|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Mora | 2010. 11. 13. 22:16:10 | #9314 |
Karakter: Jeffrey Fox
Megjegyzés: (Vöröskémnek)
Nem a főhadiszállásra megyek vissza, az túl messze lenne, viszont éjszakai szállásra tökéletes a közelben talált, elhagyatott birtok. Azért kíváncsi lennék, miért hagyták el, de valószínűleg sose fogok választ kapni. Mindegy is, most csak az számít, hogy nekem tökéletes.
Hidalgot lenyergelem, majd hagyom, hogy szabadon legelésszen. Sose szökne el tőlem, ahogy hívom, megjelenik. Ásítozva vetem le magam az ágyra, és megszámolom a nyereményem. Egész tisztességes summa, nem csoda, hogy nekem ugrottak volna miatta. Hehe…pechjük volt, hogy beléjük botlottam.
Hamarosan elnyom az álom, de reggel rögtön felriadok, mikor mocorgást hallok meg. Hidalgo nem jelzett, tehát ismerősről van szó, de nem mondanám, hogy bárkinek is örülnék a bandából.
- Hé, Rókus, mi a nagy helyzet? – jelenik meg Josh vigyorgó képe az ajtóban, én meg legszívesebben kitessékelném pár golyó segítségével.
- Húzz innen, nem vagyok rád kíváncsi! – morgom kómásan, de ha már fenn vagyok, talpra kecmergek, és elsétálva mellette, húzok vizet a kútból mosakodáshoz.
- Ne légy ilyen mogorva, mikor valaki segíteni érkezik. – produkál egy fancsali képet, de látva, hogy nemigen hat meg vele, abbahagyja a színészkedést. – Jól van, igazából csak a Főnök üzenetét hoztam, remélve, hogy jobban járok, mint Monty.
Vetek rá egy lesújtó pillantást, majd igyekszem némi életet lehelni magamba, a jéghideg vízzel. Bezzeg neki be nem áll a szája.
- Szóval, hallottuk, hogy összefutottál a város sheriffjével, így a Főnök úgy döntött, egy darabig kerülnöd kéne a bankot, hogy ne fogjon gyanút De nem fogsz unatkozni, itt egy bánya a közelben, ahol egy bányász le akarja nyúlni a be nem jelentett aranyat. Szedd el tőle, ne fájjon miatta a feje!
- Héé! Kémkedtek utánam? – háborgok mérgesen, de Josh csak elvigyorodik.
- A Főnöknek van pár szemfüles kémje, akik kiszúrták a balhéd tegnap este, és mivel tudják, hogy kis kedvenc vagy, szóltak Ricknek, had tudjon rólad.
- Kis kedvenc? Bazzeg! Ki kérte ezt a titulust?
Josh megvonja a vállát, majd vidoran búcsút int, és nyeregbe száll.
- Aztán vigyázz magadra, nem szívesen kaparnálak össze valahonnan az út széléről, ramaty állapotban! És ne becsüld le Jack Shephardot, a sheriffjüket! Lehet, hogy fiatal, de nem ostoba!
- Fogd be! – mordulok rá válaszként, és utána löttyintem a vödör tartalmát, de időben vágtába ugrat, és megússza a hidegzuhanyt.
Morogva szedelőzködök össze, és hamarosan már a bányánál járok. Lecsusszanok Hidalgoról, és fekete pisztolyomat előhúzva, szép lassan és csendesen. Különös, egyáltalán nem kiépített bánya. Felmérem a terepet, és végül egy barlangi folyó szerűség mellett, megpillantom akit kerestem.
- Fordulj meg szép lassan, és dobd ide a zsákot! – szólítom fel a nekem hátát mutató férfit, aki gunyoros képpel fordul felém.
- Ne hidd kölyök, hogy megleptél, már rég értesítettem az illetékeseket! – jelentik ki magabiztosan, mire meglepetten kapom fel a fejem. Mi a fene? Valaki köpött a bandából? A vesztembe küldtek?
- Kit hívtál ide, tata? – morranok fel dühösen. Az illetékesek alatt vajon a hatóságot, vagy egy másik bandát ért? Tök mindegy, ezért kinyírok valakit.
- A rendészetet. Hamarosan itt is lesznek, és ellátják a bajod, tökfilkó. – vigyorog rám, mintha nem is lenne fegyver a kezemben. Ch….mutassuk meg, ki is itt az úr. Meghúzom a ravaszt, és a golyó elsüvít a füle mellett.
- Elkussolj! Csak egy húzás lenne a nyomorult kis életed! – förmedek rá ridegen. Minnél előbb el kéne tűnni, habár a rendészetben kételkedek, de valaki attól még jöhet.- És most ide a lóvéval, különben megnézheted magad lyukas fejjel!
Hirtelen jeleznek az ösztöneim, és felkapom a fejem. Épp időben ugrok fedezékbe, és reagálok válasszal a támadásra. Megkezdődik a hülye tűzharc, ezzel esélyt kap a bányász, aki a közeli csónakba ugrik, kezében a zsákjával. Mozdulnék és lőnék utána, mikor egy fekete test csapódik nekem, elegánsan a földre küldve. A lövés célt téveszt, a csahos pedig a csónakba ugrik, ami hamar eltűnik a szemem elöl.
- NE! – dühös kiáltással pattanok fel, majd gyilkos pillantást vetek támadóm felé. Bazdmeg, a Répafej. Hogy pusztulna meg! - A te hibád, Répafej! –mordulok fel, rá szegezve a pisztolyomat, de ő is hasonlóképp cselekszik, így már nem csak mi, hanem fegyvereink is farkasszemet néznek.
- Lehetséges, Tarkabirka. – feleli halk, kiismerhetetlen hangon. Dühösen villan a szemem. Tarkabirka? Ezért megdöglesz! Kár, hogy egyelőre nem kéne mozdulnom…
- És mi lesz most? Nem vádolhatsz semmivel. Azt a hülyét el fogja vinni a sodrás, a korccsal együtt. Nem lesz rá semmi bizonyítékod, hogy bűnt követtem el. – jelentem ki gunyorosan.
- Elég lesz felmutatni az adatlapod, Jeffy.
Oh…szóval tudja ki vagyok! Vigyorogva állom a pillantását, de ne higgye már, hogy előnyben van.
- Már ha élve kijutsz, Jacky.
- Figyelj, Jeffrey, nekem semmi bajom veled! – egy idő után ő unja meg a csendben, egymásra meredő álldogálást. Heh, nincs baja velem? Kamu duma…egy sheriffnek mindig van baja a banditákkal! - Lehet, hogy bűnt követtél el, de ezt még jóváteheted. Segíts megmenteni azt a vén fószert, és elnézem a kihágásod.
- Mért segítenék neked? – vigyorgok rá gunyorosan. Csak nem pácban van a drága jófiú?
- Gondolom, a bandád nem örülne neki, ha üres kézzel mennél haza. Ha segítesz, megkapod a pénz egy részét. Hát nem gazdaságos?
- Nem néztem volna ki belőled, hogy ekkora idióta vagy. – jelentem ki, mire csak a szemét forgatja. El ne szédülj, sheriffkém. - Mire ez a nagy hősködés? A papa minden pénzt magának akart, én csak osztozásra kényszerítettem. Jobban mondva… másképp hajtottam végre a te feladatod. – teszem hozzá, élesen figyelve a reakcióját. Ch…látszólag nem ért velem egyet. Ne má, hogy tényleg ennyire jógyerek. - Semmivel sem jobb tőlem. Mért akarod megmenteni?
- Mert nem tűröm, hogy ártatlanok haljanak meg – bah…sablonválasz. - Akkor segítesz, vagy nem? Gondold meg. Sokat nem veszíthetsz. Dicsekedni sem fogok vele. És még jól is jársz.
Alaposan átgondolom a dolgot. Ha nem ver át, és utána elenged, tényleg én járok jobban. Ha viszont nem tartja a szavát, még mindig itt vannak a fegyvereim. Végül rábólintok.
A kutyája ugatását követve, egy magasabb részéhez sétálunk a folyómedernek. A csónak fennakadt a sziklákon, még szerencséjük van, hogy megtaláltuk őket.
- Mi a terv? – fordulok unottan a vöri felé.
- Csak figyelj.
Közelebb lép a mederhez, és addig ordibálja az utasításait a hülye fószernak, míg végül az felfogja, és idedobja a kutya nyakából a kötél végét.
Répafej elkapja, majd rám pillant. - Segíts partra húzni őket.
Vonakodva teszek eleget a kérésnek, mert eléggé parancs felhangja volt, de végül bólintok, és elé állva megragadom a kötelet. Nekiveselkedünk és húzni kezdjük. Már majdnem a partnál van csónak, mikor a bányász előkap egy puskát, és lő.
Pokoli fájdalom nyíllal a combomba, és a kötelet elengedve, nyekkenve a földre dőlök. A picsába, ez veszettül fáj, már nem csak csillagokat, napokat látok tőle. Nem igazán figyelem mi történik körülöttem, inkább csak igyekszem kitisztítani a fájdalomtól ködös pillantásom. Zihálva talpra kecmergek. El kell tűnnöm! Ha megvan Hidalgo, rákötözöm magam, és ha el is vesztem az eszméletem, ő elvisz a főhadiszállásra.
- Hová igyekszel? – lép mögém az egésznek az okozója. Hátrapillantok, de tekintetem csak színtiszta fájdalmat sugároz, nem futja válaszra, csupán egy halk nyögésre. Rohadt ciki, szedd össze magad Jeff! Felsóhajt, és mellém lépve, megtámaszt. Döbbenten pislogok rá, de nem magyarázkodik.
Elintézi a bányász megkötözését, majd a kutyájára hagyja, és elindul velem kifelé.
- Ho…hová viszel? – nyekkenek fel erőtlenül. A vérveszteség már érezteti a hatását.
- A városba, hova máshova. – feleli féloldalas pillantást vetve rám. Megtorpanok, és ellököm magam tőle.
A falon puffan a hátam, és a fájdalomtól összehúzott szemekkel csúszok le a tövébe. Döbbenten néz rám, és már lépne, hogy segítsen, mikor szembe találja magát a fegyveremmel. Durván remeg a kezem, és erősen zihálok, de engem nem dug rács mögé.
- Megbolondultál? Mi a csudát művelsz?
- Eh…engem…nem…fogsz…börtönbe zárni. – lihegem küszködve, és semmi erő nincs már bennem, így mikor elém lépve egyszerűen elveszi a pisztolyt, kezem tehetetlenül hullik a testem mellé.
- Elég nagy bajban vagy! Nem gondolod, hogy ilyenkor inkább az életedért kéne aggódnod? – guggol le mellém fáradt sóhajjal. – Inkább vagy páva, mint macska, hogy kilenc életed legyen.
Gyilkos pillantást vetek rá, mire halványan elmosolyodik, és hónom alá nyúlva felsegít. Már nincs erőm hadakozni, hagyom, hogy kicipeljen a barlang elé. Elgondolkozva pillant körbe, nem látja a lovamat.
- Nem jön, amíg nem hívom… - motyogom magam elé, nem tom meghallotta e. Viszont akár uccsó kívánságnak is veheti, mert hirtelen elvesztem az eszméletem, és teljes súlyommal ránehezedek. Mázli, hogy nem vagyok nagy darab…
Arra ébredek, hogy valami iszonyatosan fáj. Hamarosan képes vagyok azt is betájolni, hogy mim, sőt, még arra is rájövök miért.
- A kurva életbe! – nos…ez is megteszi jó reggelnek a szoba másik végében üldögélő vörösnek.
- Neked is kellemes reggelt. – fordul felém közönyös hangnemmel. – Jó hallani, hogy nem csak a túlvilágról fogsz kísérteni.
Hirtelenjében nem tudok mit felelni, lassan körbenézek, és meg kell állapítsam, nem a börtönben vagyok, hanem egy tök idegen, de otthonos szobában, kényelmes ágyban, és egy halom kötéssel a lábamon. Gyanakodva pillantok a türelmesen figyelő Répafejre.
- Miért nem zártál be? Miért segítettél? Hol vagyunk? Mit akarsz csinálni velem? Hol vannak a fegyvereim? Mi van Hidalgoval, a lovammal? – csak úgy ömlenek belőlem a kérdések, ő pedig megvárja, míg elfogy a levegőm, és mielőtt újra belekezdenék, megszólal.
- Először is, megígértem, hogy nem tartóztatlak le és én tartom a szavam. Miért segítettem? Jó kérdés, de sajnos nem voltam képes otthagyni téged a biztos halálban. Az otthonomban vagyunk, és még nem tudom mi lesz a későbbiekben. Lefegyvereztelek, nem mondom volt tőröd, és szép darabok a pisztolyaid. A lovad akkor került elő, mikor már úton voltam veled ide, és azóta nem tágít a ház mögül, viszont senkinek nem engedi, hogy lenyergelje.
Párszor megpróbálok közbeszólni, de minduntalan leint, ezzel rendesen idegelve. A gond csak az, hogy nem tudok mit a szemére vetni, hisz tartotta a szavát. Az viszont megnyugtat, hogy Hidalgó jól van, és nem engedett senkit magához. A nyeregtáskában akad egy s más, amit nem lenne szerencsés a sheriff kezébe adni.
Nem mondtam még le a bankrablásról, már csak azt kéne kitalálnom, hogyan is oldjam meg sérülten, ugyanis kétlem, hogy ha jobban leszek, nemes egyszerűséggel hagy futni.
- És most? – pillantok rá ellenségesen.
- Gondoltam, hogy nem kell hálát várnom tőled. – sóhajt fel rosszallóan, majd feláll és elindul az ajtó felé. – Most? Nekem dolgom van, te pedig szépen itt maradsz, ugyanis a lábad elég használhatatlan lesz egy darabig.
- Hé! Nem gondolod komolyan, hogy itt fogok ücsörögni!
- Sok választásod nincs. – csóválja meg a fejét, majd felmutat egy kulcscsomót. – Zárom az ajtót, hogy még véletlenül se jusson eszedbe hülyeség.
Kezdeném a dühös háborgást, de nem várja meg, kilép és rám zárja a nehéz faajtót. Mivel mást nem érek el, az egyik párnámat vágom az ajtónak, és káromkodok egy cifrát. Végül visszahanyatlom az ágyra, és elmerengve figyelem a plafont.
Ezt jól beszoptam, kellett nekem segíteni. Gondolkozok egy darabig, de a fejem kissé kába, hamar elnyom az álom. Az ajtó halk nyílására viszont felriadok, és ösztönösen nyúlnék a fegyverem után, persze az nincs sehol.
A vörös lép be, nyomában egy csuhás pappal. Na jó, ez kissé fura, tudtommal még élek, habár elég vacakul vagyok. Nincs szükségem utolsó kenetre, hacsak nem, ki akar nyírni.
- Az atya most érkezett a városba, és azt mondta ért a sebekhez, gondoltam nézze meg a tiédet is. – ad választ Jacky a ki nem mondott kérdésemre, majd behuppan a sarokban álló székbe.
A pap mellém lép, és fölemeli a fejét, én pedig majdnem eltátom a szám, mikor szembekerülök Rick vigyorgó képével. Még időben sikerül közönyt erőltetnem magamra, de a kérdés ott csillog a szememben.
Ez meg hogy a fenébe kerül ide?
- Ne aggódj fiú, nem túl vészes a seb, jó ellátást kaptál. – jelenti ki, miután leszedte, majd felrakta a kötést, minden alkalmat kihasználva, hogy hozzám érjen. Komoly lelkierő kellett, hogy ne húzzak be neki. – Hamarosan jobban leszel, és folytathatod az életedet a normális kerékvágásban. Ne feledd, Isten mindig veled van, és a segítségedre siet.
Lesújtó pillantással jelzem, hogy felfogtam a rejtett utalásokat. Folytassam a melót, ha kell kiszabadítanak, és azt persze már ki se kell mondania, hogy abban az esetben, jövök majd a bandának. Bah…nem kell a segítségük.
Végül Jackhez lép, aki némán, türelmesen várta ki a semmitmondó diagnózist, majd kiengedi őt, és az ágyamhoz lép.
- Nos Jeffy, hogy érzed magad?
- Kitűnően, soha jobban. – morgom vissza. – És ezt csak neked köszönhetem.
- Tényleg egyszerű rám fogni, de vajon ki ment a barlangba, hogy lopjon? – kérdezi felvont szemöldökkel. Dühösen fúrom tekintetem a szürke szempárba, de még csak meg se rezzen, állja a pillantásom. – Nem vagy egy kicsit fiatal ehhez az életformához?
- Nem hiszem, hogy közöd lenne hozzá. – fordulok el ellenségesen, tüntetőleg a hátamat mutatva.
Nem felel, de nem is mozdul el mellőlem. Magamon érzem a tekintetét, és nem tesz maradéktalanul boldoggá, hogy érdeklődik szerény személyem iránt. Hízelgő lenne, ha nem egy kopóról lenne szó. Az kell még, hogy kiderítse a családi hátterem, és szóljon apáméknak. Lenne abból vérfürdő, az tuti.
|
| Ereni-chan | 2010. 10. 26. 15:55:44 | #8886 |
Karakter: Jack Shephard
Megjegyzés: (Csiricsáré hercegnőmnek)
- Ááááh! - ásítok egy állkapocsszaggatót, aztán a kerítésnek dőlve nézem, ahogy a lovasok megteszik a századik körüket is az előttem lévő kis akadálypályán. Felettébb unalmas azt nézni, ahogy valaki lovagol, de muszáj megtennem, mivel a bátyám haverjának a fia is itt van, és megígértem drága tesókámnak, hogy ügyelni fogok rá. Jó, akkor tényleg nem volt jobb dolgom, de mostanra már igazán meguntam a bébiszitterkedést. Utoljára vállaltam el életemben. Még szerencse, hogy ez egyáltalán nem vet rám rossz fényt, sőt… maga leszek a megtestesült jóság, amiért vigyázom a kölyökre. A lakosság csak még jobban tisztelni fog. Ah… néha annyira unalmas itt minden. Nem is értem, hogy tudta apám az egész életét itt leélni!
- Jack, figyelj! - kiált felém az egyik elhaladó lovas, aztán ugrat egyet a pacival, én meg majdnem ismét ásítok egyet. Egy és fél órája ezt nézem. Nekem már az sem lenne figyelemfelkeltő, ha az egyik ló szárnyra kapna.
- Jó volt, Johnny! - mutatom fel a hüvelykujjam, mire a srác szinte már lerepül a lóról örömében. Eh, na igen, az ilyen esetekre kéne vigyáznom, bár szerintem a fiú nagyobb biztonságban lenne, ha én nem lennék itt. Így csak nekem próbál trükközni, de ha az egyik mutatványt elvéti… akkor én fogok szívni. És az nagyon nem lenne jó.
- Hová megyünk most? - kérdi a kis szőke, mikor végre vége a lovas oktatásnak, és vihetem vissza az apucijához.
- Haza - mosolygom felé kedvesen, bár már a hátam közepére se kívánnám. Ari srác meg minden, na de két óra kicsit SOK volt belőle.
- Haza? De mért? Hiszen még nagyon korán van! Reggelizzünk meg inkább - ajánlja fel, de bármit szívesebben csinálnék most ahelyett, hogy egy tizennégy évessel kajáljak.
- Van még arra idő.
- De hisz mindjárt dél…
- Épp azért. Nem akarom, hogy miattam ne edd meg az ebédet.
Feladóan sóhajt, mivel tudja, hogy ez azt jelenti, elegem van belőle. Na igen, nem szeretek megbántani másokat, és alapjában véve elfogadó meg vidám típus vagyok, de senkivel sem akarok túl személyes kapcsolatba kerülni. Ezt persze a tizennégy éves kis elkényeztetett Johnny nem fogja megérteni, úgyhogy inkább nem is ragozom neki.
- Utálsz engem, igaz? - szólal meg egy kis idő múlva, mikor már az utcán sétálunk.
- Dehogyis. Mért utálnálak? - pillantok rá, mire lesüti a szemeit.
- Nem is tudom… mert állandóan a terhedre vagyok.
- Ha a terhemre lennél, nem vállalnám fel, hogy vigyázok rád - közlöm vele kissé fáradt hangulatban, mivel ha az ember sokat koncentrál egy pontra (ergo lovas pálya), akkor eléggé elálmosodik. Csak estére kell összeszednem magam, mivel akkor indul be itt az élet…
- De igen, felvállalnád, hogy a bátyádnak ne legyen kellemetlen. - Hm, egész okos a kölyök. Valóban így van. De ezt nem fogom a képébe vágni.
- Ezen ne edd magad - bököm oldalba játékosan, aztán megállok, mivelhogy elérkeztünk a házukhoz. A kis szöszi búcsúzólag int, aztán a már őt váró cselédekhez szalad. Hát igen, emlékeztet az én gyerekkoromra. Sok dajka, semmi törődés, mármint a szülők részéről. Sajnálatos, hogy még mindig vannak ilyen családok. Nem is véletlen, hogy Johnny ennyire ragaszkodik hozzám. A napok nagy részét együtt töltjük. Apja helyett apja vagyok. Apropó apa… ma még hozzá is be kell ugranom. Nyáh, unalmas az élet… induljunk.
Estefelé jár már az idő. Egész nap jelentéseket bújtam, meg átfutottam néhány adatlapot, hogy melyik banditák jöhetnének ide, akik amúgy úgy sem fognak, mivel minden eszeveszettül védve van, plusz, ez olyan kis jelentéktelen város, hogy a kutyát sem érdekli. Azt hiszem, ki kéne ruccannom már egy kicsit. Hiányzik a friss levegő. Azért vagyok ilyen nyűgös. Na, majd holnap… ma még felügyelnem kell a kocsmákra.
Be is megyek az egyikbe, és leellenőrzöm, minden rendben van-e. Jah, egyelőre még igen. Egyelőre. Húsz perc múlva majd ismét benézek.
Éppen mennék ki a pubból, mikor belém jön valaki, így kénytelen vagyok megállni. A srác dühösen pillant fel rám, végül nem szól semmit.
- Jól vagy? - kérdem tőle, majd lassan végig is mérem. Eh, na ezt nevezem én gyereknek. A haja még magában nem is lenne olyan feltűnő, de ez az öltözete… mintha egy pávát akarna reklámozni. Ezt a fajta színvilágot én már ízléstelennek szoktam titulálni.
De ha jobban megnézem… az arca egészen aranyos. Mégsem érzem jól magam a közelében.
- Jah, remekül! Sőt, még boldog is lennék, ha elállnál az útból! - morogja felém. Höh, hogy felvágták a nyelved, kicsike…
Elállok az útjából, és a kezemmel intek, hogy szabad a pálya. Gyanakvóan pillant rám, aztán eltűnik a helyiségbe. Ismét magam elé nézve indulok el, hogy a többi kocsmát is megnézzem. Most esik csak le, milyen fiatalnak tűnt az a kölyök. Kicsit korán kezdte a jót. Remélem, nem egy részegen verekedő bandából kell majd kirángatnom. Elég nekem egy kölök felett bébiszittyózni.
Jó pár kocsmát végigjárok, egyelőre csak kisebb kihágásokkal, míg végül visszatérek az elsőbe, hogy mindezt előröl folytassam egész este.
- Csaltál, kölyök! - Milyen kis szemfüles vagyok. Vagy lehet, hogy csak azért hallottam, mert itt állok majdnem a fickó mögött? A tömegben nem látszik. De ha valami így kezdődik, annak sohasem lesz jó vége.
- Eressze el a kezem, különben helyet kap egy harmadik szemnek, hogy máskor jobban figyelni tudja a játékot! - Hóóó, ez egy ismerős hang. De jó, hogy nem látok semmit az emberektől!
De a lyukasztgatást nem csípem. Elég szép mindenki plusz lyukak nélkül is.
- Mi folyik itt? - török át a tömegen, és a két… négy dulakodó közé állok. Ahha, tudtam, hogy az egyikük ez a kis tarkabirka lesz, na de hogy ennyien menjenek neki… nem hiába éreztem magam rosszul a közelében.
- Öhm… Sheriff! - nyögi az egyik szabályszegő, és már dugja is el a pisztolyt. Késő, láttam… Na ismételjük csak át, mit kell ilyenkor mondani? „Húzd a beled a börtönbe!”? Jah nem, ezt a bankrablóknak szokás. Téves!
- Mi okotok van fegyvert rántani? - fordulok a három férfi felé, a megfelelő mondatot kikeresve a fejemben.
- A fiú csalt! - Persze, azt már az elején is hallottam. De nem mindenre a fegyver a megoldás.
- Van bizonyítékotok? - Néma csönd. Valahogy gondoltam. A kisebbet bántani mindig egyszerűbb. Bár ez a srác nem úgy néz ki, mint akit nagyon bántani lehet.
- Nem kell, hogy bárki pesztráljon! - morog az extrém kölyök, és már lép is le. Ahogy távozik a helyiségből, a pisztolya kissé megcsillan a fényben, így pár másodpercre láthatom különös mintáját. És akkor beugrik, hogy én ezt már láttam valahol. Valahol…
- Hé! Várj! - Valamit kérdezni akarok tőle, de nem tudok, mivel ekkor egy éles füttyszó hallatszik. Megtorpanok, és úgy nézek a fiúra, Valahonnan ismerős, és valamiért rossz érzésem lesz tőle. Valami nem tetszik benne. Csak tudnám, miért…
Egy sötét szőrű ló érkezik mellé, amire fel is pattan. Nem mozdulok, csak figyelem. Amúgy sem tehetnék már semmit.
- Viszlát, Répafej! Talán még lesz szerencséd hozzám! - És elvágtázik. Mereven nézem a helyet, ahol eltűnik, végül sóhajtva magam elé pillantok. Hagytam meglógni ezt a… gyereket. Mért érzem úgy, hogy ez hiba volt? Mindegy. Most a város békéje a legfontosabb. Majd holnap utánanézek a srácnak. Remélem, nem érnek majd kellemetlen meglepetések…
Másnap már ismét a papírokat bújom, és átnézem a banditák adatlapját. Gondoltam, hogy van néhány dolog, ami elkerülte a figyelmem, de hát én már csak ilyen vagyok, ha levegőhiányom van. De ma csak azért is kiruccanok kicsit, bűnözők ide vagy oda! Na nézzük… hol is láttalak már, extrém gyerek.
Áh, megvan az adatlapja. Egy bandita. Hurrá, hogy ez nem jutott az eszembe! Valami sivatagi kutyák tagja. És még csak 19. Hm, azért ez ciki. Nem szabad senkinek sem tudnia arról, hogy ezt szabadon elengedtem. A végén még felfüggesztenek!
De legalább már tudom, kicsoda. És el sem fogom felejteni, amilyen feltűnő a drága. Lehet szeretni a színeket, de azért ennyire… csiricsáré hercegnő. A baj csak az, hogy én sem vagyok épp egy tömegbe olvadós figura. Legalább mindketten emlékezni fogunk egymásra. Felettébb megnyugtató tény.
Jeffrey Fox… becsukom az aktát. Már tudom róla, amit tudnom kell. És ez esetben… sétálok egy kicsit. Kell egy kis pihenés ezekre az információkra. Mondjuk egy-két óra… vagy három-négy… majd adja magát. Elvégre van még időm mindenre… kalandra fel!
Még a határig sem érek, mikor egy üzenet érkezik apámtól. Valami bátyászról ír, aki riasztotta őt, hogy küldjön embereket, mert valaki megtámadta. Sajnos a bánya még a mi körzetünkbe tartozik. Tehát kit küldenek oda? Engem. Meg még pár srácot akarnának, de mondom, hogy én majd elintézem… a kutyám és én jó csapat vagyunk. Úgyis kevés időm jut mostanában Speedyre, és neki is kell a kimozdulás, ha csak futtában is. Örülni fog nekem a kicsike. De sietnem kéne… egy megtámadást komolyan kell venni. Vegyük hát komolyan, hehhe…
A prérin vágtatok át. Igen, egy kisebb préri választ el minket a bányától. Speedy utánam szalad, néha-néha eltávolodva, és felettébb élvezi, hogy a nyelve kilóghat a szájából futás közbe. Sosem értettem a kutyáknak ezt a fanatikusságát. Talán, mert nem vagyok kutya. Csak egy szagot kapott eb.
A bánya már látszik a távolból. Kicsit gyorsítok a vágtán, így Speedynek sincs ideje tovább bohóckodni. Végül elérünk a bátya elé.
Hm, egész nagy. De ez nem olyan vasutas bánya, mint amilyenek a filmekben szoktak lenni. Ez egy barlang, amiből jobb esetben aranyat, rosszabb esetben nyersanyagokat fejtenek le. Úgy tudom, egy kis patak is folyik benne. Még sosem jártam itt, de érdekesnek tűnik.
Magamhoz hívom Speedyt, és egy kötelet rakok a nyakába. Még kellhet. Aztán a pisztolyomat elővéve lassan araszolni kezdek le a barlangba.
Világos. Pedig azt hittem, sötét lesz. És hangok. Egy barlangban minden visszhangzik. Ahogy egyre beljebb megyek, a hangok felerősödnek, és vízcsobogás is társul hozzájuk. Egyre halkabban veszem a levegőt, és már Spee sem liheg annyira. Okos kutya, képzett. És veszélyt szimatol.
A folyosó, amin eddig mentem mélyül, és már a végét is látom. A hangok most már teljesen kivehetőek. És ismerősek.
- Kit hívtál ide, tata? - kérdi egy dühös, vékony hang.
- A rendészetet. Hamarosan itt is lesznek, és ellátják a bajod, tökfilkó! - A fejem mellett egy csepp jelenik meg. Eheh… egy ember ellen mért küldték volna rendészetet? Meglátszik a pasin, hogy bányász. Esze nulla. És túl bátor.
Pisztolydördülés. Egy pillanatra az ütő is megáll bennem. Lelőtte..?
- Elkussolj! Csak egy húzás lenne a nyomorult kis életed! - Megkönnyebbülök. Csak fenyegette.
Már a folyosó végén vagyok, de még biztos takarásba. A fegyveremet magam elé tartom, és várom a jó pillanatot. Majd Speedy jelez, ha eljött ez a perc. Mivel ő fekete, jól beleolvad a környezetbe, így tud leskelődni. Kapóra jött a kis drága. Tudtam én, hogy magammal kell hoznom.
- És most ide a lóvéval, különben megnézheted magad lyukas fejjel! - Spee felnyüszít. Alkalmas pillanat.
Kiugrom rejtekemből, és tüzelek. A bandita számít rám, mivel ő is. Megkezdődik a tűzharc. Nem látok sokat, mivel állandóan fedezékbe kell bújnom a golyók elől, de azt éppen igen, mikor a bányászruhás ember egy csónakba ugrik a hóna alatt egy zsákkal, és villámgyorsan evezni kezd. Spee ekkor a banditának iramodik, akit váratlanul ér a támadás, tehát eltéveszti a lövést, a kutya pedig őt ellökve a csónakba ugrik. Ügyes eb, terv szerint! És mivel a bányászoknak jó az erőnléte, hamar el is tűnnek.
- NE! - pattan fel piros hajú ellenségem, aztán rám emeli a tekintetét. Ölni tudna vele. De szerencsére nekem is van fegyverem. - A te hibád, Répafej! - mordul rám, aztán a pisztolyát felém emeli, csakhogy én eközben ugyanígy teszek. Tehát ha most lő, még én is időben meg tudom húzni a ravaszt, így egyszerre nyírjuk ki egymást. Vicces kis mutatvány lenne. De nem szívesen játszanám el.
- Lehetséges, Tarkabirka. - Ez bizony az extrém kölyök. Azért volt ismerős a hangja… ő valahogy minden szarba benne van. Mondjuk nem is nehéz azt, ha az ember a törvény másik oldalán áll.
A szemei még élesebben csillognak, de nem tesz semmit.
- És mi lesz most? Nem vádolhatsz semmivel. Azt a hülyét el fogja vinni a sodrás, a korccsal együtt. Nem lesz rá semmi bizonyítékod, hogy bűnt követtem el.
- Elég lesz felmutatni az adatlapod, Jeffy. - Elvigyorodik. Nem vagyok ám hülye. Tudom, ki vagy, drága.
- Már ha élve kijutsz, Jacky. - No lám csak, egy cipőben járunk. Nem csak én foglalatoskodtam ezzel a szabadidőmben. Ezek szerint ismerjük egymást. Hehe, nem is baj, így csak izgibb.
Egy darabig csak álunk, fegyvereinket egymásnak szegezve, míg végül megunom a dolgot, és felsóhajtom.
- Figyelj, Jeffrey, nekem semmi bajom veled! - Ez nem teljesen igaz. - Lehet, hogy bűnt követtél el, de ezt még jóváteheted. Segíts megmenteni azt a vén fószert, és elnézem a kihágásod. - Oké, én sem akarom ezt, mert rohadt ciki, hogy egy banditától kérek segítséget, de hát akkor is. Kutyám a csónakban, emberem nuku, jobbat nem tudok kitalálni.
- Mért segítenék neked? - kérdi a piros gúnyos hanglejtéssel, mire csak vállat vonok.
- Gondolom, a bandád nem örülne neki, ha üres kézzel mennél haza. Ha segítesz, megkapod a pénz egy részét. Hát nem gazdaságos?
- Nem néztem volna ki belőled, hogy ekkora idióta vagy. - Megforgatom a szemeim. Oké, szapuljuk még egymást fél óráig, attól jobb lesz a helyzet. - Mire ez a nagy hősködés? A papa minden pénzt magának akart, én csak osztozásra kényszerítettem. Jobban mondva… másképp hajtottam végre a te feladatod. - Végül is tényleg nem tettek bejelentést, hogy aranyat találtak. A hapsi meg akarta tartani. És nekem is el kellett volna venni tőle a szajrét. Csak én nem tarthattam volna meg. Egy kicsit sem hasonlít a két feladat. - Semmivel sem jobb tőlem. Mért akarod megmenteni?
- Mert nem tűröm, hogy ártatlanok haljanak meg - mondom komolyan, de tudva, hogy szorít az idő, nem kezdem el bővebben kifejteni. - Akkor segítesz, vagy nem? Gondold meg. Sokat nem veszíthetsz. Dicsekedni sem fogok vele. És még jól is jársz.
Elgondolkodik, aztán végül bólint. Helyes. Nem lesz semmi baj. Most a legfontosabbak a személyes érdekek!
A barlangnak vannak magasabb és alacsonyabb részei. Mi most egy magasabb részen állunk, pontosabban a folyó medrének egyik oldalán. Innen jól látjuk a sziklában fennakadt csónakot. És csak ez a szerencséje, különben a sodrás már ripityára törte volna. Mi is csak Spee ugatása miatt találtuk meg. Tudja, mit kell ilyenkor tenni, értelmes kutyus. Én meg előrelátó vagyok. Mintha tudtam volna, hogy ez fog történni.
- Mi a terv?
- Csak figyelj. - Közelebb lépek a mederhez, hogy biztosan meghalljanak, aztán odakiáltok a bátyásznak. Mondom neki, hogy vegye ki Spee nyakából a kötelet, és dobja ide. Kell egy kis idő, mire felfogja, mit kérek, de aztán odadobja hozzánk. Elkapom a kötél végét, és a mellettem lévő pirosra pillantok. - Segíts partra húzni őket. - Vonakodva pillant rám, de végül bólint. Helyes, ne most árulj el. Ráérsz még.
Mivel alacsonyabb őt állítom előre, én pedig mögé lépek, és úgy húzom a kötelet. Egész jól bírja a kis tarka, nem gondoltam volna, hogy ilyen erős. Mikor már majdnem a partnál van a csónak, a faszi hirtelen előkap egy puskát, és lő. Bazzeg, hülye ez? Nem látja, hogy segíteni próbálunk? Bár… annyira talán nem is bolond. Hiheti azt is, hogy én álltam össze Jeffel, és nem ő velem. Végül is jogos.
A golyó az előttem lévőt találja el, már nem tud elugrani. Egy fájdalmas nyekkenés közepette a földre rogy, és a kezét a lábára szorítja. Hát ez nagyszerű. Most húzhatom ki egyedül ezt a marhát!
Végül a férfi sikeresen partra vergődik. Spee vicsorog és morog rá, amíg én eltulajdonítom az eltulajdonított aranyát. Hát ez is megvan. „A törvény nevében le van tartóztatva!” Végre egy kis izgalom.
Nocsak, mit látok. Jeff meg szeretne lógni. Miért is? Nem kell már neki a pénz? Elég szerencsétlenül megy. Az a golyó betett neki.
- Hová igyekszel? - lépek mögé, mire hátra pillant rám. Látszik a szeméből, hogy iszonyúan fáj neki. Az sem kétséges, hogy a golyó teljesen keresztülment a lábán, amilyen közelről lőtték meg. Akkor viszont elvérzik, ha nem kap segítséget. És nem hiszem, hogy a prérin keresztül messzire jutna. Kár is lenne érte. Ah… micsoda szeretetszolgálat vagyok. A kötelesség megint mást diktál.
Válaszul csak egy fájdalmas nyögést kapok. Szuper… egy sóhaj közepette odalépek hozzá, és a vállamra támasztom. Nagy szemekkel bámul rám. Igen, segítek. Nem vagyok egy szívtelen ember. És kár lenne érted, akármi is vagy.
Az előbb megkötözött bányászt Speedy felügyelete alatt tartom, én pedig Jeffel elindulok ki a barlangból. Mivel nem túl ismert, visszavihetem a városba is, hogy ellássam a sebét. Ez emberileg így helyes. De a törvény szerint ő az ellenségem. És vicces, de…
Mégsem tudnám itt hagyni.
|
| Mora | 2010. 10. 09. 23:03:53 | #8521 |
Karakter: Jeffrey Fox
Megjegyzés: (Drága Répafejemnek)
Komolyan mondom, még egy ilyen nap, és felkötöm magam az első fára. Jah…azt talán mégsem, irtózok a kötelektől, de az biztos, hogy aki először kerül az utamba, csúnyán megjárja majd. Most azonban jobb lesz, ha megnyugszom kissé, mert nem lenne szerencsés, ha pont a főnöknek lyuggatnám ki - jobb esetben is-, a kalapját. Elég érzékeny a fejfedőire, tuti én húznám a rövidebbet. Nem mintha félnék tőle, de azért öngyilkosjelölt sem vagyok.
Ráadásul tudom, mit kérne kárpótlásul, márpedig én senki ágymelegítője nem leszek. Van annyi talpnyalója, rakja meg őket, engem meg hanyagoljon ha lehet….akkor is ha nem.
- Hé! Jeff! A Főnök azt üze…
Bumm! Morogva csapom rá az ajtót a mögöttem feltűnő társamra, miután belépek a rejtekhelyre. Kintről dühödt, fájdalmas káromkodás hallatszik. Valószínűleg orrát törtem szerencsétlennek. Mondjuk Montynak már édes mindegy, nem ez lenne az első alkalom, hogy valakinek a bögyében van.
- Nocsak, visszatért a pici Rókánk! – vigyorog rám Josh, az egyik asztal mellől. Válaszul morgok valamit, majd a hátsó szobát célzom meg, drága főnökünk (fene se fogja nagybetűzni) fészkét.
- Megjöttem! – tárom ki az ajtót, és kopogás nélkül csörtetek be. Persze kissé tartok tőle, hogy fejlődés gátló látványban részesülhetek, ám szerencsémre Rick épp nem az ágyán, hanem az asztalánál ülve foglalatoskodik, kezében egy korsó sörrel.
- Megkérdezném, hogy kopogásról hallottál e már, de nem szeretem rendszeresen ismételni magam – néz fel vigyorogva az előtte heverő tervrajzból. – Milyen útja volt a kis Rókánknak?
- Ha még egyszer valaki le kis-ezik, vérfürdőt rendezek! – jelentem ki dühösen, majd az eddig kezemben szorongatott zsákot elé dobom. - Nesze, itt a zsákmány! Vald be, hogy direkt küldtél egy ilyen kicseszettül egyszerű és unalmas melóra. Az a postakocsi nem hogy védve nem volt, de még egy normális fegyverforgató se volt rajta. Elég lett volna kiskutyaszemet villantanom, és megszerzek mindent. Semmi élvezet nem volt abban, hogy elkurjanthattam: Pénzt vagy életet!
Vigyorogva hallgatja méltatlankodásomat, de nem igazán hatja meg. Hogy az a ….grrrr!
- Rendes. Munkát. Akarok. – hangsúlyozok ki minden szót, hátha így felfogja, hogy nem szórakozni jöttem ide.
- Jól van Ravaszdim, ha ennyire akarod, ezúttal ez lesz a tied – nyújtja felém az előtte heverő lapot. Gyanakodva kezdem tanulmányozni a tervrajzot, mely egy bank felépítését taglalja. – Figyeld meg alaposan a működését, a szokásait. Ha elég infót gyűjtöttél össze, megtervezheted a rablást is. De aztán vigyázz magadra, kár lenne érted, ha elkapnának.
- Na ez már valami! – vigyorodok el elégedetten, majd kihívóan rákacsintok főnökömre, és egy intéssel kiviharzok.
Jól van, kibírom. Nem kell más, csak türelem. Van az nekem, tényleg. De mégis hol a fenében???
Mérgesen pattanok fel, kis híján lebucskázva a leshelyemül szolgáló tetőről. Pedig még csak fél napja figyelem a szemben lévő bankot, ott azonban semmi nem történik. Sőt, az egész város unalmasan nyugodt. A helyi seriff biztos egy túlbuzgó vénség. Végül csak ráveszem magam, hogy visszatelepedjek, és térdemre támaszkodva figyeljem a városka életét. Hidalgo a fene se tudja épp merre kóborol, ha füttyentek, úgy is rögtön megjelenik.
Estefelé, mikor zár a bank, leereszkedem az utcára. Itt elvileg még nem ismernek, idáig talán nem terjedt el a hírem. Nem mintha akkor óvatosabb lennék, de így még arra se kell figyelnem, ellenség tart e fegyvert a hátamnak. Unottan, zsebre dugott kézzel caplatok az utcákon, melyen egyre több férfi jelenik meg. Nem sokára kezdődik az élet a kocsmában.
Megcélzom én is a pubot, majd halál nyugodtan besétálnék, ha előtte nem ütköznék valakinek. Dühösen szegem fel a fejem, hogy jól beolvassak az útakadálynak, de kis híján felröhögök, mikor megpillantom az előttem álló haját. Banyek, ennek még az én frizurámnál is extrémebb van! Vörös, de olyannyira, hogy ez már inkább narancssárga, mintha lángolna…répafej.
- Jól vagy? – néz le rám meglepetten, majd ugyan azzal a lendülettel végig mér, és el is csodálkozik. Mi van, nem láttál még csodabogarat? Nézz tükörbe! Habár meg kell hagyni, nem ijedne meg, ha belepillantana.
El kell ismernem. hogy egész vonzó pasi, csak ne lenne ennyire vesébe látó az a szürkés szempár. Nem tetszik ahogy méreget, mintha sejtené ki vagyok. De az ki van zárva, honnan sejthetné?
- Jah, remekül! Sőt, még boldog is lennék, ha elállnál az útból! – morgok rá pimaszul. Elvigyorodik, majd félremozdul, és kezével int, hogy szabad az út. Lopva felpillantok rá, miközben elcsörtetek mellette, és bevágódom a füstös helységbe. Azonnal kiszúrom a nekem kellő asztalt, és engedélyt se kérve, lehuppanok a póker asztal egyik üres székére.
- A Fekete Pétert másik asztalnál játsszák, kölyök! – szólal meg az egyik faszi. Rávillantom gyilkos pillantásom, de bűbájosan elmosolyodok mellé.
- Csak nem félnek, hogy veszítenek ellenem?
Dühös fintor suhan át az arcokon, és azonnal osztanak nekem is. Eleinte bénázok, jót szórakozva a gúnyolódásaikon. Had higgyék, hogy van esélyük. Végül a kiesés határán, abbahagyom a játszadozást, és nem kell félóra, már csak egy emberke marad benn mellettem. Már egész szép közönség is összegyűlt, de magasról teszek rájuk, nem nekik játszom.
- Póker! – terítem le végül a lapjaimat. Nem is rossz, dámából. A férfi arca elsötétül, rögtön tudom, hogy győztem. Elvigyorodom, és felállva raknám el a nyereményem, ám keze szorosan a csuklómra markol.
- Csaltál, kölyök! – sziszegi dühtől vörös fejjel. Hitelen megy fel bennem a pumpa. Sok mindennek mondható vagyok, de csalónak semmiképp. Vörös lángokkal díszített pisztolyom máris a fejének szegeződik, olyan gyorsan, hogy meglepődni sincs ideje.
- Eressze el a kezem, különben helyet kap egy harmadik szemnek, hogy máskor jobban figyelni tudja a játékot! – jelentem ki közönyösen, semleges hangon. Döbbenten nyel egyet, és visszahúzza a kezét.
Zsebre vágom a pénzt, és indulnék kifelé, ám a ravasz kattanása megállásra késztet. Visszafordulva egyszerre három fegyverrel nézhetek farkasszemet. Senki se tud veszíteni. Ch, de bátor férfiak ezek. Hárman egy ellen.
- Mi folyik itt? – csap közénk egy tiszteletet parancsoló hang. Meglepetten kapom fejemet, a mellénk lépő répafej felé.
- Öhm…Seriff! – nyekkennek fenyegetőim, és leeresztik a fegyverüket. Sheriff??!! Ne má! Ez a srác lenne a seriffjük? Az ciki, pedig olyan helyes volt.
- Mi okotok van fegyvert rántani? – fordul a három palimadár felé.
- A fiú csalt! – köti az ebet a karóhoz az utolsó játékos. Grrr….vigyázz, meg ne harapjon! Vagy én meg ne marjalak!
- Van bizonyítékotok?
Elhallgatnak, én meg diadalmasan felhorkantok és pimaszul rájuk vigyorgok. Csak nem elszégyellték magukat? Hé, rosszkisfiúk voltatok? Hallgassatok a nagyfőnökötökre, aki nem az enyém, szal….
- Nem kell, hogy bárki pesztráljon! – morranok fel ellenségesen, és egy utolsó lesújtó pillantást vetve a három balfékre, kisétálok az ajtón.
- Hé! Várj!
Bah, répafejnek nincs jobb dolga, mint én? Jah, nálam nincs jobb dolog, ez hülye kérdés volt. A gond csak az, hogy vigyáznom kéne vele. A seriffek sokszor előbb tudnak az új kőrözésekről, mint a polgárság, vagy a fejvadászok. Nem kizárt, hogy felismert. Felszisszenek, majd mielőtt utolérhetne, kirohanok az utca közepére és közben éleset füttyentek.
Azonnal felhangzik Hidalgo trappolása. Vetek egy pillantást a vöröskére, aki nem messze tőlem megtorpant, és elgondolkodva figyel. Egyelőre semmit nem tettem, amiért letartóztathatna anélkül, hogy tudná, ki vagyok. Ha pedig sejti, ki tudja miért hezitál, de nekem csak jól jön.
Foltos lovam hamarosan mellém ér, felpattanok rá, és onnan villantok csábító mosolyt sheriffem felé.
- Viszlát, Répafej! Talán még lesz szerencséd hozzám! – azzal megbököm a pacim, aki rögtön vágtába ugrik.
Szerkesztve Mora által @ 2010. 10. 09. 23:05:57
|
|
