-         Min vigyorogsz ennyire, édes? – kérdem én is vigyorogva és megsimogatom az arcát.

-         Azon, hogy milyen gyönyörû és édes vagy, de engem választottál – Igen, és az volt életem legjobb döntése.

-         És nem is bántam meg, hogy téged választottalak – mosolygok rá kedvesen.

-         Örülök neki -  Hát, még én! Szeretem Kazuyát.

-         Én is. De van még egy kis dolog – mondom és megcsókolom.

-         Kösz az emlékeztetést – nevet fel. Olyan jó ilyenkor látni. Imádom, ha nevet. Én is felnevetek.

-         Látod, milyen kedves vagyok? – vigyorgok rá és szemeibe nézek. Abban a pillanatban el is merülök bennük.

-         Te vagy a legkedvesebb, leggyönyörûbb, legédesebb – Most meghatódtam. Na jó, nem. De imádom, mikor ilyeneket mond, el is pirulok kicsit.

 Kezeim nyakára kulcsolom és lábammal átölelem derekát. Ahogy megérzem magamban vágyát, egy nyögés hagyja el ajkaimat, amit õegy csókkal fojt belém. Érzem, ahogy mozogni kezd. Nyögdécselek alatta és körmeim végighúzom hátán. Kapok egy vigyort és egy szép foltot a nyakamra, ami valószínûleg holnap is ott lesz. Nem baj, már úgy is tele van szívásnyomokkal a nyakam. Kezeimet mellkasára simítom és vállát kezdem puszilgatni. A tempónk még mindig õrítõen lassú. Majd ahogy már kéjesen nyögdécselünk, a sebességen is változtat és gyorsabban mozog bennem. Ahogy elérjük agyönyör kapúit, egy szenvedélyes csókkal maratja ajkaim. Pihegve nézek szemébe, majd mikor eldõl mellettem, hozzábújok és fejem mellkasán pihentetem. Átölel és símogatja az arcom.

-         Olyan jó veled lenni, drága, egyetlen cicám – suttogja a fülembe, amitõl jólesõ borzongás fut végig rajtam. Szeveitól el is pirulok kicsit. Adok neki egy csókot,majd visszafészkelem magam mellkasához és azt kezdem puszilgatni. Tudom, hogy ez az egyik gyengéje. És igen. Felnyög és élvezettel ejti a párnára fejét. Imádom.

-         Imádlak  - mosolygok rá és végignyalok mellkasán, amire ismét egy nygés aválasz.

-         Én is téged, cicám – Még szép, hogy imád! Addig mocorog, amig rá nem kerülök és elfekszem rajta.

 De közben megérzem, ahogy magja végigfolyik combomon. Ahogy végigsimít belsõ combomon és fenekemen, megremegek. Megszemléli mûvét, ami most az újjain van, én meg szépen lenyalom róla. Felsóhajt és kapok egy puszit a homlokomra. Aztán magához szorít és énis úgy odabújok hozzá, ahogy tudok. Most olyan jó érzés a karjai között. Abban a pillanatban elragad magávalaz álom, sötétséget borítva szemem elé.

*-*

Mikor felébredek, Kazu már nincs mellettem. Biztos edzésre kellett menjen. A táskája sincs itt, így biztos, hogy elment. Még egy kicsit fészkelõdõm, nyújtozódom az ágyon, de sehogysem tudok visszaaludni nélküle. A párnámhoz is bújtam, de õ nem volt olyan kegyes, hogy átleljen és kellemesen círogasson. Végsõ elkeseredettségemben felkeltem és lementem a földszintre. A hûtõszekrényen egy kis cetli jelezte, hogy én vagyok egyedül itthon. Anyáék elmnentek nagyihoz. Nagyon rég voltam már egyedül, ezért kicsit megszeppenve álltam neki enni valamit. Mikor elõvenném a hozzávalókat, egy fehér kendõt látok a szemem elõtt, valaki átkarol és nekinyomja az orromnak. A savas szagtól szédülni kezdek és az ismeretlen karjaiba ájulok.

*-*

 Arra ébredek, hogy mozog az ágyam. Vagy ez nem az ágyam? Minek visz engem valaki az ölében? Tudok én magamtól is menni! Igaz, csak akkor, ha ébren vagyok.

 Amint felnézek egy nagyon jóképû srcáccal találom szembe magam. Õ is rámnéz. Hihetetlen, olyan szemei vannak, mint Kazuyának.

-         Felébredtél, Csipkerózsika? – mosolyog rám, de egyáltalán nem kedvesen. Lökném el magamtól, de ahogy érzem, a kezeimet egy bilincs tartja fogva. Mozogni kezdek, mire õ még erõsebben szorít magához. Na ezt megkaptam! Legközelebb majd iszok Kazu energiaitalából.

-         Engedj el! – parancsolok rá rekedtes hangon, de csak felnevet és levet a földre. Csúnyán nézek rá, hátha megijed, de csak még közelebb kerül hozzám.

-         Majd, ha eljön az ideje, cica! – suttogja és belenyal a fülembe, megborzongok tõle, de rossz értelemben. Ez nem olyan, mint amikor Kazu játszik velem. Veszi magát és kiviharzik az ajtón, amitbe is zár, ahogy hallom. Na most... most... Egyedül hagy? Hol vagyok? Ki az az ember? Mi a francot keresek én itt?

 Vállal esek neki az ajtónak és addig ordítozom, amíg ki nem nyílik. Mikor ez megtörténik, épp akkor vettem egy nagyobb lendületet és egyenesen elrablóm mellkasával találom szembe magam. Egyszerûen felkap, mintha ez olyan természetes lenne neki és visszavisz oda, ahonnan elindultam, majd lepakol a földre. Csúnyán nézek rá, de úgy hallom, ezt megint egy nevetéssel jutalmazza.

-         Ne ugrálj már! Nyugi, nem bántalak! – mondja, mikor épp arra készülnék, hogy azt a kezet, ami arcomat simogatja szépen megharapjam. – Egy hét és elengedünk, vagy két hét, esetleg egy hónap. Hm..., amíg meg nem unlak, cicám. – mérgesen és megszeppenve nézek szemeibe, de onnan nyugalom és csillogás tükrözõdik. Fogalmam sincs, hogy kerülök ide, vagyhogy mit akar ez a barom! – Mmm, értem, már mit szeret benned Mishima. – állam alá nyúl és felemeli a fejem, hogy még véletlenül se nézzek el máshova. – Ha jó kiscica leszel, megszabadítalak a bilincstõl. – suttogja szinte ajkaimra.Kiráz a hideg, hátrébb húzódnék, csakhogy nekiütközik a fejem egy dobozhoz hasonló valaminek. Ajkait az enyémre tapassza, amitõl elkerekednek a szemeim. Belecsíp fenekembe, így akaratlanul is felnyögök és akkor nyelvét átcsúsztassa számba. Hányingerem van és szédülni kezdek. Fulladásig csókol, majd elenged, még hártradob egy „légy jó”-t és ismét eltûnik.

 Még mindig émelygek, hányingerem van és a kezeim is nagyon fájnak. Kazuya, ments ki innen...

*-*

 Ha jól számolom, már két hete, hogy be vagyok ide zárva. Andy, az elrablóm, hoz fel enni és inni, de én nem vagyok hajlandó azt megenni. Ki tudja, mit tesz bele. Lassan olyan leszek, mint egy baba. Nem eszek, nem iszok, ha hozzám ér, még levegõt sem veszek. Az érzéseim pedig egyenlõk a zéróval. Már a harmadig este után, meguntam, hogy egyfolytában pörög az agyam. Így meg nyugi van, és a fejem is üres. A hatodik nap után, meg már végképp nem érdekelt, hogy mit csinálnak velem. Meghalni lenne kedvem, és ezt mindennap elmondom Andynek is, aki csak azt mondja, hogy majd ha eljön az ideje elenged. Úgy látszik, ez az idõ messze van!

 Most is épp itt ül elõttem és próbálja belémtömni a kaját.

-         Na, nyisd ki a szád...áááá – Komolyan, nem vagyok már gyerek, és ezt jó, hogyha õ is tudja. Épp közölném vele, de amint kinyitom a szám, õ bedugja az ételt oda. Ismét hányingerem támad és elkezdek fulladozni. Andy pedig volt olyan szíves és az étel mellé a nyelvét is ledugja a tokomon, így muszáj nyelnem egyet, ha nem akarok megfulladni. Miért ne akarnék? – Eskü, hogy máskor így etetlek meg! – csattan fel és újra a számra tapassza az övét. Már megszoktam, hogy azt csinál, amit akar. Viszonozni meg, amúgy sem vagyok képes. Csak még nagyobb hányingerem lenne.

 Miután elvállt ajkaimtól, szépen pofonvágom. Jah, még nem mondtam? A bilincs már a második nap lekerült rólam. Csakhogy nem porcukorból van a drága, így kétszeres lendülettel kapom vissza. Elterülök a földön és a földre köpöm a számban lévõ vért.

-         Nem bírsz magaddal? Visszategyem a bilincset? Még egy ilyen és még a lábadon is fog villogni egy! – órdibál rám, amit csak akkor szokott, ha nagyon mérges. Az utóbbi két hétben eléggé kiismertem már. Kedves, gyerekes, gonosz és perverz. Ha csúnyán nézel rá, már ki is hívtad magad ellen. És órdibálni is csak tegnap reggel hallottam, mert nem akartam megenni azt az izét, amit tükörtojásnak nevezett.

-         Mit érdekel az engem?! – súgom magam elé és kényelmesen elnyúlok a földön, ha már ott vagyok.

-         Érdekelhetne, mert még egy hét és szabad lehetsz – suttogja ajkaimra és ismét elmerül a manduláim tanulmányozásában. Kezével már nadrágomat bontja. Csak tehetetlenül fekszem alatta és hagyom magam, úgyanis, ha nem, akkor olyan durva lenne, hogy két napig fájna a fenekem.

 Leráncigálja rólam a nadrágot és a sajátját is, majd minden további nélkül belémhatol és azonnal elkezd mozogni. Hangtalanul és összeszorított fogakkal tûröm, de amint eltalálja azt a pontot, felkiáltok, nem a kéjtõl, a fájdalomtól. Kis idõ múlva megremeg a teste és belémélvez. Összeszedi magát és újból megcsókol.

-         Viszlát holnap, cicám – mondja és már el is tûnt. Csak fekszem, tehetetlenül, arcomon végigfolyik pár könnycsepp és már megint kezdõdik elõlrõl minden. Az érzések úgy vetõdnek rám, és el is sodornak magukkal.

 Órdítozva esem az ajtónak és dörömbölni kezdek. Nyílik az ajtó, épp akkor vett lendülettõl megfutamodok  és már csak annyit érzek, hogy zuhanok. Egy koppanás és már megint elragad a jól ismert sötétség.

*-*

Nem tudom mozgatni a lábam és a fejem is írtóra fáj. Fehér falak és fertõtlenítõ szag. Hol vagyok?

 Amint felpillantok, meglátok magam mellett egy szõke hajú fiút. Alszik, közben a kezemet szorongatja. Kirántom onnan, mert mégiscsak az én kezem, mire õ egybõl felkapja a fejét és ködös, könnyes tekintettel néz rám.

-         Ki vagy? Mit keresek itt? Hol van Andy? – kiabálok rá és próbálok felülni az ágyban, de a párnán felejtem a vérnyomásom és visszaszédülök. Bejön egy orvos és rám mosolyog. Bizar...

-         Áá, látom felébredt! Hogy érzi magát? – kérdi és ellenõrzi azokat az izéket, amik pittyegnek.

-         Féj a fejem – mondom panaszosan és elfészkelõdök az ágyon, majd a szõke fiú tekintetét kezdem tanulmányozni. Idegen, de mégis jól esik, hogy mellettem van.

-         Mishima úr, kérem jöjjön velem – mondja a doki és mindketten kimennek. De szerencsére a gyilkos-dokinak jó nagy a hangja, így én is hallom. Ne kérdezd, miért neveztem egy, mert fogalmam sincs. Talán azért, mert úgy néz ki, mint aki hetekig hullákkal volt összezárva. – Nitronak agyázkódása volt és elvesztette az emlékeit. Hogy miért emlékszik erre az Andyre, annak az lehet, az oka, hogy a zuhanás elõtt õ állt a legközelebb hozzá. – Na persze, a legközelebb, tisztán emlékszem, hogy csak arra kellettem neki, hogy eljátszódjon velem. – Ebbõl kifolyólag, lehet, hogy minden emléke visszatér, vagy csak egy pár. De az is elõfordulhat, hogy örökre elfelejt mindent – mondja a doktor szomorú hangon én meg hátradõlök és gondolkozok, ki lehet az az idegen. A szemei épp olyanok, mint Andynek. Jóképû és furcsa. Mi oka lenne az én kezemet szorongatni? Ki õ?   

Mosolyogva hajolok az étel fölé. – Kész van. – mondom diadalmasan és ekkor valaki hátulról átölel és nyakamba puszil. Belesimulok az ölelésébe, mert azonnal kitaláltam ki az.

-         Hozzánk? Mit féltsekjobban? Õt vagy a házat? – kérdi, de hangjából kihallatszik a viccelõdése.

-         Nyugi nem rombol õ szét semmit – mondom mosolyogva és megfordulok karjai közt, így mostmár gyönyörû szemeibe nézek.

-         Csak viccelõdtem, nyugi – mondja mosolyogva – Természetesen átmehet. – Húh, ez jót jelent.

-         Sejtettem – mosolyok én is,majd az ölelõ karok elengednek és egy puha érintéstz érzek arcomon, amit viszonzok. Kazuya ellopja az ételt és az asztal közepére helyezni. Micsoda segítség. Odasétálok hozzá és hátulról átölelem, mire kezemet kezdi el símogatni. Megpuszilom tarkóját, mire megfordul és az egyik székre ültet.

-         Nehogy nekem kelljen megetetnem téged. – Hehe, nagyon vicces. - Mert akkor az csúnya látvány lenne – mosolyog és leül, mintha em trtént volna semi.

-         Hmmm….Kezdjek félni? – kérdem vigyorogva.

-         Nyugodtan édes – õ is vigyorog és verge elkezdünk enni, na verge, már nagyon éhes voltam.

A kajálás befejeztével Kazu konyhatündérke módjáraösszeszedi és elmossa a piszkos tányérokat,majd el is pakolja õket. Odasétál hozzám, átkarol és megcsókol.  Én meg felállva a székrõl  ésledöntöm a kanapéra. Elmosolyodom, mire azonnal felhajol egyszenvedélyes csókra.. Kazével arcomat símogatja, majd szorosan magához ölel és egyik kezével mellkasomat kezdi símogatni. Halk nyögdécselésba kezdek, és kezemmel arcátkezdem cirogatni. Odafordítja a fejét és tenyerembe csókol én elmosolyodom, majd nyakamat kezdi támadni. Kis idõ múlva szorosan magához ölel és úgy kezd pihenni.  Rövid idõ múlva egy puszit nyomok mellkasára. Fáradtan néz fel rám, de elmosolyodik és hozzám hajol egy csókra, közben arcomat símogatja.Megszólal a telefon, mire kedvetlenül fúrom nyakába arcomat, míg õ beszélget.  Miután leteszi, elkezd magyarázni, hogy valami srác a csapattársa akar lenni és hogy elfogadja, mert nagyon jó a srác.  Megcsókol és kimászik alólam, majd elmegy, sejtésem szerint a fürdöbe. Addig én a szobában rakok egy kis rendet, amint meglátok egy érmet a földön, ami valószínûleg az õvé, eszembe jut egy régi katonai játék. Bemegyek a fürdõbe és mesélni kezdem neki, közben megfogja  a kezem és azt kezdi puszilgatni, mire én pirulni kezdek. Ezt még visszakapja. Tudom, hogy imádja, ha zavarba hoz.

 Mivel már kicsilabizáltam az õ gyengepontjait is, mellkasát kezdem támadni.  Rövid idõ elteltével behúz a kádba, na szép. Váltunk egy csókot, ami a víznél is forróbb. Érzem, ahogy ismét az arcomat cirógatja és egy darabig jól el vagyunk a vízben.

 De mindennem tarthat örökké és kiszállunk a kádból. A szobába érve átöltözöm és ahogy a hátam mögé lopózik megfordulok, majd azonnal számra tapad. Kis idõvel késõbb megmutatom neki azt a játékot és õ lelkesen ki is próbál.

-         Ez tényleh nagyon jó. – vigyorog rám felnézve a játékból. – Ügyes vagy – mondja mosolyogva én meg elvigyyorodom. ,

-         Még  szép – vigyorodom el, majd mikopr feláll a földrõl lépek hozzáegy lépést és nyakára kulcsolom kezeimet. Megcsókolom, majd füléhez hajolva suttogokbelé. – Szeretlek – Majd az ágyra döntöm, de nem engedemel, így rámzuhan, de csak mégjobban magamhoz szorítom.

A küzdelem végével Kazu a vállára fekteti pólóját és odajön hozzám, megpuszil és vállámra dönti fejét, egy kicsit még így pihen, majd mégegyszer megölel és elmegy az öltözõjébe. Apáékkal elõre megyünk a kocsihoz és várunk, majd egyszer õ is megérkezik tiszta ruhában és egy energiaitallal a kezében. Mikor ideér ismét megölel és megcsókol, én meg átölelem a nyakát. Mikor az ajkamba harap fel is morran kicsit és mindketten elnevetjük magunkat. Majd hozzám bújik és hátamat símogatja.

- Milyen voltam szívem ? – kérdi miközben arcomat símogatja.

- Ügyes voltál – mondom mosolyogva. Még szép, hogy ügyes volt.

- Hmmm…reméltem is, hogy ügyes leszek – vigyorog rám, majd a kocsihoz megyünk és beülünk.

 A kocsiban ismét vállamra hajtja fejét. Kezemmel átnyúlok vállán és átölelem, majd fejét kezdem puszilgatni, aztán homlokát. Mikor hazaérünk kiszállunk és már is odajön hozzám, majd átölel és megcsókol és arcomat kezdi puszilgatni. Kis idõ múlva letér a nyakamra. Felsóhajtok, olyan jó érzés, bármeddig el tudnám viselni. Mikor végez a nyakam támadásával felhajol egy újabb csókra és megfogja a kezemet.

- Szeretlek, drága egyetlen  szívecském. – súgja fülembe, amitõl kiráz a hideg.

- Én is téged szerelmem – súgom én is olyan halkan, mint az elõbb õ,  majd megcsókol és elindulunk be a házba. Leül az elõszobában lévõ székre, majd az ölébe ültet és átölelve bújik hozzám. Egydarabig így maradunk, majd érzem, ahogy mellkasom kezdi puszilgatni és egyik kezével hasamon simít végig, majd letér combomra és átölel, majd ismét nyakam kezdi támadni, majd szemeimbe néz, amitõl halvány pír lepi el arcomat.

 Lassan felállunk a székrõl és a szobám felé kezd húzni. Mikor beérünk a falnak nyom. Ajkához hajolva szenvedélyesen csókolom meg és a felsõtestem símogatja, majd leveti mindkettõnk pólóját és ismét élvezhetem keze érintését.

 Ledönt az ágyra, valahogy fölé tornázom magma és mellkasát kezdem csókolgatni. Halkan nyögdécsel én pedig a nyakát kezdem puszilgatni és néhabele isharapok, közben érzem ahogy hajamba túr. Egy kissé jobban megharapom, mire hangosan felnyög és fenekembe markol, majd megis csapja, mire felnyögök és neki sikerül fölém kerekednie, majd szenvedélyesen megcsókol és combom kezdi símogatni. Miután lerácigáljuk a nadrágainkat ismét felsõtestem kezdi kényeztetni, majd eléri vágyamat, de csak flöjebb mászik és megcsókol, majd ismét elindul és eljátszodja ezt újra, és most már kezével kezdi kényeztetni férfiasságomat és közben testem kezdi puszikkal halmozni, mire halkan nyögdécselni kezdek. Nemsokára elélvezek. Farkára kulcsolom újjaim és –ahogy az elõbb õ- én is kényeztetni kezdem és neki sem kell sok idõ és elélvez.

 Magához húzva hozzámbújik és átölel, majd betakar mindkettõnket és viszonzom csókját és átölelem a nyakát. Lábamat átvetem combján és fölé gördülve nyakábaharapok. Épp ekkor kopognak az ajtón.

-         Ha akartok gyertek le enni – hallom hugi hangját az ajtó másik felérõl.

-         Oké, mindjárt megyünk – kiált ki Kazuya én meg adok neki egy puszit, majd lemászok róla és felhúzom a nadrágom.

-         Odalent találkozunk – szólok hátra és kiviharzok az ajtón.

 A konyhába érve kikapom anya kezébõl a keverõkanalat és megfogva vállát ültetem le az asztal melletti székre nyomom.

- Mindig talpon vagy. Pihenj kicsit. – mondom mosolyogva és az étel fölé hajolok. – Apa – szólok hátra semnézve.

-  Igen? – gondolom most emeli fel a fejét az újságából.

-  Miért nem viszed el valahova anyát? – magyarázom és közben felkutatom a sót. – Hugi addig átmehetne Kazuyáékhoz és akkor nem kell én vigyázzak rá és nem is lesz egyedül – mosolyogva hajolok az étel fölé. – Kész van.

Nyakamat kezdi csókolgatni és szívógatni, mire én felnyögöm.

-         Hmm...Látom a nyakad a gyengepont, mostantól arra támadok – mondja elégedett vigyorral szemembe nézve.

-         Csak nyugodtan, én meg a mellkasodra támadok mindig majd – mondom én is vigyorogva.

-         Egyre jobban kezd tetszeni – mondja még mindig vigyorogva. És az ajtón benyit hugi. Hát elég rosszkor. Kazuya csak elvigyorodik és a hajába borzolva lehajtja a fejét. Aya közelebb jön és megütgeti a hátát. Kazu ránéz és kacagni kezd.

-         Na jó tudod mit pankrációzni akarsz? Akkor mesélek valamit – mondja és odavezet az ágyhoz és leülünk.

-         Már azt hittem hogy vele akarsz pankrációzni – mondom vigyorral szájamon.

-         Ööö…az volt az elsõ ötletem.  Nem csak hülyülök, nem bántom a húgodat – mondja és nevet. Majd elkezd Ayanak beszélni a pankráció hátrányairól, rossz oldaláról. Ezzel nagyon nem hatja meg ahogy látom. De a végén azt mondja hogy tanítani fogja.

-         Köszi!!! – rikantja hugi és a nyakába ugrik, közben megütögetve vállát. Naaaaaaa.

Kazu kipaterólja a szobából és becsukja az ajtót. Hozzám jön és eldönt az ágyon, szenvedélyesen és vággyal telve megcsókol. Mmmmm... mióta vártam én erre. Lehúzza a felsõm és a mellkasomat kezdi puszilgatni, én meg felnyögve hajába túrok. Felnéz és elvigyorodik, majd csókolgat tovább és a nadrágomat kezdi lefejteni rólam. Mikor minden felesleges ruhadarab eltûnt rólam, lassan szájával kezd kényeztetni, mire én csak halkan nyögdécselek,majd amikor jobban megszívja elélvezem. Hasamra ad egy csókot és felhajol egy forró csók erejéig, közben õ is leveti rajta felejtett ruháit és hasamra fektet. Nyakam kezdi puszilgatni, miközben felkészít, majd lassan belémhatol, mire egy hangosat nyögök. Elkezd lassan mozogni és puszilgatni, olykor beleharab nyakamba és vállamba, mire én csak felsóhajtok. Nem kell sok idõ és elélvezünk, ezután rámdõl és nyakam támadja ismét. Mellém dõl és szembe fordít magával, átölel és egymáshoz fészkelõdünk. Megcsókol, mire én mellkasát kezdem símogatni és másik kezemmel hajába túrok.

-         Húgommal bánj majd óvatosan. Tudom néha elég idegesítõ – mondom vigyorogva és megpuszilom arcát. – De annak csak örülni tudok, ha sikerül pankrátort faragnod belõle.

-         Nyugi óvatos leszek vele. Szerintem inkább vicces.- mondja és most õ puszil meg – Egy ilyen gyönyörû fiút fosszak meg a húgától egy baleset miatt?- néz rám vigyorogva.

-         Nehogy végig gondolt. – szólok azért még nevetve és nyakához bújva átölelem. De jó meleg van itt.

-         Eszembe sem jutott, hogy végig gondoljam, csak vicceltem.

Nagy nehezen kiszállunk a jómeleg ágyikóból és  egy-egy boxert magunkra húzva kimegyünk a nappaliba. Õ feszíteni kezd, mikor odamegyek. Megcsókolom, szemembe néz és lehajolva ismét nyakamat kezdi csókolgatni, majd hajamba túr és kinyújtja nyelvét, mire én azt bekapom. Elvigyorodik és megcsókol, na várj csak! Ledöntöm az ágyra és rá fekszem. Ismét elvigyorodik és átkarolja a derekam.

-         Hiányoztam abban a pár másodperc távollétben, mi?- kérdi és kacag.

-         Ahogy mondod, édes, hiányoztál – mondom én is kacagva és nyakához bújok.

-         Fiúk mit együnk vacsira? – hallom anya hangját a hátunk mögül. Mire én kapva a lehetõségen feltápázkodom és rávigyorgok.

-         Pizzát!

-         Együnk mondjuk pizzát, én nem merek mast mondani, mint Nitro – szól Kazuya is.

-         Ajánlom is, te most csak egy fekvõ kisfiú vagy – mondom vigyorogva, utalva helyzetére és lehajolva megpuszilom.

-         Akkor az lesz – anya beleegyezik és elmegy rendelni.

-         Oké köszönjük – szól utána Kazuya és szenvedélyesen megcsókol, amit én ugyanolyan hévvel viszonzok.Mmmmm. Kezei hátamra simulnak, majd derekamra. Ajkamba harap én meg felsóhajtok,felemelem kezem és arcára simítok.

-         Azt akarod, hogy emgint elintézzelek? – néz rám vigyorogva.

-         Ajaj, elfognak fenekelni – mondom ki gondolataimat nevetve.

-         Arra számíthatsz, szívem – mondja és õ is nevet.

-         És csak fenekelés semi más? Milyen gonosz dolog ez?

-         Hmmm… Jó ötletet adtál. –mondja és hozzám bújva szorosan átölel.

-         Remélem is- vigyorgom rá és nyakát kezdem ízlelgetni.

Kis idõ elteltével a pizza is megérkezik. Kazu kimegy fizetni. Gondolom anyu otthagyta a pénzt. Kimegyek én is, mire anyu valami pénzt ad Kazuyának és õ nem veszi el. Az energiaitalt meglátva az asztalon elmosolyodom. Odamegyek hozzájuk és hátulról átkarolom, mire hozzámbújik. Nyakát kezdem támadni, mire hátrafordul és megcsókol.

Felmegyünk a szobámba és megesszük a pizzát, közben jól elbeszélgetünk. Befejezve õ megissza az energiaitalát és elfekszünk az ágyon. Rádölök mellkasára, de nem nagyon tudok elaludni.

-         Nem megyünk ki egy kicsit?- kérdem és boci szemekkel nézek rá.

-         Hová akarsz menni? – kérdi és felül.

-         Csak a kertbe – mondom vigyorogva és kezdem felvenni a ruháimat.

-         Oké – bólint rá, majd õ is felöltözik. A kerthez érve megfogja a kezem és egy darabig sétálunk, majd eldölünk a fûbe és a csillagokat kezdjük nézni.

Ahogy simogat a keze mellkasomra csusszan és folytatja tovább a cirógatást.

-         Holnap mi lenne, ha én aludnék nálatok? Csak a húgodra szólj rá majd. Amiket szokott mûvelni. Mindig pankrációzni szeretne velem.

Felnyitom a szemem és látom, hogy vigyorog.

-         Persze majd megbeszéljük a szüleimmel és jöhetsz- mosolygok rá.- Nyugi, majd rászólok.

-         Oké kicsim. Remélem is, nem szeretném, ha valmi bajom esne. Milyen rossz is lenne neked az rólam gonodskodni- mondja, miközben kinyújtja nyelvét.É meg elképzelem a helyzetet.

-         Hmm… Pedig gondoskodnék rólad- nevetem el magma és fejem megemelve megcsókolom.Õ megköszöni és viszonozza csókomat. Nyelvével végignyalja állam,nyakam, majd mellkasom.

-         Te vagy a lefinomabb dolog a világom -, suttogja fülembe,mire pirulni kezdek.Muszáj volt ezt mondania.Rákontáznék, hogy nem igaz, mert õ édesebb, de inkább élek a kijelentésével.

Átölel, hozzámbújik, megcsókol,ad egy puszit és én meg csak sóhajtozom közben. Arcomat simítja és én mint valami macska hozzábújok. Egymást simogatva lassan álomba merülünk.

Reggel valami hihetetlen dolog vele egy ágyban ébredni. Mikor kinyitom a szemem õ aranyosan mosolyog és megcsókol. Kikászálodunk az ágyból, bár én még szívesen maradtam volna. Elkezdünk készülõdni a suliba, mikor már tejesen készen vagyunk, megfogja a kezem, megcsókol,majd elindulunk az auto felé.

Kiszállunk a suli elõtt és kézen fogva sétálunk be az osztályba. Húh mindenki úgy megnéz, mint a vásári majmot. Mindketten, mert ahogy látom õ is elpirult, én inkább elbújok Kazuya mellkasában, átölel és megpuszil. Mikor már érzem, hogy nem rajtunk van minden szem, akkor elkezdünk beszélegtni.Megfogva állam feljebbvezeti és szenvedélyesen megcsókol.Áááá, idióta csengõ. Elenged és leülök a helyemre. Pár perc múlva egy táska repül a padra és egy kezetérzek a combomon. Taperolni mersz?! Mindjárt megkapod a magadét! Jé, ez Kazuya. Rámvigyorog én meg elpirulok s inkább az oszfõt nézem. Valamit papol, de nem érdekel nagyon. Az óra végén kifelé tartunk az osztályból. Út közben megállít és szemembe néz. Ne nézz így rám, így csak vörösödk, mint a rák.

-         Elõször büfé, jó? – Jó már meg is éheztem.

-         Rendben, drágám – mosolygok rá.

Mire a szendviccsel megérkezik, már tök éhes vagyok.Õ meg egyenergiaitalt vett magának, Vajon milyen az íze,hogy így issza?

-         Ihatok én is? – kérdem, mire a magasba szökik a szemöldöke, de tétovázás nélkül átadja az italt. Iszom, ennyi elég.Blöh, ennek rosszabb az íze a tenger gyümölcseinél, amit utálok és inkább visszadom és megcsókolom. Ezt az ízt tudnám órákig érezni. – Te édesebb vagy- jelentem ki, mire elpirulok. Õ vigyorog és arcom simogatva megpuszil,majd elindulunk a kocsi felé.

Mikor ott vagyunk a ház elõtt megcsókol és ajkamat harapdálja, amin felnyögök. Kortyol egyet az energiaitalból és ekkor hajt be apa is. Kiszállunk és Kazuya átkarol. Apa odajön hozzánk és vigyorogva kezet fognak, majd kösznünk egymásnak.

-         No, lám mit látok? Mióta tart ez?- kérdi nagy vigyorral arcán, majd felém fordul. – Mikor csavartad el Kazuya fejét?

-         Hmm… Nem régóta, tegnap vallottuk be. Erre meg majd Kazu válaszol- mondom mosolyogva és megint elpirulok.

-         Igen tegnap vallottuk be. Nézzen a fiára. Hihetetlen gyönyörû fia van. Meg emellé még tudnám sorolni, hogy mivel csavarta el a fejemet – mondja mosolyogva és lesmárol ,apa elõtt, na szép. Megütögeti Kazuya vállát és összeborzítja a hajam. Erre meg Kazu csak vigyorog. Mikor beérünk megpuszilom anyát és lerendezem hugit.

-         Arra gondoltunk Nitroval hogy reméljük nem gond ha itt alszok.

-         Persze nyugodtan – mondja anya vigyorogva.Hát nem kellet sokat gyõzködni.

-         Tudtad, hogy együtt vannak? – kérdi apa levakarhatatlan vigyorral arcán.

Anya szemei kikerekednek, majd ráncba fut a homloka és végül kedvesen elmosolyodik. Kiveszem kezébõl a macskám etetõtálkáját és leteszem a földre, mire cicám már be is jön, na ennek nem én hanem az étel hiányzott.

Kazuya mellém lép, majd megpuszik és hátulról átölel. Vállamra hajtja fejt és nyakamba csókol, mire még jobban bújok karjaiba.A keze hasamon siklik, erre halkan felsóhajtok.

Ölelésében megfordulva adok egypuszit ajkaira, majd felmegyünk a szobámba. Õ az ajtóhoz szorít csókjával és keze már fenekembe is markol.