha már nem vodkázol, így is sok lesz – de legalább tényleg nem kell majd sehova vinni, itt rögtön le is ápolhatja.
- Igenis anya – mondja duzzogva míg majd rögtön megint húz egyet a vodkából, és már meg is enyhült, én csak megmosolygom, a reakciót, amit ki is figyel, de nem szólja meg, csak látom a szemén, hogy észrevételezi. Na akkor lazítsunk.
~*~
A vodkát szépen felesben eliszogattuk üvegből… tisztán. Én sem vagyok épeszű, az biztos, de egy idő után már itatta magát, és úgy éreztem gyógyír a bajomra. A pezsgő már macerásabb , mert bár édesebbnek tűnik a vodka után, a buborékok csak még inkább az agyba pumpálják a kábulatot. Kellemesen zsibbadtnak érzem a tagjaimat, egyszerűen siklik a kezemben a pohár, s Dux díszítésével egy eper a pezsgő alján, egy a pohár oldalába szúrva. Micsoda kegyetlenség.
- Jut eszembe, ha már nem is beszéljük meg amit terveztünk, helyette valami hasonlót mutatnék – felkapom magam a kanapéról, egy fél lépéssel kibiztosítom az ingatagságomat, és a szobából kihozom a gitárt.
- Új dal? – kérdi, amikor vissza csapódom mellé, és hangolni kezdek. Oké nem vagyok még profi benne, de már gyakoroltam játszani, és alap kis akkordok már mennek.
- Olyasmi. Még nem vagyok biztos benne, hogy jó lenne, de azt szeretném, ha te hallanád először. Ha tetszik, megmutatom a többieknek, és meglátjuk, hogy a következő koncerten meglepetés számnak mehet-e. – a kotta megvan, a szöveg tisztán a fejemben, a papíron kicsit összevissza húzgálva, firkálva és átírva, de azt már végig tudom, hogyan lesz, s bár magabiztosan kezdtem neki, pár próbálkozás után nem érzem magam késznek. – Na jó… eljátszanád? Majd énekelek hozzá.
- Persze – veszi át a gitárt és a kottát, majd szemezgetni kezdi, kába, részeges mosollyal lesve a béna kis hangjegyeimet, majd teszteli a húrokat, ő is hangol egy keveset. – Oké.
http://www.lyricsmode.com/lyrics/h/hinder/bliss_i_dont_wanna_know.html
Amikor játszani kezd, lehunyom a szemem, pontosan tudok mindent, tudom mikor kell belépnem, s ez már sokkal szabadabban megy, mint a pengetés. Halkabban kezdek neki, nehogy elragadtassam magam, a szomszédok nem örülnének neki, majd néha kinyitom a szemem, hogy magam elé bámuljak, de Duxra nem nézek, magam elé képzelem a közönséget, és a remélt reakcióikat a számra.
Amikor vége, csak akkor nézek rá megint, de elég vegyes érzelmeket látok rajta, kivárok egy kicsit, mert a véleménye miatt adtam most ezt elő.
- Ő ihlette ugye? – a nevét sem kell kimondani, mindketten tudjuk természetesen, hogy kiről van szó, én meg zavaromban tarkót vakarok.
- Fogjuk rá – tény, sok hasonló helyet alakult már ki köztem és Cindy között, így volt honnan ihletet meríteni, de nem csak ebből szedtem. A válaszomra egy pillanatra semlegességet látok arcán, de egy pislantás és barátságos mosoly veszi át a helyét, miközben visszanyújtja a gitárt, amit leteszek a kanapé mellé.
- Szerintem jó, tetszeni fog mindenkinek. Irigylem a hangod – párszor kaptam már hasonló bókot, de tőle esik a legjobban, még ha kicsit… nos, érzelgősen hangzik, nem a legférfiasabb módon.
- Én meg a gitár tehetséged irigylem. Gyakorolhatnál velem többet – visszaveszem a pezsgős poharat a kezembe, és kicsit felé dőlök a kanapén. Azt hiszem, már igazán kezd hatni a két pia összekeveredése.
- Majd szólj, ha lesz időd – értem ám a célzást, s erre kap is egy vigyorgó lusta bemutatást.
Ő hamarabb végez egy pohárral, mint én, épp iszok, mikor a pohár aljáról kiveszi az epret és olyan élvezettel harap bele, hogy szinte visszaköpöm amit ittam. Anyám… Neki is eléggé az agyába szállhatott a pia… ahogy nekem is, főleg, hogy lassacskán a két üveg pezsgőt is kinyírjuk. Csak meglepődve les rám, a félbeharapott eperrel a kezében, és megered a nyelvem, mert ilyenkor már nehéz kontrollálni, hogy mit kéne kimondani és mit nem.
- Anyám, Dux, micsoda fanservicet le tudnál nyomni - erre még értetlenebb lesz, majd a kezébe mutatok – szexibben etted az epret, mint egy nő – vigyorgok is hozzá, mire kivörösödve dobja nekem az epret, de valamiért a hülyeségre jól reagálok, mert elég kinyitni a szám és elkapom, amint ráharapok és lenyelem viszont fancsali képet vágok. Uh anyám, ez ütős.
Ki is nevet.
- Na ez nem tűnt valami szexinek – gúnyolódj csak. Visszavigyorgok rá a megjegyzés után és a poharamat letéve megint kicsit oldalra dőlök felé.
- Egész jól viselkedsz, még nem próbáltad széthányni a mosdót. – oldalra tá,aszkodom lezserül a kanapé háttámlájára és bazsalyogva lesek rá.
- Tudod, ha csak ezt a kettőt iszom akkor nincs nagy probléma, csak ha valami még kerül mellé.
- Igaz – helyeselek, mert legtöbbször az szokott gond lenni, ha kint iszunk valamit, hogy minket, vagy őt rábeszéli valamire, hogy kóstolja meg, elég egy korty és beüt a baj. Néha az is elég, ha megtetszik egy koktél neve. Hirtelen felindulásból átkarolom a vállát, majd beleborzolok a hajába, végül csak rádőlök fáradtan, a nyakába bújva és az illatát kellemesen magamba szívva. De fura, hogy megtetszik így egy férfi parfüm. A rosszalló morgása után, hogy ugyan miért baszom szét a haját, bár nevetést hallottam kicsit a hangjából, elhalkul amikor nem válaszolok sőt a vállára, nyakára hajtom a fejemet és halkan csak annyit mondok:
- Köszönöm. – pár pillanatnyi néma csend áll be, nem a kínos, kicsit olyan meghitt fajta számomra.
- Tudod, hogy bármikor – hasonlóan halkan válaszol, csak bólintok rá. Persze, hogy tudom, hiszen ő a legjobb barátom, én is megtettem már érte sokszor, amikor mással nem állt szóba, amikor gödörben volt, amikor maga alatt volt én kihúztam, de akkor is hálás vagyok érte és nem elvárás számomra, hogy visszakapjak valamit tőle. Mert ilyen a barátság, ugye? Egy ideig felpörgetett a pia, de utána már álmosít is, egyre hosszabb pillanatokban hunyom le így a szemem, egy „ártatlan” megjegyzést téve még neki.
- Olyan jó az illatod – egyik kezemet még a lábára is ráteszem, elvileg megtámaszkodni készültem, hogy felálljak és eldőljek valahova, valahogyan, de annyira kellemes marad a helyzet, hogy így alszom el.
|
| Onichi | 2012. 10. 08. 21:43:01 | #23685 |
 Karakter: Conrad Xavier Dutonn (Dux)
Megjegyzés: ~ Timcsinek
Dux:
Lehangoló szürkeség, hűvös szél, halk kopogás, ahogy az esőcseppek kitartóan ostromolják az esernyő tetejét. Ugyan olyan borzasztó az idő, mint az elmúlt napokban. Eső, szél és hideg. Minden ami kell a tökéletes szomorú naphoz. Pontosan illeszkedik a hangulatomhoz, és ez a dalon is meglátszik, amit a napokban kezdtem el. Azt hiszem egy újabb darab, ami a magángyűjteményemet fogja gyarapítani. Szép, jó, de... de túl szomorú és érzelgős a zenekarhoz. Még a végén rontana a rólunk kialakult képen. Ezt pedig természetesen senki sem szeretné.
Sóhajtva próbálok még jobban bebújni sálam mögé a süvítő szél elől. Sál, kabát, bélelt cipő, ami minden elvárás ellenére már rég beázott a rengeteg pocsolyának hála. Jövőhéten fellépés, és kicsit sem hiányzik, hogy betegen dülöngéljek a színpadon. Egyszer már próbáltam, de annak sem lett túl szép vége, szóval marad a réteges öltözködés. Larry kiadósan seggbe is rúgna, ha még egyszer megpróbálnám eljátszani ezt. Ő már csak ilyen. Egy tökéletes főnök, barát, tesó, anyuka, amit csak akar az ember. Olyan személy, akire bármikor számíthatok, és ezt már nem egyszer bizonyította is.
Önkéntelenül is előveszem telefonom, és mosolyogva pillantok a háttérképre. Csodálatos kis közös kép, ami a legutóbbi fellépésünk után készült. Mind a ketten kellően jól éreztük már magunkat, de neki ez is jól áll. Kócos tincsei olyanok, mintha most küzdött volna meg egy szélgéppel. Eleinte borzasztóan zavart, hogy szőkék lettek, de mára már megbarátkoztam vele. Ez csak még élénkebbé teszi azokat a zöld szemeket. Egy darabig még elérzékenyülten nézegetem a képet, majd fintorogva vágom inkább ismét zsebre. Állandóan ez van. Eszembe jut, nézegetem kicsit a képet, majd jól fejbe vágom magam, hiszen megfogadtam, hogy nem teszem. A legjobb barátom, olyan mintha a testvérem lenne, ráadásul van még egy tényező, amiről nem szabad elfeledkeznünk. Egy idegesítő, vörös kis méregzsák, aki Cindy névre hallgat. Már a puszta gondolatára is még jobban elszomorodok, sőt, mintha egy mini kis viharfelhő követne, hogy csak én élvezhessem a kegyetlen esőt. Félreértés ne essék, semmi különösebb, személyes konfliktusom nincs a csajjal, csak... csak nekem már egy kicsit sok. Túl érzékeny, túl ragaszkodó, túl sok időt követel magának Larry életéből. Értékes időt, amit akár velem is tölthetne. Nem is tudom, mikor voltunk utoljára valahol a fellépésektől eltekintve. Régebben annyira megszokott volt a közös ivászat, most pedig... hiányzik. Oké bevallom, baromira hiányzik. A legjobb haverom, és én szégyenszemre belezúgtam. Ciki, de ez van. Legszívesebben minden időmet vele tölteném, legszívesebben állandóan hülyét csinálnék magamból, hogy jobb kedvre derítsem, legszívesebben állandóan segg részegre innám magam, hogy értem jöjjön és haza vigyen. Addig sem fáj annyira, hogy Cindyvel van. Hiába próbálok örülni annak, hogy boldog, azért nem annyira egyszerű. Főleg, hogy tudom milyen furcsa dolgai vannak néha a csajnak. Kikészíti szegény Larryt, ha ez így megy tovább. Dehát nem tehetek semmit. Próbálj csak beszélni egy elvakult szerelmes idiótával.
Fejemet rázva igyekszem kicsit kijózanodni. Persze sosem tudhatja meg. Ő hetero, és a legjobb haverom. Sosem tenném tönkre a barátságunkat ezzel. Persze ő tisztában van vele, hogy kb annyira érdekelnek a nők, mint egy leopárdot a gyümölcstorta, de... de azt sosem mondtam el neki, hogy ki az, aki igazán fontos számomra. Sosem volt rá alkalmam, mert mikor rászántam volna magam a barátságunkat is tönkre tehető beszélgetésre, megjelent a vörös borzalom. Kis tündérbogár, aki még a végén elszakítja tőlem Larryt. Na jó, ezt úgysem hagynám neki... előbb ajánlanám föl az összes gitáromat téli tüzelő gyanánt a hajléktalanszállón. Azt mindenesetre elérte, hogy rájöjjek, sosem lesz esélyem a világ legkedvesebb, legmegértőbb, leggondoskodóbb, legdögösebb, legjobb hangú pasijánál. Köszönöm, és gratulálok Cindy. Te ágyba bújsz vele, én meg örülök annak a kis időnek amit velem tölt, bukfenceket vetek ha hallhatom nevetni, és hosszú hálaimákat rebegek, ha sikerül mondjuk megölelnem, vagy szimplán csak hozzáérnem. Túlzott fanatikus rajongás? Nem. Csak reménytelen, elvakult szerelem.
Már jóval túl vagyok a viharvert kutya külsőn, mire végre Larry lakásához érek. A kapukódot már rég tudom, így könnyűszerrel jutok be a lépcsőházba, és megkönnyebbült sóhajjal csukom össze, rázom le esernyőmet. Végre egy kis szárazság. Kérnem kell Larrytől egy száraz zoknit, egy bögre forró teát, és utána már beszélhetünk is a fellépésről, amiért eredetileg de jöttem. Este terveztem még egy békés, dumálós kis kocsmázást is, de azt mondta nem ér rá. Ez pedig Cindyt jelent. Hát nem szép az élet? Tessék mosolyogni Dux, tessék mosolyogni!
Igyekszem némileg felvidítani magam, miközben a lépcsőket szelem fölfelé. Végül is az egész délutánja az enyém. Értékes órák, amiket vele tölthetek. Nem szabad kiszúrnia, hogy mennyire magam alatt vagyok. Bár... ő általában a mosolyom mögött is észreveszi a dolgokat. Nem hiába ő az én kis lelki szemetesládám.
Végre fölvergődöm a megfelelő emeletre, és éppen lépnék be a folyosóra, mikor egy alak ütközik belém. Esernyőm koppan a földön, hiszen inkább ő, mint én. Belekapaszkodom a korlátba, így szerencsére mind a ketten megússzuk esés nélkül, bár ő nem tűnik se boldognak, se hálásnak ettől.
- Nem látsz a szemedtől idióta?! - sziszegve kiált rám, miközben ellép tőlem. Oké, ezt a hangot bármikor felismerem, ráadásul a dühös tekintetet is. A vörös kis méregzsák nem más, mint Cindy. Nincs a legjobb bőrben. Zilált, sminkje elmosódott, szemei vörösek és haragtól izzanak. Az ember azt várná, hogy megenyhül, ha rájön, hogy egy ismerősnek ment neki, de nem igazán. Ha lehet, akkor csak még több tőrt repít felém tekintete.
- Cindy... örülök, hogy összefutottunk. Talán valami gond van? - mosolyt magamra erőltetve érdekelődök, de ez sem hatja meg. Csak még jobban kiborul a bili.
- Gond? Az van... méghozzá Te, az idióta banda, és az a fafejű haverod is! Idióták vagytok mind! - eltorzult arccal, bőgve kiabál velem, és már huss, sehol sincs. Bambán pislogok utána egy ideig, majd halk sóhajjal, gondterhelten kezdem dörzsölgetni orrnyergem. Már megint veszekedtek. Gyakran veszekednek, méghozzá szinte mindig Cindy jóvoltából. És a legjobb, hogy ezeknek a veszekedéseknek az oka gyakorlatilag annyira véres és komoly, mint a Hamupipőke. És persze utána mindig Larry békül ki, mert utál haragban lenni másokkal, és szereti ezt az idióta csajt. Szóval a mai megbeszélésből is egy jókora "szedjük össze kedves haverunkat" lelkizés lesz. Csak bírjak hozzá jó pofát vágni.
Kopogok az ajtón, majd a választ meg sem várva nyitok be. Szinte sosincs bezárva, hiába mondom, hogy jobban kéne figyelnie. Most pedig végképp nem várok semmit egy ideges barátnő elviharzása után.
- Larry! Merre vagy te hősszerelmes? Szíved kedves hölgyét az előbb láttam elrobogni. Olyan volt, mint egy mérges kis vörös mókus. Tudsz erről valamit? - hangosan, arcomon mosollyal kiáltok be a lakásba, miközben ledobom cuccaim. Semmi válasz, így vizes zoknimban slattyogva indulok körbe a lakásban. Kellemes kis hely, pont olyan, amire egy fiatal pasinak szüksége van. Ráadásul a szomszédok sem panaszkodnak, ha énekel. Olyan, mintha a második otthonom lenne. Meg sem tudnám mondani, hányszor ébredtem itt egy egy próba, vagy túlkapott bulizás után. Az ő lakása valahogy sokkal közelebb van a dolgokhoz, mint az enyém.
Végül a kanapén találok rá. Előre görnyedve, arcát tenyereibe temetve gondolkodik. És ha ezt csinálja, akkor tuti gőze sincsen arról, hogy megérkeztem. Ilyenkor annyira megszűnik neki a külvilág, mint nekem szokott amikor... bármikor. Mosolyomat felöltve huppanok le mellé, és végre fölkapja fejét. Pislog rám párat, majd végre összerakja a dolgokat, és kapok egy apró, nem túl őszinte mosolyt.
- Bocsi Dux, észre sem vettelek, csak... - hatalmasat sóhajt, és fintorogva megrázza a fejét. Tudom mennyire utálja ezeket a veszekedéseket. Tuti már egy tucat módot kitalált arra, hogyan kérjen bocsánatot.
- Semmi gond, láttam elrohanni Cindyt. Mondhatni egymásba botlottunk. Megint veszekedtetek? - hajába túrva bólint, nekem meg nyelnem kell egy hatalmasat. Miért ilyen elképesztően szexi még ez is? Mindent úgy csinál, hogy annak totálisan ne lehessen ellenállni. - Most mi volt a vita tárgya? - kényelmesen hátra dőlve helyezkedem el. Az egyetlen, ami zavar, az a vizes zokni, de előbb Larry gondjai, és utána az enyémek.
- Kicsit felkapta a vizet, mert ugye lesz az a fellépés a jövőhéten, ami pont a hónapfordulónkra esik. Mondtam neki, hogy az egész napot együtt fogjuk tölteni, elmondtam miket terveztem, de mikor szóba került, hogy az estét a fellépésnek szentelem, kiborult. Elindult a lavina, és jött a szokásos szöveg. Hogy nem szeretem, hogy a banda fontosabb számomra mint ő, hogy túl kevés időt töltök vele, hogy úgy elhanyagolom, mintha nem is a barátnőm lenne, hanem valami ostoba rajongó. És ha ez így van, akkor jobb ha szakítunk - sóhajtva sorolja a dolgokat, én pedig csak fintorogva hallgatom. Még hogy kevés időt... úgy össze vannak nőve, amit még egy sziámi ikerpár is megirigyelne. Túl érzékeny, túl szeretet hiányos, túl önző. De persze ezeket vághatom Larry arcába. Sosem tennék ilyet.
- Ohh, akkor a régi nóta. Ne aggódj, nem tud rád sokáig haragudni. Pár óra és hívni fog, hogy kibéküljetek - mosolyogva biztatom, ahogy azt minden ilyen alkalommal. Nekem csak ez jutott. Ez az én szerepem az ő életében. - Tudod, hogy vannak ilyen kis érzelmi kitörései.
- Persze, csak... ezek egyre gyakoribbak - vet rám egy tanácstalan pillantást, amitől még a torkom is összeszorul. A fenébe. Gyűlölöm azt a csajt, hogy ennyire elszomorítja. Senki sem teheti szomorúvá! - A fenébe Dux, komolyan azt várja el tőlem, hogy döntsek a banda és közte? Tudhatná, hogy erre képtelen vagyok - tudja is, de nem fogja föl, mert egy önző kis ribanc. Deee azért mosooooly.
- Biztosan tudja, és azt is, hogy Te mindent megteszel érte. Annyi időt töltesz vele, amennyit csak lehet. Meg kell értenie, hogy van más életed is. Lehet hogy lassacskán fog menni, de előbb-utóbb úgyis beleverődik abba a kemény vörös kobakjába.
- Remélem, hogy igazad lesz - ismét kapok egy apró mosolyt. Na jó, nem akarom, hogy itt essen mély depresszióba nekem. Ez ellen tenni kell.
- Tudod mit? Inkább felejtsük el ezt az egészet! Neked most egy kiadós ivászatra van szükséged, hogy kiverje a fejedből ezeket a gondokat - vigyorogva állok föl, és nyújtózkodom egyet. Tudtam én, hogy mégis lesz ma dumálás és piálás. Nem egyszer csináltuk ezt a veszekedéseik után. A két legjobb dolog, amit szerelmi bánat esetén tehet az ember.
- Dux, ha megint matt részegre iszod magad... - sokkal vidámabb a hangja, mikor belekezd a monológba, de félbeszakítom.
- Akkor nem kell elcipelned sehová, mert itt iszunk! Csak hogy Te is nyugodtan élvezhesd a dolgot - kacsintva suhanok ki táskámhoz, majd vissza, immár egy üveg vodka, és két üveg csodás pezsgő társaságában. Mikor meglátja őket nálam, elvigyorodik. Na végre, ezt szeretem én, nem a búval baszott hercegjelöltet.
- Mire készültél ennyi piával? - érdeklődik, miközben átveszi a felé nyújtott pezsgősüveget. Poharakkal mi már nem szórakozunk.
- Szimpla péntek estére - vigyorogva húzok egyet a vodkából, és kezdek neki az értelmetlen fecsegésnek a semmiről. Hogy én mennyire élvezem a társaságát. Király, vidám kis este lesz, Cindy puszta gondolata nélkül. Ezt megígérem.
|
| Luka Crosszeria | 2011. 09. 04. 15:18:42 | #16525 |
Karakter: Kazuhiko Narawa
Megjegyzés: futáromnak~
- Inni kérsz valamit? Bort, vagy.. – kérdem, mire közbevág.
- Bor jó lesz!
Előveszek két borospoharat, majd mindkettőbe ugyanannyit töltök. Odanyújtom neki, majd koccintanék vele, de ő mohón kiissza az összes bort a pohárból. Édes, akár egy kisgyerek. Szelíden mosolygok rá, majd mikor a kiürült pohárra nézek, az üveg után nyúlok.
- Tölthetek még? – kérdem.
- Igen, ha nem gond.
Ugyan, édes, miért lenne gond? Újra töltök, s ő ugyanolyan hévvel fogadja magába a vörös italt. Hm, biztos hallott arról, hogyha lassan isszuk a bort, megüt. Na, de ez azért erős túlzás!
- Na, mi van, nem vagy éhes? – érdeklődök, mivel a kajához hozzá sem nyúlt.
- De.
- Akkor vegyél…
Erre elvesz egy szeletet, majd beleharap. Hm, furcsa.
- Mindig ilyen csendes vagy? – kérdem.
- Umm.. nem. Sőt, néha elég sokat beszélek.. – feleli zavartan.
- Akkor gondolom, most zavarban lehetsz.
Újabb szeletért nyúlok, majd rá emelem a tekintetem. Nem eszik sokat, talán másfél szeletet, mikor elégedetten hátradől. Azta, kicsit nagyobb pusztításra számítottam.
- Ennyi? – kérdem újból.
- Igen – feleli, majd végigsimít enyhén dudorodó hasán.
- Oké – hagyom rá.
Kezdem úgy érezni magam, mint egy kihallgatáson. Én kérdezek, ő felel, majd csend. Újból kérdezek, ő felel, és így tovább. Nem jó ez így. Ennyire félelmetes lehetek, vagy mi a franc van?
- Egy filmhez mit szólnál? – kérdezem szokásomhoz híven.
- Jó ötlet! – véééégre, egy kis lelkesedés.
Furcsamód megmosolyogtat a fiú, pedig nem szeretem az olyanokat, akik ennyire tartanak tőlem. A-a, inkább hagyom őket. Az teljesen rendben van, ha kissé félénk valaki, hisz ígyis-úgyis becserkészem. Jobb esetben pedig megfektetem valahol. De ííígy… még egy mezei csókig sem fogunk eljutni, pedig nagyon megkóstolnám ennek a drágaságnak az ajkait. Mi több, a nadrágjába is szívesen belenyúlnék.
- Mit szeretnél? Van itt sok minden. Harcosok klubja, Inception, Ragyogás..
- Nem szeretnék nagyon félelmeteset.. – rázza meg a fejét.
Kár, pedig igazán hozzám bújhatnál, ha félsz. Nem lennék zabos.
- Hmm, akkor Harcosok klubja? Az csak verekedős. Sok benne az izzadt férfi felsőtest.
Hoppá, lehet, ezt nem kellett volna. Mi van, ha homofób? Na, mindegy, talán azt hiszi csak, hogy vicces kedvemben jártam.
- Oké.
Remek, te lennél az egyszavas válaszok királya, kedves? Vajon mit felelnél, ha megkérdezném, belenyúlhatok a nadrágodba? Igen? Felejtsd el? Az utóbbit biztosan nem, hiszen az már, ha jól számolom, két szó!
Beteszem a filmet, majd mellé telepszek, és nézni kezdjük. Fél óra telik el kb., mikor kedvesen fordulok felé, hogy megkérdezzem, nem kér-e esetleg valamit. Legnagyobb meglepetésemre… alszik. Franc, pedig terveztem, hogy puhatolózzak nála. Furcsa figura, szerintem meleg. Az ösztönöm legalábbis ezt súgja. Egy hetero pasi nem irul-pirul, nincs igazam?
Betakargatom, majd kikapcsolom a tévét, és hagyom, hadd aludjon. Felsétálok a szobámba, majd magam is lefekszem. Sokáig nem bírok aludni, ám mire elszenderülök, aljas álom kúszik a szemeimre.
***
A riasztó őrjítő sikítására ébredek. Megszokásból felkapom a revolverem, majd lerobogok az emeletről, és kirontok az ajtón.
- Megállj, mocskos rabló! – kiáltom, majd rájövök, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb felszólítás.
A végén még kiröhögne.
- É..én vagyok – nyögi valaki.
Hoppá, az esti kis vendégem úgy lapul itt előttem, mint a szar a fűben.
- Ja, bocsi – engedem le a kezem.
Mintha csak rajtpisztollyal lőttem volna, felpattan, majd a robogójára mászik, és beindítja azt.
- Szia! – kiáltja, majd elhajt.
Csupán pillogni tudok. Meg sem köszönte a vendéglátást. Még ha nem is érezte jól magát… legalább illedelmes lehetett volna. Gyűlölöm, ha ezek elmaradnak.
Vállat vonva térek vissza a házba, majd levágom magam a kanapéra. A francba is, olyan dühös vagyok, miért viharzott el így?! Elment volna köszönés nélkül?? Idegesen túrok a hajamba, mikor megpillantok egy aprócska papírt az asztalon heverni. Nocsak, mi ez?
„Köszönök mindent, a bor nagyon finom volt, a film is tetszett. A macskám otthon éhezik, sajnos haza kellett mennem. Ne haragudj, hogy nem tudtam elköszönni. Minden jót!”
Milyen édes, levélkét írt nekem. A szám önkéntelenül is felfelé görbül, bármit csinálok. Hogy lehet valaki ennyire figyelmes? Én meg azt hittem, hogy csak úgy elviharzott. Buta, buta Kazuhiko. Legközelebb, ha itt alszik, majd nem kapcsolom be a riasztót. Visítson ő a gyönyörtől.
Halkan felnevetek, majd a hálószobámba szaladok, és felöltözök. Nemsokára nyit a tőzsde, szeretnék tisztában lenni a napi hírekkel. Tegnap elmulasztottam az olvasgatást, így újult erővel huppanok le a gépem elé. Lássuk, olajválság, miniszterváltás, lázadások. Hm, csupa rossz hír. Beírok egy bizonyos árat, mely alatt nem kívánom eladni a részvényeimet, majd kikapcsolom a gépet, és útnak indulok. Dél körül járhat az idő, betérek egy félreeső kajáldába. Nincs kedvem most főzni, pedig tegnap tervbe vettem. De hát, a tervezés mindennek a halála. Furcsa, hisz én vagyok az az ember, aki még egy közeljövőben elhangzó párbeszédet is előre eltervez. Mindenre alternatívákat gyártok, minden cselekedetem egy jól felépített struktúra alapján működik. És ez így tökéletes. Hisz hol lennék tervek nélkül?
A tegnapi vendégem körül járnak a gondolataim. Ugyan megvan a száma, de nem szeretném felhívni. Valami sokkal stílusosabbat szeretnék. Lássuk csak, egy ajándék, hm? Igen, ez nem rossz. Egy csokor virág? Hm, nem túl férfias, de nem ismerem, mit szeret. Talán allergiás a csokoládéra, bármi megeshet. A virág a tuti, ha nem is szereti őket, látványosak.
Ebéd után átballagok egy közeli virágüzletbe. Gyönyörű rózsacsokrot köttetek, vagy húsz szál lehet benne. Nem tetetem fodros papírba, vagy ilyesmi, így pont az egyszerűségével kápráztatja majd el azt, aki kézhez kapja. Egy apró cédulát tetetek bele, melyet egy borítékba csúsztatok. Nem szeretném, ha más is elolvasná. A szöveg rövid, egy találkát kérek a fiútól, és a telefonszámom is megadom neki. Csak a végén nehogy rákapjunk a levelezésre…
- Valamit még szeretne, uram? – kérdi az eladó mosolyogva.
- Szerencsét – felelem szórakozottan.
A nő felnevet, majd átnyújtja a csokrot, én pedig fizetek.
- Köszönöm, minden jót! – vetem oda a nőnek, majd kisétálok az üzletből.
Egyenesen az újságkihordó cég központjába megyek, ahol a kiszemeltem is dolgozik. A portánál leadom a virágot, meghagyom, hogy szigorúan csak a címzett kaphatja meg. A lány pirultkásan bólint, én pedig elhagyom az épületet, mielőtt szemet szúrnék valakinek. Bízom benne, hogy minden rendben lesz.
|
| Luka Crosszeria | 2011. 07. 26. 13:16:57 | #15391 |
Karakter: Kazuhiko Narawa
Megjegyzés: futáromnak~
Vicces. Úgy áll előttem, mint egy rakás szerencsétlenség.
Nem, már rég óta vagyok újságkihordó is, és pizzafutár is. Nade, itt a pizzád. Gyorsan vedd át, mielőtt lejár az egy óra – hadarja el.
Ho-hó, miről beszélsz, kölyök?
- Milyen egy óra? – mosolyodok el.
- Tudod te... – morran.
- Ja, egyébként nem is az én pizzám – vonok vállat.
Gondolom összetévesztett valakivel. Megesik, bár elmondása szerint már régebben is pizza futárként dolgozott. Még ilyet.
- MI?!
- Ahogy mondom - bólintok. - Én nem rendeltem pizzát.
- De.. de akkor.. Nem ez a Gazpaccho utca 125?
Forgolódik, mint a gólya fos a levegőben.
- Nem.
- Akkor… Szia. – int, majd visszasiet a motorjához.
Buta fiú, nekivágnál a nagyvilágnak? Máris rossz irányba indulnál. Ahj, fene a jó lelkemet.
- Várj! - szólok utána. - Nem is érdekel, hogy merre van a jó utca?
- Mert, tudod? – fordul felém.
- Persze! Na, engedj oda.
Azzal felpattanok a kis mocira. Megvárom, míg elpakolja a pizzát, majd átkarolja a derekam. Hű, a mindenségit, egy pillanatra összerándul a gyomrom, ahogy érzem a hátamnak simulni. Perverz gondolataim támadnak. Eszembe jut a széles ebédlőasztalom, meg a ruhákkal teleszórt padlóm. Tökéletes hely lenne megkettyinteni a kölyköt.
Jó ég, miket beszélsz, te barom? Azonnal verd ki a fejedből! Már csak az hiányzik, hogy egy motoron ülve merevedésed legyen! Különben is. Életemben kb. kétszer ültem motoron! Mázli, hogy tudok biciklizni.
A megrendelő nem fizet a pizzáért, rápofozza a bejárati ajtót a pórul járt fiúra. Ej, ez így nem lesz jó. Már megint kár érte. Kezdem azt hinni, hogy valaki megátkozta. Vagy lehet, hogy Rontó Pál volnék? A fene tudja. Mindenesetre lógó orral ül vissza mögém. Szegény. Nem szoktam megsajnálni hasonló helyzetben senkit, de vele most más.
Mélyet sóhajtva fordulok meg, majd indulok vissza a lakásomhoz. A kölyök nem szól semmit, csak a derekamat átkarolva mereng. Talán azon gondolkodik, miből fizesse ki a pizzát? Ahj, szegénykém.
- Mikor végzel? – kérdem tőle.
- Már végeztem.
Oh, nagyszerű, de akkor mi az a pizza ott hátul?
- Azt kinek viszed? – bökök hátra a nagy, családi pizzára.
- Ezt? Senkinek. Rossz feltétet raktak rá, így megkaptam. Miért kérded?
- Hm. A kis kalandunktól megéheztem. Mit szólnál, ha megvenném tőled? Ennék pizzát, de már bezárt a pizzázó. Na?
- Hát… nem is tudom.
- Mi az, hogy nem tudod? Leparkolod a motorod, és bejössz hozzám. Eszünk együtt. Ne mondd, hogy nem vagy éhes, innen hallom, hogy korog a gyomrod.
Nem felel, ezt igennek veszem. Nagyszerű!
Megállok a motorral a házam előtt, majd leszállok róla.
- Egyébként nem tudok motort vezetni – vigyorgok rá, majd elindulok befelé.
Holtsápadt arccal mered rám, pedig azt is hihetné, viccelek. Na, jó, erős túlzás, rólam senki sem hiszi, hogy tudok viccelni. Igaz, nem is alaptalanul. Kevés jó humorú embert ismerek, ám az ő poénjaikra mindig vevő vagyok.
- Fáradj csak beljebb! – szólok hátra a fiúnak, majd kinyitom az ajtót.
Kulcsra zárom az ajtót, miután bejött. Leveszi a cipőjét, majd csodálkozva felpislog rám. Nem foglalkozok vele, a pénztárcám után nyúlok, majd előhúzok egy ropogós bankjegyet. Még egy pizza simán kifér a borravalóból, így még ő a száját tátja, én elveszem tőle a dobozt, és az ebédlőasztalra teszem. Hirtelen eszembe jut a kép, ami a motoron ülve kúszott a szemeim elé. A meztelen, izzadtságban fürdő test, a csatakos, szőke haj, az elhaló, kéjmámoros nyögések. Basszus!
Inkább előveszek két tányért, majd evőeszközökkel együtt az asztalra teszem. Jobb szeretek ugyan kézzel enni, de ha vendég van, mindig megadom a módját a dolognak.
Furcsának találhatja, hogy milyen rend van, pedig nem vártam senkit. Szerencsére nem látszik rajtam, de túlzott tisztaságmániában szenvedek. Utálom, ha valami feleslegesen is elől van hagyva. Még hajnalban is képes vagyok porszívózni, ha úgy érzem, nincs maximális rend a szobában.
- Foglalj helyet, kérlek! – ültetem le az egyik székre.
Ő leül, majd kérdő tekintettel felsandít rám. A francba, kölyök, miért nézel így? Még randira sem hívtalak…
|
| Luka Crosszeria | 2011. 07. 20. 13:31:26 | #15214 |
Karakter: Kazuhiko Narawa
Megjegyzés: futáromnak~
A felkelő Nap meleg sugarai gondoskodó anya módjára simogatják arcomat. Elmosolyodok, majd nyújtózok egyet. A lábam kikandikál a takaró alól, épp annyira, hogy a fagy borzas kutyája beleharaphasson a lábujjamba.
- Neeh – nyöszörgöm, majd visszahúzom a lábam a meleg oltalmazó ölelésébe.
Sajnos ma előbb kell kelnem, mint egyébként. A hűtőm üresebb, mint a strand télvíz idején. Kénytelen vagyok elmenni vásárolni, pedig úgy lustálkodnék még. Rosszabb vagyok, mint egy kövér macska. Talpra, Kazuhiko, majd alszol utána. Remek, imádom, mikor ilyen kompromisszum kész vagyok.
Kimászok az ágyamból, majd magamra kapok egy farmert, meg egy szürke pólót. Mezítláb kicsattogok az udvarra, hogy szívjak egy kis friss levegőt indulás előtt. Kitárom az ajtót, majd ásítva nyújtóznék, mikor egy újság vágódik az arcomnak. Puff! A jó életbe, mi a franc volt ez??
Látom, ahogy a biciklisfutás lefékez, majd eszeveszett gyorsasággal süvít felém. Hajajj, el ne találj még ütni is ezek után… Lepattan a bicajról, a nedves fűre öntve ezzel a ropogós napilapokat, majd alig egy szempillantás alatt már ott is áll előttem. Épp nyitnám a számat, hogy jól lebarmoljam, mikor nemes egyszerűséggel a nyakamba veti magát. Mi a fene? „Free hug” tábla lenne a homlokomra ragasztva?
- Ömm.. izé... izé.. szóval jól vagy? – kérdi pirultan.
Nocsak, nocsak, imádom, mikor ilyen hatással vagyok az emberekre. Lassan végigjáratom a tekintetem a srácon. Nem rossz, nem rossz, mégis van benne valami, ami kissé taszító. Olyan ügyetlennek tetszik, ahogy itt ácsorog.
- Nem, nincs semmi baj. Túlélem – felelem.
Mintha megszeppenne, talán azt várta, hogy leharapom a fejét? Nos, ez volt eredetileg a tervem, de ki tudna ellenállni ezeknek a kiskutya szemeknek? Valóban, senki.
- De biztos? Tényleg nem fáj sehol? Tisztán látsz mindent, és a szagokat is ugyanúgy érzed? – bombáz hirtelen a kérdéssorozattal.
Édes, mint egy kisgyerek. Halványan elmosolyodok, nem minden nap találkozik az ember ilyen elragadó kölykökkel.
- Mondom, hogy semmi gond. Viszont az újságaid felszívták az összes reggeli harmatot – figyelmeztetem.
Nos, igen. A nagy aggodalomban teljesen megfeledkezett róluk.
- Jaj, ne! – kiált fel, majd az újságokhoz rohan.
Igen, a lapok enyhén takony állagúra áztak a gyepemen. A szalagcímek betűi sorra hámlanak le az újság oldalairól, majd a fűre esnek. Tulajdonképpen… innen nézve nem is emlékeztetnek újságra. Inkább az Alien filmekből az egyik bestia agyveleje jutna az eszembe. Halványan mosolyogva figyelem, ahogy összeszedi az ázott papírhalmot, majd a zsebéből előkap egy tollat, és odalép hozzám. A csuklóm köré fonja az ujjait, majd felkanyarítja a telefonszámát az alkaromra. Hohó, na álljunk csak meg! Vakmerő ez a fiú, már nem is tűnik olyan ügyetlennek.
- Nnna! Ha bármi baj lenne, hívj fel nyugodtan. Nem akarom, hogy valami baj legyen miattam.
Hehe, édes kiskölyök vagy te, látom rajtad. Ha az esze nem is teljesen, de a szíve a helyén van.
- Remélem, még beszélünk.. umm.. vagyis, ez esetben remélem, hogy nem beszélünk – böki felém, majd int, és elindul.
Karba tett kezekkel nézek utána, majd a fejemet rázva bemegyek a lakásba. Előkapom a telefonom, majd a fejemhez vágott újságot veszem a kezembe. Felhívom a szerkesztőséget, ahol egy fiatal hölgy veszi fel a telefont.
- Daily news szerkesztőség, miben segíthetek? – kérdi gépies hangon.
- Jó napot, a nevem Kazuhiko Narawa. Történt egy kis baleset a házam előtt. Miattam felborult az egyik biciklis futáruk, és jó néhány újság tönkrement. Szeretném kifizetni a kárt.
- Vagy úgy. Mégis hány darabról lenne szó? – kérdi meglepetten a nő.
- Olyan 20-30 darabról – felelem.
- Rendben, máris mondom az összeget. Személyesen kíván fizetni?
- Nem, a PayPal rendszeren keresztül szeretném átutalni.
- Rendben, uram, máris mondom az összeget.
Nem volt olcsó, ahhoz képest, hogy pár nyomorult újságról van szó. Mindegy, legalább nem kell a kölyöknek a zsebébe nyúlnia, hogy kifizesse a kárt. Nem tűnt valami hű de gazdagnak, gyanítom, egy ilyen húzás megrendítené egy kicsit. Mindegy, most, hogy ezt is elrendeztem, nyugodtabb a lelkiismeretem.
Lassan lepillantok az alkaromra, elmosolyodok. El is felejtettem, hogy ott van a telefonszám. Felírom egy üres névjegykártyára, majd berakom a többi közé. Ki tudja, hátha egyszer kedvem támad randit kérni tőle. Hehe.
Felkapok egy cipőt, majd végre megejtem az utat a boltba. Jóóól bevásárolok, főleg a csokoládékészletemet illene már feltöltenem. Imádom az édességet. Főleg, ha jó krémes, vagy mogyorós. Persze az sem baj, ha nápolyis, marcipános, vagy ét csokis. A lényeg, hogy csoki legyen, abból sosem elég. Mondják rám, olyan vagyok, mint egy gyerek, vagy Gombóc Artúr, de valahogy nem igazán tudnak érdekelni.
Miután hazaérek, elfelejtem az alvást. A futás jár a fejemben egész nap. Főzök, az egyenlegemet ellenőrzöm, de valahogy mindenről ő jut az eszembe. Olyan fura, hogy nyomott hagyott bennem, pedig máskor nemigen figyelek oda az emberekre. Hm, jobb lesz, ha ezt megvitatom a legjobb barátommal, Dannal.
- Szép estét az úrnak – köszöntöm, miután elköltöttem a vacsorám.
- Hát te? Nem úgy volt, hogy ma egész nap alszol? – kacag fel a férfi a vonal másik végén.
- De, csak történt egy kis baleset, ami nem hagy nyugodni.
- Levágtad az ujjad??
- Persze, meg a farkamat is – forgatok szemet.
Elmesélem neki, mi történt reggel, mire ő csak nevet. Szembesít vele, hogy feléledhetett a vadászösztönöm, ezért érzem azt, amit. Valóban lehet benne valami, legutoljára azon a bizonyos partin éreztem ilyet, ahol megfektettem azt a tinédzsert. Furcsa, akkor is rettentő furcsa.
Hirtelen csengetnek. Ki lehet az ilyenkor?
- Jött valaki, majd visszahívlak – mondom Dannak, majd kinyomom a telefont.
Az ajtóhoz lépek, majd kitárom azt, és szenvtelen arccal bámulok be a jövevény képébe. Hoppá! El sem tudom mondani, mennyire meglepődök, mikor a biciklis srácot látom magam előtt állni egy pizzás dobozzal a kezében.
- Nocsak, pizza futárrá avanzsáltak? – mosolyodok el, majd nekidőlök az ajtófélfának.
|
|
