|
Elérkezett a nagy nap.
Torkomban dobogó szívvel követem az előttem haladó Ashert a folyosón. Nem is értem miért törődik velem annyit, hiszen csak egy jelentéktelen kis ardeur táplálék vagyok a nagyok harcában.
Mégis, az elmúlt napokban sok időt töltöttünk együtt, kellemes beszélgetésekkel és sakkjátszmákkal múlattuk az időt. Mindent tud már rólam, még az óvodai jelemet is.
Hosszú idő után ő is megnyílt kissé, mesélt nekem a francia faluról, ahol született, elmesélte hogyan változtatták vámpírrá és ismerkedett meg Jean-Claude-al.
Egy óvatlan pillanatban felfedeztem valamit, és reakciómat minden erőmmel visszafogtam.
Arcának jobb felén forradások húzódnak.
Meglepődtem, és mélységes szomorúság fogott el. Egy ennyire gyönyörű lényt így elcsúfítani...
Nem mertem szóba hozni, és még csak nem is jeleztem, hogy láttam. Mesterien rejtegette eddig előlem, észre sem vettem. Most már tudom, miért mondta azt, hogy Jean-Claude a legszebb közülük, és az összes kétértelmű megjegyzése is értelmet nyert számomra.
Érdekel, hogy mi történhetett vele, ami meglep. Törődöm vele...
Azt hiszem, szert tettem egy új barátra, csak ne lennék olyan zavarban ha megérint...
Megállunk a díszes, duplaszárnyú ajtó előtt és felém fordul. Álomszépen fest ebben a sötétkék bársony öltözetben, és olyan finom illata van... mint az eső áztatta virágos rét...
- Lássuk csak... - mér végig. Egy fekete bársony nadrágot kaptam, hozzá egy bronzszínű szatén inget és egy kis fekete kabátkát. Kissé feszengek, kínosan érzem magam ebben a cuccban.
Igazít galléromon, ujjával megcirógatja nyakamat.
- Nagyon jól áll - mosolyog rám kedvesen.
- Köszönöm...
- Megérinthetem a hajad? - kérdezi hirtelen. Zafírkék szemeibe nézek.
- Csak tessék.
Nem lep meg a kérése, sokan csinálják ezt. Pihékből álló, hihetetlenül selymes, ezüstszőke hajam nagyon népszerű. Anita is imád hozzáérni. Csak azt furcsállom, hogy az elmúlt napokban nem kérte ezt tőlem, és most, a halál torkában teszi ezt.
A hosszú ujjak hajamba bújnak, finoman végigsimítják, megcirógatják fejbőrömet. Varázslatos érzés... ujjai nyomán bizsergés árad szét egész testemben. Önkéntelenül is behunyom szemeimet, annyira finom...
Véget ér a varázs, kábán pillantok fel rá.
- Szemeid, mint a legszebb hajnali égbolt... mon belle... - súgja halvány mosollyal.
Elpirulva sütöm le tekintetem. Képtelen vagyok megszólalni...
Fájdalmas sóhajjal lép hátra, és még egy utolsót igazít galléromon, megfogja az ajtó kilincsét.
- Készen állsz?
***
Észrevétlenül vegyülünk el a tömegben. Már itt van mindenki, és az ellenséges vámpírcsoport energiáit is érzem. Asher megfogja a kezem, úgy húz maga után, s ahogy Anitáék mögé érkezünk, elenged. A többi király mellé lépve figyelem, ahogy ő Jean-Claude mögé áll. Gyönyörűek így egymás mellett...
Mi ez a torokszorító érzés? Féltékeny lennék...? Lehetetlen. Hiszen én a nőkhöz vonzódom, még ha Asher olyan gyönyörű is... akkor sem változik az ízlésem.
Biccentek a mellettem állóknak, és komoran viszonozzák. Micah hajol a fülemhez.
- Ezek is hozták a likantrópjaikat, ami komoly problémát jelent. Ha táplálni kell az ardeurt, mi nem vehetünk részt benne, mert emberinkre a harcban lesz szükségünk. Csak te és az oroszlánkirály maradtatok, de inkább te legyél az, ha lehet, mert az ő kevés emberére is szükség lesz, ráadásul te több energiát tudsz nyújtani.
- Értem - biccentek.
Az ellenséges vámpírcsapat felé fordulok. Mind gyönyörű nő... lélegzetelállítóan szépek, de a belőlük áradó sötét energiák taszítóak. Vezetőjük, egy alacsony, törékeny külsejű nő áll elöl, hosszú fekete haja művészi kontyba tűzve, testén szikrázik a rengeteg ékszer, és Mária-Antoinette típusú ruhája is tele van aggatva csillogó kövekkel. Lenyűgözően.... giccses.
Felemeli kezeit, és hirtelen történnek az események. Richard, Jean-Claude és Anita összekapaszkodik, erejük fellángol, majd egy erőlökéstől hanyatt esnek.
Sötétség ereszkedik ránk, az orromig sem látok, csak a hangokat hallom. Dühödt kiáltások, sikolyok és harc...
A mellettem álló Micah felé nyúlok, de már nincs mellettem. Meg merjek mozdulni? Ne merjek? Mit kéne tennem?
Félek...
Mellettem valaki felordít, majd bugyogásba fúl a hangja. Szívem hevesen verdesni kezd, és rémülten hátrálok a másik irányba. Valaki a hátamhoz ér, kitérek előle, és nekiütközöm valaki másnak.
Rettegve ugrom el, és újabb testhez csapódom, körülöttem halálsikolyok...
Füleimre szorítom kezeimet, és remegve menekülnék valamerre, de tudom hogy Anita közelében kell maradnom... Számít rám, nem szaladhatok el... körülöttem mindenki keményen harcol, nem tehetem! Istenem, nem tehetem!
Behunyom szorosan a szemeimet, fülemre erősebben tapasztom kezeimet...
Valaki hozzám ér, ujjak simítják végig szelíden arcomat, karok ölelnek át. Finom, nyári virágillatot érzek. Hagyom hogy magához öleljen és húzni kezdjen valamerre.
Leveszem mancsaimat a füleimről, és a bársonyzekébe kapaszkodom. Mát tudom ki ő.
Egy falhoz szorít, körülöttünk ordítozás és zsivaj. Remegve bújok hozzá, és biztonságot nyújtó ölelésébe temetkezem. Néhány hosszú másodpercre magához szorít, majd elenged.
- Maradj itt, mignon... - hallom.
Ismét magamra maradok, de szót fogadva állok a falhoz lapulva. Harcolnom kéne, de azt sem látom kik vesznek körül. Mellesleg esélyem sem lenne. Kezdő-, vagy nagyon legyengült likantrópok ellen érek csak valamit.
Édes istenem, Asher is itt harcol valahol... Csak baja ne essen...
Nem tudom mennyi idő telik el, de lassan kezd felszállni a sötétség. Körülöttem rengetegen feküdnek a földön, vér és verejték szaga tölti be a helyiséget. Az ellenséges vámpírok nincsenek sehol. Anitáékat kezdem keresni szemeimmel, és hamar meg is találom. Jean-Claude a földön térdel, nagyon megviseltnek tűnik, Anita a karjaiban hever eszméletlenül, előttük pedig Richard fekszik, több sebből vérezve. Asher térdel mellette (Él! Istenem köszönöm!), óvatosan a karjaiba veszi. Feléjük szaladok, és azonnal Jean-Claude elé térdelek.
- Anita... - suttogom összeszorult torokkal.
- Él... csak nagyon gyenge... - nyögi a Város ura. Átveszem tőle az eszméletlen, törékeny testet.
- Elviszem a kórházba.
Mellénk lép Dr. Lilian, a likantrópok orvosa.
- Erre most nincs idő, kövessetek!
Asher felnyalábolja Richardot, és velem együtt utána siet.
***
Sokáig nem tér magához. A hatalmas, fekete selyemágyneművel borított ágyban törékeny kis pillangónak tűnik. Órák telnek el. Közben megjelenik Micah is, és elmeséli mi történt. Nem nyertünk, de nem is vesztettünk. Az idegen csapat elmenekült, de nem messzire. Csak remélhetjük, hogy elég veszteség érte őket is ahhoz, hogy egy-két napig ne csapjanak le újra.
Lassan beszivárognak a többiek is, mindenki aggódva figyeli Anitát. Richard és Jean-Claude állapota sem túl jó.
- Ha egyikük meghal, a többi is, és ha a Város ura elvész, akkor a vámpíroknak több mint a fele követi - súgja Micah. Élénk zöld szemeiben szomorúság és fájdalom... Jaj.
Aggodalom szorítja össze a torkom...
Kimegyek a folyosóra levegőzni. Homlokomat a hűvös falhoz szorítva próbálok megnyugodni... Borzalmas ez az egész.
- Jól vagy, mon cygne? - hallom a selymes hangot, és felkapom a fejem. Istenkém, még beszélni sem tudtam vele idáig! Aggódva mérem végig. Véres és szakadozott a ruhája, de nem látok sebeket. Megkönnyebbülve pillantok fel rá.
- Igen... köszönöm, amit értem tettél...
- Nonsense... - legyint, és közelebb lép hozzám.
- És te...? - kérdezem, aggódva fürkészve szép arcát. Mosolyog... olyan szép a mosolya.
- Aggódtál értem?
Nincs értelme tagadni.
- Igen.
Halvány mosollyal arcán felém libben, és én meglepetten elkerekedő szemekkel hátrálok a falig. Egyik kezével fejem mellett támaszkodik meg, másik keze arcomat simítja végig szelíden, majd puha hajtincseimbe merülnek ujjai. Tarkóm legérzékenyebb bőrfelületén köröznek finoman ujjai, és felsóhajtva borzongok bele...
Elmerülök szemeinek zafírkék örvényében... nem kapok levegőt... Csak a felém közeledő álomszép arcot látom, és a vágyat tekintetében... Szívem olyan hangosan dobog, hogy füleimben is hallom...
- Don! - vágódik ki az ajtó, és Byron siet ki a folyosóra. Levegőért kapkodva fordulok felé, Asher hirtelen szökken hátra tőlem, hogy már tisztességes távolságban áll, karba tett kezekkel.
- Te...tessék...
- Anita magához tért, és téged hív... - válaszolja elbizonytalanodva. Kipirult arcom és Asher kifejezéstelen ábrázata között cikázva tekintetével. Megköszörülöm a torkomat, és nyugalmat erőszakolok hevesen dobogó szívemre.
- Megyek.
Belépünk, és mindenki lábujjhegyen kislisszol a szobából, csak Asher, Micah, Byron és én maradunk Anitával.
Aggódva lépek a sápadtan fekvő, törékeny testhez. Leülök mellé, kezecskéjét megszorítva.
- Szia... - mosolygok rá szelíden. - Úgy festesz, mint egy múmia...
- Úgy is érzem magam - húzza el a száját fanyarul. - A többiek már elmeséltek mindent. Don... szükségem van rád. Richard haldoklik... és senki más nem képes elég erőt adni.
Bólintok.
- Rendelkezz velem Anita.
- Itt és most kell.
- Bírni fogod? - mérem végig. Nincs olyan állapotban...
- Muszáj lesz...
Felállok, és a többiek felé fordulok. Mintha csak kitalálná gondolataimat, megszólal.
- Micah és Asher maradjanak, a többiek menjenek most ki.
Zavartan sütöm le szemeimet.
- Asherre feltétlenül szükséged van? - kérdezem halkan.
- Ha akadozik az ardeur, ő képes segíteni az előhívásában, szóval igen. Baj?
Megrázom a fejem. Felesleges lenne most akadékoskodni, emberéletek forognak kockán. Különben is, legutóbb nagyobb közönség előtt csináltuk, és szükség is volt rá, mert majdnem szétcincált, ahogy felülkerekedtek benne a likantrópok. Fel akart zabálni.
Micah és Asher megállnak az ágy mellett, tisztes távolságban, hogy az ardeur ne érje el őket.
Nagyot nyelek, és összegyűjtöm a lelkierőmet. Cselekednem kell, nincs időnk.
Elszántan vetem le a fekete bársonykabátot, kigombolom szatén ingemet. A ruha anyagának érzéki suhogásába beleborzongok.
Most szeretkezni fogok Anitával.
Izgatottan verdes a szívem, úgy cibálom le magamról a ruháimat is. Magamon érzem a többiek tekintetét, de igyekszem kizárni a tudatomból. Anita fölé mászom, és lehúzom meztelen testéről a takarót.
- Szegénykém... tele vagy sebekkel... - súgom aggódva.
- Kibírom - nyögi halkan, ahogy végigsimítom csupasz combját lágyan.
- Ezúttal ne csinálj a hátamból darált húst légy szíves... - csókolom meg szelíden. Legutóbb a körmeivel úgy esett nekem, hogy napokig látszott a hátamon a sok karmolás.
Mohón kap a szám után, és a csókunk elmélyül. Elővigyázatosságból lefogom csuklóit feje felett egyik kezemmel. Likantróp erőm ellen nincs sok esélye, hiába vergődik.
Érzem az ardeur erejét fellángolni, és ezzel egyidőben beleharap a vállamba. Felszisszenek. Múltkor is ezt csinálta. Így elég nehéz a szexre koncentrálni, pláne hogy tudatomból képtelen vagyok kizárni Asher jelenlétét és tekintetének súlyát.
Visszahúzódik az ardeur, érzem Anita fellángoló éhségét. Ah fenébe...
Felhördülve kap a szám után, hogy belém haraphasson, de felemelem a fejem.
- Anita! - dörrenek rá. - Koncentrálj!
- Nem megy... - zihálja, mohón megnyalva véres ajkait. - Olyan finom a véred...
- Nézz a szemembe... - mondom komolyan. Némi erőmbe kerül, de sikerül elcsábítanom szemeim szürkéskék viharával, amelyre csak én vagyok képes a hattyúk közül. Szabad kezemmel végigsimítom oldalát és combját, felsóhajt, az ardeur pedig aranyló, meleg mézként csordul végig testünkön. Megcsókolom a nyakát, egyik szabadon lévő mellét, és ő már szét is tárja lábait.
- Ahh gyerünk... dugj meg... - zihálja kipirulva. Vággyal teli tekintete és hangja, pláne az ardeur, kihoz belőlem egy halk nyögést. Máris beléhatolok. Forrón és nedvesen ölelik körbe hüvelyének izmai hímvesszőmet, behunyom az érzéstől szemeimet.
Ahh... istenem de csodálatos...!
Átszellemült arccal feszül ívbe testem a kéjtől. Lelkem hattyúja képzeletbeli szárnyakat bont...
Megcsókolom, és lágyan ringatózva, gyengéden szeretkezem vele. Karcsú lábai derekamra fonódnak, vergődik alattam.
- Mozogj! Gyorsabban... erősebben... kefélj meg! - kiabálja öntudatlanul. Felgyorsítom a tempót. Felsikoltva feszül ívbe a teste, és én felnyögve követem...
Az orgazmus lecsap rám, és ebben a pillanatban érzem ahogy hattyúim ereje mind összesűrűsödik bennem, egyetlen hatalmas fénygömbbé, és ágyúgolyóként csapódik be Anita testébe.
Felsikolt alattam. Nyeli, szívja be az erőt amit adok, mint egy mohó szivacs.
Ezúttal nem változtam át... hál isten.
Teljesen elgyengülve hanyatlom rá a testére, képtelen vagyok megmoccanni...
- Köszönöm... Don... - suttogja a fülembe, átölelve a nyakamat. Kábán biccentek, és elhomályosul minden.
Valahol a sötét ködön keresztül érzem, hogy gyengéd karok felemelnek, bebugyolálnak valami puha anyagba... léptek ringatózása...
Felemelem ólomnehézségű szemhéjaimat, amikor valami puhára fektetnek. Ez egy ágy...
Látóterembe kerül az ágy függönye. Ez nem az én szobám.
Megnyalom kiszáradt ajkaimat, egy kéz kúszik a tarkóm alá, felemeli a fejemet és egy poharat illeszt a számhoz. Mohón kortyolom a friss vizet, szinte végigsimogatja a torkomat, finom íze pedig áldás érzékeimnek.
- Hogy érzed magad? - hajol be látóterembe Asher szép arca.
- Nagyon legyengültem... amint látod, de rendben leszek.
- Akkor jó - mosolyog le rám szép arcával, amitől mintha kisütött volna a nap. Önkéntelenül is viszonzom, és ahogy lefekszik mellém, behunyt szemekkel engedem hogy cirógassa hajamat, és fejem mellett könyökölve nézegessen.
- Pihenj...
Alig észrevehetően biccentek, és az álom édes sötétségébe elmerülve sóhajtok halkan.
- Bárcsak láthattalak volna átváltozni... - hallom még hangját. Felpillantok rá. Arcán szomorkás mosollyal cirógatja hajtincseimet.
- ...de így is gyönyörű voltál...
Elpirulni sincs erőm... már csak az álom ködén szűrődnek át mézédes szavai.
- ...mon petite cygne...
|
