VIII. Pecsét? Ó atyám mi jöhet még!

Õrzöm védem a lelkeket, soha nem kételkedtem a fõparancsnok szavában sem, de most mi

legyen a teendõ?

Miután abbahagytam a gitározást, vissza indultam a városba. A gyerekek nevetése jó érzéssel

töltött el, hogy legalább most nem akadnak össze egy lidérccel. Az iskola szépen mûködik itt

is. Ahogy a városfalhoz érkezem, közel 30 méter választ el engem Jidanbou-tól. De õ hirtelen

rámkiált:

- Földre kisasszony!!! - Ahogy hátrapillantok egy lidérc suhog a levegõben, szárnyai és maszkja

olyan akár egy sárkány képe. Üvöltve és repülve körülöttem lökéshullámot kellt, amitõl földre

esek, Jidanbou akarna a segítségemre sietni, de a lidérc felé tart.

- Védekezz Jidanbou!!! -ordítom oda, miközben felállok de õt leteríti a dög.

Elõhúzom kardomat. Lassan magamelé helyezem. - Szólítalak. - suttogom oda. Ahogy

felemelem a kardom, megidézem a kardom:

- Hulljon le az ég minden erelye!! Fénypenge Leple!! - ahogy szaladok a lidérc felé, kiötlöm

mivel támadjak, aztán: - A Sárkány Tánca!!!! - fordulok egy 360 fokos fordulatot és a sárkány

sebesen elkapja az oldalát, felfutva rajta elrugaszkodom, fel a levegõbe: - 31. támadás:

Lánglabda!! - ez csak súrolja, majd a lélekenergiám a plafont veri és én száguldok lefelé.

Az a buzi lidérc ott van Jidanbou felet, és cero-t akar lõni. Kardomat pozícióba helyezem

és még egy sárkányt idézek, mely úgy ragyog az égen akár a gyémánt. Robbanás szerûen

a lidércbe csakpódik és kivégzi a bestiát. Fénypenge Leple teljes erelyének tudatánál van.

Leérkezem a városfal tetejére.

- Ez aztán az erõ, kicsi virágszirom! - ahogy jobb oldalra pillantok a szemem kikerekedik.

- Ryo... Lee.

- Örülök, hogy még a nevemre még emlékszel, cseresznyebimbó.

- Azt hittem soha nem látlak, Ryo Lee.

- Ugyan kedves, most tértünk haza. 56 év elég hosszú idõ.

Majd Kira és Hisagi tûnik fel a színen mögöttem.

- Elkéstek. - modtam nyugodt hangon, elsétáltam Ryo mellett.

- Menj haza Ryo. - azzal Villámépéssel otthagytam. Nem érdekelt most milyen régi barát

volt, egyszer csak lelép a besorolt halálistenekkel és évek múlva jön vissza, fogadja a hóhér.

Az osztagomhoz tértem vissza egy kis megbeszélésre. Nanao már megint lehordott, hogy

hogy mertem elkésni, meg ilyenek. De hát ki a fenét érdekelnek a megbeszélések az osztagon

belül! Na mindegy, a téma az volt, hogy a régen elküldött osztagokat most szétosztják a

13 Védelmi osztag között, hurrá. Aztán mindenki ment a posztjára, én meg a szobámba,

elég volt egyszer Ryoval találkozni, igaz gyerekkori ismerõsöm de a fenéket, itthagyott

azzal a külön csoporttal, segít neki a rák, mármint ha értitek mire célzok. Gyerekkoromban

sokat voltunk eggyütt a srácokkal, mindig harcolnunk kellett, hogy túléljük a napott. De

a bagázsból csak mi ketten maradtunk. A többiek Inuzuri hegyén pihenik örök álmukat.

A szobába érve letusoltam, és felvettem a tiszta egyenruhám, a piszkosat meg bedobtam

egy kád forróvízbe. Így utamra indultam, valahova csak ne az osztag területén döglõdjek.

Felsétáltam a közeli dombra, a szél szinte cirógatott amikor megláttam Byakuyát.

- Kuchiki kapitány! - integettem neki, mikor hirtelen Villámlépésbõl kilépõ illetõ került

a hátam mögé, és a kardja közelített hozzám. Elugrottam elõle, közben Byakuya

gyors léptekkel felfelé igyekezett.

- Puhány vagy cseresznyebimbó! Azt hittem, hogy ha halálistenné válsz erõsebb leszel!

- Téged mi lel ilyenkor, - engedtem le a kardott. - megzavarodtál ezalatt az évek alatt?

- Rajta! - Ryo teljes erejével nekemjött, a kardom fogta fel az ütést. - Rajta mutasd a

kardod erejét!!!

- Ryo mi van? Miért vagy ilyen? Hisz barátok vagyunk!

- Barát nekem az aki velemjön a küldetésre!

- Ostoba, nem voltam akkor még kész egy küldetésre! Nem értetted meg a kapitányomat?

- Hülye egy alakulatba válsztottak!

- Tán jobb ha oda megyek ahol nem jó nekem, a Mágia Alakulat befogadott...

- Aztán meg olyan küldetésre küldöttek ahol az egész csapat feldobta a talpát!!!

- Én választottam!!!!!! - emeltem a kardomat az ég felé. - Látni akarod a kardomat, tessék!

HULLJON LE AZ ÉG MINDEN EREJE!!! JÖJJ ELÕ FÉNYPENGE LEPLE!!!!!!!!

A kardom alakot váltott:

- Ezt meg mire véljem, egy Lövedék tipusú kard?

- Mondhatnám, hogy Kidou alapú de több elemmel is rendelkezik.

- Mégpedig?

- Lövedék tipus, szél, fény, fizikai erõ, lélekmágia.

Ryo is elõhúzta a kardját, és õ is shikaira váltott, a kezein kesztyû, tigriskarmokkal:

- Tépd szét, Ezüst Tigris!

Ryo támadt, és én kénytelen voltam megidézni Fénypenge Leple erejét.

- A sárkány tánca! - a sárkány üvöltve tört elõ, ereje teljében volt, senkitõl se féltünk.

A sárkány kerülte Ryo-t, majd kicsit méretre szabta a karját.

- Sárkány és Tigris, örök ellenfelek. - ekkor egy karomtámadást indított felém, amit

lassú reakciómnak köszönhetõen, be is kaptam. Majd mikor Ryo a második

csapásra készült felrúgott a levegõbe, és lõni akart mikor Byakuya közbelépett,

és elkapott a levegõben. Féltérdre érkezett, majd lábra állt.

- Elég legyen. - hallatszott a szájából, majd úgy nézett Ryo-ra, mint amikor én

mondok neki egy illetlen dolgot, teljes mértékben fagyosan. Ryo elhúzta a belét,

Byakuya kis akciója után.

- Öhöm... Kuchiki kapitány, már igazán letehetne. - Ekkor leültetett egy kõre, és

megvizsgálta az arcomon lévõ sebet.

- Nincs komolyabb baja. - Byakuya tekintete most olyan lágy volt, szinte mint

akkor, azon a napon, mikor kicsi lányként megpillantottam. Majd amíg a sebem

nézésével törõdött, az ajkam közeledett hozzá, és megcsókoltam. Egy lágy csókot leheltem ajkára, és közben megérintettem az arcát, végighúztam rajta a kezem és a vállán pihent meg. Miután elváltak ajkaink, segített felállnom a két lábamra. Közben semmit sem szólt, se a csókra se semmire. Gyors léptekkel megelõztem és megálltam elõtte.

- Téged is mi lel ilyenkor?

- Nem értem a kérdést.

- Nem reagálsz semmire.

- Azt hittem ha kihúzlak az összecsapás helyzetbõl az már reakciónak számít.

- Igen és hálás is vagyok érte, de mikor megcsókoltalak, azt a reakciót vártam, hogy leordítod a fejem. De emellett csak felálltál és tovább sétáltál. Nehidd annak, hogy hisztis kis liba vagyok és minden rossz reakciódért letollak. Csak azért némi érzelmet mutass. - Byakuya ezután Sakurához lépett és magához szorította:

- Érzelmet akarsz. - Byakuya olyan csókot lehelt Sakura ajkára, amitõl a lány lábai megremegtek. - Ideje lenne indulnunk. - szólt Byakuya.

- Igen is. - Sakura már teljesen összevolt zavarodva, azelõtt Ryoval milyen jó barátok voltak, és most Byakuya is olyan furcsa, hm, mi a frász lehet a Lelkek világábab?

Sakura köszönés nélkül, Villámlépéssel otthagyta Byakuyát, és visszatért szállására. Este arra ébredt fel, hogy pokolian fáj a háta, de semmi jele nem volt ütésnek vagy valami hasonlónak, így fájdalmasan de elaludt. Álmában egy furcsa helyen kötött ki, mindenhol lotus virágok hevertek, és a levegõ furcsa lélekenegiából állt. Majd egy sziklához ért aminek a tetejét nem lehetett látni, és ott volt egy hatalmas és hosszú szárnyas sárkány, mely nem volt kígyó, sem madár, mégis létezett. A szeme olyan vörös volt akár a tûz, úgy helyezkedett el a sziklán mint egy büszke szellem. Ekkor a sárkány üvöltött, és hangja olyan volt akár egy pecsét lezárása, nem hasonlított semmire, de letudta zárni a teret és az idõt, a sárkány repülésbe kezdett szárnyai vörössé festették az eget.

- Ébredj forgatóm, ne akarj többet megtudni errõl a lényrõl!

- Fénypenge Leple?

- Siess ébredj!

Ahogy ezeket kimondta Fénypenge Leple, Sakura egybõl felriadta az ágyában, már a nap az égen volt, és a háta mindig fájt. Felöltözött és indulni akart a dolgára, amikor az ajtón kopogtattak, Sakura kihúzta az ajtót és csak nézett.

- Hadnagy? - Nanao egy mappát adott a kezébe.

- Menj a Központi iratraktárba, és másoltasd le ezeket.

- Jó. - pár perc múlva indultam is. A hátam még mindig fájt próbáltam nem odafigyelni, de minden egyes lépésben úgy éreztem, hogy mindjárt összeesem. Elsétáltam a központi iratraktárban, és az ott lévõ dolgozónak elmondtam mit szeretnék. Õ egybõl a fénymásoló terembe vezetett, és megkért adjam át a fénymásolni kívánt adatokat. Így is tettem, õ pedig szivélyesen lefénymásolta a dolgokat, majd a kezembe adta a papírtömböt.

-Tessék. Ennyi lesz? Esetlek tudok még valamiben segíteni?

-Nem, köszönöm. - és kifáradtam az épületbõl, vissza a 8. osztaghoz. Beléptem az osztag területére és azonnal a kapitány irodályába siettem. Kopogva befáradtam az irodába és a hadnagy kezébe adtam az iratokat.

- Van esetleg még dolga velem? - kérdeztem a hadnagyot.

- Mehetsz nyugodtan. - meghajoltam és kisétáltam az irodából. Ahogy a folyosókat jártam, eszembe jutott az a lény kinézete, erre baromi fájdalom nyilalt a hátamba. Így kénytelen voltam elsétálni a negyedik osztaghoz kivizsgálásra. Hanataro vett kezelésbe, és mondta mit hogyan csináljak a gépeknél. Elösször vért vett tõlem, aztán meg elkezdte vizsgálni a hátam, de azt mondta, lehet hogy hogy ki vagyok merülve, és ameddig a vérvizsgálat eredménye meg nem jön, maradjak otthon, és pihenjek. Úgy is tettem, hazamentem, és átöltözve befeküdtem az ágyamba, majd próbáltam aludni. Aztán mikor felébredtem, éreztem hogy ki kell mennem a mosdóba, ahogy lehámoztam magamról a takarót, a vacsora ott volt letéve a kis asztalra, gondolom Rosy hozta be miután egész nap nem látott. Kimentem a mosdóba dolgomat intézni, és miután visszatértem a szobámba, nagy lassúsággal fogyasztottam el a vacsorámat, találtam egy levelet is a vacsora mellett, Rosy kézírása volt rajta:

"Remélem nincs semmi komoly bajod, bár tudom ha lenne azt megosztanád velem. A többiek is aggódnak miattad!" - Rosy mindig mindenkiért aggódik. Elõvettem az ecsetett és válaszoltam neki, majd azt az üres tálcára tettem, talán visszajön reggel. A hátamat a fájdalomtól már nem is éreztem. Három hétig voltam a szobámba, néha kinyitottam az ablakot, és kinéztem a változatlan tájra. Egyszer csak Hanataro kopogott az ajtón, elhozta a vérvétél eredményét. Nincs semmilyen komolyabb bajom, csak a lélekenergiám fejlõdése okozza ezeket. Megköszöntem Hanataronak, majd kikísértem az osztag kapujáig, ott Rosy rohamozott meg:

- Három hete ki se léptél a szobádból, mi baj?

- Csak fájtattam a hátam, és a kivizsgáláson mondták, hogy maradjak otthon amíg az eredmény meg nem jön.

- És?

- Csak a lélekenergiám fejlõdik, és ezek a tünetek. - ¸¸De nagyon furcsa, hogy így jön le a reakciója a testemnek¸¸. Gondoltam magamba. Szinte már zsibbadt a hátam, de nem nagyon figyeltem.

- Figyú elmegyek sétálni egyett, hogy megmozgassam az izmaim.

- Oké.

Így az utcákon sétálva, fújdogált a hideg szél. A séta se felejtette el azt a lényt, de már megszoktam, hogy ilyenkor ha felidézem azt a valamit, belémnyilal a fájdalom. Az utcák porosak, üresek, és halkak. Ekkor egy sziluett tûnik fel a színen, s ahogy közeledik egyre jobban kilehet venni az alakját, míg nem ott áll elõttem.

- Bya... kuya... - Byakuya ott állt elõttem, semmit sem mondott csak ott volt elõttem és nézet. Majd a csendet én törtem meg.

- Mi dolgod van az utcán? - tettem keresztbe a kezem. Abban a pillantban egy kislányt láttam meg Byakuya mellett, és csak néztem, nem átlagos lánynak tünt, türkisz színû kimonó volt rajta melynek a belseje zafírkéken csíllogot, egyszer aztán Byakuya hozzámszólt:

- Mit nézel annyira. - egybõl feléje néztem, és amikor visszatekintettem már nem volt sehol se az a lány.

- Egy lány állt melletted... - sétáltam mellé. De sehol sem láttam a lányt, és Byakuya megfogta a karom.

- Miért nem láttalak mostanság.

- Mert otthon feküdtem az ágyamban. - néztem fel rá.

- Beteg voltál.

- Mondhatjuk így is. - aztán mint akibe villám csapott, elhagyott a lábam, Byakuya tartott meg. Úgy remegtem a karjába mint a falevél.

- Jól érzed magad. - kérdezte Byakuya kicsit megilyend szemekkel.

- Nem tudom... nem tudom mi van velem, egyik percben úgy tudnék üvölteni a fájdalomtól, mint akit nyúznak, máskor meg zsibbad a hátam, mint aki mérget nyelt.

Byakuya a karjába vett és villámlépéssel a Kuchiki rezidenciára mentünk, letett a szobájában lévõ futonra és futárt külsött a 4. osztaghoz ha jól hallottam. Õ pedig aztán leült mellém, és nézte hogy csak feküdni tudok az ágyában. Reszketett mindenem, már az izmaim is görcsben voltak, a fájdalom már az egész testemet átjárta, nem akartam nyöszörgni, mert akkor Byakuya biztosan kivágna, ha hangoskodnék. Néztem a kapitányra, és õ rám. Próbáltam kivenni a tekintetébõl mit is gondolhat, de nekem ez most nem ment, markoltam a lepedõt, olyan volt mintha kardok éle vágna bele a húsomba. Az ajtó elött megjelent egy szolga és kihívta gazdáját, beszéltek valamit, de azt már nem hallottam, és belépett az ajtón Hanataro, olyan sürgõs léptekkel amilyennel még nem láttam. Lehúzta a takarót rólam, és a lélekenergiás technikájával elkezte megtudakolni hol van a próbléma. Becsuktam a szemem, mert már a fény is fájt, és éreztem ahogy a könnycseppek végigmossák az arcom.

- Kérem, ne próbáljon meg elaludni! Így nem fogom tudni mi a baj, ha nem mondja hogy ahol járok fáj e vagy sem!

- Rendben. - már szinte sírós hangon ejtettem ezt ki. - De Hanataro, az egész mindenem fáj. - ekkor érkezett a hátamhoz, és egy fájdalmas hang hagyta el a szám. Ahogy felpillantottam, Byakuya ott állt az ajtóba, szinte látható volt hogy szenved.

- Kérem most le kell hogy vegyem a kimonója felsõ részét hogy elkezdjem kezelni a hátát. - Hanataro ügyes kis kezei leszedték a kimonom felsõ részét és visszafektetett a hasamra.

- Mond tudod már mi ez?

- Sajnos nem de mindet megteszek, hogy elmulasszam a fájdalmát! - Hanataro a munkájába kezdett, éreztem ahogy a hátamat bekeni valamilyen erõs illatú anyaggal. És az szépen jól beforrósítja a bõrömet, ahogy éreztem. Majd elaludtam. Amikor felébredtem, egyedül voltam, csak egy gyertya éget, az adta a fényt, a hátamon feküdtem, olyan meleg volt a hátam, hogy nem is törõdtem vele, visszaaludtam. Furcsát kezdtem el látni, azt a lényt, amint szét tép valamit, és annak a fájdalmát éreztem a hátamban, mikor felébredtem ennek okából, úgy ordítottam mint még soha, oldalamra fordultam, a karommal kicsit eltávolodtam a padlótól. Az alattam lévõ lepedõ színe sötét volt, a takaró takarásából nem vettem le a színét. Ekkor belenyílalt a hátamba, egy hatalmasat sikítottam, erre Byakuya rontott be az ajtón, nem volt rajta felsõ. Felhajtotta a takarót és a szemében olvastam hogy valami baj van, ahogy lenéztem a lepedõ úszott a vérben, vörösen csillogot. És a rajtam lévõ alvóruha háta is véresen rám volt tapadva. Rukia is megérkezett az ajtóhoz.

- Gyorsan hozz egy lavorba vizet és rongyot, és kelts fel egy szolgálót.

- Igen bátyám. - Rukia szaladt végig a folyosón, és pár perc múlva, a szolgáló megérkezett a lavor vízzel. Byakuya felkapott a véres futonról és egy takaróra tett rá, majd a lavór vizet magához húzta megmártotta benne, és levette a ruhát rólam. Ott ültem elõtte egy szál semmiben, õ pedig a hátamat kezdte lemosni, ám ez semmire se volt jó, mert nem akart elálni a vérzés. Folyt rólam a meleg vér, én csak remegni tudtam.

- Nincs semmi értelme Byakuya, nem fog elállni.

- Nem hagyom abba. - és csak mosta a hátam, én megfogtam a bal karom és megszorítottam. Byakuya keze az enyémre siklott. - Nem értem, miért vérzik a hátad, ha nincs is seb rajtad.

- Byakuya hidd el nem tudom, olyan váratlanul ért engem, mint téged!

Az ajtó kitolódott, és az a lány állt a küszöbön, akit Byakuya mellett láttam a múltkor. Úgy nézet Byakuyára, mint amikor Byakuya néz arra aki egy sértõ dolgot csinál.

- Kifelé. - halatszott a lány szájából.

- Ki vagy te? - kérdezte Byakuya.

- Hagyd el a szobát ha a lánynak jót akarsz. - na Byakuya felegyenesedett, és elsétált a lány mellett. Õ pedig becsapta az ajtót, és odajött hozzám.

A hátamra fektetett és elkezdet valamit csinálni, a véremmel festett egy ábrát, ha jól érzékeltem.

- A kardod? - kérdezte.

- Ott a falnál. - mutattam nagy nehezem, õ pedig odasétált, és kihúzta a tokjából, visszasétált mögém, és a kardot rátette a hátamra.

- Ez fájni fog...

- Volt már részem fájdalomban, megszoktam.

Valamit dúdolt magában, és éles fájdalommal a kardom lélekenergiája keveredni kezdet az enyémmel. Olyan volt mint valami tû karcolásai, és mikor abbahagyta a mormolást, a padlón folyó véremmel írt rám egy szõveget. ¸¸szálj, újra szálj szabadon, a sápadt zafír égen túl¸¸ Aztán a lélekenergia színte tépni kezdte azt a jelet

és percekkel késõbb rámterítette az egyenruha felsõmet. És kihúzta az ajtót.

- Most már jöhet. - felkapta a cuccát és indult volna, mikor megszólítottam:

- Várj, mi volt ez az egész? Mit csináltál?

- A nevem Stain, és pecsétõr vagyok. Az a dolgom, hogy a nem lélekbõl született kardokat egyétegyem a forgatója lelkével. A te hátadra egy tollas sárkány került, se sárkány se kígyó se madár. Ez a pecsét tart össze a kardoddal, így tudni fogjátok hol van a másik, és hogy milyen állapotban van.

Megfogtam az elõttem lévõ kardomat, de a penge éles volt, így kicsit bevágta a kezem, és a kis vér végigfolyt a penge éle mentén.

- Szóval mostantól olyan kapcsolatban leszünk, mint azok a partnerek akiknek saját lelkükbõl született a kardjuk?

- Igen, és ha megbocsátasz utamra kell mennem. - fordult meg és nézet Byakuyára. - Szerencsés vagy. - mondta a kapitánynak Stain, aztán mint ahogy felbukkant el is tünt. Byakuya rám pillantott, még mindig Fénypenge Leplét szorongattam, amikor megfogta a kezem.

- Tegyük most õt le. - és elvette tõlem, visszahelyezte a tokjába, és letette a földre. Mikor visszapillantott rám, a tükör elõtt álltam, és lecsusztattam a hátamról a ruhát. A tollas sárkány feje volt rajtam, lutoszal, és cseresznyeszirmokkal, egy kicsit még mindig vérzet. Odajött elém Byakuya,  olyan közel volt hozzám, hogy a teste melegét még a bõröm alól is érzékeltem. Õ is a tükörképet nézte, és végighúzta újjat az ábrán. Éreztem az ujjai érintését, és ahogy beleütköznek a vonalakba.

- Hát nem igazán akartam tetoválást. - nevettem magamban, Byakuya pedig rámnézet. - végtére is lett, csak nem tudom mit kezdjek vele!

- Áldásnak kéne venned.

- Ugyan mit, jó lehet kúrva jól mutat a hátamon, de akkoris baromi fájadlommal járt!!! - leültem a padlóra, és csak néztem ki az udvarra, Byakuya odaült mellém, és átölelt:

- Hát megszabadítani nem tudlak tõle, de segíteni tudok, ha valamire szükséged van.

- Egy jó seggberúgásra.

- Hm.. azt inkábba nem. - nevettem rajta.

- Most olyan más vagy, nem bunkózól és nem vagy rideg.

- Tudod az a Stain azt mondta szerencsés vagyok.

- Igen, hallottam.