|
Saját szereplő x Kyo (Dir en Grey) x kitdja még...
1. Frisshúsnak mindig nehéz
Azt szokták mondani minden kezdet nehéz, de ha egyszer valóban eléd állít, úgy állsz előtte, mint ha hasmenésre seprűt kaptál volna a fenekedbe. Csupán egy löket választ el és máris könnyebb a dolog... de mondja valaki, egy törpe kissrácnak, hogy pucsíts babám, mi seggbe rúgunk, és máris pofával esel az újdonságba. És megint csak én vagyok az, aki ellent mond magának, ugyan is jó szokás szerint először akarok valamit, aztán menjen mindenki a francba, aki még egyszer felmeri hozni a dolgot. Ergo, én akartam híres lenni, s most úgy állok itt, mint fasz a lakodalomban, hirtelen az is nagy teljesítmény lenne, ha a fotocellás ajtót ki tudnám nyitni, pedig ahhoz nagyon kevés agysejt is elég. Csak zavartan pislogok az ajtóra... csak pillázok, és azt várom a kifestett tükörképemtől, hogy pofozzon fel, mielőtt a 180 centis, csúcsmagasságnak örvendő Baki teszi meg. Ha hozzám ér... én most promóciós poszterré lapulok ezen az üvegajtón.
Mostanában különösképpen elgondolkoztam ezen. Miért van az, hogy minden énekes maximum 160 centis kis seggdugasz törpe? Én is... de ez most... ilyen trendi dolog. Na egen... ezek szerint engem a szüleim már vk banda élére kúrtak azon a ferde, elunt esős éjjelen, mikor nem volt jobb dolguk egy kis hancúrnál. Köszönöm, köszönöm... és ezt állandóan az orromra kötik. Meg persze, ha már így ki festem magam, akkor dörgölőzzek egy kicsit a falhoz, hadd ne kelljen újra festeni, meg satöbö... kedvesek.
- Bucchan. Ha nem mész be azon az ajtón, akkor beraklak, de azzal együtt. - hajol hozzám Baki, én pedig nagy, kis kutya szemmel rápillázva próbálom belőle kiváltani, azt a szeretet, amit egy kivert kutya tekintetű, 160 centis, göndör hajú, kifestett, lányos arcú kis fiú ki tud váltani egy orbitális baromból, akinek az érzelmi szintje vetekedik egy kiskanáléval. Ez ebben az esetben csak annyi lényegeset jelent, hogy lehetőleg ne próbáljon meg méretre szabni az üveg ajtóval, mert nagyon mérgesek lesznek a menedzser bácsik, ha annak a cuki angyal arcomnak valami baja lesz.
- Ne zavarj meg a reggeli meditációs tevékenységemben kérlek. Igen is szükségem van arra, hogy itt és most szemezzek ezzel bejárati eszközzel, mert úgy érzem a tükörképem és a fotocella több bátorságot ad!- közlöm vele halkan, mert annak ellenére, hogy mekkora és milyen szép hangerőm van éneklés közben, civilben egy kurva szót nem tudok hangosan kinyögni. Csak akkor, mikor a sokadik énem közül a méregzsák veszi át fölöttem az uramat, és visítok, mint az újévi kis malac.
- Nem tudom, miért nem tudsz egyszerű tőmondatokban válaszolni, mint más normális emberek de, ha csak bátorság kell... - morran halkan, s egy nemes mozdulattal úgy kap vállára, mint ahogy falun a krumplis zsákot szokás, s ha ez még lehetséges a belső szerveim még utánozzák is ezt a hangot, miközben Baki válla által szépen átcsoportosulnak a bordáim közé...
Halkan nyikkanok csak fel, mikor is cigijét oldalra pattintva indul meg az ajtó felé, ezzel rituálisan tönkrezúzva lassan felgyülemlő, még igen csak gyatra magabiztosságomat, mit vagy tíz perces szobrozással gyűjtöttem lelkesen. Galád...
A többiek csak vigyorognak, egyedül csak Usagi-chan vállal némi részességet iszonyatomban, mivel arcán valami aggódás féle fintor fut keresztül, ám ahogy a PSC épületébe lép szemei úgy csillannak meg, mint a 60 wattos égő, és meg is feledkezik arról, hogy egem tulajdonképpel vállal erőszakolnak gyomorszájba. Lino-t és Sayát valahogy hidegen hagyja az, hogy én itt szenvedek és nézek kistányér szemekkel feldolgozva az információt, ugyan is Lino egy köcsög gleccser szívű fasz, Saya pedig egy olyan hiperaktív idióta, akinek alkoholtól elárvult egy szem agysejtje csak egy dologra tud egyszerre figyelni, és az jelenleg nem én vagyok, hanem az a nagyon fasz berendezés, ami hirtelen körülölel... DE MOST ÉN VAGYOK SZORULT HELYZETBEN, BAZZ!
És akkor most jön, az mire a fejemben végre realizálódik, hogy mi is történt, és szűzi elragadtatásomban és meglehetősen csiga felfogásomban felmerül, hogy esetleg ez sérti a személyiségi jogaimat, és hogy nekem talán lázadnom kéne ellene, már rég bent járunk és fingom sincs hol...
Ilyenkor jön a visszaszámlálás, ahol nullánál kitör belőlem a lányos sikítási roham, amivel felverem a fél épületet, ezzel azokat is, akik eddig itt próbálni akartak, és a zöldfülű újoncok csúnya módon zavarják meg őket.
Most mutatom csak meg igazán milyen hangom is van, ugyan is a több decibeles sikoltás, amit kivágok magamból, az művészet. Az ember el sem tudná képzelni, hogy a kis dolgok, milyen meglepő hangokat képesek produkálni. Ott van például szívem szerelme, első számú imádatom tárgya Kyo is, aki valamilyen oknál fogva termetét meghazudtolva olyan érdekes hangféleségeket csikar magából, amire először minden pórusom megijed, majd hangosan visít, hogy igen, ez igen!
Persze – a bandatársaimon kívül- senki figyelmét nem kerüli el, hogy egy magas C-n vinnyogó valakit hurcolnak végig a folyósokon, még maga Baki sem zavartatja magát, csupán nézelődik, miközben minden egyes percben tovább veri a hátán pihenő szenvedőszomszédságban lévő gitárral az arcomat, amire most már nem csak a szerveim fájnak, de a bal szemem is, amit lelkesen próbál kitúrni a szemgödrömből.
- ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! - visítom, mint egy kis egér.- BAKI! Kinyomod a tömésem! Rakj le! RAKJ LE!!!- követelem hátát püfölve, amivel csak azt érem el, hogy mikor gitárját találom el hangosan felhörrenve hajít a földre, hogy az én testi épségem helyett gitárja egyben létéért aggódhasson, tudni illik, kicsi a kezem, de határozottan nagyot üt...
A dögös vörös rögtön összehúzott szemekkel kezdi fixírozni gitárját, mintha az, hogy a seggcsontom kis híján szilánkosra törött hála a meglepően kemény padlónak, nem számít, csakis az, hogy az a húrozott valami ne legyen még egy kicsit se megkarcolva... mondjuk érthető... kidolgozta a belét is azért, hogy megvegye de... ez nekem fájt! És most egyre durcásabb leszek, így neked is fog! Bokszzsákot csinálok a golyóidból, mert szemmagasságban vannak!
Feljajdulva simogatom meg rövidnadrágba bújtatott hátsómat, miközben négykézlábra küzdöm magam, amely összhatás máris felér egy pedofil csalogatóval, ha hatalmas fahéjszín szemeim nem lennének elegek... na igen. Ez az előnye annak, hogy anyai ágon külföldi rokonaim is vannak.... pár árnyalattal világosabb barna szem, azt kész. Még a hajam sem göndör. Csak besütöm. Sőt... még csak nem is önmagától szőke-vörös... festetem. Pedig elgondolkoztam rajta egy ferde éjszakán, miközben Baki ölében ülve elmélkedtem két hányinger és szédülési roham között, hogy milyen érdekes dolog is lenne heterokrómia hajon...
- Bucchan... én szeretlek, mintha az öcsém lennél, de ha még egyszer bántod a gitárom, akkor elfenekellek, valami élessel. – hörgi elmélyülő hangon, s már villan is a szemeiben a rejtett célzás, hogyha ismét ilyen merész leszek, akkor garantáltan egy szöges ostorral rojtozza ki a szűz hátsómat. És... igazából én félek ettől. Sosem voltam az a... hát... erős fajta, inkább olyannak mondanám magam, mint egy búgócsiga. Pörgök, de egy rúgással a falra lehet kenni. Nem mintha az a verekedős fajta lennék, csak épp, ha nagyon durcás vagyok, lehet hogy próbálkozok testi erőszakkal... a hangsúly persze a próbálkozáson van.
- Miért van az, hogy te egy tárgy barátságát többre becsülöd az enyémnél? Ilyenkor kedvem lenne azt hinni, hogy esetleg vannak ferde éjszakákon ferde gondolataid is...- kezdeném el nagyon halkan a latolgatás mocskos kis fantáziámmal, azonban sötét, kisatírozott tekintete azon nyomban félbeszakít, ahogy mélyről feltörő, hangja is. Ez egy olyan sajátosság, amit csak Baki tud. Olyan, mintha épp öklendezve akarna böfögni, mégis olyan hangon kezd el beszélni, mint aki a szorulástól haldoklik... kifejezetten szexi hang.
- Eszedbe ne jusson. Nem vagyok Usagi, hogy műfarkakat dugdossak magamnak. - hinti el gonoszan, s hogy hangsúlyozza a mondatban bujkáló szemétséget, el is vigyorodik, hogy 24 karátos vicsorgására Usagi-chan is felfigyelhessen, a kijelentés ellen, egy csepp tiltakozást sem tanúsítva. Mert csak mosolyog... mosolyog, és a „ hallgatás, beleegyezés” szabályai szerint beismeri a nyilvánvaló tényeket. Hihetetlen, hogy ilyenkor is csak bárgyún tud mosolyogni, holott még most is azt firtatják, hogy mi történt azzal a bizonyos Fantás üveggel...mert egy reggel érthetetlen módon a konyhaasztal helyett Usaagi-chan mellett ébredt, furcsa dolgokkal rajta... lehet, hogy csak én nem értem...
- Persze... te csak másokba dugdosol műfarkakat...- suttogom durcásan csücsörítve, ezzel azt a benyomást keltve, mintha azt akarnám, hogy belém pumpálja a konfettijét.
- Nem műt, hanem igazit. – egészíti ki az általam állítottat, a dögös vörös. Ez a becenév akkor ragad rá, mikor az újonnan magára varázsolt hajszínével különös gyorsasággal gyűjtötte a tanga-trófeákat a szobája falára. Persze... azért a szín ellenére is elég extrém a pasi. Felül taraj, hátul hosszú, oldalt megy két milli rövid. Olyan... olyan, mint egy punk kakas.
- Szerintem villámgyorsan fejezzétek be. - szól ránk Lino, a bandavezérré avanzsált fekete démon, kinek hosszú tincsei meglebbentése után, sürgősen azaz érzete támad, hogy futólépésben meneküljön a hirtelen folyósóra gyűlt közönség elől. Jé... ezek mikor jöttek ide? Úgy értem... nem... nem értem.
- Ne légy ilyen tata-hajlamú, Lino! Buli van! - rikkantja Saya, s mint aki bespeedezett, koordinálatlan tánclépéses mozdulatokkal mutatja be, milyen is neki a buli. Hát... az elkövetkezendő hónapokban lazán halálra dolgoztatnak majd, embertelenül galád körülmények között, és nyilván egy csomó szívatáson megyünk majd keresztül, ha a szakmában akarunk maradni, és sokat kell gürcölni, hogy a toppra kerüljünk, de ha neki ez buli... végül is... lehet, hogy ingyen kapok sütit majd a kedvenc cukrászdámban...
- Ne totojázzatok, hanem húzzátok ide a beleteket. - szólít fel ismét vezérünk minket a reakcióra, miután Saya arcára lövellte sötét tekintetének minden halálsugarát, amiből a szőke fiú mit sem érezve szambázik tovább saját basszus gitárjával.
Miután sikeresen állásba küzdöm magam, s leporolom popsim, én is belátom, hogyha nem kezdem el, minél előbb szokni a belem kidolgozását, akkor később nagyon nyögve nyelősen fog menni. Avagy... kezdjünk dolgozni, mielőtt leharapja a fejemet, az a menedzser bácsi, akit azért támadtam meg, hogy hallgasson meg minket, és mindaddig nem szálltam le róla, míg ezt meg nem tette. Utólag bánom. Ronda egy fickó.
Végül is, halk sóhajjal, és a lehető legártatlanabb szemekkel pillázva indulok az ajtó felé, melyen belépve, felhagyva minden reménnyel, de a hírnév ösvényére lépek. Éljen...
*
Már egy ideje úgy ficergek helyemen, mint ha sajtkukac lenne a fenekemben, nagy ívű köröket írok a bandatagok körül, kik unottan néznek körbe a sok, már ismert emberke által beterített helyiségbe, ahol nem sokára minket is bemutatnak. De minek... én csak egyet akarok...
Miután egy órát nyihogtam és nyavalyogtam, a menedzser egy tábla csokit nyomott a számba, hogy maradjak csöndben, én pedig kislányos örömömben felsikoltva áldottam meg az összes felmenőjét, nem számolva azzal a ténnyel, hogyha én egyszer ezt betolom, úgy fogok pörögni, mint egy megkergült mókus. Most meg néz mindenki, hogy vajon, ki az a shotának beöltöztetett kis csávó, aki fel-alá járkál, és közben a csoki utolsó morzsáival keni ki magát, mint egy hat éves kisgyerek. Persze ez engem, egy cseppet sem zavar, mert azaz energia, amit ez az édes kakaótöménység ad nekem lekorlátozza az agyamat arra, hogy ne essek orra és további falatokat gyűrjek a meglepő nagyságú számba.
Persze nem sokáig, mert mikor vezényszóra kezdődik a buli, s nekünk illik bemutatkozni, akkor Lino úgy ragadja meg túlméretezett kardigánom, hogy majd seggre esek, de hála Baki előzékenységének, még a térdével kap gerincen, melytől az nagyot roppan én meg nagyot nézek. Most diszkréten úgy érzem, hogy befosok... úgy érzem magam, mint egy ropi, akit félbetörtek... ROPI! CSOKIS ROPIIIII!!!
- Libasorba. - adja ki a parancsot Lino, én pedig nagy nehezen, de felveszem az alakzatot a sor közepén, hadd legyen még szembetűnőbb, milyen pici vagyok... de nem baj. Jelenleg a mondanivaló háromnegyedét sem értem, mert zúg a fejem, úgy ugrándozok egyhelyben, mint aki mindjárt bepisil, miközben tűröm, hogy Usagi-chan letörölgesse szám széléről a csoki foltokat, mielőtt a nagy beégés előtt valaki komolyabban rájöhetne, hogy diszkréten, de nagyon kikentem magam. Pörgök... nem bírok magammal. Talán ezért van, hogy nem visznek édesség közelébe... ami egy nagyon csúnya dolog! De szükséges... most azért pörgök ennyire, és száguldoznak tőmondatokban fejemben a gondolatok, mert képtelen vagyok másra koncentrálni, mint arra az édes ízre, mely múlni készül a számban, ezzel azt kiváltva hogy gyorsan keressek még, mert ha nem akkor kiverem a hisztit, az pedig kiveri a biztosítékot...
- Minna-san. Mi vagyunk a Fun factory...- blablablablablablablabla...
Semmit sem észlelek abból, hogy mit is beszélnek, csupán érdeklődve tekingetek jobbra-ballra, fejváltásonként fénysebességgel, hogy kikukkoljam ki kit kukkol, s mikor hirtelen mindenki felém fordul, nem igazán vágom mi van. Azon kapom magam, hogy mindenki várakozóan próbálja meg leszaggatni szemmel rólam a ruhákat, én pedig csak pislogok, mint Bori néni a DVD lejátszóra, és még kussban is vagyok... ööö... most akkor... vetkőzzek? Vagy... vagy ez nem olyan buli? Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy sztriptízelni kellene... talán ezért mondta apám, hogy a show bizniszben mindenki minimum biszexuális... nos én... én... kyoszexuális vagyok. Kyo... szívem szerelme, ha egyszer megtalállak akkor... akkor... nos megtalálom...?
- Bucchan...- bök oldalba Saya, én pedig nagyokat pillázva rázom meg fejem, hogy ráeszméljek végre, hogy én jövök csak épp nem tudok róla... Nagyokat hápogok először, majd mikor végre a mikrofon elém kerül, apró ujjamat ráfonom, s hatalmas szemeimmel, óriásikat pislogva adom ki az első hangomat, ami kifér mega szűk torkomon...
- Ano... Terui Bubumi vagyok... vagyis... Bucchan...- mutatkozok be halkan, folyamatosan hajlongva, s mikor végre kinyögtem, amit akartam, a sikerérzettől elvakulva büszke óvodás módjára nyomom Usagi-chan kezébe a mikrofont, kihúzva mind a 160 centimet, ami csak kifér imént térddel kiropogtatott gerincemen. Mert végül is én most büszke vagyok magamra... izé... beszéltem pedig legszívesebben újra rágnám a nyelvemet, úgy tör rám a csoki-hiány, hiába toltam be egy táblával az imént. Ez kevés... egy hónapnyi keserves megvonás után ez kevés... annyit... annyi csokit kell ennem, hogy kockákban jöjjön ki belőlem!
Persze innentől kezdve ismét képzavar ugyan is, szemeimmel már lokalizálom a következő lehetséges csoki lelőhelyet... s amint megtalálom, úgy rezegnek be göndör fürtjeim, mint a bika szarva a piros rongy előtt. Szemeimben megjelenik a cél, s amint befejeződik a megváltás és kínzóan hosszú bemutatkozásunk repertoárja véget ér, egy óvatos lépést teszek a pult irányába... majd még egyet... úgy cserkészem be azt a szerencsétlen asztalt, mint cica a hörcsögöt... ne fuss el... nem bántok... nem mintha egy asztal elszaladna... DE NEM LEHET TUDNI! SPURI!
Bezsongva rohanok végig a termen, hogy mikor a többiek észbe kapnak, már csak a porfelhőt lássák, amit magam mögött hagyok rohanásomban. Úgy szedem kicsi lábaimat, mint a nyuszi, mikor a farkas elől menekül, s mikor Lino a nyomomba ered, komolyan úgy is érzem magam. Mert ennek a szemfüles baromnak csak egy perc kell, hogy észrevegye, mire is készül galád személyem, aki megvonásai tünetei enyhítésére nemi erőszakot fog elkövetni a büfé asztalon...
De én mégis gyors és ügyes vagyok, s félre söpörve az elém keveredő idegen bandatagokat, úgy vetődöm a büfé pultra, mint egy egy hónapja éhező, etióp kisgyerek. Lendületemnek hála nem csak azt érem el, hogy magamat az asztal másik felére küzdöm, de még az egész ételkészletet sikerül magammal sodornom... na igen... a lelkesedés ára egy villa a hátsóba... ez... egy jó dal cím lehet... hmm...
Egy cseppet fájdalmasan ér, hogy néhány fura dolog próbál meg a gerincembe hatolni, ám gyorsan túlteszem magam rajta, mikor az első tábla csoki – kitudja, miért adnak egy céges bulin ilyet- megszerzésével diadalom ittasan pattanok fel, s nézek farkasszemet a tőlem 5 méterre megtorpanó Linoval. Ajkai a „ne merészeld” parancsot formálják, ám ahogy meglátja szám szélén kunkorodó ördögi mosolyom, szépen szedett szemöldöke összeszalad homloka között, s amint fogaimmal tépem a csomagolást, már ugrik is nekem, mint farkas koma Piroskának. Ám lévén, hogy pici vagyok, könnyedén térek ki előle, még mielőtt agyon lapít, és kinyomja a tömőanyagom... mátrixos mozdulatokkal vetődöm el, ő pedig úgy csapódik az asztalba, mint egy meteor... csak nem lángol.. de ha fél méterrel pontosít, akkor legalább tűzijátékára kapott volna...
Nyelvemet kidugva makacskodok vele, fenekemet dilis kis kölyök módjára megriszálva, pedig ő csak a javamat akarja... én mégis, amint kapás távolságon kívülre kerülök, merészen és egyben dacosan harapok egy nagyot a csokiból, melynek barna anyaga parancsszóra kenődik szét szép pofimon...
- Baki! Vedd el tőle a csokit! – ordítja el magát Lino, mire a dögös vörös sötét tekintettel, szadista vigyorral iramodik felém, lassú párduclépésekben, én pedig kikerekedett szemekkel, fejbúbtól-lábujjig remegve pisilem szinte össze magam, mert ez a tekintete csak egyet jelent... megerőszakol... izé... elveszi a csokimat... galád farok...
- Nem adom...- pihegem halkan, s elszánt tekintettel egyenesedem fel, zsákmányomat elszántan has pólós mellkasomhoz szorítva... csak most jövök ám rá, hogy a comb zokni, tornacipő, has póló és bő kardigán mennyire erotikus párosítás, mert, ahogy itt állok, úgy érzem magamon a tekinteteket, mint gyantacsík a szőrszálakat... ragadósan...- életem, a csokimért! – Hangzik immáron egy fokkal hangosabban végszavam, s mint egy színházi drámánál tárom szét karajaimat, ezzel kivívva Baki még nagyobb lelkesedését, akit szemmel láthatóan egy cseppet sem zavar, hogy az egész terem minket stíröl visszafojtott röhögő görccsel. Ám ahogy a dögös vörös derekán logó bőr valamijét kezébe kapja, és úgy feszíti szét, mint domina a büntetés előtt az ostort, valakinek mégis csak megesik rajtam a szíve, mert nagyon látszik rajtam, hogy menten sírva fakadok, annyira féltem a csokim és a hamvasságom a fenekeléstől. Túl kicsi, édes és szép vagyok én ahhoz, hogy nagy közönség előtt dádázzon el! Valaki mentsen meg, mert szörnyet fogok halni!
Összehúzom magam, mint a kis egér a cica előtt, mert Baki jelenleg kábé olyan veszedelmesnek tűnik, mint egy veszett, bolhás, elázott, büdös kis macska, akit egy hete éheztettek a vérengzésre... persze nem büdös... csak... csak úgy árad belőle a fenyegetően szadista aura, mint azok a bűz nyilacskák a mesékben a szagos szereplőkből... azok a zöld kis hullámzó vonalak... csak ami belőle árad, az fekete és vihog...
Ám mielőtt még zord támadóm maga alá gyűrhetne vagy egy mázsájával, egy kar siklik vállacskámra, kinek gazdája nemesen vállalja ama feladatot, hogy elzavarja a dögös vöröst, mielőtt belőlem is vöröset csinál, de nem dögöset, hanem laposat és folyékonyt... KISAJTOLJA A VÉREM!
- Nyugalom, ne akarjatok friss hús létetekre így kitűnni. Még a végén valaki rátok harap. - Hangzik el valamiféle célzás, megmentőm szájából, ám én még mindig ott tartok, hogy Baki megállt, és hogy a csoki az enyém. Az enyém... ergo nem veszik el tőlem, és megehetem, ami azt jelenti, hogy megint csokizhatok, és nem korog majd a pocim, mintha épp földrengést akarna imitálni. Ez az érdekes dolog, ami általában bekövetkezik, ha Bucchan éhes... olyan hangokat produkál a pocim, amit a torkom sohasem fog, ezzel nagyon meglepve az ártatlan hallgató közönséget, akik lelkileg nincsenek felkészülve egy Godzilla hangú gyomorra...
Kell pár perc mire hatalmas pislogásom tovább terjed Baki duzzogó, sötét arca és a csoki között, s mikor végre felpillanthatok nálam egy cseppet csak magasabb Góliát méretű megmentőmre, kire hatalmas szemecskékkel pillázva szórom cuki-halálsugaraimat, már el is önt az a hála, melyet ha lenne egy kis izomzat a karomon, csontropogtató ölelésben bontakoztatnék ki. De mivel nekem nincs izmom, csak bőr és csont, ezért nem erőltetem a dolgot, mert még a végén azt hiszik anakondák nőttek a törzsemhez...
De azért tovább lövellem a cukiságtól kiakadó halálsugaram, mert az halálos... és mert ugye nekem az van... legalábbis Lino azt mondta, ha tekintettel bugyit lehet húzni, akkor az enyémmel egészen biztosan nem. Az enyémmel alsógatyát lehet húzni, és azaz egetlen darab is az enyém lenne a cukros bácsik hada előtt. Nem igazán értem, hogy ennek akkor most mi előnye van de... biztos van... például... ingyen kapok édességet... meg nyalókát...
Mert pölö most is olyan félmosolyt kapok, amitől jobb esetben beolvadnék, de most olyan extázisban és hála gyönyörben van pici kis fejecském, hogy képtelen vagyok az édesség ködön túllátni. Most az egyszer sikerül is, mert amúgy semmit nem hatol át a tudatomon, ha megkapom a kakaó adagomat... de. egy dolog átszokott, és az rendszerint nagyon mélyen bele nyomja magát az arcomba, és úgy hívják, hogy fal, vagy küszöb, vagy ajtófélfa, attól függ, épp hol álcázza magát gyilkolásra várva a kis dög...
- Kö...köszönyöm...- pihegem halkan, s kezecskéimmel csokimat szorongatva pipiskedek közelebb hősömhöz, kinek eme mozdulat ki tudja, mit ígér, de mindenképpen valami jót, mert szája szélén piercingjével együtt úgy görbül a gonosz kunkor, mint farkasnak Piroska előtt a bokorban, melytől egyszerre fog el a menekülhetnék és kíváncsiság... ez az... ez azaz erőszakolós mosoly! Nem? Legalábbis Baki minden szépnek vagy épp szexelni vannak vélt egyént ilyen dög vigyorral stíröl, és utána rendszerint eltűnik fél órára, ki tudja hova... vissza kéne számolnom, mert ha ő is ez alapján a szisztematika alapján működik, akkor keserű sorssal fog eltűnni pár perc múlva..
- Tora vagyok.- mutatkozik be lehengerlően csodálatos hangján. –persze nem olyan csodálatos, mint Kyoé, de azért az övé is a tízes skálán tizenegyet kap... de Kyo tizenkettőt...- Ahogy egyik apró kacsómat elkobozva szájához emelve lehel rá egy olyan zavarba ejtően erotikus, „ kitudjahovategyem” puszit, amitől parancsszóra –vagy öt perces késéssel- kigyullad arcom, mint a nagypapáé aki gyógyszerre nyelt pirospaprikát... úgy érzem magam, mint egy hercegnő... Tora herceg... nyuuuszkóóóóó...
- Tooooorraaaaaa...- lehelem halkan, s fahéj szín íriszeimmel elbűvölten merülök el tekintetében, mint akit épp hipnotizálnak, mert kell egy kis idő, mire feldolgozom ki is ő... izé.. mielőtt idejöttünk volna Usagi-chan rám tukmálta, hogy nézzek meg minden vk bándát, akit érdemes – mert ugye bár nem árt ismerni a riválisokat és az új falatokat (?) - mert eddig apró, szadista, pszichopata ördögöm bűvöletében éltem és most, hogy végre eme csodálatos, karcos, vértől csöpögő álmom véget ért kiműveltem magam, így göndör buksim memóriájában keresem is, hogy Tora nevű alak honnan jöhetett...ööö... igen! Alice Nine! Na igen... kész bishi katalógus van a fejemben, ami Usagi-chan szerint, ezentúl nagy hasznára lesz, ugyan is ő hajlamos minden útba eső embernek lába közötti, ingyenes farok melegítést adni, mindezt a legbárgyúbb mosollyal, amit valaha ember arcán láthat a nép...
Ám mielőtt komolyabb kapcsolatba keveredhetnék vele, jön a sodró áradat, ugyan is Bakiban feléled az apai ösztön, és úgy ráncigál ki lovagom karjaiból, mint Blöki az ajtó elől a lábtörlőt. S mivel alig vagyok 50 kiló, könnyedén megy neki, én pedig repkedek, mint a győzelmi zászló, szép egyenletes ívű irányban, ahol is utam végén Lino karjaiban landolok, aki gonosz módon szedi el a csokit, mielőtt apró vakarcs macskává avanzsálva belévájhatnám fogaimat... Persze erre a mozdulatra meg fújni kezek és kis híján tíz körömmel kapom szét a vastagon feketére sminkelt képét, csak azért, hogy bővítsem az állat repertoárt, amit népes személyiség táborom képes előállítani, de nem baj... ennél furcsábban már úgy sem nézhetnek rám... azt hiszem...
- Na-na... ne használjuk ki, hogy a hamvasnak csiga lassú a felfogása! – méltatlankodik Baki kihúzva magát, amivel egy magasságba kerül Torával, aki felvont szemöldökkel, magabiztos mosollyal viszonozza bandatársam célzó kihívását, ami persze nyilván aljas rágalom, mert azaz ember, aki képes a saját magát egy ilyen vadállat elé vetni csak azért, hogy a csokimat meg tudjam menteni, az egy Isten... Komolyan mondom, ha egy másodpercre el sikerül hessegetnem a Kyo imádatot az agyamról, akkor neki is szentelek egy átistenített pillanatot...
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. – hinti el nemes egyszerűséggel Tora, mire bandatársai sunyi mosollyal reagálnak, mint egy aláfestést a tökéletesen hiteles leírásának. Bizony! Ő egy szent! Nem akarhat galád módon a megmentésem mögé bújva kikezdeményezni a hátsóm szüzességének ellopását! Főleg, hogy nem is tudja, hogy seggben tiszta vagyok! Vagy most már igen? Apám azt mondta, a homlokomon van a céltábla, aminek a középén villog a „tök ártatlan, ha van merszed, rontsd meg” felirat az érdeklődök eligazítására. És nyílván a Tora-féle férfiasnak tűnő egyedek rögtön ki is szúrják, mert vagyok olyan szerencsétlen, hogy még a frufrum alól is mindenki kiszúrja..
Baki persze morog, mint egy megveszett kutya, csak hogy kifejezze mennyire is nem tetszik neki az, hogy én, mint átavanzsált öcsike zaklatva vagyok –pedig nem is!-, ám mihelyt Lino elinti azzal a tekintettel, amit tipikusan akkor mutat, mikor legszívesebben lecsapná a fejed, mert épp elcseszni készülsz valamit, abbahagyja, és inkább zsebre vágott kezekkel, kifejezetten sármos mozdulattal pördül meg, hogy idegesen induljon valamerre, ahol nem szólják le az anyatigris ösztöneiért... És persze a legközelebb dögös kisfiúig jut, akit azt hiszem Takerunak hívnak, s megássa a maga sírját szép mély gödörrel, és pár szál gazzal, mikor Baki egyetlen dühös morranására édesen mosolyodik el, alsó ajka alatt csábosan villogtatva piercingjét... miért van az, hogy itt mindenkinek az arca tele van lyukasztva? Nekem miért a nyelvemben van? Erre mondjuk egyszerű a válasz, ahogy az is, hogy miért van kettő a köldökömben, amit Tora nagyon is nagy lelkesedéssel csodál meg a többi hirtelen feltűnő szempárral egyetemben... egy ferde éjszaka, egy fél üveg tequila egyedül, egy tű és egy öngyújtó kérdése az egész, amit pár fülbevalóval spékeltek meg Sayáék nagyon is lelkesen, holott tudják, hogy nem szeretek saját magamnak szándékos alkoholos állapotban fájdalmat okozni... végül is... ha esetleg még se jönne be ez a zenész dolog, akkor elmegyek és önkéntesen fogok elszegődni szögbelövő kisiparosnak...
Végül is vagy öt perc és legalább 100 perverz pislogás után jövök csak rá, hogy egyedül maradtam, mint az a bizonyos kisujjam, ami most lelkesen bújik el hatalmas kardigánom alatt, mert ő velem ellenétben talán felfogta, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rá... Én nem értem, csak azt érzékelem, hogy körbe álltak, mint a gonoszok, és baljós tekintettel vesznek nagy levegőt kétes mosolyok közepette, hogy kérdés áradatba kezdjenek, amiket én nyilván meg fogok válaszolni... talán... ha adnak csokit, akkor mindenképpen.
Igazából, most hogy így itt hagytak egyedül kezdem magam zavarban érezni, mert hirtelen olyan kevésnek tűnik az a ruhaféleség, ami fedi a testem, hogy felmerül bennem, ennyi erővel akár pucér is lehetnék filctollal kisatírozva a kényes helyeken...
Ám mielőtt még lenézhetnék rólam a rucit, Tora hősiesen rángat az egyik székhez, ahol is leülve ajánlja fel saját térdét, hogy azon ücsörögve eshessenek nekem, mint gyöngytyúk a takonynak... igazából egy kurva szót nem szólnak, csak épp bámulnak, és össze-össze kacsintgatnak, amiről hirtelen nem tudom eldönteni, nekem akarnak rosszat vagy izomrángásuk van... ki tudja... Annak a csokinak furcsa íze volt...
- És mondd csak Bucchan... igaz? – bólintás a részemről, mert ugye most még ezen sem sértődöm meg, holott megtehetném... De ha ad csokit, akkor nem rágom le a fejét. Leharapni nem tudom, mert nincs akkora szám...- milyen itt? Sikerült...- végig mér... ejnye... ezt most nem tudom mire vélni, de ne szemezz a köldökömmel, mert random a szemedbe ugranak a szögeim!- hozzá szoknod a körülményekhez?
- Milyen körülményekhez? – jön a tömör gyönyör, halk kérdésecske ártatlan pillantásom mögül, ugyan is fingom nincs, most épp mire is akar kilyukadni, ám hogy ne érezzem már azt, hogy fingom nincs, miről karattyolnak, Saga verődik mellém, hogy fejecskémet megsimogatva –amiért egy cseppet leszek csak ideges, mert meglehetősen sok időbe telik ilyen madárfészekké varázsolni ezt a göndör valamit- rázza meg lemondóan fejét.
- Ne rémítsd már most halálra szegényt, Tora! Még a végén megsérül az aranyos lelkivilága...- hinti el finoman, ajkaira széles mosolyt kanyarítva, amitől egyszerre tör rám a menekülhetnék és a szempilla rebegtetés kényszere, de Tora karja polip módjára ölel körbe, ezért csak pislogni tudok, mint egy kutya a jutalom falatra... még mindig nem értem, mi a frászról dumálnak... de biztos, hogy rébuszok után már a durvább célzások jönnek, és akkor talán, ha az agyam is úgy akarja, felfogom, ha nem akkor vígan vegetálok el itt Tora ölébe megvárva a rózsás végkifejletet, aminek ha örülök, akkor jó lesz, ha nem akkor hangosan visítok...
Tora csupán sunyi mosollyal nyúl az asztalon pihenő szivárványszínű koktéljáért, s szép ívű ajkaihoz emelve kortyol belőle egy nagyot, hogy miután a gyümölcsös illatú löttyből leküldött egy kortyot, száját enyhén erotikusan megnyalintva szentelhesse nekem értékes figyelmét, amivel jelenleg és valószínűleg később sem tudok mit kezdeni...
- Ugyan, ami késik, az jön. Neki is tudnia kell arról, hogy mennek itt a dolgok. - Kezd bele jelentőségteljes hangsúllyal, ezzel is érzékeltetve, hogy, amit most mondani fog, az meg fogja határozni életem jövőbeli kimenetelét. Mert ugye bár ő már befutott, tudja mi a helyzet, én meg újoncként nem is gyanítom milyen galádot terveznek ellenem... Éppen ezért szembefordulva vele, kíváncsian elmerülve sármos tekintetében próbálom meg belőle kiszuggerálni a megváltást jelentő magyarázatot, hátha okosabb leszek tőle és sikerül ezáltal kiderítenem, hogy miért ropja Baki máris atomszexuális táncát vagy három lányszerű kisfiúval... úgy látszik ma rekordidő alatt sikerül neki alsógatyát csalogatnia és bizonyos lyukakba szabadbejárást kapnia... Bizonyos szinten azért irigylem is érte. Biztos izgi lehet minden este mással csinálni matrac lenyomatot, de mivel ilyen törpe tacsi maradok hátralévő életemben, ezért nyilván bárhol leszek, én fogok a matrica képében villogni, és én ezt az élményt maximum Kyonak tartogatom... tényleg... hol lehet? Lehet, hogy elbújt? Azt olvastam a neten, hogy elég szeszélyes és kicsi is... lehet, hogy bújócskázik... a többiek meg keresik... hmm...
- Szerintem meg nem kéne, mielőtt beperel szexuális zaklatásért. – jegyzi meg Shou epésen, hogy aztán ártatlan tekintettel fixírozhassa a falat, italát kortyolgatja elkerülve ezzel Tora késként villanó tekintetét, mellyel Shou-t már legalább ezerszer legyilkolta képzeletben, ezért az apróságért. Ugyan miért perelném én be szexuális zaklatásért? Csupán az ölében ülök, ő az oldalamat cirógatja alig érezhetően, s úgy mustrál, mint pedofil az ovisokat. Ebben semmi felháborító nincs... nem dobott még föl az asztalra, hogy vadul a magáévá tegyen! Na az zaklatás lenne! Erőszak csak akkor, ha az asztal kettétörne...
- Most akkor elmondaná valaki, hogy miről van szó, mert nagyon kezdek türelmetlen lenni és még csokit sem kaptam...- suttogom halkan, ám mégis úgy, hogy eme egy mondatra mindenki rám kapja tekintetét egy pillanatig elgondolkodva azon vajon megkíméljenek-e, de végül is az a határozott kárörvendő kifejezés mely letelepszik arcukra elég válasz nekem az este további kimenetelére... Nem gáz, közép suliban bent voltam az atlétika csapatban... Én voltam az a porfogó. De a véraláfutás az nagyon jól ment!
Torának ez a végszó, ugyan is ezek után a helyzet egyre intimebb és intimebbé válik az által, hogy keze látványos pók módjára kacsázik le fenekemre, amit különös élvezettel használ a forma kitapogatására, ezzel is beigazolva azt a gyanúmat, miszerint ő semmi rosszra nem készül, csak épp én erről nem tudok...
Persze rögtön elaltat bennem minden gonosz kis hangocskát, mikor hosszú ujjai közé elővarázsol egy kocka csokit, s ajkacskáimat megsimogatva éri el azt, hogy engedelmes kis fiú módjárta nyissam nagyra szájacskámat, hogy ő halk kuncogás kísértében beletehesse a jutalom nasimat... Teljesen megnyugodott lelkivilággal kezdem el szopogatni, ujja hegyéről lenyalintva az ott maradt olvadt csoki maszatot, mert ebből a csodából nem szabad pazarolni... és ahogy elnézem ezzel ő is maximálisan egyetért, mert úgy vigyorog, mint a tejbe tök, csak úgy ragyog reklámba illő fogsora az időközben színessé vált fényekben...
- Mindenhol felavatják az újakat. Fogalmazzunk úgy, hogy... kell egy minőség próba, hogy jó árut bocsássunk a piacra. És itt én vagyok a minőség ellenőr...- duruzsolja fülembe mély hangján, gerincemen felállítva az apró kis pihécskéket, karomon olyan libabőrt előidézve, mely alatt csak úgy bizsereg minden porcikám... hiába... én mindig is a hangok ellen voltam védtelen. Ha amúgy nem is tudná leolvasztani rólam a Supermant is megszégyenítő tekintetével a ruhákat, így egészen biztos, hogy a ruhácskák önként dalolva másznak le rólam...
Halkan felsóhajtva szopogatom tovább csokimat, s mikor elfogy varázs múltával tátom nagyra ismét lepénylesőm, hogy ő jól szórakozva dobhassa bele ismét a csokit, mint malacperselybe a pénzérmét...
- Akkoj... akkoj tesztelj le! - selypítek édesen rá a kakaó ködön keresztül, aminek segítségével jóképű arcára kiülő hirtelen perverz vigyora sokkal kedvesebbnek tűnik, így fel sem merül bennem az, hogy esetlen menten begyűr az asztal alá, és csinál pár unokát a szüleinek... Vígan tűröm, hogy a többiek élveteg kacarászásától övezve hajoljon hozzám, hogy nyelvével nedves foltocskát hagyva tisztogathassa le szám széléről a nasi foltocskákat, halk morranással konstatálva, hogy bizony ez az édesség nagyon is fonom, ha rólam kell leenni...
*
Érdeklődve szemlélem az asztalon lóbálva lábaimat, hogy a terem háromnegyede, hogy mutatja mega világnak az alkohol áldásos hatásait. Hála annak a tetemes mennyiségnek, amit az Alice Nine lelkes csapat benyakalt, nem is csodálom, hogy épp vad táncot lejtenek tőlem fél méterre, hogy aztán hangos nevetés kíséretében essenek egymásnak vad nyálömlesztést végezve, melyből Tora nemesen kimaradva próbál el evickélni elém, de lévén, hogy olyan éles kanyarokat ír le, nagyon nehezen megy neki azaz öt méter, amit a hozzám vezető úton meg kell tennie... Én persze jót mulatok rajtuk, s nagyokat pillázva figyelem miként botladoznak egymásban, s próbálják meg megnyalni a másik manduláját... bár tény, hogy ez Hiroto és Shou esetében nagyon könny megy, főleg, hogy Shou cinikus kis énjét elnyomva mutatja meg milyen jól is bánik a nyelvével, ha épp nem beszélni kell vele... Saga és Nao karöltve énekelnek valamit, aminek köze sincs az itt bömbölő dalszerűséghez, ám ez őket egy cseppet sem zavarja, mert jelenleg az is nagy kihívást jelent nekik, hogy a szavak felét érthetően ejtsék ki... logopédusok szégyenei, de tény, hogy jól ellehet velük hülyülni, főleg hogy nem veszi rá őket a lélek a minőség ellenőrzésre, ami még most sem tudom mit takar...
Persze mások sem panaszkodhatnak.... Baki már rég háremet alapított, körülötte egy rakat fiúval, akik szeszes mámorban úszva nagyon is könnyen fogadják a dögös vörös szédítését, ki ezzel a cseles hadművelettel fogja ma este élvezni az újdonsült barátai pucér társaságát... főleg Takeruét...
Usagi-chan édes pírban úszva fűzi azt, aki épp a legközelebb áll hozzá... s ahogy elnézem, azt a bizonyos Kaira titulálható egyént nagyon is lenyűgözi, amit Usagi-chan hím becserkészés végett végez... na igen... Kedves, csak épp olyan nyílt a magán élete, mint a terpesze, amikor lábnyitásra kerül a sor...
Lino pedig józan énjét meghazudtolva engedi egy Ko-ki nevű kis kölöknek, hogy nyakkendőjénél fogva vezesse akár egy kis kutyát, amit a fiú nagyon is nagy élvezettel csinál, ugyan is Lino olyan szexi egy kutya, amit élvezet beidomítani arra, hogy ne ugasson, mert a küszöbön alszik...
Saya pedig... Saya lézeng, és fel-fel tűnik valahol, ahogy orbitális röhögő görcsöt indít el a hülye arckifejezésekkel, amiket képes a mimikai tárjából elővarázsolni, ezzel meghazudtolva az arcizomzatának normális működését...
Nos... itt bizony lesz másnapra macskajaj, én pedig első híres emberként megírt blog bejegyzésembe olyan képeket és videókat teszek be, amit a későbbiekben nagyon hatásos zsarolásként fogok elő-elő húzni, hadd legyen már a kezemben valamit, amit aljas módra villogtathatok, ha csúnyán néznek rám...
Na akkor most keressük meg Kyo-chant, mielőtt elveszik valahol... Lepattanok az asztalról, pont akkor mikor fekete lovagom végre kínkeservesen ideér, ám vékony alakom helyett már csak az asztallapot csókolja meg... ciki...
|
