|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Rauko | 2011. 02. 09. 16:35:53 | #11228 |
Karakter: Komagata Hiroji
Megjegyzés: Kenshinnek-VÉGE
Bocsi, de nem megy. Ihlet- és időhiány.
|
| oosakinana | 2010. 12. 27. 22:14:55 | #10072 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Hiroji-nak)
- Kenshin, segítenél nekem? – kérdezi, mire fény csillan a szemébe, amire elmosolyodok halványan.
- Persze, mester. Miben lehetek a szolgálatára? – elé lépek és úgy figyelem gyönyörű szemeit és ajkait.
- Egyel kevesebb a szivacs – mutat a padlóra. - És akkor már megmutatom, hogy hol vannak a felszerelések, te leszel értük a felelős. – kicsit összerezzenek, de nem tőle, hanem a felelősségtől, hiszen soha semmiért nem voltam még felelős. - Gyakorló katanák, szivacsok, yukata is van, ha valaki nem hoz. – elindul hátra, ahova követem. Szól a többieknek, de nem is foglalkoznak vele, hanem inkább tanulnak.
Beérve a szertárba hátrébb vezet, majd a szivacsok mögött a falnak nyom és megcsókol szenvedélyesen, amit már annyira vártam és engedelmesen nyitom ki ajkaimat, hogy nyelve utat találjon az enyémhez. Annyira édes a csókja, hogy akár meddig örömmel kóstolgatnám, de a keze becsúszik a ruhám alá, amire megszakítja a csókot és hátrébb lép tőlem.
- Ne haragudj, túl jól áll neked a fehér szín – mondja mosolyogva, miközben arcomon simít végig, de én csak elpirulok teljesen.
- Mit szerettél volna? – kérdezem kedvesen.
- Megbeszélni azt, ami szerintem neked is eszedbe jutott.
- Hogy mit teszünk most? – nézek kíváncsian szemeibe.
- Igen, Kenshin. – közelebb húz, és egy csókot hint homlokomra. - Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni a társaid előtt.
- Mindegyik tudja, hogy meleg vagyok – sóhajtok fel. - Azok között, akik itt vannak, mindenki utál. - mondom neki és lehajtom a fejemet.
- Rendben, akkor majd elintézem. – felkapom a fejemet. - Én is meleg vagyok, és ezt is tudják, nem emlékszel? – villantja rám édes enni való mosolyát. - Megoldjuk, ne izgulj. – megint megcsókolna, amiért már annyira áhítozok, de ekkor hangokat hallunk. Hiroji a fejével az ajtó felé int, amire veszem a lapot és a szivacsok között kezdünk el kutakodni.
- Komagata-san! Itt van? – szólal meg egy teljesen ismeretlen fiúcska hang.
- Itt vagyok hátul, jöjjön ide, kérem – mondja, aminek nem örülök. Egymás szemébe nézünk és gondolom, látja rajtam mit akar, de tudom, hogy nem lehet.
- Áhh, végre megvan – néz szerelmemre, majd amikor meglátom, hogy néz ki, elkezdek féltékeny lenni kicsit, hogy még is mi van, és mit keres itt.
- Miben segíthetek? – kérdezi Hiro kicsit bizonytalanul.
- Aya Yuu vagyok, mester – meghajol és látom, hogy nincs minden rendben. Hiro arca mintha megfagyott volna a neve hallatán.
- Azt mondtad…
- Igen. Ebbe az iskolába fogok járni – vigyorog rá, ami nekem egyre jobban nem tetszik.
- De... apád…
- Apa kerestette meg önt, sensei. Remélem, jól fogunk együtt dolgozni. Kint várom – kacsint rá és még a felkarján is végig simít, majd kimegy, de én felmorranok. Már gyűlölöm ezt a srácot.
- Ki ez a ribanc? Megölöm – morgok még mindig, mire a falnak nyom és ő bújik ölelésembe. - Ki ez? És mit akar tőled?
- Azon kívül, hogy vonszoljam a szertárba és keféljem kifulladásig? – néz fel szemeimbe. - Az apja a volt szeretőm. – összerezzenek szavaira. - Igen, én is követek el banális hibákat. Házas ember volt, gyerekkel. Szexeltünk a garázsukban, mikor a fiú ránk nyitott. Onnantól nem szállt le rólam. Elmenekültem, mert az apja túl befolyásos ahhoz, hogy magamra haragítsam. De úgy látom, felesleges volt… - eltolom kicsit magamtól és a szemébe nézek
- És te? Te mit akarsz ettől a kis dögtől? – veszett féltékeny vagyok, és nem akarom elveszíteni Hiro-t hiszen még csak most találtam rá nem akarom, hogy elhagyjon emiatt a kis szarzsák miatt.
- Én semmit nem akarok tőle – sóhajt fel. - Csak egy idegesítő, elkényeztetett kis dög.
- Aki a fejébe vette, hogy megdugatja magát veled – emelem fel a hangomat, de meg is bánom és nagyot sóhajtok.
- Figyelj. Nem tehetek róla, nekem is vannak hibáim. Ha te ezt nem tudod elfogadni, akkor kérlek, hagyjuk most abba. – a féltékenység miatt eléggé villámokat szórós szemekkel nézek fel rá, amin meglepődik, majd megfordul és elindul ki a szertárból.
- Várj… Hiroji! Várj már! – kiabálok utána, de semmi haszna. Nesze nekem nem akarom, hogy elvegyék tőlem, erre én kergetem el magamtól. Nem sokkal később megyek én is edzésre és beállok, de végig Hiroji-t figyelem és nagyon sajnálom a történteket.
Edzés után látom, hogy a kis féreg nem akar leszállni Hiroji-ról, de most nem mehetek oda pattogni. Megvárom, amíg elmegy és odamegyek Hiro-hoz.
- Meghallgatnál végre? – állok meg mögötte.
- Nekünk nincs miről beszélni. Hiba volt az egész, te még nem vagy elég felnőtt.
- Mihez?! Hozzád?! Kérlek… ne nevettess! - kiáltok rám. - Hiroji… sajnálom, oké? Az a srác nagyon helyes, én meg rohadtul féltékeny vagyok. Szőke, hosszú a haja, jó a segge, édes a hangja… - sorolom meglátásomat, és féltékenységemnek okait.
- Úgy véled, hogy engem egy szép fenék eltántorít attól, amit tényleg akarok? – néz végre rám. - Szeretnéd tudni, hogy mennyire nem? – magához rántva markol a fenekembe, amibe belenyögök, de valójában nagyon jól esik. - Aludj nálam. Bebizonyítom neked - belecsókol a nyakamba. -, hogy mennyire nem akarok mást, csak téged!
Nagyon jól esnek szavai és nem érdekel ki lát meg és ki nem meg kell csókolnom. Lábujjhegyre állva ölelem magamhoz és csókolom meg édes ajkait, amik annyira hiányoztak és annyira édesek. Érzem, hogy visszacsókol, amit jó jelnek veszek, közben fenekemet markolássza, amikre belenyögök a csókba.
Levegőhiány miatt szakítjuk meg a csókot, de ő nem hagyja abba és nyakamat kezdi el csókolgatni megint. Hajába túrva élvezek minden egyes pillanatot.
- Rendben. Hányra menjek? – kérdezem tőle, de csak tovább csókolgatja a nyakamat és nem enged el.
- Most. Haza se menj. – mondja halkan kicsit rekedtes hangon. Szorosan ölelem magamhoz és nem akarom most már én sem elengedni.
- Rendben. – egyezek bele, hiszen vele akarok lenni minden féle értelemben. Kicsit eltávolodik tőlem, majd egy kulcsot nyom a kezembe.
- Menj el hozzám. Ott várjál meg. Itt bezárok és utána megyek én is. – tájékoztat terveiről, amikbe beleegyezzek. Bólintok, majd még egy csókért visszapipiskedek hozzá, majd elindulok a házához.
Szerencsére nem zavarnak meg, egészen addig, amíg meg nem érkezek Hiroji házához. Az a srác fogja meg a karomat.
- Mit akarsz tőlem? – kérdezem komolyan és legszívesebben leköpném.
- Téged akarlak. – mondja a kis szöszi.
- Én meg leszarlak téged. Nem érdekelsz. – mondom komolyan és kirántom kezemet kezei körül.
- Hiroji az enyém lesz. Jobban fél apámtól, mint hogy elutasítsa őt. – mondja maga biztosan. – Ő az enyém lesz, ha te nem is. – mondja nekem, mire csak teljesen elé állok.
- Ide figyelj te kis takonypóc. Felejtsd el Hiroji-t egy életre. Ő már hozzám tartozik. Neked semmi közöd nincs hozzá és tenni fogok, hogy ne is legyen. – mondom komolyan szinte sziszegve. Elkezd nevetni, amivel csak tovább hergel.
- Ez jó. Köszi, jót nevettem. – mondja mosolyogva. – Ő már azelőtt az enyém volt, hogy megismert volna téged. – vágja hozzám és hallom, hogy megérkezett valaki.
- És akkor mi van? Az csak a múlt, de most a jelenben vagyunk. – jelentem ki. – Mindenkinek hibái a múltjaiban, ami a múlt marad örökre. – mondom még mindig.
- Mondod te. Akinek se anyja, se apja. – vágja a fejemhez irtó nagy sebet szakít fel, de nem mutathatom ki.
- Fogd be a pofád, de elkényeztetett, kis hülye gyerek. – mondom neki, mire Hiro kezeit érzem meg vállamon.
- Kenshin hagyd. – mondja, majd folytatja helyettem, mert én jelen pillanat sírás szélén állok. – Yuu te meg jobb, ha hazamész édesapádhoz. – mondja neki, majd magához ölelve be visz a házába, ahol be is zárja az ajtót.
Leültet a kanapéra, majd hoz egy kis vizet és elém nyújtja.
- Minden rendben van? – kérdezi, mire elveszem és bele iszok.
- Igen. – válaszolom halkan, de egy cseppet sem vagyok jól. Irtózatos fájdalom van a szívemben, de nem mutathatom ki. Nem lehet egy síró pityogó kis fiú, akit mondott.
- Ha gondolod, nyugodtan lefürödhetsz, hogy felfrissülj. – ajánlja fel, mire ránézek.
- Köszönöm. – felállok, majd odamegyek, szorosan megölelem, amit viszonoz. Nem kérdez semmit, csak ölel, és itt van velem.
Nem akarom elengedni. Annyira megnyugtat így a közelsége és a jelenléte. Örülök, hogy itt van nekem. És soha többet nem leszek féltékeny, mert az csak elveszi z eszemet és meghülyülök miatta.
Kicsit eltávolodok tőle, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni, majd ajkaihoz közelítve megcsókolom, amit egyből viszonoz. Szenvedélyes csókcsatára invitálom, ami csak egyre forróbb lesz és egyre mohóbb. Kívánom őt és akarom nagyon. Elkezdem simogatni, majd a felsője alá is becsúsztatom a kezemet, de ekkor megállítja cselekedeteimet és a szemembe néz.
- Nem kell ezt csinálnod. Láttam, hogy viselkedtél Yuu-val bebizonyítottad, hogy nem volt igazam.
- Azt mondtad bebizonyítod, mennyire akarsz engem. – kezdem el, majd folytatom. – és én is szeretném bebizonyítani, hogy te mennyire kellesz nekem. – nézek mélyen a szemébe. – Szeretlek Hiroji. Nem akarlak elveszíteni. Sajnálom, hogy akkor úgy viselkedtem, de már ahogy hallhattad sok mindenkit veszítettem el az életben és nem akarlak téged is elveszíteni. – mondom neki őszintén és érzelgősen.
Egy ideig csak nézzük egymást és senki nem mond semmit, de a végén megtöröm az egyhelyben való állást. Odahajolok hozzá és megcsókolom lágyan, miközben a tarkóját simogatom. Most már kezd kicsit felébredni. Viszonozza csókomat, majd felemelem a karjaiba és elkezd a háló felé vinni. Bemegyünk, letesz az ágyra és felém támaszkodva néz gyönyörű szemeivel az enyémekbe.
- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezi meg, mire csak egy válaszom van.
- Érezni akarom, ahogy birtokolsz, és a magadévá teszel minden értelemben. – mondom őszintén és halvány mosollyal, ami remélem, meghozza a kellő hatást és minden úgy fog alakulni, ahogy eredetileg tervezte.
|
| Rauko | 2010. 12. 27. 13:16:28 | #10051 |
Karakter: Komagata Hiroji
Megjegyzés: ~ Kenshinnek
Kérdésemre adott válasza kielégítő, és az is tetszik, ami utána jön. Közös vacsora, beszélgetés, majd heves csókcsata, amit meg kell szakítunk, ugyanis kellemetlen lenne, ha nem tudnék leállni. De ez a kölyök túl aranyos, nagyon nehezen tudom tartani magam a józan eszem által diktált dolgokhoz. Folyamatosan az jár a fejemben, ahogy alattam nyög, és felsóhajt, amikor végigcsókolom mellkasát…
De amikor rábólint a kérdésemre, azt hiszem,. ki nem mondatlanul kezdtünk kapcsolatba. Az csak megerősít ebben, hogy nem akarom az első este lefektetni. Bár ő fiatalabb, vadabb és tüzesebb nálam, gyanítom, hogy az egész estés szex nem lenne ellenére. De nem ma. Ma csak csókolózunk, beszélgetünk, majd külön zuhanyozás után, az ágyban fekve simogatjuk egymást egészen addig, amíg el nem nyom mindkettőnket az álom.
Másnap reggel felkelünk, és kifejezetten élvezem, ahogy simogatja az arcomat, és a hajammal játszik. Pajkos fiú, és tényleg jó vele lenni. De minden jó véget ér egyszer, ahogy a reggel is. Simogatjuk és csókoljuk egymást, majd felkelünk és öltözünk, hiszen neki még haza kell ugrania, mert ahogy láttam, semmit sem hozott magával az edzésre.
Már a teremben vagyok, amikor belép. Csak ekkor jut eszembe, hogy egy szót sem beszéltünk arról, hogy mit fogunk most csinálni, de ami nagyobb baj, hogy a fehér yukata, amit a tanítványok nálam hordanak túl jól áll neki ahhoz, hogy másra is tudjak koncentrálni. De ezt akkor is meg kellene vele beszélnem. De mit találjak ki, hogy ne hozzam magunkat kellemetlen helyzetbe, és… ohh! Megvan!
- Kenshin, segítenél nekem? - nézek rá kedvesen, és a kis fényt a szememben biztos, csak ő veszi észre, hiszen más nem is keresné.
- Persze, mester. Miben lehetek a szolgálatára? - kérdezi elém lépve, mosolyogva.
- Egyel kevesebb a szivacs - mutatok a padlóra. - És akkor már megmutatom, hogy hol vannak a felszerelések, te leszel értük a felelős. - Kicsit összerezzen, a többiek nem is foglalkoznak a dologgal. - Gyakorló katanák, szivacsok, yukata is van, ha valaki nem hoz. - Elindulok hátra, de előtte odaszólok a többi tanítványnak, hogy várjanak türelmesen, de biztos valami dolgozat lesz, mert ez sem érdekli őket, csak kézzel írott füzeteket bújnak csoportokba verődve.
Hátra érve belépek a szertárba, és ő is, majd kicsit hátra húzom, a falig, ahol már takarnak a szivacsok, ha belép valaki. Lágyan megcsókolom, mire engedelmesen nyitja is a száját, amit én nagy örömmel fogadok. Mikor viszont kezem a yukata alá csúszik, megszakad a csók, és kicsit eltávolodok tőle.
- Ne haragudj, túl jól áll neked a fehér szín - mosolygok rá, és végigsimítok az arcán, mire elpirul. Édes kölyök.
- Mit szerettél volna? - kérdezi kedvesen.
- Megbeszélni azt, ami szerintem neked is eszedbe jutott.
- Hogy mit teszünk most? - néz a szemembe.
- Igen, Kenshin. - Közelebb húzom, és homlokon csókolom. - Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni a társaid előtt.
- Mindegyik tudja, hogy meleg vagyok - sóhajt fel. - Azok között, akik itt vannak, mindenki utál. - Szemeiben furcsa, szomorú fény csillan, de megértem. A magány kegyetlen.
- Rendben, akkor majd elintézem. - Felkapja a fejét, és rám néz. - Én is meleg vagyok, és ezt is tudják, nem emlékszel? - mosolygok rá. - Megoldjuk, ne izgulj. - Újabb csókért hajolok ajkaira, de ekkor valami furcsa hangot hallok. Valaki jön, ezért elengedem Kenshint, és az ajtó felé intek a fejemmel. Elkezdünk a szivacsok között matatni, mire belép valaki.
- Komagata-san! Itt van? - hallok meg egy ismeretlen hangot.
- Itt vagyok hátul, jöjjön ide, kérem - szólok ki neki, és közben Kenshinre nézek. Szemeiben ég a vágy a csókért, de ő is tudja, hogy már nem lehet, csak ha vége az edzésnek.
- Áhh, végre megvan - néz rám pajkos tekintettel egy srác. Kenshin korabeli lehet a fiú, haja hosszú, szőke, a válla alatt ér. Szemei zöldek, vékony, helyes kölyök. Az arca kicsit ismerős…
- Miben segíthetek? - nézek rá bizonytalanul.
- Aya Yuu vagyok, mester - hajol meg, nekem pedig összeszorul a torkom.
- Azt mondtad…
- Igen. Ebbe az iskolába fogok járni - vigyorog rám. Kiver a víz, majdnem összeesek, hiszen nem lehet ő!
- De... apád…
- Apa kerestette meg önt, sensei. Remélem, jól fogunk együtt dolgozni. Kint várom - kacsint rám, végigsimít felkaromon, és kilibben. Kenshin felmorran mellettem.
- Ki ez a ribanc? Megölöm - forrong, és meg is értem. Finoman tolom hátát a falnak, és karjai közé bújok… most olyan jó. - Ki ez? És mit akar tőled?
- Azon kívül, hogy vonszoljam a szertárba és keféljem kifulladásig? - nézek fel rá. - Az apja a volt szeretőm. - Összerezzen. - Igen, én is követek el banális hibákat. Házas ember volt, gyerekkel. Szexeltünk a garázsukban, mikor a fiú ránk nyitott. Onnantól nem szállt le rólam. Elmenekültem, mert az apja túl befolyásos ahhoz, hogy magamra haragítsam. De úgy látom, felesleges volt… - Kicsit eltol magától, és a szemembe néz.
- És te? Te mit akarsz ettől a kis dögtől? - Látom rajta, hogy mennyire féltékeny, de sajnos én túl jól ismerem ezt a családot… Yuu azonnal tudta, mi van köztünk, le fog csapni Kenshinre is. De erről jobb, ha most nem szólok neki, azt hinné, hogy csak magamat akarom menteni.
- Én semmit nem akarok tőle - sóhajtok fel. - Csak egy idegesítő, elkényeztetett kis dög.
- Aki a fejébe vette, hogy megdugatja magát veled - emeli fel a hangját, de fel is sóhajt azonnal.
- Figyelj. Nem tehetek róla, nekem is vannak hibáim. Ha te ezt nem tudod elfogadni, akkor kérlek, hagyjuk most abba. - Villámokat szóró szemekkel nézek rá. Nem vártam, hogy engem fog hibáztatni valamiért, amit nem is érthet!
- Várj… Hiroji! Várj már! - kiabál utánam, de nem érdekel. Kilépek a terembe, és a többiekre nézve intek, hogy az edzés kezdődik. Pár perccel később követ Kenshin is, beáll a többiek közé, de végig engem néz, szemeiben látom, hogy sajnálja, de akkor sem engedem közel magamhoz újra. Éretlen, fiatal kölyök, és eleve hiba volt részemről belekeveredni vele bármibe is!
Az edzés végén Yuu odajön hozzám bájologni, hogy menjek el hozzájuk, az apja vár. Sürgős dolgomra hivatkozva rázom le, és küldöm ki, és észre sem veszem, hogy még mindig nem vagyok egyedül.
- Meghallgatnál végre? - áll meg mögöttem Kenshin.
- Nekünk nincs miről beszélni. Hiba volt az egész, te még nem vagy elég felnőtt.
- Mihez?! Hozzád?! Kérlek… ne nevettess! - kiált rám. - Hiroji… sajnálom, oké? Az a srác nagyon helyes, én meg rohadtul féltékeny vagyok. Szőke, hosszú a haja, jóa segge, édes a hangja… - sorolja azt, ami tényleg Yuu előnyére vállhat még.
- Úgy véled, hogy engem egy szép fenék eltántorít attól, amit tényleg akarok? - nézek rá. - Szeretnéd tudni, hogy mennyire nem? - Magamhoz rántom, és a fenekébe markolok, mire felnyög. - Aludj nálam. Bebizonyítom neked - csókolok nyakába -, hogy mennyire nem akarok mást, csak téged!
|
| oosakinana | 2010. 11. 18. 21:01:24 | #9378 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Hiroji-nak)
- Rendben. De akkor nálam leszünk, rendben? – rám mosolyog, de nekem csak a szemeim kerekednek ki és nem tudom, hogy most mi lesz, vagy mit szeretne.
- Hát, ez talán…
- Ne izgulj, nem foglak megfektetni az első, adandó alkalommal – teszi a kezét a vállamra. - Helyes kölyök vagy, ez tény. De a tanítványom. És a tanár-diák viszony számomra szent. – amint meghallom, szavait elszomorodok, hiszen eddig volt bennem egy kis remény. - Csak nem csalódott vagy?
- Jaj, dehogy – kezdem menteni a menthetőt. - Csak furcsa volt ezt így hallani.
- Annyira furcsa, hogy el is szomorodtál miatta? – kérdezi komolyan.
- Hiroji, kérlek – sóhajtok fel és kicsit kínosan érzem magam.
- Szerintem is kezd kínossá válni, ne aggódj. – leírja a címét, majd a kezembe adja. - Hat után várlak. Nincs olyan kaja, amit ne szeretnél, ugye? – kérdezi ellépve tőlem.
- Mindent megeszek – válaszolok illedelmesen. - Hat után megyek.
- Akkor este – elköszön én meg távolodó alakját figyelem. Elszomorodok, hogy nem lehet közöttünk semmi, pedig annyira szeretném, de akkor hiába szeretném ennyire úgy sem lesz. Visszamegyek, és még táncolok egy kicsit a haverokkal, de semmi nem jön össze, amit szeretnék. Állandóan csak tévesztek, és sokat esek, ezért úgy döntök, haza megyek, mielőtt még összetörném magam.
Hazaérve egy magam találom a házban. Nagyot sóhajtok. Felmegyek a szobámba és elmegyek fürdeni, hogy felfrissüljek kicsit. Nagyon jó érzés, ahogy a víz végig folyik testemen és még jobban esik, hogy kicsit ki mossa belőlem a gondokat és teljesen ellazulok tőle. Annyi imádok tusolni, de sajnos minden jónak véget kell érnie. Kiszállva a tus alól magam köré tekerem a törölközőt. Bemegyek a szobába és eldőlök az ágyon, ami következtében egy kicsit el is alszok.
Mikor felébredek, az órára nézek, és akkor látom, hogy fél órám van készülődni és megérkezni a megadott címre. Elkezdek kapkodni. Felöltözök, befújom magam egy kis parfümmel, és sipirc itthonról elfele, mert el fogok késni. Nem tudom, de úgy izgulok az este miatt. Nem akarom, magam tévhitbe kergetni, de olyan jó, amikor vele vagyok.
Megnézem az órámat, mikor megérkezek és hat múlt pár perccel. Becsengetek és várok türelmesen, hogy ajtót nyisson.
- Korán jöttem? – nézek pislogva, mikor csak Hiroji fejét látom meg és a felcsatolt haját.
- Hát, nem. Nem te vagy a hibás, én csúsztam el a készüléssel. De gyere csak be – belépek a házba. Körbe nézek, majd mikor az ajtó bezárul, odafordítom fejemet, de lehet nem kellett volna. Teljesen elpirulok, ahogy meztelen testét látom és csak egy száll törölköző takarja. - Ne haragudj, nem direkt. Csak későn vettem észre, hogy már ennyi az idő.
- Se… semmi baj – hebegem és teljesen a meztelen mellkasa rabja lettem. Olyan erős és izmos. Egyszerűn gyönyörű és tökéletes. - Mondták már, hogy mennyire szexi vagy? – kérdezem mosolyogva.
- El sem hiszed, hányszor hallottam - sóhajt fel. - De inkább tőled, mint idős, potrohos férfiaktól - nevet fel. - Köszönöm. Ha gondolod, fedezd fel a lakást, amíg felkapok valamit – mondja, mire csak bólintok egyet. - Sietek. – amint kimondja, már nem is látom a nappaliba, sem előttem. Elkezdek körbe mászkálni, de a gyűjteményeken meg akad a tekintetem. Annyira szépek az ilyen kardok. Tudom, hogy a matekot és a pókert szeretem, de titokban a kardok nagy rajongója is vagyok, de nem tudok róluk semmit és nem is értek hozzájuk, de az alakjuk és a kinézetük nagyon tetszenek. Ahogy nézelődök, egyszer csak karokat érzek meg hátulról. Tudom, hogy Hiroji az, de nem tudom hova tenni ezt a cselekedetét, de nem fogom elküldeni, mert nagyon jól esik a közelsége és még többet szeretnék belőle.
- Tetszenek? – érdeklődik szinte teljesen a nyakamba fúrva, mire nem bírom tovább és a kezeit kezdem el simogatni.
- Nem értek az ilyesmihez, de nagyon szépek. – megfogja a kezemet és a legalsóhoz rakja kezemet. Végig húzza ujjamat a pengén, de én közben teljesen extázisban vagyok, hogy ilyen közel van hozzám. Nem merek levegőt venni, mert akkor félek, hogy olyan csinálok, ami nem lenne helyes.
- Ne félj, nem vágod meg magad – sóhajt egyesen a fülembe, amire kicsit végig szalad a hátamon a hideg, de pozitív értelemben. - Vigyázok rád.
- Nem a kardtól…
- Ohh, a közelségem zavar? – nevet fel bársonyos hangján, ami engem már az első pillanattól fogva vonzott hozzá.
- Nem mondhatnám, hogy zavar… ellenkezőleg. De te mondtad…
- A dolgok változnak, Kenshin. Ahogy az emberek. – megfordít és rám néz. - De ha nem akarod, semmit sem fogok erőltetni. Csendben megvacsorázunk és elfelejtjük az estét – mosolyog rám.
- Ne… - szólalok, meg és rá nézek. – Nem akarom, ha semmisnek vennénk ezt a vacsorát. – mondom neki és el is pirulok kicsit.
- Rendben, majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. – mosolyog és bégig simítja a karomat. – De most menjünk, vacsorázzunk meg. – mondja, majd meg fogja a kezemet és a konyha felé kezd el vinni. Annyira jól esik minden érintése. Megveszek minden érintéséért. Úgy szeretném, ha lenne közöttünk valami, az olyan jó lenne és végre én is érezném, hogy valakinek fontos vagyok.
Leülünk enni és valami isteni menüt csinált. Mindent megeszek, amit kiszedek magamnak, hiszen valami istenien főz. Igaz, hogy én is tudok főzni, de az én főző tudásom emellett labdába sem rúghatna.
Evés közben beszélgetünk, és kicsit jobban megismerjük egymást. Belsőséges dolgok is szóba kerülnek néha, de olyankor vagy én vagy Hiroji témát váltunk, hogy ne érezzük kínosnak a dolgokat. De nagyon jól el tudunk beszélgetni mindenről. Nagyon jól érzem magam a társaságában.
Észre sem veszem mennyire telik az idő és holnap pedig suliba kéne menni, mert ma sem voltam, de hát nem tudok mit csinálni, ha nem megy, akkor nem megy. Egyszerűen nincs kedvem elmenni innen, csak itt akarok lenni és beszélgetni Hirojival vagy esetleg, még amit engedne.
- Mihez lenne kedved? – érdeklődik Hiro, amivel visszahoz a valóságba.
- Csak veled lenni. – mondom egyből rávágva nem is gondolkozva, mire csak mosolyogva néz rám.
- Mindent meg lehet oldani. – mosolyogva néz rám, majd közelebb hajol, és ajkaimat veszi birtokba. Eleinte nem tudom, mit tegyek, de a végén úgy döntök, hogy viszonzom a csókot.
Annyira édes és finom ajkai vannak nem is, tudom, hogy fogok nekik ellenállni, hogyha esetleg azt mondja, hogy fejeltsük el ezt a mai estét, mert én nem akarom. Lassan mind a ketten felállunk és egymásba gabalyodva, ölelkezve csókoljuk egymást. Teljesen bele vagyunk feledkezve a másikba. Mintha megállna az idő és csak miattunk.
Levegőhiány miatt sajnos szét kell válnunk. Mélyen nézünk egy más szemébe és próbáljuk a másik gondolatait kitalálni, bár az enyémek, lehet, hogy az arcorma vannak írva.
- Biztos, hogy ezt szeretnéd? – érdeklődik és elég komolynak hallom a hangját.
- Igen százszázalékosan. – válaszolom kérdésére, amire csak egy halvány mosolyt enged el, közel hajol hozzám, de nem tesz semmit, csak vár, hogy mit lépek.
Megszüntetem a köztünk lévő távolságot, és szenvedélyesen kezdem el csókolni. Karjaimat nyaka köré fonom, és úgy mélyítem, ahogy csak tudom a csókot. Kezemmel tarkóját cirógatom, majd finoman beletúrok édes hajába, ami még mindig fel van csatolva, de nem baj így is nagyon szívdöglesztő és teljesen levett a lábamról.
Ahogy csókol az, valami fergeteges, még soha nem éreztem ilyen bizsergető érzést, egyetlen egy csóknál, sem amit eddig kaptam, vagy adtam. Szinte beleolvadok karjaiba és olyan tökéletes érzés, hogy ennél jobb nem is kell. Csak őt akarom, egyedül erre már rájöttem.
Ahogy lenni szokott minden jónak és élvezetesnek véget kell érnie. Kicsit lihegve nézünk egymás szemébe. Megsimogatja a z arcomat, én meg belesimulok érintésébe és simogatásába.
- Holnap lesz órás az enyémen kívül? – érdeklődik.
- Azt, hiszen nem, mert nem fogok bemenni. – jegyzem meg mosolyogva.
- Biztos, jó, ha nem mész be?
- Most jobb elfoglaltságom van. – válaszolom mosolyogva és kicsit kacéran is.
- Mondtam, hogy első este nem fektetlek meg. – mondja és kicsit komolyan is.
- Én rád gondoltam nem az ágyra és a szex-re.
- Helyes. Jó fiú. – vigyorodik el – akkor gondolom, itt maradsz nem? – megérzem, hogy elkezdi a derekamat simogatni ahol a keze található.
- Azt hiszem igen, ha te is így gondolod.
- Nem kérdeztem volna, ha nem így gondolnám. – bólintok, majd egy csókot kapj ajkaira. Megfogja a kezemet és felvezet a hálóba, ahol körbe nézek. Nagyon ízlésesen van berendezve minden. Annyira jó és teljesen otthonos még egy olya személynek is aki éppen nem itt lakik.
Beszélgetünk, majd elmegyünk fürdeni még egyelőre csak külön-külön, hogy ne legyen semmi gond, meg ne támadjuk le egymást, majd bemegyünk a hálóba. Egy kicsit fáradtak vagyunk, ezért bebújunk az ágyba. Egymással szembe fekszünk és a másik szemét, figyeljük, miközben cirógatjuk egymást minden fele.
Már érzem, hogy nem sokáig fogok fent maradni, ezért odabújok Hiroji-hoz, aki magához ölelve simogatja a hátamat, ami annyira megnyugtat, hogy el is alszok.
~*~
Másnap reggel felébredek, és meglepetéssel konstatálom, hogy Hiro még alszik. Mosolyogva könyököl fel mellé. Eleinte mellkasán játszok, végül áttérek az arcára. Finoman cirógatom és egy kósza hajtincset is kiseprek az arcából. Nem tudom pontosan mennyi ideje, simogathatom, de egyszer csak elkezd ébredezni és gyönyörű szemeit, rám emeli.
- Jó reggelt. – köszönt, majd kezeit a tarkómra csúsztatja és lehúz maghoz, hogy édes csókot váltsunk, amit örömmel viszonzok. – Ezt az ébresztőt minden nap el tudnám viselni. – jegyzi meg édes csókunk után.
- Én meg mindent egybe véve, ami rólad szól. – válaszolom, és tovább simogatom édes bájos arcát.
Egy kis reggeli hempergés után, kimászunk és az ágyból, de nekem haza kell mennem, mivel semmi cucc nincs nálam, így még edzésre sem tudok menni. Elbúcsúzunk egymástól és boldogan lépdelek haza fele. Testvérem még alszik, mert éjszakázott így nem keltem fel. Összeszedem a cuccaimat és lépek is edzésre, mert nem akarok elkésni.
Mikor megérkezek, látom, hogy már páran vannak, Hiro-t keresem szememmel, aki most jött ki az öltözőből. Őt figyelem és most kicsit nem tudom, hogy reagáljak, vagy mit csinálhatok és mit nem. Azt hiszem ezt meg kellett, volna beszélni. Őt figyelem és kíváncsi vagyok, hogy ő mit fog lépni és akkor én is úgy alkalmazkodok a helyzethez, mert nem akarok a terhére lenni és kínos helyzetbe, sem akarom hozni, így csak várok türelmesen.
|
| Rauko | 2010. 11. 16. 15:30:24 | #9345 |
Karakter: Komagata Hiroji
Megjegyzés: Kenshinnek
A ramen közben megtudom, hogy meghaltak a szülei, beszél a terveiről, az életéről… és eleinte végig fogjuk egymás kezét. Aranyos fiú, de egyelőre fogalmam sincs, hogy akarok-e tőle valamit komolyabban, vagy csak jót tesz az egómnak, hogy egy hat évvel fiatalabb fiú megerőszakol a tekintetével. Bár, így végignézve rajta… teljesen egyértelmü, hogy ki-hol lenne. Magasabb vagyok, izmosabb és férfiasabb, mint ő. Ennek ellenére el tudnám viselni, hogy… Na, hagyjam abba az elmélkedést!
Mielőtt elválunk, megbeszéljük, hogy valamikor összefutunk, de nem számítok sok sikerre, majd az edzésen úgyis meglátom. Hazamegyek inkább és lefekszem aludni. Van holnap egy kis dolgom, és, bár tanítanom nem kell, vásárolni mindenképp és egy séta sem ártana.
Meg is ejtem mindezt másnap, ám, amikor a parkhoz érek, furcsán nagy tömeg áll körben, belülről zenét hallani. Gondolom, táncosok. Odamegyek, és meg is látom Kenshint. Már félmeztelen, de nagyon ügyes. Ezt a mozgáskultúrát még én is tudom majd használni az edzéseken. Szerencse, hogy ezt láttam. Egyrészt jót tett a terveimnek az órákkal kapcsolatban, és Kenshinnek igazán jó teste van, így nem meglepő, hogy még akkor is falom szemeimmel, mikor már beszélgetünk. Nem akarja, hogy szóljak a lógásról az igazgatónak, és nekem itt a tökéletes alkalom, hogy újra elhívjam magammal enni valamit. De ebéd helyett ő inkább a vacsorára szavaz…
Vacsora? Hm… két egyedülálló, meleg pasi elmegy együtt vacsorázni. Ez nagyon sok mindent jelent, de pont nem azt, amire gondolok jelenleg. Nem feltétlenül kell lefeküdnünk egymással. Pláne, hogy ő a tanítványom. Nem engedhetek meg magamnak ekkora luxust. De attól áthívhatom vacsorázni.
- Rendben. De akkor nálam leszünk, rendben? - mosolygok rá, mire kikerekednek a szemei.
- Hát, ez talán…
- Ne izgulj, nem foglak megfektetni az első, adandó alkalommal - teszem vállára a kezem. - Helyes kölyök vagy, ez tény. De a tanítványom. És a tanár-diák viszony számomra szent. - Kicsit elszomorodik. - Csak nem csalódott vagy?
- Jaj, dehogy - kezd mentegetőzni. - Csak furcsa volt ezt így hallani.
- Annyira furcsa, hogy el is szomorodtál miatta? - kérdezem komoly hangon.
- Hiroji, kérlek - sóhajt fel.
- Szerintem is kezd kínossá válni, ne aggódj. - Leírom egy papírra a címemet és a kezébe adom. - Hat után várlak. Nincs olyan kaja, amit ne szeretnél, ugye? - kérdezem már ellépve mellőle.
- Mindent megeszek - válaszolja készségesen. - Hat után megyek.
- Akkor este - köszönök el és irány a bolt. Nem csinálhatok semmi erős kaját, hiszen holnap edzés. Nem akarom, hogy megfeküdje a gyomrát a dolog, úgyhogy veszek halat és csirkemellet, grillezem, és ugyanúgy grillezek zöldségeket is hozzá. Kaliforniai paprikát, cukkínit, ilyeneket. Kicsi fűszer elfér ugyan rajta, de nem viszem túlzásba. Hát, pedig hogy tiltakoztam a konyhai grill ellen, és tessék: jól jön.
Fél hat és már mindennel kész vagyok. Büszke is vagyok magamra, szépen terített asztal, de mégsem keltek vele olyan benyomást, mintha meg akarnám kérni a kezét, vagy valami. Egyszerű tányérok és étkészlet, semmi virág vagy gyertya, hiszen ez nem randi, csak… öhm… meghívás. Bár, ha csak egy meghívás, akkor miért nem tudom eldönteni, mit vegyek fel?! Itt szambázok egy szál törülközőben, és még csak az alsót sem választottam ki. A hajam vizes és fel van tűzve, meg sem szárítottam még. De mennyi az idő…? Jesszus! Már hat múlt! Azta…. ám mielőtt ennél is mélyebb pánikba zuhanhatnék, csengetnek. Fergeteges. Amilyen mázlim van, ez tuti Kenshin. Az ajtóhoz lépek, és kinyitom, de csak a fejemet dugom ki.
- Korán jöttem? - néz rám pislogva.
- Hát, nem. Nem te vagy a hibás, én csúsztam el a készüléssel. De gyere csak be - invitálom kedvesen, mire belép. Ahogy záródok az ajtó, feltárul előtte egy törülközővel takart testem, és még én is elpirulok, hát még ő… - Ne haragudj, nem direkt. Csak későn vettem észre,. hogy már ennyi az idő.
- Se… semmi baj - hebegi, de teljesen bele van merülve a mellkasom bámulásába. - Mondták már, hogy mennyire szexi vagy? - kérdezi mosolyogva.
- El sem hiszed, hányszor hallottam - sóhajtok fel. - De inkább tőled, mint idős, potrohos férfiaktól - nevetek fel. - Köszönöm. Ha gondolod, fedezd fel a lakást, amíg felkapok valamit - mondom kedvesen, mire bólint. - Sietek. - És már rohanok is a háló felé. Közben konstatálom, hogy a hajam az még mindig vizes, de nem fogom elkezdeni szárítgatni, mikor Kenshin már itt van. Felkapok egy fehér farmert, egy lilás árnyalatú inget, és hagyom feltűzve a hajam. Kicsi parfüm, mert azért nem hagy hidegen a srác, a fekete nadrágja és a piros, cipzáras felsője, ami alatt nyilvánvalóan csak a csupasz mellkasa van. Még egy trikó sincs. Szexi a srác, ezt tagadni is kár. Tetszik is, ezt meg, ha akarnám, sem tudnám letagadni. Mindenesetre azt hiszem, nem kellene közelednem felé. Bár, ha az este úgy alakul, nem fogom hazaküldeni. Néha én is lehetek rossz, a nagymesterek is hibáznak néha, pláne huszonhat évesen, és ha egy szexi, húsz éves fiú van épp a nappalijukban. Ki is lépek a helyiségbe, és Kenshin épp a katanáimat nézegeti a falon. Az ördög dolgozik bennem, így mögé lépek, és hátulról karolom át. Na, ennyit az ellenállásomról.
- Tetszenek? - kérdezem nyakába suttogva, mire megsimogatja a kezem.
- Nem értek az ilyesmihez, de nagyon szépek. - Megfogom a kezét, és a legalsóhoz vezetem. Finoman tartom ujjait, majd végighúzom az egyiket a kanata pengéjén. Érzem, hogy levegőt sem vesz…
- Ne félj, nem vágod meg magad - sóhajtok egyenesen a fülébe. - Vigyázok rád.
- Nem a kardtól…
- Ohh, a közelségem zavar? - nevetek fel.
- Nem mondhatnám, hogy zavar… ellenkezőleg. De te mondtad…
- A dolgok változnak, Kenshin. Ahogy az emberek. - Megfordítom, és ránézek. - De ha nem akarod, semmit sem fogok erőltetni. Csendben megvacsorázunk és elfelejtjük az estét - mosolygok rá.
|
| oosakinana | 2010. 09. 14. 17:40:19 | #7789 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Hiroji-nak)
- Kensin! – meghallom, mester hangját mire megállok. - Sétálj vissza, és ülj le. A fiatalember pedig álljon fel, és menjen ki a teremből. – meglepődök, majd nem akarok ellenkezni, ezért inkább visszamegyek és leülök a helyemre.
- Csak nem ön is buzi, mester? – kérdezi a srác, de itt már senkinek nincs kedve nevetni. Szinte érezni lehet a feszültséget. Odasétál, majd a hajánál fogva húzza fel a fiút.
- Nem, én nem vagyok buzi. Én homoszexuális vagyok, de veled ellentétben van agyam, használom, és nem szólnék be egy olyan férfinek, aki húsz éve kardokkal kel és fekszik – hallom komoly hangját, de a szavaitól kicsit jobban meglepődök, mint a hangján.
- Én.. izé… - próbál valamit kinyögni a srác, de nem tud. Hiroji elengedi a haját és visszakerül a földre.
- Takarodj a szemem elől. Ha rajtam múlik, sosem végzed el ezt az iskolát, és jelenteni fogom az igazgatótoknak, hogy van egy homofób a csoportban.
- Akkor én meg megmondom, hogy maga is, és Kenshin is buzik!
- Gondolod, neked hisznek, aki egy komolytalan, szerencsétlen kis senki, vagy nekem, aki huszonhat évesen nagymester lettem, filmekben szerepeltem, és egyedül vezetek egy dojot? – mondja komolyan, majd felém pillant és küld egy mosolyt, mire csak azt éri el, hogy elvörösödök. - Te sem beszélsz, én sem. De a szemem elé ne kerülj. És ha megtudom, hogy bárkinek visszaszólsz emiatt, jelenteni foglak. – lök rajta egy kicsit, mire a srác úgy megy ki, hogy a tolóajtónak nem sok kell, hogy kiessen a helyéről. - Azt hiszem, mára ennyi – sóhajt egyet - Szerdán várok mindenkit, teljes felszerelésben. – mindenki sugdolózva távozik, de nem akarom hallani, hogy miket mondhatnak. Elég ügyes vagyok, hogy magam is kitaláljam. Csak állok és várok, ahol eddig voltam és Hiroji-t figyelem.
- Valami gond van? – kérdezi, mikor észreveszi, hogy én még ott vagyok.
- Csak meg szerettem volna köszönni. Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe került miattam – elveszem a tekintetem róla és kicsit lesütve nézek magam elé elpirulva.
- Sosem tagadtam, hogy homoszexuális vagyok, Kenshin. Csak nem verem nagydobra. – mondja, mire elkezd kicsit kalandozni a gondolataim, hogy esetleg… lehetne-e, de lehet esélytelen a dolog. - Van valami dolgod ez után? – kérdzei, mire teljesen meglepődök és ránézek.
- Semmi. Miért kérdezi, mester?
- Csak Hiroji, kérlek, tegezz nyugodtan. Nem vagyok én még olyan idős – felnevet mély hangján, ami nekem nagyon tetszik. - Nem lenne kedved enni velem egy rament? – a kérdésre elpirulok és lehajtom a fejemet.
- De, lenne. Nagyon is. – mondom kicsit zavarban. Felveszi a cuccait és a paraván mögé megy átöltözni, de a lámpa égve maradt így tökéletes látom, ahogy átöltözik és néha ahogy forog a ruháért ágyékát is meglátom, amire csak nagyot nyelek és érzem, hogy vágyam növekedni kezd, de próbálom csitítani magam. Nagyon meleg van ide bent.
Farmer nadrágban és egy pulcsiban lép ki, amiben még jobban néz ki én meg már teljesen vörös vagyok.
- Baj van? – érdeklődik, mikor meglát.
- Ne…nem. Se…semmi – dadogom kicsit és nem merek kicsit rá nézni, hiszen most elkezdtem kívánni teljesen, amit nem biztos, hogy szabad lenne.
- Ne haragudj, elfelejtettem – jegyzi meg vigyorogva. Kezdem úgy érezni, hogy ő élvezi a helyzetet, amíg én a talpamig szinte teljesen vörös vagyok. még a paradicsom is megirigyelhetné tőlem a vörösséget.
- Indulhatunk? – kérdezi kizökkentve gondolatmenetemből. Odanézek, és mikor válaszolnék a hajába túr és kicsit megrázza a fejét, amire csak nagyokat nyelek és hirtelen nem is tudom, hogy mit csinálhatnék vagy mi kéne csinálnom. Teljesen úgy érzem magam, mint egy kis tini, aki most látta meg élete nagy szerelmét és nem mer neki szólni és még hozzá szólni sem. Gyűlölöm, amikor ilyen vagyok.
Szótlanul elkezdünk sétálni. Szeretnék valamit kinyögni, de olyan nehéz. Ne is tudom, hogy most mit éne csinálnom. Nagyon kevés ember tudja kihozni belőlem ezt a fajta szerénységet és visszafogodságot. Valahogy fel kéne szabadulnom. Nem szeretem, mikor ilyen vagyok.
Nagyon el lehettem merülve a gondolataimba, mert Hiroji beterel egy kifőzdébe. Rendelünk kaját és leülünk. Amint leülök, megint csak őt figyelem képtelen vagyok elszakadni a látványától, annyira kívánja a szemem, hogy azt elmondani nem tudom. Most viszont ő is alaposabban szemügyre vagy, ahogy látom. Lehet, hogy én is tetszenék neki, de hisz olyan fiatal vagyok, de végül is, ha meg se próbáljuk, a fene se tudja, mi sülhet ki belőle. Felemelem a kezem és megérintem az övét, mire a kezünkre néz, majd vissza rám. Lehet még sem volt olyan jó ötlet elkapom a kezem és már mennék is innen, de megérzem Hiroji kezét, és ahogy finoman visszaránt. Visszaülök, majd Hirojit és a kezünket nézem, ami össze van kulcsolva. Teljesen elpirulok, de még mindig nem bírok megszólalni. Pedig valamit mondani kéne, mert nem azért hívott el, hogy csak üljünk és bambuljuk egymást. Gyerünk Kenshin nyögjél ki magadból egy kérdést. Ne légy ennyire betoji. Próbálom győzködni magam, de hirtelen Hiro hangja töri meg a csendet.
- Hogy, hogy a bátyáddal élsz? A szüleitek merre vannak? – érdeklődik, mire ránézek és kicsit el is szomorodok.
- A szüleim 5 éve meghaltak. – válaszolom a kérdésére, mire érzem, hogy kicsit meglepődik.
- Ne haragudj, kérlek.
- Nincs semmi baj, csak még mái napig nem nagyon tudom feldolgozni és kicsit nehéz róla beszélnem. – mondom őszintén, mire érzem, hogy kicsit elkezdi simogatni a kezemet, ami nagyon jól esik, ezért viszonzom a kedvességet.
- Ahogy hallottam szeretsz pókerezni meg táncolni. – érzem, hogy próbálja terelni a témát, ami jól esik és hálás vagyok érte.
- Igen mióta az eszemet tudok, pókerezek és táncolok. – mondom őszintén. – Még régebben bátyám tanított meg, de az óta kicsit sajnálja is. – mondom kicsit elnevetve magam. Úgy érzem, lassan kezdek oldódni, ami jól esik nagyon.
- Miért sajnálja?
- Mert egyetem mellett ezzel szoktam keresni úgy mond a kenyeremet. – vallom be az igazat. – Utcai versenyekre járok, meg póker versenyekre. A legutóbbi megyei pókerversenyen második lettem, de megfogadtam, hogy amit most fognak indítani megnyerem és megyek a nagyok közé. – mondom és elmosolyodok.
- Jó terv. – jegyzi meg.
- Igen, csak lehet, hogy terv is marad. – elmosolyodok.
Nagyon sokat beszélgetünk, és kicsit megismerjük egymást közelebbről. Egyre jobban oldódok mellette és kezdek természetesen viselkedni. Megesszük a Rament, amit kihoznak nekünk. Nagyon finom és én is ide szoktam amúgy járni a haverokkal néha napján. Ő is mesél nekem kicsit a családjáról és, hogy miket szokott csinálni. Nagyon jól érzem magam a társaságában, de ahogy sajnos lenni szokott minden jónak vége lesz egyszer.
Késő van és mennem kell, mert holnap suli van, neki meg edzése egy másik csoportnak. Kimegyünk, majd egymásra nézünk.
- Köszönöm a vacsorát. – mondom hálásan, mire rám mosolyog.
- Én köszönöm. Jól éreztem magam, és ha gondolod, majd valamikor megismételhetnénk. – mondja kedvesen, amire elmosolyodok és bólintok eget. – Akkor, ha holnap nem is, de legközelebb szerdán találkozunk.
- Rendben. Akkor, viszlát Hiroji. – köszönök mosolyogva, mire csak int és mindenki megy a saját lakása felé.
Mikor hazaérek, mint egy fiatal tízen éves úgy el vagyok bűvölve. És jól érezem magam a bőrömben, amit bátyám szóvá is tesz.
- Na, mi van öcsi? Nagyon a felhők felett repkedsz. Mi történt veled? Csak nem találkoztál valakivel? – kérdezi csipkelődve.
- Képzeld, de találkoztam egy nagyon kedves és csodálatos emberrel. – mondom, mire el kezd nevetni.
- Most mi a bajod? – nézek rá kicsit szúrós szemekkel.
- Nem sűrűn hallottalak még eddig valakiről így beszélni és kicsit furcsa meg nevetséges. – mondja, mire kap egy kisebb játékos taslit.
- Fogd be. Na, mentem aludni. – intek neki, végül felmegyek. Letusolok és eldőlök az ágyamba, ahol nem sokkal később el is alszok.
~*~
Másnap reggel egyből a suliban kezdek. A haverokkal, csak lógunk. Most nincs kedvünk bemenni az órákra, ezért csak sétálgatunk és hülyülünk a parkban. Matt hozott egy magnót. Letesszük. Nyomatunk egy nagyon jó kis ütemes zenét, majd elkezdünk rá táncolni, mire egy kisebb tömeg kezd körülöttünk kialakulni. Egy idő után annyira belemelegedünk, majd leveszem a felsőmet és úgy táncolok tovább. Nagyon élvezem és a haverokkal is élvezzük a dolgokat. Egyszer mikor én végzek, a tánc részemmel felnézek és meglátom a tömegbe Hiroji-t, amire kicsit elakad a lélegzetem, majd elmosolyodok. Kimegyek a látószögből és egyenesen odamegyek hozzá.
- Szia Hiroji. – köszönök neki mosolyogva, mire rám néz és látom rajta, hogy kicsit legelteti a felsőtestemen a szemét, de nem baj jól esik és kicsi elismerést is jelent számomra.
- Szia Kenshin. Ügyesen táncoltok. – mondja, mire csak elmosolyodok.
- Köszönöm. Szeretjük is csinálni.
- Látszik rajtatok, hiszen majd elszálltok a boldogságtól. – csipkelődik kicsit, amire elnevetem magam.
- Azért inkább nem, de azért próbálkozunk. – válaszolom.
- Nem órán kéne lenned? – kíváncsiskodik, mire csak a tarkómat tudom meg vakarni.
- Kicsit ellógtunk. Most így éreztük jól magunkat. Remélem, nem fogsz szólni. – nézek rá, mert ha kiderül, akkor sajnos nekem lőttek.
- Egy feltétellel. – mondja, mire csak kíváncsian nézek rá.
- És még is mi lenne az a feltétel? – kezdek egyre jobban kíváncsi lenni.
- Gyere el velem ebédelni. – mondja és egy halvány mosolyt látok az arcán. Végig nézek magamon és eléggé leizzadtam és büdös is vagyok, mire ránézek.
- Mit szólnál, ha inkább vacsora lenne, mert most elég büdös vagyok és meg kéne fürdenem is. ilyen izzadtan nem szívesen megyek enni. – mondom és ránézek, közben reménykedek, hogy a vacsora ellen sem lesz semmi kifogása, mert nagyon jól esne megint vele enni, hiszen a múltkor is olyan jól éreztük magunkat és meg tanultam felszabadult lenni mellette.
|
| Rauko | 2010. 09. 14. 17:35:51 | #7788 |
Karakter: Komagata Hiroji
Megjegyzés: Kenshinnek
Kezdődik a tanév. Megint jön egy csoport a suliból. Hétfőn és szerdán jönnek, este kilencig, héttől. Kicsit későinek találom, de az igazgatójuk szerint még pont jó. Na, nem gond, szeretem a fiatalokat tanítani. Kedvesek, fogékonyak a tananyagra, és többségében érdekli is őket a kendo. Este hétre jönnek, de ma csak egy gyors eligazítást és bemutatkozást tervezek.
Már fél hét, amikor beesik valaki az ajtón. Kedvesnek látszik, mosolyog. Bár kicsit zavarba hoz, hogy ennyire bámul, de túlélem. Megszoktam. És ez a fiú helyes is, nem zavar, ha néz. Kellemes.
- Segíthetek valamiben? - kérdezem mosolyogva.
- Öhm, igen. Kenshin Mori vagyok és a kendo edzésre jöttem - feleli.
- Akkor jó helyen jársz Kenshin. Az én nevem Komagata Hiroji. Gyere beljebb. Ma még amúgy nem lesz óra, csak megbeszélés, hogy milyen szerelést várok el és mit hozzatok magatokkal. - Leül a szőnyegre, és töretlenül bámul. Annyira belefeledkezik, hogy észre sem veszi, ahogy bejönnek a többiek, és köré gyűlnek. Az egyik srác rá néz, és felnevet. Na, ez előre nem tetszik. De remélem, hogy nem lesz baj.
Mikor mindenki bent van, eléjük lépek. A szemem akaratlanul is megáll egy pillanatra Kenshinen, de továbbsiklok. Nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, akármennyire helyes fiú. Inkább bemutatkozok neki, hjiszen a Kenshin után érkezőket nem üdvözöltem külön.
- Sziasztok. Komagata Hiroji vagyok, a kendo edzőtök. Most nem lesz óra. Egy kis ismerkedést, hogy mindenki ismerjen mindenkit és jobb legyen az összhang, mert a kendohoz az kell, de először az öltözetről. Mindenki szerezzen be egyenruhát, amit bármilyen japán sport üzletben meg lehet venni. Mivel szőnyegen fogunk gyakorolni, ezért cipő nem kell és zokni sem. - Mindenki hümmög, mosolyog és bólogat. - Akkor, mutatkozzatok be ti is - szólítok fel őket, és el is kezdik.
Szépen halad minden. Köszönnek egymásnak, aztán név, kor és szak, majd hobbi. A többségük húsz éves és reálos. Érdekes, úgy látszik, nekik most kötelező a kendo.
- Kenshin Mori vagyok. 20 éves és bátyámmal élek együtt. Matekot és Logisztikát tanulok az egyetemen. Nagyon szeretek pókerezni és táncolni is - szólal fel az engem bámuló fiú. Elmosolyodom. Pókerezik és táncol. Biztos helyes, ahogy a parketten rázza magát. Gondolatmenetemet az elején felnevető srác gúnyos hangja szakítja félbe.
- Azt ne felejtsd el elmondani, hogy a fiúkat is mennyire szereted - gúnyolja szegény srácot, aki csak ül, sápadt arccal, hatalmas szemekkel. Nem szeretem az ilyet. Miért kell ujjal mutogatni rá?
- Szerintem ez mindenkinek a magányügye - mondom szigorú hangon, de a srác meg sem hallja, tovább folytatja.
- De hát akkor is ez az igazság, hiszen buzi - nevet fel megint, most már a többiek is. Szegény Kenshin feláll, és elindul kifelé. Még szól, hogy ő itt nem kívánatos személy, bennem pedig elpattan valami.
- Kensin! - szólok utána, mire megáll. - Sétálj vissza, és ülj le. A fiatalember pedig álljon fel, és menjen ki a teremből. - A srác rám néz, és gúnyosan méreget.
- Csak nem ön is buzi, mester? - kérdezi, az utolsó szót kihangsúlyozva. Itt már senki sem nevet, mindenki érzi, hogy ez bizony komoly. Én elé lépek, felrántom a hajánál fogva, és a szemébe nézek.
- Nem, én nem vagyok buzi. Én homoszexuális vagyok, de veled ellentétben van agyam, használom, és nem szólnék be egy olyan férfinek, aki húsz éve kardokkal kel és fekszik - mondom neki rezzenéstelen arccal.
- Én.. izé… - hebegi a srác. Elengedem a haját.
- Takarodj a szemem elől. Ha rajtam múlik, sosem végzed el ezt az iskolát, és jelenteni fogom az igazgatótoknak, hogy van egy homofób a csoportban.
- Akkor én meg megmondom, hogy maga is, és Kenshin is buzik!
- Gondolod, neked hisznek, aki egy komolytalan, szerencsétlen kis senki, vagy nekem, aki huszonhat évesen nagymester lettem, filmekben szerepeltem, és egyedül vezetek egy dojot? - Kenshin felé pillantok. Hatalmas szemekkel néz. Mosolygok egyet ré, mire elpirul. De aranyos… - Te sem beszélsz, én sem. De a szemem elé ne kerülj. És ha megtudom, hogy bárkinek visszaszólsz emiatt, jelenteni foglak. - Lökök rajta egyet, mire az ajtóig hátrál, majd dühösen morranva kilép, és olyan hévvel húzza be maga mögött, hogy a szegény tolóajtó majdnem kiszakad. - Azt hiszem, mára ennyi - sóhajtok fel. - Szerdán várok mindenkit, teljes felszerelésben. - Mindenki sugdolózva áll fel, és pakol, én is összeszedem a holmimat. Kenshin viszont áll ott, ahol eddig, és bámul.
- Valami gond van? - kérdezem.
- Csak meg szerettem volna köszönni. Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe került miattam - néz maga elé, elpirulva.
- Sosem tagadtam, hogy homoszexuális vagyok, Kenshin. Csak nem verem nagy dobra. - Megáll a kezem pakolás közben és eszembe jut valami. - Van valami dolgod ez után? - kérdezem, mire kicsit megszeppen.
- Semmi. Miért kérdezi, mester?
- Csak Hiroji, kérlek, tegezz nyugodtan. Nem vagyok én még olyan idős - mondom, majd felnevetek. - Nem lenne kedved enni velem egy rament? - Kicsit elpirul, és lehajtja a fejét.
- De, lenne. Nagyon is. - Aranyos fiú. Most meg kellene szólalnom, hogy attól, hogy mindketten melegek vagyunk, ez nem jelent semmit, de… nem biztos, hogy semmit sem akarok tőle. Persze eszemben sincs lépni, amíg ő nem tesz valami egyértelműt.
Átöltözök, farmer, pulcsi. Ősz van, érezni az időn is. Ahogy kilépek a paraván mögül, egy nyakig pirult Kenshin fogad.
- Baj van? - kérdezem.
- Ne…nem. Se…semmi - dadogja. Ekkor látom meg, hogy a háttérben égett a lámpa. Ezek szerint premier plánból nézte, ahogy a paraván mögött teljesen meztelenre öltözök, aztán vissza.
- Ne haragudj, elfelejtettem - jegyzem meg vigyorogva. Engem nem zavar, hogy nézett, és a reakciói különösen tetszenek. Nem szólok neki arról, hogy a nadrágja is egyértelműen a tudtomra adja, hogy nézett, nem is kicsit. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Bár, vitathatatlan, hogy jól néz ki, amikor piros. Jól áll neki ez a szín.
- Indulhatunk? - kérdezem, kizökkentve a gondolataiból. Kicsit még szítom a tüzet, és beletúrok a hajamba, majd megrázva a fejem, meglibbentem. Tetszik neki a műsor, de nem ingerelem tovább. Nem kaptam semmi igazi jelét annak, hogy szeretne valamit, addig pedig nem lépek, akármennyire tetszik a srác.
Szótlanul sétálunk egymás mellett. Valamin nagyon gondolkodik, én meg nem akarom bezavarni. De lassan a harmadik kifőzde mellett megyünk el. Így a következőbe már beinvitálom. Kikérjük az adagot, és leülünk egymással szemben. Ő csak bámul rám, ismét, de most én is legeltetem rakta a szemem. Úgy vélem, ha neki szabad, akkor ezt talán még nekem is. Eltelik így pár perc, egyikünk sem szól. Aztán megérzem, ahogy a keze az enyémre simul az asztalon. Azonnal odapillantok, majd rá, mire észbe kap, és elveszi a kezét. Már állna fel, mikor utána kapok, és visszarántom. Engedelmesen ül le, de a kezét nem engedem el. Csak néz rám, meg az összefonott ujjainkra, nyakig pirulva. Annyira aranyos.
|
| oosakinana | 2010. 09. 11. 21:53:04 | #7728 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Hiroji-nak)
Reggel már megint unottan ébredek fel az órám csörgésére. Már megint kezdődik az újabb suli kezdés, de legalább annyi nyugtat, hogy olyan óráim lesznek, amiket nagyon szeretek. Nem hiába jelentkeztem Matekra és Logisztikára. Felöltözök. Lemegyek, és a konyhában találkozok bátyámmal.
- Na hogy, hogy felkeltél? – kérdezi incselkedve, mire rá nézek.
- Ha-ha. Szerintem te is ilyen mosott szar lennél, mint én, ha hajnalig kártyáztál volna. Ja bocsi el is felejtettem, te nem szereted a kártyát. – mondom mosolyogva, mire csak a vállamba bokszol játékosan.
- Bolond vagy még mindig. Mikor fogsz felnőni? – kérdezi mosolyogva, mire rá nézek.
- Már felnőttem hova nőjek még? Már így is a fejedre nőttem. – mondom csipkelődve, mire elkezd, neveti.
- Na, azaz egy biztos, hogy a fejemre nőttél. – elkezd nevetni, majd kapok egy kis játékos taslit, mire csak rá nézek és látom, hogy elmegy dolgozni.
Készítek egy kis reggelit magamnak, majd leülök és megeszem. Az órára nézek és látom, hogy kicsit késésben vagyok. felkapom a cuccaimat és felpattanok a mocimra, majd már teperek is a suliba. Leparkolok, majd bemegyek. Összefutok pár haverommal, mire csak elkezdjük felidézni az elmúlt póker partinak a jó dolgait és csak röhögünk rajta, de nagyon.
Mikor megkapjuk, az óra rendet látom, hogy Kendo edzésem is van, amire meglepődtem, hogy miért is, hiszen nem kötelező. Bár az óra rendem szerint már kötelező lett. Ráadásul ma kell mennem első órára este 7-re.
Végül is az időmből kitelik és rá is érek, utána meg, majd megyek pókerezni a haverokkal. A szünetben kicsit hülyülünk a srácokkal. Kapcsolnak zenét a rádióba, amire csak elmosolyodunk. Lecuccolunk és már kezdünk is táncolni, mire közönséget is kapunk elég sokat és még jobban adják nekünk a ritmust. Élvezem a táncot, de nagyon.
De sajnos minden jónak vége kell, hogy érjen. Menni kell az órára. Elköszönünk, és már megyek is az óráimra. Nagyon gyorsan telnek az órák és élvezem is. még szerencse, hogy jó tanárokat kaptam. Nem tudom, hogy miért, de ezen a kendo edzés forog közben az agyamban, hogy miért is akarják, hogy menjek, hiszen az általában, csak a tesiseknek szokott lenni.
Mikor vége lesz, az utolsó órámnak egy kicsit még megyek eszek valamit, mert van még az edzésig egy kis időm. Gyorsan bekapok valamit és gondolkozok, hogy mit is kéne oda vinni, mert azt senki nem mondta. Meg gondolkozok, hogy végül is jól jön, mert akkor legalább meg tanulok egy kis önvédelmet karddal, ami csak jól jön. Főleg nekem a sok versenytárs miatt. Így is voltak, már akik meg akartak párszor támadni, csak akkor a haverokkal együtt voltam és megvédtek, aminek nagyon örülök.
Összeszedem magam és már megyek is. amint belépek, körbe nézek, majd meglátok egy nagyon helyes kinézetű férfit. Hosszú barna haja gyönyörűen fogja közre bársonyos arcát. Rám néz és ekkor látom meg mandulavágású barna szemeit, amik szinte vonzanak magához. Nem is tudom, hogy mikre gondolok. Gondolom, ő lenne a tanárom, de hát mit érdekel engem az egyetemen, már nem olyanok a szabályok, mint a közép suliba. Elmosolyodok, mire rám mosolyog.
- Segíthetek valamiben? – kérdezi férfiasan mély hangján, amire kicsit végig fut rajtam a hideg. Ránézek és látom, hogy kérdőn néz rám.
- Öhm… igen. Kenshin Mori vagyok és kendo edzésre jöttem. – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Akkor jó helyen jársz Kenshin. Az én nevem Komagata Hiroji. Gyere beljebb. Ma még amúgy nem lesz óra, csak megbeszélés, hogy milyen szerelést várok el és mit hozzatok magatokkal. – mondja, mire csak bólintok.
Leülök a szőnyegre és lassan jön a tömeg is, de én csak Hiroji-t figyelem és nem tudom levenni róla a szememet. Nem tudom, hogy miért, de annyira vonzza a tekintetem és, hogy azt elmondani sem tudom. Még 10 perces várakozás után elénk sétál és körbe néz mindenkin, majd kicsit mintha rajtam meg akadt volna a szeme, de lehet, hogy csak a szemem káprázott és csak szerettem volna, hogy rám nézzen.
- Sziasztok Komagata Hiroji vagyok a kendo edzőtök. Most nem lesz óra. Egy kis ismerkedést, hogy mindenki ismerjen mindenkit és jobb legyen az összhang, mert a kendohoz az kell, de először az öltözetről. Mindenki szerezzen be. Egyenruhát, amit bármilyen japán sport üzletből beehet szerezni. Mivel szőnyegen fogunk gyakorolni, ezért cipő nem kell és zokni sem. – mondja, és szinte iszom a szavait, annyira elbűvöl, de tartom magam, hogy ne legyek annyira feltűnő, hogy rajongok érte, mert kitudja, hogy ő mit akar, meg melyik nemhez vonzódik.
Elkezdünk bemutatkozni, majd lassan hozzám érünk.
- Kenshin Mori vagyok. 20 éves és bátyámmal élek együtt. Matekot és Logisztikát tanulok az egyetemen. Nagyon szeretek pókerezni és táncolni is. – mondom, majd egy srác közbe szól.
- Azt ne feledd el elmondani, hogy a fiúkat is mennyire szereted. – mondja gúnyosan és viccelődve, mire csak elvörösödök, és hirtelen nem tudom, hogy mit csináljak. Hihetetlen. Soha nem voltam még ilyen. Mindig visszaszóltam az ilyenekre, de most valahogy nem megy. Nem tudom, hogy mit csinálhatnék. Le vagyok blokkolva teljesen.
- Szerintem ez mindenkinek a magán ügye. – hallom meg Hiroji hangját, mire rákapom a szememet és hálásan nézek rá. Most nagyon elveszve érzem magam. Ezt vajon mindet ő váltja ki belőlem?
- De hát akkor is ez az igazság, mivel buzi. – hallom a fiú hangját és mindenki elkezd nevetni én meg magam se tudom, hogy mit csináljak. Kezdem kicsit kirekesztettnek érezni magam.
- Azt hiszem jobb lesz, ha megyek. Látom, nem vagyok szívesen látott személy. – mondom, majd elindulok kifele. Nem is tudom, hogy mit vártam vagy mit akartam. Fogalmam nincs, hiszen másságom miatt mindenki elutasít, aki nem érti meg. De már végül is kezdek hozzá szokni a dologhoz.
|
|
