- Tsuna, annyiszor kértelek már, hogy kerüld az ilyen helyzeteket! – sóhajt fel fõnököm halkan. Durcásan fordulok az asztala felé.
- De apa, sikerrel jártam nem? Elkaptam a tolvajt! Nem tehetek róla, hogy miközben üldöztem, felborított pár standot a piacon! – mentegetõzök kitartóan, de ezúttal se sikerül meghatnom vele. Ajj…mire is számítottam…?
- Ne keress kifogásokat, vállald a felelõsséget a tetteidért!
- Ácsoljak új asztalokat? – kérdezek vissza, túl késõn döbbenve rá, hogy talán nem kéne felhúznom. Ám úgy tûnik, nem idegesíti fel magát a szemtelenségemen. Huszonkét éve volt, hogy hozzászokjon, meg amúgy se csinálom gyakran.
- Ez most már mindegy, elrendeztem. De legközelebb nem úszod meg ilyen könnyen! – figyelmeztet komolyan, és felállva, egy dossziét vesz le az egyik szekrényrõl. – Új feladatot kapsz. Egy eltûnt személyt kell megtalálnod!
Felcsillanó szemekkel lépek közelebb, de még nem adja át az adatokat. Miért nem? Tudni akarom a részleteket, szinte még egyszer se kaptam ilyen komoly ügyet. Izgatott is vagyok, így nagy lelkierõmbe kerül, hogy koncentráljak a szavaira, mikor ismét beszélni kezd.
- Szeretném, ha komolyan vennéd az ügyet. A kerületi tisztviselõ kért fel rá minket, egy számára nagyon fontos valaki tûnt el!
- Felesége? Gyereke? Szeretõje? – állok neki rögtön a faggatózásnak, és nem bírva magammal, apám elé lépek, és kihúzom a kezébõl a papírokat.
- A macskája!
Na paff…

Nem hiszem el, nem hiszem el, nem hiszem el! Ha éppen nem hason feküdnék, szépen nekiállnék rugdosni valami elém kerülõ dolgot, még ha az viszonozza is. De a park egy eldugott részén található, kopott pad alatt feküdve, ez bizony nem egy kivitelezhetõ feszültség levezetõ módszer.
Nem értem, apa miért teszi ezt velem. Komolyan képes kiküldeni a rendészeti fõiskola után, hogy kerítsek elõ egy macskát! Nem veszi észre, hogy ez milyen piszkosul megalázó? De, lehet, hogy pont ezért? Neeeem, nem tenne ilyet a saját fiával, hisz ez a családra is szégyen nem?
Vagy így akar móresre tanítani… Akkor kezdi elé a célját, mert mindent el fogok követni, hogy ezúttal tökéletesen végezzem el a munkám!
Csak oooolyan unalmas. Már agy egy órája lapulok a pad alatt, távcsõvel a kezemben, és azt várom, hogy a macsek megjelenjen a fa alatt, ahol délutánonként látni szokták, de eddig még semmi se történt. Már közel állok hozzá, hogy elbóbiskoljak, mikor sietõs léptek zaja üti meg a fülem.
Felkapom a fejem, és fordulnék meg, mivel a hang mögülem jön, de egyszer csak bevetõdik mellém valaki.
Nagy szemekkel pillantok a srácra, hirtelenjében egy hangot se tudok kinyögni, de alkalmat se ad rá, mert szorosan mellém gördülve, egyik kezével befogja a számat, a másikkal pedig csendre int.
- Ne piszmogj, mert bajba kerülünk! – súgja a fülembe, én pedig összerezzenve, továbbra is döbbenten bámulok rá. Ekkora abszurditást! A parkban, egy pad alatt, macskára vadászva kushadok egy idegen srác társaságában… Mekkora kabaré…de a fenébe is, én rendõr vagyok!
Ahogy az a kissé túlsúlyos valaki is, aki éppen most lohol el nem sokkal elõttünk, nagyban kutatva valaki után. Mi a szösz? Csak nem õt üldözi? Akkor viszont rosszfiúval van dolgom, és kötelességem elkapni!
Már kezdenék kapálózni, de szabad kezével a fûbe nyomja a fejemet, és szinte rám feküdve, minden mozgásban meggátol.
- Megõrültél?! Majdnem fûbe fojtottál!  – állok neki reklamálni, amint a szám szabaddá válik, és a fejemet is fel tudom emelni! Továbbra is rajtam tehénkedik, de a vállam felett átpillantva legalább megvizsgálhatom, kivel van dolgom.
Kissé zavarba jövök, és bennem reked a folytatás, mikor tudatosul bennem, hogy mennyire helyes. Na az meg végkép veri a biztosítékot, hogy ilyenekre gondolok, mikor a saját nememrõl van szó. De nem tehetek róla! Tényleg az!
- Most mond, hogy nincs annál kellemetlenebb halál! – nevet fel halkan, és ettõl kissé magamhoz térve próbálom lelökni.
- Egyébként is, szállj le rólam! Mit mûveltél, hogy üldöznek? Azonnal ad meg magad, és nem kerülsz nagyobb bajba! – mocorogok tovább.
- Ejj de felvágták a nyelved, édes! – vigyorodik el, majd kissé felemelkedve rólam, végignéz rajtam. A nagyobb mozgásteret kihasználva, kicsusszanok alóla, de messze nem jutok, mert elkapja a lábaim. Egyébként is megtalálta, amit keresett, a pisztolyom ott figyel a kezében.
Ledermedek, és a hátamra fordulva, nagy szemekkel nézek fel rá.
- Ahogy gondoltam, úgy csak zsaru beszél, ahogy az elõbb te! – hajol közelebb. Nem mintha eddig olyan messze lett volna tõlem. Ez a pad nem annyira veszett magas.
- Az vagyok – bököm ki óvatosan. – Így letartóztathatlak, hatóság embere elleni…öh… erõszakért! –közlöm vele, magabiztosabban, mint amilyennek érzem magam. Hát, nem is lesz rá nagy hatással a dolog, csak bõszen vigyorog tovább.
- Nem túl jó a helyzetfelismerõ képességed, igaz? – kuncog fel, de végül csak lemászik rólam, és kiegyenesedve áll meg a pad mellett. Fürgén felpattanok én is, és biztos távolságban tõle, éberen figyelem a mozdulatait. Körbepillant párszor, és megbizonyosodik róla, hogy az üldözõje messze jár.
- Egy rendõr üldözött. Miért? – szegezem neki a kérdést, figyelmen kívül hagyva a szekálódását. Hát, cserébe õ is figyelmen kívül hagyja a kérdésem, és fegyveremet az ujjai közt forgatva, szórakozottan pillant rám.
- Egy pad alatt lapuló rendõrke látványa is felvet néhány kérdést! – vág vissza, kissé gunyorosan. Felháborodottan elpirulok, és enyhe sértettséggel fújom fel az arcom, majd kiengedve a levegõt, felé nyújtom a kezem.
- Kérem a fegyverem! – követelem, de nem fûzök túl sok reményt a sikerhez. Hát még jó, hogy pesszimistán álltam hozzá, nem ér csalódás. Vigyorogva dugja a farzsebébe, mire dühösen lépek felé, ám ekkor a szemem sarkából, egy vörös villanást pillantok meg, az egyik fa alatt.
Ösztönösen kapom tekintetemet az eredeti célpontom felé, és mielõtt átgondolnám a dolgot, pár ugrással a macskára vetem magam. Feltörlöm kissé a tegnapi esõzés után maradt sarat, de végül büszkén ülök fel, és fogom az ölembe a cicust.
Ühm… valamit elfelejtettem…
- Wááá, ne már! – kiáltok fel, mikor a pad közelében, senkit se pillantok meg. Remek, annyira kiment minden a fejembõl a macska megjelenése miatt, hogy hagytam meglépni. Ráadásul elvitte a fegyverem is! Basszus, ha ezt apa megtudja…

~*-*~

Maszatos arccal pakolom le a sáros vöröskét apám asztalára, amit nem díja éppenséggel, de visszanyeli a kikívánkozó véleményét.
- Megvan, és most ha nem gond, hazamegyek megfürdeni! A jelentést este átküldöm, ne aggódj, minden rendben ment! – hadarom el egy szuszra, kerülve a pillantását. Nem teszi szóvá, csak egy macskakosárba dugja a cicust, és elbocsát.
Megkönnyebbülten zárom az ajtót, és sietve hagyom el az õrsöt. Nem vette észre a pisztolyom hiányát! De hamarabb kell megtalálnom, minthogy eltûnne neki. Elõször is meg kell keresnem a járõrt, aki a srácot üldözte, és kikérdezni, mit tud róla. Utána meg felkeresni, és visszaszerezni.
A kissé zilált ruházatomat igazgatva caplatok vissza a parkba, hogy megkeressem a gurulás közeli állapotban leledzõ járõrt, mikor a kezem a zsebembe téved, és rá kell döbbennem, hogy nem csak a pisztolyomat találta meg. Ha a jelvényemet nem is, az igazolványaimat igen! Na máááár… így azt is kiderítheti, hol lakom!
Most még állhatok neki, új lakást is keresni? Nem, nem szabad bepánikolnom, az is lehet, hogy az igazolványom csak kiesett a pad alatt. El is indulok, hogy megnézzem. Nagyon remélem, hogy szerencsém lesz.