Karakter: Nori Aoi
Megjegyzés: maou-channak
Pihegve fekszek az ágyon, míg az aktuális kuncsaftom a reggelivel foglalatoskodik és magyaráz valamit a mai programról. Több napra is elkért, illetve kifizetett a ház főnökének, mert nincs ideje, hogy folyton eljöjjön hozzám. Mondjuk nem bánom, nekem is kell egy kevéske kis környezetváltás néha. Reggeli után én is gyorsan összekapom magam, valami egyszerű, mégis jól kinéző, divatos összeállítást húzok magamra, hiszen állítólag majd a jövő hétén lesz a nagy esemény, egy divatbemutató pontosabban. Arra is meghívott a drága. Oda majd a legszebb kimonom húzom fel csak azért, hogy ne tudja magát majd türtőztetni. Ráadásul pont az azutáni napon kell visszatérnem a rendes munkarendemhez, szóval még taktikailag is tökéletes lesz. Szerintem a divatbemutató utáni nap azonnal visszatér majd hozzám. Szerencsétlen… valakit reménytelenül szeret és azt várja, hogy én elfeledtessem vele, vagy pótoljam az illetőt. Az egyetlen bökkenő, hogy mindennek megvan az ára, és az enyém igencsak borsos. De ameddig ki tud fizetni, addig nem hiszem, hogy panaszkodhatnék.
Egy óra múlva meg is érkezünk a fotózás helyszínére, ahol a visual kei-es bandák és a modellek jókat traccsolnak. Nagyszerű, szélesíthetem az amúgy is bő kuncsaftjaim körét. De még mielőtt úgy igazán körbenézhetnék valami zöld furakszik be a látóterembe. Ez a zöld valami, ami amúgy egy alacsony modell, amit kicsi fáziskéséssel konstatálok, kedves kuncsaftom nyakába veti magát enyhén piros arccal, mire nem tudom magam eléggé és elég gyorsan visszafogni. Picit elnevetgélek a furcsa, de annál szebb srácon. Vajon ki lehet?
- Amúgy te mi járatban vagy itt? Sosem szoktál fotózásokra járni. – távolodik el tőle, már kevesebb pírrel.
- Igen, de a főnököd mondta, hogy itt vagy.
- És miért kerestél? Ráadásul személyesen...
- Kész az új kollekcióm és tervezek egy divatbemutatót. Szeretnélek téged is felkérni modellnek.
- Csak ha van rám illő zöld ruha is. – szögezi le, amiből lejön, hogy ő nem valami kezdő kis modellecske. Bár tudom, hogy a japánok alapból alacsonyak, de… biztos, hogy ő a modellszakmában dolgozik? Nem azért, dekoratív, de eddig mindig a minimum két méteres magasság képe élt bennem a modellekről.
- Persze hogy van. Direkt neked terveztem. - mosolyog rá.
- Akkor jó. A részleteket a főnökkel beszéld majd meg. Nekem most mennem kell vissza. Nemsokára megint rám kerül a sor. – búcsúzik, mire kuncsaftom beleborzol a hajába egy apró, letargikus sóhaj kíséretében. Csak nem ez a srác lenne az?
- Rendben. Vigyázz magadra.
Ezután még elintéz pár dolgot, néhány emberrel kedélyesen eltársalgok, majd eltűnünk, vissza hozzá. De furcsa, nem akar hozzám érni, pedig az ember azt hinné, hogy a hostokat ezért tartják. Gyengéden hozzásimulok a hátához, kezeim lassan lesimítanak a vállairól a karjaira és belecsókolok a nyakába.
- Most ehhez nincs kedvem. –rángat le magáról, mire csak fapofával ülök mellette.
- Az a srác jár a fejedben?
- Honnét tudod? – pillant hátra idegesen, mire lágyan elmosolyodok.
- Csak rád kell nézni, de engedd, hogy egy rövid kis időre elfeledtessem veled, vagy helyettesítsem. – nézek igézően a szemeibe, egészen addig, ameddig meg nem csókol és maga alá nem gyűr. Egész éjjel Houseki nevét susogja, de nem bánom, hiszen ezért vagyok én. Érzelmileg semmit sem érzek emiatt a szerencsétlen miatt, aki teljesen rosszul kezeli a szerelmi életét. De én nem pszichológus vagyok, nincs jogom ebbe beleszólni.
~¤~
Egy hét múlva elérkezik a nagy nap. A legszebb és legpazarabb kék kimonómat húzom fel, és a végén kiderül, hogy jól is tettem, hiszen a helyszín, mint kiderült egy puccos szálloda. Az elegancia, a csillogás! Ebben a környezetben lehet a legjobban hódítani!
De még mielőtt bárkivel is leállhatnánk beszélgetni meglátogatjuk a modelleket. Mikor belépünk már megint nincs időm körülnézni, mert a zöld hajú srác, valószínűleg Houseki, villám gyorsan előttünk terem, de legnagyobb meglepetésemre először velem foglalatoskodik.
-Szia. A múltkor elfelejtett ez az idióta bemutatni. Houseki vagyok. Téged hogy hívnak? - villant rám egy gyerekes vigyort. Kezdem érteni, hogy miért nem tudja elfelejteni a mostani gazdám. Olyan… őszinte és ártatlanul gyermeteg. Biztos mindenki szereti…
- Nori Aoi. - hajolok meg teljesen közönyösen, hiszen ezt már mikor betanították. - Örvendek Houseki-san.
-Ne legyél ilyen karótnyelt. – hajol hozzám közelebb. A mondadója miatt még azt sem fogtam fel, hogy annyira közvetlen, hogy az intimszférámat is figyelmen kívül hagyta. Na ez az én munkámban nem mintha zavarna, de… túl hirtelen ért a kijelentése és a mozdulata is. Kicsit ledöbbenek. - Csak egy szép kölyök vagyok. Nem várok semmi ilyen udvarias dolgot. Aranyos vagy, de felesleges hozzá tenni a nevemhez a 'san'-t. Ráadásul szerintem egyidősek lehetünk, úgyhogy hajlonganod sem kell. Viszont én most megyek. Körbenézek a modellek közt. Hátha van ismerős. - int és el is szalad. Úgy bámulok utána, mint borjú az újkapura.
-Akio-san, most már értem, hogy miért nem bírja elfelejteni. Igazi jelenség. – mosolyogok szórakozottan egy pillanatra megfeledkezve magamról, aminek meg is lesz a következménye.
- Senki sem kérdezett. – morog és tovább lép.
- Elnézést uram. – hajolok meg, hogy kifejezzem mennyire sajnálom meggondolatlan és fölösleges fecsegésem, majd követem, de ez mit sem segít. A nap további részében is ugyanolyan morcos, ha nem még jobban. És bármennyire próbálok egy tárgynak tűnni, ahogy tanították, mégsem használ. Minél többet látja flörtölni a Housekit, annál inkább méregbe gurul. Ó, a féltékenység igazi kis szörnyeteg!
Pár óra múlva leülünk, hogy megcsodálhassuk a ruhakollekciókat a kifutón is, és csak remélni tudom, hogy ezalatt a rövid idő alatt valamit veszít a mérgéből a gazdám. Amikor feltűnik Houseki a kifutón, abban a ruhakölteményben a szemeim tágra nyílnak, pupilláim összeszűkülnek. Ez a srác több, mint gyönyörű. Mindenkiben bent reked a levegő, és ő ezt jól láthatóan élvezi. Azt hiszem, elkezdtem megkedvelni a zöld színt…
A divatbemutató után egy állófogadás várja a vendégeket és a modelleket, ruhatervezőket, és persze mindenkit akinek egy kicsi köze is volt a bemutatóhoz. Én nem iszok sokat, mivel nekem nem szabad, de gazdám nem fukarkodik. Ami lefér a torkán azt leönti. Valamiért rossza előérzetem van… Aztán a legjobb pillanatban, mikor Akio-san a nyakamba akaszkodott, betoppan Houseki-san is, hogy mentse a menthetőt, legalábbis remélem.
-Régen láttalak titeket! – köszönt minket egy kissé zavart mosollyal. - Hogy tetszett a bemutató?
- Igazán nagyszerű volt, Houseki-san. – sablon szöveg, da hát többre nem futja. Félek, hogyha bármivel többet is mondanék a magamról levakart Akio-san a torkomnak ugrana. Sárga földi itta magát.
- Mondtam már, hogy tegez nyugodtan. – nyervog egy sort, mire csak érzelemmentes arccal bólintok. Senkit sem tegezek, nekem nem szabad. Kíváncsi vagyok, hogy mikor fog rájönni.
Ahhoz képest, hogy milyen egy túlpörgetett apró modell, nagyon jól eldumálunk. Igaz, leginkább ő beszél, de nagyon szórakoztat, és még látványnak is üdítő. Akio-sannal nem igen foglalkozik, valószínűleg azért, mert részegen üldögél a székén és csak dönti magába a még több piát. Ennyit arról, hogy máskor is megengedjem neki, hogy hozzám érjen. Még jó, hogy vannak ilyen kiváltságaim, hogy magam választhatom meg az ügyfeleim. Vajon Houseki milyen lehet az ágyban?
-Amúgy Aoi, te még sosem gondolkodtál azon, hogy modell leszel? A szépséged megvan hozzá. – mosolyog rám, és bátorítóan megragadja a vállam. – Ha szeretnéd, akkor csak szólj, és kipróbálhatod a fotózást, vagy bemutatlak pár fotósnak. – erre halványan elmosolyodok. Ez a srác szörnyen édes.
- Sajnálom Houseki-san, de már van munkám, ami nem tűri a rivaldafényt.
- Ne csináld! Mégis milyen munka az ilyen?! – nyafog egy kicsit, mire újból elfeledkezem magamról, és végig simítok a mellkasán.
- Ha gondolod, egyszer megmutathatom. – búgom sejtelmesen, miközben mélyen a szemeibe nézek, mire ő egyre pirosabb színt ölt magára. De még mielőtt bármi is leeshetne neki velem kapcsolatban, bal oldalról kapok egy öklöst. Megtántorodok, halkan felszisszenek, és ott tapogatom az arcom, ahol az előbb betalált az ütés. De még mielőtt felocsúdhatnék egy újabb ütést kapok, de ezúttal gyomorszájon vágnak. Erre összegörnyedek, és a biztonság kedvéért letérdelek. Semmi kedvem, hogy a kimonómmal mossák fel a padlóm. Akio-san gyilkos tekintettel méreget, míg Houseki teljesen le van fagyva, a körülöttünk lévők egytől-egyig minket bámulnak ijedten. Amióta dolgozom egyszer sem sikerült ilyen helyzetbe kerülnöm. Ez a kölyök…
-Akio! Neked elment az eszed?! Miért támadsz rá a barátodra csak úgy minden ok nélkül? – áll elém Houseki. Tiszta szégyen, hogy valaki megvéd… Ha ezt meghallják a többiek… rajtam fog röhögni az egész piros lámpás negyed.
-Barát?! Ez?! – ordít teljesen kikelve magából. – Ez csak egy koszos prosti, hát mégis mit érdemel az ilyen? Ráadásul mit tapiz le téged?! Arra sem méltó, hogy a kislábujjam megcsókolja! – kiabálja mindenki hallatára nehezen forgó nyelvvel, mire mindenki összesúg, és Houseki döbbent arccal hátra rám. Azt hiszem ideje lenne távozni, de a kegyelemdöfés nem maradhat el.
Mosolyogva meghajolok a földön térdelve, majd lassan felállok. Akár egy szertartás.
-Akio-san, kérem bocsásson meg az udvariatlanságomért, de most, hogy a munkaidőm lejárt, engedjen meg egy apró észrevételt. Azzal, hogy engem ilyen jelzőkkel illetett, nem tudom, hogy tudja-e, de önmagát is jellemezte. – kicsit kiélvezem az arckifejezését, majd újból meghajolok, de Houseki felé. – Elnézést a kellemetlenségekért, és köszönöm. – majd elégedetten távozom. Nem akartam semmilyen botrányba keveredni, de már elnézést. Ő nevez engem koszosnak, amikor ő fiet nekem? Ez már mindennek a teteje.
Mikor már épp intenék le egy taxit, valaki megragadja a karom. Hátrapillantok, és a zöldhajú modell arcába ütközöm. Szegény nagyon zavart képet vág, és az arcán megjelenő pír még inkább kiemeli élénkzöld szemeit. Értetlen pillantásomra gyorsan elenged, mintha legalábbis fertőznék, vagy nem tudom.
-Én… én izé… - nyekereg egy sort, zavarában még a tarkóját is megvakarja, és valamiért kerüli a pillantásom. Pedig nem tettem semmit, csupán közönyösen bambulok és unatkozva várom, hogy bökje ki a dolgait. Bár… nagyon cuki… - Szóval, szeretnék elnézést kérni. Sajnálom amiket mondott, biztosan nem úgy értette és… meg… megsebesültél? Biztos jól vagy? – hogy egyem meg! Milyen kár, hogy soha sem lesz a kuncsaftom… Beletúrok a hajába, ami meglepően selymes. Én azt hittem, hogy a vödörnyi hajspraytől és hajhabtól vagy mivel csinálták meg a haját, nem lesz ilyen puha.
- Igazán köszönöm a figyelmet, de jól vagyok. - simítok még végig puha bőrén, mire a vörösségi fokozata ugrik egyet a skáláján. Tündéri reakció. Vajon azért feszeng most ennyire, mert tudja, hogy mivel keresem a kenyerem?
|
