|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Réka10 | 2013. 03. 25. 21:20:15 | #25451 |
Karakter: Richard Lewis
Megjegyzés: Anyának
Pótmamámnak :D
- Remek. És mit szeretnél nézni? Sikerült választani? - Erre egyáltalán nem gondoltam..
- Nem igazán. De talán megnézhetnénk ezt az új vígjátékot, mit szólsz?
- Rendben van.
Meghívott egy kólára és kukoricára, ő pedig csak egy vizet vett. Élveztük a filmet, örülök, hogy még is felhívtam. Mikor vége lett a filmnek kisétáltunk és felém fordult.
- Jól érezted magad?
- Persze - elmosolyodtam - Jó kis film volt.
- Szeretnéd, hogy hazakísérjelek? Esetleg még megihatunk valamit - ajánlotta fel, de késő volt, és a nagyim is itthon maradt, így kicsit hazudtam.
- Igazából egy kicsit elfáradtam.
- Gyere, haza kísérlek - elmosolyodott és elindultunk.
Nem sokat beszélgettünk, hamar odaértünk. Égett még az egyik villany, így tudtam, hogy ébren van.
- Köszönöm, hogy kikapcsolódhattam egy kicsit veled - mosolygott - Tudod edzésben vagyok, mert a jövő héten kezdődik a bajnokság, szóval nincs sok időm... hát... bármi másra.
- Nagyon jól éreztem magam! Valamikor esetleg... Megismételjük? - kérdeztem és éreztem, hogy melegszik az arcom. De tényleg jó társaság és jó fej.
- Hívj bármikor - bólintott - Akkor azt hiszem, én megyek is. Szia!
- Szia..
Most jönne az a pillanat, amikor valahogy el kéne köszönni. Közelebb lépett hozzám, én pedig önkénytelenül, de megcsókoltam. Kicsit megleptem, de viszonozta. Amikor elválltunk egy pillanatra a szemébe néztem, és akkor fogtam fel igazán, hogy mit csináltam. Mielőtt megszólalhatott volna, vagy bármi mást is csinálhatott volna, beszaladtam. Hát... igen gyerekes viselkedés, de ez van.
Bent a Nagyi még a tv-t nézte, de már félig aludt, úgyhogy átsegítettem a szobájába és lekapcsoltam a tv-t. Nem kérdezett semmit. Amint beraktam az ágyba, én is felmentem és lezuhanyoztam. Folyamatosan a csókunkat játszottam le a fejemben és többször is ajkamhoz értem. Furcsa volt csókolni, biztonságot sugárzott.
Reggel a Mamám kel fel előbb, megcsinálja a reggelit és készülünk a boltba. Reggel unalmasan telik, csak a könyveket rendezgetem, bele-bele olvasgatok. 11 körül fellendül a forgalom, több vevő is jön. Éppen az egyiket szolgáltam ki, odaadtam a visszajárót, és beraktam a könyveket egy zacskóba. Átnyújtottam és vártam a következőre, de Michael állt ott. Kicsit meglepődtem, de nem néztem rá. Kicsit szégyelltem magam.
- Szia - köszön kedvesen.
- Szia - motyogom és erősen a padlót bámulom.
- Hogy vagy? - kérdezi.
- Jól, köszönöm. Segíthetek?
- Csak téged akartalak látni. - Egy kicsit meglepett. Nem gondoltam volna, alig ismerjük egymást és csak egy potyacsók volt.
- Oh. Értem - nem néztem a szemébe.
- Figyelj, ha a tegnapiról van szó - ráteszi a kezét a vállamra. Pont ezt a beszélgetést akartam megúszni... - Nincs semmi gond - elmosolyodott- Bár kissé megleptél vele.
- Sajnálom - minek kellett megcsókolnom...? Ember, én nem vagyok normális.
- Nincs gond, igazán! - megborzolja a hajam, és ahelyett, hogy ellökném a kezét, hagyom. - Meddig dolgozol? Utána lenne esetleg kedved valamihez?
- Nem sokára végzek - és ez után is elhív. Van Isten.
- És mihez lenne kedved? - kérdezi barátságosan.
- Nem tudom... - na, én meg a határozottságom... Borzalmas.
- Mit szólnál egy vacsorához? - Egy rendes vacsora?
- Uhh.. felőlem oké. Csak - hátramutatok - szólok a Nagyinak.
- Csak nyugodtan.
Elindulok hátra az irodához, ő addig a könyvek felé indult. Lassan megyek a nagy faajtóhoz és bekopogok. Miután kiszólnak, hogy szabad, belépek.
- Munka után nem baj, ha elmegyek? - kérdezte a székre támaszkodva.
- Nem baj, nyugodtan - elmosolyodott és az arca ezer ráncba szaladt. - Ugyan az a fiú?
- Igen... Itt van kint - kicsit elpirultam.
- Nem megyek ki, majd bemutatod, ha alkalmasnak találod.
- Köszi - mondom és adtam az arcára egy puszit.
Visszasomolyogtam és megkerestem a szememmel Michaelt. Amikor megtaláltam a szakácskönyveknél, csendben odalopóztam mögé. Mikor megijeszthettem volna, hirtelen megfordult és én ijedtem meg.
- Basszus... - mondtam és a szívemhez kaptam. Felnevetettünk.
- Nehéz megijeszteni - rám kacsintott. Éreztem, hogy égni kezd az arcom.
- Tetszik, mikor elpirulsz... - mondta és arcon simított. Elmosolyodott, én pedig lehajtottam a fejem.
- Háromnegyed óra és végzek. Itt megvársz? - kérdeztem, mire leengedte a kezét. Jól esett az érintése.
- Persze. Addig körbenézek - elmosolyodott és folytatta a nézelődést.
Hosszú háromnegyed óra volt. Végig néztem, hogy merre van, mikor összenéztünk, gyorsan elnéztem máshová. Letelt az időm, összeszedtem a cuccomat és megálltam előtte. Kicsit zavaró volt, hogy fel kellett néznem rá.
- Mehetünk.
- Induljunk - mosolygott, megint.
Kint a bolt előtt állt egy fekete autó, nem gondoltam volna, hogy az övé. Vagyis, illik hozzá, de nem tudtam, hogy egyáltalán van kocsija.
- Szállj be - mondta és a vezető ülés felé indult.
Csendben beültem. A kocsiban kellemes illat volt, kényelmes ülésekkel. Csendben ültünk, elég forgalmasak voltak az utcák. Lelassított egy olyan étteremnél állt meg, amit még életembe nem láttam. Kiszálltam és megvártam, amíg mellém ért. Ő ment elől, de csak addig, amíg az ajtóhoz nem ért. Ott megállt és kinyitotta előttem.
- Köszi – motyogtam és besurrantam.
Gyors körbenéztem és az első üres asztalhoz mentem. Szemben ült le velem Michael. Sötét szemeivel engem nézett, én pedig zavaromban az étlapért nyúltam. Figyelmesen olvasni kezdtem, fogalmam sem volt, hogy mit is kérjek.
- Te tudod, hogy mit rendelsz? – kérdeztem felnézve a papírból.
- Persze. Sokszor eszem itt, a szokásosat szoktam kérni. De te bármit rendelhetsz.
|
| Dorcee | 2013. 03. 25. 12:22:28 | #25445 |
 Karakter: Michael Ochoa
Megjegyzés: ~Richard~ Réka10
Mikor hazaérek, gyorsan lezuhanyzom, majd ágyba fekszem, beállítom az ébresztőt, és szinte azonnal elalszom.
Reggel elmegyek edzeni, de szinte rögtön Dan nyavalygását hallom.
- Még egy ilyen mocsokládát! Képzeld, a tegnapi srácról kiderült, hogy már három éve van pasija! Ráadásul nem más, mint Sam Smith, az exem!
- Micsoda problémák, Daniel! – morgom, miközben beállítom a futógépet.
- Képtelen vagyok elhinni, hogy nem lehet találni egy normális pasit sem!
- Ne általánosíts!
- Oh, igaz is – teszi vállamra kezét – Te vagy az egyetlen kivétel, Mikey fiú!
- Fejezd be! – korholom – Milliószor megbeszéltük, hogy…
- Tudom-tudom, csak húzom az agyad! – neveti – Egyébként, jövő héten kezdődik a bajnokság, szóval…
- Tudom! Se pia, se szex…
- Pontosan! Igyekezz! Tíz kilométer után mehetsz fekve nyomni, aztán felülés, püföld kicsit a zsákot, és ha mindezzel végzel, mehetsz a ringbe a mozdulatokat gyakorolni! – adja ki az utasítást, mire csak bólintok.
Daniel igazán kiborító néha, de a legjobb barátom, a menedzserem és az edzőm egy személyben. Hulla fáradtan megyek haza minden este.
A harmadik napon amint hazaérek és ledőlök a kanapéra, szinte azonnal sikerül elaludnom. Igazán kimerítenek ezek az edzések, de hamarosan kezdődik a bajnokság, szóval… Mobilom csörgésére ébredek. Áttörlöm arcomat, majd felveszem.
- Halló.
- Szia – szól bele valaki rekedten, majd megköszörüli torkát – Richard vagyok. – Richard? Milyen… Ja, hogy ő az. Hajlamos vagyok sok mindenről megfeledkezni abban az időszakban, mikor jóformán nem csinálok mást, csak edzem.
- Ohh, szia. Bocsánat, de aludtam.
- Sajnálom, hogy felkeltettelek. Ha gondolod, letehetem és aludhatsz tovább…
- Nem, dehogy is! Úgyis fel kellett kelnem. Miért kerestél? – mosolyodom el. Igazán örülök, hogy valaki más hangját is hallhatom Danielén és a többi srácén kívül az edzőteremből.
- Hát… megígértem, hogy felhívlak. Van kedved találkozni? – találkozni? Komolyan?
- Köszönöm, hogy hívtál. Persze. Hol találkozzunk?
- Nem is tudom…
Végül megegyeztünk egy moziban. Felkelek a kanapéról, megcsinálok száz felülést, majd lezuhanyzom és hajat is mosok. Megszárítom, és kivételesen copfba fogom. Felveszek egy fekete bőrnadrágot, és hozzá egy fehér inget, és a nadrág miatt a fekete cowboy csizmámat. Mivel látom, hogy még van időm, gyalog megyek. Kényelmesen elszívok egy cigit, és mikor órámra téved tekintetem, rájövök, hogy kicsit késésben vagyok.
Mire odaérek, Richard már ott van, és mikor meglát, elindul felém.
- Szia – köszön.
- Szia. Sokat vártál? – mosolygok.
- Nem, talán ha öt percet. Kicsit előbb értem ide.
- Remek. És mit szeretnél nézni? Sikerült választani?
- Nem igazán. De talán megnézhetnénk ezt az új vígjátékot, mit szólsz?
- Rendben van.
Meghívom egy kólára és popcorn-ra, én pedig maradok a víznél, az edzés miatt. Sikerül egész jókat nevetnünk a filmen. Őszintén szólva, kicsit meglep, hogy felhívott, az meg pláne, hogy a végén egy moziban kötöttünk ki. Mikor a film véget ér, kisétálunk, és felé fordulok.
- Jól érezted magad?
- Persze – mosolyodik el – Jó kis film volt.
- Szeretnéd, hogy hazakísérjelek? Esetleg még megihatunk valamit – ajánlom fel, de valójában későre jár, és reggel négykor kelek, de igazán jól érzem magam Richarddal.
- Igazából, kicsit elfáradtam.
- Gyere, haza kísérlek – mosolyodom el, majd elindulunk.
Út közben váltunk néhány szót még, majd elérjük a házat.
- Köszönöm, hogy kikapcsolódhattam egy kicsit veled – mosolygom – Tudod, edzésben vagyok, mert jövő héten kezdődik a bajnokság, szóval nincs sok időm… hát… bármi másra.
- Nagyon jól éreztem magam! Valamikor esetleg… Megismételjük? – kérdezi, miközben kissé elpirul.
- Hívj bármikor – bólintok – Akkor azt hiszem, én megyek is. Szia!
- Szia…
Kissé elkomorult az arca. Közelebb lépek hozzá, mire hirtelen ajkai enyéimre tapadnak. Eléggé meglep, hiszen alig ismerjük egymást, és nem annak a típusnak tűnik, aki ennyire sietősre venné a dolgokat. Mikor elválik tőlem, csak egy pillanatra néz a szemembe. Szinte meglepődik saját tettén, és mielőtt bármit is tehetnék vagy mondanék, berohan a házba. Teszek egy sóhajt, majd haza megyek. Szinte azonnal elalszom.
Reggel a szokásos saláta és proteinturmix után összeszedem a cuccom, és elindulok az edzőterembe. Már végeztem a bemelegítő futással, mire Daniel beér. Szinte azonnal rákezdi.
- Bocs, hogy késtem, Mike, de… Te tudod ki hívott fel?
- Ki? - vonom fel szemöldököm, miközben elfoglalom helyemet a fekvőpadon.
- Leslie Mackle!
- Leslie Mackle? Mit akar még tőled az a barom?
- Újra kezdeni…
- Igazán? Hogy is volt az a dolog köztetek?
- Igen, tudom, de ő…
- Higgy nekem, nem változott meg! Gyerekek voltatok, mikor összejöttetek, Dan! Most te is 24 vagy, ő meg 26, szóval… legalább nyolc éve, ami kettőtök közt volt.
- De hidd el, megváltozott!
- Lefogadom, volt magyarázata mindenre!
- Persze, hogy volt.
- Mindegy, nem érdekel! Kérek tőled egy szívességet. Keress meg nekem egy srácot, jó?
Gyorsan elmondom neki, amit tudok Richardról, majd elindul. Éppen a zuhanyzóból lépek ki, mire visszatér.
- Megtudtál valamit? – szárítgatom hajam a törölközővel.
- Mindent, ami neked kell. Reggel találkozunk, Mike!
Megadja a címet, majd elindulok a boltba. Mikor belépek, éppen kiszolgál valakit, nem is vesz észre addig, amíg elé nem lépek.
- Szia – köszönök.
- Szia – motyogja a padlót pásztázva.
- Hogy vagy?
- Jól, köszönöm. Segíthetek?
- Csak téged akartalak látni.
- Oh. Értem – továbbra sem néz a szemembe.
- Figyelj, ha a tegnapiról van szó – teszem kezem vállára – nincs semmi gond – mosolyodom el. Bár, kissé megleptél vele.
- Sajnálom.
- Nincs gond, igazán! – borzolok hajába – Meddig dolgozol? Utána lenne esetleg kedved valamihez?
- Nem sokára végzek.
- És mihez lenne kedved?
- Nem tudom.
- Mit szólnál egy vacsorához?
|
| Réka10 | 2013. 03. 15. 19:36:39 | #25354 |
Karakter: Richard Lewis
Megjegyzés: Dorcee-nek.
Remélem tetszeni fog, és bocsánat a késedelmekért! ^^
Megfogja a kezem és a pulthoz visz. Nem gondoltam volna, hogy én fogok egy ilyen ötletbe belemenni. Ez alap dolog, hogy idegenekkel nem állunk le beszélgetni, vagy inni. No, mindegy, lesz, ami lesz. Rendelt két sört, aminek a nevét is mondta, de nem ismerem. Nem tehetek róla, nem vagyok egy nagy iszákos. Fülemhez hajolt, és bemutatkozott.
- Michael Ochoa – kezet nyújtott.
- Richard Lewis – fogtam meg.
- Akkor igyunk! – mondta és felemelte az üvegét.
- Mire? – néztem rá. Van valami, amit ünnepelnünk kellene?
- A találkozásra – vállamra teszi a kezét, én pedig elhúzódok tőle. Nem ismerem ennyire, ez túl közvetlen. – Nyugi, nem azért vagyunk most itt – mosolygott.
- Bocsánat – motyogom.
- Semmi baj – elég rendes srác. – Látom, nincs sok kedved itt lenni. Akkor mégis miért jöttél?
Ez jó kérdés… Magam sem tudom. Ja, de, elhurcoltak.
- Úgymond hoztak. Nem tudtam, hogy idejövünk. Ne haragudj, de ez tényleg egy… - nem mondom ki azt a szót. Sosem voltam még ilyen helyen, és nem is gondoltam, hogy leszek.
- Igen, ez egy meleg bár – mosolygott. Hogy tud ennyit mosolyogni? Ez hihetetlen…
- Oh… - Tényleg elhoztak egy meleg bárba? Ezek komolyan gondolták?
- Hol vannak a barátaid? – kérdezte.
- Fogalmam sincs – gyors körbenézek, de senkit nem látok. – Szerintem leléptek. Úgy volt, hogy hazakísérnek, de…
- Ha nagyon félsz és nagyon unatkozol, szívesen hazakísérlek ez a sör után.
Elmenni valakivel, akit nem ismerek, meggondolatlanság lenne… De az a tény, hogy félek a sötétben, nem segít. Ráadásul nem néz ki valami bizalomkeltően. Legalább meg tudna védeni…
- Figyelj, most őszinte leszek veled. Ha akartam volna a ma este folyamán tőled bármi olyasmit, már megtettem volna. Valljuk be, jóval erősebb vagyok, mint te.
- Értékelem az őszinteségedet, Michael – furcsa kimondani a nevét.
- Köszönöm. Figyelj, nem akarsz táncolni? Vagy valami ilyesmi, akármi. – Unja a fejét. Csodálatos.
- Ne haragudj, de ettől a zenétől megfájdul a fejem – utasítottam vissza finoman. Félig igaz is volt, ez a tuc-tuc zene nem erősségem.
- Akkor mit szólnál, ha meginnánk a sört, és átmennénk máshová? Esetleg haza is kísérhetlek.
- Lehet, hogy jobb lenne, ha most hazamennék – motyogtam, és a padlót fixíroztam. Csodálkozok, hogy ennyire a társaságomat akarja. Kicsit hihetetlen is…
- Jól van – vállamra tette a kezét, és megitta a sörét. – Felőlem mehetünk is.
- Persze, máris – gyorsan én is megittam a keserű italt és elindultunk.
Maga elé terelt és átvetette az egyik karját a testemen. Kicsit zavaró volt, de nem utasítottam vissza, biztos van valami oka. Amikor kiértünk egyből elenged.
- Ne haragudj, hogy átkaroltalak. Csak vannak, akik nagyon szeretik marasztalni a távozni készülőket.
- Semmi gond – mondtam, hogy van valami oka.
- Mutasd, merre laksz – mosolygott megint. – És talán, kicsit mesélhetnél magadról. Mit lehet rólad tudni?
Elindulunk hazafelé. Fogalmam sincs, hogy mit is tudnék elmondani egy idegennek. Gondolom, nem az önéletrajzomat akarja.
- Richard Lewis vagyok, húsz éves, a nagymamám boltjában dolgozom – mondtam gyorsan. – Személyedben kit tisztelhetek?
- Michael Ochoa, huszonnégy éves, profi kickboxos.
- Wow… - akkor ezért akkora amekkora. Nem is gondoltam…
- Mi az? – kérdezett vissza.
- Nem gondoltam volna – kezdtem. – Mármint… Gondoltam, hogy sportolsz, csak azt nem, hogy pont ezt, ráadásul ez a hivatásod is.
- Na, igen. Ne sértődj meg, de látom, kicsit satnya vagy. Ha gondolod, szívesen edzek veled egy kicsit. – Ez egyszerre volt sértő és kedves. Ért ám az emberi kapcsolatokhoz, az tuti.
- Nem nagyon tudok ezen változtatni. Hidd el, nem vagyok vele kibékülve, de nem megy – válaszoltam.
- Majd kitalálok valamit – mosolyodott el.
Három lépés után megálltam.
- Itt lakom.
- Megígérsz nekem valamit? – kérdezte, én pedig nem tudtam elképzelni, mit is lehet megígérni egy vad idegennek.
- Persze, gondolom – egyeztem bele, a kíváncsiság nagyúr.
- Megígéred, hogy valamikor felhívsz? Mondjuk, ha szükséged van valakire, vagy tényleg szívesen edzenél, vagy mondjuk csak úgy – mosolyog még mindig.
- Persze.
Gyorsan leírta a számát, majd elbúcsúzott. Kezemben a papírral mentem be. Csendesen levettem a cipőmet és a szobámba mentem. A kis cetlit leraktam, nehogy elveszítsem, majd átöltöztem és lefeküdtem. Elég hamar sikerült elaludnom.
Álmomban Michael Ochoával táncoltam egy meleg bárban.
Reggel korán keltem fel. A nagyi előtt sikerült, úgyhogy most én csináltam a reggelit. Sütöttem gofrit és tojást, töltöttem narancsot. Nem keltettem fel, inkább leültem és elkezdtem enni. Nem sokra rá jött ő is. Amint elhaladt mellettem nyomot egy puszit a fejem búbjára.
- Jó reggel, kincsem.
- Neked is Nagyi.
Csendben megreggeliztünk, és közösen mentünk a boltba.
***
Három napig nem tudtam eldönteni, hogy hívjam-e fel. Mindig nálam volt a cetli, elővettem a zsebemből, elolvastam és vissza is raktam. Elég megviselt lett, alig látszottak a számok, de a harmadik napra megjegyeztem a számot. Este fejből írtam a telefonba a számot. Remegő kézzel nyomtam meg a hívás gombot. Fülemhez tettem, és vártam. Negyedik csöngésnél meg akartam szakítani a hívást, de mielőtt megnyomtam volna, felvette. Álmosan szólt bele.
- Halló.
- Szia – hangom rekedt volt, megköszörültem a torkom. – Richard vagyok.
- Ohh, szia. Bocsánat, de aludtam.
- Sajnálom, hogy felkeltettelek. Ha gondolod, letehetem és aludhatsz tovább…- ajánlom fel.
- Nem, dehogy is! Úgyis fel kellett kelnem. Miért kerestél? – halottam a hangján, hogy megint mosolyog. Hihetetlen egy fickó.
- Hát… megígértem, hogy felhívlak. Van kedved találkozni? – mondom félénken. Kezdem bánni ezt az egészet.
- Köszönöm, hogy hívtál. Persze. Hol találkozzunk?
- Nem is tudom…
Megbeszéltük a helyszínt – ami egy mozi lett - és az időpontot. Ráértem készülődni, bőven volt időm. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, és megszárítottam kicsit a hajam. Nem sikerült teljesen, így sapkát kellett húznom. Elköszöntem a nagyitól, felkaptam az elnyűtt tornacipőmet és elindultam. Két perccel korábban értem oda, de így sem kellett sokat várnom. Amikor megláttam Michael alakját, elindultam felé.
- Szia – köszöntem neki.
- Szia. Sokat vártál? – mosolyodott el.
- Nem, talán ha öt percet. Kicsit előbb értem ide.
|
| Dorcee | 2013. 01. 06. 21:14:11 | #24764 |
Karakter: Michael Ochoa
Megjegyzés: ~Richard~ Réka10
Ismét egy átlagos nap. Korai kelés, proteinturmix, laza kocogás, majd irány az edzőterem, ahol Daniel már vár rám.
- Szia, Mikey!
- Ne hívj már így, Dan! – motyogom öltözés közben.
- Bocs, haver! Mi lenne, ha ma este lazítanánk egy kicsit?
- Lent a bárban?
- Miért ne? Mindkettőnkre ráférne már.
- Megmondjam mi lesz a vége? – indulok kifelé – Ami mindig. Te szépen berúgsz, összeszedsz valakit és eltűnsz. Vagy, ha nem találsz senkit, akkor szépen elfetrengsz az egyik boxban.
- Ne már Mike, hányszor fordult ez elő?
- Az elmúlt egy évben? – csapom fel noteszemet, hogy ellenőrizzem – tizenkétszer léptél le, és… huszonhatszor végezted a boxban.
- Te komolyan listát írsz erről? – morog, mert utálja, ha igazam van.
- Igen, Dan, komolyan.
- Ne kelljen már egyedül mennem! Te mindig olyan aranyosan megszabadítasz azoktól, akik rám másznak!
- Ha hétkor nem leszel a bejáratnál, akkor lemondhatsz róla! – kezdem püfölni a zsákot.
- Ígérem, hogy nem kések! – vereget hátba.
- Mindig ezt mondod. Hagyj már edzeni!
Elhalkul, én pedig végre azt csinálhatom, amit imádok. Délután három körül fejezem be az edzést. Hazamegyek, lezuhanyzom, majd egy szál törölközőben megfőzök egy kiadós adagot. Egy hatalmas, véres steak, rizs, borsó, répa, kukorica, na meg, egy nagy adag sárgabarack befőtt, amit le is öblítek egy liter tejjel. Mivel még csak öt óra, gitározom egy órát. Hatkor benézek a szekrényembe. Végül a fekete mellényem mellett döntök, amit saját kezűleg szaggattam, és az ugyanolyan színű, egyszerű bőrnadrágot öltöm magamra, amihez persze a motoros csizma illik. Elteszem a tárcámat, az irataimat meg a telefonomat, majd elindulok a bár felé. Mikor órámra pillantok, rájövök, hogy kicsit késni fogok, bár tuti ez lesz Daniel szerencséje. Hajamba túrok, majd rágyújtok, és halkan megyek tovább. A bejárat előtt még nincs senki, és kedvtelenül nyúlok telefonomért, mikor szó szerint befut Dan.
- Bocs, haver, régóta vársz? – vakarja tarkóját.
- Épp most jöttem. Azt hittem, pont eleget fogok késni ahhoz, hogy ideérj.
- Tudod, ehhez a kinézethez idő kell! – háborog, mire megcsóválom fejem, és belépek az ajtón.
Mivel általában töménnyel kezdünk, most sem teszünk másképp. Kő-papír-ollóban legyőz, így Jägermeistert iszunk, amit igazán utálok. Mikor megveszem magamnak a sört, és visszafordulok, hogy megkérdezzem Dant, hogy iszik-e ő is, már csak hűlt helyét találom. Felsóhajtok, leküldök még egy vodkát is, majd megfogom a sörömet, és kicsit szétnézek a tömegben. Néhány ismerős arc, de ma nincs kedvem repetát adni nekik… Kicsit akkor kapom fel a fejem, mikor olyan emberek vetődnek ide, akiket még életemben nem láttam. Bár az egyik srác elég aranyos, kicsit elveszettnek tűnik. Világos, rövid haj, igéző, zöld szemek. Arra a pillanatra veszem le róla a szemem, mikor Daniel hátamra teszi kezét.
- Elmegyek a sötétszobába! – vigyorogja, mire csak fejemet csóválom.
Nem messze tőlem meglátom, ahogy a kiszemeltem bambán áll a tánctéren. Az a szerencsétlen Jeremy Hawthorne próbál vele enyelegni, de ahogy látom, kevés sikerrel. A srác akkora hévvel próbál menekülni, hogy egyenesen belém ütközik. Elég alacsony, így le kell néznem rá.
- Bocs – motyogja, és máris továbbállna.
- Semmi baj – nézek rá – Kérsz egy sört?
- Öhm… Igen – válaszol kis habozás után, majd megfogom kezét, nehogy elveszítsem a tömegben, és a pulthoz vezetem.
A legjobb sörre hívom meg majd füléhez hajolok, és bemutatkozom.
- Michael Ochoa – mondom, miközben megfogom kezét.
- Richard Lewis – válaszol.
- Akkor igyunk! – emelem mosolyogva üvegem.
- Mire? – pislog rám.
- A találkozásra – teszem vállára kezem, mire kicsit félénken elhúzódik – Nyugi, nem azért vagyunk most itt – mosolygom.
- Bocsánat – motyogja.
- Semmi gond. Látom, nincs sok kedved itt lenni. Akkor mégis, miért jöttél?
- Úgymond hoztak. Nem tudtam, hogy ide jövünk. Ne haragudj, de ez tényleg egy… - harapja el a mondat végét.
- Igen, ez egy melegbár – mosolygom. Egész édes.
- Oh…
- Hol vannak a barátaid?
- Fogalmam sincs. Szerintem leléptek. Úgy volt, hogy hazakísérnek, de…
- Ha nagyon félsz és nagyon unatkozol, szívesen hazakísérlek ez után a sör után.
Látom, ahogy elgondolkodik. Nincs valami bizalomgerjesztő megjelenésem, az tény. A hosszú haj, az érdektelen tekintet, az izmok és a tetoválások… Na igen, nem túl megnyerő a kinézetem.
- Figyelj, most őszinte leszek veled. Ha akartam volna a ma este folyamán tőled bármi olyasmit, már megtehettem volna. Valljuk be, jóval erősebb vagyok, mint te.
- Értékelem az őszinteségedet, Michael.
- Köszönöm. Figyelj, nem akarsz táncolni? Vagy valami ilyesmi, akármi.
- Ne haragudj, de ettől a zenétől megfájdul a fejem.
- Akkor mit szólnál, ha meginnánk a sört, és átmennénk máshová? Esetleg haza is kísérhetlek.
- Lehet, hogy jobb lenne, ha most hazamennék – motyogja a padlót bámulva.
- Jól van – teszem vállára kezemet, majd felhajtom sörömet – Felőlem mehetünk – mosolyodom el.
- Persze, máris – kortyolja fel maradék italát.
Magam elé terelem, átvetem karomat testén, hogy még véletlenül se jusson az embereknek eszébe belé kötni. Mikor kiérünk, elengedem.
- Ne haragudj, hogy átkaroltalak. Csak vannak, akik nagyon szeretik marasztalni a távozni készülőket.
- Semmi gond.
- Mutasd, merre laksz – mosolygom – És talán, kicsit mesélhetnél magadról. Mit lehet rólad tudni?
- Richard Lewis vagyok, húsz éves, a nagymamám boltjában dolgozom. Személyedben kit tisztelhetek?
- Michael Ochoa, huszonnégy éves profi kickboxos.
- Wow…
- Mi az?
- Nem gondoltam volna. Mármint… Gondoltam, hogy sportolsz, csak azt nem, hogy pont ezt, ráadásul ez a hivatásod is.
- Na igen. Ne sértődj meg, de látom, kicsit satnya vagy. Ha gondolod, szívesen edzek veled egy kicsit.
- Nem nagyon tudok ezen változtatni. Hidd el, nem vagyok vele kibékülve, de nem megy.
- Majd kitalálok valamit – mosolygom.
- Itt lakom – áll meg végül.
- Megígérsz nekem valamit? – kérdezem.
- Persze, gondolom – motyogja.
- Megígéred, hogy valamikor felhívsz? Mondjuk, ha szükséged van valakire, vagy tényleg szívesen edzenél, vagy mondjuk csak úgy – mosolygom.
- Persze.
Lekaparom neki a számom, majd búcsút intek, és hazamegyek. Gyorsan letusolok, beállítom az ébresztőt, majd lefekszem aludni, ami kivételesen meglepően gyorsan sikerül.
Szerkesztve Dorcee által @ 2013. 01. 06. 21:22:35
|
| Réka10 | 2013. 01. 03. 11:58:27 | #24734 |
Karakter: Richard Lewis
Megjegyzés: Dorcee-nak
Remélem tetszik, és nézd el a hibákat. ^^
- Jól van, nyugi. Ott leszek. - Lecsaptam a telefont.
Eszméletlen, hogy nem tudnak békén hagyni. Az, hogy mennek bulizni, nem jogosít fel arra, hogy én is így tegyek. Kicsit... bosszantó. Nemsokára végzek a boltban, mehetek velük. Legalább hívnak valahova, és nem kell otthon ülnöm és tanulni.
- Mama! - indultam hátra. Az irodájában dolgozott. Gyakran csinálja, amikor kifárad, ilyenkot én vagyok elől. Nem akar nyugdíjba menni, ez az ő boltja, vezetnie kell; legalábbis így gondolja. Benyitok a helységbe. - Este elmegyek, ha nem gond.
- Nem persze. - Elmosolyodik, és sok ránc szalad a szeménél. Imádom a nyagimat.
- Köszönöm. - adok egy puszit a puha arcára, és elindulok haza.
Otthon lezuhanyzok, és felöltözök. Nem húztam feltűnő ruhákat, fekete csőfarmert, és egy szürke pólót. Gyorsan ettem valamit, és elindultam. Bobnál találkoztunk, és onnan indultunk el. Valaki már ott elkezdett "alapozni", de én inkább kihagytam. Valahogyan haza is kell érnem.
- Héé, Richi!- Utálom ha becéznek... Valószínűleg látták is az arcomon. - Bocsánat, Richárd.
- Helyes. - Bólintok, és kezet fogok mindenkivel. Öten megyünk az éjszakába, ami nagyon veszélyes lesz. Úgy érzem nekem kell támogatnom, minimum két embert.
- Na, indulhatunk? - Kérdezte Brian.
Egy teljesen ismeretlen bárba indultunk, számomra legalábbis az volt. Egyedül mentem hátul, mindenki egy másik emberrel beszélgetett, vagy röhögött. Nem zavart, csak... olyan furcsa volt. Mintha nem tartoznék közéjük, mintha teljesen más ember lennék.
Lassan kezedett besötétedni, de szerencsére odaértünk, még mielőtt teljes sötétség lett volna. Ahogy beléptünk, egyből a bárpultot pillantottam meg, utánna a nagy táncteret, ahol több ember is ropta. Kis boxok voltak a fal mellett, de ott csak részegek ültek; gondolom egyik ismerősük ültette őket oda, aki tánsolt és nem akart vigyázni rájuk. Vajon én is így végzem ma?
Mindenki különböző irányba indult el, én a pulthoz. Oda jött a csapos fiú, és végigmért.
- Mit hozhatok szivi? - Próbáltam nem kiakadni a "szivi" jelzőn.
- Egy sört... kezdésnek. - A fiú elmosolyodott és lerakta elém. Nem is tűnt fel, hogy milyen hely ez. Miután rájöttem, hogy ez egy melegbár, nagyon elcsodálkoztam, hogy ide jöttünk. Valószínűleg a többiek sem tudták.
Hátra fordultam a széken, hogy megkeressem őket, de nem találtam. Felálltam, hogy jobban szétnézzek, hátha sikerül megkeresni a többieket, de senkit nem láttam. Nos, ez két problémát is okozott. Az első, hogy kurva szar lesz hazafelé menet a sötétben, a második, hogy nem ismerek itt senkit. Milyen jó haverok, hogy csak így itt hagytak. Éppen mentem volna ki, amikor valaki elkapta a kezem.
- Ne siess, maradj itt. Táncoljunk. - Egy vörös srác volt az, aki nem sokkal lehetett idősebb tőlem.
- Kösz nem. - Mondtam, de nem hallgatott rám, húzott vissza. Bevitt a táncolók közepébe.
A sörömet valahogy elhagytam, de nem táncoltam. Csak ott álltam és néztem a többi embert. A zene borzalmas volt, ráadásul mindenki ivott valamit, alig ha volt józan személy. Indultam volna vissza, de ahogy megfordultam beleütköztem egy fiúba. Volt vagy 2 méter magas, és elég izmos is. Tuti, hogy valamilyen sportoló. Félhosszú fekete haja lógott, bőrnadrágot viselt, és egy mellényt.
- Bocs. - motyogtam, és elpróbáltam menni mellette.
- Semmi baj. - mondta, és lenézett rám. Nem szeretem, ha lenéznek, de most ez elfogadható, mivel elég magas. Nem néz ki egy társasági embernek. - Kérsz egy sört?
Meglepődtem mikor kérdezte. Kis gondolkodás után válaszolok.
- Öhm... Igen.
|
| Mora | 2011. 01. 04. 12:26:51 | #10260 |
Karakter: Nagase Morita
Megjegyzés: (Mollihnak)
- Többet nem kísérlek el berúgni! – jelentem ki Koutának, miközben leráncigálom róla a cipőjét. Hiroya pedig nem teketóriázik, laza mozdulattal ágyba küldi szerencsétlent. Azonban csalódnia kell, a srácnak esze ágában sincs nyugton elaludni, folyton ki akar mászni, mondván, hogy még bulizzunk.
Fejcsóválva, halvány mosollyal figyelem, ahogy Hiroya kelletlen türelemmel tartja fekve. Egyre nevetségesebb dolgokon kezdenek vitázni, és nem bírom megállni, felnevetek. Ekkor megcsörren a mobilom, és gyorsan összeszedve magam, előkotrom a zsebemből. Idegen szám, és ötletem sincs, ki lehet az ilyen későn, de azért felveszem.
- Tessék? – szólok bele kissé szórakozottan, hisz még mindig a Hiroya kontra részeg Kouta szópárbajt hallgatom fél füllel.
- Ryuu vagyok – mutatkozik be a hívó lágy hangon, én pedig felkapom a fejem. – A bárból. Remélem, nem felejtettél el. – teszi hozzá.
- Nem… Persze, hogy nem – vágom rá rögtön. Nem, hogy nem felejtettem el, az aranyszín szempár jó darabig uralta a gondolataim. Ráadásul alig egy órája találkoztunk.
- Hol vagy most? – kérdezi érdeklődve. Már nyitnám a szám, hogy feleljek, mikor Kouta lelöki az ágyról Hiroyát, aki morogva fordul felém.
- Morita, mi lenne, ha diskurálás helyett kisegítenél? – Úgy háborog, mintha tudná kkivel beszélek, a figyelmeztetése ellenére.
- Egy pillanat és megyek, addig kitartás! – felelem kérlelően, de közben Kouta is rákezd az énekelgetésre.
- Itt vagyok Kouta lakásán, próbáljuk lefektetni Hiroyával – Kénytelen vagyok felemelni a hangom, mikor ismét beleszólok a telefonba. Így inkább átmegyek a másik szobába.
- Mondcsak… Nem tudnál visszajönni a bárba? Megbeszélhetnénk a részleteket. Így telefonon keresztül ez olyan személytelen…
- Hmm… – Elgondolkodok, szinte észre se veszem már, hogy ilyenkor kisé kinyújtom a nyelvem hegyét. Nem tudom, mit mondjak. Lehet, hogy néha naiv vagyok, de nem ostoba, elég valószínű, hogy ez már nem csak a munkám miatt van. – Egy negyed óra és ott leszek – egyezek bele végül kisé tétován. Miért ne ismerjem meg jobban?
- Rendben. Várlak ugyanott – búcsúzik el, én pedig felsóhajtok és kinyomom a telefont. Ezt nem lesz egyszerű beadni Hiroyának. Néha úgy érzem, mintha Kouta és az ő személyében, bátyákat találtam volna. Egy olyat, aki belevisz a bulikba, és egyet, aki kihúz belőle, ha baj formát ölt.
- Ki a fene volt az, ilyenkor? – lép be hirtelen Hiroya a szobába, és nagy levegőt véve, lehuppan a fotelba. Ezek szerint Kouta végre kidőlt.
- Ümm… Ryuu, a bárból.
- Az a pasi? Te megadtad neki a számod? – pillant rám rosszallóan.
- Pszichológust keres, és én az vagyok, így odaadtam a névjegyem – felelem sóhajtva.
- És miért hív ilyenkor? – firtatja tovább gyanakodva.
- Kérlek Hiroya, ne légy már ilyen bizalmatlan, csak beszélni akar arról, hogy a páciensem lesz e, vagy sem.
- Persze, persze… Valószínűleg csak erről akar beszélni, sőt, biztos csak beszélni akar! – húzza el a száját gunyorosan, én pedig mélyen elpirulok. – Morita, ne légy naiv, valami nagyon nem kóser a pasi körül, ne bízz benne! Nehogy elmenj egyedül!
- Hiroya, már nem vagyok gyerek! – húzom fel az orrom sóhajtva. – Nem lesz semmi bajom ha elmegyek, te pedig maradj itt, vigyázz Koutára! – Ezzel lezártnak tekintem a társalgást, és egy szelíd mosollyal búcsúzva, megcélzom az ajtót. Még hallom, ahogy Hiroya utánam kiált valamit, de nem értem.
Végül negyed óra múlva, valóban visszaérek a bárba, és belépve, tétován nézek körbe. Remélem tényleg itt van, mert nem örülnék, ha Hiroyának lenne igaza, és valóban megbízhatatlan lenne. Ám hamarosan megpillantom ugyan ott, ahol nem rég is ült, és egy megkönnyebbült sóhajjal sétálok mellé.
- Szia – köszönök neki halkan, és leülök a mellette lévő szabad székre.
- Szia. Rendeltem neked egy italt – tol elém egy poharat, miután üdvözölt. Bizonytalanul emelem fel, és beleszagolok.
- Mi ez?
- Sake. Idd meg – mosolyog rám bíztatóan.
- Oké – felelem, de kissé elhúzom a szám. – Bár nem gyakran iszom alkoholt…
- Az a barátod… - vált hirtelen témát.
- Ki? – fordulok felé, de mikor pillantásunk találkozik, félre kapom a fejem. Ettől a tekintettől, hiába nem akarok, elpirulok. Morita, ne légy már szűzkislány, szedd össze magad! – Hiroya?
- Igen. Szóval… Miért nézett rám olyan furcsán? – kérdi elgondolkodva.
Akaratlanul is mosoly kúszik az arcomra. Hiroya furán nézett? – Úgy gondolod, hogy kissé ellenséges és barátságtalan volt? – emelem rá megint a tekintetem, és ezúttal igyekszem nem pirulva elkapni megint.
- Jaja, ellenségesen. Így is fogalmazhatunk – Nem veszi le rólam a szemét, de közben meghúzza az italát. Vajon neki hányadik lehet?
- Hát, tudod, akkor ijednék meg, ha rögtön a keblére ölelne, és örök barátságot fogadna – nevetek fel halkan, de mivel ez nem volt épp kielégítő válasz, folytatom. – Ne aggódj, ez nem kifejezetten ellened irányult, ő csak egyszerűen bizalmatlan. Szereti mindenkiben a rosszfiút látni, és nem egyszerű meggyőzni a feltételezése helytelenségéről.
- Ennyire rosszfiúnak nézek ki? – pillant rám féloldalas mosollyal. Viszonzom a gesztust, és kissé megrázom a fejem.
- Nem ennyire… - felelem nevetve. – De ne aggódj, börtönbe azért nem fog zárni.
- Csak nem zsaru? – húzza el a száját.
- De bizony, egy a legjobbak közül! – húzom ki magam büszkén, mintha legalábbis barátom sikere az én érdemem lenne. Halvány mosollyal követi a mozdulataim, majd a poharát kezdi szuggerálni.
- Amúgy – fordulok felé. – Miért hívtál vissza? Mintha azt mondtad volna, hogy segítség kellene tőlem, mint pszichológustól.
Úgy van! – pillant fel rám, szemében különös fénnyel. Mintha más is lenne a dolog mögött. – Szívesen kiönteném a lelkem valakinek, aki nem használja fel ellenem. De mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy nem csak erről van szó?
- Má… mármint miről még?
Elvigyorodik, és közelebb dől hozzám. Aranyszín szeme kissé ködösnek tűnik, talán megártott neki a sok alkohol. Már alig választja el némi távolság az arcát tőlem, én pedig érzem, hogy a szívem hevesebben kezd kalapálni. Miért… miért van rám ilyen hatással? Elpirulok, és elfordulok, ő pedig visszahúzódik a saját helyére, elmélázó arckifejezéssel.
- Mikor tudnál fogadni? – tér vissza az eredeti témához, én pedig felocsúdva kábultságomból, előhalászom a mobilom. Ilyenkor nincs nálam más, csak a digitális naptár, de ebben is megvan, mikor ki következik.
- Sze… szerintem két nap múlva, hétfőn rögtön tudnék időpontot adni, a kora délutáni órákban – felelem gyorsan, miután átfutottam a naptáram.
- Az tökéletes – mosolyog rám elégedetten, én pedig ismét elpirulok. Le kell szoknom erről! – Nem iszod meg? – bök a poharamra, ami még jó háromnegyedéig tele van. Lepillantok rá, majd a számhoz emelve meghúzom, de nem bírom ki, kissé elfintorodom. Nincs rossz íze, csak nekem kissé tömény. Felnevet az arcomat látva, és int a pincérnek, hogy hozzon még egy kört.
- Ne, ne, én tényleg nem bírom az alkoholt! – tiltakozok azonnal.
- Ne aggódj, ez nem fog megártani – jelenti ki, és elém tolja, amint a pincér meghozza. Sóhajtva elfogadom, és kissé lassan, magamba döntöm. Majdnem leszédülök a székről, szerencsére elkap, mintha számított volna rá.
- Bo… bocsánat – dadogom összeszedetlenül. Még hogy, nem fog megártani… Viszont a következőt amit elém tol, már ellenvetés nélkül eltűntetem, ez is mutatja, hogy már becsíptem kicsit.
Nem tudom meddig ülünk és beszélgetünk, se azt, hogy ez alatt mennyit ittam, de kábé három óra körül, úgy döntök, hogy most már ideje lenne mennem. Csakhogy ez nem olyan egyszerű hadművelet. Ahogy szállnék le a székről, ismét ő ment meg a földön landolástól. Ezúttal azonban nem enged el. Annak ellenére, hogy már bene is van ital rendesen, képes megtartani.
Ahogy kilépünk az ajtón, a hűvös levegő kissé magamhoz térít, de így meg a fejem kezd veszettül sajogni, és homlokomat a mellkasának döntve, szaporán kapkodok levegő után, hátha elmúlik a kipirulásom, és a fájdalom.
- Mennem kell… - jelentem ki, és megpróbálom eltolni magamtól, de nem enged.
- Haza kísérlek! – szólal meg ellentmondást nem tűrően. Kábán felhunyorgok rá, közelségétől és az alkoholtól forr a vérem, teljesen kipirultam. Haza? Ahamm… az hol is van?
|
| Mora | 2010. 11. 17. 22:16:50 | #9365 |
Karakter: Nagase Morita
Megjegyzés: (Mollihnak)
- Morita, végeztél mára? – szólít meg egyik barátom jókedvűen, mikor bezárom rendelőm ajtaját. Nem tudom mióta várhat rám az épület előtt, de felesleges megkérdeznem tőle, mi a helyzet vele munka terén, mert egy multi cég örököseként, nem sokszor látni ahogy vért izzadva dolgozik. Halovány mosollyal fordulok felé, és bólintok. Leküzdöm magamról a nyakkendőmet, és betuszkolom a kabátom zsebébe. Ki nem állhatom! Mondjuk, legalább akkor viselhetek utcai viseletet, ha nem felsőbb körű páciens jön. Ma is csak egyszerű farmer és ing összeállítás van rajtam.
- Igen, most ment el az utolsó. – egészítem ki, szóban is a fejbiccentést.
- Remek, akkor gyere velem inni!
Meg se várja a reakciómat, kézen fogva elkezd maga után húzni.
- De Kaotu, én nem bírom az alkoholt, te is tudod! – jelentem ki, miközben igyekszem kiszabadulni, de ő csak nevetve cipel tovább.
- Ugyan, a múltkor is csak kicsit csiccsentettél be, és az szörnyen aranyos volt, látni akarom még egyszer!
- Kaotuuu! – pirulva tiltakozok, de mikor hátrafordulva észreveszi arcom színét, csak szélesebben vigyorog, és mivel félek, hogy ha nem előre figyel, orra esünk, inkább nem vonom el továbbra is a figyelmét a hadakozásommal. Beletörődök a sorsomba.
Kaotu végig beszéli az utat a bárig, mindenféle szerelmi viszonyról, felsőbb körös pletykáról, és az újabb vitáiról az apjával.
Néha közbeszúrok egy-egy kérdést, hisz munkámból adódóan, ösztönösen elemzem a hallottakat, de sok páciensemmel ellentétben, barátomból csak úgy dől a szó, mint mindig.
Mikor végre megérkezünk, éppen a legutóbbi kapcsolatát ecseteli, olyan beható részletességgel, hogy mélyen pirulva hallgatom.
- És képzeld, a srác kidobott, pedig elnézést kértem! Most mond meg, olyan nagy ügy, egy éjszaka mással? – fordul felém az ajtóból.
- Ne haragudj Kaotu, de szerintem igen. – felelem komoly hangon. – Bele gondoltál már, hogy mit érezhetett, mikor meglátott titeket? Ráadásul téged ismerve, minden bizonnyal elpoénkodtad a bocsánatkérést, így nem hangzott őszintén.
Egy pillanatra elbizonytalanodik, majd lesüti a szemét.
- Talán igazad van, de…
- Nem is szeretted igazán, ugye? – egészítem ki a diagnózist, mire félszeg mosollyal biccent.
Megcsóválom a fejem, majd kitárom a bejárati ajtót, és nyomomban a már újra vidám barátommal, besétálok a félhomályban úszó helységbe.
Nem kell ahhoz pszichológusnak lenni, hogy kiismerjem Koutát, aki annak ellenére, hogy egy évvel idősebb nálam, komolyságban megragadt egy kamasz szintjén. Neki nem kellett olyan hamar felnőnie, mint nekem, de talán éppen ezért jövünk ki olyan jól, és váltunk barátokká, még az iskolaváltásom idején.
- Hé, hé! Ott egy szabad asztal! – ragadja meg ismét, az épphogy csak szabaddá vált kezemet, és maga után húzva, keresztülvág az asztalok során, majd lenyom egy üres székbe.
- Mégse! – kiált fel lelkesen, és még arra sincs időm, hogy kifújjam magam, megint talpon vagyunk. – Menjünk inkább a pulthoz, ott is van szabad hely, és nézd, a pultos srác milyen helyes!
- Öh…igen. – felelem tétován, de nem merem alaposabban megvizsgálni az említettet mikor odaérünk, nem akarom, hogy úgy tűnjön, kikezdek vele.
- Ja, Morita, el is felejtettem mondani, hogy elvileg Hiroya is befut. – foglal helyet mellettem hiperaktív barátom is, és rögtön rendel két martinit.
Nem felelek, csak némán a gondolataimba merülök. Hiroya is a barátom, de ő merőben más, mint Kaotu. Nála még én se tudom sose, hogy mire gondol, ráadásul igen szótlan, inkább a tettek embere. Azt viszont régen tudom, hogy annak ellenére, hogy hetero, engem elfogadna párjaként. Néha még féltékenységi jelenetre is futja tőle, ami szörnyen zavarba tud hozni.
- Ne bámuld már a padlót, nincs ott semmi érdekes! – lengeti meg a kezét Kaotu az orrom előtt, mire felkapom a fejem, és pár zavart pislogás után, összeszedem magam.
- Csak elgondolkoztam, bocsi.
- Relax, ma este pihi van, ne a munkán járjon az eszed!
Ezzel elém is tolja a poharam, én pedig tétován kezdem mustrálni. Tényleg nem bírom túl jól a piát, habár egy-két pohár azért még nem szokott nagyot ütni.
- Jól van! – sóhajtok fel végül, és belekortyolok.
Barátom elvigyorodik, és hamarosan már rendeli is magának az újabb adagot. Fejcsóválva figyelem, ahogy egyre többet tűntet el, de hiába unszol, én kettőnél többet nem vagyok hajlandó meginni.
Kaotu talán a negyediknél tarthat, mikor másik oldalára, Hiroya telepszik le.
- Nem mondod, hogy mindjárt részeg? – pillant rám fáradt sóhajjal. Válaszként szelíden megbököm az említettet, még a széken marad, így levonom a tanulságot, miszerint még egész jól van.
- Még nem, de majd nemsokára. – vonom meg a vállam mosolyogva.
És csakugyan, kábé fél óra múlva, drága barátunk már szédelegve, be nem álló szájjal üldögél köztünk, majd gondol egyet, és lecsúszva a bárszékről, felfedező útra indul.
Azonnal ugrok utána, hogy elkapjam ha esne el, de nem messze ismét megtámaszkodik a pulton, egy idegen férfi mellett, aki unottan pillant rá.
- Hukk…mi a gond, ooolyan levertnek tűnsz! – néz fel rá Kouta a pultra dőlésből, én pedig sóhajtva lépek mellé, és már nyitnám a szám, de barátom megint megelőz. – Talán eeel kéne menned egy dokihoz, tudod, pszichomókushoz!
- Elnézést, sajnos kicsit többet ivott a kelleténél. – megpróbálom arrébb húzni az ingatag srácot, de kissé előnyben van, ami a termetünket illeti.
Az idegen férfi felém fordul, bennem pedig hirtelen elakad a lélegzet, megpillantva különös, aranyszín szemét. Lenyűgöző! Végig néz rajtam, én pedig köldökig pirulok a tekintete mustrálása alatt, és félre kapom a fejem.
- Semmi gond. – feleli halk, lágy hangon, mire félszegen, zavart mosollyal ismét felé lesek. – Az ilyen helyen, nem meglepők az e féle események.
- Va…valóban nem. – motyogom. Jesszus, mint egy tizenéves csitri, akihez plátói szerelme szólt.
- Tudod…ő is egy…egy mókus. – szólal meg Kouta, és átkarolva a vállamat, majdnem egész testsúlyával rám nehezedik.
- Kouta…nehéz vagy. – nyekkenek alatta, ezzel elérve, hogy megpróbáljon kissé a saját lábára állni.
- Mókus? – vonja fel szépen ívelt szemöldökét az idegen.
- Pszichológus…az vagyok. – mosolygok rá tétován, majd kezet nyújtok. – Nagase Morita.
Elfogadja a kézfogást, és kezem meleg tenyerébe simul, szinte elveszik benne.
- Ryuu, szólíts egyszerűen csak így.
- Rendben…
- Amúgy a barátodnak igaza van, pszichológust kéne keresnem! Úgy tűnik, végül nem kellett messze mennem, végül megtalált egy. – mosolyog rám csábítóan, mire még a szívverésem is kihagy.
- Nos… - szedem össze magam gyorsan. – Itt a névjegyem. Igaz, hogy többnyire a rendőrségnek dolgozok, de jó pár másik páciensem is akad, nem csak rendőrök.
Egy pillanatra különös kifejezés suhan át az arcán, de képtelen vagyok olvasni benne. Elveszi a felé nyújtott kis kártyát, és elgondolkodva nézegetni kezdi.
- Hé, Morita, gyerünk, vigyük haza ezt az idiótát. – lép hirtelen mellé Hiroya, és leszedi rólam az enyhén horkoló Koutát. Vet egy hideg pillantást Ryuura, aki kábé hasonlóan barátságosan fogadja, majd elindul kifele.
- A…akkor én megyek, örültem a találkozásnak. – meghajolok kicsit, majd egy intéssel elbúcsúzva, barátaim után sietek.
- Miért volt ilyen sietős, Hiroya? – fordulok hozzá kérdőn. Válaszként vállat ránt, ezzel kis híján lerázva magáról az ébredező társunkat.
- Nem volt szimpatikus a fazon, jobb lesz, ha vigyázol vele!
- Csak a zsaru beszél belőled… - halljuk meg Kouta kába motyogását, majd vissza is süllyed a részeg öntudatlanságba.
Tény, hogy Hiroya, mint rendőr, sokszor néz ferde szemmel az idegenekre, de biztos van is rá oka. Egy időben kezeltem, mert túl sok stressz érte a munkahelyén, és agresszív volt. Mára megnyugodott, és nehéz néha nehéz elhinni róla, hogy mennyire ki tudott kelni önmagából.
A sétára kezdek összpontosítani, de nem igazán tudom kiverni a fejemből az aranyszínű szempárt. Remélem tényleg szüksége van a segítségemre…
|
| Rauko | 2010. 10. 17. 10:45:45 | #8666 |
Karakter: Ayase Shiro
Megjegyzés: ((Vyvymnek))
Az este kifejezetten jól alakul. Nagy örömömre Riki nem próbálkozik nyilvánosan, ami kifejezetten tetszik, hiszen semmi kedvem elveszteni az állásomat azért, mert a vendégek között van pár homofób köcsög. Befutnak a haverjai is, néhányat már láttam a parkban deszkázni. Beszélnek valamit, egyértelmű, hogy rólam, hiszen mindannyian engem néznek, az egyik srác majdnem meg is erőszakol a tekintetével. Nem nagyon hagyok neki időt bizonyítani a haveroknak, hogy mennyire tökös legény, azonnal adom neki a következő rendelést.
Már bezártunk, mikor hirtelen mögöttem terem, és hátulról átkarol. Szeretnék szabadulni, de nem nagyon tudok, erősebb, magasabb nálam, sikítani meg nem fogok. Nyakam kényeztetése közben támadja be farkincámat is, mire felnyögök. Ki nem nyögne fel, ha egy fullextrás pasi épp kielégítené? Ugye, hogy ugye?
Nem sokáig dolgozik rajtam, hangosan nyögve élvezek el. Tekintve hogy egy hónapja is megvan, hogy nem voltam senkivel, ki voltam éhezve, és a nyakamon létező összes erogén zónámat elsőre megtalálta. Szóval nem kellett sokat tennie, az tuti, én meg csak pihegve dőlök mellkasának.
- Na, ugye, hogy erre nem lehet nemet mondani? - kérdezi kajánul vigyorogva, de most nincs erőm veszekedni vele.
- Na persze - felelem simán, mosolyogva.
- Hazakísérjelek? Ki tudja, milyen útonállók használnák ki, hogy így el vagy pilledve - dobja fel az ötletet, én meg kapok rajta. Tudom, hogy mit akar, de ráérek akkor agyalni a hogyanokon, mikor az hazaérünk.
Ami viszonylag hamar el is érkezik. Megcsókol, majd várakozva pillant rám. Két lehetőséget látok. Az első, hogy behívom, szeretkezünk, minden bizonnyal egetrengetően jó lenne. A második, hogy még húzom az agyát. Ez jó azért is, mert ha adott esetben korán megkap, még ribancnak gondolna, így meg ha megkap, még jobb lesz neki is, szóval…
- Hát, akkor köszönöm, hogy hazakísértél. Jó éjt neked, kedves Riki - mondom mosolyogva.
- Egy teára sem hívsz be? - kérdezi vigyorogva.
- Teára, vagy az ágyamba? - kérdezek vissza, mire még szélesebb lesz a mosolya.
- Tea az ágyadban, szex után?
- Csábító, de nem. Fáradt vagyok, és nem tartanám jó ötletnek, hogy megismerkedésünk első estéjén dugjunk - mondom az őszintén, mire kicsit elkomorul.
- A bárban nem volt ellenedre, hogy megismerkedésünk első estéjén kivertem a farkad.
- Tiltakozni sem volt időm. - Ellépek mellőle, nyitom az ajtót, és már bent állok. - Hidd el, ha megkapsz, még édesebb lesz. - Zárom az ajtót, de még hallom, ahogy visszaszól.
- Nekem jó lenne kevésbé édesen, de most azonnal. - Milyen nyafi. De azért rohadtul kábít. Lassan távolodni hallom a lépteit, én pedig vacsorázni kezdek. Egyszerű szendvics, most nem vagyom többre. Miközben kajálok, előkészítem a fürdővizemet is, és Rikin jár az agyam.
Esélyes, hogy bele fogok zúgni. Hajlamos vagyok egy helyes arcba és egy nagy farokba olyan szinten beleesni, hogy ki sem mászok belőle hónapokig. De most nem csak én vagyok a tét, hanem az állásom is. Rikiya régebb óta van ott, gondolom, ha oda kerülne a sor, akkor Shuuhei minden gond nélkül választaná inkább Rikit, mint engem, hiszen jobban ismeri. És ha most innen kidobnak, szarban vagyok, mert egy hónapja el vagyok maradva a számlákkal. Így is, ha megjön a fizetésem, az rá fog menni a csekkekre, kajára is alig marad majd. Úgyhogy nem szabad munkahelyi románcba kevernem magam, akármennyire izgató a kedves kollégám…
***
Másnap pihentem, takarítottam, hiszen Shuuhei és Riki is elmondták, hogy van egy másik pultos pár, akikkel váltjuk egymást. Egy nap ők, másik nap mi. Szóval nem volt sok dolgom itthon, délután el is döntöttem, hogy kiülök a parkba olvasni. Kellemes az idő, szeretek ilyenkor a szabadban lenni. Ki is megyek, hónom alatt kedvenc könyvemmel, kezemben egy üveg őszilével.
Épp a legizgalmasabb résznél járok, mikor meghallok egy csapat valakit, ahogy kiabál, ünnepel valakit. Felpillantok, és nem messze előttem, a deszkás pályánál meglátom kedvenc kollégámat. nem rohanok oda, nem tudom, hogy mennyire örülne nekem, hiszen a haverjaival van, így inkább messziről figyelem az ugrásait, a csavarokat. A másik, akivel a pályán van, totál nulla mellette. Gondolom épp ez volt a cél: lealázni azt a nyálasképűt. Kábulok rá egy darabig, mikor az egyik haverja hátranéz, majd elindul felém. Emlékszem rá, ott volt este a bárban.
- Leülhetek? - kérdezi mosolyogva.
- Persze, gyere nyugodtan.
- Rikit figyeled?
- Nem, csak kijöttem olvasni. Ma szabadosok vagyunk, gondoltam, kicsit kiszellőztetem a fejem - válaszolom.
- Ja, értem. És… hogy tetszik a meló? Mondta Riki, hogy új srác vagy.
- Nagyon jó hely. Kellemes, Riki is kedves, gondolom, nem lesz baj, és remélem, egy ideig ott tudok maradni. - Ahogy tovább beszélgetünk, a keze a combomra siklik. - Vedd le a kezed, kérlek - mondom neki határozottan, de csak feljebb simít. Ekkor jelenik meg Riki, de későn veszem észre, így csak megszorítom a haverja csuklóját. - Kérlek - ismétlem meg mosolyogva, miközben még mindig a csuklóját nyomorgatom. Riki ekkor megáll előttem.
- Kijössz, és oda sem dugod az orrod? Szép kis kolléga - mondja felhúzott szemöldökkel.
- Olvastam, és nem igazán akartalak zavarni, láttam, hogy a barátaiddal vagy.
- Barát az, aki rámozdul arra, ami az enyém? - kérdezi haragosan, haverjára pillantva.
- Mutass itt valamit, ami a tiéd. - Felállok, mire magához ránt, és belemarkol a fenekembe.
- Ez például csak rám vár, de te nem akarod neki megadni, amit akar -mjegyzi meg ajkaimra mosolyogva, mire a haverja kuncogni kezd mögöttünk.
- Engedj el. - Nem történik semmi. - Rikiya, kérlek, engedj el. - Még mindig semmi, így felkapom a könyvet, és fejbe vágom vele.
- Baszd meg, mi a faszt csinálsz? - kérdezi kiabálva, a fejét fogva.
- Kértelek, nem ment. Most ha nem haragudtok… - Elindulok, de még hallom, ahogy a haverja szól neki.
- Mondtam, hogy nem lesz könnyű vele.
- Kuss, akkor is az enyém lesz. - Csak bele ne őszülj a várakozásba, selyemfiú…
Otthon kidühöngöm magam, hogy milyen kellemetlen alak ez a srác, mégis, mennyire felizgat a jelenléte is. Aztán még olvasok egy kicsit, szokásos esti rutin, majd elmegyek aludni. Reggel korán kelek, mert este még eldöntöttem, hogy sütök a fiúknak valamit. Kilépek a konyhába, és kávézás közben szemügyre veszem a készletet. Vaníliás-kókuszos sütit tudok összedobni, mert lusta vagyok boltba menni. Így hát neki is kezdek. Miközben sül, csinálok reggelit, csomagolok egy szendvicset estére, mert tegnapelőtt is megéheztem, de nem volt nálam kaja. Így most előrelátóbb leszek. Közben zuhany, fogmosás, hajbelövés, öltözés, hogy még melegen tudjam felvágni a süteményt, hogy az is maradjon, mire beérek vele. Egy óra, szóval indulok is. A kis csomag a táskámban hever, nem kell, hogy az idióta faszkalapok betaláljanak, hogy adjak belőle.
A metrón kivételesen van egy hely, oda le is dobom magam, és nem sokkal utánam felszáll még valaki. Ez a bizonyos valaki azonnal átverekedi magát a tömegen, és belibben, pont elém. Ágyéka egészen közel az arcomhoz, de mivel ez egy tömött metró, nem feltűnő a dolog.
- Jó reggelt - köszönök rá kedvese.
- Neked is. Még mindig morcos vagy? - kérdezi röhögve.
- Nem voltam az, tegnap sem, csak kértelek, te nem engedtél, én meg elengedtem magam - vázolom az eseményeket.
- Azért nyugtass meg, hogy most nincs nálad könyv.
- Mindig van nálam könyv - felelem mosolyogva. Leszállva már megyünk is a bár felé, majdnem két óra van, mire odaérünk. Shuuhei már bent van, így teljes nyugalommal megyünk be. K9öszönünk, Shuuhei elmondja, hogy nagyon meg van velünk elégedve, mert remek páros vagyunk mi ketten. Ezen felbuzdulva libbenek a táskámhoz.
- Jut eszembe, hoztam nektek valamit - mondom mosolyogva, majd előhalászom a sütit, és a pultra teszem. - Saját gyártmány, vegyetek belőle nyugodtan. - Esznek is, mindenkinek ízlik is.
- Tökéletes háziasszony-jelölt vagy, Shiro-chan - nevet fel kedves főnökünk, mire Rikiya csak egy kéjenc vigyort küld felém, majd megnyalja az ajkait. Ohhmama, mi lesz még itt?!
Shuuhei megint lelép öt előtt, mi meg ugye nyitunk. Viszonylag eseménytelen az este, befutnak Riki haverjai, de most engem is üdvözölnek, leülnek a pulthoz és beszélgetnek velem is. Aztán kilenc tájban belibben egy férfi. Sosem láttam előtte. Ő is a pulthoz ül, és int. Odatipegek, mire kedvesen köszön. Viszonzom is.
- Mit hozhatok? - kérdezem mosolyogva.
- Hát, nem tudom, hogy akad-e ebben a bárban kellemesebb dolog, mint te - kezd bókolni, mire kicsit elpirulok.
- Biztosan találunk valamit - szállok be a játékba. Még flörtölgetünk, szemérmetlenül kikezd velem, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik a pasi. Helyes, aranyos, illedelmes. Egy dolog zavar be folyamatosan: Rikiya bunkózása. Beszólogat, hol nekem, hol a srácnak, és már kicsit unom is, így mikor befut az egyik váltótárs, megnézni, hogy mi van velünk, megragadom Riki csuklóját, és berángatom a raktárba.
|
| Rauko | 2010. 10. 08. 14:58:53 | #8461 |
Karakter: Ayase Shiro
Megjegyzés: ~ Vyvymnek
Laptoppal az ölemben bújom a netet. Kell valami meló, de mi?! Nem találok semmit. Melegbárba nem szívesen megyek, kocsmába sem… valami érdekes, színvonalas helyet szeretnék, ahol van annyira fiatalos hangulat, hogy elnézik a rasztát és a fültágítót. De ez a hatodik honlap, amit átnézek, és semmi nekem való. Már majdnem feladom az egészet a picsába, mikor az egyik oldal sarkában rábukkanok egy érdekes hirdetésre. Narancssárga alapon, piros felirattal hirdeti: Symbol! Persze, hogy jelentkezek is azonnal, hiszen teljes munkaidős, bejelentett meló, viszonylag normális fizetéssel, azonnali kezdéssel. Referencia, önéletrajz szükséges, jelentkezés és egyeztetés e-mailben. Elküldöm a kért dolgokat, és elruccanok zuhanyozni. Ahogy visszaérek, meglepve látom, hogy van egy új üzenetem.
„ Üdvözlöm! Örömmel fogadtam a jelentkezését, remélem, holnap délre be tud fáradni a megadott címre. Megbeszélhetnénk a részleteket, és ha minden rendben van, azonnal kezdhet is! Szeretettel fogom várni: Iwamura Shuuhei!”
Ha nem lennék már huszonkettő, minden bizonnyal ugrálni és kiabálni kezdenék, hogy milyen jó nekem! Persze, hogy egy szemhunyásnyit sem tudok aludni az éjszaka, rohadtul izgulok. Reggel felkelek, de enni sem tudok. Inkább zuhanyozok, rendbe szedem a hajam, keresek valami, viszonylag normális cuccot, így akadok rá az egyik feszes csőnacimra, egy vörös-fekete pólóval, erre egy cipzáras, fehér pulcsi, és kész is vagyok.
Tízkor már indulok is. Így tuti, hogy beérek. Gyorsan jön a metró, így sikeresnek mondhatom a reggelt, hiszen általában lekésem. Természetesen tömegnyomor van, és nekem majdnem tíz megállót kell mennem. De jó…
Aztán valaki mögém lép. Nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, hiszen rengetegen vannak. Akkor azonban már kifejezetten zavaró a dolog, amikor ez a bizonyos valaki a nyakamba sóhajtozik, és a fenekemet fogdossa. Az ablaküvegen tükröződik az arca, így nem is nagyon tiltakozom, tekintve, hogy nagyon jól néz ki. Pont az esetem… és töretlenül simogatja a seggem, belecsókol a nyakamba, és átöleli a derekamat. Beleremegek, de nem adom jelét, csak összeszorítom szemeimet, és ajkaimba harapok. Ő ezt gondolom, látja az ablakon, mert a nyakam csókolgatása közben kuncogni kezd. Amikor a keze az ágyékomra simul, csuklója után kapok, és megfordulok az ölelésében.
- Ezt nem itt, és nem most kellene. – Rám pillant, mosolyog, de nem szól. Én kicsit mocorgok, hiszen szeretnék leszállni, de legnagyobb meglepetésemre, ő is leszáll, azonban a tömegben elveszítem, akárhogy keresem. Úgy döntök, hogy ha már így alakult, akkor legyen egy jó napom: veszek valami péksütit.
Nyugodtan sétálgatva, és a sütit majszolgatva haladok a bár felé, és mire odaérek, pont le is nyelem az utolsó falatot. Zárva van, ezért kopogok, mire egy harminc körüli, de nem túl helyes férfi nyit ajtót.
- Jó napot! Ayase Shiro vagyok, délre hívtak ide állásinterjúra – mondom, és kicsit meghajolok.
- Üdvözlöm nálunk! Iwamura Shuuhei vagyok, enyém a bár. Kérem, fáradjon beljebb – int, én meg követem. Nem nagyon van időm nézelődni, mert az irodájába vezet.
Belépek, ő pedig azonnal hellyel és itallal kínál, és el is fogadok valami gyümölcsös likőrt. Kellemes íze van, epres. Szeretem az epret.
- Nos, látom, ez előtt már dolgozott pultosként – mondja, referenciáim és önéletrajzom olvasgatása közben. – A kora ellenére meglepően komoly helyeken… Hm. Ez érdekes.
- A magyarázat egyszerű, már ha megbocsájt. Igyekeztem mindig viszonylag jó helyeken dolgozni, pont a referenciák miatt, és egyszer, a jövőben szeretnék saját bárt nyitni, akkor pedig jól fog jönni, ha normális tapasztalataim vannak – magyarázom neki, mire bólogat, és még egyszer, ültömben végigmér.
- Ön homoszexuális, jól sejtem? – kérdezi szemrebbenés nélkül.
- Talán probléma lenne, ha az lennék? – kérdezek vissza.
- Nem a szexuális hovatartozása alapján alkalmazom az embereket a báromban, és ez önre is igaz. Tudna most, azonnal kezdeni?
- Persze. Úgy készültem, hogy ha minden jól alakul, akkor azonnal beállok.
- Fantasztikus! Nekem el kell mennem, de a másik pultos, Rikiya majd megmutatja, hogy mit-hogyan kell, bár nem lesz újdonság semmi sem. Munkaruhát azonnal tudok adni, az előző pultos is hasonló testalkatú volt. Várjon itt, azonnal hozom – mondja, és ki is libben. Pár perc múlva visszatér, egy fekete, szűk nadrág, egy fehér, viszonylag lezserebb ing, és egy vörös kötény. – És ha nem gond, tegeződjünk – mosolyog rám.
- Nekem nem gond, sőt, megtiszteltetés. És akkor… - Felé nyújtom a kezem. – Szia, Shuuhei!
- Üdv nálunk, Shiro! Most viszont, ha nem haragszol, mennem is kellene. Bemutatlak Rikiyának, és kettesben hagylak titeket. Kedves srác, nem hiszem, hogy gondotok lesz egymással.
Kisétálunk, és ekkor lép ki a raktárból egy srác. Én megállok egy pillanatra, és baromira meglepődök, de ahogy látom, őt is váratlanul éri a dolog. A zaklatóm, a metróból…
- Nos, örülök, hogy újra találkozunk – villantja rám perverz mosolyát.
- Ismeritek egymást? – kérdezi Shuuhei. – Ez nagyszerű! De nekem rohannom kell! Rikiya! Kérlek, mutass meg mindent Shironak, és nyissatok ki ötkor.
- Rendben, nem lesz gond – feleli kedves kollégám, de végig a szemembe néz. Ahogy a főnök eltűnik, közelebb lép.
- Még mindig milyen helyes a pofid – mondja vigyorogva.
- Még mindig milyen pofátlan vagy – nevetem el magam, mire ő is mosolyogni kezd. Ezután beszélgetni kezdünk, ismerkedünk, megmutat mindent, amit tudnom kell, aztán, nyitás előtt fél órával elém lép, és nekiszorít a pultnak.
- Na, most sem jött még el az ideje? – kérdezi, ajkait nyalogatva.
- Attól függ, hogy mit szeretnél – nézek rá a lehető és létező legszexisebb pillantásommal. Bejön a srác, na. Ez van. Helyes, erős, magasabb, idősebb, férfias… és ezek a tetkók meg piercingek… Menten elélvezek tőle!
- Mondjuk… ezt? – Közelebb hajol, és végignyalja ajkaimat, majd egy pillanatra elválik tőlem, és a szemembe néz. Nekem sem kell több, azonnal nyaka köré fonom karjaimat, és így húzom még közelebb, aztán csókolni kezdem, de nagyon hamar feleszmél, és felültet a pultra, lábaim közé férkőzik, és így kényeztetjük egymást.
Mikor valaki bekopog az ajtón, azonnal szétrebbenünk. Rám néz, és mosolyog.
- Hazakísérhetlek meló után? – kérdezi ajkaimhoz hajolva.
- Még korai. De ha gondoskodsz róla, hogy ne tudjak nemet mondani, akkor okés – felelem, mire kajánul vigyorogni kezd. Hát, az biztos, hogy érdekes lesz az első estém a Symbol pultosaként!
_____________________________________________________
_____________________________________________________
Szerkesztve Rauko által @ 2010. 10. 08. 15:00:04
|
|
