Kategória: Fantasy

 

Kor: 20 év

 

Külsõ leírás: Magassága átlagos, de kinézete egészére aligha illik ez a szó. Lerí róla, hogy keleti származású. Szeme színe sötétszürke, arcát (amelyen az unalom és a düh kifejezésén - illetve nagyon ritkán a kárörömön - kívül nemigen láthatunk mást) egyenes szálú, fekete haj keretezi, amely nem sokkal ér lentebb a vállánál. Soha nem köti össze vagy fogja fel. Testalkata (a sok edzésnek köszönhetõen) atletikus, izmai nem teszik megjelenését férfiassá, mégis elég erõt biztosítanak neki ahhoz, hogy szinte bárkivel megküzdhessen - bár az is igaz, hogy harc közben inkább gyorsaságára és technikái pontosságára támaszkodik. Bõre valamivel fehérebb az átlagnál, és éles kontrasztot alkot a jobb felkarjától egészen a nyakáig húzódó, fekete tetoválással. Általában fekete, testhez álló ruhadarabokat visel, amelyek nem nehezítik meg a mozgását, és segítik elrejteni õt éjszaka. Gyakran visel motoros kesztyût is, amelynek anyaga erõsebb, mint az átlagos vászon: így sokkalta kevesebb az esélye, hogy felsérti az öklét verekedés közben. Nincs piercing-je, nem hord ékszert sem, ezek egyáltalán nem praktikusak egy éjszakai rajtaütéshez.

 

Jellem: Keiko legnagyobb vágya, mondhatni vezérelve a szabadság. Független akar maradni mindentõl, sehova sem elkötelezõdni és senkihez, de legfõképp senkinek sem tartozni. Határozott jellem, nem köt kompromisszumot. Amit a leginkább utál: ha megpróbálnak beleszólni az életébe, legyen szó jószándékú tanácsról vagy bármiféle parancsról. Csapatban csak akkor eredményes, ha õ a vezetõ, de ekkor reálisan méri fel a helyzetet, és csak abba vág bele, amirõl biztosan tudja, hogy minden csapattag képes lesz végigcsinálni. A tisztelet és a hála (mint kötelezõ dolgok) nem olyan szavak, amik szerepelnének a szótárában, sokszor (azaz mindig) szükségtelenül udvariatlan. Érzelmeit nem mutatja ki, sõt leginkább tudomást sem vesz róluk. A bandatagokat jó társaságnak tartja, beszélgetésüktõl és sokszor ízléstelen tréfáiktól nem zárkózik el, de egyikõjükkel sincs olyan kapcsolata, amit barátságnak lehetne hívni. Nagyhangú. Sosem fecseg túl sokat, de nem is szófukar. Egyébiránt meglehetõsen rendetlen.

 

Élettörténet: Hogy hol és pontosan mikor született, az egy jó kérdés, egy (Japántól néhány kilométerre keletre fekvõ) sziget lakosai találtak rá. Bár a szigeten beszélt nyelv gyakorlatilag Japán (apró, alig felfedezhetõ különbségekkel), saját önkormányzattal rendelkezik. Ennek ellenére a nagyhatalmak nem ismerik el önálló államnak, lakosait hatalmuk alá próbálják hajtani. A szigetre küldött katonai osztagoknak, a "rendfenntartóknak" azonban nincs könnyû dolguk: újabb és újabb bandák szövetkeznek ellenük, váratlanul le-lecsapva a gyanútlan katonákra, akik nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, hiszen az ártatlan lakosok valahogyan sosem tudnak semmirõl, ami nyomra vezethetné õket. Keiko az egyik ilyen "szabadbanda" (ahogy magukat nevezik) vezetõ tagja, és talán az egyetlen ember, aki törvényesen nem létezik ezen a szigeten. Kiskorában a banda fogadta be, és ahelyett, hogy törvényes módon bejelentették és iskolába járatták volna, maguk között nevelték fel, titokban. Az általános mûveltség helyett (saját döntés alapján) verekedni tanult, és elsajátította azokat a pusztakezes technikákat, amelyek a termetével és izmai felépítésével leginkább hasznosíthatók – gyakorlatilag kifejlesztett egy saját harcstílust. Késõbb megtanult bánni a lõfegyverekkel is, de ezen a téren messze nincsenek olyan kiemelkedõen jó képességei, mint a pusztakezes harcban. Keiko napjai mostanság elég unalmasan telnek (a banda búvóhelyén senki sem tartózkodott nappal, mindenki éli becsületbeli állampolgárhoz méltó életét), de éjszakánként portyákat és rajtaütéseket vezet.

 

Hobbi: nincs, ahogy kedvencek sem; ezeket fölösleges dolognak tartja

 

Foglalkozás: vezetõ bandatag

 

Extrák: Keiko vezetékneve Inei, amely bandájának is a neve. Jelentése: árnyék. *** Tizenéves kora óta alkalomszerûen dohányzik, alkoholt iszik, sõt egy alkalommal drogot is fogyasztott, ennek ellenére nem függõ, semmilyen dologban. Ennél erõsebbnek érzi magát. *** //A sztoriról:// A 21. században járunk: a lovagok korának rég vége, a fényes páncélú, acélkardokkal hadonászó seregek nem igazán állnák meg a helyüket a modern automata- és félautomata gépfegyverekkel szemben, a tankokról és vadászrepülõkrõl nem is beszélve. Velük együtt vesztek az irodalom homályába a Grállovagok hõstetteirõl szóló énekek. Ugyan ki az, aki hinne az ilyen ostobaságokban, amikor a tudomány mindenre elfogadható magyarázatot kínál? Kivéve talán egyvalamire: egy Japántól keletre fekvõ kis szigetrõl sugárzó, furcsa jelekre. Mikor Ázsia nagyhatalmai vizsgálatot indítottak volna a szigeten, annak lakói megtagadták ezt, és otthonukhoz való jogukra hivatkozva Amerikához és Európához fordultak segítségért. Tárgyalások és évek tömkelege után a szigetre mégiscsak kiküldtek egy vizsgáló csoportot, kísérõjükül pedig a rendfenntartókat, akiknek feladata, hogy védjék a kutatócsoport tagjait, és lassanként rávegyék a lakosokat, hogy az ázsiai nagyhatalmakhoz való csatlakozás nem is olyan rossz dolog. Eddig nem jártak sikerrel, a kis nép még mindig ellenáll – mögöttük pedig európai és amerikai nemzetek állnak, kínosan ügyelve rá, hogy a sziget független maradjon. És hogy ez miért olyan fontos? A kutatócsoport keményen dolgozik, munkájuknak pedig máris lett némi éretlen gyümölcse: a sziget belsejében, egy újonnan felfedezett, õsi szentélyben rejtélyes falfeliratokra bukkantak, amelyeket megfejtve döbbenetes következtetésre jutottak: az Angliából jól ismert hõsköltemények központi tárgya, a Szent Grál a kis szentély szerzeteseinek tulajdonában volt évezredeken át, mígnem valaki elrabolta. A felirat utolsó része pedig egyértelmû követelés volt: amennyiben a Grál nem kerül vissza, a sziget elpusztítja a világ minden népét – a sajátján kívül. Ha bármelyik ország szert tenne erre a kis fikarcnyi, de titkokkal terhes területre, ezt az információt államtitokként kezelhetné: ez az oka, hogy olyan sokan támogatják függetlensége megõrzését.