|
Talán órákkal, vagy napokkal később ébredek...
Halk nyögéssel tápászkodom fel az ágyban, úgy pillantok körül. Jól sejtettem, ez nem az én szobám. Elég csak az ágyra pillantanom, már körül sem kell néznem alaposabban ahhoz, hogy tudjam, Asher szállásán vagyok. Egyedül.
Nyögvenyelősen, de sikerül kikászálódnom az ágyból, majd az ágyfüggönybe tekeredve kishíján megfojtani magam. Átverekedve magam a kezdeti akadályokon találomra kinézek magamnak egy ajtót. Benyitok. Nem nyert, ez egy dolgozószoba. Másik ajtó. Ehh, itt csak ruhásszekrények vannak.
A harmadik ajtó a befutó, végre megvan a fürdőszoba. Mivel meztelen vagyok, semmi dolgom, mint gyenge ujjaimmal csavarintani a zuhanyrózsákon, és végre lemoshatom magamról a vért, és Anita illatát. Az ardeur emlékétől megborzongok és megszédülök, de összekaparom magam. Hidegvizet zúdítok magamra, és felszisszenek ahogy végigmarja érzékeny bőrömet. Remegő kezemből kiesik a tusfürdő flakonja... Óvatosan lehajolva veszem fel, és kezdek végre fürdeni.
Percekkel később, halálosan elfáradva, kimerülten húzok magamra egy köntöst, amelyet az egyik fogason találtam. Kissé nagy nekem, épp a földet söpri az alja, teljesen fekete, és rajta sűrű aranyhímzés. Nem számít.
Kitámolygok a fürdőből, és ledermedek.
A szoba közepén egy fiú áll. Azonnal felismerem, a változatosság kedvéért most ruhában van, de ő az. Asher kajája.
Egy likantróp. Egyedül. Velem. Egy. Szobában.
Basszus!
Leteszi a gyümölcstálat az asztalra, és mosolyogva néz végig rajtam.
- A mesterem azt üzeni, pihenj és egyél. Nemsokára csatlakozik hozzád, addig én vigyázok rád.
Nos, ha Asher megbízik benne ennyire, akkor nem gond. Biccentek, és az ágy felé veszem kissé girbe-gurba irányvonalamat. Sötétedik a világ... ah fenébe...
Segítő kezek karolnak át, és tartanak függőleges helyzetben.
- Köszönöm... - suttogom. - Megtennéd, hogy elkísérsz a saját szobámba?
- Sajnálom, nem hagyhatod el a lakosztályt, csak mesteremmel együtt.
Visszakísér az ágyba, és mire párnát érne a fejem, már nem látok és nem hallok semmit.
***
Finom cirógatásra ébredek. Feltekintek, s gyönyörű arcot, kedves mosolyt és zafírkék szemeket kapok ajándékul.
- Szia álomszuszék... - búgja lágyan.
- Jó reggelt - mosolygok vissza rá, és behunyom egy pillanatra szemeimet amikor ujjaival hajamba túr gyengéden. Ha egy kívülálló látna most minket, ki tudja mire gondolna...
El is pirulok a gondolatra, és elfordítom fejemet.
- Nem vagy éhes, mon cygne?
- Egy kicsit...
- Idehozom neked és megetetlek, jó?
- Jaj erre semmi szükség! - Felpattannak a szemeim, és hirtelen felülök. Ezzel a lendülettel a párnán hagyom a vérnyomásom is.
Szárnyaszegett hattyúként hanyatlom vissza, és lüktető fejemre szorítom kezemet.
- Uhh... Anita nem sok energiát hagyott nekem... - nyögöm halkan.
- Hát nem. Mondhatni majdnem halálra szeretett... Úgyhogy, most ne nagyon ugrálj mignon.
- Rendben, de... szeretnék visszamenni a szobámba. Nem szeretném elfoglalni a szobád, és zavarni sem akarlak... semmiben.
Elpirulok a gondolatra, hogy miben is zavarom őt. A látvány, ahogy a szeretője vagy milye az ágyban kielégülten, gyönyörtől elmosódott arccal, meztelenül hevert... Hát beleégett a retinámba. Pedig nem lehetett rá ideje, hogy azt csinálják akkor, ezek szerint a harapásától...?
- Min töröd a szép fejedet, mon cygne? - ül vissza mellém egy tányér gyümölccsel.
- S...semmin.
Villára szúr egy gyümölcsdarabot és a szám elé tartja. Zavartan veszem ki a kezéből az evőeszközt.
- Köszönöm, megy egyedül is...
Eszegetni kezdek, és ő hasra fekszik, felkönyökölve, fejét tenyerére támasztva figyel közben.
- A többiek hogy vannak? - csevegek közben, és igyekszem nem tudomásul venni, mennyire szép, ahogy aranyszínű hajtincsei a krémszínű selyemágyneműre folynak szemet gyönyörködtetően.
Hallgatom beszámolóját, és csupa jó hírt hallok. Nah ezt már szeretem. Anita és Jean-Claude már teljesen jól vannak, Richard még lábadozik, de megmarad. Szuper.
- Na és az idegen vámpírok?
- Még nem jelentkeztek, valószínűleg ők is a sérültjeiket látják el, és erőt gyűjtenek az újabb támadásra.
Sóhajtva teszem le a villámat a tányérra.
- Ezek szerint még nincs vége...
- Sajnos nincs, úgyhogy igyekezz hamar felépülni, mert még szükség lehet rád.
Testem akaratom ellenére fellángol, ahogy felidézem az ardeur emlékét. Igen, sajnos ez ezzel jár. Pihegve hunyom be szemeimet. Ah de kellemetlen... hnn...
Még szerencse, hogy egy köntös és egy takaró is van rajtam, így nem látszik...
- Ez az ardeur hatása - közli velem a nyilvánvaló tényt a mézédes hang. - Ne aggódj, idővel majd enyhül.
Megrázom a fejem.
- Pár órára van szükségem, és megtisztul tőle a testem. Már csak energiára van szükségem - borzolok zavart mosollyal a hajamba.
- Oh... ez komoly?
- Ühüm. Az ardeur számomra ugyanolyan negatív energia, mint a többi. Legalábbis a testem úgy kezeli.
Hanyattfekszik, és felmosolyog rám. Arany legyezőként terül szét haja, finom illatát érzem...
Egyre komolyabb problémát jelent az alsófertályi ardeur mellékhatás... ajaj.
Kicsusszanok a takaró alól, és imbolyogva, de elindulok a fürdőszoba felé.
- Mindjárt jövök...
Paccs.
Utolsó pillanatban karol át és szorít magához, hogy ne harapjak a szőnyegbe.
- Hová készülsz, mon cygne?
- Ah fürdőszobába... szükségem van egy... zuhanyra - hajtom le a fejem zavartan. Szerencsére háttal vagyok neki, így nem látja azt...
- Ahh! - Megfogta! Megfogta az én...!!! - Mit csinálsz? Neh... ez annyira...kínos...!
Zavartan tolom el a kezét, szerencsére csak a köntösömön keresztül ért hozzám, de már ettől is majdnem... Jaj de kellemetlen...
- Most már értem mi a baj. Ne aggódj, segítek neked... - súgja, arcát nyakamba temeti. Megremegve próbálok elhúzódni tőle, csak éppen sikertelenül.
Gyenge vagyok, mint egy fióka.
Szemfogaival finoman végigkarcolja bőrömet, és megdermedek. Meg fog harapni!
Meg fog harapni! Jézusom!
- Mon cygne... - Lehelete nyakamat bizsergeti, és végtelennek tűnő másodpercek múlva felemeli a fejét. - Ne félj tőlem kérlek... Csak kikísérlek a fürdőszobába.
- Re...rendben...
Kitámolygok a segítségével a fürdőbe, és magamra hagy. Hidegzuhany... igen...
A hideg cseppek kínja segít kiűzni fejemből az erotikus képeket, nem csak az Anitával történt aktusról, de Asherről is. Nem értem... nem értem saját magam. Tutira becsavarodok itt, ha sokáig kell még itt maradnom. Már három, vagy több napja nem voltam a szabad ég alatt. Biztosan ez a bajom... igen.
Felfrissülve, fellelkesülve lépek ki a fürdőből, tiszta köntösben és vadiúj elhatározással.
- Milyen napszak van most? - kérdezem a fotelben üldögélő vámpírt.
- Hajnalodik. A többiek már elvonultak aludni - feleli türelmesen. Reggel? Oh de kár... egyedül nem mehetek ki, ő pedig most nem jöhet velem... Akkor sajnos várnom kell, pedig már sóvárgok a szabad ég után... hiányzik a szellő hűs érintése bőrömnek, és a végtelen tér...
- Értem - ülök le kényelmesen a kanapéra, lábaimat magam alá húzva. A kandallóban pattogó tűz felé fordulva figyelem a lángok bíbor táncát.
Amióta rájöttem, hogy mi hiányzik, egyre jobban sóvárgom utána...
- Szeretnél kimenni - szólal meg halkan. Összerezzenek, amikor észreveszem, hogy előttem térdel, és úgy figyeli arcomat. Kérdő tekintetem láttán újra megszólal. - Olyan a tekinteted, mint a kalitkába zárt madáré... vágysz az ajtón túli világra. A szabadságra. Igazam van, mon cygne?
Biccentek.
- Holnap, ha jobban leszel kikísérlek, jó? - Hosszú ujjaival megfogva egyik kezemet, tenyerembe simítja arcának ép felét. - És ha van kedved, át is változhatnál...
Elmosolyodom az átlátszó próbálkozáson.
- Ennyire szeretnél látni hattyú alakban?
Felpillant rám, gyönyörű szemeiben tükröződnek a kandalló lángjai és még valami.
- Mindennél jobban... - súgja, és fejét az ölembe hajtva hunyja be szemeit. - Biztosan gyönyörű vagy akkor...
Elpirulva hajtom le a fejem.
- Ne mondj ilyeneket kérlek - motyogom az orrom alatt. - Szörnyen zavarba hozol vele.
- Tudom, de nem baj, mert szeretem amikor elpirulsz.
- Gonosz vagy...
- Igen.
Csendben ülünk így. Én az aranyhajtincsein visszatükröződő lángok fényeinek játékát figyelem, ő pedig behunyt szemekkel pihenteti fejét ölemben.
Olyan meghitt ez a perc...
Az elmúlt napokban szoros barátság alakult ki közöttünk, amelyről azt hittem eddig, hogy vámpír és köztem soha nem alakulhat ki. Örülök... Boldog vagyok azt hiszem.
- Miért mosolyogsz mon cygne?
- Sok szörnyűség történt az elmúlt napokban ugye?
- Oui.
- Mégis történtek jó dolgok.
- Mint például? - emeli fel a fejét, térdemre támasztva állát, úgy néz fel rám mosolyogva. Szemeiben csillognak a kandalló lángjai.
- Találtam egy csodálatos barátot, aki többször is megmentett az életemet. Ha nem is lennék lekötelezetted, akkor is teljes szívemből ragaszkodnék hozzád... - mosolygok le rá kedvesen.
Visszahajtja fejét combomra, és felsóhajt.
- Mon ami... - mondja, ami azt jelenti franciául, hogy „barátom”.
- Oui - válaszolom lágyan. - Mon ami.
Megfogja a kezem, és finoman megszorítja. Tekintetem a kandallóban táncoló lángok felé fordítom, és átjár a béke...
|
