Másnap meglátogatjuk Jack-et. Hiroya azt javasolja nekik, hogy üljenek ki a kertbe, mi addig Hiroya irodájában beszélgetünk. Elmondom, hogy a bemutató hatalmas siker volt, de aztán valahogy Griffre terelõdik a szó. 

- Szóval Griff megtudta, hogy hol vagyunk – mondom sóhajtva, miközben belekortyolok a kávémba. – És most biztosan oda fog járni, hogy valahogy elvigye Yukiot.

- Griff úgy érzi, jogosan dühös, mert kisemmizték. Ami részben igaz is – mutat rá Hiroya. – Talán ha beszereznél neki egy petet, az lenyugtatná.

- Nem veszek petet! – jelentem ki határozottan. – Ha rajtam múlt volna, Yukio sem került volna hozzám.

- Kedveled Yukiot – mondja mosolyogva. Ebben igaza van. – Ha nem így lenne, nem tartanád magad mellett, igazam van? Nem akarod elveszíteni.

- Igazad van, Hiroya. Majd kigondolok valamit – mondom.

- Nekem lenne egy ötletem – dõl hátra a széken. – Itt van az épületben.

- Arra gondolsz, hogy… - nézek rá megütközve. – De hát az a gyerek még sérült! Kitennéd egy olyan veszélynek, hogy Griff bántani fogja?

- Egy próbát megér – von vállat Hiroya. – Felügyelet mellett találkozhatnának. A többit meglátjuk.

- Legyen, bár ehhez Yukionak is lesz szava.

Nagyon okosan úgy döntök, most még nem szólok Yukionak. Majd talán este, ha úgy alakul, megemlítem neki.

~*~

Egy vásárlás után érünk haza. Yukio az ágyamon ül, és a tõlem kapott könyvet olvassa. Dosztojevszkijtõl a Félkegyelmû. Remek olvasmány, és látom, hogy Yukio is belemélyedt. Én az asztalnál ülve dolgozom, muszáj megcsinálnom a tervrajzokat, és legyártani õket. Az egyetemen hála égnek segítségem is akad pár emberke személyében, akik a személyes team-et alkotják. Nem lesz nehéz, csak a rajzokkal haladok lassan. Valami egyedi kell, valami bámulatos, ragyogó, amitõl mindenki elájul. Aztán Yukio halk hangját hallom meg. 

- Hizaki-sama – suttogja, mire megfordulok. - Nem akarsz pihenni? – meglep a tegezõdés, de mosolyogva állok fel, és odalépek hozzá. Õ lerakja Zoknit az ölébõl, én pedig az ölébe hajtom a fejem. Még sosem csináltam ilyet, de nagyon kellemes. 

- Mondani szeretnél valamit – kérdem, miközben egyik selymes tincsével babrálok.
 
- Igen... szóval, én ma beszélgettem Jackkel, és neki az az ötlete Griff-sannal kapcsolatban, hogy vegyél... adj neki egy petet. Hogy legyen egy viszonylag állandó partnere és valaki, akin kitöltheti a mérgét. Egy petnek jó lenne vele, hiszen õ szép és fiatal, még ha gonosz is. És nem tudom... mi a véleményed, de... nem lenne megoldás, ha megpróbálnánk beszélni vele? – kérdi. Fura, hogy Hiroyának is pont ez az ötlete támadt. - Mellesleg... nem zavar, ha tegezlek... téged?

Elgondolkodva nézek rá. Vagy összebeszéltek Hiroyával, vagy mindketten ugyanarra az ötletre jutottak. Vajon Yukio is arra a petre gondol, mint Hiroya? Meglehet, de nem tudom biztosan. Viszont, ha Yukio is erre az ötletre jutott, és Jack is, akkor lehet, meg kéne fontolnom.

- Egyáltalán nem zavar, ha tegezel – látom, hogy megkönnyebbül. – Legalább egy lépéssel közelebb jutottunk egy normális kapcsolathoz, kicsim – felnyúlva megsimogatom az arcát, mire elmosolyodik. – Ami a másik dolgot illeti, ha hiszed, ha nem, Hiroyának pont ugyanez az ötlete támadt.

- Tényleg?! – kérdi Yukio elkerekedett szemekkel.

- Tényleg. És õ burkoltan célzott is valakire, aki jó társa lehetne Griffnek – mondom, mire Yukio kíváncsian néz rám. – A te Jack barátodra célzott – látom, hogy Yukio elképed. – Én mondtam neki, hogy nem jó ötlet, hiszen Jack még nem épült fel teljesen, de Hiroya szerint egy próbát megér. És úgyis csak felügyelet mellett találkozna vele az intézet falain belül. Persze ezt Jackkel is meg kell beszélni és Griffel is.

Yukio nem válaszol azonnal. Látom, hogy elgondolkodik. Nem lepne meg, ha visszautasítaná a gondolatát is, hogy Jacket Griffnek adjuk, hiszen az a fiú sok mindenen ment keresztül. Másfelõl, Jack már szabad ember, azt tesz, amit akar. Végül Yukio nagyot sóhajt, és rám néz.

- Majd megkérdezem Jacket, hogy neki mi a véleménye. Te meg addig beszélhetnél Griff-sannal, hogy õ mit gondol – mondja. – Ez jó ötlet, Hizaki-sa… Hizaki?

- Szerintem pompás ötlet – ülök fel, és magamhoz húzva megcsókolom Yukiot.

Õ kezeit a nyakam köré fonva viszonozza a csókot, és bújik hozzám. Hálás fiú, és jó gyerek. Talán ezért is szeretem õt annyira, mert annyira jól érzem magam vele. Végül hosszú percek után a levegõhiány miatt szakítjuk meg a csókot. Yukio arca kicsit kipirult, de boldognak tûnik. Én is az vagyok. Ha Griff és Jack kapcsolata jól alakulna esetleg, az mindenkinek a lehetõ legjobb lenne. Fõleg Yukionak és Jacknek.

~*~

Másnap délelõtt a szokott idõben hagyom ott Yukiot az intézetben. Én pedig fogom magam, és úgy döntök, hazamegyek, hogy beszéljek Griffel. Nem lesz könnyû menet, ezt elõre tudom, és az, hogy csak most érek haza, apámnak, és a nénikémnek sem fog tetszeni. De saját házam van, és aniki már bizonyára elmondta apámnak, mi a helyzet. Ha nem így lenne, a család már a nyakamon lenne. Azért a biztonság kedvéért több emberem is elkísér, hogy megvédjenek, ha esetleg arra kerülne a sor.

A házba érve tudom, hogy Griff itthon van. Ma nincsenek órái, én meg ellógom az enyémeket, hogy beszélhessek vele. Kis keresgélés után a kertben találok rá. Az asztalnál ül, elõtte egy pohár sör és némi rágcsálnivaló. Lábainál egy tizenhárom év körüli fiúcska ücsörög. Úgy tûnik, talált magának egy kurvát, de nem tûnik petnek. Talán alkalmi kurva.
A kertbe lépek, és mikor Griff meghallja a lépteimet, felnéz, és elvigyorodik. A fiú is rám néz, majd azonnal felpattan, meghajol, és magunkra hagy minket.

- Mi van, csak nem hazataláltál? – kérdi gúnyosan, mialatt helyet foglalok a másik széken. – Az utóbbi kis húzásod után azt hittem, látni sem akarsz.

- Beszélnünk kell! – szögezem le nyíltan és komolyan. – Rólad, rólam, és Yukioról.

- Aggódsz a szajhád miatt? – néz rám vigyorogva. – Bármikor megkaphatom, tudom hova jár és hol laktok. Semmi perc alatt be tudnék jutni a házba, és meg tudnám dönteni.

- Yukio tudná, hogy nem én vagyok. De nem ez a lényeg. Ha ennyire petet akarsz, tudok valakit, aki megfelelne neked – mondom, mire látom, hogy felcsillannak a szemei. – De figyelmeztetlek, elõször csak felügyelet mellett láthatod. Sokat szenvedett, igen értelmes, érzékeny és csinos fiúról van szó.

- Hogy hívják? – kérdi Griff.

- Jack. Amerikai, de tökéletes beszéli a japánt. Itt nõtt fel, ismeri a japán szokásokat – mondom, mire Griff gondolkodóba esik.

- Egy gaijint akarsz rám sózni, öcsikém? – kérdi félredöntve a fejét. – Miért fogadnám el?

- Mert ennek a fiúnak pont rád van szüksége, neked meg rá – tájékoztatom. – Megszokta a durva bánásmódot, és tekintve hogy bánsz a kurváiddal, nem csodálkoznék rajta, ha minden este véresre kefélnéd.

Griff elgondolkodva néz rám. Tudja, hogy ez egyedülálló lehetõség. Én meg tudom, mennyire feszélyezi, hogy egy külföldit akarok rásózni, de nem sok választása van. Vagy Jack, vagy senki. Végül bólint, de látom, ez nagy erõfeszítésébe kerül.

- Rendben – egyezik bele végül. – Mikor vihetem haza?

- Amint megállapítottuk, hogy összeilletek. Õ nem olyan, mint a kurváid, Griff – figyelmeztetem. – Jack törékeny lelkû, és ha rosszul bánsz vele, magadnak is kárt okozol. De ha minden rendben megy, holnap délután láthatod. A többit eldöntjük akkor.

- Felõlem – von vállat. – Bár nem értem, minek ennyit veszõdni egy ringyó miatt. Hiszen úgyis csak dugni fogom, nem?

- Tudod, érdemes várni a jó dolgokra – állok fel, majd köszönés után távozom.

~*~

Yukioért csak este megyek. Mikor megérkezem, õ elég gondterhelt arcot vág, így nem faggatom. Ha akar, beszélni fog úgyis. Én közben Griffen gondolkodom. Bár nem mutatta, én láttam rajta, mennyire izgatja a fantáziáját Jack. Ismerem az ikertestvérem, most a falat kaparja az izgalomtól, ebben biztos vagyok. Csak ki kell várnom a végét, és talán nem is lesz rossz ez a kapcsolat sem Griffnek, sem Jacknek.

Már otthon vagyunk, és a vacsorához készülõdünk, amikor Yukio végre hajlandó megszólalni.

- Beszéltem Jackkel – kezd neki -, és elõször meglepõdött. De Hiroya-san is megerõsítette, hogy õ is Jackre gondolt, amikor egy petet említett.

- És Jack beleegyezik egy látogatásba? – kérdem kíváncsian. Ezen áll, vagy bukik minden.

- Azt mondja, hogy elég ideges, de ha Hiroya-san és te is ott leszel, akkor nem lesz gond – válaszol. – Én is félek egy kicsit. Mi lesz, ha Griff-san esetleg bántani fogja?

- Nem fogja. Beszéltem Griffel – mondom, mire Yukio érdeklõdve néz rám. – Bár nem mutatta, de én tudom, hogy izgatott. Õ is tudja, hogy ritka az értelmes és kivételesen gyönyörû pet. El fog jönni, és ne félj, nem fogja bántani a barátod. Griff akármilyen kegyetlen is tud lenni, tudja, hol a határ.

Yukio bólint, de érzem rajta az idegességet. Hát igen, már megtapasztalta Griff rossz oldalát. De talán Jack elõ tudja hozni belõle a jobbik énjét.

- Kicsim, tudsz jönni egy pillanatra? – szólok ki a szobából, miután elment fürdeni. Hamarosan hallom is, ahogy jön kifelé. Vizesen, egy szál semmiben. Így szeretem a legjobban. Minek az a sok zavaró ruha, amit le kell rángatni róla? De most más dolgokról kell beszélnem, amik õt is érinteni fogják. Persze nem szívesen hagyom egyedül, de nem ám. Kár, hogy Noriko-san pont most lett beteg. Akkor rábízhatnám Yukiot, de így nem lehet. Valamit ki kéne találnom.

- Mi történt? – kérdi, mire elmosolyodok, és intek neki, jöjjön közelebb. Mikor hozzám ér magamhoz húzom, és szenvedélyesen megcsókolom. Mennyire imádom csókolni édes ajkait. 

- Nincs baj Yukio, csak mondani szeretnék valamit – suttogom a fülébe, miközben a hátát simogatom. Majd a nyakába csókolok, fenekébe markolok, csókolom, simogatom, mire õ szorgosan nyögdécsel. Percekkel késõbb már az ágyon fekszünk, és belehatolok. De nagyon merev a szentem. – Lazíts! – sóhajtok fel. Érzem, hogy igyekszik, de nem megy neki. Hiába, mostanában sok izgalom érte, túl sok élmény. Elõkerült a barátja, meséltem neki Griffrõl, talán ezért van. De engem elragadnak a vágyaim, és nem tudok nekik parancsolni. 

~*~

- Ne haragudj, elragadtak a vágyaim – csókolom meg lágyan, miközben szeretkezés után már a karjaimban fekszik.

- Semmi baj – mondja tovább helyezkedve. - De mit szeretett volna mondani Hizaki-sama?

- Ja, igen... mikor hívtalak, kaptam egy e-mailt és egy telefont – mondom szomorúan. - Noriko-san sajnos nem tud jönni, ez az egyik rossz hírem. – Látom, hogy õt is elszomorítja a hír. - Lebetegedett és nem akar megfertõzni senkit, de egy hét múlva, ha jól lesz, meglátogat minket – mondom mosolyogva. - És akkor Jackhez is elmegyünk. A másik... Egy barátomnak lesz egy bemutatója, és mindenképp el kellene mennem. Tudod, a támogatók a késõbbiekben fontosak lesznek, és talán modelleket is tudok szerezni...

- El kellene utaznia, Hizaki-sama? – kérdi Yukio.

- Igen, de csak egy nap. Helyesebben nem is egy teljes nap, hiszen holnap dél körül indulnék, és holnapután reggel már haza is jönnék. – Megsimogatom az arcát. - De most nem akarlak magammal rángatni, ha nem jelentene neked gondot, hogy itt maradj addig. – Rám néz, az arca tûnõdõ.

De aztán rám mosolyog, és lágyan megcsókol, aztán gyorsan vissza is bújik karjaim biztonságába. Olyan édes, mint egy kiscica. Hihetetlen, mennyit változott pár hónap alatt. Ha elgondolom, milyen volt, mikor hozzám került, és milyen most, nos… Ég és föld a különbség.

- Én ennek örülnék... mármint ha itthon maradhatnék – hallom a hangját. Ez meglep. Szeretne egyedül lenni? Azt hittem, követelni fogja, vigyem magammal, vagy legalább kérni fog rá. - Nem Hizaki-samával van a baj, csak én szeretnék most egy kicsit... egyedül maradni. – Sóhajtva hint csókot a mellkasomra. - Tudja, Hizaki-samával lenni fantasztikusan jó érzés és nem is tudom szavakkal kifejezni ezt, de valahogy szeretném, ha Jack miatt és egyébként is... gondolkodhatnék egy kicsit.

- Ugye nem tettem ellened semmit? – kérdem a hátát simogatva. Remélem, nem tettem olyat, ami kellemetlenséget okozott volna neki.

- Dehogy! – feleli, a hangja õszintén cseng. - Csak annyi új inger ért mostanában, hogy szeretnék kicsit elmélkedni. Az, hogy már nem érzem magam petnek, hogy van barátom, hogy rátaláltunk Jackre, kicsit sok volt hirtelenjében. De biztos vagyok benne, hogy ha gondolkodhatok egy picit, akkor minden megoldódik – mosolyog rám. - Csak nem akarok a késõbbiekben bajt sem. Szóval... még jól is jön, ha Hizaki-samának el kell mennie. – Magamhoz ölelem, majd a hajába csókolva sóhajtok fel.

- Rendben, akkor legyen így – suttogom, majd lassan álomba merülök.
~*~

 Másnap reggel kissé idegesen hagyom ott Yukiot. Embereimnek megparancsolom, hogy fokozottan vigyázzanak rá, ha bárki megpróbál bemenni, fõleg Griff, tartóztassák fel. Embereim meghajolnak, elköszönök Yukiotól, majd beszállok a kocsimba, és indulok is. Nagyon ideges vagyok, egyrészt a bemutató miatt, másrészt, mert Yukio egyedül van otthon az embereimmel. Õk nem fognak hozzányúlni, hiszen tudják, hogy akkor azonnal fõbe lövöm õket. Inkább attól tartok, Griff rájön, hogy hol vagyunk, és megpróbál bejutni oda.

Hála égnek, a bemutató remekül zajlik, Ishida kiválóan lebonyolít mindent, és megismertet pár igen befolyásos emberrel, akik késõbb a támogatóim lehetnek. A magammal vitt ruhatervek – bár inkább csak vázlatok – elnyerik a tetszésüket, de õk is kissé merésznek gondolják õket. Javasolnak pár változtatást, és azt ígérik, eljönnek a nyári bemutatómra. Annyira ideges vagyok, hogy nem igaz. Sosem szoktam ilyen lenni. Ishida nyugtat, hogy semmi gond, minden rendben lesz, de nem tudok lenyugodni, hiszen az egyik lehetséges támogatóm maga Katsugiri Satoyama, aki nemcsak Japánban, de világszerte elismert divatguru. Nincs olyan ember a divatvilágban, aki nem ismerné a nevét. Még én is fejet kell, hogy hajtsak a tekintélye elõtt, holott az én családom jóval rangosabb az övénél.

Alig várom, hogy mehessek haza, és mikor végre hazaindulhatok, boldog vagyok. A zsebemben ott van Katsugiri-sama névjegykártyája, így már biztosan nem veszítem el. Már az idõpontot is leegyeztettük, hogy mikor érkezik, sõt, felajánlottam neki, hogy szobát szerzek Tokió legjobb szállodájában. Ha velem élne, az pofátlanságnak tûnne. Hazafelé még veszek valami szépet az én drágámnak, mégpedig egy szép nyakláncot, rajta egy vízcsepp formájú medállal. Biztosan tetszeni fog neki.

Épp befordulok a ház elé, amikor látom, hogy csoportosulás van. Ahogy kiszállok, látom, hogy az embereim próbálják visszatartani Griffet, aki a házba szeretne bejutni. Az ajtóban ott áll Yukio. A szemét, tehát rájött, hogy itt lakunk most. Yukio megkönnyebbülten sóhajt, ahogy meglát, és már indulna felém, amikor megállítom.

- Menj be a házba! – utasítom. – Most! Menj be, mindjárt megyek.

Bólint, és bemegy, látom, ahogy az ajtó becsukódik mögötte. Embereim még mindig Griffet tartják, aki gonoszul rám vigyorog.

- Szóval itt laksz a kis ringyóddal, mi? – sziszegi vigyorogva. – Most, hogy tudom, gyakrabban fogok idejönni.

- Nem jössz te sehová! – mondom ellentmondást nem tûrõ hangon. – Hordd el magad innen, míg jókedvemben vagyok!

- Különben mi lesz? – nevet fel. – Talán szólsz anikinek, hogy jöjjön ide, és távolítson el? Gyáva vagy, Hizaki! Gyáva, mert mindig aniki mögé bújsz. Semmire sem vagy képes, tudod? – a hangja gúnyos, de nem hagyom magam felbosszantani.

- Nem hívom anikit, ne félj – hajolok közel hozzá. – Hagyd békén Yukiot, õ nem a tiéd! És most takarodj! – keményen nézek a szemeibe, mire végre feladja.

Eltakarodik, de még válogatott sértéseket vagdos hozzám. Nem érdekel, sokkal jobban izgat, hogy Yukio hogy van. Bemegyek a házba, és a nappaliban találok rá, amint remegve vár rám. Mikor meglát, eleinte bizonytalan, de aztán felugrik, és hozzám futva ölel át, fejét a ruhámba fúrva. Átölelem, és megsimogatom a hátát, lágyan, nyugtatóan, kedvesen, hogy jelezzen neki, már nincs mitõl félnie, minden rendben van. Ahogy felemeli a fejét, szemecskéi könnyesek.

- Most már minden rendben – törlöm le a könnyeit. – Minden rendben, édesem, már elment. Nincs mitõl félned. Soha többé nem jön ide – ezt ugyan csak megnyugtatásként mondom, mert én sem vagyok benne biztos.

- Úgy megijedtem – néz rám. – Elõször azt hittem, Hizaki-sama az, de aztán rájöttem, hogy nem. Megpróbáltam elküldeni, de nem ment el. És… azt is tudja, hogy hová járkálok minden nap.

- Tud az intézetrõl? – kérdem meglepetten, mire Yukio bólint. – Ez nagy gond, habár ott úgysem merne bántani téged. Túl sok az ember, és Griff utálja a feltûnést. A legjobb lesz, ha ma nem mész el. Felhívom Hirotot, hogy ma nem érsz rá. Majd azt mondom, hogy fáradt vagy, jó?

Bólint, bár látom, hogy nagyon szeretné látni Jacket, de egy napot õ is kibír Yukio nélkül. Felhívom Hirotot, megtudom, hogy Jack jól van, és ígérem, hogy holnap bemegyünk. Beszélek neki Griffrõl is, mire megígéri, hogy megkettõzi az õrséget, hogy Griff ne juthasson be. Mikor kész vagyok, utasítom az egyik emberemet, hogy hozzon frissítõt nekünk, meg némi harapnivalót. Én pedig leülök Yukio mellé, és a zsebembõl elõveszem a kis ajándékdobozt.

- Neked hoztam, kicsim – nyújtom át. – Remélem, tetszeni fog.

- Köszönöm! – veszi át, majd mikor kinyitja, a szemei felcsillannak. – Ez csodálatos, Hizaki-sama! Köszönöm! – átölel, és megcsókol. – Sosem kaptam még ilyen szép ajándékot senkitõl. Nagyon szépen köszönöm!

- Nincs mit – mosolygok rá. – Várj, felteszem a nyakadra.

Gyönyörûen fest rajta, mintha neki készítették volna. Ugyan csak egy bizsu, de tudom, hogy neki a világ legszebb gyémántjánál is többet ér. Boldog vagyok, hogy õ boldog. Aztán elmesélem neki, hogy mi minden volt a bemutatón. Mikor megtudja, hogy egy nagy fejes, sõt, világhíres divatguru akar eljönni a bemutatómra, elkerekednek a szemei.

- Ez fantasztikus, Hizaki-sama! – mondja ámulva. – Ez hatalmas lehetõség Önnek.

- Remélem, megtisztelsz majd azzal, hogy elkísérsz – ölelem meg. – Nélküled nem lenne ugyanolyan. Sõt, elhívhatod Kazut is, meg Jacket és Hirotot is, ha szeretnéd. Sõt, Noriko-sant is, ha ráér, jó?

Elmosolyodva bújik hozzám. Tudom, hogy mennyit jelent neki ez az egész, hogy a barátaival lehet, hogy velem lehet. Azt hiszem, kezd megnyugodni végre.