Fáradtan nyúlok a telefon után. Még csak hajnali hét van, de valaki nagyon kitartó… folyamatosan hív.
- Mi van már? - nyüsszenek bele.
- Alszol? - kérdez vissza egy ismerõs hang.
- Már nem. Mi a baj? - kérdezem, és felülök. Lassan úgyis ébrednem kellett volna.
- Este?
- Mindenki? - kérdezek vissza azonnal. - El is telt egy fél év?
- Mindenki és igen - nevet fel. - Bemegyek hozzád az irodába. És akkor az állás… - kérdezne félve. Kuncogni kezdek.
- Hozd a papírjaidat, elintézzük - csicsergem. Megbeszéljük, hogy mikorra jön be és leteszem. Ásítva ébredek fel, és megyek a konyha felé.
Koffein. Most az kell.

* * *

Reggel épp nálam van Max, amikor megjelenik Jared is. Én persze Maxet készítem, hiszen a HR-esek várják beszélgetésre, és bár egyenes az útja, hiszen ismerem és már szóltam is érte, azért izgul.
- Sosem fogsz megtanulni nyakkendõt kötni - dorgálom meg halkan, mikor megjelenik az én szép titkárom. 
- Jó reggelt - köszön illedelmesen.
- Jó reggelt Mr. Malorn. A mai munkája már az asztalon van, szeretném, ha délutánra készen lenne - mondom, hiszen most tartanom kellene a híremet, nem lenne jó, ha kiderülne, hogy kavarok a munkaerõvel.
- Természetesen.
Õ dolgozni kezd, mi meg átvesszük a témákat, aztán leegyeztetjük, hogy mit rendeljek.  
- Akkor holnap este – csicsergem vidáman. Szeretem, ha eltelik a fél év, legalább van egy kis nyüzsi a lakásban.
- Már alig várom – feleli Max, és belesimít a hajamba, ahogy régen is mindig tette.  
Jared hirtelen felpattan, Max viszont lassan késésben van, így elengedem, és kicsi titkárom után indulok a mosdóba. Bár az aurájából is érezni, hogy nagyon harapós kedvében van, de ha ehhez nem lenne érzékem, akkor azt meghallottam volna, hogy úgy vágta be a mosdó ajtaját, mintha akármirõl is tehetne.

Amikor beérek épp könnyít magán, így mögé lépve dörgölõzni kezdek.

- Jól aludtál? - kérdezem kedvesen. 
- Pompásan.
- Valahogy ma más vagy. Történt valami? - Mert tényleg furcsa…
Menne is ki egy horkanás után, de elkapom. Mi a fasz baja van?!
- Mi bajod?
- Õ kefélget?
- Mi? – kérdezem, aztán leesik, és röhögni kezdek.
- És még röhögsz is?
- Te most komolyan… féltékeny vagy? - Nem is tudom, melyik viccesebb. Hogy féltékeny, pedig még alig volt valami, vagy hogy pont Maxre…
- Ja, hogy nem kellene annak lennem. Végül is igazad van. Nem vagyunk együtt, semmi közünk egymáshoz, semmi közöm hozzá kivel enyelegsz a saját cégednél. – Komolyra vált az arcom. Igaza van. Itt én vagyok a fõnök, kurva sokat szenvedtem, hogy ide jussak, még akkor is, ha mások szerint baszottul jó volt.  
- Ahogy mondod - felelem, megvillan a tekintetem.
Hirtelen szalad nekem, felnyom a csempére, és sziszeg a fülembe, de nem tudom megrémülni. Túl izgató a féltékenységtõl égõ tekintet…
- Baszasd csak magad azzal a cingár gyerekkel, de felejtsd el, hogy ebben én részt fogok venni.
- Mondták már milyen kurva szexi vagy amikor féltékeny vagy? – dorombolom.
- Basszd meg - sziszegi és kimegy.
Én meg röhögök.
Ez a pasi… komolyan…
 
* * *

Alig fél óra múlva kopognak.
Max lép be, miután kikiabálok, és látszik rajta, hogy ideges.
- Mi a baj? - kérdezem, és elé sietek. Talán nem sikerült a felvételi?
- A titkárod olyan bunkó, hogy cölöpöt lehetne verni vele - puffogja. - Miért nem rúgod ki a picsába?!
- Mert nem akarom - felelem, és rézem, ahogy elpirulok. Õ egy pár pillanatig méreget, majd elém lép, hiszen közben leöltem az asztalra.
- Bele vagy esve? - kérdezi, hiszen tudja, hogy meleg vagyok. Nem tudok mit mondani, beharapom a számat és felnézek rá. Neki gonoszul villan egyet a tekintete, majd ad egy puszit az arcomra, és elindul kifelé. Közben még elmondja, hogy a HR-el minden rendben volt, nekem fognak szólni, hogy mizujs, neki meg van egy terve, és este akkor találkozunk.
Én csak értetlenül pislogok utána, majd ahogy kimegy, az ajtóhoz settenkedek. Hallom, hogy mond valami Jarednek, de nem tudom, hogy mit, így visszamegyek az asztalhoz és a nap hátralevõ részében sóhajtozok és elmélkedek.
Bele vagyok esve?
Komolyan…?

Este hétre ér ki a rendelt kaja. Eddigre összeszedtem mindent, amihez az ikrek nem kell, hogy hozzáférjenek, hiszen a hároméves kisfiúknak nem lehet elmondani, hogy mi a jó és a rossz, mennek és néznek mindent, pláne Max csemetéi. Marie, a mama hiába neveli õket a legjobban, a génjeikben hordozzák a rosszaságot, hiszen Max, gyerekkori legjobb barátom is ilyen volt gyereknek.
Ígyí visszagondolva…. vicces még mindig, hogy Jared pont rá volt féltékeny. Mikor Max olyan megingathatatlan hetero, mint egy ház, szép családdal, cuki gyerekekkel, szexi feleséggel.
Neki mindene megvan, ami nekem sosem lesz.
Boldogság.
Szeretõ család…
Meleg, barátságos otthon.

* * *

Reggel ásítozva, fáradtan és fél órás késéssel esek be. Jared már itt van, épp pötyög valamit a gépen.
- ’reggelt - köszönök ásítva, dfe rám se néz. - Mondom jó reggelt - lépek mellé, és hangosabban szólok.
- Viszont - feleli morogva. Magamban megint felnevetek.
- Vendégeim jönnek, majd vezesd be õket kérlek, de ne legyen rád megint panasz - szólok rá.  
Nem szól, bólint egyet, és látszik, hogy egyre idegesebb, így inkább bemegyek az irodába.
Alig fél óra múlva megjelenik Jared.
- A vendégei… - mondja, és látszik a tekintetében, hogy nem mindent ért teljesen.
Mevezeti Mariet, a fiúkat és Maxet, akik persze azonnal le is ülnek, a fiúk pedig nekiesnek az egész falas ablaknak, és elkezdik nézegetni az embereket, a környezõ irodákat. Miközben az új családi házról, és a közelgõ babáról beszélünk - mert Marei megint terhes -, befut egy e-mail a HR-tõl: Max felvételt nyert!
Így örömködünk is egy sort, aztán mennek, mert új öltöny kell az új munkahelyre. Én persze kikísérem õket.

Visszafelé, miután õk már lefelé mennek a lifttel, Jared mögé lépek és hátulról megölelem.
- Max Smith, gyerekkori, hetero barátom és a családja, a terhes felesége és az ikerfiai - suttogom. - Mondtam, nem kell hinni mindennek, amit hallasz vagy látsz - váltok szemrehányó, hangosabb hangra. - Mellesleg nem kefélget senki - jelentem még ki, aztán visszamegyek az irodámba és várok.

Lassan ideje lenne hazamenni, kialudni magunkat, fõnök.  – Édes, ahogy a nyakamhoz bújik.

- Kocsival vagy? – kérdezem. Legalább kicsit… na mindegy. Egyszerûbb hazajutni.

- Igen.

- Vigyél haza. – Õ meg megteszi. Mert nem mond ellent nekem.

* * *

Összesen körülbelül egy hónapja van nálam, de már érzem, hogy pattanásig feszült, akárcsak én. Néha õ maga is hõzza az agyam, de alapvetõen én akarok játszani vele. Valamiért úgy érzem, hogy attól, hogy késõbb adom oda magam, különlegesebb leszek neki, és ez most nem tudom miért, de fontos.
Viszont amikor megunom, és lépni akarok, nem tudok várni másnap reggelig. A címe megvan, elmegyek hozzá.
Amikor ajtót nyit, nyelnem kell. Egy szál boxer…
- Illik behívni a vendéget, Mr. Malorn - jegyzem meg. Be is enged, én meg szét tudok nézni. Ahhoz képest elég szép és otthonos a lakása, tele halakkal. Valahogy ösztönbõl szimatolok körbe.
- Hogy-hogy meglátogatott? A címemet gyanítom honnan tudja.
- Mindig is úgy hittem, hogy akinek akváriuma van, teng az egész háza a halszagtól – térek ki azonnal.
 - Ez hülyeség. Ha rendben tartják õket akkor semmi sem esz halszagú. Gyakorlat kérdése.
- Ühüm.
Ahogy nézegetem a halakat, hirtelen megérzem magam mögött. Édes… a farka már a látványomtól is feláll.
- Nem tán vadász idény van? – suttog elõre. Próbálom húzni az idõt, de most nem enged. – Meddig játsszuk ezt, Heath? Kezdek besokallni ettõl az egésztõl. Csak húzzuk egymás agyát, lassan már egy hónapja és semmit nem lépünk, vagyis inkább csak te.
Ellép mellettem, és rágyújt. Hm, ezt nem is vettem észre eddig. Talán õ is csak akkor, ha ideges.
- Dohányzol? És mi lenne ha… - Elveszem a cigit, elnyomom, és hozzásimulok. – Mást szívnál. Vagy akár én is szívhatnék valamit.
Tudom, hogy most adnom kell valamit. Ha nem teszem, meg fogja unni a játékot, így beadom a derekam.
Csókol, de olyan szenvedéllyel, hogy szinte beszippant. De nem baj, ez sem érdekel, csak élvezem. Imádom!, ha csókol.
- Kell tûz, vagy meggyújtod magad is? – kérdezi, miközben letolja a boxerét a csók után.

- Mmm, már egy hónapja rágyújtottam, csak hagytam, hogy eléggé felizzon - kacsintok rá.
Felvont szemöldökkel néz rám, de csak elmosolyodom és lelököm a kanapéra. Nem szólok semmit, csak fölé hajolok és végignyalok a hasfalán, kikerülve az ágyékát, egészen a combjaiig, aztán szép lassan térek csak a lényegre.
Lassan, ráérõsen simítok végig rajta nyelvemmel, mire megremeg. Ezt látva felkuncogok, de a számba veszem, és picit megszívom, amire már Jared is felnyög. Szép a hangja. Tetszik…
Ismét kiengedem az ajkaim közül, és az ujjaimmal kezdem kényeztetni, miközben nyelvemmel felsiklok a testén, megcsókolgatva a mellbimbóit, végignyalva a nyakát, majd az ajkaira tapadok. Persze azonnal veszi a lapot és csókolni kezd, de nem csak kézzel akarok játszani vele, így elválok tõle, és visszasiklok az elõbbi útvonalon, és azonnal teljes hosszában az ajkaim közé kapom. Hátralöki a fejét a támlára, és hangosan nyög fel, én meg élvezem, hogy ilyen hatással vagyok rá. Bár eddig nem volt panasz a technikámra, az, hogy neki okozhatok örömet, valahogy kellemes érzéssel tölt el. Kellemesebbel, mint az eddigi ki tudja mennyi szopás.
- Kurva jól csinálod - suttogja remegõ hangon.
Nem szólok, csak felpillantok, elmosolyodom, és folytatom az élvezkedést, hiszen nekem is öröm, ha egy szép férfi szép farkával játszhatok. És õ minden tekintetben tetszetõs.

Amikor már úgy érzem, hogy elég közel jár, nem hagyom, hogy lehúzzon magáról, gyorsítok, és percekkel késõbb már a számban érzem édesen keserû ízét, amit persze az utolsó cseppig le is nyelek, hiszen imádom a számban érezni. És az övé különösen kellemes.
- Mondanom sem kell, hogy ma ennyi volt, ugye? - kérdezem, és felülök az ölébe.
- Te nem akarod, hogy… - kérdezi, de közben elkezdi simogatni a combomat.
- Nem, én kivárok a megfelelõ pillanatig - mondom cicamosollyal.
- Szóval kefélget valaki más is? - kérdez vissza azonnal.
Kétkedve nézek rá. Zavarja… vagy nem zavarja? Végülis nem kefélget senki azóta, hogy õ van, de ezt neki így nem fogom elmondani. Vagy érzi, vagy nem.
- Nem kell mindent elhinni, amit rólam mondanak - kacsintok rá, aztán felállok. - Na, megyek, reggel végülis munka - mondom, és elindulok kifelé. Nem követ, így zárom magam után az ajtót és sóhajtva indulok a kocsim felé.

Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolhat most, vagy hogy reggel mi lesz…

Alig érek be, már kopognak is, én meg nem vagyok hülye, tudom, hogy ki az.
- Mr. Summer. Minden rendben? - szólal meg.
- Menj el! - kiabálok ki.
- Ha segíthetek valamiben. – Benyit. Azt a pofátlan mindenit! Ha nem lennék ilyen mélyponton, most rógnám ki a faszba.  
- Nem érted?! Menj el! Menj haza, vagy ahova akarsz, csak hagyjál már végre békén!! – ordítok rá, de nem vagyok tõl hiteles, össze vagyok gömbölyödve, mint egy süni, és sírok. Egy pillanatig csend van, aztán léptek zaja és végül leül mellém.
- Mit nem értesz azon, hogy húzzál el? – kérdezem ismét, de hitelem és tekintélyem valahol a béka segge alatt húsz, huszonkét centivel.
- Tudod… én sosem ismertem a szüleimet. Nevelõ szülõknél nõttem fel. Rajtam kívül volt még három ilyen gyerek, mint én. Szintén árvák, akiknek semmijük se volt, aztán jött két ember, akik az életüket arra tették fel, hogy olyan gyerekeknek segítsenek, mint én voltam.
- Nem… Nem vagy kíváncsi kik az igazi szüleid? - kérdezem halkabban, a történetre figyelve. Nem tudom, mi a célja ezzel…
- Nem. Egyáltalán. A nevelt szüleim számomra az igaziak. Õk azok akiket annak tartok. Bár már keveset látom õket, hiszen folyamatosan új csemetéket nevelnek fel a pár napostól kezdve egészen felnõtt korukig. Tudod… Ne úgy fogd fel, hogy ez egy nagy veszteség, hanem hogy sok mindent éltetek át együtt, ami boldogsággal töltött el. Szép emlékként gondolj rá.
Ahogy kimondja, mintha felszakadna valami, azonnal sírni kezdek megint, és az ölébe kúszok. Nem tol el, hagyja, hogy a vállán sírjam ki magam, de ennyi nem elég. Feloldozást akarok.
 - Csókolj meg! Kérlek! Most… annyira szükségem van erre. Rád…
Megteszi.
Csókol, nem erõsen, csak vezet, a nyelve a számban, érezni a könnyeim ízét, de ez sem õt, sem engem nem zavar.
Hagyom, hogy elragadjon minden, és csak rá figyelek, nem érdekel az sem, hogy mi történt, mi fog és mennyire fájhat még, most csak õ számít. Csak a farka, csak arra akarok figyelni. Nem érek hozzá, csak a testemmel simogatom, ringatom magam rajta. Vadászni akarok rá, és õ ezt nagyon jól tudja, így nem lepem meg különösebben, amikor felállok róla. Legalábbis a tekintete nem meglepett.
- Most…. hagyjon magamra, Mr. Malorn - nézek rá szigorúan, visszazökkenve a szerepembe. Elmosolyodik, de szó nélkül áll fel és megy ki.

Valamiért nem akartam, hogy most, így dugjon meg. Egyrészt anyám miatt nem.
Másrészt meg... nem tudom. Most ennyi elég volt belõle. A csókja, hogy itt volt és megnyugtatott. Azt hiszem, ennyire volt szükségem, és ha a farka a seggembe került volna, reggel tényleg kirúgom, pedig eddig jól bevált, jól végzi a munkáját.

* * *

Akkor döbbenek rá, hogy mennyi ideje dolgozom a gép elõtt, amikor kopognak ismét.
- Mr. Summer, már megint itt van, vagy még mindig? - kérdezi Jared.
- Egyáltalán mennyi az idõ? - kérdezem, és kinézek, de majdnem leesek a székrõl. - Hajnal van?! - nézek rá.
- Igen, uram. Én el vagyok maradva egy kicsit, de ön? Bent maradt egész éjszaka? - kérdezi meglepve.
- Ezek szerint igen… - vakarom meg a tarkóm, és mintha ez lenne a varázsütés, el is álmosodom azonnal. - Nem megyek haza, megkérhetem, hogy ne engedjen be senkit, még Simont sem? Itt maradok és alszom egyet. Kettõkor ébresszen fel, kérem - mondom, mire elmosolyodik, bólint és kimegy, én meg áttelepülök a kanapéra, lekapom a zakómat, kigombolom az ingemet és lefekszem aludni.
Hogy nézhettem el ennyire az idõt?!

* * *
Lágy, kellemes érintésre kelek, ami az arcom simogatja. Elõször nem tudom, hogy ki lehet, de megismerem az illatát. A simogatás irányából belövöm, hogy merre lehet, felnyúlok, beletúrok a hajába majd lehúzom magamhoz. Hagyja magát, a haja körbeölel minket, miközben csókolózunk, ki tudja, hányadik alkalommal, mióta itt dolgozik. Kedvelem, ha hozzám ér, valahogy más érzés, mint az eddigiek, és azt hiszem, neki sincsenek ellenére ezek a kósza érintések.

Amikor elválunk, kinyitom a szemem, és rápillantok.
- Már két óra? - kérdezem Jaredet.

Éjszaka épp aludnék el egy brutálisan unalmas akciófilmen, amikor meghallom, hogy csörög a telefonom.
Apám.
- Anyád egy órája színrohamot kapott. Meghalt. - Egy pillanatra ledermedek, és elfelejtek beszélni is. Apám vár, majd kinyomja a telefont, elõtte viszont megkér, hogy majd hívjam fel.
Másnap iszonyatosan szar napom van. Reggel egyeztettem apámmal, és el kell intéznem számtalan dolgot a temetéssel kapcsolatban. Kérhetném Jared segítségét, de utálom, ha sajnálnak.
Anyu halála egyértelmû volt, így hétfõn délután, hamvasztás után temetjük. Csak apa meg én leszünk ott. Nem esküvõ ez, hogy tömeg legyen és akármennyire is… de bírtam az öreglányt. Ha õ nincs, én sem, bár az öcsém is bejelentette, hogy ha én megyek, õ nem. Érdekes. Inkább velem ellenkezik még mindig, minthogy eljönne annak a nõnek a temetésére, aki közel harminc éves korában is eltartotta.
Szánalmas.
Ahogy vasárnap végzünk bent az irodában, mennék haza, de a kocsim nem indul. Puffogva szállok ki, de ahogy telefonálnék ez a szar is lemerül. Komolyan…. mindjárt a földhöz vágom!
- Te is, pont most merüljél le! - mondom szemrehányóan.
Ekkor megáll mellettem valaki. Azonnal felismerem, és pont hozzá nincs most kedvem. Harminckét évente egyszer nekem is lehet depressziós napom.
Elvinne, de elõször nem akarom, aztán rájövök, hogy talán jobb, mint a taxi és nem kell érte fizetni. 
Amikor utána indulok megvár.
A kocsija nem csak régi, de kicsit koszos is.
- Sajnálom, hogy nem a legjobb autóval vihetem haza, de gondolom per pillanat ez is megteszi.
- Meg. Csak vigyen haza. Szörnyû napom volt. – Nem részletezem. Semmi köze hozzá.
- Azt hiszem elõtte ennünk kellene valamit. Mégis csak dél van - mondja, miután korog a hasam. Nincs erõm ellenkezni, csak remélem, hogy gyorsan tõúl leszek rajta, de egy olcsó étterem elõtt áll meg.
Na, ez már kicsit sok.
- Mi a baj? Na bökje ki.
- Nem szoktam ilyen helyen enni.  Ez nekem…
- Túl olcsó?  Nem baj, akkor maradjon a kocsiban én bemegyek és eszek egy kis rament.
- A francba, várj már meg – szólok utána.
Ettem már rament, de azt nem ilyen helyen és egyébként is…. fuj.
- Na egyen.
- Kössssz… nem.
- Na.
- Nem.
- Csak egy kicsit.
- Mondom neeehhhmmm – mondanám, de a számba dugja a pálcikát. Egy pillanatra eldurran az agyam, de ahogy felfogom, hogy milyen rohadtul finom ez a kaja, azonnal elveszem tõle és enni kezdek, õ meg csak néz és mosolyog.

- Ma nem volt túl beszédes - mondja, mikor már megérkezik az õ kajája is.
- Nem voltam olyan kedvemben - felelem.
- A tegnapi miatt haragszik? Hogy nem mentem be az irodába? - Felvont szemöldökkel nézek rá.
- Figyeljen. - Leteszem a pálcikát, és mélyen a szemébe nézek. - Azt gondol rólam, amit akar, de nekem sincs mindig szexéhes kedvem, viszont azt nem tûröm, ha valaki elutasít. Ha tegnap bejön és megkefél, ma valószínû,leg már nem kellett volna bejönnie, ehhez tartsa magát. - Szavaimmal ellentétben lehúzom a cipõmet és a lábammal a lába közé nyúlok, picit megmasszírozva a farkát. - Majd én levadászom, ha kedvem lesz - kacsintok rá, majd visszahúzom a cipõt.
Ebben a pillanatban csörög a telefonom. Elkészültek a koszorúk és menni kellene értük, így megköszönöm a kaját és ott is hagyom, kint fogva egy taxit, otthon pedig a másik kocsival elmegyek a virágárushoz, közben pedig diktálok egy címet a szerelõmnek, hogy hol a kocsim.

* * *

- … de tegnap is biztosan mindenki azt hitte, hogy egy idõs férfival szeretkeztél, hogy ne legyen baj a cégnél - mondja Simon.
- Leszarom, hogy mit gondolnak! - csapok az asztalra. - Apám be szeretne jönni értem ma, és én megengedtem neki, ez van! Hogy ki minek fogja hinni, leszarom - sziszegem. - Neked meg el ne járjon a pofád, mert szétrepesztem - nézek rá fenyegetõen.
Apa ugyanis eléggé maga alatt van, és bár nem vagyunk jóban, mégis az apám. Igaz, üzletben nincs család, de ebben semmi üzlet nem volt, saját döntés volt a temetés rendezése is.
Hirtelen csörög a telefon.
- Mr. Summer, egy idõs úr keresi - mondja Jared.
- Engedd be - masszírozom meg a halántékomat. Felállok, és ahogy belép apa, máris elém ugrik.
- Hogy áll ez a nyakkendõ? - kérdezi, de könnyesek a szemei. Szerette anyát, ja.
Simon illedelmesen kisétál, ahogy Jared is, mi meg egy kis nyugi után elmegyünk és eltemetjük anyut.

 * * *

Amikor visszaérek, hozzám nem méltóan kisírtak a szemeim. Mégiscsak az volt, aki a világra szült és tizennyolc éves koromig nevelt.
Jared még mindig itt van, elõtte egy csokor fekete rózsa, és ahogy kilépek a liftbõl, feláll. A faszom, valaki ide küldte a temetési virágot?! Akkor már Jared is tudja?! Kurva életbe!
Szó nélkül lépek el mellette, felkapva a csokrot és beszaladva az irodámba. Ma nem vagyok ö9nmagam, nem kell, hogy így lásson. Még senkinek sem hagytam, neki sem fogom!

Ahogy mögém lép és masszírozni kezd, szinte dorombolni támad kedvem.
- Arany keze van, az egyszer biztos - nyüsszenek fel.
- Mondták már. Szóval megkapom a munkát? - Milyen hülye kérdés.
- Hát nem látja? Már rég felvettem. – Felnevetek, miközben tovább dolgozik rajtam. Egyelõre még nem úgy, ahogy akarom.  
- Ó, dehogynem. Kicsit feljebb is megmasszírozom, ha nem bánja – mondja felfelé haladva, mikor épp durcás vagyok, hogy nem tudok a farkához érni.  
- Hmmm… csak nyugodtan.
Ahogy végigszaladnak ügyes ujjai a két oldalamon, hirtelen mosoly szökik az arcomra.
- Hogy lehet, hogy nincs senkije? – kérdezem.
- Nem bírják a strapát mellettem. Lehet túl vad és sok vagyok a nõknek.
Direkt húzza az agyam. Mázli, hogy én sem vagyok kezdõ, így kicsit másképp helyezkedek és a merev farkához nyomom magam. Ez is olyan meleg, mint egy gázkazán.
- És a pasik? – kérdezem, de ujjai a nyakamra csusszannak, és szorítani kezdi, kefélést imitálva ruhán keresztül. Ahm, ezt imádom! Rühellem, ha a pasik nõnek néznek és finomkodnak.  
- Simulgatunk fõnök? – Végignyal a nyakamon, mire kicsit meglep. Akkor most dugunk is?! Mindjárt felsikkantok örömömben! Simogat, kényeztet… – Úgy látom élvezi. Minden titkárral ezt mûveli?
A kopogásra szétrebbenünk.  
- Ki az? – kérdezem, miközben õ elmegy ajtót nyitni.
- Simon, Uram.
Már be is engedte. Simon sem hülye, tudja, mi volt itt. A titkárom álló farokkal ment ki és az enyém sem épp nyugodt.
- Ugye tudod, hogy nem szeretem ezt? - morgom, mint egy ideges kutya.
- De ez fontos. - Ledob az asztalra egy mappát, mire én felvont szemöldökkel ülök a székembe és elõ is kapom.
Amit ott találok, arra nem számítok, és mérhetetlen haraggal tölt el.
- Hogy a faszba került ez ki innen?! - üvöltöm, és felállva Simon elé lépek. - Magyarázatot, de kurva gyorsan! - üvöltöm teli torokból, mire Jared is bekukkant.
- Baj van, uram? - kérdezi. Nem akarom leüvölteni a fejét, így csak szusszanok párat.
- Szóval. Jared, menj ki, kérlek. Simon. Te pedig… - nézek vészjóslóan a szemébe, nem foglalkozva azzal, hogy letegeztem a titkáromat.
- Az a munkatárs, akit múlt héten rúgott ki, eladta a tervezetet egy konkurens cégnek. Már megtettem az óvintézkedéseket, hogy több baj ne legyen vele, de a reklám…
- A Blacksmith volt az, nem? - kérdezem, és már lépek is az aktatáskámért. Simon bólint. - Jared, keresd meg a cég vezetõjének telefonszámét, hívd fel és egyeztess vele. Mond, hogy fél óraés ott vagyok - daráûlom.
Amíg elkészülök, körülbelül tíz perc, õ már jön is, és bejelenti, hogy vár.
Vigyorogva lépek Simon mellé.
- Megint miattad kell a seggem adni egy vén fasznak - jegyzem meg. - Ugye tudod, ez mit jelent? - akasztom, be az ujjamat a nyakkendõjébe. - Plusz öt év nyugdíj nélkül - sziszegem, majd elindulok kifelé.

* * *

Mázli, hogy meg tudtunk pénzben egyezni, nem lett volna gusztusom a pasihoz. Meghízott, öreg is. Pfujj.
Ahogy visszaérek, és felliftezek, Jared épp valamibe nagyon bele van mélyedve. Körbenézel, sehol senki. Fantasztikus.
Mögé lépek, kifordítom  aszékkel és az ölébe ülök. Pár mozdulattal sikerül felizgatnom, hiszen még fiatal és szexre éhes, ráadásul meleg és rám van izgulva, de valamiért nagyon meg akar leckéztetni.
- Fõnök…
- Csak azokkal csinálom ezt, akiknek elég nagy a farkuk hozzá - suttogom a szájára, de nem csókolom meg, csak hagyom, hogy a farka összeérjen az enyémmel, és felnyögök.
Ha õ nem kefél meg lassan, keresnem kell valakit, azt hiszem.
- Ehhez tartsd magad - mondom. - Neked elég nagy farkad lehet, érezd kiváltságnak, hogy itt vagy, dolgozhatsz, ennyiért ás még a seggem is tiéd, ha épp kedvem van játszani - mondom, és felállok, majd bemegyek az irodába. Bent az ajtónak támasztom a vállam.
Szeretek vadászni, de remélem, nem akar sokáig váratni.

Elõttem áll, nem ültetem le. Nem vagyunk haverok, majd ha holnap is lesz képe bejönni.
- Gondolom látta a százalékokat. Szeretném a bandát egy kicsit összekapni. Simon nemsokára itt hagyja gyanítom a céget, nem hiába kerestetett a helyére valakit. – Okos srác. A végén tényleg elégedett leszek vele.  
- Miért gondolja, hogy elég jó a feladatra?
- Ha nem lennék elég jó, nem hívatott volna ide.
- Így van, de elég fiatal… - mondom, de nem hagyja befejezni. Ejnye.  
- Ne ítéljen a kor alapján. Vegyen fel próbaidõre, ha nem vagyok elég jó a feladatra, magam fogok távozni, szavamat adom.
- Ez tetszik. – Leszállok az asztalról, és keresni kezdem a próbadoksikat, amiket elkészítettem már az új jelöltnek. Közben gondosan rázom neki a seggem, hiszen az az alapelvem, hogy nincs hetero pasi, csak van, aki nem szereti az anál szexet.
- Ezeket holnapra kérem. Az utolsó szálig. Hajrá.  Ne vesztegesse az idejét. Remélem, nem kell csalódjak a végén.
- Kihívás elfogadva – néz vissza rám. Mmmm, kedvemre való játék lesz. 

* * *

Másnap reggel frissen és üdén megyek be az irodába. Tegnap nem voltam senkivel, játszottam egy új vibrivel, amit az internetrõl rendeltem, de ennyi. Nem volt kedvem még egy ember leviselni magam mellett. Így viszonylag korán feküdtem le, és reggel a szokásosnál is simább arccal sikerült ébredni.
Otthon persze nem kávézok, csak az iroda felé menet állok meg egy elõkelõbb reggelizõnél, ott veszek egy nagy adag tejeskávét, ami kitart délig, utána, ebéd után pedig csak egy kicsi kell megint.
Ahogy beérek, az elsõ, akit meglátok az Simon, amint épp a liftbe készül beszállni. Köszönök neki, õ pedig faggatni kezd az új fiúról, de egyelõre nem tudok neki mit mondani, ma fog eldõlni, hogy beválik-e vagy nem.
- Ha nem, akkor szóljon, van egy ismerõsöm.
- Ha elõbb mondod, t veszem fel - nézek rá.
- Nem érdemli meg különösen, hogy segítsek neki, csak gondoltam jelzem, hogy ne érezzem magam rosszul - kuncog fel ravaszul az öreg. Ezt szeretem benne. Épp olyan játékos, mint én, csak neki több a lelkiismerete.
- Ahogy gondolod - rántom meg a vállam mosolyogva. - Egyébként még nem láttad az új fiút?
- Most jöttem én is, a parkolóban nem volt - mondja. AZ enyémben meg biztos nem, hiszen nekem külön kis parkolórészem van. Ha már én vagyok a fõnök, ennyi kijár nekem - a sok egyéb extra mellé.

Ahogy felérek, látom, hogy már a titkári asztalnál ül.
- Kellemes reggelt - köszönök neki mézesmázosan, és ahogy ül, és feldobom magam elé az asztalra. - Hogy telt az éjszaka? - kérdezem.
- Önnek is jó reggelt. Köszönöm, jól. Önnek?
- Tökéletesen - kuncogom. Most hozzátehetnék, hogy egy huszonöt centis játékom volt, de nem akarom máris zavarba hozni. - És a papírok? - kérdezem.
- Az asztalán - vigyorog rám.
- Mmmm, kis ügyes - kacsintok rá, majd lepattanok az asztalról. - Ha nem jók, ne pakolj ki - szólok neki vissza az ajtóból. Morog valamit, de azt nem hallom, nem is érdekel.
Nyújtózok egyet és leülök a székemre, elkezdve nyálazni a doksikat.

Alig fél óra múlva elégedetten mosolyodom el, az iratmegsemmisítõbe dobva a kupacot.
Megnyomom a titkárhívó gombot. Lássuk, felfedezte-e már.
- Igen, Mr. Summer? - kérdezi.
- Jöjjön be, Mr. Malorn - dorombolom, és kinyomom.
Miközben várom, az ablakba helyezkedek, pont olyan pózban hajolva meg a párkányra, hogy minden perverz fantáziáját elõcsalogassam.
Amikor hallom, hogy nyílik az ajtó, picit megrázom a csípõm, úgy nézek hátra a vállam felett, vágyakozó pillantással, picit megnyalva az ajkaimat.
- Mondja, Mr. Malorn, van Önnek párja? Férfi, nõ, élettárs, feleség, bármi? - kérdezem, de nem mozdulok. Hadd kábuljon a seggemre. Ha jó fiú lesz, még meg is kapja majd.
- Nincs, Uram - feleli.
- Akkor nem bánja majd, ha néha megkérem, hogy masszírozza meg a vállam? - kérdezem bájosan mosolyogva. - A sok üléstõl gyakran elgémberedik - biggyesztem le az ajkaimat.
- Szívesen megteszem, uram - jelenti be.
- Akkor kezdheti, álljon mögém és masszírozzon meg egy kicsit a csípõm felett. Most mintha ott fájna kissé - nyújtózom el egy picit, és várok.
Megteszi vajon?

- Mr. Summer, ideje lenne felvenni valakit a régi titkára helyére - mondja Simon, a mindesem.
- Csak nem unod a munkádat? - kérdezem kuncogva.
Simon idõs férfi, hatvan körüli, nyugdíjkiegészítés miatt van nálam, és egyébként is, a kora ellenére meggyõzõ, ha a behajtásról van szó.
- Öröm számomra a titkári feladatkör, de a behajtóink nem remekelnek a munkájukban - sóhajt fel gondterhelten, és elém tol egy diagrammot. - Itt a kimutatás.
A tábla alapján egyértelmû, hogy a tervezett behajtásoknak csak a hatvan százaléka valósul meg, ami, bár több, mint a fele, azért jócskán kevesebb, mint 100%. Ha Simon ott van, akkor általában 95%-on van az arány a sikerességet illetõen, így kifejezetten ellenemre van ez az egész.
Most én sóhajtok fel.
- Oké, mutasd az önéletrajzokat.
- Fényképpel vagy anélkül? - Mert nálunk, ha valaki jelentkezik kétféle is kell: fényképes és nélküli. Mikor milyen kedvem van.
- Legyen anélküli - vigyorgok rá. - Szeretem a meglepiket - húzom ki magam, majd várok. A kávémért is ki kell szaladnia, plusz behozni a kupacot is, a kép nélküli önéletrajzokkal. Motivációs levelet nem szoktam kérni. Minek? Csak egymás idejét pazaroljuk, és a halál se olvas annyit. Nem is érdekel, hogy ki és miért akar itt dolgozni. Ha az eredményei megfognak, akkor meglátjuk.

Nézegetem sorban. Elõbb a külsõsökét, majd egyenként dobom az iratmegsemmisítõbe.
Nem érdekel, hogy mennyi iskolája van és milyen tapasztalatai, ha nem tudja felmérni, hogy kit keresek, akkor nem foglalkozom vele. Végülis ez egy fõtitkári beosztás, mindenért õ felel, amit a többi titkár csinál, plusz nyalnia kell az én seggemet is. Ezért szeretem belsõ pályázókat felvenni, most is inkább azzal kezdek el foglalkozni, és a maradék külsõs pályázatokat beleteszem a megsemmisítõbe. Nem vagyok szeretetszolgálat vagy önkormányzat, hogy pusziért adjak melót.
Faszt.

Percek múlva a kezembe akad egy önéletrajz.
Jared Malorn, 27 éves.
Jellemzõi között kiemeli a teljes diszkréciót, és a fõnök kívánságainak teljesítését is. Felvonom a szemöldökömet.
- Simon! - ordítok ki. Amikor bejön, elé teszem a papírt. - Õt akarom. - Simon is végigfutja a papírt, majd bólint.
- A többi?
- Elintézem - kacsintok rá, és beleteszem a többit is a megsemmisítõbe.

Alig egy óra múlva ismét feltûnik Simon.
- Mr. Summer, meghoztam Mr. Malorn-t - mosolyog rám.
- A titkárjelöltem? - kérdezek vissza, felpillantva egy reklámanyagból, amit épp javítgatok.
- Igen, õ az. Jöhet? - kérdezi.
- Igen, persze, hívd csak be - mosolygok vissza.
Ahogy belép Simon mellett a fiatal fiú, elégedetten mérem végig.
Igen, külsõre tökéletes lesz. Aktív, ide látom, mindennek ellenére a haja szépen ápolt, hosszú és vörös. Hm, biztosan ennyire vad szeretõ lehet az ágyban. Zöld szemeivel ugyanúgy mér végig, ahogy én õt. Telt ajkaira elégedett mosoly szökik, ahogy szintén elégedetten érek végig a nézelõdésben szálkásan izmos testén.
- Mr. Malorn - köszöntöm kimérten. - Jöjjön be. - Meg is teszi. - Simon, hagyj minket kettesben - mondom mindenesemnek, aki bólint és már kint is van.
- Nos, Mr. Malorn, mondja el nekem szépen, miért is szeretne velem dolgozni - mosolygok rá kihívóan, felállva a székemrõl, és az asztalra ülve, pont elé, keresztbe pakolva a lábaimat. Kedvemre való srác.