Gyöngy és Vér: elsõ lépés

A kesernyés érzelem mi átjárja fájdalomtól lüktetõ kezedet semmin sem javított. Mit is képzeltél? Hisz elõre tudtad, hogy semmit sem fog érni. Mégis csalódott vagy.

Rászorítod a sebre a már így is vértõl átázott kendõt. A karmazsin folyadék irritáló vasszaga undorral tölt el. Ostobaság az egész. Hátradõlsz az ágyra, a plafont nézve az ugyan olyan koszos fehér, mint tegnap. Nem változik.

Megrázod fejed, hogy kitisztítsd, ami sikerrel is jár. Telefonod kicsusszan zsebedbõl ahogyan felállsz. A vérzés már elállt így a sebet elrejtve nyugodtan kiléphetsz a szobádból. Körbenézel a hatalmas térségben, sehol senki. Sosincsenek otthon a szüleid, nem kíváncsiak rád.

Mindjárt sírsz, de tudod jól, hogy nem engedheted el magad, árulás a kitartásod ellen.

Kilépsz a zsongó utcára, zsebre vágott kezekkel szeled a járdát. A sok cipõ kopogása elnyomja a tiedet, elveszel a tömegben.

Mérgesen nézed cipõd orrát ahogyan lépkedsz, így egy magas vagy a tömeggel ami körbevesz téged.

Keresel valamit, egy fontos dolgot, amirõl nem is tudtad, hogy hozzád tartozik, csak érezted. Fontos akár az életed, sõt talán sokkal fontosabb.

A lakótelepet nézed ahogyan haladsz a park felé. Szereted ezt a helyet, mert itt sok a boldogság, kedvesség, szeretet és szerelem. Egy fa tövének árnyékába dõlve tanulmányozod az embereket. - Átlagosak? – kérdezed magadtól, de tudod a választ.

Tekinteted végig két kisfiún tartod, akik a kutyájukkal játszanak. Elmosolyodsz, már ez boldoggá tesz téged, teljesebb leszel, az ûr a mellkasodban feltöltõdik, még ha csak szellemileg is, de testileg a hiány sebe megmarad.

Az egyik kisfiú megbotlik a saját lábában, kis esetlensége bûbájossá teszi számodra. Hangos sírásától megfeszülnek benned az izmok, segíteni akarsz neki. Nem mozdulsz meg apja láttán, segít a kisfiának, megnyugtatja és lekezeli a sebét. Úgy érzed te is szeretnél gyereket de sosem lesz, ez sajnálattal tölt el, érzed hogy nem bírod tovább nézni így továbbmész.

Szíved még mindig a lakótelephez vezet. Sokat vártál eddig is, de most erõt veszel magadon és hagyod, hogy lépteidet nem az eszed, hanem a belsõd irányítsa.

Ez boldogsággal tölt el téged, tudtad eddig is hogy van belsõd, de eddig nem adtak rá esélyt hogy megmutathasd.

A lakótelepnél hatalmas tömeg, rendõrök torlaszolták el az utcát. Közelebb mész.

Az emberek és a rendõrök átengednek arcodat és értetlenségedet látva. Mi történhetett?

Az, ami idehozott téged csak pár lépésre van. Pár lépésre vagy az igazságtól.

Osztálytársaid közé furakszol, akik egy kört alkottak. A kör belsejében ott találod Õt. Sosem figyeltél rá különösebben, de õ mindig is veled volt. Sokszor segített neked, amit nem tudtál meghálálni neki, most, hogy már nincs köztetek.

Tekinteted elsötétül élettelen testét látva. Végigfutnak elmédben azok az idõk mikor megmentett azoktól, akik bántanak. Sírás marja torkodat. Furcsa hang tör elõ a mellkasodból, végül rájössz, hogy azaz elfojtott zokogásod hangja.

Elfutsz, elmenekülsz az igazság elöl ami végül utolér szobádban. Felveszed a telefonod az ágyról. Megnézed. Tested megdermed, ahogyan szemeidet átfuttatod az üzeneten.

Megmenthetted volna? Valószínû. De nem tetted. Nem hallgattál magadra, pedig érezted, hogy valami arra húz. Már megtanulhattad volna!

Zihálva nyílnak fel szemeid. A szobádban vagy. Kezeddel azonnal a telefonodat keresed a zsebedben. Elõvéve elolvasod az üzenetet. Rájössz, hogy a rezgésre ébredtél fel. Van még egy esélyed.

Utad azonnal a lakótelepre vezet. Sebedbõl szüntelenül csordogál véred. Már szédülsz de ez nem izgat téged. Megmentheted az életét, ez számodra sokkal fontosabb.

Szinte feltéped az épület ajtaját, felrohansz a lépcsõkön ki a tetõre. Félsz hogy elkésel, de ez csak még jobban hajt.

Kiérve meglátod Õt. – Még él! – hajtogatod magadnak. Nem vett észre téged. Karjait kitartva készül hogy leugorjon. Odarohansz hozzá, derekát hátulról szorosan átöleled megtartva testét. Hozzásimulsz testéhez. Megrökönyödik. Hátrahúzod távol a veszélytõl.

Mind ketten sírtok. Szívbõl.

Mellkasába temeted arcodat és hangosan zokogsz. Most megmentettél valakit, aki fontos volt számodra de te ezt nem is tudtad. De mi lesz, ha máskor nem érsz oda idõben? Eltudod viselni a fájdalmat? Úgy hiszem igen, erõs vagy, de erre te még nem jöttél rá, és még sok másra sem.

Meleg keze rásiklik sebedre. Nem mersz ránézni. Félsz attól, hogy mérges lesz rád.

Ujjai közé fogja állad kényszerítve hogy ránézz. Szemeid könnyesek a sok sírástól, elengedted magad. Egy ideig csak néz a szemeidbe, várja a reakciódat,majd melegen elmosolyodik és ajkait a tiédre tapasztja.