- Nem is selytettem, hogy ő lesz az ellenfelem, áú. - Nanao elkezdet gyógyító mágiával helyrerakni.
- Ha megmondtuk volna, visszaléptél volna. Azt akartuk nézz szembe vele.
- Miben egyeztetek meg? - kérdezett engem Szimi.
- Ha én nyerek leápolom, ha ő megcsókolom.
- H, azta ez komoly tét, de semelyikőtök nem győzött. - tudatta velem Szandi, aki mindig ugyanott
állt, a tűz remekül megvilágította őket.
- Most már ti is új erővel gyarapodtok, a tűz fényében igazán jól mutattok, áú.
- Kész is vagy, de te azonosultál legjobban a tűzzel, amikor beleestél a mágjába és a
sárkánycsapásod felvette a lángoló tűz erejét. Most menj váltsd be amit tétnek mondtál.
Nanao engedékeny, és jó szívű. Én pedig Villámlépésheztem a Kuchiki birtokig. Elrejtettem a
lélekenergiámat, és bekéreckedtem. Kuchiki kapitány jobb keze, azonnal segített amint
elmondtam a mondandómat. Kihívta a 4. osztagos fiút, s így én bemehettem leápolni Kuchikit.
Olyan forró volt a bőre, mint a mágjában égő tűz, csak hamar észre vette, hogy gyengédebbek a
kezek, mint az előbb. Hasán feküdt, szinte tiszta vér volt.
- A gyengédség a szakterületed, bánhatsz velem durvábban, legalább hamarabb kész vagy.
Öregem még most is sietteti az embereket.
- Gyengédségem velem született kapitány. - Byakuya meglepődve egyenesedett volna fel.
- Marad. - nyomtam vissza a futonra.
- Nem vagyok kutya. - szólt vissza nemes urunk.
- De amíg tiszta vér, és seb addig marad a helyén. - magyaráztam szépen.
- Küld be aki jobban is ért hozzá. - ekkor megnyomtam a sebét, amitől felsziszentett.
- Én is el tudom látni, különben is tétként volt beállítva, hogy lekezelem a sebét.
- De nem győztél.
- Pokolba a győzelemmel, a törődés a fontos, én betartom, és leápolom, nincs kecmec!
Byakuya tűrte a gyengéd kezek ápolását, két óra alatt úgy eltudtam látni, hogy szabadon mozoghat.
- Készen van. - mostam meg a kezem a tálban, ahogy Byakuya felémfordult, szép kis arzenál volt
mellémrakva, különféle géz, fertőtlenítő és a szokásos holmik. Belenézett a tálba, tiszta vér volt a
víz is, s rengeteg gézlap volt a tál mellett, azok is véresek voltak.
- A te sebeiddel mi lett? - hova kell felírni, hogy mások hogylétéről is kérdez.
- Begyógyították őket helyben. - ahogy a karomra pillantott, látta a hegeket, összeszűkűlt a szeme.
- Nem valami jó ellátás...
- Nem igazán érdekel, jöttem ide ahogy tudtam. - csak mostam a kezem, nem néztem feléje, annyi
feszültség ért mostanság, arra lettem figyelmes, hogy abbahagytam a kézmosást, és valami
csöpög a tálba. Byakuya is ezt vette észre, és megfogta a kezem.
- Dehát összevérzem!
- Dehogy vérzel össze, tiszta a kezed, csak a lelked állítja be, hogy véres.
Vett elő egy törlőlapot, és megtörölte a kezem, majd szólt a szolgáknak, hogy eltakaríthatják
a holmikat. Közben felvette a kimonoja felsőjét. Megfogta a csuklomat felhúzott a padlóról és átvitt a
szomszéd szobába. Ott a kezében lévő törlőlapra valamiféle gyógyszert öntött, és végig húzta a
karomon lévő hegeken.
- Viszonzásúl. - és a hegek eltüntek. Nekem meg csak hullott a könnyem.
- Sajnálom, én nem akartam a kapitány urat ilyen helyzetbe hozni, nem volt szívéjem a kapitány
ellen küzdeni. Én csak próbáltam magam helyrehozni.
- Őszintén szólva remekül megálltad a helyed velem szembe. Jó harcos vagy, jó szívű és jól is
nézel ki. - mi van ezzel, csak így lazán, más reakcióra számítottam, nem ilyen beszédre.
- Kérem kapitány, én nem érdemlem meg, hogy ily szavakat mondjon hozzám.
- Elösször, miért így hordod a hajad. - szedte ki a hajamból a fésűt, meg a szallagot kioldotta,
suhogva bomlott szét a hajam. - Másodszor, ne itasd az egereket, mert a végén úszhatunk a
szobában. - hú de jó vicc, röhög a vakbelem. Lehajtott fejjel érzékeltem ahogy elém térdel.
- És harmadik, mivel azt mondtad, nem érdekel ki győzött, a tétet én is megadom.
Kezét az állam alá tette, finoman kényszerített, hogy ránézzek, hirtelen az arca közelített az
enyémhez, és ajkát óvatosan az enyémre helyezte, s gyengéden megcsókolt. Olyan volt
akár egy álom, a gyengéd csók kezdet egy kicsit szenvedélyessé válni. Éreztem ahogy
közelít felém, és kezdtem hátradölni, így megmarkolva kimono ujját, a hátamra fektetett, s
közben még mindig csókolt, olyan hosszúra nyúlik ez a perc, érzem a bőrének közelségét,
a testének melegét, a finom illatát. Ó anyám, nem igaz, hogy tényleg legbelül érte vert a
szívem? Megéreztem a kezét az oldalamon, és egyből reagáltam, abbahagytam a csókolózást.
- Oké, ennyi megteszi. - anyám, kapkodom a levegőt.
- Rendben. - Byakuya segítet felállnom, kinézett az erkélyre, és én is követtem.
- Jesszus, már ilyen sötét van? Bakker! - néztem fel az égre.
- Akkor átszólok, hogy itt alszol. - csengett a fülem amikor ezt meghallottam.
- Mi? - nézek rá mint borjú az újkapura.
- Nem eszlek meg este, külön is leszel tőlem. - mondta rideg hangon. - Felhívom Kyourakut, a történtek
értesítése végett, te addig várj itt türelmesen, valakit küldök, hogy kísérjen a szobádba.
És Byakuya távozott, nem is telt el öt perc, kopognak, illedelmesen igent mondok, és kihúzódik az
ajtó, egy fiatal lány az, legalábbis kinézetre.
- A nevem Akane, kisasszony, az uraság kérésére a szobájába kell vezetnem.
- Rendben. - kisétáltam Akanéhoz és egy folyosó végében lévő szobához vezetett. Ahogy beléptem
megköszöntem Akanénak a vezetést, és a lány behúzta az ajtót. Nyugodtan lefürödtem, és
kinyitottam a másik ajtót, egy kertbe vezetett, ahol egy cseresznyefa állt. Öregnek nézet ki,
odasétáltam, és kezemet a törzsére tettem, éreztem a dobogását.
- Öreg vagy akár az ég és a föld. - mondtam hallkan a fának, mire az hullani kezdte a szirmait. A
szél játszott vele, s ahogy szemmel követtem, Byakuyán akadt meg a szemem, ott állhatot már
jó idelye.
- Gyönyörű. - hallottam hallkan nemesi szájából.
- Igen, főleg a szirmai. - fogtam meg a mellkasomnál a fehér köntöst.
- Én mindkettőtökre gondoltam. - lépett hozzám s rámterítette nagy és hosszú kimonoját.
- Ön nem fog megfázni!?
- Nagyon régóta megszoktam a hideg szelet. - éreztem az anyagon az illatát, és kellemesen
meleg is volt. Majd megfogtam és visszaterítettem Byakuya hátára, és indultam volna a szobámba
mikor megragadta a csuklóm.
- Kérem, maradjon még egy kicsit. - húzott magához, hátam a mellkasához ért, és betakart engem
a kimonoval, úgy, hogy ő is a kimono alatt volt.
- Ne magázzon, kérem.
- Te is ezt teszed.
- Csak mert ön egy kapitány.
- Ha így vagyunk, tegezhetsz is. - a teste átmelegített, már nem éreztem a hideg szelet, éreztem
ahogy átölel, és összekulcsolja a kezét. A szívverese nyugodt volt, nekem meg úgy zakatolt mint
egy méhecske szárnyai. - Olyan az illatod, mint a cseresznyevirágnak. - Ekkor magához szorított
és úgy éreztem semmi pénzért nem engedne most el. Olyan nyugalom, és béke honolt, és én
meg olyan ideges vagyok, hogy remeg mindenem.
- Fázol talán? - mi ő gondolatolvasó.
- Nem. Csak... - nem tudom kibökni, a francba.
- Csak... Nyugodj meg, tudom amiatt vagy ideges mert a közelemben vagy, megértem.
- Honnan veszed?
- Ahogy ver a szíved, nagyon gyors, tehát ideges vagy, és ahogy az ölemben vagy, a mozdulatlanság
hát innen veszem. - a hangja hideg volt mint a jég, mégsem volt jégcsap. A szirmok egyszercsak
elkezdtek ránk hullani, nevettem rajta.
- Mi oly vicces.
- Hogy épp most ránk hullanak, poénos, hogy a szél ellen járnak. Tudod a családom régen mesélt egy
történetet, de csak darabokat tudok most már belőle.: Régen mindenki ismert mindenkit, még az élet
hajnala előtt, és ismerték a csillagóceánt. Ezek idővel külön váltak, ha jól emlékszem a történetre.
Egy kislány volt az aki mindenkire emlékezett, és így lélekben összetartott mindenkit, mindig egy
verset vagy dalt motyogott: Ha az élet élni hív, mond hová rohansz? Ha a szíved békét kíván, mért
üzensz hadat? Nyújtsd ki a két kezed eléred a végtelent. Minden pillanatban téged hív.
Ha az érzés élni kíván, mond mért vagy kemény? Önfejű lényed gátakat emel. És a következő mondatra
nem emlékszem.
- Akkor mond anélkül, mit mondott a kislány?
-Hogy újra megtaláld a hited, Hogy újra megtalálhasd önmagad, Hogy újra megtanulj szeretni, Hogy újra
tudj nevetni. Hogy tiszteld az életet, És újra megleld az elveszett, békét.
- Ezzel arra akarsz utalni, hogy a többiekkel is legyek olyan, mint most veled?
- Csak próbáld meg, igaz nem tudom mi zajlik benned. De segítek, ha adsz esélyt.
Igazából az jött ki a számon, ami a szívemben volt, szeretnék segíteni Byakuyának, hogy éljen. Tényleg
olyan mint ő, ha kint van a többiek előtt fagyos és rideg, de itt tényleg egy normális lélek. Szeretetre
méltó, és kedves, aranyos, nyugodt, tisztelettudó. Úristen, én ilyeneket beszélek, na mindegy.
Megszorítottam Byakuya kezét a hasamnál és magamhoz szorítottam, erre igencsak felfigyelt, megfordított
és magához húzott.
- Izé... gondolom fülig vörös vagyok most.
- Engem az nem zavar. - mondta a normálisabb hangját, atyám, minjárt elolvadok. Az egyik pillanatban
megcsókolt, te szent ég, ahhoz képest milyen keménynek tetteti magát, olyan puhán csókol. Már
megint tulságosan is élvezem, de még nem lehet, elég elég elég elég!
- Most már ideje lenne nyugovóra térnünk. - ezaz kiböktem, na végre, nem mintha bántam volna ha csókol.
- Ahogy akarod. - a régi szöveg, ez muris, kikászálódi akartam a kimonojából de nem jött össze. Byakuya
ekkor felkapott, a szobám bejárata előtt letett a padlóra, és lehámozta rólam a kimonot.
- Akkor Jó éjt. - tértem vissza a szobámba.
- Aludj jól. - abban nem lesz hiány, az biztos. Lefeküdtem a futonra, és két percel utána csörgött a telóm.
Mi az Lidérc? Á nem csak Rosy az. Nem értem nem tud aludni, vagy neki időeltolódása van?
- Igen?
- Hol vagy? Csak ott maradtál a Kuchiki birtokon? - kezdte el Rosy, a kérdezz feleleket.
- De, gondod van vele, miért hívtál?
- Csak nem azt csináltátok már réges rég.
- Hülye. Nem semmi olyan.
- Semmi tapi, smaci?
- De.
- Komoooly! Hurrá!
- Majd holnap elmondom, jó. - kivoltam, nem elég az ünnepi küzdelem, még ő is.
- Okszi, akkor holnap. Na csá!
Éjjen, a hátam kiáll a vallásából. A meleg szobában csak ő járt az eszembe, gondolom fordítva is igaz,
hisz egy fedél alatt vagyunk. Az ajtó felé fordultam és aludtam. Kora reggel felkeltem, hogy húzzak a
helyemre. Ahogy végig haladtam a folyosón, Byakuya szobája tárva nyitva volt, még aludt, de semmivel
nem volt betakarva. Gyorsan visszamentem, a fehér köpenyért, még meleg, és az én illatomat átvette.
Lassan besétáltam, ovatosan betakartam vele, és jöttem is. Az utcán még néhol mindig égett a fáklya.
Az osztagomnál berontok a bagázshoz.
- Jó reggelt álomszuszékok!!!! - Szandi kómásan kinyitja az ajtaját.
- Mivan máris megjöttél, azt hittem mézes mázosan vagy Byakuyával?
- Aha. Csak majdnem mézes mázos, tökre olyan mint ő, olyan muris volt vele lenni.
- Mi máris az? - Adél kinyitja az ajtót, teljesen ébren volt.
- Dehogy, csak beszélgettünk, és csókolóztunk, ...meg kicsit megsimogatott.
- Eeeezzzz igeeen! - ordít a fülembe Rosy. - Akkor sííma ügy, mi!
