5. fejezet: A csillagos ég alatt
- De kérem… Kazekage-sama. Ezt nem lenne szabad! – dörrent fel az egyik tanácsos, miközben egy fiúcska a sarokban ülve figyelt mereven. Teste kissé remegett az átéltektől, hisz soha nem látott még egy ilyen fontos dolgot, mint az egész tanács, de mivel maga a falu vezetője a mestere, bárhova követheti, ahova engedi.
- Nyugodjanak meg. Tudom, háború készülődik, de aggodalomra nincs ok – a fiú összerezzent akarata ellenére. Eddig visszafojtotta minden remegését, hisz egy sunai ninja nem fél semmitől… A háború szavára mégis megszeppenve nézett előre.
- Éppen ezért ellenkezünk, Kazekage-sama. Ilyen időkben nem lenne szabad egy percre sem elhagyni a falut! – förmedt fel egy másik tanácsos, aki fel is állt helyéről. A Kazekage viszont egyetlen intéssel a helyére parancsolta.
- Mondtam már, hogy ne aggódjanak. Egyetlen napról és éjszakáról van szó, addig fel tudnak állítani egy megfelelő őrséget, és nem hiszem, hogy pont ez idő alatt támadnának.
- És ha mégis? – szólt halkan a legidősebb tag, ujjait összefűzve az asztalon, sötét szemei komoran, határozottan pillantottak a fiatal vezetőre.
- Akkor már tudnánk róla – mosolyodott el egy kicsi hallgatás után, s ez után újabb mély csend telepedett a teremre.
„Angyal szállt el közöttünk” – szokták regélni egy régi monda szerint, amikor beszélgetések közepette hirtelen mindenki elhallgat.
Ha angyal, vészjósló és sötét, s ha nem is hamar, idővel fájdalmat hoz magával. Minden… csak idő kérdése…
~*~
Felhőfoszlányok tarkították a sűrű, sötét eget, mintha csak fátylak lebegnének az ember feje felett, eltakarva előle a csillaggyöngyök ragyogását. Az ég alatt dűnék sorakoztak tengermintát ábrázolva, mintha hatalmas, tompa hullámok dermedtek volna meg a sötétségben. Két alak suhant keresztül a fantáziába illő tájon, porfelhőt hagytak maguk után, ami csak hosszak szálingózás után ülepedett le.
Egy magasabb alakot egy kisebb követett, testüket köpeny borította, arcukat sál takarta el, s szélsebesen suhantak át a fedetlen területen. Ruhájuk krémszínben pompázott, amit a Hold fényében jól lehetett látni. Kénytelenek voltak a homokhoz hasonló öltözetben robotolni, hogy a körülményekhez képest el tudjanak könnyebben rejtőzni, de céljuk egyre csak közeledett.
Pár száz méterrel később már erdős terület határolta el magát, először csak cserjék, egy-egy fűszál, míg nem egy egész erdőszél körbe nem vette őket, addig nem álltak meg. Ahogy a magasabbik ninja megtorpant, azonnal mögötte a másik is követte példáját, majd térdére támaszkodva, s a sálon keresztül zihált.
- Megérkeztünk – morogta komoran a férfi, majd ujját a sálba akasztva lehúzta arcáról.
- Ez már a Rizs vidéke? – lihegte a fiú, s ahogy kiegyenesedett, ő is lehúzta arcáról az anyagot, viszonylag hamar szabályossá tette légzését.
- Igen – bólintott rá Shudesi, és még jobban lehúzta magáról a sálat, míg a földre nem zuhant.
- Sensei – nyikkant fel tétován a fiú, miközben kiszabadította vörös tincseit a sál alól, s ő is levetette magáról a feleslegessé vált anyagot.
- Mondd, Sasori! – kérdezte lágy hangon, s lassan kibújt köpenyéből.
A fiú csak nyelt egyet, végül mély levegő után egy kis bátorságot is vett magához.
- Biztos nem lesz abból baj, hogy elhoztál ide? – kérdezte szemeit lesütve.
A férfi lehajolt hozzá, hogy szemmagasságban legyen vele, s ujjait a fiú állára fonva terelte ismét magára a barna szempárt.
- Nem lesz baj – mosolyodott el, majd hüvelykujjával végigsimított a kipirult arcon. – Csak nem hagyhatom, hogy felkészületlenül menj majd a chuunin vizsgára – szélesedett ki mosolya, majd azonnal köpenye alá nyúlt két kézzel, és lerántotta a fiúról, így már mindketten csak fekete hosszúszárú ruhákban álltak egymással szemben.
- Miért is kellett idejönnünk? – kérdezősködött tovább, de már több kíváncsisággal, mint szemérmességgel.
- A vizsga Konohában lesz, a levélfaluban. Ha olyan környezetben gyakorolsz, több esélyed van. De lesz még egy dolog, amit csak holnap árulok el.
- Re… rendben – biccentett bizonytalanul a fiú, majd végigmérve saját magát ellenőrizte, hogy minden eszköze meg van-e, ami kellhet.
- Egy egyszerű küldetés lesz ez, amit te végzel el, és én csak felügyelek majd – jelentette be hivatalosabban, s összehajtva ruhájukat egy jutsuval az egyik fa törzsébe rejtette, s egy karcolással megjelölte. – Indulhatunk – biccentett fejével, s máris ugrott fel egy fa vaskos ágára, s Sasori pár pillanatnyi pislogás után azonnal követte.
~*~
- Itt – suttogta a férfi menet közben a mellette haladónak, aki biccentett válaszként, s míg lefelé ugrott egy bokor takarásába, addig a férfi felfelé vette az irányt, és letelepedett egy faágra, chakrapalástot vonva maga köré, hogy elrejtse kilétét.
Sasori meglapult az egyik bokor mélyén, elhúzott pár levelet, s körbekémlelt. Hosszú percekig mozgolódás sem volt, majd szíve hevesebben kezdett verni. Előhívta bábjait, külön-külön pontokra helyezte el mindet, majd újra várt.
Nem sokkal ez után susogás hallatszott át a fák között, fekete árnyak futottak körbe s megálltak egy részen, körbevezetve tekintetük a tájon. Arcukat fekete maszk védte.
- Te is érzed? – morogta az egyik, majd társára nézett, látszólag ketten voltak.
- Igen… van itt még valaki – dörmögte a másik is a választ, s Sasori ebben a pillanatban felhúzta egyik karját a másik után, magához.
- Kuroari! – kiáltott a hangosan, a föld alól kikelt egy hatalmas báb, s magába rántotta az észrevétlen alakokat, majd bezárult hasának deszka fala – Karasu! – rikkantotta újra, ekkor másik bábja egy szélső bokorból ugrott elő, darabjai szétváltak, majd ahogy karját megrántotta, úgy hasítottak bele a fészkelődő bábba a darabok. Mély sikolyok és hörgések töltötték be a környéket, a báb résein rubin színű folyadék… vér folyt le.
- Megcsináltam! – pattant fel lelkesen álló helyzetbe a vörös hajú fiú, de arcáról azonnal lefagyott a mosoly, amikor maga mögött egy erősebb jelenlétet érzett meg.
- Csak hiszed… kölyök… - dörmögte mögötte az idegen alak, fekete kesztyűs ujjait hátulról, a sápadt arcra simította, másik oldalról egy kunai kés csillant meg a Hold fényében.
Sasori egész testében remegni kezdett, kikerekedtek szemei, és üvegessé váltak, akaratlanul is egy könnycsepp szántott végig arcán, ahogy nyakához ért a hideg fém.
A pillanat megállt, halk recsegés hallatszott a visszafojtott mély nyöszörgés mellett, s lassan távolodni kezdett a kés a fiú nyakától, egy csík mégis megmaradt nyomként.
- Hozzá ne merj érni! – mordult tengermélyen egy ismerős hang, majd egy ordítás szakadt ki az idegen férfiből, s elfulladt az is egy csontos reccsenés után.
Tompa puffanással ért földet az élettelen test, s a bábok is hasonlóképp tettek, amint elvesztették irányítójuk kapcsolatát. A fiú remegő kezekkel nyúlt nyakához, s az aprócska vérfoltot kezdte majd el vizsgálni, ami ujjának hegyére kenődött.
Két kar ölelte át óvón hátulról, vállára támasztotta állát, s az ismerős illat sem zökkentette ki a fiút döbbenetéből.
- Jól vagy? – susogta a férfi halkan, erősen magához szorítva a kis testet, mire ellágyult Sasori barna tekintete. Lehunyta pilláit, kezeivel az ölelő karokba kapaszkodott, arcát az őt karolóéhoz dörgölte.
- Igen – válaszolta egy bólintással, fojtott hangon.
- Sajnálom… jobban figyelhettem volna – szorította még jobban magához a fiút, s összeszorította szemeit. Hosszú pillanatokig álltak így az éjszakában, az élettelen némaságban.
- Gyere… éjszakára még itt lepihenünk, és hajnalban visszamegyünk – súgta halkan, majd ölébe kapta a fiút.
~*~
Sasori barna tekintetében visszatükröződött a pattogó tűz megannyi lángja, ellágyult szemecskékkel nézett előre, mintha csak kitekintene a fejéből. Törökülésben foglalt helyet a földön, mögötte egy test magasodott hasonló helyzetben, s köré fonta lábait. Felkarját simogatta a fiúnak, s közben elrévedő tekintettel, kis sajnálattal pillantott a Sasori nyakára tekert fáslira.
A fiú megérezte a velőig hatoló pillantást, s párat pislogva, ártatlanul nézett hátra, mestere arcára nézve.
- Jól vagyok… tényleg – mosolyodott el kedvesen; látszott rajta, hogy őszintén kunkorodnak felfelé ajkacskái. Egy megadó sóhajjal mosolyodott el Shudesi is, tenyerét a kipirult arcra simította, s cirógatásával magához csalogatta. Szemét lehunyva, puha csókot kezdeményezett, majd egyre követelőzőbben, egyre többre vágyva csókolgatta a rózsaszín ajkakat.
Sasori megadón hajolt lassan teljes testtel a férfi felé, aki magához húzta lábait, végül egy forró csókban egyesülve, már az ölében is ült, karcsú karjait nyaka köré tekerve kapaszkodott a férfiba. Ahogy elváltak egymástól, Shudesi homlokát az övéhez támasztotta, sejtelmes mosollyal, mire áttette Sasori egyik lábát másik oldalára, s így már teljesen szemben ültek egymással.
- Shisho… - rebegték a duzzadtra csókolt ajkak, s gondolkodni sem volt ideje, már újra egy fullasztó mámorban érezhette magát. Kis hátára nagy tenyerek simultak, erősen, mégis kellő lágysággal simogatta a ruhán keresztül, gyűrve rajta a fekete anyagot. Sasori nyöszörögni kezdett, ahogy egyre mohóbbá vált a csók, s testét óvatosan kezdték hátra dönteni, míg nem a puha fűbe ért.
Reszketeg karokkal, remegő ujjakkal a felé magsodó test vállába kapaszkodott görcsösen, elkerekedtek szemei, amikor anyagszakadás hallatszott lentről, s azonnal rájött, hogy a nadrágja szakadt el… Shudesi felhajolt tőle, vágytól ködösült szemekkel pillantott le rá.
- Nem akarom, hogy megfázz – duruzsolta pár milliméterre arcától, s a földön heverő test mellé tette le a fűbe a kunai kést.
- De… de… a nadrágom – hebegte rebegő ajkakkal, amit egy halk kuncogás szakított félbe.
- Nyugodj meg – simította egyik ujját a szájacskára, majd cirógatni kezdte – a köpeny alatt úgysem fog látszani – mosolyodott el sejtelmesen, s lábai közé térdelt, hogy közelebb férkőzhessen.
- Shisho… - a szó vége egy újabb csókba fullad, s Sasori reszketve tett eleget a ki nem ejtett kéréseknek. Megadón simult az ölelésbe, lábacskáit felemelve a férfi dereka köré fonta, hogy közelebb vonhassa magához, s egy mély lélegzettel hajolt el a mohó ajkaktól, kipirult arca csak úgy égett, remegőn csillogó szemekkel nézett fel a férfire, aki az utolsó pillanatra várva helyezkedett el bejárata felett.
- Mondtam már, hogy ilyenkor mondd a nevem - susogta borzongatóan s egyik tenyerét besimította a fekete póló alá. Sasori résnyire nyílt ajkakkal hunyta le félig pilláit, néma zihálással élvezte a könnyed kényeztetést, a nyugtató érintéseket. Olykor egy-egy apró nyögés hagyta el ajkait, s ekkor nyugtató puszikat kapott arcára, nyakára. Hátra vetette fejét, ahogy a férfi lassan csúszott belé, összeszorított szemekkel próbálta ellazítani magát, s élvezte, ahogy kitölti őt a lüktető vágy.
- Shu… Shudesi… sama… - nyöszörögte halkan, mintha csak követelőzne, de nem vágyott másra, minthogy örömet okozzon a szeretett férfinek.
- Sasori – jött a dörmögő válasz, visszahajtotta fejét, hogy elmerüljön a fekete szemekben, s láthassa azt a boldogító mosolyt.
Lágy ringatózás kötötte össze őket, ruhán keresztül simultak egymáshoz, mégis érezték egymás forró testét, minden egyes rezzenését. Vörös tincsek tapadtak a rózsás arcra, s a férfi élvezettel simított ki onnan párat, le homlokával, végig követve ujjával a szép pofi vonalát. Sasori ragyogó szemekkel igyekezett viszonozni a gyengéd érintést, s kis kezét a felette támaszkodó arcára simította, az sem zavarta, hogy tenyere csúszik az izzadt bőrfelületen, hogy forróságától majd’ megsülnek ujjai. Elmosolyodott, amikor Shudesi belesimította arcát, de újra meglepettség lett úrrá arcán, ahogy saját kezét tette az övére. Markába fogta a kis kezet, s az ő feje mellé fektette a fűbe.
Ujjaival kisimította tenyerét, majd ujjait az övé közé fúrta, szorosan összefonta őket, s erre támaszkodva magasodott továbbra is fölé a férfi.
- Szeretlek… - suttogta ajkaira, egyre rekedtebben a visszafoghatatlan vágytól, hevessé vált mozgásuk hatására egyre torzította arcukat a gyönyör, majd egy újabb csókba fulladva nyögték el kirobbanó élvezetüket. Sasori hosszan nyöszörgött az utóhatás gyanánt, megfeszült testtel remegett az izmos karokban, míg nem az enyhülés szürke fátyla borult elméjére, s elernyedő testtel hunyta le pilláit, hogy úgy szuszoghasson tovább.
Shudesi sokáig nem húzódott még ki belőle, majd fokozatosan csúszott lejjebb, fejét a szaporán emelkedő mellkasra fektetve. Kezük még mindig összefonva pihent a lelapult fűben, forrón akaszkodtak össze, mintha egybeforrtak volna a testrészek. A fiú kinyitotta boldogan csillogó szemeit, és az égre emelte, szabad kezével a rajta pihegő férfi hátát simogatta mosolyogva.
A fekete hajzuhatagba belecsókolt, ami a férfiből is széles mosolygást váltott ki.
Mellettük pattogott még mindig a tűz, egyre alacsonyodó lánggal, mégis elég világítást biztosítva… De nem elég hőt.
Sasori egy könnyed mozdulattal felemelte szabad kezével a teste mellett pihenő kést, a nem messze lévő fa törzsébe dobta, és a beleakasztott chakrafonalat a fa tövében pihenő egyik köpenyre ejtette, majd egy apró kézrántással magukra terítette, hogy ne fázzanak meg. Ez után újra folytatta tovább a nyugtató simogatást, boldog ki mosollyal hunyta le szemeit.
- Jó éjt, Saso-chan… - suttogta a férfi, majd ő is engedett ólom nehézségű pilláinak.
- Neked is… Sensei… - suttogta még halkabban, majd halvány pír szökött arcára – Szeretlek – mondta még halkabban, de sokadik kis vallomását nem hallotta más, csak a csillagos éjszaka.
|
