|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| oosakinana | 2010. 10. 23. 23:13:27 | #8834 |
Karakter: Kim Gallagher
Megjegyzés: (Rina-channak)
Mikor megcsókol, nagyon jól esik a csókja és nem akarom, hogy véget érjen a pillanat. Nem tudom miért, de olyan jól érzem magam vele. kicsit közelebb lépek és úgy csókolózunk tovább. Kicsit beleveszünk a csókba és csak akkor hagyjuk abba, mikor már a levegőnk elfogyott.
Szétválunk, és csillogó szemekkel nézünk egymás szemébe. Nagyon megkívántam, de még is csak a partnerem nem feküdhetek le velem. Meg még alig ismerem, csak annyit tudok róla, hogy nagyon jól érzem magam vele és milyen jó társaság.
- Öhm. Azt hiszem, én most már tényleg megyek. – mondom kicsit pironkodva, mire csak elmosolyodok.
- Várni fogom a holnap reggeli edzést. – mondja kedvesen, amire visszamosolygok rá.
- Aludj jól. – válaszolom, majd intek neki és bemegyek a házba, majd az ablakból figyelem, ahogy eltűnik az alakja a sötétben.
Este olyan jól alszok, hogy az valami hihetetlen. Folyamatosan, csak Ji-Kyung-on jár a fejem és érzem a csókját, amit adott.
~*~
Másnap reggel fitten és kipihenten ébredek fel. Összeszedem a cuccomat és már szinte repülök a próbára. Beérkezek, gyorsan átöltözök és megyek is a próbaterembe a megbeszélt gyakorló időben. Körbe nézek fülig érő mosollyal, de Ji-Kyung-ot sehol nem látom. Az órára nézek és biztos csak pár percet késik.
Leülök és várok pár percet, de nem jön. Felmegyek a trapézra és elkezdek gyakorolni és összeszedni a gondolataimat, amikor bejön egy csaj.
- Te lennél Kim? – hallom a hangját, mire rá nézek.
- Az attól függ, hogy te ki vagy. – nézek rá komolyan, mire csak elmosolyodik.
- Én vagyok Ji-Kyung barátnője. – mikor meghallom, elkerekednek a szemeim és legszívesebben elsírnám magam. Akkor mi volt ez a kis dolog tegnap?
- A tegnapi csókotok, csak egy kisebb érzelmi hullám volt, ahogy ő fogalmazta. – szavai tőrként száguldanak szívembe, amik már megint apró darabokra törnek.
- Takarodj, a gyakoroló teremből küldőd emberek nem jöhetnek be. – mondom komolyan és elég bunkón.
- Még hogy nem jöhetnek, be én úgy járkálok ide be, ahogy akarok ugyan is itt dolgozok. – mondja vigyorogva, amiből már elegem van, de nem fogok sírni. Leszállok, és a szemébe nézek.
- Ha jót akarsz magadnak, akkor nem kezdesz velem ujjat, mert kicsit jobb kondiban vagyok, mint te. – mondom komolyan és elég fenyegetően.
- Hol élsz kis lány? – mondja és végig néz rajtam. – Nem csodálom, hogy engem jobban szeret, kicsit jobb testem van, mint neked és még az ágyban is észveszejtő vagyok. – mondja vigyorogva, mire csak pofán vágom, majd kikerülöm és kimegyek az ajtón, mire összetalálkozok Ji-Kyung-gal.
- Szia Kimi drágám. – mondja és jönne oda, hogy megcsókolna, de ellököm magamtól.
- Soha többet ne hívj Kimi-nek és nem vagyok a drágád. – mondom komolyan és olyan undorral, hogy az már nekem is fájt.
- Mi ütött beléd? – kérdezi mérgesen.
- Hogy is fogalmazott? – kezdem el tettetni a gondolkodást. – Ja. Tudom már. A tegnapi dolog csak egy kis érzelmi hullám volt. – vágom az arcába. – Örülhetsz, megkapod azt amit már találkozásunk óta akarsz. Felmondok és elmegyek a társulattól. – mondom neki, és reakció időt sem hagyva, a főnök irodájába szaladva mondom, neki mit akarok, aminek nagyon nem örül és megkér, hogy gondoljam át a dolgot, de nem akarom, mert akkor elgyengülök. Visszamegyek a régi színházamhoz. Aláírom a papírokat, majd szépen fogom magam és haza sétálok. Nincs kedvem itt maradni tovább.
|
| oosakinana | 2010. 10. 16. 10:41:21 | #8640 |
Karakter: Kim Gallagher
Megjegyzés: (Rina-channak)
Mikor elindulunk a teázóba, amit Ji-Kyung említett. Kicsit beszélgetünk, közben jobban szólva inkább csak hallgatom a storijait, mert szinte be se áll a szája, de nem tiltakozok, ellenne. Jó hallani a hangját olyan megnyugtató, de nem tudom miért.
Mikor megérkezünk, előre enged, és kicsit elámulok, hogy milyen szép is ez a kis teázó. Nem csicsás, ami még jobban tetszik. Szerény is visszafogott. Nagyon tetszik. az asztalok és a székek is csak a legszerényebb. Ilyenre van nekem szükségem, ahhoz hogy esetleg fel tudjak oldódni. Leülünk egy kicsit eldugottabb helyre.
- Na és drága Kimi. Mesélsz magadról, hogy jobban megismerhesselek? – érdeklődik, amire csak rá nézek.
- Mire lennél kíváncsi? – nézek rá és a kezemet a lábamon pihentetem, miközben Ji-Kyung-ra nézek.
- Mindenre, amit úgy gondolsz, hogy elmesélhetsz. – mosolyog rám, amire nagyot sóhajtok. – Mondjuk arra, hogy miért van amerikai neved. – néz rám kíváncsian.
- Ez egy kicsit hosszú story. Még akkor kezdődött, mikor a szüleim együtt voltak. – kezdek bele, bár ezt még soha senkinek nem meséltem el és kicsit nekem is furcsa. – Édes apám amerikai, míg édes anyám koreai. Nem tudom pontosan hol találkoztak, de szerették egymást. Összeházasodni nem házasodtak, mert apámnak Amerikában volt egy másik családja. Mikor itt járt anyummal összehoztak engem, de nem tudja, hogy létezek, így nem is tudom ki ő és annyira már nem is érdekel lemondtam róla, hogy valaha is lássam vagy legyen apám. – mesélem el neki. – és apám miatt van amerikai nevem. – fejezem be, majd rá nézek.
- Értem és sajnálom, hogy nem ismered az apádat. – jegyzi meg, mire csak mosolyogva nézek rá.
- Ugyan már te semmiről nem tehetsz. Ez az én fekete foltom. Utána általános suliba és közép suliban is artista iskolába jártam, hogy minél jobb legyek és tudjak anyámnak segíteni anyagilag. Itt az ideje, hogy most már én gondoskodjak róla. – fejezem be, de nem is akarok többet beszélni magamról. Még így elsőre hirtelen ez is sok volt, amiket elmondtam.
- Értem, akkor most már nem csodálkozok, hogy ennyire érted a dolgodat. Gondolom már volt normális társad, aki mellett ennyire fejlődtél és ilyen sokat. – kérdezi, de csak a fejemet rázom.
- Az összes partnerem eddig még gyengébb volt, mint én. Nekem kellett néha még a fiúnak a mutatványát is elvégezni, mert a partnerem képtelen volt rá. Mindig addig hajtottam magam, amíg szinte egyedül meg nem tudtam csinálni a koreográfiát. Elég nehéz volt, de azért próbálkozni kellett.
- Akkor majd én leszek a partnered, akit megérdemelsz. – mondja maga biztosan, amire csak elmosolyodok.
- Ez kedves tőled. Meg kell vallanom, hogy tényleg tehetséges vagy és meg is láttam benned a partneremet, de még fejlődnöd kell, ha komolyan gondolod az artistaságot, de ha a rajzolás többet jelent neked, akkor légyszives ne tegyél olyan ígéretet, amit nem tudsz betartani. – mondom neki félig komolyan és félig szomorúan, hiszen nem tudom, hogy mit gondol és neki ezekről a dolgokról mi a véleménye.
|
| oosakinana | 2010. 09. 11. 14:30:59 | #7711 |
Karakter: Kim Gallagher
Megjegyzés: (Rina-channak)
- Majd talán legközelebb. Most nekem mennem kell, órám van – közli mosolyogva, mire csak egy kicsit pofát vágok, mikor már nem látja.
Mikor elmegy, a főnökkel megbeszéljük a dolgokat és megegyezünk. Mára el vagyok engedve és holnaptól kell kezdenem és tanítnom is kicsit társamat. Megbeszéljük az anyagiakat is. mindent, amit csak kell és fontos lehet.
~*~
Nagyon szép idő van és nem szabad, hogy veszni hagyjam, úgy döntök, elmegyek a parkba és sétálok, meg hátha találkozok egy jó ismerőssel, akivel mutatványozni tudok. Szeretem ilyen időben szórakoztatni a közönséget. Nem hiába van ilyen nagy hírnevem.
Ahogy sétálok, meglátom Ji-Kyung-t. ő is észrevesz, majd feláll és odajön hozzám.
- Anyeonghaseyo! – köszön mosolyogva és próbál követni kicsit dühös, vagyok rá, hogy hazudott.
- Anyeonghaseyo! – hadarom el.
- Szép hölgyem, nem lenne kedve pár percet rám szánni? – kérdezi és elém áll, mert hátra felé lépked. – Csak egy portréig, kérem, annyira elvarázsolt, hogy megöl azzal, ha nem hagyja, hogy lerajzoljam – játékosan a szívéhez kap és megpróbálja eljátszani magát, amire csak megállok, és kicsit elkuncogom magam.
- Ji-Kyung, te mikor lettél ilyen gavallér? – nézek rá mosolyogva, mire csak meglepődve néz rám.
- Én ismerem magát? És még nem örökítettem meg? Az lehetetlen hölgyem, hiszen… - kezd magyarázkodni. Ezek szerint nem ismer fel. Nem baj végül is sötét volt.
- Látom, már nem emlékszel a reggeli találkozásunkra. Kim vagyok, az új társad – világosítom fel, mire látom, hogy teljesen ledöbben, és nem tudja hova tenni a dolgot, meg hogy miért is nem emlékezett rám.
- Te vagy az? – hebegi, mire csak elmosolyodok. – Akkor viszont kötelező, hogy hagy magad lerajzolni – jelenti ki határozottan, amire csak felhúzott szemöldökkel nézek rá.
- Miért is lenne kötelességem? Elvégre te sem maradtál velem próbálni… - mondom neki, és kezd egy kicsit összezavarni ez a srác, hogy mikor még is mire gondol.
- Valóban, de mint ahogy már mondtam, ha nem hagyod, hogy megrajzoljalak, azzal megölsz. De ha megölsz, akkor nem leszek többé a társad, és ami a legnagyobb tragédia, soha nem bizonyíthatsz – mondja, és úgy érzem, mintha kicsit flörtölni szeretne velem, amit nem tudok hova tenni. Nagyot sóhajtok. – Szóval, akkor mi a válaszod?
- Rendben, legyen – egyezek bele, de nem tudom, hogy jó ötlet-e, hogy beleegyeztem.
- Ez a beszéd drága Kim, legalább mostantól nem fogom elfelejteni soha többet az arcodat – mondja büszkén, mire odamegyünk a cuccaihoz.
Leültet magával szembe. A lábára teszi a palettáját és már el is kezd rajzolni, mozdulatlanul figyelem az arcát. Meg kell hagyni nagyon helyes és nagyon is az esetem. Olyan férfiasak az arcvonásai. Nem tudom, hogy még is mit akar pontosan tőlem, de egy rajzba csak nem halok bele.
Már lassan félórája rajzol és látom, hogy nagyon bele van merülve, amire egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Nem sokkal később be is fejezi. Leteszi a palettát.
- Készen vagyok. – mondja kedvesen, és megmutatja a képet, mire elmosolyodok, hiszen mintha tükörbe néznék.
- Nagyon szépen rajzolsz. – mondom elismerően, amire csak büszkén kihúzza magát és elmosolyodik.
- Köszi. Nem hiába ezt tanulom.
- Jut eszembe. Miért mondtad azt, hogy órád lesz, mikor itt vagy? – vonom kicsit kérdőre, mire a tarkóját kezdi el vakarni.
- Ááá. Nem hazudok. Úgy sem tudnék. – mondja, majd rám néz. – Csak nem akartam gyakorolni így is fáradt vagyok.
- Legalább őszinte vagy. – válaszolom, mire hangot hallok meg a hátam mögött.
- Kim, drágaságom. – hátra nézek és meglátom egy nagyon régi társamat, aki a legjobb volt.
- Jang Sun-woo – köszönök, majd odamegyek és megölelem. – Hogy vagy? – kérdezem mosolyogva.
- Csak erre jártam megláttalak gondoltam megkérdezem mi a helyzet. – érdeklődik.
- Elvagyok. Jang Sun-woo bemutatom neked a mostani páromat, Lee Ji-Kyung. – mutatom be őket egymásnak, mire kezet ráznak.
- Mit szólnátok, ha így összegyűltünk adnánk egy kis előadást a járókelőknek? – kérdezem mosolyogva.
- Ugyan már csak a színházban adok előadást máshol nem. – mondja Ji-Kyung, mire rá nézek felhúzott szemöldökkel. – Meg az elméletbeli profiknak is csak ott kéne. – mondja, mire még jobban meglepődök..
- Ne is figyelj rá Kim. Gyere, menjünk. – mondja Sun-woo és megyünk egy kicsit arrébb, ahol jó viszonyok vannak. Kitesszük, amink van, és tökéletes pályát alakítunk belőle.
Nem sokkal később elkezdünk műsorozni, mire kezd kisebb tömeg lenni körülöttünk. Mindenki csak csodálkozik, hogy milyenek vagyunk. Hát igen jól össze szokott páros vagyunk, de még így is látszik, hogy kicsit ég és föld közöttünk a távolság. Tovább ugrálunk és mutatványozunk és tökéletesen értjük egymást, megbeszélt koreográfia nélkül, hogy mit akar csinálni a másik. Csak úgy nyomom a szaltókat meg a forgásokat, ahogy csak lehet. Nagyon jól érzem magam.
Ahogy kicsit oldalra nézek, látom, hogy Ji-Kyung figyel minket és mintha kicsit le lenne döbbenve. Már csak az érdekel, hogy min van ennyire meglepődve, hiszen tudja, hogy profi vagyok.
1 órás szórakoztatás után abba hagyjuk, mert a társam elfáradt, de én még szinte alig lihegek egy kicsit. Nem is akarom túlságosan most kifárasztani magam, mert estére edzést tervezek. A színházba. Tapsvihart kapunk, amit csak mosolyogva fogadok és meghajolunk. Körbe nézek, de már nem látom sehol Ji-Kyung-t. elhúzom a számat.
Hazamegyek a cuccaimért és elmegyek a színházba azt mondta a főnök, hogy mostantól minden a szolgálatomban áll. Bemegyek a színpadra eleinte körbe járom és megpróbálom felmérni a terepet kicsit. Felmászok, majd elkezdek ugrálni trapézról trapézre, hogy megtudjam, milyen távolságra vannak egymástól. Az egyik ugrást kicsit rosszul számítottam és mikor már esnék lefele. Egy hangot hallok meg.
- KIM! – ismerős hang, de nem tudom, hogy hova tegyem. Lendítem a lábamat és azzal elkapom, majd fejjel lefele lógva szemlélem a környéket, hogy ki néz engem gyakorlás közben.
- Ki van itt? – kérdezem, mire csak kisebb kuncogást kapok válaszul.
- Ismerős kérdés. – lassan kezdem felismerni a hangot.
- Ji-Kyung? – kérdezem és őt figyelem.
- Igen, de látom te is csak jártatod a szádat. A profi lennél nem vétettél volna. – mondja komolyan, mire bedühödök kicsit.
- Na, ide figyelj kíváncsi lennél, te teljesen ismeretlen színpadon mennyit hibáznál, és ha esnél lefele mennyire paráznál be. Elkaptam a lábammal. Benne van a tervben és észnél vagyok. – mondom komolyan. – Nem kell az oktatásod és az aggódásod sem. – mondom komolyan, majd egy könnyed mozdulattal nem figyelek rá többet és tovább ugrálok, majd szebbnél szebb mozdulat sorokat hajtok végre és mindent meg csinálok, amit csak tudok és tanultam.
|
| oosakinana | 2010. 09. 11. 12:06:00 | #7706 |
Karakter: Kim Gallagher
Megjegyzés: (Rina-channak)
Éppen egy versenyre várok, hogy következzek. Erre a versenyre nem juthat be mindenki, csak a legjobbak. A társam készülődik, én addig nyújtok, hogy ne legyen semmi gond a mutatvány közben, mert eléggé érdekesen fog kinézni. Olyan lesz, mintha egy hullámvasúton lennénk. Úgy néz ki a mutatvány, mintha a fiúnak nehezebb dolga lenne, de valójában nekem van nehezebb dolgom, mert a partnerem nem a legtökéletesebb kondiban van, így rám hárul minden feladat és felelősség.
A mostani partnerem egy vendég artista, akit Amerikából hozattak ide. Alex-nek hívják, de mondhatni lehet, hogy eddig még ő a legjobb partnerem annak ellenére, hogy nincs jó kondiban. Mikor elkészül, már lassan mi jövünk. Felmegyünk és mosolyogva lépünk fel a színpadra. Az amerikai nevem hallatára mindenki meglepődik, mikor egy koreai lány lép a porondra. Nem lepődök meg rajta, de anyám apámnak a nevét akarta nekem adni, így hát nem volt választásom.
Felkészülünk, majd a zenére elkezdjük a mutatványunkat. A közönség szinte meg van őrülve, a hírnevem igaz, hogy nem olyan nagy, de elég ahhoz, hogy tényleg jó legyek és még lesz ez jobb is.
15 perces koreográfia után abba hagyjuk, és eléggé ki vagyunk merülve, a közönség szinte állva tapsol. Elmosolyodok, majd lemegyünk és már csak az eredményhirdetésre kell várnunk. Ahogy lemegyek, egy fickó egyből leszólít.
- Kim Gallahgher? – jön oda hozzám, mire rá nézek.
- Igen, és maga kicsoda? – kérdezem tőle, majd törölgetem magamat a törölközővel.
- Hong Sang-Soo vagyok egy artista színház igazgatója – mutatkozik be és kezet fogunk.
- És miért keresett meg engem? – kérdezem, mire elmosolyodik.
- Reméltem, hogy megkérdezi. Láttam a mostani produkcióját és szeretném, ha nekem dolgozna – mondja, mire meglepődök.
- És még is valami konkrétat kaphatok? – kérdezem, mire felém nyújt egy névjegykártyát.
- Ezen a számon és címen bármikor elér. Gondolkozzon rajta, és ha úgy dönt, benne van, megbeszélünk mindent. Van egy tehetséges artistánk, akinek pontosan ilyen társra lenne szüksége, mint ön – mondja, amit bóknak veszek.
- Köszönöm szépen – mondom és hallom, hogy eredményhirdetés van. – Elnézést, de mennem kell – mondom és már ott is hagyom a fickót és megyek a társammal a porondra.
Ahogy eddig mindig. Most is elsők lettünk, aminek nagyon örülök. Nincs semmi, mint hogy az ember első legyen. Élvezem ezeket a hajtásokat és még jobban a versengést. Este hazamegyek és eldőlök az ágyamon kicsit kifárasztott a mai nap, de folyamatosan az ajánlaton forog az agyam, amit a csávó mondott. Jó lenne egy állandó társ, akiben meglehet bízni.
Másnap reggel felkelek és egy kis futás után, ami a reggeli rituálém, elmegyek tusolni, majd irány a színház, ahova tegnap hívtak. Odamegyek, majd kicsit körbe nézek, hogy még miként működnek itt a dolgok. Az egyik teremből zajt hallok. Odamegyek és benézek. Egy nagyon aranyos és kedves fiú gyakorol. Nagyon jól néz ki. Nem túlságosan izmos, de pont az én zsánerem. Beljebb megyek és figyelem, hogy mit csinál. Leülök a sorok közé. Nagyon ügyes és tehetséges meg kell hagyni, de még van mit fejlődnie. Mikor lejön, csak tapsolok és közelebb megyek. Megfordul és rám néz lihegve.
- Ki van ott? – kérdezi, mire látható távolságba megyek.
- Kim vagyok – mutatkozok be, csak a keresztnevemen.
- Szia, Ji-Kyung vagyok. – mutatkozik be ő is.
- Ügyesen mozogsz fent, csak a kéztartásodra egy kicsit néha vigyázz, meg forgásnál, ha a karodat magadhoz szorítod, akkor gyorsabban és ezáltal többet fogsz tudni forogni – mondom neki, mire csak érdeklődve néz rám.
- Még is honnan tudsz erről ennyit? És miért adsz nekem tanácsot? – érdeklődik, mire elmosolyodok.
- Csak próbáld ki – mondom, mire rám néz.
- Mutasd meg inkább te. Ahogy látom az alkatodból te is artista vagy.
- Ez így igaz. Na jó, rendben. – Leveszem a felsőmet, majd felmegyek a trapézra és megmutatom neki, mire gondoltam, és hogy tényleg gyorsabban forog. Egy könnyed mozdulattal leugrok, majd ránézek.
- Nagyon jól mozogsz a trapézon.
- Köszönöm. – mondom, mire tapsot hallunk meg mögöttünk.
- Kim örülök, hogy eljöttél. Látom már megismerkedtél Ji-Kyunggal. Ez igazán remek, mivel ő lesz a társad – mondja, mire csak meglepődve nézünk egymásra.
- Na de főnök, nekem már van társam és nekem ő tökéletesen meg felel – mondja Ji-Kyung, mire meglepődök.
- Az igaz, de mellette nem tudsz fejlődni. Csak egy jobb artista mellett leszel képes jobbá válni, mint amilyen vagy.
- Miért ő jobb? – kérdezi, mire rám néz. Az előbb mutatattam meg neki, de hát majd rá jön.
- Hát persze, a tegnapi versenyen első helyezett lett – mondja mosolyogva a főnök, mire rám néz.
- Na persze, én meg a tavalyi láma vagyok. Ne hogy azt mondja már nekem, hogy egy 20 éves lányt elküldenek egy olyan versenyre, amire engem nem küld el – mondja, mire rá nézek meglepődve.
- Csak szólok, hogy 24 éves vagyok és már 10 éve vagyok artista – mondom neki, mire látom, hogy meglepődik. – Ha tényleg azt hiszed, hogy senki vagyok, akkor menjünk fel és megmutatom neked, hogy szavak nélkül fogom követni, hogy mikor mit akarsz csinálni – mondom komolyan és ránézek, hogy erre mi lesz a válasza.
|
|
