|
III. Félelem vagy mi ez?
- Többről van itt szó, sima ügynél. Azért ez bonyolultabb. - álltam meg a folyosón. Szimi ébredezett,
mert azt kiabálta ki: - Még öt percet, csak öt percig még maradjatok csendbe!
Így hát kiültünk az udvarra, és elmeséltem mindent, ami tegnap történt, a küzdelem után. Szandi
elemezte egy kicsit a témát.
- Akkor hát bizonyos, hogy barora hasonlít őrá. - lökte a témát.
- Szőrén szárán rájöttem, hidd el. - A többiek csak hallgattak, és közben eszembe jutott, hogy
elfelejtettem valamit átadni Nanao hadnagynak. Megkérdeztem a többieket, nem akarnak e
velem jönni. Bekopogtunk a szobájába, és kihúzta az ajtót, én meg a kezébe nyomtam egy dobozt.
- Köszönöm Sakura, de mi ez?... - ahogy kiszedte kicsit meglepődött.
- Hát fürdőruha.
- De miért ilyen apró?
- Igazság szerint Kyouraku kapitány bízott meg, hogy hozzak valamilyen dögös cuccot magának, és
én ezt válsztottam. Nem próbálja fel?
- Ne is álmodozzatok. - tette vissza a dobozba, és pont akkor jött Kyouraku kapitány, és a hadnagy
egyszerűen a kezébe nyomta a kapitánynak.
- Tessék ez a magáé. - jobb lesz ha mi elbújunk, mielőtt a kapitány észrevesz, így Nanao szobájából
néztük végig a jelenetett. Kyouraku kapitány kiszedte a dobozból.
- De Nanao kedves, tudom, hogy a rózsaszín az én színem, de ez nem apró nekem egy kicsit! - indult
Nanao után. Mi behúztuk az ajtót és fetrengtünk a nevetéstől.
- Ha ha ha ha Kyouraku kapitány ilyen mini fürdöruciban! Hu hu hu ez fáj, tök faszán nézne ki!
- Képzeljétek már egy vízmelletti parton?
- Hu hu Rosy, ne adj még több képet hozzá! Ha ha ha ha! Nem bírom! - azta úgy belefájdult a hasam.
Úgy nevetünk, hogy Isanata tiszt benyitott.
- Ó Sakura, neked nem a gyakorlópályán kéne lenne ilyenkor? - na azonnal spuríztam. Az akadémia
kapuját elhagyva, befutottam át az épületen, ki a térre, Otaku úr ott állt.
- Elnézést, kicsit elnéztem az időt! - hajoltam meg a férfi előtt.
- Semmi gond, nézd. - a gyerekek nagyon ügyesen csinálták a gyakorlatokat.
- A bemutató felcsigázta őket. - mosolygott Otaku. Úgy nézett rám, hogy nem értettem mi baja. Akár
hogy is kutattam az arcát, nem jöttem rá, majd valaki meghúzta a kimono ujjamat. Lenéztem egy igen
kicsi kislány mosolygott rám.
- Mi az kicsim? - gugoltam le hozzá, és ő a fülembe súgott.
- Elkísérnél a mosdóba.
- Jó. - mondtam hallkan.
- Két perc és jövök. - szóltam Otaku úrnak, és kísértem a lányt, valami furcsa volt. Ez a lány nagyon
kicsinek tűnik, hogyhogy itt tanul? Nem korai még ez neki, vagy talán egy tanár lánya? Besétáltunk
a mosdóba, és a lány megállt a szoba közepén. Furcsa volt.
- Mi az nem ide akartál bejönni, kislány? - kérdeztem de az ösztönöm, rosszat sugalt.
- És te bedöltél! Hi hi hi! - ahogy a megfordult a szeme vörösen izzott, és alakváltáshoz kezdett, a
hangja is megváltozott.
- Egy Lidérc! - és én bedöltem neki. Kínkeservesen néztem ahogy felveszi igazi alakját, majd nekem
rontott, a kardomat időben kirántottam, arra harapott rá. Majd ahogy a kardott meglátta, kitört velem.
Ki az épületből, végig én voltam a faltörője, a francba! Egy falnál aztán megakadtam, és csak tolt,
néha lendületett vett és úgy ment velem a falnak. A bal karom tiszta vér volt, mert a pengét azzal a
kezemmel is fogtam, így bevágta a tenyeremnél. A hátam kezdi feladni, és én is fáradok, a halálistenek
próbálják a dögött kiejtenni a súlyában, de nem használ se kard se mágia, a páncélja nagyon erős.
Ekkor lendület közepette át visz a ball oldalamnál lévő falon, és rázz mind az őrültett.
- Pekhed van kisapám, a kardom nem könnyen hagyom el! - néztem a vörös szemébe. Ekkor a szeme
összeszűkűlt, és a pofájából vörös fény áradt, csak nem...
- A picsába ez cero-t akar lőni! - kiabálom, és cibálom a kardomat, hátha elengedi.
- Engedd el a kardod! - kiáltják a többiek.
- Meg még a ruhámat ne adjam oda, ha bele döglök sem adom a kardom!!!!! - Ezután ráharapott a
kezemre is.
- Hé te kúrva Lidérc ez a kezem! - nem volt kedvem áút ordítani. - Ne ha nem engedsz akkor belülröl
rohadsz szét. - Magasságok ura, ki a test húsával minden lény erejével és az ember nevével megkoronáztatott,
halálos pokol lármája, a tenger védőhullámai hasítsatok dél felé! 31 támadás Lánglabda!!!!!!!!!!!!
Pont a rohadék szájába löttem, de még ezt sem érezte meg, ekkor valaki lecsapott a fejére, és fájadalmasan
engedt el, azután feloszlott. A fájdalmak miatt becsuktam a szemem, így csak hallani véltem a kardcsapás
gazdáját.
- Ez igen Kuchiki kapitány!
Mi, ő adta neki a végső csapást, hogy ért ide ilyen gyorsan?, ja persze Villámlépéssel.
- Jól vagy? - hallottam a fagyos hangját.
- A francokat vagyok jól! - a kezem úgy vérzett akár a patak, a fájadalom égető volt, és még ő is. Tszö.
Felálltam a lábamra, és elkezdtem járni, de döcögősen ment.
- Maradj nyugton így csak a sírodat ásod! - hallottam Kuchikitól, és ez volt az utcsó amit fel tudtam, fogni.
Éreztem ahogy elhagy a lábam, és előre dőlök, de valaki elkap, ezután teljes sötétség. Nem tudom mi is
történt velem annyira, de olyan melegséget éreztem közben, ami nagyon jól esett, aztán lassan kinyitottam a
szemem, és egy hang hozzámszólt.
- Hogy érzi magát? Inuzuri kisasszony. - félre billentettem a fejem, és egy halálisten űlt az oldalamnál.
- Kazuo vagyok, a 4. osztagból. Szépen megsebesült kisasszony.
- Hogy... érti?
- A jobb kezében elszakadt az ér, emiatt gyorsan vesztett a véréből, a gerince megrepedt, és sok mély sebe
volt, úgyis mondhatjuk, ha perceken belül nem kap ellátást, maga már nem élne.
- Meddig voltam eszméletlen?
- 3 teljes napig.
Olyan illata volt a szobának, mintha már napok óta nyitva lett volna az ajtó és átjárta volna friss levegő.
Lépteket hallottam a ball oldalamnál, és valaki kihúzta az ajtót.
- Nos. - baromira ismerős ez a hang de nem fogom fel, ki az.
- Már felébredt, s ahogy érzékeltem, tudatánál van a történteknek. - a fazon felállt és elsétált mellettem.
- Akkor mondhatjuk, hogy nincs semmi baja. - ahogy mellém ért, a sál döbbentett rá, hol vagyok.
- Ku... Kuchiki ... kapitány. - nézet le rám.
- Jól ráhoztad az emberekre a frászt, hogy nem éled túl. - mi van? Ez hülye, miért mondja ezt, ja persze
Kazuo is azt mondta, ha akkor nem kapok ellátás, akkor nem lennék itt.
- Kuchiki kapitány, mégvalami. A szakadások eredményeképp, egy hétig nem hagyhatja el a szobát.
Mi, na felpattantam, de nem volt jó ötlett, mert a hátamon lévő kötés átvérzett, így féltérdre erszkedtem.
- A franc fog itt egy hétig dekkolni!!! - a picsába ez rohadtul fáj, a fazon jött volna be, de Kuchiki azt
mondta ő majd átkötöz, szerinte fogom én hagyni?! Kazuo lelépett Kuchiki pedig felém tartott.
- Azzonnal ülj le! - nem igen volt más választásom, baromira fájt a sebem. Kuchiki elment a szükséges
holmikért, és elkezdte leszedni rólam a kötést. A francokat, ez alatt nincs semmi! Megragadtam a
kezét, meleg volt és óvatosan húzta a kötést, de amikor megállítottam a szemében a mérgelődést láttam.
- Azt akarod, hogy elvérezz, nincs idő a formalitásokra! - a szeme szikrákat szórt, a lélekenergiája
majdnem felperzselt. Nehezen de hagytam, hogy leszedje, és áttörölje a hátam, csak azt éreztem, hogy
a meleg vér folyik ki a testemből, és egyre szarabbul éreztem magam, majd megint elájultam.
Mikor észhez tértem még nem nyitottam ki a szemem! Csak egy halk szuszogást hallottam! Mikor
kinyitottam a szemeim egyből elkerekedtek a látványtól! Ott feküdt mellettem egy másik futon-on!
Aludt! Mélyen! Nem akartam felébreszteni ezért csak bámultam ahogy alszik! Elég közel van az arca
hozzám kb 10 centire! Gondolom egész éjel én rám vigyázott! És mikor lekezelt kidőlt a fáradtságtól.
De így közelről méghelyesebb volt! Most nem bunkózott! Olyan más volt. Óvatosan odahajoltam az
arcához néztem az arcát hogy alszik e még és egy gyenge csókot nyomtam az ajkára! Amiért
foglalkozik velem! De mikor elhúzódtam csak nyitva volt a szeme, megdermedtem nem tudtam mit mondjak!
De a reakcióján nagyon meglepődtem! Nagy kezét az arcomra símította én csak néztem! Aztán így szólt:
-Nem szeretem ha felköltenek...
-Tszö -csak ennyit mondtam és fintorogtam de mire észbekaptam megcsókolt! Nagyon óvatosan húzott maga
felé! Én ha akartam volna se tudtam volna ellenkezni mivel nem akartam a sebeimet kiamputáltatni a helyéről
de amúgy se akartam ellenkezni! Visszacsókoltam! Beletúrt erősebben a hajamba! Elszakította száját az
enyémtől hogy levegőt kapjon majd mohóbban estünk egymás szához.
Közben arra gondoltam hogy mi lesz ha most nem állunk meg. Ahogyan Byakuya csókolt
úgy éreztem hogy mindjárt ráugrok, de szerintem ő sincsen ezzel máshogy! Vadul túrta a hajamat miközben
éreztem hogy húz maga felé de mire észbekaptam felszisszentem. A sebeim még mindig nagyon fájtak.
Abba hagyta a csókot elszakadtunk egymás szájától. Mélyen úsztam a szürke tekintetébe. Mérhetetlen nagy
vágyat láttam benne amit szerintem az előző feleségén kívűl más nem látott még. Majd megtörte a csendet:
-Majd máskor folytatjuk neked most pihenésre van szükséged! - nem ellenkeztem tudtam hogy igaza van.
Én sem hittem hogy ilyen sebbekkel tudnék most szeretkezni. Nem voltam biztos hogy Byakuya mit érez
de abban viszont biztos voltam hogy én mit érzek! Szerelmet, végtelen szerelmet e férfi iránt, s nem érdekelt
milyen bunkó, kőszívű, nekem pont így tetszik, ahogy most van. Visszahúzódtam a saját futonomra, majd
csak annyit mondtam:
- Köszönöm. - Byakuya a hátára fordult, lecsukta szemeit majd sóhajtott egy nagyott. Én is lecsuktam a
szemem. Egy tincs az orromat piszkálta. A hajtincs mögül lestem rá még egy utcsót, ő pedig az oldalára
fordult velem szemben és nézett. Lázas lehettem mert a szemhéjam nagyon nehéz volt, felnéztem a plafonra
és láttam ahogy kisímítja a tincset az arcomból, és megsimogatja az arcom. Ezután elnyomott az álom.
Mikor kinyitottam a szemem, ugyanazon a futonon feküdtem amin elaludtam, ezuttal rajtam kívül nem volt
senki más a szobában. Majd kopogást hallottam az ajtón:
- Tessék. - elhúzódott az ajtó. Kazuo derűs arcal lépett be a szobába. - Hát te? - kérdeztem tágranyílt
szemmel.
- Elnézést a zavarásért. - hajolt meg. - Kuchiki kapitány kérte, hogy nézzem meg a sebeit. Lázas még?
- Hát úgy érzem, igen. - lerakta a cuccát, és adott egy fiolát.
- Pár csepp ebből a reggeli teába, és leviszi egész jól a lázat, sőt a gyulladásban is segít. Most pedig a
sebeit, hadd nézzem.
- Jó persze.- Lehúzta rólam a takarót óvatosan. Rajtam viszont nem volt más csak a takaró és a kötés
amit még Byakuya rakott rám. Kicsit furcsán viselkedett.
- Nugodtan végezd csak a dolgod, nem harapok. Ez a munkád, nem haragszok ha hozzámérsz. - mosolyogtam
rá lelkesen. Nagyon lelkesen, kicsit vörösen, és nyugodtan tette a dolgát, átnézte, bekente és bekötötte a
sebeket, majd miután végzett, vissza is tért a 4. osztaghoz. Én pedig feküdhettem napokon keresztül, csak
a szolgáló lány járt be, akivel nagyon jól elbeszélgettem. És eltelt az egy hét, Kazuo felrakta az új kötést:
- Most már járkálhat, de ne túl sokat, és vigyázzon, semmi hírtelen mozdulat. - azzal le is lépet. Délután
egy körül jött be Akane, aki az ebéd késése miatt sokszor bocsánatott is kért, én lassan fel álltam a lábamra,
elég furcsa érzés volt, odamentem Akanéhoz, és kezemet a vállára tettem.
- Semmi baj Akane, kérlek állj fel! - szegény lány tényleg tudatában vagy a késés fogalmának egy nemesi
házban. Én nem haragudtam rá. - Figyelj Akane, az ebéd után megmutatod Kuchiki kapitány szobáját, csak
azt merre van.
- Ahogy parancsolja. - na ne már.
- Na de Akane, beszélhetsz velem közvetlenebb módon. Nem szeretem ha feljebbvakóként kezelnek.
- Akkor ha megengedi, Sakura kisasszony. - ekkor finoman legugoltam Akanéhoz és megöleltem.
- Sa... Sakura kisasszony. - Akane teljesen meglepődött.
- Köszönöm Akane, hogy nem kezelsz másként, és a törődésedet is.
Miután megebédeltem, lassan elsétáltunk Kuchiki kapitány szobájáig, másodpercegik álltam majd
visszamentünk a szobámhoz, és Akane elment a dolgára. Fél órával később magam indultam Kuchiki
szobájához, lassan, óvatosan kihúztam az ajtót, nehogy megsértsem valamelyik sebemet. Ahogy
benéztem a szobába, csak egy asztalt és egy széket láttam, egy szekrénnyel és tömérdek könyvvel.
Aztán a szoba oldalánál megláttam Hisana képét, egy csomó virággal, gyertyával és füstölővel. Nem
tudtam dönteni bemennyek, vagy haggyam a sunyiba, de az akaratom erősebb volt, és Hisana fényképéhez
sétáltam, megfogtam pár füstölőt, mert azt még nem használták. Utána a gyertya lángjába tettem a
végeiket, és Hisana képe előtt lévő tartóba tettem őket, gyengéden meghajoltam és imádkoztam egyet
érte, azért, hogy a földön is legyen boldog. Órák teltek el úgy, hogy ott álltam, majd egy kezet éreztem
a hátamon, ahogy megfordultam Byakuya volt az és a pillantása nem volt vidám.
- Te meg, mit keresel ezen a helyen. - nem volt vidám a hangja, bár mikor is volt olyan.
- Sajnálom, a kíváncsiság vezérelt. - ekkor meghallottam az elöljáró hangját.
- Kuchiki uram, ez a nyavajás lány a tettes! - rángatta oda Akanét. Ahogy megláttam őket szinte félni
kezdtem, de nem szabad.
- Magyarázd meg az uradnak, miért van itt a vendég. - de Akane csak sírt és bocsánatért esdekelt.
- Kérem Kuchiki kapitány, én vagyok a tettes. - álltam Byakuya elé. - Én kértem meg Akanét, hogy
mutassa meg a szobáját, de azután csak én jöttem vissza, csak én tettem. Én léptem be ide!
- Akkor a lány hibázott, bűntetni kell! - mondta az elöljáró, és pofon akarta vágni Akanét. Ahogy
Akane felkészült a bűntetésre, és az elöljáró legyintette a kezét, ám nem Akanén csattant a pofon.
- Na de Inuzuri kisasszony. - az elöljáró meglepődött.
- Nem megmondtam, én tehetek róla, Akane semmiben nem bűnös. - díszelgett az arcomon egy
piros folt. Byakuya kilépett a folyosóra.
- Most már elég, felejtsük ezt el. - mindannyian meglepődtünk, Akane hozzám sietett, és sírt.
- Kisasszony, kisasszony, miért tette?
- Mert nem te voltál a bűnös. - Byakuya felénk állt.
- Akane, kérlek távozz a szobádba. - hangja már nyugodtabnak tünt.
- Igenis. - gyors léptében otthagyott minket, Byakuya elküldte az elöljárót is, csak ketten voltunk
a folyosón, s ő a kezét nyújtotta, mert ültem a padlón a pofon miatt.
- Fel tudok állni egyedül is. - mondtam neki bunkón.
- Ahogy akarod. - azzal besétált a szobájába és behúzta az ajtót. Én remegve kezdtem felállni, de
csak fél térdig tudtam, nyugodtan mozogni, onnantól baromi fájdalom kerített tudatánál. Azzonnal
kihúzta Byakuya az ajtaját, és mellém térdelt, egyik karját a térdeim alá, a másikat a hátamhoz
rakta.
- Kapaszkodj a nyakamba. - mondta.
- Haggyál, megyek magamtól is! - kiabáltam, holott ott volt, pont mellettem.
- Idáig bírod egyedül, a sebeid nem engednek korlátlan mozgást, most pedig kapaszkodj a
nyakamba. Nem harapok.
Nem tehettem mást, a karjaimmal körbefontam a nyakát, a sála puha és finom illatú volt, így az arcomat
a sálba fúrtam, ezt Byakuya észre vette és lassan sétált a folyosón, közben hozzám szólt:
- Sose láttam olyan lelket, aki nem menekül el a bűntetés elől. - szorítottam meg a sálat.
- Engem így neveltek bármi legyen is az. - könnyes lett a szemem, és elkezdtem sírni. Byakuya
megállt egy helyben volt, és csak tartott engem, mint valami tárgyat.
- Mi a baj. A sebek.
- Félelem vagy mi ez, félek... félek attól ami bennem zajlik! Tényleg ilyen lennék, még ki se tudom ejteni
a számon azt, hogy... hogy... - zokogtam és ő tűrt.
- Hogy, mi. Addig nem megyünk tovább amíg össze nem szeded magad.
- Hogy... hogy sz... hogy szeretem magát. - Ahogy kijött a számon, éreztem Byakuya izmain, hogy reakciót
váltottam ki belőle. Meszorítottam a karommal, mintha ő lenne a kapaszkodóm, a szívverése tovább is nyugodt
volt, csak állt és állt, majd hirtelen újból elindult a szobám felé.
- Tényleg. - nem tudtam kibökni a választ, így bólintottam. - Rendben. - válaszolta hideg hangján.
A szobámhoz érve, letett a futonra, én pedig gyorsan elvettem a karom a nyakából. Néhány másodpercig
ott állt felettem, majd sarkon fordult, motyogott valamit, nem értettem, és kihúzott a szobából. Én felálltam
a lábamra odasétáltam az ajtóhoz, a kezemet végighúztam az ajtó anyagán, és csak álltam mint a fa szent.
Hirtelen kitolódik az ajtó, ott áll Byakuya és csak nézett, aztán belépett a szobába, én hátrálni kezdtem,
ő behúzta az ajtót maga mögött. Elkapta a kezem, megállásra kényszerített, a szemem félelemben égett,
ez meg mit akar? ekkor közelebb lépett hozzám és megölelt.
- Ne félj tőlem, kérlek. - simogatta a hátamat, így nyugalom fogott el. Később elengedett, és a fülembe súgott
dolgokat: - Öltözz nyugodtan át, én addig járok eggyett. - Kihúzott az ajtón.
Nyugodtan levettem a ruháim, lemostam magam, mivel a sebek és a kötések miatt még nem igazán
zuhanyozhatok, és felvettem a fehér kimonot. Egy negyed óra múlva kopogtak az ajtón, kihúzom és Byakuyán
is az itthoni öltözéke volt, nem a halálisteni. Belépet és leült a futonra, majd mutatta, hogy én is üljek le, hát
kicsit nehezen hajolgatok, de azért ment. Ott ült mellettem és alig csinált valamit, a szeme az ami
néha másfelé pillantott. A hátamögé helyezkedtem, és a hátára dűltem, karomat a vállára tettem,
egyszerűen így is jó volt mellette lenni, a jobb kezével előre húzta a ball karomat, és megpuszilta a kezemet.
- Hát ez?
- Csak. - miután visszaengedte a kezemet, elkezdtem maszírozzni a vállát, olyan erős válla volt, de nem
azért fájdult meg a jobb kezem, hanem a sebb miatt. E reakció után szembefordult velem, és ledöntött a
futonra, betakart.
- Jó éjt. - akart volna felállni, de hirtelen a kimonoja után nyúltam és megragadtam.
- Kérlek. - csak ez jött ki a számon, amikor tudatánál lettem, hogy mindig csak azokkal a szürke szemekkel
néz, jobb oldalamra fordultam, háttal voltam neki, és csak a falat néztem. Nem értem mi van velem, talán
szégyelném magam előtte. Majd éreztem ahogy felemeli a takarót, és a hátam mellé bújik, úgy zakatolt a
szívem, és az is biztos, hogy elpirultam. A párnára könyökölt, engem nézett, aztán kezével a hajamat
babrálta, a nyakamat érintette, a karomat simogatta, éreztem a forró lehelletét, mely libabőrössé tett.
- Nyugodj meg. Maradok. - ahogy mondta ezeket, belecsókolt a nyakamba. Lehajtotta a fejét a párnára,
a takaró alatt a derekamra tette a kezét, majd a hasamra és magához húzott. Olyan forró volt a teste
akár a tűz, a mellkasában dobogó szív, nem olyan fagyos mint az állarca. Nem érdekelt vörös vagyok e,
megfordultam, szembe vele, és a szemébe néztem, melyből nehezen olvashatnék ki bármilyen érzést is.
Ő viszont gond nélkül kiolvashatja az érzéseimet, feje fölé helyezte a könyökét. És szavak nélkül
megcsókolt, ajka olyan volt akár a forró méz, édesen és melegen tapadt az ajkamra, beletúrtam a hajába
és észrevettem nem volt benne a Kenseikanja. Hosszú haja hidegen omlott a nyakamra. Lassan engedte
el az ajkam.
- Ideje lenne aludnunk. - Azzal az oldalára feküdt, és magához vont. Kezemet a mellkasára tettem, és
nem igazán akartam a szemébe nézni. Csak a szíve lüktetését hallottam, olyan közel volt hozzám, mint
azon a kerti estén, egészen nyugodt voltam, nem is vettem észre a nagy figyelésben, hogy minden
idegességem eltünt, csak lelki nyugalom volt velem, s az érzéseim. Byakuya mindig engem figyelt,
gondolom kielemez most, a szürke szemeibe felnéztem, az arca nyugodt, gondtalan kifejezéssel párosúlt.
- Mi az? - kérdeztem kérdőn, tudni akartam miért néz ilyen figyelőn.
- Aranyos vagy. - éreztem a forró lehelletét a homlokomnál.
- Ugyan, ez nem igaz. - a fejemet a mellkasára tettem.
- De igen, igaz. - kezét az állam alá tette, s felnézetett. - Aranyos vagy és az is leszel.
- Na jó, inkább aludjunk. - böktem ki a dolgokat. Lehunytam a szemem, és a lüktetés hallgatásával aludtam el.
|
