- Csak ha megkapom amit akarok. – jelentem ki újra, hátha az elõbb nem hallotta jól.

- És mégis mit akarsz? –tér rá az üzletre a kocsinak támaszkodva rágyújt egy szál cigire. Na ez már mindjárt jobban tetszik!

- Téged! – kurjantok fel vidáman, és várom, hogy eleget tegyen a kívánságomnak, de meg sem moccan.

- Részeg vagy és ostoba. Na szállj ki!

- Nem! Még nem kaptam meg amit akarok. – fonom össze a karjaim durcásan. Engem nem lehet ám így palira venni!

- Mivel vagy itt? – na, na haladunk.

- Motorral, de azt most nem találom... – válaszolom újra vigyorogva.

- Akkor keresd meg. Rendben van. Megmondod a címed és oké. – egyezik végre bele a dolgokba. Ez az! Imádom a nehezen megkapható alakokat, de nekem azért senki nem tud nemet mondani! 

Még mindig vigyorogva, kissé kacsázva elindulok a motoromért, de eltûnt… Már megint bújócskázik a picinyem? Motorocska, motorocskám, gyere a gazdihoz…
Megvagy!
Vidáman integetek neki, de felesleges volt, mert éppen mellettem áll. Legalább nem kell megvárnom, míg ideér, kac-kac.
Egy szó nélkül felpattan a mocimra, amiért egy kicsit elhúzom a szám. Lehet, hogy picinyke kis gondom van a járással, de attól vezetni még tudok! azért van jogsim, nem?

- Mögém ül, nem pofázik, kapaszkodik. Hol is laksz? – na, ezzel kezdetét veszi a hol is az autogram osztásra használt toll és papír mizériája, na meg az, hogy kicsit nem lett egyenes az írás, de legalább olvasható… öt perc alatt simán ki lehet bogarászni.

- Tudtam ám én Ryo, hogy nem tudsz nekem nemet mondani. – ülök fel mögé, és önfeledten simulok erõs hátához, és szívom be az illatát, miközben bûn nélkül tapizhatom a mellkasát. Már most imádom!

- Én inkább azt tudom tök részeg vagy seggfej. – sóhajt, majd elindulunk. Rövid idõn belül otthon is vagyunk, már ha az én lakásom... De nekem mindegy, csak egy ágy kell nekünk, vagy még az sem.   De szerencsére az ágy még nem rohant el és már le is fektet. Ez már tetszik! Nekem sem kell több,  egybõl lerántom magamhoz, de durván lelök magáról.

- Hééj!!! Eszednél legyél!

- De mondtad ... –kezdem újra a hisztit, de a szavamba vág.

- Tudod mit? Holnap ha már józan leszel felkereslek. - mondja és valami ír valami lapra. - Most meg aludj. – parancsol rám, és már lépne is le, de abból nem eszik. Azt mondta, hogy megkapom, amit akarok! Tartsa be az ígéretét! Az meg részletkérdés, hogy meg sem ígérte.

De mintha meg sem érezné, megy tovább. Próbálok felkelni, de elvesztem az egyensúlyom és már a padlón is találom magam.

Csattan az ajtó.

-Az anyádat! – kiáltok fel könnyes szemekkel, mert azért az nem valami kellemes, amikor az ember az orrára esik, sõt, inkább pofára. Morogva visszamászok az ágyba, és már alszok is. csak tovább megyek. Felhívom az egyik emberünket jöjjön értem és vele haza vitetem magam.

Másnap reggel kómásan nyitom ki a csipáim, mivel a nap fénye egyenesen a pofámba világít. Anyám… szétmegy a fejem…
Isten tudja hogyan, de függõleges helyzetbe tornázom magam, majd szépen lassan felállok. Ez az, egyensúly megvan, legalábbis egyelõre. De a fejem… úristen…
Fájó homlokom fogva, és a szemem eltakarva a fény elõl csoszogok ki a szobából, miközben ötször nekimegyek a falnak, mielõtt elérem úti célom, a konyhát. Elsõ dolgom nekiesni a csapnak, hogy a szomjúságom csillapítsam, na meg az arcom is megmosom. Ez kicsit javít a fejfájásomon, de azért még beveszek egy aszpirint.
- Hogyan is kerültem haza? – dörmögöm a homlokom nyomkodva, de hiába, semmi nem jut az eszembe.

Lassan visszabotorkálok a szobámba valami kajával, és a fotelbe huppanba várom, hogy a menedzserem vagy valamelyik bandatag elkezdjen zaklatni, vagy papolni, vagy a franc tudja.
Kajálás közben a pillantásom egyszer csak az asztalra téved. Valami papír van ott, és nem az én kézírásom van rajta. Érdekes… Kezembe veszem és gyorsan elolvasom.
-Okabe Ryo…  Ismerõsen hangzik. – ráncolom a homlokom, de semmit sem ér az erõlködésem. Valami rémlik valami srácról, aki behúzott nekem egyet, de hát õ nem lehet. Szerintem elõbb verne péppé, minthogy hazahozzon. Ha egyáltalán hazahoztak.
Már dõlnék hátra azon filózva, hogy a motorom vajon hol maradt el, mert biztos, hogy nem azon jöttem, különben nem itt, hanem a kórházban lennék… vagy a hullaházban, amikor csöngetnek.  Ki a franc lehet? Hozzám nem csöngetnek… mindenki beront, ahogyan kedve tartja. Remélem nem valami idióta cserkészkislány, aki sütivel akarja tömni a fejem…
Kinézek a nézõkén, és valami srác áll az ajtó elõtt fekete bõrdzsekiben. Mintha már láttam volna.

-Mit szeretnél? – nyitom ki az ajtót, lazán az ajtófélfának támaszkodom, de nem a szemébe nézek, hanem a háta mögé. Nagyszerû, a mocim megvan.

-Én mit szeretnék? – vonja fel egyik szemöldökét és mintha ajkai félmosolyra húzódnának. Nem tetszik ez a hangnem. – Tegnap éjjel még te szerettél volna nagyon valamit. Nem rémlik? – tolakszik az intim szférámba, ahogy egy lépéssel közelebb lép, és idegesítõen, fölényesen mosolyog. Nem tetszik ez nekem…

-Nem, nem rémlik, és még részegen is elõbb kezdenék ki egy villanypóznával, mint veled. – vágom be a flegma képem, és már csuknám is be az ajtót, de egyik lábát gyorsan odateszi, és még a kezével is tolni kezdi.  –Hé! Ez már…! – kezdenék bele, de lök egy erõset az ajtón én meg hátrébb vágódok.

-Tegnap még nagyon akartál, és amikor beraktalak az ágyba rám másztál. Ez sem rémlik? Vagy talán nem találtad meg a cetlit?

-Szóval te vagy az az Okabe Ryo. Nagyszerû, kösz, hogy hazacipeltél, de egyéjszakás kalandokat nem szokásom pátyolgatni, szóval elhúzhatsz. – fonom keresztbe a karjaim, de nem mozdul. – Azt mondtam elhúzhatsz, jobb dolgom is van, mint ilyen szerencsétlenekkel foglalkozni. – erre kicsit megrándul a szemöldöke, majd mintha még jobban szórakozna, mint azelõtt.

-Mi van akkor, ha nem akarok elhúzni? Mi van, ha azt csinálom, amit te tegnap? Vagy talán nem tetszik?

-Figyi, bármit is csináltam tegnap, az már régen volt. Hívj magadnak egy kurvát és legyél boldog. –intek neki, mert már elegem van belõle, csak húzná már ki a hátsóját a küszöbön.

-Te sem akartál kiszállni a kocsimból, én miért akarnék most elmenni? – ránt a falhoz a karomnál fogva. – De ha ennél szebben kérsz, akkor talán – külön kihangsúlyozva a szót – lehet róla szó.   

Halk sóhaj hagyja el ajkamat, majd már csak a puffanást érzem.
- Mi a kurva élet? - kapok szinte fél perc alatt szívrohamot. Rajtam meg vigyorog egy Takeru ... - Elment az eszed?
- Ugyan Ryo hasadra süt a nap. - mondja. Igen, most már biztos, hogy jobb állapotban van mint én.
- Mit akarsz tõlem? - ülök fel, így õt is erre kényszerítem. De továbbra se szállna le rólam.
- Hát ma este le kéne bonyolítanod egy üzletet ...
- És miért nem te teszed meg ezt? - vonom fel szemöldökömet. Tudtam, hogy akar valamit! Mindig akkor mászik rám.
- Oh tudod, hogy van ez. "Fontos" programom van ...
- Értem, szóval végig keféled a fél éjszakát vagy öt csajjal. - erre vigyorogva bólint. - Mondd mirõl van szó. - sóhajtok megadva magam. Kezdem már megszokni, hogy mikor apucijának nincs ideje, neki meg kedve, akkor én rám hárul a feladat. Nem is tudom mi lenne Takeru-val nélkülem...
Beavat a részletekbe, majd távozik, én pedig felöltözök. A fél nap elõttem áll, csak este kell elmennem egy koncert helyszínre.

Este van, magányosan üldögélek és italozok. Remélem nem fognak késni azok a hülye pöcsök. Más nem is kellene, csak várakozni rájuk, mikor óhajtanak jönni.
Egyenlõre még semmi hír róluk. Nem viszem túlzásba az italozást, csak iszogatok. Majd valaki az asztalomhoz téved.
- Csak így, egyedül? - na ez nem tetszik. Akadjon le rólam, nem kell társaság! Se idõm, se kedvem hozzá.
- Nem tetszik valami? – emelem fel fejemet. Ezzel a rideg, kék tekintettel gyilkolni is lehetne már.
- Épp ellenkezõleg, nekem nagyon is tetszik.
- Bocs, de te nekem nem, szóval le lehet kopni. Amúgy is dolgom van. - próbálom lerázni, de tapad a ks vakarcs rendesen.
- Nekem nem úgy tûnik. – hajol közelebb hozzám, ami pláne csak jobban felidegesít.
- Addig tûnj el, ameddig szépen mondom. – váltok még gyilkosabb pillantásra. Ha ez se hat, akkor elunta az életét a kis taknyos.
- Különben mi lesz? Még rondábban nézel rám? Nem azért, szép szemed van, de… Miért nem csinálunk valami sokkal érdekesebbet? –  duruzsolja fülembe és még, hogy nyomatékosítja lábát enyémhez dörzsöli. Na itt szakad el bennem a cérna és csapom fel hanyatt az asztalnak. Torkát szorítom, ráadásul nem is gyengén. Érezze csak kivel van dolga.
- Hogy merészeled te senkiházi, hogy a magadfajtájának nézel? – egyre szorosabban fogom. Azt hiszem most majd egy életre megtanulja, hogy ne kezdjen velem.
- Okabe Ryo? – hallom meg a hátam mögül, de jelenleg nem tud nagyon érdekelni. Sokkal jobban leköt ez a kis hülye itt a kezeim közt.
- Jelenleg dolgom van, jöjjön vissza késõbb. Valakit meg kell leckéztetnem. – emelem karom, hogy beverem a pofáját, de a pasas lefogja. Ezt nem hiszem már el! Nem lehet várni csak öt percet? Egész eddig ezt tettem, most igazán türelemmel lehetnének õk is.
- A mi üzletünk elõrébb való, ha jól sejtem. - oh igen, jogos. Az üzlet.
- Igaz. – rendezem minden vonásomat és elengedem a fiút. – Ne kerülj többet a szemem elé. – morranok rá még utoljára, majd a két pasassal távozok.

Az üzlet jól siker, mindenki örülhet ezerrel. Intézek egy telefont Takeru-nak, hogy a szállítmányok lerendezve, az emberek a legkisebb hibát le is rendezték, nyom nem maradt. Szóval mindenki lehet happy.
Én meg az autómhoz indulok. Jó lesz már haza esni végre és kipihenni a mai nap fáradalmait is.
A kocsiban matatok, elrendezem a cuccomat. Érzem valaki rám akaszkodik, majd már a nyakamba is csókol.
- Okabe Ryo! – óbégat. Azt hiszem most már tényleg át fogom építeni a falon ezt a köcsögöt! – Hogy volt képed csak úgy otthagyni?!  De nem baj, hosszú még az éjszaka… - nyalja össze meg vissza a fülem, nyakam. Nyálgéép!! Rögtön a kocsinak vágom és már ütök is. Elegem van belõle!! Nem hiszem el, hogy nem képes leakadni rólam.
- Nem megmondtam, hogy tûnj a francba?! Meg akarsz halni vagy mi?! – kezdek bele, de nem éppen érdekli õt. Gondolhattam volna...
- Csak szórakoznék kicsit. –  nevet és már be is vágódik a kocsimba. Szállj ki te seggfej!!
- Mássz ki. – parancsolom. Nincs más választása. Kiszáll vagy én rúgom ki onnan!
- Csak akkor, ha megkapom, amit akarok. – kuncogja. Valahogy én ezt nem találom olyan viccesnek ...
- Mássz ki vagy én verlek ki onnan te seggfej! - morranok rá és becsapom az elsõ ajtót. - Indulj! - parancsolom, de csak nem mozdul.
- Csak ha megkapom amit akarok. - makacskodik. Nekem meg az idegeimen táncol már. Mennem kellene haza, vissza. Bár nem értem miért. Takeru úgyis jól elszórakozik. Mély levegõt veszek.
- És mégis mit akarsz? - kérdezek rá a kocsinak támaszkodva. Elõszedek egy szál cigit és rágyújtok. Így már máris higgadtabban tudom átgondolni a történteket.
- Téged! - feleli nemes egyszerûséggel, mire ismét leblokkolok. Igen, ezt valahogy gondolhattam volna.
- Részeg vagy és ostoba. Na szállj ki!
- Nem! Még nem kaptam meg amit akarok. - kezdem ismét elveszteni a türelmemet. Hogy lehet ilyen hülye??? Nem szólok csak hajamba túrok, majd azon kezdek el agyalni most mihez is kezdjek.
- Mivel vagy itt? - erre elvigyorodik.
- Motorral, de azt most nem találom...
- Akkor keresd meg. Rendben van. Megmondod a címed és oké. - mondom. Közben telefont intézek valaki jöjjön a kocsiért.

Szét unom az agyam, de csak meg lesz az a motor. A kocsiért is jön az egyik gorilla. Átadom neki a kulcsot és felülök a motorra.
- Mögém ül, nem pofázik, kapaszkodik. - mondom. - Hol is laksz? - vigyor közepette kapom a címet.
- Tudtam ám én Ryo, hogy nem tudsz nekem nemet mondani.
- Én inkább azt tudom tök részeg vagy seggfej. - sóhajtok. Haza viszem, pont ahogy ígértem. Betessékelem a szobájáig, de magára ránt az ágyon.
- Hééj!!! Eszednél legyél! - lököm le magamról. Helyesnek helyes, pont az esetem. Szívesen megdugnám. Hát ahogy jobban bele gondolok nem is rossz ötlet. De nem így részegen. Ez így túl könnyû.
- De mondtad ...
- Tudod mit? Holnap ha már józan leszel felkereslek. - mondom és a nevem egy lapra firkantom. - Most meg aludj. - ezzel le is lépek. Még belém kapaszkodik, le is zúg az ágyról.
De én csak tovább megyek. Felhívom az egyik emberünket jöjjön értem és vele haza vitetem magam.
Otthon ruhástól bele esek az ágyba. Kedvem és erõm sincsen semmihez. Eszembe jut még az a fiú... Helyes, de az egója túl nagy.
Ráadásul a nevét se tudom....

Mikor már elunjuk a folytonos nyaggatást és már szeretnénk, hogy történjen valami (hát még a rajongók, hogy szeretnék), felmászunk a színpadra, akár a reumás csigák, aztán a húrok közé csapunk. Lenyomunk egy kb. másfél órás koncertet, aztán a vissza tapsra a fülünk botját sem mozdítva adjuk át a helyet az utánunk következõ zenekarnak.
Komótosan átöltözöm és mivel jó a zene, ráérek és szívesen szórakoznék egy kicsit, ott maradok a koncerten. Kíváncsi vagyok, hogy felismer-e valaki?
Beállok a sorba piáért és mikor megkaparintom a drága nedût, elindulok keresni egy potenciális áldozatot. Nem is kell sokat keresgélnem, az egyik padnál megpillantok egy magas, félvér srácot. Épp nekem való. Lehuppanok elé és az asztalra könyökölve vetem be legszebb mosolyom.

- Csak így, egyedül?

- Nem tetszik valami? – emeli fel rideg, kék szemét. Arra azért nem számítottam, hogy ilyen barátságos lesz…

- Épp ellenkezõleg, nekem nagyon is tetszik.

- Bocs, de te nekem nem, szóval le lehet kopni. Amúgy is dolgom van.

- Nekem nem úgy tûnik. – hajolok kicsit közelebb hozzá.

- Addig tûnj el, ameddig szépen mondom. – sötétül el a pillantása, amitõl megijedek, de engem ilyennel nem lehet elzavarni.

- Különben mi lesz? Még rondábban nézel rám? Nem azért, szép szemed van, de… Miért nem csinálunk valami sokkal érdekesebbet? – duruzsolom és lábam az övéhez dörzsölöm. Erre mintha kicsit megdermedne, de nincs idõm ezen sokáig merengeni. A következõ pillanatban már az asztalon csapódik a hátam és õ már a torkom szorongatja vérben forgó tekintettel.

- Hogy merészeled te senkiházi, hogy a magadfajtájának nézel? – szorongatja meg még jobban a torkom, lassan már levegõt is nehéz lesz kapnom. Hirtelen, mintha csak végszóra érkeznének, megjelenik két sötét fazon.

- Okabe Ryo? – kérdi az egyik, de csevegõ partnerem rájuk se hederít.

- Jelenleg dolgom van, jöjjön vissza késõbb. Valakit meg kell leckéztetnem. – emeli a karját, hogy behúzzon nekem, de a másik alak elkapja az öklét.

- A mi üzletünk elõrébb való, ha jól sejtem.

- Igaz. – rendezi az arcvonásait és elenged. – Ne kerülj többet a szemem elé. – szól még utánam aztán eltûnik.

Miután felébredek az elsõ sokkból, újra jókedvûen vetem bele magam a forgatagba, de nem találok senkit, aki újból megmozgatná a fantáziám. Okabe Ryo… Ritkán találkozni egy ilyen heves vérmérsékletû férfival. Nekem õ kell, és nem nyugszom, ameddig meg nem szerzem, legalább egy éjszakára.

Egy másik koncert végére, az alkoholtól kissé instabilan indulok a parkoló felé. Mintha halványan felidézõdne bennem egy kósza gondolat, hogy ilyen állapotban nem kéne vezetnem, de amilyen hirtelen felbukkant, olyan gyorsan el is tûnt.
Kissé kacsázva keresem a motorom az autók között, mikor meglátok egy ismerõs csávót egy menõ, fekete kocsinál. Ó, tudtam én, hogy jó ízlésem van, na de, hogy ennyire! Egózok magamban és a barna hajú, kocsijában matató srác fele veszem az irányt. Odaérve belecsimpaszkodom hátulról és a nyakába csókolok. Ezt józanul valószínûleg meg se próbáltam volna.

-Okabe Ryo! – obégatom – Hogy volt képed csak úgy otthagyni?!  De nem baj, hosszú még az éjszaka… - nyalom végig a fülét és a nyakát, de  következõ pillanatban a kocsinak csapódom és még egy balegyenest is kapok. Felszisszentve fogom fájó testrészem.

- Nem megmondtam, hogy tûnj a francba?! Meg akarsz halni vagy mi?! – ordítaná le a fejem, ha érdekelne a mondandója.

- Csak szórakoznék kicsit. – nevetek fel és beülök a nyitott ajtón a kocsiba.

- Mássz ki. – parancsolja ellentmondást nem tûrõ hangon.

- Csak akkor, ha megkapom, amit akarok. – kuncogok.