|
V. Elveszni a semmiben
Kezdem magam lassan átadni az érzéseimnek, fáj, nagyon fájnak ezek az érzések, mert kötelékként
kötnek össze a többi lélekkel is. Reflexként állítom meg Byakuya kezeit aki megdermed akár a jég.
- Miért ellenkezel a tested ellen. Az eszed vagy a szíved az erősebb.
- Nem akarom megtudni. - azzal a sebességel, hogy kimondtam eltávolodott tőlem. Hallottam egy nagy
sóhajt, a szemével nem pillantott rám, csak megfordult és léptében továbbsétált. Én pedig felvéve
kardomat utána léptem, így tértünk vissza a városba. Bevonulna a szobámba Fénypenge Leple kezdte
a szövegét:
- Miért vagy ilyen, szereted nem? Akkor miért ilyen nehéz a döntés?
- Van fogalmad mi lesz ha lefekszem Byakuyával! Szerintem nincs.
- Azért mert ő egy nemes, ugyan csak ezt az egy kifogást 100 hallottam már. Mondj jobbat.
- Nem, nincs igazán jobb kifogás, de a halálisten lányok körében ő tetőző kapitány akivel összejönnének.
- És mi zavar ebben? Legalább a szájukon leszel, ha emlegetik őt.
- Ja persze, Kuchiki kapitány új játékszere, ha tudod mire célzok!
- De hisz szeret, nem bánna úgy veled sőt melletted állna...
- Ja, halálistenként pótólhatatlan vagyok, hisz a vénróka irányítása alatt szolgálok.
- Hát igaz, hogy a vénróka főparancsnok alatt szolgáltok, de nektek is vannak jogaitok!
Miközben Fénypenge Leple beszélt, én addig átöltöztem, és kinyitottam az ablakot. Néztem a keleti
vidéket, a szél frissen nyírt fű illatát hozta be az ablakon.
- Sakura mond ki hangosan mit is érzel igazán, és füleld a szavaidat! - Aoshira lettem figyelmes, ott ült
az ablakában, pont az én szobám mellett, és mosolygott az égre ahogy ezeket mondta: - Rajta, kezd
el, és hallgasd jó figyelmesen....
- Igaza van, kíváncsiak vagyunk, mit is érzel igazán a frizsider iránt!
- Rosy? - huppant ki a másik oldalamon lévő ablaknál.
- Igazság szerint, nagyon megtetszett és szeretném szívből szeretni.
- És mi akadálya, senki sem szolna be, hogyha eggyütt lennétek. - mondta Aoshi.
- Vagy ha mégis, jó alaposan beverjük a pofáját, legyen az akármilyen nemű! - Rosy lelkesen hajlik
mindenre, de igazán csak egy jó bunyóra áhítozik.
- Szóval, szeretem és teljes szívemből mindegy mi lesz velem ha mellettem van. Ez a fontos.
- Na, és ezt fogd fel a pici agyacskáddal. Sakura, ezeket te mondtad ki! - Rosy tényleg azt mondta,
hogy ezeket én mondtam :<
- Igen, igen! Én tényleg ezeket érzem! Igeeeeennn! - majd ki ugrottam volna az ablakon, amikor...
- Kussoljatok már odalent!!!!!!!!! Valaki aludni szeretne a szentségit!!!!!!! - hát ezek után már csak
hallkan röhögtünk.
- Köszönöm mindkettőtöknek.
- Na így már repülhetsz! - Aoshira úgy tekintettem mint anyámra az osztagnál, hiszen ő volt Raiko
felesége, aki az osztag harmadik tiszjévé küzdötte fel magát, Raiko pedig az első tiszt volt.
- A, huzzunk aludni. - Rosy evvel köszönt el, majd én is befeküdtem az ágyamba, utolsó
ébren maradásomkor ezt hallottam még:
- Na végre. - és ez Fénypenge Leple mondta.
Reggel a reggelinél, úgy sugároztam magamból a pozitív energiát, hogy mindenki csak csendben
figyelt amíg le nem ültem az asztalhoz. A reggeli után átszaladtam a 6. osztaghoz, Kuchiki kapitány
hang nélkül legyintette a kardját, hirtelen Villámlépéssel odamentem és egy puszit nyomtam az
arcára, majd ahogy el akarta kapni a karomat, hátraugrottam és pár pillanat múlva eljöttem onnan.
Szaladtam a helyemre, az akadémiára. Otaku már várt, és a teremben voltak a diákok:
- Ma a lélekölő kardokról lesz szó, de most nem én fogok beszélni, hanem egy halálisten, Sakura.
- Engedélyeddel. Nos, minden lélekölő kardnak saját neve és személyisége van. A lélekölő kardok
úgy néznek ki, mint egy szamuráj kard, passzolva a halálistenek szamurájszerű öltözékéhez.
A lélekölő kardok, típus szerint sokfajták lehetnek. Lehetnek elemi affinitásúak (tűz, víz, szél, villám,
föld, homok, jég, fa stb.) de lehetnek fény, illúzió és fizikai erő alapúak is. Vannak kardok amiket el
lehet zárni bármilyen eszköz formájában. Vannak olyan Lélekölő kardok is, amik mindig ki vannak
engedve, tehát állandóan első szinten vannak. A lélekölő kardok nagysága függ a halálisten
lélekenergiájától. Ha a halálisten nem tiszteli eléggé a lélekölő kardját, tehát nem kezeli személyként,
csak fegyverként, a kard nem engedi őt a második szintre. A Lidércek közül az Arrancarok képesek
még lélekölő kardot használni, az övéknél azonban szinte teljesen más eredmény születik.
- Tényleg, és mi Sakura?
- Ezt én sajnos nem tudom, találkoztam Arrancarral de nem engedte ki a kardját.
- Komolyan, és legyőzted?
- Ebbe inkább nem mennék bele. - csengettek.
- Majd szünet után folytatjuk! - mondta Otaku.
A 10 perces szünet után folytattuk: - Tudja valaki mik azok a szavak, hogy Shikai és Bankai. Te ott
középen fehéres hajú fiú, mi a neved?
- Naoya, kisasszony.
- Nos Naoya, válaszolj a kérdésemre!
- A Shikai a lélekölő kard első szintje, a Bankai a második szintje.
- Így igaz, ügyes. A Shikaira minden egyes halálisten képes, aki tudja a nevét a kardjának. Hosszú,
barátságos kapcsolat kell kialakuljon a kard és a birtokosa közt. Csak akkor hajlandó a lélekölő kard
elárulni a nevét. A Shikai előhívásához egy parancsszó szükséges, legalábbis általában. Ilyen
például a 13. osztag hadnagyát, Kuchiki Rukiát: Táncolj, Kristályhó Leple! kiáltása is. A Shikaiban
felszabadult képességek csak bizonyos időközönként használhatóak. Ahogy egy bizonyos kést
sem tudsz kétszer eldobni, ha nem hajolsz le érte, úgy egyszerre csak párszor lehetséges a különleges
képességek használata. Azonban a Shikai nem a végső szint, hisz az erősebb ellenfeleket ennyivel nem
is lehet. A Bankai kapitány szintű technikaként van megjelölve. A Bankaiban már nincs szükség
parancsszóra, csak szótagolva kell kiejteni: Ban-Kai. A Bankai megtanulása normál esetben csak több
száz évnyi harci tapasztalattal és hozzá még tíz év tanulással lehetséges. A Bankaiban a kard új
képességei szabadulnak fel. A Bankai további érdekessége, hogy a halálisten hasonlít a lélekölő
kardjára, Abarai Rendzsi például szőrmebundát kap a vállára, míg Kurosaki Icsigo megkapja
Holdpenge ruháit. Utcsó mondatom: A Shikaiban és Bankaiban is egyaránt jellemző, hogy a halálisten
halálakor vagy kimerülésekor a kard visszahúzódik átlagos szamuráj kard állapotába.
- Oké srácok vége a tanításnak, nyomás a gyakorlóterembe!
- Kisasszony. - szólít meg egy lány. - Az ön kardjának mi a parancsszava és neve?
- Parancsszava a Hulljon le az ég minden ereje, a neve pedig Fénypenge Leple.
Az óra ezennel véget is ért, és a mai napra is vége van a tanári segítségemnek. Szóval mehetek ahova
akarok, és tudom is hova megyek. Visszasétáltam oda ahol Grimmjow-al volt az a kis összezördülésünk.
Előhúztam Fénypenge Leplét és a régi betanult mozdulatsorokat hajtottam végre, újra érezhettem az
erőm, ami a szívem ereje is egyben, mint a legtöbb halálistennél. A mozdulatok egyéváltak a földel az
éggel, s a végén újra egy lélekként voltunk együtt.
- Hulljon le az ég minden ereje! Fénypenge Leple!!!!!!!!!!
A sárkány tombolva jött elő, felkavarta a szelet, karcolta a földet, éreztem az erejét s egyszercsak a
hátammögé rontott, ahogy hátrafordultam Byakuya állt ott, a támadásom kavarta széltől lebegett
éjfekete haja, haorija zászlószerűen lobogott. A sárkány visszatért a kardomba, és visszaalakult.
- Látom az erőd a régi. -nézett engem, úgy mintha nem tudná hol van.
- Igen, átgondoltam eddig miket is cselekedtem, és némelyiket megbántam közülük. - Villámlépéssel
a hátamögé kerültem, megfogtam fekete haját s ahogy fordult volna az egyik fa mögé kerültem.
- Ez a játék mégis minek jó.
- Annak, hogy elkabd a menekülőt, Villámlépésekkel léptem mindenfelé, ő pedig nyomokban követett,
a végén az az érzésen támadt mintha ő is élvezné ezt. Aztán a másik pillanatban megragadott és
tartott.
- Milyen cselekedeteidet bántál meg, nem értem.
A szemébe néztem, hogy kiolvassa az érzéseimet, majd megöleltem, karomat nyaka köré fontam
és öleltem úgy mint még senki mást. Ő pedig tűrte, aztán vissza ölelt, meleg ölelésében találtam
meg azt amit kerestem, a szeretetett.
- Bocsánat, segítek, ha adsz esélyt. Segítek szeretni, csak ne dobj el.
- Ne kérj semmiért se bocsánatott. - elengedtem a nyakát, ő pedig megcsókolt, szorosan magához
húzott, kezem a sálja alá került és leszedtem róla. A felső ruhája alá nyúltam és lehúztam, a forró
bőre a testemhez ért, még a kimonóm alól is éreztem, nem akartam semmi mást csak azt, hogy csókoljon
és szeressen, megtanulhassa azt milyen a szeretett a szerelem. Én is levettem a kimonom felsőjét,
védelmező keze érintette bőrömet, a hátamat járta be, majd az övem alá csúszott és elöl kikötötte az
övem, a nadrág suhogva esett a földre. A kezeim a nyakából a mellkasára siklottak, azután a hasfalán
időztem, Byakuya hátrálni kezdett, lassan fokozatosan addig amíg a hátam az egyik fának nem ütközött,
megszabadított az alsóneműmtől, és én kikötöttem az ő övét is, és az nadrágja is suhogva esett le.
Ott voltunk a cseresznyefa törzsénél és csókoltuk egymást miközben egy szál semmi nem volt rajtunk,
Byakuya egyik keze a csípőmre vándorolt, majd a combom közé, és nemes ujjaival elkezdett izgattni,
a másik a mellemen időzött és maszírozta. Percekkel később az ajka lefelé vádorolt a nyakamon, és
nemesi izgatása révén én hallkan elkezdtem nyögni minden egyes lenti mozdulatra. A ball combom
belső felénél éreztem ahogy Byakuya is egyre inkább akarja a szexet. Felhúztam a jobb lábam, és
támaszt találtam neki a fa törzsén.
- Kérlekh Byahkuyah... hallkan kinyögtem ezeket a szavakat. Byakuya elvette a kezét combjaim közül,
és a másik lábamat is felhúzta, és a fa törzsére helyezte a talpam. Ott voltunk ketten, a lábaim a fán
találtak támaszt a csípőm Byakuya csípőjéhez tapadt, ajka a melleimet járta be egymás után, a tűz
úgy égetett bennem, hogy szinte fájt már. Majd Byakuya forró ajka ismét az enyémre tapadt, és nemesi
szerszáma finom kéjes érzéssel hatolt belém. Ó anyám, azt hittem elmegyek, de a gyönyör még
váratott magára, hisz Byakuya elkezdet mozogni minden egyes mozgása édes kínzás volt a számomra,
s ahogy ide oda mozgott én úgy nyögtem, hátrahajtottam a fejem, a fa törzsére, ahogy fel le mozogtunk
a hajamból kitolódott a fésű, és a fa törzsére zúdúlt a hajzuhatagom, Byakuya ajka a nyakamnál még
jobban fokozta a vágyam, ő is, és én is nyögtünk, hol egymás után, hol pont együtt, ahogy a gyors tempó
lassúlni kezdett felemeltem a fejem, de a szallag beakadt a fatörzsbe és elszakadt, így a hajam hűvösen
borult a hátamra. Nem törődtem a szallaggal, csak a hullámzó érzésekre figyeltem, amit Byakuya ajka és
farka nyújtott. Megcsókoltam miközben nem hagyta abba a tolást, beletúrtam a hajába, a Kenseikanja
forrón volt Byakuya fején, hajából és az enyémből lehetett volna csavarni a vizet, belenyögtem a szájába,
ő is viszonozta a nyögést, minden izmom feszült és feszült, Byakuya zihált a nyakamnál, éreztem hogy
elkap az orgazmus megfeszítettem a testem ahogy elragadott a gyönyör, Byakuya lökött még rajtam 2
nagyot ő is ívbe feszítette a hátát fejét hátravetette és elélvezett. Éreztem ahogy minden porcikám reszket.
Ő a fa törzsébe kapaszkodva lehajtott fejjel zihálva tanulta az újralélegzést. A lábamat fekjebb húztam
úgy kerestem támaszt, és Byakuyát átöleltem. Byakuya megfogta a karomat:
- Tedd a lábad a csípőmre, segítek lejönni. - ahogy a lábam a biztos talajt érte, kicsit furcsán éreztem
magam, de nem szédültem meg vagy ilyesmi. Byakuya a kezembe adta a cucomat, amit én gyorsan fel is
vettem. Miután a ruhánk rajtunk volt, Byakuya gyors csókot adott és eltűnt. Milyen hapek!
Én a fürdöszobámba egy forróvizes kádba ültem be, és addig ásztattam magam, amíg a víz hideg nem lett.
Mikor kikászálódtam és megszárítkoztam, nem volt kedvem aludni, így felvettem a halálisten ruhámat,
kellett a kardom és sétálni indultam.
Az egyik utcára befordulva, teljes sötétség volt, az orromig se láttam, mintha másik világban lennék,
aztán hirtelen zuhanni kezdtem, de hogy merre arról kőzöm nem volt. Csak a szelet és azt a
mérhetettlenül nagy húzást érzékeltem, aztán kijutva a sötétségből felhőkön keresztül zuhanva egy
városba estem be, ami hasonlított a Tiszta Lelkek városára, de hiányzott a Megbánás tornya és az
Elmúlás hegye. Teljesen kihalt utcákon jártam, egy lélek sem volt akitől megkérdezhettem volna hol
a picsába vagyok, jó pár órája jártam a várost, és már felhúztam magam, mi a tököm folyik itt!?
Majd lila szirmok hullására lettem figyelmes, cseresznyeszirmok, de lila színűek voltak, és két utcányival
arrébb egy teljes kert tele volt ezekkel a fákkal. Aztán eszembe jutott az osztag. Futva igyekeztem az
osztagom helyét megtalálni, de ahol az osztagok helyei lettek volna, üres jelek voltak felfestve. Leültem
a földre, eljártam a lábam, még egy lépést nem teszek az biztos! Ahogy a falat néztem a vállamhoz ért
valami, pillantásomat oda vetettem és meglepődtem. Egy idős férfi volt az, nagyon öreg a lélekenergiájából
ítélve nem húzza már sokáig.
- Ki vagy apó?
- Szóval te lettél a forgatója. - mondta az öreg, és intett, hogy menjek vele.
- Hogy értette azt, hogy forgatója lettem? - követtem.
- Úgy, hogy hozzád került az én álltalam kreállt kard Sode no hikarijaiba, vagy más néven Fénypenge
Leple. - az öregúr egy roskatag házban lakott a 3. körzetben. Leült és kérdezett.
- Mi a neved, halálisten?
- Sakura volnék. Árulja el hová kerültem?
- Amikor a kardott csináltam, nagyon sok mágiát és erőtt ültettem belé, ezt a helyet a kardban lévő
mágia hozta létre, s ahogy elkészítettem magába szívott. Úgy is mondhatnák a kard sötétjében vagyunk,
a semmiben ahová nem ér el senki.
Nem lehet, mi lesz ha itt maradok, egy lelkek nélküli világban? Bedilizek, és a többiek hol fognak keresni,
mi lesz ha... Byakuya se keres, róla el tudnám fogadni, de a többiek totál keresnének.
- Ki kell jutnunk! Nem szabad feladnunk!
- Én feladtam kedvesem, már 1000 éve.
- Az jó hosszú idő apó. De csak van kivezető út, ha bejárat van!
|
