Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Gyűlöllek szeretni 5. éj
Korhatár: 16+
Műfaj: Sötét
Kategória: Vampire Knight
Feltöltő: timcsiikee
Feltöltve: 2010. 03. 29. 20:06:50
Módosítva: 2010. 03. 29. 20:18:37
Módosította: timcsiikee
Megtekintve: 1287 db
Kritikák: 3 db
5. éj: Kérdések

A napnyugta narancssárga fénye már csak haloványan borította be az eget, s lila átmenettel sugallta az éjszaka, hogy hamarosan megérkezik. A legerősebb fényű csillagok sorra kezdtek előbújni , némely félénk kis fényár felhők mögé rejtőzve várta az éjszakát.
A levegő egyre hűlt, ahogy sötétedett a világ, lassan az utcákon az esti lámpák is sorra felvillantak, s őket követték a házak ablakai.

Karcsú ujjak kattintottál fel az egyik ilyen kis szobai kapcsolót, hogy a sárgás falak közé világosság jusson. Matatás zaja csapta meg fülét a lánynak, majd amikor meglátta a régi dobozból, csak deréktól lefelé kilátszó igazgatót, apró kis cseppek jelentek meg homlokát.
- Mit csinálsz iga… öhm… apuci? – kérdezte, miközben hosszú ujjait az ajtófélfára vezette.
- Yuuki? – mordult  férfi hangja a doboz mélyéről tompán, majd hosszas kapálódzás után sikerült kikeverednie a ládából – hahh… csak ezt kerestem – sóhajtott egy nagyot, majd törökülésben helyezkedett el a földön, és egyik kezében egy kis ládikát mutatott míg másikkal borzos hajába túrt.

A lány szeme felcsillant a kis tárgy láttán, majd arcára lágy mosoly kúszott.
- Még mindig megvan? – kérdezte kedvesen, és közelebb lépdelt, majd óvatosan elvette a kis nippet.
- Semmit nem dobtam ki, ami épségben maradt azóta – válaszolt kedvesen Kaien, s mosolyogva figyelte lányát, ahogy csillogó szemekkel csodálja a ládikát – Emlékszel még rá ugye?
- Persze – vágta rá azonnal Yuuki, majd tovább tartotta a dobozkát, és lehajolt, hogy a férfi arcára egy puszit nyomjon – Köszönöm – suttogta halkan, majd ahogy sarkon fordult meglibbent a ruhája, majd kisétált a szobából.

~*~

A szoba csendjében leoltott lámpáknál Yuuki egyedül ült az ablak széles párkányán, s felhúzott lábait átkarolva figyelte a csillagos eget. Emberként ilyenkor mindig aludt, s nappal tevékenykedett igazán, de amióta a vámpírok életét éli, 180 fokos fordulatot vett a világ, s nappali életét az éjszakaira volt kénytelen lecserélni.

Az akadémián éjszaka csak az esti tagozatos diákok jártak órákra, a nappalisok az igazak álmát aludták, s várták a holnapot.

Yuuki lassan leeresztette lábait, majd a kis dobozka után nyúlt, és magához vette.


Az oldalán lévő kallantyún tekert párat, majd letette a párkány másik végébe, nehogy felrúgja, és a ládikából kiáramló, csilingelő dallamot hallgatta. Válla fölött áthúzta puha haját,  majd elkezdte kifésülni a tincseket.
Ábrándos tekintettel révedt ki a sötét tájra, s igaz látta a fák lombjának ringatózását, de a levelek között susogó szél helyett, csak a zenedobozka lágy dallamát hallotta. Lassú mozdulatokkal húzta végig a fésűt barna hajzuhatagán újra és újra, s apró kis mosollyal gondolt vissza mindarra, amire e kis dallam emlékeztette. Ez a kis tárgy.

„Nem tudtam aludni soha, a viharos éjszakákon. Minden villám úgy hasított le az égen, mintha belém akarna csapni, és a dörgés csak még rémisztőbbé tette.”

Letette a fésűt, majd három csíkba választva haját, lassan elkezdte befonni.

Félek… - mindig is féltem, az ilyen éjjeleken, de az igazgató csak ritkán volt otthon. Nem volt más, minthogy hozzá menjek át.”

Elmosolyodott, és egy hosszú pillanatra lehunyta pilláit.

Muszáj mindig átjönnöd? – morgolódott hangosan, sőt duzzogott, ha mellette kerestem menedéket. Gyerekek voltunk még akkor, néha sajnos még most is annak érzem magam.”

Arca komollyá vált, de a fonást nem hagyta abba, karcsú mozdulatokkal, kecsesen folytatta tovább.

Tessék – akkor kaptam tőle ezt a kis zenedobozt, hogy helyette ez nyugtasson meg. Már akkor sem törődtem azzal, ha nem szereti, hogy ölelik. Tudtam, hogy ez csak a látszat.
Nem csak éjszaka, nappal is rengeteget hallgattam, bármikor ha bántott valami, ez volt nálam addig, amíg el nem kezdtük tanulmányainkat az akadémián.”

Amikor hosszú hajának a végére ért a fonással körbenézett a sötét szobában, de nem volt se szalag, se más amivel összefoghatta volna, így egy bosszús sóhajjal eresztette ki, és hátra dobta a tincseket. Újra kifésülte, hogy szép legyen az esése, majd letette a fésűt, és újra felhúzta lábait. Átkarolva őket támasztotta térdeire állát, s ahogy előre hajolt, pár vékony tincs az arcába hullott, de ez sem zavarta.

A szövetségesed leszek – tudatlan voltam még akkor, naiv. Azt hittem segíthetek rajta, de csak egyre rosszabbá tettem.”

Álla lecsúszott, s térdei mögül már csak hatalmas szemei látszottak ki. Könnyfátyol húzódott krémbarna íriszeire, de hiába szűkítette össze szemeit, csak nem múlt el a fojtogató érzés, nem akart elmúlni a kényszer, hogy sírjon.

„Vajon mennyire gyűlölsz engem? Zero…”

Összeszorította pilláit, hogy a könnyek ne szökjenek ki, majd ebben a pillanatban hallgatott el a kis dobozka, s néma csend telepedett a négy fal közé.

~*~

Egy erős fuvallat csapta meg az akadémia tornyát, élesen süvített, s a tetőn álldogáló fiú… mindinkább férfi hosszú kabátját a magasba lendítette. Lehunyta szemét, hogy a felkavarodott por ne kerüljön bele, majd ahogy csitult a levegő mozgása, újra körbetekintett a tájon.

Sóhajtott egyet, majd megnyugodott, hogy egy újabb nap telt el nyugalomban, az ő keze alatt.
Kivette zsebeiből kezeit, majd egy egyszerű mozdulattal ugrott le a tetőről a teraszra, de ahogy felegyenesedett kikerekedtek szemei, de ugyan olyan gyorsasággal is szűkültek össze rengeteg érzelem futott végig arcát.
Gyűlölet, megvetés, lepettség, düh.
- Mit keresel itt? – morogta félvállról, majd kezeit visszarejtette zsebébe.
- Csak sétálni akartam egyet, körbenézni. Rég jártam már erre – a lány oldalra fordította fejét, hogy az akadémia parkjában lévő fákat nézze halvány mosollyal.
- Az erkélyen? – húzta fel egyik szemöldökét Zero – Ne etess – kezei ökölbe szorultak a zsebében, de visszafogta magát, hisz tudta hogy ilyen könnyen nem lenne esélye ellene, nem rég tapasztalta a z erejét.
- Emlékszel? Mindig itt őrködtünk, figyeltük a többieket – háta mögött összefűzte ujjait, majd egyik lábáról a másikra billenve lépkedett piciket a párkány felé, végig a fiúra nézve.
- Ha már itt vagy… áruld el mit keresel itt? – a kérdésre Yuuki szeme elsötétült, kissé előre hajtotta a fejét, nem tudott a szemébe nézni. Egyik kezét előre libbentette, majd felé.
- Látod ezt? – a gyűrű ékköve megcsillant az esti fényben, ahogy a hold világított rá.
Zero fogai csikorogni kezdtek, azonnal felismerte, mit akar ezzel mutatni.
- A Kurantól kaptad? A hercegedtől? – erősen érezhető volt szavaiban a megvetés.
- Um – biccentett rá, majd visszatette háta mögé kezét, s csak így tudott újra ránézni.
- És? Ő most hol van? – fújta ki a levegőt, hogy levezesse feszültségét, nagyon lassan.
- Ano… - zavartan elmosolyodott a lány, majd kecsesen tarkójához kapott, haját a nyakára simította, és oldalra billentette fejét, lehunyt szemmel.
- Hm? – Zero teljesen lenyugodott, úgy érezte a piszkálódással teljesen el tudja terelni a saját figyelmét, és nem cselekszik meggondolatlanul.
A lány szemei hirtelen kipattantak, s eltűnt belőle minden csillogás, csak komor sötétség uralta íriszeit, arcról lefagyott a mosoly, s ebben a pillanatban Zero arcán megint eluralkodott a döbbenet.
- Ha válaszokat akarsz…  – könnyedén fellibbent a terasz párkányára – akkor kapj el – kacsintott vissza a fiúra, s két ujjal puszit dobott felé, majd kuncogva leugrott a fák közé.
- Hé! – kiáltott utána a párkányhoz sietve, de túl gyors volt neki a lány ugrása. Morogva vicsorított a fák közé nézve, haloványan felvillantak vörösesen szemei, de azonnal el is tűnt a fény.
Kisebb gondolkodás után bosszúsan lépett fel ő is a párkányra, kabátja alá nyúlva előkapta pisztolyát, majd elszánt tekintettel vetette ő is magát a sűrű lombok közé.
- Állj meg! Ne szórakozz velem! – kiáltott utána, de csak egy könnyed kacaj volt a válasz.
A sötétben külső szemlélő által úgy látszódhatott, hogy Zero ész nélkül lő a fák közé, s minden puffanás után lila fénycsóvák haladnak keresztül a törzseken, de valójában Ő pontosan tudta, hogy merre is célozza a lövedékeket.
Távolból érezte a lány jelenlétét, megállás nélkül loholt, talpa alatt ropogtak a levelek, de a sötétben nem látszott, csak hallani lehetett.
Mindketten vámpírok voltak, tökéletesen láttak a sötétben, így a tájékozódás egyiküknek sem esett nehezére. Zero hirtelen fékezett, majd megállt és egy mély levegőt kifújva szabályozta légzését.
- Gyere elő – mondta halkabban az előző kiáltásoktól, majd lassan körbenézett, és megállt tekintete az egyik fatörzs mögül előlépő lányon.
- Ej, Zero… nem tudtad, hogy a fogócska lényege, hogy elkapd a másikat? – kérdezte mosolyogva Yuuki.
- Nincs kedvem játszani veled – vetette el a választ, még mindig a pisztolyt szorongatva.
- Ó tényleg? Akkor miért jöttél utánam? – incselkedett a lány, újra kuncogva, és tudta jól, hogy ezzel csak felbőszíti a fiúban lakozó vadat.
- Ne szórakozz velem! – szinte hörögte a szavakat Zero, maga elé csapta egyenesen karját, enyhén megrezzen ujjai alatt a fegyver, s szemeit lehunyva lőtt egyet.
Yuuki csak oldalra lépett és elhajolt a töltény elől, s kifejezéstelen arccal figyelte a vele szemben állót.
- Franc! – sziszegte fogai között, majd ijedtében hátrahőkölt, amikor egy szempillantás alatt termett előtte a lány, alig húsz centire volt az arca tőle. Kijózanította az érintés, ahogy Yuuki egyik kezét a vállára teszi, másikkal a karját szorítja meg.
Élesen vett egy mély levegőt, majd ismét összeszorítva szemeit lőtt egy újabbat, úgy hallatszott találatot ért a lövedék.

Yuuki a hasába térdelt óvatosan és úgy estek el együtt, s míg Zero a hátára esett, Yuuki pontosan rá.
Ahogy a lány hóna alatt kikandikált a pisztoly, érezte, hogy nem őt találta ez a töltény, s kipattantak szemei, csak ekkor látta a fán keresztülhaladó lila fénycsóvát.

Yuuki ujjait finoman a fiú nyakára fonta, felemelkedett rajta, ráült a hasára, és két oldalt teste mellett térdelt a földre. Zero mindkét karját a földre feszítette, és nem moccant meg, csak mereven figyelte a lány arcát, akinek a haja még kissé előre hullott.
Hátracsapta a barna hajzuhatagot, majd úgy nézett mélyen Yuuki a lila szemekbe.
- Ha válaszolsz nekem, felelek bármelyik kérdésedre – suttogta halkan a lány, teljesen nyugodtnak látszott.
- Mit akarsz? – morogta még most is megvetően, összeszűkült szemekkel.
- Mondd csak, Zero… Miért hunyod be a szemed ha rám lősz?


© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).